Szárazajtán szept. 26-án a Maniu-gárdisták 1944. szept. 26-i vérengzésére emlékeztek. – Szárazajta története a miénk, azoké, akik itt élünk, és nem azoké, akik kívülről bejönnek, és megpróbálják átforgatni azt – szögezte le Bartalis Szélyes Pál református lelkész. Arra utalt, hogy amikor három hete, szeptember 4-én a szárazajtai volt görög katolikus templom udvarán újratemették a napokkal korábban kihantolt, az 1944. szeptember 4-i csatában elesett néhány román és egy német katonát, a hatóságok valóságos erődemonstrációt tartottak, az emlékezők pedig mindenáron azt bizonygatták: a csatamezőn elesett katonák életéért Szárazajta magyar lakossága felelős. – Szárazajtán riadalmat keltett, hogy terepmotorosok jelent meg a faluban.Később fekete ruhás kommandósok jelentek meg, és igazoltatni kezdték az ünnepségen részt vevők egy részét. 1944. szeptember 26-án néhány helybéli román kezdeményezésére az Észak-Erdélyt végiggyilkoló és -rabló Maniu-gárdák 13 magyart végeztek ki Szárazajtán, közülük kettőt fejszével lefejeztek. Bartalis Szélyes tiszteletes hangsúlyozta: „Úgy kell emlékeznünk a történtekre, ahogyan történtek. Valahányszor emlékezünk, imádkozunk, hogy az Úristen bocsássa meg a mi bűneinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek. De elvárjuk, hogy a mi történelmünket is tiszteljék, és bármilyen nemzetiségűek, mások is bocsánatkéréssel emlékezzenek, hogy a szárazajtaihoz hasonló tragédia soha többé meg ne történhessen.” A szárazajtai megemlékezést megzavaró terepmotorosokra, de főleg a csendőrökre Puskás Bálint Zoltán RMDSZ-szenátor is kitért: „Nem az emlékező és imádkozó emberekre kell vigyázni, nem tőlünk kell félni, mert a veszély nem tőlünk jön.” Puskás a román katonák elestét a magyarok rovására író törekvések kapcsán hozzátette: „A történelmet senki nem tudja átírni, ezért ismételten le kell szögeznünk: a katonák a háborúban a harctéren estek el, nem a mi kezünk által.” Ezt támasztotta alá Márton Árpád RMDSZ-képviselő is, aki levéltári forrásokra alapozott beszédében azt emelte ki, hogy a Maniu-gárdisták ártatlan embereket gyilkoltak meg, és mindazok, akik mostanság „az állami terror enyhébb formáját alkalmazva”, rendőri és csendőri erőket felvonultatva próbálják továbbra is félelemben tartani Szárazajta lakosságát, legitimálni próbálják az akkori tömegmészárlást. Olosz Gergely képviselőjelölt és Benkő Emőke tanár a Székely Nemzeti Tanács bardoc-miklósvárszéki szervezete nevében összefogásra és helytállásra buzdított, a Magyar Polgári Szövetség erdővidéki szervezete nevében felszólaló Hoffmann István pedig a Maniu-gárdák hadjáratához hasonlította a délvidéki magyarság ma is tartó zaklatását. Szárazajtán Ajtai Abod Mihály református pap, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium egykori igazgatója születésének 300. és a Maniu-gárdák tömeggyilkosságának 60. évfordulójára emlékeztek. Ajtai Abod emlékére márványtáblát avattak a templomban. /D. L.: Megemlékezés hatósági felügyelettel. = Krónika (Kolozsvár), szept. 27./

Kézdivásárhelyen a Vigadó zsúfolásig megtelt nov. 15-én, a Népi Akció színeiben induló Magyar Polgári Szövetség és a Székely Nemzeti Tanács választási jelölt- és programbemutató kampánygyűlésén, melyre meghívták Bayer Zsolt budapesti újságírót, Szabó Csilla, Sasvári Sándor, Beregszászi Olga és Homonyik Sándor anyaországi előadóművészeket, akik erdélyi körútjuk első állomására érkeztek. Bayer Zsolt elmarasztalta Markó Bélát és az RMDSZ csúcsvezetőségét, mondván, félrevezetik a magyar közösséget, nem mondanak igazat, visszautasították az SZNT népszavazási kezdeményezését. Ha most az RMDSZ bejut a román parlamentbe, mondotta, a következő négy évben ismét lekerül napirendről az autonómia ügye. Elmondta: a kommunista diktatúra éveiből, a nyolcvanas évekből három nevet ismert: Doina Cornea, Smaranda Enache és Tőkés László – ők nyíltan szembe mertek szállni a Ceausescu-diktatúrával. Bayer a kettős állampolgárság kérdésére is kitért, lélekkufároknak nevezve a mostani magyarországi kormányzó pártokat.  Ezt követően bemutatkoztak a Népi Akció színeiben induló MPSZ-es szenátor- és képviselőjelöltek: dr. Csapó József, Benkő Emőke, dr. Fekete Károly, Benedek Barna József, valamint Bereczki Kinga, Sánta Imre, Benkő Árpád Jenő, Cseh Béla és Gazda Zoltán. Szász Jenő, az MPSZ országos elnöke, Székelyudvarhely polgármestere az RMDSZ tizenöt éves kudarcait, megvalósítatlan választási ígéreteit vette számba. /Iochom István: Főrészvényesek Magyarországon. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 17./

,,Kegyetlenül meg lesz torolva a magyaroknak a múltban elkövetett minden gyilkossága és bűne… csak a halál és a vérontás jelenthetnek igazságos elszámolást köztünk és a puszták barbárjai között; most tudjuk, hogyan kell megfizetni az ezer éve ellenünk elkövetett minden gyilkosságért és rablásért. Végső megoldásként a magyarokat vagy meg kell semmisíteni, vagy vissza kell küldeni Ázsiába” – mondotta Gavrila Olteanu, a Iuliu Maniu önkéntes zászlóalj parancsnoka 1944. szeptember 26-án. Szárazajta népe most a 61 esztendeje történt vérfürdőre és a tizenhárom, mártírhalált halt áldozatra emlékezett Bartalis Sz. Pál református lelkipásztor így fogalmazott: ,,Sajnos, akadtak olyanok, akik odáig süllyedtek, hogy saját falustársaikat keverték bajba, vagy küldték a halálba. Mégis keresztényi kötelességünk, hogy megbocsássunk, hogy a jót keressük, hiszen ha Isten akkor nincs velünk, az áldozatok száma nagyobb is lehetett volna. Mindezek ellenére ne feledjük, hanem keressük, s mondjuk el a világnak a való igazságot”. Az Ajtai Abod Mihály Általános Iskola igazgatója, Péter Attila a történteket gyászos pillanatnak, a tizenhárom ártatlan áldozat nevét pedig kiáltó szónak nevezte, s reményét fejezte ki, hogy ilyen soha többé nem történik meg. A szárazajtai iskola volt növendékeinek versből és énekből összeállított rövid műsora után a Bardoc-miklósvárszéki Székely Nemzeti Tanács elnöke, Szabó Miklós kifejtette: a székely nép kész megharcolni az évszázados hagyományokra visszatekintő autonómiáért, s kész a nemzetközi fórumok segítségét is kérni e tekintetben. Hoffmann István, a Magyar Polgári Szövetség erdővidéki szervezetének elnöke a mártírok – Elekes Lajos, Gecse Béla, Nagy András, Nagy D. József, Nagy Sándor, Málnási József, Németh Gyula, Németh Izsák, Szabó Beniám, Szép Albert, Szép Albertné Málnási Regina, Szép Béla és Tamás László – életének utolsó pillanatait elevenítette fel, majd kijelentette: ,,Az igazság elhallgatása vagy kimondása nélkül itt, Székelyföldön, a Kárpát-medencében soha nem rendeződhet a magyarság sorsa, hiszen napjainkban is folynak a magyarverések, a magyarölések, például Délvidéken. A politikusok a parlamentben ma is elutasítják a székely szabadságot szavatoló autonómiát, a Csonka-Magyarország szocialista vezetői pedig megtagadják a határon kívül rekesztett nemzettársaikat.” Az 1944 szeptemberében történteket Benkő Emőke Benkő Levente Szárazajta című, készülő bővített és javított kötete egy részletének felolvasásával idézte fel. /Hecser László: A szárazajtai ártatlan áldozatokra emlékeztek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 27./

A Kovászna megyei négy község majdnem mindegyik lakója igennel szavazott a Székelyföld területi autonómiájáért megrendezett belső, nem hivatalos népszavazáson. Benkő Emőke, a Székely Nemzeti Tanács Erdővidéki Szervezete állandó bizottságának tagja elmondta: hat településen szervezték meg vasárnap a népszavazást. Bibarcfalván a 640 szavazati joggal rendelkező személy közül 481-en, azaz 75,15%-ban szavaztak, és mindenki a területi autonómia mellett voksolt. Kisbaconban 63,10 %-os volt a részvétel, a 265 szavazó 99,25%-a voksolt igennel. Nagybaconban a 11 015 szavazó közül csak 3 szavazott nemmel, Zalánpatakán pedig 52,78%-os volt a részvételi arány, és senki nem szavazott az autonómia ellen. /Erdővidék: nem hivatalos igen az autonómiára. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 19./

Verestóy Attila szenátor szerint az RMDSZ-nek tárgyalnia kell a többi magyar szervezettel. „Ellenkező esetben parlamenti képviselet nélkül maradhat a közösség, mások fognak dönteni a sorsunkról” – figyelmeztetett a politikus. Az egyházakat, munkáltatói szervezeteket és a Székely Nemzeti Tanácsot (SZNT) nevesítette lehetséges tárgyalópartnerként. „Akár a Magyar Polgári Szövetséggel (MPSZ) is tárgyalni kell, amennyiben lesz a szervezetben tisztújítás, hogy hiteles, a közbizalmat megszerző vezetőkkel tudjunk tárgyalóasztalhoz ülni” – tette hozzá. „Az MPSZ a hiányos elnökséggel is jól működik” – jelentette ki Szász Jenő MPSZ-elnök, akit meglepett a Verestóy kijelentése, eddig ugyanis Verestóy soha nem kívánt tárgyalni az MPSZ-szel. „Megnyugtathatom a szenátor urat: legkésőbb július végére összegyűjtjük a Magyar Polgári Párt (MPP) bejegyzéséhez szükséges aláírásokat, ez most az MPSZ egyetlen feladata. Az MPP alakuló kongresszusán lesz tisztújítás, és lesz tárgyalópartnere az RMDSZ-nek, feltéve persze, hogy érdemben akarnak tárgyalni, és nem a népszavazás kudarcát akarják elkendőzni. ” Szász véleménye szerint csak egy másik független politikai szervezet léte kényszerítheti ki az elitváltást az RMDSZ-ben. „Az SZNT nem kapott semmilyen tárgyalási felkérést az RMDSZ-től. Ha valóban együttműködést akarnak, nem zárkózunk el: támogathatják az autonómia-népszavazásunkat” – mondta Fodor Imre, az SZNT elnöke. Június 2-án Székelyudvarhelyen ülésezett az SZNT Állandó Bizottsága (ÁB), ennek tagjai kétkedve fogadták Verestóy kijelentését. „A szenátor úr korábban csalásnak nevezte az autonómia-népszavazást. Most higgyük el neki, hogy mégis együttműködne velünk?” – jegyezte meg Benkő Emőke, Bardóc-Miklósvárszék képviselője. “Az RMDSZ csak akkor akar partner lenni, ha veszít. Az ősszel minden együttműködési kísérletünk kudarcba fulladt, elzárkóztak a közös európai parlamenti képviselet létrehozásától. Ennek ellenére sem zárkózunk el az együttműködéstől, meg is tehetik az első jobbító lépést: ne indítsák az EP-képviselői listájukat, támogassák Tőkés Lászlót, az erdélyi magyarok képviselőjét, akinek kétszer akkora esélye van a bejutásra, mint az RMDSZ-nek” – mondta Tulit Attila háromszéki ÁB-tag. /K. Cs. : Párbeszéd feltételekkel. = Krónika (Kolozsvár), jún. 4./

Minden erdővidéki településen teljes tanácsi listát és polgármesterjelölteket állított a Magyar Polgári Párt. Bölönben Vajda Sándor Zoltánt, Bardocon Benkő Emőkét, Vargyason pedig Román Attilát jelölik, Nagybaconban és Ajtán még nem tisztázott, hogy kit támogatnának a helyhatósági választásokon. /Hecser László: Erdővidéken is teljes listát indít az MPP. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 18./

Háromszéken az RMDSZ támogatja az MPP által kezdeményezett autonómiareferendum kiírását, közben a baróti Benkő Emőke, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) Állandó Bizottságának egyik tagja nyílt levélben szólította fel az MPP vezetőit: ismerjék el „a referendum haszontalan voltát”. Az ÚMSZ-nek nem sikerült elérnie Benkő Emőkét, hogy megerősítse, valóban ő írta a levelet. Közben Sepsiszék önkormányzatainak java része közvitára bocsátotta az MPP által benyújtott határozattervezetet, amely alapján november 30-án, a parlamenti választásokkal egy napon kerülne sor az autonómia- népszavazásra. Csinta Samu, az MPP ügyvezető elnöke szerint az SZNT és az MPP feladata közérthetővé tenni az autonómia fogalmát. A kezdeményezést támogatja az RMDSZ alsóháromszéki szervezete is, mondta Albert Álmos. /Benedek Sándor, Kovács Zsolt: Referendum pró és kontra. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 3./

A második bécsi döntés évfordulója Csíkszeredában
(MTI) – Csíkszeredában lovas felvonulással emlékeztek meg arról, hogy a hetven évvel ezelőtt létrejött második bécsi döntés értelmében Észak- Erdély visszatért Magyarországhoz – olvasható a székelyhon.ro hírportálon.
A beszámoló szerint szombat délelőtt megkoszorúzták a kivonuló román katonák által agyonlőtt Kopacz Béla sírját a csíktaplocai temetőben. A megemlékezés a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) csíkszeredai szervezetének rendezésében válhatott valóra.
A Mátyás Huszáregyesület jóvoltából lovas felvonulással emlékeztek jelképesen a magyar honvédség bevonulásának napjára. A menet élén egy délceg fehér paripa jelképezte a magyarság mitológiai fehér lovát.
Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere ünnepi beszédében hangsúlyozta: „Székelyföld volt, Székelyföld van és Székelyföld lesz, viszont ez mindazokon múlik, akik itt képzelik el életüket, gyermeket nevelnek, és magyarul beszélnek hozzá. Mi a magyar újjászületés 70. évfordulóján követelhetjük azt, amit nekünk 1918-ban Gyulafehérváron ígértek, követelhetjük azt, hogy a magyar emberek fölött magyar ajkúak döntsenek” – fejtette ki többek között a város első embere. Az ünnepségen beszédet mondott Tóth Bálint, a HVIM erdélyi szóvivője, Vitéz Benkő Emőke és András Endre csíkszéki huszárőrmester.
A történelmi egyházak képviseletében jelen volt és szólt a hívekhez Darvas Kozma József római katolikus plébános, Szatmári Ingrid református lelkész és Solymosi Alpár unitárius lelkipásztor. Népújság (Marosvásárhely)

Értelmet találni a szenvedésben is
„Az ember sok mindent kibír, az éhséget, hideget, az erőn felüli munkát. Kibírja a megalázást, a testi fenyítést, a bizonytalanságot, de ha sohasem kap egy jó szót sem, ha soha nem mosolyog rá senki, ha soha sem kérdik meg tőle, mi baja, mi a bánata, ha a szeretetnek még a visszfénye sem vetődik rá – elhervad, megsemmisül, meghasonlik és belepusztul a szeretetlenségbe!” (Rózsás János)
A fenti hitvallás jegyében indult el Nagykanizsáról székelyföldi körútjára a kilencévi Gulag-rabságot átélt egykori levente, a 85 éves Rózsás János, a zalai Göcsej kistérségbe telepített székelyek leszármazottja. Magyarok a szovjet kényszermunkatáborokban című előadássorozatában az író-történész rövid történelmi bevezetőben ismertette az 1917-es eseményeket, a szovjet puccs győzelmét Trockij vezetésével, mely során a bolsevisták véres erőszakkal vették át a hatalmat, létrehozva a hírhedt kivégző-, politikai, rendőri alakulatot, a Csekát. Ez az államvédelmi szervezet 1918-tól létrehozta az első internáló és kényszermunkatáborokat azzal a céllal, hogy munkára fogja az elítélteket a szocializmus felépítése érdekében. Az ítéletet a Dzerzsinszkij-féle büntető törvénykönyv 58-as paragrafusa értelmében mondták ki. A 19-es paragrafus a magyarokra vonatkozott, miszerint aki potenciálisan veszélyt jelentett a szovjet társadalomra, el lehetett ítélni.
„A Szovjetunió egy rabszolgatartó birodalom volt, milliószámra ítéltek el rabszolgamunkára ártatlan embereket” – hangsúlyozta Rózsás János, ismertetve az 1934-ben létrehozott, negyvenezer lágert működtető főhatóságot, amelyről Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin írt 1973-ban megjelent A Gulág szigetcsoport című regényében, ami miatt megfosztották szovjet állampolgárságától, és kiutasították az országból. Rózsást 1944. december 22-én, 18 évesen, frontszolgálatra mozgósított leventeként tartóztatták le, és került szovjet hadifogságba, ahol politikai fogolyként kezelték. Abszurd helyzetet teremtett, hogy letartóztatásakor Rózsást szovjet állampolgárnak nyilvánították, majd fasisztaként, a Szovjetunió ellenségeként ítélték el. Fogságának színhelyei: két év az ukrajnai Odessza börtönében, majd Nyikolajev és Herszon munkatáboraiban, az észak-urali Szolikamszk erdőiben több mint három év, majd az utolsó négy év Kazahsztánban: Karabas, Spasszk és Ekibasztuz. Szolzsenyicinnel Ekibasztuzban ismerkedett meg Rózsás 1951-ben. Az odeszszai börtönben a közbűntényesekkel együtt tartották fogva, akik leszedték a ruháját, beverték a fejét. Lágerről lágerre vitték, mínusz 42 fokig kötelező volt a munka. Emiatt sokan megfagytak, az észak-urali erdőben 1200 rabból 500-an maradtak. Itt egy orosz ápolónő mentette meg az életét, ezt a történetet írta meg Rózsás Duszja nővér című regényében. „Nem levelezhettünk, hazaérkezésemkor tudtam meg, ki él a családomból. A kilenc év alatt azt sem tudtam, hogyan ért véget a második világháború. Honfitárssal sem találkoztunk, szomjaztunk a magyar szóra, a magyar lélekre, árvák voltunk a számkivetettek között. Az érvényben lévő sztálini rendelkezések értelmében a politikai elítéltek, ha letöltötték a rájuk kiszabott sokéves büntetést, nem kerülhettek Oroszország európai területeire, vagyis az Ural-hegységen belüli országrészre. Az örökös száműzetés helyét mindenki számára Távol-Keleten jelölték ki rendőri felügyelet mellett. Ez várt énreám is. Tudtam, hogy Magyarországra soha nem térhetek vissza… A jó Isten szándéka ismeretlen volt előttünk, sorsukba már beletörődött emberek előtt. És akkor megtörtént a csoda: 1953. március 5-én meghalt Sztálin…” – emlékszik vissza az egykori Gulag-fogoly, akivel szabadulásakor közölték: elítélése tévedés, de hadifogolyként adták át a belügyi szerveknek. Ám jött a hír, hogy Rákosi nem akarja átvenni a rabokat, „1500 fasisztával nem garantálja a szocializmus felépítését”. Ám mégis szélnek eresztették őket, így december 1-jén átléphette a szülői ház küszöbét Nagykanizsán. Később amnesztiában részesült, kérésére pedig 1962-ben a Szovjetunió legfelső bírósága rehabilitálta.
Rózsás János 25 éves kutatómunkájának felbecsülhetetlen értékű dokumentumtára a Gulag Lexikon, mely napjainkig már a harmadik bővített kiadást is megérte. Kilencéves szovjet rabságából hazatérve nekilátott emlékiratai naplószerű feldolgozásának, így születtek meg rabsága történetének irodalmi feldolgozásai: Keserű ifjúság, Éltető reménység és a Duszja nővér. 1989-től megnyílik számára a lehetőség az adatgyűjtésre, felkutatja a túlélők segítségével a háborús bűnösökként ártatlanul elítélt magyar sorstársait a Kárpát-medencében. A százezerre becsült magyar Gulag-rabból négy és fél ezernek állított emléket a 2008-as kiadású lexikonban. „Egyre ritkulnak azoknak a sorai, akik túlélték a sztálini kényszermunkatáborokat. Szinte az utolsó órákban vagyunk, hogy még megszólíthassuk a hiteles tanúkat, összegyűjtsük személyes vallomásukat, a rabságra vonatkozó egyre sárguló és szakadozott dokumentumokat, rehabilitációs igazolásokat. Másképpen nem lehet megcáfolni a történelmi méretű hazugságokat, napvilágra hozni az emberiség ellen a bolsevizmus által ténylegesen elkövetett, égbekiáltó bűnöket!” – vallja Rózsás. Könyve számunkra az összetört és értelmetlenül elrabolt emberi életek emlékeiből formált szimbolikus emlékmű, melyet egy igaz bajtárs állított a hazájukért, hitükért áldozni tudóknak.
Benkő Emőke. Krónika (Kolozsvár)

Előkelő helyen a kultúra- és közösségfejlesztésben
Fennállásának 90. évfordulóját ünnepelte a dalosszövetség
Létesítésének 90. évfordulóját ünnepelte szombaton Kolozsváron a Romániai Magyar Dalosszövetség. Az ünnepi esemény a Kolozsvári Református Kollégium dísztermében délelőtt megtartott közgyűléssel kezdődött. Dáné Tibor Kálmán, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) elnöke beszédében a szövetség közösség-megtartó erejét emelte ki. A dalosszövetség sikerekben gazdag tevékenységét összegző beszámolókat díjátadás követte. Díszoklevelet nyújtottak át Guttman Mihály tiszteletbeli elnöknek, aki idén nyáron töltötte be 85. életévét. Laudációjában Kállay-Miklós Tünde dalosszövetségi alelnök a díjazott kitartását, a zene iránti alázatát emelte ki. A több mint száz résztvevő felállva, hosszú tapssal köszöntötte a neves szakembert. Az esemény délután a Kolozsvári Magyar Operában tartott kórushangversennyel zárult. A hét kórust hallgatva meggyőződhettünk Bárdos Lajos művének alapgondolatáról: Istené az áldás, emberé a munka.
A Kolozsvári Református Kollégiumban megtartott közgyűlésen Kovács Tibor iskolalelkész a 90. zsoltárból idézve köszöntötte a jelenlevőket: „aki szívből énekel, kétszeresen imádkozik”. Guttman Mihály, a dalosszövetség tiszteletbeli elnöke köszönetet mondott a kollégium vezetőségének, hogy rendelkezésükre bocsátotta a dísztermet, majd egyperces néma csendet javasolt az elhunyt karnagyok és kórustagok emlékére.
Közösségteremtő dalosszövetség
Dáné Tibor Kálmán beszédében kifejtette: az EMKE által 1994-ben újralétesített szövetség az egyik legaktívabb társszervezetnek minősül. – A dalosszövetség és az EMKE élete összefonódott. Rendezvényeinket közösen készítjük elő, hetente találkozunk, megbeszéléseket tartunk. A dalosszövetség által kifejtett, óriási jelentőségű munka előkelő helyet foglal el az erdélyi magyarság kultúra- és közösségfejlesztésében – fejtette ki az EMKE elnöke. Mint mondta, egy kórus nem csak a karnagynak köszönhetően szólhat jól, hanem azért is, mert a lelkek összecsengése közösséget hoz létre. – Sokat köszönhetünk a dalosszövetségnek,
Tóth-Guttmann Emese, a dalosszövetség elnöke beszédében említést tett a szövetség létesítésének körülményeiről, illetve az azóta eltelt legfontosabb eseményekről.
– A zene sorsa az iskolákban dől el. Mindannyian ismerjük a zene művelésének nevelő hatását. Sajnos, iskoláinkban egyre inkább ellehetetlenedik a kórusmozgalom, és a közfelfogás sem nyitott a helyzet megváltoztatására – mondta az elnök. Kifejtette továbbá, hogy a dalosszövetség kórusainak mindössze 54 százaléka juttatta el évi beszámolóját a vezetőséghez, majd a rendelkezésére álló adatok alapján ismertette a tagkórusoknak a versenyeken, kórustalálkozókon, vendégszerepléseken, népdaléneklési megmérettetéseken, illetve a különböző táborok keretében kifejtett tevékenységét és az elért eredményeket.
Jövőbeli tervek és eredmények
A 2012-es évre vonatkozó terveket illetően Tóth-Guttmann Emese hangsúlyozta: szándékukban áll összegyűjteni a dalosszövetség dokumentumait, és továbbra is megszervezik a már hagyományos énekversenyeket, kórustalálkozókat.
Fejér Kálmán partiumi régiófelelős a Szatmárnémetiben idén 20. alkalommal megtartott, Hajnal akar lenni című népdaléneklési versenyről számolt be, amelyen 35 kórus jelent meg. Mint mondta, sikerült megjelentetni a mindmáig előadott népdalok gyűjteményét is. Hozzátette: bízik abban, hogy a versenyt 2012-ben is megrendezhetik. Arra buzdította a karnagyokat, zenetanárokat: küldjenek minél több, jól felkészült versenyzőt.
Sógor Magda az egyházközségek kórusainak működéséről számolt be. Utalt a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Református Tanárképző Kara által márciusban szervezett egyházzenei konferenciára, amelyen 75-en vettek részt. Dicsérettel illette a Farkas utcai református templomban évről évre megtartott nyári hangversenysorozatot. Említést tett az új énekeskönyvnek az egyházközségekbe való bevezetéséről és a kántorképzés szükségességéről.
Jakabffy Tamás a gregorián szakosztály tevékenységének bemutatásakor a Schola Gregoriana Monostorinensis énekkar sikerekben és megvalósításokban gazdag tevékenységét ecsetelte. Megtudtuk: a Schola az egyetlen gregorián énekkar, amely liturgikus éneklésre szakosodott. A kórus többször szerepelt sikeresen Kolozsvár római katolikus templomaiban, nyáron több magyarországi városban lépett fel. A 2011-es év egyik újdonsága volt, hogy a kórus minden hónap második hétfőjén Kolozsváron ökumenikus vesperákat tartott más kórusokkal közösen, tavasszal pedig Kolozsváron is bemutatták Liszt: Via Crucis című alkotását.
Díjátadás a közgyűlésen
A beszámolókat a díjátadások ünnepi mozzanata követte. A díjazottakat és méltatókat Fórika Éva, a dalosszövetség alelnöke konferálta.
Márkos Albert hegedűművész zeneszerző édesapjáról elnevezett díjakat adott át. Poszthumusz ítélték oda az elismerést Benkő Enikőnek (1962–2009), a sepsiszentgyörgyi unitárius egyházközség dalárdája egykori karnagyának.
A laudáló Gazdag Géza az elhunyt sokrétű tevékenységét, példamutató emberségét emelte ki. A plakettet és díszoklevelet az elhunyt lánya, Benkő Emőke vette át.
Úgyszintén Márkos Albert-díjban részesült Nagy Lajos hegedűtanár Szatmárnémetiből. Fejér Kálmán laudációjából megtudtuk: közel félévszázados ismeretség és barátság fűzi a sikeres hangszertanárhoz. Seprődi János-díjat kapott Demeter József szászrégeni lelkipásztor. A laudáló Böjthe Lídia a református lelkipásztor által több évtizeden át kifejtett kóruspártoló tevékenységéről értekezett.
Jagamas János-díjban részesült a Fall Ilona színművész által laudált Dénes Ildikó, aki több éven át a bánsági Újszentesen volt tanító, és ez idő alatt népdalvetélkedőket szervezett. A díjat Jagamas János özvegye, Anna asszony nyújtotta át. Zsizsmann Rezső-díjban részesült Adorjáni Katalin, a kolozsvári Alsóvárosi Református Egyházközség Bethlen Gábor Földész Dalkörének karnagya. Péter Éva alelnök méltatásából kirajzolódott a karnagy gazdag tevékenysége: bár nem járt zeneiskolába, mindig zeneközelben élt. Református lelkészfeleségként megtanult kántorizálni, ifjúsági kórust alapított férje egykori szolgálati helyén, Marosvásárhelyen, hat gyermeke pedig a kolozsvári zenelíceum kiváló tanulója volt. Jelenleg a BBTE Református Tanárképző Karának hallgatója, de szervezett szakmai napot kántoroknak, összeállított kottagyűjteményt is. 2003-tól férjét, Adorjáni László református lelkipásztort az Agnus Rádió működésében is támogatja. – Sok feladat vár még Adorjáni Katalinra. Ezt tudja ő is, ezért mindig előre néz, és vállalja a kihívásokat – összegzett Péter Éva.
Objektív okok miatt nem lehetett jelen a dalosszövetség ünnepi gyűlésén a két Rónai Antal-díjas és méltatóik. Az újtusnádi fúvószenekar vezetőjének, Bitzó Jánosnak és a csíkszentsimoni fúvószenekar vezetőjének, Sándor Árpádnak a laudációját Miklós Ferenc olvasta fel. Ezt követően Haáz Sándor, a szentegyházi gyermekfilharmónia vezetője beszámolt együttese sikeres közelmúltbeli vendégszerepléséről az Európai Parlamentben. Egyúttal bejelentette: a szentegyházi gyermekfilharmónia 2012 májusában ünnepli létesítésének 30. évfordulóját, amelyre szeretettel meghívta a jelenlévőket.
Meglepetés-díj Guttman Mihálynak
A közgyűlés utolsó, meglepetésként ható eseményeként külön díszoklevelet nyújtottak át a dalosszövetség tiszteletbeli elnökének, Guttman Mihálynak, aki idén töltötte be 85. életévét. Kállay-Miklós Tünde alelnök laudációja kezdetén leszögezte: Misi bácsiról nem lehet a laudáció hivatalos és száraz hangján beszélni. Példákkal illusztrálta Guttman Mihály fáradhatatlan fiatalosságát, humorát, a zene iránti alázatát, illetve a rá jellemző kitartást. A díszoklevél átvételét követően a díjazott hangsúlyozta: élete egyik legnagyobb kitüntetése volt, amikor Tordaszentlászló első díszpolgárává nevezték ki. Zárszóként a László Attila karnagy által vezetett sepsiszentgyörgyi Cantus Firmus Vegyeskar egy Kodály-mű eléneklésével köszöntötte fel mindannyiunk szeretett Misi bácsiját.
Kórushangverseny a magyar operában
A dalosszövetség ünnepi közgyűlése délután a Kolozsvári Magyar Operában tartott kórushangversennyel folytatódott. Összesen hét énekkar lépett fel: a sepsiszentgyörgyi Cantus Firmus Vegyeskar (karnagy: László Attila), a marosvásárhelyi Psalmus Kórus (karnagy: Kovács András), a Kolozsvári Magyar Pedagógusok Kamarakórusa (karnagy: Bedő Ágnes), a szatmárnémeti Székesegyház Énekkara (karnagy: Varga Péter), a marosvásárhelyi Nagy István Ifjúsági Kamarakórus (karnagy: Kovács András) és a Kolozsvári Református Kollégium vegyeskara (karnagy: Székely Árpád igazgató). Az Apáczai Csere János Elméleti Líceum kórusa (karnagy: Szabadi Ildikó) a Református Kollégium kórusával közösen két művet adott elő. Műsorukon (főleg) erdélyi és anyaországi magyar szerzők művei szerepeltek
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Székelyek a székelyekért
A texasi székhellyel rendelkező Székelyek Világszövetségének első székelyföldi találkozóját szombaton tartották Csíkszeredában, a Sapientia egyetem nagy aulájában.
András Mihály, a három évvel ezelőtt létrehozott világszövetség elnöke azt szeretné, hogy minden országban, ahol székelyek élnek, az önrendelkezési jogukat hangsúlyozzák. Mint elmondta, jelenleg tagok vannak Angliában, az Amerikai Egyesült Államokban, Brazíliában, Argentínában.
Borsos Géza, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke üdvözölte a világ székelységét átfogni kívánó szervezet alapítását, hisz nagy szükség van a székelyek érdekvédelmének képviseletére. „Egyetlen lehetséges útja van a székely megmaradásnak, és ez nem más, mint a székely nép önrendelkezési jogát kiépítendő stratégia létrehozása. Tudatosítanunk kell, hogy a székely nép ma is létező valóság” – fogalmazott az alelnök. Ismertette, hogy a legutóbbi népszámlálás alkalmával mindössze 1665-en vallották magukat székelynek. „Ilyen statisztikákkal operál most a román hatalom, és ezeket mutatja fel Brüsszelben” – hívta fel a hallgatóság figyelmét az előadó. Javasolta, hogy meg kellene szervezni a székelység belső népszámlálását.
Benkő Emőke, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke felszólalásában a székely nemzetgyűlés összehívását sürgette. Véleménye szerint az önrendelkezési jog birtokosát, a népet kell megkérdezni, nem az államot. „Az önrendelkezési jog birtokosa nem az állam, hanem kizárólag a nép, amelynek ki kell nyilvánítani a véleményét” – mondta. Sövér Zsolt azt javasolta, hogy keressük meg köreinkben azt a számos nagyon tehetséges embert, aki képes vezetni a székelységet és bízzunk meg bennük. Balázs Szabolcs hozzáfűzte, hogy a székelyföldi autonómiát a többi itt élő nemzettel együtt lehet megvalósítani, románokkal, cigányokkal, örményekkel közösen.
Iochom Zsolt
Székelyhon.ro

Beke és Szőcs a fogságból üzent (Újabb szimpátiatüntetés Kézdivásárhelyen)
Szombat délután az idei negyedik, a kezdetektől számított huszonhatodik szimpátiatüntetésen alig hatvanan gyűltek össze Kézdivásárhelyen a Gábor Áron-szobornál. Ezúttal a könyékbeli településekről nem jöttek, ellenben képviseltette magát Erdővidék, Benkő Emőke, a Székely Nemzeti Tanács egyik alelnöke jött el Kézdivásárhelyre, hogy kifejezze együttérzését a vizsgálati fogságban lévő vármegyésekkel. 
Mielőtt elindultak volna, Tóth Bálint, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) erdélyi szóvivője szólt az egybegyűltekhez, feltéve a kérdést: kik a terroristák? Beke István és Szőcs Zoltán vagy azon személyek, akik hatalmukat kihasználva olyan törvényeket hoznak, melyek a mi elnyomásunkat, beolvasztásunkat segítik elő? Mi ez, ha nem állami terrorizmus? Azoknak kell bent sínylődniük, akik saját nemzetük, a székely nép igazát akarták, nyelvét és identitását védelmezték – mondotta többek között a vármegyések erdélyi szóvivője. Végezetül felolvasta Beke István és Szőcs Zoltán rácsok mögüli üzenetét. „Köszönjük a hitet, az együttérzést, az összefogást. Hisszük, hogy az igazságnak ki kell derülnie akkor is, ha egyeseknek jobban fáj, mint a hazugság. Dicsőség Istennek, aki zászlónkat vezeti! Zászlónkat megfogom, megmarkolom, harcomat megharcolom, szabadságomat elvették, de szívemet és hitemet soha!” – üzente a rendőrségi fogdából a HVIM erdélyi és kézdivásárhelyi elnöke.
Ezt követően a felvonulók rendőrségi és csendőri kísérettel vonultak végig a már megszokott útvonalon, a rendőrség, a bíróság és az ügyészség épülete előtt a két vármegyés szabadon bocsátását követelve. Miután visszatértek a főtérre, szokás szerint elénekelték himnuszainkat, és azzal váltak el, hogy január 30-án 16 órakor ismét találkoznak.
Iochom István. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

MVSZ-könyvbemutató és fórum Marosvásárhelyen
Quo vadis, székely nép?
Azért jöttünk Marosvásárhelyre, mert Marosvásárhely Székelyföld régi fővárosa, és mint ilyen megkerülhetetlen, és innen indítjuk a fórumsorozatot, amelyet Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, majd Kézdivásárhelyen folytatunk – nyilatkozta a Népújság kérdésére Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének (MVSZ) elnöke szerdán, amikor az MVSZ vezetői a Deus Providebit Tanulmányi Házban könyvbemutatóval egybekötött fórumot tartottak, amelyen a Magyarságtudományi Füzetek 26. kiadványát ismertették.
A rendezvényen jelen volt Borsos Géza, a világszövetség Kárpát-medencei térségért felelős alelnöke, Fuksz Sándor felvidéki elnökhelyettes, Benkő Emőke, az MVSZ elnökségének póttagja, bardóc-miklósvárszéki elnök, Hompoth Zoltán magyarországi elnökségi tag.
Az MVSZ elnöke megnyitóbeszédében kijelentette: a Magyarok Világszövetségét a Magyarok Világkongresszusa hozta létre, "egyedi szervezet, nem egyike a Magyarországon bejegyzett 65 ezer civil szervezetnek". Reális szükségszerűségből hozták létre 1938-ban, hogy "az egyetemes magyar nép ne maradjon képviselet nélkül".
A bemutatott 96 oldalas "füzetet", melynek címe Nemzet-e vagy nép-e a székely? Netán kisebbség? Patrubány Miklós és Borsos Géza szerkesztette.
A rendezvény szünetében beszélgettünk Patrubány Miklóssal és Borsos Gézával.
"A Magyarok Világszövetsége hívta életre a Székely Nemzeti Tanácsot"
Patrubány Miklós kérdésünkre elmondta, hogy a füzetsorozat 26. kötete kimondottan a székelységgel foglalkozik, olyan őstörténeti elemekkel, amelyek a ma élő nemzedék számára teljesen ismeretlenek vagy alig ismertek. Például a Csíki Székely Krónika, amelyet évtizedekig hamisítványnak bélyegzett a magyar tudóstársadalom egy része, de amelyről meggyőző bizonyítékok állnak ma rendelkezésre, távolról sem hamisítvány, hanem a székelység három-négyszáz éve megőrződött ősgestája.
– Tárgyalja a székelység ősiségét, s a Kárpát-medencében Árpád magyarjait megelőző jelenlétét, de tárgyalja a jövőbe vezető utat is, mert ebben az önmaga keresésében a székelység nem tudja eldönteni a maga státuszát, hogy népnek vagy nemzetnek tekintse magát – miután Erdély történetében évszázadokon keresztül a magyar mellett a székely és a szász nemzet alkotta a trium nationumot –, amely része a magyar nemzetnek. Ha ez utóbbit választja, akkor attól kezdve már nem kisebbség, és egészen más nemzetközi jogviszonyba kerül, mintha kisebbségként határozná meg önmagát. Ugyanis a népeket az ENSZ alapokmányoknak minősülő határozatai szerint vitathatatlanul megilleti az önrendelkezés joga. Ha tehát a székelység népként határozná meg magát, akkor senki a nemzetközi jogban nem vitathatná el a jogát, mondjuk úgy, a legszerényebbre, az autonómiára – jelentette ki Patrubány.
Azért tartottak fórumot, azért jött el az MVSZ vezérkara, hogy "miután a füzet tág időkeretet tekint át a székely–magyar viszony tekintetében, és évezredekre visszamenően taglalja a székely–magyar egymásrautaltságot több földrészen", úgy gondolták, semmiképpen sem szabad kizárni a kérdezés lehetőségét. Körútjuk első állomásának Székelyföld régi fővárosát, Marosvásárhelyt választották.
– A meghívón az áll, hogy Quo vadis, székely nép?; az MVSZ elnöke szerint merre tart a székelység?
– Ez a cím visszautal arra, hogy a Magyarok Világszövetsége hívta életre a Székely Nemzeti Tanácsot, egy nagyon jól elgondolt és jól kidolgozott stratégia mentén, mindvégig a háttérben maradva. De a legfontosabb nyilvános aktus, amivel ténylegesen létrehoztuk a Székely Nemzeti Tanácsot, az a Quo vadis, Székelyföld? konferenciasorozat volt 2003-ban, amikor végigjártuk Székelyföldet, és amelynek eredményeként októberben létrejött a Székely Nemzeti Tanács. Ezzel a címválasztással is visszautalunk arra, hogy most új kihívások előtt áll egész Európa, új kihívások előtt áll az egész emberiség. A Magyarok Világszövetsége szervezi a magyarok 9. világkongresszusát, amelyre augusztusban kerül sor, tehát alkalmas az idő arra, hogy újból számba vegyük, kik vagyunk, hányan vagyunk, és merre megyünk.
"A székely nép rendelkezik önrendelkezési joggal"
Borsos Géza: – Amint a meghívóból is látszik – Quo vadis, székely nép? – ez a füzet abból az igényből született, hogy végre tisztázzuk a mai generáció szemében is, hogy tulajdonképpen mi is a székely közösség, vagy minek vallja magát. Mert a kérdést úgy is föl lehet tenni, hogy minek tekinti a székely közösséget a mai társadalom itthon, esetleg külföldön. A mi meggyőződésünk az – és a füzet szerkesztése is ezt a célt szolgálja –, hogy a székely közösség nép, egy olyan közösség, amely a nép minden kritériumát magában hordozza, tehát többre hivatott, és több joggal rendelkezik, mint amennyit ma magáénak tud mondani. Úgy gondolom, hogy erre az útra kell állítani a székely népet és a Székelyföld autonómiájáért küzdő összes erőket, abból kiindulva, hogy a székely nép rendelkezik önrendelkezési joggal, és ez egy nemzetközileg elismert, védett jog, ami a népeknek kijár, és ennek alapján az egész Kárpát-medencei nemzetegyesítési folyamatot új stratégiává lehet alakítani.
– Mikor, meddig? Quo vadis? Mert sem a hazai kormány, sem az Európai Unió nem fogadja kitörő örömmel ezeket az önrendelkezési törekvéseket.
– Igen, ez óriási probléma, hogy tulajdonképpen egy ezeréves történelmi múlttal rendelkező közösség elismertetheti-e magát népként. Mert az volt egészen 1867-ig, és azután is annak vallotta magát. Az első világháború végén az akkor megalakult Székely Nemzeti Tanács még ugyanezt az elvet képviselte, akkor is székely népnek nevezték magukat, és kísérlet is történt arra, hogy az önrendelkezési jogukat érvényesítsék. Azt hiszem, hogy ebben az irányban kellene sokkal erősebb és összefogottabb diplomáciát folytatni, és eleve el szeretném oszlatni azokat a félremagyarázásokat, amelyek azt mondják, hogy ha egy nép, jelen esetben a székelység, kinyilvánítja az önrendelkezés igényét, az rögtön konfliktussal fog járni a többségi népességet képviselő országgal, hatalommal szemben. Úgyhogy tisztán és világosan, elvszerűen és dokumentáltan felvetve szeretnénk elindítani azt a folyamatot, amely majd egységbe kovácsolja mindazokat, akik egyáltalán a székely társadalom és az egész erdélyi magyarság jövőjével foglalkoznak.
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)

Önálló nép a székely
A Magyarok Világszövetségének (MVSZ) vezetői kedden délután Baróton mutatták be a Magyarságtudományi Füzetek 26. Nemzet-e, vagy nép-e a székelység? Netán kisebbség? címet viselő számát. Patrubány Miklós, a szervezet elnöke, Oláh István és Bottyán Zoltán, az MVSZ Kárpát-medencei elnöke, illetve alelnöke, Benkő Emőke elnökségi póttag és Borsos Géza, az SZNT alapító alelnöke a székelység múltbéli és jelenlegi helyzetére tért ki, s fogalmazott meg kritikát az erdélyi és anyaországi politikum irányába.
A feltett kérdésre egyértelmű választ adtak a felszólalók: igenis, önálló népként kell meghatároznunk magunkat. Véleményük szerint több mint hibát, nemzetárulást követtek el azok a közszereplők, akik a legutóbbi népszámláláskor arra buzdítottak, valljuk magunkat egységesen magyarnak. Érvelésük szerint tettükkel a székelyföldi önrendelkezés megvalósítását lehetetlenítették el, hiszen ha a magyar tengerben csak cseppnyi, ezerhatszáznál alig több – abból Baróton huszonhét – székely létezik, nekik nem járhat az autonómia.
Borsos Géza szerint bő ezeréves ittélésünk alatt kialakított és megőrzött kultúránk és erkölcsi értékrendünk feladása közösségünk beolvadásához vezet. „Ha lett volna hat-hétszázezer ember, aki székelynek vallja magát, lett volna mit felmutatnunk: itt vagyunk, nemzet vagyunk, jogaink vannak, és élni kívánunk velük. Hogy múltunk ne legyen az enyészeté, a székely öntudatot vissza kell állítanunk – jelentette ki. – Hogy ne lépjünk az önfeladás útjára, arra van szükség, hogy ne hagyjuk megalkuvásra kész, koncot leső vezéreinket kihátrálni céljaink mögül.” Ilyen kihátrálásnak mondta az Erdővidéken elkezdett belső népszavazás véghezvitelének megszakadását s a Székelyudvarhelyen 2006-ban a Székely Nagygyűlésen elfogadott kiáltvány megcsonkítását. Benkő Emőke annak a százötven önkéntesnek mondott köszönetet, akik a belső népszavazást Baróton és a tájegység tizenkilenc településén véghezvitték, majd elítélően szólt azokról, akik annak eredményeit elhallgatták. Véleménye szerint a fontos kérdésekben nem politikusoknak kellene dönteniük, hanem „az önrendelkezési jog birtokosának, a székely népnek” kellene lehetőséget biztosítani, hogy népszavazás által véleményt nyilváníthasson, s az így eldöntötthöz kellene képviselőinknek ragaszkodniuk – hangsúlyozta. Bottyán Zoltán arra kérte az erdélyi politikai pártok képviselőit, ne követeljék a román államtól a gyulafehérvári nyilatkozat betartását, hiszen az éppen ellenük íródott: abban a románok mindenkit testvérnek tekintenek – még az osztrákokat is –, csak a magyarokat nem. „A románok évtizedek óta éppen azt teszik, amit abba belefoglaltak: minket próbálnak ellehetetleníteni, megosztani és beolvasztani.”
A lapbemutatót követő fórumon felszólalt Barót volt polgármestere, Nagy István és a Székely Nemzeti Tanács bardoc–miklósvárszéki elnöke, Szabó Miklós is. Az eszmecsere során vita alakult ki arról, tényleg káros volt-e, hogy a népszámlálás alkalmával mindenki magyarnak vallotta magát, de kijutott az erdélyi és magyarországi pártoknak is. Patrubány Miklós elítélően szólt a FIDESZ mindent – az adóhivataltól a dohánykereskedelemig – nemzetivé tevő kommunikációjáról: a szó elhasználódik, közönségessé válik ezáltal. Figyelmeztetés hangzott el a románság székelyföldi terjeszkedéséről is: az ortodox püspökség játssza az előretolt helyőrség szerepét, templomokat építenek, nyomukban pedig rögtön megjelennek a házat vásárlók és -építők, egyre többen élnek vegyes házasságban, közülük sokan szívesen cserélnek vallást, mert ortodoxként könnyebbnek vélik az életet.
Hecser László. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ahol méltóképpen lehet emlékezni a Székely Hadosztályra
Emlékezőkkel telt meg szombat délelőtt a csíksomlyói kegytemplom szomszédságában levő Fodor-ház udvara, ahol a Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület szervezésében rendhagyó istentisztelet keretében felavatták a Székely Hadosztály tiszteletére állított emlékművet.
Az ünnepség székelyzászló-felvonással, a székely és magyar himnuszok eléneklésével kezdődött, a csíkkozmási Tuzson János fúvósegylet, valamint a csíkszentimrei Zöld Fák fúvószenekar közreműködésével. Ezt követően rendhagyó istentiszteletet tartottak, amelynek keretében arra hívták fel a figyelmet a felszólalók, hogy kötelességünk emlékezni elődeinkre és példát venni kitartásukról, hősiességükről, hogy ezt a mindennapjainkban kamatoztatni tudjuk.
„Nem csupán megemlékezni szeretnénk a dicső magyar múltról, bár van mit felidéznünk – és ebben egy jeles példa a Székely Hadosztálynak az ellenálló mozgalma, – hanem szeretnénk kibontani azokat a tartalmakat, amelyeket a múlt hagyatékozott ránk. (…) Szeretnénk ezt a hagyatékot kibontani, a kor szerint értelmezni, kivirágoztatni, gyümölcsöztetni és megvalósítani úgy, ahogy a Jóisten ránk bízta” – mutatott rá Csapai Árpád egyetemi lelkész.
Kincses Kálmán szenterzsébeti református lelkész rámutatott, eljött az idő, hogy beszéljünk a múltról. „Száz év távlatából beszélnünk kell arról, ami népünk legviharosabb idejét idézi, de beszélnünk kell arról is, ami a neves és névtelen székely hősöknek a hagyatéka. És nekünk legfőképpen erről a hagyatékról kell beszéljünk, hogy megértsük, ez a hagyaték ránk nézve kötelesség. Ez a hagyaték nekünk feladatot ad, szolgálatot ad és megtanít a küzdelemre. Azok a székely katonák, akikre ma emlékezünk azért harcoltak, azért merték vállalni a halált is, hogy neked és nekem ma házam, hazám, szülőföldem legyen. Nekünk ma sokszor cudar valóságban kell ugyanúgy küzdeni, áldozatot vállalni, szolgálatot vállalni és itthon mAradni.”
Szombatfalvi József székelykeresztúri unitárius lelkész is arra buzdította a jelenlevőket, hogy ma is helyt kell állniuk, miként helyt álltak azok is, akikre emlékezünk. „Tudták, mit kell tenniük, anélkül, hogy parancsba adták volna, noszogatták volna őket. Tudták, mert hazaszerető emberek voltak.”
Petres Kálmán, a Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület elnöke házigazdaként köszöntötte az egybegyűlteket. Elmondta, 2011-ben született meg a döntés, hogy méltó emléket állítsanak a Székely Hadosztálynak és elkezdtek támogatókat, segítőket keresni. Megköszönte a bizalmat és a támogatást Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának, a Bethlen Gábor Alapnak, Kövér Lászlónak a Magyar Országgyűlés elnökének, Sepsibükszád önkormányzatának, a Millecentenáriumi emlékbizottságnak, Fodor Pálnak és Gergely Istvánnak a felajánlott területet, a közbirtokosságoknak, cégeknek, a Heveder és Role zenekarnak, a mintegy kétezer zarándok adományozónak, az ünnepség társszervezőjének, Csíkszereda önkormányzatának és a Nemzetstratégiai Kutatóintézetnek a segítséget. Mint elmondta: az összefogás eredményeként jött létre a Miholcsa József tervezte és Zavacki Walter által kifaragott Székely Hadosztály emlékmű.
„Fontosnak tartjuk, hogy ezt a méltatlanul elfelejtett, az emlékezetekből szándékosan kitörölt hős alakulatot visszaemeljük a köztudatba. Ezekre a példaképekre, hősökre, az ők megidézésükre, erre a végveszélyben is cselekvőképes hazaszeretetre van ma is szükség. Akkor, amikor a mi szeretett Székelyföldünk fölött sötét gondolatok és ártó kezek húznak új régiót, vagy megyehatárokat, megbontva azt a földrajzi egységet, amelyben évszázadok óta él a mi őshonos népünk, a székely nép, naponta küzdenünk kell azért, hogy utódainknak is helye, élettere legyen az ősi szálláshelyen. Tudással, munkával és a szívekben is megszülető összefogással megalkuvás nélkül kell harcolnunk, hogy a Székely Hadosztály méltó utódaiként írjuk be nevünket Székelyföld, valamint a magyar nemzet történelmébe.”
Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere köszöntőbeszédében példaértékűnek nevezte a hagyományőrző huszárok tettét. „Székelyföld kérdését hiába gondoljuk, hogy megtudjuk oldani úgy, hogy ülünk nyugodtan otthon, nézzük a tévét, hallgatjuk a rádiót és néha-néha elmegyünk egyet szavazni, ha egyáltalán elmegyünk. Ennél sokkal-sokkal többre van szükség. A hétköznapokban, és az ünnepeken is. Ezért példaértékű és előremutató az a szándék, álom, amelyet a csíkszéki hagyományőrző huszárok megfogalmaztak. (…) A nagy dolgok azok, amelyeket mi megálmodunk és meg is csinálunk. Ennél sokkal, sokkal többre van szükség, ilyen típusú szerepvállalásra, ilyen cselekvésre, amit most ezúttal anyagi mivoltában és szellemi kisugárzásában láthatunk – fejtette ki Ráduly. „Abban reménykedek, hogy amikor a zarándokok eljönnek Csíksomlyóra, akkor idejönnek, ránéznek erre az emlékműre, hallanak erről a székely hadosztályról, és rájönnek, hogy nekünk van egy csodálatos történetünk” – tette hozzá. Felszólalása végén úgy fogalmazott, hogy ez a nap nem csak a csíkiaké, hanem az egész Kárpát-medencei magyarságé. Szerinte együvé tartozunk, még akkor is, ha a határok elválasztanak bennünket.
Zsigmond Barna Pál Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának főkonzulja üzenetét Csige Sándor Zoltán vezető konzulja tolmácsolta, melyben az első és második világháborús történéseket elevenítette fel. „Mint láthattuk, az utóbbi száz évben többször is reménytelennek tűnő helyzetben kétségbeesésben tudtak az erdélyi magyarok, a székelyek megmAradni, kiutat találni. Hol hősies véráldozattal, mint 1918-ban, vagy 1944-ben, hol pedig a hétköznapok csendes hősiességében. „De éppen történelmi fordulatok mutatják, hogy a kétféle hősiesség egy tőről fakad, csupán különböző helyzetek különböző hősöket kívánnak. Ma aki szülőföldjén vállal gyermeket, épít magának otthont, aki itt találja meg a boldogulását és aki gyermekeit magyar iskolába adja, az is hős, és hasonló lélekjelenlétről tesz tanúbizonyságot, mint véráldozatot hozó elődeink. A ma itt élők gyakran érezhetik reménytelennek és kilátástalannak a helyzetet, ha elcsüggedés vesz erőt rajtuk, gondoljanak arra, hogy az otthon lenni érzésért mindig is meg kellett küzdeni, áldozatot kellett hozni”.
Az ünnepségen beszédet mondott még Berkecz Gábor, a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium igazgatója megosztotta gondolatait Ambrus Ágnes, a Történelmi Vitézi Rend kézdiszéki székkapitánya és Benkő Emőke, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke is.
Az ünnepi felszólalások sorát Gergely István, Tiszti beszéde zárta, aki néhány momentumot elevenített fel a Székely Hadosztály, Márton Áron életéről, és ő is kitért az emlékezés fontosságára. „Itt el lesz helyezve egy asztalka, néhány pad és mindenki fogja meg a gyermekének és az unokájának a kezét, sétáljon el, jöjjön ide, üljön le és emlékezzenek. Emlékeztesse a gyermekét, az unokáját, de önmagát is” – fejtette ki. Mint mondta, emlékezni annyit jelent, mint emészteni, felszívni és új erőre kapni.
„Legyen ez szent hely számunkra, ne csak a kegyetlenségekre emlékeztessen, hanem ez felhívás a szeretetre, békére, egymás megbecsülésére” – ezekkel a szavakkal áldotta meg a leleplezett szobrot Göthér Gergely, csíksomlyói plébános az istentisztelet végén, amelyet megkoszorúztak a jelen levő tisztségviselők és egyesületek képviselői.
Péter Beáta |
Székelyhon.ro