"1989. dec. 29-én mintegy húsz magyar zenész gyűlt össze Kolozsváron, Márkos Albert filharmóniai elsőhegedűs és felesége, Márkos Zsuzsa zongoratanárnő lakásán, hogy megalakítsa a Kolozsvári Zenetársaságot. Nyilatkozatukat a Helikon (Kolozsvár) első száma közölte. Ebben leszögezték, hogy "zenei anyanyelvünk és kisebbségi zenekultúránk etnikai azonosságtudatunk szerves része". Társaságuk távlati célja: beleolvadni a majdan létrejövő Romániai Magyar Zenetársaságba. Szakcsoportokat alakítottak, dr. Almási István /népzenetudomány/, dr. Benkő András /zenei szakírás/, dr. Terényi Ede /zenealkotás/ stb. Febr. 23-án hivatalosan is bejegyezték a Kolozsvári Zenetársaságot, elnöke dr. Benkő András, alelnöke Demény Attila. /László Ferenc: Mi lesz a Kolozsvári Zenetársasággal? = A Hét (Bukarest), márc. 15./"

Romániai Magyar Zenetársaság Kolozsváron tartott közgyűlésén dr. Szenik Ilona számolt be a társaság egy évi munkájáról. A közgyűlés egyhangúan megválasztotta László Ferenc főiskolai tanárt elnöknek. Az új elnök elismeréssel méltatta az előző elnök, dr. Benkő András munkásságát. /Szabadság (Kolozsvár), máj. 8./

Újraindítják a Bolyai Szabadegyetem előadássorozatát Kolozsváron, Erdély történelme, művelődéstörténete, irodalomtörténete, néprajza, valamint egyház- és vallástörténet témakörökben. Az előadók között ismert tudósok és irodalomtörténészek vannak: Bodor András, Jakó Zsigmond, Bitay Ilona, Csucsuja István, Magyari András, Imreh István, Egyed Ákos, Csetri Elek, Kovács András, Murádin Jenő, Benkő András, Szabó György, Székely Erzsébet, Mózes Huba, Egyed Emese, Antal Árpád, Kozma Dezső, Cs. Gyimesi Éva, Kántor Lajos, Erdő János és Buzogány Dezső. /Szatmári László: Bolyai Szabadegyetem. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 7./

1985-ben jelent meg a Művelődés utolsó száma, ezután román nyelvű lapot csináltak belőle, a végén maradt néhány magyar nyelvű oldal. Az 1989-es fordulat után újból a régi, színvonalas folyóiratot vehették kézbe az olvasók. Okt. 23-án Kolozsváron fogja ünnepelni a Művelődés szerkesztősége negyvenöt éves fennállását, jelen lesz Czine Mihály és Kiss Gy. Csaba Budapestről, Dobos László Pozsonyból. Kötő József EMKE-főjegyző a közművelődési élet gondjairól fog beszélni, jelen lesz Imreh István történész, Benkő András zenetörténész, Balász Lajos néprajzkutató is. /Tibori Szabó Zoltán: Negyvenöt éves a Művelődés. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 22./

A kolozsvári Györkös Mányi Albert Emlékházban mutatta be dr. Benkő András zenetörténész Dávid István Műemlék orgonák Erdélyben /Polis, Kolozsvár, Balassi, Budapest, 1996/ című könyvét, amely két kiadó összefogásával látott napvilágot. A könyv 1500 műemlék erdélyi orgonát vett számba. /Szabadság (Kolozsvár), nov. 13./ Dávid István orgonaművész a kolozsvári Zeneakadémián szerzett diplomát, áttelepült Magyarországra, jelenleg a nagykőrösi református egyházközség orgonaművésze és a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Karának tanszékvezető tanára. Könyvének tíz éves múltja van. A könyv bevezetőt nyújt az erdélyi orgonaépítés történetéhez, de szerepelnek benne a katolikus, református, evangélikus és unitárius egyházak orgonáinak összeírásai is. Az erdélyi orgonák megmentésére hozták létre Magyarországon az Orgona Transsylvania Alapítványt. - Dávid István nemrég orgonakoncertet adott Kolozsváron, a Szent Mihály templomban. A bevételt az erdélyi orgonaművészet segítésére, valamint a történelmi értékű orgonák javítására fordítják. /Leopold Erika: Meg kell menteni az erdélyi orgonákat. = Népszava, nov. 22./

A kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dísztermében nov. 23-án megtartotta éves közgyűlését az EMKE. A tanácskozás napirendjén a magyar kultúrcentrumok létrehozásának stratégiája szerepelt. Dávid Gyula EMKE-elnök megnyitó beszéde után Kötő József helyzetfeltáró előterjesztése a közművelődési állapotokat jellemezte, megállapítva, hogy a kulturális intézmények állami támogatása 0,7 százalékos, szégyenletesen alacsony, hiszen a Cotroceni palota felügyeletére a költségvetés 0,8 százalékát fordították. Nincs kulturális autonómia, így csak reménykedni lehet abban, hogy a magyar kulturális intézmények megkapják a számarányos részesedést az állami támogatásból. Kovászna és Hargita megyén kívül a magyar kulturális intézmények diszkriminatív módon nem kapnak semmiféle támogatást, még Maros megyében sem, ahol a lakosság fele magyar. - Pozitív tény, hogy az EMKE és társegyesületei tevékenységének köszönhetően megindult az intézményesedés, több mint négyszáz alapítvány és egyesület létesült. Az EMKE az 1997-es évet magyar kultúrcentrumok alapítási éveként jelölte meg. Ezután a megyei tagszervezetek képviselői tartottak beszámolót. A háromszékiek kiemelték, hogy jövő év májusában adják át a felújított és átépített Mikes-kastélyt Zágonban, egyúttal leleplezik a Mikes Kelemen portré-szobrot. /Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 26./ Megünnepelték a 75 éves Romániai Magyar Dalosszövetséget. A dalosszövetség múltjáról dr. Benkő András és Kostyák Imre, az újjáalakult szövetségről pedig László Attila szólt. Fellépett a Kovács András vezette marosvásárhelyi Nagy István Kórus. Kiosztották az EMKE-díjakat: Kovács András és Kelemen Antal Nagy István-díjat, Németh Ildikó Kacsó Sándor díjat, Kovács Ferenc Janovics Jenő díjat, Molnár István Szolnay Sándor díjat, Hunyadi László Kovács György díjat, Tompa Miklós /post mortem/ Kemény János díjat, Hary Béla Erkel díjat, Fülöp Géza Monoki István díjat, a Csiporka Játszó-ház nevében Ráduly József Vámszer Géza díjat, Forrai Tibor és Szabó Szende Szentgyörgyi István díjat, Bács Lajos Rónai Antal díjat, Nisztor Ilona Seprődi János díjat és Geréd Vilmos Zsizsmann Rezső díjat kapott. /Szabadság (Kolozsvár), nov. 25./

Az elmúlt év végén megjelent a Kodály-történet 1997 /Romániai Magyar Zenetársaság, Kolozsvár/ című kötet, amely az 1997 márciusában Kolozsváron tartott Kodály-emléknapoknak állított emléket. Az egyhetes rendezvénysorozaton több anyaországi énekkar és zenekar fellépett. Az akkor megtartott tudományos konferencia előadásaiból szerkesztette a kötetet Margitházi Beja. Az előadásokon bemutatták Kodály Zoltánt, a zeneszerzőt /Ujfalussy József, Benkő András, Angi István és Eösze László/, a népzenekutatót /Vikár László, Sárosi Bálint, Almási István/ és a pedagógust /Forrai Katalin, Szenik Ilona/. Helyet kapott a könyvben az emléknapok műsorfüzete is. - A Kodály nevével fémjelzett zenei nevelési rendszert Romániában még az alternatív zenepedagógiai koncepciók listájáról is törölték. Kolozsváron, a Zeneművészeti Főiskolán nemcsak Kodály zenei anyanyelvét nem lehet tanulni, de anyanyelvén sem tanítják. Megdöbbentő, hogy Kodály-remekművek milyen késéssel jutottak el Erdélybe: a Psalmus Hungaricus 1994-ben, 71 évvel az ősbemutató után, a Budavári Te Deum erdélyi bemutatója 1997. márc. 15-én, a Kodály-emléknapok záróhangversenyén volt. /Németh István: Egy könyvbemutató margójára. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 15./

Jagamas Jánosra emlékezett Benkő András. Jagamas János Désen született 1913. jún. 8-án. Désen kezdte tanulmányait, majd Kolozsváron folytatta, a Román Zeneakadémia hallgatója lett, majd a bécsi döntés után Budapesten, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán tanult tovább /1941-1944/, végül a zeneszerzői oklevelet Kolozsváron szerezte meg. 1949-ben kinevezték a Magyar Művészeti Intézetbe /Kolozsvár/ folklór tanszakra. A zeneművészeti főiskolán tanított nyugalomba vonulásáig, 1976-ig. Zeneművei, kórusművei megjelentek. Jagamas János életművének középpontjában a népzene gyűjtése, rendszerezése és közkinccsé tétele állott. Élete során népzenei gyűjtésének eredményekét 6000-nél több dallamot jegyzett le. Jagamas mintegy 12 000 dallamot rendszerezett, ennek eredményeként láttak napvilágot kötetei, többek között: Moldvai csángó népdalok és népballadák, Romániai magyar népdalok /társszerzőkkel/. Több munkája kéziratban maradt. A magyar tudományos élet Széchenyi-díjjal tüntette ki. Jagamas János 1997. szept. 15-én hunyt el, Szamosújváron, az örmény katolikus temetőben helyzeték örök nyugalomra. /Benkő András: Jagamas János. = Művelődés (Kolozsvár), febr./

Az Erdélyi Református Naptár /Erdélyi Református Egyházkerület, Kolozsvár, szerkesztette Molnár János/ változatos olvasnivalót kínál. Részleteket tartalmaz Csiha Kálmán 1997. évi püspöki jelentéséből, Benkő András muzikológus bemutatja az Új Magyar Református Énekeskönyvet, Páll Klára beszámol a kolozsvári teológusok regáti szórványmagyarok felkutatására tett kezdeményezéséről. Tőkés Elek tanulmányában bemutatta az 1989 után kiépített erdélyi református iskolahálózatot: hat református kollégium /IX-XII. osztályokkal Kolozsváron, Nagyenyeden, Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen és Székelyudvarhelyen/ összesen 734 tanulóval, két főiskola: Kolozsváron a diakonisszaképző tanévenként 60-70 hallgatóval, Marosvásárhelyen kántor-tanítóképző és diakonissza profilú főiskola 90, illetve 80 hallgatóval, kolozsvári Református Didaktikai Fakultás filológiai, illetve szociális gondozó mellékszakokkal , 78, illetve 38 diákkal. /A Hét (Bukarest), márc. 12./

A Művelődés /Kolozsvár/ legújabb, június-július-augusztus-szeptemberi összevont száma válogatás az 1976-tól 1989-ig terjedő tizennégy esztendő anyagából. Az antológia ismeretterjesztő írásait, a Galéria, Enciklopédia és Vadrózsa rovatokban megjelent cikkeket olyan szerzők neve fémjelzi, mint Kányádi Sándor, Egyed Ákos, Imreh István, Benkő Samu, Fodor Sándor, Farkas Árpád, Molnos Lajos, Kántor Lajos, Jakó Zsigmond, Nagy Olga, Nagy Géza, Kiss András, Szentimrei Judit, Benkő András, Faragó József, Almási István, Keszeg Vilmos, Kallós Zoltán, Gábor Dénes. /Szűkülő erek és terek. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 24./

Göncz Árpád köztársasági elnök Senkálszky Endre színművésznek, a kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagjának hat évtizedes művészi pályája elismeréseként a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (polgári tagozat) kitüntetést, Benkő András zenetörténésznek és zenepedagógusnak a kolozsvári Protestáns Teológia nyugalmazott egyetemi tanárának pedig az erdélyi zenetörténet és zenepedagógia terén kifejtett kiemelkedő munkássága elismeréseként a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje (polgári tagozat) kitüntetést adományozza. A kitüntetéseket Alföldi László kolozsvári magyar főkonzul adja át. /Magyar állami kitüntetés Senkálszky Endrének és Benkő Andrásnak. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 20./

"Nov. 22-én Kolozsváron, az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) székházában a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével, illetve a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével tüntették ki Senkálszky Endre színművészt, a kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagját és Benkő András zenetörténészt, zenepedagógust, a kolozsvári Protestáns Teológia nyugalmazott tanárát. Az ünnepségen Benkő Samu, az EME elnöke köszöntötte a kitüntetetteket. Senkálszky Endre 1947-től a kolozsvári társulat helyettes igazgatója, majd 1964 és 1969 között igazgatója volt. 1957-től érdemes művész. Benkő András zenetörténész egyszemélyes erdélyi magyar zenetörténeti "intézetként" mindent felvállalt, ami ebbe a munkakörbe belefér, dokumentumok fölkutatásától, közlésétől és zenetörténeti értékelésétől a zenetörténeti múlt népszerűsítéséig. A laudációk után Alföldi László kolozsvári magyar főkonzul átadta a Göncz Árpád köztársasági elnök adományozta kitüntetéseket. /Papp Annamária: Kitüntették Senkálszky Endrét és Benkő Andrást Alföldi László főkonzul adta át a magyar állami kitüntetéseket. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 23./"

Nov. 27-én tartotta EMKE tisztújító közgyűlését Kolozsváron, az összejövetel végén kiosztották a közművelődésben jelentős szerepet játszó személyiségeknek az idei EMKE-díjakat, a Venczel Árpád készítette szobrokat és plaketteket. Megjelent többek között Bálint-Pataki József a Határon Túli Magyarok Hivatala képviseletében, valamint Kelemen Hunor államtitkár és Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke. Dávid Gyula elnöki beszámolójában arról az átlagosnál is mozgalmasabb tevékenységről szólt, az RMDSZ és az EMKE viszonyáról kifejtette: félretéve a rivalizálást, a két szervezetnek kéz a kézben kell haladnia. Kötő József államtitkár, az EMKE ügyvezető elnöke az önszerveződés eredményeiről számolt be, a sikeresen működő tizenöt művelődési központról, és a közgyűjtemények (Szabédi-ház, Györkös-Mányi Albert Emlékház) létesítésének jelentőségéről. Az erdélyi magyarságnak önálló kulturális modell megvalósítására kell törekednie. Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke kijelentette: Az EMKÉ-ben nincs helye a politikának, az EMKE-politikának viszont jelen kell lennie az RMDSZ-ben. Kelemen Hunor államtitkár előadásában hangsúlyozta, hogy az elmúlt tíz évben a legfontosabb tevékenység az építkezés volt. Központi adminisztrációban már csak a Kolozsvári Állami Magyar Színház és Opera, valamint a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház van. A többi hasonló profilú intézmény, valamint a megyei könyvtárak, múzeumok az önkormányzatok hatáskörébe kerültek. A legnagyobb gondot a falusi kultúrházak és könyvtárak okozzák, hiszen se szeri se száma azoknak a polgármestereknek és tanácsosoknak, akik nem hajlandók áldozni a kultúrára. A felszólalók a támogatások elosztásában nagyobb áttekinthetőséget kértek. A tisztújítás eredménye a következő. Elnök Kötő József, ügyvezető alelnök Sebesi Karen Attila, alelnökök Muzsnay Árpád, Matekovics Mária, Tófalvi Zoltán, Ördög Gyárfás Lajos, titkár Dáné Tibor Kálmán, elnökségi tag Balogh Ferenc, kincstárnok Katona Réka, ügyvezető tanács Németh Ildikó, Sebesi Klaudia, pénzügyi ellenőr Bartha Margit. A tiszteletbeli elnök Dávid Gyula /az EMKE eddigi elnöke/ lett. Az EMKE tiszteletbeli tagokat választott, köztük van Dudás Károly (Vajdaság), Göncz László (Szlovénia), Kollár Péter (Szlovákia) is. - Kiosztották az EMKE-díjakat. Az EMKE újonnan megválasztott országos elnöke, Kötő József életműdíjat vehetett át. A díjazottak között van Farkas Árpád, a Háromszék napilap főszerkesztője /Kacsó Sándor-díj/, Sebesi Imrét (post mortem), /Janovics Jenő-díj/, Fodor Csaba a magyar folklór népszerűsítéséért /Kacsó András-díj/, Antal Mária az állandó gyimesbükki néprajzi kiállítás létrehozásáért /Bányai János-díj/, Bíró István (post mortem) a pedagógustársadalmat szolgáló intézményteremtő munkájáért és Matekovics Mihály Arad és környéke magyar kulturális életét fellendítő munkásságáért /Kun Kocsárd-díj/, Benkő András erdélyi zenetörténeti kutató /Nagy István- díj/, Tarr László színművész /Bánffy Miklós-díj/, Gaál András a 25 éves gyergyószárhegyi alkotótábor szervezéséért /Szolnay Sándor-díj/, Bogdán Zsolt színművész /Kovács György-díj/, Borbáth Júlia színésznő /Poór Lili-díj/, Demeter András /Kemény János-díj/, Barabás Olga rendező /Kádár Imre-díj/, Mészáros József könyvtáros /Monoki István-díj/, Szabó Éva néptánctanító /Vámszer Géza-díj/ Simori Sándor az amatőr színjátszó /Szentgyörgyi István-díj/. /Németh Júlia: Tisztújítás az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületben. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 29./

December elsejétől Buzsi András ezredes a kézdivásárhelyi rendőrség parancsnoka. Eddig a megye öt városa rendőrségének mindegyikét román etnikumú parancsnok vezette. /(Flóra Gábor): Ezredes a kézdivásárhelyi rendőrség élén. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 3./ Buzsi András ezredes eddig a megyei rendőrségen dolgozott. Elődje, Palade Eugen saját kérésére vált meg eddigi tisztségétől. Buzsi András az 1989-es változások óta Kézdivásárhely ötödik rendőrfőnöke. 1989. december 22-e után két-három hétig Benkő András ny. ezredes, majd az ugyancsak rövid időre kinevezett Tüzesi Kolumbán Sándor irányította a rendőrségi munkát. Lévai László Attila 1990. január közepétől 1995 májusáig volt rendőrfőnök, majd májustól november 15-ig Stoleru Ionic, Palade pedig 1995. novemberétől mostanáig volt Kézdivásárhely rendőrfőnöke. /Új rendőrfőnök Kézdivásárhelyen. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 2./

Dec. 11-én Kolozsváron, a Györkös-Mányi Albert Emlékházban, László Ferenc muzikológus mutatta be a Zenetudományi Írások újabb /1998-as/ kötetét. Ez a sorozat V. kötete, amely egyben a 75. életévét betöltött Benkő András zenetörténészt köszöntötte. A Zenetudományi Írások megjelenését a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma támogatta. A László Ferenc által szerkesztett könyv a Kriterion Könyvkiadó és a MTA Zenetudományi Intézet kettős kiadásában jelent meg, ami lehetővé teszi a határon túli terjesztést is. Benkő András 1980-tól a szerkesztette a Zenetudományi Írások köteteit, ezzel a nehéz időkben zenetudományos műhelyt sikerült életben tartania. /Kulcsár Gabriella: Zenetudományi Írások Benkő András 75. születésnapjára. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 14./

Benkő András zenetörténészt a Zeneakadémián hallgatói élő lexikonnak tekintették. Benkő András zenetanári tevékenysége mellett végzi zenetörténeti kutatómunkáját. Összeállította Seprődi János és Lakatos István zenei könyvészetének jegyzékét. Egyéni kötetei: A Bolyaiak zeneelmélete, Zenei kislexikon, Bartók Béla romániai hangversenyei, A református egyházi ének története, Zoltán Aladár-monográfia, gyűjteményes kötetekből a Romániai Bartók-interjúk és az ő gondozásában jelent meg Seprődi János válogatott zenei írásai és népzenei gyűjtése. 1977-89 között a Zenetudományi Írások szerkesztője. A Romániai Irodalmi Lexikon és a Londonban megjelenő Grove-lexikon munkatársa. Lakatos István 1973-ban ment nyugdíjba, akkortól Benkő András egyedül végezte a négy évfolyamon a zenetörténet magyar nyelvű tanítását. - Benkő András fő kutatási területe az erdélyi magyar zene, kéziratanyag feltárása-ismertetése, intézmények története és monográfiák készítése. A Zenetudományi Írások szerkesztését azért vállalta el, mert ez volt az egyetlen lehetőség, amelyben főiskolai szinten az utánpótlást biztosítani lehetett, főleg, amikor a zenetudományi szak is létrejött. A már befutott generáció - Lakatos István, Jagamas János, Szenik Ilona, Angi István - állandóan közölt írásokat, s ez ösztönzőleg hatott a fiatal, kezdő zenekutatókra /Fancsali János, Vermesy Péter, Dávid István, Farkas Sándor, Fejér Kálmán, Valádi Enikő, László Bakk Anikó, Balla Kemenes Csilla, Szalay Zoltán, Benkő Judit/. - Nagyon hosszú ideje szünetel a magyar felsőfokú zeneoktatás, ez nyomot hagy elemi és középfokú zenei oktatásban, fájdalmasan érzékelteti hatását az anyanyelvi zeneoktatásban. Benkő Andrást 1985-ben nyugdíjazták a Gh. Dima Zeneakadémián. A Református Teológia vallástanári fakultásán még 8 évet tanított: egyházi éneket, az egyházi énektanítás módszertanát, egyházi zenetörténetet, egyházi zenekultúrát. Ennek egy részét bedolgozta a jövőre megjelenő Az európai egyházi zene története című könyvébe.- Dolgozik még a Márkos Albert-monográfián és befejezte a Lakatos István-monográfiáját. /Kulcsár Gabriella: Szürke hétköznapokban, ünnepi pillanat. Beszélgetés dr. Benkő András zenetörténésszel. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 12./

Tizenegy éves szünet után megjelent a Zenetudományi írások /Kriterion és a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének közös kiadása/ negyedik kötete, amellyel ezúttal a 75 esztendős Benkő András zenetörténészt köszöntötték kollégái és tisztelői. /Sándor Boglárka: Zenéről mindenkinek. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 12./

Kolozsvár 1000 éve címmel szervez konferenciát okt. 13-14-én Kolozsváron az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya és az EMKE. Az ülésszakot Egyed Ákos, akadémikus nyitja meg. Többek között, dr. Tonk Sándor egyetemi tanár, Csetri Elek akadémikus, dr. Kiss András főlevéltáros, dr. Pozsony Ferenc docens, dr. Vekov Károly történész, dr. Kovács András docens, dr. Kovács Kiss Gyöngy történész, dr. Balázs Mihály egyetemi tanár (Szeged), dr. Sipos Gábor egyházkerületi levéltáros, dr. R. Várkonyi Ágnes egyetemi tanár (Budapest), Bíró Gyöngyi doktorandus (Szeged), dr. Magyari András egyetemi tanár, dr. Egyed Emese docens, Benkő Samu akadémikus, Egyed Ákos akadémikus, dr. Kötő József színháztörténész, Pölöskei Ferenc akadémikus (Budapest), dr. Sas Péter levéltáros, dr. Gaal György irodalomtörténész, Balogh Ferenc építészmérnök, dr. Benkő András egyetemi tanár, dr. Dávid Gyula irodalomtörténész, dr. Csucsuja István egyetemi tanár, dr. Vincze Gábor docens (Szeged), Pillich László író, Wanek Ferenc tudományos kutató tart előadást. /Kolozsvár 1000 éve. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 10./

Okt. 14-én véget ért a Kolozsvár 1000 éve címet viselő értekezlet. A nagy érdeklődés miatt elképzelhető, hogy jövőre vagy két év múlva ismét megrendezik. A szervezők célja az volt, hogy a millennium jegyében tudományos kutatások által felhívjuk a közvélemény figyelmét Kolozsvárra, azaz a város történelmi, kulturális értékeire - mondta a rendezvény után Egyed Ákos professzor. Mind a 30 kutató (ebből heten magyarországiak) eljött, illetve szakdolgozatával képviseltette magát a fórumon. Elfogadta a meghívást R. Várkonyi Ágnes, az ELTE egyetemi tanára is, akinek könyvei Erdélyben is rendkívül népszerűek. A magyarországi középnemzedéket a fiatal egyetemi tanár, dr. Balázs Mihály és dr. Vincze Gábor docens képviselte, mindketten a szegedi JATE-ról. A konferencia szerzői névsora: dr. Tonk Sándor egyetemi tanár, Csetri Elek akadémikus, dr. Kiss András főlevéltáros, dr. Pozsony Ferenc docens, dr. Vekov Károly történész, dr. Kovács András docens, dr. Kovács Kiss Gyöngy történész, dr. Balázs Mihály egyetemi tanár, dr. Pap Ferenc muzeológus, Jeney-Tóth Annamária, dr. Sipos Gábor egyházkerületi levéltáros, R. Várkonyi Ágnes egyetemi tanár, Bíró Gyöngyi doktorandus, dr. Magyari András egyetemi tanár, dr. Egyed Emese docens, Benkő Samu akadémikus, dr. Tóth Béla főlevéltáros, dr. Kötő József színháztörténész, Pölöskei Ferenc akadémikus, dr. Sas Péter levéltáros, dr. Gaal György irodalomtörténész, Balogh Ferenc építészmérnök, dr. Benkő András egyetemi tanár, dr. Dávid Gyula irodalomtörténész, dr. Csucsuja István egyetemi tanár, Nagy Mihály Zoltán doktorandus, dr. Vincze Gábor docens, Pillich László író, szociográfus, Wanek Ferenc tudományos kutató. /Szabó Csaba: Rendkívüli sikere volt a Kolozsvár 1000 éve értekezletnek. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 16./

Megjelent a Magyarok a világban, Kárpát-medence /CEBA Kiadó, Budapest/ című átfogó kiadvány, tulajdonképpen lexikon. A hamarosan véget érő millennium évének egyik meghatározó fontosságú terméke. A kézikönyv az immár 80 éve szétdarabolt nemzetrészek történelmét, földrajzát, gazdasági életét, vallási és demográfia helyzetképét, kultúráját foglalta össze lexikonhoz méltó tömörséggel. Megjelentetését a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, a Magyar Kultúra Alapítvány és az Új Kézfogás Közalapítvány támogatta. Ennyi értékes információt az anyaország határain túl élő magyarságról nemigen talál egyhelyen másutt az olvasó. A kötet Ajánlásában Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke kiemelte, hogy a különböző fejezeteket, alfejezeteket az érintett régiók kiváló szakértői állították össze. A Románia fejezet szerzői például: Benkő András, Dr. Csiha Kálmán, Csűry István, Dávid Gyula, Fischer Fülöp Ildikó, Dr. Kerekes Jenő, Mezei Géza, Mózes Árpád, Pozsonyi Ferenc, Szekernyés János, Tánczos Vilmos, Tonk Sándor, Dr. Vofkori László. Az erdélyi magyarság kulturális egyesületeit, intézményeit, sajtóját bemutató fejezet Dávid Gyula összeállítása. Bihari Zoltán főszerkesztő kifejtette, hogy hiteles kordokumentum összeállítására törekedtek. /Az államalapítás és a kereszténység felvétele 1000. évfordulója évében. Kézikönyv az anyaország határain kívül élő magyarságról. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 13./

"Elhunyt dr. Benkő András /Fejérd, 1923. jan. 21. - Kolozsvár, 2001. ápr. 9./ zenetörténész professzor. Mindvégig dolgozott, legutóbb Az európai egyházi zene történetén munkálkodott. Jelentős munkái: A Bolyaiak zeneelmélete, a Zenei kislexikon, Bartók Béla romániai hangversenyei, Zoltán Aladár-monográfia, Az egyházi ének története. Ő volt a Zenetudományi Írások szerkesztője. A kolozsvári Gh. Dima Zeneművészeti Akadémia zenetörténeti tanszékén 35 évet tanított. /Kulcsár Gabriella: Isten Önnel, tanár úr! Búcsú dr. Benkő András zenetörténész professzortól (1923-2001). = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 10./"

"Megjelent az Erdélyi Kórus, a Seprődi János Kórusszövetség kiadványának idei első száma. Nagy Ferenc közölt összefoglalót a kórustalálkozókról. Hajdó Károly a marosszentgyörgyi kórusmozgalom 90 évét tekintette át. Benkő András zenetudósra Csíky Boldizsár emlékezett. /b.d.: Erdélyi Kórus. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 29./"

A székelyudvarhelyi Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, amely 2001-ben ünnepelte fennállásának 10. évfordulóját és jelentette meg századik, Ferenczi Géza Változások Udvarhelyszéken című könyvét, felvállalta a néprajzi, valamint szociográfiai, művelődéstörténeti, nyelvészeti köteteket, de a gyermekek számára készült irodalmat is. A kiadó sok értéket tett közzé, ezek között van Ferenczi Géza: Székely rovásírásos emlékek című tanulmánykötete, Murádin László: Anyanyelvünk ösvényein című kötete, Kozma Dezső: Erdélyi utakon. Régi kolozsvári arcok, Tankó Gyula: Gyimesi szokásvilág, Lászlóffy Csaba: Fej, vagy írás című verseskötete. Az Erdélyi Gondolat Kiadó és az 1991-ben megindult Székely Útkereső című irodalmi és művelődési folyóirat közös igazgatója Beke Sándor. - Az Erdélyi Gondolat szerkesztőbizottsága: Beke Sándor igazgató, Benkő András, Cseke Gábor, Cseke Péter, Csire Gabriella, Fodor Sándor, Gábor Dénes, Jancsik Pál, Péntek János. - Beke Sándor egyben kiváló költő is, 1993-ban jelent meg első verskötete /Madártemető/, azóta 9 verskötete látott napvilágot. /Nagy Olga: Az Erdélyi Gondolat szerepe, jelentősége. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 19./

A millecentenárium alkalmából az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) Bölcsészet-, Nyelv-, és Történettudományi Szakosztálya és az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) közösen tudományos konferenciát rendezett Kolozsváron 2000. október 13–14-én, amelyen harminc Kolozsvár-központú szakdolgozatot mutattak be neves történészek, irodalomtörténészek és más kutatók. Az akkor elhangzottak kötet formájában is megjelentek: Kolozsvár 1000 éve. Kiadja az EME és az EMKE, 2001, Kolozsvár. A Kolozsvár 1000 éve szerzői névsora: Egyed Ákos, Csetri Elek, Kiss András, Pozsony Ferenc, Vekov Károly, Kovács András, Kovács Kiss Gyöngy, Balázs Mihály, Papp Ferenc, Jeney-Tóth Annamária, Sipos Gábor, R.Várkonyi Ágnes, Bíró Gyöngyi, Magyari András, Egyed Emese, Benkő Samu, D. Tóth Béla, Kötő József, Pölöskei Ferenc, Sas Péter, Gaal György, Balogh Ferenc, Benkő András, Dávid Gyula, Csucsuja István, Nagy Mihály Zoltán, Vincze Gábor, Pillich László, Wanek Ferenc. /Szabó Csaba: Emlékhatáresetek. Kolozsvár 1000 éve. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 15./

Márkos Albert hegedűművész volt a vendége a kolozsvári Római Katolikus Szent Mihály Caritas szervezetének május 7-én. Márkos Albert szeretettel emlékezett tanáraira, Jakóné Barabás Margitra, Déry Károlyra és Vandra Margitra (a középiskolából), valamint Jagamas Jánosra, Benkő Andrásra és Terényi Edére (a zeneakadémiáról). Ami pályatársait illeti, meghatározó volt az Ágoston Andrással, Botár Gerővel, Selmeczi Jánossal, Linné Ildikóval, Rónai Ádámmal és Rónai Istvánnal való ismeretség, együttes zenélés. /Nagy-Hintós Diana: Életképek egy kolozsvári zenész pályájáról. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 9./

Leveleskönyv Udvarhelyről
Kéziratos hagyaték címmel sorozatot indít a székelyudvarhelyi Erdélyi Gondolat Könyvkiadó. Első kötetének tartalma válogatás Balogh Edgár (1906. szeptember 7. – Kolozsvár, 1996. június 19.), Benkő András (Fejérd, 1923. január 21. – Kolozsvár, 1990. szeptember 6.) és Imreh István (Sepsiszentkirály, 1919. szeptember 12. – 2003. január 31.) leveleiből, melyeket Beke Sándorhoz, a kiadó vezetőjéhez intéztek az erdélyi tudományosság és művelődési élet e jeles képviselői. A levelek a Székely Útkereső című, 1990 és 1999 között megjelent irodalmi és művelődési folyóirat működésével, a közléssel, kiadással, kézira-tokkal, kötetekkel kapcsolatosak. Az előszóban (Balogh Edgár, Benkő András, Imreh István kiadatlan levelei elé) a szerkesztő mindhárom szerzőről rövid méltatást közöl. Néhány részlet a levelekből. "A folyóirat nyugodt, tárgyilagos hangja, sokoldalúsága megérdemli, hogy főleg hagyományápoló, helytörténeti és szépirodalmi tartalmával állandó jellegűvé váljék a Székelyföld fiai vagy elszármazottjai számára, sőt barátai számára is hű valóságképet és felemelő emlékezést sugározzon." [Balogh Edgár, Kolozsvár, 1991. IX. 29.] "Jóval az ünnepek előtt értesültem róla, hogy egyik nagyon becsületes és szorgalmasan dolgozó tanügyi emberünk, Péterfy Emília beterjesztett az Erdélyi Gondolathoz egy kéziratot. Kívánatos lenne, ha lehetőségeinkhez képest támogatni tudnók ezt a székelyföldi munkát, hisz nemcsak a szerző, hanem a sajtó alá rendező is székely. (Ezt amolyan nemes lokálpatriotizmusként említem.)" [Benkő András, Kolozsvár, 1994. jan. 11.] "Őszintén meg kell vallanom, a gondosság, összeszedettség, színvonalra törekedés, mindenekelőtt a provincializmustól való óvakodás volt az, ami hatott rám. Örülök annak, hogy dolgoznak, hogy eredményesen munkálkodnak, és további sikereket kívánok." [Imreh István, Kolozsvár, 1994. aug. 15.] A kötetet jegyzetanyag és a levelek fakszimiléi egészítik ki. (Kéziratos hagyaték I., Balogh Edgár, Benkő András, Imreh István kiadatlan leveleiből. Közzéteszi Beke Sándor. Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2010)
b.d. Népújság (Marosvásárhely)

Két évtized krónikája
Legyen minden kántor-tanító Erdélyben Isten drága ezüst kürtje. Kürtfúvó nemzedék, amely az Isten üzenetét juttatja el a mi pusztában vándorló népünkhöz, hogy eljussunk egyszer az ígéret földjére. (Dr. Csiha Kálmán)
Nem kis kiváltság évezredek határán iskolát alapítani, fenntartani, és az induló nemzedékeknek utat mutatni – véli Ötvös József vártemplomi lelkész-esperes. – A húszéves visszatekintés egyben igazolás is – fontos volt, mert él, mert szükség volt rá, mert fogalommá vált, és él tovább, mert még vagyunk.
– Népünk, nemzetiségünk gyermekeiért, a jövő generáció neveléséért érzett felelősségünk tudatában, az 1990/91-es iskolai évtől egyházi összefogással egy érettségi utáni hároméves ökumenikus kántortanító főiskolát szerveztünk az 500 éves marosvásárhelyi református Vártemplom mellett – jelentette be a jó hírt 1990. november 15-én Fülöp G. Dénes vártemplomi lelkipásztor.
– Létrehozását az tette szükségessé – írja dr. Barabás László –, hogy a romániai változások után Erdély-szerte nagy hiány mutatkozott magyar tanítókban, keresztyén értelmiségiekben (csak Maros megyében több mint 180 magyar tanítóra lett volna szükség), gyülekezeteinkben pedig képzett kántorokban, énekvezérekben. – Akik ma ezt a pályát választják, sohasem feledkezhetnek meg a hajdani kántor-tanítók, a régi "mesterek" példáiról. Azokról, akik valóban hű pásztorai, mindenesei tudtak lenni egy-egy kis gyülekezetnek – olvassuk Nagy Pálnak a tízéves évfordulóra készült méltatásában.
A Vártemplomban ünnepelte a kántor- tanítóképző főiskola 2010. november 6-án és 7-én, szombat-vasárnap, működésének 20. évfordulóját. A közösség a közelmúltba tekintve a jövőre is gondolt, és mintegy hagyományt teremtve jelentette meg krónikáját, a Mentor Kiadó gondozásában. A két évtizedes intézményépítő munkára visszatekintő, a küzdelmes hétköznapokat és emlékezetes ünnepeket fölidéző jubileumi kötet címe: Iskola a magasban, iskola a mélyben. Szerkesztője Barabás László, kiadja az MKTF, összeállításában közreműködtek: Kicsi Noémi, Berekméri Csilla, Kerekes Tímea.
– Ne várjunk külső segítséget, nézzük önmagunknak az erejét, hitét, reménységét, ősöknek a példaadását, e vártemplomoknak az üzenetét. És akkor hiszem, hogy mi is ott vagyunk, és ott leszünk mindig azok között, akik szántanak, mert reménységük van arra, hogy aratni is fognak – vélekedett 2000 decemberében Nagy László unitárius lelkész, esperes.
Testvéri segítség mégis érkezett, mégpedig Nagykőrösről. 1992-ben jött létre a testvériskolai kapcsolat az akkor éppen újjáalakult és önállósodott, államilag elismert hasonló típusú tanintézménnyel, a Duna melléki és nagykőrösi Hitoktató és Tanítóképző Főiskolával, amely jelenleg a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Kara. Az MKTF ennek a kihelyezett tagozata. A kapcsolat több mint gyümölcsöző!
Az elmúlt húsz évben (pontosabban 1994-től 2010-zel bezárólag) a főiskolán 619-en végeztek, megszerezve a tanítói, és legtöbbjük a kántori oklevelet is. A húszéves évforduló küszöbén 150 nappalis és levelező szakos diák és közel 40 tanár, lelkész, orgonaoktató, a pedagógiai gyakorlatot segítő tanítónő, óvónő tartozott a főiskola hatósugarába. Fülöp G. Dénes alapító lelkész gondjaiban hordozta a képző sorsát, szívügyének tekintette fennmaradását. 2005-ben bekövetkezett halálával nagy veszteség érte az intézetet. A kuratóriumi elnöki tisztséget azóta Ötvös József lelkipásztor-esperes tölti be, vezetésével a Vártemplomi Egyházközség a helyi fenntartó patrónus. Az egyházközség az MKTF és a Calepinus népfőiskola használatába adta a régi parókia épületét, az intézet itt működik, és tanteremként használja az egyházközség diakóniai központjának földszinti termeit és az egykori leányiskola épületének néhány helyiségét is.
– Tanárként, közművelődésünk szellemi munkásaként, néprajzkutatóként az elmúlt két évtizedben sok erdélyi településen megfordultam. Iskolában, osztálytermekben, templomban, falutalálkozókon, kórustalálkozókon, táncházban és tájházavatókon, és felsorolni is nehéz lenne még, hányféle helyen: ismerős arcokkal találkoztam. Ők a mi végzett diákjaink, a "kántortanítósok". Úgy tapasztalom: legtöbbjük büszkén viseli ezt a nevet. Lassan ők lesznek a tanítók és anyanyelvi kultúránk szellemi munkásainak derékhada – vallja az iskola szíve és motorja: dr. Barabás László.
A főiskolán az ezredfordulóig 244-en végeztek, legtöbbjük visszatért szülővidékére, ott tanítanak, ahonnan jöttek: Maros, Hargita, Kovászna, Fehér, Brassó, Szeben, Hunyad, Arad, Szilágy, Szatmár megyékben. A fiatal kántortanítók közel fele szórványvidéken tanít. A négyszáz oldalas könyv külön-külön foglalkozik az első és a második évtized eseményeivel, dr. Barabás László tollából; továbbá ünnepi istentiszteleti tanévnyitó és ballagási beszédek (a szerzők: dr. Csiha Kálmán, Fülöp G. Dénes, Tőkés Elek, Nagy László, dr. Nagy István, dr. Pap Géza, dr. Bustya Dezső, dr. Szőcs Ferenc, Ötvös József), valamint sajtótudósítások, méltatások sorjáznak. A Tanítóképzés és a Kántori szolgálat című tömbök taglalják a szakmai kérdéseket, dr. Szenczi Árpád, Mester Mihály, Piet Boot, dr. Gasparics Gyula, dr. Pletl Rita, Makkai Kinga, illetve dr. Benkő András, Ferencz István, dr. Csíky Csaba, dr. Péter Éva, dr. Bögözi Molnár Erzsébet Tünde szerzőségével. A harmadik fejezet a Faluról falura, templomtól templomig, lélektől lélekig (Néprajzi táborok, 1993–2005) címet viseli, és a nyári egyházszolgálati és népismereti táborok, tanulmányutak, a szórványokban tett látogatások tapasztalatait, élménybeszámolóit tömöríti. A kiadvány dokumentáris értékét növeli a Vivat academia, vivant professores cím alatt olvasható negyedik rész, a főiskola tanári névsoraival 1990–2000 és 2000–2010 között, illetve a 20. évfordulón, tanári kislexikonnal. Következik az Évfolyamok, csoportképek, vallomások című összeállítás a főiskola eddigi végzettjeinek, valamint a jelenlegi diákok névsoraival, majd a pontos statisztika: összesített létszám a végzett kántortanítókról, s végül a főiskolán készült szakdolgozatok tematika szerinti jegyzéke. Közben pedig szemünket gyönyörködteti a sok, zömmel színes fotó, a két évtized hálaadó, emelkedett hangulatú történéseinek megannyi értékes képi dokumentuma. Népújság (Marosvásárhely)

Dankanits Ádám nagyenyedi évei (1955–1961)
Üdvös dolognak tartom, hogy a Kolozsvár Társaság nemrég Dankanits Ádám művelődés-, irodalom- és könyvtörténész emlékének fölelevenítésére szentelte egyik ülését, mely alkalommal a fölszólalók részleteiben vázolták a szakember életútjának legfontosabb szakaszait, szakmai, tudományos munkásságának sokoldalú vetületét, tanulmányíróként, egyetemi tanárként, és szerkesztőként egyaránt. Az alábbiakban életútjának enyedi állomását próbáljuk föleleveníteni s ezáltal minél teljesebbé tenni a tudós, a szakember, az igazgató, a könyvtáros alakját, személyiségét.
Feltárt adataim szerint 1955-ben érkezett Enyedre, ahol a Bethlen Kastélyban az alig pár évvel annak előtte, 1951-ben berendezett Történelmi Múzeumban kapott igazgatói állást. Itt jegyzem meg, hogy a beindult múzeumban a Bethlen Kollégiumból kiemelt és áttelepített történelmi állomány képezte az alapkiállítás lényegbevágó részét, s ezáltal kapott illusztrálást az ókor, a középkor, a modernkor, numizmatikai szempontból pedig a gr. Mikó Imre kollégiumi főgondnok éremgyűjteménye, néprajzi vonatkozásban a Fenichel Sámuel-féle Új-Guineai gyűjtemény s nem utolsósorban régészeti szempontból a XIX. sz. végén Fogarasi Albert és Bodrogi János kollégiumi professzorok által Marosgombáson feltárt erdélyi honfoglalás kori magyar sírok állománya. Az általam áttanulmányozott múzeumi irattári anyag alapján elmondhatom, hogy az akkori idők biztosította munkakörülmények, igények, elvárások, ideológiai dogmák stb. közepette Dankanits igen sokrétű teendők, feladatok megvalósítója volt. Fiatalos lendülettel vállalta s tett eleget mind a helyi, mind a tartományi és minisztériumi követelményeknek. Nem könnyű egy cikk keretében fölidézni sokirányú, igen gyakran nem is a szakmájába vágó teendőinek sokaságát. Leltározott, adminisztratív levelezést bonyolított le, kiállításokat szervezett, anyagi, pénzügyi forrásokat igényelt, népszerűsítő és szakmai előadásokat tartott, tudományos levelezést folytatott hasonló intézményekkel és személyiségekkel, régészeti ásatásokat bonyolított le kolozsvári szaktársakkal, melyek eredményeiről tudományos dolgozatokban számolt be, a múzeum alapállományát gyarapította beszerzésekkel és adományokkal, annak tevékenységéről az Igazság és Előre napilapokban számolt be népszerűsítő cikkei keretében. Mindezek mellett ún. házon kívüli megbízatást is vállalnia kellett. E tekintetben csupán egy epizódot említenék, amikor is az akkori rajoni néptanács részéről azon feladatot kapta, hogy intézkedjen és szállítsa haza Fugadra, Ispánlakára és Megykerékre a Kolozsváron megjavított falurádiókat. És Ádám ment Kolozsvárra, és hozta a készülékeket, és gyalogolt aztán tíz kilométereket, hóna alatt a falurádióval esőben, sárban, szélben egyaránt. És ment Torockóra (20 km), csak ő tudja, mivel, hol a helybeli kollektív gazdasággal kötött szerződést a múzeumépület kibővítése s kéttucatnyi, fenyőfából készítendő állvány előállítása végett. Jelenleg a lépcsőház szerepét betöltő melléképület siralmas állapotban vár jobb sorsára. Közben a látogatók ezreit kalauzolta a kiállítótermekben, kiknek száma a fellelhető statisztika szerint ekképp alakult: 1951– 8500 látogató; 1952 – adathiány; 1953 – 4408; 1954 – 10 006; 1955– 5600; 1956 – 7000. Sok, vagy kevés azokhoz az időkhöz viszonyítva: döntse el az olvasó. Itt jegyzem meg, hogy jómagam, mint VII.-es diák léptem át először osztályommal együtt e múzeum küszöbét 1961-ben becses emlékezetű Köble József történelemtanárom vezetése alatt. Jól emlékszem manapság is a kiállított anyag rendkívüli gazdagságára, változatosságára, amelyből napjainkra alig maradt némi látnivaló, a lényeg részben raktáron, de javarészt más hazai intézményekbe – Gyulafehérvár, Nagyszeben, Bukarest stb. – vándorolt, úgymond jobb megőrzés végett. Az intézmény pedig ún. régészeti múzeumként éli mindennapjait, a befogadó Bethlen Kastély viszont minden részecskéjében sürgős és általános felújítást igényel, ami már nagyon régóta esedékes.
Egy pillanatra viszont még időzzünk el Dankanitsnál. 1956. december 15-én kelt, s a Művelődési Minisztériumhoz intézett jelentésében többek között közli, hogy „Az utóbbi két évben Enyed rajon múltjának dokumentációs feltárásán munkálkodtunk. E tevékenység párhuzamosan zajlik: 1) felszíni régészeti ásatások, 2) építészeti kutatások (különösen a népi építészet terén), 3) a kulturális műemlékek kutatása, 4) a rajon társadalmi életére vonatkozó bibliográfia összeállítása. Mindezek mellett a múzeum épületét ábrázoló képeslap megvalósítása, az 1437-es parasztlázadásra vonatkozó kiállítás megszervezése, 3 helytörténeti előadás megtartása Enyeden, Felvincen és Marosújváron és ugyanitt egy állandó jellegű helytörténeti kiállítás megnyitása szerepel napirenden”. Ugyanezen keretben, 1956 májusában Enyed rajon amatőr festőinek alkotásaiból nyitott kiállítást a múzeumban, azon év nyarán a kolozsvári Művészeti Múzeum adott helyet az enyedi karikaturisták alkotásainak, majd decemberben ismételten Enyeden mutatják be festményeiket a helybeli alkotók. 1957 márciusában a helyi művelődési házban szervez képzőművészeti kiállítást, majd azon év decemberében Vass Albert enyedi festő és rajztanár mutatja be alkotásait a múzeum kiállítótermében. S ugyanazon évben a kolozsvári Művészeti Alaphoz fordul egy kétnyelvű: román–magyar feliratos alkotás kivitelezéséért: „Vizitaţi Muzeul raional de istorie Aiud, Látogassa meg a rajoni történelmi múzeumot”.
Dankanits a múzeumban kifejtett tevékenységét 1957. december 11-ével kezdődően a közelben levő Bethlen Dokumentációs Könyvtárban folytatja. Ugyanis akkoriban a rövid ideig a könyvtárban tevékenykedő Lazăr Valeriu – mit sem értvén a magyar könyvekhez, nem ismervén a magyar nyelvet – a helyhatóság döntése szerint, személycsere révén, átvette a múzeumot, Dankanitsot pedig áthelyezték a könyvtárba.
Mielőtt tovább lépnénk azonban, tisztázzuk pár mondatban a Bethlen Könyvtár akkori helyzetét. Mint ismeretes, az államosításig a könyvtár a Bethlen Kollégium szerves részét képezte. A múzeumok, könyvtárak, művelődési intézmények államosításáról szóló, 1951-ben megjelent rendelet értelmében a Bethlen Könyvtár is állami tulajdonba kerül, „Állami Bethlen Dokumentációs Könyvtár” elnevezés alatt, és központi szinten az Oktatási és Művelődési Minisztérium keretében működő Művelődési Intézmények (Aşezăminte Culturale) hatáskörébe, majd a későbbiek során ugyanazon szaktárcánál a Könyvtárak Igazgatóságának felügyelete alá kerül. Helyi szinten az akkori rajoni néptanács a felettes hatóság, mind anyagi, mind személyzeti, adminisztrációs vonatkozásban. Dankanits két új kollégája: Böjthe Jolán, aki 1957. április 15-én kezdi könyvtárosi munkáját, és Vita Zsigmond, aki másodjára 1956. március 15-én kap alkalmazást a Bethlen Könyvtárban. Dankanits tehát 26 évesen foglalja el Turnovszky Sándor igazgató nyugdíjba vonulása után a Bethlen Könyvtár igazgatói székét.
A könyvtár irattárának áttanulmányozása során (amelyet a legnagyobb rendben és szabályszerűen hagyott maga után az 1968. augusztus 31-én nyugdíjba vonuló Vita Zsigmond), Dankanits, mondhatni zökkenőmentesen, ugyanazon stílusban és ritmusban – s minden bizonnyal még nagyobb kedvteléssel – folytatja sokrétű, most már könyvtárosi teendőit. 1958 januárjában már a gyulafehérvári Batthyaneumban érdeklődik az 1788-ban kiadott: Deutsch-Ungarisches Wörterbüchlein zum Gebrauche der Schulknaben c. munka, és egyéb, 1788 előtt Gyulafehérváron nyomtatott szótárak, valamint a püspöki nyomda felállítása iránt. S ugyancsak januárban a kolozsvári antikváriumban keresi hivatalos levele által Báthori István erdélyi fejedelem levelezését, Komjátszeginek Békés Gáspárról írott munkáját s az Erdélyi Múzeum Almanachját. A könyvtári munka megkönnyítése végett a szakminisztériumhoz folyamodik egy írógép biztosítására, mely igényét alábbiak szerint indokolja:
„Könyvtárunk közel 65 000 kötettel rendelkezik. Ezen állomány feldolgozása, katalogizálása, újrakatalogizálása nem nélkülözheti egy írógép biztosítását, melynek napi használata 6-7 órás munkaidőt venne igénybe. S ha tekintetbe vesszük, hogy a városi könyvtár sem rendelkezik írógéppel, akkor az írógépes munka napi 8-9 órát igényelne. Ennek hiányában képtelenek vagyunk feladatkörünket megfelelő módon teljesíteni. Az esetleges juttatás esetén kérjük, szíveskedjenek román–magyar–német billentyűzettel ellátott készüléket biztosítani.” A szaktárcának nem lévén módjában kérését teljesíteni, a helyhatósághoz irányította a kérvényezőt a kérdés megoldása végett. Helyi szinten hosszadalmas várakozás következik, s így 1959. augusztus 28-án újabb beadvánnyal igényli a nélkülözhetetlen munkaeszközt, mely kérésében fenti indoklását alábbiakkal egészíti ki: „Tekintettel arra, hogy könyvtárunkat, az ország egyik legértékesebb intézményét igen gyakran külföldi kutatók is igénybe veszik, tűrhetetlennek tartjuk, hogy manapság is ezt az immár elavult, kéziratos módszert alkalmazzuk a katalóguscédulák elkészítésénél. Ugyanakkor igen gyakran a kutatók által igényelt és részükre eljuttatott dokumentumokat is másolással vagyunk kénytelenek elvégezni, amit kézzel végezve, kezdetleges dolognak minősül. Amennyiben írógéphez jutnánk, azt a másik három intézmény, városi könyvtár, történelmi múzeum és természettudományi múzeum használatára is átengedjük.” Így zarándokolt a továbbiak során az aprócska, kezdetleges munkaeszköz hosszú időn át, amíg fel nem mondta a szolgálatot, egyik intézményből a másikba. Egyébiránt a továbbiak során a könyvtár még 1977-ben, ideérkezésem idején sem rendelkezett írógéppel.
Dankanits könyvtári tevékenysége során olyan jeles kutatókat fogadott, s biztosított számukra értékes forrásanyagot, mint: Kiss József, Benda Kálmán, Gyenes Vilmos az MTA részéről, Skultéti Sándor tudományos kutató és Kulcsár Péter Szegedről, Szőkefalvi Nagy Zoltán vegyészkutató Egerből, továbbá Fazoli Sándor történész, Jakó Zsigmond történész, Benkő András zenetörténész, Hajos József szerkesztő, dr. Izsák Sámuel tudományos kutató, Szabó T. Attila egyetemi tanár, Engel Károly tudományos kutató, Jancsó Elemér egyetemi tanár, és Kántor Lajos Kolozsvárról; Ion Berciu muzeográfus Gyulafehérvárról, Iosif Antohi egyetemi tanár Bukarestből, Ján Misianik kutató Pozsonyból, valamint Jarosievitz Zoltán, Demény Zoltán, Király László, Deák Ferenc, Maxim Éva, Molnár Árpád, Bíró Gábor kollégiumi tanárok Nagyenyedről. Ugyanakkor bibliográfiai adatokkal szolgált a marosvásárhelyi Bolyai Könyvtárnak, az enyedi Történelmi Múzeumnak, Lakatos István és Benkő András zenetörténészeknek, Kós Károly néprajzkutatónak, Jordáky Lajos tudományos kutatónak stb.
GYŐRFI DÉNES
FOLYTATJUK. Szabadság (Kolozsvár)

Gondolatok az Erdélyi Gondolatról
Közvetlenül a rendszerváltás után egy tehetséges brassói fiatalember, Beke Sándor Székelyudvarhelyre költözik, és elhatározza, hogy életét nem csupán a versírásnak, hanem a könyvkiadásnak is szenteli. Lírikus alkata ugyanis jól megfért különleges menedzseri képességeivel. És megszületett az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, amely fennállása óta mintegy 300 könyvet jelentetett meg, többek között a szépirodalom, a nyelv- és irodalomtudomány, az etnográfia, a folklór, a történelem, a filozófia, a szociográfia, a művészettörténet, a biológia tárgyköréből, de memoárok, publicisztikai és esszékötetek is napvilágot láttak az utóbbi két évtizedben. A Székely Útkereső című irodalmi művelődési lapot követően pedig, 2009-ben, immár több mint 200 oldalas terjedelemben megjelent az Erdélyi Toll című irodalmi művelődési folyóirat is.
Dióhéjban ennyi az erdélyi könyvkiadás és sajtótörténet immár szerves részét képező Erdélyi Gondolat Könyvkiadó története. Az Erdélyi Gondolaté, amelynek születésénél ott bábáskodott a felejthetetlen emlékű neves néprajzkutató és író Nagy Olga, aki tudományos tekintélyét latba vetve, önzetlen segítőkészséggel állt Beke Sándor mellé, segített betörni a könyves szakma meglehetősen zárt világába. Úgy is, hogy számtalan kötetét ajánlotta föl kiadásra, de úgy is, hogy olyan jelentős szerzőket sikerült megnyernie az ügynek mint Fodor Sándor, Cseke Péter, Murádin László, Péntek János, Jancsik Pál, Benkő András és a többiek.
A kiadó megalakulásának 20. évfordulóján a főszerkesztő, Beke Sándor a 21. századi erdélyi könyvkiadással, sajtókiadványokkal, irodalommal és könyvterjesztéssel kapcsolatos körkérdésekkel fordult az Erdélyi Gondolat munkatársaihoz, olvasóihoz, megszólaltatva neves írókat, irodalomtörténészeket, nyelvészeket, egyetemi tanárokat, szerkesztőket. Az Erdélyi Toll 2013/1 és 2013/2 számában napvilágot látott válaszok Albert-Lőrincz Márton, Balázs Sándor, Barabás István, Bertha Zoltán, Bölöni Domokos, Brauch Magda, Buksa Éva-Mária, Csire Gabriella, Demeter Attila, Jakobovits Miklós, Málnási Ferenc, P. Buzogány Árpád, Pomogáts Béla, Ráduly János és Sipos Erzsébet véleményét tartalmazzák.
A ‘89 utáni erdélyi magyar sajtó hatását firtató kérdéssel kapcsolatban a válaszok sokaságából Pomogáts Béla egy gondolatát emelném ki: „A Székelyföld a maga különleges történelmi és kulturális, mondhatnám így is: „lelki” hagyományai révén a magyar kulturális közösség meghatározó tényezője. Mondhatnám, ahhoz, hogy a nemzeti kultúra teljes értékű örökösei és gazdái legyünk egy kicsit „székelyeknek” is kell lennünk – Budapesten, Szegeden, Debrecenben, Pécsen, sőt Szabadkán, Pozsonyban, és Kassán is. Vagyis vállalnunk kell a Székelyföld hagyományait és kultúráját, ismernünk kell ezt a kultúrát, birtokba kell vennünk egyetemes magyar értékeit, és el kell köteleznünk magunkat fennmaradásának és gazdagodásának, megismerésének és megismertetésének ügye mellett. Mindennek szolgálatában áll, mindezt elősegíti az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, a Székely Útkereső és az Erdélyi Toll.”
S hogy milyen értékeket adott a magyar könyvbarátoknak az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó? Bertha Zoltán szerint „örök érvényű erdélyi sajátosságok tárházát, enciklopédikus tudástárát bővítette elévülhetetlen kincsekkel (s így elévülhetetlen érdemeket is szerezve, sőt halmozva) az utóbbi két évtizedben. A Sütő András által olyannyira messze sugárzó jelképiséggel feldúsított fogalom, a sajátosság méltósága, a genius loci kap általa is markáns, karakteres önkifejeződést. Elég végigtekinteni a számtalan kitűnő művelődéstörténeti, néprajzi-népismereti, helytörténeti, gyermekirodalmi és végtelenül sorolhatnánk, hogy még mi mindenféle műfajba sorolható könyvek seregén, hogy nyilvánvalóvá váljon mindenki előtt: a nemzeti önismeret szép- és szakirodalmának egyik megkerülhetetlenül fontos műhelyteremtő központja, rangos centruma és őrvára épült fel a kiadó által az elmúlt években. A sajátos szellemi értékek minden egyes könyvet külön jellemeznek, de együtt valóban lenyűgözően bizonyítják, hogy éppen olyan területeket is be tudtak világítani, amelyek olykor a figyelem peremére szorultak. A székely népi humor felderítésének például nincs másik olyan gazdája, mint ez a kiadó, ez a vállalkozás.”
A két, egyenként 232 oldalas kiadvány tartalmazza többek között Pomogáts Bélának A helikoni költészet és A helikoni elbeszélő irodalom című tanulmányait, Bertha Zoltán Magyarság és emberség című esszéjét, Nagy Pál írását az egykori Művészetről.
A 190 éve született Madách Imrére Málnási Ferenc, Sipos Domokosra Józsa Miklós emlékezik, a 100 éve született Jékely Zoltánról pedig Ráduly János készített tartalmas összeállítást. Köszönésről, megszólításról, nyelvi illemről értekezik Brauch Magda, és néhány nyelvi babonára, köznyelvi hibára is felhívja a figyelmet.
Különleges irodalmi csemegének számít a Szélrózsa kankalin, Bölöni Domokos összetéveszthetetlenül eredeti, sajátosan kifejező, nyelvi, stílusbeli bravúrokban bővelkedő mondatfolyam-sorozata önmagáról, életéről, környezetéről.
Mindkét kötet szerves részét képezi a szépirodalmi anyagot tartalmazó Múzsa és lant című rovat. Mellyel kapcsolatban csupán annyit: olykor a kevesebb több is lehet. A gyenge verseknek – elvétve bár, de ilyenek is akadnak – semmi keresnivalójuk egy igényes kiadványban. A minőség jegyében történő válogatás szigora a jóindulatú ösztönzés mellett sem elhanyagolható.
Két sikeres évtizedet zárt nemrég az Erdélyi Gondolat, és minden bizonnyal további, még sikeresebb évtizedek várnak a sajátos arcélű, Székelyudvarhely határait rég átlépett könyvkiadóra.
Németh Júlia
Szabadság (Kolozsvár)

Seprődi János – 140
Száznegyven évvel ezelőtt, 1874. augusztus 15- én született Seprődi János, a Székelyföld első népzenei falumonográfiájának megírója, zenetörténész és zenekritikus, a kolozsvári református főgimnázium volt tanára, az egyházi énekeskönyv megújításának nagy előharcosa. Sokoldalú munkásságának szép összefoglalása volt a Seprődi János válogatott zenei írásai és népzenei gyűjtése impozáns munka, amely 1974-ben látott napvilágot Benkő András gondozásában. A bevezető tanulmány megírásában Almási István és Lakatos István is részt vett.
Seprődi kivételes tehetsége már kisiskolás korában megmutatkozott. Tanítója, a kibédi népmeséket gyűjtő Ősz János (1863-1941) mindent elkövetett, hogy okos tanítványa tovább tanulhasson. Székelyudvarhelyen érettségizik, a kolozsvári egyetemen szerez latin-magyar szakos tanári diplomát, s a város szellemi életének munkása marad 1923. március 6-ig, haláláig. Negyvenkilenc évet élt.
Az alábbiakban néhány olyan mondarészletet, visszaemlékezést közlünk, amelyek emberközelbe hozzák Seprődi János alakját. Talán sikerül érzékeltetnünk a szülőföld, a család, a gyermekek iránti szeretet nagyszerűségét, a munka mindenek fölötti jótékonyságát az emberi életre.
Seprődi a népdallal már kicsi korában megismerkedett. Nagy Sándorné Seprődi Sára (János húga) így emlékezett vissza 82 éves korában: "édesanyám s édesapám is jó énekes volt, amikor végeztek a munkával, édesapám csak letelepedett az ágy szélére, s elkiáltotta magát:
– Na, álljon elé az én bandám, s énekeljünk!
Köréje gyűltünk gyermekekül, s énekeltünk, sokszor csak énekből állt az egész este. Még úgy is volt, hogy az útról kezdték dobálni a cserepeket, hogy hát miféle zenebona van nálunk."
Külön mondaszövegek maradtak fenn Seprődi és Ősz János baráti viszonyáról. Seprődi unokaöccse, a ma már közel kilencvenéves Seprődi József mondta volt el: "Ez az Ősz János aztán Pócsfalván vásárolt bátyámnak 25 ár szőlőst. Finom oltott szőlő, nemes szőlő termett rajta (…) Szüretkor levonult az egész kibédi rokonság, a gyermekeket is kellett vigyék, családostól mentek. A vonattal történt az utazás. Vidám szüretek voltak."
Nos, eme vidám szüretekről számolt be – jóval szélesebb ívben – K. Seprődi Anna, a nagy tudós lánya, a Seprődi János – az ember (1874–1923) munkájában, amely kéziratban maradt. Az anyag megküldését a Budapesten élő Seprődi Sándor Jánosnak köszönöm.
"Ekkor már másodszor jártunk »ott-hon«, Kibéden. A maga módján: mind! Egy kupét töltöttünk meg, nagy feltűnést keltve. Az első állomás Udvarhely volt anyai rokonoknál. Onnan szekéren, kocsin, ahogy jött, először a Hargitán- Gyergyón át, másodízben a parajdi sóhegyek mellett ereszkedtünk le Kibédre (…) Lássuk, honnan eredtünk, kik vagyunk. És milyen a nép, amelyből származunk.
Persze, csak egy-két hétig éltünk a »család nyakán«, hiszen ők sem bírták volna anyagiakban. A végső cél Pócsfalva volt, ahol – szőlőit nyesegetve – (apánk) testileg-lelkileg megpihenhetett. Ősz János minden terhet levett róla. Az iskola nagy termének padjaira deszkákat fektetett, megrakta ágyneművel. Ott hancúroztunk esténként, s nappal is a Küküllő partjain az ő hasonló számú és korú gyermekhadával.
1916-ban voltunk ott utoljára családostól. Az akkori hazajövetelt is a maga módján, egyszerűen, pánik nélkül oldotta meg. Talán a maga gyermekkori vándorlásaira gondolt, mikor úgy határozott, nagyobb gyermekeivel gyalog teszi meg az utat Kolozsvárig, mert hisz a dugig telt vonatokra nem remélhette feltenni kilenctagú családját (ez utalás a háborús viszonyokra).
Összeállt egy szomszéd falusi »meg- lódult« családdal, melynek magasra tornyozott két ökrös, két tehenes szekerére feltette a kisebbeket, anyánkat – a féléves legkisebbel – egy kilencvenes nagymama mellé a bakra, s azzal elindult. Hat napig »ballagtunk« a négy állat nyomában az országút szélén, míg mellettünk elzúgott a rémülettől megbolydult népáradat, anélkül, hogy bármi félelem közel ért volna hozzánk. Apánk derűje, bizakodása, humorizálása csak amolyan kirándulásnak érzékeltette velünk a nem is könnyű vállalkozást. Mikor pedig leereszkedtünk egy hét múlva a tordai hágón (=Torda- hágón), »hazaérve«, megvásárolta a két tehenet a tovább menőktől, istállóvá alakította az egyik fásszínt, s attól kezdve éveken át hallott (= hallatszott) a szelíd tehénbőgés, szállt az újszerű szénaillat – mély megbotránkozására a Farkas utcai »úri« népeknek. A szükséges széna egy részét maga kaszálta le a Brétfüben, minket megtanított »takarni« – melyet a tanári fizetés pótlására adott át a tanároknak a Kollégium. Így legalább a tejet nem szűköltük az elkövetkező nehéz időkben. A falut (Pócsfalvát) azonban már nem látogathattuk többé tömegesen. Csak az ment le szüretre, akire szükség volt. Legtöbbször anyánk. Aki később ebből a szőlőcskéből rendezte el Apánk sírját."
A közölt mondarészleteket a következő két Ráduly-kötetből vettem: Őseink turulmadara. Székely népmondák a Kis- Küküllő mentéről. V. Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely 2010. A monda címe: Seprődi találkozása a népdallal (22-23. old.). Csombod vára tündérei. Székely népmondák a Kis- Küküllő mentéről. VI. A monda címe: Seprődi János vidám szüretei. Sajtó alatt.
Ráduly János, Népújság (Marosvásárhely)