Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Benkovich Ágoston
4 tétel
2011. február 16.
Pereskedés és sárdobálás a premontreiek nagyváradi gimnáziuma miatt
A nagyváradi Úri utcában még mindig régi méltóságában áll a premontrei rend temploma és az ehhez tartozó iskolaépület, amelyben hosszú évtizedek óta generációk tanulnak. S majdnem két esztendeje folyik az a pereskedés, amelynek során a nagyváradi premontrei főapát, Fejes Rudolf Anzelm visszakéri az egykori egyházi gimnáziumot a váradi önkormányzattól. Az elmúlt napokban a Bihar megyei román bulvármédiában több támadás érte a visszaigénylés kapcsán a premontrei rendet, ugyanis mint kiderült, a január 26-ára kitűzött bírósági tárgyalást március 4-re halasztották, s nagyon úgy tűnik, a jogi procedúra alakulásától beijedtek azok, akik nem akarják, hogy az a nagyváradi tanintézet, amelynek alapjait 1699-ben Benkovics Ágoston akkori nagyváradi római katolikus püspök tette le, ismét egyházi tulajdonná váljon.
A nagyváradi önkormányzat részéről az eset kapcsán Delorean Gyula helyi tanácsost kérdeztük, aki az iskolákért felelős a megyeszékhelyen. Az RMDSZ-es városatya kérdésünkre csak annyit mondott, szerinte azért volna jó, ha minél előbb (így vagy úgy) tisztázódna a gimnázium tulajdonjoga, mivel akkor az RMDSZ és az önkormányzat minél hamarabb nekiláthatna olyan európai támogatásokat szerezni, amelyek segítségével felújíthatnák az iskola épületét. A per menetéről s az ehhez kapcsolódó sajtós mocskolódásról Delorean nem nyilatkozott, úgy tűnt, valójában nem is olvasta például azt a cikket, amelyben több ízben szerepel az ő neve is, s amelyben azt állítják a valóságtól sokadjára elrugaszkodott román firkászok, hogy a premontreieknek egyáltalán nincs joguk az Úri utcai épülethez, mivel azt annak idején Horthy Miklós kormányzó nacionalista szeszélyből adományozta a rendnek. Hogy mi is a helyzet valójában a volt premontrei gimnázium tulajdonjogi perével kapcsolatban, ezt magától Fejes Rudolf prépost-prelátustól kérdeztük meg.
– Mióta is folyik ez a per a váradi önkormányzat és a premontrei rend között?
– Körülbelül másfél évvel ezelőtt a bukaresti restitúciós bizottság határozatot hozott a régi premontrei gimnázium épületével kapcsolatban, miszerint két okot felsorolva elutasítják a visszaszolgáltatást. Az első ok: ez az eset nem tartozik a restitúciós törvény hatálya alá. A második ok: a telekkönyvben 1936-ban az ingatlant átírták rektifikáció jogcímen a román állam nevére.
– Ez mit jelent?
– Rektifikáció útján tulajdont nem lehet szerezni. A rektifikáció jogi fogalma ugyanis kizárja, hogy a tulajdonos személye megváltozzék, legyen szó akár jogi, akár természetes személyről. Például ha engem Fejesnek hívnak, de véletlenül Fehérnek írnak be a telekkönyvbe, akkor én kérhetem azt, hogy saját nevemre írják át a telekkönyvet, tehát korrigálják. De bizonyítani kell, hogy Fejes és Fehér ugyanannak a személynek a megnevezése. Bizarr dolog tehát azt állítani, hogy a premontrei szerzetesrend és a román állam egy és ugyanaz a jogi személy, ahogy ezt el akarják hitetni. Rendünk nem mondhatja el, hogy „az állam én vagyok!”. Tehát a gimnázium átírása nélkülöz minden jogi alapot. Mondjuk ki, hogy tulajdonképpen a hírhedt kolozsvári vasgárdista professzor, Onisifor Ghibu mesterkedésének eredménye ez a jogtalan átíratás is. Azé a személyé, aki a kisebbségi egyházak, elsősorban a római katolikus szerzetesrendek és a reformátusok ellen indított hadjáratot, hogy el tudják kobozni ezek vagyonait.
– Tehát nemcsak a premontrei rend tulajdonait kobozták el Ghibu közreműködésével?
– Nem. Konkrét eseteket is tudok sorolni a miénken kívül. Ghibu az 1930-as évek elején az Erdélyi Római Katolikus Státus vagyonát koboztatta el, 1934-ben a temesvári és a máramarosszigeti piaristák főgimnáziumát, a minoriták szilágysomlyói gimnáziumát, illetve a szigeti református gimnáziumot az összes ehhez tartozó tanárlakással. 1937-ben pedig a premontreiek ingatlanait íratta át a román állam nevére, mint jeleztem, minden jogi alap nélkül. Ezekről korabeli bizonyítékaink vannak. Szörnyű munkát végzett ez az ember – természetesen kellő politikai támogatással. 1940-ig az átíratási procedúrának nincs vége, mint ezt legutóbb a román bulvársajtóban állították egyesek, tehát hiába volt sebbel-lobbal, a törvények megkerülésével átíratva az ingatlan, hivatalosan soha, sehol nem mondatott ki, hogy a váradi premontrei gimnázium a román állam tulajdona. Az átírás tehát érvénytelen és törvénytelen. 1940-ben egy törvényerejű határozattal vissza is írták egyetlen tulajdonosként a rend nevét a telekkönyvbe. Ezután, mégpedig 1948-ban a kommunisták államosították ezt az épületet is. Ezelőtt másfél évvel, amikor a felsorolt két okra hivatkozva elutasítottak minket, azonnal, tehát a törvénynek megfelelően, harminc napon belül megtámadtuk a bíróságon a restitúciós bizottság határozatát. A per a mai napig folytatódik, s egy olyan irányt vett, hogy a két okot, amivel minket elutasítottak, két külön perbe tárgyalják.
– Úgy tűnik, a váradi önkormányzatnak ez a megoldás nem tetszik.
– A váradi önkormányzat ezt a szétválasztást egészen a semmítőszékig minden szinten megfellebbezte, de minden szinten elvesztette. Így marad a kettős per. S ez az áttekinthetőséget szolgálja. Március 4-én lesz a következő forduló, amikor is az 1936-os telekkönyvi átíratást tárgyalják, ezért úgy vélem, hogy a minap a román sajtóban megjelent, a premontrei rendet kitámadó cikk egyértelműen szándékos, irányított hangulatkeltés, uszítás akar lenni. A közvéleményt manipulálná és az igazságszolgáltatást befolyásolná, ha tudná. Ezt a cikket olvasva ugyanis az derül ki, hogy a városházi hivatalnokok egy (furcsa módon névtelenségbe burkolózó) része, illetve az Eminescu főgimnázium tanárainak egy, szintén anonim csapata nagyon megijedt attól, hogy a törvények értelmében ki kell mondani, ki is az ingatlan jogos tulajdonosa. Remélem, hogy azok, akik ilyen jellegű, megalapozatlan cikkeket írnak vagy rendelnek meg, tisztában vannak azzal, hogy egy EU-tagállamban léteznek törvények azok megregulázására, akik vallási hovatartozásuk miatt bárkit rágalmaznak, lejáratnak, bemocskolnak.
– Mivel érvelt a váradi önkormányzat, milyen állításokkal akarta azt bizonyítani, hogy az Úri tucat ingatlanegyüttes nem a premontrei rendé volt?
– Érdekes, mi több, furcsa érvek hangzottak el eddig, az önkormányzat zömmel olyan dolgokra hivatkozik, amikor megkérdőjelezi a premontreiek tulajdonjogát, amelyek csak Ghibu műveiben, azaz dokumentumoknak semmiképpen nem nevezhető levelezéseiben, folyamodványaiban, feljelentéseiben szerepelnek. Azt viszont sehol nem említik, hogy Ghibut – akinek 1990 után szobrot emeltek Váradon és akiről iskolát neveztek el – 1945-ben az a királyi román igazságszolgáltatás elítélte a fasiszta Vasgárdában kifejtett tevékenysége miatt, bár csak két évet ült a caracali börtönben. Ezt az egykori Securitate Irattarát Vizsgáló Országos Tanács is igazolta. Döbbenetes, hogy egy országban, amely éppen a schengeni csatlakozásért küzd, egyesek nem veszik komolyan az Európai Tanács azon határozatait, amelyekben sürgetik az egyházi javak visszaszolgáltatását is. Rendünk azokban a perekben, amelyeket azért kezdtünk, hogy visszakapjuk saját tulajdonainkat, mindig és messzemenően betartotta a román törvényeket, és az elhangzott, a román sajtóban megjelent vádakkal ellentétben mi soha nem követtünk el semmilyen szabálytalanságot a perek során.
– Voltak más támadások is, amik önöket érték a per során?
– Döbbenetesnek találom például azt is, hogy a rend levéltárosát (minden bizonnyal önkormányzati ukázra) egyszerűen nem szolgálták ki, amikor a váradi várban levő levéltárban a rend iratanyagát akarta átnézni. Ezzel kapcsolatban megtettük már a szükséges jogi lépéseket.
– Mik a tervei, ha esetleg visszakapják az ingatlant?
– A visszaszolgáltatás után is szándékunk a törvényes előírásokat betartani, és nyitottak vagyunk a tanügyi hatóságokkal és természetesen az önkormányzattal is egy érdemi párbeszédbe kezdeni, ami az egész város érdekeit tartja szem előtt. Természetesen mint tanító rendnek számunkra az oktatás, nevelés kérdése az elsődleges ez esetben is. Rendünk egykoron saját pénzéből és állami kölcsönből azért építette váradi gimnáziumát, hogy ott tanítás folyjon. Ezt az épületet nehéz is lenne másra használni. Éppen ezért célunk megtartani az épületet iskolának tanügyi karakterét.
Szőke Mária, Reggeli Újság, Erdély.ma
A nagyváradi Úri utcában még mindig régi méltóságában áll a premontrei rend temploma és az ehhez tartozó iskolaépület, amelyben hosszú évtizedek óta generációk tanulnak. S majdnem két esztendeje folyik az a pereskedés, amelynek során a nagyváradi premontrei főapát, Fejes Rudolf Anzelm visszakéri az egykori egyházi gimnáziumot a váradi önkormányzattól. Az elmúlt napokban a Bihar megyei román bulvármédiában több támadás érte a visszaigénylés kapcsán a premontrei rendet, ugyanis mint kiderült, a január 26-ára kitűzött bírósági tárgyalást március 4-re halasztották, s nagyon úgy tűnik, a jogi procedúra alakulásától beijedtek azok, akik nem akarják, hogy az a nagyváradi tanintézet, amelynek alapjait 1699-ben Benkovics Ágoston akkori nagyváradi római katolikus püspök tette le, ismét egyházi tulajdonná váljon.
A nagyváradi önkormányzat részéről az eset kapcsán Delorean Gyula helyi tanácsost kérdeztük, aki az iskolákért felelős a megyeszékhelyen. Az RMDSZ-es városatya kérdésünkre csak annyit mondott, szerinte azért volna jó, ha minél előbb (így vagy úgy) tisztázódna a gimnázium tulajdonjoga, mivel akkor az RMDSZ és az önkormányzat minél hamarabb nekiláthatna olyan európai támogatásokat szerezni, amelyek segítségével felújíthatnák az iskola épületét. A per menetéről s az ehhez kapcsolódó sajtós mocskolódásról Delorean nem nyilatkozott, úgy tűnt, valójában nem is olvasta például azt a cikket, amelyben több ízben szerepel az ő neve is, s amelyben azt állítják a valóságtól sokadjára elrugaszkodott román firkászok, hogy a premontreieknek egyáltalán nincs joguk az Úri utcai épülethez, mivel azt annak idején Horthy Miklós kormányzó nacionalista szeszélyből adományozta a rendnek. Hogy mi is a helyzet valójában a volt premontrei gimnázium tulajdonjogi perével kapcsolatban, ezt magától Fejes Rudolf prépost-prelátustól kérdeztük meg.
– Mióta is folyik ez a per a váradi önkormányzat és a premontrei rend között?
– Körülbelül másfél évvel ezelőtt a bukaresti restitúciós bizottság határozatot hozott a régi premontrei gimnázium épületével kapcsolatban, miszerint két okot felsorolva elutasítják a visszaszolgáltatást. Az első ok: ez az eset nem tartozik a restitúciós törvény hatálya alá. A második ok: a telekkönyvben 1936-ban az ingatlant átírták rektifikáció jogcímen a román állam nevére.
– Ez mit jelent?
– Rektifikáció útján tulajdont nem lehet szerezni. A rektifikáció jogi fogalma ugyanis kizárja, hogy a tulajdonos személye megváltozzék, legyen szó akár jogi, akár természetes személyről. Például ha engem Fejesnek hívnak, de véletlenül Fehérnek írnak be a telekkönyvbe, akkor én kérhetem azt, hogy saját nevemre írják át a telekkönyvet, tehát korrigálják. De bizonyítani kell, hogy Fejes és Fehér ugyanannak a személynek a megnevezése. Bizarr dolog tehát azt állítani, hogy a premontrei szerzetesrend és a román állam egy és ugyanaz a jogi személy, ahogy ezt el akarják hitetni. Rendünk nem mondhatja el, hogy „az állam én vagyok!”. Tehát a gimnázium átírása nélkülöz minden jogi alapot. Mondjuk ki, hogy tulajdonképpen a hírhedt kolozsvári vasgárdista professzor, Onisifor Ghibu mesterkedésének eredménye ez a jogtalan átíratás is. Azé a személyé, aki a kisebbségi egyházak, elsősorban a római katolikus szerzetesrendek és a reformátusok ellen indított hadjáratot, hogy el tudják kobozni ezek vagyonait.
– Tehát nemcsak a premontrei rend tulajdonait kobozták el Ghibu közreműködésével?
– Nem. Konkrét eseteket is tudok sorolni a miénken kívül. Ghibu az 1930-as évek elején az Erdélyi Római Katolikus Státus vagyonát koboztatta el, 1934-ben a temesvári és a máramarosszigeti piaristák főgimnáziumát, a minoriták szilágysomlyói gimnáziumát, illetve a szigeti református gimnáziumot az összes ehhez tartozó tanárlakással. 1937-ben pedig a premontreiek ingatlanait íratta át a román állam nevére, mint jeleztem, minden jogi alap nélkül. Ezekről korabeli bizonyítékaink vannak. Szörnyű munkát végzett ez az ember – természetesen kellő politikai támogatással. 1940-ig az átíratási procedúrának nincs vége, mint ezt legutóbb a román bulvársajtóban állították egyesek, tehát hiába volt sebbel-lobbal, a törvények megkerülésével átíratva az ingatlan, hivatalosan soha, sehol nem mondatott ki, hogy a váradi premontrei gimnázium a román állam tulajdona. Az átírás tehát érvénytelen és törvénytelen. 1940-ben egy törvényerejű határozattal vissza is írták egyetlen tulajdonosként a rend nevét a telekkönyvbe. Ezután, mégpedig 1948-ban a kommunisták államosították ezt az épületet is. Ezelőtt másfél évvel, amikor a felsorolt két okra hivatkozva elutasítottak minket, azonnal, tehát a törvénynek megfelelően, harminc napon belül megtámadtuk a bíróságon a restitúciós bizottság határozatát. A per a mai napig folytatódik, s egy olyan irányt vett, hogy a két okot, amivel minket elutasítottak, két külön perbe tárgyalják.
– Úgy tűnik, a váradi önkormányzatnak ez a megoldás nem tetszik.
– A váradi önkormányzat ezt a szétválasztást egészen a semmítőszékig minden szinten megfellebbezte, de minden szinten elvesztette. Így marad a kettős per. S ez az áttekinthetőséget szolgálja. Március 4-én lesz a következő forduló, amikor is az 1936-os telekkönyvi átíratást tárgyalják, ezért úgy vélem, hogy a minap a román sajtóban megjelent, a premontrei rendet kitámadó cikk egyértelműen szándékos, irányított hangulatkeltés, uszítás akar lenni. A közvéleményt manipulálná és az igazságszolgáltatást befolyásolná, ha tudná. Ezt a cikket olvasva ugyanis az derül ki, hogy a városházi hivatalnokok egy (furcsa módon névtelenségbe burkolózó) része, illetve az Eminescu főgimnázium tanárainak egy, szintén anonim csapata nagyon megijedt attól, hogy a törvények értelmében ki kell mondani, ki is az ingatlan jogos tulajdonosa. Remélem, hogy azok, akik ilyen jellegű, megalapozatlan cikkeket írnak vagy rendelnek meg, tisztában vannak azzal, hogy egy EU-tagállamban léteznek törvények azok megregulázására, akik vallási hovatartozásuk miatt bárkit rágalmaznak, lejáratnak, bemocskolnak.
– Mivel érvelt a váradi önkormányzat, milyen állításokkal akarta azt bizonyítani, hogy az Úri tucat ingatlanegyüttes nem a premontrei rendé volt?
– Érdekes, mi több, furcsa érvek hangzottak el eddig, az önkormányzat zömmel olyan dolgokra hivatkozik, amikor megkérdőjelezi a premontreiek tulajdonjogát, amelyek csak Ghibu műveiben, azaz dokumentumoknak semmiképpen nem nevezhető levelezéseiben, folyamodványaiban, feljelentéseiben szerepelnek. Azt viszont sehol nem említik, hogy Ghibut – akinek 1990 után szobrot emeltek Váradon és akiről iskolát neveztek el – 1945-ben az a királyi román igazságszolgáltatás elítélte a fasiszta Vasgárdában kifejtett tevékenysége miatt, bár csak két évet ült a caracali börtönben. Ezt az egykori Securitate Irattarát Vizsgáló Országos Tanács is igazolta. Döbbenetes, hogy egy országban, amely éppen a schengeni csatlakozásért küzd, egyesek nem veszik komolyan az Európai Tanács azon határozatait, amelyekben sürgetik az egyházi javak visszaszolgáltatását is. Rendünk azokban a perekben, amelyeket azért kezdtünk, hogy visszakapjuk saját tulajdonainkat, mindig és messzemenően betartotta a román törvényeket, és az elhangzott, a román sajtóban megjelent vádakkal ellentétben mi soha nem követtünk el semmilyen szabálytalanságot a perek során.
– Voltak más támadások is, amik önöket érték a per során?
– Döbbenetesnek találom például azt is, hogy a rend levéltárosát (minden bizonnyal önkormányzati ukázra) egyszerűen nem szolgálták ki, amikor a váradi várban levő levéltárban a rend iratanyagát akarta átnézni. Ezzel kapcsolatban megtettük már a szükséges jogi lépéseket.
– Mik a tervei, ha esetleg visszakapják az ingatlant?
– A visszaszolgáltatás után is szándékunk a törvényes előírásokat betartani, és nyitottak vagyunk a tanügyi hatóságokkal és természetesen az önkormányzattal is egy érdemi párbeszédbe kezdeni, ami az egész város érdekeit tartja szem előtt. Természetesen mint tanító rendnek számunkra az oktatás, nevelés kérdése az elsődleges ez esetben is. Rendünk egykoron saját pénzéből és állami kölcsönből azért építette váradi gimnáziumát, hogy ott tanítás folyjon. Ezt az épületet nehéz is lenne másra használni. Éppen ezért célunk megtartani az épületet iskolának tanügyi karakterét.
Szőke Mária, Reggeli Újság, Erdély.ma
2015. március 31.
Megújult a székesegyház galériája
Csütörtök óta megújult, impozáns belső berendezéssel várja a látogatókat a nagyváradi római katolikus székesegyház egyházművészeti kiállítóterme. „Fontos odafigyelni azokra az értékekre, amelyeknek örökségét átvettük. Ez az egyházi gyűjtemény nem akármilyen igazolása annak, amit az egyházunk, a híveink, Várad és az itt élők képviseltek, ezelőtt többszáz évvel. A kiállítás ugyanakkor egy módja is annak, hogy megszólítsuk az embereket, hogy a műalkotásokon keresztül kommunikálni tudjunk azokkal, akik tudni akarják, kik vagyunk, mit képviselünk” – fogalmazott a nyitóünnepségen Böcskei László római katolikus megyéspüspök. Mint a főpásztor hozzátette, „fontos, hogy vállaljuk fel ezt a gazdag múltat, és belőle merítve folytatni tudjuk, nem csak az értékek őrzését, hanem az értékek alkotását is”.
A tél folyamán teljesen megújult egyházművészeti tárlat anyagát Lakatos Attila, kulturális referens mutatta be a nagyszámú érdeklődőnek. Mint elmondta, a püspökség gyűjteményének alig tíz százalékát tudták kiállítani a rendelkezésre álló helyen. A cél az volt, hogy a négy emeleti teremnek különböző tematikus arculatokat adjanak. Ennek megfelelően az első terem, amelyikbe a látogató belép, a nagyváradi egyházmegye iparművészeti hagyományaiba enged betekintést a középkortól a barokkon át egészen a 19-ik századig. Többek közt itt található az egyházmegye legrégebbi papi ornátusa is, amely az 1730-as években készült és Patachich Gábor kalocsai érseké volt.
A második helyiség egy didaktikus terem, amely azokat az ötvösművészeti alkotásokat vonultatja föl, amelyeket az egyház szertartásaiban használnak. A tárlat összeállítói ugyanakkor igyekeztek megmutatni a különböző korokban készült tárgyak stílusfejlődését is. Ennek megfelelően a kiállítás időrendi sorrendben mutatja be a kelyheket, ciboriumokat, füstölőket, tömjéntartókat, ereklye-tartókat, oly módon, hogy aki végighalad mellettük, egy átfogó képet alkothasson az egyházművészet fejlődéséről.
A harmadik terem teljes egészében a székesegyház történeti ereklyéinek bemutatására szolgál. Ott helyezték el például a tárlat egyik legérdekesebb, mégis legszerényebb tárgyát, egy apró fa deszkadarabot, ami nem más, mint Benkovics Ágoston, a nagyváradra hazatérő első újkori püspök hordozható oltárköve, amit abban a periódusban használt, amikor még nem volt álló templom Nagyváradon. Ugyanitt tekinthető meg az az ezüst-foglalatú kókuszdióhéj szenteltvíztartó is, amelyet Forgách Pál püspök adományozott a székesegyháznak, amikor felszentelte az épület alapkövetit. Szintén ebben a teremben állították ki azt a gyönyörű zománcbetétes ezüstkeresztet, amelyet az új püspökök felszentelésénél szoktak használni.
A negyedik termet teljes egészében Szent László királynak, illetve Szent László kultuszát az újkorban felemelő püspököknek szentelték. A terem központi kiállítási darabja természetesen maga a herma, a Szent László ereklye-tartó, amely a legtöbb érdeklődőt vonzza a galériába. A gyűjtemény hétfőtől szombatig 8 és 17.00 óra között látogatható. Az érdeklődők magyar, román, angol, olasz nyelveken igényelhetnek tárlatvezetést az Egyházmegyei Vallásturisztikai Iroda munkatársaitól.
Reggeli Újság (Nagyvárad)
Csütörtök óta megújult, impozáns belső berendezéssel várja a látogatókat a nagyváradi római katolikus székesegyház egyházművészeti kiállítóterme. „Fontos odafigyelni azokra az értékekre, amelyeknek örökségét átvettük. Ez az egyházi gyűjtemény nem akármilyen igazolása annak, amit az egyházunk, a híveink, Várad és az itt élők képviseltek, ezelőtt többszáz évvel. A kiállítás ugyanakkor egy módja is annak, hogy megszólítsuk az embereket, hogy a műalkotásokon keresztül kommunikálni tudjunk azokkal, akik tudni akarják, kik vagyunk, mit képviselünk” – fogalmazott a nyitóünnepségen Böcskei László római katolikus megyéspüspök. Mint a főpásztor hozzátette, „fontos, hogy vállaljuk fel ezt a gazdag múltat, és belőle merítve folytatni tudjuk, nem csak az értékek őrzését, hanem az értékek alkotását is”.
A tél folyamán teljesen megújult egyházművészeti tárlat anyagát Lakatos Attila, kulturális referens mutatta be a nagyszámú érdeklődőnek. Mint elmondta, a püspökség gyűjteményének alig tíz százalékát tudták kiállítani a rendelkezésre álló helyen. A cél az volt, hogy a négy emeleti teremnek különböző tematikus arculatokat adjanak. Ennek megfelelően az első terem, amelyikbe a látogató belép, a nagyváradi egyházmegye iparművészeti hagyományaiba enged betekintést a középkortól a barokkon át egészen a 19-ik századig. Többek közt itt található az egyházmegye legrégebbi papi ornátusa is, amely az 1730-as években készült és Patachich Gábor kalocsai érseké volt.
A második helyiség egy didaktikus terem, amely azokat az ötvösművészeti alkotásokat vonultatja föl, amelyeket az egyház szertartásaiban használnak. A tárlat összeállítói ugyanakkor igyekeztek megmutatni a különböző korokban készült tárgyak stílusfejlődését is. Ennek megfelelően a kiállítás időrendi sorrendben mutatja be a kelyheket, ciboriumokat, füstölőket, tömjéntartókat, ereklye-tartókat, oly módon, hogy aki végighalad mellettük, egy átfogó képet alkothasson az egyházművészet fejlődéséről.
A harmadik terem teljes egészében a székesegyház történeti ereklyéinek bemutatására szolgál. Ott helyezték el például a tárlat egyik legérdekesebb, mégis legszerényebb tárgyát, egy apró fa deszkadarabot, ami nem más, mint Benkovics Ágoston, a nagyváradra hazatérő első újkori püspök hordozható oltárköve, amit abban a periódusban használt, amikor még nem volt álló templom Nagyváradon. Ugyanitt tekinthető meg az az ezüst-foglalatú kókuszdióhéj szenteltvíztartó is, amelyet Forgách Pál püspök adományozott a székesegyháznak, amikor felszentelte az épület alapkövetit. Szintén ebben a teremben állították ki azt a gyönyörű zománcbetétes ezüstkeresztet, amelyet az új püspökök felszentelésénél szoktak használni.
A negyedik termet teljes egészében Szent László királynak, illetve Szent László kultuszát az újkorban felemelő püspököknek szentelték. A terem központi kiállítási darabja természetesen maga a herma, a Szent László ereklye-tartó, amely a legtöbb érdeklődőt vonzza a galériába. A gyűjtemény hétfőtől szombatig 8 és 17.00 óra között látogatható. Az érdeklődők magyar, román, angol, olasz nyelveken igényelhetnek tárlatvezetést az Egyházmegyei Vallásturisztikai Iroda munkatársaitól.
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2015. november 16.
Vita Consecrata a nagyváradi barokk palotában
Nyolc évszázad szerzetesrendi történelmét és művészetét dolgozza fel az a kiállítás, amelyet szerdán délután nyitottak meg a nagyváradi római katolikus püspöki palota dísztermében.
A Vita Consecrata. Nyolc évszázad szerzetesrendi történelem és művészet a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegyében című, konferenciával egybekötött rendtörténeti kiállítás az egyházmegye területén tevékenykedő férfi és női rendek lelkiségét, sokrétű tevékenységét dolgozza fel a középkortól napjainkig, tájékoztat az egyházmegye sajtószolgálata.
A konferencián dr. Botár Gábor székelyudvarhelyi plébános a mallersdorfi ferences nővérek erdélyi tevékenységét, Barta Szabolcs lazarista szerzetes pedig rendje és a vincés nővérek nagyváradi missziós munkáját mutatta be.
Amint rámutatnak, az első bencések 11. századi szentjobbi megtelepedése és Szent István jobbjának Biharba hozatala óta, a reformáció és a török hódoltság 1557-től 1692-ig tartó 135 évét kivéve folyamatos volt a szerzetesek jelenléte az egyházmegyében. A különös beccsel bíró Szent Jobb ereklyének maga Szent László király emeltet monostort a Berettyó vidékén.
Általános tapasztalat, hogy Árpád-házi királyaink kereszténység iránti fogékonysága az Európában megjelenő szerzetesrendeket sok esetben már alapítóik életében Magyarországra vonzza, s ezek kisvártatva megjelennek a váradi egyházmegyében, amely a mai határainál jóval kiterjedtebb volt, Kalotaszegtől a mai Békés megyéig terjedt, tájékoztatnak. Kolostorok tucatjai létesültek, a bencések nyomán a premontreiek, a johanniták, a domonkosok, a ferencesek, a pálosok és az Ágoston-rendiek is megtelepedtek Biharban.
„1557 és 1660 két jelentős dátum nemcsak az egyházmegye és a szerzetesrendek, hanem a Körösök és Berettyó vidékének teljes lakossága életében. Fráter György püspök halálával megerősödnek a protestáns mozgalmak és száműzik a római katolikus vallást Biharból, majd Várad várának behódolása 30 évnyi török uralmat, s ezzel a települések pusztulását, a régió kiüresedését, a keresztény értékek megsemmisülését hozza. A törökök 1692. évi váradi kivonulásakor hálaimát mondó Benkovich Ágoston püspök a ragyogó középkori Várad helyén pusztaságot talál” – írják a tájékoztatóban.
Új szerepkör a visszatérőknek
A városba visszatérő szerzetesrendek új szerepkört kapnak, ők látják el az oktatási-nevelési és szociális-egészségügyi teendőket, de korszakformáló tudományos felfedezések is születnek. A bihari egyházmegye területén az újkorban 11 rend tevékenykedett, Debrecenben a piaristák, Váradon a kapucinusok és az irgalmasok, a nőnevelésben élen járó orsolyiták, a vincések és a mallersdorfi ferences nővérek, vagy a városba a közeljövőben visszatérő lazaristák.
Az előadásokat követően Böcskei László megyéspüspök okleveleket és az Egyházmegyei érdemérem bronz kivitelezését adta át az egyes szerzetesrendek képviselőinek, köszönetül tevékenységükért, amelyet Isten dicsőségére és embertársaik javára végeztek a múltban, és végeznek ma is. A főpásztor hangsúlyozta, hogy a szerzetesrendek nem újonnan telepedtek meg Nagyváradon, hanem a kommunista rendszer tilalmai miatt felfüggesztett szerzetesi élet folytatásáról van szó.
Lelkiség és közösségért folytatott munka
„Elbeszélni saját történelmünket nem más, mint dicséretet és köszönetet mondani Istennek minden adományáért” – idézi Ferenc pápa szavait az ismertető, amelyekkel a szentatya 2014. adventjének első vasárnapján megnyitotta a megszentelt élet évét. „A megszentelt élet évében rájuk emlékezünk, akik lelkiségükkel, hitükkel és a közösségért folytatott munkájukkal írták be magukat az egyházmegye, s főként Nagyvárad történetébe” – mutat rá a sajtókommüniké.
Emlékeztet, hogy az egyházmegye papjai, szerzetesei és hívei év elején a görög katolikus egyházzal közösen ülték meg a megszentelt élet világnapját, majd évközben sorra látogatták a rendházakat, közös elmélkedésekkel, lelkigyakorlatokkal erősítették egymás hitét és hivatását, rendezvényeikkel pedig betekintést adtak az érdeklődőknek a kolostorok zárt világába, a szerzetesek tevékenységébe.
A Vita Consecrata szerzetesrend-történeti kiállítás jövő év tavaszáig látogatható, a tárlat zárásaképp a premontrei rendet bemutató előadásra kerül sor.
Krónika (Kolozsvár)
Nyolc évszázad szerzetesrendi történelmét és művészetét dolgozza fel az a kiállítás, amelyet szerdán délután nyitottak meg a nagyváradi római katolikus püspöki palota dísztermében.
A Vita Consecrata. Nyolc évszázad szerzetesrendi történelem és művészet a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegyében című, konferenciával egybekötött rendtörténeti kiállítás az egyházmegye területén tevékenykedő férfi és női rendek lelkiségét, sokrétű tevékenységét dolgozza fel a középkortól napjainkig, tájékoztat az egyházmegye sajtószolgálata.
A konferencián dr. Botár Gábor székelyudvarhelyi plébános a mallersdorfi ferences nővérek erdélyi tevékenységét, Barta Szabolcs lazarista szerzetes pedig rendje és a vincés nővérek nagyváradi missziós munkáját mutatta be.
Amint rámutatnak, az első bencések 11. századi szentjobbi megtelepedése és Szent István jobbjának Biharba hozatala óta, a reformáció és a török hódoltság 1557-től 1692-ig tartó 135 évét kivéve folyamatos volt a szerzetesek jelenléte az egyházmegyében. A különös beccsel bíró Szent Jobb ereklyének maga Szent László király emeltet monostort a Berettyó vidékén.
Általános tapasztalat, hogy Árpád-házi királyaink kereszténység iránti fogékonysága az Európában megjelenő szerzetesrendeket sok esetben már alapítóik életében Magyarországra vonzza, s ezek kisvártatva megjelennek a váradi egyházmegyében, amely a mai határainál jóval kiterjedtebb volt, Kalotaszegtől a mai Békés megyéig terjedt, tájékoztatnak. Kolostorok tucatjai létesültek, a bencések nyomán a premontreiek, a johanniták, a domonkosok, a ferencesek, a pálosok és az Ágoston-rendiek is megtelepedtek Biharban.
„1557 és 1660 két jelentős dátum nemcsak az egyházmegye és a szerzetesrendek, hanem a Körösök és Berettyó vidékének teljes lakossága életében. Fráter György püspök halálával megerősödnek a protestáns mozgalmak és száműzik a római katolikus vallást Biharból, majd Várad várának behódolása 30 évnyi török uralmat, s ezzel a települések pusztulását, a régió kiüresedését, a keresztény értékek megsemmisülését hozza. A törökök 1692. évi váradi kivonulásakor hálaimát mondó Benkovich Ágoston püspök a ragyogó középkori Várad helyén pusztaságot talál” – írják a tájékoztatóban.
Új szerepkör a visszatérőknek
A városba visszatérő szerzetesrendek új szerepkört kapnak, ők látják el az oktatási-nevelési és szociális-egészségügyi teendőket, de korszakformáló tudományos felfedezések is születnek. A bihari egyházmegye területén az újkorban 11 rend tevékenykedett, Debrecenben a piaristák, Váradon a kapucinusok és az irgalmasok, a nőnevelésben élen járó orsolyiták, a vincések és a mallersdorfi ferences nővérek, vagy a városba a közeljövőben visszatérő lazaristák.
Az előadásokat követően Böcskei László megyéspüspök okleveleket és az Egyházmegyei érdemérem bronz kivitelezését adta át az egyes szerzetesrendek képviselőinek, köszönetül tevékenységükért, amelyet Isten dicsőségére és embertársaik javára végeztek a múltban, és végeznek ma is. A főpásztor hangsúlyozta, hogy a szerzetesrendek nem újonnan telepedtek meg Nagyváradon, hanem a kommunista rendszer tilalmai miatt felfüggesztett szerzetesi élet folytatásáról van szó.
Lelkiség és közösségért folytatott munka
„Elbeszélni saját történelmünket nem más, mint dicséretet és köszönetet mondani Istennek minden adományáért” – idézi Ferenc pápa szavait az ismertető, amelyekkel a szentatya 2014. adventjének első vasárnapján megnyitotta a megszentelt élet évét. „A megszentelt élet évében rájuk emlékezünk, akik lelkiségükkel, hitükkel és a közösségért folytatott munkájukkal írták be magukat az egyházmegye, s főként Nagyvárad történetébe” – mutat rá a sajtókommüniké.
Emlékeztet, hogy az egyházmegye papjai, szerzetesei és hívei év elején a görög katolikus egyházzal közösen ülték meg a megszentelt élet világnapját, majd évközben sorra látogatták a rendházakat, közös elmélkedésekkel, lelkigyakorlatokkal erősítették egymás hitét és hivatását, rendezvényeikkel pedig betekintést adtak az érdeklődőknek a kolostorok zárt világába, a szerzetesek tevékenységébe.
A Vita Consecrata szerzetesrend-történeti kiállítás jövő év tavaszáig látogatható, a tárlat zárásaképp a premontrei rendet bemutató előadásra kerül sor.
Krónika (Kolozsvár)
2017. augusztus 3.
Történelmi templomok és zsinagógák albuma
Szerda este a PBMET szervezésében egy albumot, Péter I. Zoltán Nagyvárad történelmi templomai és zsinagógái című kötetét mutatták be a váradi Lorántffy Központban. 28 templomról és zsinagógáról található fotó és rövid leírás az igényes kivitelezésű kiadványban.
A rekkenő hőség ellenére szép számban megjelent érdeklődőt Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke üdvözölte. Megjegyezte: egy rendhagyó kötetről van szó, hiszen általában helytörténeti, néprajzi vagy műemlékvédelmi témájú könyvet adnak ki, albumot ritkán. Ezúttal azonban kivételt tettek, mivel úgy érezték, szükség lenne egy olyan reprezentatív kiadványra, melyet ajándékba lehet adni rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, és egyúttal kitűnő protokoll adomány is azoknak, akik jobban meg akarják ismerni Nagyváradot. Azért esett a választásuk a templomokra, mivel túlzás nélkül állítható, hogy Várad tulajdonképpen a templomok városa, 60-70-re tehető ezek száma. A 18-19. századi, történelmi templomok mellett döntöttek, és szokásuktól eltérően a féloldalnyi, vagy akár egy egész lapot elfoglaló képekre helyezték a hangsúlyt, a szövegek tehát rövid terjedelműek. Úgy fogalmazott: tudják azt, hogy mindenki ismeri a templomokat, de az talán kevésbé van a köztudatban, hogy mikor épületek, kik az építészek, milyen művészeti kincseket rejtenek. Sajnos az 1600-as években minden templomot leromboltak a törökök, pedig korábban szinte minden városrészben volt istenháza, így azonban ennél korábbi most már nincs Váradon. Egy kivétel van, a biharpüspöki református templom, mely a 15. században épült, illetve a déli fala jóval régebbi lehet, valószínűleg a 12. században emelhették.
Kronológiai sorrendben következik a Szent Brigitta római katolikus templom, ma Szentháromság/ Sf. Treime ortodox templom. Benkovich Ágoston püspök rendelte el az építését 1693-ban, és rövid ideig, 1723-ig ideiglenes püspöki rezidenciaként funkcionált, mint a város második székesegyháza. Később birtokolták a ferencesek, a pálosok, az örmény katolikusok és a rutén görögkatolikusok is. 1948-ban, amikor betiltották a görögkatolikus egyházat, az ortodoxok tulajdonába került, az viszont kevés publicitást kapott, hogy 2017-ben a Római Katolikus Püspökség jogilag visszakapta a kis templomot.
Különböző stílusok
Az 1700-as években a kornak megfelelően barokk stílusban épültek a templomok: a harmadik székesegyház szerepét betöltő Szent László újvárosi római katolikus plébániatemplom, a szőllősi római katolikus plébániatemplom (provinciális barokk), az eredetileg pálos, napjainkban viszont premontrei széktemplom (klasszicizáló barokk), az 1751-1780 között épült, Basilica Minor egyházi rangú Nagyboldogasszony-székesegyház, (klasszicizáló barokk), az irgalmas rend kápolnája, a velencei ortodox templom (provinciális barokk), a római katolikus vártemplom (dísztelen barokk), az újvárosi ortodox katedrális, közismert nevén Holdas templom (klasszicizáló barokk), a gótikus Orsolya-rendi Szent Anna zárdatemplom, valamint az 1785-1786-ban épült olaszi református templom, melynek a tornya később készült el (barokk stílusú, majd az átalakítás után erősen klasszicizáló homlokzat).
19. századi a Szent Miklós görögkatolikus katedrális (klasszicizáló barokk), az újvárosi református templom és a Sarlós Boldogasszony tiszteletére felszentelt kapucinus templom (mindkettő klasszicista stílusú), a görögkatolikus szemináriumi templom (romantikus stílus), a velencei római katolikus plébániatemplom, a Cion-temploma neológ zsinagóga (a 19. századi historizmus jegyében épült, mór stíluselemek felhasználásával), a Zárda/Mihai Viteazul utcai ortodox zsinagóga (eklektikus stílus, mór elemekkel gazdagítva, és a biharpüspöki római katolikus plébániatemplom (neoromán stílus).
Már a 20. század produktuma az evangélikus-lutheránus templom (historizáló stílus neogótikus elemekkel), a Barátok temploma (eklektikus stílus, a barokk korból való ferencesrendi templom helyére épült), a belvárosi magyar baptista templom, az újvárosi ortodox templom (egykori temetőkápolna), az őssi Kis Szent Szent Teréz római katolikus plébániatemplom (neoromán stílus), a Katalin-telepi lazarista templom (történetieskedő formákat követő stílus, túlsúlyban neoromán elemekkel), a rogériuszi ortodox Kék templom, valamint a várad-réti református templom, melynek érdekessége, hogy stílusát tekintve a századfordulós szecessziós építészethez kell sorolni, s azon belül is a kalotaszegi népi építészeten alapuló Kós Károly nevével fémjelzett irányzathoz.
Az album a nagyváradi Litera Print nyomdában készült, a Bihar Megyei Szociális és Közösségfejlesztési Igazgatóság támogatásával. Szerkesztője Dukrét Géza, a fényképek Ovi D. Poptól, a Voiticsek-házaspártól, Lakatos Attilától, Mátyás Attilától és a várad-őssi plébánia archívumából származnak. A szövegkorrektúráért ZALDEr Éva felelt, illetve a rendezvényen Mihálka Magdolna neve is elhangzott, mint korrektoré.
Lelki leltár
Péter I. Zoltán azt mondta: nehéz volt a szövet megírni abból a szempontból, hogy a bőség zavarával küzdött, de a képek miatt nem haladhattak meg a rövid leíró szövegek bizonyos karakterszámot. Voiticsek Ilona nyomdász szerint a tartalom hozza a formát, a szerző úgymond kötelezi a nyomdát arra, hogy mindent megtegyen ami a képességeiből telik. Veres-Kovács Attila várad-olaszi református tiszteletes azért mondott köszönetet, hogy a kiadó és a szerző egy „lelki leltározás, szellemi múzeum létrehozásával” beszéltetik azokat a szakrális tereket, melyek napjainkban egyre inkább visszaszorulnak, és ezáltal visszahozták ezeket a köztudatba. Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke Dukrét Géza és PBMET az elmúlt 27 évben kifejtett tevékenységét méltatta.
Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro
Szerda este a PBMET szervezésében egy albumot, Péter I. Zoltán Nagyvárad történelmi templomai és zsinagógái című kötetét mutatták be a váradi Lorántffy Központban. 28 templomról és zsinagógáról található fotó és rövid leírás az igényes kivitelezésű kiadványban.
A rekkenő hőség ellenére szép számban megjelent érdeklődőt Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke üdvözölte. Megjegyezte: egy rendhagyó kötetről van szó, hiszen általában helytörténeti, néprajzi vagy műemlékvédelmi témájú könyvet adnak ki, albumot ritkán. Ezúttal azonban kivételt tettek, mivel úgy érezték, szükség lenne egy olyan reprezentatív kiadványra, melyet ajándékba lehet adni rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, és egyúttal kitűnő protokoll adomány is azoknak, akik jobban meg akarják ismerni Nagyváradot. Azért esett a választásuk a templomokra, mivel túlzás nélkül állítható, hogy Várad tulajdonképpen a templomok városa, 60-70-re tehető ezek száma. A 18-19. századi, történelmi templomok mellett döntöttek, és szokásuktól eltérően a féloldalnyi, vagy akár egy egész lapot elfoglaló képekre helyezték a hangsúlyt, a szövegek tehát rövid terjedelműek. Úgy fogalmazott: tudják azt, hogy mindenki ismeri a templomokat, de az talán kevésbé van a köztudatban, hogy mikor épületek, kik az építészek, milyen művészeti kincseket rejtenek. Sajnos az 1600-as években minden templomot leromboltak a törökök, pedig korábban szinte minden városrészben volt istenháza, így azonban ennél korábbi most már nincs Váradon. Egy kivétel van, a biharpüspöki református templom, mely a 15. században épült, illetve a déli fala jóval régebbi lehet, valószínűleg a 12. században emelhették.
Kronológiai sorrendben következik a Szent Brigitta római katolikus templom, ma Szentháromság/ Sf. Treime ortodox templom. Benkovich Ágoston püspök rendelte el az építését 1693-ban, és rövid ideig, 1723-ig ideiglenes püspöki rezidenciaként funkcionált, mint a város második székesegyháza. Később birtokolták a ferencesek, a pálosok, az örmény katolikusok és a rutén görögkatolikusok is. 1948-ban, amikor betiltották a görögkatolikus egyházat, az ortodoxok tulajdonába került, az viszont kevés publicitást kapott, hogy 2017-ben a Római Katolikus Püspökség jogilag visszakapta a kis templomot.
Különböző stílusok
Az 1700-as években a kornak megfelelően barokk stílusban épültek a templomok: a harmadik székesegyház szerepét betöltő Szent László újvárosi római katolikus plébániatemplom, a szőllősi római katolikus plébániatemplom (provinciális barokk), az eredetileg pálos, napjainkban viszont premontrei széktemplom (klasszicizáló barokk), az 1751-1780 között épült, Basilica Minor egyházi rangú Nagyboldogasszony-székesegyház, (klasszicizáló barokk), az irgalmas rend kápolnája, a velencei ortodox templom (provinciális barokk), a római katolikus vártemplom (dísztelen barokk), az újvárosi ortodox katedrális, közismert nevén Holdas templom (klasszicizáló barokk), a gótikus Orsolya-rendi Szent Anna zárdatemplom, valamint az 1785-1786-ban épült olaszi református templom, melynek a tornya később készült el (barokk stílusú, majd az átalakítás után erősen klasszicizáló homlokzat).
19. századi a Szent Miklós görögkatolikus katedrális (klasszicizáló barokk), az újvárosi református templom és a Sarlós Boldogasszony tiszteletére felszentelt kapucinus templom (mindkettő klasszicista stílusú), a görögkatolikus szemináriumi templom (romantikus stílus), a velencei római katolikus plébániatemplom, a Cion-temploma neológ zsinagóga (a 19. századi historizmus jegyében épült, mór stíluselemek felhasználásával), a Zárda/Mihai Viteazul utcai ortodox zsinagóga (eklektikus stílus, mór elemekkel gazdagítva, és a biharpüspöki római katolikus plébániatemplom (neoromán stílus).
Már a 20. század produktuma az evangélikus-lutheránus templom (historizáló stílus neogótikus elemekkel), a Barátok temploma (eklektikus stílus, a barokk korból való ferencesrendi templom helyére épült), a belvárosi magyar baptista templom, az újvárosi ortodox templom (egykori temetőkápolna), az őssi Kis Szent Szent Teréz római katolikus plébániatemplom (neoromán stílus), a Katalin-telepi lazarista templom (történetieskedő formákat követő stílus, túlsúlyban neoromán elemekkel), a rogériuszi ortodox Kék templom, valamint a várad-réti református templom, melynek érdekessége, hogy stílusát tekintve a századfordulós szecessziós építészethez kell sorolni, s azon belül is a kalotaszegi népi építészeten alapuló Kós Károly nevével fémjelzett irányzathoz.
Az album a nagyváradi Litera Print nyomdában készült, a Bihar Megyei Szociális és Közösségfejlesztési Igazgatóság támogatásával. Szerkesztője Dukrét Géza, a fényképek Ovi D. Poptól, a Voiticsek-házaspártól, Lakatos Attilától, Mátyás Attilától és a várad-őssi plébánia archívumából származnak. A szövegkorrektúráért ZALDEr Éva felelt, illetve a rendezvényen Mihálka Magdolna neve is elhangzott, mint korrektoré.
Lelki leltár
Péter I. Zoltán azt mondta: nehéz volt a szövet megírni abból a szempontból, hogy a bőség zavarával küzdött, de a képek miatt nem haladhattak meg a rövid leíró szövegek bizonyos karakterszámot. Voiticsek Ilona nyomdász szerint a tartalom hozza a formát, a szerző úgymond kötelezi a nyomdát arra, hogy mindent megtegyen ami a képességeiből telik. Veres-Kovács Attila várad-olaszi református tiszteletes azért mondott köszönetet, hogy a kiadó és a szerző egy „lelki leltározás, szellemi múzeum létrehozásával” beszéltetik azokat a szakrális tereket, melyek napjainkban egyre inkább visszaszorulnak, és ezáltal visszahozták ezeket a köztudatba. Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke Dukrét Géza és PBMET az elmúlt 27 évben kifejtett tevékenységét méltatta.
Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro