Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Benkes Zsuzsa
2 tétel
1999. október 28.
Véget ért a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, az Aranka György Nyelv- és Beszédművelő Kör, valamint a Megyei Tanfelügyelőség által a magyartanároknak szervezett továbbképző Kolozsváron. Az okt. 24-én kezdődött továbbképző tanfolyamra olyan neves szakembereket hívtak meg a rendezők, mint Petőfi S. János egyetemi tanár, Benkes Zsuzsa, a nyelvtudományok doktora, Stollár Katalin főiskolai tanár, Wacha Imre egyetemi adjunktus, Pethő Ágnes és Cs. Nagy Lajos egyetemi tanárok. /Szabó Csaba: Sikeres volt a magyartanárok kolozsvári továbbképzője. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 28./
2013. február 15.
Petőfi tanár úr már nem jön Kolozsvárra
Legutóbb, két-három hete még arról beszélgettünk telefonon, hol lehetne a szállása márciusban, amikor újra Kolozsvárra jön a feleségével együtt, és hogy előtte még keressem föl őket, amikor Budapestre megyek.
Hétfőn azzal a döbbenettel telefonált Zsuzsa aszszony, hogy a Tanár Úrnak február 10-én, vasárnap este megállt a szíve. 82. évében elhunyt Petőfi S. János professzor, az olaszországi Maceratai Egyetem nyelvfilozófiai tanszékének vezetője, a filozófiai intézet igazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja. Karizmatikus személyisége volt a nemzetközi és a magyar tudományosságnak, a szövegelmélet, a nyelvfilozófia, a poétika és a humán kommunikáció nemzetközi hírű kutatója, a „szemiotikai szövegtan” megteremtője.
Szakmai pályája, munkássága, hatása egészen kivételes. A debreceni egyetemen szerzett előbb matematika–fizika–ábrázoló geometria, majd német nyelv és irodalom szakos diplomát 1961-ben. Tudományos pályája az MTA Nyelvtudományi Intézetéből indult. 1969 és 1972 között a Göteborgi és a Konstanzi Egyetem tudományos kutatója volt, 1972-ben az Umeai Egyetemen doktorált és habilitált. 1972-től 1989-ig a Bielefeldi Egyetem szemantikaprofesszoraként tevékenykedett, 1989 óta a Maceratai Egyetem nyelvfilozófia-professzora.
Ritka jelenségként: a tudós pályája és az általa (is) létrehozott diszciplína, a szemiotikai textológia „fejlődése” jelentős mértékben egybeesik. Európában általában szövegnyelvészetként, szövegtanként ismerik ezt a területet, az angolszász szakirodalomban diskurzuselemzésként. Petőfi S. János alkatával, soknyelvűségével, mély és széleskörű műveltségével, a „két kultúrát” áthidaló szakmai tudásával és érdeklődésével – mint több vele készített interjúban kifejtette – „kommunikatív” emberként mindig vonzódott a kommunikációhoz, annak gyakorlati és elméleti vonatkozásaihoz.
Integratív személyiségként és tudósként a szövegek nyelvészeti és hermeneutikai megközelítése között vert hidat. 1977-től alapító főszerkesztője volt a Research in Text Theory (Berlin / New York: de Gruyter) c. könyvsorozatnak, mely a szövegtan egyik legtekintélyesebb nemzetközi fóruma. 1972-től alapító társszerkesztője a Papiere zur Textlinguistik / Papers in Textlinguistics (Hamburg: Buske) című könyvsorozatnak, melynek közel 80 kötete jelent meg.
Tanulmányai a nemzetközi élvonalba tartozó folyóiratokban és tekintélyes könyvsorozatokban jelentek meg angol, német, olasz, francia, spanyol és japán nyelven, 1988 után magyarul is. Bármilyen nyelven publikálta is tanulmányait, azokban többnyire magyar műveket elemzett, mutatott be, és ezzel a magyar kultúra közvetítője, nagykövete is volt.
Szakmai pályája abban is kivételes, hogy külföldre való kikerülése után három évvel, 1972-ben Bielefeldben már professzorként alapítja meg a szemantika tanszéket, részt vesz a modern struktúrájú és szemléletű egyetem szervezésében, dékánként a kar vezetője. 17 évvel később már a német tapasztalatokkal, nemzetközi hírű eredményekkel és kiterjedt kapcsolatokkal kerül a 700 éves Maceratai Egyetemre, Olaszországba. Európában aligha van tudós, aki olyan mély és alapos egyetemi tapasztalatokkal rendelkezett volna, mint Ő.
A német rendszerben a nyitottságot és a belterjesség elutasítását értékelte sokra, az integrált oktatásra való törekvést, és különösen azt, hogy ennek közvetlen hatása lehetett a közoktatásra. Az olasz rendszer már centralizáltabb és belterjesebb volt, másféle előnyökkel. 1991-ben pécsi díszdoktori avatásán tartott előadásában öszszegezte addigi tapasztalatait ezzel a címmel: Egyetemről egyetemre. Amiben éltem, amiben jelenleg élek, s amiben talán a jövő generációinak élnie lehetne. Ezt a szöveget kötelező olvasmánnyá kellett volna tenni mindazok számára, akik nálunk vagy Magyarországon hályogkovácsként egyetemeket alapítottak és működtettek. Ma is megvan az aktualitása a vezetők, a hallgatók és az oktatáspolitikusok számára egyaránt.
Nekünk 1969 májusától volt közvetlen kapcsolatunk Vele. Nekem személyesen is. Az 1990 előtti időszakban ez távoli szakmai kapcsolatot jelentett. 1990 után Pécsett, Szegeden és Debrecenben is kutatócsoportok jöttek létre az Ő vezetésével, magyar nyelvű kiadványsorozatok indultak el, ezekben erdélyi szerzők is helyet kaptak. Nálunk készülő doktori dolgozatok szerzőit istápolta, részt vett hivatalos bírálatokban is. Különösen szívén viselte a közoktatást, az iskolai magyar nyelv és irodalom oktatását. 1998-ban a feleségével, Benkes Zsuzsával írt. A szöveg megközelítései. Kérdések – válaszok. Bevezetés a szemiotikai szövegtanba című könyvük sokak számára Erdélyben is kézikönyvvé, tankönyvvé vált, akárcsak a korábbi Elkallódni megkerülni vagy a Szövegtani kaleidoszkóp két kötete.
Eljött a magyar tanárok csíkszeredai továbbképzésére, ott volt velünk Sepsiszentgyörgyön, itt Kolozsváron szinte minden évben az egyetemen, a márciusi anyanyelvi rendezvényen. Noha a fizikuma fokozatosan gyengült, előadásai, gondolatai, mondatai kristálytiszták maradtak, mint mindig is voltak. Amit elmondott vagy leírt, abban pontos és határozott volt, amikor költői szöveget, zeneművet vagy képzőművészeti alkotást elemzett, értelmezett, akkor érzékeny volt, mint a hegedű húrja. Nagyon fontosnak tartotta, hogy az értekező szöveg pontos és kifejtett legyen. Előadásain elvárta a lankadatlan figyelmet és az érdeklődést. Kérdezni szeretett, és a hallgatóitól is elvárta, hogy kérdezzenek.
Tudósként sokan gyászolják, sokan fognak emlékezni Rá Japántól Amerikáig, leginkább Németországban és Olaszországban. A mi fájdalmunk és szomorúságunk egészen személyes: az emberi veszteséget éljük meg, mivel a Tanár Úr közvetlenségében, szerénységében, szeretetében és barátságában volt emberként is egészen kivételes.
Szinte lehetetlen búcsúzni Tőle.
Nyugodjék békében.
Péntek János
Krónika (Kolozsvár),
Legutóbb, két-három hete még arról beszélgettünk telefonon, hol lehetne a szállása márciusban, amikor újra Kolozsvárra jön a feleségével együtt, és hogy előtte még keressem föl őket, amikor Budapestre megyek.
Hétfőn azzal a döbbenettel telefonált Zsuzsa aszszony, hogy a Tanár Úrnak február 10-én, vasárnap este megállt a szíve. 82. évében elhunyt Petőfi S. János professzor, az olaszországi Maceratai Egyetem nyelvfilozófiai tanszékének vezetője, a filozófiai intézet igazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja. Karizmatikus személyisége volt a nemzetközi és a magyar tudományosságnak, a szövegelmélet, a nyelvfilozófia, a poétika és a humán kommunikáció nemzetközi hírű kutatója, a „szemiotikai szövegtan” megteremtője.
Szakmai pályája, munkássága, hatása egészen kivételes. A debreceni egyetemen szerzett előbb matematika–fizika–ábrázoló geometria, majd német nyelv és irodalom szakos diplomát 1961-ben. Tudományos pályája az MTA Nyelvtudományi Intézetéből indult. 1969 és 1972 között a Göteborgi és a Konstanzi Egyetem tudományos kutatója volt, 1972-ben az Umeai Egyetemen doktorált és habilitált. 1972-től 1989-ig a Bielefeldi Egyetem szemantikaprofesszoraként tevékenykedett, 1989 óta a Maceratai Egyetem nyelvfilozófia-professzora.
Ritka jelenségként: a tudós pályája és az általa (is) létrehozott diszciplína, a szemiotikai textológia „fejlődése” jelentős mértékben egybeesik. Európában általában szövegnyelvészetként, szövegtanként ismerik ezt a területet, az angolszász szakirodalomban diskurzuselemzésként. Petőfi S. János alkatával, soknyelvűségével, mély és széleskörű műveltségével, a „két kultúrát” áthidaló szakmai tudásával és érdeklődésével – mint több vele készített interjúban kifejtette – „kommunikatív” emberként mindig vonzódott a kommunikációhoz, annak gyakorlati és elméleti vonatkozásaihoz.
Integratív személyiségként és tudósként a szövegek nyelvészeti és hermeneutikai megközelítése között vert hidat. 1977-től alapító főszerkesztője volt a Research in Text Theory (Berlin / New York: de Gruyter) c. könyvsorozatnak, mely a szövegtan egyik legtekintélyesebb nemzetközi fóruma. 1972-től alapító társszerkesztője a Papiere zur Textlinguistik / Papers in Textlinguistics (Hamburg: Buske) című könyvsorozatnak, melynek közel 80 kötete jelent meg.
Tanulmányai a nemzetközi élvonalba tartozó folyóiratokban és tekintélyes könyvsorozatokban jelentek meg angol, német, olasz, francia, spanyol és japán nyelven, 1988 után magyarul is. Bármilyen nyelven publikálta is tanulmányait, azokban többnyire magyar műveket elemzett, mutatott be, és ezzel a magyar kultúra közvetítője, nagykövete is volt.
Szakmai pályája abban is kivételes, hogy külföldre való kikerülése után három évvel, 1972-ben Bielefeldben már professzorként alapítja meg a szemantika tanszéket, részt vesz a modern struktúrájú és szemléletű egyetem szervezésében, dékánként a kar vezetője. 17 évvel később már a német tapasztalatokkal, nemzetközi hírű eredményekkel és kiterjedt kapcsolatokkal kerül a 700 éves Maceratai Egyetemre, Olaszországba. Európában aligha van tudós, aki olyan mély és alapos egyetemi tapasztalatokkal rendelkezett volna, mint Ő.
A német rendszerben a nyitottságot és a belterjesség elutasítását értékelte sokra, az integrált oktatásra való törekvést, és különösen azt, hogy ennek közvetlen hatása lehetett a közoktatásra. Az olasz rendszer már centralizáltabb és belterjesebb volt, másféle előnyökkel. 1991-ben pécsi díszdoktori avatásán tartott előadásában öszszegezte addigi tapasztalatait ezzel a címmel: Egyetemről egyetemre. Amiben éltem, amiben jelenleg élek, s amiben talán a jövő generációinak élnie lehetne. Ezt a szöveget kötelező olvasmánnyá kellett volna tenni mindazok számára, akik nálunk vagy Magyarországon hályogkovácsként egyetemeket alapítottak és működtettek. Ma is megvan az aktualitása a vezetők, a hallgatók és az oktatáspolitikusok számára egyaránt.
Nekünk 1969 májusától volt közvetlen kapcsolatunk Vele. Nekem személyesen is. Az 1990 előtti időszakban ez távoli szakmai kapcsolatot jelentett. 1990 után Pécsett, Szegeden és Debrecenben is kutatócsoportok jöttek létre az Ő vezetésével, magyar nyelvű kiadványsorozatok indultak el, ezekben erdélyi szerzők is helyet kaptak. Nálunk készülő doktori dolgozatok szerzőit istápolta, részt vett hivatalos bírálatokban is. Különösen szívén viselte a közoktatást, az iskolai magyar nyelv és irodalom oktatását. 1998-ban a feleségével, Benkes Zsuzsával írt. A szöveg megközelítései. Kérdések – válaszok. Bevezetés a szemiotikai szövegtanba című könyvük sokak számára Erdélyben is kézikönyvvé, tankönyvvé vált, akárcsak a korábbi Elkallódni megkerülni vagy a Szövegtani kaleidoszkóp két kötete.
Eljött a magyar tanárok csíkszeredai továbbképzésére, ott volt velünk Sepsiszentgyörgyön, itt Kolozsváron szinte minden évben az egyetemen, a márciusi anyanyelvi rendezvényen. Noha a fizikuma fokozatosan gyengült, előadásai, gondolatai, mondatai kristálytiszták maradtak, mint mindig is voltak. Amit elmondott vagy leírt, abban pontos és határozott volt, amikor költői szöveget, zeneművet vagy képzőművészeti alkotást elemzett, értelmezett, akkor érzékeny volt, mint a hegedű húrja. Nagyon fontosnak tartotta, hogy az értekező szöveg pontos és kifejtett legyen. Előadásain elvárta a lankadatlan figyelmet és az érdeklődést. Kérdezni szeretett, és a hallgatóitól is elvárta, hogy kérdezzenek.
Tudósként sokan gyászolják, sokan fognak emlékezni Rá Japántól Amerikáig, leginkább Németországban és Olaszországban. A mi fájdalmunk és szomorúságunk egészen személyes: az emberi veszteséget éljük meg, mivel a Tanár Úr közvetlenségében, szerénységében, szeretetében és barátságában volt emberként is egészen kivételes.
Szinte lehetetlen búcsúzni Tőle.
Nyugodjék békében.
Péntek János
Krónika (Kolozsvár),