Mitől esik le a kereszt a templomtoronyról? (Beszélgetés Puskás Bálint nyugalmazott alkotmánybíróval)
Egy hónapja a nyugdíjasok sorát gyarapítja a Sepsiszentgyörgyi Puskás Bálint. A volt alkotmánybíróval a testület szerepéről, belső harcairól és a romániai jogbiztonság ingatagságáról is beszélgettünk.
– Már régebbtől hangoztatta: fontos, hogy továbbra is legyen magyar tagja az Alkotmánybíróságnak. Miért? – Nem csak hangoztattam, de az elmúlt fél évben rengeteget is dolgoztam, hogy így legyen. Egy ideig úgy tűnt, hogy nem fog menni, a két nagy román párt ugyanis teljes mértékben rá akarta tenni a kezét az Alkotmánybíróságra. A parlament alelnökének leváltása után kialakult konjunktúrában azonban az SZDP felvállalta kérésünk támogatását, így kerülhetett a helyemre Varga Attila. Nem annyira a RMDSZ-érdekérvényesítés szempontjából fontos ez, hiszen az alkotmánybíróknak nem politikai elvárásoknak kell megfelelniük. Amikor fél éve a moldovai és havasalföldi szabad gazdák legelőket-erdőket tömörítő közbirtokosságai elhagyásának törvényességi alapját tárgyaltuk – ez a mi közbirtokossági fogalmainktól abban tér el, hogy ők saját birtokaikkal álltak be a közösségbe –, felmerült az erdélyi magyar közbirtokosságok ügye is. Ha nem vagyok akkor ott, nem lett volna, aki elmagyarázza az alkotmánybíróknak a különbséget, s az eredeti törvény a mi közbirtokosságaink felszámolásához is vezethetett volna.
– Mi volt a legfőbb érve?
– A létrehozatal elve: a mi közbirtokosságaink az osztrák császári ajándékozásból származó területekből jöttek létre. Hasonló eset volt a Kolozsvári Erdélyi Magyar Egyesület jogutódlása, amikor újra csak az EME létrejöttének, az eredet történelmi hátterének megvilágítása győzte meg az alkotmánybíróságbeli kollégákat. De összességében is hasznosnak tartották, hogy van valaki közöttük, aki másképp gondolkodik, más logika vezérli. A másképp gondolkodás presztízsét amúgy elődöm, Kozsokár Gábor teremtette meg, s biztos vagyok benne, hogy Varga Attila is tovább képviseli. – Az alkotmánymódosítási törvényszöveg véglegesítése esetén azonban ez sem bizonyult eredményesnek… – A végeredményt tekintve valóban nem. Pedig tizenkilenc oldalas különvéleményt fogalmaztam meg, amit a kollégáim megértettek, de nem fogadtak el. Például azt a passzust, amelyben arról rendelkezett volna, hogy a kisebbségi kérdésekről szóló törvények esetében kötelezően ki kell kérni a kisebbség véleményét. Vagy hogy a tartományokon belül létre lehessen hozni olyan altartományokat, ahol a kisebbségek többségben legyenek – ezt sem fogadták el. Igaza van, Puskás bíró úr, de ezt nem szavazhatjuk meg. Ha jelen vagy, el lehet érni eredményeket, ha nem, esélyed sincs. A tanügyi törvény esetében sikerült jelentős javításokat eszközölni, bár ha a tekintet ölni tudott volna, biztosan nem élem túl azt az ülést.
– A különböző országok alkotmánybíróságai közötti kapcsolattartásban jut-e szerep a magyar tagnak?
– Nemrég másodmagammal vettem részt egy rigai konferencián. Az asztalon a román zászló mellett a következő két névtábla állt: Puskás V. Zoltán és Benke Károly, utóbbi segédbíró az Alkotmánybíróságon. Úgy fényképeztek bennünket, mint valami turisztikai látványosságot, a lengyelek meg is jegyezték, hogy milyen két jellegzetes román név. De én írtam a testületek három évenként rendezett, legutóbb Rio de Janeiróban tartott találkozójára a román jelentést. Talán nem kell mondanom, hogy Rióban a Puskás név mindenkinek ismerősen csengett, természetesen nem nekem köszönhetően. – És ebben a magyar jelenlétben mennyi a kirakatjelleg?
– Amíg politikusként dolgoztam, én is nagyon éreztem a hasonló reprezentációk kirakatjellegét. A Szenátus alelnökeként több uniós előcsatlakozási tárgyaláson vettem részt kirakatbábuként: menjél te, jól fest, hogy magyar van.
Az Alkotmánybíróságon akadémikusabb a légkör, a reprezentálásra való felkérés az egyén értékének szól. Az európai testületek 2011-es, általunk rendezett konferenciáján én voltam az általános jelentéstevő. Pedig akkor Románia látta el a soros elnöki teendőket is a testületben. – MAradt-e lebegésben olyan téma, amit nehéz szívvel hagyott Bukarestben?
– Igen, meggyőződésem szerint azért nem hoztak még döntést az egyneműek házasságkötésének ügyében, mert az én álláspontom ellenkező volt, és meg akarták várni a távozásomat. A helyzet roppant éles szavazást ígér, az ellenvéleménynek pedig nyoma mArad a döntés után is. – Hogyan alakította az idő a román Alkotmánybíróságot?
– A tagok szakmai felkészültsége mindig jónak volt mondható, és az is tetszik, hogy a tagok között vannak elméleti és gyakorlati szakemberek egyaránt, tanári, ügyvédi, ügyészi, bírói előélettel. Ez a szakmai elegy többnyire jó döntésekhez vezetett. A testület politikai befolyásolásának szándéka azonban mindig is létezett, hol többé, hol kevésbé érezhetően. Traian Băsescunak sikerült elérnie, hogy egy időben öt tag is igyekezett képviselni az ő, illetve pártja érdekeit. Most nincs ilyen, a személyi cserék, a pártok átalakulása kiegyensúlyozottá tette a testület összetételét. Persze kísérletek mindig vannak egyik vagy másik bíró „megszerzésére”.
– Önt nem próbálták befolyásolni?
– Nem állítanám, azt viszont kijelenthetem, hogy soha nem cselekedtem meggyőződésem ellen. Először akkor esett le a kereszt a templom tetejéről, amikor a nyugdíjak csökkentéséről szóló törvényről azt mondtam, hogy alkotmányellenes – holott akkoriban még kormányon volt az RMDSZ. A román sajtóban 2009 és 2013 között úgy szerepeltem, mint a magyar, aki a piros gomb fölött rendelkezik. A román demokrácia sorsa a magyar Puskáson múlik, jelent meg többször is. Fenyegető leveleket is kaptam ebben az időszakban. A szövetség részéről viszont soha egyetlen kísérletre sem került sor, és szemrehányást sem kaptam, ha netán az alkotmánybírósági álláspontom nem egyezett a kormánypárti RMDSZ álláspontjával.
– Milyen viszonyban áll a testület a korrupció, szervezett bűnözés és terrorizmus elleni, feddhetetlenségi, hírszerző típusú szervezetekkel?
– Voltak találkozási, esetenként súrlódási pontjaink, legtöbb esetben – sajnos, nem mindig… – az alkotmánynak, az emberi jogoknak megfelelően jártunk el. Döntésünk után a Feddhetetlenségi Ügynökség tevékenysége egy időre le is állt, mivel alapjaiban kellett újrafogalmazniuk törvénytervezetüket. Más kérdés, hogy a második változatot már senki sem merte megtámadni. És aztán jöttek ellenünk is az antikorrupciós, feddhetetlenség-ügynökségi átvilágítások, amit nyugodtan nevezhetünk megfélemlítési kampánynak is. De az Alkotmánybíróság összességében ilyen körülmények között is képes volt megmAradni az alkotmányosság alapkövének.
– Mivel dicsekszik majd leginkább az alkotmánybírói időszakából?
– A nyugdíjcsökkentés érvénybe léptetésének megakadályozása azért kívánkozik a lista elejére, mert emberi és hitbéli meggyőződésem alapján mindig is az elesettek pártján álltam. Ama döntést követően egyfajta nyugdíjügyi szakértővé váltam, az Alkotmánybíróságon a későbbiekben mindig én írtam ebben a témában a döntési javaslatot. Odáig jutottam, hogy már a munkaügyi miniszter is konzultált velem a szociális juttatásokkal kapcsolatos tervezetek ügyében. Arra is büszke vagyok, hogy az alkotmánymódosítási törvénnyel kapcsolatos tizenkilenc oldalas különvéleményemben felvetettem: ha 1848-ban történelmi tettként kezelték a kisebbségek önrendelkezési jogának megfogalmazását, miért ne szerepelhetne ez napjaink román alkotmányában is. Ezt követően a román sajtóban felhívást is megfogalmaztak, hogy indítsanak eljárást ellenem államellenes cselekedetre való izgatás ügyében, így aztán közel két éven át zajló kivizsgálás folyt ellenem, amelyet csak 2016 februárjában zártak le.
– És mi van a másik serpenyőben?
– Sajnos, több esetben politikai töltetű döntésekben kellett részt vennem, ha még ellenvéleményt is fogalmaztam meg. Van egyébként kolléga, aki arra buzdít, hogy adjam ki kötetben az alkotmánybíróként megfogalmazott különvéleményeimet. Azt is nehezen viseltem, hogy az Alkotmánybíróságban is sokszor eluralkodott a román hivatalokban uralkodó azon nézet, miszerint nekünk mindent szabad, azt csinálunk, amit akarunk, mert mi vagyunk az erősek. – A barikád mindkét oldalát megjárt, politikai pályát is befutó jogászként milyennek tartja a mai romániai jogbiztonságot?
– Ingatagnak. Elsősorban azért, mert az európai átlaghoz képest rengeteg törvényünk van, amelyek igen sűrűn változnak, s közben a törvények minősége többnyire gyengül, mivel eleve és tudatosan úgy szövegezik meg, hogy könnyen értelmezhetők legyenek. Ma is húsz, általam előterjesztett törvény van érvényben, közülük később mégis alkotmányellenesnek voltam kénytelen nyilvánítani a szövetkezeti törvény egyik megfogalmazását, amelyet még a barikád másik oldalán az általam képviselt társadalmi réteg érdekének megfelelően fogalmaztam meg szenátorként. A hangsúly azonban a jóhiszeműségen van, mert sokan bizony a pillanatnyi konjunktúrát kívánják kihasználni, míg a kontrollszervek rá nem jönnek a dolog kifogásolhatóságára. Az értelmezhetőség pedig súlyos visszásságokat és sérelmeket okozhat, és így aligha beszélhetünk jogbiztonságról.
PUSKÁS BÁLINT
Nyugalmazott alkotmánybíró, 1949. április 19-én született Szovátán. Alkotmánybírói mandátuma 2007-től 2016 júniusáig tartott. Előzetesen jogtanácsosként, majd ügyvédként tevékenykedett a Kovászna megyei Ügyvédi Kamara keretében. 1996 és 2007 között az RMDSZ szenátoraként vett részt a törvényhozásban, a parlament gazdasági, ipari és szolgáltatói bizottsága, a privatizálási és jogi bizottság, 2001-től pedig a költségvetési és pénzügyi bizottság tagja volt. 2001 és 2004 között a szenátus alelnöke, előtte a felsőház titkáraként dolgozott. Több mint 50 törvénymódosítás kezdeményezője. A Máltai Lovagrend tagja, a Román Érdemérem lovagi fokozatának tulajdonosa. Nős, egy gyermek apja.
Csinta Samu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)