Csíkszeredában mondták, hogy csángó vagyok, ott tudtam meg, hogy sem román, sem magyar nem vagyok. – A templomban úgy tanultam meg a Miatyánkat románul, hogy nem értettem. Ezeket a gondolatokat moldvai csángó származású fiataloktól jegyezték le, akik felsőfokú iskolákat végeztek, életükkel, hivatástudatukkal példát mutatnak otthon maradt falustársaiknak. Nem felejtették el, hogy honnan jönnek, mit hoztak otthonról. A tíz csángó fiatal jelen volt azon a bákói konferencián, melyet a budapesti Teleki László Alapítvány októberben szervezett Veszélyeztetett örökség, veszélyeztetett kultúrák/A moldvai csángók címmel. Bogdán Tibor Magyarfaluban született, ott nevelkedett, jelenleg a csángó ügyek elkötelezettjeként keresi kenyerét Budapesten, a Máltai Szeretetszolgálat mellett működő Csángó Koordinációs Irodában, és a Csángó Tükör főszerkesztőjeként ad hírt a világnak szülőföldjéről. A csíkszeredai József Attila Gimnázium igazgatónője, Bartha Erzsébet és Györgydeák Lajos csíkmenasági plébános úgy él a fiatalok emlékezetében, hogy nélkülük nem bírták volna ki Csíkszeredában, a családtól távol, és egy olyan környezetben, ahol csúfolták, lenézték őket. A magyarfalusi Pogár Róbertet Gergely István plébános irányította a papi pályára. Veszprémben végezte el a teológiát, Olaszországban egyházjogot tanult, két éve Murakeresztúron plébános. Pogár szerint a magyar mise ügyében stratégiát kellene változtatni, aminek alapja a párbeszéd lenne, vegyes bizottságot kellene létrehozni. Petrás Máriát énekesként, képzőművészként sokfelé ismerik, legutóbbi nagy sikerű, Mária erejével című kerámiakiállítását a háromszéki közönség is láthatta a zabolai Csángó Múzeumban. Nem Petrás Mária az egyetlen csángó fiatal, aki a népi kultúrából meríti az életéhez szükséges eligazítást, a magyarfalusi Iancu Laura ezt ekképpen fogalmazta meg: ,,A néprajzban, a népi kultúrában látom azt a hidat, ami összeköt azzal a világgal, ahová tartozom. ” Iancu Laura Budapesten tanítóképző főiskolát és párhuzamosan teológiát végzett, majd beiratkozott politológiára, jelenleg doktori dolgozatát írja. Laczkó Flórián Lábnyikból indult, jelenleg a horvát határ melletti Zákányban plébános. A külsőrekecsini Ignácz Mónika kicsi korától festő akart lenni, és el is érte. Vizuális és kommunikáció szakon végezte a főiskolát Nyíregyházán, utána a pécsi képzőművészeti egyetemen tanult, már csak a szakdolgozatot kell megírnia. A lujzikalagori Solomon Adrián Budapesten diplomázott a külkereskedelmi főiskolán, jelenleg a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének elnöke. A somoskai Benke Grátzy jelenleg Gyöngyösön zenész, művelődésszervező főiskolát végzett. /Fekete Réka: Nem felejtették el, honnan indultak (Csángó fiatalok itthon és Magyarországon). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 14./

„...itt rekedtem" – Interjú Benke Grátzyval
A moldvai származású Benke Grátzy pontoson tizenöt éve „rekedt ide” Magyarországra, ahogy ő mondja. Megszerette ezt az országot és idetelepedett végleg. A zene betölti az életét és ebből nekünk, a széles közönségnek is juttat belőle. Törekszik a minőségre, ami sikerül is neki. Szűkszavú természetű, de mégis alkalmat kapunk arra, hogy megismerhessük az alábbi interjú segítségével.
– A csángóföldi Somoskán születtél és nőttél fel, majd Magyarországra jöttél. Apa lettél, van egy céged, elvégeztél egy főiskolát és alapítója vagy a Moldvahon Csángó Kulturális Közhasznú Egyesületnek. Először is szeretném tudni, hogy is kell leírni pontosan a neved. Ugyanis sok helyen találkoztam a Gráci és a Grátzy változattal is. Melyiket használod? Mi a névválasztás története? – A hivatalos nevem Benchea Valentin, s a tisztességes nevem az Benke Grátzy. A Grátzy nevet Györgyine pátertől kaptam. Amikor kereszteltek, akkor megkérdezte a szüleimet, hogy megengedik-e, hogy a keresztnevem lehessen annak a papnak a neve, aki a templomunkat építette. Hát Tátám s Mámám beléegyezett s az óta ezt a nevet ismeri mindenki a faluban. Csak a volt osztálytársaim tudják, hogy Valentinnak is hívnak.
– Azt szeretném tőled megtudni, mikor és miért határoztál úgy, hogy átjössz Magyarországra? Milyen nehézségekkel szembesültél, és hogyan küzdötted le őket?
– A moldvai származású Benke Grátzy pontoson tizenöt éve „rekedt ide” Magyarországra, ahogy ő mondja. Megszerette ezt az országot és idetelepedett végleg. A zene betölti az életét és ebből nekünk, a széles közönségnek is juttat belőle. Törekszik a minőségre, ami sikerül is neki. Szűkszavú természetű, de mégis alkalmat kapunk arra, hogy megismerhessük az alábbi interjú segítségével. – A csángóföldi Somoskán születtél és nőttél fel, majd Magyarországra jöttél. Apa lettél, van egy céged, elvégeztél egy főiskolát és alapítója vagy a Moldvahon Csángó Kulturális Közhasznú Egyesületnek. Először is szeretném tudni, hogy is kell leírni pontosan a neved. Ugyanis sok helyen találkoztam a Gráci és a Grátzy változattal is. Melyiket használod? Mi a névválasztás története? – A hivatalos nevem Benchea Valentin, s a tisztességes nevem az Benke Grátzy. A Grátzy nevet Györgyine pátertől kaptam. Amikor kereszteltek, akkor megkérdezte a szüleimet, hogy megengedik-e, hogy a keresztnevem lehessen annak a papnak a neve, aki a templomunkat építette. Hát Tátám s Mámám beléegyezett s az óta ezt a nevet ismeri mindenki a faluban. Csak a volt osztálytársaim tudják, hogy Valentinnak is hívnak.
– Azt szeretném tőled megtudni, mikor és miért határoztál úgy, hogy átjössz Magyarországra? Milyen nehézségekkel szembesültél, és hogyan küzdötted le őket? – Nem Magyarország volt a célom, de ide rekedtem szerencsére. Ez 1991. február 8-án volt. Nehézségeim nem erőst voltak, inkább csalódásaim. Ilyenekből akad ma is, de nem eppe veszem őket komolyan. Megszoktam, hogy itt más emberek élnek, mint ahol felnőttem.
– Családodról mit tudhatunk? Hány gyermeked van? Hol éltek? – Van két fiam György és Márton. Nevüket az apókáim tiszteletére kapták. Mindjárt születik a harmadik gyerek is, s ő is kakaskával rendelkezik. Gyöngyösön élünk a Mátra lábánál, családi házban. Amint találunk valami jó házat valamelyik faluban a környéken, akkor költözünk, de addig nagyon jó itt.
– Melyik volt az a(z) (idő)pont amikor nyilvánvalóvá vált számodra, hogy a csángóság kultúrája egy olyan érték, amit érdemes nemcsak ápolni de átadni is?
– Tátámék s az apókáim meg az egész nagycsaládom mindig is hagyomány és nyelvőrző volt, ezért a hagyományőrzés vett körül egész gyerekkoromban. Úgy 20 éves körül lehettem – már itt Magyarországon – amikor észrevettem, hogy amit tudok, csak úgy ni magamtól, az olyan érték, amit mások szeretnének megtanulni s azon vettem észre magam, hogy ezeket át is adom. – A csángó népi zene szakértőjévé váltál. Ha valaki erre kíváncsi, biztos téged keres meg. Hogyan alakult ez ki? Mi az „ujgur népi dob"?
– Amikor Budapestre érkeztem már az elején felkerestem a Marczibányi téren a csángó táncházat, ahol nagyon jól éreztem magam. Minden héten jártam táncházba s egyszer úgy alakult, hogy nem volt dobos a Tatros együttesben s megpróbáltam veregetni a dobot. Kerényi volt a csapat vezetője s tetszett neki, majd elkezdett hívogatni, hogy zenélgessek velük. Akkoriban nem volt ilyen nagy divat a csángó zene és tánc, ezért nagyon sok helyre mentünk, hogy megismertessük az emberekkel ezt a műfajt. Sokat tapostuk ezt az utat, amíg megismertettük országszerte a csángók népzenéjét és néptáncát. Mondhatom, hogy 1992 óta minden évben ott voltam az országos nagy népi rendezvényeken zenészként, táncosként, előadóként vagy csak nézőként, de elsősorban csángóként. 2004 nyarán volt szerencsém eljutni Kínába. Pekingben és ujgur területeken járogattunk. Onnan hoztam az ujgur dobokat. Szerintem itt Kelet-Európában nem található több példány az ilyen dobokból, mert azt tudni kell róluk, hogy kb. 100 kg a 4 dob együtt. Van egy ujgur népzenét játszó együttes a KÁSGÁRI s ebben dobolok.
– Hány együttesnek vagy tagja? Jelenleg hol lehet téged hallani állandó jelleggel és kaptatok-e már meghívásokat idén? Csángóbál mikor lesz és felléptek-e?
– Egy együttesben, a Somosban vagyok állandó jelleggel, de ezen kívül előfordulhatok a Szigonyban, Zurgóban, Komplexában vagy bárhol, ahová hívnak, mert szeretem, ha minél több ember szívja magába az én népzenémet s a zenélés egy küldetés számomra. Az Almássy téren minden csütörtökön van csángó táncház, amin felváltva zenél a Somos, a Szigony, s a Fanfara Complexa. Ezen kívül minden második szerdán vagyunk a Marczibányi téri Művelődési Házban. 2007. február 17-én lesz a XI. Csángó Bál, ahol többek között fellép a Somos is. Idén lesznek vendégek Rekecsinből, Klézséről, Somoskából, Pusztinábol és Gyimes völgyéből.
– A Moldvahon Egyesület felvállalta a csángó kultúra óvását, de főleg ennek az értéknek a minél autentikusabb átadását. Hány tagja van és hányan vesznek részt aktívan a munkában? Te magad milyen szerepet töltesz be? Mi a Moldvahon „rendeltetése"?
– A Moldvahon Csángó Egyesületet azért hoztuk létre –kb. 30 fő- hogy tegyünk valamit a csángó kultúra érdekében. Igyekszünk minél több jó dolgot csinálni, szervezni s ez sikerült is idáig. Én vállaltam az elnökséget az elején és most is én töltöm be ezt a posztot. Aktívan 10-15 ember vesz részt a munkákban. Rendeltetése? Menteni, átadni, létrehozni dolgokat s pörögni a csángó ügyért. – Hallhattunk előadni a „Veszélyeztetett örökség- veszélyeztetett kultúrák" konferencián, amit a Teleki László Alapítvány rendezett 2006 júniusában Bákóban és Pusztinán. Mi volt az előadásod témája? – Csángók beilleszkedési problémái Magyarországon 1990-2004.
– Láthattunk a Diószegi László által rendezett „Brassói Pályaudvar" című filmben, de talán még érdekesebb szerepben a Szomjas György rendezésében forgatott „Vagabond" című filmben is. Nagyon jó kritikákat olvashattam mindkét esetben és a nemzetközi visszhang sem maradt el. Milyen volt kipróbálni magad ezen a téren is? Kedvet kaptál a színészethez? Lesz még folytatás? – Gyerekkoromban mindig arról álmodtam, hogy színész leszek s ez az álmom egy film erejéig teljesült. Jól éreztem magam a forgatások alatt, s szerintem jó dolog a filmezés.
– Milyen újdonságokat közölnél szívesen a „Csángó Klubról"?
– A klub egy ideig szünetelt de szerintem februárban ismét elkezdjük szervezni, mert ismét van rá igény. Az Almássy téren létrehoztunk egy állandó kiállítást Magyarok Moldvában címmel. Ebben a teremben szeretnénk a klubot is tartani. Amúgy ez a terem megfelel sok mindenre, pl: tv interjúk készítése, gyűlések, összejövetelek, sajtókonferencia stb.
– Hányadik alkalommal rendeztétek meg 2006-ban a Somoskai Napokat? Mennyiben tért ez el az előző alkalmak rendezvényétől?
– VII. Faluhete Fesztivál volt 2006-ban. Minden évben színesítjük a lehetőségekhez mérten az egész rendezvényt, ezt így teszzük majd idén is. Idén a Faluhete Fesztivál aug. 6-12. között lész. – Meg vagy-e elégedve a csángó ügy irányvonalaival? Ha rád lenne bízva az ügy, hogyan csinálnád, milyen prioritásokat helyeznél előtérbe?
– Az irányvonalak szerintem jók. Nagyon sok fiatalt vonnék be a munkákba, bár ez nehéz, de nem lehetetlen. Gyerekek taníttatását és a kommunikációt (egész ügy PR-ját Romániában s Magyarországon egyaránt) helyezném előtérbe, de a lista az hosszú. – Milyen tervekkel indultál 2007-nek? – Sok nagy tervem van az idei évre, de itt csak a csángó ügyre vonatkozókat említem meg. Csángó bál, Csángó klub, táncház az Almássyn s a Marczin, krakkói kirándulás szervezése Magyarországon élő csángó fiataloknak, Somoskai Faluhete Fesztivál, Csángó Karácsony s még ami adódik. – Köszönöm hogy válaszoltál a kérdéseimre és kívánunk sok sikert munkádban. Isten Áldjon! – Isten áldjon! Maradj békével! Csángó Bogdán Tibor
Erdély.ma