Döntéselőkészítés a feladat: kisebbségkutató iroda nyílik Sepsiszentgyörgyön
Regionális kutatások terén sok szakember van, csak eddig a politikai elit nem hallgatta meg, mit mondanak.
Fiókirorodát nyit a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet Sepsiszentgyörgyön a Kovászna Megyei Tanáccsal együttműködésben, amelynek vezetője Bognár Zoltán politológus lesz. A székelyföldi kutatókat összefogni kívánó új műhely október 22-én Árkoson konferenciát szervezett Elemzések a Székelyföldről címmel. Gyakorlatorientált, fejlesztéspolitikai szempontból hasznosítható kutatásokkal kívánnak foglakozni, ún. policy papereket, azaz közpolitikai-stratégiai ajánlásokat is írnának. 
A sepsiszentgyörgyi iroda a megyei tanács épületében kap helyet, és a helyi politikai vezetőkkel működik együtt elsősorban régiófejlesztéssel kapcsolatos kutatások kapcsán. Fő feladatai közé tartozik majd a politikai döntéselőkészítés, a kutatások „lefordítása” a politikusok számára. A műhely fontos bázisa lehet majd a környékbeli kutatóknak, hiszen a kolozsvári anyaintézmény révén hozzáférése lesz a nemzetközi hálózatokhoz, szakirodalomhoz. Egyfajta hálózatalakító, szervező szerepe is lesz a térségben – magyarázta Bognár Zoltán. A megyei tanács infrastruktúrát és helyiséget, a kisebbségkutató intézet pedig szakmai hátteret biztosít az irodának. Projekt alapon, azaz közös megegyezés alapján különítenek el az intézet költségvetéséből összegeket kutatásra. Mivel a közintézményeknél létszámstop van, nem tudnak külön alkalmazottakat felvenni – magyarázta a Transindex kérdésére Kiss Tamás szociológus, a kolozsvári intézet Tudományos Tanácsának tudományos titkára. Az iroda például segítséget nyújthat abban is, hogy ha adott tematikában van szükség szakértői tanulmányra, összehozza a „megrendelőt” a kutatóval, emellett azonban meghatározza azokat a fő kutatási irányokat is, amelyek közép- vagy hosszútávon a helyi elitet a döntéselőkészítésben segítik. „A saját kutatásokat is megpróbáljuk ezekbe az irányokba csatornázni, tehát kimondottan olyan témákra ráállni, amelyek közpolitikailag hasznosíthatóak a helyi önkormányzatok által” – tette hozzá Kiss. Máris körvonalazódott néhány irány: Bognár kutatási témája a világban működő autonómiamodellek, -koncepciók, ez lesz az egyik tematika. Egy másik fontos, alapkutatásokat is igénylő téma a romapolitika, egy székelyföldi romastratégia előkészítése, amellyel többek közt Fosztó László szociálantropológus foglalkozik majd. A migráció és a családpolitika is lényeges kutatási terep. Az a kérdés, a megyei és helyi önkormányzatok hogyan tudjanak családbarátabb környezetet kialakítani a térségben, ugyanis kisebbségi közösségekben leginkább ez az eszköz áll a népesedéspolitika rendelkezésére. Konkrétan arról van szó, az intézményeket családbaráttá kell tenni, pl. rendezni a bölcsődék helyzetét, olyan szolgáltatásokat teremteni, amelyek a gyerekvállaló családok és elsősorban a nők helyzetén javítanak. Ez a téma Kiss szerint az európai finanszírozók számára is támogatásra érdemes lehet, nemzetpolitikai szempontból pedig elementáris érdeke lenne a székelyföldi közösségnek. A kisebbségkutató intézetnél decemberben véglegesítik a jövő évi kutatási terveket, azelőtt a Kovászna megyei féllel konzultálnak, és eszerint alakítják a 2012-es évi prioritási listát. Jövőben a nagyváradi Szacsvay akadémiához hasonlóan terveznek Kovászna megyében egy olyan előadás- és beszélgetéssorozatot, ahol a legfontosabb erdélyi társadalmi témák kerülnek terítékre a nagyközönség számára is érthető módon, a romakérdéstől a migráción keresztül a demográfiáig és az erdélyi elit szerveződéséig – mondta el a jövő évi tervekről Kiss Tamás. A sepsiszentgyörgyi műhely természetszerűleg együtt kíván működni minden, a térségben dolgozó kutatóval és más műhelyekkel, így a csíkszeredai Sapientia körül szerveződő csoportokkal is. A konferencián egyébként több csíkszeredai előadó is részt vett. 
Előadást tartott Horváth Gyula, a Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központjának főigazgatója is, aki több mint egy évtizede az erdélyi regionális politikával foglalkozó kutatók szakmai mentora a pécsi Regionális Politikai és Gazdaságtani Doktori Iskola tanáraként. A Transindexnek adott nyilatkozatában az akadémikus kiemelte: mindeddig nem igazán volt példa arra az erdélyi kutatóműhelyek esetében, hogy döntéselőkészítő, gyakorlatorientált kutatásokkal foglalkozzanak. „Magyarországon a határon túli tudománytámogatásnak van egy tradicionális menetrendje, miszerint támogatni kell az irodalom-, nyelv-, történelemtudományt, kurrens tudományként pedig a szociológiát. Én állandóan azt szorgalmazom, hogy a közgazdaság-, politika- és jogtudományt is támogatni kell, és főképp azokat az ágait, amelyek a gyakorlat számára fontos eredményeket produkálhatnának” – érvelt Horváth. Másfelől fontos, hogy a magyar közösség vezetői is megfogalmazzák az igényüket az ilyen típusú kutatások iránt, hogy milyen feladatok megoldását igényelnék a kutatóktól. Jelenleg ugyanis nincs szoros interakció a politikai elit és a kutatói elit között – tette hozzá. Székelyföld fejlesztési stratégiájának ügyében Horváth szerint 10-12 év óta ugyanaz a gond: van egy fiatal kutatógárda, aki végzi a regionális kutatásokat, eredményeket ér el, ám arra panaszkodik, hogy ezeket az eredményeket nem látja hasznosíthatónak, pontosabban nem érzi, hogy a magyar politikai döntéshozók igényelnék ezen eredmények hasznosítását. „Most el kell kezdeni nagyon hangsúlyosan készülni a 2014-től esedékes új európai uniós programozási időszakra, amikor szerintem nem az lesz a kérdés, hogy mekkora összeget kaparintunk meg az uniós alapokból, hanem az, hogy ezt milyen feladatok finanszírozására tudjuk fordítani. Panaszkodnak mindenhol arra, hogy nem sikerül az uniós forrásokat lehívni, kicsik az abszorbciós ráták – 2014-től nem ez lesz a kérdés, hanem hogy milyen feladatokat tudunk finanszírozni” – magyarázta az akadémikus. „Ahogy látom az egyes országok politikusi körét, egyelőre hiányoznak azok az ismeretek, amelyek alapján ezt az új paradigmát operacionalizálni tudnák. Ezért van szükség regionális kutatási ismeretekre.
Azok a régiók lesznek versenyképesek, ahol ez az ismeret megvan, ahol már készülnek az új fejlesztési stratégiák kidolgozására, ahol megfogalmazzák a feladatokat, az erőforrásokat alaposan felmérik, és ahhoz próbálják az uniós forrásokat társfinanszírozásként megszerezni” – tette hozzá. A versenyképes Székelyföldhöz jó esély egy regionális tudományokban jártasságot szerzett fiatal kutatógárda megjelenése is – hangsúlyozta. Ezek a kutatók fokozattal rendelkeznek, ismerik az uniós regionális fejlődés sajátosságait, az EU strukturális politikájának jellemzőit. Ám ezek az ismeretek elszigetelten vannak jelen, nincsenek meg azok a hidak, amelyek ezeket az ismereteket átadnák a döntéshozó köröknek. „Új kutatási programokat kellene indítani, és az irányok megfogalmazásában a helyi szereplők véleményét is ki kell kérni. Mondják meg, melyek azok a feladatok, amelyekben igénylik a tudomány állásfoglalását. Másfelől a politikai szereplők befogadóképességét is kéne erősíteni” – mondta. A tudomány nem képes mérlegelni olyan tényezőket, ami a politika feladata, az érdekharmonizáció nem a tudomány dolga. Ám a politikusoknak mérlegelniük kellene a tudomány érveit, több szakértőt meghallgatniuk, és utána dönteniük a sarkalatos kérdésekben. A kisebbségkutató intézet székelyföldi „terjeszkedésének” egyébként nem ez az első momentuma, a kolozsvári műhely többször működött már együtt székelyföldi önkormányzatokkal, főleg Hargita megyében. A fiókintézmény égisze alatt évente 3-4 Székelyfölddel kapcsolatos kötet publikálását tervezik, javarészt PhD dolgozatokra alapozva. A kötetekért felelős szerkesztőbizottság tagjai: Benedek József, Horváth Gyula és Lőrincz D. József. Az árkosi konferencián is bemutatott dolgozatok többek közt a humántőke-beruházás és migráció kérdéseit, a székelyföldi turizmus fejlesztési lehetőségeit, a pénzügyi szektor hatását a székelyföldi gazdasági helyzetre vagy Székelyföld területi megközelíthetőségének (út, vasút, reptér stb.) hatásvizsgálatát tematizálták. 
B. D. T.
Transindex.ro

Székely policy – Döntéselőkészítés a feladat: kisebbségkuttaó iroda nyílik Sepsiszentgyörgyön
Regionális kutatások terén sok szakember van, csak eddig a politikai elit nem hallgatta meg, mit mondanak.
Fiókirodát nyit a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet Sepsiszentgyörgyön a Kovászna Megyei Tanáccsal együttműködésben, amelynek vezetője Bognár Zoltán politológus lesz. A székelyföldi kutatókat összefogni kívánó új műhely október 22-én Árkoson konferenciát szervezett Elemzések a Székelyföldről címmel.
Gyakorlatorientált, fejlesztéspolitikai szempontból hasznosítható kutatásokkal kívánnak foglakozni, ún. policy papereket, azaz közpolitikai-stratégiai ajánlásokat is írnának.
A sepsiszentgyörgyi iroda a megyei tanács épületében kap helyet, és a helyi politikai vezetőkkel működik együtt elsősorban régiófejlesztéssel kapcsolatos kutatások kapcsán. Fő feladatai közé tartozik majd a politikai döntéselőkészítés, a kutatások „lefordítása” a politikusok számára.
A műhely fontos bázisa lehet majd a környékbeli kutatóknak, hiszen a kolozsvári anyaintézmény révén hozzáférése lesz a nemzetközi hálózatokhoz, szakirodalomhoz. Egyfajta hálózatalakító, szervező szerepe is lesz a térségben – magyarázta Bognár Zoltán.
A megyei tanács infrastruktúrát és helyiséget, a kisebbségkutató intézet pedig szakmai hátteret biztosít az irodának. Projekt alapon, azaz közös megegyezés alapján különítenek el az intézet költségvetéséből összegeket kutatásra. Mivel a közintézményeknél létszámstop van, nem tudnak külön alkalmazottakat felvenni – magyarázta a Transindex kérdésére Kiss Tamás szociológus, a kolozsvári intézet Tudományos Tanácsának tudományos titkára.
Az iroda például segítséget nyújthat abban is, hogy ha adott tematikában van szükség szakértői tanulmányra, összehozza a „megrendelőt” a kutatóval, emellett azonban meghatározza azokat a fő kutatási irányokat is, amelyek közép- vagy hosszútávon a helyi elitet a döntéselőkészítésben segítik. „A saját kutatásokat is megpróbáljuk ezekbe az irányokba csatornázni, tehát kimondottan olyan témákra ráállni, amelyek közpolitikailag hasznosíthatóak a helyi önkormányzatok által” – tette hozzá Kiss.
Máris körvonalazódott néhány irány: Bognár kutatási témája a világban működő autonómiamodellek, -koncepciók, ez lesz az egyik tematika. Egy másik fontos, alapkutatásokat is igénylő téma a romapolitika, egy székelyföldi romastratégia előkészítése, amellyel többek közt Fosztó László szociálantropológus foglalkozik majd.
A migráció és a családpolitika is lényeges kutatási terep. Az a kérdés, a megyei és helyi önkormányzatok hogyan tudjanak családbarátabb környezetet kialakítani a térségben, ugyanis kisebbségi közösségekben leginkább ez az eszköz áll a népesedéspolitika rendelkezésére. Konkrétan arról van szó, az intézményeket családbaráttá kell tenni, pl. rendezni a bölcsődék helyzetét, olyan szolgáltatásokat teremteni, amelyek a gyerekvállaló családok és elsősorban a nők helyzetén javítanak. Ez a téma Kiss szerint az európai finanszírozók számára is támogatásra érdemes lehet, nemzetpolitikai szempontból pedig elementáris érdeke lenne a székelyföldi közösségnek.
A kisebbségkutató intézetnél decemberben véglegesítik a jövő évi kutatási terveket, azelőtt a Kovászna megyei féllel konzultálnak, és eszerint alakítják a 2012-es évi prioritási listát. Jövőben a nagyváradi Szacsvay akadémiához hasonlóan terveznek Kovászna megyében egy olyan előadás- és beszélgetéssorozatot, ahol a legfontosabb erdélyi társadalmi témák kerülnek terítékre a nagyközönség számára is érthető módon, a romakérdéstől a migráción keresztül a demográfiáig és az erdélyi elit szerveződéséig – mondta el a jövő évi tervekről Kiss Tamás.
A sepsiszentgyörgyi műhely természetszerűleg együtt kíván működni minden, a térségben dolgozó kutatóval és más műhelyekkel, így a csíkszeredai Sapientia körül szerveződő csoportokkal is. A konferencián egyébként több csíkszeredai előadó is részt vett.
Előadást tartott Horváth Gyula, a Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központjának főigazgatója is, aki több mint egy évtizede az erdélyi regionális politikával foglalkozó kutatók szakmai mentora a pécsi Regionális Politikai és Gazdaságtani Doktori Iskola tanáraként.
A Transindexnek adott nyilatkozatában az akadémikus kiemelte: mindeddig nem igazán volt példa arra az erdélyi kutatóműhelyek esetében, hogy döntéselőkészítő, gyakorlatorientált kutatásokkal foglalkozzanak. „Magyarországon a határon túli tudománytámogatásnak van egy tradicionális menetrendje, miszerint támogatni kell az irodalom-, nyelv-, történelemtudományt, kurrens tudományként pedig a szociológiát. Én állandóan azt szorgalmazom, hogy a közgazdaság-, politika- és jogtudományt is támogatni kell, és főképp azokat az ágait, amelyek a gyakorlat számára fontos eredményeket produkálhatnának” – érvelt Horváth. Másfelől fontos, hogy a magyar közösség vezetői is megfogalmazzák az igényüket az ilyen típusú kutatások iránt, hogy milyen feladatok megoldását igényelnék a kutatóktól. Jelenleg ugyanis nincs szoros interakció a politikai elit és a kutatói elit között – tette hozzá.
Székelyföld fejlesztési stratégiájának ügyében Horváth szerint 10-12 év óta ugyanaz a gond: van egy fiatal kutatógárda, aki végzi a regionális kutatásokat, eredményeket ér el, ám arra panaszkodik, hogy ezeket az eredményeket nem látja hasznosíthatónak, pontosabban nem érzi, hogy a magyar politikai döntéshozók igényelnék ezen eredmények hasznosítását.
„Most el kell kezdeni nagyon hangsúlyosan készülni a 2014-től esedékes új európai uniós programozási időszakra, amikor szerintem nem az lesz a kérdés, hogy mekkora összeget kaparintunk meg az uniós alapokból, hanem az, hogy ezt milyen feladatok finanszírozására tudjuk fordítani. Panaszkodnak mindenhol arra, hogy nem sikerül az uniós forrásokat lehívni, kicsik az abszorbciós ráták – 2014-től nem ez lesz a kérdés, hanem hogy milyen feladatokat tudunk finanszírozni” – magyarázta az akadémikus.
„Ahogy látom az egyes országok politikusi körét, egyelőre hiányoznak azok az ismeretek, amelyek alapján ezt az új paradigmát operacionalizálni tudnák. Ezért van szükség regionális kutatási ismeretekre.
Azok a régiók lesznek versenyképesek, ahol ez az ismeret megvan, ahol már készülnek az új fejlesztési stratégiák kidolgozására, ahol megfogalmazzák a feladatokat, az erőforrásokat alaposan felmérik, és ahhoz próbálják az uniós forrásokat társfinanszírozásként megszerezni” – tette hozzá.
A versenyképes Székelyföldhöz jó esély egy regionális tudományokban jártasságot szerzett fiatal kutatógárda megjelenése is – hangsúlyozta. Ezek a kutatók fokozattal rendelkeznek, ismerik az uniós regionális fejlődés sajátosságait, az EU strukturális politikájának jellemzőit. Ám ezek az ismeretek elszigetelten vannak jelen, nincsenek meg azok a hidak, amelyek ezeket az ismereteket átadnák a döntéshozó köröknek.
„Új kutatási programokat kellene indítani, és az irányok megfogalmazásában a helyi szereplők véleményét is ki kell kérni. Mondják meg, melyek azok a feladatok, amelyekben igénylik a tudomány állásfoglalását. Másfelől a politikai szereplők befogadóképességét is kéne erősíteni” – mondta. A tudomány nem képes mérlegelni olyan tényezőket, ami a politika feladata, az érdekharmonizáció nem a tudomány dolga. Ám a politikusoknak mérlegelniük kellene a tudomány érveit, több szakértőt meghallgatniuk, és utána dönteniük a sarkalatos kérdésekben.
A kisebbségkutató intézet székelyföldi „terjeszkedésének” egyébként nem ez az első momentuma, a kolozsvári műhely többször működött már együtt székelyföldi önkormányzatokkal, főleg Hargita megyében.
A fiókintézmény égisze alatt évente 3-4 Székelyfölddel kapcsolatos kötet publikálását tervezik, javarészt PhD dolgozatokra alapozva. A kötetekért felelős szerkesztőbizottság tagjai: Benedek József, Horváth Gyula és Lőrincz D. József. Az árkosi konferencián is bemutatott dolgozatok többek közt a humántőke-beruházás és migráció kérdéseit, a székelyföldi turizmus fejlesztési lehetőségeit, a pénzügyi szektor hatását a székelyföldi gazdasági helyzetre vagy Székelyföld területi megközelíthetőségének (út, vasút, reptér stb.) hatásvizsgálatát tematizálták.
Tamás Sándor: gyakorlati eredmények kellenek
„Szükség van egy olyan helyre, ahol a Székelyföldről szóló tanulmányok összegyűlnek. Ettől az irodától azt várjuk el, hogy megerősítse a régiót érintő kutatói munkát, valamint az autonómia és a nyelvi jogok terén olyan műhelyként működjön, amely az Európai Unióban elfogadott és működő kisebbségi struktúrák honosításához szolgáltathat alapot. Olyan gyakorlati eredményekhez kell vezessen ez a munka, mint amilyent Brüsszelben lehet megtapasztalni: konkrét példaként, ott egy gyógyszeres doboz feliratozása három nyelven történik, míg nálunk csupán egy nyelven” - mondta az árkosi konferencia megnyitóján Tamás Sándor megyei tanácselnök. (közlemény)
Transindex

Magyar monográfia Romániáról
Harminc szerző földrajzi, gazdasági és társadalomtudományi szempontból ír az ország átmeneti állapotáról Benedek József Románia. Tér, gazdaság, társadalom című kötetében, amelyet a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) Földrajztudományi Szakbizottságának tegnap délelőtti műhelykonferenciáján, a KAB székhelyén mutatta be.
Péntek János KAB-elnök szerint fontos időszerű elemzésről van szó, amely nemcsak múltba tekintést, hanem jövőbe mutató folyamatokat is tartalmaz. „Tizenöt rendszerezett fejezetben mutatnak be egy rendszerezetlen országot” – mondta. Ilyent írni magyarul, a román és az angol nyelv között vergődve, nem könnyű teljesítmény. Arra kell törekedni, hogy stilárisan és terminológiailag megfeleljen a követeleményeknek, és ennek érdekében helyes lenne, ha a lektorálást magyarországi szakember végezné. Ez a monográfia megkönnyíti sokféleségünk megértését, ami sokszor nehezen érthető és kezelhető, mégis jobb, mint az 1990 előtti helyzetünk – hangzott el.
Horváth István, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet vezetője, emlékeztetett arra, hogy az idén megszavazott oktatási törvény lehetővé teszi az anyanyelven történő földrajztanítást. A lefordított tankönyvek azonban sok esetben hiányosak, ezért is fontos, hogy a segédanyagok legyenek elfogadhatóak, mint amilyen a most megjelent kötet is, amelyet mielőbb, minél nagyobb számban kell eljuttatni az iskolákba. Szerinte néhány éven belül bővített kiadásnak kellene követnie ezt a kötetet.
Benedek József, a könyv szerkesztője elmondta, hogy a Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozata első ilyen széles témakörű és méretű monográfiájának következő kiadása remélhetőleg tartalmazza majd az idei népszámlálás adatait is. A „jégtörő” kötet vezérelveként mindent a jellegzetes romániai térben helyeztek el. A gazdasági történelem, Erdély, Bánság és Partium vonatkozásában, külön hangsúlyt kapott.
ÖRDÖG I. BÉLA 
Szabadság (Kolozsvár)

Tanulva utazni – utazva tanulni – beszélgetés Nagy Egonnal
1974. október 14-én született Nagyváradon, az Ady Endre Gimnáziumban érettségizett 1993-ban, 1998-ban diplomázott a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudmányegyetem földrajz szakán, azóta is ott dolgozik, jelenleg a BBTE Magyar Földrajzi Intézetének az igazgatója.
– Már serdülőkor előtt sok gyermeken úrrá lesz a mehetnék: mindegy, hogy hová, csak más helyre, mint a megszokott. Később kezd körvonalazódni egy vagy több úti cél, s ha nagyon erős a vágy, akkor választja pályájául a földrajzot. Érvényes ez az okoskodás, vagy Nagy Egon esetében egészen másként történt?
– Tulajdonképpen majdnem így történt velem is, vagyis az utazási vágy, a kirándulások elég korán jelezték a későbbi érdeklődést. Tény, hogy tizenhét éves koromban már eldöntöttem a későbbi pályát, habár korábban is éreztem egyfajta vonzalmat a földrajz iránt. De érdekes módon – és ez a mai napig megmaradt – nem a fizikai földrajz, hanem inkább annak társadalmi vonatkozásai érdekeltek. Valahol a történelemtudomány határmezsgyéjén mozogva.
Felmerült az is, hogy orvos legyek, de ezt akkor úgy magyaráztam meg magamnak, hogy fogjam meg inkább a könnyebb végét a dolognak, és válasszam a földrajzot. Nem „magyarázkodásként” mondom most el ezt az akkori önmeggyőző érvelést, épp ellenkezőleg: mostanra ért be az én igazi, régi érdeklődésem, úgyhogy beiratkoztam az egyetemünk történelem szakára, és ősztől elsőéves történészhallgató leszek. De nem akarom megkerülni az alapkérdést, vagyis a fiatalság utazási vágya az mindenképpen erős motiváció. Nekem is az volt, a most jelentkezőknél is az.
Folyamatosan szembesülök a hallgatóink ilyen irányú érdeklődésével, hisz egyrészt tantervi kötelezettség a terepgyakorlat, másrészt 2006 óta beindítottuk a turizmus–földrajz szakot, s akiben még erősebb a romantikus elvágyódás, az ezt a szakot választja. Körülbelül öt esztendeje, az uniós Erasmus-program keretében hosszabb távú, már-már egzotikusnak mondható utakat is tehetnek a hallgatóink, egy tanévben egy alkalommal, differenciált árfekvésben. Vagyis utazva tanulunk, tanulva utazunk. Jártunk Lengyelországban, Törökországban, Marokkóban, Olasz-, Spanyol- és Franciaországban, ahogy mi nevezzük: Kappadókiától a Szaharáig.
Az idei évben még az Azori-szigetekre is sikerült diákot küldenünk a nemzetközi terepgyakorlat keretében. Az „én időmben” csak az országot járhattuk, igaz, hogy beutaztuk egész Erdélyt és a Duna-deltát, de az ezredforduló után a lehetőségek gyarapodtak – most viszont a válság nyesegeti vissza a szárnyainkat. A lényeg az, hogy a mostani hallgatóknak nagyon kitágult a látókörük, s talán ezért is olyan nagy a földrajz szak vonzereje.
– Ha nem tévedek, néhány évvel ezelőtt felmerült, hogy bizonyos középiskolai osztályok földrajz–turizmus profilúak lesznek. Megvalósult ez a projekt?
– Amiről biztosan tudok, az a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium: ott működik turizmus osztály, és jönnek is onnan sokan hozzánk az egyetemre.
– Visszatérve a Nagy Egon diákéveire: az elmondottakból arra következtetek, hogy nem volt olyan érzése, mintha tulajdonképpen nem is ezt akarta volna. Jól látom?
– Pedig volt olyan érzésem, sőt nagyon is: másodévtől kifejezetten zavart a földrajz parttalansága. Már említettem, hogy engem elsősorban a társadalomföldrajz érdekelt és érdekel a mai napig, viszont az én diákkoromban nem volt még megfelelő specializálódási lehetőség, csak utóképzés, átképzés, továbbképzés, vagyis nyitás a közgazdaság, a történelem és a jog felé. Ma már elengedhetetlen imperatívusz az interdiszciplinaritás, mondhatnám akár létkérdésnek is. De az, hogy én a diplomázás után ott maradtam az egyetemen, az nagyon nagy lehetőséget jelentett a számomra. Akkoriban élte Románia az átmenet mélypontját, lent voltunk az árok alján, turisztikai vállalkozásra nem nagyon volt kilátás, reális esélynek a közoktatásban való elhelyezkedés tűnt, hisz még kifejezett tanárhiány volt.
Engem viszont Gârbacea professzor hívott a regionális földrajz tanszékre, egyáltalán nem titkolva azt a szándékát, hogy én képviseljem ott a magyar vonalat. Én voltam azon a tanszéken az első, hatalmas előnyökkel járt. Mondhatom, megnyílt előttem a világ, hisz külkapcsolatokra, külföldi továbbképzésekre, nemzetközi beágyazódásra nyílt lehetőségem. Kiemelt szerepe volt Benedek József akadémikusnak az én boldogulásomban, hiszen nemzetközi kapcsolatai révén közvetítő szerepet vállalhatott. Mindennek ellenére viszont még mindig keresem a helyem, nem oldódtak fel a „parttalansági” érzéseim, talán ha majd a történelem szakot befejezem, közelebb leszek a révhez, egyfajta történeti-földrajzi szakosodáshoz. De az oktatási tevékenység nagyon közel áll hozzám, mondhatnám, az a biztos pont, ahol igazán otthon érzem magam.
– Kétszer is említette a földrajz parttalanságát – ne haragudjon, ha megkérdezem, de a történelem nem tűnik sokkal inkább parttalannak? Vagy van bizonyos jól meghatározott érdeklődési területe?
– Hogyne volna: mindenekelőtt a magyar történelem érdekel, a 19–20. század fordulója, vagyis a dualizmus kora, ezen belül is a városiasodás, a városi kultúra fejlődése, a polgárosodás, a modernizáció és nem utolsósorban, hogy milyen szerepet játszottak az említett területeken a korabeli nemzetiségek. Úgy szeretném mindezt tanulmányozni-kutatni, hogy végre félretehessek néhány megkövesedett tabut, például az emancipált zsidóság és az erős beolvadást választó svábság szerepét a kor polgárosodásában. Tehát végső soron nem is beszélhetek váltásról, mert a téma a földrajz és a történelem határterületének interdiszciplináris megközelítése, sőt azt is segítheti, hogy a földrajz területén lehessek hatékonyabb.
– Mindezt hallgatva okafogyottnak tűnik a szokásos kérdés: ezt a szakot, ezt az életpályát választaná-e, ha mondjuk most érettségizne?
– Nem, valószínűleg a jogi pályát választanám, de nem a klasszikus jogtanácsos-bíró-ügyvéd pályát, hanem a gazdasági jog problémáival foglalkoznék, mivel sokkal gyakorlatiasabbnak tartom különböző szervezeteken belül ezeknek a kérdéseknek a megoldását-megoldhatóságát, elsősorban a terület- és településfejlesztés területén. Ám természetesen ezzel nem akarok senkit lebeszélni-elriasztani a földrajz szaktól, viszont egy már bejutott földrajzosnak mindenképpen az interdiszciplinaritás felé való orientálódást ajánlanám.
Például a már említett terület- és településfejlesztést, ami a földrajz és a turizmus mellett a harmadik szakterületünk. Ha tüzetesebben megnézzük a három területet, a földrajzot olyan szaknak tekintik, amivel csakis a közoktatásban lehet elhelyezkedni, a turisztikában óriási potenciális lehetőségek vannak, az ország idegenforgalmi kapacitása szinte kihasználatlannak mondható, vagyis rendkívül intenzív lesz a fejlődés, növekedni fog a munkahelyek száma – csak ezt a gazdasági mélyrepülést kell néhány évig még átvészelnünk. Hasonlóan nagy lehetőségek rejlenek a területfejlesztésben, ha nem nagyobbak a turizmusnál, mivel az uniós csatlakozás után megsokszorozódtak a fejlesztési pénzek, a különböző cégek „kapkodnak” a jó pályázatírók, tanácsadók után, nagyon alacsony a romániai abszorpciós ráta, úgyhogy különösen szükségessé teszi a megfelelő tudással rendelkező szakembergárda kinevelését.
– Említette az előbb, hogy milyen irányba terelné a frissen bejutottakat. Milyenek az idei felvételi eredmények, mindenekelőtt a második éve megismétlődő érettségi katasztrófa tükrében?
– A földrajz alapképzésre a húsz, államilag finanszírozott helyre 12-en kerültek be, a területfejlesztésre 18-an, a turizmusra viszont nagy volt a túljelentkezés: 30 helyre 48-an jelentkeztek. A mesterképzésen, melynek szakága a turizmus és területfejlesztés, szintén beteltek a helyek, tehát a földrajz kar még mindig a nagy kedvencek közé tartozik.
– A számadatok a magyar karra vonatkoznak? Ezek szerint eredményesnek mondható a külön intézetek megalakulása?
– Kétségtelenül. Ezt a kvázi különválást a 2011/1-es tanügyi törvény tette lehetővé a multikulturális egyetemeken. Magyar intézetek létesültek, bár nem ez a szabatos megnevezés, hisz románul departamentnek, főosztálynak hívják, de valahogy így alakult, és most már így használjuk. A Babeş–Bolyain nagyon simán ment minden, a MOGYE vonatkozásában viszont azóta is csak akadékoskodást hallani. Egyre rosszabb megélhetési körülmények közepette is viszonylag nagy számban jelentkeznek hozzánk felvételire.
És az érettségi katasztrófával kapcsolatban még azt is el szeretném mondani, hogy a második éve tapasztalt szörnyű eredmények mellett számításba kell vennünk nemcsak a demográfiai lejtmenetet, de a fokozódó külső konkurenciát is, hisz most már az egyetemi kínálat is globalizálódott, és bátran mondhatjuk, hogy az egész világgal versenyben vagyunk. Nemcsak nálunk, de Magyarországon és Nyugat-Európában is slágerszak a turizmus és a településfejlesztés, hisz a mai napig az utazás, a világ megismerése az egyik fő globalizációs szimbólum.
A településfejlesztésben Magyarországon máris sokkal jobb a munkaerő-piaci fogadóképesség, Nyugat-Európában is jobbak a „felszívó” struktúrák, nálunk még várni kell az ilyen értelmű fejlődésre – is. És mintha csak valamiféle abszurd darabban játszanánk, az elmondottak ellenére nálunk is, Magyarországon is a közoktatásban csökken a földrajzórák száma, sőt Magyarországon tizedik osztálytól fölfelé talán el is tűnik. Mi természetesen nem értünk egyet a mostanában dívó természettudományi óraösszevonással, elmondjuk a véleményünket, valahányszor tehetjük, de mintha a mi szavunk nem igazán számítana az enyhén szólva kaotikus közoktatási „reformsorozatban”. Molnár Judit
Krónika (Kolozsvár)

A magyar nyelvű felsőoktatás 140. évfordulóját ünneplik Kolozsváron
A Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) joggal tekintheti magát a kolozsvári magyar királyi Ferenc József Tudományegyetem méltó jogutódjának – hangzott el tegnap Marton József egyetemi tanár A 140 éves kolozsvári tudományegyetem múltja és jövője című előadásban a kolozsvári magyar nyelvű felsőoktatás 140. évfordulóját ünneplő rendezvénysorozata nyitónapján.
Az ünnepélyes megnyitón előbb Soós Anna rektorhelyettes, a BBTE magyar tagozatának vezetője köszöntötte a résztvevőket, majd Ion Aurel Pop a BBTE rektora mondott köszöntőbeszédet. A rektor a modern európai felsőoktatás egyik első intézményeként említette a kincses városi Ferenc József Tudományegyetemet, majd egy rövid történeti áttekintés után arra a következtetésre jutott, hogy a román és magyar oktatásnak együtt kell maradnia a felsőoktatási intézmény keretében, mert szerinte a különválás nem vezet sehová.
Marton József ugyanakkor elődadásban emlékeztetett, Ferenc József 1872. október 12-én szentesítette a kolozsvári tudományegyetem létrehozását, az egyetem alapításának gondolata ugyanakkor már az 1867-es kiegyezéstől kezdve állandóan napirenden volt a közéletben.
Az eseményen részt vett Magdó János kolozsvári magyar főkonzul is, aki kifejtette: meggyőződése, hogy a kincses város az egyetem alapításának köszönheti jelenlegi arculatát. A diplomata ugyanakkor a magyarság egyik fájdalmas eseményének nevezte az önálló magyar nyelvű állami egyetem 1959-es felszámolását. A köszöntőbeszédeket követően az egyetem kórusa lépett fel, majd a BBTE főépületének első emeleti folyosóján, a rektori galériában leleplezték Berde Áron, a Ferenc József Tudományegyetem első rektorának emlékplakettjét.
A hatnapos rendezvénysorozat nyitónapját a könyvbemutató és kiállítás-megnyitó zárta. Előbb T. Szabó Levente és Zabán Márta Dokumentumok a kolozsvári Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Kar történetéhez című kiadványát mutatta be Keszeg Vilmos egyetemi tanár, végül pedig egyetemtörténeti fotókiállítás nyílt a BBTE Farkas utcai múzeumában – a tárlatot Benedek József egyetemi tanár mutatta be.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Megalakult a KAT felsőoktatás és tudomány szakbizottsága
Megtartotta alakuló ülését a Kulturális Autonómia Tanács (KAT) felsőoktatás és tudomány szakbizottsága. Az eseményre a Romániai Magyar Demokrata Szövetség központi, kolozsvári székházában került sor pénteken, november 23- án. A felsőoktatási szakbizottság létrejöttével tovább bővült a KAT, hiszen, mint ismeretes, korábban már összeállt a testület művelődési és közoktatási szakbizottsága is. A KAT-ban a reprezentatív civil szervezetek képviselői, a történelmi egyházak által delegált személyek, valamint oktatási-kulturális intézmények vezetői vesznek részt: a felsőoktatási bizottság munkájába azok kapcsolódnak be, akik a KAT megalakulásakor jelezték, e szakterület kérdéseinek megoldásában kívánnak szerepet vállalni.
Székely István, a KAT elnöke, a szövetség főtitkárhelyettese az ülést követően arról tájékoztatott, hogy a szakbizottság tagjai megvitatták a romániai magyar felsőoktatás előtt álló kihívásokat, kiemelt hangsúlyt fektetve a csökkenő demográfiai tendenciákra, valamint az elmúlt évek érettségi eredményeinek következményeire.
Egyetértettek Magyari Tivadarnak, a szövetség oktatási kérdésekért felelős főtitkárhelyettesének megállapításával, miszerint az egyetemek, civil szervezetek, egyházak, önkormányzatok közötti folyamatos egyeztetések révén elkerülhetők lennének a szükségtelen párhuzamosságok, ugyanakkor kialakítható lenne egy olyan oktatási kínálat, amely összhangban áll mind a munkaerőpiac, mind a hallgatók elvárásaival.
A testület tagjai megegyeztek abban, hogy jövő év tavaszára egy több szempontot figyelembe vevő munkaerő- piaci felmérést kezdeményeznek: teszik ezt annak érdekében, hogy az egyetemek kínálata minél nagyobb mértékben megfeleljen a munkaerőpiac igényeinek.
Dr. Benedek József professzor kitért arra, hogy az erdélyi egyetemi központokban egyre több olyan szakterület van, amely fokozatosan vonzza a magyarországi egyetemi hallgatókat. Példaként említette a pszichológia és a néprajz szakot, valamint a színház kart. Ez, a szaktestület tagjai szerint, mindenképpen pozitívumként értékelhető, hiszen így kétirányúvá vált az a folyamat, amelynek során az erdélyi diákok magyarországi egyetemeket választották felsőfokú tanulmányaik helyszínéül. Ez pedig egy olyan jelenség, amelyre az elkövetkezőkben nagyobb hangsúlyt kell fektetni – mutattak rá.
A felsőoktatás tömegessé válásával egy időben kiemelt figyelmet kell szentelni az oktatás színvonalának megőrzésére. Erre dr. Markó Bálint egyetemi adjunktus hívta fel a figyelmet. Úgy fogalmazott: mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy az egyetemi hallgatók számának növekedése eredményeként ne csorbuljon az oktatás minősége.
Népújság (Marosvásárhely)

Tisztelet a hősöknek
Négy veterán vett részt a megemlékezésen
Ha pünkösdhétfő, akkor veteránnap Nagybaconban: több mint két évtizede ezen a napon a községközpontban megemlékező ünnepséget tartanak, amelyen a falu lakói a világháborúkban elesettek vagy a fogolytáborokban elpusztultak emléke előtt róják le kegyeletüket, a még élő veterán katonákat pedig ünnepi műsorral, virágokkal köszöntik.
Idén sem volt ez másképp: az ünnepi istentisztelet után a Kós Károly tervezte református kultúrháznál gyülekeztek az emlékezők, melynek falán Nagybaczoni Nagy Vilmos emléktáblája található.
Ember volt és katona
Mihály Réka tanítónő, a nagybaconi Benedek Elek Művelődési Egyesület vezetője először Nagybaczoni Nagy Vilmosról emlékezett meg, akinek nevét Magyarország honvédelmi minisztereként írták be a történelemkönyvekbe. Három évszámot és helyet emelt ki: 1884 – Parajd, 2004 – Nagybacon és 2014 – Nagybacon.
Nagy Vilmos1884. május 30-án született Parajdon, családfájának egyik gyökere Nagybaconba nyúlik vissza, ezért felvette, és használta is a Nagybaczoni előnevet. 2004-ben, születésének 120. évfordulóján Dimény János tanár (a Baróti Szabó Dávid Líceum igazgatója) és felesége, Dimény Olga tanárnő kezdeményezésére, a helyi tanács támogatásával emlékplakettet állítottak a tiszteletére, azóta a veteránnapon rá is emlékeznek.
Idén, születésének 130. évfordulóján, Nagy Kinga történelemtanár is felelevenítette a hős emlékét: „A II. világháború idején közel egy évig volt Magyarország honvédelmi minisztere. Vitathatatlanul színes egyéniség, világnézetét tekintve pedig antifasiszta és magyar volt. Nem tartozott a vesztes országok vezetőinek azon csoportjába, akiknek magyarázkodniuk, szégyenkezniük kellett korábbi tevékenységeik miatt. Ember volt és katona, magyar katona, honvédtiszt a szó legnemesebb értelmében.”
Nem örömünnep ez, hanem gyászos emlékezés
Ezt követően Benedek Gyula nyugalmazott tanító olvasta fel az Adósunk Európa című verset, majd az Őszi Csokor Nyugdíjasklub régi katonanótákat énekelt. Röviden emlékezett a volt vezérezredesre a község polgármestere is, ezek után pedig a nagybaconi fúvószenekar akkordjai mellett a hála koszorúi kerültek az emléktábla alá.
A veteránnap a községközpontban, a ’90-es évek elején felújított hősi emlékműnél folytatódott. „A két világháború nemcsak véráldozatot követelt tőlünk, hanem elvett sokat abból, ami addig a miénk volt. Belekényszerítettek két olyan háborúba, melyek semmi jót nem eredményeztek számunkra, s a minket ért veszteség és igazságtalanság még azóta sem lett helyrehozva. Jogos tehát a fájdalmunk és a felháborodásunk. Nem örömünnep ez számunkra, hanem gyászos emlékezés: nemcsak hősi halottainkat kell siratnunk, hanem több országrész elvesztését, nemzetünk szétdarabolását, megalázását is gyászolnunk kell” – figyelmeztette Mihály Réka az emlékezőket.
„Beleráncigáltak a háborúba”
Simon András polgármester köszöntötte a megjelent veteránokat, de azokat is, akik egészségi problémák miatt nem tudtak eljönni a megemlékezésre. „Száz év telt el az első, és hetven év a második világháború óta. Nemzetünket beleráncigálták a nagyhatalmak ezekbe a háborúkba, és még csak azt sem mondhatjuk, hogy az ország akkori vezetői hibáztak, hiszen kényszerlépésben voltak. Nagybaczoni Nagy Vilmos többször nyilvánosan is kifejezésre juttatta, Magyarország nem akar háborút, s amikor az már elkerülhetetlenné vált, síkraszállt azért, hogy a magyar hadtestek maradhassanak az országhatárokon belül. Maga Horthy kormányzó is többször ki akart lépni a nemzetre kényszerített háborúból, melynek fia, István, majd később maga is áldozatává vált. Több ország, melyek oldalán mi is harcoltunk, már kiheverték a háború borzalmait, számunkra azonban mindmáig maradt a nyílt seb, a fájdalom” – fogalmazott az elöljáró. Beszéde után a jelenlevők egypercnyi néma csenddel tisztelegtek az áldozatok emléke előtt.
Szívünkben őrizzük emléküket
„Nagybaconban pünkösdkor a hősökre is emlékezünk, elsősorban arra a 147 nagybaconira, akik az első és második világháborúban vesztették életüket. Az I. világháborúban a hadba vonult magyar katonák 17 százaléka halt hősi halált, 20 százaléka megsebesült, 19 százaléka hadifogságot szenvedett, ami azt jelenti, hogy csak minden második katona térhetett haza otthonába. A II. világháborúban a nemzet katonai vesztesége 340–360 ezer fő, melyhez csatlakozik még 50 ezer polgári áldozat és 500–700 ezer meggyilkolt zsidó” – világított rá a háború veszteségeire Nagy Kinga történelemtanár.
Bereczki László nyugalmazott református lelkész beszédében azt hangsúlyozta, hogy a hősök nevei nemcsak az emléktáblákra vannak felvésve, ott vannak szívünkben is: „Ott őrizzük őket, továbbadva emlékezetüket a következő nemzedékeknek is, azért, hogy a tragikus történelmi múltunkat utódaink se felejtsék. A vereségnek, bár nem méltóságteljes, óriási kvalitása van: ami megmaradt, azzal tovább lehet lépni, új erőt lehet gyűjteni, új harcot lehet vállalni” – mondta, egyben figyelmeztetve, tegyünk jövőnkért, megmaradva a keresztény hitben, és megőrizve drága anyanyelvünket, de ugyanakkor szaporodva is, hiszen az erdélyi magyarság lélekszáma vészesen fogyóban van.
Még heten vannak életben
Nagybacon még életben levő veteránjai, a 92 éves Benedek József nyilvántartása szerint: Nagy Borbély Sándor (született 1920-ban), Benedek József (1922), Nagy Máthé Árpád (1922), Kiss Árpád (1924), Baló András (1924), Mokán Ferenc (1925) és Virág Mihály (1925). A négy utóbbi veterán jelen volt a megemlékezésen, mely Molnár Sándor lelkipásztor áldásával, koszorúzással és a himnuszok eléneklésével zárult.
A verset szavaló Benedek Gyula nyugalmazott tanító és Bardocz Éva diáklány mellett a rendezvény megszervezésében, létrejöttében közreműködtek a baconi polgármesteri hivatal munkatársai, a nagybaconi református egyház, a nagybaconi iskola munkatársai, a nagybaconi Őszi Csokor Nyugdíjasklub, a nagybaconi fúvószenekar és a nagybaconi Benedek Elek Művelődési Egyesület tagjai, utóbbiak régi katonadalokkal tették meghitté a megemlékezést. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Múltmentés Nagybaconban
Régi korok emlékeinek, tárgyainak, tudásának megörökítésére, továbbadására vállalkozott a nagybaconi Kusztos Vilmos és néhai Benedek József: előbbi egykoron használt tárgyakat, eszközöket gyűjtött össze, hogy a mai gyermekek, fiatalok is megismerjék azokat, utóbbi feljegyzésekben rögzítette a fontosabb eseményeket, történéseket, hogy ne merüljenek feledésbe. Régi szerszámok gyűjteménye
Kusztos Vilmost, a Köpeci Bányavállalat egykori alkalmazottját fiatal korától ismerem. Azóta nyugdíjas, de élénken őrzi minden emlékét, pontosan számon tartja az eseményeket, neveket. Nyugdíjazása után megpróbált visszakapott földjeiből hasznot csikarni, ám teltek az évek, a mezőművelés és a mintaállat tartása is immáron csak emlék számára. Régi, kedvenc foglalkozásával, a díszítő fafaragással, fémtárgyak öntésével, ötvözésével, régiségek gyűjtésével, restaurálásával azonban nem hagyott fel.
– Magángyűjteményem van olyan tárgyakból, amelyekről úgy véltem, hogy hamarosan pusztulni fog még az emlékük is. Arra gondoltam, hogy megmentem a jövő nemzedék számára – mondta. – Azt akarom, hogy a mai gyermekek, fiatalok ismerjék meg a legkülönlegesebb használati eszközöket, szerszámokat, s köztük olyan egyedi darabokat, emléktárgyakat, amelyekből talán éppen egyetlen példány készült, s azt az én gyűjteményem őrzi. Semmi után anyagi javakra nem számítok, hasznos látnivalót szeretnék mutatni erdővidéki, esetleg távolabbról érkező érdeklődőknek. Egyszóval a hagyományőrzés példaadása a célom.
A gyűjteménnyel tele két tágasabb szoba vagy terem, olyanok, hogy azokat bármely pillanatban lakás céljaira is fel lehet használni. Egy harmadik fedett helyiségben a fa- és vastengelyű, kockás-lajtorjás szekereknek, szánoknak, egészvágás ráfos szekereknek, fagerendélyes eketípusoknak, eketaligáknak teremtett helyet a gyűjtő, s a mennyezeti polcokon még ugyanannyi alkatrész vár a majdani esetleges összeszerelésre. Vilmoskának, akit jómagam most úgy szólítok meg, mint fiatal korában, van még egy különleges, szinte hihetetlen tulajdonsága: minden tárgya tiszta és fényes, gondozott, legtöbbje jelenleg is használható állapotban. Hiszi vagy nem hiszi az olvasó, nem engedi meg magának, hogy egy-egy lámpát, hutapoharat, avagy kerámiadarabot belepjen a por! – Jelen pillanatban például van egy működőképes nyomdám – kezdte –, olyan, amit sehol a környéken nem láthat senki, mert vagy már nem használják, vagy pedig ócskavasba került. Itt a nyomda teljes felszerelése, még mutatóban olyan helybeli lapok (Erdővidék, Székely Újság) is, amelyek ezen a gépen készültek. Itt egy 1943-ban gyártott és ma is működő precíz és finom vasesztergapad. Lehetne már teljesen felszerelt vízimalmom is, mert ingyen és bérmentesen felajánlották, de helyszűke miatt le kellett mondanom róla. Hasonlóan jártam egy cséplőgéppel is, mely maholnap valóságos érdekességszámba megy. Itt őrzöm Keresztes Márton bátyám egyik hegedűjét, amit a fia adott nekem megőrzésre. Baconi ezermester volt, kilenc hegedűt készített életében. Jó zenész volt, én még muzsikáltam vele. Még egy lemezlejátszót szeretnék beszerezni, hogy meghallgathassak egy-egy régi számot hanglemezeimről. Most éppen száz van belőlük. Mindenkinek köszönöm az adományokat, el kell mondanom, hogy számos tárgyat saját pénzemen vásároltam meg. Szinte lehetetlen felsorolni, mit őriz Kusztos Vilmos, fényképmellékleteink is csak ízelítőt adhatnak belőle. Glédában állnak a legkülönbözőbb szerszámok, a harcsafűrészek és azokhoz fűrészfogosztó, annyi fényes és kivikszelt kemény szárú csizma, hogy egy tánccsoport férfiembereinek is elegendő lenne, s ehhez egy sorozat suszterszerszám. Hol lehet most ilyent látni, melyik múzeumban? Viharlámpák, függőlámpák egész sora lóg a gerendáról, ezeket követik a különféle mérlegek. A sárgaréz-mérlegtányérok úgy csillognak, mintha teljesen újak lennének. De van ott osztrák–magyar kávépörkölő és korabeli cégtábla is. Műszaki érdeklődésű és néprajzkutató is talál magának itt érdekes tárgyat. Fonókerékből és csörlőből, bardoci bordatípusokból, vetélőből nagy a kínálat, egyik sem hasonlít a másikhoz. Sorakoznak a legkülönbözőbb vaskályhák, juhászfelszerelések, kicsi vékák, egész vékák, köztük egy fatörzsből faragott 1800-ból! Nem hiányoznak a teknők, a vasalók, a rézmozsarak egész sora, cigány kovácsok által készített díszített kézi bárdok, szebbnél szebb kerámiák, köztük nagybaconi és magyarhermányi készítésűek és egy olyan is, amelyen az Anno1795 felirat kandikál ki a fényes mázréteg alól. A baconi ipari kerámia is jelen van, ez helyi jellegzetesség. A XIX. és a XX. század fordulójáról való cserepeket és kupáscserepeket lehet itt látni, egyiken például 1866 az évszám.
Nem kell búsulni a gyűjtemény majdani sorsát. Kusztos Vilmos azt mondta „ha Attila és lányom, az én gyermekeim, megörökölik, értékelni fogják a gyűjtött kincset”. Attiláék jelenleg a tárgyak felcímkézésével, azok megnevezésével, esetleg az évszám és a gyűjtőhely felírásával segítenek. Édesapjuk augusztus 30-ra megnyitót tervezett mindazok számára, akik tanúi szeretnének lenni nagybaconi múltmentésének.
Irkákba rejtett emlékek
A nagybaconi, immár néhai Benedek Józsi bácsi – érdekes, nem gyűjtött tárgyakat, ő irkákba mentette emlékeit – egyszerű falusi ember volt, akit azonban minden érdekelt, és fontosnak tartotta a fontosabb helyi történéseket füzeteibe leírni. Részt vett minden helyi megemlékezésen-eseményen, s az ahhoz kapcsolódó emlékeit-véleményét hangosan is elmondta, felolvasta. Családja és a helyiek nagy részvéttel kísérték ki a temetőbe. Emlékét lányával, Benedek Évával elevenítettük fel. – Édesapám itt, Baconban született 1922-ben. A négy testvér közül ő volt a legnagyobb. A fiútestvére leventekatonaként 1944-ben 19 évesen odaveszett a háborúba. Apámat, aki 30 évig élt özvegyen, én gondoztam, mert testvérem, Ilona kint él Svédországban. Kisbaconi Benedekek vagyunk, de mivel népes a család, a mi megkülönböztető nevünk a „szabó”. Apám részt vett a világháborúban, három és fél évet töltött orosz fogságban. Nem tudom, hogy hol szenvedett, de nem is kell tudnom, mert ami vele történt és amit ő fontosnak tartott, mind-mind leírta irkáiba, amiket én őrzök. 1949 tavaszán jött haza a fogságból, még azután nősült, s én még azután születtem. Több füzetet írt tele: kettőt a kutatásairól és egyben leírta a helyi néphagyományokat. Az az irka, amelyben az életét és a fogsági szenvedéseit-emlékeit írta le, svédországi testvéremnél van. Rettenetesen szerette a régészetet. A kolozsvári Ferenczi Istvánnal és a székelyudvarhelyi Ferenczi Gézával együtt ástak sok-sok helyen, még Dénes Istvánnal is az Almási-barlangban és környékén. Hozzá küldték a budapesti egyetemistákat, akik a vidéket akarták bejárni. Idegenvezetője volt annak, aki a faluval akart ismerkedni. Nagy Balázzsal is ő beszélgetett, azzal, aki írt Háromszékről. Ő volt Janicsek Jenő tanár úr segítsége, amikor kutatta a vidék helyneveit. Apám arcképe Nagybaczoni Molnár Ferenc Tábornokok földje, Erdővidék című, 2008-ban Baróton megjelent kötetében látható, Sepsibaczoni Tókos Csaba barátjának társaságában Budapesten 1995-ben. Józsi bátyánk leányának engedélyével, Rebeka Dóra volt tanítványom többoldalnyi másolatot készített régészeti füzetéből, abból idézünk olvasóinknak: „Régészeti expedíció. Újból a kolozsváriak érkeztek. Ferenczi régész tanár egy csoporttal egypár napot töltött a Rika völgyében, ahol megásták a védelmi vonalnak tekintett Kakas-barázdát. Én egy éjet egy cserefa alatt töltöttem tűz nélkül. Ferencziéket vártam, akik egy traktorral érkeztek Almásról. Szállást csináltam nekik is egy elhagyott épület padlásán. A vékony gerendákra szénát hordtam. Nem mertem lenn az épületben helyet csinálni, féltem a viperakígyóktól, azok szeretik a mészköves meleg helyeket. Jó idő volt, örvendtünk egymásnak, mert voltak tavalyi ismerősök is. Folytattuk az ásatást a Pipások dombján, ott, ahol a tavaly abbahagytuk. Nagyon jól telt, de csak egy hétre tudtam felmenni. Kellett hazajöjjek szénacsinálni. Második utamon fenn találkoztunk a Völgyben. Megnéztük Kozma várát. Nem volt ott semmilyen vár. Nem más az, mint egy erdő borította völgykatlan, a hagyomány szerint ide hozták fel a vargyasi népek az ellenség elől a tatár időkben az állatokat, behajtották, elrejtették a katlanban. Itt, nem mesze egy 120 m hosszú vársánc is látszik. Meg is ástam az ősszel több helyen, de nem találtam edénydarabokat.”
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nemzetközi fórumon az önrendelkezés
Egyre jobban figyel a világ a népek önrendelkezési törekvéseire, és a kérdéskör, aktualitása miatt, mind gyakoribb téma politikusi körökben, de konferenciákon, tudományos értekezleteken is. Az elmúlt hét végén a Berni Egyetem (Svájc) Földrajz Karának szervezésében tartottak háromnapos tudományos konferenciát, melynek címe: Önrendelkezés Európában – jelenkori kihívások a soknemzetiségű államok kisebbségi életében címmel.
A 90-es évek dél-kelet-európai és Kaukázus-vidéki erőszakos területi konfliktusaiból kiindulva a tudományos értekezlet azokat az egyre erősödő önrendelkezési törekvéseket is számba vette, melyek a kontinens szinte valamennyi részén, nevezetesen Spanyolországban (Katalónia), Nagy-Britanniában (Skócia), Belgiumban (Flandria) és Romániában (Székelyföld) nyilvánulnak meg erőteljes formában. Az egyes munkacsoportokban – egyebek mellett – kiemelt módon tették vizsgálat tárgyává a posztszovjet térséghez tartozó Moldova (Gagauzia és Transznisztria) és Ukrajna (Krím félsziget), valamint a nyugat-balkáni Bosznia-Hercegovina, Macedónia és Koszovó népeinek és nemzetiségeinek válságos helyzetét és az annak rendezésére irányuló nemzetközi erőfeszítéseket. Egyik munkacsoport központi témáját a szecesszió képezte Pró és kontra a területi elszakadás kérdésében Európában címmel. Figyelemre méltó fejleménynek számít, hogy a nemzetközi politikai diskurzus napirendjén ma már Székelyföld területi autonómiájának kérdése is szerepel. A finnországi Åland-szigeti önkormányzatról és a koszovói szerbek autonómiajogairól szóló ülésszakon Benedek József és Bajtalan Hunor, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem kutatói a folyamatban lévő romániai regionalizációs tervekről tartottak előadást, különös tekintettel a székelyföldi régióra. A konferencia második nyilvános vitája a Nemzeti kisebbségek Európában és a nemzetközi/külső faktorok szerepe címet viselte. Rudolf Burger berni újságíró közreműködésével Tőkés László európai képviselő, Peter Burkhardt, a szerbiai EBESZ-misszió vezetője és Isabelle Schulte-Tenckhoff genfi egyetemi tanár vett részt az eszmecserén. Tőkés László bevezető előterjesztését követően a moderátor első kérdése az volt, hogy Erdély el akar-e szakadni Romániától, és ezen a téren „modellnek” tekinti-e a skóciai önállósági törekvéseket. Válaszában Tőkés László Martin Schulz EP-elnököt idézte, aki egyik legutóbbi nyilatkozatában maga mondotta, hogy Európában „teret kell nyitni az autonómiatörekvéseknek”, és hogy „a skót megoldás (az EU-n belül) a más régiókban felmerülő igények kielégítésére is modellként szolgálhat”. Kérdésekre válaszolva Tőkés ahhoz kérte a nemzetközi szervezetek – köztük az Európai Unió, az Európa Tanács és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet – támogatását, hogy a többszintű erdélyi magyar autonómia kiépítése által segítsék megmenteni a hajdan „Kelet Svájcának” nevezett soknemzetiségű régiónkat az asszimiláció és az etnikai homogenizáció pusztításaitól. A területi etnikai konfliktusok megoldása tekintetében az Európa Tanács 2003/1334. számú határozatát (Gross-jelentés) tartotta irányadónak, mely az egyes autonómiaformákat a leghatékonyabb konfliktuskezelő eszközként ajánlja a tagországok figyelmébe. Az autonómia kérdése Románia számára nem problémát, hanem megoldást jelent. Magyarságunk és a többségi románság közös érdekében ezért harcolunk következetesen és kitartóan érte – összegezte mondanivalóját európai képviselőnk.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Közös találkozón vettek részt a romániai magyar felsőoktatási intézmények vezetői
A Magyar Tudományos Akadémia Kolozsvári Területi Bizottsága (MTA KAB) ebben az évben is megszervezte a romániai magyar felsőoktatási intézmények vezetőinek találkozóját. A szeptember 26-i fórum célja a kölcsönös tájékoztatás, az intézmények törekvéseinek az összehangolása, egyeztetése volt.
Az Akadémiai Bizottság meghívásának a következők tettek eleget, és vettek részt a tanácskozáson: Soós Anna (a BBTE rektorhelyettese), Nagy László (a BBTE rektorhelyettese), Benedek József (a BBTE szenátusának alelnöke), Dávid László (a Sapientia EMTE rektora), Kása Zoltán (a Sapientia EMTE szenátusának elnöke), Szilágyi Pál (a Sapientia EMTE kuratóriumának tagja), Szabó Béla (a MOGYE képviselője), Balási András (a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rektorhelyettese), Tonk Márton (a Sapientia EMTE Természettudomány és Művészet Karának dékánja), Robu Judit (a BBTE Matematika és Informatika Karának dékánhelyettese), Majdik Kornélia (a BBTE Kémia és Vegyészmérnöki Karának dékánhelyettese), Rüsz-Fogarasi Enikő (a BBTE Történelem és Filozófia Karának dékánhelyettese), Fazakas Emese (a BBTE Bölcsészettudományi Karának dékánhelyettese), Petru Petra (a BBTE Közgazdaság- és Gazdálkodástudomány Karának dékánhelyettese), Hatházi András (a BBTE Színház és Televízió Karának dékánhelyettese), Antal Sándor (a BBTE Pszichológia és Neveléstudományok székelyudvarhelyi kihelyezett tagozatának igazgatója). A fórumon jelen volt a szervező MTA KAB elnöksége is: Salat Levente elnök, Péntek János, Csibi Vencel József és Gyéresi Árpád alelnökök.
A találkozó keretében a résztvevők a romániai magyar közoktatás és tanárképzés helyzetét emelték ki olyan problémaként, amely színvonalának és eredményességének a javításában valamennyi képviselőt intézmény érdekelt. A szükségesnek látszó intézkedések elősegítése érdekében a résztvevők megállapodtak, hogy első lépésként egy probléma-katalógus összeállításának az érdekében fognak együttműködni. Az erdélyi magyar felsőokatatás akut kérdéseként emelték ki az orvosképzés helyzetét is, ezzel kapcsolatban a MOGYE magyar tagozata intézményi állásának konszolidálását szorgalmazták, az érvényben levő törvény előírásainak megfelelően.
A felsőoktatási intézmények képviselői egyhangúlag foglaltak állást a kölcsönös tájékoztatás és az intézményközi dialógus fenntartásának a szükségessége mellett. Egyetértettek abban is, hogy a közössé vált magyar felsőoktatási térség és piac indokolttá teszi a szélesebb körű egyeztetést a magyarországi felsőoktatási intézményekkel is, különösen azokkal, amelyek kihelyezett tagozatokat működtetnek Erdélyben. (közlemény)
Transindex.ro

Két társadalomtudományi kiadványt mutatnak be
Csütörtökön kettős könyvbemutatót szervez a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet Kiadója és a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézete. Kolozsváron, a Minerva-házban (Jókai/Napoca utca) Magyari Tivadar (szerk.), Rostás Zoltán, Veres Valér (szerk.), Magyari Nándor, Telegdy Balázs, Tóth-Bartos András Tanulmányok Venczel József munkásságáról. Az erdélyi magyar társadalomkutatás kezdetei című kiadványáról beszél Magyari Tivadar, Pozsony Ferenc és Rostás Zoltán.
Ezt követően Veres Valér Népességszerkezet és nemzetiség. Az erdélyi magyarok demográfiai képe a 2002. és 2011. évi népszámlálások tükrében című könyvét ismerteti Benedek József, Rostás Zoltán és Telegdy Balázs.
maszol.ro

Sikeres lesz a kísérlet?
Szobrásztrió közös munkája Marosvásárhelyen
Ha köztéri alkotásról és Vásárhelyről van szó, a címbe tett kérdőjel indokolt. Bonyolult, problematikus itt új szobrot kihelyezni, avatni. Sok mindentől függ, meghatározó mértékben persze az anyagiaktól. De mindig akadnak optimisták, akik nem vetik el a szoborállítás esélyét. A Bolyai Alkotótábor létrehozói, éltetői ilyenek. Nekik és nyilván a műveiket erre a célra felajánló művészeknek köszönhető, hogy a városban itt- ott monumentális jellegű, kortárs plasztikák láthatók. Benedek József, illetve Gheorghe Muresan kőbe faragott munkája a nagy klinika előtti zöld területen, Dienes Attila kompozíciója a Nyár utcában vonja magára az arra járók tekintetét. A Bolyai téren álló Pszeudoszféra pedig szintén az ő kezdeményezésükre született. Ezekről múlt ősszel a 15. alkalommal megszervezett tábor visszatekintő rendezvényein sok szó esett. Akkor az is felmerült, hogy idén egy nagyobb méretű, közös mű létrehozására koncentrálnak. Elképzelésük szerint ennek a felújított várudvaron lenne a helye. Karácsony előtt a projektben részt vevő szobrászok a készülő szobor makettjének egy részével ki is próbálták, hogyan nézne ki az alkotás a helyszínen. A kezdeményezők nevében lapunknak Csegzi Magdolna projektvezető részletezte a szándékukkal kapcsolatos tudnivalókat.
– Jeles marosvásárhelyi szobrászokat kértünk fel az együttműködésre, Gyarmathy Jánost, Hunyadi Lászlót, Kiss Leventét és Muresan Gheorghét, akikkel a Bolyai Alkotótábor indulásától szoros a kapcsolatunk. Találkozók, beszélgetések alkalmával sikerült egy olyan emlékmű konceptuális vonalát lefektetni, amely ötvözi a város sajátos jegyeit, felmutatja az itteni kulturális szimbólumokat, multikulturális értékű üzenetet közvetít, és nyomatékosítja a vár felújításának momentumát. Az alkotók szakmai tudása garancia lehet a sikerre, személyes, illetve tanári tekintélyük révén a fiatalokat, a jövő generációját is képesek megszólítani. Az elképzelések körvonalazásában az idősebb mester, Hunyadi László is segített, de a közvetlen alkotómunkába Gyarmathy János, Kiss Levente és Muresan Gheorghe kapcsolódott be. Nyilvánvaló, hogy nem könnyű összeegyeztetni a három különböző egyéniséget. Szakmai törekvéseikben, stílusukban, személyiségjegyeik alapján is mást-mást képviselnek, de felkarolták a tervünket, és beindult az egyeztetés, folyamatos az együtt dolgozás. Talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy a három markáns egyéniség ilyen alkotói együttműködése külön értéket jelent. A konceptuális fejezet véglegesítését követte a kis makett (1:10 méret) elkészítése. Utána a kivitelezési tervet is kidolgozták, kiválasztották az anyagot, folyamatban van a tényleges méretű makett elkészítése. Amit a decemberi hidegben a várudvaron sikerült összeillesztve kipróbálnunk, az biztató. Persze sok még a munka, de reméljük, hogy a 2016-os programunkban minden megoldódik, és a szintézis harmonikusan összeálló, a kijelölt környezetbe jól illeszkedő alkotásban konkretizálódik. Bízunk abban is, hogy a szükséges anyagi fedezetet is sikerül valahogy előteremteni.
Abból, amit eddig a kísérletről hallottunk, és a makettről készült helyszíni felvételekből is láthattunk, arra lehet következtetni, hogy nem problémamentes, de érdekes, sokat ígérő a kezdeményezés. Kíváncsian várjuk, hogyan alakul a szobrásztrió munkája. A későbbiekben persze őket is megszólaltatjuk a Múzsában.
(nk) Népújság (Marosvásárhely)

Az 1944-ben elesettekre emlékeztek Gyergyószentmiklóson
Amikor a menekülésből visszatértek, a Szájvánon felül egy ház sem volt, mind leégett, csak a kémények csupaszon meredeztek az ég felé – emlékszik vissza 1944-re egy gyergyószentmiklósi. És azok voltak a szerencsésebbek, akik ezt láthatták. A felszegi tűzvészben ugyanis sokan vesztették életüket. Rájuk emlékeztek csütörtökön a felszegi csengettyűnél, Gyergyószentmiklóson.
„Emlékeztető az 1944. szeptember 7-ét követő gyászos eseményekre, 384 család földönfutóvá válására, Felszeg II. és III. tízesének tűzvészben történt pusztulására, illetve azon ártatlan gyergyószentmiklósiakra, akik fegyvertelenül estek áldozatokká” – ez szerepel az emléktáblán, szemközt a felszegi csengettyűvel.
A márványtáblán a következő nevek olvashatók: Blénesi Tamás, György Péter, Hideg Pál Péter, Hosszú István, Kémenes Gyuláné, Kolumbán Vencel, Kopacz Sándor, Kovács Péter, Madaras Anna, Nagy István, Sólyom Erzsébet, Szász Félix, Szóra István, Tamás László, Tamás Rozália Mária, Tamás Vencike 3 éves, …. János, Benedek József, György F. Balázs, Sólyom Ignác 6 éves. „Isten legyen irgalmas gyilkosaikhoz” – olvasható a legalsó sorban.
A háború borzalmait gyerekként átélők ma idős emberként járnak vissza évről évre emlékezni. Csütörtökön a Munkás Szent József-templomban gyűltek össze az emlékezők. Kisboldogasszony, Szűz Mária születésének ünnepén Simó Ferenc lelkipásztor szólt a hívekhez. A családi ünnepekhez hasonlította Szűz Mária születésnapját, amikor az ünnepelt is kérhet valami csekélységet. „Tegyétek meg, amit a fiam kér, mondta a kánai menyegzőn, és megtörtént a csoda. Ma is ezt kéri, tegyük meg, amit Jézus kér. Legyen szívünk és szemünk, hogy meglássuk, mit akar tőlünk Isten, és legyen erőnk, hogy azt véghezvigyük” – fogalmazott a lelkipásztor.
A templomból az emlékhelyre mentek a felszegiek és vendégek. A közös ima után a gyergyószentmiklósi önkormányzat képviselői helyezték el a kegyelet koszorúját, fejet hajtva az ártatlan áldozatok, Felszeg nagy tragédiája emléke előtt.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro

Marosvásárhelyi szobrászok Budapesten
Városunkban élő és alkotó és innen elszármazott szobrászművészek alkotásaiból nyílt kiállítás szeptember 30-án Budapest XVII. kerületében, Rákosmentén. A Laborcz Ferenc Szobrászműhely Alapítvány szervezte esemény színhelye a B. L. Terem és szabadtéri környezete. A tárlat a XVIII. Szobor és szobrászrajz, valamint a XI. Szabadtéri kiállítások elnevezésű sorozatok eseménye. Dr. Beke László művészettörténész nyitotta meg. A marosvásárhelyi kötődését időről időre jelentős rendezvényekkel jelző budapesti szobrász házaspár, Benedek József és B. Laborcz Flóra munkái mellett a meghívott kollégák, Kiss Levente, Gyarmathy János, Sánta Csaba, Makkai István, Veress Gábor Hunor, Gheorghe Muresan, Diénes Attila, Székely János Jenő és Zagyva László művei láthatók az október 30-ig nyitva tartó kiállításon. Népújság (Marosvásárhely)

A katolikus Státus mindenkori (h)arcairól
Gyárfás Elemér, a „civil püspök” könyv kapcsán„
Bevallom, többet szerettem volna hallani a római katolikus Státus zaklatott jelenéről és emiatt bizonytalan jövőjéről, semmint hányatott múltjáról, ám éppen erről beszél(hetet)t kevesebbet előadásában dr. Holló László egyetemi docens, a státus alapítvány igazgatótanácsának elnöke. És tette ezt alighanem amiatt, amit hozzászólásában a Státus jogi ügyeiben eljáró Kapcza Mikolt ügyvéd oly találóan megfogalmazott: a Státus olyan egyedi szerveződési forma, hogy még mi magunk sem értjük pontosan, és ilyeténképpen a sajátos hazai restitúció buktatói közepette az egyik legsziszifuszibb küzdelem a Státust megmagyarázni a román törvénykezésnek.
Négy gimnáziumot és két hasznot hajtó épületet mondhat magáénak Erdély-szerte a Státus, közülük a kolozsvári Szentegyház utca 5. szám alatti ingatlan (ahol a katolikus egyetem működik) valójában mindig is a tulajdonában állt, ugyanis a „kommunista” Státusnak meghagyták. Ezen felül perek és visszaigénylési eljárások tucatjai vannak folyamatban hazai bíróságokon és Strasbourgban az egykori ingatlan vagyonok visszaszolgáltatásáért.
Hogy miért éppen most beszélt a katolikus Státus (h)arcairól dr. Holló László az értelmiségi körön, annak sajnos nem valamiféle örömteljes bírósági siker az oka, csupáncsak az, hogy éppen csütörtökön érkezett a nyomdából az a kötet, amely a Státus 20. századi, egyik legmarkánsabb vezetője, Gyárfás Elemér halálának 70. évfordulója alkalmával 2015-ben szervezett emlékkonferencián elhangzott előadások anyagát tartalmazza - köztük azt, amelyet a Státusról tartott Holló László. Dr. Gyárfás Elemér a 20. század első felében az erdélyi közélet egyik legjelentősebb egyénisége volt, a balosok mondták nemzetinek, a nemzetiek balosnak, de még antiszemitaként is jellemezték, és tehették ezt Holló László szerint amiatt, mert Gyárfás Elemér sem az egyik, sem a másik oldalhoz nem tartozott, ugyanakkor hihetetlen munkabírásról téve tanúbizonyságot, minden erdélyi szervezetben tevékenyen részt vett, emellett számtalan könyvet írt.
Üldözöttségből született 400 éve a státus
Az Erdélyi Római Katolikus Státus a 16. századi reformáció térhódításával arányosan üldözött katolikus egyház érdekeinek szolgálatára, egyházi és világi tagokkal szerveződött autonóm önkormányzati forma. Szerepe bizonyos belső egyházi ügyekben eljárni, illetve a felekezeti oktatás és az egyházmegyei vagyon egy részének kezelése. Elnevezése a korabeli országgyűlésben használatos „Status et ordines”, azaz „karok és rendek”-ből fakad, amikor a különböző felekezetek képviselői státusokba csoportosulva külön-külön tanácskoztak. Hogy a római katolikusok esetében a szerveződési forma és az elnevezés megőrződött, abban jelentős szerepe volt annak, hogy a reformáció terjedésével és az adott történelmi viszonyok közepette a fejedelemség fennmaradását leginkább szolgáló intézkedések részeként 1556-ban az erdélyi katolikus püspököt kiutasították, és kis megszakítással az erdélyi katolikusoknak gyakorlatilag csak 1716-ban lett újra püspöke, ebben a hosszú időszakban pedig a katolikus vallásgyakorlást sokféle módon korlátozták (az egyházi vagyont államosították, templomokat lebontottak, kiutasították a szerzetesrendeket stb.). A Státus első említésére az 1615-ös országgyűlésen került sor, ahol a katolikus főurak Status Catholicorum Dominorum néven szervezkedtek vallásuk védelmére. 1767-ben a Státus feladatkörét a Mária Terézia által létrehozott „állami” Katolikus Bizottság vette át. A Státus újjászervezésére a 19. században több kísérlet történt, 1873-ban sikerült megegyezni. Innen kezdődően a Státus elnöke a mindenkori püspök, világi elnökét választják, a státusgyűlést és 24 tagú igazgatótanácsát pedig harmadában egyházi, kétharmadában pedig világi tagok alkotják.
A státus sorsa Romániában
A román állam és a Szentszék között 1927-ben megkötött Konkordátum a Státust tételesen nem említi, majd az 1932-ben Rómában aláírt egyezmény nevétől és autonóm jellegétől is megfosztotta, Egyházmegyei Tanácsként működött tovább az 1948-as államosításig. Ebben a időszakban a Státus ellen cikkek százaival és kötetek tucatjaival indított hadjáratot Onisifor Ghibu, aki oly mértékben tudta ezáltal befolyásolni a közvéleményt és általános hangulatot, hogy Holló László elmondása szerint csak úgy besétálhatott a telekkönyvi hivatalba, ahol kérésére a nevére írták a Státus tulajdonát képező egyik-másik ingatlant. A második világháború utáni kommunista hatalom ádáz küzdelmet kezdett a reakciós nyugati hatalom fennhatósága alá tartozó katolikus egyházzal szemben, egyik első intézkedéseként szabálytalanul felmondta a Szentszékkel kötött korábbi egyezményeket. Márton Áron püspök feloszlatta az Egyházmegyei Tanácsot, tartva az esetleg kommunista befolyás alá kerülő világi tisztségviselők túlsúlyától. Az egyház állami fennhatóság alá vonását célzó törekvéseihez a kommunista államhatalom kiváló terepnek találta a túlnyomórészt világiakból szerveződött Státust, így a püspöki tiltás ellenére támogatta ennek újjászervezését, és annak keretében az új államrendszerhez lojális hívek és úgynevezett békepapok szerveződését, amely azonban nem érte el célját, és követőinek kihalásával elsorvadt.
Mit csinál a Státus ma?
1991 februárjában Bálint Lajos püspök újraindította az Egyházmegyei Tanácsot, majd 2005-ben megalakult az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány, amely „az egyház érdekeit kívánja szolgálni egyfelől az államosított javak visszaszerzésével, másfelől pedig azoknak a hajdani célalapok szerinti alapítványi szándékának megvalósításával. A Státus elnöke napjainkban Jakubinyi György érsek, az igazgatótanács elnöke Holló László, világi vezetője pedig az alelnöke, dr. Benedek József egyetemi tanár.
Az egyház támogatására a történelem során felajánlott adományok az adományozók által megjelölt céljaik szerint külön alapokba – a templomok, szórvány támogatását célzó vallásalap, ösztöndíjalap (amely többek között olyan jeles románok taníttatását támogatta, mint Gheorghe Sincai, Petru Maior, Avram Iancu, Al. Papiu Ilarian stb.), tanulmányi alap, elemi iskolai alap, Teréz árvaházi, tisztviselői és tanári nyugdíjalap és biztosítási alap – csoportosultak, és azokat csak ezekre a célokra lehetett fordítani. A Státus-alapok vagyonát a 20. század elejéig az oktatási intézmények épületei, többezer hektárnyi erdőgazdaság, gazdasági uradalmak és kolozsvári bérházak képezték. Kapcza Mikolt ügyvéd szerint ezt nagyon nehéz megértetni a román törvényszéken (főleg a román nyelvű sajtóban érvényesülő Státus-ellenes hangulatkeltés kontextusában), hogy a fentiekben ismertetett jogállású Státus, illetve az alapok tulajdonát képező egykori vagyon a Státust illeti meg. Mint elmondta, Kolozsváron tucatnyi per folyik a Státus egykori ingatlanjainak visszaszolgáltatására, december elejétől 37 ingatlan esetében született elutasító határozat, mintegy húsz pert kellett indítani, emellett 13 zajlik Strasbourgban. A tulajdonjog egyházi berkekben érvényesülő szigorú tiszteletét tanúsítja az is, hogy annakidején, ha az egyik alap megszorult, akkor a Státus egy másik alapjából az akkoriban szokásos 4,5%-os kamattal vett hitelt.
A marosvásárhelyi iskola kálváriája
Az egykori tulajdonok egy részét 1989 után a gyulafehérvári érsekség és a helyi plébániák igényelték és hellyel-közzel kapták vissza. Így a marosvásárhelyi épületegyüttest, amelyben a katolikus iskolát létrehozták, a helyi plébánia és a gyulafehérvári érsekség kapta vissza. Az iskola körül megnyilvánuló huzavona kapcsán Holló László ismertette a történések kronológiáját. A polgármesteri hivatal fellebbezett a visszaszolgáltatást elrendelő döntés ellen, amelyet viszont megerősített 2005-ben a Fellebbviteli Bíróság. 2008-ban az épületben működő Unirea iskola javára kötöttek 20 éves szerződést, amelyet 2012-ben szerződésszegés miatt egyoldalúan felbontott az egyház. 2013-ban kezdődtek az egyeztetések a római katolikus gimnázium alapításáról, amit 2014 júliusában feltételesen hagyott jóvá a Marosvásárhelyi Helyi Tanács: csak abban az esetben engedélyezte, ha a Státus szerződést köt az Unirea iskola javára. A szerződést a prefektúra megtámadta, 2016-ban érvénytelenítették. 2014 novemberében a helyi tanács felhatalmazta a polgármestert a 20 évre szóló szerződés aláírására, miszerint az épületegyüttesben működhet az Unirea iskola, mellette pedig létrejöhet a katolikus gimnázium, amelynek létrehozásáról 2015 januárjában született tanácsi határozat.
Az önkormányzat a megyei tanfelügyelőség képviselőinek, az Unirea iskola tanárainak, a magyar tagozatos diákok és szüleik közös találkozásán egyeztetett arról, hogy az Unirea magyar diákjai hogyan szeretnék folytatni a tanulást, és tudomásul vette, hogy szeretnének a katolikus iskolába kerülni. Holló László ezután virágzó iskoláról beszélt, ahova felvételre ketten jelentkeztek egy helyre – ezt a történetet törte meg a korrupcióellenes ügynökségnek a visszaszolgáltatás jogosságát megkérdőjelező őszi kezdeményezése.
Mindezek tükrében Holló László úgy fogalmazott a Státus jövendőjét illetően: a cél visszaszerezni azt, ami visszaszerezhetetlen.
Kerekes Edit
Szabadság (Kolozsvár)

Konferencia az egyenlőtlen gazdasági fejlődésről
Az Európai Unión belül Romániában a legnagyobb a régiók közötti egyenlőtlen fejlődés – derült ki a Regionális polarizáció és egyenlőtlen fejlődés Közép-Kelet-Európában.Területalapú innovatív politika kihívásai című konferencia sajtótájékoztatóján. Az értekezletet a Babeș–Bolyai Tudományegyetem a Regional Studies Association (Regionális Tudományi Társaság) közreműködésével szervezte meg, a szeptember 10–13. között zajló eseményre a legfontosabb és legelismertebb szakemberek látogatnak el a világ különböző pontjairól. Az előadók a rendezvény során megoldásokat, működő gyakorlatokat, módszereket, lehetséges stratégiákat mutatnak be a probléma orvoslására. A sajtótájékoztatón Benedek József, egyetemi tanár, a BBTE szenátusának alelnöke, a konferencia házigazdája, Jennifer Clark, a Georgia Institute of Technology (Amerikai Egyesült Államok) professzora és Sally Hardy, az Egyesült Királyság Regionális Tudományi Társaságának ügyvezető igazgatója számoltak be az eseményről.
„A témával sokat foglalkoztak és foglalkoznak jelenleg is a helyi és központi hatóságok, de a civil szféra is Romániában. Ez a terület kötődik a városok, régiók egyenlőtlen fejlődéséhez, így a társadalmi-gazdasági egyenlőtlen fejlődéshez is. Muszáj megemlítenünk, az elmúlt 15 évben ez a fajta egyenlőtlenség Romániában akkora mértékben megnőtt, hogy az Európai Unión belül nálunk a legnagyobb. Ez azt jelenti, hogy az eltelt időszak gazdasági fejlődése magával hozta az országon belüli egyenlőtlenségek növekedését is” – fejtette ki a sajtótájékoztatón a Benedek József. A BBTE oktatója szerint emiatt rendkívül fontos a konferencia, hisz így Kolozsvárra látogattak a terület legelismertebb szakemberei, akik megoldást kínálhatnak a felmerülő problémákra.
Sally Hardy elmondta: az általa képviselt társaság összeköti az akadémikusokat, kutatókat a regionális politikáért felelős személyekkel, így rendkívül fontos szerepet tölt be a regionális polarizáció terén. A konferencia rendkívül fontos a társaság számára, hisz szeretnének létrehozni egy részleget Közép-Kelet-Európában is, amely kapcsolatot teremtene a térség kutatói, akadémikusai és a régión kívül tevékenykedő kutatók között.
Jennifer Clark professzor, akinek tudományterülete az okos városok – a sajtótájékoztatón kiemelte: az okos városok szempontjából gyakran a kicsi, fontos kulturális szerepet betöltő települések jelentik az igazán izgalmas projekteket, hisz ezekben erős a kulturális identitás, következésképpen a közösség is részt vesz a tervek megvalósításában.
A konferencia részletes programja elérhető a www.regionalstudies.org weboldalon, az előadások a BBTE Közgazdaság és Gazdálkodástudományi Kar székhelyén zajlanak.
Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)

Jó úton a megyei tárlat
Elvárásközelben
A 2017-es Téli Szalon nem okozott csalódást, a megye képzőművészeinek közös kiállítása olyan lett, amilyennek régóta szerettük volna látni: friss, ütős, a jövőre nézve is ígéretes. Nem felülmúlhatatlan, szó sincs róla, láthatunk középszerű vagy még jelentéktelenebb munkákat is, ami valószínűleg zsűrizés esetén is elkerülhetetlen, de egészében színvonalas, megkapó a felvonultatott műegyüttes, a szokásosnál jóval több a kiemelkedő, a figyelmet ellenállhatatlanul magára vonzó, nézőmarasztaló alkotás. És ami külön hangsúlyozandó: az eltelt tizenkét hónapban született, új műveket ismerhet meg a közönség. Ez lehet egyébként az ilyenszerű éves jelentkezések egyik fő célja is. Ily módon az alkotók reális képet formálhatnak arról, hogy adott időpontban hol, merre tart a közösségük, s a művészetkedvelők is lépést tarthatnak a változásokkal. Érthető, hogy a képzőművészeti szövetség helyi fiókjának vezetősége kitartóan szorgalmazza, hogy a tagok ne régebbi munkákkal próbáljanak benevezni a hivatásos művészek seregszemléjére. Érdemes megőrizni ezt a most bevált részvételi kritériumot, még ha emiatt egyesek olykor ki is maradnak a tárlatról. Számszerűen így is bőséges a felhozatal, pedig vannak, akik elvi megfontolásból nem vállalják a közös megmérettetést, mások azért, mert nemrég egyéni kiállításon mutatkoztak be, vagy kényszerhelyzet tartotta távol őket a Szalontól.
Több mint 60 kiállító munkáival találkozhatnak a látogatók a marosvásárhelyi Kultúrpalota Art Nouveau Galériájában, négyen megyén kívülről, vendégként vesznek részt az eseménnyé előlépett rendezvényen. Ez is jelez valamit. Nem csak lelki, családi kötődések késztették itteni szereplésre a budapesti Benedek Józsefet és B. Laborcz Flórát, illetve a kolozsvári Forró Ágnest, Károly-Zöld Gyöngyit, szakmai kihívásként is tekinthettek a vásárhelyi kiállítási lehetőségre. Na meg az is vonzerőként működhetett, hogy a Szalon megannyi alkotó nemzedéket, a helyi művészeti líceum számos kiváló végzettjét képes összehozni ilyenkor. Vajon a továbbiakban erősödik majd ez a tendencia? Előfordulhat, és ettől még változatosabbá válhat a nézők elé tárt anyag. A veszteségek amúgy elkerülhetetlenek. Az utóbbi pár esztendőben kiváló alkotóegyéniségek hunytak el. Haller József, Siklódi Zsolt, Adrian Chira halála fájdalmas veszteség, a korábban távozott Fekete Zsolté, Szabó Zoltán Judókáé is az. A tárlaton ez is tudatosul a megye művészeti mozgalmának ismerőiben. Chirára néhány kiállított festménye is emlékeztet. Judóka portréja a lépcsőfeljáró tetején torpantja meg a felfelé igyekvőt. Akárha élne, éppen csak meg nem szólal a festő. Özvegye, Schneller Mária örökítette meg így egy remek arckép-kompozíción. Lánya, Szabó Anna Mária a lenti nagyteremben bizonyítja újra különleges festői kvalitásait.
A festészeti anyag idén is domináns. Abban pillanatig sem kételkedtünk, hogy a korban előbbre járó mesterek, akik országosan és nemzetközi vonatkozásban is jól kiérdemelt elismerésnek örvendenek, ismét legjobb szintjükön nyűgözik le a nézőket. Kákonyi Csilla, Barabás Éva, Kuti Dénes, Major Gizella, Moldovan Mircea, Şerban Mariana, Szép György és a textilművészet mellett folyamatosan a piktúrában is bizonyító Hunyadi Mária, Sajgó Ilona, Csíky Szabó Ágnes, Nagy Dalma alkotókedve és inventivitása kiapadhatatlannak tűnik. Arra viszont talán kevesebben számítottak, hogy a fiatalok ekkora súllyal, ilyen markánsan gyarapítják a tárlat értékeit. Igen sokat ígér az utánpótlás, újabb színeket, látásmódot, vizuális kiteljesedést hozhat a kiállítótermekbe. Kuti Botond, Căbuz Andrea, Căbuz Annamária, Csupán Eduárd, Marin Victor, a már említett Szabó Anna Mária erre már bizonyosság. A tehetség persze a köztes generációk joggal népszerű képviselőihez is hozzászegődött. Bíró Kálmán Enikő, Csatlós Levente, Radu Florea, Dorel Cozma, Puskai Sarolta, Gergely Erika, Pop Călin, Mihai Frunză, Căpriţă Petre ugyancsak jó példát szolgáltatnak erre saját stílusukhoz hű munkáikkal. Ahogy a kilencedik X-éhez közeledő Szotyori Anna is megörvendeztet fiatalosan üde, színes grafikáival. Nem véletlenül hiányoltuk, amikor nem volt ott a Szalon felhozatalában.
Talán az olvasók is észrevették: sok a női név a felsoroltak között. Igen, mind nagyobb a művésznők részaránya a megye képzőművészeti életében. Nyugodtan nyereségnek tekinthetjük ezt a tendenciát. Az eddigieknél is nagyobb érzékenységgel, empátiával, szépérzékkel gyarapszik általa az amúgy is széles alkotói paletta. Pláne, ha a díszítő- és iparművészetet is bevonjuk ebbe a körbe. A Téli Szalon téma- és látványvilágát megkapóan dúsítják Mana Bucur és Olteanu Mariana Cara finom mívű kerámiái, Nagy Zsuzsánna faliszőnyege, Vidra Birtalan Éva színpompás tűzzománcai is. És kétségtelen nyereség a karakteres fotóművészeti jelenlét a tárlaton, Jakab Tibor, Mihai Stoica és Fekete Zsolt vizuális remeklése.
A festészet mellett azonban a kiállítás másik, igazán mély benyomást keltő és nagy elismerést kiváltó műfaja a szobrászat. A megye ebben is kivételes talentumú művészekkel büszkélkedhet. Az életkori spektrum ezen a téren is igencsak széles. Nem beszélve arról a szemléleti sokféleségről, amit ez a kiállítás is tanúsít. Elsősorban a kisplasztika, a mintázás terén, de forma- és méretgazdagságában, anyaghasználatában, technikai megoldásaiban is meglepő az a változatosság, amely a maga egészében humánus fogantatású harmóniát sugároz a befogadók felé. Kiss Levente, Gyarmathy János, Bocskay Vince, Gheorghe Mureşan, Miholcsa József, Sánta Csaba, Szőcs Zoltán Zörgő, Nagy Attila, Pop Gheorghe, Makkai István, Kovács Tibor, Veres Gábor Hunor, Gábor Barna nagyszerű szobrászati válogatása bárhol megállná a helyét. És ne feledjük, az utóbbiak még reménykeltő pályájuk elején igyekeznek kitaposni saját útjukat! Érdemes nyomon követni, mindez hova vezet. Népújság (Marosvásárhely)