Puskaporos hangulat a tanácsülésen
A helyhatósági választások közeledte jól érződött a marosvásárhelyi tanács februári ülésének hangulatán. Az adok-kapok vita tárgyát Bethlen Gábor szobra és ennek áraként a román nacionalizmust meghonosító Erdélyi Iskola "korifeusai" műemlékének felállítása váltotta ki, de hasonló éles szóváltás volt a városmenedzseri funkció létrehozása körül is.
Napirend előtti felszólalásában Peti András alpolgármester igen finomkodva jelezte, hogy azért alaposabban kellene mérlegelni a szoborállítást Marosvásárhelyen. Mert, az mind szép és jó, hogy tele van a város szoborral, mi több, azzal büszkélkedhet Marosvásárhely, hogy Erdélyben itt van a legtöbb ilyen műemlék. De lassan már nincs ahova újakat kihelyezni. Ezért javasolta a polgármesteri hivatalnak, hogy készítsenek egy felmérést a köztéri alkotásokról, s arra is kérte a főépítészt, szakmai szemmel jelöljék ki, hova lehetne még szobrot állítani Vásárhelyen. Ugyanakkor sajnálatát fejezte ki, hogy a "szoborállítgatás hevében" megfeledkezünk az olyan emlékművekről, mint amit az 1989-es forradalom – román és magyar – áldozatainak állítottak, ideiglenesen, s amely enyhén szólva elhanyagolt állapotba került. (Sz.m.: van még ilyen emlékmű a városban.)
A marosvásárhelyi tanács ülésén jól bevett szokás szerint a várhatóan vitát kiváltó határozattervezeteket hátrább fűzik a dossziéba, hogy a szavazásban elfáradt tanácsosok "rutinból" fogadják majd el a javaslatot. Így történt most, az Erdélyi Iskola megalapítóinak szobra esetén is.
Nem véletlenül vetette fel a szobrok helyének kérdését Peti András, hiszen az indoklásból kiderül, hogy ezt "a vár környékére" tervezik. (Sz.m.: itt már van öt: II. Rákóczi Ferenc, Kőrösi Csoma Sándor, Petru Maior, Mihai Viteazul, Vályi Gyula, Borsos Tamás). Mindezek mellett az Erdélyi Iskola három személyiségét megörökítő alkotás és szimbolikus kapu is erre a helyszínre kerülne, de a pályáztatók elképzelése szerint Bethlen Gábornak is valahol itt kell majd helyet szorítani.
A határozattervezet megszavazása előtt Karácsony Erdei Etelnek volt egy sikertelen próbálkozása arra, hogy halassza el a napirendre tűzött kérdést. Azzal érvelt, hogy támogatja Peti András javaslatát, és várjuk meg a felmérés eredményét, ugyanakkor hozzátette, mivel "ekkora horderejű" javaslatról van szó, kikérné a lakosság véleményét is. Szavai elvesztődtek a gyűlésterem zsivajában.
Végül a tanács elfogadta az Erdélyi Iskola képviselői szobrának felállításáról szóló határozattervezetet. A tanácsülés napirendjén nem szerepelt a Bethlen Gábor szobrára vonatkozó határozattervezet...
A második kényes kérdés a "citymenedzseri közigazgatási funkció" jóváhagyása volt. A helyi tanácsi határozattervezet indoklásában többek között az áll: az utólag módosított és kiegészített 215/2001-es helyi közigazgatási törvény 112. cikkelye lehetővé teszi, hogy a helyhatóság létesítsen egy városgazda beosztást valamely megüresedett szerződéses állás helyett. A határozattervezet többek között egy álláshirdetésnek megfelelő alapossággal tartalmazza azokat az általános és sajátos elvárásokat, amelyeknek a beosztásra jelentkező meg kell feleljen, a személy kiválasztására vonatkozó eljárást, a pályázati dosszié tartalmát, az elbírálási kritériumokat, az írásbeli vizsga, valamint az állásinterjú részletes feltételeit, az állás odaítélésének módját, mi több, a szerződés formanyomtatványát is mellékelték. Mintha a tanács kész tények elé lett volna állítva.
A határozattervezet elfogadása előtt Bakos Levente kifejtette, ez a javaslat a közelgő helyhatósági választások miatt nem időszerű, elhamarkodott. Jó a szándék, csak szerinte meg kell várni, ki lesz a polgármester az idei helyhatósági választásokat követően, majd ennek megfelelően az új elöljáró hirdesse meg az állást. Nem maradt el Dorin Florea replikája sem, aki azzal vádolta az RMDSZ-frakciót, hogy több mint hét évvel ezelőtt a polgármesteri hivatal napirendre tűzte a városmenedzseri állás létesítésére vonatkozó határozattervezetet, és az RMDSZ-tanácsosok voltak, akik folyton elhalasztották a kérdést. Aztán dr. Benedek István pontosított: nem hét, hanem tíz évvel ezelőtt merült fel egy ilyen állás létesítése, akkor "sok minden elintéződött volna a városban", egyetlen jó dolog, ami történt, az a sportélet fellendítése – fordult elismerően a több mandátumot megért tanácsos a polgármester felé.
Aztán a szavazáskor is érdekes epizód történt. Peti András habozott megnyomni a gombot. Erre az ülésvezető Claudiu Maior alpolgármester felszólította, hogy gondolkodjon "a végrehajtó hivatal tagjaként". Az RMDSZ alpolgármestere ránézett mellette ülő frakcióbeli kollégáira, majd szavazott. Az eredmény: 15-en elfogadták, hárman ellenezték és négyen tartózkodtak, így a helyi tanács elfogadta a citymenedzseri funkció létrehozására vonatkozó határozattervezetet.
A tanácsülés végén a folyosón az a szóbeszéd járta, hogy Peti András megszavazta az új állását.
Vajda György. Népújság (Marosvásárhely)

Peti András megtörte a frakciófegyelmet
Rácáfolva az egy nappal korábban tett kijelentésére megszavazta a városmenedzseri állás létrehozására vonatkozó határozattervezetet Peti András marosvásárhelyi alpolgármester.
Az elöljáró ezzel megtörte a frakciófegyelmet, hiszen az RMDSZ a városmenedzseri állásról és a szoborállításról szóló határozatok halasztását kérte a csütörtöki soros tanácsülésen. Azonban sikertelenül, hiszen kollégája, Claudiu Maior alpolgármester tanácsára Peti igennel szavazott a polgármester jobbkezének szánt menedzserre.
Az ülésen elsőként a városmenedzseri állás létrehozásáról szóló tervezet került napirendre. Bakos Levente szóvá tette, hogy bár fontosnak tartja az állást, a választások előtt pár hónappal nem időszerű a Dorin Florea polgármester jobbkezének is tartott személy kiválasztása.
A teremben lévő Dorin Florea azt mondta, hogy hét éve kéri már a „citymenedzser” kinevezését, és semmiképp nem arról van szó, hogy neki kell egy ember, hanem arról, hogy a városnak van szüksége egy hozzáértő személyre. A menedzsernek fő feladata, hogy kövesse, és életbe ültesse a városi tanács döntéseit, mutatott rá. Józsa Tibor a határozatban szereplő kritériumokkal volt elégedetlen, és kérte a tervezet elhalasztását. Benedek István szerint fontos lett volna már nyolc éve egy ilyen állást létrehozni és betölteni, de úgy vélte, most már késő.
Claudiu Maior ülésvezető először a tervezet elhalasztását bocsátotta szavazásra, de az RMDSZ-nek nem volt elegendő szavazata ahhoz, hogy ez átmenjen. A második szavazás előtt Claudiu Maior rászólt a bizonytalankodó Peti Andrásra, kijelentve: „Peti, te a végrehajtók tagja vagy alpolgármesterként, s nem a párt utasítására kell hallgass”. Ennek hatására, vagy sem, de Peti szerdai nyilatkozataival és a frakció döntésével ellentétben megszavazta a tervezetet, és Benedek István is igennel szavazott.
A szerdai sajtótájékoztatón, amelyet Peti András Soós Zoltán frakcióvezetővel közösen tartott, az alpolgármester azt furcsállta, hogy Florea miért nem hirdette meg a tisztséget rögtön a 2012-es választások után. „Szükség van egy városmenedzser szaktudására, de ahogy eddig vártunk, még várhatunk pár hónapot, hogy majd az új városvezetés nevesítse azt, akit erre érdemesnek talál, és akiben megbízik” – szögezte le az RMDSZ-es alpolgármester.
A csütörtöki tanácsülésen fontos kérdés volt az Erdélyi Iskola Mozgalom képviselőinek állítandó szoborcsoport kérdése is. Az RMDSZ javaslatára a határozathoz hozzácsatolták, hogy Bethlen Gábor erdélyi fejedelemnek is emlékművet állítanak. Peti András még az ülés előtt kérte a város főépítészétől, hogy készítsen egy jegyzéket azokról a határozatokról, amelyek az elmúlt években szoborállításról születtek és nem valósultak meg.
Karácsony Erdei Etel azt kérte, hogy a szoborállításról szóló határozatot halasszák el, s kérjék ki a lakosság véleményét arról, milyen szobrokat szeretnének látni a városban. Soós Zoltán elmondta: azért kérték a halasztást, hogy a következő ülésig határozzák meg a szoborcsoport és az erdélyi fejdelem szobrának pontos helyszínét. Míg az Erdélyi Iskola Mozgalomnak emléket állító alkotást a vár mellé szeretnék elhelyezni, és ezt senki nem ellenzi, az RMDSZ-frakció azt szeretné, hogy Bethlen Gábor szobra a főtéren álljon.
Soós Zoltán szerint azonban ebbe Dorin Florea polgármester nem fog beleegyezni. A szoborállításról szóló határozattervezetet végül nem halasztották el, mert nem volt meg az ehhez szükséges szavazatszám. Így elvi döntés született a szoborcsoport és a Bethlen Gábor-szobor állításáról, de egyikhez sincs konkrét helyszín rendelve. Várhatóan a következő ülésen fognak erről vitázni a vásárhelyi önkormányzati képviselők.
Simon Virág. Krónika (Kolozsvár)

Számonkérés helyett „kibeszélés” Petiék ügyében
Nem történt fegyelmi kihágás, így fenyítésre sem került sor, hanem inkább jól kibeszélték magukat, és erőt gyűjtöttek az elkövetkező nehéznek ígérkező három hónapra – jellemezte a marosvásárhelyi RMDSZ-frakció kedd esti ülését Soós Zoltán frakcióvezető. 
A találkozón többek között a múlt csütörtöki tanácsülésen történtekről tárgyaltak. Mint arról beszámoltunk, az ülésen az RMDSZ az előzetes egyeztetés és bejelentés alapján a városmenedzseri tisztségre vonatkozó határozattervezet halasztását kérte. Ez azonban nem kapta meg a szükséges szavazatot, s a tervezet eredeti formájában történő szavazásra bocsátásakor két RMDSZ-es tanácsos, Benedek István és Peti András alpolgármester igennel szavazott.
A múlt heti esetről szólva Soós Zoltán frakcióvezető kifejtette: az előzetes frakciódöntés a halasztásról szólt. A második szavazásról nem volt egyeztetés, de magától értetődő, hogy ha halasztást kértek, az nem jelent igennel való szavazást. Hangsúlyozta: a két RMDSZ-es igen nem osztott és nem szorzott a citymenedzseri állás elfogadásának kérdésében, hiszen csak egyszerű többségre volt szükség.
„Beszélgettünk arról, hogy ilyen és hasonló esetben, ha valaki a frakcióból azt érzi, túl nagy nyomás nehezedik rá – mint Peti Andrásra, aki kissé később szavazott, miközben Claudiu Maior is rászólt –, akkor időt kell kérni arra, hogy átgondolja döntését, vagy egyeztessen a frakcióval. Biztos lesznek még hasonló nehéz pillanatok, döntések az elkövetkező három hónapban, a választások előtt” – mondta Soós, aki szerint egy ilyen kibeszélő beszélgetésre már rég szükség volt a frakcióban.
Hangsúlyozta, építő jellegű egyeztetés volt, amelyben arra fektették a hangsúlyt, hogyan tudják támogatni, erősíteni egymást. Múlt pénteken, a tanácsülést követően Soós Zoltán kifogásolta, hogy Peti András és Benedek István a városmenedzseri tisztség létrehozása mellett szavazott annak ellenére, hogy előzőleg az RMDSZ-frakció a halasztásról döntött. Úgy vélte, aki az RMDSZ frakciója ellen szavaz, az a magyar politikai közösség képviselete ellen jár el, ami nem elfogadható.
A keddi frakcióülést követően a Transindex hírportálnak már úgy nyilatkozott, érzékelik a problémát, de nem szeretnék az ügyet a nyilvánosság előtt megbeszélni. Kifejtette, nem Peti megregulázása a cél, hanem hogy a következő három hónapban ténylegesen együtt tudjanak dolgozni. Úgy vélte, bár Peti András alpolgármesterként bevált, a városi RMDSZ-szervezet vezetésére nem alkalmas.
„A pártvezetésben komoly problémák és hiányosságok vannak, és azt nem szabad tolerálni” – jelentette ki a hírportálnak Soós, többek között azt kifogásolva, hogy a városi szervezet nem fogadott el cselekvési tervet a magyar polgármesterjelölt és tanácsosjelöltek támogatásáról.
Pap Melinda, Simon Virág. Krónika (Kolozsvár)

A balkáni csillag
Múlt héten végleges választ kaptak sokan egy, a tavalyelőtti télelő óta lappangó kérdésükre, hogy az elnökválasztás két fordulója közt hirtelen népszerűvé vált ember, aki polgármesterből igencsak gyorsan lett pártelnök, majd államfőjelölt, képes lesz-e az államelnöki hivatalból jobb irányba terelni az ország szekerét. Nos, nem. Mert aki a temesvári forradalom szimbolikus alakjától képes egy állami kitüntetést visszavonni azért, mert pusztán azzal a szólásszabadsággal élt, amelyért azon a bizonyos decemberen emberek adták a vérüket és életüket, az nem államférfi. Ugyanolyan botcsinálta politikus, mint a közügyeinket irányítók jókora hányada, akik főleg maguk és környezetük anyagi gyarapodására akarják a hatalmat birtokolni, semmint azért, hogy a köz javát szolgálnák. Mindjárt jobban értjük, miért javasolta szűk hét esztendeje egy kormányválság idején miniszterelnöknek annak a koalíciónak a két vezéralakja, akikből az egyik ma bíróság előtt áll, a másik pedig úgy tűnt el a politikai süllyesztőben, hogy senki nem érzi hiányát.
Szóval, balkáni csillagunk teljes mellszélességgel beleszürkült a Dâmbovita-parti tájképbe. Pedig ez az ügy is kiváló alkalom lett volna bizonyítani européer mivoltát. Mert nem lett volna köteles visszavonni a kitüntetést a temesvári forradalom szimbolikus alakjától, viszont felvethette volna a kérdést, ha már vita alakult ki úgy egyáltalán az érdemrend margóján, hogy az ország legrangosabb kitüntetésének bármely fokozatát birtokolhatja-e olyasvalaki, akit korrupcióért jogerősen elítéltek. A volt szocdem kormányfő és elnökjelölt kitüntetésének visszavonását persze nem kezdeményezték a párttársak, már hogy is tehették volna, amikor a második, állami ellátást kockáztató miniszterelnök az elsőnek a politikai nevelt fia a bukaresti közélet hátterében jártasok szerint. Egy, a politikum fölött álló, pártatlan államelnöknek viszont, mint amilyen az alaptörvényben rögzítettek szerint a mienk is kellene legyen, ki kellett volna erre is terjedjen a figyelme. Ha nem csak azzal van elfoglalva, hogy magas polcra helyezett díszkisebbségiként illemtudóan bólogatva hajtsa végre valódi gazdái utasításait.
Az ügy kapcsán bizonyosan folytatódik még a vita. És a törvénytisztelő állampolgár joggal várja el a nagy becsben tartott kitüntetés többi birtokosától is a megszólalást, mert egyenes gerincű embereket illene zavarjon egy köztörvényes társasága, még ha kormányfő is volt az illető. Ha mégsem, akkor csak azzal maradunk, hogy amilyen az ország, olyanok a csillagai is.
Benedek István. Népújság (Marosvásárhely)

Márciusi bosszúságok
Rögtön a székely szabadság napja után már közleményben jelezte a csendőrség, hogy bírságolni készül, és nem is tartott sokat, amíg az egyenruhások a tettek mezejére léptek: 84 embert bírságoltak meg a videofelvételek alapján, amihez még hozzáadódik a zászlófaragó atyafi elleni bűnvádi feljelentés. Amikor magyarok ellen irányuló cselekedetekről van szó, már korántsem ilyen buzgók a hatóságok.
Egyes hírforrások szerint olyanok is kaptak most bírságot, akik ott sem voltak a rendezvényen, lehet, valahol gondok vannak a hatósági archívumokban... vagy csak pusztán megszokásból kézbesítettek jegyzőkönyvet ismét régebbi címekre. És minden bizonnyal újabb jogi harcok indulnak a friss bírságok nyomán is, miközben a régiek még le sem zárultak, hiszen például a Székely Nemzeti Tanács elnökére két éve kirótt büntetés ügyében máig sincs jogerős bírósági döntés. Székelyként, úgy tűnik, adót fizetni és hallgatni van jogunk.
Mással szemben messze nem ilyen szigorúak a hatóságok. Minap az adófizetői pénzen már csak alig éltetett közszolgálati televízió egy késő esti adásából derült ki, hogy a fekete márciusi Görgény-völgyi  mozgósítás egyik felelőse nemcsak hogy szabadlábon, hanem ugyanúgy állami állásban van, mint negyedszázada is volt a községházán. Nagy tétet nem lenne érdemes arra tenni, hogy a vádhatóság valaha is kérdőre vonná másmiért, mint egészsége kapcsán. Iskolapélda a kettős mércére.
Adófizetőként – és efelett talán valamikor a többségiek is elgondolkodhatnak – igazán dühítő, hogy ha az állam teljes intézményrendszere legalább annyira jól működne, mint belügyi erőszakszervezetei és a korrupciós ügyekben illetékes vádhatósága is, olyan országunk lehetne, aminek legalább az öreg földrész csodájára járna. Ha ilyen eredményesen tudna ez az állam egészségügyi, közlekedési infrastruktúrát alkotni és fenntartani, reálgazdaságot is segítő beruházásokat eszközölni, a rendszerváltás óta eltelt szűk három évtized alatt talán be is értük volna életszínvonalban a kontinens nyugati felét. Talán az is meglehet, hogy nem polgártársaink milliói keresnék a betevőt olcsó vendégmunkásként a nyugati országokban, hanem itt keresnék a boldogulást más európai államok munkavállalói. Akkor mondhatnánk azt, hogy kezdenek valóra válni az első szabad márciuskor táplált reményeink. Melyek még mindig az álmok birodalmában vannak, és az idén nagyon sokan kellene nagyon okosan eljárjanak ahhoz, hogy a valósággá válás útján ezeknek az álmoknak a megvalósításáért tehessenek egy lépést.
Benedek István. Népújság (Marosvásárhely)

Még nem végleges a marosvásárhelyi tanácsosjelölt-lista
Vitatott gyakorlat, nem várt visszalépés
A múlt csütörtökön megtörtént a marosvásárhelyi RMDSZ-tanácsosjelöltek nem végleges rangsorolása. Ezt követően Portik Vilmos, a Forgatag társszervezője és a tavalyi hárompárti összefogás egyik meghatározó alakja, akinek befutó helyet ígértek a közösnek szánt önkormányzati listán, bejelentette, hogy nem él a lehetőséggel, és visszavonul párttisztségeiből. A Népújságnak Peti András, az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnöke nyilatkozott.
– Az előző választások alkalmával sok bírálat érte az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetét, hogy a jelöltállítások belterjesek, s gyakorlatilag egy szűk csoport készíti. Most is indulatokat váltott ki a jelöltek rangsorolásának "zárt csoportos" eljárása. Az újralétesült körzetek nemhogy ezen változtattak volna, hanem részesei lettek a látszatdemokráciának, állítják az eljárás bírálói. Máshol, például egyes székelyföldi településeken nyílt előválasztáson döntöttek a befutó helyekről, Marosvásárhelyen miért nem?
– Szervezetünk alapszabályzata és az SZKT erre vonatkozó határozata alapján három módszer közül választhattunk. Marosvásárhelyen a választmány úgy döntött, hogy a körzeteknek adnak nagyobb felelősséget, rájuk bízzák a döntést. A jelöltállítás módszertanát és a szelekciós kritériumokat minden médiában meghirdettük. Tehát fontosnak tartottuk az átláthatóság megteremtését. Ezenkívül a területi képviseletet és szakmaiságot tartottuk szem előtt a jelöltek rangsorolásakor.
– Milyen területi képviselet az, amikor a lakhelyétől távol eső körzetet képvisel a jelölt?
– Megadtuk a lehetőséget, hogy a tanácsosjelölt maga válassza meg az általa képviselni kívánt lakónegyedet.
– A kiszivárgott rangsorból az derül ki, hogy a régi tanácsosokból csak kettőnek a munkájára lehet számítani, egy pedig a négyéves megyei képviselet után tér vissza. Értékesnek tartott emberek nem vállaltak újabb mandátumot. Kiesik a frakcióvezető Soós Zoltán, aki független polgármesterjelölt, a jogász Karácsony Erdei Etel, a kiváló pedagógus Haller Béla és nagy tapasztalatú dr. Benedek István is. Miért fontos, hogy ezzel szemben a lista elején három sportoló legyen?
– A kiszivárogtatásról csak annyit, hogy azért nem adtunk még ki sajtóközleményt, mert a megyei szervezet döntéshozó testülete, a TÁT csütörtöki ülésén véglegesíti a sorrendet. Ami a sportolókat illeti, nekem nem tisztem egyetlen társadalmi kategóriát sem minősíteni.
– Portik Vilmos vasárnap este Facebook-bejegyzésben hozta nyilvánosságra, hogy nem kíván a továbbiakban politikai szerepet vállalni. Azzal érvelt, hogy nem tudja elfogadni az RMDSZ kizáró magatartása miatt most körvonalazódott felállást, ezért nem hajlandó ebben a politikai szemfényvesztésben cinkossá válni. Ez miként befolyásolja a jelöltlista összetételét?
– Két dolgot szeretnék megkülönböztetni. Egyfelől várjuk, hogy az EMNT nevezze meg jelöltjeit, akik a közös listán, de RMDSZ-jelkép alatt indulnának. Portik Vilmos lépése, hogy minden tisztségéről lemond a néppártban, új helyzetet teremtett. Mi továbbra is várjuk, akár magánszemélyként, akár a néppárt képviseletében, hogy a mi listánkon induljon. A tervezett 29 helyből 24-re van jelöltünk, a lista fennmaradó helyeire a politikai partnerektől mind az EMNT, mind az MPP részéről – akikkel a polgármesterjelölt- előválasztást lebonyolítottuk – továbbra is várjuk a jelöltek megnevezését.
Az RMDSZ marosvásárhelyi választmányának rangsorolása
A médiában (vasarhely.ro) megjelent "tizenötös keret": listavezető Peti András jelenlegi alpolgármester, második dr. Magyari Előd, harmadik Szászgáspár Barnabás, a Maros Kosárlabdaklub másodedzője, negyedik Csíki Zsolt, a Szász Albert Sportiskola igazgatója, ötödik dr. Bakos Levente közgazdász, hatodik Mózes Levente közgazdász, jogász, közigazgatási szakértő. A sorrend így folytatódik: Bakó Szabolcs, a Maros Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács jelöltje, Kovács Lajos jogász, Novák Zoltán történész, Furó Judit műépítész, a Nőszervezet jelöltje, Boros Gyula, Kovács Árpád Géza, dr. Makkai Gergely, dr. Tamási Zsolt és Bíró Csaba Szilveszter. Az RMDSZ-nek jelenleg tíz önkormányzati képviselője van a városi tanácsban.
Karácsonyi Zsigmond
Népújság (Marosvásárhely)

Döntött a marosvásárhelyi tanács
A főtéren állhat Bethlen Gábor szobra
Miután a marosvásárhelyi tanácsosok a legutóbbi ülésen elvi határozatot hoztak arról, hogy Bethlen Gábornak, Erdély volt fejedelmének a szobrát nem a vár mellett, hanem a főtéren állítják fel, amit a tanács jegyzője törvényességi okokra hivatkozva nem láttamozott, a tegnapi közgyűlésen a testület tagjai – négy kivétellel – megszavazták a helyszínváltást.
Peti András alpolgármester szerint leghamarabb az év végén avathatják fel az emlékművet.
Tegnapi – ebben az önkormányzati ciklusban valószínűleg az utolsó – ülésén a marosvásárhelyi tanács jóváhagyta, hogy Bethlen Gábornak a város főterén állítsanak szobrot. Hozzászólás, kifogás nem volt, ám négy képviselő nem szavazta meg a tervezetet, amelyet azonban a képviselők többsége elfogadott. "Sikerült meggyőznünk a képviselőkollégákat, hogy a szobornak méltó helye mégiscsak a főtéren van.
Ez lenne az első magyar vonatkozású szobor a városközpontban. Örülök, hogy ezzel a döntéssel zöld utat kapott a főtéri Bethlen Gábor-szobor. Ezután már csak a kivitelezés marad hátra, egyrészt a pályázat minél hamarabbi véglegesítése, a nyertes pályamunka kiválasztása, illetve a szükséges engedélyek beszerzése" – jelentette ki az ülést követően a sajtónak Peti András alpolgármester. A kérdésre, hogy felmerülhetnek-e a továbbiakban akadályok a szoborállítást illetően, hangsúlyozta: mivel nem készült el a zöldövezeti regiszter, ezért erre nem is lehet hivatkozni, mivel föld alatti garázs volt elképzelve ezen a részen, nagy valószínűséggel közművesítést sem érinthet a szobor talapzata, és azt is valószínűtlennek tartja, hogy a műemlékvédelem elgáncsolná a tervet. Az alpolgármester szerint leghamarabb az év végére kerülhetne helyére a szobor, aminek költségeire egy korábbi ülésen félmillió lejt különített el a tanács. A Bethlen-szoborral párhuzamosan az Erdélyi Iskola irányzat képviselőinek szoborcsoportját is felállítanák, a vár mellett.
A testület sürgősségi eljárással további költségvetés- kiigazításról is szavazott, a jogi személyek adójából keletkezett többletbevételt, 8,7 millió lejt elosztotta különböző beruházásokra. Egyrészt a Bernády iskola manzárdosítására, illetve a belső homlokzatának felújítására közel 3 millió lejt, ugyancsak 3 millió lejt elektromos autóbuszok vásárlására és 5,7 millió lej helyett csupán 3 millió lejt utcák, járdák korszerűsítésére.
A tanácsosok asztalain tegnap ugyan nagy meglepetésre megjelentek a tolmácskészülékek, ám ezeket a képviselők tolmács hiányában nem használhatták. Így dr. Benedek István magyar nyelvű hozzászólásán kívül csak a Jó napot kívánok! hangzott el ezúttal is magyarul, az ülés továbbra is román nyelven zajlott.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)

Kovács Péter: ha Benedek István nem tud segíteni, legalább ne ártson!
Elfogadhatatlan és sajnálatos, hogy dr. Benedek István, az RMDSZ leköszönő marosvásárhelyi városi tanácsosa, a testület utolsó ülésén Dorin Florea polgármester mellett tartott kampánybeszédet − nyilatkozta Kovács Péter ügyvezető elnök, majd hozzátette: méltatlan vége ez 20 év tanácsosi tevékenységnek.
„Benedek doktor egy olyan jelölt mellett kampányol, aki számára a kétnyelvűség egy nyűg. Aki 16 éves regnálása alatt nem volt képes megoldani a kétnyelvű utcanévtáblák helyzetét, a Vásárhelyi Forgatagot a központból a város szélére száműzte, sokszor úgy tűnt, hogy a fakivágás és a kockakövezés fontosabb számára, mint a magyar közösség elvárásai, igényei, gondjai” – fogalmazott a szövetség ügyvezető elnöke, aki szerint négy mandátum „eredménye”, hogy a település elszigetelődött, míg a régió nagyvárosai gazdasági szempontból szárnyalnak, addig Marosvásárhely egy helyben topog. „Fontos lenne, ha Benedek doktor tisztázná: két évtized alatt azokat képviselte, akik szavazatukkal megbíztak benne, vagy Dorin Florea csatlósaként dolgozott? Én nem tudom a választ erre a kérdésre, azonban a marosvásárhelyieknek joga van tudni, hogy mi az igazság” − mondta az ügyvezető elnök.
Kovács Péter elmondta: Soós Zoltán, az RMDSZ által is támogatott független polgármesterjelölt jó vezetője lesz Marosvásárhelynek, az ott élő magyaroknak és románoknak. „Ő az egyedüli, aki képes felszabadítani a várost a korrupciótól. Egy olyan integráló személyiség, aki előtérbe tudja helyezni a város és lakóinak érdekeit, aki bízik Marosvásárhelyben, a közösség jövőjében és erejében, győzni azonban csakis összefogással tud. Felszólítom dr. Benedek Istvánt, hogy ha nem tud segíteni a magyar polgármesterjelöltnek, akkor legalább ne ártson, ne rontsa az esélyeit!” − zárta nyilatkozatát Kovács Péter.
maszol.ro

Hegedüs Csilla: társadalmi nyomás alakul ki az épített örökségért
Kézzelfogható hatása van az RMDSZ ügyvezető elnöksége által szervezett Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket kezdeményezésnek, egyfajta társadalmi nyomás alakul ki ezen a téren – mondta el Hegedüs Csilla kultúráért felelős ügyvezető alelnök a Maszolnak adott interjúban.
Június 30. és július 3. között közel száz fiatal táborozott az Örökségünk őrei kalotaszentkirályi táborában. Milyen élményekkel gazdagodtak?
Az Örökségünk őrei kezdeményezésben résztvevő iskolák nyertes csapatait hívtuk meg, így aztán jelen voltak dévai, Nagyenyedi, besztercei, Kolozsvári és kalotaszentkirályi diákok. Meg akartuk nekik köszönni a részvételt, hogy kiválóan védték az épített örökségünket, és éppen azért, hogy ezt még hatékonyabban tegyék a jövőben, szerveztünk egy kommunikációs napot is számukra Maksay Ágnes rendező, forgatókönyvíró, a Video Pontes stúdiótól Csép Gergő és Péter Anna, Krippán Kinga, a Paprika Rádió műsorvezetője, Benedek István és Tamás Ágnes kommunikációs szakemberek segítségével.
Milyen feladatot kaptak tőlük a táborlakók?
Azt kellett kitalálniuk, hogy szerintük hogyan fog kinézni Kalotaszentkirály száz év múlva. Nyolc csapat alakult, amelyekben összekevertük a diákokat, így megtapasztalhatták azt is, hogy milyen együtt dolgozni, közös arculatot tervezni vadidegen emberekkel. Rövid filmet is készítettek az elképzeléseikről, rádiós anyagot készítettek és online kommunikációt is tanultak. Számomra ugyanakkor nagy öröm volt, hogy amint beosztottuk a csapatokat, rögtön elkezdtek ötletelni, és érdekes elképzelések születtek, a helybeliekkel is jól működtek együtt.
Ez tökéletesen talál az Örökségünk őrei koncepciójával, hiszen az a cél, hogy megismertessük és megszerettessük a fiatalokkal az épített örökséget, ami az életük részévé válna. Ezt hozta a kalotaszentkirályi tábor is a feladatok mellett a kirándulással, tábortűzzel, filmnézéssel, csokievéssel és minden egyébbel, ami ehhez hozzátartozik.
Hogyan folytatódik a projekt?
Ősztől újra elindítjuk a kezdeményezést elsősorban a szórványmegyékben, mert az RMDSZ főtitkársága 2011-ben elfogadta a szórvány cselekvési tervet, amelynek része az Örökségünk őrei. Hunyad, Fehér, Beszterce és Kolozs megyeben biztosan folytatjuk ezt, Szeben és Brassó megyében szeretnénk felélénkíteni a projektet, ugyanakkor nagy öröm számunkra, hogy Maros megye és Csíkszereda jelezte, hogy szeretnének bekapcsolódni.
Egy iskolai éven keresztül zajlik majd a tevékenység, a tábort is meg szeretnénk szervezni, mert a kalotaszentkirályi Ady Endre iskola kiváló gazdának bizonyult, nagy szeretettel fogadtak, a helybéliekkel együtt.
Mindaz, ami az egy év alatt megszületett ötletként, hogyan foganatosítható a jövőben?
Kolozsváron a Brassai Sámuel Elméleti Líceum csapata örökbe fogadta az Uránia épületét, és ezáltal olyan sikeresen felhívták a figyelmet az értékeire, hogy a polgármesteri hivatal – Horváth Anna alpolgármester támogatásával – úgy döntött, megvásárolja az épület földszintjét. A fiatalok elkezdték visszahozni a köztudatba, hogy mennyire fontosak ezek az épített örökségek, és csak arra gondoljunk, hogy nekik vannak testvéreik, szüleik, nagyszüleik, akik szintén bekapcsolódhatnak. Nagyon-nagyon sokan megjelentek támogatóként, segítőként. Lassan kezd kialakulni az a nyomás, amely miatt kénytelenek lesznek a városvezetők kiállni az épített örökségek mellett.
Kustán Magyari Attila
maszol.ro

V. Aradi Magyar Könyvnapok
A papagájok nyelve
Szerda délután a Jelen Ház nagytermében mutatták be Sz. Benedek István A papagájok nyelve című kötetét, a bemutató egyben az V. Aradi Magyar Könyvnapok hivatalos megnyitója is volt. A rendezvényt, akárcsak az előbbi években, az Aradi Polgármesteri Hivatal támogatta az Arad Municípiumi Kulturális Központon keresztül. Köszönet érte.
Azért érdekes ez a könyv, mert kicsit kilóg a sorból, ha a szerző többi művét vizsgáljuk, hiszen gyakorlatilag sci-firől beszélünk. Bege Magdolna, a Nyugati Jelen főszerkesztője, valamint Réhon József nyugalmazott tanár értekezett a kötetről, illetve a szerzőről. Fekete Károly, a Kölcsey Egyesület tikára részleteket olvasott fel.
Tulajdonképpen három történet tárul az olvasó elé, és mindhárom történetbe szerepel egy-egy megszállott tudós. Az egyik tökéletes robotnőt épít, a másik elképesztően furcsa módon készíti szobrait, a harmadik állatokon végez kísérleteket, és eléri, hogy bármilyen hangon „meg tudjanak szólalni”. Ahogyan azt Bege Magdolna kiemelte, mindhárman túl akarnak lépni az emberi mivolton. Nem elégszenek meg a felfedezéssel és a kísérletekkel, teremteni akarnak! A már-már groteszk jelleget azonban nem maguk a leírt történetek biztosítják, hanem ezen történetek továbbgondolása, valamint a felismerés, hogy a sci-fi nem is áll olyan távol a valóságtól, mint gondoltuk volna. A monológok és a bevezetett szakterminusok tudományosságot és hihetőséget kölcsönöznek a kötetnek, ezzel is fokozva az olvasáskor keletkező valóságérzetet.
Két vagy három generációval ezelőtti felmenőink el nem tudták volna elképzelni, hogy a zsebben elférő, lassan elengedhetetlenné váló okostelefonok számítási kapacitása meghaladja azon gépekét, amivel fél évszázada embert küldtek a holdra miért ne brekegnének tehát mondjuk húsz év múlva a kutyák?
Réhon József néhány adatot és érdekességet mondott el a szerzőről, melyek nem számítanak igazán titoknak, csak nem mindenki tud róluk. „Szakmáját tekintve Benedek Pisti mérnök. Igaz, hogy csak vegyészmérnök, de mérnök!” – hangzott el az első érdekes információ. Megtudhattuk továbbá, hogy 1941-ben született, és alig kétéves korában ikertestvérével majdnem belehaltak egy betegségbe. Eddigi műveiben megfigyelhető, hogy bármilyen műfajban ír, mindig visszatér a haza és az anyanyelv problémájához. Az eladott kötetekből befolyó pénzt nem tartja meg, hanem, ahogyan eddig is tette, valakit támogat belőle, diákot egyesületet stb.
Könyvet azonban, mint a tanár úr mondta, nehéz manapság eladni. Sokszor akkor sem kell senkinek, ha ingyen van. Ha mégis orvosolni próbálnánk a helyzetet, folyamodhatnánk talán egy cselhez: feladhatunk egy apróhirdetést, mely olvasásra hivatott késztetni az érdeklődőket. „Jól szituált, minden káros szenvedélytől mentes, sportos, jóképű fiatalember olyan társat keres, amely Eurónét idézi Sz. Benedek István A papagájok nyelve című könyvéből.”
A méltatók igen ajánlották a kötetet a nagyközönségnek, ezért egy poént sem lőttek le. Mindenkinek el kell olvasnia, hogy megtalálja az érdekességeket, s hogy eldöntse: a szerző jövőbe lát-e vagy csak gazdag fantáziával rendelkezik…
Gál Lajos
Nyugati Jelen (Arad)

Nemzetközi hadtörténeti szimpóziummal
Románia háborújára emlékeznek
Vasárnap kezdődött és holnap ér véget a Románia 1916. augusztusi első világháborús hadba lépésének centenáriuma alkalmából szervezett, magyar és román történészek részvételével rendezett nemzetközi hadtörténeti szimpózium, melynek első napi előadásait a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi karának épülete látta vendégül. A rendezvénysorozat tegnap, valamint ma Brassóban határjárással és dokumentumfilm-bemutatóval folytatódott. A tudományos program holnap Marosvásárhelyen, a Bernády Házban tartandó előadásokkal zárul, illetve itt is bemutatják az 1916 – Erdélyi elégia című dokumentumfilmet.
A vasárnapi tudományos program Koszta István hadtörténelmi író, újságíró köszöntőjével vette kezdetét, majd a résztvevőket a házigazda Sapientia részéről Dávid László rektor, a főtámogató Csíkszeredai Magyar Főkonzulátus nevében Lukács Bence Ákos konzul, az Erdélyi Múzeum-Egyesület részéről Sipos Gábor elnök üdvözölte. Az első világháború keleti frontjain készült eredeti fotókból álló kis kiállítás is nyílt, melyet Cseke Gábor író nyitott meg.
A román hadba lépés
1916. augusztus 27-én a Román Királyság az antant hatalmak oldalán belépett az első világháborúba, Erdély megtámadásával. Az akkor hét és fél milliós lakosságú Románia lélekszámához képest óriási, 800 ezer fős hadigépezetet állított fel mintegy 400 ezer fegyveressel. Ennek háromnegyede indult meg az Osztrák-Magyar Monarchia ellen, hogy megkaparintsa a régóta áhított Erdélyt. Ma már tudott, hogy a román támadás egyáltalán nem váratlan árulás volt, a meglepetés csupán annyi volt benne, hogy a románok a Monarchia hadvezetése által vártnál két héttel korábban támadtak. Bukarest addig papíron ugyan a központi hatalmak szövetségese volt – a hármas szövetség kültagjaként már 1883 óta, és legutóbb 1913-ban írta alá Károly király a szövetségi szerződést Németországgal és a Monarchiával, de ezt a német származású Hohenzollern-ági román uralkodó sosem ratifikáltatta a Bukaresti parlamenttel. Az első világháború kitörésekor Románia már eleve a semlegességet választotta, és a németbarát Károly halála, illetve Ferdinánd trónra lépése után egyre erőteljesebbek lettek az antantbarát hangok. A papíron létező német–osztrák–magyar szövetség a szerződés titkossága miatt nem volt szélesebb körben ismert.
A monarchia hadvezetése tisztában volt azzal, hogy Erdélyt csak látszólag védik jól a Kárpátok, a sok szoros és hágó számos átkelési lehetőséget kínált egy támadás eshetőségére, erődrendszer kiépítésére viszont nem volt pénz, továbbá számos katonai vezető gyanakvását elaltatta az 1883-as szövetségi szerződés. A még a háború előtti tervek azzal számoltak, hogy a védtelen hágókon beözönlő románokat az erdélyi népfelkelők, csendőrök és kisszámú katona feltartóztatja a Maros–Kis-Küküllő vonaláig, amíg a Monarchia erősítése meg nem érkezik.
Lényegében így is történt. Bukarest hosszas sürgetésre 1916. augusztus 17-én aláírta a titkos szerződést az antanttal, elkötelezve magát a hadba lépésre és arra, hogy semmi esetre sem köt különbékét a központi hatalmakkal, cserébe pedig megkapja Magyarország területét egészen a Tiszáig. Ám a románok eltaktikázták magukat, túl sokáig vártak, lekéstek az orosz Bruszilov- offenzíva első feléről, amelynek célja a központi hatalmak összeroppantása volt – jobb időzítéssel kiüthették volna a négy fronton is a csodával határos módon kitartó Ausztria-Magyarországot. Végül augusztus 27-én éjszaka 300 ezer emberrel 18 különböző ponton, csaknem tízszeres túlerővel rohanták le a szinte teljesen védtelen Erdélyt, miközben a Monarchia két- három millió fős hadserege három fronton harcolt.
Szeptember közepéig a támadók elfoglalták Brassót és Csíkszeredát is, miközben az Erdély felmentésére átdobott 9. német és az összeszedett 1. osztrák–magyar hadsereg lassan tudott felfejlődni, mert a vasútvonalat leterhelték a menekülők.
Szeptember közepére azonban a központi hatalmak hadseregei is felkészültek a válaszra, és bár létszámuk alulmúlta a románokét, harcértékben messze erősebbek voltak. Az orosz fronton edződött monarchiabeli katonák és a Falkenhayn által vezetett német hadsereg nagy erővel tört előre, és városról városra felszabadította Erdélyt. Időközben az Ókirályságban mAradt százezres román hadsereg sorsa sem alakult jobban, amelynek a bolgár–román határt kellett volna tartania az erdélyi offenzíva ideje alatt: az August von Mackensen német tábornok által megszervezett Dunai Hadsereg nemcsak a románokat, hanem a felmentésükre érkező orosz seregeket is szétverte. A románok védekezésre kényszerültek Erdélyben is, de nem bírták a nyomást, az osztrák–német–magyar csapatok három hét alatt tönkreverték őket. Októberben a harcok már áthelyeződtek a Román Királyság területére. A román ellenállás villámgyorsan felmorzsolódott, Mackensenék október végén bevonultak Konstancára, az erdélyi hadsereggel egyesülve pedig a központi hatalmak seregei elfoglalták a Bukarest környéki erődrendszert is, és 1916. december 6- án bevonultak a román fővárosba.
A román hadsereg csaknem teljesen megsemmisült, Ferdinánd király Jászvásárra menekült, az ország teljes meghódítását csak a megérkező cári seregek, valamint az angol és francia fegyverszállítmányok tudták megakadályozni. A front megmerevedett, a Román Királyság háromnegyede német és osztrák–magyar megszállás alá került: a németek rengeteg kőolajat termeltek ki a román mezőkről, a monarchia pedig tulajdonképpen az innen nyert élelmiszerkészletekből tudta ellátni hadseregét a következő évben.
A román hadsereg francia kiképzőtisztek és fegyverzet segítségével jelentősen megerősödött, azonban Oroszországot 1917 végére kiütötte a háborúból a bolsevik hatalomátvétel, a románoknak egyedül pedig esélyük sem volt. Ezért Ferdinánd fegyverszünetet, majd 1918 májusában békét is kötött a központi hatalmakkal, amelynek értelmében Bulgária megkapta Dobrudzsát, a Monarchia pedig mintegy 5600 négyzetkilométernyi határsávot a Kárpátokban, míg Romániát Besszarábiával kárpótolták. Ferdinánd azonban ezt a békeszerződést sem ratifikáltatta a parlamenttel, és a hadsereget sem szerelte le, hiába írta elő azt az egyezmény. Így a Monarchia tervei között szerepelt, hogy 1918 őszén erővel szerez érvényt a lefegyverzésnek, erre azonban a központi hatalmak veresége és Ausztria-Magyarország szétesése miatt már nem kerülhetett sor. A román hadsereg pedig ismét megindult Magyarország ellen, másodszor már sikerrel.
Diplomáciától a gazdasági vonatkozásokig
A szimpózium keretében vasárnap Románia hadba lépésének diplomáciai előzményeiről Hajdu Tibor Budapesti kutató értekezett. A nagy orosz visszavonulás és a román beavatkozás dilemmáját Cosmin Ionita Bukaresti történész előadása dolgozta fel. Románia helyéről az osztrák-magyar vezérkar stratégiai tervezésében Pollmann Ferenc Budapesti tudományos kutató mutatott be előadást. A romániai zsidóság első világháborús részvételéről Lucian Nastasa-Kovács Kolozsvári kutató értekezett. Báró Arthur Arz von Straussenburg vezérezredesről, az Osztrák-Magyar Monarchia haderejének utolsó vezérkari főnökéről és megbízott főparancsnokáról, Erdély védőjéről Balla Tibor Budapesti hadtörténész adott elő, Románia hadba lépésének a dunai hajózásra gyakorolt hatásáról a szintén Budapesti Krámli György kutató tartott előadást. Nastasa-Kovács Annamária Kolozsvárról dokumentumértékű fényképeket bemutató előadással jelentkezett.
A rendezvénysorozat tudományos programjának holnap délután, a Bernády Házban 16 órától esedékes záró részében Nagy Botond Sepsiszentgyörgyi levéltáros A háború megjelenése a határszéli Háromszék vármegye gazdasági mutatóiban címmel tart előadást. Erdélyi vasúti alkalmazottak a nagy háború forgatagában címmel Gidó Csaba Székelyudvarhelyi kutató értekezik. A román betörést követő menekülés kutatásának forrásait Veres Emese Budapesti kutató előadása mutatja be, míg A román betörés történetének forrásai a Marosvásárhelyi református levéltárban címmel Berekméri Árpád-Róbert tart előadást.
Az értekezéseket követően Koszta István és Marossy Géza 1916 – Erdélyi elégia (Székely Kálvária) című dokumentumfilmjét is bemutatják.
Benedek István
Népújság (Marosvásárhely)

A tizenhármak emléke
Tegnap arra emlékeztünk, hogy 167 esztendeje haltak vértanúhalált Aradon a magyar szabadságharc honvédtábornokai. Az első felelős magyar kormány miniszterelnökét is ezen a napon végezték ki, nem volt véletlen, hogy a szabadságharc leverését követő osztrák megtorlás éppen az egy évvel korábbi, második bécsi forradalom kitörésének évfordulójára időzítette a vérengzést. Azóta már tudjuk, hogy bár a szabadságharc elbukott, az áldozat nem volt hiábavaló, a nemzet küzdelmének társadalmi vívmányait, a jobbágyfelszabadítást, a közteherviselést és a törvény előtti egyenlőséget már nem lehetett elvenni. És a már haláluk napján mártírrá vált tizenhármak kiállása kellett a későbbi kiegyezést kikényszerítő passzív ellenállás magvainak elvetéséhez is.
Példaadásuk az igaz ügybe vetett megtörhetetlen hit, az összefogás és a hazaszeretet máig élő üzenete. Hiszen a magyar forradalom ügye mellett a kivégzőosztag sortüzéig vagy a hóhér köteléig kitartó tisztek között csak öt volt magyar származású, mellettük három német, két örmény és egy-egy osztrák, szerb és horvát férfi vállalta a halált is a magyar és az egyetemes szabadságért. Az alig két évtizede lezajlott délszláv háborúkra vagy a közelebbi fejleményekre gondolva, vajon hol álltak volna, vagy épp állnának, milyen oldalon ebben a világban? Mert az a haza, amely mellett a végsőkig kitartottak, ma több országba van szétszakítva, ahol a kisebbségi sorban élők még mindig csak amolyan megtűrt, másodrangú polgároknak számítanak, úgy is, hogy a román impérium alatt élőknek szűk százada egészen mást ígértek. Jóhiszemű egymás felé közelítés nélkül kevés az esély a tizenhármak szimbolizálta nemzetiségek közti egyetértésre, ami igencsak elkelne a vén földrész e tájékán ilyen zavaros időkben.
Az öt magyar vértanú pedig vajon hogyan vélekedne egy olyan hazáról, ahol az állítólagos demokraták az egyik legalapvetőbb demokratikus jogtól való tartózkodás mellett álltak ki egy olyan referendum kapcsán, amilyenhez hasonlót a kontinens többi országában is illett volna tartani a vén földrész utóbbi időkbeli egyik legnagyobb kihívásának kérdésében? A néhai tábornokok vélhetően kardot rántanának a hazájukat a brüsszeli harctereken hátba támadó, a hatalomért minden elvet megtagadó utódok láttán. Már ha nem Tamási novellahőseihez hasonlóan húznák ismét magukra a hantot egy ilyen világra ébredve, melyből kiveszett már a nyoma is annak a tartásnak, ami az ő példamutatásukhoz elengedhetetlen volt. Ma a szabadnak csak becézett, közterheket számlálatlanul nyögő, de a törvény előtt az utódállamok polgáraival egyenrangúságot csak néha tapasztaló magyaron nem önkényeskedő császárok, "csak" kalandor politikusok uralkodnak.
Benedek István Népújság (Marosvásárhely)

Könyvbemutató
Feljegyzések Hazámból, „Biharországból”
Október 24-én, hétfőn 18 órakor BENEDEK ISTVÁN Feljegyzések hazámból, „Biharországból” című könyvének a bemutatójára kerül sor a Jelen Ház kávézójában. A könyvet BEGE MAGDOLNA méltatja. A szerzőt, BENEDEK ISTVÁNT (1907–1989) és a könyv eseményeit magába foglaló időket (1907–1944) Jámbor Gyula és Réhon József vita formájában mutatja be.
BENEDEK ISTVÁN Hát ezt még meddig látjuk itt? - Feljegyzések Hazámból, „Biharországból” I. rész (1907-1944) /Irodalmi Jelen Könyvek, Nagyvárad, 2016/ Nyugati Jelen (Arad)

Könyvbemutató a Jelen Ház kávézójában
Mit üzen nekünk Benedek István?
Intim környezetben zajlott a hétfő esti könyvbemutató. Egyrészt a hely szűkössége miatt, de azért is, mert csupa, az irodalom és a közösségi találkozók iránt érdeklődő ember volt jelen (akik azonnal reagáltak – élvezetes pillanat volt – egy bemutatás közben elhangzott bakira): nélkülük nem lehetne Aradon, meg másutt sem „magyar élet”.  
A Krónikásnak azonban az fészkelődik a fejében, párhuzamot vonva az egykori és mai Belényes között: meddig lesz ez így? Benedek István, például, belényesi magyar kaszinóról ír az 1930-as években. Két-három évtized múltán lesz-e háromtucatnyi ember Aradon egy magyarul megjelent könyv bemutatóján?
Sz. Benedek István Németországban élő ny. vegyész és mellesleg (?) író (több, itt megjelent könyv bemutatójáról, az idősebbek némelyikének egykori aradi középiskolás diáktársaként ismerős szerző) édesapjának, Benedek Istvánnak egykori (elveszett) naplójegyzeteit reprodukálta, és rendezte sajtó alá (Feljegyzések Hazámból, „Biharországból”). A Hazám nagybetűje aligha véletlen, az idézőjeles „Biharország” sem: a Trianon után kettészakadt nagyobb háromnegyede Romániához, kisebb, mintegy negyedrésze Magyarországhoz került.
Benedek István, a Belényesújlakon szegénysorsú családban született, majd ügyvédként a vidéki kisváros Belényes vezető magyar értelmiségévé felemelkedő élettörténetének egy, az 1944-ig terjedő részét („minden ember élete egy regény”) tárja fel ez a könyv, amelyet Bege Magdolna (a Nyugati Jelen főszerkesztője), valamint a kötet – az Irodalmi Jelen Könyvek idei sorozatában való megjelenését és bemutatóját is szorgalmazó Réhon József ny. tanár és Jámbor Gyula újságíró közötti beszélgetés igyekezett közelebb vinni az olvasóhoz. Remélhetőleg valamelyes sikerrel.
BENEDEK ISTVÁN Hát ezt még meddig látjuk itt? - Feljegyzések Hazámból, „Biharországból” I. rész (1907-1944) /IRODALMI JELEN KÖNYVEK, Nagyvárad, 2016/ Nyugati Jelen (Arad)

Könyvbemutató: Feljegyzések Hazámból, „Biharországból”
Péntek este tartották a váradi Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban Benedek István Feljegyzések Hazámból, „Biharországból”, I. rész, 1907-1944 című könyvének a bemutatóját.
Az érdeklődőket az est házigazdája, Zilahi Bertalan premontrei öregdiák köszöntötte.
Magyari Sára nyelvész, a Partiumi Keresztény Egyetem oktatója hangsúlyozta: nem kritikát fog mondani az aradi Irodalmi Jelen Könyvek-sorozatban megjelent, különben élvezetes és tanulságos kiadványról, hanem inkább ennek hatásáról igyekszik beszélni, mert véleménye szerint az olvasás nem csupán azért hasznos, mert ezáltal információkhoz jutunk, hanem amiatt is, mivel jólesik az ember lelkének, és gondolatébresztő. Megjegyezte: olyan időket élünk, amikor szeretünk emlékeket állítani, mégis megfeledkezünk arról, hogy milyen valójában jónak és igaznak lenni, tényleg egy közösségért és az átlagemberekért cselekedni. Arra hívta fel a figyelmet: a címben egy kérdés is felvetődik (Hát ezt még meddig látjuk itt?), ami arra utal, hogy egy „beszélgetős könyvvel” van dolgunk, hiszen a szerző megszólít bennünket. Olvasmányos és közérthető a szöveg, mert akkoriban az ügyvédek még normálisan tudtak beszélni. Benedek István felidézi a gyermek- és fiatalkorát, az első világháborút, a második világháború kezdeteit, kortörténeti dokumentumszerűen. Előjön, hogy csak emberek vannak, jó szakemberek, nemzeti és vallási hovatartozástól függetlenül, nincsenek jó vagy rossz magyarok, románok, zsidók stb. Szép és lényeges mondatok íródnak le, úgymint: a parancsnokságnak fogalma sincs az első vonalban helyzetéről (ahogy napjainkban sem), és az iskola, illetve a pedagógusok fontos szerepéről is szó esik többek közt (szigorúság, de ugyanakkor előítéletmentesség).
Életút
A szerző életútját Réhon József nyugalmazott tanár ismertette. Hangsúlyozta: Id. Benedek István nem író, hanem végzettsége alapján jogász. Belényesújlakon született 1907-ben, református földműves családból. Szülei Belényesre költöztek, két gyermekük a református iskolában kezdte meg tanulmányait. Az impériumváltás után a helyi román gimnáziumban tanult tovább, ott érettségizett kiváló eredménnyel. Kolozsváron, a Ferdinánd Egyetemen szerzett jogi diplomát. Belényesen nyitotta meg ügyvédi irodáját, a helyi magyar közösség egyik vezetője lett. Megszervezte a Sasok Turista Egyesületet, felpezsdítette a Magyar Kaszinó életét. A bécsi döntés után Nagyváradra repatriált, folytatta praxisát. Behívót kapott, a keleti fronton megsebesült, leszerelték. Később ismét behívták, a háború utolsó heteiben szovjet fogságba került, ahonnan 1948 augusztusában jöhetett csak haza. Nagyszalontán tanított, majd ismét ügyvédként dolgozott, 1989-ben hunyt el. Feljegyzéseit Németországban élő fia rendezte sajtó alá. Két könyv született: az egyik a 2014-ben megjelent Szögesdrót, a másik pedig a most bemutatott.
Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro

Az Irodalmi Jelennel „Biharországban”, Benedek István nyomában
Belényesújlakon, Belényesen, Nagyváradon és Nagyszalontán jártam, hónom alatt Benedek István könyvével, a Feljegyzések Hazámból, „Biharországból” cíművel. Örömest mentem. Barátaim, Siska Szabó Zoltán és Berecz Gábor kísértek el, vittek. Szép októbervégi napok voltak.
Megálltunk Belényesen. Csütörtök volt, vásárnap. Szekerek helyett csak gépkocsikat láttunk. Végigsétáltunk a „tanárok utcáján”, a Pavel utcán.
Két sor ötszobás kertes házat építettek a gimnázium tanárainak. Az utca két végét sorompó zárta le. Ide behajtani nem lehetett. Nyugodtan pihenhettek a heti 15 órától megfáradt tanár urak. Járhatott, vendégeskedhetett ebben az utcában Bartók Béla is.
Bármerre jártunk, ritka volt a magyar szó.
Így csak felidézni tudtam:
– Valál idesnél?
– Valék!
Vártak, szívesen fogadtak. Réman Elek István református lelkipásztor úr volt a házigazdánk, Boros István lelkész mutatta be a könyvet. Jó volt a hangulat a Belényesi Megmaradás Házban. Jöttek helybeliek, újlakiak, köröstárkányiak, várasfenesiek, közöttük ült Jitaru Széles Antal belényesi római katolikus plébános is.
Bemutatkozott az Irodalmi Jelen. A jelenlevők örültek az ajándékba küldött IJK-köteteknek és az IJ folyóirat példányainak. Kevésnek bizonyultak a magunkkal vitt Feljegyzések Hazámból, „Biharországból” példányok.
Útban Belényes felé, szétnéztünk Nagyszalontán – fotóztunk –, megkóstoltuk a tenkei ásványvizet. Belényes-Szent-Miklósnál integettünk a magára hagyott középkori Pálos-toronynak, Belényesújlak előtt majdnem „nekimentünk” a Pontos-kőnek – a környékbeliek Pantas-kűt mondanak. Mécsest gyújtottunk a belényesi temetőben, az 1944-ben elesett honvédek sírjánál és Köröstárkányban az 1919. áprilisi vérengzés áldozatainak emlékművénél.
A Fenesi-patak völgyében felszaladtunk Béla-váráig. Csak a hegy tövéig. Onnan „már” túl messze volt a vár.
Várad felé, Felix-fürdőn megkerestünk mindent, ami régi volt. Amit érdemes volt, le is fényképeztük.
Nagyváradon szép idő fogadott, sok volt a látni való. „A HOLNAP” városát kerestük. „Beültünk a Müllerájba” – Ady Múzeum –, néhány percre „A HOLNAPOSOK” üresen hagyott székén szemtelenkedtünk. Elsirattuk a Japport-cukrászdát, több mint fél órát időztünk a multikulturálisnak mondott Mihail Eminescu Nemzeti Kollégiumban, az egykori Premontrei Főgimnáziumban. Az iskola portása kíváncsi ember volt, dióhéjban elmondtam neki az iskola történetét 1808-tól 1959-ig. Onnan már tudta ő is. Mesélt az 1700 diákról, a 8 párhuzamos román, magyar, német osztályról. Barátaim végre elhitték, hogy egykori iskolámnak már 1943-tól két torna terme van. Addig csak egy volt.
Lefotóztuk a rendházhoz tartozó kék-fehér templom belsejét, amelynek százados lépcsőin, egy részeg hajnalon, szemináriumi éveire emlékezve Juhász Gyula egy profán misét celebrált.
A Lorántffy Zsuzsanna Református Központban, Magyari Sára elragadóan beszélt Benedek István könyvéről. Magam, többek között a város 1940–1944 közötti háborús napjairól meséltem, és arról, hogyan alakult ki az aradi születésű, kalandos életű Van der Hoschke Rozsnyay Kálmán hagyatékából a nagyváradi Ady Múzeum.
Az IJK köteteket és az Irodalmi Jelent Nagyváradon már ismerték, szétkapkodták. Szégyenkeznünk kellett, mert Belényes után, a bemutatott könyvből mindössze 5 példánnyal szolgálhattunk.
Házigazdáink – Zilahi Bertalan premontrei öregdiák és Veres-Kovács Attila tiszteletes úr – lekísértek bennünket abba a terembe, ahol egy koccintásra vendégül láthattuk az IJ és Benedek István nagyváradi barátait.
Elköszöntünk, de a várostól csak hosszas bolyongás után szabadultunk. Eltévedtünk, pedig a sofőr nem is koccintott.
Emlékeket és könyveket hoztunk magunkkal, abból az időből, amikor a Fekete-Körös különösen sok bánatot körözött.
Réhon József
Nyugati Jelen (Arad)

Maradni és hallgatni, folytatni a csatát, vagy feladni a múltat?
A Sapientia egyetem bővítési lehetősége magyar nyelvű orvos és gyógyszerészképzéssel – ez volt a legkényesebb és -vitatottabb napirendi pont azon az oktatásügyi konferencián, amelyet szerdán este szervezett Marosvásárhelyen a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület.
Maradni és hallgatni, esetleg folytatni a sokszor szélmalomharcnak tűnő csatát a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) vezetőségével, vagy feladni a múltat és felkérni a magyar kormányt, hogy tegye lehetővé az állami egyetem magyar tagozatának „átsorolását” a Sapientia kereteibe? Erre a kérdésre próbáltak pró és kontra véleményeket felsorakoztatni az RMOGYKE által szervezett 4. Oktatásügyi Konferencia résztvevői.
Az amúgy is kényes ügy rendkívül összetett, nem lehet feketében vagy fehérben gondolkodni – erre maguk a résztvevők is rávilágítottak. Nőtt viszont a száma és erősödött a hangja azoknak a véleményformáló oktatóknak, akik belefáradtak a vásárhelyi egyetem román többségű vezetőségével folytatott küzdelembe, és csak egy, a magyar állam által támogatott új struktúrában tudják elképzelni a teljes körű anyanyelvű oktatás jövőjét. Benedek István professzor szerint felesleges időt pazarolni a MOGYE-n folyó magyar oktatás helyzetének a vitatására. Egyetlen lehetőség létezik: anyaországi támogatással létrehozni egy magyar kórházat, és a Sapientia keretében megalapítani az orvosi és gyógyszerészeti szakot – adott hangot véleményének az ismert orvos. Az RMDSZ volt politikusa további fájó pontokra is rámutatott: egyrészt úgy érzékeli, hogy az érvényesülés érdekében, vagy egyszerűen, a megélhetés miatt egyes magyar oktatók „eladták a lelküket”. Ennél is nagyobb, mindenkit érintő általános gondnak tartja, hogy a térségből a kolozsvári és a sokkal kisebb hagyománnyal rendelkező brassói, illetve nagyszebeni orvosi egyetemek gyorsvonatként robogtak el a marosvásárhelyi mellett. Benedek István szomorú jövőt vizionál – nem csak a magyar, a román és angol tagozatnak is. Ez az egyetem meg fog szűnni – állítja.
A MOGYE-t a szakma manapság a konstancai és a craiovai egyetemekkel emlegetik egy napon – egészítette ki kollégáját Brassai Attila, aki a kilépést illetően teljes mértékben osztotta Benedek véleményét. „A feudális vezetési módnak megvan az eredménye: a MOGYE a román egyetemekhez képest is teret veszít, magyarán a csőd felé halad. A süllyedő hajóból pedig ki kell szállni!” – jelentette ki Brassai. Az oktató szerint azon túl, hogy rég meghaladott módszerrel, kézi vezérléssel irányítja az intézményt, a román vezetés mindent elkövet az anyanyelvű képzés elsorvasztásáért. Be kell látnunk, hogy mindenféle döntési jogot kivettek a kezünkből – tett hozzá. Bármiről kell szavazni, a román oktatók kétharmados többséggel rendelkeznek – hívta fel a figyelmet Pávai Zoltán. Ennek dacára a professzor nem szenátusi tagként, hanem egyszerű tanárként azon a véleményen van, hogy jól meg kellene gondolni a kilépést, mert az számos csapdahelyzetet rejthet magában.
Az akkreditációs folyamat miatt kilenc évig kell fenntartanunk az új egyetemet ahhoz, hogy kiderüljön: lesz belőle valami, vagy sem. Ma még azt sem tudjuk, hogy Magyarország meg akarja ezt tenni, vagy sem – sorolta fenntartásait Pávai. Azt is belátta, hogy a MOGYE-n komoly gondot okoz a fiatal oktatók fluktuációja; egyesek a klinikumba, mások külföldre távoztak.
A beszélgetésen részt vevő Hollanda Dénes, az Erdélyi Magyar Tudományegyetem megálmodója és első dékánja azt tanácsolta orvos és gyógyszerész kollégáinak, hogy az egyetem belül folytassák az anyanyelvű képzésért zajló csatájukat.
Ádám Valérián, a szervező Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület elnöke is úgy véli, a magyar oktatók még nem merítettek ki minden jogi eszközt, ezért úgy látja, félretéve az egyéni ambíciókat, komolyabb összefogással, erősebb stratégiával eredményesebb lehet a harc.
Az értelem nem ismer lezárt szituációt – emlékeztette a görög mondásra a jelenlévőket Jeremiás László vállalkozó, az RMOGYKE és a szerda esti konferencia főtámogatója.
Szucher Ervin / Székelyhon.ro

Egyre többet beszélnek a MOGYE-n a magyar tagozat kiválásáról
Maradni és hallgatni, esetleg folytatni a sokszor szélmalomharcnak tűnő csatát a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) vezetőségével, vagy feladni a múltat, és felkérni a magyar kormányt, hogy tegye lehetővé az állami egyetem magyar tagozatának „átsorolását” a Sapientia kereteibe? – Erre a kérdésre próbáltak pró és kontra véleményeket felsorakoztatni a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) által szervezett oktatásügyi konferencia résztvevői.
A rendezvényen többek közt elhangzott, felerősödött a hangja azoknak a véleményformáló oktatóknak, akik belefáradtak a vásárhelyi egyetem román többségű vezetőségével folytatott küzdelembe, és csak egy, a magyar állam által támogatott új struktúrában tudják elképzelni a teljes körű anyanyelvű oktatás jövőjét. Míg két-három évvel ezelőtt egy-egy asztaltársaságnál merült fel a kiválás gondolata, ma már egyre több helyen hangzik el a javaslat.
Benedek István professzor szerint felesleges időt pazarolni a MOGYE-n folyó magyar oktatás helyzetének a megvitatására. „Ezek mind steril beszélgetések. Tíz éve mind tárgyalunk, és nem oldottunk meg semmit. Egyetlen lehetőség létezik: anyaországi támogatással létrehozni egy magyar kórházat, és a Sapientia keretében megalapítani az orvosi és gyógyszerészeti szakot” – adott hangot véleményének az ismert orvos.
„Ki kell szállni a süllyedő hajóból!”
Az RMDSZ volt politikusa további fájó pontokra is rámutatott: egyrészt úgy érzékeli, hogy az érvényesülés érdekében – vagy egyszerűen, a megélhetés miatt – egyes magyar oktatók „eladták a lelküket”. Ennél is nagyobb, mindenkit érintő általános gondnak tartja, hogy a térségből a kolozsvári és a szerényebb hagyományokkal rendelkező brassói, illetve nagyszebeni orvosi egyetemek gyorsvonatként robogtak el a marosvásárhelyi mellett. Benedek István szomorú jövőt vizionál nemcsak a magyar, de a román és az angol tagozatnak is. „Ez az egyetem meg fog szűnni” – állítja.
A MOGYE-t a szakma manapság a konstancai és a craiovai egyetemekkel emlegeti egy napon – egészítette ki kollégáját Brassai Attila, aki a kilépést illetően teljes mértékben osztotta Benedek véleményét. „A feudális vezetési módnak megvan az eredménye: a MOGYE a román egyetemekhez képest is teret veszít, magyarán a csőd felé halad. A süllyedő hajóból pedig ki kell szállni” – jelentette ki Brassai. Az oktató szerint azon túl, hogy rég meghaladott módszerrel, kézi vezérléssel irányítja az intézményt, a román vezetés mindent elkövet az anyanyelvű képzés elsorvasztásáért. „Be kell látnunk, hogy mindenféle döntési jogot kivettek a kezünkből” – tett hozzá.
Kimeríteni minden jogi eszközt
Bármiről kell szavazni, a román oktatók kétharmados többséggel rendelkeznek – hívta fel a figyelmet Pávai Zoltán. Ennek dacára a professzor nem a szenátus tagjaként, hanem egyszerű tanárként úgy véli, jól meg kellene gondolni a kilépést, mert az számos csapdahelyzetet eredményezhet. Az akkreditációs folyamat miatt kilenc évig kell fenntartanunk az új egyetemet ahhoz, hogy kiderüljön: lesz belőle valami, vagy sem. Ma még azt sem tudjuk, hogy Magyarország meg akarja ezt tenni, vagy sem” – sorolta fenntartásait Pávai. Azt is belátta, hogy a MOGYE-n komoly gondot okoz a fiatal oktatók fluktuációja; egyesek a klinikumba, mások külföldre távoztak. A beszélgetésen részt vevő Hollanda Dénes, az Erdélyi Magyar Tudományegyetem megálmodója és első dékánja is azt tanácsolta orvos- és gyógyszerészkollégáinak, hogy az egyetemen belül folytassák az anyanyelvű képzésért zajló csatájukat.
Ádám Valérián, a szervező Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület elnöke is úgy véli, a magyar oktatók még nem merítettek ki minden jogi eszközt, ezért úgy látja, félretéve az egyéni ambíciókat, komolyabb összefogással, erősebb stratégiával eredményesebb lehet a harc. „Az értelem nem ismer lezárt szituációt” – emlékeztette a görög mondásra a jelenlévőket Jeremiás László vállalkozó, az RMOGYKE és a szerda esti konferencia fő támogatója. Mint ismeretes, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen annak ellenére sem kapott döntéshozási jogköröket a magyar tagozat, hogy 2012. január elsejétől törvény írja ezt elő.
Szucher Ervin / Krónika (Kolozsvár)

A Fekete-Körös völgyének kincsei
Május 26–27-én szervezték meg Tenkén, a Református Művelődési Központban. A konferencia főszervezője és házigazdája Berke Sándor tenkei református lelkipásztor. Fővédnökei főtisztelendő Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke és Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnöke voltak. Már a második konferencia ezen a címen. Feltevődik a kérdés: Miért e konferencia? S miért ilyen gazdag, sokrétű programmal? Mert a vidék, ahol tizenegynéhány településen alig néhány ezer magyar él, káprázatosan gazdag hagyományokban, kultúrában, gazdaságban, természeti kincsekben. S erre nem hullhat rá a feledés pora.
Az első nap, Berke Sándor köszöntője után Dénes István Lukács, a Bihari Református Egyházmegye esperese tartotta a nyitó áhitatot. Juhász András, a Körösvidéki Vízügyi és Környezetvédelmi Igazgatóság szakmérnöke Gyuláról, a Fekete-Körös völgy vízrajzi helyzetét ismertette, térképeken és fényképeken keresztül. A vadvízi kenuzás egyik szervezője bemutatta, hogy hol, milyen jelentősebb pontok vannak a folyó mentén (sziklafal, zúgó, gát), amelyeket fel kell tenni a térképre. Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnöke mint vízügyi szakember beszélt a folyó szennyezéséről, a környezetvédelemről. Papp János muzeológus, preparátor, vetítésen keresztül mutatta be a völgy élővilágát. Külön kihangsúlyozta a védett növényeket és állatokat. Dr. Mátyási Lajos geológus Vaskohsziklásról fényképeken keresztül ismertette a tenkei Czárán Gyula Barlangász Klub történetét, eredményeit. Az 1969-ben, egy középiskolásokból álló csoporttal elhatározták egy barlangkutató klub létrehozását. Megalapították a Tenkei Barlangkutató Klubot, amely a tenkei múzeum égisze alatt, Csák Kálmán irányításával működött és megismerkedik a Béli- és Királyerdő-hegység karsztjával. 1972 után közismertté válnak országos szinten, főleg miután bekapcsolódott a feltárásba Mátyási Lajos és Sándor geológus testvérek és Szuhai Sándor fotográfus. A klub mutatta be az első teodolittal készült barlangtérképet. 1985 után részt vesznek egy közös egyezmény kivitelezésében, melynek célja a Pádis–Varasó–Boga karsztvidék átfogó kutatása. Óriási eredményeket értek el, több mint 150 barlang és több karsztvölgy teodolitos feltérképezésével.
Ezután üdítőleg hatott a zilahi Gáspár Attila zenetanár által vezetett Csuprosok citerazenekar műsora. A folytatásban Boros István ny. lelkipásztor Benedek István író életét és munkásságát ismertette. Mint pszihiátriai szakorvos számos munkával gyarapította az orvosi, valamint a regényirodalmat.
Erdész Ádám történész Márki Sándor pályája címen ismertette, hogyan jelenik meg a Fekete-Körös vidéke Márki történetírási munkásságában.
Nagyon érdekes előadást tartott dr. Bakó Endre irodalomtörténész Debrecenből, Nadányi Zoltán, a bihari trubadúrcímen. Saját kora nem tartotta nagy irodalmárnak, mégis nagyot alkotott. A feketegyőrösi születésű költő, műfordító, főleg szerelmes költeményekkel tűnt ki. E csodálatos, ízes szerelmes költeményeket Meleg Vilmos színművész ismertette óriási átéléssel. Előadása magával ragadta a közönséget.
Dénes László tenkei születésű, Nagyváradon élő költő, szerkesztő Dél-Bihar irodalmáról szólva felhívta a figyelmet arra, hogy a történelmi vármegyének ez a része világirodalmi nagyságokat is adott, bár ez jórészt a Nagyszalontáról indultak kapcsán mondható el. Ráadásul tényleg múlt időben, mert ma már pezsgő irodalmi élet Arany János szülővárosában sincs, nemhogy Belényesben, Tenkén, Sarkadon vagy a régió más településein. A nagy felelősség ma már a nemzet azon „napszámosaira” hárul (oktatókra, papokra, népművelőkre, elöljárókra stb.), akik a magyar irodalmi értékek, illetve általában a magyar szellemi teljesítmények és a kulturális örökség felmutatásával, közvetítésével, ápolásával nemzetmegtartó feladatokat látnak el, dacolva a népességfogyással, elanyagiasodással és elidegenedéssel.
A nap zárásaként Nadányi Zoltán tiszteletére emléktáblát avattunk a Művelődési Központ falán. /Felirata: NADÁNYI ZOLTÁN
Feketegyörös, 1892. okt. 9 – Budapest, 1955. febr. 2.
a költő, író, műfordító emlékét őrzi a Szülőföld népe.
E táblát a Tenkei Művelődéi és Honismereti Kör állította/
Másnap, szombaton délelőtt folytatódott a konferencia gazdag programja. Csűry István református püspök tartotta a nyitó áhítatot. Pál apostol prédikációján keresztül hívta fel a figyelmet az itt elhangzó előadások és gondolatok fontosságára és aktuálisságára.
Benedek Csaba néprajzkutató Szolnokról, a Fekete-Körös völgyében gyűjtött népi értékeket mutatta be képeken keresztül, Tárgyaink utóélete címen. Katona Edit néprajzkutató Budapestről Erdélyen innen, Alföldön túl, – a Fekete-Körös völgye a századfordulón címen tartott előadást. Györffy István tudományos vállalkozása a Fekete-Körös völgyében élő magyarság kutatásaként ismert leginkább a szélesebb és a szakmai közvéleményben, de tanulmányainak újraolvasása és a gyűjtött tárgyak, térképek, a készített fényképek áttekintése után sokkal árnyaltabb kép rajzolódik ki, sőt úgy tűnik, hogy Györffyt – az ugyanebben az időben ott kutató Bartók Bélához hasonlóan – lenyűgözte a hegyvidéki román falvak magyarokéhoz hasonlítva még archaikusabb, „ősi” világa. Éppen ezért a többségi románság néprajzi képe is gazdagon megjelenik kutatásában. Györffy István különleges régészeti lelethez hasonlítható néprajzi gyűjtése kapcsán Fekete-Körös-völgy példáján keresztül kézzelfogható közelségbe kerülnek azok a kulturális-gazdasági-társadalmi változások is, amelyek a 19. század második felének magyarországi falvaiban végbementek.
Bartók Béla 1906-ban kezdte meg a magyar népdalok módszeres gyűjtését, de hamarosan ráébredt arra, hogy a magyar népzene sajátosságai, és általában a kelet-európai népek parasztzenéi közt található összefüggések megértéséhez tanulmányoznia kell a nemzetiségek zenéjét is. A román népzene hatását keresve jutott el Györffy Istvánnal egy időben a Fekete-Körös völgyébe, ahol 1909-ben, 1910-ben és 1911-ben többhetes gyűjtőútjai során a Néprajzi Múzeum támogatásával több, mint 350 román, valamint 1912-ben Gyantán és Köröstárkányban 44 magyar népdalt gyűjtött.
Gert Sijl ny. építésvezető Hollandiából az 1990 utáni személyes kapcsolatait, segítségnyújtását ismertette Kapcsolatok a szeretet nyelvén a Fekete-Körös völgyében címen. Elmesélte, hogyan vitte át a határon az első segélyeket, majd anyagilag is segítette a tenkei egyházközséget, a szeretetotthont, valamint az itt felépített Művelődési Központot. Dr. Bubenyák Máté, Érdről, elmondta, hogy számtalan alkalommal, összegyűjtött gyógyszereket szállított át a szeretetotthonnak, majd közös kirándulásokat kezdett szervezni, amelyek ma is folytatódnak. Alulírott, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke Bunyitay Vince címzetes püspök, történelemtudós életét és munkásságát ismertette, bemutatva fontosabb műveit. A váradi püspökség története című monumentális munkája döntően befolyásolta az egyháztörténeti kutatásokat.
Soós József gyantai lelkipásztor Köteles Pált, az írót, az újságírót mutatta be. Gyantán született 1927-ben. 1950-től másfél évig politikai fogoly volt, majd a termelésben dolgozott mint napszámos, segédmunkás, technikus. Az 1960-as évek közepétől ismét tevékenyen bekapcsolódott a romániai művelődési életbe: írásai jelentek meg a Fáklya, Familia, az Előre, Igaz Szó, Korunk, valamint számos folyóiratban. 1982 szeptemberében jelent meg Töprengés egy torzkép előtt című esszéje, amelyben elemezte és bírálta Ion Lăncrănjan román publicista Gondolatok Erdélyről című propagandakötetét. 1990-től az Erdélyi Magyarság című folyóirat főszerkesztője lett.
Győri Róbert budapesti egyetemi tanár Fodor Ferenc geográfus életét ismertette, Önéletrajzaim című munkáján keresztül. Tenkén született 1887-ben. Egyetemi tanár volt Budapesten, gazdasági, tájföldrajzi, vízrajzi, kartográfia-történeti tanulmányok és monográfiák szerzője. Teleki Pál munkatársa volt néprajzi és gazdasági térképei szerkesztésében. Fő területe a gazdaság-tájföldrajz volt. Idősebb korában nagy jelentőségű térképészettörténeti munkásságot fejtett ki, mellyel áttekinthetővé vált a hazai térképészet korai anyaga. Tájföldrajzi, tájtörténeti munkái maradandó értéket rejtenek, néprajzi vonatkozásai gazdagok, melyek jelentős hatással voltak a kortárs etnográfusokra.
Érdekes és humoros formában mutatta be Bartók Béla papucsát Erdélyben hagyta című esszéjét a tiszaföldvári Szabó V. János tájkutató, publicista. Bartók Bélának a Fekete-Körös völgyében végzett kutatómunkáját ismertette, Buşiţia János tanár társaságában.
Az utolsó előadás Köteles Ágoston helytörténész, Tornaújfaluból ismertette, saját családi tragédiáján keresztül, a Bódva-völgyi, a felvidéki németek és magyarok sorsát, akiket Szibériába hurcoltak, s amelyek közül kevesen tértek haza. Konkrét számadatokkal illusztrálta e szörnyű tragédiát.
Dukrét Géza Reggeli Újság (Nagyvárad)

Sikeres üzleti tervek és barátságok születtek a kalotaszentkirályi Örökségünk Őrei táborban
Kalotaszentkirály adott otthont idén is az Örökségünk Őrei tábor második kiadásának június 23–26 között. Az RMDSZ Ügyvezető Elnökségének kulturális főosztálya által szervezett táborban több mint 70 diák gazdagodott újabb élményekkel és szakmai tudással – fogalmaznak a szövetség sajtóközleményében. A diákok olyan üzleti terveket dolgoztak ki, amelyek hasznosítják a település és Kalotaszeg épített és kulturális örökségét.
Összesen hét iskola képviseltette magát a háromnapos táborban: a dévai Téglás Gábor Líceum, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium, a brassói Áprily Lajos Elméleti Líceum, a kolozsvári Református Kollégium, a János Zsigmond Unitárius Kollégium, a Brassai Sámuel Elméleti Líceum és a Báthory István Elméleti Líceum diákjai együtt fedezték fel a falut és találtak ki projekteket annak fejlesztésére.
A szervezők nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a táborba érkező fiatalok megtanuljanak együtt dolgozni, közösen tervezni – mondta Újvári Dorottya, a kultúráért felelős főosztály munkatársa. Az szerették volna elérni, hogy a diákok otthonosabban mozogjanak ebben a környezetben, és erre legjobb megoldásnak bizonyult a diákok vegyes csapatokba való elhelyezése. A főosztály munkatársa szerint ez volt a legmegfelelőbb módszer arra, hogy a szakmai tudás elsajátítása mellett új barátságok is szülessenek a táborban.
A diákok munkáját szakemberek segítették: Makkai Bence, Hegedüs Csilla, Winkler Gyula, Benedek István, Krippán Kinga, Kádár Magor, Márton Kata és Tamás Ágnes, akiknek köszönhetően fantáziadús és jól kidolgozott projektek születtek.
Vasárnap a kalotaszentkirályi kultúrotthonban Póka András György polgármester jelenlétében egy befektetői konzorciumnak mutatták be a diákok a táborban elkészített projekteket. Izgalmas üzleti tervek készültek, amelyek a kalotaszentkirályi értékeket hasznosítják, munkahelyeket teremtenek és fejlesztik a helyi közösséget. A polgármester és a szakemberekből álló befektetői konzorcium mind a nyolc elkészült projektet értékelte, sőt néhányat közülük gyakorlatba is akar ültetni.
„A kulturális örökség elemeinek fontos szerepük van a helyi gazdaság fejlesztésében, a lokális és globális érdekek pedig ötvözhetők a szülőföldön való gyarapodás érdekében” – hangsúlyozta Winkler Gyula európai parlamenti képviselő, aki egy szakmai előadás keretében osztotta meg nézeteit a táborozókkal.
„Panziók, bicikli utak, programok és fesztiválok: ezek voltak a főbb projekt ötletek, de szerepelt az elképzelések között a Bánffy-örökség és az Ady Endre-kultusz hasznosítása is. A diákok felismerték a kulturális örökség és a hagyományaink turizmus- és településfejlesztő hatását, a projekteken keresztül megmutatták Kalotaszentkirály és Kalotaszeg óriási potenciálját” –összegzett Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke. Szabadság (Kolozsvár)

Élménytáborban vettek részt a Bölcs Diákok
Lezárult a Communitas Alapítvány által szervezett 7. Bölcs Diákok országos szintű tábor, ahol az egész éves vetélkedőn legjobban teljesítő tíz csapat vett részt. Az interaktív táborban, amelynek 2017. július 23–29. között a Hargita megyei Borospataka adott otthont, a 70 résztvevő a szórakozás mellett elméleti és gyakorlati tudással gazdagodott.
A szervezők tematikus napokkal, szórakoztató tanulással egybekötött programmal várták idén is a diákokat. „Idén is tematikus programokkal készültünk az előző évhez hasonlóan, a diákok kommunikációs nappal kezdtek, Kádár Magor és Benedek István interaktív előadásán vehettek részt, majd a kémiai kísérletek világába kalauzolta őket Kovács Gábor. Az informatikai napot Simon Károly tartotta, a biológia órával egybekötött túrázásnak Markó Bálint volt a vezetője. Az előző évekhez hasonlóan újabb barátságok köttettek, valamint élményekkel gazdagodtak a diákok, és úgy látjuk, most is nagy sikernek örvendtek szabadidős programjaink is” – értékelt Sólyom Réka, a Communitas Alapítvány munkatársa.
A táborban a vetélkedő győztes csapatai mellett az Örökségünk Őrei vetélkedőn nyert Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolájának diákjai is részt vettek, valamint a Hajnal Akar Lenni népdaléneklési verseny nyertesei is.
Mint ismeretes, a Bölcs Diákok vetélkedőt 2010-ben indította a Communitas Alapítvány, évről évre több mint 500 diákot mozgat meg, idén 108 csapat, összesen 432 diák vett részt 14 megyéből. A Bölcs Diákok élménytáborának és egész éves versenyének célja, hogy a tanulók évről évre tudással és élménnyel gazdagodjanak, hogy betekintést nyerjenek egyes tudományok szakterületéről származó információk közötti összefüggésekre. (RMDSZ) Nyugati Jelen (Arad)

Bővítenék a lovagkirály kultuszát bemutató Szent László-utat
Új helyszínekkel bővítenék a Szent László-örökségút hálózatát a projekt lebonyolítói, akik ehhez a helyi közösségek javaslatait is várják.
A jelenlegi 44 helyszínen kívül újabb 15 települést szeretnének bevonni a Szent László-örökségút projektbe, egy újabb pályázat keretében – jelentette be Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke egy, a témában a Kolozsvári Magyar Napok keretében tartott beszélgetésen.
„Egy olyan személyiséget kerestünk, aki össze tud minket fogni, és akinek a neve hallatán mindenkinek mi, Kárpát-medencei magyarok jutunk eszébe” – mondta az illetékes az Iskola Alapítvány által indított, az RMDSZ szakmai és a magyar kormány anyagi támogatásával zajló projektről.
A járjuk végig a Szent László-örökségutat című projektbemutatón Kádár Magor és Benedek István a települések márkázási lehetőségeiről, az útvonal turisztikai jellemzőiről, míg Újvári Dorottya az értékekről beszélt. Hegedüs Csilla szerint október 13-án indítják a körutat, megnyitója várhatóan Nagyváradon lesz.
A januárban indult kezdeményezés célja, hogy Szent László történeti és kulturális hagyatékának felhasználásával kialakuljon a Kárpát-medencei magyarságot összekötő örökségútvonal. Ez eddig 44 olyan észak-magyarországi és erdélyi helyszínt foglal magában, ahol a lovagkirályról szóló legendát megjelenítő falkép, mondavilág vagy településnév van.
Újvári Dorottya művészettörténész, a kultúráért felelős főosztály munkatársa emlékeztetett, hogy a Szent László-kultusz az Anjou királyok korában kezdődött, akiknek szükségük volt valamire, amivel legitimizálhatják hatalmukat. Mint mondta, elsőként azokat a településeket vonták be a projektbe, ahol a Szent László-legendákat ábrázoló falképek vannak, de olyan helységeket is találtak – mint például a Kolozs megyei Ördöngösfűzes –, ahol most derült ki, hogy a falfestmény az atributumok alapján a lovagkirályt ábrázolja. Az ismert székelyföldi falképek mellett azok az ábrázolások érdekesek, melyekről keveset tudni, például a nagyon korainak számító boroskrakkói, mely ráadásul olyan templomban található, melyet már nem használnak.
Pap Melinda / Krónika (Kolozsvár)

A kolozsvári Bolyai Tudományegyetem pere ( Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc évfordulójára, 3.)
Az 1947/48-as egyetemi tanév kezdete előtt újabb kiváló, magyar állampolgárságú tanárok távoztak a Bolyai Tudományegyetemről, telepedtek vissza Magyarországra: Bónis György – akit előtte néhány napra le is tartóztattak –, Benedek Marcell fiával, Benedek Istvánnal, Környey István, Ludány György, Klimkó Dezső orvosprofesszorok, Zolnai Béla irodalomtörténész.
1947. október 14-én jelent meg a Hivatalos Közlönyben az a miniszteri rendelet, amelynek értelmében elbocsátották a már másfél éve internált Venczel Lajost, Oriold Bélát, Jordáky Lajost. Korábban már nyugdíjazták György Lajost, Balogh Ernőt, Boga Lajost, Kiss Gézát, a nemzetközi hírnevű professzorokat és Szabó Jenő tanársegédet. A teológia két professzora, Tavaszy Sándor és Imre Lajos többé nem adhatott elő a Bolyai Tudományegyetemen. Joggal idézi Vincze Gábor és Lázok János Márton Áron püspök megjegyzését: „Csőgör kérem, maga tényleg azt hiszi, hogy az önálló magyar egyetem sokáig megmarad?” A román nacionalista kurzus is frontális támadást intézett a Bolyai Egyetem ellen. Iosif Chişinevszkij, az RMP titkárságának 1949. január 31-ei ülésén kijelentette: „A kolozsvári Bolyai Egyetemet az (oktatásügyi) miniszter nem tudja kézben tartani, a minisztériumban lévő nacionalista elemek bátorítják az egyetemen dolgozó nacionalista elemeket.” 1949. február 19-én a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) Rákosi Mátyásból, Rajk Lászlóból, Gerő Ernőből álló küldöttsége a Magyar Népi Szövetség vezetőségével szervezett találkozón megbeszélést folytatott a Román Munkáspárt legfelsőbb vezetésével. Ezen a gyűlésen jelentette ki Luka László/Vasile Luca: „Nem bízunk meg sem a magyar egyetemi tanárok karában (utalás a magyar állampolgárságú professzorokra – T. Z.), sem az itteni magyar egyetem professzori karában, hogy egymás között közvetlen kapcsolatban legyenek.” Ana Pauker külügyminiszter a támadásban ennél is tovább ment: „A következő helyzetben vagyunk. Nehéz helyzetben, mert kultúránkban a nyugati hatás dominál. Arra kényszerítenek, hogy többlet-erőfeszítéseket tegyünk. A franciák 3–4 hónappal ezelőtt a vámhoz 4 millió példányban hoztak könyveket ajándék formájában, köztük matematikai, tudományos könyveket, hogy adják át az egyetemeknek. Mi visszautasítottuk ezeket a könyveket, bár az egyetemeken szükség lett volna rájuk. Úgy tűnhet, hogy eltúloztuk, hogy mindez baloldaliság, miközben a mi bizottságaink éjjel-nappal orosz nyelvből román nyelvre fordítják az (egyetemi) kiadványokat. De ez nem baloldaliság, amikor az egyetemeken az a helyzet, hogy a tanárok előírják az egyetemi hallgatóknak, hogy a nyugati kultúra alapján képezzék magukat. Ilyen értelemben sok bírálatot kapunk, hogy a román hazában az egyetlen egyetem, amely bizonyos mértékig gazdag az angol, amerikai irodalomban, nyugati könyvekben, az a Bolyai Egyetem, ahová Magyarország küldi a könyveket.” „Miért vetettük fel ezt a problémát a Bolyai Egyetemen lévő könyvekkel? A Bolyai tanárai nagyon messze állnak attól, hogy demokraták legyenek. Azokat a könyveket, amelyek onnan jönnek (Magyarországról – T. Z.), amelyekről Luca elvtárs beszélt, nemcsak a magyar reakciós tanárok olvassák, hanem a román reakciós tanárok is, és ők arra használják fel ezeket, hogy rámutathassanak: íme, hogyan beszélnek a románokról. Íme, ezért mondjuk mi azt, hogy a magyar elvtársak sem lehetnek ellene, ha figyelünk arra: milyen (szellemi) táplálék érkezik az egyetemi hallgatók számára?”
1949-ben letartóztatták a Bolyai Tudományegyetem két volt rektorát: Csőgör Lajost és Balogh Edgárt, 1952-ben Jordáky Lajost, Demeter Jánost, az egyetem két baloldali elkötelezettségű professzorát, és Székely András (Endre) orvostanhallgatót. A tulajdonképpeni vád: a magyar Béke-előkészítő Osztály számára – Demeter Béla Erdély- és nemzetiségi szakértő révén – adatokat gyűjtöttek és adtak át Erdély gazdasági, társadalmi, művelődési életéről, az iskolák számáról, helyzetéről, a Bolyai Tudományegyetem tevékenységéről. A magyar államtól – Nagy Ferenc kisgazda miniszterelnök közvetlen utasítására – pengőben 11 ezer amerikai dollárnak megfelelő támogatást kaptak a magyar egyetem fenntartására, amelyről nem számoltak el a román államnak. A vád abszurditása: a letartóztatottak 1945–46-ban még magyar állampolgárként gyűjtötték az adatokat az iskolákról, a magyar egyetemről, Erdély gazdasági, társadalmi helyzetéről, művelődési életéről, abszurd drámába illő, hogy mindezért egy idegen állam, Magyarország javára folytatott kémkedéssel vádolták őket. Az 1954 áprilisában kihirdetett hadbírósági ítélettel Jordáky Lajost tizenkét, Demeter Jánost tíz, Balogh Edgárt hét, Csőgör Lajost hat, Székely Andrást (Endrét) három év börtönbüntetésre ítélték. 1955-ben szabadon engedték, 1956-ban rehabilitálták őket. A perirat terjedelme: 12 ezer oldal! A megfigyelési és követési dossziék terjedelme messze meghaladja a 100 ezer oldalt. Balogh Edgár „szekusdossziéja” oldalszámban megközelíti Márton Áron erdélyi római katolikus püspök közel 80 ezer oldal terjedelmű megfigyelési, követési dossziéjának terjedelmét: 70 ezer oldal! Elképesztő, megdöbbentő, hogy a román kommunista diktatúra kinyújtott karja milyen hatalmas összegeket fordított, milyen kiterjedt logisztikát mozgósított a Bolyai Tudományegyetem tanárainak megfigyelésére, ellehetetlenítésére, akár fizikai likvidálásukra. Ezek a dokumentumok először jutnak el az Olvasókhoz, a történész szakmához, meggyőződésem: nemcsak árnyalják, hanem módosítják a Bolyai Tudományegyetem történetével kapcsolatos kollektív emlékezetet.
A Securitate 1954-ben megfigyelési dossziét nyitott a Bolyai Egyetemről. Iacob Dezideriu hadnagyot, a 7-es ügyosztály operatív tisztjét bízták meg ezzel a feladattal. A megfigyelés indoklása: „A régi reakciós, kozmopolita tanárok szisztematikusan akadályozták, hogy a tanári karba és az adminisztratív vezetésbe demokratikus elemek kerüljenek, a horthysta megszállás idején fasiszta magatartásukkal kompromittált tanárokat léptettek elő.” Jordáky Lajost, Csőgör Lajost, Ehrlinger Józsefet, Unghváry Sándort, Venczel Józsefet és másokat már eltávolítottak az egyetemről. „Bár a szerveink által folytatott informatív akciók révén egy sor veszélyes elemet letartóztattak, mint Venczel Józsefet, Jordáky Lajost, Pásztai Gézát, Demeter Jánost, Balogh Edgárt, Nagy Gézát, Veress Pált és másokat, még mindig nagyon sok gyanús elem maradt, mint Balogh Antal, Blédy Géza, Varga Jenő, Fey Loránd, Csehi Gyula, Kálmán Ilona és mások, burzsujok, kulákok fiai, olyan elemek, akiknek kapcsolatuk volt Jakab Sándor volt miniszterrel, akik a tanításban nem követik a párt irányvonalát, és akik ma is kiszolgálják a katolikus egyházat, így ezen az egyetemen negatív hatást gyakorolnak az egyetemi hallgatókra.” Az 1956-os magyar forradalom kitörése, majd vérbefojtása kiváló ürügyet jelentett a nemzeti kommunizmus útjára lépett román pártvezetésnek, hogy megszüntesse, a román egyetembe olvassza a Bolyai Tudományegyetemnek nevezett „irredenta, soviniszta fészket”. Amikor az egész világ a magyar forradalom eufóriájában élt, 1956. október 25-én reggel letartóztatták a Ion Andreescu Képzőművészeti Intézet három hallgatóját: Balázs Imrét, a bolgár származású Tirnován Videt és Walter Frigyest. Balázs Imre festőművészt és Tirnován Vid szobrászhallgatót 1956 decemberében gyorsított eljárással hét-hét év börtönbüntetésre ítélték. 1956. november 17-én Várhegyi Istvánt, 18-án Koczka Györgyöt és Kelemen Kálmánt, 24-én Nagy Benedek „bolyais” hallgatókat tartóztatták le: 1957-ben Várhegyit hét, Nagy Benedeket öt, Koczka Györgyöt és Kelemen Kálmánt három-három év börtönbüntetéssel sújtották. A perükről, letartóztatásukról szóló, Fazekas János és Leonte Răutu által 1956. december 5-ei keltezésű írásbeli jelentést személyesen Gheorghe Gheorghiu-Dej, az RMP főtitkára ellenjegyezte, széljegyzetekkel látta el.
1957 márciusában letartóztatták Dávid Gyula tanársegédet, Páskándi Géza költőt, majd 1957 márciusában Bartis Ferenc I. éves magyar szakos hallgatót, költőt. Dávid Gyulát és Bartis Ferencet hét-hét, Páskándi Gézát hat év börtönbüntetésre ítélték. 1959-ben következett az „ötös” csoport elítélése: 1959. február 16-án Varró János tanársegédet 16, Lakó Elemér tanársegédet tizenöt, Péterfy Irén III. éves magyar szakos hallgatót tíz, Vastag Lajos történész hallgatót nyolc, Páll Lajos festő-költőt hat év börtönbüntetésre ítélték. 1957 februárjában letartóztatták Szilágyi Árpád IV. éves földrajz-geológia szakos hallgatót, akit két perben 42 év börtönbüntetésre ítéltek. 1958. július 14-én részt vett a szamosújvári börtönlázadásban. Félig agyonverték. A román apától származó Iamandi Emil „bolyais” magyar–román szakos hallgatót és Pogány Ádám bölcsész hallgatót öt-öt év börtönbüntetéssel sújtották. A Bolyai Tudományegyetemről – különböző ürügyekkel – kizártak mintegy harminc egyetemi hallgatót. Már csak idő kérdése volt a Bolyai Tudományegyetem felszámolása, egyesítése a Babeş Egyetemmel. Erre 1959 februárjától került sor, amikor a későbbi szörnydiktátor, Nicolae Ceauşescu KV-titkár vezényletével, az 1990-es évek román államelnökének, Ion Iliescunak a hathatós támogatásával maratoni gyűléseken próbálták meggyőzni a Bolyai Egyetem tanárait, diákjait, a romániai magyarságot a román és a magyar egyetem egyesítésének nagyszerűségéről. A Bolyai Egyetem felszámolása ellen öngyilkossággal tiltakozott Szabédi László költő, egyetemi tanár, Csendes Zoltán statisztika professzor, a kiszemelt rektorhelyettes és felesége, valamint Molnár Miklós docens.
A Háromszék olvasói Dávid Gyula irodalomtörténész periratát – magyar fordításban – vehetik majd a kezükbe. A 2006-ban fénymásolt levéltári dokumentumok egy példányát átadtam Dávid Gyulának – aki hathatósan segítette a kutatómunkámat is! –, hiszen ars poeticaként követem: csak akkor hiteles egy ilyen tanulmány, kötet, ha a még élő politikai elítéltekkel „összeszikráztatjuk” a levéltári dokumentumokat a véges emberi emlékezettel. Könnyű dolgom van: Dávid Gyula nagyszerű partner ebben a munkában. A tanulmánynak, a forrásközlésnek az ad különleges aktualitást, hogy a Nap Kiadó gondozásában 2016 végén megjelent kötetét – 1956 Erdélyben, és ami utána következett címmel – e sorok írója nélkülözhetetlen forráskiadványként forgatja A kolozsvári Bolyai Tudományegyetem pere című szintézise véglegesítésénél. Tófalvi Zoltán / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)