Okt. 1-jén kezdődtek a Kovásznai Napok. A városi könyvtárban megnyílt a Kovászna tegnap és ma című könyvkiállítás. A Kőrösi Csoma Sándor Líceum udvarán felavatták az iskola elhunyt tanárai és diákjai emlékére állított kopjafát. Pro Urbe-díjjal tüntették ki dr. Benedek Géza nyugalmazott főorvost, Csorja Ferenc ny. tanárt, a református egyház dalárdájának karmesterét, Fábián Ernő ny. tanár-filozófust, politikai közírót és esszéírót, Gazda József ny. tanárt, írót és műkritikust, a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület elnökét, Kádár Gyulát, a kovásznai kisipari szövetkezet hajdani elnökét, továbbá a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesületet. /Kovásznai Napok ?99. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 2., Pro Urbe-díjasok Kovásznán. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 5./

Ortodox térhódítás Kovásznán
A kormány karácsonyi ajándékaként a román ortodox egyház Hargita–Kovászna püspökségének tulajdonába került a kovásznai Tündérvölgyben levő Fenyő Szálloda.
A korábban az állami protokollalap tulajdonát képező, tízmillió lej leltári értékű ingatlan odaítélése azóta is borzolja a kedélyeket: tiltakoznak a magyar történelmi egyházak, melyek hasonló ajándékban soha nem részesülnek, mi több, a kommunista rezsim által elvett ingatlanjaikat sem tudják visszaszerezni – ráadásul azt is el akarják venni tőlük, amit visszakaptak. Tiltakoznak a hazai magyar politikai alakulatok, szervezetek is, és aggódnak a kovásznai magyar lakosok: úgy tűnik, az ortodoxia székelyföldi térhódításának helyőrsége lett a Fenyő Szálloda is.
Aggódik a lakosság
A Fenyő Szálló tulajdonoscseréjének esetleges következményeit a kovásznai lakosság is csak találgatja – van, aki úgy tudja, Moldova Köztársaságból érkezők laknak majd ott, akiket honosítanak, később pedig kovásznai polgárokká válnak, így akarják a románság javára billenteni a lakosság etnikai arányának mérlegét. Mások állítják, a jelenlegi személyzetet elbocsátják, helyüket apácák és szerzetesek veszik át, de még olyan híresztelés is felröppent, miszerint a szálloda mellett impozáns kolostor épül, mely a görögkeletiek egyik fellegvára lesz.
Eme találgatások közös eleme az etnikai arányok megváltoztatása, a görögkeleti egyház térnyerése miatti aggodalom. Hogy a jobbára aggodalom szülte szóbeszéd mellett hiteles forrásból tájékozódjunk, megkerestük a szálloda igazgatóját, Paul Vișinescut, aki Gheorghe Onea adminisztrátorral együtt állítja: semmit nem tudnak a Fenyő Szálló jövőjéről. Ők is csak az ominózus kormányhatározatot ismerik, de hivatalos értesítést a tulajdonosváltásról nem kaptak. Ha többet akarunk tudni, próbálkozzunk az állami protokollalap sinaiai kirendeltségén – ott viszont csak a telefax hangja válaszolt telefonos megkeresésünkre.
A Fenyő Szálló most csendes. Az egységvezetők szerint az év végi ünnepek alatt sok vendéget fogadtak. Jelenleg 58 alkalmazottat foglalkoztatnak, 65 százalékuk magyar nemzetiségű. Nem tartanak a leépítésektől, az ortodox egyház az alkalmazottakkal együtt kapta meg a szállodát – hangsúlyozták. Pártszállónak építették
Amennyire bizarr a mostani tulajdonoscsere, legalább annyira különös a szálló története is. A Román Kommunista Párt Kovászna város tulajdonából kapta/vette ingyen használatba a több mint két és fél hektáros területet, ahová később a szálloda épült. A nyolcvanas évek elején kezdett működni, kizárólag a párttagok (leginkább „főelvtársak”) üdülőhelyeként. A telekkönyv szerint a terület 1999. május 18-ig volt Kovászna tulajdona, akkor a 834-es kormányhatározattal állami tulajdonba sorolták. A szálloda alegységeként tartották nyilván a közelben lévő, korábban a Ceaușescu házaspár által használt vendégházat. Ezt az épületet nem az egyház kapta meg decemberben: az új tulajdonosa a román hadsereg.
A szálloda gazdaságosságáról sokan értekeztek. A legtöbb vélemény szerint jelenlegi működési formájában nem jövedelmező, kizárólag az állam által finanszírozott kezelő- és üdülőjegyekkel érkezők teszik ki látogatóközönségét. Semmi jel nem utal arra, hogy a vendégforgalmi szabadpiacon is labdába szeretne rúgni az egység, pedig felszereltsége nem mindennapi. 186 személyt tudnak elszállásolni 87 kétágyas, két egyágyas szobában és öt lakrészben (melyek nappaliból és hálószobából állnak). Kezelési potenciálja is jelentős, meleg borvízfürdőt, mofettát, borvizes ívókúrát, aeroszolos és inhalációs kezelést, elektro-, fizio- és hidroterápiát biztosítanak.
Jobb lenne a Ceaușescu-villa
Kovászna önkormányzata számára kihívás lenne, ha a kormány esetleges ajándékaként szállodával gazdagodna. Magyarországon találunk példát önkormányzati cégek által működtetett szállodákra, például Zalakaroson – mondta érdeklődésünkre Thiesz János polgármester. A működtetéshez szükséges jogi keretet ugyan nem ismeri, de meg lehetne találni a járható utat. Ám a szállodánál több hasznot hozna, ha az önkormányzat a volt Ceaușescu-vadászházat kapná meg. Vendégforgalmi látványosság lenne, hazai és külföldi turistákat vonzana az érdekes múltú épület.
Sokan kíváncsiak lennének, hol és milyen volt egykoron a Ceaușescu házaspár kéthelyes moziterme, háló- vagy dolgozószobája. A látogatók belépti díja mellett jövedelmet hozhatna a termek vagy az egész épület bérbeadása különböző eseményekre – véli Thiesz János.
A szálloda amúgy most sem hajt nagy hasznot a városnak. Tavaly épületadóként 150 ezer, területadóként 4200, tűzoltósági illetékként 350 és cégérilletékként 28 lejt fizettek be a város kasszájába. A Fenyő Szálló befizeti a fürdővárosi illetéket is (szállóvendégenként napi egy lej). A 2013-as összesítés – amely az összes vendégfogadó egység hozzájárulását jelenti – még nem készült el, de 2012-ben az illetékből 820 ezer lejes bevétele származott a városnak. A Fenyő szálloda alkalmazottjai által befizetett jövedelmi adó 41,75 százaléka is a városhoz kerül vissza – mondta el érdeklődésünkre Bagoly Zsolt, a városháza gazdasági igazgatója.
Görögkeleti templomok
A vajnafalvi ortodox nagytemplom
A Fenyő Szálloda birtoklásával nőtt a görögkeleti egyház súlya Kovásznán. A fürdővárosban ezenkívül három templomuk és egy kápolnájuk áll. Utóbbit tavaly szentelték a Benedek Géza Szívkórházban, és ökumenikusnak nevezik – eddig azonban történelmi magyar egyház lelkésze nem kapott oda meghívást istentiszteletre, misére. Ha hívnának, szívesen tennénk eleget a kérésnek – jelentette ki Balogh Zoltán, a Kovászna-belvárosi egyházközség lelkésze.
A kovásznai – pontosabban vajnafalvi – görögkeleti izmosodáshoz és történetíráshoz ugyancsak jól jön a kormány ajándéka. A Crestinortodox.ro honlapon a Kovásznát tárgyaló fejezetben (az alábbi adatok is innen származnak) kijelentik: „jelen pillanatig nem ismeretesek dokumentumok a XVIII. század előtt létező ortodox templomot illetően.
Információk vannak 1777-ből, amikor megépült a Szent Miklósnak szentelt fatemplomocska.” A fatemplomot 1800-ban lebontották, helyét egy tölgyfából készült kereszt jelzi. Ugyanabban az évben fejezték be egy másik templom építését. 1794-ben 130 forinttal vásároltak telket, „melyen ma is templom és temető áll”, az új templom felhúzását 1794. július 17-én kezdték el. (Orbán Balázs írta: „A kovásznai ref. egyházközség birtokában van egy igen szép fedeles kehely, melynek oldalán minuskel betükkel ez van irva: »Hoc est corpus meum VI. XIII.« A betűk idoma mutatja, hogy a XV. században készült.” A vajnafalvi református hívekről az első lényegesebb híradást egy 1762-ből származó jegyzőkönyvben találni, melyben az áll, hogy az 1762-es kovásznai esperesi vizitáció során derült ki az egyházi hatóságok előtt, hogy a vajnafalvi hívek egy temetőben lévő színben tartották az istentiszteleteket.)
1940 nyarán a nagyszebeni ortodox érsekség jóváhagyta egy Kovásznára tervezett új templom tervét – ám a bécsi döntés keresztülhúzta elképzeléseiket. Jóval később, 1992-ben kezdte el a kovásznai ortodox közösség gyűjteni az anyagot egy új templom építésére. Erre többek között a megnövekedett turistaforgalom miatt volt szükség – írja a honlap. Az építkezést 1993-ban kezdték el – a helyi tanács engedélye nélkül. Az új templom harangjai 1995. november 5-én – Iustinian Teculescu püspök születésének 130. évfordulóján – szólaltak meg először. 2002. június 16-án, három nappal a hősök napja után szentelték fel (az egyház Szent Zsinatja június 13-át nemzeti egyházi ünneppé, valamint a 2003/379-es számú törvény a Hősök Napjává, román nemzeti ünnepé nyilvánította). 2006. november 12-én tették le egy újabb ortodox templom alapkövét. 2008 februárjában Traian Băsescu államfő jelenlétében szentelték fel a Montana Szálloda mellett épülő máramarosi stílusú ortodox fatemplom keresztjét, és helyezték a toronyra. A templomot félkész állapotban is használták, 2012. november negyedikén szentelték. Az újabb templom építése akkoriban ugyancsak kiütötte a biztosítékot: sokan megkérdőjelezték, miért épp oda – a város magyar részébe – építik, egyáltalán szükség van-e rá.
Máramarosi stílusú templom
Nemrég a szívkórházban szenteltek kápolnát az intézményt látogató betegek kérésére, Monica Sporea akkori menedzser és Ioan Sălăjan, Kovászna és Hargita ortodox püspöke közbenjárására készülhetett el. A kórház régi épületében korábban gyűlésteremnek használt részt rendeztek be kápolnának, mely ortodox rítusú, de nem zsúfolták tele görögkeleti jelképekkel, azt akarják, hogy minden felekezet használhassa imádkozásra. A szentelésre nem hívták meg a római katolikus és a református egyház papjait, de készen állnak a velük való együttműködésre – mondta akkor a menedzser asszony. Az alapvető intézmények és a nemzeti identitás
A Fenyő Szálloda ortodox egyházi tulajdonba utalásának célját maga a kormány határozta meg: az állam alapvető intézménye, a nemzeti identitás megőrzésében fontos szereppel bíró Román Ortodox Egyház tevékenységének segítésére. Az állam más „alapvető intézményei” is részesültek a kormány nagylelkűségében. A december 18-án kelt 2013/114-es sürgősségi kormányrendelettel (a Hivatalos Közlönyben december 24-én jelent meg) az ortodox egyház mellett a Román Hírszerző Szolgálatnak adták az Olănești fürdői protokollpalotát („a szolgálat specifikus tevékenységéhez szükséges optimális körülmények biztosítására”), és a védelmi minisztériumnak ítélték oda a tündérvölgyi Ceaușescu-villát. Az átadásokat a kormányhatározat Hivatalos Közlönyben való megjelenésétől számított harminc napon belül megejtik.
* * * Támogatás szentkeresztre
Háromszéken a megyeháza a maga során támogatja az egyházakat. A megyei tanács honlapja szerint a kovásznai magyar baptista gyülekezet 2012-ben és 2013-ban is 3000 lejes támogatásban részesült, a belvárosi reformátusokat tavaly 2000 lejjel, a vajnafalviakat szintén 2000 lejjel támogatta a megyeháza. Ugyanakkor a zágonbárkányi ortodox felekezet szentkeresztállítását 2012-ben 80 000 lejjel, 2013-ban 10 000 lejjel támogatták – ekkora összeget más egyházközösség nem kapott. Ismeretünk szerint a megyei tanács eddig minden – a követelményeknek eleget tevő – pályázatra nyújtott támogatást.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Püspök a szívkórházban: nem kívánt keresztelő
Semmibe véve a helyiek tiltakozását, az egészségügyi minisztérium megváltoztatta a kovásznai szívkórház nevét: az alapító orvos, Benedek Géza neve elé az 1918. decemberi gyulafehérvári román nagygyűlés megszervezésében markáns szerepet vállaló Iustinian Teculescu ortodox püspök neve került. 
Az országos érdekeltségű kovásznai Dr. Benedek Géza Szív- és Érrendszeri Rehabilitációs Kórház, ahol évente 16 ezer beteg fordul meg, eddig az alapító főorvos nevét viselte, szerdán azonban a kórház vezetősége megkapta a miniszteri rendeletet, miszerint az intézmény neve Teculescu–Benedekre változott.
A nemkívánatos „keresztelő” miatt Kovászna város önkormányzata, az alapító Benedek Géza főorvos fia és özvegye, a Kovászna megyei önkormányzat és a kórház orvosai egyaránt írásban kértek magyarázatot a szaktárcától.
Tatár Márta, a kovásznai szívkórház kardiológus főorvosa, a Kovászna megyei önkormányzat tanácsosa a Krónikának elmondta, az intézményben dolgozó orvosokat felháborította a névváltoztatás. Tudomásuk szerint a névcserét a Kovásznán bejegyzett Iustinian Teculescu Kulturális–Keresztyén Egyesület kezdeményezte.
A tiltakozók azonban jelezték, hogy az 1865-ben a Kovásznához tartozó Vajnafalván született ortodox katonai püspöknek semmi köze a szívkórházhoz, egyetlen napot sem töltött ott, hiszen életében az még meg sem volt, így nem indokolt, hogy az intézmény a nevét viselje.
Benedek Géza alapító főorvosnak jelenleg is a kórházban orvosként dolgozó fia, illetve a névadó özvegye, aki jómaga is nyugalmazott orvos, levélben fordult a minisztériumhoz, jelezve: a névpárosítás értelmetlen, ráadásul sérti az alapító emlékét, hogy olyan személyiséggel együtt emlegetik, akinek semmi köze a kórházhoz.
Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke elmondta, már korábban levélben tájékoztatta a minisztériumot, hogy szabálytalanul járnak el a névváltoztatásban, hisz az ügyben a kórházban dolgozó román és magyar orvosokat, a helyi önkormányzat vezetőit is meg kellene kérdezni.
„Államigazgatási szempontból megtehetik, hiszen a kórház nem az önkormányzat, hanem a minisztérium fennhatósága alá tartozik, ám ha erőltetik a névmódosítást, ez szétfeszíti az évek óta eredményesen fenntartott, békés etnikai együttélést az intézményben” – magyarázta Tamás Sándor, aki még nem kapott választ levelére.
A Kovászna-modell kitalálója
A kovásznai szívkórház egyébként öt éve, 2010-ben vette fel alapítójának nevét. A nagybaconi születésű Benedek Géza kardiológus főorvos tanulmányait Kolozsváron, Budapesten és a németországi Halle an der Saale egyetemén végezte, 1960-ban alapította meg Kovásznán az ország első szívkórházát, az általa kezdeményezett Kovászna-modell rehabilitációs eljárás világhírnévre tett szert.
A Székelyföld borvíz- és gázforrásainak gyógyászati jelentőségét és hatásmódját kutatta, különös tekintettel a szív- és érrendszeri betegségekre. A neves kardiológus 25 évig vezette a kovásznai szívkórházat. Az egészségügyi intézmény 2010 októberében, alapításának ötvenedik évfordulóján Cseke Attila akkori egészségügyi miniszter rendelete alapján vette fel a nevét.
Az ünnepségen többen is rámutatattak: a kardiológus főorvos munkájának köszönhető, hogy a kovásznai intézmény hivatkozási alap a szívgyógyászatban. A létesítményben ötven év alatt több mint 700 ezer beteg fordult meg. Benedek Géza egyébként két hónappal a névadó ünnepség után, 2010 decemberében, 94 éves korában hunyt el.
Akcióban a „románság védőbástyái”
A névmódosítást szorgalmazó román egyesület a közösségi oldalon úgy mutatkozik be, hogy Iustinian Teculescu emlékének ápolója, mely emellett az ősi román hagyományok őrzését, az ortodox egyházközség támogatását, a román identitás erősítését tekinti fő feladatának „ezekben, a románoknak oly nehéz időkben”.
Hangsúlyozzák: a „románság védőbástyái a térségben, megpróbálják bemutatni a valóságot, miközben a magyar sajtó meghamisítja a románok történelmét, a magyar vezetők kiszorítják a románokat, a magyarok megsértik az együttélés elemi szabályait, hiányzik belőlük a tolerancia, a románok nemzeti ünnepén románellenes megmozdulások vannak, és a nemzeti színű hajpántot viselő kislány emlékeztette az itt lakókat a románságukra”.
Justinian (Ioan) Teculescu 1865-ben született egy vajnafalvi tízgyermekes családban, tanulmányait Brassóban végezte, 1901-ben nevezték ki gyulafehérvári püspöknek, 22 évig töltötte be a tisztséget. A volt püspökről a magyarellenességéről híres Ioan Lăcătuşu írt monográfiát, melyben így fogalmaz: „Teculescu szélsőségesen ellenséges körülmények között lépett be a magyar katolicizmus erődjébe Gyulafehérváron, amikor a magyarok vak harcot vívtak, hogy megsemmisítsék a román iskolát és egyházat”.
Leírja, hogy a magyar hatóságok az első világháború alatt üldözték, ám 1918 decemberében azt a feladatot kapta, hogy készítse elő a román nagygyűlést, és fogadja a résztvevőket. Az 1918-as egyesülés valamennyi dokumentumán szerepel az aláírása. Ezt követően kinevezték katonai püspöknek, majd Besszarábiába küldték. 1932-ben hunyt el, a nekrológban azt írják róla, hogy a román nép büszke katonája volt, aki ellenállt a magyar törekvéseknek, bár el akarták pusztítatni. 
Az egykori ortodox püspök nevét Kovásznán utca viseli, ugyanakkor mellszobrot is állítottak neki a városban. Emellett több próbálkozás is történt arra – tizenkét, majd két évvel ezelőtt –, hogy a helyi Kőrösi Csoma Sándor Iskolacsoport vegye fel az ő nevét is, nevezzék Kőrösi Csoma–Teculescu-iskolának, ám a kísérlet meghiúsult, hisz a középiskola diákjainak többsége magyar.
A Teculescu emlékét ápoló egyesület egyébként egy Avram Iancu-szobor felállítását is szorgalmazza a városban, a múlt hónapban azt kérte az önkormányzattól, hogy a hagyományos tündérvölgyi juhászlakodalomra megítélt támogatást csoportosítsák át, és fordítsák a büszt elkészítésére. Az Avram Iancu Általános Iskola ugyanis 19 ezer lejt nyert az önkormányzat kulturális bizottságától a szoborra, és ezáltal növelni szerették volna az összeget.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro, 

Próféta a saját hazájában
Március végén tudóstársak, tanítványok, barátok és népes családja köszöntötte a 80. évét betöltő dr. Brassai Zoltán nyugalmazott belgyógyász professzort, aki életével, pályafutásával azt példázza, hogy akadémikusként, egyetemi tanárként, ismert orvosprofesszorként, szakíróként miképpen lehet karriert építeni és beteljesíteni úgy, hogy az ember a szülőföldjén, a szülővárosában marad. Mindenki lehet próféta a saját hazájában – vallja a MOGYE emeritus professzora, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja. Tisztségeit, kitüntetéseit hosszú felsorolni, amelyek közül a Román Köztársasági Érdemrend I. fokozatát (2000) és a Magyar Köztársaság Érdemrend tisztikeresztjét (2009)említhetjük az első helyen.
A kémiától a belgyógyászatig
– Beszélgetésünk kezdetén lokálpatriotizmusának forrását firtatom: miből, honnan ered?
– 1935-ben régi vásárhelyi polgári családban születtem, abban a házban, ahol most is lakom. Építhettem volna szebbet, nagyobbat, de ehhez kötődöm igazán, hisz minden nemzedék tett hozzá, bővített rajta valamit. 1940-ben, ötéves koromban külön engedéllyel kezdem el az iskolát, immár a Református Kollégiumban, ahol a nagyapám is tanult. A gyermek- és fiatalkoromban megismert város, a hegyen épült Debrecen a magyar Göttinga volt számomra, amely iránt nagyon erős elkötelezettség alakult ki bennem. A szellemi és kulturális értékeken kívül a boldog gyermekkor színhelyét jelentette. A Ritz- fürdőben nagyokat úsztunk, s a Poklos-patak partján ádáz focimeccseket vívtunk a szomszéd utcabeli fiúkkal. Nem voltam föltétlenül jó gyermek, kicsit mindig kilógtam a sorból. Iskolás koromban Szentgyörgyi Albert volt a példaképem, a kémia a kedvenc tantárgyam. Bár osztálytársaimmal együtt a Bolyai Egyetem kémia szakára készültem, szüleim kérésére a vásárhelyi orvosi egyetemre felvételiztem. Miközben a biokémiai szakkörre jártam, negyedéves orvostanhallgatóként 1956-ban egy hivatalos diákcserével eljutottam Budapestre. A látogatás során döbbentem rá, hogy a marosvásárhelyi egyetem biokémiai laboratóriuma mennyire gyengén felszerelt. A belgyógyászati klinikán viszont a budapestihez képest nem volt nagy a különbség műszerezettség tekintetében. Akkor döntöttem el, hogy nem a biokémiát, hanem a belgyógyászatot választom. A szakköri tevékenység hozadéka, a kutatás iránti érdeklődés azonban megmaradt, ami nagy előnyömre vált a későbbiekben. Ötödéven sikeres "intern" versenyvizsgát tettem, ami az egyetemi pálya kezdetét jelentette volna.
Kizárták és visszavették
– Miért a feltételes mód?
– Mert 1959-ben, amikor már végeztem, elkezdődött a tisztogatás azok körében, akik szimpatizáltak az 1956-os magyar forradalommal, s távoznom kellett az egyetemről. Mivel nem voltam hajlandó önkritikát gyakorolni, kizártak az Ifjúmunkás Szövetségből. Miskolczy Dezső professzor volt az egyedüli, aki szolidaritást vállalt velem, behívatta Andrásovszkyt, a rektort, és azt mondta, hogy ezt a fiút nem szabad elsüllyeszteni. Ezért "csak" az egyetemről küldtek el, s a 40-ágyas gyulakutai kórházba neveztek ki.
– Említette, hogy nem mondott le az egyetemi pályáról. Hogyan sikerült továbblépnie?
– 1960-ban versenyvizsgát hirdettek az akkori Maros Magyar Autonóm Tartományban levő állásokra. A szászrégeni kórházat választottam. A három évből másfelet a marosvásárhelyi 2-es számú belgyógyászaton töltöttem. Mivel szerettem volna visszakerülni az egyetemre, vártam a jobb időket, hogy enyhüljön a nyomás. 1965-ben üzent Csőgör professzor, a rektor, hogy az egyetemen politikai vonalon enyhülés van, versenyvizsgázhatok, s nem kötelező a párttagság sem. Így kerültem tanársegédnek a 2-es belgyógyászatra, Horváth Endre klinikavezető professzor szárnyai alá. 15 évig dolgoztam ott, ezek voltak a legszebb évek az életemben. Horváth professzor kitűnő szervező volt, aki kiválóan tudott csapatot alakítani. A legjobb belgyógyászok alkották az orvosi kart, Olosz Egon, Monoki István, Magyarósi György, Lukácsy József, Hirsch Alíz, Szőts Gábor, s később is nagyszerű közösség alakult ki  Kovalszky Péter, Kikeli Pál, Ferencz László közreműködésével.
Párizsi tapasztalatok
– Eljutott Franciaországba is. A korábbi kellemetlenségek ellenére ezt hogyan sikerült elérnie?
– Angol és francia nyelvterületen meghirdetett ösztöndíjakra ajánlhatott jelölteket az egyetem. 1973-ban sikerült elérnem, hogy javasoljanak egy francia állami ösztöndíjra. Párizsban két évet a Broussais Egyetemi Központ klinikáján dolgoztam két kiváló szakember, Pierre Maurice kardiológus és Émile Housset angiológus mellett. Párizsban tanuló fiatal orvosként is hazavágytam, s a nemzetközi főorvosi vizsga birtokában sem fordult meg a fejemben, hogy Franciaországban maradjak.
– Annyi ága-boga van a belgyógyászatnak, miért szakosodott az érgyógyászatra?
– Kardiológus sok volt, angiológiával Marosvásárhelyen akkoriban nem foglalkozott senki, s úgy gondoltam, hogy meg kell alapozni az érgyógyászatot is. Tudtam, hogy Kolozsváron végeznek érfestést, s a készüléket lemásoltam. Ebben Stefán Károly és Schnedarek István technikus munkatársak segítettek. Franciaországi tartózkodásom alatt rögzítettem annak a berendezésnek a működését, amelyen dolgoztunk, s a rajzok alapján az Elektromaros üzemben készítettek egy angiográfot. Korszerűsítését és távirányítását a már említett kiváló ezermesterek oldották meg. Ezt megelőzően keserű galuskát jelentett, hogy bár kutatási témafelelős voltam, mivel arra számítottak, hogy "reakciósként" nem jövök haza, a kollektívámat feloszlatták. Később az új megyei kórházban sikerült a Kárpát-medence egyik legjobb angiológiai klinikáját kialakítani.
Felfele buktattak
– Hogyan került át az "új klinikára" (ma a Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház)?
– Soha nem volt bennem irigység és bosszúvágy, magányos és független próbáltam maradni. Mégis, mivel mindig megmondtam a véleményem, sok problémám volt. Végül, hogy megszabaduljanak tőlem, elhatározták, hogy felfele buktatnak. Így 1985-ben áthelyeztek dr. Róna László előadótanár helyébe, az 1-es számú belgyógyászati klinikára, amelyet akkor Dudea Corneliu professzor vezetett. Kezdetben tiltakozott ugyan, hogy a helyettese legyek, de később megkedveltük egymást. Nagy kultúrájú, széles látókörű kolléga volt.
A későbbiekben, amikor kilátásba helyeztem, hogy kérni fogom a kitelepedésem Magyarországra, mivel egyre erősebb volt ellenem a diszkrimináció, Gálpál Zsuzsánna állt mellém, aki a megyei pártbizottságban az egészségügyért felelt. 1992-ben lettem docens, 1994- ben professzor, 1998-ban akadémikus.
A magyar oktatás fájdalmas lemaradását látva Vizi E. Szilveszter akadémikussal még 1989-ben tervet dolgoztunk ki a tehetséges fiatal hallgatók képzésére. A célunk az volt, s ebben az Oxfordban dolgozó Somogyi Péter akadémikus is segített, hogy a legjobb diákokat magyarországi és oxfordi tanulmányútra küldjük, hogy felkészülhessenek az oktatói és a kutatói munkára, versenyképesek legyenek, ami meghozta a hozzá fűzött reményeket.
– Átugrottuk a rendszerváltást, holott az sem volt mentes a kellemetlenségektől...
– Oktatóként a rendszerváltás után is konfliktusok egész sorát kellett felvállalnom érdekeink védelmében. Többek között megmondtam a véleményem Pascu Ioan rektornak is arról, hogy míg a magyar diákok a hallgatóknak több mint a 40 százalékát alkotják, a tanszemélyzetben csak 25 százalék a magyar oktatók részaránya. A régi professzorokat nyugdíjba küldték, s fiatalokat nem vettek fel helyettük. Pascu professzor azt állította, hogy a magyar tanszemélyzet 30 százalékot tesz ki, majd elrendelte a dékánnak, hogy mutassa be a bizonyítékokat. Kiderült, hogy nekem volt igazam. Annyira kellemetlen embernek számítottam, hogy négy éven át kiszavaztak az egyetem szenátusából, ahova csak 66 évesen választottak vissza. 1992–1996 között az Általános Orvosi Kar dékánhelyettese voltam.
– Brassai professzorról köztudott, hogy a belgyógyászati klinikán iskolát teremtett.
– Amikor a megyei sürgősségi kórházba kerültem, a belgyógyászaton ketten voltunk, amikor eljöttem, tíz fiatal magyar szakember dolgozott azon a klinikán, amelyet éveken át vezettem. Több fiatal tanítványom előléptetésével sikerült a magyar nyelvű belgyógyászati oktatást megerősíteni. Példaként Puskás Attila előadótanárt, Kelemen Piroska, Török Imola, Szabó Mónika adjunktusokat említhetem. Doktorátusvezetőként is számos magyar kutatót, oktatót tudtam kinevelni, s ma a családom mellett a tanítványaimra vagyok a legbüszkébb.
A mofetták hatása
– Megkérem, foglalja össze a saját kutatási területét.
– A kutatásban az érrendszerrel, a diagnosztikában a keringési rendszerrel kapcsolatosan tudtam újat hozni. Bevezettem a funkcionális angiológiai szemléletet a keringési tartalék meghatározására, a diagnosztikában a szerioangiográfiás módszert, amiért akadémiai díjat, minisztériumi kitüntetést is kaptam. A terápiában országos viszonylatban elsőként alkalmaztam a hemorológiai kezelést, a vérátáramlás javítását célzó különböző, nem sebészi módszereket, elsősorban az oldalági keringés fejlesztését. A klinikai farmakológia vonatkozásában a vérnyomáscsökkentő gyógyszercsoport különböző tagjainak a végtagi érátáramlásra és a vérviszkozitásra gyakorolt hatásával foglalkoztam, amelyet korábban nem vizsgáltak. Ezzel új fejezetet nyitottunk a keringési betegségek, a verőérszűkületek kezelésében, s olyan úttörő jellegű kutatások voltak, amelyekből számos államvizsga és nagydoktori dolgozat készült.
– Mégis a mofettákról szóló kutatási eredmények hozták a legtöbb elismerést.
– A kutatómunkában azt kerestem, hogy innen Erdélyből mi újat tudunk hozni, s így kezdtem el a szénsavas fürdők és mofetták tanulmányozását. Korábban is tudták, hogy jó hatással vannak a szív- és érbetegekre, s például Apafi Mihály fejedelem is Kovásznán kezeltette magát, de nem volt ismeretes, hogy miképpen hatnak. Az erdélyi szénsavas mofetták pontos hatásmechanizmusát modern módszerekkel (izotóptechnikával, infravörös sugarakkal) én dolgoztam ki. A mofetták hatásmechanizmusáról írtam a doktorátusi dolgozatomat. Eredményeimet dr. Hadnagy Csaba főorvossal és dr. Benedek Géza orvos igazgatóval együtt nemzetközi folyóiratokban közöltük. Örömömre szolgál, hogy a kovásznai szívkórház ma már a Benedek Géza nevét viseli.
– A mofetták viszont az akadémiai tagságig "hatottak".
– Valóban erről tartottam a székfoglaló beszédem a Magyar Tudományos Akadémián, amelynek egyedüli orvos kültagja vagyok Erdélyből, Péter Mihály professzor kollégám a biológiai szekció kültagja.
– Közismerten fontos szerepe volt abban, hogy a magyar hallgatók anyanyelvű tudományos fóruma, a TDK (Tudományos Diákköri Konferencia) jelentős nemzetközi eseménnyé nője ki magát. Hogyan kezdődött?
– Az elsőt még 1991-ben, az egyetemen tartottuk. 15 hallgató vett részt, nyolc előadás hangzott el. A következő években néhány magyarországi orvos jött el, nem túl nagy lelkesedéssel. 1993-ban, amikor Vizi E. Szilveszter professzor lett a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke, meghívott húsz marosvásárhelyi hallgatót és fiatal oktatót Budapestre, hogy megmutassa nekik az akadémiát. A látogatás idején tartották az akadémia kültagjainak a találkozóját is, amelyen 125-en voltak jelen, külföldön dolgozó magyar származású tudósok, kutatók. Amikor megkérdezték, hogy mit segíthetnének Erdélynek, Attila fiam, mint a küldöttség tagja, azt válaszolta, hogy jöjjenek el Marosvásárhelyre előadást tartani. Megígérték, és be is tartották az ígéretet. A TDK-n előadott Klein György professzor Stockholmból, a Nobel-díj-bizottság tagja, Szentgyörgyi András Bostonból, Somogyi Péter Oxfordból, Balogh Károly Bostonból, Kúnos György Washingtonból és mások. Amikor ennek híre kelt, már kedvvel jöttek a szomszédos országokból is.
A hallgatóknak nagy segítség volt, Fodor Péter, a világhírű plasztikai sebészprofesszor ösztöndíja, amit saját jövedelméből biztosított. Mivel édesapja a szüleimnek barátja volt, felhívott telefonon, hogy szeretne segíteni Vásárhelynek, ahol édesapja orvos igazgatóként dolgozott. Abban egyeztünk meg, hogy ösztöndíjat ad a magyar diákoknak, s öt év alatt 150.000 dollárt küldött erre a célra, amit a diákszövetség döntése alapján osztottak ki az arra érdemes hallgatóknak.
A Sapientia EMTE ma négy lábon áll
– Nem kerülhetem el, hogy a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet ne említsem, hisz tagja volt a Sapientia Alapítvány kuratóriumának, és több éven át vezette a Sapientia Kutatási Programok Intézetét. Milyen eredménnyel?
– A Sapientia Alapítvány kuratóriumának már az alapításkor tagja voltam, néhai Csiha Kálmán püspök kért fel erre a tisztségre, amelyet örömmel elfogadtam, hisz a cél az önálló magyar egyetem megteremtése volt. A magyar kormánypénzekből létrehozott alapítvány eredetileg csak három helyszínben gondolkodott: Partium (Nagyvárad), Közép-Erdély (Kolozsvár) és Székelyföld (Csíkszereda). A legnépesebb magyar város, a székely főváros, ahol egyben a szellemi infrastruktúra is adott volt, kimaradt. Amikor ezt Németh Zsoltnak baráti vitán szóvá tettem, megígérte, hogy újragondolják a dolgot. Az ő érdeme, hogy az Erdélyi Magyar Tudományegyetem ma nem három, hanem négy lábon áll, s a marosvásárhelyi karok színvonalban az egyetem legsikeresebb részlegének bizonyultak.
A Sapientia Kutatási Programok Intézete ugyanekkor kezdte meg működését. Célja az erdélyi magyar tudományos élet fellendítése, kutatási pályázatok támogatása és szakmunkák megjelentetése volt a Scientia Kiadón keresztül. Működése igazi sikertörténetnek tekinthető. Sajnos a Gyurcsány-kormány pénzhiányra hivatkozva megszüntette önálló jellegét és beolvasztotta az egyetemi struktúrába. Hiányát azóta sem sikerült pótolni.
Érdemei mellett kétségtelen, hogy ezt a pályát így csak biztos háttérrel lehetett megélni. Amint Brassai professzor elmondta, ebben felesége, dr. Daróczi Erzsébet volt a segítségére, aki érdemoklevéllel végezte a középiskolát és az egyetemet is, s körorvosként ingázott, majd üzemi főorvosként dolgozott tovább. Három gyermeket neveltek fel, egyik orvosprofesszor, a másik gyógyszerész, a harmadik elismert mérnök lett. Brassai Zoltán akadémikus ugyanis azt vallja, hogy a magyarságért nem szónokolni, hanem tenni kell. A Brassai család ilyen téren is megtette a magáét, s a szülők példáját a gyermekek is követik, hisz amikor összegyűlnek, kilenc unoka népesíti be a régi szülői házat. Ahol a szobákat erdélyi képzőművészek jellegzetes, szép festményei és szobrok díszítik. Kérdésemre Brassai professzor elárulja, hogy hobbija a régi könyvek gyűjtése, s megmutatja a könyvtárszobában azt a könyvszekrényt is, amelyben az erdélyi és magyarországi irodalom és szakirodalom jeles képviselőinek dedikált könyvei sorakoznak. Egy polcot pedig a saját művei tesznek ki, a több mint 350 tudományos dolgozat mellett 16 szakkönyv, amelyek szerzője vagy társszerzője, s amelyek között a legértékesebb a Springer Kiadó gondozásában megjelent Kardiológia és angiológia című.
Bodolai Gyöngyi
(Megjelent a Hány ember Ön, professzor úr című kötetben)
Népújság (Marosvásárhely)

Kiszorítanak
Újabb település került fel az erdélyi frontvárosok térképére: Kovászna. Kitartó, szorgos kezek fáradhatatlanul munkálkodnak azon, hogy a többségében magyarok lakta fürdőváros lakossága ne ismerjen nyugalmat, a nemzetiségi összetétel pedig más, az évszázadok óta megszokottal ellentétes irányba billenjen el. 
És mi a leghatékonyabb eszköz eme célok megvalósítására? A provokáció. Két évvel ezelőtt amiatt gerjesztettek feszültséget a kisvárosban román szervezetek a bukaresti média hathatós segítségével, hogy itt úgymond lábbal tiporják a románok jogait. Az elnyomás pedig olyanformán nyilvánult meg, hogy a Kőrösi Csoma Sándor Iskolacsoport egyik – nem mellékesen román nemzetiségű pedagógusa – leparancsolta a román nemzeti színű fejpántot annak a diáklánynak a fejéről, aki a szalag viselésére március 15-ét találta a legalkalmasabb időpontnak.
A nemzeti hőssé avanzsált tanuló gesztusa feszültségekhez vezetett az oktatási intézményben, a ferdítésre és uszításra oly fogékony sajtó pedig úgy állította be a történteket, hogy az „úgynevezett Székelyföldön” tilos a román nemzeti színek viselése.
Mivel az akkori botrány elcsitult, ideje volt újabbat gerjeszteni. Miután nem sikerült a Kőrösi-gimnázium nevéhez társítani – elvégre abba sem a magyar pedagógusok, sem a helyi önkormányzat nem egyezett volna bele –, a néhai ortodox püspök emlékét ápoló szervezetnek sikerült rávennie az egészségügyi minisztériumot, hogy az országos hírnévnek örvendő szívkórház viselhesse Iustinian Teculescu nevét.
Mit számít, hogy az egyházi vezetőnek annyi köze volt a gyógyászathoz és a Benedek Géza alapította egészségügyi intézményhez, mint hajdúnak a harangöntéshez? Ez a lépés kiválóan illik a kommunista diktatúra idején csúcsra járatott nemzeti programba, amelynek lényege végképp eltörölni Erdélyben a magyar múltat, ott is felcserélve a mondvacsinált román emlékekkel, ahol azokat hiába keresnénk.
Ennek a nyelvi-etnikai honfoglalásnak az eredménye az is, hogy Nagyváradon köztéri szobrot se emelhetünk, hidat se nevezhetünk el a város alapítójáról, Szent László királyról, mivelhogy zavarná a „román nemzeti egység szimbolikáját”. A saját nemzeti önérzetére valamit is adó nép ilyen esetben szégyellné magát.
Rostás Szabolcs 
Krónika (Kolozsvár)

A megmaradás népe vagyunk
Véget értek a Kőrösi Csoma Sándor Napok 
A szerdától szombatig tartó (többek között kulturális eseményeket, könyvbemutatót, tárlatmegnyitót és tudományos előadásokat magába foglaló) 26. Kőrösi Csoma Sándor Napok legfontosabb mozzanata idén is Csomakőrösön zajlott, ahol szombaton koszorúzással egybekötött ünnepségen emlékeztek a falu nagy szülöttjére. Az eseménysorozat Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete védnöksége alatt zajlott.
 A Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület által szervezett kulturális rendezvény zárónapján a helyi református templomban ünnepi istentiszteletet tartottak, az igét Csűry István, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke hirdette. A Csoma-szobornál egybegyűlteket Kosztándi Annamária csomakőrösi művelődési igazgató köszöntötte, majd a kicsik kerültek előtérbe, irodalmi műsorral tisztelegtek a nagy tudós emléke előtt.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke köszöntőjében a tudós példáját felhozva emelte ki, hogy akárcsak Kőrösi Csoma Sándor esetében, a székely nép jövője is az elhatározással kezdődik. A tanácselnök ezek után egy aktualitásra is kitért, a Dr. Benedek Géza Szívkórházat érintő Dr. Teculescu-Benedek névváltoztatásra, bejelentvén, hogy aláírásgyűjtést kezdeményeznek az eredeti elnevezés megtartása érdekében.
– Fontosnak tartom, hogy mindenki tudja: a névváltoztatással az a baj, hogy az intézmény nem Teculescu vajnafalvi orvos munkája révén jött létre, aki a kórház alapításakor már rég nem is volt a város lakója, egy napot sem dolgozott a szívkórházban. Hangsúlyozom: kell helyük legyen a román személyiségeknek is, de ott, ahol fontosat alkottak – szögezte le Tamás.
Ezt követően koszorúztak, majd az emlékháznál folytatták az ünnepséget. Dr. Somlai György, a Csoma-hagyaték egykori gondozója beszédében megköszönte, hogy itt lehetett, abban a faluban, ahonnan az egykori keletkutató pénz és taps nélkül útnak indult.
Mint minden évben, idén is kiosztották a Kőrösi Csoma Sándor-emlékérmet, amit ezúttal Bíró András Zsolt antropológus, a Magyar Turán Alapítvány elnöke, a Kurultáj főszervezője vehetett át Gazda Józseftől, a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület elnökétől. Köszönő beszédében Bíró András Zsolt kiemelte: a magyarság a megmaradás népe, és bár Európában államot alapítottunk, és európaiak vagyunk, nem adhatjuk fel keleti múltunk hagyatékát sem.
Ezt követően Thiesz János, Kovászna város polgármestere mondott köszönetet az egyesületnek, amiért immár 26. éve megszervezi ezt a nemzetközi szintre nőtt eseményt, és ezáltal méltó módon tiszteleghetnek Kőrösi emléke előtt. Gazda József záróbeszédében megjegyezte, szeretné, ha a Csoma-napok hagyománya akkor is tovább élne, amikor a jelenlegi szervezők már nem lesznek itt, és akár száz év múlva is kerüljenek olyan emberek, akik Csomakőrösön egybegyűlve emlékeznek a nagy őshaza-kutatóra.
A rendezvény a magyar és a székely himnusz eléneklésével zárult. Az ünnep fennköltségét fokozta a Hozsánna kamarakórus éneke Gyerő Katalin irányításával, valamint a kovásznai ifjúsági fúvószenekar játéka Kertész Barna vezetésével. 
Nagy Sz. Attila
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Erőltetett névadás
 Mikó Imre Jogvédő Szolgálat háromszéki szervezete hírlevelében arra hívja fel a nemzetközi közvélemény figyelmét, hogy az egészségügyi minisztérium önkényesen, bárminemű konzultáció nélkül döntött, s közölte átiratban az intézmény vezetőségével, hogy az alapító dr. Benedek Gézáról elnevezett szívkórház nevét dr. Teculescu-Benedekre módosítja. 
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Szobrok csírátlan vetése
 Megfontolásoknak vagyunk alanyi tanúi emitt, a Kárpát-kanyarban, Európa könyökhajlatában. Főként akkor, amikor ez a túlméretezett, összeajándékozott ország a mindennapi betevő falat előtt is azt fontolgatja: a sovány vacsora szolgálja-e a román nacionalizmust? Azt mondja a magyar szólás, hogy éhgyomorra nem lehet himnuszt énekelni. Csak a románt.
Ez a mi országunk, Románia, hamarább akarja behinteni Erdélyországot román tömeggyilkosok szobraival, mint a szántóföldeket jó magokkal. Most ismét Avram Iancu van terítéken. Șaguna-szobrunk már van Székelyföldön. Ez a Șaguna intézte sürgetve az orosz csapatok bejövetelét 1849-ben, a magyar szabadságharc és forradalom leverésére… Megfontolt, nem egy borongós elme képzete volt ez, mint Avram Iancunál.
Ez az Avram, akinek szeretője–szerelme egy 14 éves magyar lány volt (a férfi életét is megmentette egyszer), magyar tömegeket gyilkoltatott le császári szolgaként (!) a magyar forradalom ellenében! Most nemzeti hőst akarnak csinálni belőle. Szobrát Vajnafalvára kéri a kovásznai Iustinian Teculescu Kulturális Keresztény Egyesület román szerveződés.
Valószínű, azért kell a Iancu-szobor, mert Kovásznán a dr. Benedek Géza által alapított és az ő nevét viselő szívkórházat Nicolae Teculescu nevével akarják el- és átkeresztelni. És azt Iancu Avram védené. Ahogy Kolozsváron a Ferenc József Tudományegyetemet Babeșre, majd a Bolyai Tudományegyetemet Babeș–Bolyaira. Ez a szóban levő, néhai Iustinian Teculescu ortodox román püspök – ő szervezte 1918-ban a gyulafehérvári román népgyűlést – most mint Avram Iancu szobrának a másvilágról ideidézője jelenik meg az említett egyesület révén. A kórház frontjára pedig az említett, titokzatos kuruzsló, Nicolae Teculescu neve kerül: Teculescu–Benedek.
Az Európai Bizottság autonómiakérésünket aljas módon elutasította. Ezzel a román hatalom szabad kezet kapott. Ez az egyetlen szabadság itt: a szabadrablás szabad kezei. Azt mondotta egy magyar nemes úr 1847-ben, a Nagyalföldön: Én nem Rúzsa Sándortúl félek, hanem attúl, hogy ennek a legénynek a hetvenkedése nehogy ragályossá váljék. Én nem söpredéktől, nem a haláltól félek; én a román fasizmustól, a népirtástól féltem népemet, utódaimat!
Czegő Zoltán 
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Hol van Nicolae Teculescu orvosi oklevele?
Néhány nappal ezelőtt alig lehetett adatot találni a világhálón dr. Nicolae Teculescuról, akinek nevét legújabban a kovásznai szívkórház megnevezésében szeretnék megörökíteni. Aki viszont most keresgél, többoldalnyi adatot is talál az egyesek által felkent, mások szerint kétes hírű orvosról. A covasna-voinesti.blogspot.ro blogon jelent meg életrajza – amint látni lehet, ebben a hónapban töltötték fel. Különben az illető oldalon az orvos mellett egyedül Iustinian Teculescu püspökről írnak bővebben, más kovásznai személyiségről nem tesznek említést. Az életrajzi adatok forrásaként a Kovászna város személyiségei (Ioan Lăcătuşu, Luminiţa Cornea, Ioan Luca: Personalităţi ale oraşului Covasna, Eurocarpatica Kiadó, 2009) című kötetet jelölték meg.  Fellapoztuk a könyvet, ahol a 287. oldalon négy sort szentelnek dr. Teculescunak, erre alapozzák az interneten megjelent többoldalas életrajzot. Tovább kutattunk, és megtaláltuk a valódi forrást: Teculescék nemzedékről nemzedékre (Ioan Lăcătuşu, Luminiţa Cornea, Ioan Luca: Teculeştii din neam in neam, Angustia Kiadó, 2008, a Iustinian Teculescu Keresztény és Kulturális Egyesület és a Keleti-Kárpátok Nemzeti Múzeuma gondozásában). Ebben valóban oldalakon keresztül írnak Nicolae Teculescu orvosi és irodalmi tevékenységéről.
A közzétett adatok szerint Nicolae Teculescu 1921. november 28-án született Kovásznán. Az adat helyes, szüleit Alexe és Ana Teculescuként nevezik meg. A hivatalos iratokban viszont Teáka Elek kereskedőként (így, magyar betűkkel, ékezettel) – szül. 1884. május 12-én Kovásznán, meghalt 1965. április 28-án – és Koznyán Annaként – szül. 1896. június 5-én, halála pontos idejét mi nem ismerjük – említik. 1916. november 16-án kötöttek házasságot, négy gyermekük született. Elsőszülöttüket Teáka Jánosként jegyezték be, az őt követő Alexe már Teculescuként szerepel, ugyanúgy Anna, majd Nicolae is.
Nicolae Vajnafalván kezdte meg iskoláit, majd 1940-ben a brassói Andrei Şaguna Líceumban végzett évfolyamelsőként. Ezt követően a bukaresti Katonaorvosi Intézetben végzett. Érdekes módon főiskolai/egyetemi tanulmányainak időszakát, a végzés időpontját nem említi az életrajz. Egyesek szerint azért, mert ugyan megkezdte bukaresti tanulmányait, de soha nem fejezte be, nem diplomázott… Minden valószínűség szerint tárt karokkal várták a katonaorvosi intézetben, ugyanis apai nagybátyja nem volt más, mint a román hadsereg első püspöke, Iustinian Teculescu.
(Akinek jobbján a gyulafehárvári nagygyűlésen ott volt testvére, Alexe, aki később, mint állítják, 14 évig volt Kovászna polgármestere.)
Azt írják, 1952-ben került vissza Kovásznára, a katonaorvosi karriert azért kellett abbahagynia, mert egy síbalesetben elvesztette fél lábát – valóban, Kovásznán a falábú orvosként emlékeznek rá. (Hivatalos iratok szerint 1953-ban Ploieşti-en házasságot kötött Elena Sanda Radianuval, ennek ellenére nőtlenként ismerték Kovásznán.) 
Egy kis kitérőt azonban tett hazajövetele előtt, három évig volt a nagyenyedi és jilavai börtön lakója, állítólag hazafias érzelmei, liberális gondolkodása miatt… Börtönévei után Bukarestben elvégezte a Fizioterápiai és Balneológiai Intézet tanfolyamát, ezután lett orvos a kovásznai kórházban, áll a közölt életrajzban, melyben továbbá nagyon sok orvosi, balneológiai érdemét felsorolják – anélkül viszont, hogy egyetlen tudományos dolgozatát, előadását, könyvét tényekkel, adatokkal alátámasztva ismertetnék. Ennek ellenére nevét tucatnyi alkalommal hozzák kapcsolatba hazai és külföldi orvosok, kutatók munkájával, tudományos értekezletekkel. De konkrétum nélkül – a felületes olvasatban akár az ő érdemének is tűnhet a sok eredmény.
Ívelő karrierjét dr. Benedek Géza akkori kórházigazgató szakította meg – állítja az életrajz –, mivel Teculescu ötéves ténykedése után bezáratta a balneológiai részleget, mert az ottani tevékenység veszélyeztette a betegek egészségét, életét. A döntés igazságtalan volt – szögezik le. Ezt követően Teculescu Szaláncfürdőre költözik, karrierjének megtörése miatt 1972-ben 51 évesen halt meg – írják. Az életrajzban külön fejezetet szentelnek irodalmi tevékenységének, megállapítják magas szintű irodalmi műveltségét is.
Teculescu kovásznai távozásának más okai is voltak. 1961-ben kezdték meg a kovásznai kórház munkaközössége számára kiállítani a munkakönyveket. Ez azt jelentette, hogy az orvosoknak is be kellett mutatniuk a végzettségüket igazoló oklevelet. Mindenki megtette, kivéve Teculescut, ő semmi papírt nem tudott felmutatni. Ezért (is) kellett távoznia a kórházból, ahol ezek után orvosként nem tevékenykedhetett. Mindezt az intézmény akkori, személyzeti kérdésekkel foglalkozó alkalmazottjától tudjuk.
Feltételezhető – de ezek még igazolásra várnak –, hogy megkezdte ugyan orvosi tanulmányait, de lába elvesztése miatt nem diplomázhatott katonai intézményben. Elképzelhető, hogy nem liberalizmusa és nemzeti érzelmei miatt volt börtönben, hanem épp azért, mert diploma nélkül orvosnak adta ki magát, jogtalanul praktizált.
Ma is élők emlékezete szerint a hatvanas években még feltűnt Kovásznán ifjú hölggyel karján, aki folyamatosan azt csivitelte: visszatért a nagy Teculescu doktor, aki időközben a jászvásári orvosi egyetemen befejezte tanulmányait, és Szaláncfürdőn praktizál – ott várja régi és új pácienseit.
Gabriela Cuciureanu jogász, a jászvásári orvosi egyetem főtitkára hivatalos megkeresésre írásban adta (április 9-én): Nicolae Teculescu neve nem szerepel az intézmény nyilvántartásában.
Dr. Romulus C. Busnea, aki a szaláncfürdői kezelőközpont igazgatója volt 1966 és 1970 között, számos tanulmányt, szakkönyvet jelentetett meg a központ történetéről, értékeiről, az ott dolgozókról – de sehol nem említi dr. Teculescut. Felesége, Busnea Rozalia ma is él, de idős kora miatt nem lehet faggatni. Azonban fia, Dan Busnea nyilatkozott Benedek Zsolt megkeresésére: soha nem hallott dr. Teculescuról. A fiatal Busnea Szaláncfürdő – a mennyország egy sarkának története címmel (Slănic Moldova – istoria unui colţ de rai, Magic Print kiadó, Oneşti, 2013) helytörténeti kötetet is kiadott, joggal hihető, hogy ismeri a fürdőhely múltját – így bizonyára nem kerülte volna el figyelmét egy, a kezelőben dolgozó féllábú orvos.
A szaláncfürdői irattárat Aknavásáron őrzik. A nyugati húsvét másodnapján iktattak ott egy kérést, melyben adatokat igényelnek dr. Teculescuval kapcsolatosan. A beadványra eddig nem érkezett írásos válasz, de telefonon közölték: nincsenek adataik az állítólagos Teculescu doktorról – mondta el érdeklődésünkre Benedek Zsolt.
Az életrajza, az abban foglalt orvosi érdemei, eredményes kutatómunkája alapján akár azt is mondhatnánk: dr. Teculescu hozzájárult a kovásznai balneológia fejlődéséhez, a fürdőváros hírének öregbítéséhez. Hogy mindez hiteles legyen, és Teculescu életrajza ne hamisítványnak tűnjön – minden egyéb homályos, tisztázandó részlet, felvetődő kérdés mellett –, legfőképpen végzettségét kellene igazolniuk az őt tisztelőknek: mutassák be orvosi oklevelét. Hol, mikor, milyen tanulmányi eredményeket ért el, hol, mikor, milyen alapon tette le a hippokratészi esküt?
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kovásznai szívkórház – A minisztérium válaszolt
A szívkórház nevének megváltoztatásához nincs szükség a helyi közigazgatás láttamozására, mivel az egység az egészségügyi minisztérium alárendeltségébe tartozik – írta a tárca sajtóosztálya tegnap Benedek Csabának a Dr. Benedek Géza Szív- és Érrendszeri Rehabilitációs Kórház névváltoztatását firtató érdeklődésére küldött válaszában, melyet Benedek Zsolt továbbított szerkesztőségünknek.
A levélben közlik, a Iustinian Teculescu Keresztény Kulturális Egyesület beadvánnyal fordult az egészségügyi minisztériumhoz, s abban kérte, a szívkórház jelenlegi megnevezését bővítsék a dr. Nicolae Teculescu nevével. A szervezet a kovásznai származású dr. Nicolae Teculescu érdemeinek elismeréseként kérte a névváltoztatást.
A levélben idéznek a magasztaló kérvényből, továbbá közlik, az egyesület a prefektúrára is eljuttatta kérését, s az a maga rendjén támogatta az igénylést. Idéznek a prefektus felterjesztéséből, melyben többek között a jó együttélés érdekében teljesen jogosnak ítélik a névváltoztatást. Hozzáteszik, a tárca kikérte a szívkórház véleményét is, s annak vezetősége megalapozottnak és jogosnak ítélte a kérést. 
Ilyen összefüggésben a minisztérium, figyelembe véve a kérést és az álláspontokat, jóváhagyta a szívkórház nevének módosítását: Dr. Nicolae Teculescu – Benedek Geza Szív- és Érrendszeri Rehabilitációs Kórház az új megnevezés. A közleményben még leszögezik, az egészségügyi reformot kimondó 2006/95-ös törvény értelmében a minisztérium alárendeltségébe tartozó közkórházak névváltoztatása a kórházmenedzser javaslatára vagy az egészségügyi tárca kezdeményezésére miniszteri rendelettel történik. 
Bokor Gábor – Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kovásznai szívkórház – Tíz nap, tízezer aláírás
A kovásznai Dr. Benedek Géza Szív- és Érrendszeri Rehabilitációs Kórház előtt tartott sajtótájékoztatón tegnap jelentette be Tamás Sándor megyeitanács-elnök: megkezdték a gyűjtést, tíz nap alatt tízezer aláírást kívánnak összesíteni, a listával is alátámasztják: a megyében sem a magyarok, sem a románok nem kívánják, hogy a kórház elnevezése megváltozzon. Tamás elsőként írta alá a petíciót, őt követte Márton Árpád képviselő, majd Thiesz János kovásznai polgármester.
A jóhiszemű emberek, magyarok és románok egyaránt azt kívánják, hogy az intézmény nevében – jól megérdemelt módon – csak dr. Benedek Géza neve szerepeljen. A román személyiségek nevének is helye van, ott, ahol nagyot alkottak, nevükhöz köthető egy intézmény. A névváltoztatás nem tisztességes, nem helyes az Európai Unióban 2015-ben. Nem engedhető meg, hogy egy ilyen döntést lenyomjanak az emberek torkán. A névváltoztatással az interetnikus kapcsolatok destabilizálását akarták elérni – mondta a tanácselnök.
Dr. Tatár Márta, a szívkórház orvosa dr. Benedek Géza érdemeit elevenítette fel. 1952-ben megalapította a városi kórházat, majd 1960-ban letette a szívkórház alapkövét, vezette az intézményt 1987-es nyugdíjazásáig, élete végéig szívügyének tekintette az intézmény sorsát. Megalkotta a Kovászna-modellt, melynek keretében a hagyományos kardiológiába integrálta a természetes gyógytényezőket. 2010-ben a város közösségének kérésére, miniszteri beleegyezéssel vették fel nevét a szívkórház megnevezésébe – elevenítette fel.
Vasile Neagovici, a szívkórház szóvivője hangsúlyozta: nem a kórházban kezdeményezték a névcserét, ez politikai döntés, de a miniszteri rendelet kötelezi őket, a névváltoztatást meg kell jelentetni a dokumentumokban, le kell cserélni a pecséteket. Az archívumban keresik a Teculescu doktorra vonatkozó adatokat, egyelőre nincs elégséges adat, mely bizonyítaná szívkórházhoz fűződő tevékenységét – hangoztatta.
Dr. Fülöp Csaba családorvos, MPP-alelnök felháborítónak, nem helyénvalónak, szándékosan etnikai síkra terelt ügynek nevezte a névváltoztatást. Közösségi ügyekben közösen kell fellépni, így az MPP is gyűjti az aláírásokat – jelentette ki.
Dr. Benedek Csaba, a névadó orvos fia röviden mondta: nem elhanyagolható az etnikai vonatkozás, de a névváltoztatás a jóérzés, igazságosság kérdése is.
Márton Árpád képviselő hangoztatta: A jogállamisággal összeférhetetlen a névváltoztatás, az adminisztráció túlpolitizálását jelenti.
Thiesz János a maga során kijelentette: a város, a kórház közösségének közös döntése volt a szívkórház dr. Benedek Gézáról való elnevezése. Miért kellett ide jutni, hogy fejünk fölött döntsenek megváltoztatásáról? – tette fel a kérdést.
A szívkórház névváltoztatása immár tényként kezelhető. Információink szerint szerdán három órakor a kovásznai városi kórházban – a szívkórház alegységében – megkapták a hivatalos értesítést: az intézmény nevét Dr. Teculescu–Benedek Szív- és Érrendszeri Rehabilitációs Kórházra változtatták. Az intézmény honlapján tegnap délután még nem jelent meg a változás, a kórház előtti cégéren sem a Teculescu neve.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Egységesen elítélik a névváltoztatást – A kovásznai tanács napirendjén a kórház átnevezése
A Dr. Benedek Géza Szív- és Érrendszeri Rehabilitációs Kórház átnevezése is terítékre került a kovásznai városi tanács tegnapi ülésén. A jelen lévő tanácstagok – magyarok és románok, párthovatartozástól függetlenül – egyhangúan elítélték az önkényes névváltoztatást, azt, hogy az intézmény, a város közösségének megkérdezése nélkül, fejük fölött döntöttek arról, hogy a kórház megnevezésébe bekerüljön a dr. Teculescu név.
Nemcsak az eljárás visszás, de a névváltoztatást kezdeményező Iustinian Teculescu Keresztény és Kulturális Egyesületen kívül senki nem tud az orvos érdemeiről, nem ismerik, mivel járult hozzá a kórház alapításához, működtetéséhez, tudományos munkásságát is homály fedi – szögezték le az önkormányzati képviselők.
Kádár Gyula az RMDSZ-frakció nevében foglalt állást. Az átnevezés törvényes, erre joga van az egészségügyi minisztériumnak. 2010-ben miniszteri rendelettel, a kórház, a város, a megye közösségének beleegyezésével nevezték el az intézményt Dr. Benedek Géza Szívkórházzá. A kórházalapító dr. Benedek neve nemzetközileg elismert, ezzel szemben Teculescu érdemeit nem ismerik. A névváltoztatás megbolydította a város lakosságát, nagyon sokan kérik: vonják vissza az ezt előíró rendeletet.
Viszont meggondoltan, higgadtan kell kezelni az ügyet – mondta Kádár.
Gyerő József sajnálatosnak, elítélendőnek nevezte a névváltoztatást, melynek során nem kérték ki a kórház- és városvezetés, a lakosság véleményét. Emellett senki nem tud Teculescu doctor tudományos érdemeiről, kiemelkedő munkásságáról. Mi tehát a valódi mozgatórugója? – tette fel a kérdést. Felvetődik, hogy Romániában egy állami intézmény, egy kórház nem viselheti magyar orvos nevét. Ha etnikai okok állnak az átnevezés mögött, mi a végső cél? – tette fel a kérdést. A határozat mérgezi az interetnikus kapcsolatokat – szögezte le. Elmondta, hivatalosan kérték az egészségügyi tárcától, bocsássa rendelkezésükre a névváltoztatás teljes dossziéját. Azt szeretnék tudni, milyen információkra alapozták a módosítás szükségességét. A városban kezdenek elszabadulni az indulatok. Sokan mondják, ha ezt megtehették a kovásznai szívkórházzal, válaszoljanak ugyanilyen eljárással, változtassák önkényesen az önkormányzati alárendeltségű helyi intézmények nevét – mutatott rá.
Domaházi János csak annyit jegyzett meg: „Veszekedünk, megesszük egymást, mégis felettünk döntenek. Valakinek Kovásznán igen jó kapcsolata van a minisztériumban.”
Dr. Enea Nicolae tanácsos, a szívkórház orvosi konzíliumának tagja elmondta, múlt héten egyeztettek a román pártok képviselőivel, megállapították, kész tények elé állították őket, nem tudott senki közülük – még a kórházmenedzser sem – a névváltoztatás szándékáról. A Teculescu-egyesület nem képviseli a kovásznai románság érdekeit, ez a feladat a tanácsosokra hárul – mondotta, és kitért arra is, hogy az orvosok tanácsa levélben is megfogalmazta kifogását. A minisztériumból azt a választ kapták, hogy a tárcának jogában áll mások megkérdezése nélkül dönteni ilyen kérdésben. Úgy véli, nem normális, hogy Teculescu nevét viselje egy hasonló fontosságú intézmény, amit érdemének mondanak, az tulajdonképpen Franciaországból ellesett eljárás, nem ismerik eredményeit, ki gyógyult meg, ki halt meg a gázinjekciós kezelés következtében. A Teculescu-egyesület miért nem akkor emelte fel hangját, amikor a szívkórházat Dr. Benedek Gézáról nevezték el? További megbeszélésekre van szükség, az is megtörténhet, hogy a tárcavezető nem is ismeri az átnevezés hátterét – jelentette ki.
Neagovici Vasile tanácstag, szakszervezeti vezető, a szívkórház szóvivője a maga során elmondta, húsz éve dolgozik a kórházban, de ilyen feszültséget még nem tapasztalt. Jöjjenek az átnevezés kezdeményezői, talán még nem késő, bizonyítsák be Teculescu érdemeit. Ha viszont politikai döntésről van szó, az RMDSZ pártvonalon is lépjen közbe – javasolta.
Molnár János kijelentette: a kommunista időket idézi a névváltoztatás módszere. A román tanácstagoktól megkérdezte: hajlandóak lennének-e aláírni egy petíciót, melyben a névváltoztatás eltörlését kérik. Senkitől nem kapott választ.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Egyoldalú multikulturalitás
Jó lenne visszaszerezni Marosvásárhely irányítását. Nem csupán az ott élő, egyre durvábban elnyomott és megfélemlített magyarokért, hanem a román demokrácia egészségéért is szükség van erre. Hogy a legjobb nyerjen, akkor is, ha nem román.
Hogy egy település közössége a derűsebb jövőért, a fejlődésért, az előrehaladásért válasszon vezetőt, ne a múlt és jelen vélt vagy valós sérelmeinek visszatromfolására. Ehhez megfelelő jelöltre van szükség, és csak remélni lehet, hogy a magyar pártok által szervezett előválasztáson olyan személyiségek indulnak, akikre nem csupán magyarságukért voksolnának a lassan mindenből kiábrándult polgárok. Fordítva is lehetne: ha a 2000-ben megválasztott Florea másfél évtized alatt kiérdemelte volna a város kisebbé vált felének megbecsülését is, akkor nem kellene ilyen elkeseredetten felzárkózni ellene, és ezeket a sziszifuszi, mindent mindig elölről kezdő küzdelmeket és elpazarolt energiákat építésre, városfejlesztésre, az áhított jólét megközelítésére lehetne fordítani. Egy előrelátó városvezetőnek nem a kétnyelvűség ellen kellene síkraszállnia – a táblaháborúban magára talált, valamikor fegyelmi miatt lefokozott szekusból lett helyi rendőrfőnök Bretfelean kerek perec kijelentette, hogy ő nem az önkormányzat, hanem a polgármester alárendeltje, az ő utasításait követi –, hanem mellette, az írott és főleg az íratlan törvények, a vétlen szomszédok iránti tiszteletből. Nem lehet megérteni, hogy miért jó a románoknak a magyarok haragja, miért sérti a multikulturalitást lobogtató politikusokat a más, nem importált, hanem helyben gyökerező kultúra. Álságos a nagyobb költségekre hivatkozni a milliós sikkasztások országában. A ma 45 százalékban magyar lakosságú Marosvásárhelyen – ahol mindössze két magyar nevű iskola van – két Dacia árával büntetik a kétnyelvű táblákat, Kolozsváron románok is tüntetnek a magyar feliratokért, Nagyváradon több ezer támogató aláírás dacára kétséges a városalapító Szent László-szobor jóváhagyása, Kovásznán egy sarlatán nevét nem hajlandó törölni a dr. Benedek Géza Szívkórházat sutyiban átkeresztelő minisztérium, és senki nincs, aki e világos rosszindulatnak gátat vetne. A kormány a túlélésén, az ellenzék a megbuktatásán dolgozik, mindkét oldalról körülhízelgik az RMDSZ-t a szavazataiért, de amíg a szövetség az újratervezéssel foglalkozik, zavartalanul rombolnak. Láthatóan senkinek sem fordul meg a fejében, hogy a multikulturalitás vagy az állampolgári egyenlőség, vagy egyszerűen a tagadhatatlan érdemek jeleként a magyar előd nevét is kiírják a máig legerősebb, de már csak románul oktató brassói líceumra, kolozsvári kórházra vagy egy belső-erdélyi kastélyban berendezett falusi kultúrházra. Pedig ez lenne a megoldás. Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az összeugrasztás mesterei
Ha piros ponttal jelölnék meg Románia térképén azokat a városokat, amelyekben valamely felsőbb erők által gerjesztett, etnikumközinek szánt konfliktus borzolja a kedélyeket, Erdély alighanem egyetlen hatalmas vörös foltként éktelenkedne azon.
Szinte felsorolni is nehéz: Kovásznán egy sarlatán nevét biggyesztették a kórházalapító dr. Benedek Géza neve elé, de még Sepsiszentgyörgyön sem érvényes mindenkire a törvény, a Constantin Brâncuşi-iskolára máig nem került ki a kétnyelvű felirat. 
Csíkszeredában táblaháború újult ki, a kormányhivatal arra próbálja rávenni az önkormányzatot, a kétnyelvű utcatáblákat cseréljék le, s a román felirat kerüljön a magyar fölé. Marosvásárhelyen sikerült már megakadályozni tiltakozó nagygyűlést, lehetetlenhez közeli helyzetbe sodorni a magyar nyelvű orvosi képzést, most pedig hatalmas bírsággal fenyegetnek a kétnyelvű utcanévtáblákért. Kolozsvár önkormányzata máig nem jutott el a normalitás ama szintjére, hogy a település nevét magyarul is hirdessék, Szatmárnémetiben a városnapok rendezvényeiről rekesztenék ki a magyarokat, Nagyváradon Szent László szobrát utasítanák ki a főtérről. A sor folytatható, csupa olyan hír, amely valamiképpen magyar–román nézeteltéréshez, konfliktushoz köthető. De vajon tényleg erről szólna az élet 2015-ben Erdély városaiban? Valóban ennyire rossz volna a magyar–román viszony, ennyire nem tudnánk szót érteni, nem tudnánk tisztelni egymást? Nehezen hihető. Érdemes inkább azt elemezni, kik és miért gerjesztik ezeket a konfliktusokat. Háromszéken, Székelyföldön a legtöbb ügy hátterében a szolgálatos feljelentő, Dan Tănasă áll, aki Spanyolországból védi igen hangosan a helyi románság érdekeit. Feljelentéseinek sikeréről a kormányhivatalok vezetői gondoskodnak. Háromszéken ugyan egymást követték a prefektusok, de személytől függetlenül fellépésük ugyanolyan volt – alapos tehát a gyanú, hogy a kommunista utódpárt Székelyföldért felelős vezérei, Horia Grama vagy éppen Mircea Duşa és köre utasítására jártak el. Marosvásárhelyen a helyi rendőrség vezetőjeként volt szekus irányítja a szálakat, s emlékezetes: Csíkszeredában ugyancsak titkosszolgálati zaklatásra panaszkodott a város polgármestere. Székelyföld esetében feltűnő: minél hangosabban kiált valaki, annál dicsőbb a megítélése Bukarestben, és annál könnyebb a megélhetése, tisztségbe helyezése, funkcióban maradása. Erdély más városaiban sincs ez másként, a magyarok elleni agitációt nagylelkűen jutalmazzák a pártvezérek vagy éppen a szavazók.
Az sem lehet véletlen, hogy ezek a konfliktusok akkor újultak ki, amikor egyre több román értelmiségi emel szót a magyarság jogai mellett, erősödőben az erdélyi regionális identitástudat, mind többen gondolják úgy: magyarok és románok együtt építkezhetünk.
Nem nehéz hát kitalálni, kik és miért akarják összeugrasztani a magyarokat és a románokat. Csak lenne bennünk annyi bölcsesség, hogy tervük ezúttal ne sikerüljön!
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Összefogás a Teculescu-ügyben – Újabb menetelésre készülnek
Összefogtak a háromszéki magyar pártok, amelyek összesen 26 ezer aláírást gyűjtöttek, hogy a kovásznai Dr. Benedek Géza Szív- és Érrendszeri Rehabilitációs Kórház visszakapja eredeti elnevezését, azaz ne csatolják hozzá a Teculescu nevet.
A petíciót és az aláírásokat a háromszéki RMDSZ parlamenti képviselői szerdán nyújtják át Nicolae Bănicioiu egészségügyi miniszternek, kérve, hogy vegye figyelembe az érintettek véleményét, és írja felül a korábbi rendeletet, amely szerint az intézménynek Nicolae Teculescu balneológus nevét is fel kell vegye, aki – mint kiderült – soha nem dolgozott a szívkórházban.
Hétfőn Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki elnöke, Kulcsár Terza József, az MPP Kovászna megyei elnöke és Benedek Erika, az Erdélyi Magyar Néppárt megyei elnöke az RMDSZ-székházban együtt jelentették be az aláírásgyűjtés eredményét, és hangsúlyozták, hogy fontos ügyekben összefognak.
Tamás Sándor kifejtette, rendhagyó, hogy egy asztalnál ülnek, de ha fontos ügyről van szó – és a kovásznai szívkórház ügye ilyen –, akkor „egymás iránti alázattal és sok munkával előre tudunk lépni”. Már amikor elkezdték a kézjegyek gyűjtését, az ívekre nem tettek pártlogót, mert abban bíztak, hogy a többiek is csatlakoznak, az MPP és a néppárt pedig felajánlotta segítségét, valamint az egyházak, az ifjúsági szervezetek is az ügy mellé álltak.
Tíz nap alatt papíron 22 ezer, online 4 ezer aláírás gyűlt össze, ebből Kovászna városában négyezer – a város lakói, a kórház dolgozói, sőt a kezelésre érkezők, románok és magyarok is aláírták az eredeti név megtartását kérő íveket. Tamás Sándor elmondta, az RMDSZ-kongresszuson Victor Ponta miniszterelnök tudomására hozták a kovásznai szívkórház ügyét, és ő azt mondta, igyekszik megoldást találni. A múlt héten egy minisztériumi illetékes a helyszínen tájékozódott: találkozott a polgármesterrel, tanácstagokkal, a kórház orvosaival, a szakszervezet vezetőkkel.
„A jelentése tartalmát nem ismerjük, de mindenki, akivel szóba állt, a Benedek Géza név megtartását kérte” – mondta az RMDSZ politikusa. Tamás ugyanakkor leszögezte, a miniszteri rendelet visszavonása nem visszalépés, hanem a normalitás helyreállítása, hiszen „Ioan Lăcătușu, a kommunista párt propagandistája feszíti a húrt” – jelezték a román politikai pártoknak, a prefektusnak is, hogy ez egy szűk társaság akciója volt, és hogy ez nem jó irány, mert román–magyar feszültségeket kelt. Azért is bíznak a rendelet hatályon kívül helyezésében, mert azt nem a miniszter, hanem a minisztériumi főtitkár írta alá előbbi tudta nélkül.
Tamás Sándor ugyanakkor elmondta, hogy korábban a kovásznai magyar és román közösség képviselői megegyeztek, hogy a helyi sportcsarnokot Iordan Popica sporttanárról nevezik el, a művelődési házat pedig Ignácz Rózsáról, de a kórházügy annyira megmérgezte a légkört, hogy ezt a határozatot levették a napirendről. „A román neveknek is van helyük, de olyan személyiségeket kell javasolni, akik alkottak valamit, Iordan Popica tanárt például mindenki tisztelte” – mondta Tamás Sándor.
A kovásznai szívkórház átnevezése szimbolikus térfoglalás a románok részéről: olyan, mint az ötvenes években, amikor a Bolyai Egyetemet átnevezték, és azóta már csak néhány százaléknyi a magyar helyek száma – fejtette ki Benedek Erika. Hozzátette, ez általános lett az elmúlt évtizedekben a román hatalom részéről, ám a kovásznai névadás ügye olyan horderejű, hogy nem lehet elmenni mellette, a románok számolhattak azzal, hogy tiltakozást fog kiváltani. Kulcsár Terza József, az MPP Kovászna megyei elnöke arról beszélt, hogy az összefogásnak folytatódnia kell, mert mint mondta, „olyan időket élünk, amikor a magyar himnuszt nem lehet elénekelni és betiltják szimbólumainkat”.
Egyeztetnek az újabb menetelésről
Körvonalazódik a magyar pártok közötti összefogás egy idénre tervezett, nagyszabású háromszéki megmozdulás szervezésére is. Tamás Sándor március 10-én, a székely szabadság napján jelentette be: felhívást intézett az erdélyi magyar politikai szervezetekhez, hogy az év második felében szervezzék meg a székelyek nagy meneteléséhez hasonló, az autonómiaigényt felmutató közös demonstrációt.
Hétfőn Tamás Sándor újságírói kérdésre elmondta, Antal Árpád polgármesterrel közösen már egyeztettek Biró Zsolt országos és Kulcsár Terza József Kovászna megyei MPP-elnökkel, a napokban pedig „hosszú és tartalmas beszélgetést” folytattak Toró T. Tiborral, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnökével.
„Elkezdődött a politikai egyeztetés, a technikai részleteket kell leszögezni, konszenzusra törekszünk. Idén mindenképpen lesz egy nagyszabású háromszéki megmozdulás, ennek időpontját és helyszínét később hozzuk nyilvánosságra” – mondta Tamás Sándor.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro

Visszaváltoztatta az egészségügyi miniszter a kovásznai szívkórház nevét
Nicolae Banicioiu egészségügyi miniszter rendelete nyomán ismét Dr. Benedek Géza Szív- és Érrendszeri Rehabilitációs Kórháznak hívják a székelyföldi Kovászna fürdőváros nemzetközi elismertségű intézményét.
A miniszteri rendelet fénymásolatát Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke tette ki a közösségi oldalára. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott politikus közleményben mondott köszönetet mindazoknak, akik aláírásukkal tiltakoztak az ellen, hogy a minisztérium április elején önkényesen Teculescu-Benedekre módosította az intézmény nevét.
„Az RMDSZ, a Magyar Polgári Párt (MPP), és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közös sikerként könyveli el az ügy eredményét, amely nem valósulhatott volna meg az orvostársadalom, a román és a magyar közösség, valamint a politikum összefogása, illetve ésszerű belátása nélkül" – fogalmazott a tanácselnök. A miniszter aznap bocsátotta ki az intézménynév visszaváltoztatásáról szóló rendeletet, amikor háromszéki politikusok átadták a minisztériumban a név visszaváltoztatására vonatkozó kérvényt, melyet több mint 29 ezer ember írt alá.
Székelyföldön felháborodást váltott ki, hogy április elején a tárca Nicolae Teculescu állítólagos balneológus nevét is beiktatta az alárendeltségében működő intézmény nevébe. Míg Benedek Géza a kórház alapítója, 25 évig az intézmény igazgatója, és egy nemzetközileg elismert sajátos gyógyító módszer kidolgozója volt, Nicolae Teculescu tevékenysége egyáltalán nem kötődött a szívkórházhoz, tudományos munkájának nem maradtak fenn emlékei. A kórház orvosai azt is kétségbe vonják, hogy a Kovásznán született, de a városból még a szívkórház megalapítása előtt elköltözött Teculescunak volt-e egyáltalán orvosi végzettsége.
MTI
Erdély.ma

Az együttműködés útján
Most, hogy a kovásznai szívkórház botrányos névváltoztatása ügyében, úgy tűnik, sikert értünk el, két veszély leselkedik ránk: az egyik, hogy győzelmünket túlértékelve kényelmesen hátradőlünk, a másik pedig, hogy alábecsüljük azt, amit közösen elértünk, és újból kezdetét veszi a pártok közötti viszálykodás, acsarkodás.
A kórházalapító dr. Benedek Géza emlékének megvédése kétségkívül elégtétellel töltheti el nemcsak a kovásznaiakat, háromszékieket, de az erdélyi magyar közösség egészét is, üzenete ugyanis az, hogy mégsem tehetnek meg velünk bármit, ha összefogunk, meg tudjuk akadályozni bár egy részét a magyarellenes törekvéseknek. Kiderült az is: vészhelyzet esetén kizökkennek a közönyből az emberek, mozdul és összezár a közösség – másfél hét alatt közel 30 ezer aláírást sikerült összegyűjteni! –, mindez pedig azt jelenti, amikor szükséges, képesek vagyunk az egységes, határozott fellépésre. Túlértékelni mindössze azért volna veszélyes e sikert, mert voltaképpen csak annyi történt, hogy visszaállt a régebbi, normális állapot – jottányit sem léptünk tehát előre jogaink bővítésében, közösségi céljaink elérésében.
Ugyanennyire tévútra vezethet viszont, ha lekicsinylően legyintünk a normalitás visszaállítására: ha ugyanis nincs ez a felháborodás, a tiltakozás, ha energiáinkat nem egy irányba tereljük, ha egymás ellenében, nem pedig egymás mellett dolgozunk, akkor bizony érvényben marad az egészségügyi minisztérium korábbi, névváltoztatásról szóló rendelete, és – közömbösségünket, gyengeségünket látva – alighanem újabb hasonló intézkedések következtek volna.
A legjobb ezért talán az volna, ha azon az úton mennénk tovább, amelyre a kovásznai szívkórház botrányos névváltoztatása terelt bennünket, és amelyen akarva-akaratlan járt mindenki: a munkamegosztás, az együttműködés útján. Mert van még elég olyan ügy, amely megkívánná ezt, kezdve a marosvásárhelyi utcanévtábláktól, a kolozsvári helységnévtáblától a nemzeti identitásunk megőrzésére irányuló intézményes garanciák, a különféle autonómiaformák kivívásáig. Vagy – hogy az összefogásban jó példával elöl járó Háromszéken maradjunk – itt van például a nyakunkra telepített osztrák fenyővágóhíd kérdése, amelyben mindmáig nem sikerült egységes álláspontot kialakítani...
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tízezer lépés Sepsiszentgyörgyön
Viktor, a budapesti utcazenész a húrok közé csap, a számítógépes háttérrel dúsított Dire Straits vagy az ír kocsmazene úgy szól, hogy csak le kell csukni a szemet, s szemernyi kétsége sincs az embernek afelől, hogy mellette Mark Knopfler varázsol, a kocsmában pedig vaskos barna takaró alól kívánkozik az ír sör a szomjas torkokba. Sokáig hallgatom, mire kinyitom a szemem, halomnyi egylejes hever a gitártokban, az Erdélyi Művészeti Központ tükrös ablakából pedig saját mosolyom néz szembe velem. Megkezdődött a 24. Szent György Napok rendezvénysorozata.
Illetve már napokkal előtte megkezdődött, a világhírű bukaresti Madrigal kamarakórus jelentette a felütést, Sepsiszentgyörgy szülöttje, Ungureanu Szabó Anna intette be a kezdést, amitől az egész szinte olyan, mintha a város saját együttese adná meg az alaphangot. Erdély legrégibb városünnepének 2015-ös kiadása amúgy is a hazai termést helyezte előtérbe. Például a Mácsafej együttes színházi produkciónak szánt előadását, amelyben Kolcsár József színművész tolmácsolásában különös hangot kapnak Szilágyi Domokos versei, a méltó kései „szellemi rokon”, Fekete Vince költészete pedig Ferencz Csaba remek hangszeresek által életre keltett zenéjébe öltöztetve hat, sokkol, simogat és megbocsát. Bő óra körömfeketényi szabadság reményében, countrys katarzisos feloldozásban.
Hömpölyög a tömeg, holott az időjárás nem túl kegyes, a vadul kergetőző felhők, az esőfelvonások közepette sem szünetel a vásári kavalkád. Pedig idén nincs bóvlivásár, óriáskerekek és kalapácsok sem késztetik állandó csatára a gyerekes szülőket, kígyózik a sor viszont a gyerekváros játéksátrai előtt, vizsgázik a világ, az animátorok, csak a gyerekek nem vizsgáznak, ők remekül elvannak. Könyves standok kínálják portékájukat antikvár kötetektől a legfrissebb termésig, 2015-ben a könyv is becses vásárfiává nemesül, felzárkózva a mézeskalács-figurák, vitaminkészítmények, sokdimenziós krumplihámozók és mindent felszívó csodakendők mögé. A kimeríthetetlen kínálatú kézműves soron sokan fényképezkednek nyíltan vagy titokban egy ismerős arcú fazekassal: úgy tűnik, Ambrus Attilának, a kilencvenes évek magyarországi viszkis bankrablójának még sokáig viselnie kell a hamis rózsasándori bélyeget. Pedig 13 évnyi börtön után szemmel láthatóan szívesebben beszélne a cserepeiről.
Az expósátorban román nyelven érdeklődik egy férfi a székelyzászló-kínálat felől. Képzett a témában, több méretben is gondolkodik, sőt, a hold a és a csillag önmagában is érdekli, mert az otthonára kifüggesztett lobogónak csak az egyik oldalán láthatók a szimbólumok, így a másik irányból érkező nem láthatja azt a maga teljességében. Egy közepes méretű mellett dönt, majd hozzácsap még egy asztali zászlócskát is, hadd legyen vele az irodában is. Kérdem tőle, miért, visszakérdez, miért kérdem, belegondolok, tényleg, miért is?
Kovászna fürdőváros tekintélyes méretű standdal érkezik, mégsem áll meg a kutya sem a szívkórház márkanevére építő, látványelemekben sem szűkölködő üzenet előtt. A néhány napja újra egymagában névadó dr. Benedek Géza minden bizonnyal forog a sírjában, értetlenkedve betűzve a kizárólag román nyelvű felirattengert.
Minden korábbinál jóval népesebb mezőny, több mint hatszáz pár láb készülődik a Gáll Lajos futónap távjainak megtételére, örül a lélek a háromgenerációs családi csapatok láttán. Csak Sepsiszentgyörgy elmúlt ötven évének sportkrónikása, Áros Károly hiányzik – immár visszavonhatatlanul. Előző nap érte utol az észbontóan buta végzet, tolató mentőautó gyűrte maga alá a várpalotai futóváltó ünnepélyes fogadására siető kollégát. Aztán meglódul a futómezőny, továbbdöccen az élet.
A Múzeumkertben kétpólusú a világ, az ízlelőbimbók a bor- és pálinkaudvar felé terelgetnek, a füleket a színpad dzsesszmaratonja hívja. A megoldás: borospoharakba kapaszkodó nagy társaságok keresik a stratégiailag legjobb helyeket, ahonnan a zeneélmény is úgy élvezhető, hogy a borutánpótlás se kerüljön reménytelen távolságra.
A nagyszínpadon dübörög a Uriah Heep, a brit hardrock banda dalai negyven évvel repítenek vissza az időbe. Csak a hangzás minősége nem stimmel, a Szabad Európa vagy a luxemburgi rádió felejthetetlenül recsegő emlékét csúcstechnika, vitalitás, alig kopó énektudás halványítja el. Mellettem a műcigarettát szívó, ásványvizes palackot szorongató ősrocker testrészei meg-megrándulnak, mire azonban az Easy Livin, majd a Gipsyre kerül a sor, már nincs visszaút, önálló életre kelő kezek játsszák a képzeletbeli gitárszólót, hajdanvolt sörény lobog a ritmusra. A rendezvény támogatóinak nevét a falakra festő fénynyalábban sűrű eső permetez, addig észre sem vettem, de azért felteszem a kapucnimat.
A tizedik nap estéjén aztán Zorán is a húrok közé csap, elmeséli az életünket, több tízezer ember igazolja vissza neki, újra vele együtt hisszük a gyűrű aranyát. A tűzijáték fantasztikus alakzatokat rajzol a dermesztően csillagos májusi égre. Mire felébredünk, már készülhetünk is a Szent György Napok 25., jubileumi rendezvénysorozatára.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Újabb névadási harc Kovásznán
Folytatódik a névadási vita Kovásznán: miután magyar összefogással sikerült elérni, hogy a Dr. Benedek Géza Szív- és Érrendszeri Rehabilitációs Kórház visszakapja eredeti nevét, a Justinian Teculescu Egyesület most azt próbálja megakadályozni, hogy a művelődési központot Ignácz Rózsáról nevezzék el.
A román civil szervezet a polgármesteri hivatalhoz intézett beadványban tiltakozott a „keresztelő” ellen, arra hivatkozva, hogy a névadás feszültséget szít a fürdőváros román és magyar lakói között. Úgy vélik, továbbra is egyszerűen csak Művelődési Központnak kellene hívni a városi művelődési ház keretében működő intézményt, hiszen így a település minden lakója magáénak érezheti.
A felhíváshoz csatlakozott a Ioan Lăcătuşu nevével fémjelzett Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma is, rámutatva: vagy nem adnak nevet a kulturális intézménynek, vagy pedig csak kettős név elfogadható, egy román és egy magyar személyiségé.
Thiesz János, Kovászna polgármestere portálunknak elmondta, hogy az önkormányzat e havi ülésén tűzik napirendre az RMDSZ-frakció által javasolt névadást. „Megyünk előre, aztán majd kiderül, hogyan szavaz az önkormányzat” – fogalmazott az elöljáró. Rámutatott, véleménye szerint nem erről kellene vitázni, hiszen rengeteg munkálat van folyamatban a fürdővárosban, a város vezetőségének inkább azokkal kellene törődnie.
Tamás Sándor, a háromszéki RMDSZ elnöke a szívkórház keresztelője kapcsán bejelentette, hogy a kovásznai magyar és román közösség képviselői megegyeztek abban, hogy a sportcsarnokot Iordan Popică sporttanárról nevezik el, a művelődési házat pedig Ignácz Rózsa Kovásznán született színésznőről, íróról és műfordítóról.
„A román neveknek is van helyük, de olyan személyiségeket kell javasolni, akik alkottak valamit, Iordan Popică tanárt például mindenki tisztelte” – fogalmazott akkor Tamás Sándor. Az 1909-ben Kovásznán született Ignácz Rózsa egyébként román nyelvből fordított. A helyi RMDSZ-frakció névadásra vonatkozó javaslatát a prefektúra keretében működő megyei névadó bizottságnak is jóvá kell hagynia.
Bíró Blanka |
Székelyhon.ro

„A románoknak oly nehéz időkben...”
Rólunk, nélkülünk!
Ne térjünk könnyedén napirendre a kolozsvári kirakatkonferencia fölött, mely a mindenkori román politizálás sajátos aktusa. Itt ugyanis alaposan átverték Gianni Buquicchiót, a Velencei Bizottság – az Európa Tanács alkotmányjogi szakértői testülete – elnökét, aki április 30-án elismerően nyilatkozott a román kisebbségvédelmi modellről.
A konferenciát a román külügyminisztérium és a Babeş–Bolyai Tudományegyetem szervezte, mely szervezés annyira jól sikerült, hogy a kisebbségek erdélyi képviselőit meg sem hívták. Találó Izsák Balázs SZNT-elnök értékelése, amely szerint valójában „a kisebbségi jogok folyamatos megsértését” ünnepelték a konferencián abból az alkalomból, hogy Románia húsz évvel korábban elsőként hagyja jóvá az Európa Tanács által kiadott Kisebbségvédelmi Keretegyezményt. Izsák rámutat arra is, hogy „sok szép dolgot mondtak, épp csak a valóságról nem esett szó”. A román diplomácia ezúttal is remekelt. Buquicchio urat a konferencia záróceremóniáján az egyetem díszdoktorává avatták. Megtehették, mert a bizánci, a balkáni, majd a fanarióta évszázadok hagyományai ma is érvényesülnek. Jól tudják, ígérhetnek, aláírhatnak, vállalhatnak bármit, hiszen úgysem tartják majd be. Gondoljunk csak az 1918. decemberi ígéretekre, az 1919. februári kisebbségi egyezményre stb. Tény, a Románia által biztosított nemzetiségi jogok ecsetelésekor a konferencia román részvevőit büszkeség aurája lengte körül. Elégedettek lehetnek, ismét bebizonyítják képességeiket. Mi meg figyelhetjük, hogy egy nemzetközi konferencia, amelynek Erdély őshonos magyarsága elnyomását is fel kellene tárnia, miként válik groteszkké, a valóság megcsúfolásának eszközévé.
Ősi román föld!
A románosítás az elmúlt években Erdély-szerte újult erővel indult rohamra. Ezúttal a székely-magyar települések külső arculatát varázsolná a maga képéhez hasonlóvá. Nem riadnak vissza hatalmas pénzbüntetések kirovásától sem, amikor magyar utcanevek, egy-egy magyar szó vagy a székely zászló ellen lépnek fel. Emellett emelkednek a hagymakupolás épületek, szaporodnak az új román szobrok, elnevezések. Példaként a Háromszék megyei – 1968-ban keresztelték Kovásznára – Kovászna város románosítási folyamatába nyújtunk betekintést.
A jelszavak – köztük a Romániában élünk!, Ez ősi román föld! – alkotják a románosítás jogalapját azok számára, akik következetes szívóssággal hirdetik a románság elnyomását, amely ellen minden hazafinak küzdenie kell. Az átlagembert félretájékoztatják, ezért ő (többnyire) jogosnak érzi a magyar települések „visszarománosítását”. Sokan úgy vélik, hogy valóban határozottan kell fellépni az agresszív „magyar asszimiláció” ellen, amely – még kimondani is borzalmas – „saját hazájukban” zajlik. Bár a propaganda ízű szlogenek, ahogy a szó kelta kori jelentése is tükrözi, üres, pusztába kiáltott szavak, mégis a kucsmából előrántott történelmi jogra való hivatkozás mákonyaként hatnak. Mindez nevetséges: amikor Románia elnéptelenedőben, lakossága elöregedőben, amikor az aktív lakosság milliói Nyugat-Európa földönfutói – mert itthon nem tudnak megélni –, akkor nem a munkahelyteremtés a cél, hanem a magyar települések románosítása. Ki kit provokál?
A kovásznai románság magyarok általi elnyomásának hazug propagandája – a provokálás iskolapéldája – nem szolgálja az együttélést. A román nacionalistákat sokkolja a székely-magyarság megmaradásért folytatott jogos küzdelme, már olyan vád is elhangzik, hogy őket nemzeti ünnepükön is románellenes megmozdulásokkal alázzák meg. Erről eddig nem hallottunk, viszont arról igen, hogy a kovásznai románokat nemzeti öntudatukra – 2013. március 15-én – nemzetiszínű hajpántot viselő kislány emlékezteti. Érdekes, hogy erre nem román, hanem magyar nemzeti ünnepen kerül sor! Arról nincs tudomásunk, hogy magyar diákok a román ünnepek alkalmával piros-fehér-zöld szalagot viselnének, és a magyar média belőlük hőst faragna. Arról viszont igen, hogy román kisdiákok eligazodni sem tudnak évről évre lavinaként duzzadó, szaporodó nemzeti ünnepeik sokaságában.
Diáktüntetésekre a parancsuralmi rendszer megbukását követő hónapokban, 1990-ben valóban sor került, amikor Háromszéken is gyakoriak voltak a felvonulások, népgyűlések. Egy alkalommal a sepsiszentgyörgyi mikós diákok – amikor értesültek a marosvásárhelyi vérengzésekről, azokról az eseményekről, amelyeket a történelem fekete márciusként emleget – összegyűltek az iskolaudvaron. Ekkor ismertettem a marosvásárhelyi történéseket, majd rendezett sorokban a közeli római katolikus templomba vonultak, ahol részt vettek a Csató Béla plébános által celebrált ökumenikus istentiszteleten. A közös imádkozás után – a városközpontban haladva – a Református Székely Mikó Kollégium Korzó felőli ablakából két halálfejet ábrázoló rajzlap repült, landolt elém. Alkotói olyan román tanulók, akik a magyar diákok tüntetésével kapcsolatos véleményüket ilyen szelíden juttatták kifejezésre. E „művészi alkotások” éppen annak az első emeleti tanteremnek az ablakából indultak dicső útjukra, ahol – hajdanán hetedikes-nyolcadikos tanulóként – én is tanultam. A fenyegető rajzokat az RMDSZ akkori megyei tanácsadó testületének elnökeként az egyik ülésen bemutattam, és ezzel e provokációt, mint diákcsínyt lezártuk. Ki hamisít?
A kovásznai szívkórház névmódosítását (is) követelő Teculescu Keresztény Kulturális Egyesület célja a román identitás megőrzése. Ez nagyon szép és helyes cél, ám azt állítani, hogy erre azért van szükség, mert itt, az ősi román földön ők a „románság védőbástyái”, mivel „a magyar sajtó meghamisítja a románok történelmét, a magyar vezetők kiszorítják a románokat” a vezetésből, aljas rágalom. Bizonyára nem veszik jó néven, de a dák-római teória meséjét egyetlen komoly történész sem fogadja már el. A kovásznai románok történetéről 2013 tavaszán írtakat ma is vállalom: „Ne feledjük, a kovásznai román közösség e tájon nem gyökértelen. Az ottani románok nem két-három generációs múlttal rendelkeznek, mint Marosvásárhelyen és a többi székely városban élő honfitársaik, ők nem az elmúlt fél évszázadban érkeztek e tájakra. Az első román családok több mint 200 éve telepedtek le itt.” Ez még akkor is így van, ha a több ezer éves ősiség mámorában révedezők el szeretnék hinni, hogy őslakók! Tény, hogy az 1635-ös katonai összeírásban Kovásznán egyetlen román nevűt sem jegyeznek. Az első betelepedők a 18. században jelennek meg, 1790 táján már görögkeleti felekezeti iskolát alapítanak. Mivel létszámuk csekély, az 1850-es évek derekáig a tanulókat – egy bérelt teremben – egy tanító oktatja az írás-olvasás tudományára. Orbán Balázs 1869-ben arról tudósít, hogy a románok Vajnafalva keleti részét lakják. A románok „csak az utóbbi időkben települtek ide. E század elején (19. sz.) csak néhány család lakott ott, ma már a százat meghaladja számuk. Földbirtokuk nem igen van (…) A kovásznai oláhok (románok) férfiai nem igen szoktak otthon lenni, nagy részük a havasokban s benn a Dunafejedelemségekben pásztorkodik.” 1890 táján Kovászna össznépessége 2873 személy volt, melyből a románok száma 651, a népesség 16,8 százaléka, míg a magyarságé 3179, azaz 82 százalék. A lakosság száma 1910-ig eléri az 5451-et. A kovásznai románok száma 1105-re, 20,2 százalékra emelkedik, míg a magyarok lélekszáma 4154-re, 76,2 százalékra csökken. Egy ma is élő szemtanú – a köztiszteletnek örvendő (kilencven- éves) barátom, dr. Szőts Dániel – írja, hogy hajdanán Vajnafalván állt elődei évszázados udvarháza, amely elpusztult, de a régi diófák még ma is jól látszanak a református templom és a vajnafalvi főtér között. A település e része „még 1945–47-ben is tiszta magyar lakosú volt. (…) Ma már nem ez a helyzet, a vajnafalvi főtéren csak románok laknak, új ortodox román templom épült.”
A 2011-es népszámlálás 6368 magyar, 3176 román nemzetiségű személyt vesz nyilvántartásba. Az 1890-es évekhez viszonyítva a magyarok számaránya 82 százalékról 63-ra esik vissza, míg a románoké 16,8 százalékról 31,4-re emelkedik. A magyar lakosság térvesztése egyértelmű cáfolata a románság háttérbe szorításának. Ha e tendencia folytatódik „ezekben a románoknak oly nehéz időkben”, akkor megjósolható, hogy néhány évtized múlva a magyarság kisebbségbe kerül.
A multikulturalitás nevében
A tények makacs dolgok, a jelszavak nem azonosak a történelemmel. Kovásznán nem magyarosítás, hanem románosítás folyik. Kovászna városában a diszkriminált románság saját utcanevekkel (például Justinian Teculescu) büszkélkedhet. A vajnafalvi általános iskola ma Avram Iancu nevét viseli. A Ştefan cel Mare utcában áll a Kőrösi Csoma Sándor Iskolaközpont épülete. Itt a diákok egyharmada – a nemzetiségi aránynak megfelelően – román tagozaton tanul. A belépőt a főbejáratnál ortodox kereszt fogadja. A románságnak több temploma (is) az identitás megőrzését szolgálja. Egy mellszobor a vajnafalvi származású Justinian Teculescu püspökre emlékeztet. Készül Avram Iancu népfelkelő vezér szobra is, mellyel a magyar többségű tanács egyetért, és pénzzel támogatja. Mindezt teszi akkor, amikor köztudott, hogy az Avram Iancu parancsnoksága alatt felkelők mintegy 7500–8500 védtelen magyart, köztük gyermeket, asszonyt és időst gyilkoltak le. Egy ilyen sereg épp az ő személyes irányításával mészárolt le 30 felvinci székely-magyart, de az áldozatok száma 200-ra emelkedik, mert menekülés közben még 170-en éhen haltak és megfagytak. Vajon hány román szavazta volna meg, hogy románok legyilkolásában felelős magyar személy szobra álljon egy román többségű településen? Az egyesület mégis így fogalmaz: „a magyarok megsértik az együttélés elemi szabályait, hiányzik belőlük a tolerancia”. Érthető e durcás harag, mert a kovásznai magyar tanácstagok nem járultak hozzá, hogy a Kőrösi Csoma Sándor Iskolaközpont nevében szerepeljen Teculescu neve is, a püspök ugyanis tevékenyen részt vesz az 1918. december elsején tartott gyulafehérvári nemzetgyűlés előkészítésében. Azonban a román szempontból jelentős személyiség e ténykedése, akár tetszik, akár nem, a magyarok számára nem öröm. Érthető módon Teculescu neve nem szolgálná a magyar és a román iskolaközösség egybekovácsolását. Kerül olyan személy, akit mindkét nemzeti közösség elfogad. Hamarosan a Plevna utcai városi sportcsarnok a helybéli román sporttanár, Iordan Popica nevét veszi fel. Az elmúlt hetekben nagy port kavart az a partizánakció is, amikor a helyiek megkérdezése nélkül – a már említett kulturális egyesület felkérésre – az alapító főorvosról elnevezett Dr. Benedek Géza Szív- és Érrendszeri Rehabilitációs Kórházat az egészségügyi minisztérium átkeresztelte Dr. Teculescu–Benedek… névre. Egyértelmű a cél, hadd higgye a messze földről jövő, hogy román városba érkezett. A névadó minisztérium álszent módon a „jó együttélés és a helyi multikulturalitás” megőrzésére hivatkozik. Érdekes, hogy évekkel korábban kormányrendelettel, könnyű szívvel vettek el a magyar nevű kórház területéből 10 ezer négyzetmétert, hogy a román régészet intézményének – a Keleti-Kárpátok Nemzeti Múzeumának – adományozzák. Ezen a telken tartják egyébként a hagyományos román vajnafalvi juhászlakodalmat, és Valeriu Kavruk múzeumigazgató nyilatkozata szerint olyan skanzent terveznek építeni, ahol három megye – Kovászna, Hargita és Maros – hagyományos román népi életét mutatják be. Nemrég a román kormány – a helyi közösség megkérdezése nélkül és tiltakozása ellenére – a tündérvölgyi hatalmas értékű Fenyő Szállodát a missziós tevékenységet végző ortodox egyháznak adományozza. Tollamat az őszinte tényfeltárás vezeti, célom leleplezni az szélsőséges nacionalizmus erőszakos előretörését. Hogy néhány nap alatt összegyűlt 30 ezer román és magyar tiltakozó aláírás a szívkórház átkeresztelése ellen, azt sugallja, van még ereje a magyar és román kovásznai összefogásnak!
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Összefogott Háromszéken az RMDSZ és az MPP
Önkormányzati és politikai együttműködési megállapodást kötött a Kovászna Megyei Tanács RMDSZ és MPP frakciója május 28-án, csütörtökön.
A sajtó jelenlétében aláírt egyezmény célja a politikum romániai magyar közösség érdekérvényesítő képességének növelésén túl, egy olyan munkacsoport létrehozása, amely által nyomon követhető Kovászna megye fejlesztési stratégiájának megvalósítása. A megállapodás szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség frakciója és a Magyar Polgári Párt frakciója együttműködik minden olyan nemzetpolitikai kérdésben, amelyek Székelyföld ügyét, a székelyföldi embereket érinti. Ennek érdekében közös tanácshatározatokat kezdeményeznek, és ezeket fenntartanak minden illetékes fórumon. Továbbá politikai és önkormányzati szinten együttműködnek a közösségi szimbólumok védelme, elismertetése, tiszteletben tartása és használata érdekében.
Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke a sajtótájékoztatón kiemelte: „A mai naptól stratégiai együttműködés veszi kezdetét az RMDSZ és MPP között Háromszéken. A megállapodásnak jó előszele az elmúlt három évben történt együttműködés a két alakulat között úgy önkormányzati, mint politikai szinten. Eddig is kölcsönösen kiálltunk minden olyan nemzetpolitikai kérdésben, amely összefogást követelt, hogy eredményeket érjünk el, ilyen a himnuszénekléshez való jogunk visszaszerzése, vagy a Dr. Benedek Géza szívkórház névváltoztatásának ügye. Ezt az elkezdett együttműködést formalizálja a mai írott megállapodás, amely mentén hivatalosan is stratégiai partnerség, összefogás veszi kezdetét Háromszéken a két politikai alakulat között. Meggyőződésünk, hogy az összefogás előbbre viszi a székelyföldi magyarság ügyét. Nem egymás erejét akarjuk kioltani, hanem segíteni egymást, ma amikor sok nehézségbe ütközünk. Célunk, hogy jó politikai hangulatot teremtsünk Székelyföldön, fejlesszük a térséget és jogainkat megvédjük.”
Az elnök azt is elmondta, nem titkolt céljuk, hogy a megállapodás politikai hatályát kiterjesszék a 2016-os önkormányzati és parlamenti választásokra is, erre vonatkozó döntéseket két szervezet országos testületei kell meghozzák az év második felében. Azt szeretnék, hogy a székelyföldi emberek pozitívan viszonyuljanak a politizáláshoz. Mindemellett hangsúlyt fektetnek arra, hogy a szervezeti önállóságuk megmaradjon.
Kulcsár-Terza József, az MPP Kovászna Megyei Szervezetének elnöke szerint el kell különíteni a magyarországi és az erdélyi politizálást. „Vannak ügyek, ahol össze kell fogni, erőt kell felmutatni. Továbbra is ezt kell üzenjük Bukarestnek, hogy egységben képviselni tudjuk a magyar ügyet. Ha valaki együttműködik, azt jelenti, hogy a közösségért akar tenni.” Kulcsár-Terza elmondta, mindig tudtak egyeztetni az RMDSZ-el, a közös munkacsoport révén pedig érvényesíteni tudják ötleteiket. Mostantól intézményesül az együttműködés a két frakció között. Kiemelte, hogy az aláírt egyezmény garantálja a párt identitásának és önállóságának megőrzését.
Közlemény
Erdély.ma

Levelekkel „bombáznák” a Kovászna megyei prefektust
A himnuszéneklés kapcsán fogalmazott meg egy beadványt a Magyar Polgári Párt-, illetve az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezete a Kovászna megyei kormánymegbízotthoz. Az űrlapot bárki kitöltheti, mindegyiket egyenként iktatják, így a prefektus mindenkinek külön levélben kell válaszoljon.
Kulcsár-Terza József, az MPP Kovászna megyei szervezetének elnöke elmondta, a prefektus megtámadta a sepsiszentgyörgyi bíróság által a himnuszperben hozott határozatot, és alapfokú újratárgyalást kér. Az MPP helyi vezetője ugyanakkor kitért arra is, nem ért egyet ezen kéréssel, hiszen egy ország himnuszának eléneklését úgy a romániai, mint az Európai Unió által biztosított törvénykezés is jóváhagyja. „Arra megy ki a játék, hogy a Magyar Polgári Pártot és, ami még súlyosabb: magyar himnuszunkat megalázzák” – jelentette ki Kulcsár-Terza, hozzátéve: ennek szellemében fogalmaztak meg egy levelet, amelyben a romániai és a nemzetközi jogszabályokra, továbbá a bírósági határozatra hivatkoznak, magyarázatot kérve a prefektustól. Az a szándékunk, hogy minél többen aláírják a levelet, ezeket összegyűjtjük, eljuttatjuk a kormánymegbízottnak, aki mindenkinek személyesen kell válaszoljon harminc napos határidőn belül – fejtette ki az MPP háromszéki elnöke. Az ívet különben magyar nyelven fogalmazták meg, mint Kulcsár-Terza fogalmazott: a háromszékieknek joguk van saját anyanyelvükön fordulni a prefektushoz.
„Eljött az az idő, amikor a magyar politikai szervezetek értelmes ügyekben össze kell fogjanak, és amikor nem az a fontos, hogy ki hány százalék szavazatot kapott különböző megmérettetéseken” – jelentette ki Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki területi szervezetének elnöke, aki hozzátette: egyre inkább visszatért a múlt szelleme, és nem, hogy újabb jogokat nem akarnak adni a magyar közösségnek, hanem a meglévőket is el akarják venni. Több példát is mondott Tamás Sándor ez utóbbit illetően: hat hónappal a rendezvény után indítottak eljárást a himnusz eléneklése miatt, a Bod Péter Megyei Könyvtár ügyében kilenc hónapot vártak a kiírás azon pontjának megtámadására, miszerint a vezetőnek kötelező ismernie a magyar nyelvet, illetve utalt a kovásznai Dr. Benedek Géza szívkórház nevének megváltoztatási szándékára is.
„Ellenünk összehangolt, Bukarestből kiinduló támadásról van szó” – magyarázta az RMDSZ háromszéki vezetője, hangsúlyozva: nem lehet nemleges válaszokra építeni Székelyföldet, ezért szükségek a magyar pártok összefogása fejlesztési és nemzetpolitikai ügyekben egyaránt. „Felháborítónak tartom, hogy 2015-ben bármely ország himnuszának eléneklése gondot okoz. Romániában megtehetik, mert hatalmukban áll, de ez nem azt jelenti, hogy övék az ország, ez az ország minden román állampolgáré, beleértve minket is, és nem kérünk mást, mint azt, ami bárhol az Európai Unióban normálisnak számít” – fejtette ki Tamás Sándor.
Az Erdélyi Magyar Néppárt helyi vezetősége nem kíván az akcióhoz csatlakozni, mint üzenik: nem áll szándékukban az MPP akcióiban segédkezni, amíg partnerséget ápolnak az RMDSZ szervezetével, ennek ellenére azonban az EMNP két megyei önkormányzati képviselője kiáll az ügy mellett. Bedő Zoltán, az Erdélyi Magyar Néppárt színeiben tevékenykedő megyei önkormányzati képviselő kifejtette: „a Székelyföldön élők nem engedhetik meg a pártoskodást, hiszen egységben az erő”.
Az űrlapot különben legkésőbb július 20-ig lehet kitölteni, ezeket a baróti, kézdivásárhelyi, sepsiszentgyörgyi és kovásznai RMDSZ irodákban naponta 8 és 16 óra között, míg az MPP megyeszékhelyi irodájában naponta 9 és 13 óra között lehet igényelni. Az említett két párt színeiben tevékenykedő polgármesterekhez is lehet fordulni, valamint helyi és megyei önkormányzati képviselőktől is igényelhető az indítvány. Emellett a dokumentum elektronikus formában is letölthető az RMDSZ háromszéki szervezetének hivatalos honlapján. Az űrlapot tehát az említett irodákba lehet eljuttatni, ugyanakkor személyesen is be lehet nyújtani a Kovászna megyei kormányhivatalhoz.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro

Himnuszper: győzött az összefogás – Ökumenikus istentisztelet Sepsiszentgyörgyön
Folytatni kell a harcot, a közös fellépést, mert ha összefogás van, az eredmények sem maradnak el – így értékelték a himnuszperben született ítéletet tegnap a magyar pártok háromszéki vezetői. Ugyanakkor bejelentették: vasárnap délután 5 órakor hálaadó ökumenikus istentiszteletet tartanak Sepsiszentgyörgyön az épülő főtéren, a politikamentes eseményre mindenkit várnak a történelmi egyházak. Mint arról tegnapi lapszámunkban beszámoltunk, a Kovászna megyei törvényszék kedden elutasította a prefektúra fellebbezését azon alapfokú ítélet ellen, amelyben a bírák érvénytelenítették a kormányhivatal által a Magyar Polgári Pártra a tavalyi sepsiszentgyörgyi trianoni megemlékezésen elénekelt magyar himnuszért kirótt ötezer lejes büntetést, az alapfokú döntés indoklásában pedig lényegében kimondták: más nemzet himnuszának éneklését nem tiltja a törvény.
Nem dőlünk hátra az eredmény után, az első csatát megnyertük, de tovább kell folytatnunk az együttműködést, a közös fellépést, és az, hogy a magyar pártok képviselői ismét egy asztalnál ülnek, ennek is bizonyítéka – jelentette ki Kulcsár-Terza József azon a sajtótájékoztatón, amelyet tegnap az MPP székházában tartott Tamás Sándor háromszéki területi RMDSZ-elnök, megyeitanács-elnök, Antal Árpád sepsiszentgyörgyi RMDSZ-elnök, polgármester, Pethő István MPP-s megyei önkormányzati képviselő.
Bedő Zoltán, az Erdélyi Magyar Néppárt színeiben megválasztott (időközben az alakulat jelenlegi vezetésétől eltávolodott) megyei tanácstag is jelen volt. Az MPP megyei vezetője szerint a prefektusnak távoznia kell tisztségéből, mivel megsértette a magyar közösséget azzal, hogy fellebbezett az alapfokú ítélet ellen, illetve azzal a semmitmondó levelével, amelyet azoknak küldött, akik számon kérték döntését.
Ugyanakkor bejelentette: egyeztettek a magyar történelmi egyházakkal, és – mintegy felidézve a tavaly decemberi tiltakozó akciókat, a himnuszénekléseket – vasárnap 17 órára ökumenikus istentiszteletre várják a sepsiszentgyörgyieket. Legyünk minél többen, mutassuk meg, hogy nem félünk, mert lám, az összefogásnak megvan az eredménye – vélekedett Kulcsár, aki korábbi nyilatkozatában is kifejtette, hogy szerinte a bírák ítéletében közrejátszhatott a népakarat kinyilvánítása, a tüntetések, a petíciók, a tárgyaláson való tömeges részvétel.
Nem a tiltakozás, hanem a hálaadás jegyében tartanak ökumenikus istentiszteletet Sepsiszentgyörgyön, hiszen a himnuszperben született ítélet a jogállam csírájának megjelenéseként értelmezhető – jelentette ki Antal Árpád. A sepsiszentgyörgyi polgármester arra hívta fel a figyelmet: nem feltétlenül Háromszéken, inkább Bukarestben kell keresni a problémák okait, onnan utasíthatták a prefektusokat bizonyos intézkedések végrehajtására. Azt kell megnézni, kinek állhat érdekében és hatalmában, hogy elővegyék a magyar ügyeket, meggyőződése ugyanis, hogy azok nem véletlenül kerülnek elő, hanem például olyankor, amikor el akarják terelni a figyelmet más gondokról. Emlékeztetett arra is: az MPP-t az elnökválasztás után bírságolták meg, mintha bizonyos körök a kormányban büntetni akarták volna a magyarságot, amiért úgy szavazott, ahogyan szavazott.
Ha annyiba hagyjuk a dolgokat, minden nap elveszítünk valamit – figyelmeztetett Tamás Sándor, aki a himnuszperben létrejött összefogás mellett említette a kovásznai Dr. Benedek Géza Szívkórház botrányos névváltoztatási próbálkozását, illetve a két évvel korábbi Székelyek nagy menetelését. Meglátása szerint Háromszék a magyar–magyar összefogás jó hátországa, ha jó, becsületbeli ügyekről van szó. Közölte azt is, hogy az MPP-vel közösen tájékoztató levelet küldenek mindazoknak, akik petíciót küldtek a prefektusnak.
Pethő István MPP-s megyei tanácstag úgy értékelte a törvényszéki ítéletet, hogy kezdenek feltűnni a hatalmi ágak szétválasztásának jelei, ugyanakkor fontosnak nevezte, hogy az emberek lássák: a politikusok képesek összefogni. Bedő Zoltán szégyenteljesnek nevezte, hogy a himnuszéneklésért bírságot róttak ki, de úgy vélte, a törvényszéki ítélettel mintha pozitív irányba kezdene elmozdulni a demokrácia. Azt is hangsúlyozta: az olyan kihívások mellett, mint a migráció, Európa népei, így a magyarok és románok is egymás mellett élésre vannak ítélve.
Új párt vagy taktikázás?
Különös megjegyzést tett Kulcsár-Terza József megyei MPP-elnök a tegnapi sajtótájékoztatón: amikor köszönetet mondott minden pártnak, amiért a himnuszperben az MPP mellé álltak, és az összefogás szükségességét ecsetelte, megjegyezte: remélhetőleg mindenki, az Erdélyi Magyar Néppárt és a bejegyzés előtt álló új párt is belátja, hogy nemzeti ügyekben közösen kell lépni.
Részleteket, neveket az MPP-s politikus a sajtó érdeklődésére sem árult el, mindössze annyit mondott, hogy tudomása szerint valakik készülnek egy új alakulat bejegyzésére. Szavait az RMDSZ jelen levő politikusai is meglepődve hallgatták. A Néppárt jelenlegi vezetői pedig jelen sem voltak az eseményen, így a továbbiakban azon MPP-s politikusoknál próbáltunk érdeklődni, akik több alkalommal is az országos elnökség döntéseitől eltérő álláspontot fogalmaztak meg, különösen az RMDSZ-szel kötött megállapodás ügyében. Bálint József sepsiszentgyörgyi MPP-elnök érdeklődésünkre elismerte, hogy vannak konfliktusok az alakulaton belül, de azt mondta: nem tud pártalapítási szándékról.
Őt az MPP színeiben nemrég választották újra a sepsiszentgyörgyi szervezet élére, hű az alakulat eszmeiségéhez, és az a dolga, hogy azon az úton tartsák az MPP-t, amelyen elindult, még ha vannak is, akik más irányba vinnék el a pártot. Nem zárta ki annak lehetőségét, hogy később felmerüljön egy új párt bejegyzésének ötlete, de „ma még nem” – szögezte le. Nagy István, Barót volt polgármestere megkeresésünkre azt mondta: sosem titkolta, hogy bizonyos kérdésekben más véleményen van, mint a párt elnöksége, de ezeket az alakulaton belül kell megbeszélni, nem másutt. (farcádi/hecser)
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Politikai összefogással készülnek az őrtűzgyújtásra
Közös sajtótájékoztató keretében beszéltek az SZNT, az RMDSZ, az MPP, valamint az EMNP háromszéki vezetői az október 24-ére tervezett, Székelyföld határait megvilágító őrtűzgyújtási akcióval kapcsolatban. Kovászna megye több településén is lehet csatlakozni a kezdeményezéshez.
Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Nemzeti Tanács elnöke elmondta, még 12 nap van hátra a Székelyföld határának őrtüzekkel való kivilágításáig, és úgy érzi: a szervezésben erőt ad az a tény, hogy az erdélyi magyar politikai alakulatok együtt dolgoznak. Kifejtette, megközelítőleg 750 kilométer hosszan, összesen 59 településen szervezik meg az eseményt Erdély-szerte. 17 óra 30 perc és 18 óra 30 perc között ökumenikus istentiszteletet vagy misét tartanak, majd a székely és magyar himnusz eléneklését követően felolvassák a székelység jogait követelő kiáltványt. Az őrtűzgyújtás, illetve a reflektorok vagy más világító eszközök felkapcsolása 18 óra 45 perctől kezdődik.
„Bízom benne, hogy az emberek érezni és tudni fogják, fontos, hogy minél többen hallassuk a hangunkat arról, hogy nem értünk egyet a román régiósítási szándékkal, ugyanakkor van alternatívánk, amelyet felkínálunk: Székelyföld autonómiája” – fejtette ki Gazda Zoltán. Elmondta, még mindig problémát okoz a műholdfelvétel elkészíttetése, ám a Maros megyei Vármezőn működő hőlégballon-mozgalom tagjaival is tárgyalnak, hogy egy-egy szakaszról készítsenek fotókat hőlégballonból. Az eseményt különben plakátokkal, szórólapokkal, valamint a helyi önkormányzati képviselőkön keresztül népszerűsítik. Arra a kérdésre, hogy mi történik, amennyiben október 24-én az akció alkalmával esni fog az eső, Gazda Zoltán úgy válaszolt: a tűzgyújtást mindenképp megoldják, inkább azért aggódnak, hogy az esőzés során felázott terep miatt lesz, ahol nehezebben megközelíthetővé válnak egyes helyszínek.
„Annak ellenére is vállaljuk a közös munkát, hogy Izsák Balázs, az SZNT elnöke a legutóbbi választások alkalmával lecövekelt az egyik erdélyi magyar párt mellett, és ezzel aláaknázta az SZNT azon imázsát, miszerint független bármely politikai alakulattól” – magyarázta Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki szervezetének elnöke. „Székelyföld ügye fontosabb, mint az, hogy az adott politikusok hogyan látják az aktuálpolitikai kérdéseket” – tette hozzá Tamás Sándor, aki arra is kitért, hogy az önkormányzatok vezetőivel már folynak a tárgyalások az SZNT kezdeményezésébe való bekapcsolódással kapcsolatban.
Balázs Attila, az EMNP háromszéki vezetője elmondta, korábban, illetve az elkövetkezendőkben is stratégiai partnerei lesznek a Székely Nemzeti Tanácsnak. „Nemzeti ügyekben nem csupán az SZNT, hanem a további politikai alakulatok mellett is dolgozni fogunk” – jelentette ki Balázs Attila. „Ha közösen lépünk, ha együttműködünk, akkor van eredmény” – utalt a kovásznai Benedek Géza Szív- és érrendszeri Rehabilitációs Kórház, illetve a himnuszper esetére Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Párt Kovászna megyei elnöke, aki ugyancsak úgy vélekedik: nemzeti ügyekben nem lehet különutas politikát folytatni.
Sepsiszéken egyébként Hidvégen, Előpatakon, Sepsiilyefalván, Kökösben, Uzonban, Zabolán, Kézdiszéken Gelencén, Ozsdolán, Bereckben, Lemhényben, Esztelneken, ugyanakkor Orbaiszéken Nagyborosnyón, Zágonban, Kommandón, Kovásznán, Zabolán, míg Bardóc-Miklósvárszéken Apácán, Alsórákoson, Ürmösön és Bölönben gyújtanak tüzeket.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro

A hősök előtt tisztelegtek az emlékparkban
Ünnepi műsorral, koszorúzással, valamint fáklyás felvonulással emlékeztek az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire pénteken Sepsiszentgyörgyön, az ’56-os emlékparkban.
Klárik László háromszéki szenátor ünnepi beszédében úgy fogalmazott: „A pesti ifjak nem meghalni, hanem élni akartak, de haláluk kiáltó szóként járta be a világot (…), bátorságot nyújtva, hogy a zsarnokság igenis legyőzhető”.
A „vörös terror” biztos, hogy a magyar nemzettől kapta az első halálos döfést, ami oda vezetett, hogy sok sebből vérezve elkotródjon az országból – hangoztatta a szenátor, elmondva: ezen a napon nem csupán az ’56-os hősök előtti tisztelgés kifejezése miatt gyűltek össze, hanem a jelenkor kérdéseinek válaszkeresése céljából is, hiszen miközben napjaink embere tankönyvekből tanulja a történelmet, ezzel egy időben munkássága is történelemmé válik. „Sokan úgy érzik, hogy 1989-ben kitavaszodott, de ez a tavasz veszélyben van” – tette hozzá a szenátor, aki a közelmúlt eseményeit, így a himnuszpert, valamint a kovásznai Benedek Géza Szív- és Érrendszeri Rehabilitációs Kórház névváltoztatásának esetét felhozva magyarázta kijelentését.
Muráncsik László, Sepsiszentgyörgy testvértelepülésének, Mosonmagyaróvár önkormányzatának képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy a ma embere úgy válhat méltó örökösévé az ’56-os hősöknek, ha tudatosan cselekszik, önálló véleménye van, közéleti szerepet vállal, illetve a magyar nemzet vallási és nemzeti értékeit megbecsüli. „A siker eléréséhez saját magunkat kell legyőznünk, nem követhetjük nyugati világot” – tette hozzá Muráncsik László. Farkas Balázs, Magyarország csíkszeredai konzulátusának konzulja az anyaország üzenetét átadva elmondta: ideig-óráig győzhet az erőszak, mert az önkényt a félelem, a kétségbeesés vezérli, s csatát lehet nyerni, de az igazság és a szabadságvágy nem győzhető le, ahogyan ezt 1956 is megmutatta. Török József, a Volt Politikai Foglyok Kovászna Megyei Szervezetének elnöke a forradalom áldozatainak nevében szólalt fel, majd rövid imádságot tartott Zelenák József evangélikus esperes. Ezt követően koszorúzásra, a magyar és székely himnusz eléneklésére került sor.
A megemlékezés következő mozzanataként fáklyás felvonulásra hívták a szervezők a jelenlevőket, amelynek célja a kommunista diktatúra áldozatainak tiszteletére állított, Erzsébet parkban található kopjafa volt. Szavalt Dana Karola, Péter Izolda, illetve Bedő Kinga Noémi – mindhárman a Plugor Sándor Művészeti Szakközépiskola diákjai. A megemlékezés során közreműködött a Kónya Ádám Művelődési Ház, a művészeti szakközépiskola drámatagozatos diákjai, a 14-es számú Dr. Kovács Sándor cserkészcsapat, a 40-es számú Szent György cserkészcsapat, 77-es számú Bora István cserkészcsapat, a 115-ös számú Bölöni Farkas Sándor cserkészcsapat, valamint fellépett a Cantus Firmus Vegyeskar, továbbá a Magyar Férfidalárda.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro

Kádár Gyula: Székelyföld ostroma
Kádár Gyula illyefalvi-sepsiszentgyörgyi történész Székelyföld ostroma című legújabb könyve a szerző hirtelen elhunyta utáni napokban került ki a nyomdából. Része annak a sorozatnak, amelyet 2010-ben indított a történész, publicista, ez a Székelyföld határán című kötettel kezdődött, majd folytatódott a Székely hazát akarunk (2011), Múltunk kötelez (2012), Sepsiszentgyörgy korai története és népessége – Székely vértanúk (2013), Prés alatt a magyarság – Nemzeti elnyomás Romániában (2013) című kötetekkel, tavaly a Gábor Áron-évben a Gábor Áron életútja című könyve jelent meg.
Jelen kötet első részét tematikájában a Prés alatt a magyarság folytatásának tekinthetjük. A történelmi-publicisztikai írásokban olyan időszak elevenedik meg, amelyben a nacionalista cinizmus és a nemzeti kizárólagosság nem ismer határt. A nemzeti türelmetlenség a már megszerzett minimális nemzetiségi jogokkal való élést is korlátozza. A szerző felleltározza a „törvényes törvénytelenségek” sorát. Törvényes, mert a hatalmi intézmények a nemzetiségi jogok korlátozásakor a román állam törvényeire hivatkoznak, és emellett – akárcsak a kommunista diktatúra idején – különböző kreált ürügyekkel büntetnek. Így például a székely zászlót reklámzászlónak minősítik. A középületeken egy-egy magyar szó is pereskedések, fenyegetések sorát vonhatja maga után. Például Gidófalván a polgármesteri hivatal 1904-ben épült székhelyén a Községháza felirat többévi per tárgyaként szolgált, és súlyos pénzbüntetések fenyegetéseként letakarva várja a demokratikus törvényalkotás megvalósulását. A dr. Benedek Géza világhírű magyar orvosról elnevezett kórház nevét is megváltoztatnák, mindegy, hogy kiről, csak román legyen. A háromszéki református székelyektől egyszerűen elveszik a Református Székely Mikó Kollégiumot... A szerző a nyílt diszkrimináció alkalmazásáról is ír. Hatalmas pénzbírsággal fenyegetik a magyarokat, ha tiltakozni, tüntetni akarnak az autonómiáért. Erre példa a 2015. március 10-re Marosvásárhelyre meghirdetett autonómiatüntetés megtiltása. Teszik ezt akkor, amikor a szélsőséges Új Jobboldal hívei magyarellenes jelszavakat harsogva masíroznak a székely városokban, és évek óta erős rendőri védelem mellett büntetlenül gyalázzák az őshonos székelységet, fasiszta ideológiára jellemző szlogeneket kiabálnak. A magyarok hiába fordulnak jogorvoslatért az ügyészséghez, mert ott úgy döntenek, hogy a kelta keresztes zöldingesek felvonulásai nem törvénysértőek. Ez is mutatja – állítja a szerző –, hogy az államhatalom intézményei egyetértenek a magyarok megfélemlítésével, megalázásával. A könyvből világossá válik, hogy Romániában a magyarellenesség nem partizánakció, nem szélsőséges hőbörgők, nem a román sajtó nacionalista vonulatának szereplése, hanem egy jól megtervezett nacionalista hatalmi „vasgyámságáról”, nemzetiségi elnyomásról van szó. Az úgynevezett igazságszolgáltatás diszkriminatív döntéseit, a prefektusok ténykedéseit minden bizonnyal felülről irányítják – írja a szerző. Az államvezetés legmagasabb szintjén pedig akadnak olyan miniszterek, akik tevőlegesen, magyarellenes kijelentésekkel is bátorítják a szélsőségeseket. Figyelemre méltó a Román Hírszerző Szolgálat 2014. évi jelentése, amelyben felhívják a figyelmet arra, hogy az országban „etnikai alapú” veszélyforrás alakult ki. A megerősödő autonomista mozgalom oka szerintük Bukarest magyarellenes politikája.
Kádár Gyula rávilágít, hogy a történelmi és nemzetiségi jogra alapozott autonómiaharc jogos. Éberen kell figyelni az államhatalom intézményeire és a szélsőségesek mesterkedéseire, mert a diktatúrában jól ismert húzd meg-ereszd meg taktikát alkalmazva ügyködnek, csak a kedvező pillanatra várnak. Nagy tervükről, Székelyföld egy román többségű régióba való betagolásáról nem mondtak le. A szerző rámutat arra is, hogy a partiumi magyarságot is megilleti a kollektív jog, a szórványban élő magyarságot a kulturális autonómia.
A kötet második része olvasmányosan megírt szakdolgozat: Andrei Şaguna püspök életét és tevékenységét mutatja be. Kádár objektíven felsorolja a püspök érdemeit is, de tudja, hogy Şaguna politikai kalandor, karrierista. Láthatjuk, hogy egy tehetséges fiatalember hogyan válik gátlástalan politikussá, ha karrierjét építeni akarja. Megismerhetjük a főpap 1848–1849-es szerepét, mellyel máig ható kárt okozott. 1849 januárjában a püspök egy küldöttség élén Bukarestbe ment, hogy a megszálló cári hadsereget behívja a magyar szabadságharc leverésére. Érvként az erdélyi magyarokat a románok tömeges lemészárlásával rágalmazta meg. Ebben gyökerezik ma is a Kolozsváron felállított uszító, gyűlöletkeltést tápláló tábla, melyet a szélsőséges Gheorghe Funar polgármestersége idején állítottak.
Az ellentmondásos személyiségű Şaguna életrajzát azért kell ismerni – írja a szerző –, mert a főpapban Erdély egyik legnagyobb személyiségét tisztelő román politikusok hatására utcákat, tereket neveznek el róla, szobrokat állítanak. Kádár Gyula ismerteti azoknak a demokratikusan gondolkodó román értelmiségieknek a véleményét, akik az erdélyi románok és magyarok békés együttélésének hívei.
Kádár Gyula könyve nemcsak a magyarság jogaiért folyó küzdelem tükre, hanem olyan ismeretek közvetítője, melyekre e küzdelemhez szükség van.
Kádár Gyula Székelyföld ostroma című könyvét a Székely Akadémia rendezvénysorozat részeként szerdán 18 órától mutatjuk be Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében. A könyv – mint a sorozat többi kötete is – megvásárolható lesz a helyszínen, kapható a Háromszék lapterjesztő standjain, a sepsiszentgyörgyi Diákboltban, valamint a Tortoma Könyvesházban.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bejegyzés előtt a kórházegyesületek
Kézdivásárhely Hosszas vajúdás után a közeljövőben bejegyzik a Háromszék az Egészségért Egyesületet, amelyet tizenegy kézdiszéki önkormányzat hoz létre a kézdivásárhelyi városi kórház támogatása érdekében.
Az egyesület alapítása immár három éve húzódik, két évvel ezelőtt a kormányhivatal támadta meg az erre vonatkozó tanácsi határozatokat, arra hivatkozva, hogy a megyei önkormányzat nem lehet az egyesület tagja. Ezért tavaly újra el kellett fogadtatni a helyi testületekkel az alapító iratot, Csernáton önkormányzata utolsóként szavazta meg a határozattervezetet. 
Most, amikor úgy tűnt, már semmi akadálya az egyesület bejegyzésének, kiderült, még mindig hátravan egy formai eljárás, a soron következő tanácsülésen minden alapító önkormányzatnak külön-külön el kell fogadni a cenzor személyére vonatkozó határozatát, csak utána mehetnek a bíróságra.  A tizenegy alapító önkormányzat a lakosság számaránya szerint fizeti majd a tagsági díjat, egy lakos után havi 50 banit, azaz évi hat lejt. 
Dr. Kelemen András főigazgató számításai szerint a kézdivásárhelyi önkormányzat és a környező községek évi 360 ezer lejjel járulnak majd hozzá a kórház működési költségeinek fedezéséhez, ami nagy segítséget jelent az egészségügyi intézménynek. Azt is tudni kell, hogy a Kézdivásárhelyen működő vállalkozások, elsősorban a német tőkéjű nadrággyárak évek óta segítik az intézményt, a New Fashion és a Zarah Moden évente mintegy 100 ezer eurót utal a kórház számlájára, ezt a pénzt fejlesztésre, illetve korszerű műszerek vásárlására fordítják. (iochom) Kovászna Hivatalosan is bejegyezték a Pro Holland Kórház Egyesületet. A szervezetet az orbaiszéki önkormányzatok alapították, célja a Holland-kórház néven ismert, a Dr. Benedek Géza Szívkórház külső egységeként működő kovásznai városi kórház anyagi támogatása. A községek közül Nagyborosnyó nem tagja az egyesületnek, a település vezetősége szerint ugyanis a lakosság nagy része a sepsiszentgyörgyi egészségügyi intézmények szolgáltatását veszi inkább igénybe, így nem indokolt a szervezetbe való belépésük.
Az egyesületet alapító települések – Kovászna, Zágon, Barátos, Kommandó, Zabola – lakosonként 50 bani tagsági díjat fizetnek évente (hozzávetőlegesen 24 ezer személy után). Kivétel Zabola, ahol csak a lakosság fele után törlesztik a tagsági díjat, ugyanis a község a kézdivásárhelyi kórház támogatásában is részt kíván venni. 
Az egyesület elnökének Thiesz János kovásznai polgármestert, alelnöknek Kis József zágoni elöljárót választották meg. Thiesz a napokban összehívja az egyesület közgyűlését, ahol többek között az idei költségvetésről is döntenek, és tárgyalnak a tagsági díjakon kívüli más finanszírozási lehetőségekről. (bokor) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Gyógytényezős seregszemlén (Borvizekről-mofettákról)
Ha a kutatóvállalatok levéltárainak mélyéről kellene összeszedni a Kovásznán és közvetlen környékén végzett borvíz- és mofettagáz-kutatások eredményeit, nehéz dolga lenne az arra vállalkozónak. Többnyire fővárosi és csíkszeredai cégek végezték a munkálatokat, egy részük megszűnt, másokat magánosítottak, de ki ne lenne ma kíváncsi olyan adatokra, hogy van-e egy-egy helyen ásványvíz vagy mofettagáz? Egykönnyen, olcsón ki sem keresik a levéltárak poros aktái-dossziéi közül.
Védeni a gyógykincset
Erről beszélgettünk a város leköszönő polgármesterével, Thiesz Jánossal és Gyila Sándorral, a Benedek Géza Szívkórház fizikusával, akinek írásait jól ismerik lapunk olvasói. Felmérhetetlen anyagiak rejlenek az elvégzett fúrások mögött, amelyeknek eredményeit, mint korabeli kutató, a város számára közkincsként megőriztük. Sejtve azt, hogy a leköszönő polgármester és a fungens fizikus a témakör érdekeltje marad továbbra is, közel félszáz furat eredményeit csomagoltuk. A nagyon hasznos szén-dioxidot tartalmazó ásványvíz három emeletben helyezkedik el a város mélystruktúrájában, s ezeket a gyógykincs jövőbeni értékesítése, felszínre hozatala szempontjából ismerni kell (képünk). Felbecsülhetetlen kincsről van szó, kiapadásától nem kell tartanunk, nem emberi életek hosszával mérik ezt az időtartamot, s bátran elmondhatjuk, hogy unokáink unokái is fürödhetnek és mofettázhatnak majd, s ha így nézzük a dolgokat, talán nem is annyira túlzás az a régi rendszer idejéből örökölt jelképes újságírói elnevezés, hogy Kovászna az „ezer borvizek városa”. – Városunk nemzetközi érdekeltségű fürdőváros – mondta Thiesz János. Az elmúlt évtizedekben ennek tudatában ügyeltünk arra, hogy a közművesítés alatt olyan szigeteléseket végezzen a kivitelező, hogy ne adjon helyet a szennyezett vizek mélyebb régiókba való beszivárgásának. Az utolsó évtized alatt nem történt olyan szennyeződés, amely a természetes gyógytényezőket negatív irányban befolyásolta, avagy károsította volna. Az Ásványvizek Nemzeti Tanácsának (SNAM) helyi képviselői követik a forrásvizek jellemzőit, de azok ihatósági szempontjából sem hangzott el semmilyen figyelmeztetés a megyei tiszti szolgálat részéről. Testvértelepülési szándéknyilatkozatot írtunk alá a Pruton túli Călărași városhoz tartozó Codru nevű gyógyfürdővel, ahol a Közép-Moldáv dombvidék szénsavmentes lúgos-kénes gyógyvizeit és gyógyiszapjait sokféle ivókúrás és fizioterápiás kezelésre használják. Minket férfiakul az is meglepett, hogy a kiváló hatású helybeli gyógyiszapokat a kezdődő prosztata-megnagyobbodás megelőzésére fizioterápiás módon alkalmazzák, amiről mi még nem hallottunk. Ez a kapcsolat arra is alkalmas lenne – folytatjuk a gondolatkört, hogy újra megismerkedjenek szakorvosaink a Kovásznán már iszappakolásokra a múltban alkalmazott Gelence– Ozsdola környéki igen jó minőségű tőzegiszapok fizioterápiás felhasználási lehetőségeivel, hatásával, ugyanis prosztatapanaszokkal mifelénk is eléggé sok közép- és időskorú férfi él. Ha a kovásznai mofettagázokban való fürdőzést „természetes viagraként” fogják fel, akkor a gyógyiszap annak az ellentétes kezelési módját képezné.
Borvíz- és mofetta-múzeumot Háromszéknek!
Kovászna őrzi a természetes gyógytényezők kihasználásának emlékeit, történetét. Csak ez a város lehetne alkalmas és méltó arra, hogy itt szülessen meg Háromszék első Borvízmúzeuma. Nem vagyunk még a 24. órában, még mindig lehetne sikere egy e célt szolgáló széles körű gyűjtésnek. Sejtjük, hogy sok család őrzi az egykori fürdőkultúra fényképes dokumentumait, borvizes üvegpalackokat, kupakokat, borvízcímkéket, a fürdőzéssel, ivókúrázással és az ipari palackozással kapcsolatos tárgyi emlékeket, kiadványokat, reklámokat. A szomszédos Hargita megyében három borvízmúzeum működik – Nagytusnádon, Székelyudvarhelyen és Borszéken –, amelyek megtekintése újabb ötletekkel is szolgálna.
– Ennek mi is tudatában voltunk-vagyunk – hangsúlyozta Thiesz János, nem egy alkalommal volt szó erről az értékmentésről a megyevezetők jelenlétében is. Egyetlen akadálya a megfelelő épület megtalálása, de akár új épület felépítésére is pályázni lehetne. Az elfekvő muzeális értékű anyag egy része elveszhet. Én merem hinni, hogy az új városvezetés nem zárkózik el ettől a hasznos elképzeléstől, és megkeresi a megvalósításához vezető alkalmas utat – emelte ki Thiesz János. Egy ilyen múzeum ipar- és orvostudomány-történeti múltunk hagyományait őrizhetné. Kovászna gyógyító vizeinek hatásáról már a régebbi korokból is maradtak fenn tanúskodó dokumentumok. Mihai Viteazul idejéből (1593–1600) származó jegyzőkönyvből tudjuk, hogy a fejedelem szándéka ellenére sem tudta kihallgatni a bánfihunyadi főispánt, mert az éppen Kovásznára ment fürdőre. Gyors egymásutánban jelentek meg a legkülönbözőbb kovásznai fürdőkalauzok, és a XIX. században megkezdték a helyi ásványvizek palackozását. 1882-ben a trieszti világkiállításon díjazták a Horgász-forrás vizét, mint egyik legrégebben ismert gyógyvizet. Érméket és okleveleket kaptak a kovásznai ásványvizek 1891-ben Temesváron, 1900-ban Marosvásárhelyen, 1907-ben Sepsiszentgyörgyön, Bukarestben 1929-ben. Ebben az időszakban kezdték meg a Galambok völgyében a Hankó-kút vizének palackozását, közelében kiépült a Sóstó-fürdő. Legtöbbet e sorok írójának borvízcímke-gyűjteménye árul el ezekről, amelyet készséggel bocsátanánk egy leendő borvízmúzeum rendelkezésére. Kovászna ásványvizeit és mofettáit több geológus és vegyész tanulmányozta, közülük most két jelességről emlékezünk meg: Hankó Vilmosról (1854–1923) és Miltiade Filipescuról (1901–1993). Hankó Erdélyből induló kémikus és ismeretterjesztő volt, a MTA levelezőtagja, az ásványvizek és a mofetták kiváló ismerője. Miltiade Filipescu geológus-akadémikus, korának neves román geológusa, temesvári és bukaresti egyetemi tanár, Kovászna gyógytényezőinek tanulmányozása idején, mert csendre vágyott, Csomakőrösön fogadott albérletet. Itt meséltek a helybeliek a falu jeles szülöttéről, Kőrösi Csoma Sándorról, de ő csak később jött rá, hogy az, akiről meséltek, nem lehet más, mint az a jeles Alexander Kőrösi de Csoma, a Kelet-kutató, akinek haláláról legelsőként éppen egy Jászvásárban megjelent román nyelvű újság adott hírt az akkori román tudósvilág számára. Így történt, hogy Filipescu tanulmányozni kezdte Kőrösi Csoma Sándor életét. Történt, hogy egyszer meghívást kapott egy Kalkuttában tartott nemzetközi geológiai kongresszusra. Mi sem volt természetesebb számára, hogy felkeresse a nagy magyar kutató dardzsilingi síremlékét. Van tehát bőven történeti emlék is, szakmai tanulmányok is, amelyek alátámaszthatják egy borvízmúzeum létesítéséhez szükséges pályázatot.
A kovásznai mofettagáz pótolhatatlan
– Számos külföldi kezelőintézetben mesterségesen kell biztosítani az ásványvíz radioaktivitását – részletezte Gyila Sándor –, nálunk ez természetes módon a szén-dioxid tulajdonságában rejlik, és olyan szerencsések vagyunk, hogy ezek a radioaktív ionok nem veszélyesek az emberre, a kúrázó fürdőzőre, az ivókúrát végzőre. Erre itt ügyelünk, a debreceni atomintézet szakembereivel ezt mértük, tisztáztuk. Más a helyzet például Magyarország egyetlen kiépített és rendezett mofettájában, Mátraderecskén, ahol bizony biztonsági intézkedésekre volt szükség, tehát sugárvédelmi gondok adódtak, ami főleg a kiszolgáló személyzetet veszélyezteti, ugyanis szigorúan vigyázni kell arra, hogy a mofettagázzal keveredett levegő ne juthasson a betegek tüdejébe. Nincs még egy olyan település vagy hely Kovászna megyében, ahol annyi mofetta működne egy csoportban, mint éppen itt – ebben értettünk egyet beszélgetőtársainkkal. Kovásznán jelenleg tizenegy a működő mofetták száma, nyolc a gyógyszállókban, három pedig magánmofetta. Vajnafalva városrészen a pincék zöme most is tele van a levegőnél nehezebb szén-dioxiddal, amit a helyi lakosság doh néven emleget. Ezzel a gázzal telik meg az udvari borvizes kutak vízszint fölötti ürege is. A lakosság kisebb kibélelt medencét épít a kutak mellé. Ezek feltelnek a kútból származó mofettagázzal, s mint egy-egy kis házi mofetta, működtek-működnek. A régi kovásznaiak a kút vedrébe helyezték a tartalékolt friss húst, mert a gázban nem szagosodott meg. Ott minimális az aerobakteriális tevékenység, és a levegő nyáron is sokkal hidegebb. A dohos pincék életveszélyesek, nem egy személy lelte azokban halálát, akarva, de akaratlanul is. Ehhez kapcsolódik egy ma is mosolyt derítő régi helyi mondás. Ha a család egyikének elviselhetetlennek tűnt a házas élet, így fenyegetőzött: ha sokat eszed az életemet, vigyázz, mert befekszem a pincébe!
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Volt egyszer egy kórház (Előpatak)
A kovásznai Dr. Benedek Géza Szív- és Érrendszeri Rehabilitációs Kórház vezetősége szerint fel sem tevődik, hogy Bodzafordulóról visszaköltöztessék Előpatakra az izomideg-sorvadásos betegeket, mivel az egykori kórházépület, mely most kihasználatlanul áll, nem felel meg ennek a célnak. Az intézmény az ingatlant a község önkormányzatának tulajdonában szeretné látni, ennek érdekében már a minisztériumot is megkeresték. A községi elöljáró nem értékeli különösebben az elképzelést.
Megközelítőleg egy hónappal ezelőtt megkereséssel fordult a szívkórház vezetősége az egészségügyi minisztériumhoz, melyben azt kérik, a szaktárca kezdeményezze az előpataki ingatlan önkormányzati tulajdonba való átadását – tájékoztatott Joós Ștefan, a kovásznai intézmény megbízott menedzsere. Az átiratban részletesen kifejtették álláspontjukat, amely szerint az ingatlan nem alkalmas arra, hogy egészségügyi tevékenységet folytassanak benne, illetve felújítását, korszerűsítését a szívkórház nem tudja vállalni. Joós tudomása szerint előzetes számítások alapján legkevesebb másfél millió eurós beruházásra lenne szükség, hogy az ingatlant megfelelő állapotba hozzák. Emellett az önkormányzatra sem kis feladat hárulna, ugyanis csatlakoztatni kellene az ivóvíz- és csatornarendszerre is az épületet. Ezeket az összegeket pályázati úton lehetne biztosítani, de mivel a szívkórház is közvetlenül miniszteri alárendeltségbe tartozik, egy ilyen kezdeményezés nagyon körülményes lenne, és megítélni is nehéz, hogy egyáltalán mikor juthatna el a megvalósításig – tette hozzá. A menedzser lapunknak megerősítette: részükről kizárt, hogy a Cseke Attila minisztersége idején, 2011 nyarán Bodzaforulóra költöztetett izomideg-sorvadásos betegeket visszaköltöztessék Előpatakra. A költöztetést követően a prefektúra (akkor még Codrin Munteanu kormányképviselővel az élén) egy felmérést is rendelt az előpataki kórházról, amelyet az építkezési felügyelőség végzett el 2012-ben, miután kiderült, a betegek áttelepítése Bodzafordulóra nem bizonyult jó elképzelésnek (az éghajlati viszonyok miatt kínszenvedés számukra az ottlét, főképp télen, ezért nagyjából egyharmaddal kevesebben járnak most már a kezelésekre). A kormánybiztosi hivatal vezetője akkor azt állította, noha az épület felszerelését széthordták már a költözést követően, a felügyelőség szerint lett volna esély a rendbetételre, vagy akár a bővítésre is (egy medence kialakítására, amely révén a borvíz gyógyító hatását is ki lehetett volna használni). Codrin Munteanu szerint norvég alapokból lehetett volna előteremteni a szükséges összeget, viszont ennek előfeltétele az volt, hogy az épület az önkormányzat tulajdonába kerüljön. A község, illetve az Izomideg-sorvadásos Betegek Egyesülete – melynek a Háromszéki központja pont Előpatakon működik – közösen tudtak volna pályázni. Az ügy azóta nem mozdult előre, Munteanu két utódja közül egyik sem foglalkozott érdemben a kérdéssel. Kovács László, Előpatak polgármestere érdeklődésünkre kifejtette: tudomásuk van a szívkórház kezdeményezéséről, a prefektúra értesítette az önkormányzatot, de egyelőre csak annyit tudni, hogy az átirat megérkezett a minisztériumhoz, semmi többet. Az elöljáró szerint a község szempontjából nem lenne nagy nyereség, ha az ingatlan a tulajdonukba kerülne. Felújításához tetemes összeg szükséges, amit csakis pályázati úton lehetne előteremteni. A község vezetősége jelenleg is azzal küzd, hogy a roma lakosság felzárkóztatására valamilyen forrást találjon, és eddig csak negatív tapasztalataik vannak ezen a téren. A népszámlálási adatok közel sem állnak a valósághoz, ráadásul olyan feltételeket támasztanak a pályázati kiírásokban, például a foglalkoztatás terén, amelyeket képtelenek teljesíteni. Az előpataki kórházépület-együttes kapcsán ott vannak a kérdések is: egyáltalán mire lehet majd hasznosítani, milyen elképzeléssel pályázzanak – magyarázta. Az idegizom-sorvadásos betegek elköltöztetését követően Kovászna megye Tanácsa több rendben is jelezte, hogy az épületbe a Sepsiszentgyörgyi tüdőgyógyászati osztályt költöztetnék, mivel az nincs megfelelő helyen a város közepén. A kezdeményezés végül azon bukott el, hogy a minisztérium nem egyezett bele a tulajdonjog átadásába. Az önkormányzati választások során egyébként a tüdőgyógyászati osztály műemlék épülete kapcsán elhangzott: Sepsiszentgyörgy tulajdonába kerülne a megyei önkormányzattal lebonyolítandó ingatlancsere révén, az osztálynak pedig a megyei sürgősségi kórház területén építenének új ingatlant. Ezek alapján feltételezhető, hogy a megyei tanács lemondott az előpataki elképzelésről.
Nagy D. István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Lezárták a Háromszéki értéktárpályázatot
Szakmai konferencia keretében zárták le a hétvégén Háromszék tárgyi és szellemi örökségét összegyűjtő Kovászna megyei értéktárpályázatot.
A pénteki rendezvényen elhangzott: a Kovászna megyei önkormányzat és a Kovászna Megyei Művelődési Központ egy Zala testvérmegyével közös pályázat útján, 2016 májusában hozta létre a Kovászna megyei értéktárat és megyei értéktárbizottságot. A bizottság összesíti a települési és tájegységi értéktárak adatait, és arról is dönt, hogy mi kerül be a megyei értéktárba, illetve ajánlásokat küld a Székelyföldi, valamint az erdélyi értéktáraknak, javaslatokat fogalmaz meg a kiemelt megyei értékek népszerűsítésére, támogatására.
Az értéktárbizottság lajstromában eddig a kürtőskalács és a mikóújfalusi rakott ág, a kovásznai Benedek Géza Szívkórház, a kovásznai rehabilitációs módszer, Kézdivásárhely történelmi főtere, a kisbaconi vízimalom, az Illés napi juhászlakodalom, a Székely Nemzeti Múzeum, a Csomád-Bálványos természetvédelmi terület, turizmus és vendéglátás címszó alatt pedig A kenyér útja nevű projekt szerepel. A lista tovább bővíthető, javaslatokat a www.repertorium.ro honlapon várnak.
Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke a konferencián utalt a kürtőskalács és a pálinka kapcsán a magyarországi és az erdélyi termelők között kialakult nézeteltérésekre, és leszögezte, az ilyen programok lényege, hogy lebontják az adminisztratív határokat. Pácsonyi Imre, a Zala megyei közgyűlés alelnöke hangsúlyozta, a hungarikumok nemcsak a nemzeti kulturális identitáserősítő tartalmakat, hanem a gazdasági megerősödést és felemelkedést is szolgálják a turizmuson, vagy a helyi közösségek megerősödésén keresztül
Bíró Blanka |
Krónika (Kolozsvár)