Székely nemzeti operát mutatnak be Gyergyószárhegyen augusztus 20-án
A Csaba királyfi című székely nemzeti opera ősbemutatóját Gyergyószárhegyen tartják szombaton, az előadás szervezői több ezer nézőre számítanak.
G. Nagy István Ilián magyarországi író székely nemzeti operaként határozza meg a Csaba királyfi című alkotás műfaját, hiszen az általa írt műben a klasszikus opera hangzása is megtalálható a rockopera elemei mellett. A műben távol-keleti zenei motívumok is vannak, így ujgur és székelyföldi csángó dallamrészletek is felismerhetők.
A szerző az MTI-nek csütörtökön elmondta: négy hónapja dolgozik Erdélyben a mű színpadra állításán. A Csaba királyfi szövegkönyvét és a mű versrészeit egyaránt a magyarországi író írta, akárcsak a teljes dalanyagot. Az opera hangszerelésére a szerző az erdélyi Bene Zoltánt kérte fel, a mű színpadra állításával pedig Orza Calin szamosújvári, román-magyar vegyes házasságból származó romániai rendezőt bízta meg.
G. Nagy István Ilián szerint műve azért örvend nagy érdeklődésnek Székelyföldön, mert tudomása szerint eddig senki nem írt egész estét betöltő színpadi művet Csaba királyfiról. Arany János 130 évvel ezelőtt eposzban akarta megörökíteni a személyét, de halála megakadályozta ebben. Emlékeztetett, hogy a székely himnuszban benne van Csaba királyfi, de az életéről, múltjáról, a történelmi személyről nagyon homályosak az ismeretek mind Magyarországon, mind a székelyföldi magyarság körében.
A szerző rámutatott: az opera Csaba királyfi történelmi múltba vesző életéről szól, arról, hogy ki volt ő, ki volt az édesapja, miért kellett elmenekülnie a Kárpát-medencéből, ezt követően miként várták a székelyek és hogyan teljesedik be „a Csaba-örökség".
G. Nagy István Ilián elmondta: arra törekedtek, hogy hitelesen jelenítsék meg Csaba királyfi élettörténetét a székelység, a hunok és a magyarok hagyományos mitológiájával ötvözve. Hozzátette: archaikus népi imák is vannak a darabban, amelyek utalnak arra, hogy az ősi időkben ugyan nem kereszténység, de „bizonyos fokú Jézus-hite" volt az ősöknek, ami a csángóknál, Somogy megyében és Székelyföldön is tetten érhető a mai napig.
Az ősbemutatón Rudán Joe és Lukács Zsolt magyarországi énekesek mellett fiatal székelyföldi rock- és operaénekesek lépnek fel. A bemutatót a gyergyószárhegyi Lázár-kastély udvarán rendezik meg, ahova akár ötezer ember is befér. Rossz idő esetén az előadást egy nappal későbbre halasztják – mondta a szerző.
MTI. Erdély.ma

Hadtörténeti kiállítás Kézdivásárhelyen
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács kézdiszéki szervezete hadtörténeti kiállítást mutat be tegnaptól szerdáig kézdivásárhelyi székházában (Kálvin Központ, Gábor Áron utca 13/2. szám).
A kiállítás tárgyait, valamint ezek leírását a lemhényi Bene Zoltán és Bíró Attila műgyűjtők biztosították. A tárlat ma és holnap 17–20 óráig látogatható, jelen lesz és mesél a két gyűjtő. Iskolai csoportok jelentkezését is várják. Bene Zoltán és Bíró Attila 2008 óta kutatja az első és második világháborúból származó felszereléseket, használati tárgyakat, iratokat és fényképeket, s mondhatni, rekordidő alatt hihetetlen mennyiségű tárgyat gyűjtött össze. Céljuk emléket állítani mindazoknak, akik vérüket és életüket áldozták a hazáért.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Frigyre lépni a szülőfölddel – Megtörni a székely kevélységgel keveredő magyar erőt...
Húshagyókedd éjszakáján vittek el minket is. Dr. Horváth Miklós orvos, későbbi marosvásárhelyi orvosprofesszor volt az államosítási bizottság elnöke. Tudta ő is, akárcsak Nagy Viktor főispán, hogy állapotos vagyok, hiszen nem első látogatásuk volt nálunk – mondta magnószalagra több mint egy évtizeddel ezelőtt Gál Máriának Temesváryné Gerlóczy Marietta, Gerlóczy Gábor tábornok leánya. „A szeszgyárat már előzőleg elvették. De ezeknek az embereknek semmi sem számított... Már elkezdődtek a szülési fájdalmaim, amikor megérkeztek. A későbbi professzor azzal kezdte az ügyködését egy vajúdó asszony mellett, hogy kitépte a fülbevalót a fülemből, majd lelkiismeret-furdalás nélkül felcsomagolt a teherautóra. Nagyon hideg volt azon a hajnalon, magamra akartam venni a kisbundámat, de ő nem engedte. Szabadulásom után, a Miskolczy Dezsőné temetésén felismertem a bundámat dr. Horváth feleségén. Azonnal odamentem és felszólítottam, hogy adja ide, különben szóvá teszem a ravatalozóban. Kijött és ellenvetés nélkül ideadta. Ott rögtön átadtam a temető gondnokának.
Az átélt izgalmak és a zötyögő teherautón való utazás következtében leállt a szülés.
Gyermekem meghalt, én vérmérgezést kaptam. Öt nap múlva kapartak ki.” Régi barátom, egykori sepsiszentgyörgyi színházi rendező, S.K.A. azért utazott Budapestről Háromszékre, hogy engem rávegyen arra, hogy dokumentum filmet kellene készíteni a legkisebb székelyföldi megyéből 1949-ben kiemelt és kényszerlakhelyre, kényszermunkára hurcolt nagyszámú földbirtokos másfél évtizedes dél-romániai (dobrudzsai) száműzetéséről. A témát, s a még élő személyek egy részét ismerem, érvelt S.K.A., s magyarországi áttelepedése előtt az „átkosban” több ízben is beszélgettünk a Háromszékről elhurcolt vagy sepsiszentgyörgyi kényszerlakhelyen fogott földbirtokosok tragédiájáról. És az elhárító gesztust mintegy megelőzve a téma fontosságának nyomatékául az asztalomra helyezte Gál Mária D.O. (KÉNYSZERLAKHELY) című könyvét, amely valamiképp a kiadás évében (Minerva Könyvek, Kolozsvár, 1996) elkerülte a figyelmemet.
Napok múltán, egyik álmatlan éjszakán, nem is gondolva a Kommunizmus Áldozatainak közelgő Emléknapjára, beleolvastam a Kényszerlakhelybe. Előbb az ismerősök visszaemlékezéseibe lapoztam bele. Annak idején egyetlen tanévben Dózsa szülőfalujában, Dálnokban is tanítottam, ezt megelőzően apám elbeszéléséből is hallottam a dálnoki „mintagazdákról”, Beczássy Istvánról, a háromszéki „lencsekirályról”, a Hadnagy-testvérekről, tudtam, hol voltak a földjeik, a Beczássy-tag, az Albis-völgyében a Hadnagy-tag, amely éppen szemben volt a mi albis-völgyi földjeinkkel.
Dálnokban megismertem azt a társadalmi- gazdasági környezetet is, amelyet a „kiemelt” földbirtokosok maguk körül és a maguk számára teremtettek, a Beczássy- és a Hadnagy-kúriákat, a „sztálinvásár” korszakában elpusztított dendrológiai parkot, s dálnoki tanárkodásom évében érzékelhettem azt az osztályharcos agresszivitást is, amelyet a magukat Dózsa örököseinek tartó elvtársak gyakoroltak.
Az ismerős dálnokiak visszaemlékezésének olvasása után tágítottam a kört, s Garlóczy Marietta sorsának alakulásánál egyrészt azért ragadtam le, mert vallomása életesen élményszerű, no meg azért is, mert a háromszéki földbirtokos-sorsba beágyazódik a Kárpát-medence magyarságára a háborút követő esztendőkben rázúdult szenvedésözön. Marietta Horthy Miklós közvetlen környezetéhez tartozó édesapját 1944. október 16-án a nyilasok tartóztatták le. December elején megszökött a Margit körúti börtönből, két napra rá a szovjetek törtek rá a családra, apját ismeretlen helyre hurcolták, őket internáló táborba szállították, ahol 1946 március 7-ig tartották fogva.
Marietta szabadulása után Temesváry János uzoni földbirtokoshoz ment feleségül, és hazaköltöznek Háromszékre. Még azt sem mondhatjuk, hogy szerencsétlenségükre, mert ha Magyarországon maradnak, ott is elkapja őket az osztályharcot meghirdetők és gyakorlók hevülete, s több mint bizonyos, hogy a Hortobágyon, vagy valami ehhez hasonló helyen kötnek ki, Hortobágyon, ahol még ma is élénken vöröslik a Kun Béla utca.
Mariettát 1949. szeptember 22-én férjével együtt dobrudzsai kényszermunkára hurcolják. Nem voltak tekintettel magyar állampolgár voltára sem. Sepsiszentgyörgyi kényszerlakhelyükön egy hivatalosan kiutalt fáskamrában laktak, a várostól nyolc kilométerre levő legelő takarításán dolgoztak. Egyedüli nő volt tizenegy férfi társaságában. A férfiak dolgoztak kőbányában, útépítésénél is, az asszonyok, ki hol tudott.
„Egyszer, amikor a szekun ablakpucolás után Beczássy Jucit és engem felküldtek a padlásra, hogy ott csináljunk rendet, találtunk ott egy iratcsomót. Feljelentések voltak, amelyek alapján a sepsiszentgyörgyi internáló táborba vittek nagyon sok embert, apósomat is. Ellene a falubeli kocsmáros tette a legsúlyosabb kijelentéseket. (…) A feljelentések nem számítottak. Pusztán a formaságok betartása végett íratták őket. Általában az abszentistákat zárták ide, azokat, akik az oroszok bejövetelekor elmenekültek, de később visszatértek. Apósomék akkor sem hagyták el Uzont, mégis internálták. Ellene azt hozták fel, hogy fia, vagyis a férjem aki akkor Budapesten tartózkodott, a németekkel ment el. Természetesen nem volt igaz, de ez nem számított. Apósom bele is halt 1947-ben a táborban szerzett tüdőbajba.”
Akkor sem volt semmi magyarázat, amikor Sepsiszentgyörgyről Dobrudzsába hurcolták őket. Természetesen senki sem tudta, hová viszik. A Duna-Fekete-tengeri csatornára gondoltak, voltak, akik Szibériát emlegették. Marietta szerint elhurcolásukat „...valószínű azért tették, mert meg akarták törni bennünk a székely keménységgel keveredő magyar erőt, azt a jellemességet, amellyel Háromszék ellenállt. A legnagyobb bűnnek azt tartottam, hogy mindezt sajátjaink tették. Dobrudzsa előtt mindenki, aki ellenünk vétkezett, magyar volt. (...)”
Mikor Marietta édesapja Budapesten megtudta, hogy magyar állampolgárságú lányát Romániában deportálták, megpróbálta felvenni a kapcsolatot a magyar követséggel. „De hát akkor Magyarországon is kommunizmus volt, sehol sem szenteltek figyelmet a kérdésnek. Máskülönben én úgy sem hagytam volna soha el a férjemet.”
A Temesváry-család 1960-ban kapta meg a hazatelepedési engedélyt Magyarországra – Marietta nevére állították ki -, férje két napra rá, barátai körében Kolozsvár főterén összeesett és meghalt. Dobrudzsában szerzett szívizomgyulladása volt. A kényszermunka a halálba vitte. A temetés miatt két napot késtek, de közben a hatóságok az engedélyt a családi tragédia ürügyén sem hosszabbították meg, s emiatt engedéllyel a kezében sem tudott Magyarországra visszatelepedni.
„Ugyanilyen tragikus hirtelenséggel hunyt el Teleki Mihály is. Ő Magyarországra kérte a kitelepedését, de a Kádár-rezsim nem adta meg, azt válaszolták, hogy Magyarországnak nincs szüksége Telekiekre. Németországi kérésére igennel válaszoltak, nyolc és félév után, 1969-ben. A család, Telekiné Bethlen Mária és két fia már fenn voltak a vonaton. Keresték Mihályt. A vonat indulásakor látták meg az ablakon keresztül, hogy óriási tömeg gyűlt össze a pályaudvar egyik részén. Teleki Mihály ott halt meg, 51 évesen. Ezt a stresszt már nem bírta ki. Máriáék az első állomásról visszamentek, és a temetést követően hagyták el véglegesen Romániát.
A marosvásárhelyi vártemplom lelkésze búcsúztatójában azt mondta: „Két embert nem engedett el Erdély földje, visszatartotta őket, Teleki Mihályt és Temesváry Jánost”.
A Telekiekre vonatkozó akkori szentencia a mai Magyarországon is érvényben van.
A dobrudzsai viszonyokról még annyit, hogy táplálkozásuk leírhatatlanul szörnyű volt, köleskása döglött svábbogárral, korpacibere. Ünnep volt, ha puliszkát ehettek.
Patkányokkal, rovarokkal, piócákkal küszködtek. Egyik társukat a patkány, a másikat a disznó harapta meg. A Duna vizét itták, abban mosakodtak, mostak, ebbe hugyoztak az állatok. Néhány napig lavórjuk is volt, de Mikes Éva grófnő nem ismerte ennek a használatát, beleállt és a lavór feneke lekerekedett.
Télen szörnyen szenvedtek az orosz puszták felől érkező széltől, a Kriváctól, egyetlen istálló-szerű barakkba zsúfolt nyolcvan ember vödörben tartotta az ivóvizet, egy másikat kübliként használtak. Éjjel nem tudtak a hófúvástól kimenni, tüzelőfa nem volt, kukoricacsutkával, napraforgó kóréval tüzeltek. A dálnoki Bene Zoltán mondta a riporternek: Emlékszem, egy kövér makedón cigányné volt a szakácsnőnk. Hát egyik este látom, hogy mossa a lábát abban az üstben és abban a vízben, amiben és amiből reggel nekünk majd a teát főzi. Egy hétre rá kimosta benne a ruháit. (…) A Duna vizét ittuk, iszapos volt, halízű...
Szóval Dálnok, Dózsa szülőfaluja. A '70-es években, amikor átmenetileg Romániában lazult a politikai szorítás – amíg a Kárpátok Géniusza a saját hatalmát konszolidálta – Dózsának két emlékművet is sikerült összehozni. Az egyik, bevallom, a hatalmat froclizó szélhámia magasiskolájában is példaértékű lehetne. Dózsa, a parasztkirály neve jó, politikai húzó név volt, amelyet az osztályharc ürügyén érvényesíteni lehetett. Háromszék kultúrmindeneseként felterjesztettem és jóváhagyattam egy emléktáblát. Bukarestben, a szakminisztériumban természetesen nem kérdezték meg, hogy mire helyezzük el, mert, bizonyára, úgy vélték, hogy Dózsa muskátlis ablakos háza épségben áll. Mivel az emléktáblát a levegőre nem lehet ráhelyezni, állítottunk mögéje egy hatalmas kőoszlopot. Hogy a csordába járó marhák ne dörzsöljék hozza a marjukat, építettünk egy kőoszlopos, ráfvasból kalapált lándzsából, pallosból, kiegyenesített kaszákból megalkotott kerítést. És hogy a ganédombra néző háttért esztétikailag feljavítsuk, göcsörtös gyertyánfából egy bojt erdőt ültettünk.
Az emléktáblából így lett emlékmű.
Aztán amire a tulajdonképpen Dózsa-szobor – Szobotka András munkája – elkészült, arra már engem is eltanácsoltak a szobrok mellől.
Benkő Samu írja a Gál Mária könyvének előszavában, hogy A vidéki földbirtokosság felszámolása és az azt követő kollektivizálás olyan méretű társadalmi szerkezetváltást eredményezett, amelyre az 1514-es Dózsa vezette parasztlázadás leverése óta nem került sor. A humánum azonban a XX. században nagyobb vereséget szenvedett, mint amilyenről hírt hagytak ránk a XVI. századi források. A D.O.-val megbélyegzett földbirtokosok jogilag rosszabbul jártak, mint az 1514-ben felkelt parasztok, mert ez utóbbiakat csak a szabad költözés jogától fosztotta meg a Werbőczy István Hármaskönyvében rögzített törvény, de a román jogszabály magát a mozgást, a szabad helyváltoztatást korlátozta, amikor előírta, hogy az intézkedés hatálya alá esők csak különleges esetekben hagyhatják el – rövid időre is – a kényszerhelyül kijelölt várost.”
(A D.O. A román Domicuilu Obligatoriu – kötelező lakhely, kényszerlakhely rövidítése. Ezt a betűkombinációt lila pecséttel ütötték be a személyazonossági igazolványokba.)
Csupán Dálnokból, amely egy néhány száz fős falu hat családból húsz embert hurcoltak el, Beczássy Imrét, feleségét, leányát és fiát, Beczássy Istvánt, feleségét, két leányát, Beczássy Arankát, Margitot és Ilonát, Bene Józsefet, feleségét és fiát, Hadnagy Gyulát és a feleségét, Hadnagy Istvánt, feleségét, leányát, fiát.
A számkivetettek halottaikat Dobrudzsa földjébe hantolták el – hosszú ideig semmiféle orvosi ellátás és gyógyszer nem volt -, és nemcsak a deportáltak pusztultak, vesztek, ment tönkre egészségük, hanem az itthon elrabolt vagyon is ebek harmincadjára jutott, a szó fizikai értelmében is tönkrement, s a mozdítható dolgokat pedig széthordták. Volt község, ahol a „sztálinvásár” önkiszolgáló vevői és hozzátartozóik évek múltán is a bútorszövetből, bársonyfüggönyből összefércelt szoknyában, köntösben feszítettek, s legendák, valós történetek keringtek arról, hogy a „kiemelt” földbirtokosok arany és ezüst holmija hova tűnt el.
A D.O. hatálya alá eső földbirtokosok és családtagjaik, akik élve megúszták, 14 év múltán 1963. augusztus 23-án hagyhatták el kényszerlakhelyüket. Háromszékről mintegy 80 személyt hurcoltak el, ezek közül 1995-ben már a fele sem élt. Országszerte 3500 családot telepítettek ki, s ez mindenek előtt a magyar arisztokráciát és a földbirtokos réteget érintette. 1949-ben, az 1946-os földosztás után meghagyott 50 hektáros birtok felszámolására került sor. Egy évre rá ezt követték a kulákosítások. 1949-ben országszerte mintegy 80 ezer földműves, gazdaember ellen foganatosítottak kényszerintézkedéseket. Háromszék különleges helyzetét illusztrálja, hogy az itteni földbirtokosok zömével különleges kegyetlenséggel jártak el, két provokációs kollektív elleni „lázadást” is mímelve tömegesen deportálták őket Dobrudzsa kietlen és kíméletlen idegenségébe.
És a folytatás?
Hogy mennyire kísérte végig életemet a D.O.? – ismétli meg a kérdést Apor Márta, Apor László kisebbik leánya. Bizonyára furcsának hangzik, de csak a kényszerlakhely évei alatt éreztem magamat szabadnak. Utána a zaklatás, megkülönböztetés időszaka következett. Az iskolával kezdődött mindez. Nagyon nehezen tudtam elvégezni, állandóan eltanácsoltak a Brassaiból. Minden negyedévben félrehívtak, megkérdezték, hogy miért nem tanulok magánúton? (…) Állami munkahelyet nem kaphattam. 1956-tól Kolozsvár zárt városnak számított, kolozsvári személyazonosságit tehát nem kaphattam, anélkül pedig, még ha származásomtól el is tekintettek volna, szó sem lehetett állami alkalmazásról.
Cselédként helyezkedtem el. (…)
Háromszéken még él néhány személy, Apor Csaba, Beczássy István, mások, úgy jóval 80 év fölött. Élnek olyan nyugdíjas korban lévők is, akik apró gyermekként kerültek szüleikkel Dobrudzsába, vagy akik éppenséggel ott születtek.
És húzzák még az élő emlékezet szálát valamennyi ideig.
Mi annyi nép és annyi ember gondját-baját, annyi üldözött, a nácizmus, a kommunizmus rémuralmának áldozatául esett népcsoport, társadalmi réteg szenvedéstörténetét ismerjük, csak a magunké, a mieinké felejtődött és olvadt bele az amnéziás semmibe. Ha Seprődi Kiss Attila dobrudzsai tényfeltáró dokumentum film-elképzelése nem valósulhat meg, akkor majd, illő akasztófahumorral azt tanácsolom neki, hogy válasszon ázsiai vagy afrikai témát, valami jó Che Guevara-kultuszba építhető történetet, s menten a megtekintésre ajánlott művek élére tornássza magát.
Még díjat is nyerhet.
2007. március 23.
Sylvester Lajos
Írás a szerző Frigyre lépni a szülőfölddel – Az összetartozás tudati rezdülései című könyvéből. Erdély.ma

Csütörtöktől kezdődik!!! – „Együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség”
Holnap, június 28-án nyitja meg kapuit a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) erdélyi szervezetének negyedik alkalommal tető alá hozott rendezvénye, a Székely Sziget. A katrosai Gábor Áron Szabadidőközpontban megtartandó, háromnapos fesztivál minden korosztály számára kínál szórakozási lehetőséget.
A tábornyitás csütörtökön 8 órakor lesz. Szőcs Zoltán, a HVIM elnöke elmondta: azért választották Katrosát helyszínül, mert a romos állapotban levő Fortyogóval ellentétben, az erdővel körülölelt táborhelynek, a mesés tájnak igazi székelyszigetes hangulata van.
A sátorozni vágyók már szerdán felköltözhetnek a táborba. A napi jegy ára idén is jutányos, mindössze 19,20 lej vagy 1526 forint. A két összeg egyben „kódolt” üzenet is, az első a trianoni békeszerződés aláírásának évszámát, a másik a mohácsi csatáét rejti. Három napra 50 lejt kell fizetni, a szülői kísérettel érkező, 12 éven aluli gyerekek számára ingyenes a belépés. A sátorhely, a parkolás, a zuhanyzók használata, a programok látogatása ingyenes. A trianoni diktátum által elszakított területekről (Délvidék, Felvidék, Őrvidék, Muravidék és Kárpátalja) érkező magyarok díjmentesen léphetnek a táborba.
Csütörtökön a Gábor Áron-sátorban Szabó Ottó faszobrász, Táskai Margó, a Magyar Nemzeti Gárda országos szervezője, valamint Fazakas Szabolcs a Székelyföldi Legendárium alapítója tart előadást. A rovássátorban a három nap alatt rovásírást sajátíthatnak el az érdeklődők. A gyereksarokban kézműves-foglalkozás és filmvetítés lesz. A harcmezőn ki lehet próbálni az íjászatot, és jurtaállítás is lesz.
20 órától a Kárpátia zenekar lép színpadra, őket István Ildikó népdalénekes és a csíkszeredai Role követi. Pénteken újabb előadások hangzanak el: Salamon Ferenc nyugalmazott tanár, Orbán Ferenc 88 éves volt leventekatona, Kádár Gyula történész, Tyirityán Zsolt, a betyársereg szóvivője és Seprődi József minősített bortermelő, borkóstoló részéről. A kiállítósátorban Bene Zoltán és Bíró Attila régiséggyűjtők hadtörténeti kiállítását, I. és II. világháborús tárgyi emlékeit lehet megtekinteni. A túrázni vágyók 10 órakor esztena-látogatáson is részt vehetnek, ahol orda-, sajt- és túrókóstolás is lesz. Este fellép a kolozsvári Balhé, a magyarországi Palmetta és a Titkolt Ellenállás.
Szombaton 10 órától ismét túrázással indul a nap, egy II. világháborús bunkert látogatnak meg, és leleplezik a 907-es pozsonyi csata emlékére állított emlékplakettet. 11 órakor ökumenikus istentisztelet következik. Szőcs hozzáfűzte: itt meglepetéssel készülnek, amelyről azért nem árulnak el többet, hogy a hatóságok nehogy megakadályozzák az akciót. Az előadók sorát Kovács-Nemes László históriás nyitja, majd Toroczkai László HVIM-elnök, Zagyva György Gyula országgyűlési képviselő értekezik a nemzeti ellenállásról. Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, Európa-jogi szakjogász, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány és Szolgálat ügyvezetője, országgyűlési képviselő pedig a Több frontos küzdelem a székely önrendelkezésért címmel tart előadást. Este Bajna-, Transylmania- és Romantikus Erőszak-koncertek zárják a fesztivált. Nagy Sz. Attila
Székely Hírmondó. Erdély.ma

Az algyői Móra Ferenc Népszínház
A Kovászna megyei Zágonban az algyői (Szeged mellett) Móra Ferenc Népszínház szeptember 22-én mutatta be Bene Zoltán Bujdosók című drámáját, amely Mikes Kelemen egy rodostói napját jeleníti meg a nézők előtt. A színművet a sepsiszentgyörgyi születésű Kátó Sándor rendezte. Nem ez az első alkalom, amikor Kátó Sándorék színtársulata ellátogat erre a vidékre: hosszú évek óta rendszeresen visszatérő vendégek, akiket a helyiek már ismerősként, bensőséges örömmel fogadnak. Nagy esemény az ilyen színielőadás, hiszen a mai nyereségorientált világunkban kevés színművésznek adatik meg az a kiváltságos helyzet, hogy olyan közönség előtt is bemutatkozhasson, amely közönség különben talán sohasem láthatna színielőadást. Hogyan lehetséges ez? Hogyan alakulhatott meg Magyarországon egy olyan színház – az algyői Móra Ferenc Népszínház – amely közönségének döntő része a Kárpát-medence legtávolabbi, legeldugottabb szegleteiben lakik?
A válasz megadásához kissé vissza kell kanyarodnunk az időben. Kátó Sándor színművész a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskola elvégzése után a 1972-ben a Sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színházhoz került, majd négy év után a Temesvári Állami Magyar Színházhoz szerződött. Abban az időben a romániai magyar színházaknak az volt a legfontosabb feladatuk, hogy a tömb- és a szórványmagyarságot színházi előadásokkal lássák el. A fiatal színész ílymódon keresztbe-kasul bejárta Erdélyt, és ez egész életére meghatározta művészi pályájának irányvonalát. 1977-től filmszerepeket kapott Magyarországon, és tagja lett a Budapesti Nemzeti Színháznak, majd a Szegedi Nemzeti Színháznak, de a sikerek dacára is hiányérzete volt: hiányzott a legelhagyatottabb, a legkiszolgáltatottabb közönség, a távoli helyeken, szórványban élő magyarság.
Kátó Sándor 1994-ben a Szabadkai Népszínházhoz szerződött, ahol már több lehetősége volt a nyelvileg elszigetelt, kis magyar közösségek látogatására. A végső megoldás, az évtizedekig érlelődő álom beteljesülése azonban néhány évvel később következett be: 1998. március 14-én a Szeged melletti Algyőn megalakult a Móra Ferenc Népszínház, amelyet az Algyői Faluház fogadott be. Avatóbeszédet Csoóri Sándor, a Magyarok Világszövetségének akkori elnöke mondott, de ott „bábáskodott" a Népszínház megszületése körül Bíró Zoltán és Pozsgay Imre, Tóth Károly és az Ötágú Síp Kulturális Egyesület is. A nagy munka immáron elkezdődhetett, és hét év elteltével Bene Zoltán író a következőket írja: "Kátó jeles erdélyi és magyarországi társulatok tagjaként, filmszínészként megtapasztalta a csillogás világát, mégis a vidéki színjátszásra, sőt a vándorszínészetre tette fel életének utóbbi tíz évét. Mikor ennek okáról faggatják, nem egyszer Sík Ferenc szavait idézi: „túl úri ez a világ nekünk”. Ami Kátó Sándor esetében annyit jelent(het), hogy nem tudja, mintegy genetikailag képtelen megtagadni a gyökereit. Ebből táplálkozik, táplálkozhat a szórvány iránti elkötelezettsége is, aminek az algyői Móra Ferenc Népszínház, nemes értelemben véve, egyik eszköze."
Az algyői Móra Ferenc Népszínház hiánypótló szerepet vállal, hiszen a magyar vidék és a határainkon túli, magyarlakta területek színházigényét próbálja kielégíteni művészi fokon. A repertoárban a népszínművek mellett jelentős helyet foglalnak el a magyar történelem egy-egy szeletét bemutató művek, de a Molière-darabok által állított tükörben rácsodálkozhatunk emberi természetünk visszásságaira is.
A Csángó Rádió Guzsalyos műsora azzal a nem titkolt szándékkal kereste fel Kátó Sándor művész urat, hogy gyimesi és moldvai vendégszereplésre invitálja azokat a művészeket, akik már nagy sikerrel járták be Arad, Temesvár, Brassó nagy színpadain kívül Horvátország, Szerbia, Szlovákia, Ukrajna, Románia legkisebb kultúrházait is.
csangoradio.ro
Erdély.ma

Székely sziget családi nap
Elsősorban azért, mert a katrosai táborhelyet nem vehették bérbe, másodsorban a hatóságok állandó zaklatása miatt a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom kézdivásárhelyi szervezete idén lemondott az V. Székely sziget megszervezéséről, s helyette – úgymond kárpótlásként – Székely sziget családi napot tartottak szombaton a kézdivásárhelyi sportcsarnokban. A látogatók a nap folyamán megtekinthették a két lemhényi régiséggyűjtő, Bene Zoltán és Bíró Attila hadtörténeti kiállítását, helyi termelők portékáiból válogathattak, részt vehettek rovásírás-oktatáson, míg a kicsiknek a gyereksarokban kézműves-foglalkozásokat szerveztek. A Határőrség rádióműsor élő adásban hangzott el Szőcs Zoltán, Tóth Bálint, Kiss Zsófia, Szőcs Csongor és Bartos Géza szerkesztésében, majd ifj. Tompó László budapesti irodalomtörténész Székely sors Nyirő József műveiben címmel tartott előadást, Zagyva György Gyula, a Jobbik Magyarországért Mozgalom országgyűlési képviselője a nemzeti ellenállásról beszélt. A zabolai Gyöngyharmat Néptáncegyüttes után a Kárpátia, majd a Romantikus Erőszak nemzetirock-együttes csapott a húrok közé. Napközben a vártnál kevesebben fordultak meg a rendezvény helyszínén, ám estére megtelt rockzenerajongókkal a sportcsarnok.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ízelítő a Dózsa 1514-ből
Töredékeket mutat be a csíkszeredai Role zenekar a Dózsa 1514 rockdrámából szombaton este nyolc órától a gyergyószárhegyi Tatárdombon. A produkció közel száz személy közreműködésével valósul meg.
Gubcsi Lajos szövegkönyvére Nagy Tivadar, a Role vezetője írt zenét, a szombati bemutatón fellép egy kisebb kórus, a csíkszentkirályi Vadrózsa Néptáncegyüttes, a csíkzsögödi Harom Néptáncegyüttes és több meghívott előadó.
„Tavaly májusban keresett meg Gubcsi Lajos a szövegkönyvvel, kicsit átírtuk, pörgőbbé tettük, mozgalmasabbá, és bevállaltuk, hogy közösen megcsináljuk. Neki is fogtam dolgozni a zenei alapokkal. A munkamódszerünkhöz hozzátartozik, hogy mindig szeretjük élő helyzetben kipróbálni, és csak utólag rögzítjük a dalt. Sok-sok munka után kiderült, hogy nem igazán lesz támogatás, anyagi háttér. Ötszázadik évforduló van idén, és az eredeti tervek alapján Dózsa György-év kellett volna legyen, de Holokauszt-év lett, és ez a pályázatoknál is nagyon érződött. Tudtuk, hogy sok társulat készül Magyarországon a Dózsa emlékévre nagy lélegzetű művekkel, ezért félretettük. Aztán tavasszal kiderült, mikor nyilvánvalóvá vált, hogy mégsem Dózsa emlékév lesz, hogy szinte mindenki félretette az ilyen műveket. Akkor úgy gondoltuk, hogy nekivágunk ismét, mert mindig az árral szembe szoktunk menni, és ez így rendben is van” – számolt be Nagy Tivadar az előzményekről. Elmondta, épp budapesti turnén voltak, amikor felkérték őket, hogy mutassák be a művet a Székely Vágtán, de végül az nem valósult meg.
Miért csak töredékek?
„Le is tettünk az egészről. Aztán ezelőtt két héttel úgy gondoltuk, mégiscsak jó lenne, ha pontra tennénk, és felmerült az ötlet, hogy szeptember 13-án lesz a tatárdombi megemlékezés, és kapcsoljuk ehhez az eseményhez a Dózsa bemutatóját. Egyértelmű volt, hogy ennyi idő alatt nem lehet semmiképpen egy rockdrámát színre vinni, így most egy koncert keretében mutatjuk meg az erősebb momentumokat, és adunk egy kis ízelítőt a műből. És hátha támogatót is találunk arra, hogy a nagy volumenű művet bemutassuk. Az a jó, hogy rengeteg művész kolléga akadt, akikkel ilyen rövid idő alatt is bele tudtunk vágni” – mutatott rá a zenekarvezető.
A fellépők
Nagy Tivadar szerint mindamellett, hogy ezúttal töredékeket mutatnak be a rockdrámából, a koncert betekintést nyújt abba is, hogy milyen lehetne a produkció, ha az eredeti elképzelés szerinti közel ötszáz fellépő lépne a színpadra. A szombaton bemutatandó produkció koreográfusa Kósa Gabriella és Kelemen Szilveszter. Dózsa György szerepében Bilaus András látható, Dózsa anyját Bodor Emese, Dózsa kedvesét Sántha Zsuzsanna, Dózsa Gergelyt Veress Albert, Lőrinc papot Bene Zoltán, Csobádot Antal Tibor, Bakócz Tamás bíborost Csiszér István, Perényi Imrét Günther Ottó alakítja. A kórusban fellép: Csiszér István, Gál Tünde, Hompoth Arthur-Norbert, Kerekes Otília, Kosztándi Ferenc Kinga, Kristóf Károly, Küsmödi Roland és Petres Kinga.
„Majdnem mindent önköltségből állunk, nagyon kevés támogatónk van, a legfőbb támogatóink az előadók. Az volt a lényeg, amikor a szereposztáson gondolkodtunk, hogy minél karakteresebb és eltérőbb egyének legyenek, hogy mikor párbeszédek vannak, legyen egyértelmű, ki kivel tart. A szövegkönyvnek az erőssége és a gyengesége is ugyanaz: tényszerű, történelmi és eléggé száraz. Eléggé ragaszkodik a valós eseményekhez. Van néhány jelenet, amelyben valamilyen szinten magyarázzák az egészet, de egészében a mű nagyon tényszerű, szögletes. Az elején volt is vitánk a szövegíróval, hogy miként lehetne ezt egy kicsit romantikusabbá, lágyabbá tenni, kicsit a szögleteket lekerekíteni, hogy fogyaszthatóbbá váljon. Most viszont ott vagyunk, hogy sikerült a zenével a dalokat annyira különböző hangulatúvá és mégis karakteressé tenni, hogy már nem búsulom ezt a felét sem. De mivel az emberek nagyon keveset tudnak ezekről az eseményekről, én magam is keveset tudtam, amíg bele nem ástam magam, a háttérkivetítéseken a magyarázatok meg fognak jelenni, és ez lesz az egyik kulcsa az egésznek. Eredetileg nagyon sok szereplő van a darabban, amit szintén próbáltunk lecsökkenteni. Itt most a koncerten egyértelműbb lesz és egyszerűbb” – összegzett Nagy Tivadar.
Péter Beáta, Székelyhon.ro

Csaba királyfi a csíksomlyói nyeregben
Csíksomlyón mutatják be a Csaba királyfi székely rockoperát augusztus 15-én. A rendezvény első számú díszvendége maga a székelység lesz – mutatott rá a mű szerzője, G. Nagy István Ilián csütörtökön, a díszbemutató kapcsán tartott sajtótájékoztatón.
Több csíkszeredai és székelyföldi zenész, énekes közreműködésével valósul meg az a nagyméretű előadás, amelynek díszbemutatóját a csíksomlyói nyeregben tartják meg. A mű szerzője elmondta, két kiemelt érdekessége is van az előadásnak: egyik, hogy Csaba királyfiról ilyen nagyszabású művet nem írt még senki a magyar kultúrtörténetben, a másik, hogy hét éve nem volt ilyen jellegű bemutató a nyeregben. „Az engedélyeket megkaptuk, elsőként Ráduly Róbert Kálmán állt az ügy mellé. Megkerestük az egyházat is Csíksomlyón, ők is hozzájárultak ehhez a bemutatóhoz.” A produkció kapcsán, melynek már volt egy bemutatója Magyarországon és egy Erdélyben is, elmondta, olyan előadásra törekednek, amely pártok, vitatkozás, ellentmondások fölött áll.
Nemzetegyesítő eseménynek nevezte Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere a tervezett rendezvényt, nemcsak a rockopera témája miatt, hanem azért is, mert az alkotók határokon átnyúló összefogásával valósul meg. „Ami a politikai vonzatát illeti, nem emlékszem olyan, a nyeregben történt eseményre, amely valami megosztó politikai jelleggel bírt volna, és tudom, hogy ez a mű a névvel kezdődően, a történettel, a tartalommal folytatva egy olyan katarzist tud adni a székely közösségnek, amelyre a mai világban nagy szükség volna.” A polgármester rámutatott, hogy fontos hellyé nőtte ki magát Csíksomlyó a nemzeti kultúra, a néphagyomány és a nemzeti tudat ápolása tekintetében. „Itt jó néhány jelentős rockeseményre is sor került az elmúlt néhány évben. Az egyik, talán a legfontosabb magyar rockopera, az István, a király bemutatásával indult a sorozat, de Koltay Gábornak, Papp Kincses Emesének és legutóbb az egri barátainknak láthattuk a színvonalas produkcióját a nyeregben.”
„Azt szeretném felmutatni ezzel a művel, hogy itt olyan nép él, amely nagyon büszke lehet a saját múltjára, kultúrájára” – hangsúlyozta G. Nagy Ilián. A próbákat május végén, június elején kezdik el. A produkcióban látható, hallható lesz többek között János Kinga csíkszeredai énekes, Gergely Mátyás énekes, zenész, Krizbai Imre énekes, zenész, Bene Zoltán énekes, zenész, aki Gáspár Álmos sepsiszentgyörgyi zenésszel együtt hangszerelte a rockoperát. Csaba királyfi szerepében Ráduly Botond Manó lesz látható, Látód, a főmágus pedig Rudán Joe.
Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere arra hívta fel a figyelmet, hogy vegyük észre ez alkalommal, milyen zenészeink vannak. „Nagyon örvendek annak is, hogy a világ szeme Csíksomlyón van, annak is, hogy van egy csodálatos történelmi múltunk, de számomra a legerősebb kapaszkodó az, hogy amit akár Gergely Mátyás, vagy akár Bene Zoliék csinálnak itt Szeredában, azt igenis értékelik Budapesten. Köszönjük G. Nagy Iliánnak, hogy számunkra felmutatja nemcsak a múlt, hanem a jelen értékeit is.”
A mű szerzője felkéri a székelyföldi néptáncegyütteseket, hogy jelentkezzenek a díszbemutatón való részvételre, ahol két momentumban szeretnének „nagyszabású székely táncos társaságot” felvonultatni.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Megelevenedett Csaba királyfi Csíksomlyón
Az esősre fordult időjárás ellenére több tízezerre tehető azon, szerte Székelyföldről, Erdélyből és Magyarországról érkezettek száma, akik részt vettek a Csaba királyfi „székely nemzeti rockopera” Nagyboldogasszony-napi, csíksomlyói bemutatóján.
A Csaba királyfi ősbemutatója a gyergyószárhegyi Lázár-kastélyban zajlott 2011-ben nagy sikerrel, tavaly pedig Magyarországon, Püspökladányon is bemutatták.
A Boldogasszony anyánk kezdetű himnuszt énekelve Bodó György gyimesközéploki plébános vezetésével több száz népviseletbe öltözött csángó vonult be a Hármashalom oltár elé.
Elsőként G. Nagy Ilián, a mű megálmodója köszöntötte a több tízezer fősre tehető közönséget, majd Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes szólt a megmaradásról. „Egy nép számára akkor van megmaradás, ha minden egyes magyarban benne él az egész magyar történelem és az egész magyar kultúra. Évszázadokon át megpróbálták ellopni a történelmünket és a kultúránkat. Különösen így van ez az őstörténetünk tekintetében, a hunokkal, Attila királlyal és Csaba királyfival kapcsolatban. Ezért ez a ma este, Csaba királyfi megidézése egy új hajtás a magyarság fájának gyökérzetén, amellyel belekapaszkodunk ebbe a földbe. Ez a szülőföld, a mi földünk, a mi őseinknek a földje és mi itt itthon vagyunk!” – hangsúlyozta a rendezvény magyarországi fővédnöke.
Darvas-Kozma József esperes-plébános Isten áldását kérte a mű alkotóira, a több száz főre tehető szereplőre és statisztára, valamint mindazokra, akik kizarándokoltak, hogy részesei lehessenek az előadásnak. „Hitünk megőrzése és nemzeti gyökereinknek a megóvása végett vagyunk itt. Meg akarunk maradni a jövőben is! Ne feledjük el, hogy nekünk itt a Kárpát-medencében kiválasztottságunk és küldetésünk van” – fogalmazott Darvas-Kozma.
A köszöntő szavak után a székely zászlót megidéző köntösben Attila főpapjának szerepében egy élő rocklegenda, Rudán Joe szegezte a nézőknek a kérdést: „Tudjátok-e, ki volt Csaba királyfi?”. A mű végén Csaba ükunokája, Álmos visszatért fiával, Árpáddal és a vezéreivel. Ekkor a székelyek visszaadták a Csaba által rájuk bízott kardot. Attila kardját Álmos fiának, Árpádnak adta tovább, mondván, az ő dolga megvédeni a népet.
A rockopera záróakkordjaként a sokaság egy szívvel-lélekkel énekelte a Himnuszt és a Székely Himnuszt a csillagos ég alatt. A rockopera záróakkordjaként a sokaság egy szívvel-lélekkel énekelte a Himnuszt és a Székely Himnuszt a csillagos ég alatt.
rockoperát Bene Zoltán énekes, zenész hangszerelte, ugyanakkor közreműködött Gáspár Álmos sepsiszentgyörgyi zenész (IV. jelent) és Tóth László (1/3, 2/1 dala). A stúdiófelvételek Szakál Attila basszusgitáros készítette. Az előadást sepsiszentgyörgyi lovasíjászok tették még látványosabbá Pászka Lehel vezetésével. A csíkcsomortáni és a gyergyószéki táncosok mellett a debreceni Hajdú táncegyüttes és a püspökladányi Kenderkóc táncegyüttes tagjai is közreműködtek.
Iochom Zsolt
Székelyhon.ro

Első világháborús emlékparcella
Az Erdélyi Kutatócsoport Egyesület kézdiszéki tagjai mindenszetek napja előtti héten a kézdivásárhelyi római katolikus temetőben, a ravatalozóházzal szemben első világháborús emlékparcellát alakítottak ki. Az emlékhelyen egy hadisírkereszt és hat sírkő látható.
A fakereszten a Dicsőség az első világháborúban elesett magyar katonák emlékének felirat olvasható, a temetőből átköltöztetett hat kereszten pedig tizennyolc nevet erősítettek meg fekete festékkel. Az elesettek között van két ismert és egy ismeretlen szakaszvezető, egy őrvezető és tizenöt sorkatona. Bene Zoltán, az egyesület alelnöke tegnap elmondta: a világháborús sírhelyekre Szima Csaba bukkant rá, a hat közül egy már ki volt ásva, a többit a kutatócsoport önkéntesei emelték ki és állították fel az emlékparcella helyén. Tudomása szerint, ahol a sírköveket találták, azon a helyen egy első világháborús katonai temető volt, amit időközben felszámoltak, és több kőkereszt a ravatalozó alapjába került. A kutatócsoport az emlékparcellához egy magyarázó, kataszteri táblát is szándékozik elhelyezni arról, hogy nézett ki valamikor a katonai temető. Bene Zoltán azzal a felhívással fordul Kézdiszék lakosságához, hogy ha valakinek tudomása van jelölt vagy jelöletlen, illetve elhagyott hadisírról vagy -temetőről, értesítse őt a 0745 224 093-as telefonszámon. Ha netalán valakinek konkrét információja, fotója stb. van a régi keresztekről, vagy magáról a katonai temetőről, értesítse Bene Zoltánt, hogy minél hamarabb el tudják készíteni a tájékoztató táblát.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hozd közel a történelmet
A Székely Mikó Kollégium Társadalomtudomány Tanszéke Pénzes Loránd történelemtanár kezdeményezésére Hozd közel a történelmet címmel történelmi programot indított útjára iskolánk diákjai részére azzal a céllal, hogy a fiatalság jobban megismerhesse az egyetemes történelem 19–20. századi eseményeit, felismerje azok helytörténeti jelentőségét, és felvállalja környezetében azok eszmei és tárgyi emlékeinek ápolását. Az emlékhelyek között kiemelkedő szerepet kapott a sósmezői és az Ojtoz-völgyi hősi temető. Célunk a Háromszék vármegye területén fellelhető első világháborús emlékhelyek feltérképezése, felkeresése és az elesettek helységenkénti összeírása.
E projekt részeként az elmúlt héten a IX., XI. és XII.-es diákok szakmai kiránduláson vettek részt osztályfőnökeik és történelem szakos tanáraik vezetésével. Egy részük meglátogatta a Csernáton–Lemhény–Bereck–Ojtoz–Sósmező–Gorzafalva–Ónfalva útvonalon a csernátoni Haszmann Múzeumban az első világháborús kiállítást, a lemhényi első és második világháborús ereklyegyűjteményt, amit a világháborús emlékek felkutatására elkötelezett két fiatal – Bene Zoltán Csaba és Bíró Attila gyűjtött össze és bocsát az érdeklődők rendelkezésére –, a berecki hősi temetőt, az ojtozi katolikus temetőt, a sósmezői Teuton emlékművet, valamint az Ónfalvi (Oneşti) I. és II. világháborús emlékművet. Az emlékműveknél elhelyeztük a kegyelet koszorúit a világháborúk hősi halottai emlékére. Ugyanakkor az ojtozi katolikus temetőben megkoszorúztuk, a Bajnai Erzsébet – Füzesi Oszkár, Magyarország volt bukaresti nagykövetének felesége – emlékére elhelyezett kopjafát is. Felső-háromszéki utunk során a berecki Rózsa József kísért el minket, aki nagyon értékes és érdekes információkat osztott meg diákjainkkal a világháborús eseményekről. A X. osztályos diákjaink az erdővidéki világháborús emlékműveket keresték fel. Diákjainkkal együtt meggyőződésből valljuk, hogy csak a múltunk ismerete és helyes értékelése lehet a jövőnk záloga.
Kinda Eleonóra
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A történelem nyomában
Zarándoklat világháborús emlékhelyekre
Hozd közel a történelmet a címe annak a projektnek, melyet a Székely Mikó Kollégium Társadalomtudomány Tanszéke indított útjára Pénzes Loránd történelemtanár kezdeményezésére, a középiskolások részére azzal a céllal, hogy a diákság jobban megismerhesse az egyetemes történelem 19–20. századi, korszakformáló eseményeit, felértékelje azok helytörténeti jelentőségét, és felvállalja a környezetében eszmei és tárgyi emlékeinek ápolását.
A projekt keretében a IX., XI. és XII.-es diákok szakmai kiránduláson vettek részt osztályfőnökeik és történelem szakos tanáraik vezetésével. A cél Háromszék vármegye területén fellelhető első világháborús emlékhelyek feltérképezése, felkeresése és az elesettek helységenkénti összeírása. Meglátogattuk a csernátoni Haszmann Pál Múzeumban az első világháborús kiállítást, a lemhényi első és második világháborús ereklye-gyűjteményt, amit a világháborús emlékek felkutatására elkötelezett két fiatal – Bene Zoltán Csaba és Bíró Attila – gyűjtött össze, és bocsát az érdeklődők rendelkezésére, a berecki hősi temetőt, az ojtozi katolikus temetőt, a sósmezői Teuton-emlékművet, valamint az ónfalvi (Onești) I. és II. világháborús emlékművet.
Tiszteletünk jeléül elhelyeztük a kegyelet koszorúit a világháborúk hősi halottai emlékére. Ugyanakkor az ojtozi temetőben megkoszorúztuk a Bajnai Erzsébet – Füzesi Oszkár Magyarország egykori bukaresti nagykövetének felesége – emlékére elhelyezett kopjafát is, aki különösen szívügyének tekintette a háromszéki magyarság pártfogását. Felsőháromszéki utunkon a berecki Rózsa József kísért el minket, aki nagyon értékes és érdekes információkat osztott meg diákjainkkal a világháborús eseményekről. A X. osztályos diákjaink az erdővidéki világháborús emlékműveket keresték fel.
Ezek a kirándulások nem jöhettek volna létre lelkes támogatóink – a Székely Mikó Kollégium Alapítványa, a Háromszéki Közösségi Alapítvány, valamint a Kovászna Megyei Tanfelügyelőség – anyagi és eszmei segítsége nélkül, akiknek ezúton is szeretnénk köszönetünket kifejezni. Meggyőződésből diákjainkkal együtt valljuk, hogy csak a múltunk ismerete és helyes értékelése lehet a jövőnk záloga.
Dr. Kinda Eleonóra, A Székely Mikó Kollégium társadalomtudomány katedrájának irányítója
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

A múlt őrzői Lemhényben
Háborús relikviák gyűjtése a szenvedélyük 
Bene Zoltán és Bíró Attila egyedinek mondható szenvedélynek hódol Kézdiszéken: első és második világháborús emlékeket őriznek. Gyűjteményük egy bérelt öreg házban található, amelyben két szoba vonultatja fel a világégések emlékeit. Tank-lánctalptól radioaktív fogkrémig, dögcéduláktól frontról érkezett levelekig mindent tartalmaz a kollekció.
 Zoltánról és Attiláról lapunkban régebb is olvashattak, az ősz folyamán kerestük fel őket ismét, miután megtudtuk, hogy magángyűjteményük új „otthonba” költözött. A két fiatal Háromszéken a vándorkiállítások révén vált ismertté, a székház révén most alkalom nyílt arra is, hogy a helyiek egy része által „ócskavasnak” becézett, lenyűgöző gyűjteményt aprólékosan szemügyre lehessen venni. Egy dolog változatlan: a kalandozások során összegyűjtött tárgyak aprólékosan fel vannak címkézve, és mindezt kiegészítik az amatőr történészek által szolgáltatott sztorik.
Beszélő tárgyak
Az öreg házba lépve „megcsapja a látogatót a történelem szele”, rengeteg kérdést akarok egyszerre feltenni a 31 éves Bene Zoltánnak és kutatótársának, a 26 éves Bíró Attilának, akik egyébként békés civil szakmát űznek a hétköznapokon. Előbbi a Secuiana készruhagyárban, fiatalabb cimborája a lemhényi Toro Impex Kft. húsfeldolgozójában alkalmazott, szabadidejükben kalandoznak. 
A szemet óhatatlanul vonzzák az apró tárgyak: az üres töltényhüvelyek és a békésen pihenő, egykoron gyilkolásra vagy éppen az emberi élet védelmére gyártott eszközök. A belső szobában, egy asztalon álló darabok azok, amelyekből kiindul a beszélgetés, Zoltán érdekes tudnivalókat oszt meg a dögcédulákról. Mindjárt egy magyar honvédségi kis dobozzal kezdjük, ami a szakavatott számára beszélni kezd, a laikus viszont értetlenül szemléli a sok apró lyukat rajta: azok bizony mindent elárultak a katonáról, elhelyezkedésükről lehetett tudni, hogy melyik településről származik, melyik évben, hónapban és napon látta meg a napvilágot a kiskatona. A német cédula másmilyen: középen ketté lehetett törni az ovális fémlapot. A románon kicsit mosolygunk, miután legendát mesélnek a gyűjtők: állítólag tintával írták rá a fémre az adatokat, ami így könnyen letörlődött, emiatt soha senki nem tudhatta, kit hová kapartak el sebtében egy névtelen sírba. A muszkák a bakelitre esküdtek, kis kockába gyömöszölték a katona papírra írt adatait.
A szemet óhatatlanul vonzzák az apró tárgyak: az üres töltényhüvelyek és a békésen pihenő, egykoron gyilkolásra vagy éppen az emberi élet védelmére gyártott eszközök. A belső szobában, egy asztalon álló darabok azok, amelyekből kiindul a beszélgetés, Zoltán érdekes tudnivalókat oszt meg a dögcédulákról. Mindjárt egy magyar honvédségi kis dobozzal kezdjük, ami a szakavatott számára beszélni kezd, a laikus viszont értetlenül szemléli a sok apró lyukat rajta: azok bizony mindent elárultak a katonáról, elhelyezkedésükről lehetett tudni, hogy melyik településről származik, melyik évben, hónapban és napon látta meg a napvilágot a kiskatona. A német cédula másmilyen: középen ketté lehetett törni az ovális fémlapot. A románon kicsit mosolygunk, miután legendát mesélnek a gyűjtők: állítólag tintával írták rá a fémre az adatokat, ami így könnyen letörlődött, emiatt soha senki nem tudhatta, kit hová kapartak el sebtében egy névtelen sírba. A muszkák a bakelitre esküdtek, kis kockába gyömöszölték a katona papírra írt adatait.
Elmondásuk szerint a kutatómunkát erősen megnehezíti a lépten-nyomon fellelhető szemét: a detektor jelzi a föld alatt levő fémet, de csak óvatos „kapirgálás” után jönnek rá, hogy amit előzőleg egy formás alumíniumkulacsnak gondoltak, sajnos, csak eldobott sörös doboz. Rengeteg a szemét – mondják keserűen. A „kapirgálás” nem véletlen: amennyiben a korszerű detektor több fém – vas, réz, alumínium stb. – együttes jelenlétét mutatja, okuk van feltételezni, hogy robbanószerkezetet rejt a föld mélye. Eddig három alkalommal kellett a hatóságokat értesíteniük emiatt; rendkívül óvatosak e tekintetben, senkinek sem ajánlják az erdőben talált ismeretlen tárgyak piszkálását, mivel lehet, hogy még mindig működő taposóaknával vagy éppen gránáttal találkoztak – ez leggyakrabban az Ojtoz völgyében eshet meg.
Trágyamerő acélsisak
Kalandozásuk közben eléggé messzire kell elmenniük, mivel a helybeliek az évek során összeguberálták a háztájékon hasznosítható tárgyakat, amit pedig értékesebbnek tartottak, elkótyavetyélték külföldieknek: a szó rosszabbik értelmében történelmének egy részétől takarították meg a vidéket. Érdekes, hogy a leggyakrabban hasznosított tárgy az acélsisak, aminek valóban nagyobb hasznát lehet venni a mindennapokban, mint a háborúban, ahogy az a későbbiekben kiderült. A sisakokat, egy egyszerű fanyéllel ellátva, a pöcegödör vagy a trágyalé merésére használták, de volt, ami kutyaitatóként vagy épp virágcserépként végezte. Lemhényben van olyan porta, ahol nem váltak meg tőle: a tulajdonos évek óta zabmérésre használja, ugyanis annyi takarmány fér bele, amennyi egy lónak pont elég…
A hadszíntéren valójában csak némi önbizalmat adott az egyébként eléggé súlyos sisak – meséli Zoltán –, és hogy mondandóját alátámassza, mutat egy olyan acél fejfedőt, ami „megjárta a hadak útját”. Azon homloktájékon egy apró bemeneti, hátul pedig egy nagyobb kimeneti nyílás látható, srapnel okozhatta. A mászóvasak, csajkák, páncéldarabok mind-mind érdekes történetekkel vannak fűszerezve, megtudjuk például, hogy a német harckocsikat a második világháború folyamán egy zimmerit nevű anyaggal vonták be: ez megakadályozta, hogy a mágneses bombákat rá lehessen tapasztani a tankokra, a Chemische Werke Zimmer AG által gyártott anyag a mai napig nyomokban látszik egy páncélmaradványon. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Erdélyi keresztény rockoperát visznek Csíksomlyóra
Isten küldötte Márton Áron címmel mutatják be augusztus 14-én a csíksomlyói nyeregben G. Nagy Ilián legújabb rockoperáját.
Az alkotók által erdélyi keresztény rockoperának nevezett műről kedden tartottak sajtótájékoztatót Csíkszeredában. Maczó Ágnes, a darab producere elmondta, a szereposztás már megtörtént, a szereplők között többnyire a tavaly bemutatott Csaba királyfi rockopera szereplőit találjuk. Márton Áron szerepében Gergely Mátyás csíkszeredai rockénekest láthatjuk, hangszerelők Bene Zoltán ( Csíkszereda) és Gáspár Álmos ( Sepsiszentgyörgy). Ugyanakkor Bene Zoltán lesz a darabban Jakubinyi György, gyulafehérvári érsek fiatalkori megszemélyesítője.
Gergely Mátyás, a Márton Áront alakító énekes izgatottan készül a fellépésre, mert úgy gondolja, nem kis feladattal kell megbirkóznia. „Nem tudom, mennyire vagyok méltó és képes erre, de nem ijedek meg a munkától. Már nekifogtam a készülési folyamatnak, de ennek soha nem lesz vége, darab közben is készülni fogok.”
A darab szerzőjét, G. Nagy Iliánt is szerettük volna megkérdezni, hogy milyen gondolatokkal fogott neki a mű megírásának, és hogyan képzeli el az előadás kivitelezését, ám ő a sajtótájékoztató befejezése előtt elhagyta a termet.
Az ősbemutatónak számító csíksomlyói előadás létrejöttét támogatja a magyar kormány is, a produkció része a nemzetpolitikai államtitkárság által meghirdetett Márton Áron-emlékév programjának. Az előadásnak Csíkszereda önkormányzata is társszervezője, ugyanakkor az alkotók most tárgyalnak Hargita megye tanácsával is. A rockoperában 14 énekes, közel 100 táncos és több kórus is fellép. A Márton Áronnak emléket állítani kívánó opera nyitányból és öt jelenetből áll.
Péter Beáta |
Csaba királyfi rockopera:
Székelyhon.ro, 2015. aug. 17.
Megelevenedett Csaba királyfi Csíksomlyón
Székelyhon.ro