Akit elbűvölt a fény (Bartha Árpád-emlékkiállítás)
Mindig azt mondta, március 15-én született. Az anyakönyvbe azonban március 20-át írtak. Szülőfalujában, Lécfalván, 1941-ben. Most, ha megérte volna, immár 81. éves lenne. Bartha Árpád azonban fájdalmasan korán, mindössze 43 évesen távozott erről az árnyékvilágról. Jókor született, s ha jó helyen is – világhírű fotográfus lehetett volna belőle. A 2004-es első emlékkiállítása után második, életműösszegző tárlata nyílt meg tegnap az Árkosi Művelődési Központ Bástya-házbeli termeiben.
Bartha Árpádot, a szenvedélyes fényképészt és az embert idézték meg a tegnapi kiállításmegnyitón pályatársai, tisztelői. Damokos Csaba, a Romániai Képzőművészek Szövetsége megyei szervezetének elnöke villogó szemű, lobogó zakójú, mindig siető, de mindenre figyelő, kereső-kutató emberként jellemezte, akiben a dokumentarista és a művészeti fotográfus párhuzamosan élt. Kiemelte, olyan kortársai, mint Plugor Sándor, Baász Imre, hatással voltak alkotására, művészetének alakulására. Beliczay László, az MTI fotográfusa és képszerkesztője szakmai szempontból értékelve életművét megállapította, Bartha Árpád a fényképezést soha nem tekintette csak munkának, az alkotás napi látásmódja volt. Természetfotói, a paraszti életet bemutató felvételei szerkesztésükben, emotív hatásukban a két világháború közötti „magyaros fotózásra” emlékeztetnek, alkotásaira jellemzőek a fény-árnyék hatások, a nehéz kompozíciós elemeket rendkívül ügyesen használta – méltatta a szakember. Felhívta a figyelmet Bartha stílusváltására, amikor elkezdett a képzőművészet felé fordulni, ebből a korszakából való alkotásain Moholy-Nagy, Kepes hatása érződik. Bartha ugyanakkor szenvedélyes sötétkamra-kísérletező is volt, nagy újítását azonban, a vakok számára kifejlesztett domborfotóit „elsüllyesztették” akkoriban. Bartha Árpád remélhetőleg megtalálja méltó helyét a magyar fotóművészetben – zárta beszédét Beliczay László.
Az örökmozgó, mindenütt fotótémát találó Bartha Árpádról egykori munkatársai, a Cuvântul Nou napilap volt újságírói, Dumitru Manolăchescu és Ioan Drăgan emlékeztek meg, utóbbi elmesélve: Bartha már brassói fémipari munkás korában szenvedélyes fotós volt, s hogy több ideje maradjon a fényképezésre, a nagyvárosban albérlet után nézett. Talált is – egy használaton kívül helyezett halottaskocsit...
Nem közvetlen munkatársa, de barátja volt az akkori „társlapnál”, a Megyei Tükörnél dolgozó Czegő Zoltán és Bogdán László – előbbi arról beszélt, könnyű Bartha Árpádra emlékezni, hiszen ő állandóan emlékeztet, utóbbi pedig a Bartha Árpádhoz írott versét olvasta fel. „Összehúzott szemmel néz bennünket a fotográfus, / ahogyan ismert blende pillantásával is nézett esztendőkön át, / és bűvös kameráján keresztül is csak nézett. / Tudta, ha odanézünk: sikerül a valóság!” – emlékidézés helyett találóbb a költő jellemzése. A mostani emlékkiállításra reprezentatív Bartha-fotóalbum is megjelent. Kopacz Attila felidézte: a 2004-es kiállításkor csak egy vékony, 48 oldalas kiadványra futotta, és akkor úgy érezte, „mi végeztük ki” Bartha Árpádot. Azóta motoszkált benne, hogy el kellene valamikor készíteni a Bartha életművéhez méltó albumot, és ennek most jött el az ideje. Eleinte 150–180 oldalas kiadványt tervezett, ebből végül 450 oldalas lett, „de el lehetett volna menni még egyszer ekkoráig” – tette hozzá. Ismertette azt is, pár hónapon belül elkészül az album román és angol nyelvű fordítása is, „mert az egész világon be kell mutatni Bartha Árpádot, hiszen olyan művész, aki megérdemli”.
Váry O. Péter / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)