Történetek gyermekekről, felnőtteknek
Gyűjteményesnek is nevezhető Bölöni Domokos legújabb kötete (Küküllőmadár, Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, 2011), melyben régebb megjelent karcolatok is szerepelnek. Ami összeköti ezeket az írásokat, az a szereplők személye: gyerekekről szólnak, gyerekeknek is, de inkább felnőtteknek. Nem válik itt külön – ahogy a valóságban sem – a gyermekek és felnőttek világa, a gondtalan gyermekkorba gyakran beleszól a “nagybetűs élet”, szereplői nemcsak tanúi, hanem elszenvedői is a mindennapok drámai vagy tragikus eseményeinek. Nincs szó itt felhőtlen és boldog gyermekkorról, mégis – vagy talán pont ezért – jelen van a humor, és jelen van a történelem, mely gyakran beleszól a mindennapok életébe.
A sajátos humor végigkíséri a szerző egész életművét. Az elpusztíthatatlan népi humor ott bujkál a sorok között, hol önfeledt, vidám, hol kesernyés, ironikus, éppenséggel csúfondáros. Szereplői nem azért viccelnek, tréfálkoznak, mert olyan vidám az életük, inkább egyfajta védekezés ez a vigadva sírás, hogy megfordítsuk az ismert szójátékot. Tomcsa Sándor egyik hősének az esernyője jut eszembe, mely lyukas és becsurog rajta az eső, de jó védelmet jelent a pergőtűzben.
Ilyen pergőtüzekben gyakran volt része e táj emberének, szó szerintiben is, hisz végiggázolt itt két világháború, kisebbségi sors, kommunizmus, kollektivizálás, árvíz, aszály, betegségek és egyéni tragédiák. Hogy mindezt túléltük, abban szerepe van a mindennapi humorunknak is.
Ezek a történelmi viharok szedték a maguk áldozatait, például a címadó karcolat alig tizenhét éves hősét. Ez a legény – félig még gyerek – 1956 reményteljes októberében kitűzte a falu tornyára a magyar zászlót. Senkinek nem szólt, nem mondta, miért, nem szervezkedett, nem lázított. A megtorlás azonban nem késett, rövid bujkálás és szökési kísérlet után elfogják… Amikor hazakerül, zárkózott, komor lesz, epilepszia kínozza, falusfelei egyszerűen bolondnak nevezik. Nagyon életszerű történet ez: ugyanebben az időben rokonságom egyik tagját egy Ludas melletti faluból vitték el, nyomorékká verték, egész életére megbetegítették. Bűne az volt, hogy saját búzáját saját udvarára vitte be, nem a szérűre. Rengeteg ilyen történetünk van, s bár történészeink és újságíróink sok mindent feldolgoztak – pl. Pál-Antal Sándor, Tófalvi Zoltán –, a fiatal nemzedékek keveset tudnak erről a korszakról. Ezért a történelemoktatásunk is kárhoztatható, és a szépirodalom is ritkán nyúl ezekhez a témákhoz.
Bölöni Domokos úgymond üdítő kivétel e tekintetben, nemcsak az említett írásban és utóbbi kötetében, hanem az előző munkáiban, könyveiben is gyakran fordul a közelmúlt történéseihez, szól arról, hogyan éli meg a kisember a nagy történelmi változásokat. Ezzel a gondolattal fogok hozzá újraolvasni szerzőnk előző köteteit.
A könyv borítóját Kedei Zoltán munkái díszítik, a borítót Beke Sándor-Olivér tervezte, akárcsak az előző kötet, ez is külsőleg is szép, tetszetős munka.
Gábor Attila
Népújság (Marosvásárhely)