Bayer-só
Nem biztos, hogy a neves német gyógyszer- és vegyipari cég ilyen néven piacra dobott volna gyom- vagy kártevőirtót. De ha mégis, már elöljáróban kijelentem, nem róluk szól ez az írás, bár van némi áthallás, nem tagadom. Magyarország egyik, alpári húrokat pengető publicistája jegyzetbe csomagolt követ dobott a magát az erdélyi magyar jobboldal hiteles képviselőjének feltüntető néppártra. A szerző nem más, mint a Fidesz-alapító Bayer Zsolt, aki Tőkés Lászlót és Toró T. Tibort tűzte vitriolos tollhegyére. Ráadásul a Magyar Hírlap hasábjain. A kiváltó ok a tusványosi rendezvényen elhangzott védhatalmi kérés volt, amely kellemetlen helyzetbe hozta a magyar miniszterelnököt. Ezért sokan úgy vélik, hogy maga Orbán Viktor utasítására leckéztetik a temesvári forradalom hősét. Némelyek már a süllyesztőről ábrándoznak. De a kárörvendők hamar rá fognak jönni, hogy mindez csak helyzettaktikai húzás. Pontosabban a választási kampánygépezet jól időzített lépése. Ugyanakkor a bulvárújságíró eszközöket használó publicista sok tényszerű állítást is felsorakoztat, nem egy esetben torzítva. Például amikor Tőkés szemére veti az RMDSZ-es Európai Parlamenti mandátumát – amellyel az expüspök megválasztása után már nem szívesen dicsekedett –, elfelejti megemlíteni, hogy Fidesz- sugallat is kellett a kiegyezéshez. A Toró elleni – minősíthetetlen nyelvezettel megfogalmazott – támadás a néppárt tavalyi sikertelen választási szerepléseinek tudható. A pártvezér – a Budapestről kapott anyagi és médiatámogatás ellenére – képtelen volt az elvárásoknak megfelelő eredményt produkálni. Előfordulhat, hogy nemsokára a két erdélyi törpepárt összeolvadásának leszünk tanúi. De a közeledő magyarországi választásokig már képtelenség ütőképes csapatot verbuválni. Csak a demokráciaközpontokban felhalmozott adatbázist és anyagi hátteret mozgósíthatják. A magyarországi pártok rájöttek, hogy az RMDSZ nélkül Erdélyben nem rúghatnak labdába. Ez óriási teher a szövetség vezetőinek vállán. Félő, hogy rossz taktikázással szembemennek biztos választóik szándékával. A mostani Bayer-show porhintése nem kellene megtévessze őket, felelőtlen szövetségeket kössenek. Ami nem lesz könnyű, például az európai parlamenti választások alkalmával, annak biztos ismeretében, hogy a székelyföldi ifjú titánok merre húznák a szövetség szekerét.
Karácsonyi Zsigmond
Népújság (Marosvásárhely)

Méltatlanok a méltatásra
Sajátos koreográfiája volt az idei tusnádfürdői tábort követő magyarellenes román politikai operettnek, amit az ország vezetői előadtak – elsősorban saját választótáboruknak. Traian Băsescu államelnök a nemzetközi jogba ütköző otrombaságokkal hökkentette meg a polgárokat s magyarországi politikai szövetségeseit, miközben a sovinizmusáról elhíresült Antonescu-Ponta páros sietett a magyarellenes elnöki hisztériakeltéstől elhatárolódni. A közös platform e három vezérpolitikus között viszont a hiteles magyar érdekképviselet, Tőkés László és az általa fémjelzett két magyar érdekvédelmi szervezet, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt elítélése és szélsőséges jelzővel való illetése volt.
A román kommunista utódpárt képviselői nem kevesebbet követeltek, mint azt, hogy Tőkés Lászlótól vonják meg a román állampolgárságot, melyre úgymond „nem méltó”. Vonják vissza tőle a „Románia csillaga” érdemrendet, Vona Gábort pedig – aki szintén kiállt a Tőkés László által felvetett, s a román fél által botránykeltőnek ítélt gondolat, Magyarország védőhatalmi státusza mellett – tiltsák ki Romániából. (Nem lenne rossz társaságban, eddig Eva Maria Barki nemzetközi jogászt és emberjogi aktivistát tiltották ki az erdélyi magyarság ügyében tett nyilatkozatai miatt az országból, valamint Bayer Zsoltot, aki legutóbb otrombaságokat írt egy mondanivalójában egyébként kifogásolhatatlan eszmefuttatásban, de az erdélyi magyarsággal kapcsolatos eddigi munkássága magyar szempontból akkor is méltánylandó.)
Ami a magas rangú kitüntetés visszavonását illeti, ez nemcsak egy hirtelen ötlettől vezérelt retorikai fordulat volt Victor Ponta miniszterelnök részéről, a PSD hivatalosan is kérte ezt az elnöki hivataltól. A válasz az volt, hogy csak az kérheti a kitüntetés visszavonását, aki maga is megkapta azt. Nos, nem meglepő módon a kitüntetést eddig elnyert 1311 személy között akadtak olyanok (név szerint Ilie Sârbu, Dan Nica, Ioan Rus, Ecaterina Andronescu, Alexandru Athanasiu, Ioan Mircea Paşcu, Gabriela Firea, Miron Mitrea, Şerban Valeca, Eugen Bejinariu), akik a múlt hét végén csatlakoztak Corina Creţu Európai Parlamenti képviselő vonatkozó felhívásához. A labda most az elnöki hivatal térfelén pattog.
Tőkés László a Népszabadságnak adott interjújában („Csak a nyers politikai erő számít”, 2013. augusztus 30.) kifejtette, hogy nem különösebben foglalkoztatja a kitüntetés ügye. „Lehet, hogy a kitüntetést visszavonják, – mondta – ám ez az ő dolguk, őket minősíti. Mi a nyolcvanas években nem a majdani kitüntetések reményében szálltunk szembe a diktatúrával.” Abban is teljes mértékben igaza van a megkérdezettnek, hogy nem félti az állampolgárságát, hiszen annak megvonásával a román hatalom többet vesztene a külföldi presztízs terén, mint amennyit nyerne, ha nyerne egyáltalán valamit. Márpedig a román hatalmi elitnek kiváló taktikai érzéke volt mindig is, nem hagy ekkora támadási felületet.
Megítélésem szerint gesztus volt Tőkés László részéről, hogy e kitüntetést egyáltalán elfogadta, hiszen a Trianont követő, magyarellenességében politikai berendezkedéstől függetlenül kőkeményen következetes román politika fényében azt el is utasíthatta volna. Minden bizonnyal annak reményében fogadta el, hogy előbb-utóbb normalizálódik a magyar–román viszony, helyükre kerülnek az alapvető értékek. S talán azért is, mert az 1989-es kiállása ugyan a magyarság érdekében történt, de az abból kiinduló népi ellenállásnak, majd rendszerváltásnak „haszonélvezője” végső soron egész Románia.
Szaniszló Ferenc úgy fogalmazott a Táncsics-díj visszaadását indokló eszmefuttatásában, hogy visszaadja azt azoknak, akik méltatlannak találtattak arra, hogy őt méltónak találják. A megfogalmazás tökéletesen illik azokra is, akik most egy posztkommunista párt képviselőiként ágálnak az 1989-es temesvári népfelkelés központi figurája ellen. Ők biztosan méltatlanok arra, hogy Tőkés Lászlót elismerjék, hiszen amit képviselnek – a gátlástalan, önérdekű politikai nyomulás, az elvtelen hatalom-technokrácia, a globalista erőknek való teljes behódolás – éles ellentétben áll az EMNT elnökének eszmevilágával, a méltányosság, igazságosság, keresztényi szeretet értékrendszerével.
Tőkés László esetében is felmerülhet, hogy visszaadja a kitüntetést, ez viszont rossz üzenet lenne azon román polgártársak felé, akik – ha kevesen vannak is, de – ma is úgy tekintenek Temesvár hősére, mint a román rendszerváltás egyik meghatározó szabadságharcosára, aki az életét tette kockára, mikor szembefordult a diktatúrával egy demokratikusabb politikai berendezkedés elérésének érdekében. Rossz üzenet lenne a csekély erőt képviselő, de párbeszédképes, demokratikus gondolkodású román elit felé, melynek végső soron a megnyerése és nem elvadítása a cél.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Székely Ervin: Hullócsillag
A legrégibb román állami kitüntetés (alapította Alexandru Ioan Cuza 1864-ben) Románia Csillaga, jelenlegi formájában hat rangfokozatban kerül kiosztásra: lovag, tiszt, parancsnok, törzstiszt, nagykereszt, szalag (ez utóbbi, amelyet csak Románia mindenkori elnöke kap meg – a szótár szerint – egészen pontosan fejkötőszalagot jelent, de attól tartottam, hogy olvasóink közül valaki összetéveszti a hajpánttal, amelyiknek újabban ugyancsak erős politikai rezonanciája van, bár nem kitüntetés). Ezek közül Tőkés László 2009-ben a legalacsonyabbat, a lovag rangfokozatot kapta. Ismerve az EP képviselő becsvágyát, már az is különös, hogy egyáltalán elfogadta.
Mint ismeretes, most Corina Creţu szociáldemokrata EP-képviselő javaslatára a Románia Csillaga Érdemrend Becsületbírósága – ilyen is van hát – összeült, hogy döntést hozzon arról, hogy visszavonják-e Tőkéstől a plecsnit, merthogy olyat mondott, ami méltatlanná tette annak viselésére. A szóban forgó nyilatkozatát a védhatalmi státusról, annak elhibázott, pontosabban nem is létező fordításáról már tárgyaltuk (lásd az erről szóló korábbi írást). Nyilvánvalónak tetszik, hogy a kijelentés súlya nem indokolja egy kitüntetés visszavonását, de még ha valami cifrábbat alkotott volna a politikus, annak akkor sincs köze egy korábban – más érdemekért – kiosztott állami elismeréshez.
Ám a lényeg nem is ez. A kitüntetések érdemrendek osztogatása valamikor az uralkodói kegy megnyilvánulása volt. Annak adta, akinek akarta, és nem kellett megindokolnia, hogy miért éppen az kapta, aki, s nem más. Egyébként Románia Csillagát annak idején Cuza a barátainak osztogatta, mindenféle érdem nélkül, s mivel kevés barátja volt, a csillagok nagy része ott porosodott a pincében.
Az állam mindenkori képviselői gyakorlatilag ugyancsak szubjektív elbírálásra kaptak jogot, hiszen nem rendezik meg évente a Románia Csillaga országos bajnokságát, ahol egy szakmai zsűri mérné a jelöltek teljesítményét és az állam kötelezően azoknak adná, akik jobban teljesítettek másoknál. Erre mondják, hogy „az Úr adta, az Úr elvette, legyen áldott az Úr neve!”.
Itt jegyzem meg, hogy egy igazán felvilágosult és liberális szellemiségű országban az államnak egyáltalán nem kellene kitüntetéseket osztogatnia, hiszen a közigazgatásban semmiféle szubjektivizmusnak nincs helye. Következésképp éppúgy, ahogyan a kitüntetésben nem részesülők nem élhetnek semmilyen jogorvoslattal, amiért nem kaptak bizonyos teljesítményeikért valamilyen állami elismerést, úgy az érdemrend visszavonása sem tartozik semmilyen bíróság hatáskörébe.
A kérdés politikai természetű, és az érintettek inkább annak kellene örüljenek, hogy kommunikációs lehetőséget kaptak. Elmondhatják egyfelől, hogy a kitüntetett miért vált érdemtelenné, másfelől, az utóbbi pedig azt, hogy milyen újabb mocskos konspiráció áldozata. Tőkés sosem volt rossz kommunikátor, egyszerűen nem is értem, hogy miért nem ragadta meg a lehetőséget, s már a felvetés elhangzásakor miért nem adta vissza sértetten a kitüntetést (ami úgyis csak „fogja a port” a vitrinben, nincs vele mit csinálni). Az a tény, hogy az érdemrend becsületbírósága személyesen beidézte, kiváló lehetőséget biztosított volna az ex-püspök számára, hogy a csillagosok, katonák előtt (akikből a testület áll) nagyívű beszédben adja elő a csillagösvényen érkezők védhatalom iránti igényének megalapozottságát.
Tőkés csillaga azonban leáldozóban van, s ennek csak egyik jele az, hogy elszalasztotta egy komolytalan ügy kínálta parádés szereplés lehetőségét. Mi több, azzal, hogy távol maradt a meghallgatástól, viszont ügyvédet fogadott, aki megpróbálta megakadályozni a kitüntetés visszavonását, kicsinyességét és a földi megbecsülés iránti ragaszkodását bizonyította.
Az EP-képviselő életét azonban ennél nagyobb veszélyek is keserítik. Nem csak a román, de a magyar állam képviselői is megvonni készülnek mulandó kegyük, uralkodói szeszélyeik bizonyságait Tőkés Lászlótól. Bayer Zsolt révén a Fidesz épp azt közölte minap Tőkéssel, hogy ugyanazon meggondolatlan kijelentése miatt ne is számítson arra, hogy a magyar kormánypárt listáján indulhat a jövő évi EP választásokon. Ez tiszta beszéd. Így Tőkésnek már csak egy lehetősége maradt: kiegyezni az RMDSZ-el. Vajon az EP képviselő ismét tulipánra cseréli az EMNP csillagát?
Megjegyzés: Székely Ervin már sok éve írja Tőkés László-ellenes cikkeit.
Maszol.ro

Nemzethalál, megmaradás, önrendelkezés
Le tudunk-e számolni a ránk, magyarokra oly jellemző nemzethalál-vízióval, vagy ez egyfajta sajátosság, a magyar néplélekből kiszakíthatatlan valóság? Van-e jövőnk, vagy beteljesítő jóslattá válnak legnagyobb költőink szavai? Gútán, Bayer Zsolt előadásán jártunk.
Rövid időn belül másodszor járt a Felvidéken Bayer Zsolt író, publicista, dokumentumfilm-rendező. A somorjai Templomkerti Napokon való – filmvetítéssel egybekötött – szereplése után október 7-én Gútán Önrendelkezés a Kárpát-medencében címmel tartott előadást. Ám, aki arra számított, hogy ENSZ-alapokmányokról, uniós cikkelyekről, kollektív és egyéni jogokról, európaiságról és hasonlókról hallhat, annak csalódnia kellett... Csalódnia, méghozzá kellemesen. Ehelyett ugyanis (bár ígérte nem teszi) Bayer rendhagyó irodalomórát tartott, ahol legnagyobb váteszeinkről: Illyésről, Vörösmartyról és Berzsenyiről volt szó, a bevezetőben feltett kérdésekről, meg persze önrendelkezésről. Vajon mi, magyarok, hogyan gondolunk saját magunkra, saját történelmünkre, és mindenekelőtt hogyan gondolunk saját jövőnkre? Vannak-e világos képzeteink ez utóbbiról, vagy valóban sötét e kép és halálra vagyunk ítélve, ahogyan nagyjaink fájdalmasan – e gondolattól rettegve – látták. Akárhogy is legyen: elképzelések nélkül lehetetlen gondolkodni a jövőről, ha pedig nincs jövőkép – nemcsak az önrendelkezésről nem fogunk beszélni... Mit tehetünk? Egyet biztosan nem: nemzeti váteszeinket kitagadni a közös nemzeti emlékezetből, hiszen ők, mi magunk vagyunk, de mégis: le kell számolnunk velük, és az évszázadok óta tartó nemzethalál-vízióval – hangsúlyozta Bayer.
Elhagytak szellemeid
llyés Gyula Koszorú című versében a magyar nyelv megszűnését kétségbeesett felkiáltással jövendölte meg: „Elhagytak szellemeid." De nem volt igaza, hiszen „túléltük azt a negyven évet, amelyről mindenki azt gondolta, hogy túlélhetetlen", és negyven évvel később is beszéljük és értjük a magyart. Álljon azonban az illyési mondat imperatívuszban, hiszen „minden nyelvnek van egy alapszókincse, amely ha elvész, megszűnik maga a nyelv. Ehhez az alaphoz tartoznak többek között a földrajzi megnevezéseink is. Ha tehát több mint ezer éve, erre a helyre, ahol most vagyunk, azt mondjuk: Felvidék, akkor nem lehetséges e megnevezést anélkül kiiktatni, hogy ne hagynák el e nyelvet szellemei."
Most tél van, és hó, és csend, és halál
Csupán a legnagyobb váteszünk, Vörösmarty Mihály tudta ilyen – a korát meghazudtoló – modernséggel és tömörséggel érzékeltetni legnagyobb félelmét: nemzetének halálát, a végső pusztulást. „Beleőrült abba gondolatba, hogy elvesztettük a szabadságharcot és egészen biztos, hogy egy vesztes szabadságharc után a magyar nemzetet el fogják törölni. Vörösmarty elborult elmével írta legfantasztikusabb és legnagyobb költeményeit, abban a biztos tudatban, hogy az ő népe halálra van ítélve" – fogalmazott Bayer. De Vörösmartynak sem volt igaza (ezzel együtt le- és megtagadhatatlan), hiszen „1100 éve vagyunk itt, de nem tudtak minket elpusztítani."
Nem sokaság, hanem lélek, s szabad nép tesz csuda dolgokat
„Miképpen nagy erők mozdulnak meg azért, hogy ne legyen a magyaroknak önrendelkezése a Kárpát-medencében, azonképpen nagy erők mozdulnak meg az egész nyugati civilizációban, hogy az emberek sokasággá álljanak össze, de lélekké és néppé soha" – véli Bayer és Berzsenyit idézi: nem sokaság, hanem lélek, s szabad nép tesz csuda dolgokat. „Az a kérdés mindössze, hogy mi most sokasággá válunk-e, vagy megmarad a lelkünk, s lesz belőle szabad nép."
Miközben tehát több száz év távolából olvassuk legnagyobbjainkat, akik sorra megjövendölték nekünk, hogy el fogunk pusztulni, s miközben "imádjuk őket és zokogunk rajtuk és a leghalálosabb verssoraikat beválogatjuk legszebb verseink közé", a feladat az lenne: nézzünk úgy egyszer a mi 1100 éves történelmünkre, mint egy "sikersztorira". Lássuk meg: "elképesztő munkát végeztünk, kiirthatatlanok vagyunk."
Felvidék.ma

Szimpátiatüntetést tartottak Budapesten
- A Román Királyság és Erdély egyesülését kimondó Gyulafehérvári nyilatkozatnak a nemzeti önrendelkezést garantáló harmadik pontját idézte fel vasárnap a román nagykövetség előtt elmondott beszédében Bayer Zsolt újságíró annak a szimpátiatüntetésnek a keretében, amelyet a Székelyek nagy menetelésével egy időben tartottak Budapesten.
Elmondta, hogy az 1918-as nyilatkozatban teljes nemzeti szabadságot ígért a Romániában élő népeknek a románság. E szerint minden együtt élő nép önállóan bíráskodhat, igazgathatja és képezheti önmagát. A nyilatkozat harmadik cikkelyét - mint mondta, a nagykövetség munkatársai és a román média kedvéért - román nyelven is felolvasta.
Emlékeztetni kívánja ugyanis Romániát az általuk tett Gyulafehérvári nyilatkozatra, a magyarság történelmi jussára és az adott szó becsületére - fűzte hozzá.
Bayer Zsolt a továbbiakban a székelység történetében a legnagyobb tüntetésnek nevezte a Székelyek nagy menetelését, ami elvezethet Székelyföld autonómiájának kivívásához.
Közlése szerint mára a székelység Európa egyetlen etnikai közössége, amelyik nem rendelkezik autonómiával. Márpedig ami más etnikai közösségeknek jár Európában, az a székelységnek is jár - jelentette ki, hozzáfűzve: ezt azért mondhatjuk el Budapesten is, mert nincs két magyar nemzet, csupán egy.
"Éljen a székelység el nem idegeníthető joga az önrendelkezésre, éljen a székely autonómia!" - zárta beszédét Bayer Zsolt.
György-Mózes Árpád, a Székelyföldért Társaság elnöke beszédében kijelentette, Székelyföldért megmozdult az egész világ. Mint mondta, az erdélyi Háromszéken zajló menetelés mellett három kontinensen, tizenhárom ország harminc városában vannak a székely autonómia melletti tüntetések.
A székelyek mellett áll a világ magyarsága - hangoztatta.
György-Mózes Árpád szerint a román kormány régiósítási törekvései elérték, hogy a székely nép öntudata erősebb, mint valaha.
A székely autonómia gondolatának ellenségeit - mint fogalmazott - "magunk közül is ki kell" szűrni. Vannak saját árulóink is, akik például arról beszélnek erdélyi magyar értelmiségiként, hogy az autonómia iránti küzdelem értelmetlen - mondta.
György-Mózes Árpád hangoztatta: minden nemzet egyenlő, a székely nép nem lehet másodrangú állampolgár saját földjén.
Bencze Izabella, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) alapítója és szóvivője bejelentette, hogy a fórum petíció átadására készül az Európai Unió és a román kormány számára.
A petícióban felsorolják a várható jogsértéseket - mondta, hozzátéve: nem hagyják majd, hogy az Európai Unió "úgy rázza le magáról az autonómia kérdéskörét, mint ahogy azt eddig tette".
Közölte: azt üzenik a román kormánynak, hogy az autonómia nem ördögtől való, ha egyetértésben, gyűlölködés nélkül hozzák létre, az aranyat ér nemcsak az ott élőknek, hanem az azt jóváhagyó államnak is.
Bencze Izabella elmondta, a petíciót eddig már 5 ezren írták alá, és az elérhető a CÖF honlapján.
Arra figyelmeztetett, ha megvalósul a román kormány terve, akkor pár év múlva "hiába megyünk haza Székelyföldre, lehet, hogy nem láthatunk magyar zászlót, nem találunk kétnyelvű helységnévtáblát és nem hallhatunk közterületeken magyar szót".
Mint mondta, ne csodálkozzon tehát a román hatalom, hogy szándéka az ország határán túlnyúló tiltakozást, és soha nem látott erejű autonómiatörekvést váltott ki.
Kiemelte, hogy a 2004-es szégyenteljes és befolyásolt népszavazás és a mostani magyar parlament honosítási lépései után többé senki nem veheti el a mára megerősödött magyar nemzettől azt a jogot, hogy a magyarság kiálljon egymásért és hallassa hangját.
Közölte, a magyar nemzet gyakorolni fogja székely testvérei sorsa felett Istentől kapott védhatalmi jogát, minden törvényes és békés eszközt megtalálnak a székely megyék eltörlésének megakadályozására, hogy elérjék az etnikai alapú székely területi autonómia létrejöttét. Ez a jog nem jelent belpolitikába való beavatkozást - szögezte le.
A szimpátiatüntetés résztvevői kihangosítva hallgatták meg a Székely Nemzeti Tanács kiáltványát, amelyet Izsák Balázs, a tanács elnöke olvasott fel Székelyföldön. A menetelés rádióadása által közvetített üzenetében Izsák Balázs azt mondta, a Székely Nemzeti Tanács megkerülhetetlen kérdéssé tette a román és magyar politikai vezetők számára a székely autonómia ügyét.
A békés szimpátiatüntetésen résztvevők a kordonokkal elzárt román nagykövetségtől a Cházár András utca kereszteződéséig töltötték meg a Thököly utat. Az egybegyűltek azt követően, hogy a Hősök teréről megérkeztek a külképviselet épülete elé, elénekelték a magyar és a székely himnuszt, illetve, a "Székelyföld nem Románia", "Vesszen Trianon!" és az "Autonómiát, Székelyföldnek autonómiát!" rigmusokat skandálták.
A nagykövetségig vezető úton a menetelők Kossuth nótákat és népdalokat énekeltek. Az MTI tudósítói azt látták, hogy amikor bejátszották a nagy menetelés által érintett székelyföldi települések templomainak harangszavát, többen meghatottságukban elsírták magukat.
A demonstráció során az MTI tudósítói semmilyen atrocitást nem tapasztaltak.
A szimpátiamenetet a Civil Összefogás Fórum és a Székelyföldért Társaság kezdeményezte annak kapcsán, hogy vasárnap a háromszéki Bereck és Kökös közötti 55 kilométeren - a Székely Nemzeti Tanács szervezésében - menetoszlop hívta fel a figyelmet az egységes, önálló, autonóm Székelyföld igényére.
(MTI)

Kiállás a székelyek mellett
A székelyföldi autonómiáért a világ több mint húsz városában tartanak szimpátiatüntetést, többek között Budapesten és több más magyarországi településen is utcára vonultak tegnap az emberek a Székelyek Nagy Menetelése melletti kiállásként. A főváros mellett Szolnokon, Debrecenben, Keszthelyen, Sárospatakon, Békéscsabán, Hódmezővásárhelyen, Tokajban, Szombathelyen, Gyöngyösön, Zalaegerszegen és Nagykanizsán is felvonulással fejezték ki szolidaritásukat a székelyföldiek autonómiatörekvése mellett demonstrálók.
Területi autonómiát a Székelyföldnek – ez állt azon a molinón, amely a budapesti Hősök teréről a román nagykövetség irányába elindult menet elején volt látható. A Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Székelyföldért Társaság kezdeményezte, tízezresre becsült menetet egy nemzeti színű és székely zászlókkal feldíszített, régi Csepel teherautó vezette fel, a plató oldalán lévő molinón pedig ez volt olvasható: "Magyarok! Veszélyben a székelyek!"
„A Székelyföldért megmozdult az egész világ” – jelentette ki György-Mózes Árpád, a Székelyföldért Társaság elnöke, miután a szimpátiamenet megérkezett a nagykövetség Thököly úti épületéhez. Bayer Zsolt újságíró eközben a Román Királyság és Erdély egyesülését kimondó Gyulafehérvári nyilatkozatnak a nemzeti önrendelkezést garantáló harmadik pontját idézte fel beszédében. Az eseményen ugyanakkor elhangzott, hogy a Civil Összefogás Fórum petíció átadására készül az Európai Unió és a román kormány számára. Mint Bencze Izabella, a CÖF alapítója és szóvivője elmondta, a dokumentumban felsorolják majd a várható jogsértéseket. Hozzátette: nem hagyják majd, hogy az Európai Unió "úgy rázza le magáról az autonómia kérdéskörét, mint ahogy azt eddig tette". Közölte: azt üzenik a román kormánynak, hogy az autonómia nem ördögtől való, ha egyetértésben, gyűlölködés nélkül hozzák létre, az aranyat ér nemcsak az ott élőknek, hanem az azt jóváhagyó államnak is.
Bálint Eszter
Krónika (Kolozsvár)|

Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (február 12-18.)
Tőkés László a róla szóló könyv budapesti bemutatóján: „semmilyen leleplezési vagy bosszúvágy nincs bennem”
Megszólalt a héten a 168 óra online kiadásában a hetilap munkatársa Lampé Ágnes és beszámolt arról a Terror Házában tartott könyvbemutatóról, ahol A Securitate célkeresztjében–Tőkés László küzdelme a román politikai rendőrséggel című Kriterion kiadványt hárman is méltattak, nevezetesen a kötet hőse, a könyv szerzője és a könyv főhősének a sajtófőnöke. A szokványosnak aligha tekinthető közönségtalálkozón a hangulatgerjesztés odáig fajult, hogy egy hozzászólásban, amit „Tőkés rezzenéstelen arccal hallgatott” arról értekeztek: Magyarországon „az egyház és a civil élet tele van besúgókkal”, itt „a hiteltelenség uralkodik” és ehhez a mai hatalom is asszisztál.
Az öt nappal ezelőtti, budapesti könyvbemutató a január 30-i, Magyarország kolozsvári főkonzulátusán tartott rendezvény megismétlése volt, egy lényeges, jelzésértékű különbséggel. A Terror Háza, akárcsak a magyar külképviselet otthont adott ugyan a kötetbemutatónak, de míg a kolozsvári közönségtalálkozón a magyar főkonzul személyesen is ellátta a házgazda szerepkörét, addig az Andrássy út 60-ban a főigazgató asszony, Schmidt Mária erre a szerepkörre nem vállalkozott. Sőt maga helyett mást se jelölt ki a feladatra. Így, ha már a bevezető megtartására a Terror Házából még egy segédmunkatársra se futotta, annak elmondására Demeter Szilárd, a Partiumi Keresztény Egyetem adjunktusa és egyben Tőkés László irodavezetője kényszerült.
A szokatlan főigazgatói hozzáállás mögött sok minden rejtőzhet, szervezési malőr, halaszthatatlan közfeladat ellátása, egyéb, nyilvánosságra nem tartozó elfoglaltság stb. stb. Tovább találgatni fölösleges is lenne. De nem kell bizonytalanságban maradnunk, hisz rendelkezésre áll egy beszédes információforrás, hisz segítségül hívható a múzeumi eseménynaptár. Ennek alapján pedig fehéren-feketén kiderült: itt bizony egy előre be nem tervezett, „spontán” akcióról lehet csak szó.
A Terror Háza precíz honlapján mindig jó előre meghirdeti az Andrássy út 60-ban sorra kerülő rendezvényeit. Itt pedig most is több, e havi már megtartott vagy ezután megrendezésre kerülő eseményről olvashatunk. Viszont a házi krónikában a február 14-i dátumnál szó sincs semmilyen könyvbemutatóról; ezen a napon a múzeum honlapjáról csak az 1956-os fegyveres felkelőket idéző Pesti srácok program köszön reánk.
Akármi is húzódhatott meg a háttérben, arról „A Securitate ma is mindenhol jelen van”–Tőkés László: akik két csecset szoptak címmel közreadott helyszíni tudósítás olvasója ebből sokat meg nem tudhatott. A „külsőségek” látszólag rendben voltak. Közönség volt, ha nem is túl nagy létszámban és nyílván a 168 óra munkatársa se véletlenül keveredett oda, Ő rögtön meg is hökkent, ahogyan belépett, mert: „a terem első sorában Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke és bizarr módon Szűrös Mátyás, az MSZMP Központi Bizottságának egykori titkára és az Országgyűlés korábbi elnöke foglal helyet.”
Meghökkenését csak annak tudjuk be, hogy vélhetően nem szokott Orbán évértékelőkre, meg Ady ünnepségekre Érmindszentre járni, mert akkor már korábban szembesülhetett volna azzal, hogy az MSZMP Központi Bizottságának egykori titkára már régóta váltott. Lelkes híve lett Tőkésnek, de nem csak neki, hanem azoknak is, akik reggeltől estig kommunistáznak, sőt a kommunisták esetleges visszatérésével riogatnak, mint történt ez egy minapi évértékelőn.
Ami pedig a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökének jelenlétét illeti, abban sem volt semmi meglepő: az Emberi Méltóság Tanácsa elnöke már rég átlépett azon, hogy őt emberi méltóságában alázta meg köztévé, amikor Tőkés László kedvéért a bűnözők személyiségi jogainak megvédésére használt kitakarásos technikát alkalmazva kiretusálták az arcát a képernyőről.
Tőkés László amint szót kapott a saját irodavezetőjétől – tudtuk meg a hetilap tudósítójától – átvette az irányítást, házigazda nem lévén, maga lépett elő azzá. Előbb még megfutotta az udvariassági köröket és annak rendje és módja szerint megköszönte a Terror Házának és Schmitt Máriának a helyszínbiztosítást, majd méltatta a szerzőt. Elmondta: a róla szóló kötet „nem csupán tényfeltárás, hanem a közvélemény szempontjából is fontos könyv”, majd arról is szólt: „a könyvből többet tudott meg a saját helyzetéről, mint amennyinek tudatában volt.” Eközben, némi derültséget keltve megrótta Demeter Szilárdot, mert az, lévén ő egy szolgálatkész beosztott, a hallgatóság óhaját meghallgatva egy mikrofont nyomott a Tőkés kezébe: „Nem fogom meg, nem szeretem ezt a mikrofonos világot – utasítja vissza a főnöke. – Kizökkentettél a gondolatmenetből – ad még egy virtuális taslit az irodavezetőnek.”
A továbbiakban arról és úgy esett szó a moderátori szerepkört felvállaló Demeter és a könyvszerző dialógusában, amit a maszol olvasói a kolozsvári kötetbemutatóról szóló, január végi cikkünkben már olvashattak. Erre ezért külön ki sem térnénk.
Ehelyett, közbevetőleg inkább említsük meg, hogy a Terror Házában ezen a pénteken nemcsak egy könyvprezentáció esett meg. Ekkor és itt készült egy tanulságos tartalmú interjú is Tőkés Lászlóval. Abban, egyebek mellett, a közönségtalálkozón a kettős elszámoltatást szorgalmazóról kiderült: a beszédben is kedveli azt a bizonyos kettősséget, amit az elszámoltatásokban oly „állhatatosan igényelt.”
Az EP-képviselő a könyvbemutató alkalmából interjút adott a Magyar Hírlapnak, – az interjúkészítő ezúttal nem a lap magyarságpolitikai szakértője és külpolitikai rovatvezetője, Kristály Lehel, hanem Őry Mariann volt –, akinek Tőkés elmondta: „Sosem éreztem magam pártpolitikusnak, és már irtózom attól a sok mocsoktól, amiben részem volt akarva-akaratlanul az elmúlt két és fél évtizedben.” Azt is hozzátette: „különösebben nem is töri magát” azért, hogy brüsszeli mandátumhoz jusson és valójában nincsenek ilyen irányú személyes ambíciói. Korábban is csak – mint mondja – az „erőteljes alulról jövő elvárásoknak tettem eleget, amikor európai parlamenti politizálásra adtam a fejem.”
Az EMNT elnökének szavai hallatán joggal merülhetett fel a kérdés: vajon Tőkés László ezt az alkalmat akarta kihasználni arra, hogy kimondja: elege van a politikából? Netán, hisz egyes szavai arra utalnak is erre, valóban komolyan fontolóra vette, hogy az EP-képviselői mandátumának májusi megszűnésével egy negyedszázados politikai karrierre is pontot tesz?
Szavaival szembesülve a gyanútlan olvasó joggal akár arra is gondolhat: mennyire igaza van annak, aki így, a hatodik X-en túl, negyedszázadnyi élvonalbeli politizálás után, csömört kapott a hol meleget, de újabban inkább csak hideget hozó politizálástól, a fárasztó állandó közszerepléstől és az embert próbáló állandó úton levéstől, a Brüsszelbe vagy Strasbourgba történő minden heti ingázástól. Már-már meggyőzően hat és érthető, bölcs hozzáállásról tanúskodni tűnik az érvelés, amit még hitelesebbé tesz néhány hangulati kulcsszó is. El is gondolkozunk mi is: miért is ne lenne hihető, ha valaki, ha megfáradt meg annyira csalódott is, hisz a könyvbemutatón még annak a beismerésére is kényszerült, hogy „17 év nem volt elég, hogy rendet teremtsek a püspökségemen”, úgy dönt végre: elég volt, nyugalomra vágyom.
Csakhogy az alulról jövő, múltbeli erőteljes elvárásoknak nemet mondani nem tudásról szóló mondat így folytatódik: „most is attól teszem függővé az indulásomat, hogy van-e igény rá, és kialakul-e olyan politikai összefogás, amelynek szellemében folytathatom az EP-képviselőséget.” A „nem töröm magam” után pedig már rögtön ott van már nemcsak „a több út is lehetséges”, hanem azoknak az utaknak, nagyon is konkrét forgatókönyvei. Ezek egyike sem szól már az „irtózásról”, meg az irtózás utáni logikusan magát adó döntésről, a hátrább lépésről. Szóval következik a „több lehetséges út” részletezése: ”Eddig felvetődött az egyéni képviselőség, a romániai és a magyarországi listán való indulás is, mindegyiknek van előnye és hátránya is. Nem akarok elébe menni a dolgoknak, rövidesen el kell dőlnie, hogy mi fog történni.”
A nyilatkozóhoz hasonlóan magunk sem akarunk a dolgok elébe menni. Ezért rögtön el is hessegetjük Negruzzi örökbecsű, Alexandru Lăpușneanu vajda szájába adott találó bon mot-jának, a „ki kicsodát, és miként is akar”-nak az esetleges áthallásait. Viszont azt nem tehetjük meg, hogy az egyik lehetséges forgatókönyv kapcsán nem szóljunk arról, hogy sajtóhírek szerint alakulóban van a Fidesz EP listája és azon Tőkés neve, egyelőre nem szerepel.
Amennyiben Orbán Viktor tavasszal győz, a Fidesz listavezetője az EP-választáson az lesz, akit várhatóan uniós biztosnak ajánlanak majd Andor László mandátumának megszűnése után az uniós kormányába – írta meg e könyvbemutató másnapján a jólértesült Csuhaj Ildikó a Népszabadságban. A cikkíró a kormánypárt tervezett EP-listájának összetételét latolgatva szólt arról, hogy a biztosi tisztség reményében a listavezetői poszt legesélyesebb várományosai Navracsics Tibor igazságügy-miniszter, Győri Enikő a külügyminisztérium EU-kapcsolatokért felelős államtitkára, illetve Szájer József, aki a brüsszeli európai néppárti frakció alelnöke.
„A Fidesz–KDNP EP-listáján nem lesz meglepetésnév” – tudta meg a Fidesz vezető politikusaitól a Népszabadság munkatársa, ami nem a legjobb hír Tőkés László számára. Bár az ő neve a sajtóban fel-felröppent, mint lehetséges Fidesz-jelölt, de indítása egy magyarországi párt színeiben mégis a meglepetés erejével hatna. Arról nem is szólva, hogy talán megoldást nyújtana egy kérdésre, de rögtön felvetne tucatnyit.
Mindenekelőtt pedig azt a kérdést, amiről bő két esztendeje vallott Tőkés az EP-alelnöki mandátuma mérlegét megvonó, őszinte kitárulkozásában Kristály Lehelnek a Magyar Hírlap "Lövészárok-életformát folytatok" című interjújában. Akkor arról beszélt, hogy azért nem vállal újabb EP-alelnöki mandátumot, mert „építkezni kell az Erdélyi Magyar Néppártban is”, de elsősorban azért, mert: „Az ügyet, amelyre megválasztottak, az európai képviselői munka mellett most otthon, Erdélyben tudom a legjobban szolgálni”.
Csuhaj Ildikónak a Fidesz „titkok tudói” azt is elmondták: valószínűleg azok szerepelnek majd a jelöltlistán, akik az elmúlt öt évben bizonyítottak. Ők Győri Enikő, Gál Kinga, Járóka Lívia, Schöpflin György, Gyürk András, Surján László és természetesen a pártalelnök Pelczné Gál Ildikó. Deutsch Tamás állítólag még nem döntött saját jövőjét illetően és egyelőre csak a Beneš-dekrétumok elleni fellépéséről ismert fiatal Bagó Zoltán nem szerepel a tervezett EP-listán, mert állítólag „nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket”.
Visszatérve a Terror Házában megtartott könyvbemutatóról szóló helyszíni riporthoz és ahhoz, amit a róla készült könyv kapcsán az ottani Tőkés szereplés révén tapasztalni lehetett e beszámoló alapján, az is felmerülhet, hogy az EP-képviselő megszólalását, illetve egy hallgatói hozzászólás utáni beszédes hallgatását vajon hogyan fogják megítélni a lista-összeállítók? Vajon nem lesz-e inkább tehertétel egy Fidesz EP-listán az, aki hallgatott, mikor beszélni kellett volna és olykor akkor is beszélt, amikor hallgatni tanácsosabb volna.
Hogy miért is véljük problematikusnak a Terror Háza-béli Tőkés szereplést, annak érzékeltetésére következzen egy részlet a helyszíni tudósításból, amikor egy vehemens kirohanás után, a csend egyszerre kínossá is tudott válni:
„Bartha László vagyok. Nos, ezek szerint Romániában visszarendeződés történt, itt meg nincs előrehaladás – jelenti ki. – Az ügynökkérdés továbbra is csak maszatolás, össze-vissza beszél mindenki, történelmi bölcselkedések mennek a televízióban reggeltől estig… De a református egyház sem áll a helyzet magaslatán. Amikor Hegedüs Lóránt megtámadta a miniszterelnököt azzal, hogy szabadkőműves befolyás alá került a kormánya, levelet írtam Balog Zoltánnak és a püspök úrnak is. Balog nem válaszolt, püspök úr nagy nehezen annyit, hogy várjak türelemmel. Azóta a rózsabokor a Himaláját háromszor körbenőtte, de nem történt semmi. Bayer Zsolt a Magyar Hírlapban alantas és mosdatlan stílusban megtámadta püspök urat, „minden segget megjárt erdélyi politikusnak” nevezte. Azonnal írtam Stefka István főszerkesztőnek, hogy Bayert vonják felelősségre és tiltsák el az írástól. Ő sem válaszolt. Az ilyen jelenséget, amikor a legjobb embereinket innen ilyen rakétatámadás éri, felháborítónak és tűrhetetlennek tartom. Félreértés ne essék, én továbbra is a Fideszre szavazok, de az egyház és a civil élet tele van besúgókkal. Ezt nem lehet tovább tolerálni, mert így hiteltelenség uralkodik.
Tőkés rezzenéstelen arccal hallgatja. Majd megjegyzi: több éve igénylik állhatatosan a kettős elszámoltatást. Nem csak kis Magyarországon, hanem határon túli viszonylatban is.”
Akasztott ember házában kötelet, négy év Fidesz kormányzás után elmaradt elszámoltatást emlegetni nem jó ómen ma Budapesten. Az elszámoltatás ígérete ugyan sikeres hívó szó volt 2010-ben, de mint mára kiderült: ez a „kis Magyarországon” nagyon nem volt egy sikertörténet. Egyszerűen csak azért, mert az egykor mozgósító erejű vádak közül több utólag hámozott léggömbnek bizonyult.
„Annak idején erre rengeteg pénz kaptak azok, akik a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai korszakban Bukarest csecsét is szopták, tehát két csecset szoptak. Így mondják ezt népiesen” – fakad ki Tőkés, majd hozzátettei: „Ezeknek a pénzeknek a sorsát azóta sem tárták fel. Aztán jött Budai Gyula és beindult az átvilágítás és az elszámoltatás. Ekkor azt hittük, komolyan veszik.” Aztán mintha rádöbbent volna, hogy mintha túllőtt volna a célon. Meg is próbált rögvest korrigálni és átmenni a megértőbe: „Persze komolyan veszik, csak elhúzódik a folyamat.”
Ennél is messzebb ment viszont a Terror Házában és egyben a legingoványosabb talajra lépett, amikor előkerül a kedvenc vesszőparipa, az ügynöktéma, amiről a megfellebbezhetetlennek szánt kinyilatkoztatások egész másképpen hangzanak Budapesten, mint egy nagyváradi sajtótájékoztatón vagy bárhol Erdélyben. Ez volt az a mozzanat, amit a 168 óra helyszíni tudósítása, mintegy alfejezetcímként ekképp prezentált: „Múlt és jelen pedig – Tőkés szerint – összekapcsolódik”
A romániai visszarendeződésről értekezve az EP-képviselő elmondta: „Bár semmilyen leleplezési vagy bosszúvágy nincs bennem, kétségtelen, hogy a Királyhágó-melléki Egyházkerület vagy az Erdélyi Református Egyház történetének jelentős részét csak úgy érthetem meg, ha tudatában vagyok, hol lapulnak a múlt szereplői, ki tartja őket sakkban és miért áll érdekükben hallgatni. Mert vannak árulók, ebben a könyvben is jó néhány cégéres gazember szerepel, hisz sokan túlélték a rendszert.”
Budapesti fülnek ez amúgy rendben is lenne, legfeljebb némi mosolyt fakaszt egyesekben ez a józanul higgadt, tárgyilagos, érzelemmentes, csak az egyháztörténeti folyamatok tudományszempontú megértését és semmi mást megcélozni nem akaró érvelés.
Ugyanennek a fülnek az sem okoz gondot, ha azt hallja: „Az egyházkerületben vezető funkcióban lévő secus kollaboránsok vannak. 17 év nem volt elég, hogy rendet teremtsek a püspökségemen. Ma újra kiegyensúlyozott lett a küzdelem. Annak idején mindenki hódolni jött hozzám, vállukra vettek aztán leejtettek. Majd megfordult a menet, és kiegyenlítetté vált a harc Bukarest és egyes budapesti körök, jómagam, az RMDSZ, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, az egyházkerület és néhány egyházi kör között. Az egész tisztátalan politikai harc, de sajnos nem lehet kivonulni belőle.”
Viszont az, hogy a magyar állam, történetesen a jelenlegi kormány hivatott szerveit illetik azzal a váddal, hogy eltűri a területén „áttelepedett magas rangú secus tisztek” létét és elnézi azt, hogy „jó pár ügynök a mai napig a pályán van”, majd valaki meghirdeti, hogy „ezért ezt a szabadságharcot tovább kell folytatni”, az már ugyanennek a budapesti fülnek már több mint zavaró. Mert az a polgár, aki beült a Terror Házába február 14-én egy általa nagyra becsült szimbólummá vált közéleti szereplő könyvének bemutatójára, az abban a hitben él, hogy ez nem lehet igaz. Az ügynökkérdés számára nem azt jelenti, hogy idegen ügynökök grasszálhatnak hazájában, neki a III/III-asokkal és kenyéradó gazdáikkal van gondja meg azzal, hogy ez ügyben majd’ negyedszázada folyik mindig, az éppen hatalmon levő kormányok részéről a „maszatolás”.
Ahol ő él és gyakran morgolódik azt is reméli, helysebben tudja is, hogy a magyar állam rendvédelmi szervei alkotmányos kötelezettségükhöz híven mindenkor teszik a dolgukat, nem tűrik meg hazájában idegen államok „pályán levő ügynökeinek” a garázdálkodását. Ha effélék netán fel is bukkannának, hisz ilyen akár elő is fordulhat – a magyar hatóságok ellenük mindig fellépnek és eljárnak a hatályos törvények szerint. Nem „szabadságharcozva”, hanem a törvény szigorával lesújtva.
Percig nem vitatva, hogy akár a „zöldhatáros” korszak idején lehettek és bizonyára voltak a Tőkés által ezúttal is felemlegetett diverziós cselekmények, de ezt az átmeneti időszakot összemosni a mai állapotokkal, az visszatetsző és el nem fogadható. Aki azt állítja, hogy 2014 Magyarországán más államok ügynökei „a mai napig a pályán vannak”, az a magyar állam illetékes szerveinek, így a Pintér Sándor belügyminiszternek és az általa felügyelt szolgálatoknak a tisztességét és hatékonyságát kérdőjelezi meg. Másképpen pedig az említett vagdalkozásokat érteni nem lehet.
Ne lepődjön meg az EP-képviselő, ha újabb könyvbemutatón vagy bárhol máshol „kis Magyarországon” a mai magyar szolgálatok állítólagos impotenciájáról szóló kinyilatkoztatásokat és dörgedelmeket meghallva, másfajta ingerültséggel is fog találkozni a szavak súlyára minap a Terror Házában nem kellően odafigyelő.
Esetleg megunva az örök ostorozását, mely szerint Magyarország ma is elnézi a területén aktív secusok tevékenységét és ellenük nem tesz semmit, valaki majd kifakad: amennyiben Tőkés Lászlónak tudomása van arról, hogy konkrét ügyekben, beazonosítható módon az Alkotmányvédelmi Hivatal nem tesz eleget az 1995. évi CXXV. törvény 5 § a), illetve g) pontjaiban a számára előírt kötelezettségének, akkor ne elégedjen meg az általánosítással. Ne hagyja a szavaira figyelőket kétségek között. Tegye azt, ami neki 2011. március 14-e óta magyar állampolgárként kötelessége.
Bálint-Pataki József
maszol.ro,

A német megszállás emlékműve
Nincs olyan politikai rendszer, amely nélkülözhetné az ideológiai legitimációt, amely lemondana arról, hogy saját létét eszmei érvekkel aládúcolja, és kívánatosnak ábrázolja azok előtt, akik vevők e szólamokra. Egyáltalán nem mindegy azonban, hogy a hirdetett szólamok és a valóság között milyen mértékű az eltérés.
Ha a Horthy-korszakot vesszük górcső alá, meglepő egyezést találunk a hirdetett elvek és a követett politika között. A másik pólust a kommunista rendszer képviseli, amely saját embertelen elveihez sem volt következetes, saját polgárnyomorító jogrendjét sem tisztelte, amelynek hivatalos szólamai a legcsekélyebb mértékben sem voltak komolyan vehetők.
Valóság kontra globalizmus
Hasonló szakadék tátong a civilizáltnak mondott világban, az európai kultúrkörben hirdetett hivatalos propaganda és a realitás között. Felelős államférfiak sem tudnak mit kezdeni a valósággal, mert az annyira ütközik a globalizmus önlegitimáló, igaznak hirdetett téziseivel. A globalizátorok a média egyencsatolásával, a filmiparral, az egyes országok kultúrpolitikájára való ráhatással preformálni igyekeznek a lelkeket, a hivatalos liberális szólamok szerint „önálló és döntőképes individuumok” tudatát igyekeznek manipulálni, megkísérlik elvágni az embereket saját szerves kulturális gyökérzetüktől, hagyományaiktól, ösztönös igazságérzetüktől, a „jó” és a „rossz” morális megalapozottságú értékpárosa helyére a „győztes/vesztes” amorális értékpárosát illesztik. E hadművelet keretében háborút folytatnak a helyi társadalmak, a nemzetek ellen azzal a céllal, hogy a lehető legengedelmesebb embermasszát alakítsák ki, amely a lehető legnagyobb mértékben alkalmas a bérrabszolga szerepre.
Magyarországon a globalizátorok azokban találtak a leghűségesebb követőkre, akiknek elsőként kellett volna ellenük fellépni: a szocialistákban és a szabaddemokratákban. Hiszen a szocialistáknak a munkásosztály kizsákmányolása ellen kellene küzdeniük, márpedig amit a multinacionális vállalatok művelnek világszerte, az a legbrutálisabb kizsákmányolása a munkaerőnek. A szabad demokraták és általában a liberálisok gondolkodásának központjában az önálló gondolkodásra, érdekmérlegelésre és racionális döntésre képes egyén áll. A gondolkodó egyén akkor is a globalizmus célkeresztjében van, ha történetesen kivetkőztették hagyományrendszeréből, és ideáltipikusan megközelíti a liberális doktrína absztrakt egyénfogalmát. Ne gondolkozz, termelj, fogyassz és hallgass! Ez a globalizátorok üzenete.
E nemzetellenes koalíció hihetetlen szívóssággal, következetességgel és belső indulattal lép fel a nemzeti érdekek érvényesítése, a nemzeti öntudat regenerálása, a magyarság történelmi önképének valóságelvű rekonstrukciója ellen. Legyen szó a Beneš-dekrétumokról, a magyar állampolgárság kiterjesztéséről, Wass Albert vagy Tormay Cecile életművének tananyagba vételéről, Horthy Miklós emlékének ápolásáról, az Alaptörvény preambulumáról vagy éppen a német megszállás emlékművéről.
Kollektív nácizás
A Magyar kormány – nem várt ellenállásba ütközve – a választások előtt leállította a német megszállás emlékművének munkálatait. Kár lett volna ezért feleslegesen százalékokat veszteni, amikor neki állt a zászló. Miután az emlékmű felállításának munkálatai az április 6-i választások után folytatódtak, a balliberális ideológiai kommandó támadásba lendült: kordonbontás, nácizás, tüntetés.
Toleranciájukra és méltányosságukra jellemző, hogyan fogadták, ha valaki, akár a sajátjaik közül nem volt hajlandó együtt uszulni velük. Lásd Schiffer András esetét, aki túlméretezett hisztériának nevezte a tiltakozást, s ezért előbb az ATV-s műsorvezető igyekezett helyre tenni kihallgató tiszti modorban, majd önmagukat mértékadó intellektuelleknek képzelő személyiségek gyalázták útszéli hangnemben. Kálmán László nyelvész beígérte az LMP elnökének, hogy leköpi (sic!), ha találkoznak, és szégyenletes disznóságnak nevezte az LMP hozzáállását a német megszállási emlékműhöz. Sándor Zsuzsa exbíró, bírósági szóvivő „görénynek” titulálta Schiffert, s persze nem maradhatott ki e tábor leggyakrabban használt kedvenc jelzője: a „náci” sem. Arra a Schifferre, akinek felmenőit a német megszállás után deportálták, s aki e jelzőre soha egyetlen megnyilatkozásával sem szolgált rá.
Nincs mit csodálkoznunk azon, hogy a gátja szakadt balliberális gyűlölködőknek a német megszállás minden áldozata előtt tisztelgő, a nácizmust elítélő emlékmű is „náci”, a kormány is „náci”, a házelnök is „náci”. Náci mindenki, aki nem hajlandó teljes mértékben azonosulni az ő világlátásukkal és történelemszemléletükkel. Ahogy Korniss Mihály mondta Bayer Zsoltnak: vagy egyetértesz velünk, vagy holnaptól náci vagy.
Reméljük, az Orbán-kormány nem hátrál meg, annak dacára sem, hogy a tiltakozások nem csitulnak, hogy még a globális háttérhatalom első számú nyílt színi megjelenítője, az Egyesült Államok nagykövetsége is hallatta hangját az ügyben, átvéve a gyűlölködő álliberálisok szlogenjeit, s hogy a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége tiltakozásul bojkottálja a Holokauszt-emlékévet.
A szobor felállítása egyébként eleve kompromisszum, olyan, mint az Alaptörvény, amelynek preambuluma hivatkozott ugyan a Szent Korona-tanra és a történelmi jogfolytonosságra, de nem állította vissza a történelmi alkotmányt és az alkotmányos monarchiát, hanem formailag megmaradt a magyarságra jellemzően pusztulást és romlást hozó köztársaság államformájánál. A Szabadság teret szerencsésebb lett volna a Kossuth térhez hasonlóan korábbi formájára hozni az Ereklyés Országzászlóval és az Urmánczy Nándor-kezdeményezte Magyar Feltámadás szoborcsoport újrafelállításával. De ha már ez nem lehetséges, és ha a szovjet megszállás emlékművének az orosz–magyar kapcsolatok rombolásának elkerülése érdekében vélhetően ott kell maradnia a téren – melynek felirata botrányos módon felszabadításról beszél –, akkor fontos, hogy a téren ott álljon a német megszállás emlékműve is. Hogy jelezze, mikor is vesztette el Magyarország a szuverenitását.
Borbély Zsolt Attila. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Médiaháború a jobboldalon?
Az elmúlt huszonöt évben ritkán volt annyi lehetősége a balliberális oldalnak a nemzeti tábor belső ellentétein örülni és ironizálni, mint az elmúlt napokban, amióta Simicska Lajos, a Fidesz gazdasági hátországának megteremtője igen ingerülten reagált arra, hogy médiabirodalmának kulcsemberei felálltak lelkiismereti okokra hivatkozva. A mindeddig tudatosan a háttérben maradó üzletember egymás után adta trágár szavakkal megtűzdelt interjúit a megveszekedettebb ballib sajtóorgánumoknak, több ízben is gecinek nevezve Magyarország miniszterelnökét.
Azt már korábban is tudni lehetett, hogy Simicska és Orbán távolodik egymástól, ha máshonnan nem, akkor abból, hogy utóbbi kijelentette, elengedi a Magyar Nemzet – Lánchíd Rádió – Hírtévé médiacsoport kezét, s a továbbiakban a közmédiára kíván támaszkodni. A nyílt konfliktust az okozta, hogy a reklámadó ügyében a kormány az RTL Klubot sújtó maximális, 40%-os adósáv megszüntetésével párhuzamosan, minden médiaorgánum reklámbevételeire kirótt legalább 5%-os adót. Simicska erre fel a legagresszívebb napilapban, a Népszavában fenyegette meg médiaháborúval a kormányt.
Ezt a nyilatkozatot Bayer Zsolt, a Fidesz talán legnépszerűbb tollforgatója gyalázatosnak nevezte, ugyanaznap, amikor csoportosan lemondtak Simicska megbízhatónak hitt emberei Liszkay Gábortól Gajdics Ottón át Élő Gáborig.
Simicska tűzoltott, kinevezte az új vezetőket, majd szabadságra ment.
A fő kérdés a hogyan tovább. Meg tud-e maradni a Magyar Nemzet úgy, hogy a tulajdonos előirányzatának köszönhetően célkeresztbe veszi a Fidesz-kormányt. Nem mintha a kabinet nem lenne illethető elvszerű kritikával. (Bár Bayer szerint a tulajdonos kifejezetten az Orbán család támadására adott ukázt, amit egyébként Simicska tagad.) De a helyzet az, hogy a napilap olvasói, akik életben tartják a nagy múltú orgánumot, aligha fogadnak majd el egy radikális irányváltást, s ez érvényes a Hírtévére is. Ha másért nem, a túlélésért kell majd hangfogót alkalmazni. Balról támadják a kormányt elegen, ott le van fedve a sajtópaletta. Jobbról meg ott a Jobbik, a Barikád, az Alfahír meg a „kuruc”. Egy szó, mint száz, ha Simicska megpróbálja beváltani a médiaháborúra vonatkozó fenyegetését, olvasók, nézők és hallgatók nélkül marad.
Borbély Zsolt Attila
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Totális háború vagy érdekorientált béke?
Mintha bomba robbant volna az elmúlt hétvégén a magyarországi politikában, amikor Simicska Lajos sorra adta interjúit a kormány legmegveszekedettebb sajtóbeli ellenfeleinek, útszéli stílusban gyalázva a kormányfőt és követőit. Azt már sejteni lehetett, hogy lazulófélben van a magyar miniszterelnök és a párt gazdasági háttérbázisát felépítő üzletember közötti harmonikus, személyes barátságra épülő viszony. A reklámadó ellen a Simicska-portfólió tagjai együtt tiltakoztak a ballib tévékkel és újságokkal, majd következett a veszprémi választáson való indulás – végül valóra nem váltott – kilátásba helyezése Simicska részéről. Az sem ígért túl sok jót, amikor Orbán Viktor bejelentette: elengedi a kormánypárti sajtó kezét, s a továbbiakban a közmédiára kíván támaszkodni üzeneteinek célba juttatásában. Értsd: ezeknek a médiaorgánumoknak gazdasági szempontból meg kell állniuk a saját lábukon.
Simicska célkeresztje
A múlt hétvégi vihar közvetlen kiváltója az volt, hogy lelkiismereti okokra hivatkozva lemondtak a Magyar Nemzet, a Hír Tv és a Lánchíd Rádió legfelsőbb vezetői, s ezt a tulajdonos a sajtóból tudta meg. Az első hírek szerint a lemondás oka az volt, hogy Simicska kiadta az utasítást: a továbbiakban a kormányt és személyesen Orbán Viktort kell támadni, a Magyar Hírlap publicistája, Bayer Zsolt információi szerint pedig a célpontok között az Orbán család is meg volt jelölve. A tulajdonos a leghatározottabban tagadta mindezt a Magyar Nemzet internetes felületén, mint ahogy azt is, hogy a továbbiakban változna a lap politikai orientáltsága és értékrendje.
Tény viszont, hogy Simicska Lajos néhány nappal előtte a Népszavában totális médiaháborúval fenyegette meg a kormányt, az egysávos, 5 százalékos reklámadó tervezett bevezetése miatt. Abban a Népszavában, amely az egyik legvehemensebb balliberális napilap, s amely Simicskától kapott mentőövet 2012-ben, amikor a csőd szélén állt. Akkor a baloldalon belső feszültséget okozott, hogy Németh Péterék „nem ugrottak el a pénz elől”, s közölték a Közgép hirdetéseit, a jobboldalon pedig értetlenséget. A történtekből G. Fodor Gábor a Századvég stratégiai igazgatója azt a következtetést vonta le, hogy Simicska Lajos áll az utóbbi hónapok kormánypárti politikusok elleni támadássorozat mögött, ami meredek, de nem kizárható feltételezésnek tűnik.
Interjúiban Simicska eszmei okokat is említett az Orbánnal való szakítás kapcsán, többek között azt, hogy ők Orbánnal a kommunista diktatúra és a posztkommunista rendszer lebontására szövetkeztek, s nem arra, hogy felépítsenek egy másik diktatúrát. Íme, a balliberális média kedvenc vesszőparipája a Fidesz korábbi korszakának legjelentősebb háttéremberének előadásában. A vád persze az ő szájából is abszurd, és aligha vehető komolyan.
A bizalom hordozója
A pártelvű versenydemokrácia oligarchiák versenyén alapul. Orbán semmivel nem „diktátorabb”, mint balos vetélytársai, a különbség hozzájuk képest abban áll, hogy jobb szónok, jobb stratéga, van jövőképe, nemzetben gondolkodik és a politikai taktika területén is otthon van. Simicska mindaddig, míg haszonélvezője volt a fideszes hatalmi rendszernek, nem emlegetett diktatúrát. Ugyanez vonatkozik a másik eszmei-ideológiai kifogásra, a keleti nyitás és az orosz kapcsolat intenzívebbé válásának elítélésére. Ráadásul ez az érv még gyengébb lábakon áll. Akár van különbség az oroszok és a szovjetek között, akár nincs, mint ahogy Simicska állítja, jelenleg nem Putyin és nem az oroszok sértik rendszeresen a magyar szuverenitást. Nem ők fenyegetik Magyarország függetlenségét, nem ők dolgoznak Orbán Viktor eltávolításának tervén, nem ők indítanak ismételt médiaoffenzívát a kormány, az ország és a magyar nemzet ellen, hanem a globalista háttérhatalom, s annak nyílt színi megjelenítői, az Egyesült Államok és az Európai Unió. Putyin Oroszországa egyfajta ellensúly velük szemben. Ha Orbán megtalálja a librációs pontokat a komplex nemzetközi erőtérben, ő lehet korunk Bethlen Gábora.
Nagy kérdés, hogy változik-e bármi is a nemzeti oldalon Simicska Lajos ámokfutása után. Vélhetően nem sok, amit az MNO már idézett visszafogott írása is igazol. A modern politikai sajtó eszmei-ideológiai tömbökre épül. Különösen igaz ez Magyarországra, s azon belül a magyar jobboldalra, amely nemcsak eszmeileg köti a támogatókat, hanem a karizmatikus vezérelv mentén is. Nem véletlenül nyilatkozta több meghatározó magyar közéleti személyiség a 2010-es választást megelőzően Wittner Máriától Dörner Györgyön keresztül Makovecz Imréig, hogy bizalmuk nem a Fideszben, hanem annak vezetőjében, Orbán Viktorban van. Az utóbbi idők belső torzsalkodásai ellenére a Fideszt voltaképpen az tartja össze, hogy mindenki tudja: Orbán egymaga sokkal több szavazót mozgat meg, mint az alvezérek együtt.
Új modus vivendi
Egy Orbán- és kormányellenes Magyar Nemzet vagy Hír Tv egyszerűen életképtelen lenne olvasók és nézők híján. Különösen akkor, ha nem támaszkodhat állami hirdetésekre. Simicska kirohanása pedig feledésbe merül, még idézgetik egy ideig, élcelődnek rajta – megjegyzem: a témába vágó Simicskás mémek az internetes humor gyöngyszemei –, de a Fidesz és Simicska Lajos közös érdeke fátylat borítani a történtekre. S ha nem találják meg a modus vivendit, a mindkét félnek előnyös egymás mellett élés szabályait, az adok-kapok visszahúzódik a színfalak mögé, ahol viszont, ha elmarad a tartós béke, számítani lehet kemény dolgokra. Persze nem arról van szó, amit Simicska vizionált, hogy elüti egy autó vagy lelövik, hanem arról, hogy mindkét félnek elég muníció és fegyver van a kezében a másik életének megnehezítésére. Talán épp ez akadályozza meg a Simicska által kilátásba helyezett totális háborút. Hogy is mondta Orbán Viktor a román–magyar viszonyról Traian Băsescu elnökségének idején? Barátságuk őszinte, mert érdekeken alapszik.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

2015-ös erdélyi magyar tabulexikon
...avagy azoknak a témáknak a listája, amelyeket illik, muszáj, fontos, kényelmes, kötelező, elvárt, előzékenység agyonhallgatni.
szerkesztette: Kertész Melinda
Megismételtük 11 évvel ezelőtti ankétunkat az erdélyi magyar társadalom szent tabutémáiról. Újságíró kollégák véleményét kértük ki arról, hogy szerintük melyek azok a témák, amelyekről nem illik, kínos, vagy egyenesen veszélyes beszélni, a sajtós munka során tematizálni, vagy a ne szólj szám, nem fáj fejem típusú magatartás felöltésével kockázatmentesen lehet élni a hétköznapokat. A megismételt felmérés eredménye nem mutat szignifikáns eltérést a bő egy évtizeddel korábban készült tabulistához képest, az erdélyi magyar társadalom majdhogynem gondolkodási struktúrákba beragadt közösségnek tűnhet. Legfennebb egy-egy téma évült el időközben, például kipukkadt az Európai Uniós csatlakozástól várt Kánaán lufija, vagy a sajtó mindenhatóságáról alkotott kép meghiúsult - ehhez többnyire a politikailag elkötelezett hírtelevíziók járultak hozzá - és az utóbbi időszak történései miatt a meleg-téma sem számít már kifejezetten tabunak.
Összesen 11 kolléga válaszolt a felkérésünkre, ábécésorrendben: Balázsi-Pál Előd, Dénes Ida, Farkas István, Gergely Zsuzsa, Kustán-Magyari Attila, Oborocea Mónika, Papp Attila Zsolt, Papp-Zakor András, Sarány István, Szabó Tünde és Szilágyi Szabolcs
Nyilván nem tekinthető reprezentatívnak a felmérés, de szociológiai szempontoknak is próbáltunk eleget tenni: mintegy 40 kollégát kérdeztünk meg (de csupán egynegyedük válaszolt), fele-fele arányban férfiakat és nőket, nagy- és kisvárosiakat, székelyföldieket, közép-erdélyieket és partiumiakat, különböző politikai beállítottságúakat, főszerkesztőket, szerkesztőket, riportereket. A beérkező válaszokat összegeztük, majd egy listát állítottunk össze, és pontoztuk azt is, hogy egy-egy téma milyen gyakorisággal bukkan fel.
Dobogós tabutémák
Az erdélyi magyar politikusok korrupciója – 6 említés
Az RMDSZ-féle Veled vagyunk, XY! jelenség – annak a látszatnak a keltése, hogy a magyar politikus csak becsületes lehet – 5 említés
Az egyházak, egyházi méltóságok megkérdőjelezhetetlen tekintélye – 5 említés
A magyar oktatásnak a román oktatáshoz képest is silány minősége, ami a szórványra kiemelten jellemző – 5 említés
Az erdélyi magyarok intoleranciája, a másság gyűlölete – 4 említés
Személyi kultusz, Szent Tehenek
Wass Albert, Nyírő József, Orbán Viktor, Markó Béla, Bayer Zsolt, Szász Jenő, Tőkés László, Böjte Csaba, Ráduly Róbert, Barabási Albert-László, minden pap és lelkész, történész, néprajzos, helytörténész és képzőművész.
Egyházhoz kapcsolható tabuk
1. Egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása - a sajtóban például még csak fel sem merül az kérdésként, hogy miért jobb a szentgyörgyieknek, ha a Székely Mikó épülete az önkormányzat tulajdonában marad. 2. Vallásoktatás – alapvető tartalmi kérdőjelek nem merülnek fel
3. Csíksomlyó vallási tartalomtól való kiüresedése
4. Antiszemita egyházi megnyilvánulások
Sajtóhoz kapcsolható tabuk
1. Sajtómunkások, mint pártkatonák: számos példa van arra, hogy olyan újságírók, akik évekig vállaltak politikai szereplők, illetve pártok számára PR-munkát, hirtelen visszatérnek a sajtóba, mintha mi sem történt volna.
2. A sajtótermékek jövedelemforrása, az újságírók morális és anyagi kiszolgáltatottsága
3. A politikusoknak az őket kritizáló sajtóval, újságírókkal szembeni agressziója, „Aki tükröt tart, az ellenünk van” attitűd
4. Skanzensajtó – nem nyúl a tabukhoz
Az erdélyi magyarság intoleranciája, mint tabutéma
1. Melegek - a tematizálása kapcsán az utóbbi napokban tört meg a jég,az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága döntésénekhatására, viszont a megfogalmazott számos vélemény nem a toleranciáról tanúskodott
2. Patriarchális berendezkedés és a nők ezzel együtt járó hátrányos helyzete a romániai magyar társadalomban – a nőnek a családi/magánszférához kötése a társadalmi valóság, a kétkeresős családmodell ellenére. A családdal, gyerekneveléssel járó feladatok a nő nyakába való zúdítása, és ezzel együtt a nő önfeláldozó magatartásának dicsőítése
3. Családon belüli erőszak magánügyként való kezelése, ami a közpolitikákban is megnyilvánul, például a családon belüli erőszak áldozatait szolgáló menedékhelyek, segítő programok hiányában 4. Idegengyűlölet, rasszizmus, a gyűlöletbeszéd Magyarországról való importálása
5. Roma-kérdés – bár nem mondható el, hogy nincs tematizálva, azonban a diskurzusban a romák vagy munkakerülő élősködők, vagy kizárólag a többségi rasszizmus áldozatai, aki nem ezen sémák mentén közelíti meg a problémát, azt valamelyik klub exkommunikálja
6. Segítségre szoruló magyarok – nem esik szó arról, hogy a fogyatékkal élők és a hajléktalanok körében a magyarok az etnikai arányukhoz képest felülreprezentáltak
7. Erdély, mint prosperáló régió, amely önerőből is fent tudja tartani magát, a Románia déli megyéi és Moldva hibáztatása, amiért "hátráltatják Erdélyt a fejlődésben"
Kultúra terén megnyilvánuló magatartások tabusítása
1. Kulturális posvány magasztalása: a sajtó kritikátlanul áll hozzá számos szervezet tevékenységéhez, nem kérdőjelezi meg aktivitásuk minőségét, érdemként tüntetve fel az egyszerű létezésüket. Szórványban jellemző.
2. Elit kizárólagos hozzáférése a kultúrához: minimális az átjárhatóság a tömegkultúra- és a magaskultúra-fogyasztás közt; alig akad olyan nívós kulturális esemény, amely azok számára is kapaszkodókat nyújt a megértésben, akik nem jártasak a magaskultúrában
3. Kulturális fölény fitogtatása: székely élelmesség, a bánsági fölény, általában az erdélyi magyarság kulturális felsőbbrendűsége
4. Román kultúra lenézése
5. Az erdélyi magyarok szakmai felkészültségének idealizálása
6. Hagyományok fetisizálása, értékük felül nem vizsgálása, az a meggyőződés, hogy az egyetlen érvényes út a megőrzésük
A távlati gondolkodás hiánya, mint tabutéma
1. Múltba fordulás, a jövőkép hiánya: nincs vagy sekélyes a közgondolkodás arról, hogy mihez kezdjünk magunkkal mint politikai-kulturális közösséggel
2. Autonómia – ennek mantrázása, panacea-szerű megoldásként való feltüntetése
3. Székelyföldi szegénység – hárítás, annak hajtogatása, hogy „Bukarest nem ad pénzt”
4. Fiatalok elvándorlása
5. Kisebbségi sorson való rágódás, kisebbségi komplexus
6. Trianon tabusítása – senki nem vizsgálja meg a monarchiabeli interetnikus viszonyokat
7. Virtuális magyar világ kialakulása, elszigetelődés a magyarországi és a romániai valóságtól
Politikusokat övező tabuk
1. Politikai klientúra magyar berkekben
2. Korrupt magyar politikusok ügyei tematizálásának hiánya: nem "kifizetődő" olyan ügyekről beszélni a nyilvánosság előtt, amelyekben az erdélyi magyarság vagy annak prominens képviselője nem áldozat, hanem elkövető, néma cinkos, vagy felelőtlenül közönyös 3. Elnézzük az erdélyi magyar politikusoknak a pökhendiségüket, az általuk képviselt közösség felé tanúsítandó alázat hiányát
4. Magyar elöljárók kommunizmusban való tevékenységét mély csend övezi
5. A Communitas Alapítvány tevékenységét homály fedi
6. Politikai elit felelőssége a marosvásárhelyi helyzet kialakulásában
7. Az erdélyi magyar politikusok vagyonosodása
8. A politikusok üzleti és sajtókapcsolatainak agyonhallgatása
Politikai, közszférai tabuk
1. Az etnikai párt, mint alapséma: nem merül fel a közbeszédben az a kérdés, hogy lesz-e ennek egyáltalán jövője?
2. A Fidesz nemzetpolitikájának a következményei
3. Az RMDSZ, amely feladta az emberjogi alapú diskurzust
4. Az etnikai jelző ráhúzása a teljes erdélyi magyar társadalomra: mindent nemzeti, soha sem osztályrétegződés szerint látunk
5. Patetikus diskurzusok: függetlenül attól, hogy politikai, kulturális vagy társadalmi diskurzusról van szó, információszegény, könnyfakasztó beszédek hangzanak el. A tények mellőzése elősegíti a félretájékoztatást, az önámítást.
6. A székelyföldi románok valós helyzete
Oktatás terén felmerülő tabuk
1. Magyar oktatás gyenge minősége, különösen szórványban
2. Tinédzserek szexualitása, az erről való őszinte beszélgetés, a szexuális nevelés az iskolákban a biológia órai tananyaggal kimerül.
3. Felsőoktatás, a képzések megszervezésének gyenge minősége, aminek egyenes következménye, hogy sok fiatal külföldre megy tanulni
4. A BBTE magyar tagozata és Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem közötti viszály
Futottak még:
1. Az élettér fokozatos leépülése
2. A magyar nyelv mellőzése a kereskedelemben, rossz megoldások
3. Közéleti személyek magánélete – Tőkés válása téma, ezzel szemben Markó válása tabu volt
4. Háború kitörésének veszélye
Transindex.ro

Jövőkép és akasztófahumor
A fehér ember halálra van ítélve?
Szép új világ – európa, hogyan tovább? címszó alatt folytatott székely humorral fűszerezett, de mégis hátborzongatóan komoly beszélgetést György Attila író, újságíró, szerkesztő a közismert magyarországi publicistával, Bayer Zsolttal. Minderre a 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor harmadik napján került sor, a Jannus Pannoniusról elnevezett sátorban.
Mi lesz utána? – indította György Attila egy viccel a beszélgetést, mintegy bizonyítandó, hogy mifelénk az emberfia még a legszorongatottabb helyzetben is képes derűlátón tekinteni a világra. Ennek ellenére azonban, az ily módon feltett kérdéssel napjaink égető gondjára, a migrációra terelte a szót. Bayer hasonló hangnemben a következő anekdotával válaszolt: „Kína a kínaiaké – mondja a kínai. Afrika a feketéké – mondja a néger. Európa az európaiaké – mondja a rasszista. Ez ma az alaphelyzet, és ha belátjuk ennek a viccbe csomagolt tragédiának az igazságát, akkor már csak néhány fogódzóra van szükségünk ahhoz, hogy megpróbáljuk kitalálni, melyek a legnagyobb veszélyek, melyek mostanában ránk leselkednek, ugyanis több ilyen van” – tette hozzá.
A továbbiakban arra is rámutatott, hogy Európa minden baja tulajdonképpen a népességcsökkenésből származik, és ebből fognak következni a jövő tragédiái is, hiszen miközben mi fogyunk, más földrészeken riasztóan szaporodnak. Állítását erre vonatkozó adatokkal kiegészítve elmondta, az előrejelzések azt mutatják, a következő 50 évben ismételten megduplázódik, és így eléri majd a 15 milliárd főt bolygónk népessége. Szerinte ez a tény már önmagában is tragikus, hiszen a jelenlegi állapotok és körülmények között a Föld ennyi embert nem tud eltartani. Az pedig számunkra egyenesen végzetes, hogy miközben Afrika népessége megnégyszereződik, Ázsiában duplázódik, Dél-Amerikában pedig másfélszeresére emelkedik a lakosság száma, Észak–Amerikában ugyanaz mArad, az európaiak, vagyis a fehér emberek lélekszáma folyamatosan csökken. Európa tehát a bolygó egyetlen földrésze, ahol az elkövetkező 50 évben az őslakos közösség soraiban drámai fogyás várható. Ne csodálkozzunk tehát, hogy az így kialakult helyzetben az afrikaiak nálunk akarnak lakni. Mindez pedig azt mutatja és jelenti, ha a mostani folyamatok időközben nem változnak meg, akkor az európai ember halálra van ítélve – összegzett az előadó. Éppen ezért, Európában minden normális és józanul gondolkodó ember azon kellene törje a fejét, hogy a most uralgó állapotokat miként lehet megváltoztatni oly módon, hogy esélyt kapjunk a fennmAradásra. Ő ugyanis még mindig kitartóan bízik abban, hogy a pusztulás felé vezető utat meglehet változtatni, ugyanis ehhez nem kell más, csak hagyjuk érvényesülni a létfenntartási ösztönünket – tette hozzá.
Kettőjük társalgása során az is kiderült, hogy ebben a megbolydult világban Közép-Európa és ezen belül a Kárpát-medence még mindig a béke szigetének számít. Ezen állapot azonban csak a Visegrádi négyek (Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) között megteremtett egység megőrzésével és kiszélesítésével tartható fenn, ezért, Bayer egy közös haderő felállítását is szorgalmazta. György Attila kérdésére válaszolva ugyanakkor annak a véleményének is hangot adott, hogy az Európai Unióból jelenleg Magyarországnak nem szabad kilépni, többek között a határon túli magyarok miatt sem.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Ferenc pápa, Európa felszámolása és az októberi népszavazás
Léteznek olyan nyilvánvaló alapigazságok, melyeket, ha bizonygatni kell, ha érvelésben egyáltalán elő kell hozni, akkor az arról árulkodik, hogy nagyon beteg korban élünk.
Legyen szó olyan, az élet szentségével kapcsolatos alapvető tézisről, mint az, hogy egy ártatlan magzat elpusztítása nem „családtervezés”, hanem különös kegyetlenséggel, védekezésképtelen kiskorú sérelmére elkövetett gyilkosság, vagy olyan, könnyen igazolható kérdésről, hogy a homoszexualitás természetellenes (hiszen, ha általánossá válna, az kihalással fenyegetné emberiséget) vagy olyan viszonyulási alapelvről, hogy a saját gyermekemet jobban szeretem, mint a másét, a saját családom fontosabb, mint a másé, saját nemzetem közelebb áll hozzám, mint bármelyik más nemzet, saját vallásom és annak követői előrébb vannak számomra, mint más vallások követői.
Még akkor is így van ez, ha szükségképpen akadnak akár a családban, akár a nemzet keretén belül, akár a hittársak között elismerésre, ragaszkodásra, pozitív megkülönböztetésre méltatlanok, akik többet ártanak az adott közösségnek, mint amennyit használnak.
Különleges és sajátos, sőt, a szkizofréniával határos a helyzet akkor, ha az illető személy az adott, erősen hierarchikus vallási közösség, konkrétan a katolikus egyház vezetője.
Sokan kiakadtak, amikor Bayer Zsolt feszes logikával bebizonyította, hogy micsoda logikai hibába esik a római pápa, amikor egy katolikus pap mise közbeni, Allahu Akbar! felkiáltással kísért vallási indíttatású rituális kivégzését párhuzamba hozza a katolikus emberek családon belül alkalmazott, nem egyszer gyilkosságba torkolló erőszakosságával. Majd levonta a kíméletlen következtetést a pápa erkölcsi és/vagy intellektuális alkalmatlanságára vonatkozóan. A felháborodott reagálók közül senki nem cáfolta érdemben a cikkíró egyetlen állítását sem.
Sajnos az a helyzet, hogy pont a katolikus egyházfő az, akinek nemhogy nem fontosabb a saját egyházának népe, mint más egyházaké, hanem látványosan egy másik egyház tagjainak kedvez. Az iszlám erőszakot mentegeti, miközben nem emeli fel hangosan a szavát a keresztényeket a világ különböző pontjain ért brutális támadások miatt, a betolakodó idegenek lábát mossa, miközben immár adathegyek szólnak arról, hogy kiapadhatatlan tartalékokkal bíró iszlám beáramlás Európába rövid időn belül megváltoztatja földrészünk kulturális arculatát, „menekülteknek” nevezi a sok esetben missziós tudattal átitatott, a hódítás vágyától fűtött, az európai államberendezkedést, erkölcsi és jogi normákat élből elutasító beözönlőket.
Amivel lényegében kiszolgálja az egész migrációnak nevezett népvándorlást koreografáló nemzetközi háttérerőket.
Sokan rebesgetik, hogy ezért kellett lemondatni XVI. Benedeket (hogy milyen úton sikerült nyomást gyakorolni egy idős, erkölcsös, hithű emberre, nem tudjuk, de visszatekintve aligha valószínű, hogy önként mondott le), és helyére egy olyan embert ültetni, aki néhány, a pénz világát és romboló hatását ostorozó kötelező retorikai gyakorlat mellett partner Európa tönkretételében. Hiszen pont azok – a konzervatív, hagyománytisztelő, keresztény-nemzeti gondolkodású népesség – körében kelt zavart, akik bázisát képezhetik az új európai ellenállásnak, akik érzékelik a veszélyt, s akik tennének is ellene.
Mindazonáltal bízhatunk abban, hogy a józan emberek többsége öntudatra ébred addig, míg Európában az európaiak vannak többségben és ha másképp nem, népszavazásokon és/vagy választásokon kényszeríti rá a saját értékrendjét, kultúráját, őseit és unokáit eláruló nyugat-európai politikai vezetőket politikájuk megváltoztatására.
Ezért is volt kulcsfontosságú Vona Gábor EMI-táborbeli kemény kiállása az októberi népszavazás ügyében. Mert megfogalmazást nyert, hogy minden vita, fenntartás és nézetkülönbség ellenére, aki nem megy el szavazni, nem szavaz a betelepítési kvóta ellen, s nem biztat erre másokat, az a nemzet érdeke ellen cselekszik.
E népszavazás túlmutat önmagán, ennek eredményére oda fog figyelni nemcsak a visegrádi közösség, de egész Európa.
Borbély Zsolt Attila

itthon.ma//szerintunk

Liberális elhatárolósdi
A magukat liberálisnak mondó magyarországi értelmiség mindig is szereptévesztésben volt, mindig is igényt tartott arra, hogy megmondhassa, miről lehet beszélni és hogyan, mely gondolatok szalonképesek és melyek nem, milyen szavakat, fogalmakat, szimbólumokat lehet használni, s melyek tiltottak. Rendkívül találó rájuk nézve is az a frappáns idézet, amit William F. Buckley Jr.-nak tulajdonítanak, miszerint „a liberálisok azt állítják, hogy ők nyitottak mások véleményére. Csak aztán sokkot kapnak, amikor kiderül, hogy vannak más vélemények”.
A különbség a kilencvenes évek és az új évezred között, hogy akkor, ha erkölcsi joguk nem is volt ehhez, de hatalmuk igen. Az örömteli hatalomvesztés dacára, mintegy feltételes reflexképpen, időről időre ma is nekiállnak tüntetést szervezni, mondjuk azért, mert egyik cigány megböki karddal a másikat az autóbuszon, s ezt is milyen jó érzés a „rasszista magyarok” nyakába varrni, vagy listázzák magukat különböző ürügyekkel (lásd például a zámolyi cigányok ügyét), netán elhatárolódási akcióba kezdenek, mint amikor Szaniszló Ferenc Táncsics-díja kapcsán.
Most Bayer Zsolt állami kitüntetése váltotta ki e reflexet, a kézirat leadásakor 18 korábbi kitüntetett küldte vissza lovagkeresztjét az államelnöknek. Azért is érdekes ez, mert arcpirító módon kettős mércével mérnek ezek az emberek.
Őket az nem zavarta, hogy Magyarország miniszterelnöke lehetett 1994-ben egy olyan ember, aki 38 évvel korábban szovjet oldalon, karhatalmistaként, fegyverrel a kézben harcolt a magyar nép ellen, sőt, be is álltak mögé szekértolónak és hitelesítőnek. Az sem zavarta őket, hogy egyik társuk, név szerint Eörsi Mátyás egy szadista gyilkos egykori ávóssal nyitott közösen ügyvédi irodát. Arra sem emlékszem, hogy követelték volna a Tilos Rádió betiltását, amikor ott az egyik meghívott azt a magvas gondolatot osztotta meg a hallgatósággal, hogy legszívesebben kiirtana minden keresztényt.
Mindezzel szerintük nincs gond.
Azzal viszont van, hogy Bayer Zsolt kendőzetlenül és – megengedem – nem ritkán trágár stílusban, de nagyon is lényeglátó módon beszél az általuk tabuként megjelölt kérdésekről, legyen szó a zsidó és a magyar értelmiség viszonyáról, a cigánybűnözésről vagy a globális világhatalomról.
Borbély Zsolt Attila
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Bayer Zsolt nem adja vissza az érdemrendet
Nem hajlandó visszaadni frissen kapott állami kitüntetését Bayer Zsolt újságíró, akit nem lepett meg az ügyében tapasztalható felháborodási hullám.
A Magyar Hírlap publicistáját az augusztus 20-ai állami ünnep alkalmából tüntette ki a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter. A Magyar Közlönyben megjelent határozat indoklása szerint Bayer „számos nemzeti ügy feltárása, illetve képviselete terén, különösen a Gulag rabtelepein fogvatartottak sorsának és az erdélyi magyarság életének hiteles és méltó bemutatása, példaértékű újságírói tevékenysége elismeréseként” kapta a lovagkeresztet.
Az újságíró által kapott kitüntetés miatt számos korábbi díjazott tiltakozásának adott hangot, és úgy döntött, visszaküldi Áder János államfőnek az elismerést. A háborgók sorát Kaltenbach Jenő volt ombudsman, Kenyeres István vegyészmérnök, Tóth Bálint matematikus és Rózsa Péter újságíró nyitotta meg, a korábban kapott elismerésüket postázó közéleti személyiségek száma pedig keddre meghaladta a hatvanat.
„Megdöbbenéssel értesültünk, hogy a kormány a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével tüntette ki Bayer Zsoltot, nyíltan bátorítva ezzel az általa művelt fajvédő, uszító és minősíthetetlen hangvételű újságírást (»cigány gyerek elgázolása esetén tapossunk bele a gázba«, »sajnos nem sikerült beásni mindet nyakig az orgoványi erdőben«, »elmennek a törökök a büdös k**va anyjukba« és a többi)” – indokolta gesztusát a Magyar Tudományos Akadémia három közgazdászdoktora, Kertesi Gábor, Köllő János és Varga Júlia.
Bruszt László szociológusprofesszor „rasszista bértollnoknak” nevezte Bayert, akinek publicisztikája Fokasz Nikosz egyetemi tanár szerint gyűlölettel telítette és ezáltal lehetetlenné tette a racionális közbeszédet; a társadalomtudós közölte: nem akar egy klubba tartozni ezzel a típusú publicisztikával, ezért kollégáival együtt visszaadta állami kitüntetését. Az előző, baloldali magyar kormánytól 2010-ben kapott elismerésének visszaadását fontolgatja Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója, aki mérhetetlen cinizmusnak tartja, hogy Bayer kitüntetését „részben az erdélyi magyarok nyakába varrják”. Gáspárik a Hvg.hu-nak elmondta, Romániában élő magyarként nagyon zavarja, hogy van egy olyan kormány, amelyik Bayert „állami rangra emeli”.
Eközben az érintett úgy nyilatkozott, számított arra, hogy egyesek „kiakadnak” a kitüntetése miatt, leszögezte ugyanakkor: meg sem fordul a fejében, hogy önként visszaadja a lovagkeresztet. Bayer a Népszabadság kérdésére meggyőződésének adott hangot, miszerint nem fog olyan felkérés érkezni hozzá a kormányzat részéről, hogy mondjon le az elismerésről. A publicista az RTL Klubnak elmondta, sajnálja azokat, akik személye miatt mondtak le elismerésükről, továbbá nem érti, mi az összefüggés közte és a kitüntetésükről lemondók között.
Lázár János miniszter a kereskedelmi tévének úgy nyilatkozott, mindenkinek a pályafutását lehet kritikával illetni, de ő személyesen úgy gondolja, hogy Bayer munkásságában sokkal több az elismerésre méltó, mint a hiba. „Ezért a kitüntetést helyes dolognak tartom” – állapította meg a miniszter. Halász János, az országgyűlési FIDESZ-frakció szóvivője szintén úgy véli, hogy megérdemli a kitüntetést, szerinte ugyanis „a munkássága számtalan olyan értéket tartalmaz, amely típusú értékek alapján mások is kaptak kitüntetéseket”. Halász megjegyezte, vannak olyan gondolatok, kijelentések, amelyekkel nyilvánvalóan nem értenek egyet.
Bayer Zsoltot egyébként 2004-ben a Bukaresti hatóságok kilencven napra kitiltották Romániából, miután a baszk szeparatizmussal összefüggésben beszélt az erdélyi autonómiatörekvésekről. A publicista egy korábbi interjújában bevallotta: Erdélybe szokott „elmenekülni”, amikor már Budapestet „nagyon nem bírja”.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

„NEM ÉN VAGYOK ITT AZ ÉRDEKES”
Bayer Zsolt: mindig ugyanazok tiltakoznak, mindig ugyanazt mondják, mindig ugyanazzal a céllal
Orbán Viktor és a kormány bemocskolását tartja az állami kitüntetése miatti vihar valódi okának Bayer Zsolt. A publicista lapunk kérdésére azt mondta: ha a FIDESZt és a KDNP-t szidalmazta volna éveken át a cikkeiben, akkor már régen megkapta volna a lovagkeresztet – Gyurcsány Ferenctől, és most mindenki hallgatna. A díjat nem áll szándékában visszaadni, a stílusáról szólva pedig úgy vélekedett, a kurvaanyázással senki sem teszi zárójelbe, hogy egyébként mit alkotott, mit tett le az asztalra.
– Mit gondol arról a megállapításról, hogy a stílus maga az ember?
– Na, ezektől tudok idegrohamot kapni, mert ennél aljasabb és kártékonyabb dolgot nehéz mondani. Ezzel a megállapítással úgy vagyok, mint azzal az óriási karriert befutott mondással, hogy „Ez több, mint bűn, ez hiba.” Ugyanis mit jelent ez tulajdonképpen? Azt, hogy bármilyen bűnt elkövethetsz, csak ne hibázz! A stílus maga az ember. Tehát aki sokat káromkodik, az egy aljas semmirekellő? Akkor a magyar és világirodalom körülbelül hetven százalékát lehúzhatjuk a vécén. És mi van Verlaine-nel, Rimbaud-val, Baudelaire-rel? Ha ez a mérce, akkor a végén tényleg senki sem mArad. És akkor nem megkerülve magam: ha nem lennék ilyen mérhetetlenül szenvedélyes meg impulzív ember, és képes lennék, mondjuk, megtanulni, hogy előbb számoljak el százig, akkor egészen csillogó-villogó dolgokat tudnék írni. De én már valószínűleg nem fogok megváltozni. Ha elborul az agyam, akkor el van borulva. Ám attól, hogy valaki kurvaanyázik, egyáltalán nem teszi zárójelbe, hogy egyébként mit alkotott, mit tett le az asztalra.
– Már többször elmondta, a tiltakozások ellenére sem adja vissza a kitüntetését. Eközben a visszaadásmérő csak pörög, hetven körüli számot mutatott, amikor az interjút elkezdtük. Ez nincs hatással önre?
– Majd ha 1499-et mutat. Úgy tudom, nagyjából 1500-an kaptak eddig különböző, a lovagkeresztemmel körülbelül egy szinten lévő állami kitüntetést. Mondjuk 1450 körül már elkezdenék töprengeni, bár igazi kuriózum lenne, ha én mAradnék az egyedüli díjazott.
– Azért itt mégiscsak olyan kivételes koponyák adják vissza az elismerést, mint Németh Péter, a Népszava főszerkesztője, Vágvölgyi B. András újságíró, vagy a Soros-bizalmi Niedermüller Péter, aki jelenleg a DK alelnöke…
– Erre a kérdésre megpróbálok kevésbé cinikus választ adni. Az számomra is újdonság volt, hogy ki mindenki kapott rajtam kívül állami kitüntetést. Azt soha nem gondoltam volna, hogy Németh Péternek, Krausz Tamásnak, Heisler Andrásnak vagy a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége elnökének, Hanti Vilmosnak ugyanilyen lovag- vagy tiszti keresztje van. És most, hogy megtudtam, és a széles közvélemény is tudomást szerzett róla… Mégiscsak cinikus leszek: felmerült bennem, hogy nekem nem kellett volna átvennem. De így, hogy például a sztálinizmust relativizáló Krausz Tamás visszaadta a kitüntetését, már sokkal könnyebb lesz viselnie ezt a díjat a többi kitüntetettnek.
– A hivatalos indoklás szerint a Gulag rabtelepein fogva tartottak sorsának és az erdélyi magyarság életének hiteles és méltó bemutatása miatt kapta a kitüntetést. Viszont a Google-keresőben a Bayer és bármely tetszőleges szitokszó együttes szerepeltetése esetén minimum ötször több találatot kapunk. Hogy van ez?
– Nyilván az utóbbiakat érdekesebb keresgélni. Amúgy feltételezhetően két filmsorozatom elismeréséről lehet szó. Az egyik Szibéria és az orosz Távol-Kelet. Ebben Kolimát és más egykori szovjet haláltáborokat kerestünk fel. Illetve Magadanban készítettem hosszú interjúkat ma is ott élő egykori elítéltekkel. Az egykor elhurcoltak közül sokan már a film bemutatásakor jelezték, mekkora hatással voltak rájuk a látottak. A másik filmem pedig az Ezeregyszáz év Európa közepén, amit jómagam is életem fő művének tartok. Ez két részből állt. Egy mai Magyarországról szóló sorozat, majd a combosabb rész, amelyben a történeti magyar területeket jártuk körbe a Délvidék kivételével, ahol akkor háború dúlt. Ez utóbbi bemutatásával máig adós vagyok, ezt még be szeretném pótolni. Mindemellett közismert, hogy Erdély kifejezetten a szívügyem, elég sok cikket írtam, politikaiakat is. Az egyik miatt hat hónapra ki is tiltott a román kormány. Én vagyok a világon az egyetlen terrorista, akinek papírja van, hogy az, de csak hat hónapig. Merthogy ez volt az indoklás.
– Egyébként számított erre a hangzavarra?
– Amikor megkaptam az értesítést arról, hogy kitüntetnek, a boldogság, az öröm és a meghatottság után nagyjából a negyedik gondolatom az volt, hogy ebből botrány lesz. Szóval számítottam rá, mert ha én bárhol, bármikor, bármilyen díjat kapok, akkor elindul a falka, és végigjárja ezt az utat. A Madách-díjnál ugyanez történt, csak akkor kisebb volt a felhorkanás, mert az „csak” egy megyei kitüntetés volt. Az a helyzet, hogy mindig ugyanazok tiltakoznak, mindig ugyanazt mondják, mindig ugyanazzal a céllal. Mert itt nem én vagyok az érdekes. A kormány az, a miniszterelnök, Lázár, Balog, Áder, akiket most össze kell kenni azzal, hogy egy magamfajta náci, rasszista görénynek efféle kitüntetést mertek adni.
– Tudja, ki írta ezt: „a kései Bayernél a »patkány« tölti be a vessző szerkezeti helyét”?
– Fogalmam sincs.
– G. Fodor Gábor negyedévvel ezelőtt.
– Most már emlékszem. Volt egy kis vitánk G. Fodor Gáborral. Ő erősen más okokból jött ezzel elő, és szerintem már három nappal azután, hogy ez megjelent, megbánta. Tehát őt kivenném az egyenletből. Ez egy teljesen marginális ügy volt, és nem tartozik bele abba a fősodratú és állandó nyavalygásba, amiben viszont igen, mindig ugyanazok vesznek részt.
– De ön azért valóban rengeteg embert sértett már meg. Mindig indulatos? – Akik nem ismernek, azt hihetik, hogy egész nap be vagyok gurulva. Pedig a valóságban nálam békésebb pali kevés van. Kifejezetten joviális típus vagyok, ritkán jövök ki a sodromból. Kivéve akkor, ha politikáról van szó. Jó, ez nem igaz. Vezetés közben is tudok ordítozni. De általában csak a politikára igaz, hogy dühít. Viszont a 444-től az Indexen keresztül mindazokig, akik most azzal jönnek, hogy milyen gyakran beszélek csúnyán – ami egyébként nem igaz –, azoknak az életük főtevékenysége 0–24 órában a káromkodás, mert se filmsorozatot nem készítenek, sem egyebet nem írnak, csak gyalázkodnak. És ha az összes jelzőként használt trágárságomat a jelenlegi miniszterelnökre, kormánytagokra, fideszes és KDNP-s képviselőkre aggattam volna, ezt a díjat már réges-rég megkaptam volna – Gyurcsány Ferenctől.
– A közelmúltban a pápát is „demens vénembernek” vagy „gazembernek” titulálta. – Ez nagyon kényes ügy. Nem először mentem neki Ferenc pápának, csak korábban finomabb voltam, és el is mondtam, hogy nem szeretném katolikusok millióit megsérteni, bár bemenekülhetnék abba a várba, hogy protestáns vagyok. De nem akarok belemenekülni, mert a protestantizmusom teljesen másodlagos; mert kifejezetten ökumenikusan állok jelen világunkban a vallás kérdéséhez. Katolikus misére is szívesen járok. Ahhoz viszont kénytelen vagyok ragaszkodni, hogy megítélésem szerint a jelenlegi pápa egy konkrét politikai ügyben olyan álláspontot képvisel, amely árt Európának, az európai embereknek és társadalmaknak. S amíg a hit és erkölcs kérdésében a pápa tévedhetetlen, politikai ügyekben nem az. Arra soha nem venném a bátorságot, hogy akár vallási, akár emberi kérdésekben támadjam a pápát, ahogy azt például II. János Pál halálakor megtette valaki (Tóta W. Árpád – a szerk.), akit az én pandantomnak szoktak nevezni a másik oldalról.
– Kitüntetést tehát nem ad vissza, de van-e olyan kijelentés, amit utólag visszavonna? – Most, hogy így belegondolok, igen. És nem a Cigányliszka című írásomat, amit mindig úgy idéznek, hogy cigány gyerekek elgázolása esetén tapossunk a gázra. Ez egyébként becstelenség, mert az adott gondolat folytatódik, és egyáltalán nem arra biztat, mint amit bele akarnak magyarázni. Az orgoványi erdőt. Nem azért, mert bármiféle szándékom lett volna akárcsak utalás szintjén is a zsidóság elleni uszításra. Nem is lehetett volna, mert az orgoványi erdőben történt rémségeknek nem volt antiszemita felhangjuk, azoknak kommunistaellenes felhangjuk volt. A cikk apropója egy összehasonlítás volt. Amikor megírtam, akkoriban sokan úgy nyilvánultak meg Magyarországgal kapcsolatban, ami nekem azokat a cikkeket juttatta eszembe, amiket az egykori vörös emigráció tagjai írtak. Szóval, van ebben egy mondatom arról, hogy sajnos nem sikerült mindenkit elásni az orgoványi erdőben. Itt a Kun Béla-féle patkánylázadás szereplőire, támogatóira gondoltam, de elismerem, félreérthető volt. Ezt bánom, de már nem lehet visszavonni.
Nagy Áron
Magyar Idők (Budapest)

TGM: nem véletlen, hogy Kolozsváron adtam vissza a lovagkeresztet
Tamás Gáspár Miklós, a magyarországi rendszerváltás ikonikus alakja is visszaadja a lovagkeresztjét Bayer Zsolt kitüntetése miatt. A Maszolnak elmondta, nem véletlen, hogy Kolozsvári tartózkodása alatt hozta meg a döntést.
A Kolozsvári születésű, Magyarországon élő filozófus úgy fogalmazott: ha kitüntetnek egy olyan embert, aki rasszista, idegengyűlölő, sovén, nőellenes, homofób – és a sor folytatható – nézeteiről ismert, azzal a magyar állam bizonyos fokig magára veszi az említett nézetek ódiumát. Bayer Zsolt ugyanakkor személyében is közel áll az állam irányítóihoz is, köze van a FIDESZ hagyományához, így a kormányzat politikai gesztusa is volt a kitüntetés – tette hozzá.
„Fel kell emelni a szavunk ez ellen, különös tekintettel arra, hogy egyébiránt is milyen rossz a helyzet” – mondta Tamás Gáspár Miklós, utalva a magyar határon emelt kerítésre vagy a fajilag szegregált iskolák alapítására, amikor szintén felszólalhatott volna az értelmiség. Véleménye szerint most telt be a pohár. Ez néhány tucat ember szerény gesztusa, de legalább ennyit meg kellett tenni – szögezte le.
Arra a felvetésünkre, hogy a kisebbségek elleni uszítás az erdélyi magyarság számára különösen disszonáns üzenet, Tamás Gáspár Miklós elmondta, nem véletlen, hogy Kolozsváron döntötte el: maga is visszaadja az állami kitüntetését. Szavai szerint Erdélyben élnek olyan emberek, akik magyar állami kitüntetést kaptak, és sokaknak jól esne, ha innen is visszaküldenének párat. "Az erdélyi magyarság létérdeke, hogy ne terjedhessen a kirekesztő, soviniszta korszellem. "Remélem, hogy az erdélyi humanista szellem, aminek a nyomait még meg tudjuk találni a Házsongárdi temetőn kívül is, megelevenedik” – fogalmazott.
Csütörtök reggelig összesen 86-an adták vissza a kitüntetésüket, miután Áder János államfő kitüntette Bayer Zsolt publicistát. A köztársasági elnök hivatala a HVG-nek adott válaszlevelében azt írja, a hatályos jogszabályok alapján nincs lehetőség a kitüntetés visszavonására, a kitüntetés birtokosát sem törölhetik a listáról. Ha valaki visszaküldi a kitüntetését, azzal lemond a kitüntetés viselésének jogáról - de ezt a döntését bármikor módosíthatja” – olvasható a levélben.
Kustán Magyari Attila
maszol.ro

Bayer Zsolt kitüntetése kapcsán
Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) szervezete örömmel fogadta a hírt, miszerint Bayer Zsolt újságírót a magyar állam kitüntetésben részesítette, elismervén ezzel a magyar nemzet szolgálatában végzett munkásságát.
Bayer Zsolt mindig is egy Kárpát-medencei összmagyar nemzetben gondolkozott és cselekedett. Egyike azon magyar újságíróknak, akik nyíltan felvállalták a külhoni magyarság ügyét, így határozottan kiállt a kettős állampolgárság mellett is. Többször rávilágított a romániai kormányok magyarellenes politikájára, valamint világosan és közérthetően írt a román nemzetpolitika valóságáról. Ezért 2004-ben az éppen regnáló baloldali román kormány terrorizmus vádjával kitiltotta őt Erdélyből.
Felháborítónak tartjuk a kitüntetés kapcsán keletkezett politikai „mű hisztit”, amely során számos balliberális értelmiségi megpróbálja lealacsonyítani a magyar állami kitüntetéseket a pártpolitikai játszmák színterére. Fájó látni, hogy mind a mai napig a nemzet ügye mellett kiállni egyesek számára antiszemitizmussal és sovinizmussal egyenlő. Bayer Zsolt újságíró ugyanúgy nem antiszemita, mint ahogyan nem terrorista.
Bayer Zsolt legnagyobb érdeme, hogy lényeglátóan és közérthetően mutatja be olvasóinak, nézőinek azt a valóságot, amelyet egyesek mindenáron szeretnének elfedni Romániában és Magyarországon egyaránt. Ezért reméljük, hogy töretlenül folytatja munkásságát, és ezáltal segít abban, hogy – Cseh Tamással szólva – a Valóság nevű nagybátyánk többé ne távozhasson a Kárpát-medenceéből.
Sorbán Attila Örs, az Erdélyi Magyar Ifjak elnöke
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Durvul a közélet
Amikor Szilágyi György jobbikos képviselő beígérte Dömötör Csaba államtitkárnak, hogy úgy nyakon… teremti, „hogy leszáll a feje”, akkor egyesek megpróbálták ezt szembeállítani a Jobbik „cukisodásával”, s úgy prezentálni, mint a Jobbik igazi arcát. Holott nyilván csak annyiról volt szó, hogy egy képviselőben elszakadt a cérna, amire volt már példa a politikai életben, és vélhetően lesz is; örömteli, hogy a mi parlamentünkben a rendszerváltás után csak verbális erőszakra került eddig sor, dulakodásra vagy verekedésre még nem.
Másrészt viszont kétségkívüli jelenség a közélet és a közbeszéd eldurvulása, ami több tényezőre vezethető vissza. Egyik oldalról arra, hogy az ellenzék tehetetlennek érzi magát, aminek persze fő oka az, hogy képtelen életképes és hiteles alternatívát nyújtani a kormánnyal szemben. Vélhetően önreflexiójuk objektivitása nem terjed odáig, hogy ezt belássák, ezért hallani állandóan azt, hogy ezt a kormányt nem lehet demokratikusan leváltani, hogy Orbán diktatúrát épít, hogy Európa kell „megmentse” a magyar demokráciát stb.
A kormánypárt jellemzően magabiztosságot és erőt sugall (nem ritkán arroganciát is), de az tény, hogy egyik sztárpublicistája, Bayer Zsolt maga is elismeri, van felelőssége a közbeszéd durvulásában. Bayer indulatai érthetőek, hiszen annál perverzebb nincs, mint amikor az egész Európa elpusztításán ügyködő Soros-erők Magyarországon nekiállnak a kontinensünk fehér keresztény kultúráját védő miniszterelnököt ál-európai jelszavak árnyékában útszéli módon támadni. S ha ehhez hozzávesszük, hogy a globális háttérhatalom mesterségesen és tervszerűen hozta létre a tízmilliókat migrációra késztető mai helyzetet, részben néppszichológiailag propaganda útján, részben társadalmi katasztrófák sorozatának előidézésével, és éppen ezen erők szítják az indulatokat a magyar kormány ellen, akkor nem csoda, hogy hevesebb vérmérsékletű ember keményebben fogalmaz.
Mindezen túl van egy mozgalom, mely eddigi stratégiáját és imázsát félredobva szintet lépett. Lefelé. Amikor a Momentum képviselői, beleértve annak elnökét, rátörtek az Origo szerkesztőségére, hogy kérdőre vonják az ott dolgozó újságírókat a róluk megjelent írás miatt, akkor olyat tettek, ami nemcsak jogtalan, de újkori demokráciánkban precedens nélküli.
Borbély Zsolt Attila / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Trianon-megemlékezés a bizakodás jegyében
Fél hat után két perccel, a 97 esztendővel ezelőtti trianoni döntés aláírásának időpontjában Sepsiszentgyörgyön is megszólaltak a magyar történelmi egyház templomainak harangjai, megemlékezésre toboroztak az Erzsébet parkba, az egykori országzászló helyére. Több százan gyűltek össze felidézni a magyarság számára tragikus történelmi eseményt, következményeit, ám ezúttal a szónokok többsége keserűség, siránkozás helyett a remény magvait igyekezett elszórni: a történtek dacára is itt vagyunk, van erőnk és hitünk, tenni akarunk megmaradásunkért – hangzott el.
A több mint egy évtizede meghonosított, immár Sepsiszentgyörgyön is hagyománnyá vált trianoni megemlékezést idén a Sepsiszéki Székely Tanács szervezte, és felvezetőként Bedő Zoltán olvasta fel a magyar püspöki kar imáját a trianoni döntésről, majd Gazda Zoltán idézte fel a 97 éve történteket. „Nem feledhetjük Trianont, mert az embertelen hadjárat a magyarság, Magyarország ellen ma is folyik, nemzetünket azóta is megalázzák, hadviselésben szövetkeznek ellenünk ugyanazok. Félnek tőlünk, mert a magyar mindig erős tudott lenni” – fogalmazott. „Nem tántoríthatnak meg korlátaikkal, mert élünk, hiszünk nemzetünk jövőjében, és ezért következetesen küzdünk. Magyar gyermekeket nemzünk, élhető életteret teremtünk számukra, ők meg maguknak, utódaiknak, így tudunk csak megmaradni” – hangsúlyozta Gazda Zoltán. Hasonlóan fogalmazott Nagy Gábor Levente, a Magyar Erdélyért Egyesület elnöke, kiemelve: „Nem függetlenséget akarunk, hanem azt, hogy jogainkat tiszteletben tartsák, megbecsüljenek bennünket, mert nélkülünk Erdély nem lenne olyan, amilyen” – mondott.  Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke  a félig üres vagy tele pohár hasonlatára alapozva sorolta nehézségeinket, sérelmeinket, de mint mondotta: „mégis itt vagyunk, a román hatalom múltbeli és jelenlegi sorozatos és módszeres beolvasztási törekvései ellenére is”. Arra hívta fel a figyelmet, nem mindegy, miként gondolkodik a felnőtt nemzedék, mit ad át azoknak a fiataloknak, akik az elmúlt 20–25 évben úgy nőttek fel itt, Erdélyben, hogy szüleik, nagyszüleik által soha nem tapasztalt tárgyi bőség vette őket körül, nem értik, amikor tragédiáról beszélnek nekik a felnőttek. „Nem panaszkodni kell, nem siránkozni a múlt veszteségein, hanem a pohár félig tele van bizodalmával kell hitet és erőt sugározni, hogy igenis van értelme építkezni, jövőt tervezni itt is, Erdélyben is, Székelyföldön is” – mondotta.  Pethő István, a Magyar Polgári Párt megyei alelnöke arról szólt, hogy a trianoni diktátum nem békét teremtett, hanem tulajdonképpen bekódolta a második világháborút, és ezért senkit nem vontak felelősségre. Mindezt a megjutalmazott trianoni utódállamok asszimiláló politikája követte, a magyarság 97 éve hét utódállamban küzd megmaradásárért, közösségi jogaiért, autonómiájáért – hangsúlyozta Pethő István. Benkő Erika RMDSZ-es képviselő arról szólt, hogy Trianonba majdnem belepusztultunk, de érvényes a magyar nemzetre is a mondás: ami nem öl meg, az megerősít. „Sokat tehetünk azért, hogy enyhítsük Trianon traumáját, legfőképp úgy, hogy nem várunk senkitől semmit, ha bízva saját erőnkben, az alkotó akaratban, sorsunkat a kezünkbe vesszük” – hangsúlyozta. „A múlton nem tudunk változtatni, veszteségeinket pedig ezerszer elsirattuk már, most eljött az ideje, hogy abbahagyjuk a jajgatást, előrenézzünk, bízzunk magunkban, és a kezünkbe vegyük a sorsunkat. Az a feladatunk, hogy olyan jobb és igazságosabb világot építsünk itt, a szülőföldünkön, amelyet örökül tudunk hagyni gyermekeinknek, hogy ne kelljen kallódniuk, sodródniuk a nagyvilágban. Muszáj, hogy a székelységnek legyen egy otthona, amely óv, véd és táplál mindannyiunkat. És ezt az otthont nekünk senki sem fogja felépíteni, ez a feladat ránk vár” – fejtette ki Benkő Erika.  Az ünnepség meghívott szónoka, Bayer Zsolt magyarországi publicista együtt gondolkodásra hívta az egybegyűlteket a magyar lélekről, arról, hogyan kellene gyökeresen megváltoztatnunk az önmagunkról való gondolkodást. Rendhagyó irodalomórával kezdte felszólalását: az elmúlt években a legszebb magyar verssort kereső magyarországi közönségszavazáson folyamatosan ugyanaz a két idézet kerül ki győztesen: Petőfitől az „Elhull a virág, eliramlik az élet”, illetve Vörösmartytól a „Most tél van és csend, és hó, és halál”. A magyar lelket tükrözi, hogy mindkét legszebbnek talált verssor az elmúlásról szól. „Igen, ilyen a magyar lélek” – illusztrálta újabb irodalmi példákkal, majd hozzáfűzte: mi lenne, ha ezt tudomásul véve végre azt mondanánk: de micsoda hihetetlen teljesítmény az, amit mi, magyarok 1100 éven keresztül képesek voltunk véghezvinni, mi lenne, ha egyszer az életben fordítva gondolnánk magunkra. Felidézte, hogy a történelem során mily erők mozdultak meg a magyarság elpusztításáért, „és mi mégis itt vagyunk”. Számba vette, hogy a trianoni döntés olyan volt a magyarság számára, mint amikor egy embernek kezét, lábát levágják, majd beteszik egy üres szobába, hogy maradjon életben, ahogy tud. S a világ egyik legnagyobb csodája megtörtént, ez a nemzet életben maradt. Mi ez, ha nem sikertörténet? Miért nem tudunk így gondolni magunkra? – tette fel a kérdéseket. Hogyan másképp tudnánk Trianont megtagadni, zárójelbe tenni, mint hogy éppen  Trianon napján azt mondjuk, ez a mi nemzeti összetartozásunk napja. Véleménye szerint a trianoni döntés századik évfordulóján nekünk, magyaroknak kellene elhívnunk a helyszínre az utódállamok képviselőit szembesíteni azzal, hogy nem tudtak és soha nem tudnak elpusztítani, számonkérni a szerződésben szereplő vállalásokat, köztük Erdélyben a nemzeti önrendelkezés jogát.  A rendezvény végén előbb Czegő Zoltán szavalta el az alkalomra írt versét, majd Kovács István unitárius lelkész mondott imát nemzetünk megmaradásáért, felemelkedéséért, a trianoni sebek gyógyulásáért. A megemlékezésen közreműködött Kanalas Éva magyarországi énekművész.
Farkas Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ma megnyitja kapuit a 13. EMI-tábor
Ma kezdetét veszi a 13. EMI-tábor, a gyergyószentmiklósi 3-as kilométernél. A hétfő délelőtti sajtótájékoztatón Sorbán Attila Örs, az EMI-tábor főszervezője, és Szűcs Péter, a tábor programfelelőse és az EMI alelnöke számolt be a tábor helyzetéről, programjairól. „Az utolsó simításokat végezzük!” – jelentette ki Sorbán Attila Örs, és hozzátette, hogy a tábor idén is színvonalas programokkal érkezik. A főszervező nagy vonalakban ismertette a főbb programpontokat, és felhívta a figyelmet a honlapon megtalálható programlistára, amely elérhető a www.emitabor.hu weboldalon.
„Az EMI-tábor a magyar fiatalok találkozási helye, ahol közösen átbeszéljük a kulturális, történelmi és nemzeti problémákat is. Hisszük, hogy ezek megoldása csak együtt lehetséges. Az EMI elsősorban egy független rendezvény, így idén főként a kizáróan fontos politikai kérdések fognak érvényesülni, a szórakozás és a kikapcsolódás mellett.”– hangsúlyozta az Erdélyi Magyar Ifjak elnöke.
A politikai előadásokon a meghívott erdélyi magyar közéleti képviselők taglalják az autonómiai törekvéseket, és az erdélyi érdekképviseleti lehetőségeket. Az autonómia kapcsán Kérdezz-felelek Izsák Balázzsal beszélgetésen vehetnek részt az érdeklődők, ahol a fiatalok, és az érdeklődők az önrendelkezés főbb tudnivalóiról hallhatnak. Szent László éve alkalmából Harangozó Imre tart majd előadást a lovagkirályról. A trianoni centenárium kapcsán két 1918-as témájú előadásra is sor kerül, melyet Vincze Gábor és az EMI-tábor életében először előadó Köő Artúr történész tart majd. Idén első alkalommal vesz részt a táborban Bayer Zsolt publicista, aki Trianonról másként címmel ad elő.
A főszervező örömmel jelentette be, hogy idén a Magyar Turán Alapítvány Kurultaj programjai is helyt kapnak a táborban. A Hagyományörző téren ősmagyar kultúrát megelevenítő bemutatók, jurta építés és különféle előadások fogják színesíteni a tábor helyszínét és programpontjait. Mindemellett az Arany Griff rend hozza el a középkor hangulatát, látványos párviadalokkal és bemutatókkal.
Szűcs Péter, a tábor programfelelőse részletezte a várható felhozatalt, és elmondta, hogy a tematikus sátraknál változtatós előadásokra és foglalkozásokra látogathatnak el az érdeklődők: sport, történelem, művészet, kézműves foglalkozások, borkóstolók stb. Az újdonságnak számító EMI-sátorról a következőképpen nyilatkozott a programfelelős: „Az EMI-sátor a Szénás és az Előadósátor közötti átmenet, amely nem csupán komoly témákat taglal, hanem könnyedebb programokkal is várja a táborozókat.” Az EMI-sátorban író-olvasó találkozóra, rovásírás-oktatásra és életformákat bemutató előadásra is sor kerül.
„A Gyerek sátor csapata a koncertek alatt is vállalja a gyerekek felügyeletét”– közölte Sorbán Attila Örs. A sátor izgalmas, változatos programokkal várja a kicsiket, ahol idén először szakképzett óvónők is vigyáznak – az önkéntesek mellett – az apró résztvevőkre.
A sajtótájékoztatón az EMI elnöke közölte, hogy habár idén elmaradtak az elővételes jegyek, az első kétszáz, helyszínen megvásárolt heti jegyhez kedvezményesen lehet hozzájutni. A jegyeket szerda reggel 10 órától lehet megvásárolni a jegyirodánál. A táborba érkezők buszjáratokat is igényelhetnek, amelyek menetrendjét a honlapon lehet majd megtekinteni. A járatok a koncertek után is rendelkezésre állnak.
(Néhány előadás címe: Csép Sándorra, Csíki Sándorra, Strahl Zoltánra, Borbély Imrére és Márton Zoltánra emlékezünk-
- ’56 üzenete a mai fiataloknak - Meghívott: Wittner Mária 1956-os szabadságharcos (Budapest), - 1918 két mítosza és a békediktátumig vezető út - Meghívott: Vincze Gábor történész,
- Milyen is lesz az autonómia? – kérdezz-felelek - Meghívott: Izsák Balázs a Székely Nemzeti Tanács elnöke,
- Az egyházak szerepe az erdélyi magyarság megmaradása érdekében. Erdély.ma

Bayer Zsolt az EMI-táborban: a magyar nemzet életre van ítélve
Rendhagyó irodalomóra-szerű előadást tartott Bayer Zsolt publicista, műsorvezető az EMI-táborban csütörtökön. A magyar nemzet lelkületére jellemző a kesergés, az önmagunk siratása, de tragédiáinkból, így Trianonból is azt a következtetést kellene levonnunk: büszkék kell legyünk, hogy életben vagyunk, és ezután sem sikerül elpusztítani minket – jelentette ki.
Két nagyon bús hangulatú verssor az, amelyeket több felmérés szerint is a legszebb magyar verssorokként tartanak számon. Ezek a következők: „Elhull a virág, eliramlik az élet”, és a „Most tél van és csend és hó és halál”. Ebből is jól látható, a magyar ember lelkülete igencsak hajlamos az elkeseredésre – vezette fel Bayer Zsolt előadását.
Ő egy első hallásra megrökönyödést keltő következtetést vont le Trianon kapcsán: büszkék lehetünk, hogy létezünk.
Trianonban, amit a nemzettel cselekedtek, az egy emberre vonatkoztatva azt jelenti, hogy levágták mind a négy végtagját, és otthagyták egyedül: egy ember nem maradt volna életben. Ehhez képest ma is életben van a nemzet. „Nincs ennél nagyobb teljesítmény, nagyobb csoda, ennél nagyobb büszkeség. A trianoni tragédiából nem azt kellene leszűrnünk, hogy állandóan és folyamatosan elsiratjuk magunkat, ahogy az irodalmunk is teszi. El kellene jutnunk oda, hogy mérhetetlenül büszkék legyünk arra, hogy egyáltalán életben vagyunk – fogalmazott Bayer.
Felvetette: 1100 éven keresztül hatalmas erők mozdultak meg azért, hogy mi egyáltalán ne is létezzünk, német, tatár, török, Habsburg, szovjet-orosz és mások, országhatárokon belül és kívül.
Arra törekedtek, hogy veszítsük el nyelvünket, múltunkat, kultúránkat, és persze mindenekfelett veszítsük el a lelkünket. Soha senkinek nem sikerült. Itt állunk mi, 15 millió magyar még mindig. Nem tudtak elpusztítani, és a világnak bele kell törődnie, hogy ez a következő 1000 évben sem fog sikerülni – hangzott el. Bayer Zsolt egy javaslatot is megfogalmaz a közelgő 100 éves évforduló kapcsán:
Az utódállamokat büszkén és felemelt fejjel emlékeztesse a magyar nemzet, hogy mit ígértek száz éve: „Nem tartottatok be semmit az ígéretekből, de sebaj, mert túléltük, és itt vagyunk. Üljünk le, beszéljük újra” .
Száz év múlva is valószínűleg, a szomorú verssorokat fogják a legszebbeknek tartani, mert ilyen a magyar lelkület, de ne higgyük soha, hogy pusztulásra vagyunk ítélve. 1100 éve bizonyítjuk minden nap, hogy a magyarok életre vannak ítélve. Trianonból nekünk nem a pusztulásunkat, és önmagunk elsiratását kell levonnunk következtetésként, hanem a kiirthatatlan magyar életben maradást – szögezte le a publicista.
A nemzetállamok reneszánsza jön
A műsorvezető kitért a mai európai állapotokra is. Úgy fogalmazott, mára a liberalizmus oda vezetett, hogy a világban csak a szabadság és az egyén számít. Eközben a szabadság, amiért ezer éveken át nagyon sokan feláldozták mindenüket, mára önmaga paródiája lett. Emiatt jutottunk oda, hogy például Londonban, a metróban betiltották a hölgyeim és uraim megszólítást, hogy nehogy sértse valaki érzékenységét.
Az ember mindenből képes elmebajt csinálni, ha elég ideje van hozzá – fogalmazott. „Amikor az eszme, amire egy civilizáció épült, elmebajjá válik, az szükségképpen elkezd hanyatlani, és összeomlik, és romjain mindig épül valami új. Ezt éljük most. A globális tőkés liberális világrend omlik össze a szemünk láttára. Ami egy civilizáció összeomlása után épül, az az előbbinek a tagadása. Most az Európai Egyesült Államok akarói állnak szemben azokkal, akik azt mondják, hogy a nemzetállamokat meg kell erősíteni. A két eszme közti háború zajlik most. A jövő pedig a nemzeti reneszánsz, a nemzetállamok, nemzetek reneszánsza lesz” – vonta le a következtetést Bayer Zsolt.
Gergely Imre / Székelyhon.ro

Bayer Zsolt: „Két – három év múlva időszerűvé válhat az autonómia igény újratárgyalása.”
Először vett részt Erdély legnagyobb nemzeti táborában – a hagyományosan Gyergyószentmiklós mellett megszervezésre kerülő EMI-táborban – Bayer Zsolt publicista, aki Trianonról másként címmel tartott előadást. Az anyaországi meghívott kijelentette: a kárpát-medencei magyarság „életre van ítélve”, néhány év múlva pedig időszerűvé válhat az autonómiaigény újratárgyalása.
„Az anyaországban alkalmanként elvégzett felmérések szerint két verssort tartunk a legszebbnek: <> Petőfi verséből, valamint <> Vörösmarty Szózatából” – kezdte előadását Bayer Zsolt. Az idézett sorokból kiindulva részletezte: úgy irodalmunk, mint himnuszunk a jövőbeli reménytelenséget hangsúlyozzák. Véleménye szerint ugyanakkor a Trianonról való beszédmódot is hasonló keserűség övezi, no ha másként kellene rátekintenünk. A neves magyarországi újságíró rámutatott: a magyarság túlélte Trianont, és emiatt büszkének kell lennünk arra, hogy habár 1100 éven át német, tatár, török, habsburg és szovjet-orosz akart minket eltüntetni a történelem színpadáról, mégis még mindig létezünk. „Két-három év múlva büszkén kell hazánk szétszakítói ellenállni, és azt mondani: itt az ideje újra beszélni azokat az autonómiára – és az ahhoz kapcsolódó további jogokra – vonatkozó ígéreteket, amelyeket mind a mai napig nem teljesítettek. Mi már bebizonyítottuk, hogy életre vagyunk ítélve.” –jelentette ki az újságíró.
Bayer előadásában kitért a jelen liberalizmusára is, amely szerinte az egykori feltörekvő polgárság ideológiájából napjaink legnagyobb tragédiájává vált. Véleménye szerint a liberalizmusnak jelenleg két dimenziója ismert: a szabadság- és az én kérdése. A szabadságot olyan abszolútumként értelmezik, amelyet folyton hajtogatnak, de nem tudnak elérni, azért pedig a legnagyobb önzésként kezelik. E két tényező jelenünk nyugatában a nemzetállamok felszámolására törekszik. „Európa mi vagyunk. Mi, a mindig lesajnált, a nyugat által megvetett Közép- és Kelet-Európa. Ez irgalmatlan felelősség és kihívás, melynek itt és most kell megfelelnünk. Nem magunk miatt kell kiállnunk, hanem az elkövetkezőkért. Emiatt mi nemcsak a szabadság és az ego dimenziójában kell, létezzünk. Nekünk öt-hat dimenziósnak kell lennünk: gyermekekkel, hittel, hazánk iránti elszántsággal” – hangsúlyozta Bayer, majd hozzátette: Trianon kapcsán nem pusztulásunkat és önmagunk elsiratását kell látnunk, hanem azt az erőt, ami életre és megmaradásra késztet minket.
A 13. EMI-táborban, pénteken, Vincze Gábor történész és Babucs Zoltán hadtörténész előadásai is hallhatóak lesznek az Előadósátorban. Az EMI-sátorban a motoros életformát fogja bemutatni Szentjobbi Endre, az első romániai motorosklub megalapítója. A gyerekekkel érkezőket állandó programok fogadják a Gyereksátorban, a Művészsátorban és a Szénásban pedig kreatív kikapcsolódásra van lehetőség. Ma este az Omen és a Zorall zenekarok csapnak a húrok közé, a Kisszínpadon pedig a The Strangers és a Metalon együttesek fellépése lesz. látható. A fesztiválra a napijegy 30 lejbe kerül, a további napokra 120 lej. Gyergyószentmiklós és a tábor között menetrend szerinti buszjárat közlekedik, melynek programját az alábbi linken (http://www.emitabor.hu/erdely/buszjaratok-a-taborba/) találhatják az érdeklődők. Egyéb információkért és érdekességekért bárki ellátogathat a fesztivál honlapjára az www.emitabor.hu/erdely címen.
Az Erdélyi Magyar Ifjak sajtóirodája; Erdély.ma

Saját sírját ássa a vadliberalizmus?
Nemzetállamok reneszánsza
Az augusztus 26–30. között 13. alkalommal megszervezett EMI-tábor egyik meghívottja volt az anyaországi Bayer Zsolt író, újságíró, aki csütörtökön Trianonról másként címmel tartott előadást, „jajongás” helyett arra összpontosítva, mit és hogyan tehet most a magyarság, annak érdekében, hogy mindannyiunknak élhető élete legyen.
Bayer Zsolt pályafutása során bőven kapott hideget és meleget is, saját bevallása szerint akkor biztos abban, hogy valamit bizony mégiscsak jól csinál, amikor egyazon nap jelenik meg két különböző magyarországi sajtótermékben a neve mellett a „zsidó”, illetve a „náci” jelző.
Aki még nem hallotta élőben, kötetlenül beszélni, lendületes, nagy lexikális tudást birtokló előadót ismerhetett meg személyében, aki bár nem rejtette véka alá véleményét kényesnek tartott kérdésekben sem, csak jó adag rosszindulattal vádolható szélsőségességgel.
Az általa idézett történelmi események, Magyarország sorsát meghatározó személyiségek (némelyik nagysága igencsak megkérdőjelezhető) sorolása, az összefüggések feltárása tényleges ismeretanyagra épült, mondandóját adatolva, konkrét érvekkel alátámasztva tolmácsolta.
Nyilván lehetetlen a teljes előadás szövegét visszaadni, ellenben néhány mozaikszerű gondolatot érdemes felidézni. Mint fogalmazott, 1100 éve felfoghatatlan politikai erők dolgoztak, dolgoznak a magyarság elsöprésén, sikertelenül. Trianon közelgő évfordulóján, száz évvel a magyarságot ért tragédia után az önsajnálat helyett ki kell állnunk, azt kell mondanunk: íme, ma is élünk, vagyunk, és ez így lesz a következő száz évben is. Talán ideje lenne egy baráti beszélgetés keretében felvetni: mi az, amit a százéves ígéretekből betartottak az országrészeket megkaparintó államok (majdnem semmit), és mi az, amit talán ideje lenne újratárgyalni.
Nincs olyan eszme, amit az ember, ha elég ideje van rá, ki nem csavar az abszurditásig, önmaga paródiájává nem tesz, most a liberalizmuson a sor, mondta Bayer, példaként hozva fel többek között, hogy Angliában betiltották a „hölgyeim és uraim” megszólítást, mert túl kirekesztő a más nemi identitást vallókkal szemben, vagy – ami normális ésszel felfoghatatlan –, hogy Koppenhágában zoofilek számára nyitnak bordélyokat. Csak az „én” és a „most” számít, szemben bármiféle hagyományos értékkel. Úgy véli, ez a folyamat óhatatlanul véges, a Nyugat hanyatlik, és a jövő a nemzetállamoké lesz, szó sincs tehát arról, hogy pusztulásra lennénk ítélve. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy a demográfiai mutatók javuljanak, magyarán: szülessenek gyerekek. Különben minden diplomácia, minden erőfeszítés teljesen fölösleges.
Mindenkinek tudnia kell azt is: azon a bizonyos decemberi szavazáson, amikor arról kellett dönteni, kapjanak-e állampolgárságot az erdélyi magyarok is, a nemet választók között bizony szép számmal akadtak olyanok, akik innen vándoroltak ki. Azzal a felkiáltással tették ezt, hogy: „én hosszú éveken át megkínlódtam a magyarországi állampolgárságért, nehogy már mások csak úgy megkapják.” Ezt tudomásul kell venni, és ezen mentalitás ellen kellene cselekedni.
Farkas Imola / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Kerekasztal-beszélgetés a kárpát-medencei magyarság összetartozásáról Kolozsváron
„Egy vérből” címmel nyilvános kerekasztal-beszélgetésre kerül sor az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács kolozsvári szervezetének rendezésében november 21-én, 18 órától a Bocskai-ház (Sapientia EMTE rektori hivatala, Mátyás király utca 4. szám) Óváry termében.
A kárpát-medencei magyarság összetartozásáról szóló beszélgetésen jelen lesz Bayer Zsolt, György Attila, Kristály Lehel, Pósa Károly, Sólyom Péter és Szentesi Zöld László, az est házigazdája pedig Borbély Zsolt Attila lesz.
A helyek korlátozott számára való tekintettel a szervezők kérik, hogy az érdeklődők előre jelezzék részvételi szándékukat az EMNT kolozsvári irodájának a 0264 455 161-es telefonszámon, vagy a demokraciakozpont@gmail.com elektronikus postacímen. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sajtóirodája; Erdély.ma

Bayer Zsolt Kolozsváron: egy csőcselékünk van
A külhoni magyarok szavazati joga, a bevándorlás, az iszlám mint kulturális fenyegetés és a kortárs liberalizmus vétkei voltak terítéken azon a kolozsvári kerekasztal-beszélgetésen, amelyen ismert erdélyi, magyarországi és délvidéki közéleti személyiségek vettek részt.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által szervezett eseményen Borbély Zsolt Attila politológus-közíró töltötte be az est házigazdája szerepet. Rámutatott: Trianonkor nemcsak területeket csatoltak el Magyarországtól, hanem elválaszthatóvá tették a nemzetérdeket az államérdektől.
Borbély – bár szándékosan nem mondta ki a politikus nevét – Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke által a határon túli magyarok szavazati jogának eltörléséért kezdeményezett aláírásgyűjtését hozta fel kortárs példaként. A csíkszeredai György Attila József Attila-díjas író szerint a szavazati jog megvonása nonszensz. A közönség derültségére hozzáfűzte: ő szeret csúnyán beszélni, ezért kimondja Gyurcsány nevét.
Bayer Zsolt újságíró-publicista emlékeztetett, a Kádár-rendszer „suttogó propagandája” azt terjesztette, Kis-Magyarország területén azért élnek jól az emberek, mert megszabadultak az elcsatolt területeken élő magyaroktól.
Szerinte „az ótvaros lumpen prolik” ezt ma sem gondolják másként. Hozzáfűzte: számtalan olyan, Erdélyből áttelepült emberrel beszélt, akik a 2004-es népszavazáson előre megmondták, hogy nemmel szavaznak, hogy ha ők annyit küszködtek az állampolgárságért, nehogy már a többiek „ingyen” megkapják. Megvannak a ti saját büdös bunkóitok is, mert egy csőcselékünk van” – vonta le a tanulságot Bayer Zsolt.
Szentesi Zöld László délvidéki példával szemléltette, milyen erős törekvés volt a kommunista rezsim ideje alatt, hogy a helyi kulturális életet megkülönböztették a magyarországitól, ezért beszéltek jugoszláv magyar irodalomról meg erdélyi magyar irodalomról. Szerinte a normális nézőpont az, hogy a székelyderzsi magyar ugyanannyira magyar mint a Zala megyei. Kiss Előd-Gergely / Krónika (Kolozsvár)