Ápr. 29-30-án tartották meg Szabédon és Kolozsváron a III. Szabédi-napokat. Szabédon a református templom falára elhelyezett, Hunyadi László szobrászművész által készített Szabédi László-emlékplakett leleplezése alkalmából Hubay Miklós, a Magyar Pen Club elnöke és Kötő József, az RMDSZ ügyvezető alelnöke, az EMKE főjegyzője tartott beszédet. Kolozsvárott tudományos értekezlet kezdődött Magyar irodalom - magyar egyetem témakörben. Előadást tartott Kántor Lajos, Lászlóffy Aladár, Cs. Gyimesi Éva, Péntek János Kolozsvárról, Szász János Bukarestből, Gheorghe Cusing Londonból, Pomogáts Béla és Hubay Miklós Budapestről. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 5., RMDSZ Tájékoztató, 274. sz., máj. 3./

Az utóbbi években nyilvánvaló a budapesti Nemzeti Színház törekvése, hogy színházi kapcsolataival, játékrendjével a magyar kultúra egységét tükrözze színpadhoz juttassa a magyarországi és határon túli szerzők műveit, állapította meg Páll Árpád színikritikus. Ezt példázza az, hogy a színház meghívásos drámapályázatot írt ki. Három egyforma díjjal jutalmazta a zsűri Sütő András Balkáni gerle, Hubay Miklós Lavina és Páskándi Géza Diana és a róka című drámáját. A díjkiosztás márc. 16-án történt. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 6./

Születésének 90. évfordulója alkalmából okt. 30-án Horváth Imre-emléktáblát lepleztek le Nagyváradon, a költő házának falán, a mai Horváth Imre utcában. Az avatáskor dr. Indig Ottó, a nagyváradi Ady Társaság elnöke, a kétnyelvű márványtábla kezdeményezője emlékezett a költőre, majd Daniel Vulcu és Meleg Vilmos színészek szavalták el Horváth Imre néhány költeményét. A táblát Hubay Miklós, a magyar PEN-Klub elnöke leplezte le, majd Kapy István nagyváradi alpolgármester koszorúzta meg. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 2-3./

Először Digitális Halhatatlanoknak nevezték azt a kezdeményezést, hogy a kortárs Kossuth-díjas írók munkái Internetre kerüljenek. Jelenleg Digitális Irodalmi Akadémia a neve, 1999 januárjára már mindegyikükről lesz anyag a világhálón. A következő írók munkái kerülnek Internetre: három erdélyi, Sütő András, Kányádi Sándor és Lászlóffy Aladár, egy felvidéki, Dobos László, két nyugati magyar író, Határ Győző és Méray Tibor, továbbá: Gyurkó László, Csoóri Sándor, Rákos Sándor, Jókai Anna, Juhász Ferenc, Hubay Miklós, Bertók László, Orbán Ottó, Fejes Endre, Tandori Dezső, Lázár Ervin, Szabó Magda, Lakatos István, Petri György, Esterházy Péter, Nádas Péter, Faludy György /Kanadából hazatért/, Bodor Ádám, Spiró György, Takáts Gyula, Kuczka Péter, Gyurkovics Tibor, Mészöly Miklós, Moldova György, Ágh István, Sánta Ferenc, Konrád György, Somlyó György, Kertész Imre, Parti Nagy Lajos, Rakovszky Zsuzsa. - Megállapodtak az elhunytak műveinek gondozásáról és Internetre juttatásáról: jelenleg tárgyalnak Illyés Gyula, Szabó Lőrinc, Pilinszky János, Mándy Iván és Weöres Sándor hagyatékának megvásárlásáról. /Magyar Hírlap, szept. 3./ Gyurkó László a kommunista rendszerben Kádár János életrajzot, Petri György pedig a rendszerváltás után hírhedt vallásgyalázó verset írt.

Petőfi Sándor halálának 150. évfordulója alkalmából a Magyar PEN Klub, Román PEN Klub és a Romániai Magyar PEN Klub július 30. és augusztus 1. között nemzetközi írótalálkozót rendez Marosvásárhelyen, Segesváron, illetve Fehéregyházán és Székelykeresztúron. Július 31-én a résztvevők jelen lesznek a fehéregyházi ünnepségen és megkoszorúzzák az újonnan felavatott Petőfi-szobrot, majd Székelykeresztúron felkeresik a Gyárfás-házat, ahol a költő utolsó estéjét töltötte, 20 órakor irodalmi estet tartanak a keresztúri múzeum nagytermében. Augusztus 1-jén Marosvásárhelyen kerekasztal-beszélgetés során a költészet, az irodalom mai hivatásáról lesz szó. A nemzetközi írótalálkozón - többek között - jelen lesznek Konrád György, a Nemzetközi PEN alelnöke, Hubay Miklós, a Magyar PEN Klub elnöke, Ana Blandiana, a Román PEN Klub elnöke, Pomogáts Béla, a Magyar Írószövetség elnöke, Bányai János, Kontra Ferenc, Toldy Éva (Jugoszlávia), Dobos László (Szlovákia), Váry Fábián László (Ukrajna), Dávid Gyula, Egyed Emese, Farkas Árpád, Fodor Sándor, Gálfalvi György, Gálfalvi Zsolt, Horváth Andor, Kántor Lajos, Kelemen Hunor, Kányádi Sándor, Kovács András Ferenc, Lászlóffy Aladár, Markó Béla és Sütő András. /Nemzetközi írótalálkozó a Petőfi- évfordulón. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 28./

Petőfi halálának 150. évfordulójára emlékezve júl. 31-én a PEN-központok irodalmi estet szerveztek Székelykeresztúron. A múzeumban népes hallgatóság előtt megtartott rendezvényen hazai és külhoni magyar és nem magyar írók népes csoportja volt jelen. Gálfalvi Zsolt, a Romániai Magyar PEN Klub elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, utána Ana Blandiana, a Román PEN Klub elnöke, majd Hubay Miklós, a Magyar PEN Klub elnöke és Pomogáts Béla, a Magyar Írószövetség elnöke mondott beszédet. A méltatóbeszédek után a költők kaptak szót, Petőfi-ihlette verseket olvastak fel, saját műveikből nyújtottak ízelítőt. Jean Luc Moreau Franciaországból Petőfi-verseket olvasott fel magyarul és franciául. /Pen-központok irodalmi estje Székelykeresztúron. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 3./

"A tokaji írótábor idén aug. 14-6-a között zajlik Magyarság és Európa - Németh László irodalmi vitái címmel. A tanácskozást, elnöki minőségében, Székelyhidi Ágoston író, kritikus nyitja meg. A gazdag programban szerepel többek között: Millenniumi Irodalmi Emlékpark létesítése, koszorúzás Széchenyi István szobránál. Az előadók rangos névsorából nem hiányzik: Bertha Zoltán, Monostori Imre, Hubay Miklós, Tarján Tamás, Tornai József, Pomogáts Béla. Az idei Írótábor díszvendégei között van a 100 éve született Németh László egyik lánya, dr. Németh Ágnes, valamint dr. Lakatos István, Püski Sándor és Püski Sándorné. A Tokaji esték házigazdái Pomogáts Béla, Cs. Varga István, Kiss Gy, Csaba, és Mezei Katalin lesznek. /S. Muzsnay Magda: Németh László emlékezete Tokajba. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 11./"

A magyar kultúra nagyon sokat vesztett pozíciójából Váradon — fogalmazott Pomogáts Béla, aki az Anyanyelvi Konferencia képviseletében vett részt a Varadinumon, a máj. 2-i magyar—román kulturális közeledés napjának pedig egyik szorgalmazója volt. "Az EU sokat adhat Váradnak, használják ki! Sürget az idő, a város határozott identitással az eurointegrációban nagyobb szerepet kaphat" - javasolta Pomogáts azon a kerekasztal megbeszélésen, melyen a román kulturális folyóiratok főszerkesztőivel és nagyváradi magyar írókkal, költőkkel találkozott. Hubay Miklós drámaíróval díszvendégei voltak a román—magyar kulturális közeledést szorgalmazó egész napos eszmecsere-sorozatnak. Fölvetődött, hogy próbáljanak két nyelvű, kulturális folyóiratot indítani, amelyben magyar szerzők románra átültetett alkotásait, illetve a román írók, költők magyarra fordított munkáit közölnék. A Körösvidéki Múzeumban bemutatkozott valamennyi folyóirat és fiatal váradi testvérük, a Várad, melyet a helybeli Ady Társaság és elnöke, dr. Indig Ottó ad ki, mindenféle támogatás nélkül. Tavaszy Hajnal az Ady Társaság titkára a provincializmus kérdését taglalta: a távolságok miatt nem igazán tudni, mi történik a két fővárosban a kulturális kapcsolattartás szintjén. Dénes László költő, az Erdélyi Napló főszerkesztője szerint a kultúrát, s benne a váradit is, megölték a kommunizmus évei. /(Balla Tünde): Magyar—román kulturális közeledés a Varadinumon. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 4./

Gyermekkoráról, életéről, terveiről mesélt a 88 éves nagyváradi születésű Hubay Miklós író, drámaíró, műfordító Nagyváradon, a Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesületének meghívására tartott közönségtalálkozón. Gille Ottó rendező bevezetőjében arról beszélt: több évtizedes barátság köti Hubay Miklóshoz, és mindketten kettős szerelem áldozatai: Nagyváradé és a színházé. Hubay Miklós elárulta, a csángókról ír drámát. „Dolgozom, csak a látásommal van baj. A saját jegyzeteimet sem tudom elolvasni, bármilyen nagybetűvel írom” – mondta. /Both Abigél: Csángó-dráma Hubaytól. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 16./

Kallós Zoltán erdélyi néprajzkutatónak, Hubay Miklós drámaírónak, Fejtő Ferenc írónak, Kokas Ignác festőművésznek, Törőcsik Mari színművésznek, T. Sós Vera matematikusnak és Újfalussy József zeneesztétának ítélték oda idén a Hazám-díjat. A november 18-i díjátadáson Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke méltatta a kitüntetettek életművét. A XXI. Század Társaság elismeréseit Kocsis András Sándor alelnök és Ördögh Szilveszter író, kuratóriumi elnök adta át a díjazottaknak a Magyar Tudományos Akadémián rendezett ünnepségen. A Hazám-díjat 2001. október 31-én alapította a XXI. Század Társaság. Az elismerést a társaság évente olyan embereknek ítéli oda, akik a magyar közgondolkodásban, az ország tudományos, illetve művészeti életében kiemelkedő szerepet játszanak.  /Hazám-díj Kallós Zoltán erdélyi néprajztudósnak. = Krónika (Kolozsvár), nov. 20./

Irodalmi konferenciát és költészetnapi felolvasóesteket szervezett az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) április 12-13-án Kolozsváron, Kánon(ok). Pantheon(ok). címmel. Április 12-én az erdélyi magyar irodalmi lapok vezető szerkesztői beszélgettek a magyarországi szerzők erdélyi irodalmi folyóiratokban való jelenlétéről. A rendezvényen részt vett Orbán János Dénes (Irodalmi Jelen), Szilágyi István, Karácsonyi Zsolt (Helikon), Kántor Lajos, Balázs Imre József (Korunk), Fekete Vince és Lövétei Lázár László (Székelyföld), a beszélgetést Egyed Emese vezette. Az eszmecsere „ikerrendezvényeként” délután az ELTE két professzora, Margócsy István és Tarján Tamás irodalomtörténész beszélgetett az erdélyi szerzők magyarországi recepciójáról. A költészetnapi rendezvénysorozat másnap az E-MIL közgyűlésével folytatódott, és erdélyi magyar költők felolvasóestjével zárult. Az ARTISJUS Irodalmi Alapítvány Irodalmi Díjával tüntették ki Vida Gábor írót, a marosvásárhelyi Látó szerkesztőjét a Költészet Napján. A 90 éves Hubay Miklós, a magyar drámaírás klasszikusa, a Magyar Írószövetség és a PEN Club volt elnöke, a firenzei egyetem egykori tanára volt a Korunk Akadémia vendége április 15-én, a Kolozsvár Társaság székhelyén. /Hírek. = Helikon (Kolozsvár), máj. 10./

Szeptember 21-én, a magyar dráma napja alkalmából elismeréseket adtak át, felolvasást, beszélgetést, illetve tanácskozást rendeztek Budapesten és több vidéki helyszínen. A magyar dráma napját Madách Imre Az ember tragédiája című művének 1883. szeptember 21-i ősbemutatójára emlékezve 1984 óta rendezik meg. A Magyar Színházi Társaság, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI), a Színházi Dramaturgok Céhe és az Új Színház közös rendezvénye az OSZMI konferenciatermében kezdődött. Átadták a Szép Ernő-jutalmat: életműdíjat kapott Hubay Miklós drámaíró, a színpadi beszéd megújításáért pedig Parti Nagy Lajos író, drámaíró részesült az elismerésben. A Madách Irodalmi Társaság és a Szalézi Kollégium szervezésében szeptember 21-én kezdődött a XV. Madách Szimpózium kétnapos ülése. A tanácskozás első napjának programját Csesztvén, a művelődési házban tartották, délután koszorúzást rendeztek Balassagyarmaton, a Madách-szobornál. /Megemlékezések a magyar dráma napján. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 22./

Hubay Miklós dráma- és esszéírót, a Magyar Írószövetség és a PEN Club volt elnökét látta vendégül április 15-én a Korunk Akadémia soros rendezvénye. A 90. életévét nemrég betöltött drámaíró irigylésre méltó memóriával idézett fel eseményeket, történeteket a Kolozsvár Társaság székhelyén. Kántor Lajos irodalomtörténész köszöntötte jeles vendégét, majd Kötő József színháztörténész beszélt a meghívott munkásságáról. A Nagyváradon született Hubay Miklós életének legfontosabb helyszínei: Nagyvárad, Budapest, Genf, Firenze. Negyven darabot írt, tanított a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolán, 1955–1957-ben a Nemzeti Színház dramaturgjaként dolgozott, majd 1957-ben mindkét állásából elbocsátották. A gyerekeit is kitették az óvodából. Tizenöt éven át nem kapott állást Magyarországon, évekig fordított és a filmgyárnak írt forgatókönyveket. Azután 15 évet töltött Firenzében, ahol katedrát ajánlottak fel neki az egyetemen. /Köllő Katalin: Találkozás Hubay Miklóssal. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 17./

Hosszas vita után Nagyvárad díszpolgárává avatták Hubay Miklós drámaírót, de a többi magyar vonatkozású napirendi pont megvitatását a testület tagjai elhalasztották. A 90 éves váradi születésű drámaíró díszpolgár esetében Mihai Drecin Nagy-Románia párti (PRM) tanácsos kifogásolta, hogy Hubay Nagyváradon született ugyan, de Magyarországon alkotott. Drecin szerint alaposan meg kellene vizsgálni életművét, azt, hogy a Kossuth-díjas drámaíró nem folytatott-e románellenes propagandát a második világháború idején, amikor Genfben a Nouvelle Revue de Hongrie nevű folyóirat szerkesztője volt. Mihai Drecin, aki a PRM váradi polgármesterjelöltje is, a Szent László híd átnevezéséről szóló határozattervezetet sem hagyhatta szó nélkül: „európai gondolkodást” kért RMDSZ-es társaitól. Mihai Manea liberális párti tanácsos Ménmarótról akart hidat elnevezni, a román képviselők elvitatták Szent Lászlótól a városalapító címet. Végül elnapolták a kérdést. Ez lett a sorsa a másik két magyar vonatkozású, Delorean Gyula RMDSZ-es tanácsos kezdeményezte határozattervezetnek is. Ezekben az szerepelt, hogy az olimpiai uszoda Sonnenwirth Miklós úszóedző, míg a városi stadion Bodola Gyula labdarúgó, volt román és magyar válogatott nevét viselje. A héttagú RMDSZ-frakció hiába szavazott a halasztás ellen, esélyük sem volt a 18 román tanácsossal szemben. „Egyértelműen etnikai szavazásról van szó, kezdődik a kampány, a román tanácsosok egyelőre hallani sem akarnak róla, hogy magyar elnevezéseket hagyjanak jóvá” – értékelte a döntést Delorean Gyula. A tanácsülésen az egyetlen, magyarság számára kedvező döntés az volt, hogy visszavonták a napirendről azt a határozattervezetet, amelyben elutasítják, hogy a Rhédey-kert és a Szent László tér hivatalosan is ezt a nevet viselje a Balcescu park és Unirii tér helyett. /Fried Noémi Lujza: Kampányízű etnikai szavazás. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 25./

A néhány napja megjelent Nyilvános tiltakozás című közleményt, a Daniel Vighi temesvári író, újságíró kezdeményezését, amelyben Traian Stef, a nagyváradi Gheorghe Sincai Megyei Könyvtár igazgatójának a könyvtár éléről való feltételezett menesztése ellen tiltakozott, mintegy 63 író, irodalomkritikus, történész, és képzőművész írta alá A közlemény szerint Stef „hibája” az, hogy a könyvtár igazgatójaként olyan irodalmi rendezvényeknek adott helyet – a budapesti Noran Kiadó közvetítésével – amelyeknek meghívottjai Esterházy Péter, Konrád György, Spiró György, Bodor Ádám, Závada Pál, Ágoston Vilmos, Hubay Miklós, valamennyi nemzetközi hírnévnek örvendő író. „Emiatt – írja a közlemény – a Bihar Megyei Tanács útilaput kötne Traian Stef talpára, azzal vádolva őt, hogy »románellenes árnyalatú magyar kulturális rendezvényeket támogatott«. Az aláírás-listán nem csupán Romániában élő értelmiségiek neve szerepel, hanem Ausztrália, Németország, Franciaország, Amerikai Egyesült Államok, Lengyelország, Svájc is jelen van egy-két név erejéig, de a legtöbb szignó mégiscsak romániaiaktól érkezett. Íme a szöveg: „ A románellenesség és a »nem adjuk el az országot« szlogen jegyében időnként felélednek a Ceausescu-féle kulturális fasizmus idejéből örökölt primitív és képzelőerő-hiányos támadások, amelyek újabban Traian Stef ellen irányulnak”. A közleményt küldő feladó, Daniel Vighi ugyanakkor megjegyzi levelében: „Íme, ismét egy eset, amikor a nacionalizmust politikai ürügyként használják fel egy sikeres menedzser és kultúrember leváltására, a nagyváradi politikai klientúra érdekében. ”Kiderül a Nyilvános tiltakozás szövegéből, hogy Traian Stef „csupa hazagyűlöletből olyan nagyszerű antológiát állított össze”, amelyben tíz kortárs román novellista, a nyolcvanas nemzedék tagjainak művei olvashatók magyar nyelvű fordításban, a kötet a már említett Noran Kiadónál jelent meg, Esterházy Péter előszavával. „A budapesti Ünnepi Könyvhéten az antológiát Konrád György mutatta be, a könyvvásár egyik legfontosabb eseményeként számon tartva” –, zárul a közlemény. A listán olyan neveket találhatók, mint például: Horia Roman Patapievici, Vladimir Tismaneanu, Andrei Oisteanu, Ioan T. Morar, Ioan Grosan, Nicolae Prelipceanu, Dumitru Tepeneag, vagy Anamaria Beligan, Carmen Musat, Ovidiu Pecican stb. – Traian Stef még a helyén van. /Köllő Katalin: Civil kurázsi. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 28./

Elhunyt Hubay Miklós író
Életének 94. évében elhunyt Hubay Miklós Kossuth-díjas drámaíró, műfordító, esszéista.
Hubay Miklós 1918-ban született Nagyváradon. Már első darabja a Magyar Nemzeti Színház repertoárjában szerepelt. 1946-ban a genfi Magyar Tájékoztató Könyvtár kinevezett igazgatója lett, segítségével sok magyar író, képzőművész és muzsikus kapott genfi ösztöndíjat.
Hazatérése után a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanított, valamint a Nemzeti Színház dramaturgjaként dolgozott. Mindkét állásából egy napon bocsátották el. Évekig főként filmgyári forgatókönyveket írt és fordított. 1956. október 27. és 1956. november 2. között a Szabad Magyar Rádió Irodalmi adását vezette a Parlamentben.
Nevéhez fűződik az első magyar musical, az Egy szerelem három éjszakája,amelynek szerzőtársai Vas István és Ránki György voltak.A hosszantartó hazai állástalanság után Hubay Miklós pályafutása 1974–1988 között Firenzéhez kötődik, ahol a magyar irodalmat rendkívül népszerűvé tette az egyetemen. Közben 1981-től öt éven át a Magyar Írószövetség elnöke volt. Kezdeményezésére ünnepeljük a Magyar Dráma Napját. 1987–1996 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanára, 1991-től tíz évig a Magyar PEN Club ügyvezetője, majd elnöke – ekkor többek közt nemzetközileg elismerteti az önálló magyar PEN Centrumot Romániában.
Szabadság (Kolozsvár

Szathmári Pap Károly maradandó hagyatéka
Könyv az ember legjobb barátja. A jó könyvből tanulva, felkészülhetünk a nehézségek leküzdésére, a jövőnk építésére. A könyv a legszebb ajándék annak, aki tud gondolkodni, és ésszerűen cselekedni. Különösen nagy értékű a könyvritkaság, illetve annak újra kiadott példánya.
Szathmári Pap Károly 1842-1843-ban adta ki ERDÉLY KÉPEKBEN– című albumát. Az album akkor 10- 12 füzetben jelent meg, füzetenként 4-5 képpel. (A füzetek számát pontosan nem lehet tudni ma sem.) Ilyen típusú könyv kiadásának abban az időben nem igen volt előzménye. Talán John Paget 1839-ben megjelent könyve- Magyarországról és Erdélyről szóló útleírás- említhető, melyet fametszetben készült képek illusztráltak.
2012-ben a Kriterion Kiadó, reprezentatív formában, újra kiadja Szathmári Pap Károly albumát, abból a meggondolásból, hogy a könyvének eredeti kiadása, a viszontagságos időknek köszönhetően, rendkívül kevés példányban maradt meg. Összesen négy példány maradt fenn. Azok közül is néhány hiányosan. Ezért a legkeresettebb könyv-ritkaságok közé tartozik. A megmaradt könyv-ritkaság közül kettő Magyarországon és kettő Erdélyben, Kolozsváron illetve Nagyenyeden található.
Az Erdély képekben- tájkép-litográfia sorozata 150 példányban készült el. A kőrajzokat Kolozsváron és Bécsben sokszorosította.
A Kriterion gondozásában megjelent album 206 oldalas, formátuma: 33×23 cm, tervezője Matei László. A könyv fedőlapján Szathmári Pap Károly Torda. utza (Kolozsvár) rajza látható. A bevezető tanulmányt Murádin Jenő egyetemi tanár „Sors és pálya” címmel írta, melyben többek között a következőket megjegyzi: „Szathmári a társadalom önművelésének mozgósító útját vallotta magáénak, s ezért készen állt azonnali cselekedetekre.
Az Erdély képekben olyan honismereti kiadvány, amely szöveg és kép, olvasmány és igényes illusztráció egybefoglalásával kívánta a haza tájait, városait, történelmi emlékeit és természeti nevezetességeit megjeleníteni.”
A könyvben minden tájegységre vonatkozóan van szöveg és kép. A szöveg két részre tagolódik. Egyrészt olvasható a tájegység, a település érdekességének leírása, másrészt történelme és az ezzel kapcsolatos legendák. A szöveg mellett az illusztráció színes kőnyomatban, vagy az album szövegét vázlatszerű vonalas rajzok kísérik.
Nemcsak tájegységre vonatkozó információkat, hanem a tanulságokat is írásba foglalja. A Barcaság leírásával kapcsolatban a következőt mondja: „Légy büszke, ha ismered hazádat, s ha nem teheted, ne szégyelld lelked vágyát betölteni…Ha ékes nyelven beszélsz vagy beszélni, akarsz e hon jövő nagyságáról, tanuld ismerni hazád múltát és jelenét, hogy mondhass jövőt…”
Illusztrációit természet után rajzolja. De a tájat egyéni ízlése szerint áttrendezi. Megváltozatja az arányokat. Közelebb hozza a hegyeket. Mindezt a művészi szabadság értelmében teszi. Lényegében átkomponálja a várost, és megváltoztatja az arányokat. A rajzok, melyek a szöveget kísérik, népviseletet mutatnak be. Ilyen például a Torockói női viselet vagy a Szelistyei oláh női viselet, a Szolcsvai női viseletet-című rajzai.
Kolozsvárt bemutató szöveg a Fellegvárhoz kapcsolódik, és láttatja a város általa átfogalmazott város képét is. „Miután e tetőn látható boldog párokhoz, kiket képünk ábrázol, ekként feljutánk: minő tekintet! Míg lábunk alatti grottákban s a téltúl odaillesztett kis házikókban emberek örülnek nem irigyletes éltöknek… előttünk terül el Kolozsvár, egy feleki hegysor és mostani állásunk alkotta völgyben , oldalánál lekígyózó szép Szamosával, s önkényt eszünkbe tódulnak legott mindazon nevezetességei, mik történeteivel összeforradvák.” Szándékosan idéztem az album szövegét, hogy érzékeltessem a könyv egyik érdekességét: a szerkesztő meghagyta az eredeti szöveget, a maga ízes nyelvezetével.
A tájegységek leírásának legnagyobb részét Szathmári írta, de Nagy Ferenc, Krizbay Miklós, Dózsa Dániel, Kőváry László, Szilágy Sándor írásai is olvashatók.
Az ábrázolt helyszínek, a teljesség igénye nélkül: Torockó, Rozsnyó, Kolozsvár, Segesvár, Hátszeg, Marosújvár, Tordai– hasadék, Barcaság, Vajdahunyad, Küküllővár, Válaszút, Gyulafehérvár.
Szathmári az alkotásában a heroikus fokozás stílus jegyeit alkalmazta.
A könyvet Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa és a Kriterion Kiadó szervezésében a Főkonzulátuson mutatták be azzal a szándékkal, hogy a szerző Szathmári Pap Károly születésének 200. évfordulója alkalmából tisztelegjenek a nagy művész emléke előtt.
A könyvet méltatta Magdó János főkonzul, Murádin Jenő művészettörténész, H. Szabó Gyula, a Kriterion Kiadó igazgatója.
Magdó János a könyv szerkezeti összeállításáról beszélt. Kép és szöveg kapcsolódik össze, a kis leírásokban van kritikus magyarázat is, ami nemcsak a tájegységre vonatkozik, hanem általános érvényű gondolat. Az 1842-43-as években kiadott füzetek eladási gondokat eredményeztek, melyeknek következtében belebukott a vállalkozása.
Szathmári Pap Károly ennek hatására határozott úgy, hogy elmegy Bukarestbe, ahol Havasalföld fejedelmének szolgálatába szegődik.
Szathmári Pap Károly az erdélyi tájképfestészet megteremtője, akinek születésnapjához kötődik a romániai fényképészet napja is.
Murádin Jenő kiemelte, hogy a 2008-ban kiadott Szathmári Arcképcsarnoka mind a román, mind a magyar kultúrához tartózik. Szathmári Pap Károly emblematikus figurája a Kárpát Medence tájainak. Az Erdély képekben-című, füzetekben megjelentetett alkotása egyedülálló. Először próbálkozott olyasmivel, amivel eddig Erdélyben senki. Első olyan ábrázolást tartalmazza, mely az erdélyi tájakat mutatja be füzetekben. Azért, mert ilyen formában könnyebben eladható volt.
Szerinte nem volt politikus alkat. Bukarestben befogadta a magyar menekülteket. Magyar lapokat adott ki, és amit ebből a könyv kiadásából is kiderül, milyen szinten zajlott az oktatás a Kolozsvári Református Kollégiumban, melynek Ő is diákja volt.
Ismerte Vörösmarty Mihályt, Berzsenyi Dánielt. Azok a szövegek, melyeket Ő írt a füzetekbe a legjobbak.
H. Szabó Gyula szerint Szathmári Pap Károly összeköti a magyar és román kultúrát. A román képzőművészeti élet egyik jeles képviselője volt. A gazdag bojárok megrendelték abban az időben nemcsak a maguk, de a feleségeik arcképét is. Mindez megélhetést biztosított a művészeknek.
Bukarestben élt és alkotott, de Ő a magyar kultúrát is támogatta. Szathmári Pap Károly Bukarestben a református egyház gondnoka illetve presbitere volt. A Református temetőben nyugszik.
H. Szabó Gyula bemutatta a Kriterion Kiadó megújult honlapját és a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon online változatát.
Az igen értékes kötet megjelenését a Jakabffy Elemér Alapítvány és a Nemzeti Kulturális Alap támogatta. Szerkesztette H. Szabó Gyula. Tördelés: Szabó Anikó.
Készült a kolozsvári IDEA és GLORIA Nyomdában.
A könyv kivitelezésében és tartalmában méltó arra, hogy mindenki könyvtárában, előkelő helyen, ott legyen.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro,

Fesztivál a holnaputánért: „A Holnap után”
Megkezdődött Nagyváradon „A Holnap után” címet viselő művészeti fesztivál, amelynek alapító okiratát (A Holnap irodalmi csoport száz évvel ezelőtti mintájára) heten írták alá a Szigligeti színház páholyelőcsarnokában.
„Ennyi embert itt csak akkor láttam, amikor diszkó volt!” – állapította meg Gáspárik Attila Nagyváradon, ahol valóban megtöltötte a színház páholyelőcsarnokát is, majd később a művelődési ház nagytermét is A Holnap Után címet viselő fesztivál közönsége. A Pece-parti Párizs magyarsága ezúttal sem cáfolt rá hírére, hogy szereti számontartani nagyságait, akik döntően befolyásolták a magyar kulturális élet alakulását. A Holnap után fesztivál is ebből a tudatosságból született, amint az az Alapító okirat szövegéből kiderül, amit Kardos M. Róbert színművész olvasott fel a Szigligeti Színház páholyelőcsarnokában, népes hallgatóság előtt:
Alapítjuk ezt a fesztivált azért, hogy a mindent elfedő idő ne diadalmaskodjék az emlékezet fölött. Abban a hitben, hogy A Holnap nemzedékének akarását, alkotó erejét az utána következő nemzedékek folytatni tudták, folytatni tudják. Példájuk bizonyítja: e város teremtő szelleme el nem fogy. Újra és újra föllángol, még akkor is, ha a történelem hatalmas erejével néha elfojtani igyekszik. Nagyvárad magyarul szólalt meg Európa színpadán. És ennek már több mint ezer éve. Kimagasló személyiségeket adott a magyar kultúrának, akik által mind e város, mind a magyar kultúra gazdagodott. E fesztivál küldetése A Holnap nemzedékétől elindulva felkutatni azokat a személyiségeket, akik e városban születtek, avagy életük egy részében itt alkottak, s munkásságuk révén Nagyvárad megőrizte kiemelkedő szerepét a magyar kultúra történetében. Mi, alapítók bízunk abban, hogy méltók leszünk az emlékükhöz. A folytonosságra gondolván tekintünk a múltra, s cselekszünk a jövőért. Kelt Nagyváradon, 2013 április 18-án.
A Holnapot is anno heten alapították, ennek mintájára A Holnap után-t szentesítő dokumentumot is a hét alapító tag - Cvikker Katalin, a nagyváradi Szigligeti Színház főigazgatója, Szabó K. István rendező, a Szigligeti Színház művészeti igazgatója, Szőke Kavinszki András bábművész, a Liliput társulat művészeti igazgatója, Sorbán Attila író, Boka László irodalomtörténész, Dimény Levente színművész, a Nagyvárad Táncegyüttes művészeti igazgatója, Marcu Ágnes csellóművész, a nagyváradi Művészeti Egyetem dékánja – írta alá.
A Holnap irodalmi antológia 1908-ban jelent meg és a modern magyar irodalom kezdetét jelentette. Mellette: A Holnap után fesztivál plakátja 2013-ban
Az Alapító okirat egy példányát az Országos Széchényi Könyvtárban, egyet a színház levéltárában őrzik majd, és minden alapító tag is kapott egy-egy példányt.
Az ünnepélyes pillanatok után Boka László nagyváradi származású irodalomtörténész és Filep Tamás Gusztáv művelődéstörténész tartott előadást A Holnapos nemzedéket követő kulturális életről. Előadásukból kiderült: annyi író, költő, képzőművész, kreatív alkotó ember élete kapcsolódik Nagyváradhoz, hogy képtelenség lenne egyetlen estébe, de még egy négynapos fesztiválba is besűríteni őket.
A Holnap irodalmi társaság progresszív ereje abban rejlik, hogy a világban lévő összművészeti hatásra figyelt, azt az elvet vallotta, hogy az egyik művészeti ág a másik művészeti ágat tudja megvilágítani. Irodalom, színház, festészet, fotóművészet kölcsönhatására épültek A Holnapos matinék, mondta Boka László. Ezt az elvet később is magukénak vallották azok a tehetségek, akik innen indultak vagy rövidebb-hosszabb ideig Nagyváradon alkottak.
Filep Tamás Márait idézte, aki ugyan csak a második bécsi döntés után jutott el először a Körös-parti városba, mégis így írt Váradról: „Kevés várost ismerek olyan alaposan, mint Váradot, ezt az ismeretséget az irodalom megelevenítő erejének köszönhetem. Váradról legendákat küldtek szét a világba az írók, akik ott születtek vagy onnan szakadtak el, künn a világban, Pesten, magyar vidéken nem találkoztam soha olyan forró vallomásokkal, mint ahogy a váradiak tudtak beszélni szülő- vagy nevelővárosukról.”
Miklós Jutka, Emőd Tamás, Dutka Ákos, Gulácsi Irén, Tabéry Géza és társaik tartották fenn A Holnap irodalmi kezdeményezés utáni kulturális pezsgést a városban. A képzőművészeti élet is tobzódott, olyan tárlatok nyíltak Váradon 1909 és 1925 között, mint a Márffy Ödöné, Rippl-Rónaié, a nagybányai csoporté, Mund Hugóé, Dömötör Gizelláé, Szolnay Sándoré. 1926 és 1939 között a Váradiak csoportja évente állított ki a névadó városukban
Boka László felidézte a nagyváradi születésű Hubay Miklós drámaírót, rádióst, az első magyar musical társszerzőjét, aki 1956 október-novemberében a szabad Magyar Rádió irodalmi műsorát vezette a Parlamentben. 2011-ben hunyt el – személyes emlékét idézte vele kapcsolatban az irodalomtörténész: „Halála előtt találkoztam vele az Írószövetségnél. Már nem látott, teljesen megvakult. Hármasban beszélgettünk az Írószövetség elnökével, Miklós bácsi azt mondta, hogy mégiscsak haza kellene mennie Váradra meghalni. Megszorította a kezemet, az elnök közbeszólt, hogy ugyan már, Miklós bácsi, hisz ott már minden megváltozott, semmi nem az, ami annak idején volt! Hubai Miklós felém fordult (tudta rólam, hogy váradi vagyok), és bár nem látott, azt mondta nekem: De hát a Körös illata...az mégiscsak még mindig ugyanaz!”
maszol.ro.

Két könyvet is bemutattak
Nagyvárad- Vasárnap délután a Szent László Napok keretében kettős könyvbemutató helyszíne volt a vár Bethlen-terme. Dr. Kiss András kötetét, majd egy tanulmányt mutattak be a PAT szervezésében.
Az érdeklődőket Csomortányi István, az EMNP Bihar megyei szervezetének elnöke köszöntötte, majd dr. Kiss András, az Egy váradi orvos visszaemlékezései Magyarországon című könyv szerzője beszélt az eddig megjelent írásairól, illetve saját életéről. Arra hívta fel a figyelmet: míg a sorozat első két kötete a 20. századon vonul végig, addig a most bemutatandó a Magyarországon összegyűlt emlékeinek az összefoglalója, 1989. december 2-tól „attól a szomorú naptól kezdve, amikor elhagytuk Váradot”, egészen 2007. január 1-ig, vagyis a tényleges nyugdíjba vonulásáig. Azt állította: előző írásai nagyon kedvező fogadtatásban részesültek, volt aki úgy gondolta, hogy „erdélyi életünk tükrei”, és még a Kányádi-házaspár is azon véleményét fejezte ki, hogy meggyőzően szépek, és sokat jelentettek számukra. Megítélésében nála jobban senki se nehezményezte, hogy áttelepültek, de aggódott gyermekei és unokái sorsa miatt, féltette magyarságukat, és ha korábban megbukott volna a Ceauşescu-féle diktatúra, akkor nem mennek ki. Önmaga igazolásaként tettét ugyanakkor azzal is indokolta, hogy akik ítélkeznek azok fölött, akik elhagyják szülőföldjüket, inkább bízzák ezt az eltávozók lelkiismeretére. Úgy fogalmazott: nem tudatosult bennük, hogy egész addigi életük értelmét és eredményét hagyták maguk mögött, csak az foglalkoztatta őket, hogy mi lesz az elkövetkezendő napok, évek teendője, hogy tudnak majd alkalmazkodni a gyökeresen megváltozott körülményekhez, új otthont teremteni maguknak. Ugyanis míg itt bel- és szívgyógyász főorvosként dolgozott, kint háziorvosként folytatta, főleg amiatt, hogy ne legyen főnöke. A megpróbáltatáson pedig a mindennapi helytállással, és a mindig mellette álló felesége segítségével próbált túllépni. Dr. Kiss András hangsúlyozta: lélekben és fizikailag ma is erdélyinek, illetve partiuminak érzi magát. Sűrűn hazalátogat, gyantai házát menedékként megtartotta, és a Rulikowszki temetőben vásárolt magának sírhelyet. Magyarországon az elmúlt három évben három igaz barátságot kötött, az illető személyek Hubay Miklós, Pitti Katalin és egy franciaországi katalán. Amúgy évtizedek óta naplót vezet, a könyvben ilyen jellegű vallomásai, a társadalommal, a politikával, a kultúrával foglalkozó levelei, cikkei, beszédei találhatóak meg, több tucatnyi fénykép kíséretében. Előbbiek közül kettőt fel is olvasott: az egyik Jovián György képzőművész egyik tárlatának nyitóünnepségén hangzott el, a másik pedig a Magyar Nemzetben jelent meg 1999-ben, és a kettős állampolgárság ügyével foglalkozott.
Tanulmánykötet
A rendezvényen bemutatott másik kiadvány (Partium- társadalom, területfejlesztés) tulajdonképpen egy széria részét képező tanulmánykötet, mely a Partium Keresztény Egyetem gondozásában látott napvilágot, dr. Szilágyi Ferenc és Zakota Zoltán oktatók szerkesztésében. A munka hátteréről előbbi beszélt, aki egyben a Partiumi Autonómia Tanács (PAT) elnöke is. Azt mondta: a sorozat saját frusztrációjának köszönhető, mert zavarta őt, hogy a Partium megszűnt összekötő kapocs lenni Erdély és Magyarország közt, romlott a kapcsolattartás minősége, Várad pedig elveszítette kulcsfontosságú pozícióját. A hendikep oka szerinte a regionális identitás gyengesége, a tudományos alapok hiánya, az, hogy nem létezik egy erre vonatkozó mozgalom, vagy intézményes háttér, és még a szakemberek többsége se tudja igazából, hogy hol húzódnak a Partium határai.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Thorma János- és a Bay- gyűjtemény – kettős könyvbemutató a Bernády Házban
Két különlegesen szép és jelentős művészeti kiadvány bemutatójára kerül sor Marosvásárhelyen a Bernády Házban szeptember 3- án, csütörtökön délután 6 órától. Mindkét könyv igazi csemege a művészetkedvelők számára, rendkívül gazdagon mutatják fel Thorma János életművét, illetve a nagybányai művésztelep kivételes értékeit. A kötetek szerzői, létrehozói közül többen eljönnek az eseményre, amelyen Kovács Zita – Büki Barbara Thorma János című könyvét és Büki Barbara – Kovács Zita Bay-gyűjtemény című albumát ismerhetik meg az érdeklődők. A kiadványokról rövidfilm is készült, azokat is levetítik a rendezvényen, majd Nagy Miklós Kund művészeti író és Henter György, a marosvásárhelyi Vártemplom lelkipásztora méltatja a kiadói újdonságokat.
A könyvek születéséről, a bemutatott művészekről, művekről sok érdekesség hangzik majd el azon a beszélgetésen, amelynek résztvevői dr. Bay Miklós budapesti műgyűjtő, Kovács Zita művészettörténész, a bajai Türr István Múzeum igazgatója és Szakál Aurél kiadó, a kiskunhalasi Thorma János Múzeum igazgatója. Az eszmecsere helyi vonatkozásokat is felvethet, hiszen dr. Bay Miklós Marosvásárhelyen volt egyetemista, itt szerezte orvosi diplomáját az 1950–60-as évek fordulóján, Kovács Zita pedig Vásárhely és Baja testvérvárosi kapcsolatai révén is sok vásárhelyi művészetpártoló ismerőse.
A példás műgonddal és nagy szakértelemmel, hosszas kutatómunka nyomán tudományos igénnyel megírt és szerkesztett kötetek kiadását a kiskunhalasi múzeum vállalta fel. A Thorma János- életműkatalógus 231 reprodukciót tesz közzé, 542 festmény adatait tartalmazza. A nagyszerű Bay-kollekció több évtizedes kitartó gyűjtés eredménye. Az album 222 műalkotást – festményt, grafikát, szobrot – tartalmaz. Többségük nagybányai alkotók műveit reprodukálja, de szerepelnek a kötetben a kortárs magyar képzőművészet más jelesei is. A könyvekről a későbbiekben bővebben szólunk lapunkban.
Népújság (Marosvásárhely)

Nagyszínpadi évadnyitó: vígjáték és társadalomkritika
Csiky Gergely Buborékok című vígjátékával nyitotta 2015-16-os nagyszínpadi évadját a nagyváradi Szigligeti Színház. A premiert október 9-én, pénteken este láthatta a közönség a színházban.
A nagyváradi Szigligeti Színház nem feledkezik meg a klasszikus magyar drámai művekről, hiszen az elmúlt évek Liliomfi, majd Liliom előadása után ismét egy jelentős klasszikus magyar színházi szerző, Csiky Gergely egyik darabját, a Buborékokat mutatta be az idei évad első nagyszínpadi premierjeként. És ezúttal sem a nosztalgia, az irodalomtörténeti vagy pedagógiai szándék vezette a társulatot, hanem az a jól felfogott, és a színpadon láthatóvá tett belátás, hogy a klasszikus műveknek van mondanivalójuk a ma embere számára is. A Buborékok ugyan a 19. század második felének Magyarországán, az úgynevezett békebeli időkben játszódik, amikor még Pankota is Magyarország volt, és amikor a Muresan Dumitrukból lettek a Morosán Demeterek nem pedig fordítva, de az alapvetően vígjátéki felütésű, idillikus hangulatú darabban kirajzolódik egy társadalmi osztály, sőt, egy ország válságának a tragikuma, ami könnyen transzponálható a huszonegyedik század Romániájába is.
Párhuzamok
Hogy a Buborékok a mának is szól, az a társadalom működési mechanizmusainak párhuzamából adódik: hiszen ma is, csakúgy mint régen, befolyásos szülők tökkelütött fiaiból lesznek képviselők (ha van elég pénz a megválasztásukhoz), az önzetlen barátok(nők) ajándékai valójában a megvesztegetés eszközei, de a kivagyiság, a rongyrázás is ugyanolyan igénye ma a sekélyes lelkeknek, mint volt egykoron. Csak egyvalamiben látok éles különbséget a Buborékokban megrajzolt akkor és a jelenben tapasztalható most között: a köztisztviselő Rábay Miklós (Csatlós Lóránt) kínosan és érdemben is ügyel a jó hírére, ezért a Körös-szabályozási munkálatok közbeszerzési eljárása során a megvesztegetettségnek pusztán a gyanújára is lemond hivataláról. Ma már a köztisztviselőket nem kínozzák effajta skrupulusok, az ő lemondatásukhoz nem tisztességre, becsületre, lelkiismeretességre, hanem alapvetően a korrupcióellenes ügyészség kényszerítésére van szükség. A darab rendezője, a Szigligeti Színház Magyarországról érkezett új művészeti vezetője Novák Eszter nem aggályoskodott egy ennyire áthallásos művel bemutatkozni a váradi publikum előtt, és azok, akik érintve érezhetik magukat, tőle könnyebben elfogadhatják a fricskát, még ha magukra venni az inget eszük ágában sincs.
Víg dráma
Mindezek után még inkább fontos hangsúlyozni, hogy a darab társadalomkritikai éle ellenére mégiscsak egy vígjáték, mert ugyan érzékelteti a talaját vesztő nemesség drámáját, viszont az összes galiba okozója az ostoba Solmay Ignácné, azaz Szidónia (Molnár Júlia), aki terrorizálja urát és félreneveli gyermekeit, mert úgy véli, számukra csakis a fényes parti jelenti az egyetlen elképzelhető jövőt. És hogy a baj a lehető legsúlyosabb legyen, Szidónia hajszolja a külsőségeket, nehogy megszólja őt az úri társaság. Realitásérzék hiánya olyan mértékű, hogy azt már nem is lehet másként, mint vígjátéki formában közvetíteni, csakúgy mint Solmay Ignác (ifj. Kovács Levente) gyávaságát, meghunyászkodását felesége akarata előtt.
Heppiend
A család rohamléptekkel halad a csőd felé, és Solmay hiába tesz néhány erélytelen próbálkozást arra, hogy megmentse azt, ami még menthető, az előre látható vég elkerülhetetlen. A szerző azonban a darab végére megtorpan: vagy nem nézett szembe a következményekkel, vagy nem akarta túlságosan felzaklatni korabeli közönségét, ezért a távoli rokon, az idők folyamán nagy vagyont szerzett Morosán Demeter (Kardos M. Róbert) kihúzza a vagyonát vesztett családot a sárból, ami jelenti azt is, hogy a korabeli Magyarországon a lesüllyedő nemesség helyét a vállalkozó kedvű polgárság veszi át. A váradiak darabja megtartja ezt a megoldást, ami itt és most üzenetként vagy diagnózisként csak részben állja meg a helyét, hiszen az igaz, hogy Pankotán már rég nem a Solmayk, hanem a Muresanok az urak, akik viszont távolról sem olyan jószándékúak a mai Solmaykkal, mint az egykori Morosánok, ráadásul a mai társadalomnak egyetlen olyan rétege sincs, amelyikhez bármiféle reményt lehetne fűzni atekintetben, hogy az éppen regnálókhoz képest jobban ellátnák a közéleti feladatokat. De legalább ez a heppiendes befejezés, csakúgy mint az egész darab vígjátéki hangvétele, tetézve az operettekből vett zenei aláfestéssel könnyebben elviselhetővé teszi a mai néző számára azt a megérzést, hogy amikor a színpadon látott sorsokon kacag, valójában önmagán nevet.
Múlt, jelen, jövő
A korhű díszletek és a jelmezek idillikus környezetet teremtenek (Florina Bellinda Vasilatos ezúttal is szép munkát végzett) a nagyszámú szereplőgárdást felvonultató előadáshoz. Rég nem láttuk már Molnár Júliát főszerepben, így szinte ismeretlen ismerősként nézhettük a felfedezés erejével ható alakítását: a művésznő meggyőzően, magabiztosan játszott, jól megragadta és megjelenítette Szidónia karakterét. A férjét játszó ifj. Kovács Leventét sokkal gyakrabban látjuk a színpadon, talán ebből kifolyólag kevesebb meglepetést nyújtott egyébként szintén hiteles alakításával. Az előadásban játszó többi színész teljesítményét is dicséret illeti, mert egységesen magas színvonalon domborítottak. A legidősebb Somlay utódot, Bélát alakító Balogh Attilát azért említem meg külön, mert őt az idei évadtól szerződtette a Szigligeti Színház. Meglepően érett és magabiztos volt Nagy Tímea színpadi teljesítménye, aki az Ady Endre Elméleti Líceum diákjaként egyenrangú partnere volt diplomás kollégáinak. Kisebb szerepet kapott Kőrösi Kristóf, aki ugyancsak az Ady Endre Líceum diákja. A két tanuló szereplése pedig újabb bizonyítéka annak, hogy a Szigligeti Színház minden lehetőséget megragad arra, hogy kinevelje saját utánpótlását, így a társulatnak ez az előadása a múltból felénk intve szól a jelenhez és mutat a jövő felé. Ebből a szempontból is értékes vállalkozás tehát a Buborékok, ami remélhetőleg nem fog egyhamar elpattanni, mint a Solmay család vagyona, és sok váradi fogja igényelni ezt a bájos burokba csomagolt társadalmi (ön)kritikát.
Pap István
erdon.ro

Mozgalmasan kezdik az évet
Jó eredményekkel zárta az évet a Szigligeti Színház. Az elmúlt időszak történéseiről, s idei terveikről számolt be a vezetőség a pénteki sajtótájékoztatón.
Jó eredményeket értek el, így követik a már elkezdett utat ugyanazzal az elkötelezett csapattal, mint eddig, mondta el Czvikker Katalin, a színház főigazgatója. A bérletes közönség száma 4100-ról 4700-ra nőtt, ez több mint tíz százalékos fejlődést  jelent, s nagyrészt annak is köszönhető, hogy Novák Eszter művészeti vezető javaslatára a bérleteket egész évben értékesítik. Ezek a fajta bérletek három-öt előadásra vonatkoznak és 60-70 százalékos kedvezményt nyújtanak. Fontos, hogy nőtt a Szigligeti társulat fizető nézőinek száma, ugyanis a különböző statisztikák elkészítéséhez ezt a számot veszik alapul.
Új formában
„A közönség irányából tapasztalt támogatás arra ösztönöz bennünket, hogy még színesebb kínálattal gazdagítsák a térség kulturális palettáját. Így 2017-ben az előadások mellett számos fesztivál lesz, Arany János születésének 200. évfordulóját is megünnepeljük, egyúttal a Hubay Miklós emlékévre is készülünk. Szorosabbra fűzzük kapcsolatainkat a partnerintézményekkel és újabb együttműködéseket építünk ki az amatőr csoportokkal.” – mondta Czvikker Katalin.
Áprilisban, új formában jelentkezik a HolnapUtán Fesztivál ötödik kiadása, ezúttal első sorban színházi programokkal várják majd az érdeklődőket, de az idei programban egy színművészeti szakos hallgatókkal közösen szervezett workshop is lesz majd.  Harmadik alkalommal  zajlik majd a Fux fesztivál, melyen profi báb-társulatok mutatkoznak majd be, s ezen belül is tartanak majd workshopokat is. Egyúttal az idén is megszervezik a már ismert alkotótáborokat.
Turné
Februárban négynapos turnéra készül a Szigligeti Színház – a Várad kulturális folyóirattal közösen mutatják be a nagyváradi kulturális életet Miskolcon. A programban szerepel többek között a Szigligeti Társulat két előadása, a Lilliput Társulat és a Nagyvárad Táncegyüttes egy-egy előadása, de lesz különleges Törzsasztal és Élő Várad performansz is.
Novák Eszter, a Szigligeti Társulat művészeti vezetője azt hangsúlyozta ki: fontosak az előadásokon kívüli párbeszédek, a különböző szakmai események, például a Színházak Éjszakáját is váratlanul nagy érdeklődés kísérte, szeretnék az idén is megismételni. A felolvasó színház, a vendégelőadások, a szakmai beszélgetések arra mutattak rá: a „speciálisabb” programok iránt is van érdeklődés, így az idén is lesz például miniévad, melynek során vendég szakembereket hívnak meg. Március másodikán, Arany János születésnapján, Nagyszalontán kerül bemutatásra a költő verseiből összeállított Honnan hová című vers-est, amelyet Nagyváradon március 15-én láthat a közönség. Mint elhangzott, a HolnapUtán fesztivál során a  fiatalok felé is szeretnének nyitni. Ami pedig a fesztivál programjait illeti: tárgyalások zajlanak a budaörsi színház Liliomfi előadásáról, továbbá a Hátrányos Helyzetű Angyalok Kara című különleges előadásról, melynek létrejöttét ifjúsági börtönökben végzett kutatások előzték meg.
Előadások
Dimény Levente, a Nagyvárad Táncegyüttes vezetője elmondta: januárban Nagyváradon tartja egyeztető gyűlését a Magyar Táncművészeti Szövetség, amelynek tagjai többek között a Nagyvárad Táncegyüttes által megszervezendő Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek Fesztiváljáról is egyeztetnek. Mint elhangzott, március 10-én lesz következő nagyszínpadi előadásuk bemutatója, a Györfi Csaba által rendezett Barbárok című táncszínházi produkció.
A reformáció 500. Évfordulója alkalmából a Református Püspökséggel, az egyházkerülettel, valamint a Duna művészegyüttessel együttműködve szerveznek programot, hangzott el.
Lélek Sándor-Tibor, a Lilliput társulat tagozatvezetője arról szólt: február folyamán a legkisebbeknek szóló Moha és Páfránnyal, tavasszal pedig a Tolkien meséjéből inspirálódott A sonkádi Egyed gazda című előadással készülnek.
Bérletek
A sajtótájékoztató során felhívták a figyelmet arra, hogy ebben az időszakban is megvásárolhatók a szabadbérletek, amelyek három-négy előadásra érvényesíthetők, szabadon választott időpontban. A közelgő fesztiválokra és vendégfellépésekre való tekintettel pedig a közönség figyelmébe ajánlják a Fesztiválbérletet, amely négy előadásra érvényesíthető. Minderről bővebben a www.szigligeti.rooldalon lehet tájékozódni.
Neumann Andrea
erdon.ro

Gothár Péter rendez Nagyváradon – évadot hirdetett a Szigligeti Színház
Kaukázusi krétakör, Szegény Dzsoni és Árnika, Senki madara – többek között ezeket az előadásokat tervezi színpadra állítani a Szigligeti színház három társulata a következő évadban. A Szigligeti Társulat, a Lilliput Társulat és a Nagyvárad táncegyüttes kedden tartott évadhirdető sajtótájékoztatót Nagyváradon.
Szakmai, gazdasági és infrastrukturális szempontból egyaránt fejlődik a színház, összegzett Czvikker Katalin főigazgató, aki elmondta: az előző évadhoz képest 50 425-ről 54 810-re (8,7%) nőtt a nézők száma, az előadások száma 300-ról 314-re, a bérleteké 4105-től 4781-re (15,5%) nőtt, a színház saját bevétele pedig 767 675 lejről 902 923 lejre (17.6%) emelkedett. Szállítójárművet vásároltak, a Szigligeti Stúdiónál mosodát létesítettek, a stúdió megkapta a végleges tűzvédelmi engedélyét is, melynek beszerzését színház épületére szintén vállalták.
A Szigligeti Színház idéntől tagja a Magyar Színházi szövetségnek és a Magyar Színház Technikai Szövetségnek is, utóbbival közösen a színházi műszaki személyzet számára szerveznek majd workshopokat, mondta Czvikker Katalin.
Októberben FuxFeszt
Szeptemberben Szutyejev Kispipi és Kisréce című előadásának adaptációjával kezdi a Lilliput Társulat az évadot. A Szabó Attila rendezte előadás a testvérféltékenység kényes témáját dolgozza fel.
A Lilliput október 3–7. között harmadik alkalommal szervezi meg az Erdélyi Hivatásos Bábszínházak Fesztiválját, a FuxFesztet, mondta Botházy-Daróczi Réka művészeti vezető. A fesztivál programjában hazai bábtársulatok mellett magyarországi vendégprodukciók is helyet kaptak. Az előadásokat korcsoportok szerint osztották el, hangzott el. Az áldott állapotban lévő Botházy-Daróczi Réka azt is elmondta: októbertől a művészeti vezető feladatait Lélek Sándor Tibor társulatvezető látja majd el.
Decemberben Csató Kata rendezésében mutatják be Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét, valamint Oscar Wilde Boldog herceg című (rendező: Vadas László), illetve az Én, a kis herceg (írta: Szabó Attila, rendezi és játssza: Daróczi István) című előadásokkal készülnek. Utóbbi Antoine de Saint-Exupéry életét és levelezését dolgozza fel.
Az Arany-emlékév jegyében felújítják Toldi című előadásukat, a SZITA Tanoda programja is folytatódik, az iskolaprogramra jövő februárban tartanak válogatást, a 2018/19-es évadban pedig Varró Dániel Túl a Maszat-hegyen című írását mutatják be.
A táncosok is emlékeznek Arany Jánosra
A Nagyvárad Táncegyüttes folytatja megkezdett útját, tavaly például a Barbárok című előadással illusztrálták, milyen változásokat képzelnek el, mondta Dimény Levente a táncegyüttes művészeti vezetője. Ebben az évadban két előadással, de három koreográfiával mutatkoznak be. Senki madara című nagyszínpadi bemutatójukat Szabó T. Anna alkotása, valamint magyar és keleti népmesék ihlették. A darabot Tóth Tünde rendezi, koreográfusa Györfi Csaba és Tőkés Imola, zeneszerzője pedig Cári Tibor lesz.
Stúdiótermi keretek között mutatják be a két említett fiatal, tehetséges koreográfus egész estés előadását, Györfi Csaba Idegen címmel, Tőkés Imola pedig Vakfolt címmel rendez egy-egy egyfelvonásost, mint elhangzott, az őket, fiatalokat foglalkoztató kérdésekről.
A táncegyütteshez egyébként két, a Budapesti Táncművészeti Egyetemet végzett táncos érkezik ebben az évadban mivel két táncosuk édesanyává válik.
Az iskolaprogram keretében Arany János születésének 200. évfordulóját is megünneplik. A bicentenárium alkalmából a táncegyüttes művészei Bihar megyei néptánccsoportokkal a nagyszalontai költőóriás balladáit dolgozzák fel táncban, Hídavatás címmel,
Október 12–15. között ismét a Nagyvárad Táncegyüttes a házigazdája az Erdélyi Magyar Hivatásos Néptáncegyüttesek Találkozójának, ezt legutóbb 2012-ben tartották Nagyváradon, hangzott el.
Brecht, Rejtő, Hubay
Novák Eszter, a Szigligeti Társulat művészeti vezetője szerint az idei „kiegyenlített” évad lesz, a változatos igényű közönség tagjai megtalálják a nekik tetsző darabokat.
Az idei évad harmadik nagyszínpadi bemutatójának sorsa szeptember elején dől el, hangzott el. Amennyiben ugyanis Gothár Péter, világhírű filmrendező tud vállalni nagyváradi rendezést, akkor ő Tersánszky Józsi Jenő Kakuk Marci című darabját viszi színre. Amennyiben ebben az évadban nem lesz ideje Gothár Péternek, akkor Tarnóczi Jakab, a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem ígéretes tehetsége William Shakespeare Szentivánéji álom című komédiáját viszi színre.
Mivel ebben az évadban csak az egyik előadást állítják színpadra, a másik darabot az ezt követő évadban láthatja majd a közönség, pontosított Novák Eszter.
A szigligetisek egyébként már elkezdték Körmöczi–Kriván Péter Kapufa és öngól című drámájának olvasópróbáit – ezt a váradi közönség felolvasószínházi előadásként már megismerhette. A Drámázat drámapályázat Debüt-díjas szövegét Tasnádi-Sáhy Péter viszi színre a Szigligeti Stúdióban, az előadást szeptember 21-én, a magyar dráma napján láthatja a közönség Nagyváradon.
Újra Nagyváradon rendez Anca Bradu (legutóbb A mi osztályunk című előadást rendezte Váradon), aki Bertolt Brecht és Paul Dessau klasszikusát A kaukázusi krétakört állítja színpadra. Az előadás a „megkerülhetetlen, egyszerű döntésekről” szól, amelyeket mégis meg kell hozni, fogalmazott a művészeti vezető.
A Szigligeti Társulat Rejtő Jenő Vesztegzár a Grand Hotelben című regényének musical-adaptációjával készül majd szilveszterre. A Hamvai Kornél, Varró Dániel és Darvas Benedek szerzőhármas zenés előadásának rendezője Porogi Dorka lesz.
A nagyváradi születésű Kossuth-díjas drámaíró, Hubay Miklós születésének centenáriumát az Egy szerelem három éjszakája című alkotás bemutatójával ünneplik. Az első magyar musicalként számon tartott előadást Novák Eszter rendezi.
Az évad második felében két stúdióelőadást is bemutatnak amelyekben pályakezdő rendezők kapnak lehetőséget. Botos Bálint Csehov Apátlanul (Platonov) című drámáját, Hunyadi István pedig Székely Csaba Bányavidék-trilógiájának következő részét, a Bányavakságot viszi színre a Szigligeti Stúdióban.
Jövő március 21–25. között hatodik alkalommal szervezi meg a Szigligeti Társulat a HolnapUtán Fesztivált, ebben az évadban pedig Nagyváradra látogat például a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György társulata, a székesfehérvári Vörösmarty Színház, az Esztergomi Várszínház, illetve az egri Gárdonyi Géza Színház is.
Fried Noémi Lujza / maszol.ro

Thorma János és a nagybányai alkotók művészetét bemutató kiállítások nyílnak Kiskunhalason
Szakál Aurél, a kiskunhalasi Thorma János Múzeum igazgatója az intézmény legjelentősebb napjának nevezte a kiállítás megnyitását, mert mint mondta, 80 évvel Thorma János halála után végre méltó módon mutathatják be két monumentális festményét, az Aradi vértanúk és a Talpra magyar! című alkotásokat. Az igazgató szerint a múzeumnak ugyanis az a dolga, hogy „a múlt tárgyait megőrizze, és megszólaltassa”. Thorma János 50 évvel az 1849-es események után azért festette meg az aradi vértanúk kivégzését, hogy méltó emléket állítson a történteknek. Emlékeztetett: a mai Magyarország területén nem nyugszik egyetlen aradi vértanú sem. Sírhelyeik így nem látogathatók, ezért a hatvanas években szegedi egyetemisták a Kiskunhalason 1960 óta látható képnél, mint egy emlékmű előtt rótták le tiszteletüket a szabadságharc mártírjai előtt.
Az új, 200 négyzetméter alapterületű, háromszintes múzeumi épületszárny építése márciusban kezdődött, amelynek során a 2011-ben elkészült szárnnyal teljesen egységes arculat kialakítására törekedtek. A fejlesztést mintegy 400 millió forintból valósították meg, köztük több pályázati forrással. A múzeum új részének alagsorában a nagybányai művészetet bemutató Bay Gyűjtemény kapott helyet. Az értékes műveket – több mint fél évszázados gyűjtés után – az erdélyi származású orvos házaspár, Bay Miklós és felesége ajánlotta fel a településnek, azzal a kitétellel, hogy a gyűjtemény elhelyezésére egy alkalmas kiállítóteret biztosítanak. A Bay Gyűjteményben 35 művész 60 festménye és 9 szobra látható.
Egy szinttel feljebb, a földszinten lévő Thorma Galériában Thorma János 45 festménye kapott helyet, köztük az Aradi vértanúk és a Talpra magyar! című alkotások a régi épületből kerültek át az új szárnyba. Az új Thorma Galériában látható tárlat az intézmény saját anyagából, a Magyar Nemzeti Galériából és további gyűjteményekből válogatott alkotásokat mutat be.
A fejlesztés eredményeképpen a világ legnagyobb Thorma János állandó kiállítását és Magyarország legnagyobb nagybányai festészeti tárlatát alakították ki. Az új épületszárnyat Dóka József kiskunhalasi építészmérnök, a kiállítást pedig Zalatnai Pál kecskeméti grafikus tervezte.
Bay Miklós műgyűjtő, a Bay Gyűjtemény alkotásainak adományozója a sajtótájékoztatón elmondta: a nagybányai művésztelep és festőiskola döntő hatással volt a 20. század eleji magyar művészet fejlődésére. Alapítói úgy gondolták, egy magyar festő a gondolatait, a témáit a magyar emberekről, a magyar vidékről kell merítse. Thorma Jánosról kiemelte: soha nem stílusokban gondolkodott, hanem képekben. Kifejezési módját mindig mondanivalójához, témájához igazította, és e szerint festett. Sokszor több, akár négy stílust is alkalmazva alkotta meg egy-egy festményét. Kiemelte, bízik benne, hogy adományuk ráirányítja a figyelmet a kevésbé ismert nagybányai festőiskolában tanult művészekre. Mint mondta azt itt kiállított műtárgyak az összmagyarságnak szólnak, ezért mindenkinek meg kell ismernie ezeket az alkotásokat, így nem maradhattak tovább magángyűjteményben – tette hozzá.
Thorma János Kiskunhalason született, majd még gyermekként Nagybányára került. Pályafutását 1887-ben Budapesten Székely Bertalannál kezdte, 1888-ban a müncheni Hollósy-iskolában, 1889-ben a Bajor Királyi Képzőművészeti Akadémián, majd 1892-től a párizsi Julian Akadémián folytatta. Az alkotó 1896-ban az európai hírűvé vált nagybányai művésztelep egyik alapító tagja, évtizedekig számtalan művész tanára, majd 1919 után vezetője volt. Főleg realista és 1848–1849-es témájú festményeiről nevezetes. Kései korszakában azonban plan air, impresszionisztikus műveket is alkotott, amelyek kevéssé ismertek napjainkban.
Öt éve nagyszabású európai vándorkiállítást rendeztek művészetének bemutatására. Szabadság (Kolozsvár)

A nyolcvanéves Murádin Jenőnek, születésnapjára
Nyolcvanadik életévét tölti be ma Murádin Jenő. Az Aranyosgyéres melletti Harasztoson született, 1937. november 23-án, ahol édesapja, Murádin Lukács tanító, édesanyja, Diószeghy Anna tisztviselő volt. Testvérbátyja, Murádin László, neves erdélyi nyelvész, a kolozsvári napilapunk nyelvművelési rovatának sok évtizedes, köztiszteletnek és -megbecsülésnek örvendő szerzője.
Murádin Jenő művészettörténésznek készült a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemen, azt követően azonban a szakmájában munkát nem talált, így 1966 és 1988 között, 22 esztendőn keresztül, a kolozsvári Igazság című, a Román Kommunista Párt tartományi, majd megyei bizottsága által kiadott napilap újságírójaként és szerkesztőjeként dolgozott. 1988 és 1990 között a Napsugár című gyermeklap főszerkesztője volt, 1991-től pedig a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola oktatója, egyetemi docensi minőségben. Munkásságának oroszlánrészét azonban nem szerkesztői és oktatói, hanem művészettörténészi tevékenysége jelentette. Műkritikái, tárlatnyitó beszédei, képzőművészeti cikkei, tanulmányai és e tárgykörben írt kötetei az erdélyi képzőművészeti szakirodalom és szakma megkerülhetetlen, rendkívül tájékozott és igen termékeny személyiségévé avatták.
Amikor egyetemi tanulmányait követően a szerkesztői munkát volt kénytelen elfogadni, ez nem is a legrosszabb lehetőséget nyújtotta arra, hogy az ember a képzőművészettel közelebbi kapcsolatba kerülhessen, és arról néha írhasson is. Nehéz évek voltak, magyar értelmiséginek nem ajánlották fel naponta a jobbnál jobb kolozsvári ‒ egyetemi, múzeumi vagy kutatóintézeti ‒ stallumokat, hogy aztán ott a szaktudását kényelmes, kellemes és ráérős körülmények között megcsillogtathassa. Az embernek azzal kellett megelégednie, ami volt, amit egyáltalán felkínáltak és megengedtek, hiszen a láthatáron a kitörési pontok távolról sem hemzsegtek.
A kihívás óriási volt. Aki tudja, hogy milyen megállíthatatlan és idegőrlő taposómalom a napilap, az rögtön megérti, hogy szakszerű, következetes, aprólékos, odafigyelő kutatómunkát bármilyen környezetben el lehet képzelni, de napilap szerkesztőségében, a szerkesztőségi őrült munkatempóban a legkevésbé. Pedig éppen ez volt az a közeg, amelyben Murádin Jenő nekifogott a képzőművészeti szakterület egyik legnagyobb horderejű és számára legégetőbbnek látszó feladatának az elvégzéséhez.
Murádin ilyen körülmények között kezdte el ugyanis az erdélyi képzőművészet múltját kutatni, és ilyen ‒ barátságosnak és nyugodtnak egyáltalán nem mondható ‒ közegben kezdte lassan felküzdeni magát az erdélyi magyar képzőművészet-történeti kutatás élvonalába. Idejekorán rájött arra, hogy az erdélyi képzőművészet színterén korábban csupán egyik-másik művészről vagy művészcsoportról jelentek meg jó esetben kisebb tanulmányok, többnyire azonban csak újságokban vagy folyóiratokban közölt cikkek. Alkotóművészeti szakterületen következetes könyvtári vagy levéltári kutatást senki nem folytatott, és emiatt az erdélyi képzőművészeti kutatásnak sem voltak letéve azon alapjai, amelyekre biztonsággal és szakszerűen építeni lehetett volna.
Addig senki nem mérte fel, hogy az idők folyamán az egyes művészekről, művészeti irányzatokról, iskolákról és csoportokról kik és mit írtak, hogyan rögzítették a korábbi nemzedékek mindazokat az információkat, amelyek a jelentősebb vagy akkoriban éppen jelentéktelenebbnek tetsző képzőművészeti eseményekről, kiállításokról, nagyobb lélegzetű munkák elkészültéről a közösségnek hírt adtak, és az egyes művészeti eseményeket rövid időre a közbeszéd tárgyává emelték. Murádin Jenő azt is hamar felismerte, hogy mindeközben naponta felbecsülhetetlen értékek és pótolhatatlan emlékek vesznek el ‒ végérvényesen.
Jól jött neki, hogy a szerkesztőségtől ötperces sétára állt az egyetemi könyvtár, amelynek polcain ott sorakoztak azon sajtókiadványok kollekciói, amelyek lapjain minden szükséges információt meg tudott találni. És elkezdte ezeket olvasni, s amint olvasta a tömérdek adatot, megfogamzott benne a nagy kutatás gondolata: kivonatolni a releváns információkat valamennyi sajtótermékből, cédulákra, amelyeknek a rendszerezésével és visszakeresési szisztémába történő foglalásával majd egyszer a nagy perspektíva is megtekinthetővé válik.
Ezekben az években Murádin Jenő szerkesztőségi íróasztalán csak az üres aktatáskája hevert, nyitott zárral, arra pedig a táska tulajdonosa szemüvegének a tokja volt hanyagul rádobva. Ha valaki kereste, láthatta, hogy e tárgyak gazdája ott van a szerkesztőségben, talán csak néhány percre lépett ki az íróasztala mögül, talán csak átugrott a szomszéd irodába, netán a kiadóhivatalba vagy a fotólaborba ment, esetleg a klubhelyiségben lehet, vagy éppen a tördelőtitkári szobában beszélget a másnapi lapról. Az is megeshet, hogy éppen csak jókat derül az ott dolgozó kollégák kifogyhatatlan történetein.
Murádint azonban ezekben az órákban megtalálni a szerkesztőség egyetlen helyiségében sem lehetett, mert ő akkor már a könyvtárban ült, és ott folytatta a munkát, ahol azt előző napon abbahagyta. A kollégák pedig kedvesen-cinkosan falaztak neki, hiszen érezték, hogy fontos gyűjtést végez, bár arról, hogy mekkora fába vágta a fejszéjét, igazából egyiküknek sem volt sejtelme. Aztán Jenő délután előkerült, ellátta a soron következő szerkesztőségi feladatait, és ha nem volt éppen szolgálatos, hazament.
A táskájában, persze, ott lapultak azok a cédulák is, amelyekre aznap kerültek rá az értékes információk. Kérvénylapok negyedének egyik és másik oldalára töltőtollal írt bibliográfiai adatok, tények, idézetek és érdekes részletek kerültek-gyűltek nap, mint nap a cédularendszerbe. Amely pedig végül, teljességre törekedve, felölelte az 1867‒1918 közötti erdélyi, illetve az 1918‒1989 közötti romániai magyar művészeti irodalomról nyomtatásban megjelent híreket, cikkeket, esszéket, tanulmányokat és más jellegű írásokat is.
Ezek a cédulák képezték aztán az alapját azoknak a köteteknek, amelyeket 1977-től kezdődően, egy-két évenként Murádin Jenő letett az erdélyi magyar olvasó asztalára. Összesen hét ilyen képzőművészeti monográfiája hagyta el a nyomdát az 1989 decemberi rendszerváltásig, s ezek közül mindegyik egy-egy alkotó életét és munkásságát vette górcső alá: Klein József (1977), A Barabás Miklós Céh (1978), Gy. Szabó Béla (1980), A Ferenczy művészcsalád Erdélyben (1981), Nagy István (1984), Maticska Jenő (1985), A tél festője [valójában Gruzda János] (1989).
Már ezekből a munkákból is jól látszott, hogy a szerző két nagy művészeti központ alkotóira összpontosít, Nagybányára és Kolozsvárra, s ezek történetéhez készít résztanulmányokat. Rájöhetett azonban erre a rejtett szándékra a hatalom is. Az utolsó kötetre már a művész nevét sem volt mód ráírni, mert az autokrata rendszer akkorra már odáig jutott, hogy a diktátor nevén kívül senki másét nem lehetett könyvcímként szerepeltetni. Aztán, amire a kötet nyomdába kerülhetett, az idők annyira elvadultak, hogy a kötetben szereplő valamennyi helységnevet is románra kellett változtatni, ami nem csupán a szerzőnek, hanem az olvasónak is mérhetetlen bosszúságot okozott. Sovány, de mégis vigasz volt, persze, hogy legalább a kötet tartalma megmenekült.
A rendszerváltás, mint annyi más ember számára, Murádin Jenőnek is fellélegzést hozott. Feloldódtak a tiltások, kinyíltak a határok, tanulmányutakra adódtak lehetőségek és akadálymentes kapcsolattartásra az anyaországgal, az ottani kutatókkal és műhelyekkel, és ugyanakkor eljött a nagy összegezések ideje is. Murádin Jenő pedig nem vesztegette az időt, folyamatosan és kegyetlen tempóban vallatta a céduláit, és szinte évente tette le az asztalunkra a soron következő alkotói monográfiáját vagy pedig összegező kötetét.
Csupán néhányat említenék meg az 1990 után megjelent legfontosabb képzőművészeti monográfiáiból: Nagy Oszkár (Kishonthy Zsolttal, 1993; 2. kiadás: 2008), Nagybánya ‒ a festőtelep művészei (1994), Dömötör Gizella ‒ Mund Hugó (Bajkay Évával, 1996), Nagybánya 100 éve (Szücs Györggyel, 1996), Thorma (Bay Miklóssal és Boros Judittal, 1997), Erdélyi festőiskolák (1997), Kovács Zoltán (1998), Fadrusz: két szobor száz éve (2002), Tóth Gyula (2002), Gyergyó művészeti topográfiája (2003), Szathmáry Pap Károly (2003), Az aradi Szabadság-szobor (2003), Katz Márton ‒ Agricola Lídia (2004), Kádár Géza. Offenbächer József emlékére (Vida Györggyel, 2005), A felsőbányai művésztelep (2006), Szopos Sándor (2006, ugyanabban az évben románul is), Izsák Márton (2007), A Mátyás-szobor és alkotója, Fadrusz János (2008), Pittner Olivér (Szücs Györggyel, 2009), Márton Ferenc (Sümegi Györggyel és Zombori Istvánnal, 2009), A szobrász Köllő Miklós, 1861‒1900 (2010), A szanki homokvilág Gy. Szabó Béla művészetében (Szakál Auréllal, 2010),Székelyföldi ösztöndíjasok, 1941‒1943 (2012), Udvardy Ignác (2013), Felvinczi Takács Zoltán erdélyi évei és kolozsvári tanári működése (Murádin János Kristóffal, 2014) és A szobrász Kolozsvári-Szeszák Ferenc, 1881‒1919 (2015). Sajtó alá rendezte és bevezető tanulmánnyal ellátva kiadta továbbá a Szervátiusz Jenő Életem, emlékeim című kötetet (2010).
És persze, eljött az ideje az összegező műveknek is. Álljon itt ezek közül is három: Erdélyi magyar metszetművészet a 20. században (2004), A megsebzett szobor. Elpusztult vagy megsérült erdélyi magyar emlékművek repertóriuma (2008), illetve Fegyverek és múzsák. Erdély művészete az első világháború idején (2016). Továbbá az egyik legnagyobb lélegzetű és nagy horderejű munkája, amelyik kétségtelenül a Kolozsvár képzőművészete. Alkotói örökségünk a 19–20. századból című kötet (2011), amelynek súlyát és fontosságát, vallom teljes meggyőződéssel, majd a jövő művészettörténész nemzedékek fogják csak igazán érezni és értékelni, s amelyben Erdély fővárosa két legutóbbi évszázadának képzőművészete és képzőművészei elevenednek meg.
Amikor ugyanitt, ennek a napilapnak a hasábjain, tíz évvel ezelőtt, a 70. születésnapján köszöntöttem, az írás megjelenését követő baráti beszélgetésünk során elmondtam neki, hogy szerény véleményem szerint milyen fő feladatai maradtak hátra: 1. Kiadni a műkritikáinak és képzőművészeti tanulmányainak a legjavából egy reprezentatív válogatást; 2. Kiadni az általa sok munkával összeszedett erdélyi/romániai magyar képzőművészeti bibliográfiát; 3. Leírni és kiadni az erdélyi képzőművészet alkotóinak és műhelyeinek humoros történeteit és anekdotakincsét.
Komolyan vette azt, amit félig komolyan, félig viccelődve mondtam, s ezt nagy örömmel nyugtáztam. 2013-ban letette ugyanis az íróasztalomra a Függőhidak. Válogatott művészettörténeti írások több száz oldalas kötetet, amellyel az első pontban megfogalmazott vágyamnak tett eleget. Sokan és sokszor fogják haszonnal forgatni ezt a munkáját is.
Aztán a tavaly megkaptam tőle azt a két kötetét, amelyekbe a könyvtárakban eltöltött fél életét és az annak során feltárt mintegy tizenötezer képzőművészeti írás bibliográfiai adatait sűrítette, a könyveinek a könyveit: Erdélyi magyar művészeti irodalom, 1867‒1918 (2016) és Romániai magyar művészeti irodalom, 1919‒1989 (2016).
Nyilván, cseppet sem könnyű megmérni az olyan gazdag életműveket, mint amilyen a Murádin Jenőé, amelyekhez hasonlítható aligha van a szűkebb erdélyi hazánkban, de amilyennel szélesebb, kelet-közép-európai régiónkban sem gyakran találkozunk. Azt a szakmai pályát, amelyet művészettörténész barátunk végigjárt ‒ s itt talán jóval találóbb lenne a végiggürcölt ‒, azt a kihíváshalmazt, amellyel szembe kellett néznie, azt az alkotói munkát, amelyet kifejtett és az annak nyomán létrejött produkciót, szinte minden részletében a mi kelet-európai, folyamatosan a teljes bezártsággal és a kisebb nyitásokkal fémjelzett sorsunk határozta meg.
Murádin Jenőnek még rengeteg feladata van, hiszen ezen az évfordulón újabbakat találtam, amelyeket majd neki személyesen fogok elmondani. Itt és most, nyilvánosan, miközben az előtte álló feladatokhoz neki sok erőt és egészséget, megelégedett és gondtalan életet kívánok, gyöngéden emlékeztetném arra, hogy az évtizeddel ezelőtti kívánságlistáról az anekdotakötettel továbbra is adósunk...
Ismerem őt jól, van annyi humora, hogy ezt a ráolvasást elviselje. Sőt!
Isten éltessen, Jenő! Szabadság (Kolozsvár)