Németh Zsolt, a Fidesz országgyűlési képviselője visszautasította Bauer Tamás, az SZDSZ kül- és kisebbségpolitikai szakértője Békés határmódosítás? címmel, a Magyar Hírlapban /márc. 10./megjelent írását. Bauer Tamás azt állította, hogy a magyar kormány és az MDF határmódosításra törekszik, továbbá a magyar kormánypolitika ellentétes a határon túli magyarok törekvéseivel. Németh Zsolt leszögezet, hogy a hivatalos magyar külpolitika számos alkalommal kinyilvánította, hogy semmilyen határmódosítást nem kezdeményez. A határok sérthetetlensége helyet kapott a magyar-ukrán alapszerződésben. Németh Zsolt nem ért egyet Bauer Tamással, aki szerint a magyar külpolitika konfrontációra törekszik. A határon túli magyarok túlnyomó többsége támogatja a magyar kormány hivatalos álláspontját a határkérdésben. /Németh Zsolt: A liberálisok és a határkérdés. = Magyar Hírlap, márc. 26./

"A pártok mindegyike hibának tartja az alapszerződést /az MSZP képviselői közül senki sem vállalkozott a megállapodás kommentálására/, az SZDSZ-t kivéve. Kelemen András /MDF/, pártja külügyekkel megbízott alelnöke megdöbbentőnek nevezte, hogy a kormány az előzetes megállapodás ellenében nem konzultált az ellenzéki pártokkal az alapszerződés ügyében. Felháborító, hogy a dokumentumban nem szerepel az autonómiaigény és a kollektív jogok elismerése. A kormány elmulasztotta, hogy az RMDSZ-t időben tájékoztassa a fejleményekről. - Bauer Tamás /SZDSZ/: "Mi üdvözöljük az alapszerződés megkötésére tett lépéseket". /Új Magyarország, aug. 16./ Kovács László külügyminiszter érthetőnek mondta, hogy az ellenzék támadja a megállapodás miatt. "Ez a parlamenti demokráciában elfogadott." Arra, hogy az RMDSZ sem fogadta üdvrivalgással a megegyezést, a miniszter megjegyezte:"ez a jelenleg elérhető legjobb alapszerződés, amely mind Magyarország, mind Románia és az ottani magyar közösség érdekeinek megfelel." /Mai Nap, aug. 16./"

"Szept. 16-án Temesváron Horn Gyula és Nicolae Vacaroiu miniszterelnök aláírta a magyar-román alapszerződést. Az eseményen jelen volt Ion Iliescu államelnök, Teodor Melescanu külügyminiszter, Adrian Nastase képviselőházi elnök, az RMDSZ nem képviseltette magát legfelsőbb vezetői szinten, Dézsi Zoltánt, a Szövetségi Képviselők Tanácsának elnökét küldte, ezzel is jelezve fenntartásait. A román parlamenti pártok - a Funar vezette Román Nemzeti Egységpárt kivételével - képviseltették magukat. Magyar részről jelen volt Kovács László külügyminiszter, Tabajdi Csaba és Somogyi Ferenc államtitkár. A magyar ellenzéki pártok távollétükkel fejezték ki egyet nem értésüket.Az aláírási ceremónia alatt Temesváron sokezer román tüntetett az alapszerződés és Iliescu elnök ellen. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 19./ Az SZDSZ sem képviseltette magát /miután megszavazta és Bauer Tamás SZDSZ-es képviselő az alapszerződés mellett hitet tevő cikket írt a másnapi Magyar Hírlapban/. Iliescu elnök beszédében éppen a Magyar Hírlap és a Curierul National felmérésére hivatkozott: mindkét ország közvéleménye támogatta az alapszerződést. Horn és Iliescu elnök megbeszélést tartott. Az aláírás után kezdődött a város római katolikus Milleneumi templomában az RMDSZ Temes megyei szervezte által szervezett Őrzők, vigyázzatok a strázsán című ökumenikus gyülekezés, amelynek vendégeként megjelent Lezsák Sándor, az RMDSZ elnöke is, ott volt az RMDSZ több vezetője, Toró T. Tibor, az RMDSZ Temes megyei szervezetének elnöke, Bárány Ferenc parlamenti képviselő és Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetsége Erdélyi Társaságának elnöke. A felszólalók között volt Tőkés László, a gyülekezés kezdeményezője, aki hangoztatta: a romániai magyarságnak nem szabad lemondania sem a kollektív jogokról, sem az egyházi javakról, továbbá Zalatnay István, a budapesti Erdélyi Gyülekezet lelkipásztora is. "Befelé folynak a könnyek itt, a temesvári katolikus templomban" , nyilatkozta Udvardy Zoltánnak, az Új Magyarország munkatársának Lezsák Sándor. "Nagy önfegyelmet tapasztalok azon a napon, amikor két szocialista kormány szerződést köt az itt élő magyarok feje fölött". /Az aláírásról szóló tudósítások: Udvardy Zoltán: Szentesítették Trianont. Tőkés László: amiről egy nemzet lemond, azt végleg elveszíti. = Új Magyarország, szept. 17. - Nagy Iván Zsolt: Aláírták a román-magyar alapszerződést. Kedvező nemzetközi visszhang, ellenzéki bírálatok. = Magyar Nemzet, szept. 17. - Gyévai Zoltán: Aláírták az alapszerződést. = Magyar Hírlap, szept. 17. - M. Lengyel László: Aláírás Temesváron, tiltakozás itt és ott. = Népszabadság, szept. 17. -Baracs Dénes: Aláírták az alapszerződést. = Népszava, szept. 17./ Az Őrzők vigyázzatok a strázsán ökumenikus gyülekezést a felszentelésének 100. évfordulóját a közeljövőben ünneplő temesvári Milleniumi templomban tartották. Markó Béla lemondta a részvételt, Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy az őrállónak ma is az a kötelessége, hogy felhívja a figyelmet a veszedelemre. "Jogaink tekintetében nem alkuszunk és javainkról nem mondunk le. A közösségi jogok sem képezhetik alku tárgyát." Megdöbbentő, hogy "a magyar kormányzat sem vette figyelembe e jogokra vonatkozó álláspontunkat és véleményünket." Trianon óta már a harmadik szerződést kötötték meg a fejünk felett, miközben "megfosztottak javainktól, egyházi ingatlanainktól, földjeinktől, intézményeinktől, házainktól és jogainktól." "Mi az alapszerződés hívei vagyunk, de jó alapszerződés, de jó alapszerződést szeretnénk!" Dézsi Zoltán, az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa elnöke Markó Béla üzenetét hozta: "Mi önmagunk felett rendelkezve akarunk bekapcsolódni a teremtett világ rendjébe. Hogy ezt megvalósíthassuk, össznemzeti összefogásra van szükség." Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetsége Erdélyi Társaságának elnöke kifejtette: a mai napig abban a hitben ringattuk magunkat: Magyarország a mi autonóm közösségünk állami szintű képviselője. Azonban Magyarország az aláírással ennek az ellenkezőjét bizonyította. Zalatnay István, a budapesti Erdélyi Gyülekezet lelkipásztora biztosított mindenkit arról, hogy a határ túloldalán is aggódnak sorsukért. A helyi RMDSZ nevében felszólalt Balaton Zoltán, dr. Bárányi Ferenc, Toró T. Tibor, Bodó Barna és dr. Obest László. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 19./"

"Bauer Tamás /SZDSZ/ országgyűlési képviselő kiállt az alapszerződés mellett, sorra véve az ellenvetéseket és azokat igyekezett megcáfolni: nem igaz, hogy árulás az alapszerződés megkötése. Határozottan állította, hogy ez a szerződés nem árt, hanem "bizonyosan használ a szomszéd országokban élő magyarságnak." Nem igaz, hogy az alapszerződés újabb menekülthullámot indít el, hiszen jogokat rögzít és kimondja az asszimiláció tilalmát. "Érthetetlen tehát, hogy miért menekülnének emiatt Erdélyből az ott élő magyarok". Bauer hosszan és lelkesen sorolja, mi mindent nyer az alapszerződéssel a romániai magyarság. /Bauer Tamás: Az alapszerződés és a kétféle külpolitika. = Magyar Hírlap, szept. 17./"

"Az egyházellenesség során a félelemkeltésre törekednek az egyházak ellenségei Magyarországon, ilyenkor nem tisztelik a tényeket, sőt tudatos dezinformáció zajlik. /Magyar Nemzet, jún. 9./ Horn Gábor például azt állította, hogy az Apostoli Szentszékkel kötött megállapodás alapján az egyház iskolák nagyobb állami támogatást kapnak, mint az önkormányzati iskolák. Ez természetesen nem igaz. Az országban a diákok három százaléka jár egyházi iskolába, ez lényegesen alatt marad a vallását gyakorló népességnek. Bauer Tamás azt írta, hogy "az állam és egyház szétválasztása szigorúbb követelmény, mint a lelkiismereti és vallásszabadság elve" /Népszabadság, jún. 16./ - Az elmúlt évtizedekben sokakba mélyen beépültek az egyházellenes sztereotípiák. Mindennapossá váltak a katolikus intézmények elleni támadások. E jelenségek általában nem kapnak országos figyelmet, azonban az adott helyi közösség, melynek temploma leég /Göd, Putnok/, vagy ahol megölik az idős plébánost /Szeged, Óbuda, Palóznak, Törökbálint/, gyógyíthatatlan sebet kap. Az elmúlt években az egyházi intézmények, templomok sérelmére elkövetett súlyos rongálások száma több száz, a betörések száma több ezer. - Az egyházellenes suttogó propaganda közvetve felelős ezekért. /Schanda Balázs: Vallásszabadság és egyházellenes sztereotípiák. A kultúrharc anakronizmusa. = Magyar Nemzet, aug. 13./ "

Márc. 31-én Kolozsváron, a Szabadelvű Kör RMDSZ-platform szervezésében gazdasági tanácskozás zajlott. Témája: a pénzügypolitika szerepe a gazdasági stratégiában, hatása a gazdasági növekedésre. Bauer Tamás, magyarországi országgyűlési képviselő (Szabad Demokraták Szövetsége) a magyar gazdaságpolitika tapasztalatairól és teendőiről beszélt. Paul Mitroi, a Nemzeti Liberális Párt helyettes államtitkára az adórendszert mint fékező vagy serkentő tényezőt ismertette, Kerekes Gábor, a Román Fejlesztési Ügynökség alelnöke pedig arról beszélt, milyen szerepet töltenek be a külföldi beruházások a középtávú stratégia megvalósításában. A tanácskozásról Péter Pál, az RMDSZ gazdasági ügyvezető alelnöke, a Szabadelvű Kör alelnöke elmondta, hogy az RMDSZ gazdasági programja közel áll a liberális gazdaságpolitikai elgondolásokhoz. Magyarországon a gazdaság területén sikerült kialakítani egy olyan konszenzust, amely ahhoz vezetett, hogy például az adótörvénykezés '93 óta nem változott. Végrehajtották a privatizációt. Romániában ez nem történt meg. A bizonytalan törvénykezési és gazdasági helyzet miatt a külföldi befektetők nem érzik jól magukat Romániában. /Rácz Éva: A barátságos környezet fontos a befektetők számára - nyilatkozta lapunknak Péter Pál, az RMDSZ ügyvezető alelnöke. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 4./

"Borbély Zsolt Attila reflektált Bauer Tamásnak a Népszabadságban megjelent A hazátlanság tartósítása című cikkére. "Ha egyszer végre összeállítja valaki a Szabad Demokraták Szövetsége nevű magyarországi politikai alakzat nemzetellenes ténykedésének leltárát, akkor bizton lehet egyik fő merítési forrása Bauer Tamás publicisztikai munkássága. A jó családból származó Bauer (az apja államvédelmis tiszt volt, akinek a Rákosi-korszakban elkövetett rémtetteivel kapcsolatban egyre több adat lát nyilvánosságot) cikkei igen gyakran foglalkoznak a par excellence nemzetpolitikai törekvések elvi-eszmei kritikájával. Említett írása minden lehető és lehetetlen érvet és látszatérvet megpróbál felhozni a státustörvény eszmei alapzatának kikezdésére. Úgy véli, e jogszabály alkotmányos zsákutca, mivel a határon túli magyar szervezetek: pártok, s a magyar alkotmány szerint pártok közhatalmat nem gyakorolhatnak." Bauer szerint "a státustörvény szakít a szabad identitásválasztás elvével, amely a magyar nemzetiségi törvény elvi alapja." Borbély ezt Bíró Gáspárra hivatkozva cáfolta, továbbá Surján Lászlónak a Népszabadság január 31-i számában megjelent cikkére hivatkozva. Utóbbi éppen azt fejtette ki, hogy a magyar igazolvány elnyeréséhez olyan kritériumokat kell teljesíteni, melyek éppenséggel a magyar identitás választásával kapcsolatosak. "Bauer szerint ki kell végre mondani, hogy a határon túli magyarság a trianoni utódállamok politikai nemzeteinek részét képezi, az integrálódás útját az egyes kisebbségi szervezetek kormánykoalíciós szerepvállalása jelöli ki", ez "egybeesik az SZDSZ Eörsi Mátyás által egyértelműen megfogalmazott szándékával, miszerint e párt "nem akarja, hogy érdemes legyen magyarnak lenni"." /Borbély Zsolt Attila: Hazátlanság? = Erdélyi Napló (Nagyvárad), február 13./"

"Máj. 9-én a magyar parlament a szomszédos államokban élő magyaroknak nyújtandó kedvezményekről szóló törvényjavaslatról folytatott vitát. Balla Mihály (Fidesz) hangsúlyozta: a javaslat illeszkedik a nemzetközi joghoz. A magyar külügyminisztérium folyamatosan tájékoztatta az EU-tagállamokat és a szomszédos országokat a törvényjavaslat kérdésében. Molnár Gyula (MSZP) leszögezte: a szövegben nem sikerült feloldani a dilemmát, miszerint a határon túli magyarság problémáinak jelentős része nem Magyarországon és Magyarországról oldható meg, ez a többségi nemzetekkel való megállapodásban rejlik, ám ennek támogatására nem sikerült az EU-t érdekeltté tenni. Lezsák Sándor (MDF) Szabó Dezsőt idézte: minden magyar felelős minden magyarért. Szerinte ezen gondolat törvényi formában történő megjelenítése a törvényjavaslat. Bauer Tamás (SZDSZ) hangsúlyozta: frakciója elutasítja a törvényjavaslatot. Martonyi János külügyminiszter tévedésnek nevezte Bauer kritikáját. Emlékeztetett arra, hogy a magyar közösség politikai pártjai Romániában és Szlovákiában is kormánykoalíciós tényezővé vált, és képviselői ott ültek a MÁÉRT ülésén és szakbizottságaiban. Balczó Zoltán (MIÉP) frakciója nevében támogatta a törvényjavaslatot. Orbán Viktor szavait idézve kiemelte: a nemzet egyesítésének határokon átívelő programja felé tett első lépés a státustörvény magvalósítása. /Ma zárul a vita a státustörvényről A Fidesz szerint alapvető kritika nem hangzott el. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 11./"

"Máj. 23-án Budapesten hét országgyűlési bizottság tárgyalta, 24-én további két bizottság tárgyalja a státustörvényhez benyújtott módosító indítványokat. A 131 indítvány többségét a bizottságok elutasították. A javaslatok jó része arra vonatkozik, hogy miként lehet javítani a törvény alkalmazását - foglalta össze Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) elnöke. - Ezek közül néhány bekerülhet a törvénybe, többségük viszont a végrehajtó rendelkezésekben kell, hogy testet öltsön. A végrehajtás során a jó javaslatokat még mindig be lehet építeni. Szabó Tibor több parlamenti bizottságban - köztük a külügyi bizottságban - képviselte a kormány álláspontját a vitában. A külügyi bizottság elutasította a Magyar Szocialista Párt (MSZP) azon javaslatát, hogy ombudsman felügyelje a határon túli magyarok ügyeit. A döntés után Tabajdi Csaba MSZP-képviselő az MTI-nek kijelentette: "ez az elutasítás meghatározza majd, miként szavaz az MSZP-frakció a törvényjavaslat végszavazásakor." Szabó Tibor elmondta, úgy érzékeli, a törvénnyel kapcsolatban továbbra is fennáll a nemzeti konszenzus. Összességében a nemzeti konszenzus továbbra is fennáll egy párt, az SZDSZ kivételével, mely eleve kijelentette, hogy nem támogatja a törvényt. /Gazda Árpád: Alig módosul a státustörvény. A bizottságok előtt a módosító javaslatok. = Krónika (Kolozsvár), máj. 24./ A kormány képviseletében jelen lévő Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) elnöke csak 9 módosítást támogatott. Elmondta azonban: a kabinet 32 további indítványról fontolgatja, hogy javított megfogalmazásban, kapcsolódó módosítóként támogassa. A bizottság egyetértett többek között Kelemen András (MDF) javaslatával, amely szerint a magyar igazolvány ajánlása a kérelmezőnek a magyar nemzethez, nem pedig a magyar nemzetiséghez tartozását tartalmazza. Elfogadta a bizottság Tabajdi Csaba (MSZP) és más szocialista képviselők indítványát is, amely alapján a magyar igazolvány érvényességi ideje 18 és 60 év közötti személy esetében az eredetileg tervezett öt év helyett tíz év lehet. Elfogadták Pósán László (Fidesz) indítványát, hogy a támogatási rendszer egészének koordinálása céljából központi nyilvántartást kell vezetni. Támogatta a testület az európai integrációs bizottság módosító javaslatát is, amely hangsúlyosabban kívánja a közösségi jog elsőbbségét kifejezni a státustörvénnyel kapcsolatban az EU-csatlakozás után. A testület elvetette Bauer Tamás (SZDSZ) 28 pontból álló módosító csomagját is, amely többek között feleslegesnek tartotta a magyar igazolvány bevezetését, és kiterjesztette volna a törvény hatályát a nyugati államokban élő magyarságra is. Szent-Iványi István frakcióvezető elmondása szerint a határon túli magyarok támogatását hatékonyabban szolgálná az a közalapítványt, amely a jelenleg működő sok intézmény helyett jönne létre. Ez a közalapítvány évente 15 milliárd forintból gazdálkodna. /Státustörvény. A magyar nemzethez tartozunk. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 24./"

"Az Országgyűlésben a határon túli országokban élő magyarokról szóló törvényjavaslat részletes vitájának során kiderült: a magyar kormánypártok, valamint az MSZP és a MIÉP módosításokkal támogatják, míg az SZDSZ elutasítja az előterjesztést. Kelemen András (MDF) garanciát kért a kormány képviselőjétől arra nézve, hogy a módosító indítványok valamilyen módon megjelennek majd a törvényben. Kívánatos lenne, ha a határon túli kérelmező nemcsak a magyarságáról nyilatkozna, hanem azt is kijelentené, hogy nem vallja magát más állampolgárságúnak. Bauer Tamás (SZDSZ) a törvényjavaslatot elfogadhatatlannak tartotta, és azt hangoztatta, hogy feszültséget kelt a határon túli magyarok és az ottani többségi nemzet között. Tabajdi Csaba (MSZP) úgy vélekedett, hogy a törvényjavaslat legkevésbé kidolgozott eleme a személyi hatály kérdése, így nem lehet pontosan tudni, ki kap majd támogatást a magyar adófizetők pénzéből. A politikus fontosnak nevezte a szabad identitásválasztás elvét, azonban szükségesnek tartja, hogy a jogszabály pontosan határozza meg azokat a feltételeket, amelyek az alannyá váláshoz elengedhetetlenek. Emlékeztetett: a Magyar Állandó Értekezleten egyetértés alakult ki ebben a kérdésben. Lentner Csaba (MIÉP) azt javasolta, hogy a kormány támogassa azokat a vállalkozásokat, amelyek ipart telepítenek az elszakított magyar területekre. - A részletes vita második szakaszában nagy vitát váltott ki Bauer Tamás (SZDSZ) módosító javaslata, amely a magyar állam feladatává tenné annak biztosítását, hogy a határon túli magyarok ne csak a Duna TV és az m2 adását láthassák, hanem az m1-et, az RTL Klubot és a tv2-t is. Bauer Tamás javaslatát a kormánypárti képviselők és a MIÉP politikusai visszautasították. Németh Zsolt (Fidesz) arra helyezte a hangsúlyt, hogy a kormány törvényi szinten csak a közszolgálati média esetében vállalhat kötelezettséget. Erkel Tibor (MIÉP) véleménye szerint "a szellemi bűzt, szellemi mocskot árasztó kereskedelmi műsorokkal" megfertőznék Erdély tiszta levegőjét. - /Vita a státustörvényt módosító indítványokról. SZDSZ: krimi magyar nyelven a határon túliaknak is. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 30./"

"Az Országgyűlés május 30-án befejezte a határon túli magyarok jogállásáról szóló törvénytervezet vitáját. Vojnik Mária (MSZP) a vitában azt hangoztatta: a határon túli magyarok itteni munkavállalási lehetőségét a tervezett 3 hónapról 6 hónapra kellene emelni. Pósán László (Fidesz) szerint a munkavállalási időtartam meghosszabbítása elősegítené az elvándorlást a határon túli magyar területekről, ezért nem támogatják a javaslatot. Tabajdi Csaba (MSZP) hangsúlyozta: a magyarországi családok is kapják meg azt az iskolakezdési és utazási kedvezményt, amit a státustörvény biztosít majd a határon túl élők részére. Németh Zsolt külügyi államtitkár komolytalannak nevezte Tabajdi Csaba javaslatát, hogy a magyarországi családok is kapják meg azt az iskolakezdési és utazási kedvezményt, amit a státustörvény a határon túl élők részére biztosít majd. Bauer Tamás (SZDSZ) pártja elutasítását tolmácsolta, indítványozta, hogy a magyar igazolványról, illetve az ajánló szervezetről rendelkező passzusokat hagyják el az előterjesztésből. /Lezárult az országgyűlési vita a magyarok jogállásáról. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 31./"

"A magyar parlament jóvá fogja hagyni a státustörvényt, lényegi módosítások nélkül. Megvan hozzá az ötpárti támogatás, egyedül az SZDSZ halmozza a képtelenségeket, a nemzetietlen, ártó szándék mellett azért is, hogy lássék: van ilyen párt is. Bauer Tamás az Országházban azzal a javaslattal hozakodott elő, hogy a státustörvény kedvezményeit terjesszék ki a románokra, ukránokra, szlovákokra, mindenkire, hogy Magyarország vonzóvá és szimpatikussá váljék. A státustörvény országgyűlési vitájának napján Eörsi István a magyar ATV-ben Juszt László politikai show-jának szereplője volt. Eörsi, az SZDSZ fenegyereke, akiből előjön a "nemzetgyalázó blöff, mintha a magyar kormány - banditáknak nevezi - cigány-, zsidóellenes lenne, "náciszagú képződményekről" locsog, "hátraarcos előmenetelről", sem Heidert, sem Berlusconit nem tartja olyan veszélyesnek, mint egyes magyar pártokat, rekcumra fogja azokat, akik a német háborús vereséget magyar katasztrófának tartják (hát mi a fene, ha nem az?), felcsap Trianon védelmezőjének, Orbán előredülledő szemgolyóit veszi célba, Pokorni a Fidesz bájolgásával megbízott miniszter, bevallja, hogy ő tudatosan piszkít a saját fészkébe, a magyar történelmi egyházak ellen is pásztorlevelet fogalmaz a maga fennkölt stílusában, amelynek egyik kulcsszava a szarász, II. János Pál pápát levojtillázza, mert az abortusz ellen szól, s az éhezők millióiért nem tesz semmit. Mindezt hirtelenjében azért soroltuk fel a státustörvény kapcsán, hogy látva lássék, milyen indulatok s micsoda szellemiség munkál ellene. Annyi és olyan, hogy a legvadabb román kitalációkat konténerbe gyűjtve sem kerülne össze ennyi bűzlő anyag." /Sylvester Lajos: Törvénytervezet a magyar parlamentben. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 1./"

A baloldal ideológiai legagresszívebb meghatározói a magyar politikai nemzetből kirekesztik a Trianonban elszakított nemzetrészeket, melyeket a trianoni utódállamok politikai nemzeteihez tartozóknak ítélnek. A státustörvény kapcsán ezt fogalmazta meg az SZDSZ illetékese, Bauer Tamás, azzal vádolva a törvény elkészítőit, hogy nem vesznek tudomást arról, hogy az erdélyi és felvidéki magyarság a román s szlovák politikai nemzet része. Hasonló álláspontot fejtett ki a minap Tamás Gáspár Miklós is, aki szerint a státustörvény a magyar politikai nemzetet lazítja fel, mivel közjogi viszonyt hoz létre az elcsatolt területek magyarsága és az anyaország között. Az MSZP-s Vitányi Iván feltette a kérdést: mi is a nemzet? S megadta a választ rá: az a tízmillió állampolgár, akik között élünk. Holott a politikai nemzet, miként arra Kántor Zoltán szociológus a Provincia c. havilap hasábjain rámutatott, nem szinonim fogalom az állampolgárok összességével. Felfogható a politikai nemzet célprogramként is például a trianoni utódállamok esetében. A román közéletben az erdélyi magyar nemzeti közösségről pedig csakis mint etnikumról beszélnek, a státustörvényt pedig azzal vádolják, hogy a ,,modern" nemzetszemléletet az avítt etnikai szemlélettel helyettesíti. A baloldal torzított politikai nemzetfelfogása leglátványosabban Horn Gyula emlékezetes kijelentésében fogalmazódott meg, miszerint ő nem tizenötmillió magyar, hanem tíz és félmillió magyar állampolgár miniszterelnöke lesz. A jobboldal egységes nemzetfelfogása (melybe beleértendő mind a kulturális, mind a politikai dimenzió, tehát saját történelmi akarattal rendelkező, határokon átnyúló, kulturálisan meghatározott kollektívumként fogja fel a nemzetet) a szólamokon túl immáron a gyakorlati politikában is artikulációt nyert. Mind a Magyar Állandó Értekezlet, mind pedig a  státustörvény a Kárpát medencei magyarság kulturális és politikai egységét jeleníti meg. Fokozatosan ebbe az irányba mozdul el a magyarországi politikai közvélemény is. /Borbély Zsolt Attila: Anyaországi krónika. A nemzetfogalom értelmezése és a bal-jobb szembenállás. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 12./

Az autonómia, a kettős állampolgárság megszerzése és a kedvezménytörvény maradék értékeinek megmentése a nemzet megmaradásának tartópillérei, vallja Sylvester Lajos. Az utóbbi időben „Bársony András külügyi államtitkár, a minden határon túli magyar ügynek hazai és nemzetközi szinten keresztbe tevő, közpénzen tartott hivatalnok velünk ellenséges agresszivitása is mintha háttérbe vonult volna”, írta Sylvester, és akkor megszólalt Bauer Tamás exképviselő (Kettős kapituláció, Népszabadság, 2004. január 8.), leszögezte: ,,A kettős állampolgárság felkínálása ugyanabba az irányba keresne megoldást a magyar kisebbségek problémájára, mint korábban a státustörvény, hiszen – a státustörvénynél is erősebb – jogi köteléket teremt a magyar állam és a kisebbségi magyar személyek között. Ez megerősítheti a magyar kisebbségek elkülönülését a többségtől, és ellentétes azzal a politikával, amelynek célja a magyar kisebbségek integrációja és emancipációja saját országuk társadalmában. Ezért tartják távol magukat a kettős állampolgárság gondolatától az RMDSZ és a Magyar Koalíció Pártjának vezetői, akik az integráció és emancipáció, az együttműködés és a kompromisszumok politikáját követik a konfrontáció helyett. Ennek jegyében az MKP már a második kormánykoalícióban mond le a benesi dekrétumok kérdésének felvetésétől, noha elvileg persze fontosnak tartaná azok eltörlését. Az RMDSZ pedig – Tőkés Lászlóékkal szemben – eltökélt támogatója volt annak a román alkotmánymódosításnak, amely miközben fontos többségi jogokat garantál, nem változtat Románia nemzetállami meghatározásán, pedig az RMDSZ szükségesnek tartaná ezt.” /Sylvester Lajos: Megmaradni? Hol maradni? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 10./

Markó Béla kijelentése, miszerint nem hajlandó tárgyalni az RMDSZ és az EMNT közötti viszony rendezéséről, az RMDSZ VII. kongresszusa megszüntette Tőkés László tiszteletbeli elnöki funkcióját. A román sajtó örömmel idézte Markó Béla RMDSZ-elnök értékelését, miszerint az EMNT, illetve Tőkés püspök kétségbeesve keresi az RMDSZ általi elismerését, másképp nem lévén semmiféle legitimitása. Ugyanezek a lapok ugyancsak nagy kedvteléssel emlegették Toró T. Tibor képviselő véleményét, miszerint az RMDSZ jelenlegi vezetősége pimasz és balkáni módszerekkel operál. A román lapok örömmel adtak hangot Borbély Zsolt véleményének is, aki szerint az RMDSZ nem csak antidemokratikus, hanem a kommunizmushoz visszaforduló párt is. Sylvester Lajos reméli, hogy az RMDSZ-vezetők túlzó magabiztossága csak tüneti jelenség. Bauer Tamás budapesti volt SZDSZ-es képviselő szerint a konfrontáció helyett a kompromisszumok politikáját kell követni, akárcsak az RMDSZ-vezetés, és integrálódni kell a nemzetállamba. /Sylvester Lajos: A tét: a magyarság sorsa. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 13./

Kovács László pártelnök-külügyminiszter január 15-én a Magyar ATV-ben elutasította a Tőkés László vezette Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács részvételét a közeljövőben sorra kerülő budapesti MÁÉRT-értekezleten. A Tőkés László püspök vezette ,,erdélyi autonómiásokat” mint legitimációval nem rendelkező csoportosulásnak, RMDSZ-egységmegbontónak mondta. Kovács László figyelmen kívül hagyta azt, hogy az alkotmányban továbbra is szerepel az egységes román nemzetállam fogalma, amelyet – valahányszor valaki autonómiát emleget – a román politikai elit az alkotmányra szavazó magyarok orra alá dörgöl, emelte ki cikkében Sylvester Lajos, aki az SZDSZ-es Bauer Tamást idézte: ,,az RMDSZ pedig, Tőkés Lászlóékkal szemben, eltökélt támogatója volt annak a román alkotmánymódosításnak, amely, miközben fontos kisebbségi jogokat garantál, nem változtat Románia nemzetállami meghatározásán...” /Sylvester Lajos: Az autonómia szögletes kerekasztala. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 17./

A december 5-i népszavazás után sokan kiábrándultak a magyarországi testvérekből. De kiktől vártak volna szavazatokat? Azoktól, akiket a kommunizmus idejében nem tanítottak magyar történelemre? Akiknek nem volt szabad kiejteniük az Erdély szót? Vagy azoktól a fiataloktól, akik az elmúlt években a szocliberális médiákon nőttek fel, akikben éppúgy nincs semmilyen hazaszeretet, nemzet iránti felelősség, mint szüleikben? – kérdezte  Somogyi Botond. Leszögezte: A negyvenéves kommunista agymosás után folytatódott az elnemzetlenítő politika, s a Kovács Lászlók, Kuncze Gáborok, Fodor Gáborok, Eörsi Mátyások, Bauer Tamások, Pető Ivánok, Demszky Gáborok és elvhű társaik annyira megmételyezték a magyar társadalmat, hogy ma a magyar lelkifurdalás nélkül szavaz magyar ellen. – Hozzátette, Erdélyben is vannak, akik szerint nem kell Bolyai Egyetem, autonómia vagy kettős állampolgárság, az egyház túlhaladott, az anyanyelv mellékes, a magyar kultúra elhanyagolható. /Somogyi Botond: A Kárpát-medence farizeusai. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), dec. 21./

A kilencvenes évek elején a baloldalnak nem volt kommunikálható válasza a nemzeti problematikára. A baloldal a nemzetfogalmat támadta meg. A nemrégiben elhunyt Eörsi István még a republikánus nemzettudatot népszerűsítő Tamás Gáspár Miklósnak is nekitámadt a kilencvenes évek derekán, mert ez utóbbi azt merte írni – a határon túli magyarságnak a nemzetből való fogalmi kirekesztése mellett –, hogy Magyarország mégiscsak magyar ország, és a magyar állampolgárokat tömörítő magyar politikai nemzet közös érdeke, hogy a magyarság nyerjen. Eörsi szerint a multinacionális vállalatok korában e mondat értelmetlen, s annak a kívánságnak, hogy magyarok nyerjenek legfeljebb a labdarúgásban, de tulajdonképpen még ott sincs értelme. Másik módszere a hermeneutikai zűrzavarkeltésnek a „politikai nemzet” teóriájának kijátszása a kulturális nemzet ellen. TGM mellett Kende Péter (nem a botránykönyves, hanem a Párizsban, emigrációban a társadalomtudományok területén nevet szerzett tudós), Bauer Tamás, Vitányi Iván és mások e fogalmi kategóriát sulykolták írásaikban. Miután mindkét kísérlet kudarcot vallott, a baloldal – legalábbis annak főárama, az MSZP – a politikai kommunikáció tekintetében taktikát változtatott. Medgyessy Péter nemzeti középről beszélt, Gyurcsány nemzet iránti felelősségről, felelős hazafiságról, nemzeti minimumról, miközben persze a nemzeti kérdésre adott politikai válaszok továbbra sem érdemiek. /Borbély Zsolt Attila: Baloldali taktikák. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), jan. 31./

Lokodi Imre, az Új Magyar Szó munkatársa a budapesti kormánypárti Népszavában megjelent cikkében élesen támadta Orbán Viktort és a Fideszt. A Fidesz Erdély-politikáját megosztó, írta. Orbánék a kilencvenes évek elején leginkább a Bálványosi Szabadegyetemmel írták be magukat Erdély történetébe. A fő rendező a Fidesz közeli Pro Minoritate Alapítvány volt és a pártot Bálványoson már 1990-ben is Orbán Viktor és Németh Zsolt képviselte. Németh Zsolt már 1993 márciusában megvédte az Antall-kormányt az SZDSZ-es Bauer Tamás azon (csakugyan alaptalan) vádjával szemben, mely szerint területi revízióra törekszik. A Fidesz később a státustörvényt szorgalmazta, de vétót emelt ellene Románia és Szlovákia. A cikkíró mentegette az MSZP-t: Kovács László 23 millió román munkavállalót emlegető érvelése szemben állt az MSZP hangsúlyozottan európai irányvonalával. /Kovács László akkor az MSZP elnöke volt. / A cikkíró szerint Orbán Viktor 2002-es választási veresége után állt ki teljes mellszélességgel a kettős állampolgárság mellett. „Ennél mélyebbre már nem lehet süllyedni” – mondta például 2003-ban, amikor Medgyessy Péter miniszterelnök nem voltak hajlandó tárgyalásokba bocsátkozni a témát illetően fogadókészségét hangoztató szerb kormánnyal. 2004-ben a népszavazási kampányában a Fidesz az „igen” táborának legfőbb zászlóvivője volt – mindhiába. A kettős állampolgárság ügye nem kapott elegendő támogatást. A 2004-es Bálványosi Szabadegyetemen Orbán összekapcsolta a román EU-tagság kérdését az erdélyi magyarság autonómiájának ügyével. Végül a Fidesz a többi párttal együtt megszavazta Románia uniós felvételét. Orbán Viktor Erdélyben Tőkés László oldalán korteskedett az europarlamenti választási kampányban. A cikkíró megkérdezte Markó Béla RMDSZ-elnöktől, lát-e esélyt arra, hogy megjavuljon az RMDSZ viszonya a Fidesszel? Nekünk az az érdekünk, hogy a Fidesszel és más magyarországi pártokkal is jó viszonyban legyünk, felelte Markó. Tudomásul vette, hogy a Fidesz hozott egy nagyon rossz döntést. /Lokodi Imre (Marosvásárhely): Erdély és a Fidesz, avagy egy politika színeváltozásai – Orbán Viktor útja a be nem avatkozástól az aktív kampányolásig. = Népszava (Budapest), nov. 7./

A Szabad Demokraták Szövetsége nyíltan felvállalja Károlyi Mihály eszmei politikai-örökségét, képesek voltak a náci szellemiségű Benes-dekrétumok ügyében a szlovák oldalra állni a magyar diplomáciával szemben, kampányoltak a magyar állampolgárság kiterjesztése ellen (miközben határon túli magyarok számára alanyi jogon biztosítandó magyar állampolgárság 1989-es programjuknak szerves részét képezte!), nem kis szerepük volt a magyar véderő leépítésében, a népességcsökkenés problémájának bagatellizálásában és kikarikírozásában, a magyar oktatás és egészségügy szétverésében. Bauer Tamás tavaly ősszel kilépett a pártból, de ma is a párt szellemi holdudvarának egyik meghatározó egyénisége. Nemrégiben a Népszabadság a következőket írta: „Oroszország az elmúlt években orosz útlevéllel látta el, vagyis állampolgárai közé fogadta a Grúziához tartozó Dél-Oszétia lakosait, ha azok erre igényt tartottak – bizonyára az oszét és orosz nemzetiségűeket. Ugyanazt tette, amit a magyar nacionalisták követelnek a magyar államtól: adjon magyarországi állampolgárságot a szomszéd országokban élő magyaroknak, ha kérik. Első lépésként a Fidesz-kormány magyar igazolvánnyal látta el őket, demonstrálandó, hogy őket valójában Magyarországhoz, s nem a lakóhelyükül szolgáló államhoz fűzi lelki kötelék. Ami most a Kaukázus déli lejtőin történt, bennünket igazol, akik – szemben a Magyarok Világszövetségével, a Fidesszel és az MDF-fel – elutasítottuk a kettős állampolgárság ötletét, sőt már a státustörvényt is. Más államban élőknek etnikai alapon tömegesen útlevelet, állampolgárságot felkínálni az adott állam szuverenitásának megkérdőjelezése. ” A határon túli magyarok és a magyar állam közötti „közjogi kötelékeket el kell felejteni. Nincs és nemkívánatos semmiféle „határokon átívelő nemzetegyesítés”. A szöveget átvette az Adevarul is. Ez a cikk eszmei muníciót ad a magyarellenes román diplomáciának. Valójában a kettős állampolgárság s bármiféle erőszakos atrocitás között nincs logikai összefüggés. Az adott állam állampolgárságának kiterjesztése a más államokban élő nemzettársakra egy megoldási modell, melyet több állam is magáévá tett Horvátországtól Romániáig. /Borbély Zsolt Attila: Szabad madarak. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), szept. 10./

Szlovák vezetők felháborodtak Orbán Viktor Fidesz-elnök Esztergomban, a Fidesz és a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának közös kampányrendezvényén tartott beszéde miatt. Az európai parlamenti választásokról szólva Orbán kijelentette: „Ne feledjék, a szavazófülkében minden magyart várni fog egy másik magyar, a határon túlról”. A szlovák politika értelmezése szerint Orbán nyilatkozata elfogadhatatlan, mert Szlovákiában megválasztott EP-képviselőknek elsősorban az ország érdekeit kell képviselniük. Az európai parlamenti választáson eldől, hogy a Kárpát-medencei magyarságot hányan képviselhetik Brüsszelben – jelentette ki a hét végén Orbán Viktor Esztergomban. A Smer– szokásához híven – azonnal reagált a Fidesz elnökének kampánybeszédére. A párt szerint „teljességgel elfogadhatatlan” Orbán Viktor nyilatkozata. A nemzeti-nemzetiségi kérdésben legtöbbször Ján Slotával azonos hanghordozású Robert Fico szlovák kormányfőt az háborította fel, hogy Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke és Orbán Viktor a Kárpát-medencéről mint egységes területről beszélt, amit Brüsszelben kívánnának képviselni az EP magyar képviselői. Csáky Pál Robert Fico felszólítására így replikázott: a Szlovák Köztársaságot Robert Fico kormányfő, valamint Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke veszélyezteti, üzleti tevékenységével, a jogállam elveinek aláásásával és a politikai kultúra színvonalának csökkentésével. Aláhúzta: tiszteli a szlovák nemzetet, és soha egy rossz szót nem mondott a szlovákokról. Az MKP-nek érdeke a jó magyar–szlovák együttélés. „Ezt azonban a másik félnek is akarnia kell. Ez a (szlovák) kormánykoalíció a szlovákok és a magyarok együttélését nem segíti elő” – mutatott rá Csáky. Bauer Tamás SZDSZ-es liberális közgazdász sötét képet festett Orbánék kormányra kerüléséről. Szerinte a Fidesz messzemenően kihasználná a lehetőséget: kétharmados győzelem esetén Orbán Viktor olyan korlátlan hatalmat kapna a kezébe, amilyennel még Kádár János sem rendelkezett. /Lokodi Imre: Orbán-vihar Pozsonyban és Pesten. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 27./

Egy dologban túlnyomó többséggel minden magyar – ideológiai hovatartozásától függetlenül – egyetértett, és egyetért ma is: abban, hogy 1920. június 4-én a franciaországi Versailles-ban született békeszerződések súlyos csapást mértek a magyarságra, amely a nemzet történelmének egyik legnagyobb tragédiája. Nos, Bauer Tamás nem ezek közé a magyarok közé tartozik. A Szabad Demokraták Szövetsége alapítója, egykori országgyűlési képviselő azt állította, hogy „ideje szakítani azzal a nézettel, hogy Trianonban súlyos igazságtalanság történt”. Bauer Tamás a jobbikos Vona Gábor (micsoda páros!) ama korábbi felvetése alapján fogalmazta meg állítását, miszerint kialakulhat még olyan történelmi szituáció, hogy közös megegyezéssel minden magyar újra egy hazában élhetne. Amelyet Bauer nem támogatna, hiszen akkor nem magyarok milliói kerülnének kisebbségi helyzetbe, ami eszmefuttatása szerint nagyobb tragédia lenne annál, hogy 89 évvel ezelőtt történetesen magyarok milliói fölött húzták el az országhatárt. /Rostás Szabolcs: Éljen Trianon? = Krónika (Kolozsvár), szept. 1./

A csalhatatlan
A magyar liberalizmus történelmének harmadik megsemmisülését éli. Bauer Tamás válasza (Archaikus vagy modern baloldal, Népszava, 2009. január 4.) cikkemre (A magyar baloldal megrontói, 2009. december 29.), jó példája annak az eszköztárnak, amellyel a magyar liberálisok a biztos sikerből végső vereséget kovácsolnak maguknak. Mert:
1. A rendszerváltó kerekasztal – az SZDSZ kékkönyve szerint – abban állapodott meg, hogy a magyar gazdaság három pillérre lesz építve, abban a magán-, a közösségi- és az állami tulajdon „egyenjogúan fog részt venni”. Bauer szerint aki firtatja, hogy mi lett a második és a harmadik pillérrel, magát a rendszerváltást utasítja el, s ha ez még nem lenne elég, a jobboldal vagy a szélsőbal – Bauer nem tudja eldönteni melyik – retorikájának az utánzója. (Bauer persze volt pártja 1%-os támogatottságával maga a terebélyes közép.) Ha pedig ez a valójában olcsó rágalom elégtelennek bizonyulna, a második pillér eltűnését rá lehet fogni a rózsadombi válóperes ügyvédre, a harmadikét pedig tálalni, mint a veszteségek beszüntetésének egyetlen módszerét. De a dolog nem ilyen egyszerű.
2. A közösség általam kifogásolt szétverése ugyanis e két pillér eltűnéséből és az önkormányzatok ellehetetlenüléséből fakad. E három nagy tényező rendelkezik közösség- és közjó-alkotó képességgel, amelyek hirtelen kioltása különösen komoly következményekkel jár ott, ahol a piacgazdaság még csak felületesen ismert. Persze lehet vitatni, hogy ki miért felelős, de a gazdaságot irányító tárca az elmúlt húsz év felében a liberálisok kezében volt. Olyannyira ők fogalmazták meg, és a hajtották végre a szocialisták segítségével az elmúlt két évtized gazdasági és társadalmi átalakulását, hogy ezt az időszakot liberális korszaknak is nevezhetjük. (A Bach-korszak tizenhét, a Horthy-korszak pedig huszonöt évig tartott.)
3. Sokatmondó Bauer türelmetlen reagálása magának a közösség létjogosultságának és a közjavak gazdasági szerepének felvetésére. Hiába hivatkoztam Adam Smith a közösség erkölcsi és gazdasági kötődéséről alkotott gondolataira, Bauer számára a közösség ápolása a sztalinizmus szinonimája. És itt a lényeg. Miközben a liberalizmus legnagyobbjai – mint Smith, Rousseau, J. S. Mill vagy Bentham – érzékenyen foglalkoztak a liberalizmus eszméi és a közösség igényei között húzódó feszültséggel, - tudván, hogy annak félrekezelése a liberalizmus legsebezhetőbb pontja,(lásd pl. G. Dangerfield, The Strange Death of Liberal England) - a magyar liberálisok bálványa nem több a módos önellátó egyénnél, akinek nincs szüksége a közösségre, aki nem hajlandó annak fenntartásához hozzájárulni, aki a közösségben csak a gyűlölt és megvetett államot látja.
Persze elszomorító az a szellemi brutalitás, amivel Bauer engem a demokrácia és a rendszerváltás ellenségeként tüntet fel. De ennél tragikusabb, ahogy Bauerék Potemkin-liberalizmusa méltatlannak bizonyult Jászi Oszkár örökségére. Mert nem csak a közösség igényeire süketek, de - a piacgazdaság létfeltételére fittyet hányva, - egyenesen szorgalmazták a kartellek kialakulását, szótlanul nézték a kisvállalkozók küszködését, és azoknak az irdatlan gazdasági erőközpontoknak a létrejöttét, amelyek a liberális eszméket hazudtolják meg. A korrupció kialakulásában alkotott szerepükről pedig ne is beszéljünk.
Most, hogy végük van, szeretnének visszakapaszkodni a szocialisták szekerére, amelyről tavaly leugrottak. De mivel az is rozoga, nem restellnek a konzervatívok táborába is bebocsátást kérni. Elvégre, ha sikerült a szociáldemokráciát a liberalizmussal mindkettő felismerhetetlenségéig összekotyvasztani csak azért, hogy bársonyszékhez jussanak, miért ne sikerülne ugyanez a konzervativizmussal? Csak legyen szekér.
Róna Péter. Forrás: Népszava

Különvélemény jeles napokon
A múlt hétvégén a „hősök napját” ünnepelte a mai magyar hivatalosság, minthogy az első Orbán-kormány idején törvénnyel újították fel a Horthy-korszakban bevezetett ünnepet. A kormánytelevízió híradójában folyamatosan ismételték, hogy a világháborús hősök „a hazáért” harcoltak, „a haza védelmében” áldozták életüket. Ma „a nemzeti összetartozás napja” következik, minthogy első döntéseinek egyikeként azzá nyilvánította Orbán „forradalmi országgyűlése” a trianoni békeszerződés aláírásának évfordulóját. A békeszerződés aláírása, a történelmi Magyarország felbomlása úgymond a legújabb kori magyar történelem legnagyobb tragédiája.
Különvéleményt jelentek be. Nem gondolom, hogy a trianoni békeszerződés aláírása sorstragédia lenne. Tudjuk: az 1910-es népszámlálás szerint a történelmi, Horvátországgal együtt vett Magyarország lakosságának 48 százaléka volt magyar nemzetiségű. Mégpedig a magyar állam által rendezett népszámlálás szerint – amely ezt az arányt csak felfelé torzíthatta –, és olyan évtizedek után, amikor nagy erőfeszítések történtek a nemzetiségek asszimilációjára. E népszámlálás szerint több mint tízmillió román, szlovák, szerb, német és ukrán vagy ruszin, ahogy tetszik, élt kisebbségi sorban. A horvát és szlovák nép egésze élt a magyar állam fennhatósága alatt, saját államiság nélkül. A trianoni békeszerződés révén ez megfordult: három és félmillió magyar került kisebbségi sorba a határ túloldalán. Egyszer már megírtam, most elismétlem: míg Trianon előtt a Kárpát-medence lakosságának 52 százaléka élt kisebbségi sorban, közvetlenül Trianon után csak mintegy 30 százaléka, ma pedig (a cigányoktól eltekintve) alig 10-12 százaléka. Ha a kisebbségi helyzetet valaki rossz dolognak tartja – márpedig a Trianon miatt kesergők a magyar kisebbségeknél nyilvánvalóan annak tartják –, akkor a trianoni határokat igazságosabbnak kellene tartaniuk, mint a történelmi Magyarország korábbi határait. Akkor legfeljebb a trianoni határváltozások mértékét tarthatják igazságtalannak (hiszen a harminc-ötven kilométerrel odébb megvont határok esetén még kevesebben kerültek volna kisebbségi helyzetbe, és emiatt a konkrét határokat joggal tarthatták akkor igazságtalannak), de nem a változtatás tényét. Aki magát a változtatás tényét kifogásolja, s aki ezen az alapon tekinti nemzeti tragédiának a trianoni békeszerződést, az úgy gondolja: a magyaroknak több joguk van arra, hogy saját államukban éljenek, mint a románoknak, szlovákoknak, horvátoknak, szerbeknek és ukránoknak. Én nem tudom így gondolni. Igazából nem Trianon volt igazságtalan, hanem az asszimilációs politika: a magyar államé a nemzetiségekkel szemben Trianon előtt, és a szomszéd államoké a magyar kisebbségekkel szemben Trianon után, különösen pedig a kommunista rendszerekben, 1945 után. Azért különösen azokban, mert totális államban súlyosabb következményei vannak annak, ha az állam a többségi népességé, mint plurális demokráciában – erre mutatott rá Duray Miklós könyvéhez írott emlékezetes előszavában Csoóri Sándor.
Mellesleg a „nemzeti összetartozás” ünneplése egy fikciót ünnepel. Egységes magyar nemzet – hiába iktatja törvénybe e szókapcsolatot a Fidesz – kilencven évvel a történelmi állam felbomlása után nincs. A németek és az osztrákok a közös nyelv és kultúra, meg a távoli múlt közössége ellenére nem egy nemzet, az utóbbi háromszáz évben történetük szétvált. Hasonlóképpen a magyaroknál: a nyelv, a kultúra, a távolabbi történelemre vonatkozó tudat és érzésvilág közös, ugyanakkor a mindennapi élet élményvilága, szaktudás-anyaga, az elmúlt évtizedekre vonatkozó történelmi tudásanyag már más, mint ahogy más, mert más államhoz kapcsolódik a gazdasági és szociális érdekek szövevénye. A „nemzeti összetartozás” jelszava nemcsak ezt a kőkemény realitást tagadja, de harcias igénybejelentés is: ha területi igényeket nem lehet támasztani, a Fidesz „lakossági igényeket támaszt”, bejelenti igényét a szomszéd országokban kisebbségben élő magyarok – állampolgárként, esküjükkel a magyar államnak hűséget fogadóként – ide tartozására. Ez szembeállítja őket azzal az állammal és politikai közösséggel, amelyben élnek, megakasztja integrálódásukat abba a társadalomba, és súlyosan megosztja a szomszéd országok magyar kisebbségi közösségeit is.
Aki politikusként 2011-ben „egységes magyar nemzetben” gondolkodik, az azzal a múltbeli politikával azonosul, amely hasonlóképpen gondolkodott, vagyis a revíziós politikával, amelynek jegyében Magyarország belépett a második világháborúba. Az mondhatja azt, amitől a múlt vasárnap zengett minden tv-híradó, hogy a második világháborúban elesett magyar katonák a hazájukat védték. Valójában a Szovjetunió megtámadásához, Ukrajna feldúlásához semmiféle magyar érdek nem fűződött. A magyar hadsereg Hitler háborús céljait szolgálta, amikor az ország bekapcsolódott a háborúba. És természetesen a területi revíziót, hiszen a románokkal és szlovákokkal versengett Magyarország, amikor a németek mellé állt, hogy megtarthassa, amit Hitlertől és Mussolinitől Bécsben kapott. Ez lett volna a haza védelme? Így függ össze a Trianonnal kapcsolatos propaganda és a „hősök napja”, a második világháborús magyar szereppel való látványos azonosulás. Más alkalommal, a főváros fideszes vezetésének utcanév-politikájával, a Roosevelt- és a Moszkva-tér átnevezésével kapcsolatban már elmondtam: Tarlósék „lélekben” utólag is az egykori tengelyhatalmakhoz csatlakoznak, és szembefordulnak az antifasiszta koalícióval. Ugyanezt jelenti a „hősök napja” is. Európa felvilágosult tájain demokratikus politikus nem azonosul azzal, hogy országa a második világháborúban Hitler szövetségében vett részt.
Hogy a magyar jobboldal semmit sem tanult az elmúlt száz évből, azt tudjuk, egyre világosabban látjuk. Baloldaliaknak és liberálisoknak azonban nem kellene elfogadniuk ezt a történelemfelfogást, nem kellene trianoni tragédiáról beszélniük.
Bauer Tamás
Galamus.hu

Ez a béke bizony a bőrünkbe égett!
Trianon örök és lelkeket perzselő történelmi tapasztalata a magyar nemzetnek. A békediktátum különféle értelmezéseiről és máig ható következményeiről beszélt lapunknak Raffay Ernő történész és Szidiropulosz Archimédesz görög származású szociológus, az egyik legismertebb Trianon-kutató. 
Sinkovics Ferenc: Vajon miért mondja azt az egykori SZDSZ prominen-se, Bauer Tamás, hogy megérdemeltük Trianont? 
Szidiropulosz Archimédesz: Azért, mert a baloldalnak jelentős szerepe volt a tragédia létrejöttében. És ez a szerep árnyékot vet rájuk, különösen az olyan közéleti, politikai figurák miatt, mint Jászi Oszkár, Károlyi Mihály és Kun Béla. Most úgy kompenzálja saját felelősségét a baloldal, hogy fegyverként használja a tragédia emlékét. Az mondja például, hogy Trianon a szélsőjobb vesszőparipája. Raffay Ernő: Igen, a baloldal nem történelmi és nemzeti sorskérdésként, hanem kifejezetten politikai ügyként fogja fel Trianont. Összekapcsolják a Horthy-korszak revíziós törekvéseivel, viszont amikor a revíziók zajlottak, akkor keletkezett a zsidótörvények jelentős része is, egyes liberális gondolkodók számára pedig innen már csak egy ugrás a holokauszt kérdésköre. 
S. F.: A győztesek szándéka szerint országcsonkítás akart lenni a diktátum, vagy inkább halálos ítélet? R. E.: Csonkítás? Majdnem megszűnt a magyar államiság, ahogy ez történt 1815-ben a lengyelekkel. Karel Kramarz cseh miniszterelnök azt írta emlékirataiban, hogy amikor 1914 előtt már saját, önálló államukat tervezgették a csehek, akkor úgy gondolták, hogy Magyarországból csak Budapest és közvetlen környéke maradhatna meg. És 1919-ben tényleg megvolt az esélye annak, hogy Győrből csehszlovák–román határváros legyen!
Sz. A.: Persze tovább él a múlt. Olyan térképet találtam Jan Slota honlapján, amelyen már nyoma sem volt a magyar államnak. Eduard Benes is el akart törölni bennünket Zúzzátok szét Ausztria-Magyarországot! című írásában 1916-ban. A hazai liberális történészek szerint ez csak legenda.
S. F.: Melyek voltak Trianon valós előzményei? 
R. E.: Még 1855-ben készült egy térkép román értelmiségiek felvetései kapcsán. Ezen a térképen Románia keleti határa a Dnyeszter, nyugati határa pedig a Tisza. A románok öt-hat országban voltak szétszórva akkor, tulajdonképpen ez adta a koncepció kiinduló pontját. Generációkon át tartó mozgalom indult, s nagyon beleélték magukat a tervbe. Amikor 1919 márciusában Clemenceau francia miniszterelnök közölte Bratianu román miniszterelnökkel, hogy nem kapják meg a Tiszántúlt, akkor Bratianu azt mondta egy beszédében, hogy hatalmas csapás érte Románia területi szuverenitását! És elsiratta az olyan ősi román városokat, mint Debrecen, Gyula, Békéscsaba és Szeged. Bratianu szerint Debrecenben román anyák altatódalát vitte estéként a lágy szellő a város felett. Hasonló volt a helyzet a szerbeknél is. A Karadordevic dinasztia és a szerb politikai vezetés, élén Pasic miniszterelnökkel, délszláv nagybirodalmat akart, ez volt az úgynevezett jugoszláv gondolat. Ennek jegyében például nemcsak Pécs, de még Temesvár is jugoszláv város lett volna az elképzelések szerint. 
S. F.: Mintha nem is az angolok, a franciák akaratáról, politikai elképzeléseiről szólt volna eredetileg Trianon… Sz. A.: Sőt! Magyarország igen népszerű volt eredetileg a nyugati hatalmak körében, jele például a Kossuth-kultusz. De jött az igen erőteljes és fondorlatos román, cseh és szerb propaganda, illetve jött Seton-Watson skót író, aki magyarbarát volt eredetileg, de többek között az 1907-es csernovai eset kapcsán is megnyerték maguknak a szlovákok. Ezután Seton-Watson a legképtelenebb jelentéseket küldözgette Magyarországról, a brit külügyminisztérium pedig e jelentések alapján alakította ki a térségre vonatkozó külpolitikai stratégiáját. 
S. F.: Magyarország miért nem reagált minderre? 
Sz. A.: Itt folyamatosan óriási belpolitikai csatározások zajlottak a parlamentben, erre irányult a figyelem. A magyar politikai elit önhitten ült a saját babérjain, amint ezt egyébként a történész Szekfű Gyula is megírta. Nem a külső veszélyekről, az ellenünk folyó hatalmas propaganda-hadjáratról, a lejárató kampányokról, hanem az úgynevezett negyvennyolcasok és a hatvanhetesek szembenállásáról szóltak a parlamenti összecsapások. Mindez odavezetett, hogy Magyarország egyszerűen nem volt felkészülve a közelegő nagy világháborúra. A legtöbb államban szinte percek alatt szavazta meg a parlament a hadsereg korszerűsítését, nálunk több mint egy év kellett a véderőtörvény megalkotásához 1911 májusa és 1912 júniusa között a meddő viták, az ellenzéki obstrukció miatt. R. E.: És ez később is folytatódott. 1918-ban például megütközve figyelték a nálunk folyó eseményeket egyes nyugati gondolkodók, mondván, a leghülyébb grófot választottuk miniszterelnöknek, a legtehetségesebb politikusunkat pedig agyonlőttük. Itt ugye Károlyi Mihályról, illetve Tisza Istvánról volt szó. És itt voltak a szabadkőművesek is, kézbe akarták venni az országot, Károlyié kifejezetten szabadkőműves kabinet volt. 
Sz. A.: Sajnos Károlyi, majd pedig Kun Béla hatalomra jutása is a magyar történelem epizódja, s ebben az értelemben a magunk vétke volt. Ezt így értékelte a Nyugat is. Nem véletlen, hogy az 1919 januárjában kezdődő béketárgyalásokra nem hívták meg a magyarokat, Károlyit, majd pedig Kunt sem tekintették legitim, tárgyalóképes vezetőnek. Így nem is volt módunk beleszólni a dolgok menetébe, nem tudtuk menteni a menthetőt. 
S. F.: Egy komoly kormány képviselői odaülhettek volna? 
R. E.: Igen, az osztrákok például ott ültek. Teleki Pál és környezete egyébként már 1918 nyarától alaposan felkészült a leendő béketárgyalásokra. De ő 1919 januárjában viszont egyszerűen nem volt helyzetben. Több kutató is azt vallja, ha nem Károlyi, hanem Tisza vagy Bethlen István vezeti a kormányt a háború után, másként alakul a magyarok ügye Versailles-ban.
S. F.: Sokak szerint Trianon miatt sodródtunk bele aztán a második világháborúba.
Sz. A.: Tény, hogy a revízió volt a Horthy-korszak politikájának egyik fő iránya. A másik az ország politikai, gazdasági stabilizálása. És persze visszahozni Magyarország jó hírét. Bethlen ezt el is érte. Jó példa erre, hogy a nagyhatalmak is áldásukat adták a területi visszacsatolásokhoz.
S. F.: Mindegyik? 
R. E.: Az első bécsi döntés például alapvetően négyhatalmi, azaz német, olasz, angol, francia döntés volt. A másodiknál az antantállamok érdektelenségüket fejezték ki. Bethlen István 1931-ig stabilizálta az országot, ezt Trianonnal a nyakában kellett elvégeznie. Eleve meg kellett állapíttatni például az ország határait. Nemcsak a nyugati végeken, de délen is. Pécstől északra álltak a szerbek, s a húszas években úgy kellett visszaszoríttatni őket a nagyhatalmakkal. Paradox helyzet alakult ki, hiszen a magyar kormány egyfelől küzdött Trianon ellen, másrészt pedig pont a békediktátum pontjaira kellett hivatkoznia, amikor kérte a szerbek visszaszorítását. És itt a gazdaság kérdése. Trianon olyan gazdasági csapást jelentett nekünk, hogy ami a termelési színvonalat és minőséget illeti, az ország csak a húszas évek második felében érte el az 1913-as nívót és hatékonyságot. Bethlen így is csodát tett, az 1927-ben bevezetett pengő például néhány éven belül Európa egyik legerősebb pénze lett. A bethleni stabilizáció fontos üzenet a mostani kormány számára. Nem véletlen, hogy Orbán Viktornak épp Tisza és Bethlen a példaképe. Gyűlölik is emiatt. Itt kell elmondanom azt is, hogy 1924-ben indult a Trianon utáni új magyar pénzügyi politika. Természetesen a semmiből. Ekkor a hazai zsidó nagytőkések harmincmillió aranykorona alaptőkét adtak össze a nemzeti banknak, hogy pénzügyi értelemben is talpra állhasson az állam. Odaálltak Bethlen mellé. 
S. F.: Elterjedt a köztudatban, hogy csak kilencven évre szólt Trianon, de az 1947-és párizsi béke örökérvényűvé tette.
R. E.: Tévhit, sokan úgy tudták, hogy nem is kilencven, csupán ötven évre szól, de ez nem igaz. Örökre szólt. Tegyük hozzá, hogy hogy ma már nem is Trianon, hanem az 1947-es párizsi béke van érvényben. Ez állíttatta vissza a határainkat az 1938. január 1-jei állapotra. Sőt Trianonhoz képest még plusz három falut is át kellett adnunk Pozsonynál Csehszlovákiának. 
Sz. A.: Külön szerencsétlenség, hogy a magyarországi kommunizmus egészen más színezetű lett, mint a környező országoké. Képtelen volt nemzetben gondolkodni, teljes mértékben átadta magát az internacionalizmus eszméjének. Ezért kell ma is állandóan magyarázkodnunk a magyarságunk és a jelképeink miatt, s így szülték meg a „magyarkodás” pejoratív fogalmát is. Az én anyanyelvemben, a görögben például nincs olyan kifejezés, hogy „görögködik”. 
S. F.: Mit kezdhet egy mai magyar ember Trianon emlékével? 
Sz. A.: Ez nehéz kérdés. A baloldal szerint hagyjuk az egészet, Glatz Ferenc akadémikus például azt mondta tavaly, ne foglalkozzunk Trianonnal, mert már megoldódott a probléma a légiessé vált határokkal. Elfelejti persze, hogy e légies határok mögött hoztak például a magyarok ellen egy soviniszta nyelvtörvényt a szlovákok, hogy a kettős állampolgárság miatti fenyegetésekről és etnikai diszkriminációról már ne is beszéljek. 
S. F.: Igen, de miként harcoljunk Trianon ellen ma, 2011-ben?
Sz. A.: Ha harc, akkor a kettős állampolgárság például nem rossz kezdet. Ezután pedig az autonómiaköveteléseknek kellene következniük. Területi autonómiáknak. 
S. F.: Úgy tudni, II. János Pál pápa tett bizonyos indítványokat Trianon, közelebbről a megcsonkított Magyarország ügyében.
Sz. A.: Kutatom Trianon kérdéskörét, de én nem ismerek ilyet. 
R. E.: Én sem, elvileg persze bármi előkerülhet egyszer a levéltárakból. Ellenben Bratinka József egykori vatikáni magyar nagykövettől tudom, hogy az ottani román és szlovák bíborosok mindvégig napirenden tartották a trianoni kérdést az elmúlt húsz évben is. Igyekeztek meggátolni, hogy akárcsak a halvány ötlet szintjén is felvetődjék a rendezés gondolata. És sajnos épp II. János Pál pápa volt az, aki több évtizeddel a békediktátum után a trianoni határokhoz igazította az egyházmegyék régi határait. Ezzel egyházi értelemben is koronát kapott a diktátum.
Sinkovics Ferenc
Magyar Hírlap

Hamis párhuzam, hibás hátrálás
Megdöbbent, amit Pető Péter ír a Népszabadság december 22-i számában 99 év magány című publicisztikájában. Azon háborog, hogy Szlovákia nem fogadja el, hogy a magyar állam egyoldalúan a maga potenciális állampolgárává nyilvánította a határon túli magyarokat, s tesz is ellene: aki közülük kérelmezi és megkapja a magyar állampolgárságot, annak szlovák állampolgársága a módosított szlovák állampolgársági törvény erejénél fogva megszűnik. Ez ügyben szerinte „nem nacionalista nagyjelenet az asztalra csapás”. (...)Vajon aki így ír, tudja-e, hogy szomszédaink közül kettő, Ausztria és Ukrajna több más államhoz hasonlóan kifejezetten tiltja a kettős állampolgárságot? Szlovákia nem ilyen szigorú, csak azt nem fogadja el, hogy valaki, aki Szlovákiában született, ott él, ott keres, ott adózik, ott részesül szociális juttatásokban, csupán etnikai hovatartozása okán egy másik ország állampolgára legyen. Ehhez Szlovákiának joga van, nem sért vele semmiféle kisebbségi jogot. Amikor egy ostoba, értelmetlen nyelvtörvénnyel korlátozták a szlovákiai magyarok anyanyelvhasználatát, az ellen valóban helyénvaló volt az asztalra csapni, az valóban kisebbségi jogokat sért. Az ellen, hogy Malina Hedviget azért bántalmazták, mer magyarul beszélt, hasonlóképpen tiltakozni kellett. (...) Az irredenta gesztusok kategóriájába – tartozik az is, ha Magyarország egyoldalúan állampolgárává nyilvánítja a szomszéd országokban élő magyarokat, vagyis a határain túlra terjeszti ki a magyarországi politikai-közjogi közösséget. Az állampolgárság ugyanis nem a kisebbségi identitás kifejezése – erről a nyelvhasználat, a kisebbségi nyelvű oktatás és kultúra, a kisebbségi szervezetek működése szól –, hanem közjogi kapcsolat, mint azt mellesleg mostanában a Fidesz-kormány büszkén hirdeti is. A szomszéd országokban élő magyar kisebbségek egyéni és kollektív jogainak védelmét az Antall- és Horn-kormány alapszerződés-politikája szolgálta, hiszen a második világháború óta először ismertették el a szomszéd országokkal a magyar kisebbségek kollektív jogait és azt, hogy azok biztosítása nemzetközi kötelezettségük. Ezeket az alapszerződéseket utasította el az Antall-kormánnyal szemben még csak Csurka István és Torgyán József pártja, majd a Horn-kormánnyal szemben már Orbán Viktoré és Lezsák Sándoré is, pusztán azért, mert a magyar állam megerősítette általuk a békeszerződésekben megvont határok elismerését. A magyar jobboldal egészének újabb, a kétezres években követett politikája immár valójában nem a kisebbségi jogokról, nem az autonómiáról, hanem „a nemzet határokon átívelő újraegyesítéséről”, vagyis a Magyarország és a magyar kisebbségek tagjai közötti közjogi kapcsolatról szól: ezt szolgálta első lépésben a státustörvény (amelyet az európai intézmények elutasítottak) és a Máért, második lépésben pedig a magyar állampolgárság kiterjesztése a határon túli magyarokra. Ennek logikus következménye, ha részt vehetnek a magyarországi választásokon, erősítve a jobboldal szavazóbázisát. Miért a jobboldalét? Azért, mert a szomszéd országokban kisebbségben élő magyarok ugyanúgy megosztottak a magyar államhoz fűződő kapcsolat kérdésében, mint a magyarországiak. Az az irányzat, amelyet az elmúlt két évtizedben az RMDSZ számos vezetője vagy korábban a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának vezetése, annak szakadása óta pedig a Híd képvisel, az adott ország többségi demokratikus erőivel való együttműködésben keresi a magyar kisebbség emancipációjának lehetőségét, vállalva az ottani politikai közösségbe való integrációt is. Ők nem szorgalmazzák a magyar államhoz fűződő közjogi kapcsolatot, követőik nem kérnek magyar állampolgárságot, és nem is vesznek majd részt a magyarországi választásokon. Ők is azt tartják, hogy a magyarországi népképviseletről, amely a magyarországi gazdaság- és társadalompolitikát határozza meg, a magyarországi magyarok jogosultak a választásokon dönteni, nem ők. A másik, leginkább Tőkés László és Duray Miklós nevével fémjelzett irányzat kezdettől fogva tagadja a többségi politikával való együttműködés lehetőségét, folyton Budapesten keres támogatást, és amióta a Fidesz felkarolta a kettős állampolgárság ötletét, arra is igényt tart. A Fidesz köztudottan őket támogatja. A kisebbségben élő magyarok jogérvényesítésében elért számottevő eredmények, a magyar oktatásnak, nyelvhasználatnak Romániában és Szlovákiában elért kiterjesztése, a kulturális autonómia Vajdaságban elért intézményesülése az együttműködésre törekvő irányzat sikere. A Fidesz és a vele a szomszéd országokban együttműködők által képviselt konfliktusos politikának nincs a kisebbségben élők számára érdemi hozadéka.
Bauer Tamás
Népszabadság

Önleleplezők
Szanyi Tibor neve Erdélyben mindeddig nem volt különösebben ismert. Legfeljebb azok hallottak sajátos és önsorsrontó szabadszájúságáról, masszív alkoholos befolyásoltság alatt elmondott parlamenti beszédéről, akik napi rendszerességgel követik az anyaországi politikai történéseket. Amikor viszont zsigeri barmoknak nevezte a Mesterházy Attila és az MSZP ellen tüntető kolozsvári magyarokat, majd a Facebookon hasonló útszéli hangnemben válaszolt egyenként azoknak, akik ezt kikérték maguknak, regionális internetes mém lett belőle. S úgy tűnik, státuszát igyekszik is megőrizni. A minap a gyulai békemenet alkalmával megengedett magának olyan kijelentést, hogy románul kellett volna üdvözölnie a hallgatóságot, hiszen sokan jöttek Romániából. S nem elégedett meg ezzel az alig burkolt románozással, a folytatásban a rendszerváltás utáni magyar történelemben első ízben mondta ki „magyar” politikusként, hogy igenis, ha valaki román állampolgár, akkor az a román nemzethez tartozik. Mi több, elvi alapokról próbálta ezt igazolni, mondván, hogy az állampolgárság „mindig” (!) „a nemzethez való tartozást” fejezi ki, s ha olyan nagy magyarok, akik Gyulán tüntettek, adják vissza a román állampolgárságukat. (E hihetetlen szöveg meghallgatható a YouTube-on.) Értelmetlen a vonatkozó történelmi tényeket itt és most csokorba gyűjteni a honfoglalástól Trianonon keresztül máig. A tényeket mi, erdélyiek nagy vonalakban ismerjük, Szanyi Tibor viszont – még ha netán olvasná is az Erdélyi Naplót – nem lenne hajlandó azokat elfogadni. Másrészt, ellentétben Markó Bélával, úgy vélem, nincs mindenkire szükség, aki magyarul beszél, mert tetszik ez a széplelkeknek vagy sem, a magyar nyelven beszélők közössége nem azonos a magyar nemzet közösségével. A legutóbbi idők közismert magyarellenes megnyilatkozásainak „szerzői” mellett nem tartoznak ebbe a közösségbe azok sem, akik a fogyasztói társadalom szánalmas végtermékeiként gyökértelenül bolyonganak a világban, kiestek a nemzet kulturális reprodukciós folyamataiból, a magyar folytonosságtudat, a magyar történelmi önkép fenntartásának láncolatából. A különbség, hogy ez utóbbiak esetében megfelelő kultúrpolitika alkalmazásával van remény a későbbi kooptálásra. Ezért harsogja minden nemzetellenes erő, hogy az államnak „világnézetileg semlegesnek kell lenni”. Ők nem nemzetben, hanem a fogyasztók masszájában, a lakossággá degradált népben hisznek, számukra az ország „nem haza, hanem telephely”. De azok sem mind magyarok, akik magyarnak mondják magukat. E kijelentés hallatán szokott megszólalni a szemforgató, farizeus, magát liberálisnak mondó kórus, és harsog kirekesztésről, rasszizmusról, xenofóbiáról. S akik közülük érvelnek is, megfogalmazzák azt a kérdést, amelyről vélhetőleg azt tartják, hogy megválaszolhatatlanságával őket igazolja: „No, és ki dönti el, hogy valóban magyar-e az, aki magát annak mondja?” Jellemzően az illetők maguk azok, akik a magyarellenes táborba sorakoznak fel politikai megnyilvánulásaikkal, vonalvezetésükkel, magyarellenes erőkkel szövetkezve. Ez az, amire nem szabad rámutatni.
Legyen az Csurka István, Lovas István, Jeszenszky Géza, Bogár László vagy Orbán Viktor – aki megfogalmazza, hogy „a haza nem lehet ellenzékben”, vagyis a nemzeti erők nem lehetnek ellenzékben saját hazájukban, vagy hogy a magát baloldalnak nevező politikai konglomerátum időnként ráront saját nemzetére – hatalmas ricsaj keletkezik a leleplezettek körében. Mert a balliberális tábor színházat játszik már a Kádár korszak óta, s mi lehetünk ebben a színházban nézők, még akár megválaszthatjuk a saját színészeinket is, csak a színház színház mivoltáról nem szabad szót ejtenünk. Boross Péter mutatott rá a kilencvenes évek közepén, hogy az MSZP-SZDSZ koalíció tulajdonképpen leképezi a hajdani állampártot, hiszen az Aczél-vonalat az SZDSZ képviseli. Aki mégis rá mer mutatni e gigantikus megtévesztésre, vagy rá mer kérdezni arra, hogy ki írja a forgatókönyvet és a főszereplők monológjait, azt minden erővel a szalonképesség határán kívülre igyekeznek tolni.
Voltaképpen hálásak lehetünk a Szanyi-féléknek, akik őszinteségi rohamukban kimondják, amit e tábor képviselői valójában gondolnak. Ha Tamás Gáspár Miklós a sajtóban vagy Kende Péter az Antall-kormány által létrehozott, de valahogy az SZDSZ szellemi körébe átcsúszott – mellesleg Gyurcsányék által megszüntetett – Teleki László Magyarságkutató Intézet Bárdi Nándor által szervezett konferenciáján „republikánus nemzetről” beszél, ugyanazt teszi, mint Szanyi, csak csiszoltabban, s kevesebben hallják meg. Szanyi viszont kinyitja azok szemét is, akik azt magukra erőltetett fegyelemmel, a politikai korrektség mákonyától elbódítva csukva tartják, de megmaradt bennük a józan ítélőképesség minimuma.
Volt még néhány hasonló szellemű megnyilvánulás, amely nem kapott ekkora publicitást, de amelyet érdemes feleleveníteni. A kétezres évek elején az SZDSZ és az MSZP a szlovák oldalra állt, mikor Orbán Viktor meg merte említeni a nyíltan náci, s valóban rasszista Beneš-dekrétumok tarthatatlanságát. Eörsi Mátyás a státustörvény vitájának idején azt nyilatkozta a tévé nyilvánossága előtt, hogy „az SZDSZ nem akarja, hogy érdemes legyen magyarnak lenni” a Kárpát-medencében. Horn Gábor elismerte, hogy neki sokkal fontosabb, mi történik az SZDSZ-szel, mint az, hogy mi történik az országgal. Bauer Tamás érveket adva a Kisantant politikai elitjének, burkolt irredentizmussal vádolta meg a státustörvény alapján Orbánékat, majd hosszú eszmefuttatásban igyekezett igazolni a trianoni békediktátum igazságosságát (!).
Értékelni kell ezeket a megnyilvánulásokat, mert közelebb hozzák nemzeti közösségünket a tisztánlátáshoz, és hozzásegítenek ahhoz, hogy a színészeket színészeknek, az álmagyarokat álmagyaroknak lássuk, s akként is kezeljük.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Meg kell látni az emberek áldozatát is
Áder János köztársasági elnök határon túli fiatalokat látott vendégül a nemzeti összetartozás napja alkalmából a Sándor-palotában. 2013-ban a nemzeti összeomlás gyásza helyett a nemzet soha nem múló egységét ünnepeljük.
Orbán Viktor miniszterelnök a Facebookon üzent. Mint írta: „Június 4. A nemzeti összetartozás napja. Trianon leckéje: az erősek összefognak, a gyengék széthullanak.”
Áder János köztársasági elnök szerint a trianoni döntés máig feldolgozatlan emlékként él a magyarokban. Az államfő erről a határon túlról érkezett magyar fiatalok fogadásakor beszélt kedden a Sándor-palotában. Áder János felvidéki, kárpátaljai, erdélyi, délvidéki és őrvidéki fiatalokat látott vendégül hivatalában. A köztársasági elnök köszönetet mondott a fiatalok tanárainak és szüleinek, amiért segítséget nyújtanak a felnövekvő generációk magyar önazonosságának megőrzésében, a magyar történelmi hagyományok, emlékek, évfordulók ápolásában, továbbá a kulturális tradíciók továbbadásában.
A fiatalokban is feldolgozatlan emlékként él Trianon
Védjük nemzeti összetartozásunk tudatát
Nem mondhatunk le arról, hogy a trianoni, majd a második világháborút lezáró, újabb igazságtalanságokkal terhelt döntésekkel szemben újraépítsük és védjük nemzeti összetartozásunk tudatát – jelentette ki Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke kedden a parlamentben a nemzeti összetartozás napján.
A köztársasági elnök hangsúlyozta, a Sándor-palotába látogató diákok leveleit olvasva azt a tanulságot vonta le, hogy még azokban a fiatalokban is feldolgozatlan emlékként él Trianon, akiknek nemhogy a két világháborúról, de a szocializmusról sincs személyes élményük. Aki erről nem vesz tudomást, aki képtelen meghallani a határon túli fiatalok hangját, és aki a kettős állampolgárság ellen kampányol, arra igazak Széchenyi István szavai: „akit magyarnak teremtett az Úristen és nem fogja pártját nemzetének, nem derék ember” – fogalmazott Áder János.
Az államfő a déli órákban személyesen vezette végig a Sándor-palotán a 38, határon túli középiskolást, akik a Budapestre érkező külföldi állami vezetőkhöz hasonlóan az épület erkélyéről is megnézhették a város panorámáját, majd együtt ebédeltek a köztársasági elnökkel.
A magyar nép ösztönszerűen egybeforrasztja magát
Répás Zsuzsanna a fővárosi Magyarság Házában, külhoni és anyaországi diákok részvételével tartott ünnepségen kiemelte: újrafogalmaztuk önmagunkhoz, a nemzethez való viszonyunkat, a nemzet fogalmához kapcsolódó elképzeléseinket. Korábban csak mély fájdalomként élt bennünk Trianon, de meg kellett látni a nemzet nagy teljesítményét, az emberek áldozatait a talpra állásban – fogalmazott. Hozzátette: Trianon után van mire büszkének lennünk. Az az erő, amely akkor újraformálta az országot, a talpra állás, az újjáalakulás iránti hit és akarat kiállta az idő próbáját. Nekünk, magyaroknak ez a stabil bástyánk, ezt támasztja alá történelmi tapasztalatok egész sora – hangsúlyozta Répás Zsuzsanna.
Amikor nagy a baj, és törvényszerű lenne a széthúzás, az egyéni érdek elsőbbrendűsége, akkor a magyar nép ösztönszerűen rátalál saját egységére, egybeforrasztja önmagát. A problémák megsokszorozzák a magyarok erejét, összegzik képességeit, akaratukat és a legjobbat képesek kihozni magukból – mondta. Kiemelte: „ma egy új, ám ugyanolyan erős egységet formálunk annak ellenére, hogy végzetes szétszaggatatásra ítéltek minket”. Hozzátette, az összetartozás olyan teljesítmény, amelyre büszkének kell lenni, „a köldöknéző magatartás még sohasem vezetett sikerre, felemelt fejjel lehet csak meglátni azt az ösvényt, amely a gyarapodás felé visz”.
Az összetartozás fája
Az ünnepségen lelepleztek egy mintegy háromméteres, terebélyes fát, az összetartozás fáját, amelynek ágain egy-egy Kárpát-medencei tájegységi ház makettjét helyeztek el, és ezek oldalára, falára üzenetet fogalmaztak meg a külhoni és anyaországi diákok a nemzeti összetartozásról.
Répás Zsuzsanna elmondta: a fa azt jelképezi, hogy „a gyermekeink már egy olyan nemzedéket képviselnek, akik számára az összetartozás az alapélmény”. Azt jelképezi, hogy a több évtizedes küzdelem létünkért, önmagunkért, a magyar identitás újraértelmezéséért sikeres volt – közölte, kiemelve: a fiatal generáció a nemzet egységére már olyan adottságként tekint, amely érték és erőforrás a számára.
Arra van szükség, hogy a nyitott kérdéseket rendezzük
Trianon fájdalmas emlék, amíg lesz magyar a földön, nem tudja igazságosnak mondani azt, ami akkor történt – mondta a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke Tamásiban, a város trianoni emlékművének avatása alkalmából rendezett ünnepségen. Berényi József hangoztatta: jó, hogy a magyar Országgyűlés változtatott ennek a napnak a hangulatán. Az Országgyűlés üzenete az, hogy a búslakodás helyett „hirdessük meg az összetartozás ünnepét, és szimbolikusan fordítsuk meg a történelmet” – mondta.
A megemlékezésen, amelyen mintegy ötszázan vettek részt, az MKP elnöke arról beszélt, hogy a szlovák állam nagy hangsúlyt fektet a nemzetállam építésére, ennek ellenére még mindig ötszázezer magyar él Szlovákiában. Mint mondta, időnként magyarországi és szlovákiai politikusok arról beszélnek, hogy megbékélésre van szükség. „Úgy érzem, nincs szükség megbékélésre, mert béke van. Arra van szükség, hogy a nyitott kérdéseket rendezzük” – tette hozzá.
Miért akadályozzák Szlovákiában a magyar nyelvhasználatot?
„Ha szlovák barátainknak üzenünk, akkor nem a megbékélésről kell szólni az összetartozás napján, hanem arról, hogy miért van a mai napig kollektív bűnösség a szlovák jogrendben” – jelentette ki, utalva a második világháború után a csehszlovákiai magyarokat és németeket kollektív bűnösnek kimondó, Szlovákiában ma is sérthetetlennek tartott Benes-dekrétumokra.
Beszédét úgy folytatta, kérdés az is, hogy miért akadályozzák Szlovákiában a magyar nyelvhasználatot, és miért van az, hogy Nyugat-Európában természetes a kisebbségek autonómiája, a szlovák politikusok szerint ugyanakkor az ország szétverését célozza meg, aki erről beszél. „Csak a szavak szintjén vagyunk az országot gazdagító közösség Szlovákiában, valójában biztonságpolitikai tényezőként kezelnek bennünket” – fogalmazott, hangsúlyozva, a megbékélés akkor lesz őszinte, ha elfogadják, hogy a magyar közösség a magyar nyelvet használva, a magyar kultúrát élvezve, magyar állampolgársággal élhessen Szlovákiában.
„Nemzetgyilkossági kísérlet”
Morvai Krisztina európai parlamenti független képviselő a Magyar önrendelkezés, emberi jogok és jogvédelem a Kárpát-medencében című konferencián arról beszélt, legyen vége annak, hogy lehajtott fejjel beszélünk Trianonról, emeljük fel a fejünket és követeljük a jogainkat. Megnyitóbeszédében a politikus fontos aktualitásnak nevezte, hogy a szerb európai uniós csatlakozási tárgyalások már megkezdődtek. Szerinte ez történelmi lehetőséget teremt arra, hogy a magyar állam követeléseket támasszon a délvidéki jogsértésekkel szembeni fellépés és a nemzeti önrendelkezés jogának érvényesítése érdekében.
Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány kuratóriumi ügyvezetője a konferencián azt mondta, a jog eszközével, az elcsatolt területeken élő magyarokkal közösen fogják kiharcolni az önrendelkezést minden magyar számára. A békediktátum több mint hárommillió embert taszított idegen sorsba, „ebbe nem fogunk soha belenyugodni” – hangsúlyozta, és „nemzetgyilkossági kísérletnek” nevezve a történteket. Gaudi-Nagy Tamás a konferencia sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, a trianoni békediktátumot semmilyen körülmények közt nem fogadhatjuk el – sem érzelmileg, sem politikailag, sem jogilag.
Durva beavatkozás
Az LMP fiatalok számára hirdet pályázatot, amelyen a résztvevők ökopolitikai, természetvédelmi szempontból vizsgálnák a trianoni békediktátum máig tartó hatásait – jelentette be sajtótájékoztatón a párt emlékezetpolitikai szakszóvivője. Hajdu Mária az érkező árvízre is utalva azt mondta, a Duna összeköti a Kárpát-medencében élőket. A június 4-i dátumot gyásznapnak nevező Mile Lajos országgyűlési képviselő ehhez azt tette hozzá, hogy a trianoni diktátum után Magyarország erdőinek a 85 százalékát, illetve vízgyűjtő területeinek komoly részét elveszítette. Szavai szerint ebből is látszik, hogy a döntés környezeti szempontból is durva beavatkozást jelentett.
A Himnusz az a dal…
A Demokratikus Koalíció (DK) véleménye szerint a Himnusz az a dal, amelyik párthovatartozástól függetlenül összeköti a magyarokat – jelentette ki keddi, a fővárosi Olimpiai Parkban tartott sajtótájékoztatóján Vadai Ágnes. A független képviselő arról beszélt, hogy a magyarok sokfélék, sokféle helyen élnek a Kárpát-medencétől Amerikán át egészen Ausztráliáig, de – mint fogalmazott – „sok minden összeköt bennünket, a nyelvünk, a történelmünk, a közmondásaink, a népmeséink és van egy ilyen dal is”. Szavai szerint a kormány mégis úgy gondolta, hogy „az adófizetők pénzén irat egy gagyi dalt” és megkéri az iskolásokat, hogy június 4-én este hatkor énekeljék el azt. Ezt követően a DK mintegy 80-100 szimpatizánsa, illetve politikusai, köztük Gyurcsány Ferenc, Szűcs Erika, Bauer Tamás, Kolber István, Niedermüller Péter és Debreczeni József a helyszínen felállított két magyar és egy európai uniós zászló mellett közösen elénekelték a Himnuszt.
Bajnai Gordon szerint a trianoni békediktátum igazságtalan és irracionális volt. A volt miniszterelnök közleményében azt írta: sem a hallgatás, a trauma szőnyeg alá söprése nem segíti a nemzet egységét, sem az, hogy bárki politikai ellenfelének a nemzetből való kirekesztésére használja fel Trianont. Véleménye szerint nem szolgálja a nemzet érdekét az sem, ha június 4-én „nem a valódi nemzeti összetartozás gondolatát hangsúlyozzuk, hanem a rezsimet ünneplő, a kormánypárt ideológiájára rímelő kampánydalt énekeltetünk óvodás és iskolás gyerekekkel”.
MNO.hu

Viszonyunk Trianonhoz
Huszadik-huszonegyedik századi történelmünk pályakijelölő, mozgástér-meghatározó, megkerülhetetlen eseménye a trianoni békediktátum. Olyan pillanat, amelyhez a politikai elitnek így vagy úgy, de azóta is viszonyulnia kell. A kétezres évek elején egy libertinus közíró azt találta írni, hogy „nem az a magyar, akinek fáj Trianon, hanem az, aki szembenéz Trianonnal”. Nem zavarta, hogy amit mond logikai bakugrás, hiszen a fájdalom nincs ellentmondásban a szembenézéssel, sőt tulajdonképpen a fájdalom mint érzékelés az első lépés a szembenézés irányában.
Mert igenis, szembe kell nézni vele, és nem úgy tenni, mintha meg sem történt volna, ahogy a kommunista időkben tették. Nemcsak a békeszerződés tényét nem propagálták, s nem igyekeztek enyhíteni a kárt, de a kádár–aczéli kultúrpolitika kifejezetten arra törekedett, hogy kilúgozza a megmaradt Magyarországon élő lakosság fejéből a nemzeti összetartozás eszméjét, a nemzeti büszkeséget, a nemzetközpontú cselekvés belső létparancsát. Nemzedékek nőttek fel úgy, hogy nemcsak Trianonról nem tudtak, de arról sem, hogy az aktuálisan érvényes határokon kívül is élnek még magyarok. A sokat és joggal bírált „románozás”, amiben a szocialista politikusok Szanyi Tibortól Kovács Lászlóig ma is élen járnak, nagymértékben ezzel magyarázható.
Vesztesek és nyertesek
Ez is egyfajta viszonyulás, ez a tudati, területi és a nemzettestet is érintő öncsonkítás programja, Trianon tulajdonképpeni beteljesítése. Ez az, amit Trianon nyertesei, a szomszéd államok politikai elitje nyíltan vagy burkoltan, de elvárna. Ennek ránk, az anyaországtól elszakított erdélyi magyarokra vonatkozó része a politikai román nemzettel való érzelmi, lojalitásszintű azonosulás elvárása, amelynek a legkülönbözőbb formában adnak hangot a többségi politikusok. Leginkább szembeötlő, mindenki által könnyen felfogható megjelenése az, amikor „elcsodálkoznak”, hogy az erdélyi magyarok a magyar csapatnak szurkolnak egy román–magyar sporteseményen. Azért tettem idézőjelbe a csodálkozást, mert értelmes emberekről nem feltételezem, hogy tényleg érthetetlen számukra, ha a magyarok saját nemzettestvéreik győzelmét kívánják, s nem azokét, akik az őket elnyomó állam színeiben játszanak.
A képzeletbeli paletta másik oldalán áll a magyar területi egység programja, az etnikai határok mentén megrajzolható új határ kialakítása. E megoldás igazságos és hosszú távon stabilizáló lenne, de politikailag kivihetetlen. E politika meghirdetéséhez Magyarországnak sem kellő ereje, sem szövetségesei nincsenek. Sőt „hála” a proletár-internacionalista, majd a kozmopolita-libertariánus kultúrpolitikának, a kérdésben még olyan magyar társadalmi és politikai konszenzus sem teremthető, mint amilyen a Horthy-korszakban adott volt.
Öncsonkító, a magyar mozgásteret, a magyar létesélyeket szűkítő politika lenne az elszakított magyarság módszeres, államilag támogatott, egyéni szinten természetesen önkéntes döntésen nyugvó áttelepítése az anyaországba. Talán stabilizáló hatással lenne, viszont egyenértékű ezeréves magyar területek végleges és önkéntes feladásával, a magyar léttér drasztikus összezsugorításával. Gondolatiságtól tankönyvekig
Végül, de nem utolsósorban koherens és jövőbe mutató elképzelés a határokon átívelő magyar újraegységesülés programja, amit Orbán Viktor már az első kormánya idején meghirdetett, és fontos lépeseket is tett ebbe az irányba. A státustörvény, amint azt a Trianon igazságosságát hirdető SZDSZ-es, majd DK-s politikus, Bauer Tamás is – persze bírálólag – szóvá tette, azt hirdette, hogy a határon túli magyarság igazi hazája Magyarország, és az általa teremtett „státus” egyfajta „csíra-állampolgárságként” is felfogható volt, amiként a Magyar Állandó Értekezlet egyfajta összmagyar parlamentcsíraként.
Ugyanezen gondolat jegyében 2010-ben fogadta el a magyar parlament a magyar állampolgárság kiterjesztéséről szóló törvényt, majd az új választójogi törvényt, amely nem köti a jelenlegi Magyarország határain belül bejelentett lakcímhez a szavazati jogot, hanem kiterjeszti azt a határokon kívül élő állampolgárokra is. E gondolatiságnak kellene áthatnia a civil szférát is, a különböző magyar szakmai szervezeteknek integrálniuk kellene a határon kívüli magyar erőket. E tekintetben láthattunk több előremutató példát, kezdve a borászattól – a Magyar Borakadémiának több, határon kívül élő rendes tagja van, Erdélyből például Csávossy György, Kovács Adorján és Balla Géza – egészen addig, hogy a magyar politológus vándortalálkozót idén Kolozsváron rendezték.
A program szerves részének kellene lennie a határon kívüli autonómiák rendszerének is. Nem elég ugyanis, hogy a határon kívüli magyarság egyéni szinten kötődjön a magyar államhoz, minél nagyobb mértékben kellene függetlenednie a többségi politikai akaratképzéstől, nemzetpropagandától. Amíg a magyar iskolák tananyagát Bukarestben határozzák meg, a román nemzetpropagandát igyekeznek lenyomni gyermekeink torkán a dákoromán elmélettől a vélt román felsőbbrendűség által áthatott, immár román történészek által is kikezdett hamis történelemig, képtelenek leszünk öntudatos, nemzethű magyar nemzedékeket felnevelni.
Mindenki mindenkiért
A határokon átívelő nemzetegyesítés programjának szimbolikus gesztusa, hogy június 4-ét a magyar parlament a nemzeti összetartozás napjának nyilvánította. Súlyos hiba azonban ünnepként kommunikálni e napot, amely a megemlékezés, a gyász napja. Június 4-én akkor sincs mit ünnepelni, ha e nap figyelmeztethet minket, magyarokat arra, hogy együvé tartozunk, közös a sorsunk, és oda kell figyelnünk egymásra. Mint ahogy az is fájdalmas, hogy a „nemzeti összetartozás dalaként” hirdetnek egy minden pátosztól mentes, gyengécske szerzeményt, amely semmit nem mond az összetartozás mélységéről, a közös múltról, közös kultúráról, amelyben semmi magasztos, semmi lélekbemarkoló nincs. A nemzeti konzervatív politika nem hagyhatja figyelmen kívül a szimbolikus dimenziót.
Jelentős pozitívum, hogy a magyar alaptörvény preambuluma integrálja a Szabó Dezső-i alapgondolatot, amely szerint minden magyar felelős minden magyarért („Mi, a magyar nemzet tagjai az új évezred kezdetén felelősséggel minden magyarért kinyilvánítjukaz alábbiakat”), és rögzíti a magyar nemzeti büszkeség kútfőit. Érdemes kitérni arra a mondatra, amely szintén a preambulumban kapott helyet, s amely Trianon évfordulóján igencsak aktuális, és zárszónak is beillik: „Ígérjük, hogy megőrizzük az elmúlt évszázad viharaiban részekre szakadt nemzetünk szellemi és lelki egységét.”
Úgy legyen!
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
Erdély.ma

Tovább határontúlimagyarozik a baloldal
A baloldal toleranciát tanulhatna a határon túli magyaroktól. Esetleg feltehetnék a kérdést: mit csináljon a baloldal máshogy, hogy leküzdje a feléje irányuló bizalmatlanságot és ellenszenvet?
Vasárnap értem haza Erdélyből. Nem Székelyföldön voltam, hanem Nagyenyed környékén, ahol egymás mellett élnek románok, magyarok, cigányok. Kinyitom az internetet, és az elsők között botlok bele Sütő Imre rövid intésébe, amelyet a határon túli magyarokhoz intézett. Hogy tudniillik, mivel ők nem viselnek Magyarországon közterhet, ezért nem járna nekik a szavazati jog (unalmas balos mantra), de ha már szavaztak, akkor „...felelőtlenek voltatok, mert a szavazataitokkal ti segítettétek elő a további négyévi országromboló kormányzási lehetőséget, az újabb kétharmados kormányzási jogot, amelyre hivatkozással az uralkodó kormány azt teheti, amit csak akar.” Stb, stb.
Nos, nekem kezd kicsit elegem lenni a határon túli magyarok baloldali utálatából, ami a választások után a Galamus toleráns, befogadó és együttérző felkiáltásával vette kezdetét Mihancsik Zsófia tollából, ha még emlékszünk: „külön köszönet az újdonsült magyar állampolgároknak, akik nem itt élnek, de rólunk szavaztak, eddig 95,37 százalékban a zsarnok pártra. Második náluk a csendőrpárti kistestvér.”
Sokszor leírtuk már, hogy a határontúlimagyarozás a baloldal antiszemitizmusa (az antikatolicizmus mellett, nagymestere pedig Bauer Tamás), de ha ők még egyszer elküldik a fenébe a határon túliakat, akkor mi is még egyszer leírjuk, mit gondolunk erről.
Nem a határon túliak miatt nyerte agyon magát a Fidesz-KDNP, de ha már hirtelen ennyire fontosak lettek az ő szavazataik a baloldalon: a baloldal elsősorban magának köszönheti, hogy a határon túli magyarok nem rájuk szavaztak, éppen a Mihancsik- és Sütő-féle gőgös lenézések és ellenszenv miatt. De nem, a baloldali publicisták, úgy látszik, nem tanulnak, és a lecke határása nem pályamódosítást javasolnak pártjaiknak és a baloldalnak; hanem még inkább mennének tovább az eddig úton, szemben a határon túli magyarokkal. Komolyan, ezek az emberek milyen hangulatban utaznak a Kárpát-medencében, mikor átlépik a magyar határt?
Az nem érdekli őket, hogy mennyi más országban van még kettős állampolgárság és szavazati jog (az Európai Unió huszonhét tagállama közül huszonháromban az állampolgároknak lakhelytől függetlenül jár szavazati jog az állampolgársághoz). Nyilván már az állam-és nemzetfogalom is eltérő a baloldalon, mint azt tudjuk az előző húsz évből. Úgy látszik, még nem jöttek rá, hogy az állampolgári hűség és hasonlók nem pusztán gazdasági fogalmak, amelyek kizárólag közteherviselésen alapulnak. Van érzelmi és közösségi dimenziója is. Ilyen a − mellesleg annak idején a baloldal által felkapott és az egyenlőség nevében abszolutizált − nemzeti érzés.
De ha már klasszikus baloldali értékek: csak a Kárpát-medencében él határainkon kívül a 2,6 millió magyar. Nos, 128 378 érvényes szavazat érkezett a magyarországi lakcímmel nem rendelkezők részéről. Közülük 122 588-an, a voksolók 95,49 százaléka szavazott a Fideszre a végleges eredmények szerint. A kevesebb mint 123 ezer szavazatot semmiképpen sem „a” határon túliak adták le, ez körülbelül olyan általánosítás, mint a baloldal által oly sokat kifogásolt cigányozás („a cigányok”).
A közteherviselésről pedig annyit, hogy ha ehhez kötjük a szavazatokat, akkor egyrészt könnyen kieshetnének a szavazati joggal rendelkezők közül azok, akik az EU-s szabályoknak megfelelően külföldön dolgoznak és ott is adóznak, talán még a nyugdíjat is onnan fogják kapni (ha lesz nekik olyan); másrészt bizony akkor el kell gondolkodni, hogy aki nem fizet adót, csak segély kap például, az szavazhasson-e (segélyből adózni nem ér). Ha olyannyira gyűlölik az egykulcsos adót a baloldalon, akkor talán a szavazati jogot is progresszivizálnák, azaz aki többet keres, arányaiban is többet adózzon, de több szavazati joga is legyen? Gondolom, az egyenlőség ezt követeli, tehát a Galamus, a Népszava és a baloldal válasza az „igen”.
Vagy a „leszakadó” és „hátrányos helyzetű” rétegekkel szemben a kötelező „társadalmi szolidaritás” és a „társadalmi igazságosság” (amelyet persze az állam kényszerít ki) csak határon belül érvényes, mert egy társadalom határai minden körülmények közt egybeesnek az állami határokkal? Mi ez, valami új baloldali állampártiság, nacionalizmus és kirekesztés? Hova lett a nemzetköziség és a határokon való átívelés? Mi ez a bezárkózás?
A baloldal határon túli magyarok szavazatai miatt háborgó része toleranciát tanulhatna a határon túli magyaroktól. Ők nagymesterei ennek, űzik is, bár beszélni nem nagyon beszélnek róla. Esetleg beszélgethetnének határon túliakkal, feltéve a kérdést: mit csináljon a baloldal máshogy, hogy leküzdje a feléje irányuló bizalmatlanságot és ellenszenvet? Talán itt kezdődne a demokrácia és egy egészségesebb magyar, kárpát-medencei közéleti légkör.
Szilvay Gergely. mandiner.hu/cikk/20140506