Mintegy 2500 hivatalos egyházi és világi küldött részvételével szeptember 4-én este megkezdődött Nagyszebenben a III. Európai Ökumenikus Nagygyűlés. A találkozó célja, hogy elősegítse az egyházak közötti párbeszédet. Ebből az alkalomból Erdélybe érkezik számos magas rangú egyházi személyiség, így I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka is. A rangosabb világi vendégek sorában lesz José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke, Traian Basescu államfő és Calin Popescu Tariceanu miniszterelnök is. A nagyszabású eseményen – melynek először ad otthont ortodox többségű ország – az erdélyi magyar történelmi egyházak képviselői is részt vesznek. /Európai Ökumenikus Nagygyűlés Szebenben. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 5./

Pünkösd magyarságban és hitben
Idén is több százezer hívő zarándokolt el a Kis- és Nagysomlyó hegy közötti nyeregbe, ahol öntudatra ébredésre és a közösség szolgálatára buzdította a híveket a pünkösdszombati szentmisén Oláh Dénes marosvásárhelyi főesperes.
Többnyire gyalogosan érkeztek a keresztalják a környező székelyföldi falvakból a legnagyobb magyar zarándoklatra, de a Kárpát-medence és a nagyvilág számos más pontjáról is. Idén három különvonat szállította Magyarországról a zarándokokat, tiszteletükre az erdélyi vasútállomások többségén ünnepi fogadtatásban részesültek. A zarándokvonatok utasai az ezeréves határhoz is ellátogattak, és a gyimesbükki kontumáci kápolnánál hallgatták meg a pünkösdvasárnapi szentmisét. Az utolsó zarándokvonat hétfőn hagyta el az országot, utasait Sepsiszentgyörgyön több százan búcsúztatták.
Mi-tudat és tündérkert
Jakubinyi György gyulafehérvári érsek vezette a Nyeregben megtartott szentmisét, aki a szentmise kezdete előtt kijelentette: annak a nemzetnek van jövője, amelynek gyermekei vannak. „A boldog élet titka az ige figyelmes hallgatásában, majd az életben történő aprópénzre váltásában ölt testet” – hívta fel a figyelmet a Hármasoltárnál mondott szentbeszédében Oláh Dénes. Mint fogalmazott, e tekintetben valóban „nagy volt” Szűz Mária, Jézus anyja, akiről a szentírás is megjegyezte, hogy a szavakat szívébe véste, és elgondolkodott rajtuk. A pünkösdkor megalakult jeruzsálemi ősegyházközséggel kapcsolatban kijelentette: meg kell próbálni a mai plébániai közösségeket és a magyar civil szervezeteket is olyan közösségekké formálni, mint az ősegyház, amely megélte Isten szavát, és ez boldoggá, vidámmá, egymásra figyelő és egymást szerető közösségé alakította. „Akkor lennénk mi az Ige igazi hallgatói, ha a Somlyó hegyén mindenki szembesülne a képességeivel, és a Szűzanyára tekintve eldöntené, hogy ha valamit birtokol, ettől kezdve a közösbe teszi, hogy közösségeink sorsa jó irányba mozduljon el” – mondta Oláh Dénes. A magyar népet, a székely közösségeket is megcélozták azok az arctalan démoni erők, amelyek szét akarják verni (…), és ki akarják szolgáltatni a multik kénye-kedvének – fogalmazott a főesperes. Arra buzdította a híveket, hogy magyarságukat és római katolikus hitüket ne válasszák szét. „Ha becsületes emberként, elkötelezett emberként akarunk élni, a kettőt szorosan össze kell kapcsolni, és meg kell élni” – hangoztatta, és fontosnak nevezte, hogy a nemzeti és egyházi közösségek öntudatra, vagyis „mi-tudatra” ébredjenek.
Oláh Dénes szerint elég volt az értelmetlen zászlólengetésből, az egyházi és a nemzeti romantikából, rá kell ébredni, hogy eljött a munka ideje, amikor mindenki ott teszi a kötelességét becsülettel és számolatlanul, ahová Isten állította. „Ha öntudatra ébredtünk, ha megszólalt bennünk a lelkiismeret, ha elindultunk a megtérés útján, akkor minden amit tehetünk, hogy felkínáljuk az életünket, mindenestül” – mondta a főesperes. A csodák ideje nem járt le, de olyan tanárokra, lelkipásztorokra és szülőkre van szükség, akik meg tudják győzni a gyermekeket és a fiatalokat, hogy adottságaikat tegyék be a közösbe, és ne tartsák meg maguknak. „Ha képességeinket mind közreadnánk, akkor lehetne még egyszer Erdély földje tündérkert”.
Gyimesbükki emlékezés
A történelmi Magyarország legkeletibb településén, Gyimesbükkön tartott ünnepségek középpontjában idén a 250 évvel ezelőtt történt madéfalvi veszedelem és az azt követően bujdosásra kényszerülő székelyek kálváriája állt. Az 1764-ben történt madéfalvi székelymészárlást követően Moldvába menekült székelyek 1777 és 1786 között öt magyar falut alapítottak Bukovinában, kettőt erős vallásosságukról (Istensegíts, Fogadjisten), kettőt a számukra kegyelmet kieszközölő gróf Hadik András erdélyi királybiztosról (Hadikfalva, Andrásfalva), egyet pedig II. József császárról (Józseffalva) neveztek el. A nehéz körülmények között élő bukovinai székelyek sorsának rendezése többször került a Magyar kormány terítékére, több hullámban vándoroltak el onnan a világ minden tájára.
Balla Imre gyimesi lelkész Xántus Géza képzőművész erre az alkalomra festett Gyimesi Boldogasszony oltárképének üzenetét osztotta meg a több ezer összegyűlt zarándoknak. Az ünnepi szentmisét Salamon József gyimesbükki plébános mutatta be, aki prédikációjában a Szentlélek ünnepéről, annak fontosságáról beszélt, majd három híres egyházi személyiség életpéldáját vázolta fel röviden: a Moldvába menekülő székelyek lelki gondozását vállaló Zöld Péter páterét, a 65 évvel ezelőtt a Gyimesekben bérmakörúton lévő Márton Áron püspökét, illetve a negyven éve a kommunizmus sötét éveiben Gyimesbükkön templomépítésbe kezdő Dani Gergely plébánosét.
Békeima: soha többé háborút!
A katolikus egyházfő, az izraeli és a palesztin elnök békére való felhívásával zárult a Ferenc pápa által kezdeményezett békeima a vatikáni kertekben, ahol zsidók, keresztények és muzulmánok imádkoztak a békéért. A békeima első felében héber, angol és arab nyelvű imádságok követték egymást, amelyeket Ferenc pápa, Simon Peresz és Mahmúd Abbász a vatikáni kertekben egymás mellett ülve hallgatta. Az imákat a zsidó-keresztény-muzulmán delegációk tagjai mondták el. A héber imádságot David Rosen rabbi, a Vallásközi Konzultáció Nemzetközi Zsidó Bizottságának elnöke zárta le. Az angolul szóló keresztény imádságot I. Bartolomaiosz konstantinápolyi pátriárka kezdte el mondani. Az arab ima elején Szent Ferenc egyik békehimnuszát idézték.
A közel-keleti békeima végén a katolikus egyházfő, majd az izraeli és a palesztin elnök is beszédet mondott. Az elsőként és olaszul beszélő Ferenc pápa úgy fogalmazott, „a békéhez nagyobb bátorság kell, mint a háborúhoz.” Az egyházfő kijelentette, a Szentföldért mondott imádság előrelépés azon az úton, amely az egységet a megosztottság elé helyezi. „A világot elődeinktől örökségbe, gyermekeinktől pedig kölcsön kaptuk. Fiaink belefáradtak a háborúkba, és arra vágynak, hogy megpillantsák a béke hajnalát. A békével azoknak a fiataljainknak is tartozunk, akik éppen a békéért haltak meg” – fogalmazott Ferenc pápa. Hangsúlyozta, a béke már többször közelinek tűnt, mégsem valósult meg. Ezért van szükség az imára, hogy a „félelem bizalommá, a feszültség megbocsátássá, a fegyverek a béke eszközeivé változzanak. Csakis Isten tudja lefegyverezni a nyelveket és kezeket, hogy soha többé ne legyen háború, megosztottság és gyűlölet!” – hangsúlyozta Ferenc pápa. Simon Peresz izraeli államfő héber és angol nyelvű beszédében kijelentette: a békét nem könnyű elérni, de az izraeli és a palesztin szülőknek is kötelessége, hogy békét teremtsenek gyermekeiknek, még ha ez áldozatokat és kompromisszumokat is követel. Az izraeli elnök hangsúlyozta, hogy Ferenc pápának a békeimára való felszólítása ösztönző erőként hatott és „megérintette a szíveket”. „Soha többé háborút!” – mondta Peresz emlékezve, hogy kilenc éves kora óta tudja, mi az a háború. Mahmúd Abbász palesztin elnök olyan békét kért, amely igazságot, méltó életkörülményeket, szabadságot és független palesztin államot biztosít. Hangoztatta: legyen vége a palesztin nép szenvedéseinek és a Szentföld legyen biztonságos föld mindenki számára. Mindhárman a béke szóval zárták beszédüket, amelyet olaszul, héberül és arabul is elismételtek. A beszédeket követő kézfogás helyett Ferenc pápa, Simon Peresz és Mahmúd Abbász arcon csókolta egymást. A vatikáni kertekben elültettek egy olajfát, majd a békeima helyszínével szomszédos épületbe, a IV. Pius-házba mentek, ahol zárt ajtók mögött tanácskoztak. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

„Nincs két ortodoxia”
A magyarságot a görög-keleti kereszténységgel együtt említeni sokak számára idegenül csenghet, főleg Romániában, ahol az ortodox hit 2006-ig államvallásnak minősült, míg a Parlament az Európai Unió nyomására meg nem változtatta a felekezeti törvényt. Pedig vannak, akik számára a kétféle identitás nemhogy összeegyeztethetetlen, hanem inkább szétválaszthatatlanul összetartozik. A keresztény egységért tartott ökumenikus imanyolcad keretében Nagyváradra érkező KALOTA JÓZSEFFEL, a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus Magyarországi Orthodox Exarchátusának protopresbiterével Tasnádi-Sáhy Péter beszélgetett.
A névjegyén rendkívül hosszú titulus szerepel, mit takar ez a tisztség pontosan?
Ez valóban hosszú titulus, mondhatnám egyszerűen azt is, hogy a magyarországi egyházak közül a legősibbnek vagyok a vezető képviselője. Már a vándorló magyarság körében is jelen volt a kereszténység, méghozzá az a formája, amit mi képviselünk, hiszen abban az időben nyugati egyházról még nem is beszélhetünk. A kereszténység egyébként is egy keletről indult vallás, ahogy a magyarok sem északról, délről vagy nyugatról érkeztek a Kárpát-medencébe. Ebből kifolyólag teljesen egyértelmű volt a kapcsolat Konstantinápollyal. Bizánc – bár ezt a nevét kevésbé szeretem – már nagyon korán elkezdett gondoskodni a sztyeppei népekről, misszionáriusokat küldött közéjük, hogy a hitre való felkészítésükről gondoskodjon. Amikor pedig csírát vert ezen népek között is a hit, akkor pedig a velük együtt vándorló missziós püspökök lóháton tartották fenn az egyházi jelenlétet és biztosították a folyamatos kulturális és diplomáciai kapcsolatokat is a központnak számító Konstantinápollyal. Konkrétan tudunk ilyenekről a gótok és az alánok esetében, de bizonyára más népeknél is jelen voltak. A népvándorlás kori népek között voltak, akik csak zsoldosként kaptak megbízásokat Bizánctól, és voltak, akik egészen szoros szövetségi viszonyban voltak vele. A magyarok is végigjárták a kettő közötti lépcsőfokokat, Géza idejében pedig a Magyar Fejedelemség már a Kelet-Római Birodalom egyik tagállama volt. Tudom, hogy erre sokan felkapják a fejüket, mert sokan szeretik Magyarországot kezdetektől fogva a nyugathoz sorolni, de ekkor még igazából nyugat sem létezett. A Nyugat-Római Birodalom bukása óta a görög-római örökséget ebben az időben Konstantinápoly képviseli, melynek óriási hatása volt a pusztai népekre.
Bizonyára hosszan kalandozhatnánk még a történelemben, de engem nagyon érdekelne, mit jelent ma ortodox kereszténynek lenni, mi különbözteti meg markánsan a katolicizmustól vagy a protestánsoktól?
Ha egyetlen szóba kéne tömörítenem, akkor azt mondanám: a tradíció. Fontos, hogy az embernek vannak-e gyökerei vagy nincsenek. Ortodox kereszténynek, sőt magyar ortodox kereszténynek lenni ma a Kárpát-medencében nagyon stabil pozíció, hisz mindent, amit az európai civilizációról és a kereszténységről tudni kell, azt magában foglalja. Nekem ortodox vagy más néven görög-keleti keresztényként senkivel nem kell rivalizálnom, mert azt megtették már az elődeim. Érdemes lenne több embernek elolvasnia az oxfordi professzor, Dimitri Obolensky magyarul is megjelent A Bizánci Nemzetközösség című könyvét, amelyben azt írja le, hogy miként sikerült a görög-római örökséget Róma bukása után még ezer évig átmenteni egy keresztény világbirodalomban. Ha az ember csak ezen az egy, mondjuk, nem éppen olvasmányos könyvön átrágja magát, már sokkal tisztábban láthat. A szerző ebben szinte egy egész fejezetet szán a magyaroknak.
Nagy hagyomány, kis terület
A konstantinápolyi ortodox egyház az öt eredeti patriarchátus egyike, tiszteletbeli elsőséget élvez az ortodox egyházak között. Eredetileg az antiókhiai pátriárkának alárendelt egyház volt, 330-tól önálló, majd a második legfontosabb egyház lett belőle a Római Egyház után. Miután – ortodox szempontból nézve – a római katolikus egyház egésze 1054-ben kivált az egyetemes egyházból, a konstantinápolyi egyház foglalta el helyét, mint tiszteletbeli első az egyházak között, ezért az ortodox egyházak közös összejövetelein mindig a konstantinápolyi pátriárka elnököl.
Kanonikus területe ma minimális az eredetihez képest, csak Törökország, Észak-Görögország és egyes földközi-tengeri görög szigetek tartoznak hozzá.
A konstantinápolyi pátriárka kizárólagos jogot formál minden olyan területre, mely hivatalosan nem tartozik egyetlen más ortodox egyház kanonikus területéhez. Ezt az igényt a többi ortodox egyház nem fogadja el.
1991 óta I. Bartholomaiosz a konstantinápolyi egyház feje.
Ön az előbb keresztény világbirodalmat említett, miközben nyugaton, minimum a reformáció óta az egyházi és a világi hatalom elválasztása alaptétel. Az ortodoxia nem érzi ennek szükségét?
Krisztus egyháza nem e világból való, de ebben a világban él. Ahogy Pál apostol is mondja, minden hatalom Istentől származik, mint ahogy az ember illetve a társadalom is. Éppen ezért a Kelet-Római Birodalom szimbóluma a kétfejű sas, ami a világi és az egyházi hatalom harmóniáját jelképezi. Véleményünk szerint a világi és az egyházi hatalom között nincsen antagonisztikus ellentét, hiszen nem különválaszthatóak. Isten teremtett világának mindenki a részese, még az is, aki nem hisz benne, éppen ezért mi sem vagyunk kirekesztőek, nyitottak vagyunk minden jóakaratú ember felé. Leginkább erre koncentrálunk, nem a világra. Sokan vádolják az ortodoxiát azzal, hogy nálunk minden a hatalomról és a pénzről szól, pedig ez nem igaz. Ahhoz, hogy valaki szentté váljon, nem kell sem világi értelemben vett hatalom, sem svájci bankszámla.
Eddig az ortodoxiáról mint hitről, szemléletmódról, hagyományról beszéltünk, de engem az is érdekel, miként szerveződik, mint egyház.
Ehhez nagyon fontos, hogy az egyházat, azaz eklésziát, mint fogalmat definiáljuk. Magyarországon például sok szervezetet bejegyez a cégbíróság egyházként, miközben ez a mi olvasatunkban kizárólag a kereszténységre értelmezhető fogalom, nem pedig muszlimokra, zsidókra vagy buddhistákra, jóllehet Magyarországon őket is így tartják nyilván. Az egyház látható formájában azon közösségek összessége, amelyek az Antiókhiában alapított első gyülekezet óta Krisztus követőinek, azaz keresztyéneknek vallják magukat. Persze minket elsősorban nem ez a látható rész érdekel, hanem ami ezen túl van, hiszen – ahogy a népszerű televíziós sorozatban is mondták – az igazság odaát van. A teológusok számára az az igazán érdekes, amit aggyal már nem tudunk felfogni, de ettől függetlenül mégis egyfajta spirituális realitás. Ha ezt figyelmen kívül hagyjuk, akkor egyesületről, meg klubról beszélhetünk, ahol az emberek szépen elfilozofálnak, de ez ettől még nem lesz egyház, nem mond semmit az Atyáról, Fiúról és a Szentlélekről, illetve a Szentlélek működéséről a mi életünkben. Utóbbival kapcsolatban nyugodtan kihúzhatom magam, hiszen a pneumatológiában (a Szentlélekről szóló tanítás – a szerk.) azt hiszem, mi görög-keletiek igencsak elöl járunk. Mi nem filozófiai iskolákkal akarunk vitatkozni, hanem – a többi felekezet tagjai közül is – a Szentlélektől megvilágosodott emberekkel akarunk találkozni, ilyeneket akarunk érezni magunk körül, ezért jöttem el erre az imahétre is.
Ezek szerint önök általában véve is nyitottak az ökomenikus létezés felé.
Teljesen természetesen. Az ember istenkeresőnek teremtetett, de nem csak az Istent, hanem a testvérét is keresi. Erről beszél a görög eredetű koinonia fogalom is, ami alatt elsősorban az igazi keresztény testvéri közösséget kell érteni. Kereszténynek lenni nem elszigetelt létezést jelent, hanem szoros, szeretetteljes kapcsolatot, örömet, másokkal megosztva. Arról ismer meg bennünket a világ, hogy szeretjük egymást. Egy családban is lehetnek nézeteltérések, sőt, ez egy élő szervezetben természetes dolog, amibe a hitviták is beleférnek, de ez nem vezethet irigységhez, széthúzáshoz. Az is Nagy Konstantin zsenialitása volt, hogy császár létére, még csak nem is megkeresztelkedettként, ő hívta össze az első egyetemes zsinatot, mert szükségét érezte, hogy a sokfajta irányzat tisztázzon alapkérdéseket. A niceai zsinat igazi élő vita volt, ami azért is hasznos, mert a pünkösdi lelkesedésnek akkor van igazán értelme, ha egymással kommunikálunk, és meg tudjuk beszélni a nehézségeinket, illetve azt is, amiben nincs különbség. Ez ugye a hitvallás, a krédó. Amit egyszer egy egyetemes zsinat rögzített, azt az utca emberének már nagyon nehéz megcáfolnia. A dogmák az egyház alapkövei, amiket magánvéleményekkel nem lehet megváltoztatni. Az ortodox egyház az 1054-es nagy egyházszakadás óta szervezett zsinatokat nem fogadja el egyetemesként, pedig ugye a dogmákhoz csak egy ilyenen lehetne tárgyalni. A mostani pártiárkánk, I. Bartolomaiosz nagyon reménykedik abban, hogy legalább egy pánortodox zsinatot össze lehetne hívni, a tervek szerint 2016-ban. Ez legalább a keleti egyházon belül megmutathatná a tökéletes egységet. Az egyház életében is szükség van egy olyan fix tájékozódási pontra, ami ebben a megosztott világban, ahol mindenki próbál mindenkit összeugrasztani, segít eligazodni. Éppen ezért nem hiszem, hogy ennek a zsinatnak az lenne majd a célja, hogy új dogmatikai vitákat indítson, hanem azokat a pontokat erősíti, amire az egység példaértékű modellje épülhet. Ennek a zsinatnak a sikere nem csak az ortodoxia egységét, de Európa, sőt a világ békéjét is erősen szolgálhatná.
Az egységről beszélünk, de ha jól tudom, Magyarországon több patriarchátus is működik, a konstantinápolyi mellett a moszkvairól biztosan tudok…
Igen, és ott van a román, a bolgár, a szerb. Úgy gondolom, hogy a törvényhozás ilyen szempontból nem szerencsés, mert ezeket mind külön egyházként jegyzi, miközben egy a krédó, nincs két ortodoxia, több meg pláne nem. A katolikusok is a hitvallásukban eredetileg egy, szent, egyetemes, apostoli egyház mellett tettek tanúbizonyságot, mi azóta is ezt valljuk. Egy ortodox egyház, egy liturgia, hitvallás, kánonjog, szerzetesség van.
Ha összegezzük a sok ortodox egyház tagjaiként bejegyzett keresztényeket, mennyi ortodox hívőről beszélhetünk ma Magyarországon?
Akik a jelenben élnek, szám szerint töredékét jelentik azoknak, akik a múltban éltek, hiszen egészen az Anjou-korig a domináns egyház a görög-keleti volt. A katolicizmus csak a tatárdúlás után erősödött meg, a nyugati végekről behozott telepesekkel. Aztán pedig ugye jön a reformáció, ami miatt a magyar keresztények között ma két nagy táborról beszélhetünk, a katolikusokról és a protestánsokról. A keleti kereszténység pillanatnyilag egy egészen kis százalékot képvisel, de hangsúlyoznám, hogy nem ez az érdekes, hanem hogy a mi őseink millió számra nyugszanak ebben a földben. Arról pedig még nem is beszéltem, hogy Habsburg, pontosabban jezsuita fondorlat eredményeként az ortodox híveket nem fegyverrel terelték be a katolikus egyházba, mint mondjuk a huszitákat, hanem csellel. Azt mondták, mint szakadároknak meg kell térnünk Rómához, miközben sosem tartoztunk hozzá, így el sem szakadhattunk. Ennek köszönhetően azt mondhatjuk, hogy a görög-keleti hívek kilencvenkilenc százaléka abban az időben úgynevezett görög-katolikus lett. Azon kívül, hogy a pápát el kellett fogadni, ezeket a híveket egyéb változtatás nélkül átvette a Katolikus Egyház. Tehát nem mint eretnekeket újrakeresztelték, hanem egy az egyben befogadták. Ha ezt is hozzá vesszük, akkor lehet azt mondani, hogy ma is élnek híveink tömegesen Magyarországon, püspökséggel, teológiai iskolákkal, sok mindennel, csak most úgy hívják őket, hogy görög-katolikusok. Természetesen ezt nem ellenségesen mondom, remek kapcsolatot ápolunk görög-katolikus püspök atyákkal, és a hívekkel is nagyon baráti a viszony, csak ezek a tények. Ha őket, a nemzetiségi ortodoxokat és a magyar ortodoxokat egybe vesszük, már egy több tízezres tetemes hívőszámmal rendelkezünk, tehát statisztikailag is megkérdőjelezhetetlenül létezünk. Mint ahogy ott vagyunk a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsában is, a protestáns testvérekkel, ahol a katolikusok de facto nem, csak megfigyelőként vesznek részt. Nálunk az ökumenizmus már mondhatni tradíció, a hagyomány része lett.

Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Augusztus 20: Magyarország nemzeti ünnepe, az államalapítás és az államalapító Szent István király ünnepnapja
Mást jelent ma a biztonság, mint akár csak egy évtizede: ismét védenünk kell határainkat, meg kell védenünk azt a független, szabad és európai országot, amelyet Szent István óta magyarok millióinak áldozata, jelleme és munkája formált - mondta Áder János magyar köztársasági elnök vasárnap, államalapító Szent István király ünnepén Budapesten, a Kossuth Lajos téren tartott tisztavatáson.
Az államfő szerint csaknem három évtizeddel szabadságunk visszanyerése után "újra látnunk kell, hogy csak az lehet igazán a miénk, amit újra és újra képesek vagyunk megvédeni". Áder János úgy fogalmazott: a haza minden polgára azt várja a most esküt tett honvédektől, hogy legyen biztonságban "nemzetünk, otthonunk, személyes életünk", védjék meg "szabadságunk és önállóságunk", és biztosítsák közös nyugodt jövőnk.
Áder János köztársasági elnök beszédet mond a Nemzeti Közszolgálati Egyetem újonnan végzett honvédtisztjelöltjei eskütételén az augusztus 20-i nemzeti ünnepen a budapesti Kossuth téren 2017. augusztus 20-án.
Magyarország soha nem felejti el, hogy mivel tartozik a keleti kereszténységnek, sosem felejti el a kapcsolatot, amely a keleti kereszténységhez köti - mondta Semjén Zsolt vasárnap Budapesten, amikor átadta I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárkának a Múzeum utca 11. számú épület kulcsait. A miniszterelnök-helyettes kiemelte: Magyarország hálával tartozik I. Bartolomaiosz pátriárkának és a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátusnak, a most átadott épület pedig "szerény viszonzás", amely lehetőséget ad, hogy az egyház a jövőben is be tudja tölteni szolgálatát Magyarországon. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere arról beszélt: egy kormánynak azok a maradandó döntései, amelyek az ország történelmében és kultúrájában gyökereznek. Ilyen döntés volt, hogy Magyarország újra felvette és megerősíti kapcsolatát a keleti kereszténységgel és a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátussal, hiszen a magyar nemzet életében mindig jelen volt a Kelet és a Nyugat.
I. Bartolomaiosz megköszönte a "felbecsülhetetlen érétkű, történelmi épületkomplexumot", amelyre az egyháznak "égető szüksége van" "sokrétű pasztorációs, missziós és kulturális feladatai ellátásához".
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem újonnan végzett honvédtisztjelöltjei esküt tettek az augusztus 20-i nemzeti ünnepen a budapesti Kossuth téren.
MTI