Csiky-nap
„Ez a ti ünnepetek, a mi ünnepünk!”
A fenti szavak Bognár Levente alpolgármester szájából hangzottak el december 7-én reggel az iskola első emeletén, a Csiky Gergely mellszobra előtt összegyűlt ünneplő tömeg előtt.
„Minden év decemberében összegyűlünk, hogy emlékezzünk és megtiszteljük azt a múltat, amely biztosította számunkra a jelent (…) A több mint 90 éves falak sok vihart túléltek, az itt tanuló diákok és tanár nemzedék sok akadályt leküzdött és mindig haladt a maga útján. Legyenek ők példaképeink, az itt kapott tudás, az iskola szellemisége, pedig legyen a szilárd alap, amire építeni lehet” – így köszöntötte Hadnagy Éva igazgató a Csiky-nap alkalmával az iskolába érkezett hazai és külföldi vendégeket.
A megye egyetlen magyar tannyelvű iskolájának névadóját, Csiky Gergely pankotai születésű drámaírót, műfordítót ünnepelték december 7-én, szerdán az Aradi Városi Tanács, a Municípiumi Kulturális Központ és az aradi Szabadság-szobor Egyesület támogatásával.
Az ünnepélyes megnyitón jelen volt Király András oktatási államtitkár, Bognár Levente alpolgármester, Pellegrini Miklós megyei főtanfelügyelő helyettes, Cziszter Kálmán, a Szabadság-szobor Egyesület kuratóriumának tagja, Baracsi Levente református lelkipásztor, Bíró Emese, a Csiky Gergely Főgimnázium szülőbizottságának alelnöke, valamint számos külföldi és belföldi partnerintézmények diákjai és pedagógusai is képviseltették magukat.
E neves nap alkalmából Aradra érkeztek a főgimnázium testvériskoláinak küldöttségei: a Pécsi Református Kollégium és Általános Iskola, a szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium, a hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Szakképző Iskolája, a Szegedi Szakképzési Centrum Móravárosi Szakgimnázium és Szakközépiskola, a debreceni Tóth Árpád Gimnázium és a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum pedagógusai és diákjai.
Ha már a vendégek felsorolásánál tartunk, nem maradhatnak ki az Arad megyei magyar tannyelvű általános iskolákból érkezettek: Ágyáról, az aradi Aurel Vlaicu Általános Iskolából, Erdőhegyről, Kisiratosról, Majlátalváról, Simonyifalváról, Zerindről és Zimándújfaluból is ellátogattak a Csiky-napra.
Az ünnepi hangulatot adventi dalcsokorral vezette fel az iskola kórusa Szabó Csilla karnagy vezényletével.
A felszólalások, köszöntő beszédek sorát egy-egy szavalat, dalcsokor szakította félbe, ugyanakkor tarkította: a karácsonyvárás hangulatát Köteles Nikolett, X. A osztályos tanuló fokozta Visky András Advent című versével, a második osztályos dalos pacsirták pedig gyermekdalokkal kedveskedtek az egybegyűlteknek.
Király András egykori Csikys diákként szólalt fel, és büszkén mondta el, hogy az útravaló, amit a Csikyben kapott, gyakorlatilag egész életét, hovatartozását meghatározta. „Nem véletlen azoknak a személyeknek a jelenléte, akik ma itt vannak: alpolgármester, főtanfelügyelő helyettes, a belvárosi református egyházközösség lelkésze, és nem véletlen Cziszter Kálmán jelenléte sem, aki velem együtt a Szabadság-szobor Egyesületet képviseli. Mi mindannyian hosszú évek óta az iskola jelenét és jövőjét igyekszünk egyre biztosabbá tenni. (…) Azt szeretnénk, hogy ez az iskola, ez a közösség maradjon meg az aradi magyarság fellegvárának” – tette hozzá az államtitkár.
Bognár Levente többek között a diákokhoz intézte szavait: „A mai nap rólatok, a ti jövőtökről szól, hiszen az iskola azért van, hogy itt jól érezzétek magatokat. Nagy öröm számunkra, amikor jó eredményeitekről hallunk. Ugyanígy örülünk mi, tisztségviselők annak is, amikor valamiben tudunk segíteni, hogy az iskola jobban nézzen ki, jobb feltételek legyenek számotokra. (…) Ezek azok az örömök, amelyekért érdemes dolgozni, tanulni, együtt lenni. Ez a ti ünnepetek, a mi ünnepünk!”
Az alpolgármestert követően Pellegrini Miklós a tőle már megszokott nyugodt, spontán, és közvetlen stílusával szólította meg a diákokat.
„Ebben a majdnem virtuális világban nagyon fontos, hogy együtt lehessünk, és közösen érezzük át, hogy advent szelleme áthat ezen a mai csodálatos ünnepen. (…) Szeretném, ha a mai napon egy pillanatra megállnánk, emlékeinkben felidéznénk tanárainkat, azokat, akik ezt a sok-sok téglát – metaforaként – ide tették ebbe az épületbe. Biztassuk magunkat, hogy most rajtunk a sor, hogy újabb téglákat hozzunk az iskolába hittel, szeretettel és reménnyel” – biztatta a diákokat (is) a megyei főtanfelügyelő helyettes.
Csiky-díjasok és koszorúzás
A Csiky-nap egyik nagy hagyománya, hogy Csiky-díjban részesítik a közösséget tevékenyen és eredményesen szolgáló tanulókat, akik a Szabadság-szobor Egyesület jóvoltából kis figyelmességet is kapnak. A 2016-os Csiky-díjasok: Ilona Judit, Csomós Roland, Búza Róbert.
A kitüntetett diákokat Spier Tünde, az iskola aligazgatója méltatta.
…
Az ünnepélyes megnyitó záróakkordja minden évben Csiky Gergely mellszobrának a megkoszorúzása: az iskola koszorúját Hadnagy Éva igazgató és Spier Tünde aligazgató helyezte el, az RMDSZ nevében Bognár Levente alpolgármester, a Szabadság-szobor Egyesület nevében Király András és Cziszter Kálmán koszorúzott, az Aradi Magyar Pedagógusszövetség nevében Pellegrini Miklós és Matekovits Mihály, az iskola diákjainak nevében a diáktanács két tagja, Sáfár Kinga és Búza Róbert koszorúztak.
Baracsi Levente református lelkipásztor áldása után elhangzott Kölcsey Ferenc költeménye, a Himnusz, majd az összegyűlt tömeg lassan feloszlott.
Az V–VIII. osztályos diákok számára Kalandozás a természettudományok világában címmel az iskola Tóth Árpád Termében kezdődött egy érdekes vetélkedő. A középiskolások ugyanakkor az immár hagyományos Tóth Árpád Versmondó Versenyre siettek a Jelen Ház nagytermébe.
Örömteli egybeesés, hogy éppen Aradon –Tóth Árpád szülővárosában – és éppen a költő születésének 130. évfordulója alkalmából sikerült a Csiky-nap keretében megszervezni a Tóth Árpád Középiskolai Versmondó Versenyt.
A szavalók IX–X., illetve XI–XII. osztályos kategóriában versenyeztek, összesen 13-an. Első körben a kötelező verseket adták elő a diákok, ez a IX–X.-nek Tóth Árpád Arad, míg a XI–XII-nek Hej, Debrecen című költemény volt.
A második fordulóban a versenyzők egy szabadon választott Tóth Árpád-szonettet adtak elő. Mindkét fordulóban a háromtagú zsűri 1-től 10-ig értékelték az elhangzott produkciókat.
…
Kalandozás a természettudományok világában
A VI–VIII. osztályosokból alkotott 4 fős csapatok – összesen 13 csapat – vetélkedőjén mindenki nyert. Az aradi és Arad megyei diákokon kívül részt vettek még temesvári, pécsi és szegedi tanulók, akik tíz versenyszámban a matematika, kémia, fizika, biológia és földrajz témákban kellett bizonyítsanak. A csapatok kellett még készüljenek az iskolájuk biológiai és földrajzi környezetének bemutatásával egy 2 perces vetítéssel, valamint újrahasznosítható anyagokból készíteniük kellett karácsonyi díszeket, dekorációkat.
A szervezők megköszönték a Nyugati Jelen segítségét, hiszen Böszörményi Zoltán járult hozzá, hogy minden szavalónak és magyarországi vendégpedagógusnak a csomagjába egy-egy Böszörményi-kötet kerülhessen.
Takáts D. Ágnes Nyugati Jelen (Arad)

Bartók Béla marosvásárhelyi kötődései
Ziegler Márta-emlékplakettet avattak
Csütörtökön délután a Maros Megyei Tanács és a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia Bartók Béla születésének 135. évfordulója tiszteletére szervezett rendezvényén megkoszorúzták a zeneszerző köztéri szobrát, felavatták első feleségének emlékplakettjét a Kultúrpalotában, és egy emlékhangversenyre is sor került. A rendezvényt felkarolta Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma és a csíkszeredai főkonzulátus. Kora délután sajnos csupán alig egytucatnyi érdeklődő gyűlt össze a zeneszerző mellszobra előtt a nevét viselő utcában, hogy az ünnepi rendezvény első lépéseként koszorút helyezzenek el a talapzatra. Az alig néhány perces megemlékezésen Vasile Cazan, a filharmónia igazgatója beszélt Bartók Béláról, akinek élete, munkássága Marosvásárhelyhez is kötődik, s aki, mint elhangzott, szimbólummá vált a zenei életben, hiszen tiszta forrásból merítkezett, és egyformán felhasználta a magyar, a román és más nemzetek népzenéjét zeneműveinek megalkotásában.
A rendezvény 18 órától a Kultúrpalotában folytatódott, ahol a második szinten – ahova korábban már elhelyeztek egy Bartók-emlékplakettet –, ezúttal a zeneszerző első felesége, Ziegler Márta portréját, Hunyadi László alkotását avatták fel. A kezdeményező Csíky Boldizsár zeneszerző volt, aki sokat kutatta a marosvásárhelyi Ziegler Márta és Bartók kapcsolatát. A plakett leleplezése előtt Csíky Boldizsár elmondta: Bartók Béla egyrészt a korabeli bécsi zeneszerzők – többek között Strauss – munkáiból ihletődött, majd a népzene felé is fordult, s ebben nagy szerepe volt a marosvásárhelyi Ziegler Mártának, első feleségének, akivel 13 évig élt együtt. Márta nemcsak feleség volt, aki a háztartást vezette, hanem komoly zenei képzettségű szakemberként segítette Bartók Bélát a gyűjtőmunkában. A legutóbbi kutatások bizonyítják, hogy Márta kiment falvakra, és felkutatta azokat az adatszolgáltatókat, akiket érdemesnek tartott arra, hogy éneküket Bartók Béla gyűjtőmunkája során rögzítse, és csak ezt követően került sor a tulajdonképpeni felvételekre. És volt olyan is, ahol megmondta, hogy nem érdemes gyűjteni, mert nincs autentikus közlő. Bartók Béla elfogadta Márta tanácsait. Mi több, az asszony a nehéz és igen kényes műszert, a fonográfot is cipelte, működtette, miközben rögzítették a felvételeket. Bartók Bélának a Ziegler Mártával töltött időszak igen hasznos volt és alkotói gazdagság jellemezte, hiszen ekkor komponálta többek között A csodálatos mandarint, A kékszakállú herceget vagy A fából faragott királyfit, amelyeket ma a legismertebb Bartók-zeneművekként említenek. És ekkor lépett fel kétszer is a zeneszerző a marosvásárhelyi Kultúrpalotában – mondta többek között Csíky Boldizsár, majd hozzátette: azért kezdeményezte a rendezvényt, hogy bekerüljön a köztudatba az, hogy volt egy ilyen marosvásárhelyi asszony, akinek élet-útja a nagy zeneszerzőhöz kötődik, nem is akárhogy, hiszen együttlétüknek köszönhetően születtek meg a magyar kultúra örökségét képező zeneművek. Hunyadi László szobrászművész alkotásáról röviden azt mondta, örül annak, hogy egyre több, általa készített személyiség plakettje (többek között a dr. Bernády Györgyé) is a Kultúrpalotába kerül. A szobrász azon igyekezett, hogy Ziegler Márta portréja tükrözze személyiségét, emberségét s mindazt, amit talán Bartók Béla életében is jelentett. Ezt követően az emlékplakettet Ziegler Márta leszármazottja jelenlétében leplezték le. A 19 órakor kezdődő ünnepi hangversenyen Bartók-zeneműveket játszott a filharmónia Alexandre Myrat francia karmester vezényletével és ifj. Csíky Boldizsár (zongora), valamint Aurel Marc (oboa) közreműködésével. Azt megelőzően Csige Sándor, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának vezető konzulja szólalt fel, aki korábban mind Bartók Béla köztéri szobrát, mind Ziegler Márta plakettjét megkoszorúzta a magyar kormány nevében. „Én részemről egész életemben minden téren, mindenkor és minden módon egy célt fogok szolgálni: a magyar nemzet és magyar haza javát” – ezzel a bartóki idézettel kezdte beszédét a főkonzul, majd kifejtette: Bartók egész életművét, életét ez a hitvallás vezérelte, mielőtt végleg elhagyta volna hazáját. A két világháború között többször is gondolt a Nyugatra való kivándorlásra, mégsem tudta rászánni magát. Inkább Kelet felé, a Kárpát-medence népdalkincsének tiszta forrása felé fordult. S ez volt élete legszebb időszaka is. „Mindenfajta politikai felhang nélkül elmondhatjuk, hogy Bartók Bélának George Enescuval való barátsága arra figyelmeztet, hogy a békés együttélés egyik alapvető feltétele egymás értékeinek elismerése, megbecsülése és tiszteletben tartása” – mondta a főkonzul, kiemelve, hogy Bartók élete, zeneművei is ezt igazolják. Azt is megtudtuk, hogy a koncertre Kocsis Zoltán zongoraművészt, karmestert is meghívták, sajnos a közönség már csak a nagy művész emlékének adózhatott egyperces néma csenddel. A koncert első felében a magyarországi külügyminisztérium közbenjárásának köszönhetően a közönség vetített képeken a Bartók Béláról szóló Mikrokozmosz című fotó- és dokumentumkiállítás anyagát láthatta.
Vajda György Népújság (Marosvásárhely)

Nyíló Akác néptáncegyüttes: az első 30 év
Harminc éve, 1986-ban alakult meg az érmihályfalvi Nyíló Akác néptáncegyüttes, ennek alkalmából szombaton “születésnapi” néptánctalálkozót tartottak a helyi kultúrházban.
Az ünnepségre érkezőket a Bartók Béla Művelődési Ház nagytermében rögtönzött kiállítás fogadta: oklevelek, emléklapok, kupák, plakettek az elmúlt évtizedekből, melyek a Nyíló Akác néptánccsoport sikereiről, eredményeiről tanúskodtak. A műsorvezetői tisztséget Miklós János néptáncos/oktató látta el, aki elsőként Borbély-Simon Csabának adott szót, aki házigazdaként és csoportvezetőként köszöntötte az egykori (akik el tudtak jönni) és mai tagokat, meghívottakat. “Óriási napnak” minősítette, hogy három évtizedét ünnepelheti a csoport (itt taps szakította félbe), mely alatt számítása szerint mintegy 500 tag fordult meg benne hosszabb-rövidebb ideig. Jelenleg 23 taggal működnek és ami legalább ilyen fontos: 60 gyerek van a két utánpótlás csoportban. A csapatvezető felelevenítette: az ötödik generáció táncol a keze alatt, amióta – 2000-ben – az alapító Nyakó József rá, illetve Sütő Szabolcs akkori vezető táncosokra bízta a Nyíló Akácot.
Táncos ünnep
A következő felszólaló az alapító volt. Nyakó József polgármesterként is köszöntötte a megjelenteket, majd ő is a kezdeteket elevenítette fel, amikor 1981-ben visszatért szülőhelyére, aztán megalakították a néptánccsoport elődjét, ’86-ban megtörtént a névadás, amit akkoriban ritkaságszámba menő kiszállások követtek megyeszerte, nagy lelkesedést kiváltva előadókban, közönségben egyaránt. ’89 után aztán “kinyíltak a kapuk” az ország minden részére és külföldre is. Lehetetlen vállalkozás lenne felsorolni az eredményeket, fellépési helyszíneket, ezt nem is kísérelték meg, inkább a tánc vette át a főszerepet. Színpadra lépett természetesen a jelenlegi Nyíló Akác (alföldi és félcsíki tánccal), az Apró és Fürge Lábak csoportok (sóvidéki és mezőségi táncokkal), de természetesen jó alkalom nyílt arra is, hogy az egykori, mai és a jövőt jelentő generáció tagjai (akár szülő-gyerek kapcsolatban is) egyszerre is bemutassák tudásukat, ennek keretében felléptek: Diószegi Ádám, Diószegi Csongor, Gacsádi Alex, Máté Gergő, Máté Vivien, Máté Sándor, Berei Ildikó, Berei Gergő, Bánházi Brigitta, Bánházi Miklós, Kéri János.
Emlékek, sztorik
Közben színpadra léphettek a meghívott néptánccsoportok képviselői is, így a semjéni Ezüstperje, a szatmári Röpike, a létavértesi Villongó, a makói Forgatós, a Holtmaros, a Nagyvárad és nem utolsó sorban a micskei Görböc jókívánságait tolmácsolták, sőt, utóbbi vezetője, Hodgyai Edit az RMDSZ megyei vezetősége üdvözletét is átadhatta, de Hajdúnánás testvérvárosi kézfogása is “megérkezett” dr.Csiszár Imre alpolgármester által. Tiszteletbeli Nyíló Akác-tagságot kapott Miklós János, oklevelet vehetett át az alapító Nyakó József, illetve ajándékokat kapott még Borbély-Simon Csaba és a gyerekcsoportokkal foglalkozó Borbély-Simon Andrea, a születésnapi torta sem hiányzott. Az est első részét rövid technikai szünet választotta el a másodiktól, utóbbiban a Nagyvárad Táncegyüttes adta elő Kata történet című produkcióját. Már a szünetet is kihasználták az egymást rég nem látott “nyílóakácosok” a beszélgetésre, sztorizásra, emlékek felelevenítésere, ami aztán folytatódott az előadás utáni táncházban, hajnalig.
Rencz Csaba erdon.ro

Erdélyben nem mindenki láthatja
Megnyitják a reformáció emlékévét Budapesten
Erdélyben nem minden érdeklődő követheti végig a reformáció emlékévének központi megnyitóját, azt ugyanis csak az M5 és a Duna World közvetíti – előbbi műsora nem, utóbbié csak bizonyos szolgáltatók esetében fogható. Kövér László és Balog Zoltán beszédét az M1 is sugározza.
A nagy érdeklődés miatt a belépők elfogytak, csak azok vehetnek részt az eseményen, akik jóelőre gondoskodtak jegyük beszerzéséről - tájékoztat a reformacio.ma.
A kilencvenperces, több művészeti ágat felvonultató ünnepség ma 17 órakor (Erdélyben 18 óra) kezdődik Budapesten a Művészetek Palotájában (Müpa), és 17.30-tól (Erdélyben 18.30 óra), csúsztatott élő adásban lesz követhető. A rendezvényen ünnepi beszédet mond Kövér László, az Országgyűlés elnöke, felszólal Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. Mindkét beszédet élőben közvetíti az M1 csatorna – írja az MTI. A műsort ugyanakkor a Bartók rádió is közvetíti, ezt itthon is hallgathatjuk, és az interneten is be lehet kapcsolni.
Az est moderátorai a közmédia műsorvezetői, Gundel Takács Gábor és Bényi Ildikó lesznek. Fellép mások mellett a Nemzeti Filharmonikusok Zenekara, a Lutheránia Énekkar, a Budapesti Vonósok, a Baptisták Központi Énekkara, a Debreceni Református Kollégiumi Kántus és a Psalterium Hungaricum Kórus. Az esten részlet hangzik el Georg Friedrich Händel Messiás című oratóriumának modern, rock-átdolgozásából, melynek bemutatója – szintén az emlékév programjaként – április 25-én lesz a Müpa Bartók Béla Hangversenytermében.  A pénteki műsorban lesz tánc, versmondás, filmvetítés, közös éneklés is.
Kerekes Edit
Szabadság (Kolozsvár)

Születésnapi beszélgetés Albert Ernő néprajzkutatóval
Csak a fiatalok látnak öregnek
Néhány nappal ezelőtt, január 14-én ünnepelte 85. születésnapját Albert Ernő tanár, néprajzkutató, nyugalmazott iskolaigazgató. Csíkdánfalván született, az egyetem elvégzése óta Sepiszentgyörgyön él. Munkássága Csíkhoz és Háromszékhez egyaránt kötődik. Albert Ernő e-mailen válaszolt kérdéseimre.
– 85 év – sok vagy kevés? Elégedett, ha visszatekint?
– Ha a számot nézem, azt mondom, sok. Ha visszatekintek eddigi életemre, terveimre, megvalósításaimra, akkor kevésnek tartom. Azért tartom kevésnek, mert végzős diákként, kezdő tanárként bőven jelöltem meg magamnak feladatokat, de abból keveset tudtam megvalósítani. Pedig igyekeztem. Amikor Konsza Samu, az iskola volt tanára és igazgatója, egyben néprajzkutató 80. születésnapját ünnepeltük tanárokkal és diákokkal együtt, akkor 35 éves voltam, és azt gondoltam: tanárként, kutatóként mily eredményesen dolgozott, dicsőséget szerzett az iskolának, a megyének, illő méltó módon köszönteni – bár sem tanítványa, sem tanártársa nem voltam. Azt is megállapítottuk: milyen szép kort élt meg, megérdemli a pihenést, hisz öregember. Aztán karjába vett az idő, gyors léptekkel száguldott velünk is, s amikor bekopogtunk a 80 évesek ajtaján, azt mondtuk, mi nem is vagyunk olyan öregek, mint akit akkor ünnepeltünk. S még ráadatott most újabb öt év, s most is azt mondom – bizonyára a fiatalok látnak öregnek, magunkat nem érezzük annak.
– Minden interjúalanyomtól megkérdezem: honnan az indíttatás? Milyen családban született? Mi határozta meg csíkdánfalvi gyermekéveit?
– Édesapám nagycsaládban született, tizenketten voltak testvérek, kilencen hetven éven felüli életkort éltek meg. Nagyanyám gyakran siratta a három korán elhalt gyermekét. Amikor 74 éves korában, 1947-ben nagyapámat temettük, a rokonok, a barátok, az ismerősök mellett ötvenkét unokája és dédunokája kísérte az utolsó útra. Az elemi iskolában, a mi osztályunkban hárman tanultunk unokatestvérekként. Amikor csépléskor a rokonság összegyűlt nagyapóék udvarán, nagy ricsajt csaptunk, szaladgáltunk, kicsi volt számunkra a nagy udvar. Nagyobb unokatestvéreim sok mindenre megtanítottak. Szüleim iparosok voltak, közvetlenül nem éltem a földműves emberek életét, annál inkább tetszett, amikor megismertem a kialakított szokások törvényeit. Mert Dánfalván, és a többi felcsíki községben is, kialakított életforma szerint éltek az emberek, s annak betartását egymástól is megkövetelték. Dánfalvától soha nem szakadtam el teljesen, a mindennapjait mindig is követtem. Most elszomorít a népesség csökkenése: 1977 és 1992 között a község lakossága 212 fővel lett kevesebb.
– Ön többször, több helyen is vallott életéről, ezért minden életszakaszáról nem kérdezek most részleteket, de a gimnáziumi éveiből – ha tegyük fel, öt mondatban kellene megfogalmaznia, mit emelne ki?
– Csíkszereda s a gimnázium számomra a város megismerését jelentette. Dánfalván petróleumlámpa fényénél tanultunk, a bentlakásban eleinte rácsodálkoztunk a villany fényére. Aztán a nagy épület titkaiba is bepillanthattunk. Később a nagyobb diákoktól hallottunk a népi írókról, magunk is egymásnak adtuk azokat a könyveket, amelyeket városi osztálytársainktól kaphattunk. E könyvek hatására egyszerre másként kezdtünk látni a világba. Utolsó éveinkben szerveztük az iskola kultúréletét: soktagú tánccsoportunkat Kovács Dénes tanár úr tanította. Színdarabokat tanultunk be, külön magyar és külön világirodalmi kört alakítottunk. Irodalmi törvényszéken ismertettünk ifjúsági regényt. Magunkkal viaskodtunk a hirtelen jött átalakulási folyamatokban. De mindenképpen alkotni, tenni akartunk. 1950-ben úgy búcsúztunk az iskolától, hogy senki azt sem mondta: fél kalap! Régi, úri, elavult szokásnak tekintették a kicsengetési ünnepséget, pedig előző évben még szépen búcsúztak a diákok, mi is nagyon készültünk rá. Nem számoltam meg az öt mondatot. De legalább még néhány ezer hátravan, ha mindent el kellene mondani arról, mit jelentett számomra Csíkszereda s a gimnázium.
– Kacérkodott az újságírással is, végül magyartanár lett, testvére, Albert Antal viszont újságíró volt. Az Önök ifjúkorában, az 1950-es években nem az volt az újságírás, mint korábban, vagy mint mondjuk 1968 vagy 1990 után. Mi az, ami vonzhatta vagy eltántoríthatta a fiatalt?
– Érettségi után újságírónak készültem. Felvételi jellegű cikk után értesítettek, hogy induljak Bukarestbe, a Magyar Szó szerkesztőségébe. A reggeli vonattal Szeredáig utaztam, onnan a késői gyorssal számítottam Bukarestbe jutni. Alig szálltam fel a vontara Dánfalván, levél érkezett a bátyámtól, amiben azt írta, hogy jobbnak látná, ha egyetemen tanulnék, állásban van, ő is tud segíteni. Édesanyám, hogy megakadályozza továbbutazásomat, gyalog indult utánam a 20 kilométeres távolságból, s amikor Szeredában megtalált, mutatta bátyám levelét. Nem akartam szószegő lenni, de édesanyám annyira sírt, hogy nem engedhettem egymagára haza, így a Dánfalva felé induló vonaton melléje ültem. A további körülményekre most nem térek ki. Egy hét múlva indultam Kolozsvárra felvételizni a magyar szakra. Az egyetemen új világ tárult elénk. Az előző év hallgatói határozott új ifjúságnak mutatkoztak be, mindent tudtak az új világról, mi pedig nem találtuk helyünket. Közben céduláztam a nyelvészeti katedrán a moldvai nyelvjárást Domokos Pál Péter A moldvai magyarság 1941-ben kiadott könyve felhasználásával. Négy éven át pénzt is kaptam érte. Néptáncok, népköltészet gyűjtésébe is bekapcsolódtunk, az egyetem tánccsoportját szerveztem. Közben éjjelenként vagonokból áruk kirakására vállalkoztunk. A bentlakási szobánk kis szemináriumi estéket jelentett. Egy szobában laktunk Szabó Gyulával, Kányádi Sándorral. Viták vitákat értek: bíráltunk, elégedetlenkedtünk, lázadoztunk. Az egyetem elvégzésekor Faragó József ajánlására felvettek volna a Folklór Intézetbe, de én tanítani akartam. Szívem szerint a moldvai csángómagyarokhoz mentem volna, de ott éppen akkor, 1954-ben szüntették meg a magyar iskolákat, így végül Sepsiszentgyörgy mellett döntöttem.
– Mit jelentett az Ön számára a tanítás?
– Az első pillanattól kezdve örömet találtam az irodalmi, nyelvtani órákban. Tanárságom során végig arra törekedtem, hogy térjek el a kialakított sablonoktól, a kérdező, a felelő, a jegyadó, az összefoglaló mozzanatoktól. Arra törekedtem, hogy tanulóim önálló feladatok elvégzésére vállalkozzanak. Lehetett látni, hogy nekik is örömet jelent az ilyen kihívás. Bevezettük, hogy mindegyik tanuló készítsen nagyobb lélegzetű dolgozatot kedvelt írójáról, vagy írja meg a szülőfalujában látottakat, szokásokat. A feladatot év elején beszéltük meg, a dolgozatnak év végére kellett elkészülnie. Dolgozat született ily módon például Háromszék várairól és vártemplomairól. Két tanulóm végigkerékpározta a megyét, fényképeket, rajzokat készítettek, a várak történetéhez adatokat gyűjtöttek, két év alatt négy kötetben mutatták be alkotásukat. Egy másik tanuló Bethlen Gáborgyergyószárhegyi gyermekkoráról készített dolgozatot. Jó alkalomnak kínálkozott a város utcáinak névadói című dolgozat készítése arra, hogy egyrészt a tanulók megismerjék jelentős személyiségek életét, róluk fényképeket keressenek, és a város térképét is elkészítsék. Bár hosszú időn át egy vagy két osztályban tanítottam, az évek során közel ezer dolgozat készült el. A jelenkori írókról szóló dolgozatok készítői íróktól kértek segítséget írásaik elkészítéséhez. Az írók pedig szívesen írták életrajzukat, tanácsaikat. Fokozatosan mintegy száz ilyen levél gyűlt össze, amely jelentős dokumentuma a XX. századi irodalomnak. Közöttük található Illyés Gyula, Passuth László, a L’Umanité egyik szerkesztője, Kós Károly, Horváth István, Sütő András, Kányádi Sándor és még sok író és művész levele. Gyakran emlegettük az iskola diákfolyóiratát, a Gyökereket. Ez a folyóirat 1966-ban jelent meg, és 1980-ban a 47. szám után betiltották. Jó lehetőséget kínált a tanulók önálló megnyilatkozásaira, mindennapi életük bemutatására.
– Hosszú ideig volt – kisebb megszakítással – az 1-es számú Líceum (Székely Mikó Kollégium) igazgatója. Hogyan jutott ideje a kutatásra, a gyűjtésre?
– Elsősorban tanárnak, majd igazgatónak kellett lennem. De már egyetemi hallgató koromban hozzákezdtem szülőfalum népköltészetének összegyűjtéséhez. A gyűjtőmunkát Sepsiszentgyörgyre érkezésemtől kezdve folytattam, és ebben segítettek tanulóim is. Amikor az iskolának az ötvenes évek végén sikerült magnetofont szereznünk, azzal végeztük a gyűjtést. Hatalmas népköltészeti anyag gyűlt össze. Mintegy háromezer felvételünk található hangszalagon. Ezt Budapesten 150 CD-re másolták át. Sikernek tekinthetjük a Háromszéki népballadák és A halálra táncoltatott leány című köteteket, az Édesanyám sok szép szava címűt, Albert Mátyás és Tamás Katalin gyimesi csángók életrajzát, meséit, hiedelemmondáit, a Dánfalváról és Felcsíkról szóló három kötetet, az 1848-as forradalomról és a madéfalvi veszedelemről szólót. Készítettem két szöveggyűjteményt is a középiskolák magyar irodalmának tanításához. Összesen huszonöt kötetem, mintegy százötven tanulmányom és számos kisebb írásom jelent meg.
– Van kedvenc balladája?
– A Kőmíves Kelemen balladát kedvelem a leginkább, még ha nehéz is választani. Talán azért emelném ki, mert gyűjtéseink során azt tudtuk gazdagítani a leginkább, és új elemek létezését is be tudtuk mutatni. 1902-ben Horger Antal azt írta, hogy Csíkban senki nem ismeri. Öt év múlva Bartók Béla több új változatát vette fonográfra, lejegyezte Kodály Zoltán is. Magam egészen 1971-ig folyamatosan kutattam hollétét, ekkor Ditróban csodálatos szépségű változatára bukkantam. Később Háromszéken a cigányok őrizte változatokkal lehetett bővíteni ismereteinket. A részletek kerülésével azt írom le csupán, hogy míg 1973-ig a népköltészeti kutatás az egész magyar nyelvterületen 46 változatát ismerte, amelyek között Csíkból 13, Háromszékről két szöveget és dallamot jegyeztek le, addig napjainkban Csíkból 22-t, Háromszékről 30-at ismerünk. Így tehát 2016-ra a változatok ismeretének száma 99-re emelkedett, nagyrészt a csíki és háromszéki gyűjtések eredményeként. Két eddig ismeretlen motívumra is sikerült rátalálnunk: az egyik háromszéki szöveg szerint a kőművesek bécsi tornyot építenek, néhány változatban pedig az építők kardot húznak, és úgy esküsznek, hogy kinek felesége hamarabb érkezik, feláldozzák.
– Hogyan telnek nyugdíjaséként a napjai?
– Folytatom a kutatásokat. Ehhez ma már a számítógép kezelése nélkülözhetetlen. Amíg korábban napok elteltek, amíg például Daczó Katalinnal közös dolgainkról beszélgethettünk, addig az üzenet két perc alatt megérkezik, s a következő két percben már a válasz is szállhat Csíkszereda felé. De ugyanez mondható mondjuk Kanadáról. Ott folyóiratot szerkesztő volt tanítványom, ha cikket kér, még aznap lebonyolítható, ő pedig amikor megjelenik az írás, azonnal postázza a világhálón. Vagy: a nyolcvanas években, ha szükségem volt valamely itt nem található könyvre, Kolozsvárra kellett utaznom, hogy jegyzeteljek. De az 1940-es években megjelent nyelvészeti folyóiratot még az egyetemi könyvtárban sem adták a kezünkbe – az évszám nem tetszett. Mostanság, ha valamit el kell olvasnom, a világhálón megkereshetem. Hajnalonként a számítógép segítségével elolvasom a háromszéki, csíki, kolozsvári, magyarországi újságokat. Gyakran dühöngök, amikor pert indítanak például a székely zászlóért, a kétnyelvű hivatalos iratok kibocsátásáért is vagy a községházáért. Talán azért is, hogy tudjanak rólunk, mostanság gyakran leírom: Székelyország. Ha megrettennek az autonómia hangoztatásától, akkor idézhetjük az 1506-os évet, amikor Székelyországnak nevezték területünket. Vagy arról nem hallottak, hogy 27 000 lakosú terület külön országként szerepel? De más teendőm is van. Feleségem három éve eltörte a lábát, azóta a bevásárlás rám vár. Addig azt sem tudtam, merre van az üzlet, most már az elárusítók mind ismernek…
– Min dolgozik most?
– Szeretném megjelentetni a Gyergyóditróban gyűjtött népköltészetet – külön kötetben, valamint a madéfalvi veszedelemhez kapcsolódó, eddig ismeretlen, közel száz levéltári iratot. Naponta dolgozom egyik kedves emléket idéző könyvön, amelyben az 1694-es tatárbetörést szeretném megörökíteni. Amikor a tatárok megtámadták Csíkot, és fel akarták gyújtani a csíksomlyói templomot és scholát is, mintegy 200 csíki diák élet-halál harcra vállalkozott. Ők a lakossággal közösen sikerrel akadályozták meg ezt. Ezt szeretném megírni.
Daczó Katalin
Hargita Népe (Csíkszereda)

Erdély kilenc iskolájának legjobb informatikus diákjai mérték össze tudásukat
A magyarországi Neumann János Számítógép-tudományi Társaság és az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) által közösen szervezett Nemes Tihamér Informatikai Tanulmányi Verseny erdélyi döntőjét 2017. január 7-én szervezték meg Marosvásárhelyen a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen – közölte a WebSzabadsággal Miklós Beáta, a kolozsvári székhelyű műszaki civil szervezet programszervezője.
A verseny reggelén Kovács Lehel-István, a verseny Erdélyi Regionális Bizottságának elnöke az intézmény aulájában köszöntötte a kilenc erdélyi város nagyobb iskoláiból érkezett versenyzőket és kísérő tanáraikat, ismertette a programot és sok sikert kívánt a versenyzőknek.
A megnyitót követően 10-15 perces próbakörre került sor, amely idő alatt a diákok tesztelhették a programok működését, majd 9.30 órakor kezdetét vette a verseny az I. és II. korcsoport számára, majd 10 órakor a III. korcsoport is. Összesen 51 diák, Erdély 9 iskolájának legjobb informatikus diákjai mérték össze tudásukat. A verseny három korcsoportban zajlott, V-VIII. osztályból 4 diák (1. korcsoport), IX-X. osztályból 25 diák (2. korcsoport), illetve XI-XII. osztályból 22 diák (3. korcsoport) versenyzett számítógépes programozásból. Az első korcsoport 3 órát, a második és harmadik korcsoport 5 órát programozott.
Első korcsoport:
4 tanuló indult az erdélyi döntőn, amelyből 3 diák a Kölcsey Ferenc Főgimnázium (Szatmárnémeti), 1 a Báthory István Elméleti Líceum (Kolozsvár) tanulója volt.
Második korcsoport:
25 versenyző indult az erdélyi döntőre, amelyből 7 a Kölcsey Ferenc Főgimnázium (Szatmárnémeti), 3 a Márton Áron Gimnázium (Csíkszereda), 3 a Tamási Áron Gimnázium (Székelyudvarhely), 6 a Bolyai Farkas Elméleti Líceum (Marosvásárhely), 2 a Báthory István Elméleti Líceum (Kolozsvár), 4 a Székely Mikó Kollégium (Sepsiszentgyörgy) tanulója volt.
Harmadik korcsoport:
A 22 versenyzőből 6 a Kölcsey Ferenc Főgimnázium (Szatmárnémeti), 6 a Márton Áron Gimnázium (Csíkszereda), 3 a Bolyai Farkas Elméleti Líceum (Marosvásárhely), 2 a Tamási Áron Gimnázium (Székelyudvarhely), 1 a Báthory István Elméleti Líceum (Kolozsvár), 1 a Székely Mikó Kollégium (Sepsiszentgyörgy), 1 az Áprily Lajos Főgimnázium (Brassó), 1 a Bartók Béla Elméleti Líceum (Temesvár), 1 az Ady Endre Elméleti Líceum (Bukarest) diákja volt.
A szervezők ezúton is köszönik a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Műszaki és Humántudományok Karának, hogy helyet adott a verseny erdélyi döntőjének, ugyanakkor köszönetünket fejezik ki az egyetem munkatársainak, akik hozzájárultak a verseny sikeres lebonyolításához.
A szervezők gratulálnak minden versenyzőnek és felkészítő tanárának, akiknek ezúton is köszönik a verseny felügyeletében nyújtott segítséget.
A továbbjutó diákoknak sok sikert kívánnak a budapesti döntőre való felkészüléshez, amelyre az Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatika Karán kerül sor szombaton, 2017. február 25-én.
Szabadság (Kolozsvár)

Hatványozottabban figyelnek a szórványközösségekre
A magyar kultúra napja alkalmából a marosludasi magyarság rangos ünnepélyt szervezett. A vasárnapi ünnepségen többek között a helyi iskolák magyar tagozatos diákjai, a református egyházközség kórusa, a Hajdina néptáncegyüttes lépett fel. A rendezvényen jelen volt Novák Zoltán szenátor is, aki ünnepi beszédében Bartók Bélát idézte: „A kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának.” A magyar kultúra, legyen szó irodalomról, zenéről, a népmese világáról, olyan, mint egy titkos kód bennünk, egy olyan titkos kód, amelyet a világ bármelyik szegletében megért az az ember, aki ezt gyerekkorában, a családban, az iskolában megtanulta. Különös súlya és szerepe van ennek az olyan szórványközösségekben, mint a marosludasi, ahol a megmaradás és az identitás alapját jelenti, ahol különös szerepe van minden szónak, verssornak, dallamnak. „A magyar kultúra napja előtt a ludasi közösség, pedagógusok, önkormányzati képviselők, diákok színvonalas műsorral tisztelegtek, megerősítve a mi közös, titkos kódunkat” – fejtette ki Novák Zoltán. A szenátor feladatának tekinti a továbbiakban, hogy Maros megyében hatványozottabban figyeljenek a szórványközségekre, hogy megerősítsék a szórvány és a tömbmagyarság közötti kapcsolatot
Népújság (Marosvásárhely)

„Itt a Helikon tanult a mezőtől”
Közösen ünnepeltek a fehérvári és enyedi diákok
A címben szereplő Jókai-idézet a január 19-én Nagyenyeden, az Áprily-estek keretében szervezett műsor témájára utal: a népi hagyományok, kiváltképp a népköltészet szerepe a magyar kultúra fejlődésében. Elmélet helyett azonban eredeti forrásból merítkeztek a diákok, a fellépők között több országos díjazottal is megismerkedhetett a százfős közönség.
„Egy nemzetnek a kultúrája az, ami megkülönbözteti őt a többitől. A miénk megtartó erejű, mi ezt a kultúrát kaptuk, ápoltuk, ezt adjuk tovább nektek, és benneteket is arra kérlek, hogy ti is ezt tegyétek. A miénk több, a miénk szebb, a miénk jobb... így kell megélni a kultúránkat!” – hangzott el a megnyitón, ahol Lőrincz Helga, a Fehér megyei RMDSZ elnöke üdvözölte az egybegyűlteket: a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Katolikus Líceum és a Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium tanárait, diákjait, az irodalmi estek közönségét, hangsúlyozva a szórványban élő fiatalok közös ünneplésének fontosságát.
A megye magyar szakos kollégáinak nevében Turzai Melán tanárnő köszöntötte a közönséget és rövid értekezést tartott a magyar kultúra napjának jelentőségéről. A megemlékezés középpontjába Kölcsey Ferencet helyezte, hiszen ő volt az az író, politikus és nem utolsósorban hazafi, aki a Nemzeti Hagyományok című írásában programot adott a reformkor elején, a nemzeti kultúra kialakulásának fontosságát hangsúlyozva. Ennek a programnak az eredménye lett később az a virágzó szépirodalom, amit leginkább Petőfi és Arany neve fémjelez, a zenében pedig Bartók és Kodály. „Globalizálódó, szabadelvű, liberalizálódó világunkban egyre inkább tapasztaljuk a kultúrák, főleg a kisebb népek kultúráinak háttérbe szorítását” – hívta fel a figyelmet a tanárnő, ezért e jeles napon a diákok népi műfajokkal bátorkodtak a színpadra lépni, mintegy ellensúlyozva a „trendi” X-faktorok és Megasztárok dominanciáját. Kelemen Dávid a népmesék világába kalauzolta a hallgatóságot Ortutay Gyula nyomán, Szőcs Noémi, Molnár Orsolya és Kolumbán Pál pedig mesét mondtak. Ferencz Boglárka balladai hangulatot teremtett, akárcsak Kocsis Norbert, a Sepsiszentgyörgyön tavaly megszervezett országos balladamondó verseny első díjasa. Köble Andrea és Kiss Andrea balladákat énekeltek, az enyedi diákok műsorát pedig a csombordi Pipacs tánccsoport bemutatója zárta.
A Gróf Majláth Gusztáv Károly Katolikus Líceum diákjai már második alkalommal vettek részt a magyar kultúra napja tiszteletére szervezett ünnepségen. A fehérvári vendégek rangos zenés-irodalmi összeállítással jelentkeztek, amelyet Dimén Erika és Szabó Emília magyar szakos tanárok állítottak össze. A diákok közül kitűnt Gergely József Himnusz-előadása, valamint Kiss Richárd Mihály Elindultam szép hazámból... című dala, utóbbi a Magyar Örökség-díjas marosszéki Kodály Zoltán gyermek- és ifjúsági kar szólóénekese és a Virtuózok elődöntőse. A gyimesbükki származású Antal Norbert és Antal Zsolt „otthoni” legényeseket adtak elő, ők is többször részesültek már rangos elismerésekben, így Norbert a Kreativitás-verseny első helyezettje, már Norvégiában is fellépett, Zsolt pedig Magyarországon állhatott a pódium legfelső fokára. Az összeállítás záróakkordját képező népi táncok ismét fergeteges hangulatot teremtettek, ezáltal a két iskola közös produkciója gondosan összeszerkesztett, kerek egészként hatott.
A műsort vastapssal méltatta a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Ház zsúfolásig megtelt hallgatósága, ezt követően beszélgetésre, az iskolák közötti tapasztalatcserére került sor.
Basa Emese
Szabadság (Kolozsvár)

Örökségünk Őrei: a kolozsvári Óváry-Purjesz házat keltették életre a refisek
Purjesz Olga irodalmi szalonja „must-see” volt a múlt század eleji Kolozsváron, megfordult itt Ady Endre, Bartók Béla, Kodály Zoltán, Móricz Zsigmond, Wass Albert, állandó vendég volt Szilvássy Karola is. Az Óváry-Purjesz ház ma nem tartozik a turistalátványosságok közé, hétfő délután mégis sokan betértek az ingatlan üresen álló szobáiba.
A Mócok útja 19. szám alatt, a Nicolae Stăncioiu Szívkórház mellett található ház az államosítás után több lakrészre oszlott, ma egy fogászat és egy lakrész kivételével üresen áll. A műemlék-épületet az Örökségünk Őrei program keretében a Kolozsvári Református Kollégium XI. A osztályos tanulói fogadták örökbe és hétfőn néhány órára megnyitották az érdeklődők előtt.
Kreatív írás workshop nemes(i) ízekkel 
Az „Óváry Saloon Revival" bemelegítőjeként a csapattagok részleteket olvastak fel a háztörténeti kutatás során talált szövegekből, a jelenlévők így a híres látogatókról szóló történeteket összekapcsolhatták a falra függesztett régi fotókkal. Ezután kreatív írás-workshop következett a régi irodalmi estek emlékére André Ferenc és Székely Örs irányításával: különböző feladatok segítségével az is verset írt, aki azelőtt sosem gondolta magát költőnek.
Az elhagyatott házban gyertyákkal, kislámpákkal, improvizált fűtéssel sikerült élhető körülményeket varázsolni, a legszebb az egészben az volt, hogy a XI. A oszályos tanulóknak a Kolozsvári Református Kollégium Szakképző Intézetének asztalos, illetve szakács diákjai is segítettek, mindenki a saját szakterületének megfelelően.
A hangulatot kétségkívül feldobta a Szilvássy Karola szakácskönyvéből származó receptek alapján összeállított kóstoló. A legnépszerűbb Olga néni sonkás zsemléje volt, aki nem sietett, le is maradt róla. A szakácstanoncokat irányító Kovács Zsolt, a Mikó étterem séfje megosztotta velünk a receptet: „A zsömle tetejét lereszeltük, kivettük a belsejét, felaprítottuk és vajon kicsit megfuttattuk, ehhez vágtunk fel apróra sonkát, tojássárgáját tettünk bele, összekevertük és visszatöltöttük a zsemlébe, úgy, hogy a tetején hagytunk egy kis helyet, ahová tettünk újra egy tojássárgáját. Visszatettük a sütőbe és úgy sütöttük, hogy a tojássárgája se túl kemény, se túl lágy ne legyen.”
Emellett volt még oláh palacsinta is, amit a korabeli recept szerint, élesztő nélkül készítettek, „ezért kicsit tippanósabb lett, mint amihez ma hozzá vagyunk szokva” – mondta Kovács Zsolt. „Tojással, sós vízzel készítettünk egy masszát, azt kinyújtottuk, vajjal rétegesen bekentük és újragyúrtuk, a végén kinyújtottuk és megtöltöttük juhtúróval és tehéntúróval. Hosszú, kígyószerű alakot kaptunk, azt feltekertük csigává és így egyben kisütöttük olajban, majd – hogy mindenkinek jusson – felvágtuk négybe.”
A tálakról a falcs kaviáros szendvics fogyott a legnehezebben, Kovács Zsolt szerint a fiatalok nincsenek hozzászokva az erre jellemző édeskés ízhez. A szendvicskrémet hering, alma, hagyma, cukros vízben megfőzött mustármag, főtt tojássárga hozzáadásával készítették, az összetevőket háromszor átdarálták, hogy minél pépesebb legyen. Ezt a főúri szalonokban egy nagy tálban szolgálták fel és úgy kenték a pirítós kenyérre, itt bagettszeletre kenték és a megmaradt tojásfehérjével díszítették, mondta el Kovács Zsolt. Szerinte egyébként ez az édeskés falcs kaviár a magyar konyhát ért török hatásokra utal, ahogy az oláh palacsinta bakhlavára emlékeztető tésztája is.
Egy városi legenda nyomában
Nagy Esztertől, a refis csapat egyik tagjától megtudtuk, hogy a Purjesz Olga fia, Óváry Zoltán világhírű immunológus és allergológus a Kolozsvári Református Kollégium diákja volt, ezért fogadták örökbe éppen ezt az épületet. „A XI. A osztály több mint fele foglalkozik ezzel a projekttel, sőt, akik nincsenek név szerint feltüntetve, mint csapattagok, azok is boldogan bekapcsolódtak a munkába, főleg a ma este megszervezésébe. Mert azért hatalmas munka volt, attól kezdve, hogy ezt a házat ki kellett takarítani, húsz éve többnyire hajléktalanok laktak benne” - mesélte Eszter.
Olga néni szalonja szomorú véget ért: 1944 októberében az itt tartózkodó családtagok tömeggyilkosság áldozatai lettek. „Többek között a Szabadság archívumában meg egyéb interneten megtalálható cikkekben kutattam és érdekes dolgokra bukkantam. A gyilkost a mai napig sem lehet konkrétan név szerint megnevezni, több feltételezés is született róla, például, hogy szovjet katonák érkeztek Kolozsvárra és ők nem nézték jó szemmel ezeket az irodalmi esteket, és akkor betörtek, elkezdték a nőket molesztálni, majd megölték a bent levőket. A szűkebb családi kör volt itt, Óváry Zoltán professzor úrnak a szülei, meg itt volt Szilvássy Karola, Bánffy Miklós múzsája, de ő megmenekült csodálatos módon, a komornája pont áthívta, mert ki akarták rabolni a lakásukat. Óváry Zoltán professzor úr nem volt jelen azon az estén, hanem egyesek szerint a fronton volt, mint segédorvos, mások szerint külföldön volt, és ő megmenekült, de mikor tudomást szerzett a szörnyű hírről, többet vissza se tért Kolozsvárra” – tudtuk meg a részleteket Esztertől.
A ház jelenlegi tulajdonosa az Amerikában elhunyt Óváry Zoltán titkára, aki a távolból támogatásáról biztosította az örökbefogadókat. „Ez nagy örömünkre szolgál, mert főleg a projekt kezdetén nagyon azt hittük, hogy védtelen kis csapat vagyunk, de a mai estén elég pozitív visszajelzések érkeztek, annak ellenére, hogy nem is gondoltuk, hogy iskolásokként képesek vagyunk egy rendezvényt megszervezni” – mondta Nagy Eszter.
A refis csapat tavasszal rendbe hozza a ház udvarát is, és további rendezvényeket is terveznek.
Zs. E.
maszol.ro

Egy új Erdély története – román szemmel
Történészként az ember sok könyvbemutatón megfordul. Legtöbbször az ilyen eseményeken a bemutatandó kötet szerzője, családja, barátai, kollégái és egy szűkebb, a sajtóból értesülő értelmiségi csoport vesz részt. Néhány tucat ember általában, akik az adott téma iránt különös érdeklődést tanúsítanak. Ellenben január végén a Néprajzi Múzeum impozáns nagytermében mintegy négyszáz résztvevő gyűlt össze egyetlen kötet miatt: Ioan Aurel Pop történész, akadémikus és Ioan Bolovan rektorhelyettes a Scoala Ardeleana (Erdélyi Iskola) kiadónál megjelent Erdély története című legújabb, bővített és javított kiadását mutatták be. Nemcsak a kötet, de az esemény maga is eléggé érdekes volt ahhoz, hogy ezzel egy kicsit részletesebben foglalkozzunk.
Erdély története – a kötet címe értelemszerűen nagyon fülbemászó és a téma monumentalitásához illően nagy tömegekhez szól. Az elsősorban történelmi könyvek kiadására szakosodott román kiadó honlapján talán pont ezért jelenik meg ez a kötet úgy, mint „bestseller”. A sikere borítékolható. Ez nemcsak azért szükséges, mert a Román Tudományos Akadémia és a Banca Transilvania által támogatott kötet költségei az egeket verik (színes fotók, krétalap, keményfedeles kötés), de a két szerző neve már eleve biztosíték a sikerhez. Ioan Aurel Pop az elmúlt években a román sajtóban egyre gyakrabban a Lucian Boia-féle kritikai történetírás és nemzetmítoszokat romboló historiográfia legnagyobb élharcosaként jelenik meg. Nemcsak kiváló rétori tehetsége, de címei és akadémiai státusza is legitimálja őt arra, hogy egy újfajta román történetírást vezessen be. Ez a történetírás a 19. századi buzgó romantikus nacionalizmus és a Lucian Boia-féle nehezen megfogható, negatív és nemegyszer olcsó mítoszromboló historiográfia közzé helyezhető. Az új Erdély története előtt már Pop tavaly kiadta az Erdély, öntudati állapotunk (Transilvania, starea noastra de veghe), enyhén patetikusra sikeredett című kötetét, amelyben megelőlegezte a jelenlegi kötet ideológiai hátterét. Ugyancsak érzékelhető a Ioan Aurel Pop-féle történetírás szelleme a Lucian Boiának írt válaszkötetében, ahol élesen bírálja a bukaresti történészt és a nemzetromboló gondolatok  helyett a nemzeti identitás megerősítését, az „egészséges” románságtudatot népszerűsíti.
Ez a jelenség volt érzékelhető a hétvégi könyvbemutatón is. Volt ott román pópa, polgármester, egy sor akadémikus is és olyan óriási tömeg, amelyhez hasonlót magyar nyelvű könyv bemutatóján jómagam még nem láttam. A jászvásári egyetem rektorhelyettese által tartott könyvbemutatón is kiderült, hogy a Nagy Egyesülés közeledte új fordulatot fog hozni a hivatalos román történetírásban. Óriási hangsúlyt fog kapni a román nemzeti öntudat, nemzeti büszkeség fiatalos lendületű megerősítése és egy új nemzetprojekt kidolgozása, melynek legfőbb célja az, hogy a románok ne szégyenkezve éljék meg kulturális és nemzeti identitásukat itthon és különösen külföldön, hanem büszkeséggel és öntudattal. Ez a jelenség jól illeszkedik az Európában és a tengerentúlon is jelentkező újfajta nacionalizmus hullámához is, ahol az értékvesztett, dekadens, ultraliberálisnak mondott, önön vesztébe rohanó Nyugat-Európa morálja kerül kissé megerőszakolt kontrasztba a tradicionális, régi elveire büszke és saját identitását, nemzeti múltját újrafelfedező társadalmakkal.
Ioan Aurel Pop rövid, de szép beszédében kiemelte, hogy ő nem képes másképp, csakis románként megírni Erdély történetét. A kötetben a románság szemszögéből láttatja azt az európai régiót, amelyet ma egy mini-Európának is tekinthetünk. Hangsúlyozta, hogy bár a két szerző igyekezett „objektív történetírásra”, ez egy ilyen téma esetén aligha érhető el. Ellensúlyként ajánlotta a néhány éve megjelent háromkötetes, 1600 oldalas Erdély történetét, amelyet német és magyar szerzőkkel együtt szerkesztettek és írtak, és amelyik sokkal részletesebb, árnyaltabb, az objektív történetíráshoz közelebb álló művet ad az olvasók kezébe.
Az, hogy egy történész elismeri, nem tud objektív történetírást írni még nem is túl nagy baj. Persze, akkor kérdés, hogy miért kell olyan hevesen bírálni az ugyancsak elfogultságáról ismert Lucian Boiát. Az már kevésbé örömteli azonban, hogy az eseményen egyetlen magyar történész sem vett részt, és ahogy ez lenni szokott, a párhuzamos történetírás úgy tűnik, továbbra is létezik Erdélyben.  A kötet tehát a Nagy Egyesülés centenáriumának egyik előszavaként jelent meg és egy újfajta román történetírás mintapéldányaként, amelyre érdemes lesz majd az elkövetkezőben jobban figyelni. Az esemény pozitív jellegéről talán annyi emelendő ki, hogy az internetes médiák és a jó marketing valóban képes ma is több száz embert vasárnap délben is egy könyvbemutatóra vonzani. A kötetben a magyarok, szászok és zsidók története is viszonylag objektív arányban jelenik meg. A gazdagon illusztrált kötetben ott találjuk a magyar királyok és erdélyi fejedelmek portréi mellett az erdélyi magyar kultúra nagy alakjait is, Brassaitól, Szilágyi Sándor történészen át egészen Bartók Béláig, aki legfeljebb gyűjtései és koncertjei révén kötődik a történelmi Erdélyhez.
Csak reménykedni tudunk abban, hogy az 1986-os monumentális, három kötetes Erdély története és az annak rövidebb, egykötetes 1989-es és 1993-as Erdély rövid története után megjelenik majd magyarul is egy új szintézis Erdélyről, lehetőleg román és magyar történészek közreműködésével. A nemrég megjelent monumentális Székelyföld története ugyan visszhangra talált a magyar értelmiség körében, az továbbra is kérdés, milyen fogadtatása lesz a román történészek és érdeklődő nagyközönség körében. Az a magyar történetírás szerepe is lenne, hogy a román kollegákkal összefogva az „új nemzet-projekt” fogalmába és az új történetírás ideológiájába megfelelő helyett biztosítsanak az erdélyi magyarság, szászság, zsidóság vagy örménység történetének és múltjának is.
T. Szabó Csaba
Szabadság (Kolozsvár)

Népzenét rögzítettek és közben táncra perdültek Remetén
Egy CD őrzi, és adja tovább azt a bizonyosságot, hogy most, a 21. században is létezik autentikus, sajátos népzene. A Túl a vízen című gyűjtemény egyedisége, hogy nem a múltat kutatja, hanem a köztünk élő zenészek, énekesek folklórkincsét rögzíti.
Összesen 70 percnyi eredeti gyergyói népzenét, népdalt tartalmaz az a lemez, amelynek bemutatására szombat estére Gyergyóremetére hívták a hallgatóságot. Négy gyergyószéki zenész és énekes, és három Magyarországról érkezett vendég révén szólaltak meg a dalok. Már az összeállítás is egyedi volt, a fellépők ilyen összeállításban még sosem zenéltek együtt.
Dsupin Pál, a lemez összeállítója furulyával, mellette Szabó Dániel, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes vezetője cimbalomjátékkal, Kádár Ignác, a Veszprém-Bakony Táncegyüttes művészeti vezetője gardonnyal egészítette ki azoknak a játékát, akik révén a zenei kincs ma is él és hallható. Koszta István citerás és Koszta Vencel hegedűs Csomafalváról, Vizoli Demeter énekes Alfaluból, Szőcs János furulyás-énekes Orotváról jött a remetei színpadra.
Ők voltak azok, akik megismertették a közönséggel a lemez hanganyagát, de ők voltak azok is, akik zenéje, dalai hallhatók a lemezen. Ott lett volna a helye, de nem lehetett jelen a gyűjtésben közreműködő orotvai Csirilla János és az alfalvi Vizoli Miklós.
Az elhangzott dalok, furulyaszólamok önmagukban is élményt jelentettek, de Szőcs János még valamit bebizonyított: a népzenénk olyan, hogy nem mindig kell hozzá egy zenekarvezető utasításai, néha egyszerűen muszáj táncra kelni, énekelni. Nem volt betervezve a műsorba, de ropta a legényest, nagy tapsot érdemelve, és a műsorba betervezett dalokhoz még ösztönösen fűzött hozzá néhányat.
Korábbi a sejtés, hogy létezik az egyedi gyergyói népzene és tánc. Most már bizonyíték is van erre. Már csak az a kérdés, hogy ismerjük-e, műveljük-e? – vetette fel a kérdést Laczkó Albert Elemér remetei polgármester, a lemez kiadásának ösztönzője. Az igényes kivitelű, a nóták szövegekeit írott formában is tartalmazó zenei kiadványnak, a Túl a vízen című CD-nek az adna igazán értelmet, ha minél szélesebb körben ismertté válna annak tartalma, és nem csak megőrzött népdalkincs lenne, hanem a dalok visszatérnének a mindennapi „használatba” is, a zenét pedig játszanák a népzenészek.
Amint az Benedek Tibor Magor zenetanár méltatásában elhangzott, gyergyói népzenét már több hasonló kiadvány őriz, olyan is van, amely eredeti gyergyói dalokat tartalmaz, régi hangfelvételek rekonstrukciójaként, de ez az első, amely valóban köztünk élő, gyergyói zenészek, énekesek muzsikáját, nótáit rögzíti. A korábbiak azonban nem érték el azt a hatást, hogy az azokon hallható dalok visszakerüljenek a mai népzenei körforgásba.
A CD-n hallható furulyaszó, a muzsika egyedi abból a szempontból is, hogy a zenészek egyedül, vagy minimális létszámú együttesekként zenélnek, így az egyéniségük is jobban kidomborodik.
Bartók Béláék már „temették” az igazi értékes, autentikus népzenét, de a Túl a vízen című CD bizonyítja, most, 110 évvel később is létezik, él. Készülhetne az újabb hangfelvétel is – hangzott el – hiszen az elmúlt néhány évben gyűjtött zenei anyag sokkal bővebb annál, mint ami ebbe a 70 percbe belefért. Több zenész, énekes muzsikája, dalai maradtak ki. 
A szervezők a lemezbemutatóra meghívták Gyergyószék településeinek zenészeit, táncosait, az eseményt követően pedig máris élővé vált a népi kincs, „tánckalákával”, bállal folytatódott az esemény.
Gergely Imre |
Székelyhon.ro

„Nem voltam csodagyerek”
Demény Balázs 1989-ben született Kolozsváron. Tanulmányait szülővárosában kezdte, 2004-től pedig a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnáziumban Eckhardt Gábor tanítványa volt. 2009-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója, Erasmus-ösztöndíjjal pedig a berlini Hochschule für Musikban is tanult. Később párhuzamosan végezte a budapesti és a berlini egyetemek zongora-mesterszakát.
Demény Balázs rangos koncerttermek és fesztiválok meghívottja és számos nemzetközi verseny díjazottja volt már. A múlt csütörtöki szimfonikus hangversenyen a váradi közönség vastapssal fogadta, és búcsúztatta a zongoraművészt, és amint megtudtuk tőle, ő maga is szeret „hazajárni” Váradra koncertezni. A hangverseny előtt beszélgettünk vele életéről és szerelméről, a zenéről.
 Koncertezik, versenyzik, tanít
Demény zenész családba született: édesapja zeneszerző, nagyanyja pedig népdalgyűjtő volt, aki Kodály Zoltánnal is dolgozott. Elmondása szerint nem volt rajta szülői nyomás, természetesen őt is irányítgatták tanulmányai megkezdésekor, mert – ahogy fogalmazott – nem volt „csodagyerek”. Úgy emlékszik, kamasz korában, 12–13 évesen döntötte el, hogy zenével szeretne foglalkozni hivatásszerűen. Bevallása szerint az ő életében a mai napig is vannak hullámvölgyek, kételyek szakmaválasztásával kapcsolatban, de ezeket az előadó a művészet természetes velejárójának tartja.
Elmondása szerint a művészszakmában teljesen normális, hogy az ember olyan mentorokat keres, akiktől a legtöbbet tanulhat, így került ő Berlinbe. Természetesen Budapesten és Kolozsváron is egy életre meghatározó zenei útravalót kapott. Demény Balázs minden évben szívesen hazajár, mint mondta, Váradon már sokadik alkalommal koncertezett múlt héten, Szebenben három héttel ezelőtt játszott, de tavasszal tervez egy lemezbemutató koncertkörutat Erdélyben. Egyébként mindenhol szívesen játszik, Európa-szerte gyakran fellép különböző műsorokkal.
Demény Balázs a koncertezés és versenyzés mellett a budapesti Zeneakadémián tanít is, egészen fiatalokkal is foglalkozott már, de most a doktorálás és témája, Veress Sándor, a kolozsvári zeneszerző, teljesen lekötik az idejét.
Nincs kedvenc közönsége
Demény Balázs szívesen játszik külföldön és otthoni közönség előtt egyaránt, de „kedvenc” közönsége nincsen, mint mondta, oda megy koncertezni, ahova hívják, ugyanakkor ő inkább az előadandó művekkel szeret foglalkozni. Természetesen nagyon szívesen játszott olyan külföldi, rangos eseményeken és helyszíneken, mint például a Gasteig München, a Budapesti Tavaszi Fesztivál, a Művészetek Palotája vagy a Berlini Filharmónia Nagyterme. Számára már önmagában élményt jelent egy ilyen helyen fellépni, „de ilyenkor is a mű a fontos, és nem a helyszín” – tette hozzá. Egyébként szerencsésnek tartja magát, novemberben például játszhatott Japánban az International Piano Concert Series-ben, ami az ország legrangosabb, fiatalokat bemutató sorozata, ahová a világ minden tájáról csupán négy zongoristát hívnak meg.
Kamarazenészként és szólistaként is szívesen játszik, legutóbb például Váradon Lászlóffy Zsolttal együtt tartottak egy Bartók–Mozart négykezes zongoraestet a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében a Mozart–Bartók-fesztivál keretében. Nem szereti szétválasztani a kamarazenét a szólózástól, számára egy zene létezik. Ebből következik, hogy a zenekari játékot is egyenrangú kamarazenének tartja.
Demény Balázst elmondása szerint a művek foglalkoztatják, és a horizontját is úgy próbálja tágítani 27 éves létére, hogy „minden beleférjen”: versenyezni szeretne, ameddig a korhatár megengedi, ugyanakkor érdekli a zenetudomány és a művészetek. Bár szerinte szubjektív szakma lévén megkérdőjelezhető a versenyek értéke, úgy gondolja, hogy egy versenyre való felkészülés művészi fejlődési lehetőségeket is magában hordoz.
A szív és a lélek összhangja
A zene miértjét pályára lépésétől kezdve próbálja magának megfogalmazni. A zenei gesztusok a legfontosobbak számára, ami – mint mondta – könnyen félreérthető szóhasználat, ugyanis nem a színpadi mozgásról van szó. Egy billentyűt akár egy kanállal is le lehet ütni, ez semmiféle előképzettséget nem igényel. De már mindenképpen nehezebb, komolyabb feladatot jelent két egymás utáni hang eljátszása. Természetesen nem azért, amiért fizikailag nagyobb erőfeszítés leütni két hangot, hanem azért, mert két hangot már csak eljátszani lehet: az első hanghoz képest rögtön létrejön egy viszonyítási pont és akarva-akaratlanul egyfajta viszonyrendszer jön létre. Ebben pedig számára az csodálatos, hogy amint megszületik a viszonyrendszer, úgy az ösztöneink és tudatunk működésbe lépnek, fontossági sorrendet állítanak fel, és kapcsolatokat teremtenek a hangok közötti űrben, miközben a szív és a lélek összhangban áll egymással. Ez az összhang határozza meg, hogy milyen lesz a két hang közti fizikai kapcsolat, ettől függ, hogy az előadás jó vagy rossz, hiteles, meggyőző vagy mű. Ennek a kutatását érzi Demény az előadó-művészet lényegének.
Kiss Erzsébet Janka
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Út a Gyimesektől a berni filharmóniáig
Ifj. Zerkula György hegedűművész volt a ZeneSzó februári vendég
A város érdekes és színvonalas kulturális kínálatából az ifj. Zerkula György hegedűművésszel folytatott beszélgetést választottam, és nem bántam meg. Az erdélyi gyökerekkel rendelkező, ám évek óta Svájcban élő és tevékenykedő fiatal hegedűművész életpályája újra megerősített abban, hogy ha a tehetség kitartással és egy kis szerencsével párosul, akkor biztosított a siker. Ifj. Zerkula György kiváló előadónak bizonyult, a rendezvény sikeréhez az interjúalany őszintesége és közvetlensége is nagy mértékben hozzájárult.
Ifj. Zerkula György egy erdélyi hangversenykörút záró eseményeként érkezett Kolozsvárra, ahol a Györkös-emlékházban Horváth Zoltán zongoraművész kérdéseire válaszolt a szokásos ZeneSzó rendezvény során.
Horváth Zoltántól, a rendezvény házigazdájától megtudtuk: az erdélyi körútra való felkészülés próbái miatt Horváth utazott el Svájcba, az ezt követő koncertkörút pedig egybeesett a svájci sportwoche-val (egyfajta vakáció), ifj. Zerkula György sűrű programja közepette tehát így tudott időt szakítani erdélyi fellépés-sorozatára.
– Nekem a hegedülés a hobbim, tehát egész héten ezzel foglalkoztam, pont úgy mint a svájciak, akik eközben  sportwoche-t (sporthetet) tartottak, azaz mindenki sportolt vagy a hobbijának szentelte idejét – kezdte a beszélgetést a hegedűművész.
Megtudtuk: a fiatal művész a híres Zerkula János népzenész unokája, és mivel három hónapos korától a nagyszüleinél nevelkedett Gyimesközéplokon, már akkor megismerkedett a hegedű hangjával. Gyerekként úgy gondolta: nem a népzene, hanem a klasszikus zene az ő világa. Borítókép: Jelenet a Mese a kis hercegről című előadásból. Fotó: Puck Bábszínház)Középfokú zenei tanulmányait a székelyudvarhelyi zenelíceumban folytatta a kolozsvári származású Nemes István hegedűtanárnál, majd Budapesten a Bartók Béla Zenekonzervatóriumban Czettner Vera növendéke lett; később a svájci Fribourg város konzervatóriumának tanára,  a budapesti Stuller Gyula meghallgatta, és buzdította, hogy Svájcban kezdje el felsőfokú hegedűtanulmányait. A fribourg-i konzervatóriumban eltöltött három év után a berni konzervatóriumban fejezte be tanulmányait. 
– Ezt követően azon tanakodtam a feleségemmel, aki szintén erdélyi származású zenész, hogy mit kezdjek magammal.  Épp kenyeret sütöttem, amikor felhívtak telefonon, hogy szükség lenne egy hegedűsre, aki el tudja játszani F. Mendelssohn-Bartholdy Oktettje első hegedűsének szólamát. Mondtam, hogy hívjanak vissza egy fél óra múlva, és megadom a választ. Nem is volt meg ennek a műnek a kottája. Véletlen szerencse folytán viszont fuvolista feleségemnek megvolt. Átfutottam a művet, elvállaltam, majd éjfélig gyakoroltam. Hétfőn próbáltam az együttessel, kedden volt a koncert – elevenítette fel pár évvel ezelőtti emlékeit a hegedűművész.
Megtudtuk: a Berni Szimfonikus Zenekarban a versenyvizsga több szakaszból áll. Első szakaszban a jelentkező egy leengedett függöny mögött egy Mozart-hegedűversenyt ad elő, miközben a száztagú zenekar egy része a függöny másik oldalán hallgatja. Mivel az első megmérettetés sikeres volt, a döntőben egy ismert hegedűversenyt kellett eljátszani. Ötven jelentkezőből öt vehetett részt a második fordulóban, és ifj. Zerkulát választották, azóta a berni filharmónia első hegedűseként muzsikál. Mivel az együttesben több magyar van, pár évvel ezelőtt egy olyan koncerten lépett fel, ahol magyar népzenét játszott nagyapja hegedűjén, egy kollégája pedig azon a gardonyon kísérte, amelyen egykor nagyanyja muzsikált.
Soha nem felejtette el szülőföldjét, gyakran jár haza, koncertezik, és továbbra is szeretne évente legalább egyszer hazajönni.
– Minden koncert siker számomra, ám a legnagyobb elismerésem az volt, amikor 2008-ban második díjat nyertem a II. Ruha István Nemzetközi Hegedűversenyen, de első díjat nem osztottak – jegyezte meg a hegedűművész.
Természetesen a beszélgetés közben ízelítőt kaphattunk ifj. Zerkula György hegedűművészetéből is: muzikalitása és tökéletes technikája lenyűgözte közönségét. Zongorán kísért Horváth Zoltán és Horváth Edit zongoraművész.
Nagy-Hintós Diana
Szabadság (Kolozsvár)

Bartók és Kodály népdalfeldolgozásai nyomán
Szokolay Dongó Balázs és Ségercz Ferenc népzenei koncertje
Kodály Zoltán zeneszerző születésének 135. és halálának 50. évfordulója alkalmából rendkívüli népzenei koncertre kerül sor a marosvásárhelyi Kultúrpalotában a Maros Megyei Múzeum és a Maros Művészegyüttes szervezésében. 
A hangszeres népzene kiváló muzsikusai, SZOKOLAY DONGÓ BALÁZS (Magyarország) és SÉGERCZ FERENC (Erdély) egyedi feldolgozásában és előadásmódjában köszönnek vissza azok az eredeti népzenék, amelyeket Bartók és Kodály is feldolgozott. A Bartók és Kodály ihlette népdalfeldolgozásokat többek közt dudán, furulyán és tárogatón szólaltatják meg. Közreműködnek az Égvilág zenekar muzsikusai: Ticusan János kobzán és gitáron, valamint Vitályos Lehel nagybőgőn. 
A koncertre március 5-én, vasárnap 19 órai kezdettel kerül sor a Kultúrpalota nagytermében. 
Ségercz Ferenc Erdélyben jól ismert népzenész, Szokolay Dongó Balázs nemzetközileg is elismert népi hangszeres szólista. Utóbbi legújabb műsoraiban Bartók és Kodály eredeti népdalfeldolgozásait adja elő, folyamatos kutatómunkájának gyűjtéseit. A koncert egyediségét továbbá az is fokozza, hogy Dongó dudán is megszólaltatja a székely népdalokat. Kodály ugyan nem talált már Erdélyben magyar dudát gyűjtőkörútja során, de a korabeli feljegyzésekből tudjuk, hogy Bethlen Gábor fejedelmi udvarában három dudás is volt. Dongó eredményes kísérletet tesz a régen használt hangszer visszacserkészésére az erdélyi népzenében.
A marosvásárhelyi koncert a Képzeletbeli múltkutatás című, hatállomásos Székelyföldi koncertturné része. 
Előadók: 
Szokolay Dongó Balázs (Magyarország) – pásztorfurulya, tárogató, szaxofon, duda
Ségercz Ferenc (Sepsiszentgyörgy) – pásztorfurulya, bolgár kaval, szaxofon
Közreműködnek: Ticusan János – kobza, gitár, Vitályos Lehel – nagybőgő.
A belépőjegy 12 lejbe kerül,
Népújság (Marosvásárhely)

Népzene dudán, furulyán
Különleges népzenei koncertre látogathatunk el vasárnap este Marosvásárhelyen, amikor Szokolay Dongó Balázs és Ségercz Ferenc egyedi feldolgozásában köszönnek vissza azok a népzenék, amelyeket Bartók és Kodály is feldolgozott. Mindezeket olyan különleges hangszereken szólaltatják meg, mint pásztorfurulya, tárogató, szaxofon, duda vagy épp bolgár kaval.
A Képzeletbeli múltkutatás című, hatállomásos székelyföldi koncertturné része a marosvásárhelyi előadás, amelyet március 5-én, vasárnap 19 órai kezdettel lehet megtekinteni a Kultúrpalota nagytermében. A rendkívüli népzenei koncertre a Maros Megyei Múzeum és a Maros Művészegyüttes szervezésében kerül sor, Kodály Zoltán zeneszerző születésének 135. és halálának 50. évfordulója alkalmából.
„Március 6-án van Kodály halálának az évfordulója, ami jó apropója a koncertnek. A marosvásárhelyi fellépés amúgy egy székelyföldi turné része. Míg máshol inkább kisebb kamarakoncert szerű fellépéseik lesznek, nálunk egy nagyobb projekt lett belőle, ugyanis Szokolay Dongó Balázs és Ségercz Ferenc mellett jönnek még az Égvilág zenekarból is, ők a turné minden állomását nem fogják végigkísérni” – avatott be a koncert részleteibe Fülöp Tímea, a Kultúrpalota osztályvezetője.
Ségercz Ferenc Erdélyben jól ismert népzenész, többek közt a pásztorfurulya játékáról ismerhetjük, valamint az Égvilág és a Fabatka együttesek tagja. Szokolay Dongó Balázs nemzetközileg is elismert népi hangszeres szólista, legújabb műsoraiban Bartók és Kodály eredeti népdalfeldolgozásait adja elő, folyamatos kutatómunkájának gyűjtéseit. A koncert egyediségét továbbá az is fokozza, hogy Dongó dudán is megszólaltatja a székely népdalokat. Kodály ugyan nem talált már Erdélyben magyar dudát gyűjtőkörútja során, de a korabeli feljegyzésekből tudjuk, hogy Bethlen Gábor fejedelmi udvarában három dudás is volt. Dongó eredményes kísérletet tesz a régen használt hangszer visszacserkészésére az erdélyi népzenébe.
A hangszeres népzene eme két kiváló muzsikusának egyedi előadásmódjában köszönnek vissza a Bartók és Kodály ihlette népdalfeldolgozások, többek közt dudán, furulyán és tárogatón szólaltatják meg őket. A koncerten közreműködnek az Égvilág zenekar muzsikusai: Ticusan János kobzán és gitáron, valamint Vitályos Lehel nagybőgőn.
Szász Cs. Emese 
Székelyhon.ro

Méltó helyet eleink örökségének (Székely kapuk régen és ma)
A régi székely kapukat meg kell menteni, az újakat a hagyományos szerkezet és mintakincs alapján kell megépíteni, az utóbbi másfél évtizedben elburjánzott falukapu-készítést pedig olyan irányba kell terelni, hogy azok ne a települések közötti versengés eszközei legyenek, hanem minél jobban jelképezzék az eredeti székely kapu sajátos helyi vonásait – fogalmaztak az előadók szombaton a székely kapukról szóló tudományos ülésszakon, amelyet a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban tartottak. Az eseményen bemutatták Balassa M. Iván Székelykapuk régen és ma című könyvét, amelyhez hasonlóan az elhangzott ismertetők is történetiségében követték a székelykapu-jelenséget.
A Székely Nemzeti Múzeum Bartók Béla Termében talán soha nem ült annyi fafaragó egyszerre, mint szombat délután, a neves előadók mellett ez is emelte az esemény rangját. Vargha Mihály múzeumigazgató köszöntőjében elmondta, 2009-ben indította Kovászna és Hargita megye önkormányzata a székelykapu-programot annak érdekében, hogy számba vegyék, milyen helyzetben vannak a régi kapuk, és kapufaragásra, a régi értékek felújítására ösztönözzenek. Megjegyezzük, a háromszéki székelykapu-állomány felújítása, megőrzése tekintetében eddig jóval kevesebb beavatkozás történt, mint amire szükség lenne, pedig felmérés, leltár már 1989 előtt is készült.
A szakmai előadások előtt Pozsony Ferenc kolozsvári egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja átadta Albert Ernő sepsiszentgyörgyi néprajzkutatónak a Kriza János Néprajzi Társaság életműdíját a székely népköltészet és népélet, valamint a cigány kultúra kutatásában és dokumentálásában elvégzett kiemelkedő munkásságáért.
Védeni kaput és településképet
Furu Árpád, a kolozsvári Transylvania Trust Alapítvány (TTA) népi építészeti szakosztályának irányítója, az erdélyi népi építészet inventarizációs programjainak vezetője a bevezetőben elmondta, hogy a jelenkori számbavételezési projektek alapját a XIX. századi kutatások képezik, s bár helyzet- és állapotfelmérések 1989 előtt is születtek, a leltározás 1990 után újra fellendült. Kiemelte a TTA és a Szentendrei Néprajzi Múzeum közösen indított inventarizációs, valamint a tavaly elhunyt máréfalvi Kovács Piroska és csapata kapuörökség-védelmet célzó programját, a Székely Nemzeti Múzeummal együtt elkészített falukép-védelmi stratégiát, de beszélt a Nyárád menti és csíki felmérésekről is.
A háromszéki kapufaragás történetébe vezetett be Szőcsné Gazda Enikő néprajzkutató, a Székely Nemzeti Múzeum néprajzi osztályának irányítója. Elmondta, hogy az első világháború utáni öntudatra ébredés eredményeként székely ruhás felvonulásokat tartottak Háromszéken, de a későbbi, magyar megmozdulások elleni román fellépések miatt ez nem tartott sokáig, ami a kapufaragást is érintette. Háromszéken már a XVIII. század első felében készültek székely kapuk, a legrégebbi, jelenleg is álló az 1733-ban faragott dálnoki Veress-kapu, amelyet a zetelaki, Dávid Mózes faragta (1875-ben) kapuval együtt építettek be a Székely Nemzeti Múzeum utcai kerítésébe Kós Károly tervei alapján. Gazda Enikő beszélt a XIX. század végi és a századfordulón megnyílt szakiskolákról, a Kézdivásárhelyen, Vargyason, Bitán indított faragótanfolyamokról, a Kalot Népfőiskoláról, amelyek az iskolai kézimunkaórákkal együtt hozzájárultak a faragás és a népi díszítőművészet újabb térhódításához. A magyar honvédek 1940-es bevonulására díszkapukat készítettek a települések határába, parókiák bejáratát kezdték díszíteni székely kapuk, új minták, új ácsolási szokások jöttek be, és megváltozott a fafaragók státusza is, értelmiségiek is faragnak – mondta a szakember, gazdag képanyaggal illusztrálva előadását.
Vérlázító a pusztítás
Dimény-Haszmann Orsolya a székelykapu-állítás hagyományairól szólva elmondta: az 1960-as években Csernátonban nyolc Napóleon korabeli székely kapu állt, Dálnokon, Páván és egész Felső-Háromszéken voltak még akkor régi kapuk, amelyek azóta részben vagy egészben elpusztultak. Megemlékezett idős Haszmann Pál szerepéről a csernátoni népfőiskola indításában, elmondta, hogy az általa 1942-ben faragott székely kapu jelenleg a Bod Péter Népház előtt áll.
Akit egykor a népfőiskola szelleme megcsapott, az folytatta – hangsúlyozta Haszmann Pál, a Csernátoni Haszmann Pál Múzeum nyugalmazott vezetője. Elmondta: a két világháború között elnyomorították a székely népművészetet, a székelyek életét, műveltségét, „ami ott izzott, mint parázs a hamu alatt, és amint lehetett, újból feltámadt”. Huszonöt esztendő alatt majdnem lebontottuk Felső-Háromszék összes falvának épített örökségét, ami által átalakult, rossz irányba mozdult el a falukép – mondotta. Haszmann Pál szerint a székely épített örökség, a székely falukép pusztulása vérlázító, ellene tenni kötelességünk.
A székely kapuk egyik alapvető szerepe a tértagolás, elhatárolnak különböző helyeket, elválasztják a közösségi és a családi, továbbá a szakrális és a profán teret – hangsúlyozta Pozsony Ferenc a Székely kapuk új terekben és kontextusokban című előadásában. A kapuk visszatükrözik egy közösség értékrendjét, mentalitását és azt, hogy mennyire nyitott vagy zárt egy adott közösség. Beszélt arról, hogy a millenniumi évtizedben megjelent a székely kapu történelmi emlékhelyeken, országos kiállításon, így jutott el a budapesti Városligetben felépített millenniumi falu bejáratához is. Pozsony Ferenc kitért a változó életmód okozta károkra: a Székely Nemzeti Múzeum kerítésébe épített két történelmi székely kapuról azt mondta, azokat le kell másolni és védett helyre költöztetni, mert a kipufogógáz és a nagy gépjárműforgalom miatti rezgések ártanak a kapuknak.
Az előadó a székely kapu szimbolikájának különböző korszakait ismertette. 1896–1920 között a magyar nemzeti azonosságtudat kifejezője volt, a szecessziós törekvésekkel összhangban. 1940-ben épültek a díszkapuk, de ezek ideiglenesek voltak. 1968 és 1972 között, a román ideológiai lazítás idején a székely kapuk múzeumi reprezentációja figyelhető meg, 1972 és 1989 között elsősorban családi és szakrális térben jelenik meg, ekkor a passzív rezisztencia jelképe. 1990 után temetők, parókiák bejáratát díszítik, és megjelennek a társadalmi szimbolikával rendelkező monumentális kapuk is, megkezdődik a települések közötti versengés.
Ormótlan falukapuk
Pozsony végszavához kötődött Kinda István Falukapuk Háromszéken című előadása, amelyben a néprajzkutató a székely kapuk kezdeti funkciójától elvezet a jelenkori falukapukig. Utóbbiakról elmondta, a Római Birodalomban meghonosodott diadalív méretű kapukat Székelyföldön az 1940-es magyar bevonuláskor kezdték építeni, ezek mintájára és gyakran ezek helyére állítják 2003-tól a hatalmas falukapukat. Gelencén kezdték faragni az elsőt, mégis a zabolait állították fel hamarabb, majd az ötletet követte Papolc, Szörcse, Torja, Haraly, Kommandó, Lemhény, Szentkatolna, Imecsfalva, Márkosfalva, Futásfalva, Kézdiszentlélek, Dálnok, és így sorolhatnánk. Aztán következett a versengés, hogy melyik a legnagyobb, a legszebb. Végül az előadó ecsetelte a valóságot a falukapuk többségéről: a közösséget vezetők státusszimbóluma, politikai és gazdasági erőfitogtatás, kifogásolható a nyersanyag, szerkezetük nem tükrözi a hagyományos kapuk arányait és szerkezetét (pl. „négylábú” székely kapu – két kiskapu), megjelenik a gépi faragás, zábékra szerelt faragott lapok, kevert motívumkincs, a díszítés túlzsúfoltsága, a holdkaréj nem a növekvő, hanem a fogyó holdat jeleníti meg – „ez már nem székely kapu, inkább székelyek által faragott díszkapu”. Kinda István beszélt a testvértelepüléseknek ajándékozott székely kapukról, a fura, hagyománytalan avatókról, a falukapuk utóéletéről, ami leginkább arról szól, hogy a hatalmas építmény lábazata elgörbül, a nyers fa gombásodik, olykor balesetet okoz egy-egy leomló szerkezet. Mindezekért Kinda István úgy véli, nagyobb megfontoltságra van szükség a falukapuk és a faragott térplasztikai alkotások állítása terén. Világörökségi védelmet kérnek
Tavaly a szakértői kormány megváltoztatta a Románia által benyújtott várományosi listát, szabotálta, hogy a csíksomlyói búcsú az UNESCO szellemi örökségi listájára kerüljön, és rövid határidőre megnyílt a lehetőség újabb jelölésre – ismertette a székelykapu-jelölés első lépéseit Hegedüs Csilla volt kulturális államtitkár, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke. Elmondta, a Székely Nemzeti Múzeum munkatársai nagyon gyorsan előkészítették a dokumentációt, és ha az országos műemléki bizottság megszavazza, ha a kulturális miniszter egyetért, akkor a székely kapu a várományosi listára kerülhet – ez ellenben csak egy szándéknyilatkozat, utána össze kell számolni a kapukat, amelyek a szakemberek által felállított feltételrendszernek megfelelnek.
Hegedüs Csilla szerint, ha a székely kapu felkerül a várólistára, úgy fogjuk érezni, hogy végre méltó helyen van mindaz, amit az őseink teremtettek, és mi magunk is jobban odafigyelünk értékeire, amikor például falukapukat tervezünk, meggondoljuk, hogy azok szakmailag hitelesek legyenek. Azt is jelenti majd, hogy az önkormányzatok tudják támogatni mindazokat, akik eredeti helyükön akarják megőrizni és szakszerűen felújítani a székely kapukat. Emellett azzal, hogy megismerjük saját értékeinket, a közelebbről és távolabbról érkező turistáknak is lehetőséget tudunk teremteni erre – mondotta az örökségvédelmi szakember. Buzogány Árpád, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont művelődésszervezője méltatta a tavaly elhunyt máréfalvi Kovács Piroska székelykapu-mentő tevékenységét, Süveg Éva, Hargita Megye Tanácsának munkatársa pedig bemutatta a Hargita megyei székelykapu-programot, amely révén korábban hetvenkét kaput újítottak fel a megyei önkormányzat támogatásával, 2013-tól pedig újabb huszonegyet a Nemzetpolitikai Államtitkárság finanszírozásával. Az ülésszak végén Gazda Enikő bemutatta Balassa M. Iván Székelykapuk régen és ma című könyvét, amely a székely kapuk felfedezésétől a jelenkori helyzetig fogja át a székely kapuk világát, beleértve a Kárpát-medencében és a nagyvilágban felállított kapuk történetét. A bemutató után a szerző (akinek édesapja volt az első szakképzett néprajzos muzeológusa a Székely Nemzeti Múzeumnak) dedikált.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Interjú Vaszi Leventével –
„Meg kell küzdenünk, hogy hagyományaink megmaradjanak”
Vaszi Levente népdalénekes 2014-ben elnyerte a Fölszállott a páva tehetségkutató műsor közönségdíját, azonban a siker meglovaglása helyett szülőfalujában, Kósteleken folytatta tanári pályáját és családot alapított. A rendkívül szerény férfival a jelenről és a tervekről beszélgettünk.
– Hogyan tekint vissza a Fölszállott a páva-beli szereplésére?
– Húsvétkor lesz három éve, hogy elnyertem a vetélkedő közönségdíját, és úgy vélem, jó visszhangja volt a szereplésemnek. A falu számára jó hírverés volt, ahogy az azelőtti évben való szereplésünk is a Szellő tánccsoporttal, amikor különdíjban részesültünk. Igazából akkor került fel a térképre Kóstelek, majd erre erősítettem rá 2014-ben. Ugyanakkor számomra is jó volt, hogy megmutathattam az Istentől kapott ajándékot, tehetségemet.
– A szakmai elismerések és a közönségsiker ellenére nem népdalénekes-karrierjét építette tovább, hanem hazatért szülőfalujába…
– Legfőbb hivatásomat a népzene, a néptánc alapozta meg. Ferencz András és Incze Éva magyartanárok hívtak haza, és kutyakötelességemnek tartottam, hogy továbbvigyem mindazt, amit tőlük kaptam. Ők megbíztak bennem, és úgy éreztem, azt kell bizonyítanom, hogy itthon megállom a helyem. A versenynek köszönhetően valóban adódott számomra egy más lehetőség, és bár lehet úgy több pénzem, jobb sorsom lett volna, nálam nem úgy működik ez a dolog, hogy szököm ide, szököm oda. A kultúránk is erről szól: álljuk meg a helyünket, legyünk kitartóak és adjuk tovább az örökséget, ellenkező esetben tudjuk, mi történik. Itt nálunkfelé, a határ mentén meg kell küzdenünk, hogy hagyományaink megmaradjanak. A tévészereplésemmel is hagyományainkat akartam megismertetni a nagyvilággal, és megmutatni az elvándorolt magyaroknak, hogy itt mekkora értékek vannak, hátha hazatérnének, vagy legalább mozgassam meg a szívüket, lelküket.
– Bár a falut túlnyomórészt magyarok lakják, az oktatás románul zajlik…
– Földrajztanár végzettségem van, ám jelenleg történelmet tanítok. Ezt szerencsésnek tartom, tudva, milyen történelmet tanítanak gyerekeinknek. Arra törekszem, hogy ne az elferdített, hanem a valós tényeket ismerjék meg a gyerekek. Ez délelőtt történik, míg délután egy kolléganőmmel együtt hagyományőrző magyar órákat tartunk. Ő magyart korrepetál, én pedig kézműves foglalkozásokat, éneket, gyimesi és erdélyi néptáncot tanítok, hogy amikor Csíkszeredába mennek továbbtanulni, tudjanak bekapcsolódni az ottani táncház-mozgalomba. Emellett van egy egyesületünk, amely csakúgy, mint a tánccsoportunk, a közeli hegycsúcsról, a Szellőről kapta a nevét. Különböző programokat szervezünk, de iskolabuszt is beszereztünk, ugyanis a kósteleki gyerekeknek nem jutott a román állam által odaítélt iskolabuszokból…
– Milyen gyakran hívják fellépésekre?
– Nem panaszkodom, főként, mióta térerő van a faluban, így könnyebben elérnek. Múlt év végén azonban picit alábbhagytam az előadásokkal, hiszen megszületett a második kicsi leánykánk.
– Milyennek látja Kóstelek jövőjét?
– Bár a faluban vannak fiatalok, kevés gyerek születik. Nincs helyi orvosi ellátás, polgármesteri hivatal, sem rendőrség – mondjuk, ez utóbbit nem bánjuk –, ezért óriási esélyt jelentene számunkra, ha Csíkszépvíz irányába járhatóvá tennék az utat, hiszen így huszonöt kilométer lenne mindössze a távolság Csíkszeredáig, a jelenlegi nyolcvan helyett. A megyehatárig elkészült az út, azonban Bákó megye, illetve a helyi tanács attól tart, visszakerülünk Hargita megyébe, ezért nem támogatják a folytatást.
– Közben egy tanítványa is megméretkezett a Fölszállott a pává-ban. Várható folytatás?
– Valóban, Vrencsán Anita is öregbítette Kóstelek hírnevét, azonban egyelőre pihenünk. Nem ragaszkodunk a versenyzéshez, hiszen, amint azt Bartók Béla mondta, a verseny a lovaknak való. Itthon jobban esik nekem is az éneklés, mint a tévében való szereplés.
Daczó Hodor Barna
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Méltóságteljes megemlékezés a győrödi obeliszknél
„A szabadság számunkra kötelesség!”
Március 15. elindította az 1848–49-es forradalmat és szabadságharcot, amely meghatározó eseményévé vált Magyarország újkori történetének, s mára a világ összmagyarságának ünnepévé, a nemzeti összefogás jelképévé, a magyar identitás egyik alapkövévé vált.
Temesvár – A magyar forradalom és szabadságharc 169. évfordulóján, a temesvári megemlékezések sorát, mint az előző években, a Győrödi úti honvéd emlékműnél megtartott koszorúzási ünnepség nyitotta meg március 14-én. A Bartók Béla Elméleti Líceum diákjai, a Temesvári Magyar Nyugdíjasok Klubja és Győrödi RMDSZ közös megemlékezésén részt vett Halász Ferenc, az RMDSZ Temes megyei szervezetének elnöke, Fazakas Csaba művelődési alelnök és Daróczi Csaba, az Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Igazgatóság helyettes vezetője.
Az 1848-as hősökre, szabadságharcosokra emlékező gyárvárosi és győrödi magyarokat Pál Krisztina tanítónő köszöntötte, akinek idézünk ünnepi gondolataiból: „Ha erősen él bennünk egy szebb, szabadabb jövő reménye, és képesek vagyunk együtt, egymásra támaszkodva nekirugaszkodni a megvalósításnak, méltók lehetünk, méltók leszünk 1848 örökségéhez. (...) Mit jelent nekünk a szabadság? A szabadság kötelesség. Kötelesség a család, a haza, és az egész emberiség felé. Kötelesség édes anyanyelvünk felé.”
Ünnepi beszédében Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ elnök, történész felidézte az 1848–49-es magyar szabadságharc temesvári vonatkozású eseményeit és a 48-as megemlékezések történetét, amelyek 40 évig tartó csend után, a forradalom 45. évfordulóján kezdődtek Temesváron. A győrödi obeliszket, akárcsak a Sági úti temetőben álló honvéd emlékművet 1894. november 1-jén avatta fel a temesvári magyarság. „Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy 165 évvel ezelőtt, 1852-ben járt először Temesváron a forradalmat leverő Ferenc József császár és ez alkalommal avatták fel a Hűség – számunkra gyalázat – emlékművét, amelynek visszaállításáról sok vita folyt az elmúlt években.” – mondta Halász Ferenc, aki beszéde során 1848 aktualitására hívta fel a figyelmet. Az RMDSZ elnöke szerint a szabadságunk állandóan sérül, gondok vannak az igazságszolgáltatással, a korrupcióellenes harccal, amelyet támogatunk, de ezzel gyakran vissza is élnek, nemzetiségre való tekintet nélkül. Néhány héttel ezelőtt százezrek vonultak az utcára Romániában azért, hogy az igazság és a szabadság győzzön. „Nekünk, magyaroknak külön problémáink vannak: belekötnek a szimbólumaink használatába, megvádolják a tisztségviselőinket, majd bizonytalanságban tartják őket, de támadás indult egyházaink és a magyar oktatás ellen is. Attól aktuális ma is március 15.-e, hogy mindig van miért harcolni – hangsúlyozta Halász Ferenc. – A szabadságért való küzdelem állandó folyamat, csak az eszközök változnak. Rendkívüli időkben rendkívüli eszközökhöz folyamodunk, mint a forradalom, békeidőben tüntetéssel, parlamenti vitával harcolunk a jogainkért, a szabadságunkért.”
A győrödi megemlékezés a Bartók Béla Líceum II. H. osztályának szívet melengető ünnepi műsorával folytatódott: a kisdiákok Tamási Emese tanítónő irányításával Petőfi verseket szavaltak és Kossuth-nótákat adtak elő, nagy lelkesedéssel. Hegedűn kísért Nagy Áron és Pál Zoltán. Fazakas Bence, a Bartók Béla Líceum diákja elszavalta Vörösmarty Mihály Szózatát.
A kegyelet koszorúit helyezték el a győrödi honvéd emlékmű talapzatán a Temes Megyei RMDSZ, a Gyárvárosi és a Győrödi RMDSZ, a Bartók Béla Elméleti Líceum és a Temesvári Magyar Nyugdíjasok Klubjának képviselői. A méltóságteljes ünnepség nemzeti imánk eléneklésével ért véget.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Rendhagyó történelemóra a magyar színházban
Túlzás nélkül elmondhatjuk, hogy a temesvári március 15-ei megemlékezések csúcspontja volt a szerdán este a temesvári magyar színházban bemutatott „JELEN! – rendhagyó történelemóra” című ünnepi műsor, a Csiky Gergely Állami Magyar Színház és a Bartók Diákszínpad közös produkciója. Az erőteljes üzenetet megfogalmazó, fiatalos előadást Molnos András Csaba temesvári színművész állította színpadra.
Az ünnepi előadás közönsége egy rendhagyó történelemórán vett részt, amelynek során a „petőfisen” öltözött, de ezúttal nem Petőfi Sándort alakító Molnár Bence színművész idézte fel egy honfoglaláskori, jövőbelátó sámán látomásait, István király trónralépésétől a mobiltelefonos, furcsa jelenig. A rendhagyó történelemórán a magyar história nevezetes momentumai elevenedtek meg, kiváló zeneszámokkal illusztrálva, a Shake Kvartett – Borbély B. Emília, Éder Enikő, Kiss Attila, Molnos András Csaba – előadásában. A Bartók Diákszínpad diákjai remekül jelenítették meg az István korában testvérharcot vívó magyarságot, a történelemformáló 1848-as márciusi ifjakat és az 1956-os magyar forradalmárokat. A látványos koreográfia része volt Pál Tímea és Telbisz Csaba (Eszterlánc néptánccsoport) méltóságteljes tánca, az ünnepi műsort Dragalina Cristian Csaba mesteri hegedűjátéka színesítette. Az előadás befejező jelenete, a szereplők és a közönség alkotta élő lánc az összetartozás érzését erősítette, a magyar összefogás szükségességét sugallta. Az ünnepi előadás a Temes Megyei RMDSZ, a Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a Várbástya Egyesület és a Bartók Béla Elméleti Líceum támogatásával valósult meg. Nagy kár, hogy ezt a színvonalas produkciót csak 150-200 néző láthatta, egyetlen alkalommal!
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Bartók Bélára emlékeztek Szatmárnémetiben
Szavalattal, népdallal, hegedűjátékkal és egy izgalmas előadással emlékezett a szatmári Bartók Béla Egyesület a névadó zenei zseni születésnapjára.
Bartók Béla 1881-ben Nagyszentmiklóson született március 25-én. 2017-ben március 25-én Szatmárnémetiben, a Szatmári Művészeti Iskola dísztermében emlékeztek a magyar zeneszerzőre, zongoraművészre, népzenekutatóra, a közép-európai népzene nagy gyűjtőjére, a róla elnevezett kulturális egyesület tagjai.
Mint Bertók Béla egyesületi elnök köszöntőjéből kiderült, 2011. óta minden évben megemlékeznek az évfordulóról egy-egy vendégelőadó segítségével. Idén a Szatmárnémetiből elszármazott, jelenleg a Bukaresti Zeneművészeti Egyetemen oktató Dr. Csendes László tartott előadást Bartókról. Beszélt arról, hogy napjainkban, az azonnali elévülés időszakában hogyan viszonyulhatunk Bartók Béla munkájához és szerzeményeihez, szó volt a zenei nyelvezetekről, amelyet a zseni saját meglátása szerint alakított és szóba került az az elmélet is, mely szerint az ünnepelt Asperger-szindrómás volt.
Az esemény keretében Csendes László többször is megszólaltatta hegedűjét, hol egyedül, hol Kovács Emőkével párban. Schuller Elza tanítványai – Farkas Arabella, Örmény Márk és Gáti Gábor – a Cantata profana mű alapját képező alapszöveget szavalták, úgy, ahogyan azt Bartók Béla is tette egykoron egy rádiós műsorban. Ifjú, tehetséges zenészek is felléptek, Mészáros Amanda Bartók által gyűjtött népdalokat énekelt és természetesen fellépett a Bartók Béla Egyesület kórusa is.
szatmar.ro
Erdély.ma

Bartók–Révai-ünnepség Nagyszentmiklóson
„A föld, amelyben születtél, legyen szent előtted”
Nagyszentmiklós két nagy szülöttje, Bartók Béla zeneszerző születésének 136. és Révai Miklós nyelvész halálának 210. évfordulójáról emlékezett meg április 2-án, vasárnap a helyi közösség. A Pro Bartók Társaság és a Révai Miklós Társaság közös rendezvénye a helyi Polgármesteri Hivatal támogatásával valósult meg. A Bartók–Révai-ünnepség csúcspontja Király Csaba Liszt-díjas zongoraművész koncertje volt, amelyen Bartók- és Liszt-művek virtuóz interpretációját tapsolhatta meg a zeneértő közönség.
A Bartók-mellszobornál megtartott hagyományos koszorúzási ünnepség résztvevőit Tamás Sándor, a Pro Bartók Társaság elnöke köszöntötte. „Révai Miklós nyelvész, a város másik nagy szülöttje 210 esztendővel ezelőtt hunyt el, és a Révai Miklós Társaság kérésére idén a szokásos időponthoz képest egy héttel később tartjuk mi is a megemlékezésünket” – mondta Tamás Sándor, aki röviden méltatta a 136. esztendővel ezelőtt született Bartók Béla zeneszerző életművének jelentőségét. A koszorúzási ünnepségen részt vett Radu Asaftei nagyszentmiklósi alpolgármester, Kerek Ferenc szegedi zongoraművész, a Pro Bartók Társaság művészeti vezetője, Bartók Béla helyi RMDSZ-elnök és Telbisz Mária, a Révai Miklós Társaság elnöke, temesvári és makói vendégek. A megemlékezés a Polgármesteri Hivatal által a Nákó-kastély előterében állított Bartók-emlékmű megkoszorúzásával folytatódott, majd a résztvevők a sétálóutca túloldalán, Révai Miklós 2015-ben felavatott mellszobránál hajtottak fejet. Telbisz Mária, a Révai Miklós Társaság elnöke, Velcsov Margit magyartanárnő méltatását tolmácsolva, felidézte a Bánság nagy fiának gondolatát: „A föld, amelyben születtél, legyen szent előtted és minden erőddel oda törekedjél, hogy ennek légy hasznára, díszére.” A méltatás szerint Révai Miklós némelykor csanádi magyarnak is nevezte magát, mert a szülőhelyével szomszédos Nagycsanádon keresztelték meg. Apja, Révay Miklós szegény csizmadiamester volt, de nemesembernek tartotta magát. A család Csanádra költözött, majd innen került Révai Miklós a szegedi Piarista Gimnáziumba, ahol hat évig tanult, és nemcsak a latin nyelvet, a tudomány elemeit sajátította el, hanem a hazafiságot és a tudomány szeretetét is.” Révai Miklós sokoldalú tudományos tevékenységének felidézése következett, amelyből azt is megtudtuk, hogy a nyelvtudós egyháztörténeti munkája is jelentős és a Temesvári Római Katolikus Püspökség levéltárának egyik féltve őrzött kincse a Csanádi Püspökség történetéről és püspökeiről szóló eredeti Révai-kézirat. Befejezésül a megemlékezés résztvevői elhelyezték a kegyelet virágait a Révai-mellszobor talapzatánál.
A Bartók–Révai-ünnepség a Nákó-kastély dísztermében folytatódott, ahol Király Csaba Liszt Ferenc-díjas zongoraművész Bartók Béla és Liszt Ferenc műveiből adott elő egy válogatást. Király Csaba, a budapesti Bartók Emlékház igazgatója bevezetőül elmondta, hogy először jár Nagyszentmiklóson és nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy Bartók Béla szülővárosában koncertezhet. „Bartók Béla és Liszt Ferenc az a két zeneszerző, akik legjobban hatottak és hatnak az életemre, a mai műsort ezért állítottam össze az ő műveikből. A zeneszerzők közül talán Bartók hatott rám a legkülönlegesebb módon, olyan tisztaság, olyan erő sugárzik belőle, nemcsak a népzenei hagyományok révén, amiről nem is nagyon lehet szavakban beszélni. Túl vagyok életem legnagyobb vállalkozásán, 14 hangversenyen eljátszottam Bartók összes zongoraművét és ez a koncertsorozat éppen a múlt héten fejeződött be!” – mondta Király Csaba, aki nagyszentmiklósi koncertjével bizonyította, hogy Bartók Béla és Liszt Ferenc műveinek nemcsak kiváló ismerője, de az egyik legkiválóbb előadója is. A nagyszentmiklósi közönség vastapssal köszönte meg a fantasztikus koncertet!
Tamás Sándor, a Pro Bartók Társaság elnöke nagy jelentőségűnek nevezte Király Csaba zongoraművész nagyszentmiklósi fellépését, nemcsak kimagasló a művészi teljesítmény miatt, hanem azért is, mert ő a budapesti Bartók Emlékház igazgatója. „Remélem, hogy egy gyümölcsöző együttműködés kezdődhet el közöttünk, segítséget remélünk Király Csabától a nagyszentmiklósi Bartók-koncertek megszervezéséhez és a felújítandó Bartók-emlékszobához is kérünk tőle kiállítási anyagot” – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Tamás Sándor. A Király Csaba zongoraművésszel készült interjút egyik következő lapszámunkban olvashatják.
Pataki Zoltán / Nyugati Jelen (Arad)

Nyilvános a 10. TESZT programja
Emlékezés és felejtés. Közös történetek, magántörténelmek és utópiák. Kilenc nap színházi ünnep
Tizedik kiadásához érkezett a TESZT, a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó, amelyet május 20. és 28-a között szervez meg a Csiky Gergely Állami Magyar Színház. A fesztivál 2008-ban jött létre, azzal a céllal, hogy évről évre párbeszédet kezdeményezzen a hármashatár régiójának színházi alkotóival, akik a TESZT keretében megismerhetik egymás munkáit és lehetőséget kapnak a közös alkotásra. Mivel több művész és társulatévről évre visszajár Temesvárra, a TESZT az évek során az alkotók és a fesztiválközönség folyamatos közös gondolkodásának helyszínévé vált.
Az Európa Kulturális Főváros 2021 programsorozatra készülve, az előző évekhez képest idén nemcsak a szűken értelmezett régióból, hanem Európa távolabbi pontjaiból is érkeznek Temesvárra előadások, tizenhat országból összesen harminc produkciót láthat a közönség. Mivel a TESZT nemzetiségtől és kortól függetlenül minden temesvári nézőt meg kíván szólítani, a meghívott előadások formátuma és jellege is rendkívül széles palettát kínál. Személyes hangvételű egynézős, helyspecifikus előadásoktól szóló performanszokon át a klasszikus formátumú stúdió- és nagyszínpadi előadásokig, dokumentarista előadásoktól és multimédiás performanszoktól szabadtéri táncelőadásig és koncertig – a gazdag kínálatból bárki kedvére válogathat. A bő egy hét alatt a fesztiválozók belakhatják a várost, kipróbálhatják, milyen vízibiciklit pedálozni egy performanszművésszel a Bégán, utazhatnak térben és időben, számot vethetnek azzal, hogy milyen tartozásaik vannak és meghallgathatják egy világhírű performer koncertjét. A találkozó tizedik kiadásán a szervezők változatlanul fontosnak érzik felmutatni a legfontosabb társadalmi kérdéseket, ugyanakkor kiemelt szerepet kap a leltározás, az összegzés gesztusa. Hasonlóképpen a programban megjelenő előadások nagy része is foglalkozik az emlékezéssel, a múlt, jelen, jövő hármasával, visszatérő elem az önreflexió, az alkotók vallomásai önmagukról, munkájukról.
A fesztivál nyitóeseménye rendhagyó módon egy ingyenes, nagyszabású szabadtéri előadás lesz. A budapesti Forte Társulat Concerto / 5. vonósnégyes című táncszínházi produkciója a Rózsaparkban lesz bemutatva május 20-án. Az előadást Horváth Csaba koreográfus jegyzi, aki visszatérő vendége a fesztiválnak. A huszadik század egyik legjelentősebb zeneszerzőjének, Bartók Bélának két művét a Győri Filharmonikus Zenekar és a kolozsvári Arcadia vonósnégyes előadásában hallhatják a nézők.
Szintén különleges eseménynek ígérkezik a fesztivál második napján a Csiky Gergely Állami Magyar Színház bemutató előadása, az EXIT, amely az aradi és a zombori nemzeti színházakkal együttműködésben jön létre. Az előadás rendezője Schilling Árpád, aki tavaly A harag napja című előadásával vett részt a TESZT-en. A projekt folytatása a színház korábbi kezdeményezéseinek, amelyben a régión belüli szakmai kapcsolatok továbbépítésére és a határon átívelő együttműködésekre helyeződik a hangsúly.
Ugyancsak visszatérő vendég a kortárs színház- és performanszművészet egyik ikonikus figurája, a bulgáriai koreográfus és performanszművész, Ivo Dimcsev, aki a fesztivál oktatói programjának keretében műhelymunkát tart fiatal előadóművészek számára. Szintén a világhírű performer jegyzi a TESZT záróeseményét, a fesztivál utolsó napján Songs from My Shows címmel ad koncertet a nagyteremben.
A meghívottak között olyan rendezők és előadók jelennek meg, akik különböző műfajokban dolgozva, sajátos esztétikát képviselve a legjelentősebb alkotók közé tartoznak. A visszatérő Horváth Csaba, Schilling Árpád, Urbán András, Hajdu Szabolcs, Kokan Mladenović, Ivo Dimcsev mellett ezúttal Gianina Cărbunariu, Maja Pelević, Olga Dimitrijević, Sarah Vanhee, Hód Adrienn, Mădălina Dan és Mihaela Dancs, Giuseppe Chico és Barbara Matijević, Maria Lucia Cruz Correia, Xavier Bobés, Janek Turkowski egy-egy előadása is megjelenik a programban, ugyanakkor Temesvárra jön a spanyol Agrupación Señor Serrano, Rabih Mroué, Salvatore Tramacere is egy-egy kiemelkedő előadással. A már széles körben ismert alkotók mellett a fiatalabb generációnak is teret biztosít a fesztivál, így jelen lesz a találkozón Maruša Kink, Alex Fifeaés David Schwartz, Lisa Verbelen és az amszterdami BOG., Oliver Zahn, Nina Rajić Kranjac, Kelemen Kristóf, Jo Bannon és Harry Giles.
A fesztivál meghívott előadásait bérleten kívül 30 és 20, illetve kedvezményesen 15 és 10 lejes áron tekinthetik meg az érdeklődők. Az előző évekhez hasonlóan a fesztivál előadásaira a jegyek mellett fesztiválbérletek is válthatók: a fesztivál tíz meghívott előadására érvényes TESZT200 bérlet 200 lejbe, míg kedvezményesen a TESZT100 bérlet 100 lejbe kerül. A TESZT5 kedvezményes bérletet diákok, nyugdíjasok és KULT CARD tulajdonosok részére 60 lejért, felnőttek 100 lejért vásárolhatják meg. A bérlet 5 szabadon választható nagyszínpadi előadás megtekintésére nyújt lehetőséget.
A TESZT előadásairól, illetve a jegyekről, bérletekről a tizedik kiadásra megújult honlapon, awww.teszt.roweboldalon kaphatnak bővebb tájékoztatást. További naprakész tartalmakért kérjük, kövessék a fesztivál Facebook-oldalát a www.facebook.com/teszt.ro címen.
Visszaemlékezünk, számot vetünk, együtt ünneplünk – idén már tizedjére. Mindenkit szeretettel várunk a TESZT-re!
A Csiky Gergely Állami Magyar Színház sajtóközleménye; Nyugati Jelen (Arad)

Magyar ősbemutató a kortárszenei fesztiválon
A kolozsvári Gh. Dima Zeneakadémia tizenkettedik alkalommal szervezi meg a Cluj Modern (Kortárs Kolozsvár) kortárszenei fesztivált április 22-e és 28-a között. Adrian Pop zeneszerző, zeneakadémiai oktató főleg az esemény tematikus jellegét emelte ki a tegnapi sajtótájékoztatón. A fesztivál gerincét alkotó kamarazene-koncerteket angol nyelvű címekkel látták el, amelyek egy-egy témát járnak körül. Az ingyenes kamarazene-koncertek a zeneakadémia stúdiótermében este 7 órától lesznek.
A fesztiválnak van magyar vonatkozása is, hiszen az április 22-i nyitóhangversenyen a kortárszenére szakosodott AdHOC együttes (karmester: Matei Pop) egy Irányi Gábor művet ad elő, az április 23-i koncerten egy Selmeczi György-mű hangzik el, míg az április 27-i kóruskoncerten a több évtizedes múltra visszatekintő Cappella Transylvanica kórus (karnagy: Cornel Groza) Bartók-kórusműveket is megszólaltat. Az április 28-i zárókoncerten a magyarországi Tóth Kristóf hegedűművész, akit a jövő egyik reménységének nevezett Adrian Pop zeneszerző, Csemiczky Miklós kortárs magyar zeneszerző Hegedűversenyét adja elő ősbemutatóként.
Adrian Pop hangsúlyozta: az 1995-től Cornel Ţăranu kolozsvári zeneszerző és zeneakadémiai oktató által kezdeményezett kortárszenei fesztivál a mai szerzők művei mellett a XX. század első felében vagy később tevékenykedő komponisták (A. Webern, Bartók Béla, A. Schönberg, P. Hindemith) alkotásait is felkarolta.
A fesztivál keretében 2009-től tudományos ülésszakot is szerveznek. Ennek koordinátora Bianca Tiplea-Temes zeneakadémiai oktató, aki 2013-tól foglalkozik a nemzetközi jellegű szimpóziumok megszervezésével. A két tematikus tömbből álló ülésszak egyik részét Bartók zenéjének szentelték, Vikárius László, a budapesti Bartók Archívum vezetője pedig a Bartók-művek jelenleg Magyarországon zajló összkiadásáról számol majd be.
Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)

Két táncelőadás a magyar operában
Kortárs táncelőadást mutatnak be a Kolozsvári Magyar Operában csütörtökön este. Újra színpadra kerül Bartók Béla A csodálatos mandarin című műve, előtte pedig premierként látható Szergej Rachmanyinov és Szergej Prokofiev zenéjére épülő, A test ébredése című produkció, derült ki a tegnapi sajtótájékoztatón.
– A nézők figyelmébe ajánlom az előadást, hisz egy nagyon különleges képi világot alkottunk – mondta Jakab Melinda rendező-koreográfus A test ébredése című produkcióról. Az ötlet Rachmanyinov érzelemdús zenéjét hallgatva, spontán született a rendezőben, ezt követően kérte fel Jankó Zsoltot: hozzanak létre közösen egy előadást Rachmaninov művére.
Jankó Zsolt karmester elmondta, a három zeneszerző, Szergej Rachmanyinov, Szergej Prokofiev és Bartók Béla néhány év eltéréssel született, kortárs zeneszerzők voltak, mégis nagyon különböző zenét alkottak. Bartóknak egyéni zenei stílusa volt, míg a két orosz zeneszerző alkotásai inkább posztromantikusak, nem a huszadik századra jellemző zenei világ jellemző rájuk. A karmester kiemelte, ettől függetlenül mindkét zeneszerző munkássága értékes, értéke pedig a zene erejében, erőteljes ritmusában, energiájában rejlik, ez nyűgőzte le Jakab Melindát is.
A karmester kifejtette: hangról hangra kellett megtanulni, illetve újratanulni a két produkció zenéjét. Mint mondta, igaz, hogy a zenekar Bartók A csodálatos mandarin című alkotásával már egyszer megbirkózott, de Bartók műve az egyik legnehezebb darab a zenekar repertoárjában. Rachmanyinov és Prokofiev zenéje a zenekar tagjai számára eddig ismeretlen volt, viszont ahogy a koreográfus-rendező, így a zenekar is megkedvelte a két zeneszerző műveit.
Viorica Bogoi és Vlad Sebastian, mindkét előadás szólótáncosai is részt vettek a sajtótájékoztatón. Bogoi elmondta, A csodálatos mandarin technikailag nehezebb, az erőteljes mozdulatokban még mindig fedez fel újdonságokat. „A test ébredése egy evolúciós folyamat, ahol a hajlékony mozdulatoktól az erőteljes, vad mozdulatokig fejlődik a mű során a tánc” – fűzte hozzá a táncosnő.
Vlad Sebastian kiemelte, hiába gyakorolják A test ébredését már január óta, minden próbán felfedeznek valami újat.
A sajtótájékoztató végén Kosztin Áron, a Kolozsvári Magyar Opera aligazgatója elmondta: nem szabad elfeledkezni a díszletről, valamint a jelmezről sem, hangsúlyozva Tenkei Tibor díszlettervező és Ledenják Andrea jelmeztervező kiváló munkáját.
A Kolozsvári Magyar Opera A test ébredése című produkciójának bemutatójára április 27-én, csütörtökön, fél hétkor kerül sor. Ezt követően A csodálatos mandarin című táncelőadás látható.
Sarány Oroslya / Szabadság (Kolozsvár)

A magyar kard napja Sepsiszentgyörgyön
A magyar kard napja ünnepségét szervezte meg a Székelyföldi Magyar Szablyavívó Iskola a Szent György Napok részeként. Az alkalomra időzítették, mivel Szent György a katonák, lovagok és a fegyverkovácsok védőszentje – mondta Imreh-Marton István, a kétéves iskola vezetője, aki hagyományteremtő szándékkal szervezte meg a magyar kardvívás hagyománya és értéke előtti tisztelgésként. A rendezvény szónoka Máday Norbert, a Magyar Szablyavívó Iskola alapítója volt.
A Magyar Szablyavívó Iskola égisze alatt Magyarországon tizenöt iskola működik, van fiókja Angliában, Máltán, Lengyelországban, Litvániában és Erdélyben is. Két éve Sepsiszentgyörgyön indult, egy hónapja Csíkszeredában is működik.
A rendezvénysorozat a Lábas Ház pincéjében kezdődött Kertai Zalán Katonavívók, vívó katonák című kiállításának megnyitójával. A magyar katonai vívómestereket bemutató nagyméretű festményeken kívül víváshoz köthető tárgyakkal egészült ki a tárlat. Máday Norbert elmondta, a katonavívó és honvéd vívómester teljesen külön világ, mint a civil vívó, nem véletlenül „irtották ki” a második világháború után a honvéd vívómesterséget. Az egyenruhán a bíbor parolival lehet beazonosítani a honvéd vívómestereket. Európa kultúrnemzetei tisztelik a magyar kardiskolát, mondotta, hozzátéve, Eugen Fillone kijelentette: ahol a magyar vív, oda más nemzet csak tanulni mehet. A legnagyobb lengyel sportcsillagok utcájában az első Kevey János őrnagy csillaga és neve magyarul. Kevesen tudják, hogy Horthy Miklós kormányzó vívó volt, és védnökségével számos vívóversenyt szerveztek. A katonai vívók olyan tiszteletnek örvendtek, hogy a testőri szolgálat és a titkos futárszolgálat jó részét ők látták el. A Toldi Miklós Vívómester-képző Intézet Európa legképzettebb szakintézménye volt. Máday Norbert beszédében mindegyre felbukkant Borsody László honvéd vívómester neve. Nem csoda, hisz ő a magyar kardiskola megteremtője, s az előadó, aki könyvet írt a mesterről, igen nagy tisztelettel, szeretettel beszélt a vívómesterről. Borsody és tanítványai 18 olimpiai bajnoki, 18 világbajnoki, 14 Európa-bajnoki, 8 katonatiszti Európa-bajnoki és 103 magyar bajnoki címet szereztek. Borsody László volt a magyar kardvívás géniusza – szögezte le a szónok, s könyvének címe is ezt mutatja.
Visszatérve a tárlathoz, Máday Norbert elmondta, a kiállított tárgyak elmesélik egy árva nemzet történetét. 1100 éven keresztül a szablya az egyetlen olyan eszköz, ami végigkísérte történelmünket a honfoglalóktól máig – hiszen újabban a ludovikás tisztavatásokon is megjelenik a tisztek oldalán. A szablya nemcsak fegyver, hanem rangjelző szerepe is van. A vívás a legmagyarabb, a legeredményesebb olimpiai sport. A múlt és jelen párbeszédben áll, ha értjük az üzenetet. Elmesélte, Szilágyi Áron olimpiai bajnokunk Gerebics Györgytől tanult, ő apjától, Gerebics Aladártól, aki viszont Borsody Lászlótól. Szász Emese olimpiai bajnokunk Kulcsár Győző négyszeres olimpiai bajnoktól, akinek mestere Vass Imre, az övé Borsody László volt.
Máday Norbert elmondta, a vívóiskolát megteremtő Borsody László legnagyobb érdemének nem a mozdulatokat tartja, hanem azt, hogy a katonavívókba belenevelte a magyarság iránti mérhetetlen szeretetet.
A Székely Nemzeti Múzeumban bemutatták a Zrínyi Katonai Filmstúdió által idén készített, Borsodyról szóló filmet, majd egy párbajt, mely a katonai vívóknak a civil vívókhoz viszonyított fölényét volt hivatott jelezni. A múzeum Bartók Béla-termében Vargha Mihály igazgató köszöntötte az egybegyűlteket, Tóth-Bartos András történész megnyitotta az intézmény gyűjteményéből válogatott stúdiókiállítást, mely négy tározóban tíz, 17. század utáni szablyát mutat be. Időszerű volt, hisz a fegyvereket Cserey Zoltán és Bordi Zsigmond Loránd történész kurátorságával szervezett időszakos tárlaton mutatták be tizenkét évvel ezelőtt. A teremben vívásbemutatót tartottak, a Magyar Szablyavívó Iskola vívómesterének vezényletére, közreműködött a Székelyföldi Magyar Szablyavívó Iskola sepsiszentgyörgyi tagozatának oktatója és négy tanítványa. Végezetül Máday Norbert az 1848–1849-es, a szabadságharchoz kötődő történeteket mesélt, melyekben a vívók mellett a magyar gyerekek, magyar nők hősiességére is rávilágított.
Szekeres Attila / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Fergeteges néptáncgála a Diákházban
Vasárnap este a csordultig megtelt temesvári Diákházban tartották meg a Bánsági Magyar Napok csúcseseményének számító Hagyománykeresőben néptáncgálát. Huszonkét esztendővel ezelőtt a feledésbe merült bánsági magyar népi hagyományok felkutatása és újéletre keltése volt a rendezvény eredeti célja, a vasárnapi néptáncgála során immár nemcsak a vidékünkre jellemző dél-alföldi néptáncokkal, népdalokkal és viseletekkel, gyermekjátékokkal ismerkedhetett meg a közönség, hanem ízelítőt kapott a Kárpát-medence magyar tájegységeinek eredeti viseletekben bemutatott, gyönyörű táncaiból is.
Az első részben a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum Bokréta, Kisbokréta, Morzsa Bokréta és óvodás csoportja, illetve citerásai és az újszentesi Butykos tánccsoport mutatták be színvonalas műsorukat. A Bokréta és a Butykos csoportokat Fazakas Csaba, az RMDSZ művelődési alelnöke konferálta fel, eredeti vőfély stílusban, jóféle népi humorral fűszerezve a néptáncgála hangulatát. A Nagy Bokréta csoport dél-alföldi tánccal indította és fergeteges vajdaszentiványi tánccal zárta a „bokrétás” műsort. Az utóbbi időben rengeteget fejlődött újszentesi Butykos néptánccsoport sóvidéki táncot járt, az először színpadra lépő ovisok gyermekjátékokat adtak elő, majd a Morzsa Bokréta somogyi eszközös tánccal aratott nagy tapsot. A Bokréta kis citerásai dunántúli, a Nagy Bokréta citerásai esztári népdalcsokorral ajándékozták meg a közönséget, majd a Kis Bokréta sárközi táncát tapsolták meg.
A Bokréta néptáncegyüttes vezetője Szabó Ferenc, segítője Borbély Anita, citeraoktató Csüllög Edina, a táncoktatók Adorjányi Szabó Nóra és Számfira Máté. Az ovisokat Szabó Angéla és Boros Beáta készítette fel.
A szünet után a temesvári Eszterlánc Kulturális Egyesület Eszterlánc, Százszorszép, Tűzkerék és Aprókák csoportjai, a végvári Csűrdöngölő, Szederinda és Recefice hagyományőrző együttes, valamint az est díszvendége, a Szeged Táncegyüttes Zsendice csoportja léptek színpadra, a táncokat Tamási Emese, az Eszterlánc Egyesület vezetője konferálta fel. A második rész az édesanyák köszöntésével indult, majd az Eszterlánc két legifjabb csoportja, az Aprókák és a Tűzkerék léptek színpadra a Sétálunk, sétálunk című koreográfiával és mezőföldi ugrós tánccal. A Végvári Recefice és a szegedi Bodzavirág néptáncegyüttes közös szatmári koreográfiát mutattak be, amellyel egy szegedi néptáncvetélkedőn szép sikert arattak. Az ígéretesen fejlődő dettai Margaréta csoport dél-alföldi tánccal mutatkozott be, a Százszorszép csoport jellegzetes farsangi játékot, a Dél-Alföldi Cucorkát adta elő, nagy elismerést aratva. A Végvári Csűrdöngölő és Szederinda összevont csoportok marossárpataki táncot jártak mesterien, majd a Szeged táncegyüttes Zsendice csoportja csíkszentdomokosi tánccal ragadtatta tapsra a közönséget. A néptáncgálát az Eszterlánc csoport fergeteges küküllőmenti tánca zárta. A Hagyománykeresőben néptáncgálán a szabadkai Juhász Zenekar (Szerbia) szolgáltatta a talpalávalót.
Az Eszterlánc Kulturális Egyesület csoportjainak koreográfusa és táncoktatója Gombos András, a Szeged táncegyüttes vezetője, Balogh Zsolt szegedi táncoktató és Jazimitzky Éva, a Dr. Martin György Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója. Az Eszterlánc csoport vezetői Pál Krisztina, Ozsváth Erika és Tamási Emese, a Százszorszép csoportot Tamási Emese és Nagy Áron vezeti, a Tűzkerék tánccsoportot Kele Lídia irányítja, végül az Aprókákat Pál Krisztina és Szilágyi Boróka készíti fel. A végvári Recefice csoport vezetői Tóth Rózsa és Szarvas Erzsébet, az összevont Csűrdöngölő és Szederinda csoportokat Tóth Rózsa irányítja. A dettai Margaréta néptánccsoport vezetői Stanciu Klára és Telbisz Attila, aki maga is táncosként kezdte pályafutását.
„Mi a néptánc feladata a mai modern világban? Az egyik fő feladata az, hogy a teljes emberré válást segíti elő. A táncosok egymástól és oktatóiktól tanulják a tánc örömét és szeretetét, a tánc az élet teljességéhez hozzátartozik. A szórakozás mellett a tánc a mindennapi gondokból való kikapcsolódás, az önkifejezés és a lelki egyensúly megtartásának egyik nélkülözhetetlen eszközét jelenti. A tánc és a közös együttlét formálja a gyermekeket, fiatalokat, a néptánc közösségi élményt biztosít!” – mondta Tamási Emese, aki befejezésül Andrásfalvi Bertalan gondolatát idézte: „A néphagyományban több ezer éves tudomány van, és ez a jövő számára útmutatás.”
A Hagyománykeresőben néptáncgála (rövidített) műsorát május 5-én, pénteken a végvári, május 6-án, szombaton az újszentesi és május 9-én, kedden a lugosi közönség is megtapsolhatta.
Pataki Zoltán / Nyugati Jelen (Arad)

A Magyar Zene Fesztivál 13. kiadásával indul a Kodály-év Bukarestben
A 13. alkalommal megszervezett Magyar Zene Fesztivállal kezdődik a bukaresti Balassi Intézet Kodály-évre tervezett programsorozata, közölte az intézmény. A versenyre főleg zongoristák jelentkeztek, de most először ütőhangszeres résztvevő is van: marimbán is felcsendülnek Bartók Béla Román népi táncai.
„A zene lelki táplálék és semmi mással nem pótolható. Aki nem él vele: lelki vérszegénységben él és hal. Teljes lelki élet zene nélkül nincs. Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be." Ezt a Kodály-idézetet választotta mottójának a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet a Kodály-évre tervezett programsorozatához, amelyet a 2017. május 16-19. között 13. alkalommal megszervezett Magyar Zene Fesztivállal indít.
Az UNESCO elismerve Kodály Zoltán etnomuzikológiai, zenepedagógiai és zeneszerzői munkás-ságát a 2017-es évet kiemelt Kodály-évfordulónak szenteli. Ez az év kettős Kodály-évforduló, hiszen a zeneszerző, zenetudós és zenepedagógus születésének 135. és halálának 50. évfordulójára is emlékezünk. Mint minden évben, a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet kiemelten foglalkozik zenei nagyságaink évfordulójával, hiszen az intézet egyik márkanevévé vált Magyar Zene Fesztivál a bukaresti és romániai zenei élet kiemelkedő eseménye.
A zsűri idén 15 versenyszámban 20 versenyzőt (szólók és duók) juttatott döntőbe. A jelentkezők repertoárja a Bartók-év jegyében zajló előző két kiadás eredményességét tanúsítja, hiszen számos Bartók-opus szólal meg a fesztiválon, melyekkel a román zeneművészek és zenekedvelő közönség az elmúlt év Bartók-eseményein találkozhatott. Többek között a Szólószonáta hegedűre (Sz.117) és a Zongoraszonáta (Sz.80).
A három estén felcsendülnek Kodály Zoltán, Liszt Ferenc, Erkel Ferenc, Doppler Ferenc, Gárdonyi Zoltán művei, illetve a szintén évfordulós magyar zeneszerző, Dohnányi Ernő alkotása, de George Enescu opust, valamint a száza éve született Dinu Lipatti alkotását is hallhatja a közönség.
A Magyar Zene Fesztivál 13. kiadására is zongoristák jelentkeztek többségben, de nőtt a hege-dűsök, az énekesek és a fuvolások száma, illetve első alkalommal ütős hangszeren, marimbán is felcsendülnek Bartók Béla Román népi táncai.
A Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet márkanévévé vált Magyar Zene Fesztivál verseny-programjára, május 16-18-a között, esténként hat órától a Gina Patrichi utca 8. szám alatti székházban kerül sor. A részletes program itt olvasható. A záróünnepségre május 19-én, pénteken kerül sor a Cantacuzino Palota Aulájában, ahol – a díjazottak mellett – fellép a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egykori diákjaiból alakult Trio Energico.
A zsűri által kijelölt első három helyezett a Balassi Intézet hálózati együttműködése jegyében a Római Magyar Akadémián, a bécsi Collegium Hungaricumban, illetve a Budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen tarthatja jutalomkoncertjét, a közönség pedig a Bukaresti Magyar Intézet karácsonyi koncertjén hallgathatja meg ismét az általa legkiválóbbnak vélt muzsikusokat. maszol.ro

Kodály előtt tiszteleg a bukaresti 13. Magyar Zene Fesztivál
MTI - A Kodály-év jegyében szervezik meg Bukarestben a 13. Magyar Zene Fesztivált, amelynek célja fiatal klasszikus zenei tehetségek felfedezése és magyar zeneszerzők műveinek népszerűsítése.
A május 16. és 19. között zajló fesztivált szervező Balassi Intézet bukaresti központjának igazgatója, Kósa András László az MTI-nek elmondta: az idei év kettős Kodály-évforduló, hiszen a zeneszerző, zenetudós és zenepedagógus születésének 135. és halálának 50. évfordulójára is emlékeznek. A fesztivál a bukaresti Balassi Intézet egyik márkanevévé vált, és a romániai zenei élet kiemelkedő eseményének számít - tette hozzá. A zsűri 15 versenyszámban 20 versenyzőt juttatott döntőbe, közöttük vannak olyanok, akik duóban lépnek fel. A versenyzők számos Bartók-művel jelentkeztek, ami a Bartók-év jegyében lezajlott két legutóbbi fesztivál eredményességét tükrözi - magyarázta az igazgató. Reményét fejezte ki, hogy az idei fesztivál után Kodály Zoltán-műveket is gyakrabban fognak műsorukra tűzni a fiatal román zenészek.
A verseny során a közönség hallhat még Liszt Ferenc-, Erkel Ferenc-, Doppler Ferenc-, Gárdonyi Zoltán-műveket, de Dohnányi Ernő, valamint George Enescu és Dinu Lipatti román zeneszerzők szerzeményei is felcsendülnek. Az idén is zongoristák jelentkeztek többségben, de gyarapodott a hegedűsök, az énekesek és a fuvolisták száma. A fesztivál egyik különlegessége, hogy első alkalommal marimba hangszeren is megszólal Bartók Béla Román népi táncok című műve.
Az első három helyezett a Balassi Intézet hálózati együttműködésének köszönhetően a Római Magyar Akadémián és a bécsi Collegium Hungaricumban tarthat jutalomkoncertet, valamint a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen léphet fel. A fesztivál záróünnepségén a díjazottak mellett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egykori diákjaiból alakult Trio Energico ad koncertet. Krónika (Kolozsvár)

Jelesre vizsgázva – A Kolozsvári Magyar Opera Énekkara a Müpában
Mindnyájunk életében vannak olyan életreszóló események, amelyek nem múlnak el nyomtalanul bennünk, ráadásul akkor teljesednek ki igazán, ha azt megoszthatjuk másokkal is. A művészek életében ez nagyobb jelentőséggel bír, főleg, ha olyan magas színvonalú szakmai élményben van részük, amelyre büszkék, és habár megérdemelnék, sikerük valami miatt nem kerül a nyilvánosság elé. Ezért vettem rá magam karigazgatóként, hogy megosszam a kedves kolozsvári operalátogató közönséggel – és nemcsak – a következő élménybeszámolót.
A Kolozsvári Magyar Opera Zenekara és Énekkara egyre többször veszi ki részét a magyarországi zenei élet eseményeiből, de énekkarunk most kapott először önállló meghívást a budapesti Művészetek Palotájába (Müpa), ahol Vincenzo Bellini utolsó operája, A puritánok került bemutatásra sztárszereposztással. 2007-től több produkcióban is szerepeltünk társulatilag a Müpában. 2007-ben énekeltük Verdi Trubadúrját Renato Brusonnal és Sümegi Eszterrel a főszerepekben, 2010-ben Donizetti Szerelmi bájitalát Miklósa Erikával, 2013-ban VerdiAttiláját Giacomo Prestiaval. A puritánok bemutatóját megelőzően karigazgatóként nyilvános pódiumbeszélgetésre kaptam megtisztelő felkérést, amelyen az előadás rendezőjével, Némedi Csabával vettem részt. Petrányi Judit, a Magyar Televízió volt komolyzenei műsorainak vezetője kérdezte, hogyan vélekedek arról, hogy Magyarországnak olyan sok magas szinten teljesítő híres énekkara van, mégis minket hívtak meg erre a produkcióra. Előbbi felsorolásomra hivatkozva tudtam teljes meggyőződéssel válaszolni neki azt, hogy a sikeres sorozat méltó folytatásaként vehetünk részt a produkcióban. Tudott dolog ugyanis, hogy ha a Művészetek Palotájában nem teljesítesz minden alkalommal magas művészi színvonalon, megfelelő hozzáállással, kevés esélye van újabb meghívásnak.
A puritánok című mű egyáltalán nem örvendett nagy népszerűségnek Magyarországon, a színházi adattár ugyanis mindössze négy előadást tart számon, legutóbb 1996-ban egyetlen alkalommal került színre koncertszerűen a Magyar Állami Operaházban. 2015-ben Zamárdiban egy bő keresztmetszet hangzott el a Művelődési Házban. Az utolsó színpadi előadás 1877-ben Kolozsváron volt. Bemutatása nagyon indokolttá vált, egyrészt a reformáció kerek évfordulója miatt – Luther Márton 500 éve hirdette meg saját hittételeit –, másrészt, amiként Luther a vallást, úgy újította meg a 20. század közepén Maria Callas – akinek idén halálának 40. évfordulója van – a bel canto operákat. A két évforduló előtt tisztelgett az előadás, amely május 18-án és 21-én a Müpában csendült fel, 22-én pedig a pécsi Kodály Központban.
Mivel énekkarunknak nem volt repertoárján Bellini operája, a Müpával való két hónapos komoly egyeztetés és felkészülési periódus után utaztunk Budapestre, ahol a legenda szerint „Viktória királynő kedvenc operáját” félig szcenírozott variánsban – a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem adta lehetőségeihez mérten – kellett színpadra vinnünk mindössze négy nap alatt. Ehhez tudni kell, hogy általában egy háromórás opera bemutatóját, amennyiben megrendezett előadásról beszélünk, egy operaház életében körülbelül 2-3 hónapnyi intenzív színpadi munka előzi meg. Nagy segítségünkre volt Némedi Csaba rendező, aki másodszorra rendez a Müpában. Első alkalommal Kocsis Zoltán meghívására állított színpadra két Richard Strauss ritkaságot, A béke napját, magyarországi bemutatóként, és a Daphnét. Négy nap alatt megrendezni egy operát nem kis dolog, de Némedi Csaba lenyűgöző maximális felkészültsége, operativitása és szakmai hajlékonysága ez alkalommal is lehetővé tette a lehetetlent. Maria Callas 1971/72-ben mesterkurzusokat tartott, többek között a legendás New York-i Juilliard Zeneművészeti Akadémián is. Az említett kurzusok során sok esetben dolgozott növendékeivel saját, korábbi parádés szerepein – ezek közül nem hiányozhatott Elvira szerepe sem. Némedi Csaba erre alapozta sajátos rendezői elképzelését, úgy állította be az operát, mintha az egy Maria Callas által tartott mesterkurzus lenne, énekkarunk pedig mint részt vevő ifjú tanoncok, valamint a kurzus hallgatóiként jelentek meg a színpadi eseményekben. Érdekes színfoltként Maria Callast Popova Aleszja Kossuth-díjas érdemes balettművész jelenítette meg.
A puritánokban a szólistáknál nem kisebb szerepe van az énekkarnak, a kórusoperáról így nyilatkozik Némedi Csaba rendező: „Az énekkarnak mind zenei, mind dramaturgiai értelemben igazi kórusoperai igényeknek kell megfelelnie. Húzásmentes, ill. kevésbé meghúzott verzióként az opera játékideje több mint három óra. Minden szempontot figyelembe véve, A puritánok bemutatása gyakorlatilag az olasz bel cantoval szinte egy időben felfutó francia Grand opéra korszak alkotásaihoz szükséges technikai és logisztikai apparátust igényli (…)”
Az előadást az operajátszás elkötelezett támogatójaként számon tartott pécsi Pannon Filharmonikusok zenekara kísérte, karmester a bel canto elhivatott mestere, Riccardo Frizza volt, aki rendszeres vendége a Párizsi Operának, a Veronai Arénának, a milánói Scalának vagy a New York-i Metropolitan Operának. „Interpretációja teljesen meggyőző, irányítása, ha kell erőteljes, ha kell gyengéd, de mindig az énekeseket támogató” – írta róla egy kritikus. Első találkozásunkkor rögtön kiderült zenei érzékenysége, kis gesztusokkal nagy hatásokat produkált a zenei hangzásban. Nagy örömünkre szinte hibátlannak találta az énekkar munkáját, értékelte zenei precizitásunkat, előadásmódunkat a „fantasztikus” és „elképesztő” jelzőkkel illette mindvégig, több ízben is különösen dicsérte énekkarunkat, kifejezve maximális elégedettségét.
A Müpa hivatalos internetes oldalán így mutatta be a meghívott sztárvendégeket: „Vincenzo Bellini utolsó operája a bel canto manifesztuma: a különféle hangvételű számok olyan változatosságát vonultatja fel, amelynek nincs párja a stílus repertoárjában. A mű csak azért nem szerepel gyakrabban az operaházak műsorán, mert nehéz olyan különleges képességekkel megáldott énekeseket találni, akik el tudják énekelni a főbb szerepeket. Ezúttal azonban nincs ilyen akadály. A női főszerepben Jessica Pratt lép színpadra, aki a legigényesebb bel canto-szerepek keresett előadója, Milánó, Zürich, Bécs, Velence, London neves operaházaiban lép fel rendszeresen, Elvirát évek óta alakítja nagy sikerrel. Francesco Demuro szintén tökéletes választás Lord Arthur Talbot nemegyszer elképzelhetetlen magasságokba szökő, az énekes sztratoszféra felső határát jelentő magas c fölé is merészkedő szólamára. A Szardínia szigetén született tenor a bel canto repertoár »életerős szerelmes ifjú« szerepeinek avatott és világszerte ünnepelt megformálója, többek közt a TraviataAlfredójaként, a Rigoletto Hercegeként és a BohéméletRodolfójaként járta be a világot a Scalától a Metropolitanig.”
Bizony, nem sok tenor énekeli ki a már-már lehetetlennek tűnő magas f-et ilyen hangi minőségben, minden zenésznek életreszóló élmény ezt élőben hallani, nekünk alkalmunk volt vele énekelni egy színpadon. Érdekességképpen, a nagyobb szerepekben fellépő többi szólista is rendszeres meghívottja a szakma egyik csúcsát jelentő New York-i Metropolitan Operaháznak: Bretz Gábor (Sir George), Alekszej Markov (Richard Forth), Sebestyén Miklós (Lord Walton). Pécsett, Elvira szerepét a Kolozsvári Magyar Opera színpadán rendszeresen fellépő, nagy szeretetnek örvendő Kolonits Klára énekelte.
Életreszóló élmény, zenésznek, hallgatónak egyaránt. Nagyon nagy megtiszteltetés részt venni ilyen szintű produkciókban, amelyhez hasonló kevés adatik meg. Ilyenkor nem megerőltető a több napon keresztül tartó 12 órás próbamenet, még a fáradtság is más. Büszkén, szakmai fegyelemből és minőségből jelesre vizsgázva tértünk haza, feltöltődve a becsülettel elvégzett munka minden pozitív hatásával. A csapat ismét csapatként műkődött és bizonyított. A Müpa szervezőinek tapasztalata szerint ritka, hogy akár egy ekkora méretű és felhozatalú előadás után, 15 perces tapssal és ovációval ünnepeljék az előadókat. Saját bevallásuk szerint, a Müpa olyan mércét állított fel önmagának, hogy nehezen tudják majd ezt felülmúlni. Az 1877-es kolozsvári bemutató után 140 évvel, Kolozsvárnak újból szerepe volt ebben a bemutatóban. Örvendünk, hogy részesei lehettünk ennek a zeneünnepnek. Részemről köszönöm a közös munkát, és őszintén gratulálok mindenkinek!
Kulcsár Szabolcs,
a Kolozsvári Magyar Opera karigazgatója, karmestere Szabadság (Kolozsvár)

A Fekete-Körös völgyének kincsei
Május 26–27-én szervezték meg Tenkén, a Református Művelődési Központban. A konferencia főszervezője és házigazdája Berke Sándor tenkei református lelkipásztor. Fővédnökei főtisztelendő Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke és Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnöke voltak. Már a második konferencia ezen a címen. Feltevődik a kérdés: Miért e konferencia? S miért ilyen gazdag, sokrétű programmal? Mert a vidék, ahol tizenegynéhány településen alig néhány ezer magyar él, káprázatosan gazdag hagyományokban, kultúrában, gazdaságban, természeti kincsekben. S erre nem hullhat rá a feledés pora.
Az első nap, Berke Sándor köszöntője után Dénes István Lukács, a Bihari Református Egyházmegye esperese tartotta a nyitó áhitatot. Juhász András, a Körösvidéki Vízügyi és Környezetvédelmi Igazgatóság szakmérnöke Gyuláról, a Fekete-Körös völgy vízrajzi helyzetét ismertette, térképeken és fényképeken keresztül. A vadvízi kenuzás egyik szervezője bemutatta, hogy hol, milyen jelentősebb pontok vannak a folyó mentén (sziklafal, zúgó, gát), amelyeket fel kell tenni a térképre. Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnöke mint vízügyi szakember beszélt a folyó szennyezéséről, a környezetvédelemről. Papp János muzeológus, preparátor, vetítésen keresztül mutatta be a völgy élővilágát. Külön kihangsúlyozta a védett növényeket és állatokat. Dr. Mátyási Lajos geológus Vaskohsziklásról fényképeken keresztül ismertette a tenkei Czárán Gyula Barlangász Klub történetét, eredményeit. Az 1969-ben, egy középiskolásokból álló csoporttal elhatározták egy barlangkutató klub létrehozását. Megalapították a Tenkei Barlangkutató Klubot, amely a tenkei múzeum égisze alatt, Csák Kálmán irányításával működött és megismerkedik a Béli- és Királyerdő-hegység karsztjával. 1972 után közismertté válnak országos szinten, főleg miután bekapcsolódott a feltárásba Mátyási Lajos és Sándor geológus testvérek és Szuhai Sándor fotográfus. A klub mutatta be az első teodolittal készült barlangtérképet. 1985 után részt vesznek egy közös egyezmény kivitelezésében, melynek célja a Pádis–Varasó–Boga karsztvidék átfogó kutatása. Óriási eredményeket értek el, több mint 150 barlang és több karsztvölgy teodolitos feltérképezésével.
Ezután üdítőleg hatott a zilahi Gáspár Attila zenetanár által vezetett Csuprosok citerazenekar műsora. A folytatásban Boros István ny. lelkipásztor Benedek István író életét és munkásságát ismertette. Mint pszihiátriai szakorvos számos munkával gyarapította az orvosi, valamint a regényirodalmat.
Erdész Ádám történész Márki Sándor pályája címen ismertette, hogyan jelenik meg a Fekete-Körös vidéke Márki történetírási munkásságában.
Nagyon érdekes előadást tartott dr. Bakó Endre irodalomtörténész Debrecenből, Nadányi Zoltán, a bihari trubadúrcímen. Saját kora nem tartotta nagy irodalmárnak, mégis nagyot alkotott. A feketegyőrösi születésű költő, műfordító, főleg szerelmes költeményekkel tűnt ki. E csodálatos, ízes szerelmes költeményeket Meleg Vilmos színművész ismertette óriási átéléssel. Előadása magával ragadta a közönséget.
Dénes László tenkei születésű, Nagyváradon élő költő, szerkesztő Dél-Bihar irodalmáról szólva felhívta a figyelmet arra, hogy a történelmi vármegyének ez a része világirodalmi nagyságokat is adott, bár ez jórészt a Nagyszalontáról indultak kapcsán mondható el. Ráadásul tényleg múlt időben, mert ma már pezsgő irodalmi élet Arany János szülővárosában sincs, nemhogy Belényesben, Tenkén, Sarkadon vagy a régió más településein. A nagy felelősség ma már a nemzet azon „napszámosaira” hárul (oktatókra, papokra, népművelőkre, elöljárókra stb.), akik a magyar irodalmi értékek, illetve általában a magyar szellemi teljesítmények és a kulturális örökség felmutatásával, közvetítésével, ápolásával nemzetmegtartó feladatokat látnak el, dacolva a népességfogyással, elanyagiasodással és elidegenedéssel.
A nap zárásaként Nadányi Zoltán tiszteletére emléktáblát avattunk a Művelődési Központ falán. /Felirata: NADÁNYI ZOLTÁN
Feketegyörös, 1892. okt. 9 – Budapest, 1955. febr. 2.
a költő, író, műfordító emlékét őrzi a Szülőföld népe.
E táblát a Tenkei Művelődéi és Honismereti Kör állította/
Másnap, szombaton délelőtt folytatódott a konferencia gazdag programja. Csűry István református püspök tartotta a nyitó áhítatot. Pál apostol prédikációján keresztül hívta fel a figyelmet az itt elhangzó előadások és gondolatok fontosságára és aktuálisságára.
Benedek Csaba néprajzkutató Szolnokról, a Fekete-Körös völgyében gyűjtött népi értékeket mutatta be képeken keresztül, Tárgyaink utóélete címen. Katona Edit néprajzkutató Budapestről Erdélyen innen, Alföldön túl, – a Fekete-Körös völgye a századfordulón címen tartott előadást. Györffy István tudományos vállalkozása a Fekete-Körös völgyében élő magyarság kutatásaként ismert leginkább a szélesebb és a szakmai közvéleményben, de tanulmányainak újraolvasása és a gyűjtött tárgyak, térképek, a készített fényképek áttekintése után sokkal árnyaltabb kép rajzolódik ki, sőt úgy tűnik, hogy Györffyt – az ugyanebben az időben ott kutató Bartók Bélához hasonlóan – lenyűgözte a hegyvidéki román falvak magyarokéhoz hasonlítva még archaikusabb, „ősi” világa. Éppen ezért a többségi románság néprajzi képe is gazdagon megjelenik kutatásában. Györffy István különleges régészeti lelethez hasonlítható néprajzi gyűjtése kapcsán Fekete-Körös-völgy példáján keresztül kézzelfogható közelségbe kerülnek azok a kulturális-gazdasági-társadalmi változások is, amelyek a 19. század második felének magyarországi falvaiban végbementek.
Bartók Béla 1906-ban kezdte meg a magyar népdalok módszeres gyűjtését, de hamarosan ráébredt arra, hogy a magyar népzene sajátosságai, és általában a kelet-európai népek parasztzenéi közt található összefüggések megértéséhez tanulmányoznia kell a nemzetiségek zenéjét is. A román népzene hatását keresve jutott el Györffy Istvánnal egy időben a Fekete-Körös völgyébe, ahol 1909-ben, 1910-ben és 1911-ben többhetes gyűjtőútjai során a Néprajzi Múzeum támogatásával több, mint 350 román, valamint 1912-ben Gyantán és Köröstárkányban 44 magyar népdalt gyűjtött.
Gert Sijl ny. építésvezető Hollandiából az 1990 utáni személyes kapcsolatait, segítségnyújtását ismertette Kapcsolatok a szeretet nyelvén a Fekete-Körös völgyében címen. Elmesélte, hogyan vitte át a határon az első segélyeket, majd anyagilag is segítette a tenkei egyházközséget, a szeretetotthont, valamint az itt felépített Művelődési Központot. Dr. Bubenyák Máté, Érdről, elmondta, hogy számtalan alkalommal, összegyűjtött gyógyszereket szállított át a szeretetotthonnak, majd közös kirándulásokat kezdett szervezni, amelyek ma is folytatódnak. Alulírott, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke Bunyitay Vince címzetes püspök, történelemtudós életét és munkásságát ismertette, bemutatva fontosabb műveit. A váradi püspökség története című monumentális munkája döntően befolyásolta az egyháztörténeti kutatásokat.
Soós József gyantai lelkipásztor Köteles Pált, az írót, az újságírót mutatta be. Gyantán született 1927-ben. 1950-től másfél évig politikai fogoly volt, majd a termelésben dolgozott mint napszámos, segédmunkás, technikus. Az 1960-as évek közepétől ismét tevékenyen bekapcsolódott a romániai művelődési életbe: írásai jelentek meg a Fáklya, Familia, az Előre, Igaz Szó, Korunk, valamint számos folyóiratban. 1982 szeptemberében jelent meg Töprengés egy torzkép előtt című esszéje, amelyben elemezte és bírálta Ion Lăncrănjan román publicista Gondolatok Erdélyről című propagandakötetét. 1990-től az Erdélyi Magyarság című folyóirat főszerkesztője lett.
Győri Róbert budapesti egyetemi tanár Fodor Ferenc geográfus életét ismertette, Önéletrajzaim című munkáján keresztül. Tenkén született 1887-ben. Egyetemi tanár volt Budapesten, gazdasági, tájföldrajzi, vízrajzi, kartográfia-történeti tanulmányok és monográfiák szerzője. Teleki Pál munkatársa volt néprajzi és gazdasági térképei szerkesztésében. Fő területe a gazdaság-tájföldrajz volt. Idősebb korában nagy jelentőségű térképészettörténeti munkásságot fejtett ki, mellyel áttekinthetővé vált a hazai térképészet korai anyaga. Tájföldrajzi, tájtörténeti munkái maradandó értéket rejtenek, néprajzi vonatkozásai gazdagok, melyek jelentős hatással voltak a kortárs etnográfusokra.
Érdekes és humoros formában mutatta be Bartók Béla papucsát Erdélyben hagyta című esszéjét a tiszaföldvári Szabó V. János tájkutató, publicista. Bartók Bélának a Fekete-Körös völgyében végzett kutatómunkáját ismertette, Buşiţia János tanár társaságában.
Az utolsó előadás Köteles Ágoston helytörténész, Tornaújfaluból ismertette, saját családi tragédiáján keresztül, a Bódva-völgyi, a felvidéki németek és magyarok sorsát, akiket Szibériába hurcoltak, s amelyek közül kevesen tértek haza. Konkrét számadatokkal illusztrálta e szörnyű tragédiát.
Dukrét Géza Reggeli Újság (Nagyvárad)