Csíkszeredában mondták, hogy csángó vagyok, ott tudtam meg, hogy sem román, sem magyar nem vagyok. – A templomban úgy tanultam meg a Miatyánkat románul, hogy nem értettem. Ezeket a gondolatokat moldvai csángó származású fiataloktól jegyezték le, akik felsőfokú iskolákat végeztek, életükkel, hivatástudatukkal példát mutatnak otthon maradt falustársaiknak. Nem felejtették el, hogy honnan jönnek, mit hoztak otthonról. A tíz csángó fiatal jelen volt azon a bákói konferencián, melyet a budapesti Teleki László Alapítvány októberben szervezett Veszélyeztetett örökség, veszélyeztetett kultúrák/A moldvai csángók címmel. Bogdán Tibor Magyarfaluban született, ott nevelkedett, jelenleg a csángó ügyek elkötelezettjeként keresi kenyerét Budapesten, a Máltai Szeretetszolgálat mellett működő Csángó Koordinációs Irodában, és a Csángó Tükör főszerkesztőjeként ad hírt a világnak szülőföldjéről. A csíkszeredai József Attila Gimnázium igazgatónője, Bartha Erzsébet és Györgydeák Lajos csíkmenasági plébános úgy él a fiatalok emlékezetében, hogy nélkülük nem bírták volna ki Csíkszeredában, a családtól távol, és egy olyan környezetben, ahol csúfolták, lenézték őket. A magyarfalusi Pogár Róbertet Gergely István plébános irányította a papi pályára. Veszprémben végezte el a teológiát, Olaszországban egyházjogot tanult, két éve Murakeresztúron plébános. Pogár szerint a magyar mise ügyében stratégiát kellene változtatni, aminek alapja a párbeszéd lenne, vegyes bizottságot kellene létrehozni. Petrás Máriát énekesként, képzőművészként sokfelé ismerik, legutóbbi nagy sikerű, Mária erejével című kerámiakiállítását a háromszéki közönség is láthatta a zabolai Csángó Múzeumban. Nem Petrás Mária az egyetlen csángó fiatal, aki a népi kultúrából meríti az életéhez szükséges eligazítást, a magyarfalusi Iancu Laura ezt ekképpen fogalmazta meg: ,,A néprajzban, a népi kultúrában látom azt a hidat, ami összeköt azzal a világgal, ahová tartozom. ” Iancu Laura Budapesten tanítóképző főiskolát és párhuzamosan teológiát végzett, majd beiratkozott politológiára, jelenleg doktori dolgozatát írja. Laczkó Flórián Lábnyikból indult, jelenleg a horvát határ melletti Zákányban plébános. A külsőrekecsini Ignácz Mónika kicsi korától festő akart lenni, és el is érte. Vizuális és kommunikáció szakon végezte a főiskolát Nyíregyházán, utána a pécsi képzőművészeti egyetemen tanult, már csak a szakdolgozatot kell megírnia. A lujzikalagori Solomon Adrián Budapesten diplomázott a külkereskedelmi főiskolán, jelenleg a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének elnöke. A somoskai Benke Grátzy jelenleg Gyöngyösön zenész, művelődésszervező főiskolát végzett. /Fekete Réka: Nem felejtették el, honnan indultak (Csángó fiatalok itthon és Magyarországon). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 14./

Félárbocon a nagysármási magyar oktatás
"…A Belső-Mezőségnek nincs magyar középiskolája, kollégiuma, ahol össze lehetne gyűjteni a magyar gyermekeket, hogy ne forduljon elő például az, hogy Sármás körzetében több mint száz 0-14 éves gyermek nem részesül magyar oktatásban" – hívta fel a figyelmet Vetési László, az Erdélyi Református Püspökség szórványügyi előadója az áprilisban tartott II. Mezőségi Civil Műhelyen.
Az ott hallott adatokból kiindulva szervezett baráti beszélgetést a kolozsvári székhelyű Szórványtengely Mozgalom és lapunk a sármási református egyházközség gyülekezeti termében. A helyhatóságot Sallai Imre, Nagysármás alpolgármestere képviselte, részt vett Ötvös József, a Marosi Egyházmegye esperese, az Erdélyi Református Püspökség generális direktora, Kántor Attila, a Maros-Mezőségi Egyházmegye esperese, Trombitás Jolán óvónő, Bartha Erzsébet, Györfi Apollónia, Sallai Ildikó, Székely Szabina tanítónők és Rigó Ildikó kémia szakos tanár.
Szabó Csaba, a Szórványtengely Mozgalom vezetője, az RTV kolozsvári stúdiójának munkatársa a mozgalom céljairól és az elért eredményekről számolt be, olyan iskolákról, ahol szinte a semmiből sikerült a magyar tannyelvű oktatás fontos központjait kialakítani. Szólt azoknak az újságíróknak a tevékenységéről, akik a Világhírnév Kiadó Fehér Hollók sorozatában közölt riportjaikban, írásaikban gyakran foglalkoznak a szórványban élő magyarság sajátos gondjaival.
A beszélgetés során derült ki, hogy az anyanyelvi oktatásból kimaradó környékbeli gyermekeken kívül nem mentes a gondoktól a nagysármási magyar nyelvű oktatás sem. A valamikori párhuzamos osztályok alig több mint fél osztálynyi gyermekre zsugorodtak. Balázs Lajos, a rendezvényt vendégül látó helybeli református lelkész adatai szerint 2007-ben négy, az elmúlt évben mindössze három gyermeket kereszteltek, s a házasságkötések száma is kettő és nyolc között mozgott. Amikor ezek a nemzedékek iskolába kerülnek, a gyerekek számát illetően amúgy is hiányos létszámmal működő sármási magyar óvodai és iskolai tagozaton kénytelenek lesznek az osztályokat összevonni. Bár az óvodában 12-15 tagú csoportok működnek, s a múlt tanévben 18-an voltak az előkészítő csoportban, az idén mindössze 13-an kezdték meg az első osztályt. Két család elköltözött, két gyermeket román tagozatra adtak, egy pedig visszamaradt az óvodában. Az I-IV. osztályokban is kevés a gyermek, 11-en járnak második, 15-en harmadik és 17-en a negyedik osztályba. A felsőbb osztályokban sem sokkal jobb az arány, az ötödikben 14-en, hatodikban 13-an, hetedikben 15-en, nyolcadikban 14-en tanulnak. Ha nem sikerül gyermekeket toborozni a környékbeli falvakból, ahol már megszűnt a magyar iskola, akkor távlatokban hasonló sors vár a sármási magyar oktatásra is. Holott, ahogy Vetési László fogalmazott, sokan arra gondoltak, hogy a belső Mezőségnek ez a szép települése alkalmas lenne egy gyűjtőpont kialakítására, ahol kollégiumot is ki lehetne alakítani. Nagysármás oktatási központtá alakítása 2003-ban az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának szórványügyekben tartott összejövetelén is felmerült. A megvalósuláshoz azonban következetességre, összefogásra, tettekre lett volna szükség. A tervekhez képest jelenleg nem működik magyar középiskolai osztály a nagysármási iskolában. A szülők közül ketten-hárman engedhetik meg, hogy valamelyik környező városban járassák kilencediktől a gyermeküket, mivel a havi költségek közel nyolcszáz lej körül vannak. A többi általános iskolát végző sármási diák a román tagozaton tanul tovább. Véleményünk szerint hasznos lenne felvenni a kapcsolatot a szamosújvári Téka Alapítvánnyal, hisz az ott működő bentlakásos, jól felszerelt és komplex képzést nyújtó kollégium a mezőségi gyermekek érdekében jött létre, akiknek az utaztatását is megoldották.
Balázs Lajos református lelkipásztor visszatekintőjéből az derült ki, hogy a XX. század kezdetén sem volt zökkenőmentes a sármási magyar oktatás helyzete. Az impériumváltás utáni időszakban a református parókián szervezték meg a felekezeti oktatást, de 1922-ben a nem megfelelő körülményekre hivatkozva bezáratták az iskolát. Később, 1930-ban, amikor már 250 iskolaköteles gyermek volt, megszüntették a magyar nyelvű oktatást. 1938-ban, amikor Vásárhelyi János püspök közbenjárására lépések történtek egy tanító alkalmazása és felekezeti iskola építése ügyében, a magyar tanulók száma 270 volt.
Sallai Imre alpolgármester szerint, amivel a jelen levő pedagógusok is egyetértettek, Sármás nagy problémája, hogy a külföldi munkalehetőség, a környező városok elszippantják a fiatalokat, s ahhoz, hogy az iskola megmaradjon, vállalkozások beindítására lenne szüksége, amelyek megélhetést biztosítanak a helybelieknek. Erre Sármáson minden feltétel adott lenne, jó az út, elkészült a közművesítés, s központja szépen rendezett település benyomását kelti.
Azzal kapcsolatosan, hogy miképpen lehetne a környező falvakban levő gyermekeket összegyűjteni, Kántor Attila esperes nem túl bizakodó. A bemutatott statisztikák szerint egyre kevesebb a reformátusok száma, több faluban már nincsen senki, gyerek pedig alig maradt.
A helybeliek szerint próbálkoztak a környező iskolákban, de egyrészt a szülők nem egyeztek bele, hogy mindennap utazzon a gyerek, másutt az iskolából nem engedték el, mert nélkülük megszűnt volna a román tagozat is, s van, ahol a lelkész zárkózott el az együttműködéstől, másutt már szégyellik vállalni magyarságukat. A lelkészek azonban, akik bővebben beszámolhattak volna a sajátos helyzetről, sajnos nem voltak jelen, és a tanfelügyelőség képviselője sem jött el a megbeszélésre. Az a tény, hogy Sármás három megye találkozásánál fekszik, megnehezíti a helyzetet, hisz a gyermekeket különböző megyékből kellene toborozni. Az iskolabusz jelenleg Lárgáról és Marócházáról szállítja az iskolásokat, de még egy-két útvonalra szükség lenne. Ahhoz, hogy megmaradjon a magyar tagozat az óvodában és az iskolában is, ha jövőtől a tanintézmények finanszírozása a tanulók után járó fejpénz alapján történik majd, lépni kell. A megbeszélésen elhangzott, immár elkerülhetetlen, hogy ezeket a tevékenységeket, mivel az alpolgármesternek nagyon sok a tennivalója, egy helybeli alapítvány vállalja fel. Ennek létrehozásában kellene támogatni a nagysármásiakat, hogy pályázni tudjanak.
Az iskolán kívül szó esett arról is, hogy Nagysármás és környéke felfedezéséhez, ahol 1908-ban fúrták az első földgázkitermelő szondát, s ahol a határban ma is vannak égő tüzek, s ahol a mezőségi táj s a közelben levő tavak sok szép látnivalót nyújtanak, nagyobb népszerűsítésre lenne szükség, s a jól átgondolt turizmus is jövedelmet, munkahelyeket jelenthetne – hangzott el a beszélgetés során, amit a helybeliek valószínűleg továbbgondolnak majd.
Bodolai Gyöngyi. Népújság (Marosvásárhely)

Támogatás a nagysármási szórványbentlakásnak
"Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!"
Reményik Templom és iskola című verse ma talán még aktuálisabbá vált, mint az elmúlt rendszerben. Erdély-szerte meg kellene húzni a vészharangokat: "Figyelem, magyarok, nyelvében él a nemzet! Tanítsátok gyermekeiteket magyarul beszélni, írni, olvasni, imádkozni, énekelni, és főleg magyarként magyarul gondolkodni!"
Zűrzavaros időket élünk: már nemcsak a vegyes házasságokból született gyermekek, hanem sajnos, magyar anya és apa gyermekei is más nyelvű iskolába járnak, s ezek a gyerekek már otthon a családban is más nyelven szólnak a szüleikhez.
Vészharangjainkat meghallotta 2012-ben a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány, amely munkásságával példát mutat már körülbelül 20 éve. A Kallós Zoltán Szórványkollégium otthont és biztonságot nyújt kb. száz gyereknek, akik magyarul akarnak tanulni. Nagy segítséggel fordultak felénk, lehetőséget nyújtva számunkra, hogy ugyanattól a tanévtől a sármási magyar tagozatra három aranylábútusoni és négy mezőzáhi gyerek ingázzon.
Az idei tanévtől kezdve egy kicsit bővült a gyerekek létszáma, mivel egy nagycsoportos óvodás kisfiú Szentmártonból beköltözött egy hétre Nagysármásra az óvó nénihez, hogy lehetősége legyen a magyar nyelvű oktatásra való felkészülésre. Büszkék is vagyunk rá, mivel ő a legkisebb a sorban, de a legbátrabb, példát mutatva más gyerekeknek azzal, hogy egy hétre megválik a családjától, hogy anyanyelvén tanulhasson, beszélhessen, játszódjon, énekeljen, táncoljon. De ezeknek a gyermekeknek nemcsak az ingáztatásával kell számolni, hanem kosztoztatásával és a délutáni tanításukkal is.
A délutáni foglalkozáson három sármási gyerek is szívesen vesz részt, egyrészt, mert vegyes házasságból származnak, és nehezebben boldogulnak a tanulásban, másrészt segítünk nekik egy ingyenebéddel, mivel szociálisan nehezebb sorsú gyerekekről van szó.
Biztosítjuk a Nagysármás környéki falvakban élő, móruczi, báldi, lárgai magyar gyerekek ingáztatását is.
A múlt év folyamán is kaptunk támogatást, s az idén is bővült a támogatók száma. Olyan jóérzésű emberek, akik nélkül ezeknek a gyerekeknek nem lett volna esélyük felkapaszkodni a tudás és tanulás lépcsőjén. Örömmel megemlíteném Konrád Béla nyugalmazott tanárt, aki Nagysármáson tanított kedves feleségével, Konrád Ibolyával a ’60-as években, és aki jelentős összeggel támogatott mindkét tanévben, ifj. dr. Hermann János teológiai tanárt, a "Mezőség apostolaként " emlegetett idős Hermann János fiát. Ifj. Hermann János és kedves felesége, Hannie asszony első beszélgetésünkből megértették, hogy mire és miért van szükség a támogatásra. Nekik is megköszönjük jelentős összegű adományaikat.
Nagy támogatást ajánlott fel a nagysármási adventista egyház, akik közösségként példát mutattak arra, hogy összefogással nagy eredményeket lehet elérni. A közös gyűjtésből származó összeg mellett mind a tavalyi, mind az idei tanévben díjmentesen helyet adtak az imaház termeiben a délutáni foglalkozásoknak. Mások sem feledkeztek meg rólunk, mint például Csergedi György magánvállalkozó, aki az anyagi segítség mellett azon is fáradozott, hogy más támogatókat keressen. Kelemen Bernát magánvállalkozó saját maga ajánlotta fel anyagi támogatását éppen egy olyan pillanatban, amikor a legnagyobb szükségünk volt rá. Egy másik nagylelkű vállalkozó, dr. Salat Csaba is anyagilag támogatta ügyünket. A marosvásárhelyi alsóvárosi református egyházközség, Lőrincz István lelkésszel az élen szép összeggel ajándékozott meg. A marosvásárhelyi Vártemplom Diakóniai Központja részéről, Fülöp G. Dénesné révén tanszercsomagokat kaptunk iskolakezdésre.
Ugyanakkor köszönjük azoknak a sármási és nem sármási polgároknak, akik adójuk két százalékával próbáltak enyhíteni a problémáinkon.
Szeretném megköszönni lelkész testvéreinknek, akik hittek az ügyünkben és fáradságot nem kímélve útbaigazítottak és elkísértek a szórványban élő magyar családokhoz. Ők is besegítenek a munkánkba azzal, hogy a vallásórákon magyarul is tanítják a szórványban élő gyerekeket. A lelkes fiatal lelkészek között említjük Lakó Jenő mezőzáhi és Kiss Szabolcs uzdiszentpéteri tiszteleteseket.
Dicséret jár azoknak a pedagógusoknak is, akik immár második éve részt vesznek az önkéntes munkában, vagyis tanítanak a délutáni foglalkozásokon, mint például Györfi Apollónia, Bartha Erzsébet, Kovács Emese, Székely Szabina tanítónők, Fekete Erzsébet, Szántó Réka, Nagy Amália, Fazakas Piroska tanárnők, Lukács Melinda és Kecskés Izabella óvónők.
Györfi Apollónia tanítónő kolléganőmmel mertünk nagyot álmodni és találtunk támogatókat, hogy az elképzeléseinket megvalósítsuk.
Reméljük, hogy még találunk olyan rokon lelkeket, akik szívesen adományoznának egy kevés összeget a szórványban élő gyerekek anyanyelvű oktatásának a támogatására. Szívesen fogadunk minden segítséget, nem csak pénzbeli adományokat, lehet ruházat, régi bútor, háztartási eszközök vagy éppen elektronikai cikkek és más olyan tárgyak, amelyeket fel lehetne használni az épülő bentlakás berendezésére.
Ez a bentlakás szintén a Kallós Zoltán Alapítvány támogatásával készül, a sármási régi parókia felújításával lehetőséget nyújtva nemcsak az ingázó gyerekek tanítására, hanem az elszállásolásukra is.
Kötelességem megköszönni Balázs Lajos nagysármási lelkésznek és Szilágyi János nagysármási gondnoknak a megértést és a bentlakás építéséhez való hozzájárulást.
Hisszük, hogy Reményik üzenete megérinti minden erdélyi, és nem csak erdélyi magyar szívét és segíteni fognak nekünk abban, hogy célunkat és feladatunkat továbbra is folytassuk, és esélyt adjunk minden kis faluban élő magyar gyereknek, hogy anyanyelvén tanulhasson.
Őszinte hálával
Györfi Apollónia tanítónő
és Lukács Melinda óvónő, történelemtanárnő. Népújság (Marosvásárhely)