Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Bartha Béla
10 tétel
2003. október 15.
"Okt. 12-én megnyílt Dicsőszentmártonban a Szórvány-magyar Kulturális Központ, a szórványház, a volt zsinagóga épületében. A fűtés bevezetésére nem futotta a támogatásból, jelentette be dr. Kakassy Sándor, a Kis-Küküllő Alapítvány elnöke /egyben a Dicsőszentmártoni Magyar Kulturális Napok lelke, mentora/. A Kis-Küküllő Galéria is a zsinagógában talált otthonra, mely Bartha Béla festészeti tárlatával nyílt meg. Bartha Béla gondolkodott, hogy festő, költő vagy színész legyen-e, hiszen mindhárom művészet erősen vonzotta, és ki is próbálta mindet, egykor színjátszott, nemrég kötete jelent meg, képeivel rendszeresen szerepel tárlatokon. A szórványház felújítva, színpaddal várta az előadókat és a közönséget. Kétéves munka eredményeképpen - egyelőre inkább az enyhébb évszakok idején - rangos művelődési események színhelye lehet a zsinagóga, melyet haszonbérbe adott a Romániai Zsidó Közösségek Szövetsége. A Pro Urbe kitüntetést idén Adorjáni Károly nyugalmazott unitárius lelkipásztor és Szlovácsek Ida tanárnő kapta. Az idős lelkész a térség néprajzi feltérképezésében szerzett érdemeket. Szlovácsek Ida tanárnő nyugdíjasként is tanít még, a Kis-Küküllő című lapot máig önzetlenül és "bérmentesen" szerkeszti-szervezi, terjeszti. /Bölöni Domokos: Szórványházat avattak Dicsőszentmártonban. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 15./ "
2008. április 30
A Magyar Polgári Párt (MPP) jelöltjeinek megfélemlítésével vádolja az RMDSZ-t az MPP Maros megyei szervezete. Ölvedi Zsolt, az MPP Maros megyei kampánystábjának képviselője elmondta, Jánosi Ferenc, a község RMDSZ-es polgármestere felszólította Bíró László Barnát és Bartha Bélát, az MPP nagyernyei szervezetének két tanácsos-jelöltjét, hogy vonják vissza jelölésüket, mert nincs esélyük bejutni az önkormányzati képviselő-testületbe. Kelemen Atilla, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke tagadta az MPP képviselője megfogalmazta vádakat. /Megfélemlített jelöltek? = Krónika (Kolozsvár), ápr. 30
2008. június 17.
A Dicsőszentmártonban élő Bartha Béla (sz. 1932) a gyógyítás mellett a képzőművészettel, az írással, a verssel és a prózával jegyezte el magát. Bartha Béla lakását grafikái, festményei népesítik be, asztala tele kéziratokkal. 2002-ben (72 éves korában!) jelent meg az Felhőből faragott álom /Impress Kiadó, Marosvásárhely/ című könyve, amelyben a versek mellett helyet kapott festményeinek negyven színes reprodukciója is. /Bölöni Domokos: Tűrnövény. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 17./
2010. április 2.
EMI-sajtótájékoztató utcanév-ügyben – Ne ijesztgessen az RMDSZ!
A történeti utcanevek feltüntetését szorgalmazza továbbra is az Erdélyi Magyar Ifjak váradi szervezete. Tegnapi sajtótájékoztatójukon elmondták, hogy a hivatalos tábla alatti informatív jellegű feliratot tartják üdvösnek. Az ilyen táblákat továbbra is ingyen lehet tőlük igényelni.
„Megkérjük az RMDSZ-szervezetet, hogy ne ijesztgesse a város magyar lakosságát azzal, hogy törvénytelen kihelyezni a történelmi megnevezést tartalmazó utcanévtáblákat” – hiszen nem az, nem is büntettek meg senkit emiatt, vagy ha az, akkor ugyanannyira az, amennyire az RMDSZ-es javaslatú táblák. A Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium egyik pincehelyiségében otthonra lelt ifjúsági civil szervezet elnökségének tagjai nagyrészt a váradi RMDSZ-székházban kedden megtartott sajtótájékoztatón elhangzottakra reagáltak. Amint arról beszámoltunk, az RMDSZ azt javasolta, hogy olyan táblákat helyezzen ki a lakosság is, amelyeken a hivatalos megnevezés alatt szerepel a tükörfordítás (amennyiben az lehetséges), valamint a közterület típusának magyar megfelelője. Ezt saját elképzelésük butított formájának tartják. Lovassy Cseh Tamás, a váradi EMI-szervezet elnöke, Nagy József Barna tiszteletbeli elnök, Bartha Béla alelnök és Csomortányi István elnökségi tag emlékeztetett, hogy három éve hasonló táblákat helyeztek ki, akkor azokat a városvezetőség, amelynek akkoriban is tagja volt az RMDSZ-frakció, szokatlanul hamar, mindössze pár óra alatt leszereltette. Amellett érveltek, hogy az RMDSZ saját szegénységi bizonyítványát állította ki, hiszen ugyanolyan magánakciót kezdeményezett, mint ők. A nagyváradi magyar közösséget arra biztatják, hogy mindkét típusú táblát tegye ki, hiszen az elfogadhatónak továbbra is a történelmi megnevezést tartalmazó utcanévtáblát tartják, amelyeket pedig természetszerűleg az önkormányzatnak kellene kihelyeztetnie.
A történeti megnevezést tartalmazó táblákat továbbra is lehet tőlük igényelni, mégpedig ingyen adják oda azoknak, akik az Illyés Gyula Református Könyvesboltban található formanyomtatványon kérik.
M. T. R.
Reggeli Újság (Nagyvárad)
A történeti utcanevek feltüntetését szorgalmazza továbbra is az Erdélyi Magyar Ifjak váradi szervezete. Tegnapi sajtótájékoztatójukon elmondták, hogy a hivatalos tábla alatti informatív jellegű feliratot tartják üdvösnek. Az ilyen táblákat továbbra is ingyen lehet tőlük igényelni.
„Megkérjük az RMDSZ-szervezetet, hogy ne ijesztgesse a város magyar lakosságát azzal, hogy törvénytelen kihelyezni a történelmi megnevezést tartalmazó utcanévtáblákat” – hiszen nem az, nem is büntettek meg senkit emiatt, vagy ha az, akkor ugyanannyira az, amennyire az RMDSZ-es javaslatú táblák. A Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium egyik pincehelyiségében otthonra lelt ifjúsági civil szervezet elnökségének tagjai nagyrészt a váradi RMDSZ-székházban kedden megtartott sajtótájékoztatón elhangzottakra reagáltak. Amint arról beszámoltunk, az RMDSZ azt javasolta, hogy olyan táblákat helyezzen ki a lakosság is, amelyeken a hivatalos megnevezés alatt szerepel a tükörfordítás (amennyiben az lehetséges), valamint a közterület típusának magyar megfelelője. Ezt saját elképzelésük butított formájának tartják. Lovassy Cseh Tamás, a váradi EMI-szervezet elnöke, Nagy József Barna tiszteletbeli elnök, Bartha Béla alelnök és Csomortányi István elnökségi tag emlékeztetett, hogy három éve hasonló táblákat helyeztek ki, akkor azokat a városvezetőség, amelynek akkoriban is tagja volt az RMDSZ-frakció, szokatlanul hamar, mindössze pár óra alatt leszereltette. Amellett érveltek, hogy az RMDSZ saját szegénységi bizonyítványát állította ki, hiszen ugyanolyan magánakciót kezdeményezett, mint ők. A nagyváradi magyar közösséget arra biztatják, hogy mindkét típusú táblát tegye ki, hiszen az elfogadhatónak továbbra is a történelmi megnevezést tartalmazó utcanévtáblát tartják, amelyeket pedig természetszerűleg az önkormányzatnak kellene kihelyeztetnie.
A történeti megnevezést tartalmazó táblákat továbbra is lehet tőlük igényelni, mégpedig ingyen adják oda azoknak, akik az Illyés Gyula Református Könyvesboltban található formanyomtatványon kérik.
M. T. R.
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2010. május 4.
Az EMI azt akarja, mondjon le Biró Rozália – Az utcanevek városházi fordítása a váradi magyarság szembeköpése
A magyar utcanevekről tartott tegnap sajtótájékoztatót az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) nagyváradi szervezete. Lovassy Cseh Tamás elnök, Nagy József Barna tiszteletbeli elnök, Csomortányi István elnökségi tag és Bartha Béla alelnök az utcanévjegyzéket gyalázatosnak tartja, Biró Rozália váradi alpolgármestert, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) SZKT-elnökét pedig hazugnak.
Biró Rozália két héttel ezelőtt ígéretet tett arra, hogy Nagyvárad román nyelvű utcanevei hivatalos fordításban felkerülnek a honlapjára, a www.birorozalia.ro-ra. „Ez megtörtént” – mondta Csomortányi. Ezután felolvasta az alpolgármesternek az említett oldalon olvasható üzenetét: „Tekintettel a nagyváradi, illetve a Bihar megyei RMDSZ kezdeményezésére, melynek értelmében a magántulajdonban lévő ingatlanokra (épület, kerítés) a tulajdonos felteheti a házszámot, illetve az utcanevet tartalmazó táblát, az alábbi kéréssel fordulunk Önökhöz: a tulajdonukban lévő ingatlanokra kezdeményezzék a kétnyelvű utcanévtábla, illetve az utcanevet mindkét nyelven tartalmazó házszám kitételét. Hangsúlyozzuk, hogy a tábláknak jogszabályunkban megállapított mérete, színe és betű karaktere kell legyen. Tekintettel arra, hogy az Ideart cég felajánlotta partnerségét e tevékenységben, és önköltségi áron bocsátja a táblákat az igénylő rendelkezésére (házszám 10,11 lej, utcanévtábla 26,94 lej), kérjük, hogy a Bihar megyei RMDSZ titkárságán (tel.: 0259/432-884, irodavezető Kovács Magdolna) jelezzék a táblák iránti igényüket, amelyek az épület falára vagy az ingatlan kerítésére kerülhetnek felfüggesztésre. Több megrendelés esetén a cég árengedményben részesíti a megrendelőt. Sajnos jogi szempontból nem elfogadható, ha bármilyen más, régebben használt utcanevet tüntetnek fel ezeken a kétnyelvű táblákon.”
Csomortányi elmondta, az elmúlt egy évben két fajta táblát helyeztek ki a város közterületein; az igaz, hogy a színek azonosak, de különböző betűtípust használtak. „Vagy nem igaz, hogy megállapított mérete, színe és betűtípusa kell legyen a tábláknak, vagy a váradi önkormányzat megint nem tartja be a saját rendeleteit” – vélekedett. „Az anyanyelvhasználatot szabályozó 2001-ből származó, 215-ös számú, a helyi közigazgatásról szóló törvényben egy szó sincs arról, hogy mi számít kisebbségi feliratnak, azaz arról, hogy tükörfordítást kellene alkalmazni. Ha a törvényben ez lenne, akkor Valea lui Mihait is Mihályvölgyének kellene nevezni, nem pedig Érmihályfalvának.” (Ez egyébként az RMDSZ-sajtóban már meg is történ néhányszor – szerk. megj.) Csomortányi kijelentette, ezek az utcanév-fordítások nem egyebek, mint a váradi magyarság szembeköpése. Bartha hozzáfűzte, a fordítónak ki kellene járnia újra a nyolc osztályt, de magyarnak is kellene lennie és feltétlenül váradinak.
Csomortányi tudatta, az önkormányzat honlapján, a www.orade.ro-n a magyar zászló színeire kattintva megtalálható az utcanevek listája. Összesen 750 elnevezés van, ebből 350 személynév, amiből 300 román. A többi négyszázzal van a gond. Vannak olyanok, amelyeket le sem fordítottak, pedig le lehetett volna: Inului, Pasului, Rozelor. A Făgăraşului, Târnavelor, Mediaşului, Seleuşului, Peţei utca sincs magyarul, holott ezek a földrajzi elnevezések eredetileg is mind magyarok voltak, amíg románra nem ferdítették őket. Hozzátette, a „magyar” lista hemzseg a hibáktól, például a Războieni utcát Háborúzók utcára fordították. A Sălajului utcát Szalázsnak, a Bârseit Berzának, a Lisaboneit Lisszabona utcának, a Golfuluit Öböl helyett Golf utcának. „Nyilván sokan golfoznak arrafelé” – ironizált az elnökségi tag. Ami régen Bölcsőde utca volt, az románul Leagănului lett, a fordító pedig Hinta utcára keresztelte. Van olyan magyar utcanév, aminek két román elnevezés is megfelel: a Moviliţei és a Măgurei is Halom utca, az Ogorului és a Câmpului is Mező utca, a Vântului és a Crivăţului is Szél utca. A Vágó Iosif maradt ugyanaz, a Fekete Iosif is, a Gheorghe Doja is. „Biztos románok voltak mindhárman” – jegyezte meg Bartha. A Primăriei, amit korábban Városházára kereszteltek, az új listán az idétlen Polgármesteri Hivatal utcája néven jelenik meg. Aztán újabb baromságok következtek a Biró Rozália-féle listáról: a Lacul Roşu nem Gyilkos-tó, hanem Piros tó utca, a Valea Nucului „Nuc völgy” utca, a Viilor Élők utcája, a Sanatoriului az Szenátus utca, az egykori Lovas utca (ma Călăraşilor) Lovaglók utcája; a Banatuluiból Bánat utca lett, végül pedig a legőrületesebb: az egykor Mányoki Ádám, a barokk kimagasló magyar portréfestője nevét viselő, de a kommunisták által Gala Galaction román íróról elnevezett Galacticon Gálára (!) „fordították”. Nagy József elmondta, ezért a gyalázatos munkáért az a felelős, aki kitette a honlapjára. „Amikor azt állítja Biró Rozália, hogy ez hivatalos fordítás, s hogy csak ezeket lehet használni, magyar közösségi vezetőhöz méltatlanul hazudik. Amennyiben ez nem így van, hozza nyilvánosságra, ki volt az az állítólagos hivatalos fordító, aki ezt a kezéből kiadta, ki a felelős azért, hogy lektorálás nélkül kitették a város hivatalos honlapjára és milyen következményei lesznek ennek, és nem mellesleg azt is elárulhatnák, hogy mennyibe kerül ez nekünk” – hangsúlyozta Csomortányi. „Ha ezt Biró Rozália személyesen tetette ki, mondjon le ezek után; egy ilyen gyalázatos utcanévjegyzék elfogadásáért és propagálásáért távozni kell a közéletből” – jelentette ki. Bartha hozzátette, ez a románosítás egyik fajtája. „Ha az RMDSZ-nek ez a célja, jó úton halad” – fűzte hozzá. „Félelmetes, hogy ennyire lenézik Nagyvárad magyar közösségét” – jegyezte meg Csomortányi.
Elmondták, hogy a Teleki (ma Primăriei) utcai Illyés Gyula Könyvesboltban bárki megrendelheti az EMI által szerkesztett, magyar utcaneveket tartalmazó táblákat, ráadásul ingyen.
Ladányi Norbert
A magyar utcanevekről tartott tegnap sajtótájékoztatót az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) nagyváradi szervezete. Lovassy Cseh Tamás elnök, Nagy József Barna tiszteletbeli elnök, Csomortányi István elnökségi tag és Bartha Béla alelnök az utcanévjegyzéket gyalázatosnak tartja, Biró Rozália váradi alpolgármestert, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) SZKT-elnökét pedig hazugnak.
Biró Rozália két héttel ezelőtt ígéretet tett arra, hogy Nagyvárad román nyelvű utcanevei hivatalos fordításban felkerülnek a honlapjára, a www.birorozalia.ro-ra. „Ez megtörtént” – mondta Csomortányi. Ezután felolvasta az alpolgármesternek az említett oldalon olvasható üzenetét: „Tekintettel a nagyváradi, illetve a Bihar megyei RMDSZ kezdeményezésére, melynek értelmében a magántulajdonban lévő ingatlanokra (épület, kerítés) a tulajdonos felteheti a házszámot, illetve az utcanevet tartalmazó táblát, az alábbi kéréssel fordulunk Önökhöz: a tulajdonukban lévő ingatlanokra kezdeményezzék a kétnyelvű utcanévtábla, illetve az utcanevet mindkét nyelven tartalmazó házszám kitételét. Hangsúlyozzuk, hogy a tábláknak jogszabályunkban megállapított mérete, színe és betű karaktere kell legyen. Tekintettel arra, hogy az Ideart cég felajánlotta partnerségét e tevékenységben, és önköltségi áron bocsátja a táblákat az igénylő rendelkezésére (házszám 10,11 lej, utcanévtábla 26,94 lej), kérjük, hogy a Bihar megyei RMDSZ titkárságán (tel.: 0259/432-884, irodavezető Kovács Magdolna) jelezzék a táblák iránti igényüket, amelyek az épület falára vagy az ingatlan kerítésére kerülhetnek felfüggesztésre. Több megrendelés esetén a cég árengedményben részesíti a megrendelőt. Sajnos jogi szempontból nem elfogadható, ha bármilyen más, régebben használt utcanevet tüntetnek fel ezeken a kétnyelvű táblákon.”
Csomortányi elmondta, az elmúlt egy évben két fajta táblát helyeztek ki a város közterületein; az igaz, hogy a színek azonosak, de különböző betűtípust használtak. „Vagy nem igaz, hogy megállapított mérete, színe és betűtípusa kell legyen a tábláknak, vagy a váradi önkormányzat megint nem tartja be a saját rendeleteit” – vélekedett. „Az anyanyelvhasználatot szabályozó 2001-ből származó, 215-ös számú, a helyi közigazgatásról szóló törvényben egy szó sincs arról, hogy mi számít kisebbségi feliratnak, azaz arról, hogy tükörfordítást kellene alkalmazni. Ha a törvényben ez lenne, akkor Valea lui Mihait is Mihályvölgyének kellene nevezni, nem pedig Érmihályfalvának.” (Ez egyébként az RMDSZ-sajtóban már meg is történ néhányszor – szerk. megj.) Csomortányi kijelentette, ezek az utcanév-fordítások nem egyebek, mint a váradi magyarság szembeköpése. Bartha hozzáfűzte, a fordítónak ki kellene járnia újra a nyolc osztályt, de magyarnak is kellene lennie és feltétlenül váradinak.
Csomortányi tudatta, az önkormányzat honlapján, a www.orade.ro-n a magyar zászló színeire kattintva megtalálható az utcanevek listája. Összesen 750 elnevezés van, ebből 350 személynév, amiből 300 román. A többi négyszázzal van a gond. Vannak olyanok, amelyeket le sem fordítottak, pedig le lehetett volna: Inului, Pasului, Rozelor. A Făgăraşului, Târnavelor, Mediaşului, Seleuşului, Peţei utca sincs magyarul, holott ezek a földrajzi elnevezések eredetileg is mind magyarok voltak, amíg románra nem ferdítették őket. Hozzátette, a „magyar” lista hemzseg a hibáktól, például a Războieni utcát Háborúzók utcára fordították. A Sălajului utcát Szalázsnak, a Bârseit Berzának, a Lisaboneit Lisszabona utcának, a Golfuluit Öböl helyett Golf utcának. „Nyilván sokan golfoznak arrafelé” – ironizált az elnökségi tag. Ami régen Bölcsőde utca volt, az románul Leagănului lett, a fordító pedig Hinta utcára keresztelte. Van olyan magyar utcanév, aminek két román elnevezés is megfelel: a Moviliţei és a Măgurei is Halom utca, az Ogorului és a Câmpului is Mező utca, a Vântului és a Crivăţului is Szél utca. A Vágó Iosif maradt ugyanaz, a Fekete Iosif is, a Gheorghe Doja is. „Biztos románok voltak mindhárman” – jegyezte meg Bartha. A Primăriei, amit korábban Városházára kereszteltek, az új listán az idétlen Polgármesteri Hivatal utcája néven jelenik meg. Aztán újabb baromságok következtek a Biró Rozália-féle listáról: a Lacul Roşu nem Gyilkos-tó, hanem Piros tó utca, a Valea Nucului „Nuc völgy” utca, a Viilor Élők utcája, a Sanatoriului az Szenátus utca, az egykori Lovas utca (ma Călăraşilor) Lovaglók utcája; a Banatuluiból Bánat utca lett, végül pedig a legőrületesebb: az egykor Mányoki Ádám, a barokk kimagasló magyar portréfestője nevét viselő, de a kommunisták által Gala Galaction román íróról elnevezett Galacticon Gálára (!) „fordították”. Nagy József elmondta, ezért a gyalázatos munkáért az a felelős, aki kitette a honlapjára. „Amikor azt állítja Biró Rozália, hogy ez hivatalos fordítás, s hogy csak ezeket lehet használni, magyar közösségi vezetőhöz méltatlanul hazudik. Amennyiben ez nem így van, hozza nyilvánosságra, ki volt az az állítólagos hivatalos fordító, aki ezt a kezéből kiadta, ki a felelős azért, hogy lektorálás nélkül kitették a város hivatalos honlapjára és milyen következményei lesznek ennek, és nem mellesleg azt is elárulhatnák, hogy mennyibe kerül ez nekünk” – hangsúlyozta Csomortányi. „Ha ezt Biró Rozália személyesen tetette ki, mondjon le ezek után; egy ilyen gyalázatos utcanévjegyzék elfogadásáért és propagálásáért távozni kell a közéletből” – jelentette ki. Bartha hozzátette, ez a románosítás egyik fajtája. „Ha az RMDSZ-nek ez a célja, jó úton halad” – fűzte hozzá. „Félelmetes, hogy ennyire lenézik Nagyvárad magyar közösségét” – jegyezte meg Csomortányi.
Elmondták, hogy a Teleki (ma Primăriei) utcai Illyés Gyula Könyvesboltban bárki megrendelheti az EMI által szerkesztett, magyar utcaneveket tartalmazó táblákat, ráadásul ingyen.
Ladányi Norbert
2014. október 4.
Lélekbeszédek
(Barátok találkozása Dicsőszentmártonban)
Szeptember 26-án a barátok délutánja volt városunkban: költő, prózaíró, festő, színművész és borász találkozott a közönséggel a művészet ernyője alatt, a barátság jegyében. A találkozót házigazdaként Nagy Endre unitárius lelkész nyitotta meg. Köszöntötte a meghívottakat és a közönséget, hangsúlyozván, hogy igazából könyvbarátok találkozóján veszünk részt, amelyet borbarátok találkozója követ. Bemutatta Kedei Zoltán festőművészt, aki ezúttal íróként is jelentkezik, Hadnagy József költőt, aki gyermekkorát és líceumi éveit Dicsőszentmártonban töltötte, és most hazahozta legújabb verseskötetét rokonainak és barátainak; Bölöni Domokost, az írót és szerkesztőt, aki fél évszázada Dicsőszentmártonban végezte a középiskolát, és a borlovag Seprődi Józsefet, a találkozó egyik főszervezőjét. Székely Szabó Zoltánt, a beszélgetés moderátorát is megismerhettük, megtudtuk, hogy a Marosvásárhelyi Szíművészeti Főiskola végzettje (1976), majd a sepsiszentgyörgyi színház tagja volt (1986-ig). Külföldre emigrált, Bécsben taxizásból tartotta fenn magát, de a színészi hivatásról sem mondott le. Erdélyi és magyarországi előadókat, sőt társulatokat fogadott, és biztosított számukra fellépési lehetőséget, a bécsi magyarok örömére. Több munkája jelent meg nyomtatásban, legutóbbi könyvét (Végtelen farsang… és egyéb politikai szatírák) nemsokára megismerheti a közönség, hiszen a szerző véglegesen hazatelepedik, mégpedig Marosvásárhelyre.
Székely Szabó Zoltán elsőnek Kedei Zoltán festőművészt hozta emberközelbe. Nagy Rozália tiszteletes asszony a festőművész Megtépázott álmodozás című kötetének a fülszövegét olvasta fel, amelyben ez áll: "Kedei Zoltánnak a ceruza és ecset mellé tollat is adott a kezébe az Úr. Vigaszként talán a felhőtlen gyermekkor elveszett édenéért, az ősi tulajdonból kiakolbólított és a lét peremére taszított család kálváriájának enyhítésére, a tehetség és szorgalom szerinti tisztes boldogulás hiányának pótlására. Adta az ecsethez a látomásos lebegést, a színek szeretetét, a formák kedves gyülekezetét, és adta a tollhoz az emlékezés szabadságát, a lélek üvegharangjának csendüléseit, a művészi szép keresésének izzását. Tálentomaival aztán szerény lehetőségei szerint gazdálkodott a művész. Ideje hajlatán része a betakarításnak az is, amit alkotás közben vagy a munka szüneteiben gondol vagy álmodik. Ezek itt egy élet apró villanásai, lélegző gyöngyszemek. Napnyugtakor nem keveredhetnek el a föld porával. A lélek szentjánosbogarai, esti vagy éjszakai halk reflexiók. Kép és szöveg harmonikus együttese: fények és jelek izgalmas muzsikája. Szivárványos ajándék". Nem véletlen, hogy ezt a szép ajánlást az éppen jelen levő Bölöni Domokos írta, hiszen a festőművészt évtizedek óta atyai barátjaként tiszteli.
A műsorvezető felolvasta a könyv Curriculum vitae című szövegét, majd elbeszélgetett a művésszel. A név ugyan Kede helynévhez kapcsolható, de a művész Ravában született, és ide köti gyermekkora, melyet a kommunizmus idején megszakítottak, hisz családját kilakoltatták. A szenvedésekre nem szívesen emlékezik: "Marosvásárhely befogadott, ott éltünk, ott raktam később fészket, és festettem képeimet". A műsorvezető a gyönyörű kötet láttán – színes képeihez kapcsolt reflexiók – rákérdezett: festőember miért ragad tollat? A felelet: "Én alkotó vagyok, nem szabad másolni azt, amit Isten megvalósított, hozzunk létre új alkotást – én ezt próbálom létrehozni… Az élet csodálatos, a test mellett a lelkünk karbantartását is biztosítani kell… Kisegítőként használom az írást, különben az írásban is, a festészetben is inkább az érzelmeimet próbálom elmondani, lírai hangulatban írok, írásaim »a vágyhoz«, a helyzethez való »hozzáállások«".
Bölöni Domokos így összegezte: "A lelked vallatása az írás".
A továbbiakban Hadnagy József került előtérbe. Az ő pályáján is kettősség tapasztalható. Kolozsváron szerzett mérnöki diplomát, 1989 őszén átszökött Magyarországra, jelenleg Debrecenben él családjával együtt, de szívében mindig ott dobog Dicső és környéke, a gyermek- és ifjúkor szépsége. A műsorvezető neki is felteszi a kérdést: hogyan fér meg egymás mellett a mérnök és a költő? A válasz: – Reál és humán jellegű hajlamaim vannak, előbb humán szakra indultam, de apám közgazdasági-mérnöki pályára irányított. Az írás nálam "kedv" kérdése, lehetek szomorú vagy vidám, a fontos, hogy kedvem támadjon írni. A kedv nálam valami titokszerű dolog. Ezután felolvasott Kő és tükör között című új kötetéből. Sokunknak nagyon tetszett a nemrég írt Otthon, Dicsőszentmártonban című verse, melynek alcíme: Zsóka húgomnak, Norvégiába. Összegező, pulzust emelő versnek nevezném, hiszen a költő átéltet-éreztet velünk egy szívbéli sétát a gyermekkortól a temetőig.
Bölöni Domokos szerint a Kő és tükör között "gyűjtőfókusza mindannak, amit a költő eddig írt és megvalósított. Nemcsak jó, de szép is. A fedőlapja is gyönyörű, hiszen Bartha Béla dicsői festőművész Tündérmese című festményének borítóképpé alakított változata (Pereszlényi Helga munkája).
Bölöni Domokos a tizennegyedik könyvét hozta el, ez is karcolatokat, novellákat tartalmaz, címe: Mosolygó kis pöttyös, szovátai pisztráng. Nagy Endre lelkész felolvasta a kötetből a Sánta bolhák farsangja című szatírát. Az írást és az előadót a közönség nagy tapssal jutalmazta.
A moderátornak itt köszönöm meg a műsorvezetést, mely olykor humoros jelenettel társult, mindnyájunk örömére.
A baráti találkozás befejező részét Seprődi József borász, borlovag uralta. Előbb komoly, majd egyre barátibb lett a hangulat, amit tartalmas és hasznos tanácsok mellett a humor is fűszerezett. Úgy gondolom, nem ártana ezeket a "borleckéket" is egyszer összegyűjtve, kötetben látni.
A találkozó végső kicsengéseként hadd idézzem Hadnagy József Csipkebokorláng című versének sorait: "Siker, kudarc el ne feledtesse velem,/ hol születtem, honnan indultam,/ ne felejtsem el, gazdag vagyok, s az maradok, amíg a sejtjeimben/ szülőföldem ege ragyog".
Szlovácsek Ida
Népújság (Marosvásárhely)
(Barátok találkozása Dicsőszentmártonban)
Szeptember 26-án a barátok délutánja volt városunkban: költő, prózaíró, festő, színművész és borász találkozott a közönséggel a művészet ernyője alatt, a barátság jegyében. A találkozót házigazdaként Nagy Endre unitárius lelkész nyitotta meg. Köszöntötte a meghívottakat és a közönséget, hangsúlyozván, hogy igazából könyvbarátok találkozóján veszünk részt, amelyet borbarátok találkozója követ. Bemutatta Kedei Zoltán festőművészt, aki ezúttal íróként is jelentkezik, Hadnagy József költőt, aki gyermekkorát és líceumi éveit Dicsőszentmártonban töltötte, és most hazahozta legújabb verseskötetét rokonainak és barátainak; Bölöni Domokost, az írót és szerkesztőt, aki fél évszázada Dicsőszentmártonban végezte a középiskolát, és a borlovag Seprődi Józsefet, a találkozó egyik főszervezőjét. Székely Szabó Zoltánt, a beszélgetés moderátorát is megismerhettük, megtudtuk, hogy a Marosvásárhelyi Szíművészeti Főiskola végzettje (1976), majd a sepsiszentgyörgyi színház tagja volt (1986-ig). Külföldre emigrált, Bécsben taxizásból tartotta fenn magát, de a színészi hivatásról sem mondott le. Erdélyi és magyarországi előadókat, sőt társulatokat fogadott, és biztosított számukra fellépési lehetőséget, a bécsi magyarok örömére. Több munkája jelent meg nyomtatásban, legutóbbi könyvét (Végtelen farsang… és egyéb politikai szatírák) nemsokára megismerheti a közönség, hiszen a szerző véglegesen hazatelepedik, mégpedig Marosvásárhelyre.
Székely Szabó Zoltán elsőnek Kedei Zoltán festőművészt hozta emberközelbe. Nagy Rozália tiszteletes asszony a festőművész Megtépázott álmodozás című kötetének a fülszövegét olvasta fel, amelyben ez áll: "Kedei Zoltánnak a ceruza és ecset mellé tollat is adott a kezébe az Úr. Vigaszként talán a felhőtlen gyermekkor elveszett édenéért, az ősi tulajdonból kiakolbólított és a lét peremére taszított család kálváriájának enyhítésére, a tehetség és szorgalom szerinti tisztes boldogulás hiányának pótlására. Adta az ecsethez a látomásos lebegést, a színek szeretetét, a formák kedves gyülekezetét, és adta a tollhoz az emlékezés szabadságát, a lélek üvegharangjának csendüléseit, a művészi szép keresésének izzását. Tálentomaival aztán szerény lehetőségei szerint gazdálkodott a művész. Ideje hajlatán része a betakarításnak az is, amit alkotás közben vagy a munka szüneteiben gondol vagy álmodik. Ezek itt egy élet apró villanásai, lélegző gyöngyszemek. Napnyugtakor nem keveredhetnek el a föld porával. A lélek szentjánosbogarai, esti vagy éjszakai halk reflexiók. Kép és szöveg harmonikus együttese: fények és jelek izgalmas muzsikája. Szivárványos ajándék". Nem véletlen, hogy ezt a szép ajánlást az éppen jelen levő Bölöni Domokos írta, hiszen a festőművészt évtizedek óta atyai barátjaként tiszteli.
A műsorvezető felolvasta a könyv Curriculum vitae című szövegét, majd elbeszélgetett a művésszel. A név ugyan Kede helynévhez kapcsolható, de a művész Ravában született, és ide köti gyermekkora, melyet a kommunizmus idején megszakítottak, hisz családját kilakoltatták. A szenvedésekre nem szívesen emlékezik: "Marosvásárhely befogadott, ott éltünk, ott raktam később fészket, és festettem képeimet". A műsorvezető a gyönyörű kötet láttán – színes képeihez kapcsolt reflexiók – rákérdezett: festőember miért ragad tollat? A felelet: "Én alkotó vagyok, nem szabad másolni azt, amit Isten megvalósított, hozzunk létre új alkotást – én ezt próbálom létrehozni… Az élet csodálatos, a test mellett a lelkünk karbantartását is biztosítani kell… Kisegítőként használom az írást, különben az írásban is, a festészetben is inkább az érzelmeimet próbálom elmondani, lírai hangulatban írok, írásaim »a vágyhoz«, a helyzethez való »hozzáállások«".
Bölöni Domokos így összegezte: "A lelked vallatása az írás".
A továbbiakban Hadnagy József került előtérbe. Az ő pályáján is kettősség tapasztalható. Kolozsváron szerzett mérnöki diplomát, 1989 őszén átszökött Magyarországra, jelenleg Debrecenben él családjával együtt, de szívében mindig ott dobog Dicső és környéke, a gyermek- és ifjúkor szépsége. A műsorvezető neki is felteszi a kérdést: hogyan fér meg egymás mellett a mérnök és a költő? A válasz: – Reál és humán jellegű hajlamaim vannak, előbb humán szakra indultam, de apám közgazdasági-mérnöki pályára irányított. Az írás nálam "kedv" kérdése, lehetek szomorú vagy vidám, a fontos, hogy kedvem támadjon írni. A kedv nálam valami titokszerű dolog. Ezután felolvasott Kő és tükör között című új kötetéből. Sokunknak nagyon tetszett a nemrég írt Otthon, Dicsőszentmártonban című verse, melynek alcíme: Zsóka húgomnak, Norvégiába. Összegező, pulzust emelő versnek nevezném, hiszen a költő átéltet-éreztet velünk egy szívbéli sétát a gyermekkortól a temetőig.
Bölöni Domokos szerint a Kő és tükör között "gyűjtőfókusza mindannak, amit a költő eddig írt és megvalósított. Nemcsak jó, de szép is. A fedőlapja is gyönyörű, hiszen Bartha Béla dicsői festőművész Tündérmese című festményének borítóképpé alakított változata (Pereszlényi Helga munkája).
Bölöni Domokos a tizennegyedik könyvét hozta el, ez is karcolatokat, novellákat tartalmaz, címe: Mosolygó kis pöttyös, szovátai pisztráng. Nagy Endre lelkész felolvasta a kötetből a Sánta bolhák farsangja című szatírát. Az írást és az előadót a közönség nagy tapssal jutalmazta.
A moderátornak itt köszönöm meg a műsorvezetést, mely olykor humoros jelenettel társult, mindnyájunk örömére.
A baráti találkozás befejező részét Seprődi József borász, borlovag uralta. Előbb komoly, majd egyre barátibb lett a hangulat, amit tartalmas és hasznos tanácsok mellett a humor is fűszerezett. Úgy gondolom, nem ártana ezeket a "borleckéket" is egyszer összegyűjtve, kötetben látni.
A találkozó végső kicsengéseként hadd idézzem Hadnagy József Csipkebokorláng című versének sorait: "Siker, kudarc el ne feledtesse velem,/ hol születtem, honnan indultam,/ ne felejtsem el, gazdag vagyok, s az maradok, amíg a sejtjeimben/ szülőföldem ege ragyog".
Szlovácsek Ida
Népújság (Marosvásárhely)
2015. december 12.
Érte jött a rubincsőrű kék madár
(Érzelmes búcsú Bartha Béla dicsőszentmártoni művésztől)
"Uram, kérlek, ne csukd be előttem a menny kapuját! Mielőtt belépek, kint hagyom sarum s a föld porát. Pőrén, amilyennek teremtettél, járulok eléd –, nagy kérdéssel jöttem, hogy enyhítsem lelkem kételyét…"
Küldetéses ember voltál, Bartha Béla. Tehetséggel áldott meg az Úr, képzőművész és költő lakott benned, ketten szaporították kérdéseid, növelték kételyeid. Az élet nagy kérdései érdekeltek, de a lét apró gondjai minduntalan beleszóltak a nyugodt meditációba. A társadalmi rend, a hatalom birtokosai és kiszolgálói nem engedtek teret sem a szabad gondolatnak, sem a szabadságnak. Egyenes gerinceteket nem törhették meg, sorstársad, a színművész Visky Árpád emlékére szerzett versedben a keserűség mellett a konok kitartás és a feltétlen tisztesség hangja szólal: "Kár és fáj, hogy piszkok tépték életünk, Hiába imádkoztunk és káromkodtunk, E mocsok század széttépte hegedűnk, Ha nyelvünk vágták, akkor sem hazudtunk."
Békés csillagon vágytál büszkén élni, nem vérrózsás sárkereszten elvérezni. Szülőfölded sosem tagad-tad meg, városodnak közismert személyiségévé tett közösségi munkád, törődésed a rászorulókkal, hiszen nemcsak abban hittél, hogy a megalkotott szépség gyönyörködtet, hanem tudtad, hogy a művészet gyógyító erővel bír, és magad is cselekvően végezted művészetterapeutaként ezt az áldozatos munkát. Városodhoz úgy maradtál hűséges, hogy, bár életed egy részét nem itt töltötted, a Kis-Küküllő parti település mindennapjai, sorsa, jövője mindvégig élénken foglalkoztatott. "Isten markából ide pottyantam", írod kedves versedben: "Lila ködből a fekete lukon át. Az alkotó kezéből kiszakadtam – Homlokomon hagyta ujjlenyomatát. Ezért botorkálok szülőföldemen, Mert énemet máshova programálta: Óceánpartra, hol várt a szerelem, Zöld hullám-csapkodta, vörös korál-partra. Kék kökény-öv szorítja derekamat S halálos gázba fúló naplementék. Klórtól bűzlő csapvíz oltja szomjamat, És nincsenek az eresz alatt fecskék. S ha már ide pottyantam, szárnytalan lény, Mint szőlőlével töltött arany edény – Szidlak vagy gyalázlak, te vagy az enyém: Magyarul Dicső, Románul Târnaveni."
Bajlátta életed, gyakori szenvedéseid, fájdalmaid kevés teret engedtek a derűlátásnak, pedig hittél benne, "Hogy jön majd egy csalántipró nemzedék, És újra friss hárs illatú lesz az ég." Istenkeresésed a költészeted központi gondolatává vált, hiszen a diktatúra átkaiból bőven kijutott neked. Még a kacagásod is szomorú; így fakadsz ki: "Nem kell nekem már az élettől semmi, Hazámban nem tudok kisebbség lenni!" "Ki fának született, haljon meg mint fa", mondod másutt: "Nem mint elsüllyedt hajó tört árbóca." A hatalomnak pedig elszántan veted oda: "Eltiporhatsz, hisz csak egy költő vagyok – Szememből a könny az ég felé csorog."
Számtalan festményed, grafikád sorsa aggodalommal töltött el, jól tudtad: a képzőművészeti hagyatékok gyakran jutnak mostoha sorsra. Okos ötlettel segítettél egy kicsit a halhatatlanságnak: első verseskönyvedet festményeid színes repróival díszíttetted, a másodikat pedig a fekete-fehér grafikáidról készült fotókkal. Költészet és festészet, líra és grafika harmonikusan megférnek egymással.
Látomásaid nagy lélegzetű eposzokba kívánkoztak, de a kínzó gondolatok, a tépelődés gátolta a tág terű alkotómunkát. Minden gondolatod átjárja a félelmetes magány, halálváró verseid szaggatott képei jelzik állapotodat: "Lelkemben röpköd egy fekete lepke, Lüktető virágszívem körül kering, Mintha vágyna illatos szeretetre, Bársonyos szárnyával néha meglegyint. Arcom ablakain becsurran a fény, Fókusza lesi ezt a bizarr táncot. Minden mozdulatából árad a kéj. Mit keres, bölcsőt vagy sírárkot? A pitvar kétezer év temetője; Heródes, Cézár meg Júdás csontváza Korhad ott, Jézus vérfoltos keresztje, S holt üstökösök porladó csóvája.
A Lepke csak kering, mindent számbavesz, Mert a jövő ezred már más szívében lesz."
A Teremtőtől nem is kérsz örök életet, mert fáj a titok, félelmes a végtelen: "Uram! Vigyél vissza, amerről jöttem – Legyek csillag egy fényes temetőben."
Drága Bartha Béla, városodnak hunyorgó csillaga, búcsúznak tőled a küküllői emberek. Búcsúzunk tőled mi, akik tudjuk, hogy egyszer majd a markodból kinő a galagonyabokor, és ráhelyezed a napot nagy piros bogyónak, és szerkesztesz rá egy tökéletes fészket a rubincsőrű kék madár számára. Egyenesen tartod, hogy meg sem rezdül a karod, amely most már az ágak ívéhez hasonlít. Tested kemény földoszlop. Ereid csodálatos ízes csatornák, acélos falaikon fűszeres folyadékot küldesz a galagonyabokor gyökereinek, fényt a piros bogyóhoz hasonlító Napnak, és dalt a rubincsőrű kék madárnak.
Úgy állsz mozdulatlan.
Feletted a Nap Millió Nap.
Egy végtelen fényorgona.
Szállni kezdesz úttalan utakon, hogy megtisztulhass egy égi csillagon.
Hozza el neked a rubincsőrű kék madár az örök tavaszt!
Béke veled!
Bölöni Domokos
Népújság (Marosvásárhely)
(Érzelmes búcsú Bartha Béla dicsőszentmártoni művésztől)
"Uram, kérlek, ne csukd be előttem a menny kapuját! Mielőtt belépek, kint hagyom sarum s a föld porát. Pőrén, amilyennek teremtettél, járulok eléd –, nagy kérdéssel jöttem, hogy enyhítsem lelkem kételyét…"
Küldetéses ember voltál, Bartha Béla. Tehetséggel áldott meg az Úr, képzőművész és költő lakott benned, ketten szaporították kérdéseid, növelték kételyeid. Az élet nagy kérdései érdekeltek, de a lét apró gondjai minduntalan beleszóltak a nyugodt meditációba. A társadalmi rend, a hatalom birtokosai és kiszolgálói nem engedtek teret sem a szabad gondolatnak, sem a szabadságnak. Egyenes gerinceteket nem törhették meg, sorstársad, a színművész Visky Árpád emlékére szerzett versedben a keserűség mellett a konok kitartás és a feltétlen tisztesség hangja szólal: "Kár és fáj, hogy piszkok tépték életünk, Hiába imádkoztunk és káromkodtunk, E mocsok század széttépte hegedűnk, Ha nyelvünk vágták, akkor sem hazudtunk."
Békés csillagon vágytál büszkén élni, nem vérrózsás sárkereszten elvérezni. Szülőfölded sosem tagad-tad meg, városodnak közismert személyiségévé tett közösségi munkád, törődésed a rászorulókkal, hiszen nemcsak abban hittél, hogy a megalkotott szépség gyönyörködtet, hanem tudtad, hogy a művészet gyógyító erővel bír, és magad is cselekvően végezted művészetterapeutaként ezt az áldozatos munkát. Városodhoz úgy maradtál hűséges, hogy, bár életed egy részét nem itt töltötted, a Kis-Küküllő parti település mindennapjai, sorsa, jövője mindvégig élénken foglalkoztatott. "Isten markából ide pottyantam", írod kedves versedben: "Lila ködből a fekete lukon át. Az alkotó kezéből kiszakadtam – Homlokomon hagyta ujjlenyomatát. Ezért botorkálok szülőföldemen, Mert énemet máshova programálta: Óceánpartra, hol várt a szerelem, Zöld hullám-csapkodta, vörös korál-partra. Kék kökény-öv szorítja derekamat S halálos gázba fúló naplementék. Klórtól bűzlő csapvíz oltja szomjamat, És nincsenek az eresz alatt fecskék. S ha már ide pottyantam, szárnytalan lény, Mint szőlőlével töltött arany edény – Szidlak vagy gyalázlak, te vagy az enyém: Magyarul Dicső, Románul Târnaveni."
Bajlátta életed, gyakori szenvedéseid, fájdalmaid kevés teret engedtek a derűlátásnak, pedig hittél benne, "Hogy jön majd egy csalántipró nemzedék, És újra friss hárs illatú lesz az ég." Istenkeresésed a költészeted központi gondolatává vált, hiszen a diktatúra átkaiból bőven kijutott neked. Még a kacagásod is szomorú; így fakadsz ki: "Nem kell nekem már az élettől semmi, Hazámban nem tudok kisebbség lenni!" "Ki fának született, haljon meg mint fa", mondod másutt: "Nem mint elsüllyedt hajó tört árbóca." A hatalomnak pedig elszántan veted oda: "Eltiporhatsz, hisz csak egy költő vagyok – Szememből a könny az ég felé csorog."
Számtalan festményed, grafikád sorsa aggodalommal töltött el, jól tudtad: a képzőművészeti hagyatékok gyakran jutnak mostoha sorsra. Okos ötlettel segítettél egy kicsit a halhatatlanságnak: első verseskönyvedet festményeid színes repróival díszíttetted, a másodikat pedig a fekete-fehér grafikáidról készült fotókkal. Költészet és festészet, líra és grafika harmonikusan megférnek egymással.
Látomásaid nagy lélegzetű eposzokba kívánkoztak, de a kínzó gondolatok, a tépelődés gátolta a tág terű alkotómunkát. Minden gondolatod átjárja a félelmetes magány, halálváró verseid szaggatott képei jelzik állapotodat: "Lelkemben röpköd egy fekete lepke, Lüktető virágszívem körül kering, Mintha vágyna illatos szeretetre, Bársonyos szárnyával néha meglegyint. Arcom ablakain becsurran a fény, Fókusza lesi ezt a bizarr táncot. Minden mozdulatából árad a kéj. Mit keres, bölcsőt vagy sírárkot? A pitvar kétezer év temetője; Heródes, Cézár meg Júdás csontváza Korhad ott, Jézus vérfoltos keresztje, S holt üstökösök porladó csóvája.
A Lepke csak kering, mindent számbavesz, Mert a jövő ezred már más szívében lesz."
A Teremtőtől nem is kérsz örök életet, mert fáj a titok, félelmes a végtelen: "Uram! Vigyél vissza, amerről jöttem – Legyek csillag egy fényes temetőben."
Drága Bartha Béla, városodnak hunyorgó csillaga, búcsúznak tőled a küküllői emberek. Búcsúzunk tőled mi, akik tudjuk, hogy egyszer majd a markodból kinő a galagonyabokor, és ráhelyezed a napot nagy piros bogyónak, és szerkesztesz rá egy tökéletes fészket a rubincsőrű kék madár számára. Egyenesen tartod, hogy meg sem rezdül a karod, amely most már az ágak ívéhez hasonlít. Tested kemény földoszlop. Ereid csodálatos ízes csatornák, acélos falaikon fűszeres folyadékot küldesz a galagonyabokor gyökereinek, fényt a piros bogyóhoz hasonlító Napnak, és dalt a rubincsőrű kék madárnak.
Úgy állsz mozdulatlan.
Feletted a Nap Millió Nap.
Egy végtelen fényorgona.
Szállni kezdesz úttalan utakon, hogy megtisztulhass egy égi csillagon.
Hozza el neked a rubincsőrű kék madár az örök tavaszt!
Béke veled!
Bölöni Domokos
Népújság (Marosvásárhely)
2015. december 12.
Bartha Béla munkássága
Bartha Béla képzőművész, költő, művészetterapeuta Dicsőszentmártonban született 1932. szeptember 24-én. Vegyészeti technikumot végzett szülővárosában, majd 1953-tól műszaki rajzoló a bukaresti Orvosi Műszergyárban. 1957–1958 között politikai elítélt, 1959–1970 között kirakatrendező. 1970–1975 között Szovátafürdőn dekoratőr. 1975-ben megszervezte Erdély első művészetterápia osztályát a dicsőszentmártoni elmekórházban. 1977-ben a bukaresti Alexandru Sahia Filmstúdió filmet készített a művészetterápia osztályról. 1980-ban megszervezte a tölgyesi idegszanatórium művészet-teraápia osztályát. 1983-ban interjút adott a Kolozsvári Rádiónak a művészetterápia hasznosságáról. Tölgyesen dolgozott osztályvezetőként, 2004-es nyugdíjazásáig.
Képzőművészeti munkássága jelentős. 1968-ban Bukarestben elvégzett egy hathónapos tanfolyamot, és reklámgrafikusi képesítést szerzett. 1972-től tagja a romániai hivatásos Képzőművészek Szövetségének. Képzőművészeti biennálékon szerepelt Bukarestben (1961, 1964, 1966, Dalles-terem). 1962-től 1994-ig részt vett a marosvásárhelyi művészek tárlatain. Monumentális munkái: 18 négyzetméteres secco a dicsőszentmártoni Senator bárban; 19 nm-es sgrafitto és 16 nm-es vitro a Városi Kórház előcsarnokában. Rézdomborítások a helyi poliklinikán. Hazai alkotótáborokban vesz részt, szellemi fogyatékos művészek nemzetközi alkotótáborait látogatja művészetterapeutaként Magyarországon. Reprodukciói jelentek meg hazai lapokban, folyóiratokban, könyvgrafikákat készített. Egyéni kiállításai: 1963: kiállítás a dicsői kultúrházban, megnyitotta Szécsi András festőművész. 1979: gyűjteményes kiállítás a dicsői városi múzeum termeiben, a képzőművészeti szövetség részéről megnyitót mondott Gheorghe Olariu elnök és Balázs Imre alelnök. 2003-ban a dicsőszentmártoni Kis-Küküllő Kulturális Központ megalakulása alkalmából retrospektív kiállítást rendezett, amelyet Nagy Miklós Kund műkritikus és Bölöni Domokos író nyitott meg. Beszédet mondott dr. Kakassy Sándor, a Kis-Küküllő Alapítvány elnöke. 2005-ben a Román Televízió magyar nyelvű adásának stábja forgatott filmet a művész lakásán. Ugyanebben az évben nyílt tárlata a városi kultúrházban, a munkákról Răzvan Ducan igazgató beszélt. Több munkája van a román állam tulajdonában és külföldi magángyűjteményekben (Magyarország, Amerika, Németország, Új-Guinea stb.).
Irodalmi tevékenysége is emlékezetes. 1955-ben alapítja meg a dicsőszentmártoni Ady Klubot, 1956-ban részt vett a román–magyar kétnyelvű Tudor Arghezi Irodalmi Kör létrehozásában. 1959-ben ugyanott létrehozta a magyar műkedvelő színtársulatot. Műkedvelő színész, díszlettervező. 2000-ben a helyi Népszínház díszoklevéllel jutalmazta színházi munkásságát. Caragiale-díjas szavaló (Bukarest, 1962). 2002-ben mutatták be Felhőből faragott álom című első verseskönyvét (Impress Kiadó, Marosvásárhely) a városi művelődési házban. A kötetet szerkesztője, Bölöni Domokos méltatta. 2005-től képzőművészeti tárlatokat és író-olvasó találkozókat szervezett a dicsőszentmártoni Magyar Házban.
Egy különös szót köszönhetünk neki, a tűrnövényt, amely szülővárosa nevének játékos magyarintásából ered. Olyan ember ötlötte, aki sok mindent próbált életében, és az élet is meg- és kipróbálta őt. Végül a folyóparti kisvárosban „temette el magát”, vált virtuális barlanglakóvá, de korántsem trogloditává. Bartha Béla a gyógyítás mellett a képzőművészettel, amellett pedig az írással, a verssel és a prózával jegyezte el magát. Nem tartozott a szerencsés emberek közé, talán ezért is sötét a kép, amelyet rajzol „fészkéről”: ”Verebek és csókák városában élek, / Feketerigót gyilkolók városa, / Ahol már fölösleges a dal s az ének, Költőnek, rigónak egy a sorsa.”
A „tűrnövény” szomorkásan árasztja a népéletből ismerős tűrömfű és bajvirág kesernyés illatát, hordozza a poros kisváros minden unalmát, sóhajtja az elvágyódás hiábavalóságát. Aki ittmarad, a művészetben nem viheti sokra, a megmérettetéshez országos és nemzetközi terek, fórumok kellenek. Akiből lett valaki, mind másutt vált valakivé; lám csak, Sipos Domokos is, a legkiválóbb tehetség, korán kihunyt, pedig ha elmegy és az egészsége is megmarad, a legnagyobbak közé írhatta volna be magát.
Bartha Béla nem ült tétlenül, szüntelenül dolgozott. Grafikái, festményei népesítik be szerény lakását, asztala tele kéziratokkal. 2002-ben (72 éves korában!) jelent meg az Impress kiadónál Felhőből faragott álom című könyve, amelyben a versek mellett helyet kapott festményeinek negyven színes reprodukciója. Második verseskönyve, A vándor éneke 2008-ban jelent meg, ezt grafikáinak válogatott csokrával tette élménydúsabbá.
Intézményes támogatásra nem számíthatott, rokonok, barátok segítették. Az idill, melyet korábban festői képben ecsetelt, csak egyik-másik versében jelenik meg: „Mellettem suhan az idő, én várok, / A selymesen gubódzó csendben. / Bebalzsamoznak üdvözítő álmok / Zsongító dalt éneklő kötelekbe.” Munkába menekítette nyomasztó magányát. A rajzolás, festés, írás egyfajta menekülés is volt az álomlétbe: „A karosszék dalolni kezd egy nótát, / Dallá leszek, és nincs több szomorúság.”
Bartha Béla hosszas betegség után, 2015. december 4-én, pénteken hunyt el. Temetése 2015. december 6-án, vasárnap volt, a dicsőszentmártoni sírkertben.
surlottgradics.wordpress.com
Bartha Béla képzőművész, költő, művészetterapeuta Dicsőszentmártonban született 1932. szeptember 24-én. Vegyészeti technikumot végzett szülővárosában, majd 1953-tól műszaki rajzoló a bukaresti Orvosi Műszergyárban. 1957–1958 között politikai elítélt, 1959–1970 között kirakatrendező. 1970–1975 között Szovátafürdőn dekoratőr. 1975-ben megszervezte Erdély első művészetterápia osztályát a dicsőszentmártoni elmekórházban. 1977-ben a bukaresti Alexandru Sahia Filmstúdió filmet készített a művészetterápia osztályról. 1980-ban megszervezte a tölgyesi idegszanatórium művészet-teraápia osztályát. 1983-ban interjút adott a Kolozsvári Rádiónak a művészetterápia hasznosságáról. Tölgyesen dolgozott osztályvezetőként, 2004-es nyugdíjazásáig.
Képzőművészeti munkássága jelentős. 1968-ban Bukarestben elvégzett egy hathónapos tanfolyamot, és reklámgrafikusi képesítést szerzett. 1972-től tagja a romániai hivatásos Képzőművészek Szövetségének. Képzőművészeti biennálékon szerepelt Bukarestben (1961, 1964, 1966, Dalles-terem). 1962-től 1994-ig részt vett a marosvásárhelyi művészek tárlatain. Monumentális munkái: 18 négyzetméteres secco a dicsőszentmártoni Senator bárban; 19 nm-es sgrafitto és 16 nm-es vitro a Városi Kórház előcsarnokában. Rézdomborítások a helyi poliklinikán. Hazai alkotótáborokban vesz részt, szellemi fogyatékos művészek nemzetközi alkotótáborait látogatja művészetterapeutaként Magyarországon. Reprodukciói jelentek meg hazai lapokban, folyóiratokban, könyvgrafikákat készített. Egyéni kiállításai: 1963: kiállítás a dicsői kultúrházban, megnyitotta Szécsi András festőművész. 1979: gyűjteményes kiállítás a dicsői városi múzeum termeiben, a képzőművészeti szövetség részéről megnyitót mondott Gheorghe Olariu elnök és Balázs Imre alelnök. 2003-ban a dicsőszentmártoni Kis-Küküllő Kulturális Központ megalakulása alkalmából retrospektív kiállítást rendezett, amelyet Nagy Miklós Kund műkritikus és Bölöni Domokos író nyitott meg. Beszédet mondott dr. Kakassy Sándor, a Kis-Küküllő Alapítvány elnöke. 2005-ben a Román Televízió magyar nyelvű adásának stábja forgatott filmet a művész lakásán. Ugyanebben az évben nyílt tárlata a városi kultúrházban, a munkákról Răzvan Ducan igazgató beszélt. Több munkája van a román állam tulajdonában és külföldi magángyűjteményekben (Magyarország, Amerika, Németország, Új-Guinea stb.).
Irodalmi tevékenysége is emlékezetes. 1955-ben alapítja meg a dicsőszentmártoni Ady Klubot, 1956-ban részt vett a román–magyar kétnyelvű Tudor Arghezi Irodalmi Kör létrehozásában. 1959-ben ugyanott létrehozta a magyar műkedvelő színtársulatot. Műkedvelő színész, díszlettervező. 2000-ben a helyi Népszínház díszoklevéllel jutalmazta színházi munkásságát. Caragiale-díjas szavaló (Bukarest, 1962). 2002-ben mutatták be Felhőből faragott álom című első verseskönyvét (Impress Kiadó, Marosvásárhely) a városi művelődési házban. A kötetet szerkesztője, Bölöni Domokos méltatta. 2005-től képzőművészeti tárlatokat és író-olvasó találkozókat szervezett a dicsőszentmártoni Magyar Házban.
Egy különös szót köszönhetünk neki, a tűrnövényt, amely szülővárosa nevének játékos magyarintásából ered. Olyan ember ötlötte, aki sok mindent próbált életében, és az élet is meg- és kipróbálta őt. Végül a folyóparti kisvárosban „temette el magát”, vált virtuális barlanglakóvá, de korántsem trogloditává. Bartha Béla a gyógyítás mellett a képzőművészettel, amellett pedig az írással, a verssel és a prózával jegyezte el magát. Nem tartozott a szerencsés emberek közé, talán ezért is sötét a kép, amelyet rajzol „fészkéről”: ”Verebek és csókák városában élek, / Feketerigót gyilkolók városa, / Ahol már fölösleges a dal s az ének, Költőnek, rigónak egy a sorsa.”
A „tűrnövény” szomorkásan árasztja a népéletből ismerős tűrömfű és bajvirág kesernyés illatát, hordozza a poros kisváros minden unalmát, sóhajtja az elvágyódás hiábavalóságát. Aki ittmarad, a művészetben nem viheti sokra, a megmérettetéshez országos és nemzetközi terek, fórumok kellenek. Akiből lett valaki, mind másutt vált valakivé; lám csak, Sipos Domokos is, a legkiválóbb tehetség, korán kihunyt, pedig ha elmegy és az egészsége is megmarad, a legnagyobbak közé írhatta volna be magát.
Bartha Béla nem ült tétlenül, szüntelenül dolgozott. Grafikái, festményei népesítik be szerény lakását, asztala tele kéziratokkal. 2002-ben (72 éves korában!) jelent meg az Impress kiadónál Felhőből faragott álom című könyve, amelyben a versek mellett helyet kapott festményeinek negyven színes reprodukciója. Második verseskönyve, A vándor éneke 2008-ban jelent meg, ezt grafikáinak válogatott csokrával tette élménydúsabbá.
Intézményes támogatásra nem számíthatott, rokonok, barátok segítették. Az idill, melyet korábban festői képben ecsetelt, csak egyik-másik versében jelenik meg: „Mellettem suhan az idő, én várok, / A selymesen gubódzó csendben. / Bebalzsamoznak üdvözítő álmok / Zsongító dalt éneklő kötelekbe.” Munkába menekítette nyomasztó magányát. A rajzolás, festés, írás egyfajta menekülés is volt az álomlétbe: „A karosszék dalolni kezd egy nótát, / Dallá leszek, és nincs több szomorúság.”
Bartha Béla hosszas betegség után, 2015. december 4-én, pénteken hunyt el. Temetése 2015. december 6-án, vasárnap volt, a dicsőszentmártoni sírkertben.
surlottgradics.wordpress.com
2016. június 17.
Nyílik a Bartha Béla Képtár Dicsőszentmártonban
A dicsőszentmártoni Magyar Ház Kuratóriuma, a Sipos Domokos Művelődési Egyesület és az Alsó Kis-Küküllő Menti Magyar Ifjúság Szövetsége közös rendezvényén, június 19-én, vasárnap 17 órakor a Magyar Házban avatják fel a város tavaly elhunyt képzőművésze nevét viselő képtárat. A költőként is kitűnt alkotó festményei, grafikái, más művei nagy részét a Magyar Ház Kuratóriumára hagyta, az adományozott alkotások egy része látható a Bartha Béla Képtárban. Az ünnepélyes megnyitó meghívottja Nagy Miklós Kund művészeti író és Bölöni Domokos író. Fellépnek a helyi Népszínház művészei, a Debrecenben élő költő, Hadnagy József verssel emlékezik az egykori barátra. A helyszínen kisorsolnak egy Bartha Béla-akvarellt és egy grafikát. A művész munkáiból vásárolhatnak is az érdeklődők.
Népújság (Marosvásárhely)
A dicsőszentmártoni Magyar Ház Kuratóriuma, a Sipos Domokos Művelődési Egyesület és az Alsó Kis-Küküllő Menti Magyar Ifjúság Szövetsége közös rendezvényén, június 19-én, vasárnap 17 órakor a Magyar Házban avatják fel a város tavaly elhunyt képzőművésze nevét viselő képtárat. A költőként is kitűnt alkotó festményei, grafikái, más művei nagy részét a Magyar Ház Kuratóriumára hagyta, az adományozott alkotások egy része látható a Bartha Béla Képtárban. Az ünnepélyes megnyitó meghívottja Nagy Miklós Kund művészeti író és Bölöni Domokos író. Fellépnek a helyi Népszínház művészei, a Debrecenben élő költő, Hadnagy József verssel emlékezik az egykori barátra. A helyszínen kisorsolnak egy Bartha Béla-akvarellt és egy grafikát. A művész munkáiból vásárolhatnak is az érdeklődők.
Népújság (Marosvásárhely)
2016. június 25.
A rubincsőrű kék madár fészkére száll…
Bartha Béla Képtár Dicsőszentmártonban
"Egyszer majd markomból kinő a galagonyabokor/ És ráhelyezem a napot nagy piros bogyónak és/ Szerkesztek rá egy tökéletes madárfészket/ Egy rubincsőrű kék madár számára és/ Meg sem rezdül a karom.../ Így állok mozdulatlan/ Felettem a Nap/ Millió Nap/ Végtelen fényorgona/ A HALHATATLANSÁG himnuszát zengi/A földnek/A napnak/A galagonyabokornak/ És a bíborcsőrű madárnak./ MEGJÖTT A TAVASZ! (Bartha Béla: Megjött a tavasz)
Június 19-én a dicsőszentmártoni Magyar Házban a város műélvező közönsége a Bartha Béla Képtár avatóünnepségére gyűlt össze. A galériának nevet adó, tavaly elhunyt festő versének hangulatában zajlott az emlékezés. Bartha Béla festőművész 1932-ben született Dicsőszentmártonban. Szeretett szülővárosát verseiben számtalanszor "elsiratta", "verebek és csókák" városának is nevezte, mert néha úgy érezte, olyan hely, " Ahol már fölösleges a dal s ének,/ Költőnek s rigónak halál a sorsa.// Körben a dombok, mint egy gyászkoszorú,/ Rajta íratlan szalag a Küküllő,/ Hamut szór rám az ég, s arcom szomorú". Művei egy részét mégis rá örökítette. A dicsői magyar közösségnek, a három történelmi egyház tulajdonában lévő Magyar Háznak adományozta alkotói tevékenysége jelentős részét, azzal a meghagyással, hogy halála után a Magyar Ház nagytermében létrejöhessen a Bartha Béla Képtár.
Az adománylevél tanúsága szerint 57 bekeretezett olajfestmény és akvarell, 34 grafika, 20 darab kisméretű olajfestmény (Erdősorozat), 6 darab tiszafa szobor, gipszből készült viaszgyertya prototípusok, kerámiák és jelentős számú képzőművészeti és irodalmi vonatkozású könyv, melyek hasonlóképpen a képtár, valamint az Árva Bethlen Kata Könyvtár könyvállományába kerültek. Bartha Béla munkásságáról most csak annyit, hogy 1975-ben szervezi meg a művészetterápiai osztályt a dicsőszentmártoni ideggyógyászati szak- kórházban, majd a tölgyesi ideggyógyászati szanatóriumban. Sokoldalú tehetség, festőként a legismertebb.1972-től tagja a Romániai Képzőművészek Szövetségének. Képzőművészeti biennálékon szerepel alkotásaival, egyéni és csoportos kiállításokon vesz részt szülővárosában, valamint Marosvásárhelyen és Bukarestben. Műkedvelő színész, a dicsőszentmártoni Népszínház díszlettervezője, Caragiale-díjas szavaló, költő, a Sipos Domokos Művelődési Egyesület aktív tagja volt. Két verseskötete jelent meg, 2002-ben a Felhőből faragott álom, valamint 2008-ban a Vándor éneke című, mindkettő a jó barát Bölöni Domokos író szerkesztésében és gondozásában Az első kötet zárófejezete Bartha Béla néhány olajfestményének reprodukcióival egészül ki, míg a második kötet grafikai munkáiba enged bepillantást.
A képtárnyitón Nagy Miklós Kund művészeti író beszélt róla. Méltatta Bartha Béla művészi, emberi erényeit, jelezte válságos időszakait. Elmondta, hogy a festő hagyatéka jóval nagyobb, mint amit a galériában láthat a közönség. Jelentős része az unitárius egyház régi iskolaépületében található. Azok a pasztellképek, akvarellek a tájélmény elsődleges kivetítéseként a művészetben kevésbé jártas nézőkhöz közelebb állnak. A Magyar Házban kiállított olajfestmények inkább az elvonatkoztatás, az absztrakció jegyében születtek, olyan képzőművészeti törekvések megnyilatkozásai, amelyek annak idején több jeles kortárs maros- vásárhelyi alkotóra is hatással voltak. A képek korhangulatot tükröznek, érzelmi válságokról, a festő aggodalmairól is hírt adnak. Izgatta a szórványosodás, falvaink elnéptelenedése, a faluközösségek bomlása, a pusztítás megál- líthatatlansága. Grafikai rajzai olyan helyeken készültek, ahol magányos volt, például Tölgyesen, és naplószerűen valóságosak. Egyik-másik alapul szolgált későbbi nagyobb kompozíciókhoz. Sokoldalú- ságát faragott famunkák, kerámiák is tanúsítják. Mint általában a több síkon alkotó emberek, ő is dilemmákkal szembesült: kereste az igazi arcát, identitását. Színekben látta a világot, gyakorta sötét színekben, hiszen a kor is, amelyben élt, fokozta zaklatott lelkiállapotát. De a lehetséges boldogság reménye is fel-felvillan a vásznakon, mint az utolsóként datált képén is, a Kék madár című olajfestményen – fejtette ki gondolatait Nagy Miklós Kund.
A festőművész jó barátja, a dicsőszentmártoni, jelenleg Debrecenben élő és alkotó Hadnagy József költő verssel adózott Bartha Béla emlékének. A költemény a Tündérmese című festmény margójára született.
Gagyi Béla tanár, a Magyar Ház kuratóriumának tagja az ünnepség házigazdájaként köszönetét fejezte ki Tódor (szül. Bartha) Izabellának, a művész lányának, hogy beleegyezésével lehetővé tette a képtár létrejöttét.
Doszlop Lídia Naómi
Népújság (Marosvásárhely)
Bartha Béla Képtár Dicsőszentmártonban
"Egyszer majd markomból kinő a galagonyabokor/ És ráhelyezem a napot nagy piros bogyónak és/ Szerkesztek rá egy tökéletes madárfészket/ Egy rubincsőrű kék madár számára és/ Meg sem rezdül a karom.../ Így állok mozdulatlan/ Felettem a Nap/ Millió Nap/ Végtelen fényorgona/ A HALHATATLANSÁG himnuszát zengi/A földnek/A napnak/A galagonyabokornak/ És a bíborcsőrű madárnak./ MEGJÖTT A TAVASZ! (Bartha Béla: Megjött a tavasz)
Június 19-én a dicsőszentmártoni Magyar Házban a város műélvező közönsége a Bartha Béla Képtár avatóünnepségére gyűlt össze. A galériának nevet adó, tavaly elhunyt festő versének hangulatában zajlott az emlékezés. Bartha Béla festőművész 1932-ben született Dicsőszentmártonban. Szeretett szülővárosát verseiben számtalanszor "elsiratta", "verebek és csókák" városának is nevezte, mert néha úgy érezte, olyan hely, " Ahol már fölösleges a dal s ének,/ Költőnek s rigónak halál a sorsa.// Körben a dombok, mint egy gyászkoszorú,/ Rajta íratlan szalag a Küküllő,/ Hamut szór rám az ég, s arcom szomorú". Művei egy részét mégis rá örökítette. A dicsői magyar közösségnek, a három történelmi egyház tulajdonában lévő Magyar Háznak adományozta alkotói tevékenysége jelentős részét, azzal a meghagyással, hogy halála után a Magyar Ház nagytermében létrejöhessen a Bartha Béla Képtár.
Az adománylevél tanúsága szerint 57 bekeretezett olajfestmény és akvarell, 34 grafika, 20 darab kisméretű olajfestmény (Erdősorozat), 6 darab tiszafa szobor, gipszből készült viaszgyertya prototípusok, kerámiák és jelentős számú képzőművészeti és irodalmi vonatkozású könyv, melyek hasonlóképpen a képtár, valamint az Árva Bethlen Kata Könyvtár könyvállományába kerültek. Bartha Béla munkásságáról most csak annyit, hogy 1975-ben szervezi meg a művészetterápiai osztályt a dicsőszentmártoni ideggyógyászati szak- kórházban, majd a tölgyesi ideggyógyászati szanatóriumban. Sokoldalú tehetség, festőként a legismertebb.1972-től tagja a Romániai Képzőművészek Szövetségének. Képzőművészeti biennálékon szerepel alkotásaival, egyéni és csoportos kiállításokon vesz részt szülővárosában, valamint Marosvásárhelyen és Bukarestben. Műkedvelő színész, a dicsőszentmártoni Népszínház díszlettervezője, Caragiale-díjas szavaló, költő, a Sipos Domokos Művelődési Egyesület aktív tagja volt. Két verseskötete jelent meg, 2002-ben a Felhőből faragott álom, valamint 2008-ban a Vándor éneke című, mindkettő a jó barát Bölöni Domokos író szerkesztésében és gondozásában Az első kötet zárófejezete Bartha Béla néhány olajfestményének reprodukcióival egészül ki, míg a második kötet grafikai munkáiba enged bepillantást.
A képtárnyitón Nagy Miklós Kund művészeti író beszélt róla. Méltatta Bartha Béla művészi, emberi erényeit, jelezte válságos időszakait. Elmondta, hogy a festő hagyatéka jóval nagyobb, mint amit a galériában láthat a közönség. Jelentős része az unitárius egyház régi iskolaépületében található. Azok a pasztellképek, akvarellek a tájélmény elsődleges kivetítéseként a művészetben kevésbé jártas nézőkhöz közelebb állnak. A Magyar Házban kiállított olajfestmények inkább az elvonatkoztatás, az absztrakció jegyében születtek, olyan képzőművészeti törekvések megnyilatkozásai, amelyek annak idején több jeles kortárs maros- vásárhelyi alkotóra is hatással voltak. A képek korhangulatot tükröznek, érzelmi válságokról, a festő aggodalmairól is hírt adnak. Izgatta a szórványosodás, falvaink elnéptelenedése, a faluközösségek bomlása, a pusztítás megál- líthatatlansága. Grafikai rajzai olyan helyeken készültek, ahol magányos volt, például Tölgyesen, és naplószerűen valóságosak. Egyik-másik alapul szolgált későbbi nagyobb kompozíciókhoz. Sokoldalú- ságát faragott famunkák, kerámiák is tanúsítják. Mint általában a több síkon alkotó emberek, ő is dilemmákkal szembesült: kereste az igazi arcát, identitását. Színekben látta a világot, gyakorta sötét színekben, hiszen a kor is, amelyben élt, fokozta zaklatott lelkiállapotát. De a lehetséges boldogság reménye is fel-felvillan a vásznakon, mint az utolsóként datált képén is, a Kék madár című olajfestményen – fejtette ki gondolatait Nagy Miklós Kund.
A festőművész jó barátja, a dicsőszentmártoni, jelenleg Debrecenben élő és alkotó Hadnagy József költő verssel adózott Bartha Béla emlékének. A költemény a Tündérmese című festmény margójára született.
Gagyi Béla tanár, a Magyar Ház kuratóriumának tagja az ünnepség házigazdájaként köszönetét fejezte ki Tódor (szül. Bartha) Izabellának, a művész lányának, hogy beleegyezésével lehetővé tette a képtár létrejöttét.
Doszlop Lídia Naómi
Népújság (Marosvásárhely)