Középpontban Erdővidék értékei
Talán nem sikerült minden úgy, ahogy a szervezők, illetve a résztvevők elképzelték, ám az első alkalommal Bölönben megrendezett Erdővidék az én hazám fesztivál a szerethető események közé sorolható.
Péntek délelőtt négy erdővidéki ifjúsági egyesület részvételével gondjaikról, munkájukról beszélgettek. A sepsiszentgyörgyi Demokrácia Központ ügyvezetője, Nemes Előd tartott előadást, majd együtt elemezték, mit lehetne tenni, hogy a régióban jelentősebb ifjúsági élet legyen. A délután folyamán ifj. Kozma Albert unitárius és Bartha Attila református lelkész a falu történetéről értekezett, este pedig mások mellett fellépett a kézdivásárhelyi Fejér Lilla és a Csillag születik idei győztese, László Attila.
Szombaton tartották a Kék Virág Szavaló- és Néptánctalálkozót, ezen a vártnál kevesebben jelentkeztek, mindössze nyolc település képviseltette magát, de a zsűri és a közönség is elégedett volt az előadásokkal. A szavalóknak Wass Albert Ébredj, magyar című versét és egy szabadon választott költeményt kellett előadniuk, legmeggyőzőbbnek a középajtai Bódi Rozália, a vargyasi Máthé Zsuzsa és a kökösi Györgyilyés Boróka bizonyult. A legjobb népdalénekesnek járó díjat a baróti Virág Csilla kapta, aki a szavalásban is bizonyító Bódi Rozáliát és a helybeli Gergely Erikát előzte meg, különdíjat a bölöni, de Nagyajtán tanuló Boda Szabina kapott. A községi könyvtárban Bölöni Farkas Sándor Kolozsvárról beszerzett kéziratának másolataiból – utazásairól, bölöni és kolozsvári életéről írt jegyzeteiből és öt végrendelet is megtekintető volt – nyílt kiállítás. Sikeresek voltak az Erzsébet parkban tartott tevékenységek, munkájukat népszerűsítették a baróti környezetvédő egyesület tagjai, az Izabella Alapítvány munkatársai és a vargyasi Rika Kulturális és Sportegyesület. Utóbbiak asztalánál több tucat gyermek és felnőtt gyűlt össze kézműveskedni, majd a hagyományos Szende-bálon nem volt hiány mulatni vágyókból és csinos lányokból sem, a legszebbnek járó elismerést a tizenöt esztendős, Sepsiszentgyörgyön tanuló bölöni Nagy Kinga kapta.
Hecser László. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Új könyv, új lelkész (Élő egyház Bölönben)
Fancsal Zsolt volt bölöni református lelkipásztor úgy távozott szolgálati helyéről, hogy 400 oldalra terjedő egyháztörténeti kötetet hagyott maga után (Múltunkban a jövőnk, jövőnkben a múltunk. A bölöni református egyházközség története. Hiperborea Könyvkiadó, Torda, 2010). A csodálatos Babits-idézettel nyíló kötet ajánlóját Demeter László jegyzi.
A mű nagy erénye – írja Demeter –, hogy helyi levéltári forrásokra támaszkodva részletekbe menően mutatja be az egyházközség történetét. Méltán sorolhatjuk ezt a vaskos kötetet olyan jeles erdővidéki egyháztörténeti kiadványok közé, mint Benkő József Filius Posthumusa vagy Veszely Károly, Karácsony Béla, Máthé János hasonló jellegű, dokumentumértékű munkái. Kiérdemli ez a könyv a monográfia minősítést is, az olvasó az egyház életének minden vetületéről kap benne eligazítást. A mindennapi olvasó számára nem könnyű olvasmány a nagy részletességgel és gazdag dokumentációs anyaggal elkészített munka. A szerzőnek részletesen ki kellett térnie arra az időszakra, amikor a bölöni reformátusok és unitáriusok közösen használták a ma már nem létező templomot, miként arra a felhőtlennek nem nevezhető időszakra is, amikor a két felekezet már külön járta élete útját. A bölöni történelmi magyar egyházak históriája akkor lesz majd kerek, ha ily részletesen olvashatjuk az unitárius eklézsia történetét is. Tiszteletes Fancsal Zsolt, jelenleg magyarhermányi lelkipásztor nevéhez nemcsak a bemutatott kötet, hanem a műemlék református templom teljes felújítása és pezsgő közművelődési tevékenység kapcsolódott.
A 197 tagú bölöni gyülekezet az év elején örömmel fogadta tiszteletes Bartha Attila 42 éves új lelkészt. A révkomáromi Selye János Egyetem teológia karának végzettjeként Szlovákiában szentelték magyar pappá. A baróti református gyülekezet irodavezető segédlelkésze volt, amikor a bölöniek meghívták a megüresedett eklézsiába. Első önálló szolgálati helyén feleségével együtt újszülött kislányuknak örvendhetnek. A gyülekezet gondnoka Boda Dénes.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Emléktáblát avattak Bölönben
Előadással és kiállítással tisztelegtek az áldozatok előtt
Bölönben november 13-án, vasárnap koradélután zimankós, téli időjárási körülmények között avatták fel azt a táblát, mely a helybéli unitárius templom tornyának falán kapott helyet, és az 1944–45-ben a földvári fogolytáborban, illetve más fogolytáborokban meghalt vagy szenvedéseket átélt bölöni magyar foglyoknak állít emléket.
Az emléktábla-avatást megelőzően a templom melletti unitárius szeretetotthonban megemlékező istentiszteletet tartottak, ugyanitt Ungvári Barna András uzoni református lelkipásztornak a földvári fogolytáborról szóló, vetített képes előadását is meghallgathatták az érdeklődök. Ennek során a földvári fogolytábor létrejöttének előzményeit is taglalta, aztán túlélők vallomásai, valamint a fennmaradt dokumentumok alapján értekezett az ott történtekről, és beszámolt arról is, miként állítottak emlékművet az áldozatoknak.
A szeretetotthonban jelenlevőkhöz először Bartha Attila bölöni református lelkész szólt, majd Ungvári Barna András olvasott fel igét. Mint hangsúlyozta, megmaradás és élet csak ott van, ahol hit is van, ezt a gondolatot mélyíti el a sok, a földvári fogolytábort túlélt ember vallomása is, mely szerint, az embert próbáló körülmények között, aki hitét elvesztette, az menthetetlenül pusztulásra volt ítélve. Kitért arra is, hogy az emberek, a múlt sok figyelmeztető jele ellenére, manapság sem értik egymást, mi több, mi, erdélyi magyarok ráadásul könnyen feladjuk önmagunkat, elveinket, nem tudjuk életünket a szeretet, a békesség útjaira terelni. „Ne legyünk reményt vesztettek, ápoljuk őseink hagyatékát, a hitet, mely megtartotta őket” – figyelmeztetett beszédében.
Kozma Albert bölöni unitárius lelkész a korunkat emésztő dilemmát, a menni vagy maradni kérdését boncolgatta ama példa tükrében is, melyet a földvári fogolytáborba hurcoltak állítottak elénk: „Ők vállalták a raboskodást, akár a halált is a szülőföldön maradás fejében” – hangoztatta. Az ismeretek szerint – mint elhangzott – a földvári fogolytábornak két bölöni áldozata volt, Vajda György és Vajda Albert, ám a most állított tábla további 51 bölöni magyar ember emléke előtt is tiszteleg – ugyanis összesen ötvenhárman haltak meg a háború után a különböző fogolytáborokban.
Az istentisztelet és az előadás után megkoszorúzták az emléktáblát, majd a Lőfi Áron Konferenciaközpontban berendezett, a földvári fogolytáborról szóló kiállítást tekinthették meg az emlékezők, melyet szintén Ungvári Barna lelkipásztor mutatott be.
Böjte Ferenc
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A bölöni áldozatokra emlékeztek
A Magyarország kormánya által meghirdetett Gulag Emlékévhez igazodva vasárnap Bölönben megemlékeztek a barcaföldvári fogolytábor rabjairól és az ott elhunytakról, szóltak a táborban történtekről, életről, emberségről és halálról, majd kiállításon mutatták be e kegyetlen idők dokumentumait. Az unitárius szeretetotthont zsúfolásig megtöltő eseményt a bölöni református tiszteletes, Bartha Attila szavai nyitották meg. Imája során úgy fogalmazott: a háború azért törhetett ki, majd azt követően azért jöhettek létre fogolytáborok, és ott azért történhetett megannyi rémség, mert az emberek elfordultak Istentől, s szívükben nem a szeretet, hanem a gyűlölet lelt otthonra. Ha azt szeretnénk, hogy többet ne forduljon testvér testvér ellen, s hallgassanak a fegyverek, ismerjük meg az Istent – mondotta a lelkész.
Ungvári Barna András uzoni református lelkipásztor Jeremiás próféta könyvéből kölcsönzött igére alapozta beszédét. Mint mondotta, bár a történet régi, Krisztus előtt fél évezreddel született, ám üzen a mának is: a hitet vesztettek elvesznek, a hívők megmaradnak. Így volt ez a barcaföldvári táborban is: azok, akik a reményt feladták, ma az elmúlt évtizedekben felszámolt sírokban alusszák örök álmukat, ám sokan hazatértek azok közül, akik Istenbe vetették hitüket. „Megmaradás és élet csak ott van, ahol hit – tanúbizonyságot tehetnek mindazok, akik élték azt a kort. Nem szabad csüggedni! Ezt mondta az Úristen a zsidóknak, ezt mondta a fogolytábor lakóinak is; soha nem szabad reményt vesztenünk.”
Ifjabb Kozma Albert helybeli unitárius lelkipásztor a frontharcosokat példaképként állította a ma nemzedéke elé: sokaknak megvolt a lehetőségük, hogy a háború végén elhagyják szülőföldjüket, a távoli idegenben biztonságosabb helyet, boldogabb jövőt keressenek, de a haza hívó szava sokszor erősebb volt minden ígéretnél. Ezeket a jó magyarságtudattal megáldott embereket tette a román hatalom fogollyá, próbálta megtörni, vallásukat és jövőbe vetett hitüket elvenni. A tiszteletes úgy vélte, a mindenkori román kormány semmit sem változtatott célkitűzésein, ma is közösségünket gyengítené, számolná fel, fontos tehát, hogy elődeink áldozatvállalásából erőt merítve tegyünk a holnap érdekében.
Ungvári Barna András A megmaradás kövei című előadásában a barcaföldvári fogolytáborról szólt. Az elmúlt két évtizedben összegyűjtött korabeli dokumentumok, valamint a tábor poklát megjártak visszaemlékezései alapján elevenítette fel, milyen is volt, milyen is lehetett ott hetven éve az élet. A gyatra élelmezés és az életkörülmények hatására hamarosan fertőző betegségek pusztítottak, az orvosoknak csak kezdetleges felszerelések s jóformán semmi gyógyszer nem állt rendelkezésükre, s bár tudásuk legjavát nyújtották – érkezésük után negyedére esett vissza az elhunytak száma! –, napirenden voltak a temetések. Hogy hányan hunytak el, nem tudni, ugyanis a hivatalos adatok, illetve a túlélők visszaemlékezései igencsak különböznek. A román hatalom a ’89-es fordulat után is megpróbálta bagatellizálni az ügyet – a korabeli brassói sajtóban olyan cikk is megjelent, amely kétségbe vonta, egyáltalán volt-e Földváron fogolytábor! –, majd az emlékműállítást próbálták megakadályozni; hiába tartottak be minden formaságot, az akkori helyi elöljáró az avatást követően néhány órával elhordatta, s csak két év múltán, bírósági ítélet hatására állíttatta vissza.
Ungvári Barna András szólt a két bölöni áldozatról, Vajda Györgyről és Vajda Albertről is, a teremben levő idősek közül többen is adalékokkal egészítették ki történetüket. A bölöni unitárius egyház gondnoka, Uzoni István úgy vélte, a mai ifjúsággal meg kell ismertetni a háború hőseinek nevét és tetteit, az orosz és román fogolytáborokban sínylődők életútját, s ápolni kell emléküket.
A toronybejárat fölé elhelyezett emléktáblát – felirata: Az 1944–45-ben a földvári fogolytáborban, illetve a más fogolytáborokban meghalt vagy szenvedett bölöni magyar foglyok emlékére – Ungvári Barna András avatta fel, majd a kegyelet virágait helyezték el.
A Lőfi Áron Konferenciaközpontban a földvári fogolytáborról szóló vándorkiállítást nyitották meg. Összeállítói régi levelek, személyes hangvételű visszaemlékezések, a táborban készített összesítések, névsorok, bizonylatok és újságcikkek segítségével elevenítették fel a fogságot szenvedők mindennapjait, próbálták érzékeltetni, min is mentek át az ártatlanul meghurcoltak azokban a válságos időkben.
Hecser László
Háromszék
Erdély.ma

Tovább él a farsangtemetés (Bölön)
Nyolc óra után még jóformán csak a farsang szervezői jelentek meg Bölön központjában, ám a farsangtemetés elkezdésig sem telt hiábavalóan az idő: a színes szalagokkal teletűzdelt ruhákban pompázó, arcukat maszkkal elfedő tizenegy „cigány” minden áthaladni kívánó autó útját elállta, s szorításukból nem engedték, amíg a bennük ülők egy-két lejjel fel nem „pártolták” őket. A járókelők nevetve nyúltak zsebükbe, s adtak mindegyiküknek jó szívvel akár többször is: tudták, a szervezőknek nem kevés kiadása volt az elmúlt hetekben – lovat béreltek, díszítésükre papírkoszorút készítettek, a „lányoknak” ruhákat varrattak –, s költsége volt az őket kísérő étfalvi fúvószenekarnak, és az esti bálban a talpalávalót húzó együttesnek is.
 A hét csendőr kilenckor együtt tűnt el a placcról, majd néhány perc múltán már a lovasokat vezetve tértek vissza. Legelöl, kezében a színes papírból felvirágozott vezetőpálcával, Akácsos Zsolt főszervező érkezett, majd a menyasszony és a vőlegény, a székely ember és asszony, a magyar pár, a huszár és szerelme, Rákóczi fejedelem és nagyságos asszonya, valamint az úrfi és az úri dáma következett. Akácsos Zsolt rigmusokba szedetten szólt a több száz fősre duzzadt farsangtemetésre érkezőhöz, méltatta Bölön „szép szokását”, és bemutatta a párokat. A közönség első állomása az unitárius paplak volt, ahol ifj. Kozma Albert lelkész a kapuban várta az ünneplőket, az asszonyok és lányok süteményt és kürtőskalácsot, a férfiak apró pohárban itókát kínáltak. A tiszteletes köszönte a fiataloknak a hagyomány éltetését: modern világunkban, amikor minden csatorna azt harsogja, álljunk be a sorba, ne egyénieskedjünk, úgymond haladjunk a korral, elismeréssel tartozunk és bátorítanunk kell azokat, akik nemet tudnak mondani a kísértésre, s éltetik a ránk testált örökséget. A templomvár alatt, a szemerkélő eső által sártengerré változtatott utcán nem haladt könnyen sem gyalogos, sem a bolondkeréken forgó bábukat, Juliskát és „Bálindot” húzó szekér, sem a lábán gumicsizmát, nyakában csuhékoszorút és fején szalmakalapot viselő musztikás, de mégis nótázva mentek a református lelkészi házhoz, ahol Bartha Attila igével fogadta a vidáman temetőket. A központba visszaérve a Bodor utca felé vették útjukat, majd az Alszeg, a Kicsid utca, a főút, Kisbölön, a polgármesteri hivatal, a Tana utca és a Felszeg következett. A zeneszóra kapuk nyíltak, a beöltözöttek családtagjai, rokonai, barátai minden földi jót kínálva bátorították-köszöntötték a feladatot végzőket, s jutott munka a csendőröknek is, akiknek tisztük volt az is, hogy a bálra adományozók adatait feljegyezzék.
Az Erzsébet parkba délután négyre értek vissza, ahol megpecsételődött a bábuk sorsa: velük együtt lesz vége a farsangnak, következhet már a tavasz. A bál, amelyen a zenét a Fortuna együttes szolgáltatta, már kilenckor elkezdődött, a kitartókat pedig a reggel is ott érte. A szervezők, a Kék Virág Néptánccsoport és a bölöni ifjúság azt ígérte, jövő esztendőben sem hagyják magukat, éltetni fogják a néphagyományt.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A prefektus közbeszólt (Ünnepelnének a bölöni reformátusok)
A bölöni református egyházközség három alkalommal, egy-egy háromnapos rendezvénnyel szerette volna megünnepelni a reformáció ötszáz éves évfordulóját, ám a kormánymegbízotti hivatal közbelépése miatt változtatni kényszerültek, illetve más időpontban kell megszervezniük azokat.
A kis bölöni református közösség pályázatot nyújtott be az önkormányzathoz, amit sikeresen bíráltak el, ám nem sokáig örvendhettek a tizenegyezer lejes támogatásnak: a prefektúra formai hibát talált a kiírásnál, azért annak megsemmisítését kérte. Bartha Attila lelkész sajnálatát fejezte ki, amiért ideiglenesen le kell mondaniuk szándékaikról, de mint mondotta, mindenképp megvalósítják elképzeléseiket. „A három esemény programját igyekeztünk úgy összeállítani, hogy azok folyamatosan lekössék a fiatalokat, és érdeklődve forduljanak az egyházi tanítások felé. A prefektus úgy gondolta, egy formai hiba többet jelent, mint a mi jó szándékunk és megtámadta azt a tanácsi határozatot, amely lehetővé tette, hogy megfelelő önrész biztosítása mellett jelentős támogatáshoz jussunk, és egész Erdővidék területéről származó gyermekek számára különleges élményt nyújtsunk” – mondotta Bartha Attila. A bölöniek a hétvégére tervezett rendezvényről nem mondanak le teljesen: szombaton 11 órától ifjúsági istentiszteletre és kiscsoportos beszélgetésekre kerül sor, majd Tordai Árpád baróti református lelkész pedig Ki vagyok én? Kicsoda Jézus Krisztus? címmel tart előadást, végül koncert zárja az eseményt.
Hecser László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)