EU-tagság – csak előnyök?
2007-ben Románia is csatlakozott az Európai Unióhoz. Sokan nagy reményeket fűztek a tagsághoz, mert azt hitték, ez a tejjel-mézzel folyó Kánaánnal, a gondtalan élettel lesz egyenlő. Magam is abban reménykedtem, hogy sok minden jóra fordul. Az úgynevezett sokoldalúan fejlett szocializmus után, ha lassan is, de közeledünk a nyugat-európai fejlett országokhoz.
A kilencvenes meg a kétezres évek elején többször is alkalmam volt a két ibériai országba utazni. Amit ott láttam, hallottam annak alapján bizonyos kétségeim támadtak a fényes jövőt illetően. De azért úgy tűnt, EU-s jövőnk mégis szép lesz. Az elmúlt években tapasztaltak azonban mindinkább ráébresztenek, hogy korábbi tapasztalataim nem ezt igazolták. Az újak meg különösen nem.
Mentségemre legyen mondva, elkápráztatott az Atlanti-óceán és a Vizcayai-öböl partján fekvő Galicia. Lakói, a galegók szerint ez Spanyolhon egyik elmaradott tartománya. Természetesen Katalóniához és Baszkföldhöz viszonyítva. Az egykori „szocializmus” országából érkezvén, ezt merőben másként láttam. Annyira, hogy nem kívántam magunknak csak azt, bár mi is olyan fejletlenek lennénk, mint ők.
Pedig aggasztó adatok is tudomásomra jutottak. A mintegy 30 000 km2 területű, 2 850 000 lakosú tartományban több virágzó ipari központ van, mint a hajógyárral, halfeldolgozó iparral, a Citroën leányvállalata révén gépkocsi-iparral is rendelkező nagy kikötő, Vigo, a másik nagy kikötő, A Coruńa, a tengerparttól távolabb Ourense és Lugo. A legnagyobb hajógyár Ferrolban működik. Mielőtt Spanyolország az akkor még Közös Piac tagja lett volna, e gyárban több mint 12 000 ember dolgozott. Spanyolországnak az 1986. évi Közös Piacba lépése után ezek számát néhány év alatt háromezerre csökkentették. A brüsszeli előírásoknak megfelelően. Azért, mert csökkenteni kellett a termelést és korszerűsítették a gyárat.
Az új, korszerű létesítmények telepítése ellenére Galiciában több a munkanélküli, mint például az erősen iparosodott Baszkföldön és Katalóniában. Különösen a fiatal értelmiségiek sorában. Nem egy egyetemet végzett élettan, földrajz-, történelem- stb. tanár állástalan.
A közműrendszer fejlődött: műutak, autópályák épültek, a távbeszélő-hálózatot korszerűsítették. Az utcák gödörmentesek, simák, tiszták. Éjjel, de nappal is, porverés nélkül, utcaseprő-gépek szorgoskodnak. Akár egy heti járkálás után sem lesz poros az ember cipője.
A galego mezőgazdaság a kisgazdák által törleszthető bankkölcsönök felvételével a gabonatermesztésről áttért a legelőgazdálkodásra – a tél enyhe, esős, az állatokat télen is a legelőn lehet tartani. Így Galicia Spanyolország egyik legnagyobb tejtermelője. De sokat adnak a szőlőtermesztésre is.
Az 1960-as évektől mind több külföldi keresi föl Spanyolországot. A Közös Piachoz való csatlakozás után rohamosan emelkedő számuk mára mintegy évi 70 millióra nőtt. Az idegenforgalom Galiciának is jelentős jövedelemforrása. Santiago de Compostelában bankkölcsön felvételével sok tulajdonos 4–5–6 kis szobára alakíttatta lakását. A kispénzű külföldi itt kényelmes, viszonylag olcsó, egy-két ágyas szobához juthat.
Az idegenforgalom növelése érdekében központi, helyi kormány egyaránt tesz: az eldugott kis településeken is idegenforgalmi iroda áll az utazó rendelkezésére, ahol térképes, a helységet, nevezetességeit, a környéket ismertető kis füzeteket kap. Díjmentesen.
Asztúria a spanyolországi kohászat és szénbányászat egyik központja. A Közös Piachoz csatlakozás után az asztúriai kohászatot és szénbányászatot leépítették. Így sok fiatal nem folytathatja apja mesterségét, egyetlen napot sem volt lehetősége dolgozni. Más vidéken talán találnának munkát, de nem hagyják szüleik lakását, házát, kocsiját, hogy elölről kezdjék.
Ezek után mi értelme volt a Közös Piacba lépésnek? – kérdeztem. Ha nem lépünk be, előbb-utóbb súlyos helyzetbe kerülünk. A fejlett közös piaci államokhoz viszonyítva elmaradottabb technológiájú ipar, bányászat, halászat, mezőgazdaság nem bírta volna a versenyt, a drágábban előállított termékeket csak veszteséggel értékesíthetné, s a vállalatok csődbe jutnának, jött a felelet.
Az Európai Unió akkoriban jelentős, évi 35–40 milliárd dollár vissza nem térítendő segítséget nyújtott az országnak, amiből a közműrendszert fejlesztették: autópályák épültek, a vasutat, a távbeszélő-hálózatot korszerűsítették. Továbbá a legkorszerűbb technológiájú vállalatok épültek, a mezőgazdaság a legfejlettebb eljárásokat alkalmazhatja. De a kilencvenes évek elején négy, ma mintegy hatmillió munkanélküli számára a közös piaci, illetőleg most az európai unióbeli tagság semmi jót nem jelent.
José Antonio Barrena bizkaiai (Baszkföld) állattenyésztő 1984-ig kohász volt. Jól keresett. 1955-ben, mikor Andalúziában egy szakmunkásnak 25, neki 425 peseta volt a havi fizetése. Miután Spanyolország a Közös Piac tagja lett, elbocsátották állásából. Felesége az idő tájt 60 hektár földet örökölt. A kis birtokra 23 millió peseta kölcsönt vett föl. Legelővé alakította és a kiváló tejelő kanadai fajtából vásárolt húszat. Ezek napi 50–60 liter tejet adnak. A gazdaságot korszerű fejőgépekkel, két, több ezer literes rozsdamentes tartállyal szerelte föl.
Mikor 60 tehene lett, az EU Spanyolország tejtermelését az évi 7,5 millió tonnáról 5,2 millióra csökkentette. Annak ellenére, hogy ez nem fedezte az ország szükségletét. A különbözetet Franciaországból hozták be, 50 pesetáért literét. J. A. Barrenát értesítették, hogy évi 420 000 literes tejtermelését 302 357-re kell csökkentenie. Ha megteszi, nem tudja törleszteni a kölcsönt. Ha nem, a fölös tejet nem tudja eladni. Bár a kormány kártérítésként minden meg nem termelt literért 9 pesetát fizetett, komoly veszteség érte, mert a megtermelt tej literéért 33 pesetát kapott. Végül föl kellett számolnia gazdaságát.
Portugália az EU fejlett tagállamaihoz viszonyítva elmaradott. A magát szociáldemokratának nevező, valójában a félszázados fasizmus szelíd örökösének mutatkozó párt kormánya az Uniótól kapott hathatós segítség legnagyobb részét a közműrendszer fejlesztésére fordította. E téren az ország látványos sikereket ért el: kitűnő utak, autópályák épültek.
A vissza nem térítendő támogatások jelentős részét arra használták, hogy jó fizetése legyen mindenkinek, gépkocsira, többre is, meg lakásra jusson. Iparfejlesztésre kevés pénz maradt. Az oktatásra is. Nyugat-Európához viszonyítva még mindig sok az írástudatlan.
2006-ban a támogatások megszűntek volna, de a portugál miniszterelnökből lett Európai Bizottság-i elnök, José Manuel Barroso elintézte, hogy a gazdasági összeomlást elkerülendő, Portugália ezekhez még néhány évig hozzájusson. A válság mégsem maradt el, a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Bank kölcsönét követő megszorítások, majd emiatt a sztrájkok sem.
Romániát is a kölcsönök mentették meg az összeomlástól. Törlesztésüket pedig mi, és még ki tudja, hány nemzedék nyögi majd. Mert a kamat a kelet-európaiak számára magasabb, mint a nyugatiak számára. Tőke itt alig termelődik. Pedig nagy szükség volna rá.
Emiatt korszerűsítés helyett az ipar leépül. Kolozsvárt jó néhány gyár, üzem, vállalat szűnt meg. Fölszántott helyükön bevásárlóközpontok, irodaházak épültek, épülnek. Ha jön is külföldi befektető, amint valahol olcsóbb munkaerőt talál, gyorsan továbbáll. Lásd Nokia.
A mieink szaktudását csak összeszerelésre használják. A tervezés, az előállítás mondhatni kizárólag a fejlett Nyugat feladata. Mi csak piac vagyunk. Ez a helyzet egyetlen szóval illethető: jelenkori gyarmatosítás. A tehén itt legel, de nyugaton adja le a tejet.
Reméltük, hogy a nemzetiségi kérdésben előrelépés következik. Az EU azonban nem szól bele a tagországok belügyeibe. Az egyházi ingatlanokat egy nap alatt elorozták, huszonhárom év alatt csak egy részét adták vissza. Marosvásárhelyt az orvosin tilos a magyar nyelvű kórházi gyakorlat. A megyéket, így a magyar többségűeket is, föl akarják számolni, hogy a magyarság számarányát az újonnan létrehozandó tartományokban minél alacsonyabbra csökkentsék. Nesze neked nyelvi jogok, nesze neked kisebbségi jogok.
Miközben az EU fő gondja az, hogy az uborka nem lehet görbe. Hogy a disznónak labdát kell biztosítani az ólban, legyen mivel játszania. Meg ehhez hasonló „alapvető kérdések”.
Fölmerül tehát: miután mindezt köszönjük szépen, nem lenne jobb az EU-n kívül? Igen, de akkor sok fejlesztési támogatástól esnénk el. Mint mondják. Szóval nem lehet.
Vagyis: se veled, se nélküled. De akkor hogyan fejlődünk? Vagy ezzel a kutya sem törődik?
Asztalos Lajos
Szabadság (Kolozsvár)