Déván sok iskola van, azonban a város magyarságának nem sikerült újraindítania az ötvenes évek végén megszüntetett önálló magyar középiskolát. /Barra Árpád: Ismerjük meg megyénket. = Hunyadvármegye /Déva/, ápr./

"Erdély-szerte tűnnek el a régi sírok, neves magyar emberek földi maradványait fedő hantok. Az erdélyi magyar történelmi egyházak temetőinek pusztulását főként anyagi okok miatt szinte lehetetlen megakadályozni. Barra Árpád nyugalmazott tanár a dévai református temetőt térképezte fel, kitartó munkával jegyezve le a porladó homokkövek feliratait. Tanulmányát a Déván megtartott áprilisi helytörténeti kör alkalmával mutatta be először. Munkája során csupán a hiányos egyházi és a Hunyad Megyei Történelmi és Régészeti Társaság által feldolgozott adatokra támaszkodhatott. A levéltár 1818-1903 időszakra vonatkozó részét ugyanis 1950. július 6-án elvitték az állam képviselői megőrzés címen. A jelenlegi jogutód, az állami levéltár már nem vette át, így sorsa ismeretlen, hozzáférhetetlen. A dévai helytörténeti kör tagjai elhatározták, hogy felvállalják a megye magyar temetőiben nyugvó nagy emberek sírhelyének a gondozását. /Gáspár-Barra Réka: Sírok halála. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 16./"

Éledőben a dévai helytörténeti kör
Kedd délután, dévai szerkesztőségünkben újraindítottuk a több éve szünetelő helytörténeti kört, ezúttal a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság nevében szólítva meg azokat, akik úgy érzik, fontos számukra Erdélynek ez a csücske, szeretnének minél többet megtudni e vidékről, illetve másokkal is megosztani megszerzett tudásukat.
Lévén, a Magyar Kultúra Napja, Deák Piroska magyar szakos tanárnő Kölcseyt bemutató röpke, de kevésbé ismert életrajzi adatokkal fűszerezett, előadással lepte meg a kör tagjait.
A találkozó amúgy a viszontlátás örömével indult, és a talán többéves kimaradás során felgyűlt tenni akarás jegyében zajlott. A kör tagjai úgy vélték rendkívül fontos volna az egyre apadó közösségeink helytörténeti tudásának rögzítése, átadása a fiatalabb nemzedéknek. Ezért úgy döntöttek, megpróbálják folyóiratba szerkeszteni a sokak fiókjában lapuló helytörténeti írásokat, illetve papírra vetni mindazt a tudást, ami évek során felhalmozódott. Ugyanakkor történelmi örökségünk jelenlegi állapotának felmérését is célul tűzték ki. Ennek érdekében az első „helyszínelő” kirándulást március 3-ra tervezzük Marosnémetire, ahol a református templomot, illetve a Tholdy-birtokot készülünk meglátogatni.
Arról is döntés született, hogy havi rendszerességgel szervezzük meg a helytörténeti találkozókat a Nyugati Jelen dévai szerkesztőségében, minden hónap első kedd délutánját jelölve meg a találkozások időpontjául. A következő találkozóra tehát február 5-én kerül sor, délután 5 órakor. Ezúttal Barra Árpád nyugalmazott tanár fogja bemutatni a dévai református temetőről készült tanulmányát.
Az első idei találkozáson felvetődött a helytörténeti kör névadásának ötlete is. A kör tagjai úgy döntöttek, egyrészt a hely (Hunyad megye) szellemének hódolva, másrészt önmaguk bátorítására, megyénk nagy szülöttjét Bethlen Gábort választják névadóul, hiszen a fejedelem nyomdokain járva szeretnék tudásuk legjavát megmaradásunk szolgálatába állítani.
A továbbiakban örömmel látunk a helytörténeti kör találkozóin minden érdeklődőt, hajdani tagokat és újonnan csatlakozókat egyaránt. A tervben lévő kiadványba pedig köszönettel fogadunk minden helytörténeti jellegű írást: tanulmányt, emlékezést, fotót vagy bármi mást.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad),

Helytörténeti kör Déván
Kedden, február 5-én délután öt órától tartja e havi találkozóját a dévai Bethlen Gábor helytörténeti kör.
Ezúttal Barra Árpád nyugalmazott tanár mutatja be a dévai református temetőről készült tanulmányát. Minden érdeklődőt szívesen látunk ez alkalomra a Nyugati Jelen napilap dévai szerkesztőségében!
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad),

Előadás a dévai református temetőről
Menteni a még menthetőt!
Nagy érdeklődéssel fogadták a dévai Bethlen Gábor helytörténeti kör februári találkozóján Barra Árpád nyugalmazott tanár előadását a helybéli református temetőről. Az előadó, elmondása szerint több évtizede figyeli a temető sorsának alakulását.
– Gyermekkorom óta ismerem ezt a temetőt, hiszen közvetlenül vele szemben állt a családi házunk. És el kell mondanom, hogy 70 év alatt teljesen megváltozott a temető arculata. Nem csupán azáltal, hogy sajnos nagyon megszaporodtak a sírok, de számos régi, akár jelentős személyiség síremléke is nyomtalanul tűnt el az évtizedek során. Ezért tartottam fontosnak felmérni, és adott időben rögzíteni a temetőben még fellelhető síremlékeket – ismertette munkája indítékát Barra Árpád.
A felmérést 1997 és 1998 folyamán végezte. A közel egy hektáros területet parcellákra osztva térképezte fel, lejegyezve minden egyes síremlék állapotát, a rajta olvasható írást. Így bármikor ki lehet deríteni, hogy egy adott helyen kinek a sírja állt ebben az időben, illetve azt is, hogy név szerint kinek hol található a nyughelye.
A kedd délutáni előadás során kiderült: a mai református temetőt feltehetően a XVII. századtól használják. – Bár a legrégibb, még fellelhető síremlék 1823-ból való és 1875 előttről összesen 11 darab sírkő áll még a temetőben. Ennek ellenére, egy korabeli rézmetszet, illetve a Hunyad Megyei Történelmi és Régészeti Társaság által közzétett feljegyzések alapján biztosan állítható, hogy itt évszázadokkal korábban is temető volt. Néhány főúri síremlék ugyan a hajdani református temető sírkertjében kapott helyet, de minden bizonnyal ide is temetkeztek már a XVII–XVIII. században is. A sírásások alkalmával manapság is régi kripták maradványaira bukkannak – fogalmazott az előadó.
A temető történetéről tanúskodó írásos dokumentumok sajnos nagyon hiányosak. 1738-ban ugyanis feltehetően a pestisjárvány miatt az egyházi anyakönyveket elégették. A következő század adatait tartalmazó iratok pedig a kommunizmus idején tűntek el. – 1950-ben az állami hatóságok “megőrzés” végett elvitték a parókiáról az 1818 és 1903 közötti anyakönyveket. Ezeknek elvileg a levéltárban meg kellene lenniük, de sajnos nem sikerült még hozzáférni – mondta az előadó.
Az iratok eltűnésével együtt folyamatosan tűnnek el a régi síremlékek is. Az ortodox sírok behatolásával egyre vegyesebbé válik az évszázadokig kizárólag protestáns jellegű temető. Az előadó szerint részben a vegyes házasságok, részben a városi ortodox temető túltelítettsége okán lesz egyre több román feliratú síremlék a református temetőben. Ezzel párhuzamosan folyamatosan pusztulnak, dőlnek ki, törnek össze és tűnnek el a régi, többnyire homokkőből készült fejfák.
A pusztulás ellenére néhány jelentős dévai személyiség síremléke ma is fellelhető a temetőben. Ezek közül az előadás során említésre került a Barcsay család sírkertje, Téglás Gábor feleségének, két lányának sírja, Majland Oszkár néprajzkutató, Szőts Sándor tudós református lelkész, László Zsigmond honvédtiszt síremlékei.
Az előadás alkalmával Barra Árpád felhívta a figyelmet arra is, hogy hasonló pusztulási folyamatnak van kitéve a városi, illetve a telepi római katolikus temető is. Mindkettőben esedékes lenne egy hasonló jellegű felmérést készíteni.
Deák Piroska tanárnő szóvá tette, hogy nagyobb figyelmet kellene fordítani a dévai magyar temetőkben nyugvó jeles személyiségek éltének, munkásságának ismertetésére. Ezért a következő, március 5-re tervezett, helytörténeti találkozón ilyen témában hangzanak majd el előadások.
Gáspár Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad),

Bethlen-emlékezet és helytörténeti könyvújdonságok
Október utolsó hetében került sor a Nyugati Jelen napilap dévai szerkesztőségében a Bethlen Gábor helytörténeti kör találkozójára.
Tekintettel az idei Bethlen-évfordulóra, a találkozó elején az ehhez kapcsolódó ünnepségek kerültek terítékre. A múlt hétvégi nagyenyedi és gyulafehérvári Bethlen-napokról Deák Levente nyugalmazott jogász számolt be, nagyra értékelve a civilkezdeményezésre létrejött ünnepség tartalmas és méltóságteljes voltát. A székesegyházban tartott ökumenikus istentisztelet és koszorúzás mellett felemelő élményként számolt be a Fórika Éva tanárnő vezette gyermekkórus előadásáról, illetve a gyulafehérvári múzeumban megnyitott Gy. Szabó Béla-tárlatról is. Mint kiderült, a rendezvényen a dévai helytörténeti kör több tagja is részt vett. A napokban tartott találkozón pedig eldöntötték, hogy eleget téve a meghívásnak, november 16-án testületileg jelen lesznek a dévai Szent Ferenc Alapítvány által szervezett marosillyei Bethlen-ünnepségen.
A továbbiakban az utóbbi hónapokban megjelent helytörténeti könyvújdonságok kerültek bemutatásra. Elsőként Barra Árpád, nyugalmazott tanár ismertette a dévai könyvszalon alkalmával megjelent Nopcsa Ferenc kalandos életútját bemutató kötetet. Mindenekelőtt magáról a szerzőről, a Bukarestben élő Dacian Munteanról volt érdekes megtudni, hogy hogyan került kapcsolatba a Nopcsákkal.
A fiatalember édesanyja hajdanán a szacsali kastélyban működtetett szociális otthonban volt szakácsnő. Dacian Muntean gyermekként itt hallotta először a Nopcsa-családról keringő legendákat. A dinócsontokat kutató, és szinte albán királlyá koronázott Nopcsa Ferenc élete pedig annyira elbűvölte, hogy felnőttként lépésről-lépésre végigbarangolta a tudós kalandor által bejárt utakat. És hát nem pár száz kilométerről volt szó! Nopcsa motorkerékpárjával beutazta fél Európát, majd az osztrák hadsereg különleges megbízatású tisztjeként gyalogszerrel járta be a birodalomhoz csatolt Bosznia-Hercegovinát, olyan precizitással térképezve fel azt, hogy az általa készített kartográfiai munkák ma is használatban vannak. Albániát pedig szintén úgy ismerte, mint a tenyerét. Sőt, katonai kémként a román-lakta vidékeken is otthonosan mozgott. Ez utóbbi tevékenységének azonban súlyos kárát látta, amikor Trianon után kitiltották Románia területéről. Tekintettel világszerte elismert tudományos munkásságára később királyi kegyelmet kapott és visszatérhetett szacsali birtokára, ahol azonban a felbőszített parasztok szinte holtra verték. Ezt követően Bécsben telepedett le. Még ezt megelőzően azonban végrehajtotta a világtörténelem első feljegyzett fegyveres repülőgép-eltérítést. A Magyar Tanácsköztársaság megalakulása ugyanis Budapesten találta az ízig-vérig arisztokrata Nopcsát, akinek csak úgy sikerült elmenekülnie a zűrös helyzetből, hogy revolverrel kényszerített felszállásra egy pilótát – ismertette a kalandos élettörténetet Barra Árpád
A továbbiakban Zavada Emil, nyugalmazott gyógyszerész ismertette röviden a marosvásárhelyi magyar nyelvű gyógyszerészképzés 65. évfordulója alkalmából megjelent kiadványt, melyben Hunyad megyei gyógyszerészek emlékezései is olvashatók.
Pár szó erejéig terítékre kerül a Hunyad megye épített örökségét bemutató kötet is, melynek gazdag tartalma mellett hiánypótló voltát értékelték a kör tagjai.
Végül a Nyugati Jelen napilap 2014-es évkönyvének bemutatására is sor került. A hallgatóság különös érdeklődéssel fogadta a kötetben megjelent helytörténeti, illetve történelmi vonatkozású írásokat
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Bemutatták a dévai református temető monográfiáját
Néma sírkövek beszédes adatai
A temetők sorsa olyan, mint az embereké. Nagyrészük születik, virágkorát éli, felserdül, felnő, majd elmagányosodik, elpusztul, mint az alatta nyugvó gyülekezet.
A temetők halnak meg legutoljára. Néha évszázadokig konokul őrzik a múltat – fogalmazott a szórványgyülekezetek és szórványtemetők jó ismerőjeként, Vetési László lelkipásztor A dévai református temető monográfiájának vasárnapi bemutatóján.
A kötet kapcsán Vetési László átfogó képet rajzolt Erdély több ezer magyar temetőjéről, az élőkről, a holtakról, a nyelv- és jelképvesztéssel szembesülőkről, a természet által visszafoglaltakról. A házsongárdi temető jó ismerőjének, Gaal Györgynek gondolatát idézve mondta: a temetők fél évszázados, háromnegyed évszázados késéssel általában követik a településen élők etnikai, nyelvi, vallási szerkezetének változását. Vagy cammognak utánunk, vagy zuhannak ránk új szokásokkal, új jelképekkel.
Fontos volna tehát nagyobb figyelmet fordítani temetőinkre, akár a műemléképületekhez hasonlóan örökbe fogadni, gondozni őket, hiszen Erdélyben a kastélyok, udvarházak mellett a temetők őrzik igazán a múltat, a bizonyosságot, hogy voltunk, vagyunk és a reménységet, hogy leszünk. Gondozásuk mégis állandóan háttérbe szorul, közösségi és egyházi körökben egyaránt. Pedig, Szegedi László magyarigeni lelkész gondolatát idézve: a meggyérült szórványgyülekezetekben a köveknek és emlékeknek lelkipásztorává is kell lenni. Erdély ezernyi temetője várja a számba vevő gondoskodást – fogalmazott Vetési László, nagyra értékelve a dévai református temető monográfiáját, a szerző, Barra Árpád áldozatos és szakszerű munkáját, mellyel felmérte, és rögzítette a temető beszédes adatait. – Úgy olvastam végig ezt a látszólag csupán neveket és számadatokat tartalmazó könyvet, mint egy posztmodern regényt, melyben a sorok között családok története, egy egész közösség sorsa rajzolódott ki számomra.
A kötet születéséről, szerkezetéről, a szerző munkásságáról, életpályájáról a monográfia szerkesztője beszélt. Barra Árpád székely család sarjaként, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen szerzett vegyész diplomával 1964-ben jegyezte el magát a dél-erdélyi szórvánnyal. Itt alapított családot, és előbb Petrozsényban majd Déván, négy évtizeden keresztül hivatástudattal oktatta-nevelte a reá bízott nemzedékeket. Eközben hűséges marad a zsenge ifjúságától benne lappangó történelmi érdeklődéshez is: kitartóan járja, kutatja a vidéket, és az 1989-es fordulat után helytörténeti írásokat közöl a Hunyadvármegye havilap hasábjain. Később a Bethlen Gábor helytörténeti kör alapítótagja lesz, és gyakran vállal helytörténeti témájú előadásokat. A dévai református temető felmérését 1996–97-ben végezte el, pontos térképet, alaprajzot készítve, és mérnöki precizitással jelölve be a térképen a temetőben akkor fellelhető 1622 sírt. A kötetben valamennyi sírról pontos leírást találunk: állagáról, a sírkő anyagáról, feliratáról. Az adatokat egy ábécé, illetve egy sorszám szerinti táblázatba foglalta a szerző, így a könyv segítségével az érdeklődők idő múltával is fellelhetik a Déván eltemetett őseik sírhelyét, illetve pontosan kideríthető, hogy egy bizonyos helyen kinek a földi maradványait helyezték el a 19–20. században. A könyvhöz pontosan kidolgozott térképmellékletek tartoznak, illetve egy fotógyűjtemény a kiadás évében még fellelhető jellegzetes dévai sírokról. Az 1997-ben elkészült kézirat, objektív okok miatt csupán 16 év múltán került kiadásra. Ez időbeni eltolódás azonban mit sem csorbít a könyv értékén. Sőt! A másfél évtizedes várakozás során széles körben is nyilvánvalóvá vált, hogy mekkora szükség van temetőink felmérésére, a néma sírkövek beszédes adatainak rögzítésére – fogalmazott a szerkesztő.
Barra Árpád, a könyv bemutatása alkalmával köszönetet mondott mindazoknak, akik támogatták munkája során, a kötetet méltató Vetési Lászlónak, illetve Lovász János dévai lelkipásztornak, aki lehetővé tette, hogy a kötet a helyi református templomban, gyülekezeti körben kerüljön bemutatásra. A szerző elmondta továbbá: e monográfia, jellegénél fogva, nem számíthat több százas, több ezres példányszámú forgalmazásra. Ezért a kötet kis példányszámban látott napvilágot, amiből azonban igyekezett eljuttatni több olyan közösségi könyvtárba, ahol minden érdeklődő fellapozhatja, megkeresheti benne a számára fontos adatokat.
Gáspár-Barra Réka
Barra Árpád: A dévai református temető monográfiája. Nyugati Jelen (Arad)

Gazdag hagyaték, laza örökösök – A Hunyad megyei Történelmi és Régészeti Társulatról
A Hunyad megyei Történelmi és Régészeti Társulat (HTRT) tevékenységével, évkönyveivel ismerkedhettek áprilisi találkozójuk alkalmával a dévai Bethlen Gábor Kör tagjai. – A HTRT a kiegyezés utáni időszakban tapasztalt általános társadalmi fellendülés közepette alakult 1880-ban és három évtizedes fennállása alatt olyan kiemelkedő tudományos és közművelő munkát végzett, melynek termése mai napig forrásául szolgál számos kutatásnak illetve alapjául Hunyad megyei kulturális intézményeknek – fogalmazott előadása bevezetésében Barra Árpád, nyugalmazott tanár.
A társulat úttörőként alakult meg Erdélyben, megelőzve az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület létrejöttét is. Alapító tagjai soraiban ott találjuk gróf Kuun Gézát, aki az alakulás idején a társulat elnöki tisztét töltötte be, alelnök volt dr. Sólyom Fekete Ferenc, titkár Kun Róbert főreálgimáziumi tanár, múzeumigazgató Téglás Gábor, könyvtáros pedig König Pál. A tagság soraiban továbbá fellelhető Maderspach Viktor, Torma Zsófia, Bornemissza Tivadar és számos más nagy tudós, illetve bőkezű mecénás. Az alakulás idején a társulat 21 tiszteletbeli, 60 alapító-, 159 rendes és 130 póttagot számlált. Ez összesen félezer feletti tagságot jelentett, ami a harminc éves működés alatt többnyire stabil maradt. – A tagság soraiban nem csupán magyar és nem csupán Hunyad megyei személyiségek neveit találjuk. Ott van az például az alapítók között Gheorghe Bariţiu, valamint egy későbbi taglistán fellelhető magának a királynak, I. Ferenc Józsefnek a neve is – említette Barra Árpád.
A társulat fő kutatási területe a régészet volt, később pedig a természettudomány. – Régészet terén rengeteg feltárás fűződik a társulat tagjainak nevéhez, többek közt ők ásták ki Várhelyen a római Dácia tartomány fővárosát Sarmisegetuzát, illetve a Vecel község határában lévő Micia római telepet. Mindkettővel szívesen dicsekednek a mai hatóságok, de sajnos az akkori komoly kutatómunka által felszínre hozott romok karbantartását sem igen képesek megoldani – fogalmazott az előadó. A társulat régészeti munkássága viszont túllépett Hunyad megye határain, Székelyföldön is számos ásatást végeztek. És Torma Zsófia tordosi kutatásában is jelentős szerepe volt a HTRT-nak. A társulat tagsága által kiásott leletek szolgáltak az általuk létrehozott múzeum alapanyagául is. Érdekes adat például, hogy a ma oly szépen berendezett dévai lapidárium első darabjait dr. Sólyom Fekete Ferenc adományozta: három római kori feliratos kő formájában – mutatott a dévai Dák és Róma Civilizáció Múzeum gyűjteményének alapjaira Barra Árpád.
A HTRT régészeti munkássága mellett történelmi és társadalmi téren is tevékenykedett. Ők szervezték meg Hunyad megyében a millenniumi ünnepséget, annak minden szellemi és tárgyi vonatkozásában. Ekkor állították fel többek közt a vaskapui, illetve vulkáni buzogányt. Ezekről az ünnepségekről részletes beszámolók maradtak fenn a társulat évkönyveiben, melyben az összes elhangzó ünnepi felszólalás nyomon követhető.
– A társulat a későbbiekben természettudománnyal is foglalkozott. Itt érdemes megemlíteni Buda Ádám nevét, aki a Retyezát alján fekvő Rea-i birtokán igazi természetrajzi múzeumot alakított ki.
Szintén a HTRT nevéhez fűződik az első jelentős Hunyad megyei könyvtár megalapítása. Rengeteg régi, értékes kiadványt, könyvritkaságot gyűjtöttek össze adományokból, illetve vásároltak fel. Mai napig ezek képezik a dévai múzeum régikönyv-alapját – mondta az előadó.
Számos saját kiadványa is volt a társulatnak, monográfiaszerű kötetek, mint például Téglás Gábor Hunyadvármegyei útikalauza, mely 1903-ban jelent meg, de mai napig forrásanyagul szolgál az érdeklődőknek. A legjelentősebb kiadványok azonban a társulat által rendszeresen megjelentetett évkönyvek, melyekben a HTRT minden rétű tevékenységéről beszámolót találunk. Összesen 23 vagy 24 ilyen évkönyv jelent meg, és valamennyi két részből áll. Az első részben az érintett időszakban végzett kutatások eredményei illetve tudományos előadások szövegei jelennek meg, a második részben pedig a társulat belső életének eseményeiről találunk beszámolót. Ezek is igen érdekes dokumentumok, melyekből nagyszerűen nyomon követhető a múlt századforduló társadalmi életének az alakulása – mondta Barra Árpád, megemlítve továbbá néhány olyan témát, mely a HTRT kutatási területéhez tartozott és melyekről tudományos értekezések olvashatók az évkönyvek lapjain.
Végezetül pedig elmondta: tudomása szerint az évkönyvekből ma már sehol sem lelhető fel teljes sorozat. A megyei múzeum könyvtárában bárki számára hozzáférhetők, tanulmányozhatók az évkönyvek, de a sorozat itt is foghíjas. – Jó lenne a most még itt-ott fellelhető példányokból valamilyen formában összeállítani egy teljes sorozatot, és feldolgozni, széles körben elérhetővé tenni e kötetekben rejlő rengeteg értékes információt – zárta előadását Barra Árpád.
A helytörténeti találkozó a témához fűződő beszélgetéssel folytatódott, majd a jelenlévők leszögezték a következő találkozó időpontját: május 28-án, csütörtökön délután 5 órától a Nyugati Jelen napilap dévai szerkesztőségében kerül sor a májusi helytörténeti előadásra.
Gáspár-Barra Réka
nyugatijelen.com
Erdély.ma

Szemelvények Déva 18. századi történetéből
Bulgár telepesek és sáskahad
Déva történetének 18. századi mozzanatiról folyt a beszélgetés a Bethlen Gábor Helytörténeti Kör májusi találkozóján. Alapként Issekutz Antal 1902-ben megjelent tanulmánya szolgált, melyet Barra Árpád nyugalmazott tanár ismertetett a Hunyad megyei Történelmi és Régészeti Társulat 13. Évkönyvéből.
Déván a 18 század elején egész új városrész alakult: Görögváros néven. A feljegyzések szerint azonban az itt letelepedők jelentős hányadát a Balkánról felszivárgó bulgár telepesek adták, akik a Lipót császár biztatására szervezett bulgár szabadságharc kudarca nyomán kényszerültek menekülésre. Az osztrák birodalomban szívesen látták őket, Déván is évi 50 forint fejében telepedhetett le a népes közösség a Maros és a Cserna folyó közé. Ők építették meg a ma is álló ferences kolostort, illetve a köreikben élő örmény kereskedők a város főterén is kápolnát emeltek. Utóbbi azonban már a 19. században elpusztult. Szintén örmény kereskedő nevéhez fűződik a később nagyipari létesítménnyé fejlődött dévai rézbánya megnyitása is.
A bulgárok, görögök, örmények betelepedésével Déva gyakorlatilag új arculatot öltött: díszes lakóházak, üzlethelyiségek épültek a város főterén. Ezek nagy részét azonban az 1756-os tűzvész elpusztította. 24 évvel később egy óriási sáskahad érkezik a városba, és augusztustól októberig minden termést, növényt lelegel. A sáskahad ellen a lakosság „síppal, dobbal, kapával, lapáttal, hangos szóval” hadakozik, de a kártevőket csak az őszi hideg beállta tudta megfékezni. Issekutz cikkében az áll: „A hidegtől elgyengült és a nép által megölt sáskát, mintegy 80 ezer köbméter(!) mennyiségben összegyűjtötték, s az egészet elégették és elföldelték”. Az említett mennyiség minden bizonnyal jócskán el van túlozva, vagy sajtóhiba miatt olvashatunk a reális sáskamennyiség sokszorosáról, de tény, hogy a város lakossága igencsak megszenvedte az „Oláhországból érkezett iszonyú mennyiségű sáska” garázdálkodását.
Issekutz Antal tanulmányában említésre kerül II. József császár erdélyi körútja is, melynek során Dévát is érinti, illetve számos egyéb érdekes adat a város 18. századi történetéből, melyhez a helytörténeti kör tagjai további adatokkal szolgáltak.
A májusi találkozó résztvevőinek külön élményt jelentett Chirmiciu András dévai munkatársunk beszámolója az Európai Kisebbségi és Regionális Nyelvű Napilapok Szövetsége (MIDAS) által szervezett tanácskozásról, melyen nemrégiben vett részt a horvátországi Abbázián (Opatija).
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Megalakult a Hunyad Megyei Értéktár Bizottság
Szerda délután tartotta Déván alakuló ülését az Erdélyi Magyar Értéktár (EMÉ) Hunyad megyei bizottsága. Megalakulásáról szóló döntést idén januárban hozták meg a Hunyad Megyei Magyar Állandó Konferencián, ahol azt is megszabták, mely civilszervezetek delegálhatnak egy-egy tagot a 11 tagú bizottságba. Az elmúlt hetekben valamennyi szervezet megnevesítette küldöttét. Ennek értelmében a következő névsor állt össze: Tóth János plébános (Római Katolikus Egyház), Zsargó János esperes (Hunyad Megyei Református Egyházközség), dr. Máté Márta tanfelügyelő (Dél-Nyugat-Erdélyi Unitárius Egyházközség), Varga Csaba (Dévai Szent Ferenc Alapítvány), Kun-Gazda Kinga Viola (Geszthy Ferenc Társaság), Takács Aranka (Corvin Savaria Társaság), Bartos Anikó (Carbo Grémium Humanitárius egyesület), Benedekfi Dávid (Ében Haezer Társaság), Szabó Julianna (Csernakeresztúri Hagyományőrző Egyesület), Doboly Beatrix (EMKE Hunyad megyei szervezete), Barra Árpád (RMPSZ Hunyad megyei szervezete).
A szerda délutáni alakuló ülés meghívottjaként Hegedűs Csilla, az Erdélyi Magyar Értéktár Bizottság (EMÉB) elnöke elmondta: A magyar kormány tavaly megváltoztatta a hungaricumokra vonatkozó törvényt és létrehozta a Külhoni Magyar Értéktárat. Ehhez csatlakozva alakult meg 2015 novemberében az Erdélyi Magyar Értéktár, melynek fő célja feltérképezni és ismertté tenni értékeinket, a nagy elődöktől ránk maradt gazdag örökséget, illetve mindazt, amit áldozatos munkával a napjainkban tevékenykedő erdélyi magyar közösségek, egyének teremtenek meg. Az értéktárba egyéni vagy közösségi javaslatok alapján kerülhetnek be különböző értékek, kezdve az épített örökségtől a gasztronómiai különlegességekig. A EMÉ a következő kategóriákat kínálja az értékek besorolására: épített környezet, kulturális örökség, agrár- és élelmiszergazdaság, egészséges életmód, ipari és műszaki megoldások, sport, természeti környezet, turizmus és vendéglátás. A javaslatokat egy űrlap kitöltése által lehet benyújtani. Az űrlap letölthető a  www.kjnt.ro/ertektar honlapról.  A megyei értéktár bizottság feladata lesz elbírálni a beküldött javaslatokat és eldönteni, hogy a megyei, kistérségi, erdélyi vagy összmagyar értéktárba javasolják a felvételét.
Hegedűs Csilla tájékoztatását követően a Hunyad megyei bizottság tagjai ötletek tucatjával rukkoltak elő a felvételre méltó helyi értékeket illetően. A gazdag épített örökség mellett ugyanis e vidék számos ipartörténeti kuriózummal rendelkezik, és értéktárba javasolható néphagyományból, természeti környezetből sincs hiány. A testület tagjai megállapodtak: következő találkozójukra április 15-én kerül sor, addig valamennyien igyekeznek néhány javaslatot tenni az értéktár Hunyad megyei kincsekkel való gyarapítására. Déva és Vajdahunyad vára már ott szerepel a Kriza János Néprajzi Társaság által kezelt digitális értéktárban.
A Hunyad megyei bizottság alakuló ülésén dr. András József petrozsényi egyetemi tanár személyében elnököt is választott. A továbbiakban ő koordinálja a bizottság munkáját. 
Gáspár-Barra Réka. Nyugati Jelen (Arad)