"Gáll Ernő a Magyarország - 2000 budapesti tanácskozásán a magyarságképről beszélt. Kolozsvárról jön, írta, abból a városból, ahol néhány hónapja Funart újra polgármesternek választották. Ez azt jelenti, hogy "a város különböző épületein elhelyezett emléktáblákon rögzített - Funar inspirálta - magyarellenességnek még volt és van foganatja." Erről nem szabad megfeledkezni. Corneliu Vadim Tudor és társai gyűlölködő kampányai a kölcsönös félelmekből táplálkoznak, ezért szívósak és "vészesen fertőzőek is". A funarok gerjesztette ellenségképet olyan közéleti-szellemi nagyságok táplálták, mint az 1848-as generáció több vezető személyisége /pl. Simion Barnutiu és Alexandru Papiu Ilarian/, majd Eminescu, Goga, Slavici és Iorga. Emil Cioranban sokáig élt az elutasító magyarságkép. Ceausescu már a hetvenes évek közepétől rendszeresen terjesztette a negatív magyarságképet. - Mindezek miatt tisztázó párbeszédre van szükség. /Gáll Ernő: Magyarságkép itt és most. = A Hét (Bukarest), jún. 19./"

A múltat be kell vallani...”
Ilyenkor az értelmiségnek kell életben tartania a lappangó alternatívát.
A politika, akárcsak a történelem maga, ciklikus folyamat. Az alapvető alternatívák soha nem tűnnek el véglegesen, legfeljebb a nagy sorsfordulókat, forradalmakat, elveszített háborúkat követően szorulhatnak háttérbe. A kelet-közép-európai nemzetiségi kérdéskör föderatív alapokra való helyezésének gondolata már a 18. századi szabadkőműves iratokban és a magyar jakobinusok politikai tervezeteiben megjelenik.
Különösen erős visszhangra találnak ezek a gondolatok a magyarországi nemzetiségek körében. A románok legjobbjai is a Monarchia és benne Magyarország konföderatív átalakítására vonatkozó tervezetek tucatját dolgozzák ki. George Ciorănescu A románok és a föderatív gondolat című művében bő ízelítőt nyújt ezekből a tervezetekből. A román–magyar konföderáció egyik legkorábbi híve a 48-as forradalmár Simon Bărnuţiu.
Tervezetének egy kiérleltebb változatát D. Brătianu a magyar kormánynak is benyújtja. Ion Maiorescu a frankfurti diétán ismerteti a német politikusokkal a románság föderalista elképzeléseit. Bălcescu A Dunai Egyesült Államok címen ismertté vált tervezetéről – a Kossuth-féle Duna-Medencei Konföderáció tervezetének román párjáról – feltehetően már a magyar olvasó is hallott.
A 19. századon a forradalmat követően is végigvonul a mindenki számára elfogadható megoldás keresése. Az elkészült tervezetek sorában, szakmai színvonalát és nemzetközi hatásait tekintve is Aurel C. Popovici A Nagy-ausztriai Egyesült Államok című, 1906 januárjában, Lipcsében megjelent munkája tekinthető a legjelentősebbnek.
A tervezetet az osztrák császári trón várományosa, Ferenc Ferdinánd, a Monarchia megmentésének reális lehetőségeként értékelte, s Popovicira utalva kijelentette: „Ez az én emberem, ennek a tanácsaira kell alapoznom.”
A tervezet a magyar Parlamentben is szóba került. A magyar kormányzat azonban egyértelmű elutasítással reagált. Tárgyalni sem volt hajlandó a kérdésről. (Pedig utólag nyilvánvaló, hogy a tervezet a mai legmerészebb elképzeléseinket is felülmúlhatta volna.) A visszautasításhoz fogyatékosságai, a Popovici által is alkalmazott kettős mérce is hozzájárulhatott. (Az elvakult nemzeti kizárólagosság mellett, „természetesen”.)
Tény, hogy Popovici tervezete, bár a Székelyföldet a konföderáció Magyar- vagy Csehországgal egyenrangú 12. tagköztársaságaként szerepeltette, Erdély többi részét olyan román tagköztársaságként szerette volna az unióba illeszteni, amelyben csak a szászok és a svábok rendelkeztek volna autonómiával, a Székelyföldön kívüli magyar közösségekkel Popovici mint beolvadásra ítélt jelentéktelen csoportokkal számolt csupán. Annak ellenére is, hogy számuk jóval meghaladta a szászok és a svábok lélekszámát.
A kompromisszumos tárgyalások során azonban a Székelyföldön kívüli magyarság csoportjai számára is a németekéhez hasonlatos autonóm státust lehetett volna kialkudni, valahogy úgy, ahogyan arra magyar részről Bajcsy-Zsilinszky Endre – angolul megírt és Svájcban megjelentetett – tervezete tett csaknem fél évszázad múltán kétségbeesett, de akkor már esélytelen kísérletet.
Popovici általános szavazati jogra és népszuverenitásra alapozott tervezete, ha megvalósul, kétségkívül alapvetően más irányt szabhatott volna a térség történetének. Magyar- és zsidóellenes elfogultságai, illetve németimádata ellenére olyan nemzeti pluralizmusra alapozott méltányosság előtt nyithatta volna meg az utat, amelynek megvalósítására ez idő szerint az Egyesült Európa sem igazán látszik alkalmasnak.
A gondolat azóta is újra és újra fölbukkan. És háttérbe szorul. Magyarországon ma is olyan politikai irányzat van hatalmon, amely a szlovákokkal, illetve a románokkal szorosabban együttműködő politikai alakulatok (jelesül az RMDSZ és a Híd) politikusait „nemzetidegen elemek” gyanánt próbálja kirekeszteni a magyar nemzetből.
Ilyenkor az értelmiségnek kell életben tartania a lappangó alternatívát. Amint azt a Budapesten január 27-e és 30-a közt sorra kerülő, A múltat be kell vallani... című irodalomtudományi konferencia is tenni szándékozik.
Talán még szólhatok róla.
Bíró Béla. Új Magyar Szó (Bukarest)

Történelmi vetélkedő: Szent István király és kora
Nagyvárad – Szombaton Szent István és kora címmel szervezett az Ady Endre Középiskola kárpát-medencei történelmi vetélkedőt diákoknak a díszteremben, a Festum Varadinum ünnepségsorozat keretében.
 Festum Varadinum ünnepségsorozat keretében hagyományosan, az idén immár 14. alkalommal megszervezett vetélkedő támogatói a Tanügyminisztérium, a nagyváradi önkormányzat, az Alma Mater, a Communitas és a Sapientia Varadiensis alapítványok, valamint a Helyi Közszállítási Vállalat (OLT) voltak. Fleisz Judit, az Ady Endre Középiskola aligazgatónője az erdon.ro-nak elmondta: a versenyre- mely szerepel a szaktárca hivatalos naptárában- a házigazda tanintézeten kívül a váradi Mihai Eminescu Főgimnáziumból és a Szent László Római Katolikus Gimnáziumból, a budapesti Kós Károly Kollégiumból, Petőfi Sándor Gimnáziumból és Szent László Gimnáziumból, a derecskei II. Rákóczi György Gimnáziumból, a debreceni Tóth Árpád Gimnáziumból, a szlovákiai Révkomáromból, a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceumból, a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Gimnáziumból és a szilágysomlyói Simion Bărnuţiu Líceumból érkeztek résztvevők. Pénteken Szentjobbon tartottak történelmi sétát a fiatalok, ahol dr. Draskóczy István, az Eötvös Loránd Tudományegyetem professzora, dr. Fleisz János történész, egyetemi tanár és Kurilla Gábor római katolikus plébános tartott előadást nekik, majd megkoszorúzták Szent István és Mercurius szerzetes szobrát.
Tizenegy forduló
A szombat délelőtt zajlott megmérettetésen Tóth Márta igazgatónő köszöntötte a versenyzőket, arra hívva fel a figyelmüket, hogy a rendezvény a kulturált szórakozás és a tanulás keveréke, kiváló lehetőség arra, hogy kamatoztassák a tudásukat és ugyanakkor megismerjenek más fiatalokat, szokásokat és környezetet is. A megszólítottak egyébként húsz, 3 fős csapatba tömörültek, a feladatsorokat pedig az Ady líceum történelem katedrájának tanárai állították össze. A zsűriasztalnál dr. Draskóczy István, dr. Fleisz János, valamint Ősz Gábor, Vincze Zsolt és Biró Judit történelemtanárok foglaltak helyet. A tizenegy fordulós versenyen nem csupán írásbeli feladatok (keresztrejtvény-fejtés, szövegfelismerés, puzzle stb.), hanem villámkérdések is szerepeltek. Az első helyezettek könyvjutalmakban részesültek, illetve okleveleket és emléklapokat is kaptak.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

„Szeresd ezt a fölrdet, Erdélyt, és képes legyél érte áldozatot hozni”. Beszélgetés Kovács Kuruc János zilahi helytörténész-tanárral
Kovács Kuruc János helytörténész a Szilágysággal szomszédos tájegység, Kalotaszeg szülöttje. Körösfőhöz kapcsolódik gazdag helytörténészi munkássága, helyismerete szilágyságivá nemesítette. Családtagjaival együtt ragaszkodik választott hazájához, amit a Szilágyságban végzett munkássága, az elismerések hitelesítenek. Felsoroljuk – a teljesség igénye nélkül – azokat a munkákat, elismeréseket, amelyeket zilahi éveiben szerzett. 1990-től a Szilágy megyei Tanfelügyelőség szakmai irányítója kisebbségi és egyetemes történelemből, a Szilágy megyei történelemtanárok Konzultatív Tanácsának tagja. Szakmai, társadalmi, kulturális és politikai tevékenységéért számos kitüntetést, oklevelet és emlékérmet kapott: Szilágysági Magyarok (Báthory István Alapítvány – 2002); Vasvári Pál-díj (Körösfő – 2003); Életműdíj (Pro Zilah – 2006); Diplomă de Excelență (Történelmi és Művészeti Múzeum, Zilah – 2006); EMKE-díj (2008); Körösfő díszpolgára (2010).
Tagja a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének; a Romániai Történelemtanárok Társaságának; a Pro Körösfő Baráti Társaságnak; a Pro Kalotaszeg Kulturális Egyesületnek; a Zilahi Református Kollégium Baráti Társaságának; a Báthory István Alapítványnak; a Tövishát Kulturális Társaságnak; a Pro Zilah Egyesületnek és a Katz Pál alapította Holocaust Társaságnak; az 1990-ben újraindított Erdélyi Múzeum-Egyesületnek, melynek keretében 2003-tól az EME Zilah és Vidéke fiókszervezet megalapítója és alelnöke lett. Alapító tagja a 2002 januárjában beindított Hepehupa művelődési folyóiratnak. Szakmai és közérdekű cikkeket és tanulmányokat közöl folyamatosan a Művelődés, a Hepehupa, a Limes, a Caiete Silvane, a Gazeta de Duminică, a Școala Noastră, a Romániai Magyar Szó, a Szabadság, a Kalotaszeg, a Szilágysági Szó, a Kraszna, a Szilágyság, a Sarmasági Hírmondó, a Szilágysági Vidéki Napló, az Árkád folyóiratokban, valamint a Nemzetiségi Fesztivál Füzetekben (1991–2000).
Fejér Lászlóval és Kovács Sándorral együtt kiadta Fazakas Ferenc: Életemet elmesélem című könyvét (Kriterion, 1998); A grundtól az olimpiáig helytörténeti füzetet (Zilah, 2001), több kollégával közösen Körösfő képes monográfiáját (2001). Egyik legjelentősebb alkotása a Szilágysági magyarok című monográfia munkaközösségének megszervezése (Kriterion, 1999), amelynek második kötete kiadóra vár.
– Mindenekelőtt arra kérlek, mutatkozzál be néhány mondatban olvasóinknak: mikor és hol születtél, hol jártál iskolába, milyen intelmekkel tarisznyáltak fel szüleid, amikor útnak indítottak, hogy keresd és megtaláld helyedet a világban?
– Kezdhetném hagyományosan: a kalotaszegi Körösfőn születtem 1951. március 13-án, kézműves-háziiparos családban. Négyen voltunk testvérek, közülünk sajnos az egyik kishúgom orvosi műhiba miatt nyolcvanegy napos korában tüdőgyulladásban meghalt. A négygyermekes család megszokott volt körösfői viszonylatban akkor, az egykézés nem volt jellemző még Felszegen, mint a nádasmenti falvakban. Édesanyámék családjához képest viszont visszalépés volt, mivel ők a Nagy Péntekek famíliájából nyolcan érték meg a felnőtt kort.
A második világháború utáni Körösfőn elég nehéz világba születtem és nevelkedtem. Sok család siratta elhunyt vagy eltűnt szeretteit. Emlékszem, hogy dédnagyanyám haláláig (1966) nem nyugodott bele, hogy az első világégésben férjét elvesztette. Férje, Mihály János Cika a galíciai front első csatájának első áldozatai közt halt hősi halált Halics mellett 1914. szeptember 31-én, nagyon fiatalon, és három árvát hagyott maga után. Dédapámról még csak annyit, hogy tehetséges fafaragó volt, és részt vett abban a csapatban, amely Bartók Bélának készítette a híres kalotaszegi hímes bútorát.
A második világégés sem kegyelmezett családunknak, két nagybátyám pusztult el, amihez hozzáadható a falunk létét megrendítő esemény, amikor 1944. október 11-én, a front átvonulása után a szomszédos hegyi lakosok (főleg a hitványabb bedecsiek vezetésével) irgalmatlanul kirabolták Körösfőt. Állatok, szekerek, élelem, ruha, kályha és lábbeli nélkül hagyták a háborútól amúgy is sokat szenvedett, férfiak nélkül maradt, védtelen, kétségbeesett asszonyokat. A 15 éves édesanyámnak Bungar Iosif rángatta le erőszakkal egyetlen pár csizmáját, mezítláb indítván neki a télnek. Kuruc Pisti bátyánkat, a Hangya Szövetkezet raktárosát félholtra verték és két napig vallatták a hideg vizes hordóban eldugott kincseket keresve rajta. Hasonló dolgok történtek a környező magyar falvakban is. Feleségem nagyapjának mondta egyik román szomszédja: magyarok vagytok, szenvedjetek, örüljetek, ha a gúnyátok megmarad rajtatok. Aztán végig kellett néznie, amint román szolgája szekérre felrak minden értékes holmit és élelmet, majd indulás előtt köszönetképpen ostorával végigvágott egykori kenyéradója hátán.
Falunkat a teljes pusztulástól az orosz hadsereg egyik tisztje mentette meg, az első világháborút megjárt oroszul még tudó öregek könyörgésére. Elképzelhető, milyen lehetett a Völgyön szekéren közeledő rablóbanda meglepetése, mikor gépfegyvertűz fogadta őket a Kuruc oldalról. Erről tanúskodik a református egyház első Családkönyve: „Ezt a családkönyvet megmentettem az elpusztulástól 1944. október 12-én, amikor megszállták az oroszok Körösfőt. (Péntek Márton Piszkiri presbiter)”.
A nehéz világ tovább hitványodott, mert szovjet mintára megkezdték a közös gazdaságok szervezését, először társulásokba, majd termelőszövetkezetekbe való csalogatással, végül a legdurvább erőszakkal. A túléléshez, a mindennapi előteremtéséhez a gyenge lábakon tipegő háziipar nyújtott megoldást, ami hatalmas áldozatot követelt a vállalkozó szellemű emberektől. Édesanyámat idős koráig sosem láttam éjfél előtt ágyba térni, aztán korán, a tehéncsorda kihajtása előtt már a műhelyben görnyedve, az eszterga előtt vagy az asztalnál fűzögetve találta a hajnal. Így sikerült lábra állniuk, házat építeniük, minket iskolába járatniuk, hiszen esküvőjükön nagyapám egy rendes pár csizmát sem biztosított kisebbik fiának. Korán, már ötödikes tanuló koromban, fejlett fizikumomnak köszönhetően, rendesen tudtam esztergálni (a vésőt fogni), annyira megszerettem, hogy vakációimat egyetemista és tanár koromban is édesapám 2001-ben bekövetkezett haláláig mindig otthon, a műhelyben esztergálva töltöttem.
– Milyen hangulata volt gyermekkorodban szülőfaludnak, mi változott azóta? Mit jelentett Kalotaszegen körösfői magyar gyermeknek, fiatalnak lenni? Volt részed ezért hátrányos megkülönböztetésben, az iskolában, egyetemen vagy később a katonaságnál, bárhol?
– Körösfő lakosságának száma sosem haladta meg a másfél ezret (mára már ezren alig élnek a faluban), gyerekáldás azért bőven volt, hiszen pajtásaimmal harmincan szorongtunk a régi, egykori felekezeti iskola egyik osztályában. Az új, emeletes iskolában az 1952-ben születettek végeztek legelőször. Nagy öröm és megtiszteltetés volt számunkra, hogy 2010-ben Antal István ifjú igazgató meghívására részt vehettünk az iskola Kós Károly névre való keresztelésének ünnepén, s újra találkozhattunk kedves tanító néninkkel s még élő tanárainkkal: Szabó T. E. Attilával, Mártonné Tőrös Ilonkával és Mihályné Tóth Annával, Fekete Károllyal és Fekete Ernővel. Aránylag jó magaviseletű gyereknek számítottam, azért én is belekóstoltam párszor a körmös, a tenyeres, vagy a kukoricaszemen való térdepelés, a nádpálca és a nadrágszíj élményeibe. Alig vártuk a hétvégét, amikor sorjában kipróbáltuk az egyetlen, a háborúból maradt Eska típusú biciklit (10 banit fizettünk egy fordulóért). Vasárnap délutánonként darabjaira rúgtuk a rongylabdákat. A villany bevezetéséig mozikaraván járt filmeket vetíteni a kultúrház falára. Visszaemlékszem az 1954-es foci világbajnokságra is, amikor apró gyerekként lábatlankodtam a nagybátyám, Cika Gyuri telepes rádióját hallgató és a magyar válogatottnak – Puskásnak, Kocsisnak, Grosicsnak – szurkoló falubeliek között. Ugyanúgy emlékszem az 1956-os eseményekre, s most is látom a megdöbbent arcokat, a kétségbeesést a megtorlások és a véres események hallatán.
A román nyelv elsajátítása számomra könnyűnek tűnt, mivel sok román könyvet olvastam, és néha beszélgethettem az egyik nagynéném román férjével. Főleg a téli vakációban, az ünnepek idején, disznóvágáskor tartózkodtak huzamosabb ideig otthon. A téli esték különösen vidáman teltek nekem és a románul szintén folyékonyan beszélő unokaöcsémnek, amikor a tolmács szerepét játszottuk a románul vajmi keveset beszélő nagyanyám és a magyarul ugyanannyit értő Nelu sógor (Bota Ioan) között. Őszintén elmondhatom, hogy származásom, nevem miatt nyíltan sosem tapasztaltam hátrányos megkülönböztetést. Az általános iskolában a romántanárnő nagyon kedvelt, amiért olyan sokat olvastam és szépen beszéltem. A katonaságnál és az egyetemen sem éreztem megkülönböztetést. Sőt a nevem miatt nagy becsületem volt Ioan Piersic őrnagynál, a híres színész, Florin Piersic nagybátyjánál. Akkoriban nagyon megbíztak katonáéknál a magyar bakákban. Az egyetemen sok román jó barátom volt, akikkel végig egy szobában laktunk. Sokat hülyültünk s autonómiákat osztottunk Erdély egyes részeinek (attól függően, honnan származtunk), engem elfogadtak és megválasztottak ezelőtt 36 évvel az önálló Erdély gubernátorának. Egyformán befogadóak voltunk és vallottuk: a lényeg az, hogy eléggé szeresd ezt a szülőföldet, amit Erdélynek hívnak és képes legyél érte áldozatot hozni, küzdeni; megelégedjél azzal a kevéssel, amit nyújthat, amely azonban nagyon édes és kedves lehet. Mert tudod, hogy a tied, és azt senki tőled el nem veheti. Nekem érthetetlen az a magatartás, hogy még most is bizonyos szülők nem anyanyelven taníttatják gyereküket, mondván, hogy jobban tudnak majd érvényesülni az életben. Ez hamis állítás volt mindig. Ennek ellenkezőjét tanítottam diákjaimnak. Ebben nevelkedtek gyermekeim is, akik itthon maradtak, megtalálták helyüket és számításukat. Azt szeretném, ha unokáim is ugyanúgy éreznének, élnének, gondolkodnának és cselekednének.
– Kik befolyásolták fejlődésedet? Kihez szerettél volna hasonlítani? Miért lettél történész, kik voltak kedvenc tanítóid, mestereid? Mit tudtál megtanulni a családban, szülőfaludban és mit tehettél hozzá a kolozsvári egyetemen?
– Szülőfalum vonzása még most is erőteljes, hiszen ott nyugszanak őseim, ott élnek rokonaim, ismerőseim és kedves barátaim. Divat volt régebben a kalákában történő segítségnyújtás komolyabb munkálatoknál (például házépítésnél), de kalákában folyt a kukoricahántás is, ahol a kukoricacsövekről leszedett panusában kedvünkre hempereghettünk, birkózhattunk és bajszokat aggathattunk egymásnak. A visítozó lányoknak alaposan teletömtük alsóneműiket puha panusával.
Téli estéken a férfiak összeültek beszélgetni, pipázgatni, italozni. Fahordás és friss vízhozatal ellenében minket, gyerekeket is beengedtek. A kályha melletti sarokba kucorodtunk, és tátott szájjal hallgattuk egy évszázad eseményeit, a két világháború történéseit, szemtanúk által egyes szám első személyben elmesélve. Harcolni láttuk őket a szerb fronton, Galíciában az oroszokkal, Isonzónál az olaszokkal, vagy dideregve, vacogva, vonszolva magukat a Don-kanyarnál, éhezni az orosz lágerekben. A disznótor az egyik legszebb élménynek számított Mikulás napja környékén. Mi, gyermekek már napokkal előtte izgultunk és készültünk egy kis tüzelődésre, hiszen abban az időben még szalmával perzselték a göndörszőrű mangalicát.
A tanulás, a könyv szeretete hagyomány volt családunkban, rongyosra olvastuk a faluban létező könyveket, az érdekesebbek fejezetre bontva jártak kézről kézre. Abban a szegény világban anyám testvérei közül Laci, Miki, Anna Kolozsvárt tanultak, Kati néném egy hegyközszentmiklósi időszakot követően nyugdíjazásáig volt tanítónő a faluban. Keresztapám, az utolsó Mihály János Cika a bánffyhunyadi kereskedelmi szövetkezet elnöke volt. Unokatestvérem, Mihály Éva Cika pedig gyerekorvosként tevékenykedett. Azt, hogy én is jól tanultam, szüleimnek, tanáraimnak és jó kollégáimnak köszönhetem. Hogy tanár lettem, osztályfőnököm, Makfalvi Erzsike példamutatásának eredménye. A középiskolában végig párhuzamosan szerettem a történelmet és a földrajzot, de a biológiatanárom, Vasas Samu egyénisége hatott rám különösen, akitől megtanultam az egyenes tartást, a népi hagyományok tiszteletét és becsülését. Vele tanultuk meg és barangoltuk végig nagy sikerrel Szentimrei Jenő: Csáki bíró lánya című népszínművével egész Romániát. Játszottunk a kolozsvári és a szentgyörgyi színházban is, valamint Kalotaszeg és Székelyföld számtalan településén, Körösfőtől Csíkszentsimonig, sőt Bukarestben és Budapesten is. Én a vőlegény szerepét játszottam, Árvadi csizmadia fiát, aki menyasszonyát halálra táncoltatta.
Vasas Samutól kaptam az első megbízatást a Kalotaszeg folyóirat új sorozatának beindítása után, ahol ő volt a mindenes szerkesztő, hogy írjam meg folytatásos cikkekben a magyarok történetét. Egyetemi éveim alatt Jakó Zsigmond professzor volt számomra az alaposság és a komolyság mintaképe, Kovács József a szakmai megbízhatóság megtestesítője, míg Imreh István szakmai igényességre nevelt, államvizsga dolgozatom türelmes irányításával is. A szülőfalumból származó Péntek János nyelvészprofesszor mai napig fő támaszom és tanácsadóm, 2001-ben közösen szerkesztettük Körösfő kismonográfiáját. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület újraindítása óta Egyed Ákos akadémikust tekintem tanítómesteremnek és második apámnak.
Az egyetem elvégzése után Zilahon tanítottam különböző iskolákban, főleg románul. Az 1989-es váltás után bekapcsolódtam a Szilágyság szellemi és politikai életébe. Az első napokban megjelent Szilágysági Szóban, majd a Szilágyságban közérdekű cikkekkel jelentkeztem, majd Joikits Attilával magyarságtörténelem leckéket közöltünk sorozatban tanároknak és diákoknak. 1994 és 1995 között a Bemutatjuk falvainkat sorozatban megírtam Kalotaszeg Szilágy megyéhez szakadt alszegi falvainak rövid történetét (Magyarzsombor, Nagypetri, Kispetri, Középlak, Váralmás, Bábony, Farnas, Zsobok, Sztána és Ketesd). Ez felbátorított egy szilágysági monográfia megszerkesztéséhez, kezdetben Major Miklós szilágynagyfalusi kollégámmal és Sipos László bogdándi iskolaigazgatóval, majd egyre bővülő szerzőgárdával. Ebből született meg 1999-ben a Szilágysági magyarok első kötete, amely kétezer példányban kelt el, és lendületet adott a második és harmadik kötet megírásához és szerkesztéséhez.
– Mikor nősültél? Milyen körülmények között kezdted el helytörténészi munkásságodat, hogyan született meg a Szilágysági magyarok nagy sikerű kötet, és mikor olvashatjuk a folytatást, a képes krónikát? Hogyan működik az EME Zilah és Vidéke fiókszervezete?
– Feleségem, Erzsébet, nyárszói születésű, már bánffyhunyadi középiskolás korunk óta udvaroltam neki, együtt ingáztunk. Az esküvőnk első éves egyetemista koromban történt a nyárszói református templomban. Két szép gyerekkel áldott meg az Isten. Egyetem után, 1977-ben Zilahra költöztünk. A zilahi 2-es számú Általános Iskolába kerültem, Vártelekre, ahol románul kellett tanítani. Kiderült, hogy nem is volt olyan rossz választás, Erdély bejáratánál, a Meszesi kapunál tanítani, az ókori Porolissum szomszédságában. Sok jó és tehetséges tanulóm származott Mojgrádról, akikkel tavaszonként (hisz akkor még szántották a mojgrádi tetőn a római vár területét) sok értékes római leletet gyűjtöttünk az iskola múzeumi sarkába, amiket a fordulat előtt egy évvel át kellett hogy adjak a Zilahi Múzeumnak. Azokban a sötét években, amelyeknek fiatalságunk leggyönyörűbb éveinek kellett volna lenniük, nem bízhattál majdnem senkiben, még véleményt is veszélyes volt cserélni. Csak otthon éreztük magunkat biztonságban, szüleinkkel, nagyszüleinkkel és gyerekkori pajtásainkkal mertünk őszintén tárgyalni. Számomra igen nehéz volt az alkalmazkodás, még diákjaimmal is politikai vicceket mondtunk, aminek meg is lett később az eredménye. Megízlelhettem ellenben, milyen gyógyító ereje van az Istenhez való őszinte imádkozásnak és a benne való hitnek. Jó az, ha az ember mindig egyenesben van Istenével. Az 1989. évi decemberi események Zilahon, a város főutcáján találtak. A Szabad Európa rádióból és a magyar tévéből értesültünk a beindult eseményekről. 1990-től a zilahi Simion Bãrnuțiu és az Avram Iancu iskolákba kértem áthelyezésemet, ahol tanárként tevékenykedek most, 2011-ben is, annyi kitérővel, hogy 1995 és 1997, majd 1999 és 2003 között kinevezett aligazgatója voltam a Fenyves negyedi iskolának. Örömünkre a fizika–kémiatanár feleségem is ott tanított, majd 1994-től Ildikó lányom is ott kapta első tanítónői állását. Szép életünk van a Szilágyságban, mégis Mikes Kelemennel mondhatom: úgy szeretem Szilágyságot, hogy el nem feledhetem Kalotaszeget. Ha otthon, szülőfalumban maradtam volna, anyagilag biztosan jobban állnék, szaporán esztergálnék ma is édesapám műhelyében, ott a Kuruc oldal alatt, de valószínűleg egyetlen elképzelésemet, gondolatomat sem fektettem volna papírra.
Azt is elmondhatom, hogy ha újra kezdhetném, ismét pedagógus lennék. Terveimet, elgondolásaimat mindig is szerettem halogatás nélkül gyakorlatba ültetni. Így valósult meg például a Vasvári Pál emlékére emelt kopjafa Körösfőn (1995), az emléktábla Nagymonban Márton Gyula nyelvészprofesszor házán (1996), a Zilah 525 év emléktábla (1998), az Ady Endre halálának 80. esztendejére szervezett közös ünnepségek Kalotaszegen és Szilágyságban: Nyárszón, Zilahon és Diósadon (1999), a Petőfi emlékoszlop Bánffyhunyadon (1999), az 1848-as obeliszk Zilahon (1999), a Sipos László emléktábla Bogdándon (2001), a Wesselényi szobor Zsibón (2004).
Úgy érzem, bőven válaszoltam kérdéseidre, sok időbe telt a közel hat évtizednyi emlékeimet felidézni, de jólesett és utólagosan elégtételt érzek ezért. Saját kezdeményezésre talán sosem fogalmaztam volna így meg élményeimet, pályafutásom és eddigi munkásságom egyes részeit. Köszönöm, hogy rám is gondoltál, és úgy érzed: a Szilágyság-kutatásnak van múltja, jelene és jövője, mert van egy Kurucjancsija.
– Igen, van a Szilágyságnak egy Kurucjancsija, akit a Kalotaszeg egy kis részével Körösfőtől kaptunk ajándékba. Szerintem sok hasonló, népünk önazonosságát kutató, ápolásában elkötelezett, az együtt élő nemzetiségek barátságát hirdető értelmiségire lenne szükség ma és nem csak a Szilágyságban, hanem máshol is.
Gáspár Attila?
Művelődés (Kolozsvár)

Zilah: megoldódni látszik az óvoda ügye
Egy éve tartó folyamat végére kerülhet pont, pozitív végkifejlettel Zilahon: a helyi tanács január 7-én elfogadta a határozatot, amely a Kraszna utcai óvodát visszahelyezi a Református Wesselényi Kollégium fennhatósága alá – tájékoztatta lapunkat Fazakas Miklós, a város RMDSZ-es alpolgármestere.
Mint ismeretes: tavaly januárban a református egyház ingatlanában működő óvodát elvették a kollégiumtól, és a Simion Bărnuţiu Iskolacsoporthoz csatolták, a szülők, az egyház és a magyar tanácsosok határozott tiltakozása ellenére. Az érintettek előbb nyílt levélben foglaltak állást, később több mint 700 aláírás összegyűjtésével hívták fel a figyelmet a helytelen eljárásra. – Az új tanügyi törvény lehetővé tette, hogy meg tudjuk oldani ezt a régóta húzódó problémát – mondta el az alpolgármester. Fazakas Miklós elmondta: a január 7-i rendkívüli tanácsülésen a városvezető is kedvezően nyilatkozott az óvoda-ügyről, és jóváhagyta a döntést. Ezt követően a tanácsosi testület értesítette a Szilágy megyei Tanfelügyelőséget a határozatról. – Jelenleg várjuk, hogy a tanfelügyelőség készítse el és juttassa vissza hozzánk az átadás konkrét menetére vonatkozó tervet. Ez remélhetőleg néhány héten belül meg is történik, és akkor hivatalosan is visszaveheti az óvodát a Wesselényi-kollégium – mondta az alpolgármester, aki szerint nagy eredmény, hogy a testületben munkálkodó három magyar tanácsos ki tudta vívni a Kraszna utcai intézmény helyzetének rendezését. Tavaly a polgármester lapunk kérdésére még úgy nyilatkozott: amennyiben a református egyház a jövőben lakbér fizetésére kötelezné az önkormányzatot, amiért állami fenntartású óvodát működtet az ingatlanában, akkor a csoportot átvihetik egy másik intézménybe. A szülők végül ideiglenesen elfogadták a helyzetet, és nem vitték el onnan gyermekeiket.
Zilahon egyébként két akkreditált önálló magyar óvoda működik: az egyik a Wesselényi-óvoda, 34 gyermekkel, amely eddig is a kollégiumhoz tartozott, a másik pedig a Kraszna utcai 6-os óvoda, ahol jelenleg 18 kisgyermek tanul, az ő helyzetüket fogja megkönnyíteni ez a döntés – részletezte lapunknak az elöljáró.
S. B. Á.
Szabadság (Kolozsvár),

A szakképzést támogatnák
A nagykárolyi Simion Bărnuţiu Iskolaközpontban járt május 30-án Magdó János kolozsvári főkonzul.
A magyar kormány 170 millió forintot különített el az anyaországon határain kívül található Kárpát-medencei szakiskolák (közöttük a Szatmár megyei szakiskolák) helyzetének felmérésére, valamint a szükséges stratégiák kidolgozására. Ennek kapcsán látogatott tegnap a nagykárolyi Simion Bărnuţiu Mezőgazdasági Szakközépiskolába Magdó János kolozsvári magyar főkonzul, dr. Vízi Gabriella és dr. Szűcs Zoltán konzulok társaságában.
A Kolozsvári Magyar Főkonzulátus delegációját Gindele Imre, az oktatási intézmény igazgatója, Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere, valamint Knecht Csaba, a Polipol Mobila bútorgyár aligazgatója fogadta. A vendéglátók először is ismertették a szakközépiskola jelenlegi helyzetét, továbbá arról is beszámoltak, hogy a szakképzés minőségének javítása érdekében sikeres közreműködést folytatnak különböző vállalkozásokkal (Polipol, Contitech), végül pedig bemutatták a tanintézmény osztálytermeit, laboratóriumait és az iskola bentlakását is.
Magdó János elmondta, a magyar kormány azért segítene a szakiskolákon, hogy azok a gyerekek, akik különböző okokból nem az elméleti líceumokat, hanem a szakiskolákat választják, jó minőségben, jó oktatókkal tudjanak szakmát tanulni. „A magyar nyelvű szakképzés fejlesztése Erdélyben mindenképpen prioritás kell legyen, ezen szeretnénk segíteni. Az elkülönített keret arra vonatkozik, hogy felmérjük a szükségleteket, miben van hiány, mire van szükség, mi az aktuális helyzet a szakképzés terén és ebből építkezve lássuk, hogy mit kellene még tenni. A felmérésnek azért is van kiemelt jelentősége, mert a közigazgatási és igazságügyi minisztérium 2014-et a szakképzés évének nevezi ki, így más forrásokból is lehet majd befektetni” — nyilatkozta a főkonzul, aki hozzátette, hogy egy rendkívül lelkes csapattal találkozott a károlyi iskolában, mely a folyamatos fejlesztésekre helyezi a hangsúlyt: „Nagyon fontos, hogy a károlyi iskola vezetősége megtalálta azokat a vállalkozókat, akik hajlandóak együttműködni az iskolával”.
Ifj. Deák Endre
Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti)

Avram Iancu és az erdélyi román (ellen)forradalom 1848–49-ben (Mindennapi történelemhamisítások - 2.)
Avram Iancu a románok első, 1848. április 30-án Balázsfalván tartott gyűlésének megszervezésekor tűnt ki. Beszéde mérsékelt volt, arra biztatta a románokat, hogy pontosan teljesítsék jobbágyi kötelezettségeiket, amíg az erdélyi diéta (a modern parlamentnek megfelelő törvényhozó fórum) döntést nem hoz a parasztok helyzetének javításáról. Míg a forradalom által szorgalmazott társadalmi változások esetében visszafogottabb volt, Iancu határozottan lépett fel a románok politikai jogainak ügyében.
Egy kis történelemhamisítás
Az erdélyi románok „forradalma” egyáltalán nem úszta meg, hogy ne hamisítsák meg a Román Akadémia égisze alatt kiadott Románok Történelmében. A módszer már klasszikus: egy dokumentumrészlet kiemelése a kontextusból. A Román Akadémia hivatalos történésze, Liviu Maior volt oktatási miniszter azt állítja, hogy Avram Iancu a következő szavakkal „fordult a – felsővidrai – parasztokhoz”: „A román nem koldulja a szabadságot a magyaroktól; a román nemzet elég erős, hogy harcban vívja ki a szabadságát.” (Academia Română, Istoria Românilor, VII/1., Bukarest, 2003, 270. o.) Valójában a történész által idézett dokumentum, a kamarai biztos (az eredetiben „comite cameral”) egyik 1848. május 9-i jelentése felettesének a május 5-i felsővidrai gyűlésről, ahol a vásár miatt sokan voltak, és világosan kimondja, hogy Avram Iancu ennek a tisztviselőnek az apja, Alexandru Iancu uradalmi bíró (vagyis közvetlenül az illető biztosnak alárendelt tisztviselő) házában felolvasott egy román nyelven írt, a pap által terjesztett kiáltványt, mely a románokat harcra buzdítja a szabadságért. Miután felolvasta a kiáltvány szövegét, vagyis a biztosnak lefordította magyarra, Iancu állítólag maga tette hozzá a Román Akadémia történésze által fentebb idézett mondatot. A biztos világosan mondja: „Ezen kívül az uradalmi bíró fia, Avram Iancu hozzátette: »a román nem koldulja…«”. Szó sincs arról, hogy Avram Iancu azt a mondatot a falujabeli parasztok előtt mondta volna! A kérdéses levelet egy topánfalvi jobbágy hozta, és a pap olvasta fel hívei előtt. Sőt, Iancu apjának kísérlete, hogy elkobozza a levelet, veszélybe sodorta a családját, a parasztok ugyanis megfenyegették. Vajon Iancu apja azt tervezte volna, hogy egész vagyonával együtt elmenekül a faluból, ha fia már akkor a parasztok élén állt volna? De ezek olyan részletkérdések, melyek nem számítanak, amikor a Román Akadémia egy hivatalos történelmet akar kikényszeríteni. A hazugság történelemmé válik. Ha pedig a Román Akadémia írja, akkor igazságnak kell lennie!?
Iancu fegyvere a puska, nem a diplomácia
1848 nyarán, tekintettel arra, hogy a románok által a május 15–17-i balázsfalvi nemzetgyűlés alkalmával megfogalmazott kéréseket nem fogadta el sem az erdélyi diéta, sem a császár, a románok álláspontja radikalizálódott. Az orláti és naszódi két román katonai központban a csapatok, a Bécsből érkezett parancsok ellenére, megtagadták az engedelmességet a magyar közigazgatásnak. A katonai helyzet nyomására a császár elfogadta Erdély egyesülését Magyarországgal, és az egész erdélyi hadsereget, a román regimenteket beleértve, az új hatóságok alá rendelte. Az Erdélyi-Szigethegységben a mócok katonailag megszervezték magukat Avram Iancu vezetésével, ezzel a harmadik román hatalmi központtá válva Erdélyben (...) 1848. szeptember 15–28-án zajlott Balázsfalán az erdélyi románok harmadik nemzetgyűlése. Addig a román politikai vezetők politikai nyilatkozatokkal és a magyarokkal, illetve az osztrákokkal folytatott tárgyalásokkal tűntek ki. Balázsfalván szeptemberben a hangulat túl forró volt, hogy a diplomácia és a tárgyalások szellemében tartott biztatásokat és beszédeket hallgassanak. Ahogy azt Simion Bărnuţiu, az erdélyi románok egyik nagyon aktív radikális vezetője megjegyezte, nehezen élte volna túl bármelyik román szónok, ha pacifista beszédet mond. Ilyen körülmények között a fegyveres harcot támogatók kerültek előtérbe. Avram Iancu mintegy hatezer felfegyverzett móccal érkezett Balázsfalvára. Ez Iancu dicsőségének kezdete.
Ausztriával a forradalmár magyarok ellen
A románok 1848 szeptemberében Balázsfalván úgy döntöttek, Ausztriával szövetkeznek, és a magyarok ellen harcolnak a Habsburg fennhatóság visszaállításáért. (...) A magyarok ellen Ausztriával való szövetkezés okát világosan megmagyarázzák a román vezetők, éppen maga Avram Iancu: a magyarok megtagadták a románoktól a politikai jogokat, míg az osztrák császári udvar a románokat politikai nemzetként ismerte el.
A románok elítélték Erdély egyesülését Magyarországgal, és az osztrák hatóságok visszaállítása mellett szálltak síkra. A császáriak arra használták fel a románokat, hogy félreállítsák a forradalmi magyar hatóságokat. A románok által Balázsfalván megválasztott Nemzeti Komité koordinálta a románok prefektúrákba és légiókba történő politikai és katonai megszervezését, az ókori rómaiak mintájára, szimbolikusan utalva a román nép római eredetére. (folytatjuk) Marius Diaconescu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Egy politikai kalandor (5.)
A románok sem bíznak benne
Şaguna püspöki helynökként került Erdélybe. Kinevezésétől, 1847-től kezdve 1848. október derekáig a román értelmiségiek és a klérus többsége úgy gondolja, hogy ő a szerbek embere. A bizalmatlanság 1848 májusában sem csökken.
Ion Buteanu május 27-én Szebenben kelt levelében azt írja, hogy „nekünk ez idáig kevés bizalmunk van Şaguna úrban”. Vincze Gábor történész mint a köpönyegforgatás mesterét, mint politikai kalandort mutatja be. Valóban, minek nevezhető egy olyan ember, aki előbb szerb, majd magyar, később osztrák szolgálatban áll? A katolikus vallását elhagyó Şaguna görögkeleti vallástanárként a szerb pátriárka titkára, majd ennek pártfogoltjaként erdélyi román püspök. Kezdetben a püspökhelyettes, majd püspök csak ímmel-ámmal, formailag vállalja a románok védelmét. Ha a saját érdeke úgy kívánja, szembefordul híveivel, így a román móc parasztokkal is.
Pálfordulása Érthető, hogy Puchner Antal, Erdély katonai parancsnoka miért kényszeríti Şagunát 1848. októberében határozott állásfoglalásra. Választania kell, ha vállalja – mint a balázsfalvi Ioan Lemeni – a Magyar kormány melletti kiállást, lemond a püspöki székről, ha nem, hűséget fogad, és az osztrák érdekek támogatója lesz. Mivel Şaguna politikai állásfoglalása korábban sem meggyőződésből, hanem érdekből fakadt – mert fél szemmel mindig arra figyelt, hogy karrierje szempontjából mi az előnyösebb –, a választás nem okoz gondot. Amikor tavasszal és nyár elején békességre inti híveit, és nem uszít a magyarok elleni véres polgárháborúra, akkor ezt a magyar politikai vezetés pártfogásáért teszi. Viszont a magyarok és az osztrákok 1848. őszi nyílt katonai szembenállása új helyzetet teremtett. Most már nem érdeke kitartani magyar pártfogói mellett. Şaguna úgy értékeli, hogy vesztesek a magyarok, győztesek az osztrákok lesznek, ezért utóbbiakat kell szolgálni. Pópáit ezúttal nem a románság megnyugtatására szólítja, hanem a magyarok elleni népfelkelésre. Ez teljesen ellentétben áll korábbi, megbékélésre intő körleveleivel, a magyar forradalmi vívmányok melletti nyilatkozataival.
Şaguna pálfordulása 1848. október derekán vált egyértelművé. Egyezségre jut Puchner tábornokkal, felvállalja a nyílt magyarellenességet, amelyről emlékiratában báró Kemény Ferenc is beszámol. A magyar vezetés most már hiába kéri Şagunát, hogy békéltető körlevelekkel nyugtassa meg polgárháborúba sodródó híveit, mert a püspök nem az elvek embere. Şaguna 1848 októberétől osztrák bérenccé vált, de ezt úgy teszi, hogy ezzel egyúttal elnyerje a román nemzeti mozgalom vezetőinek bizalmát is.
Az osztrákbérenc
Hogy mennyire nem volt őszinte Şaguna 1848 októbere előtt, mutatja az is, hogy gondtalanul fordít hátat a szerb, a magyar kapcsolatoknak, mert tőlük már megkapta a kellő támogatást. Most az osztrákoktól remélheti karrierje további építését, az érseki cím elnyerését. Úgy tűnik, hogy Ferenc József 1848. december 2-i trónra lépését örömmel fogadja, mert reménykedik az osztrák fegyverek győzelmében. Azonban a biztos osztrák győzelembe vetett hit december végén szertefoszlik. A Bem vezette magyar csapatok már karácsony napján bevonulnak Kolozsvárra.
Az osztrák uralom veszélyben
1848 decemberében az osztrák hadvezetés jogosan tart attól, hogy a lendületes magyar támadások miatt az osztrák katonai erők és a román lázadók nem tudják megvédeni Erdélyt. A kialakult helyzetben Puchner csak a Bukarestben székelő, a Havaselvét megszállva tartó orosz hadsereg támogatásában bízhat. Ennek elnyerése azonban komoly diplomáciai feladat, ezért a cári katonai segítség csak végveszély esetén jöhet számításba. Bár az orosz behívás gondolata már korábban is felvetődött, az osztrák hadvezetés még mindig nem tudja rászánni magát erre. A katonai erőviszonyok egyre jobban eltolódnak a magyarok javára. Puchner arra kényszerül, hogy hadipénztárát és irattárát Havaselvére menekítse, cári katonai védelem alá helyezze.
A cári csapatok behívása
Az osztrák hadvezetés 1848 decemberében jogosan tart a vereségtől. Puchner tábornok e katonailag kritikus helyzetben követséget szeretne Bukarestbe küldeni a Havaselvét megszállva tartó orosz katonai parancsnokságra, hogy az erdélyi magyar honvédség leverésére katonai segítséget nyújtson. A cári csapatok behívásának kérdését a korábban említett nagyszebeni gyűlésen – 1848. december végén – megvitatták. Az orosz behívás mellett a leghatározottabban Andrei Şaguna püspök állt ki, amiben Franz Salmen szász ispán támogatta őt. A háttérből a szálakat Puchner mozgatja, az ötlet is az övé. A tábornok december 29-én közli Şagunával, hogy Bem sikerei miatt szükséges a románok népfelkelésre mozgósítása is. A püspök közli a Román Komité vezetőivel – köztük Laurian Treboniu Augusttal és Simion Bărnuţiuval –, hogy az osztrák főparancsnokság követeli a havaselvi cári csapatok behívását úgy, mintha azt a románok és a szászok akarnák. A román vezetők többsége azonban nem helyesli ezt, mert nem akarják az orosz befolyás erdélyi erősödését. Csak hosszú viták és vonakodás után fogadják el Şaguna indítványát, de a Román Komité két tagja tiltakozásként kilép a bizottságból. A szászok pártolják az oroszok segítségül hívását. Végül Şaguna álláspontja győz, elhatározzák, hogy az orosz csapatokat nem a két nép, hanem Szeben és Brassó városa nevében fogják behívni.
Felvetődik a kérdés, hogy Puchner miért nem az osztrákok nevében kéri az orosz katonai intervenciót. A válasz egyszerű: mert presztízskérdés, az osztrákok számára megalázó lenne, ha elismernék, hogy nem képesek legyőzni a magyarokat. A General Commando azonban tudja, hogy Erdélyben nem ura a kialakult katonai helyzetnek, tehetetlen, ezért egy Şagunáék nevében megfogalmazott, orosz segítségre vonatkozó kérést továbbítanak a császárhoz. A nemzetközi bonyodalmaktól tartva Schwarzenberg külügyminiszter kezdetben elutasítja az orosz beavatkozásnak még a gondolatát is. Attól tart, a cári katonai intervenció jó ürügy lenne Franciaország számára, hogy Piemontnak az osztrákok ellen katonai segítséget nyújtson. Időközben Bem katonai sikereinek hírére megváltozik e kérdés kezelése. Az orosz katonai erőkre szűkség van Erdélyben, de őket diplomatikusan kell behívni. Erre kiváló ötlet Puchner felterjesztése. Eszerint úgy hívják be a cári csapatokat, mintha azt a magyar kegyetlenkedések miatt az erdélyi románság és szász lakosság tenné. A románokat a püspök, a szászokat pedig Gottfried Müller képviseli.
(folytatjuk)
Kádár Gyula. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Főiskolai szakok indulhatnak Nagykárolyban nyíregyházi segítséggel
Mezőgépészeti, illetve agronómia kihelyezett szakot indítana Nagykárolyban a Nyíregyházi Főiskola. Az oktatás megkezdéséhez szükséges infrastruktúráról keddi ülésén döntött a városi képviselő-testület, ennek értelmében nyolc éven át ingyenesen használhatják a Simion Bărnuţiu Iskolacsoport egyes termeit.
„Örülök a kezdeményezésnek, mivel a károlyi és a Károly környéki fiatalok ingyenesen juthatnak színvonalas képzéshez. Ez a vidék főképp a mezőgazdaságáról híres, így épp a legszükségesebb szakokat választották” – nyilatkozta a Krónikának Kovács Jenő polgármester, aki szerint a projekt sikerének garanciája többek között az, hogy egyik motorja, Sikolya László professzor nagykárolyi származású.
Gindele Imre, a széles körben csak „agróként” emlegetett Bărnuţiu-iskola igazgatója kifejtette, régi közös elképzelésük a kihelyezett szak, mely véleménye szerint optimális esetben akár jövő ősztől beindulhat, hozzátéve: ha a jövő tanévtől nem is, 2016-tól minden valószínűség szerint megkezdik az oktatást.
„Ez egy nagy dolog, hiszen a fiataljainknak lehetőségük nyílik magyar nyelven minőségi oktatásban részt venni” – adott hangot elégedettségének Gindele, aki szerint ez nem „diplomagyár” lesz. Az igazgató úgy vélte, komoly hiányosságok vannak Romániában az agráripari felsőoktatásban, főképp, ami a magyar nyelvű képzést illeti. Mint elmondta, elsőként a mezőgépészeti szakot indítják be levelezői tagozaton.
A Nyíregyházi Főiskola oktatói péntek-szombaton tartanak majd órákat, a laboratóriumi felszerelést igénylő tananyag elsajátítása végett pedig a diákok Nyíregyházára utaznak majd. Az okleveleket Romániában egyelőre honosíttatni kell, az igazgató szerint azonban elképzelhető, hogy az itteni tanügyi minisztériummal is akkreditáltatják a három és fél éves képzést, melyhez egyébként érettségi vizsga szükséges.
Babos Krisztina
Krónika (Kolozsvár)

Villámdarabok szemléje: a héten zajlik a SPOT
A héten zajlik, és vasárnapig tart a 9. Színművészeti Egyetemek Nemzetközi Fesztiválja, azaz a SPOT-fesztivál Nagykárolyban.
Az idei rendezvény hívószava: randevú. Most először Szatmárnémetiben is szerveznek programokat. A SPOT-társulat, azaz a fesztivál idejére összeállt minitársulat bemutatja második, a budapesti k2 Színházzal közösen létrehozott produkcióját.
A Színművészeti Egyetemek Nemzetközi Fesztiválja idén a craiovai, marosvásárhelyi, kolozsvári, újvidéki (Szerbia) és passaui (Németország) oktatási intézmények diákjait látja vendégül. A diákokon kívül jelen lesznek további fiatal művészek Budapestről, Kolozsvárról és Szatmárnémetiből. A programokra – amelyek többségére csütörtöktől vasárnapig kerül sor – a Simion Bărnuţiu Iskolaközpont sporttermében, a Szatmárnémeti Északi Színház Ács Alajos Stúdiótermében és a nagykárolyi Equus Lovasegyesület lovardájában kerül sor.
A román, magyar, német és francia nyelvű előadásokra a nagyközönség számára a belépés ingyenes. A szervezők közlése szerint a SPOT-fesztivál idén kiemelt figyelmet fordít a közösségi programokra. Különféle eseményekre kerül sor óvodákban, iskolákban, közterületen és idősek otthonában, román és magyar nyelven is.
„A színház így újra betöltheti a nagykárolyiak életében azt az eszszenciális szerepet, amelyet a hétköznapokban is játszania kellene, hozzájárul a legfiatalabbak neveléséhez, és segít az egyedüllét elviselésében, feldolgozásában” – fogalmaznak közleményükben a szervezők. A SPOT közösségi programja többek között óvodásoknak szóló színházi előadást és középiskolásoknak szóló kreatívírás-műhelyt is tartalmaz. De lesz éjszakai filmvetítés nagykárolyi lakónegyedekben, jellegzetesen urbánus épületfelületekre: kazánházakra, garázsfalakra vetítenek az érdeklődőknek. Emellett természetesen utcai színházi előadásokra is sor kerül.
Az oktatási-nevelési és közösségi programokban közreműködnek: a kolozsvári színház és televízió kar harmadéves diákjai, Fischer Botond és Horváth Benji költő, Banga Szilárd és Lamaskier képzőművész, valamint a kolozsvári színi egyetem mesteris diákjai, Árus Péter, Budizsa Evelin és Szucher Ágnes. A meghívott diákok részt vehetnek a Soós Attila rendező-koreográfus által tartott fizikai színházi műhelymunkában. Soós a Budapesti Színház- és Filmművészeti Akadémián végzett fizikai színház szakon, 2013-ban pedig megalapította a Trojka Színházat.
Egyéjszakás dráma a neve annak a projektnek, amelyet a nagykárolyi SPOT és a Kolozsvári Állami Magyar Színház idén első alkalommal mutat be. Az együttműködés tulajdonképpen a kolozsvári színház magyar dráma napjára szervezett (szeptember 21-ei), egyéjszakás drámaírói műhelyének következő állomása.
A szeptemberi projekt keretében egy éjszaka alatt hét dráma született, amelyekből a nagykárolyi találkozó során a craiovai, kolozsvári, marosvásárhelyi, újvidéki és passaui diákok előadásokat hoznak létre. Folytatva a drámaírói műhely alapgondolatát, a csoportok a produkciók bemutatása előtt mindössze 24 órával kapják meg a szövegeket.
Szabadság (Kolozsvár)

Új alelnöke van az RMPSZ megyei szervezetének
Régi-új elnöke és új alelnöke van az RMPSZ, azaz a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Szatmár megyei szervezetének. A csütörtöki tisztújító küldöttgyűlésen megjelenők egyhangúlag választották vissza Baranyai Tibor elnököt és nevezték ki alelnöknek Gál Gyöngyit.
Gál Gyöngyi főtanfelügyelő-helyettes Szász Piroska korábbi főtanfelügyelő-helyettestől „örökölte meg" az alelnöki tisztséget: a 10-es Számú Általános Iskola jelenlegi igazgatója nem kívánta továbbra is betölteni az alelnökséget.
A Babeș-Bolyai Tudományegyetem szatmárnémeti kirendeltségének épületében megtartott ülésen a régi-új elnök azon véleményének adott hangot, hogy „sikeresen ki tudtuk használni a tanfelügyelőségi pozíciókat", célként pedig „jövőbelátó oktatás" megvalósítását tűzte ki. Gál arra az aggasztó folyamatra hívta fel a figyelmet, mely szerint „a magyar oktatás egyre több diákot veszít a VIII. osztály után. Ezek a gyerekek sem az elméleti, sem a szakiskolákban nem folytatják a tanulást". Elmondta továbbá, hogy márciusban speciális képzést szerveznek a román tanároknak, mert a gyerekek sajnos továbbra sem tanulnak meg rendesen románul az iskolákban.
A gyűlésen tiszteletét tette Pataki Csaba RMDSZ-es szenátor, aki gratulált az elért eredményekhez és további korrekt partnerséget ígért. Meggyőződésének adott hangot, hogy jobb kommunikációra van szükség és kiemelte a tanárok, pedagógusok továbbképzésének fontosságát. „Egyensúlyt kell létrehoznunk a többi kisebbséggel, mert a rivalizálás egyikünknek sem használ", hívta fel a figyelmet.
Gindele Imre, a nagykárolyi Simion Barnutiu Szakiskola igazgatója emlékeztetett arra, hogy a magyar kormány a tavalyi évet a határon túli szakképzés évének nyilvánította, melynek keretén belül az RMPSZ stratégiát dolgozott ki, amely könyv formájában is testet öltött. Az általa vezetett intézmény öt millió forintos támogatást is megnyert, amiből két lakatosműhelyt alakítottak ki és szereltek fel.
Kóczinger Éva dióhéjban leltárt készített a szatmári diákok és pedagógusok által tavaly elnyert RMPSZ-díjakról. Ezek szerint a tavaly Ezüstgyopár-életműdíjat kapott három pedagógus, Doloczky Márta, Nevelits Gyöngyvér és Mészáros Lőrincz, Bolyai Farkas-díjat Schefler Barna és Schefler Gergő, Koós Károly-díjat Kovács Péter, Mákvirág-díjat pedig a két Schefler-testvér továbbá Baranyai István Dávid és Heidenhoffer Erhard.
Baranayi Tünde az RMPSZ szatmári szervezete által szervezett tanfolyamokról ejtett néhány szót, csalódottságának adva hangot, hogy több is az érdeklődés hiánya miatt maradt el.
A beszámolókból kiderült továbbá, hogy tavaly a szintén magyar kormánytámogatással működő Erzsébet-tábor program keretein belül húsz, 8-12 éves szatmári diák táborozott a Balaton-parti Zánkán és ugyancsak húsz 12-18 év közötti gyerek a székelyföldi Ivóban.
Végezetül döntés született arról is, hogy a Szatmár megyei szervezetet Baranyai Tibor elnök, Gál Gyöngyi alelnök, Miclaus Judit programfelelős, Gnándt Zoltán és Muhi Sándor képviseli majd az országos közgyűlésen. szatmar.ro

Nagykárolyban a Bolyai Nyári Akadémia
Egy hétig Nagykárolyban, pontosabban a helyi Simion Bărnuţiu Szakképző Líceum termeiben tartják a Bolyai Nyári Akadémia képzéseit a szakemberek. A tegnapi megnyitón a szakképzés jövőjéről, a magyarországi együttműködésről értekeztek a résztvevők.
Az idén immár 24. kiadásához érkezett a Bolyai Nyári Akadémia, míg az esemény főszervezője, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége ( RMPSZ) ebben az évben ünnepli megalakulásának 25. évfordulóját, mondta el köszöntőjében tegnap Baranyai Tibor, az RMPSZ Szatmár megyei elnöke. Baranyai elismerően szólt arról a lehetőségről, amelyet a Bolyai Nyári Akadémia megszervezése jelent a hazai szakembereknek a kölcsönös fejlődés és az oktatási módszerek továbbadása, finomítása céljából. A Bolyai Nyári Akadémia (BNYA) továbbképzés-sorozata több helyszínen — Csíkszereda, Szováta, Nagyenyed, Szatmárnémeti, Szörényvár (Drobeta Turnu-Severin), Válaszút, Nagyvárad, Kolozsvár, Sepsiszentgyörgy, Székelyudvarhely, Nagykároly, Gyulafehérvár — és szekcióban zajlik, átfogó témaköre A modern pedagógus — Megváltozott szerepek és készségek, A változtatás módszerei.
Nagykárolyba tegnap érkeztek a szakemberek, s egy héten keresztül értekeznek majd itt a pedagógusok elsősorban a szakemberképzés, szakmunkásképzés lehetőségeiről, fejlesztéseiről, a témában zajló csoportos beszélgetéseket magyarországi szakemberek irányítják. A Széchenyi István Egyetem docense, dr. Baroti Enikő, valamint Mészáros Attila egyetemi docensek révén ismerhetik meg a BNYA Nagykárolyi szakaszának résztvevői a magyarországi modell nyújtotta lehetőségeket és fejleszthetik mindezt tovább, értékesítve a hazai tapasztalatokat.
Gindele Imre, a Simion Bărnuţiu Szakképző Líceum igazgatója, a duális modell Nagykárolyi felelőse házigazdaként üdvözölte a vendégeket. Köszöntőjének végén arra kérte a jelenlévőket, hogy amellett, hogy a szakmaiságra törekednek és a munkával foglalkoznak a BNYA egy hete alatt, a délutáni programjaikat lehetőség szerint úgy alakítsák ki, hogy abba a városnézés, valamint a Nagykároly melletti magyar irodalmi és történelmi kötődésű falvak megismerése is beleférjen. Az igazgató elégedettségének adott hangot azzal kapcsolatban is, hogy igazgatósága elmúlt négyéves időszakában komoly előrelépéseket tettek, nemcsak a duális képzés, hanem a szakemberképzés terén is. A négy évvel ezelőtti időszakhoz képest mondhatni megkétszerezték a diákjaik számát, s egyre komolyabb és megbecsültebb alapokra helyezték a szakemberképzést, ezáltal bizonyítva azt, hogy az elméleti oktatás mellett nagyon fontos részt kap a városban a szakképzés.
A Nagykárolyi megnyitóról nem hiányozhatott Knecht Csaba igazgató sem, aki a duális képzési modellben az iskola első rangú partnerének számító Polipol Mobila Kft. képviseletében volt jelen.
Az üdvözléseket követően a magyarországi szakoktatás felelősének is tartott Kovátsné Vörös Ágnes előadása következett. A szakember a magyarországi Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal projektvezetője átfogó és tartalmas előadásban vázolta fel a magyarországi irányvonalat, mely folyamatos átalakulásban van.
Részletesen szólt arról, hogy Magyarországon új alapokra helyezték a szakemberképzést.
„Nem csak Romániában vannak a szakmunkásképzésnek útkeresési folyamatai, de a magyarul zajló képzés hatékonyságának növelése érdekében azt hiszem kijelenthetjük, az sem mindegy, hogy Magyarországon milyen irányba halad a szakképzés. Három évvel ezelőtt megjelent az új oktatási törvénycsomag, mely során megváltozott a szakképzési, a felnőttképzési és a nemzeti népnevelési törvény is. Majd 2014-ben állt össze a szakképzést a gazdaság szolgálatába állító törekvés is. Az elképzelés szerint Magyarországon is az a cél, hogy a gazdaság motorja legyen a megfelelő szakemberképzés és ezáltal olyan munkaerő lépjen ki a gazdasági piacra, amelyre ténylegesen is szükség van. Ennek az elképzelésnek a hatékonyságához folyamatosan vizsgálják a piaci mutatókat, feltérképezik a hiányszakmákat, illetve ezt a listát régió szerint folyamatosan alakítják. Regionális szinten sem egyformák a hiányszakmák, nagy az eltérés az ország nyugati és keleti része között. Nagyon fontosnak tartjuk az együttműködést az anyaország határán kívül eső, magyarlakta területeken élő szakemberekkel, s így egyeztetve, egy közös irányba mozdulhatnánk el. Nemrégiben ért véget egy olyan projekt, mely a határon túli duális képzés jó gyakorlatait, akadályait, továbbképzések szükségességét tárta fel, s ezek a tapasztalatokat mind beépítésre kerülnek a tervezett szakképzés fejlesztési projektek során. Ezek a felmérések műhelymunka formájában zajlottak a Felvidéken, Kárpátalján, Partiumban és Erdélyben, valamint a Vajdaságban is. A pedagóguskollégák igényeit figyelembe véve igyekszünk ezt a projektet összeállítani. A következtetés az, hogy a digitális tananyagot internetes formában közzétéve tudnák a leginkább hasznosítani a magyarlakta területeken, hisz így mindenki annyit és akkor nyomtatna belőle, amennyire szüksége van. Elérhető, szerkeszthető lesz, az internet legmegfelelőbb kihasználása lesz ennek a portálnak a létrehozása, mely minden, a programban érintett pedagógus és tanintézmény számára elérhető lesz országhatáron innen és túl” — mondta Kovátsné Vörös Ágnes előadása során.
A magyarországi szakember elismerően szólt a Nagykárolyban zajló duális képzésről is. Mint mondta, Kolozsváron egy szakmai rendezvényen már találkozott a Nagykárolyi iskola vezetőjével, valamint Knecht Csabával is, akik diákokkal érkeztek az akkori rendezvényre. „Rendkívül ösztönző a diáktól hallani arról, hogy milyen gyakorlati haszna van a duális képzési módnak. Sokat lehet tanulni abból az együttműködésből, ami az iskolát és a gazdasági szereplőket összeköti Nagykárolyban, s úgy gondoljuk, hogy a diákok kereseti lehetőséggel történő ösztönzése további lehetőségeket rejt magában. Ez kiegészülve a felnőttképzéssel, illetve azzal, hogy a szakmunkásképzésben részesülő diák a megfelelő érettségit követően továbbtanulhat egyetemen is, remélhetőleg segít pótolni a szakemberhiányban keletkezett űrt a foglalkoztatási palettán” — fejtette ki előadásában Kovátsné Vörös Ágnes.
A beszédeket követően kezdetét vette a műhelymunka. A hét további részében a BNYA résztvevői lehetőség szerint a cégekhez is kilátogatnak, de egyéb fontos eszme- és tapasztalatcserékre is sort kerítenek.
Tőtős Tímea
frissujsag.ro

Hiába a 33 aláírás: megszüntették a nagykárolyi magyar filológia osztályt
Nem indulhat el ősszel a kilencedikes filológia osztály a Nagykárolyi Elméleti Líceumban, holott a szülők 33 aláírást gyűjtöttek össze annak bizonyítására, hogy lenne igény rá. A tanfelügyelőség viszont arra hivatkozik, hogy egyrészt már elfogadták a beiskolázási tervet, ugyanakkor tudatosan a szakoktatás fejlesztésére helyezik a hangsúlyt, hiszen a megyében gazdasági szempontból égető szükség van a szakmunkásokra.
Nem indulhat el ősszel a kilencedikes filológia osztály a Nagykárolyi Elméleti Líceumban, holott a szülők 33 aláírást gyűjtöttek össze annak bizonyítására, hogy lenne igény rá, azaz több gyermek is beiratkozna, mint amennyire szükség van egy osztály elindításához. A 2017/2018-as tanévre vonatkozó beiskolázási terv szerint a nagykárolyi tanintézetben a jelenlegi 3 román és 3 magyar osztályból egyet, a filológia osztályt szüntetnék meg – nyilatkozta a Krónikának Zsidó Sándor iskolaigazgató.
Rámutatott: a tanfelügyelőség a nyolcadikos gyerekek körében végzett felmérésre alapozza döntését, melynek értelmében a matematika–informatika és a természettudomány osztályba 31–31, a filológia csoportba azonban csak 8 jelentkező lenne. Zsidó Sándor viszont nem hisz a felmérésnek, hiszen elmondása szerint népszerű tanintézetről van szó, amelynek diákjai rangos versenyekre járnak, és az érettségin átmenők aránya meghaladja a 90 százalékot.
A Szatmár megyei tanfelügyelőség döntését sem az iskola vezetősége, sem a szülők nem támogatják: az egyik édesanya, Pusch Anna aláírásgyűjtésbe kezdett annak érdekében, hogy a német–angol szakra készülő nevelt lányának ne kelljen Szatmárnémetibe ingáznia ahhoz, hogy nyelvosztályban tanulhasson. A szülő 33 aláírást gyűjtött a magyar többségű régió környező falvaiban olyan családoktól, amelyek az említett osztályba íratnák nyolcadikos csemetéjüket. Az íveket és a petíciót a tanfelügyelőségen és a prefektúrán is iktatta.
Nem hatottak a szülői aláírások
Zsidó Sándor elmondta: a tanfelügyelőség ennek hatására sem változtatott álláspontján, a beadványt azzal utasították el, hogy a felmérés idején csupán 8-an igényelték a filológia osztályt, nem tehetnek arról, hogy közben többen meggondolták magukat. Az igazgató a prefektúrától sem számít megoldásra, hiszen a döntéshozatal a tanfelügyelőség hatáskörébe tartozik. „Vagy hiba csúszott a rendszerbe, vagy ellenünk vannak" – értékelte a helyzetet Zsidó Sándor. Hozzátette, a tanfelügyelőségen azt javasolták a hoppon maradt diákoknak, hogy a kisváros egyházi iskolájába, a Kalazanci Szent József Római Katolikus Iskolaközpontban ősztől induló vokacionális osztályba jelentkezzenek, de az igazgató szerint ez nem jelent mindenki számára megoldást, hiszen a református diákok nem szívesen mennek katolikus egyházi iskolába.
Ugyanakkor nem tartotta kizártnak, hogy a filológia osztály megszüntetéséhez az is hozzájárult, hogy más megyékhez hasonlóan a tanfelügyelőség a szakoktatást szeretné erősíteni. Zsidó Sándor azt reméli, egy év múlva sikerül újraindítani az osztályt. A Nagykárolyi Elméleti Líceumban a középiskolai szinten évfolyamonként 3 magyar osztály, az általános iskolai képzésben román, magyar és német tagozaton egy-egy ötödik, hatodik és hetedik osztály működik. Az igazgató hangsúlyozta: a negatív demográfiai folyamatok a magyar többségű kisrégióban is érzékelhetők.
Gál Gyöngyi, a magyar tagozatért felelős tanfelügyelő eközben a Krónikának úgy nyilatkozott: a megyei pszichopedagógiai intézet által a nyolcadikosok körében végzett felmérés eredményeire alapozták a döntést, amelyet az aláírások alapján azért nem módosítottak, mivel már jóvá volt hagyva a beiskolázási terv. Eszerint a Nagykárolyi Elméleti Líceum a kilencedikes matematika–informatika és természettudományok osztállyal, a Kalazanci Szent József Római Katolikus Iskolaközpont pedig egy teológiai és egy szakosztállyal kezdi meg az új tanévet, ott ugyanis a természettudományi osztályra nem volt elegendő jelentkező. Gál Gyöngyi arra is kitért: a gyereklétszám alakulása évfolyamonként változik, a következő tanévben megyeszinten 1200-zal több gyerekkel számolnak.
Nagy szükség van a szakmunkásokra a megyében
Gál Gyöngyi a nagykárolyi fejleményeket a tanfelügyelőség azon szándékával indokolta, hogy változtatni akarnak az elméleti és a szakoktatás arányán utóbbi javára, terveik szerint 2020-ig az osztályok 60 százalékában szakképzés folyna. Duális képzés terén Szatmár megye jelenleg is országos szinten a második, és a szakmunkásképzésre nagy a munkaerőpiaci igény a határ menti megyében. Ennek megfelelően alakultak a beiskolázási számok is, a nagykárolyi Simion Bărnuţiu Szakközépiskolában például magyar tagozaton közlekedéstechnikusi osztály indul, és három szakosztályt is indítanak, autó-gép szerelőnek, kárpitosnak, illetve a harmadik osztály diákjai fele-fele arányban textilmunkásnak és lakatosnak tanulhatnak. „Ebben a beiskolázási tervben valamennyi nyolcadikosnak megvan a helye" – szögezte le Gál Gyöngyi.
Elmondta, a tanfelügyelőség terveit arra alapozza, hogy a szakmunkásokra égető szükség van. A német cégek hangsúlyos jelenléte miatt elsősorban németül beszélő mesterembereket keresnek, de a szatmári magyar nyelvű oktatásban mindig is hagyománya volt a német nyelv tanításának. Gál Gyöngyi azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy a magyar gyerekekre szívóhatást fejt ki a román és még hangsúlyosabban a német tagozat.
Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)

Kompromisszumos megoldás
Csütörtöki kimenő
Románia számára a nemzetiségi kérdés mindig a taktikai megfontolások és cselekvések sorába tartozott. Soha nem volt a nemzetépítés stratégiájának része. Csupán elterelő hadmozdulat, a külvilág számára megrendezett színjáték volt az időről időre történő „megoldás”.
Ezeket a mondatokat valamikor huszonöt évvel ezelőtt kellett volna leírnom, a nagy remények korában, amikor úgy tetszett, hogy az érdekvédelmi szervezet erőfeszítései nyomán a törvényhozás két háza belátta, hogy meg kell adni a nemzetiség számára a szabadságjogoknak több mint minimumát. Amikor az volt a cél, hogy Románia bekerüljön az EU-ba. Vagyis eljátszatták velünk, eljátszották nekünk és a külvilágnak azt, amit Gróza Péter már egyszer eljátszott ’45-ben Észak-Erdély visszaszerzéséért, amit másodszor Ceauşescu (RKP) eljátszott 1968-ban, Csehszlovákia lerohanásának másnapján, és odavetettek nekünk csábos lehetőségeket, amikkel éltünk is, amíg lehetett, tágítottuk, amíg a szorítás nem volt erős, de amelyeket mindkét esetben gyorsabban-lassabban, nyíltan és álságos módon visszavettek, megnyirbáltak, letörték törekedéseink elánját, felvilágosítottak naivságunkról. De nem eléggé. Nem volt elég kiábrándult hívő, cselekvő. Futotta 1989 utánra is.
Mindez hetek óta itt van a szemem előtt, ahogyan a katolikus gimnázium ügye nem alakul. Ahogyan egyre világosabb, hogy a döntéshozók vonakodnak még egy magyar iskolát megteremteni, rehabilitálni, restaurálni, még egy magyar iskola működését törvényes alapokra helyezni. Mert nálunk – s ez közhely – a kivívott jogok elévülnek, nincs állandóság, jogfolytonosság, jogbiztonság. Nem számítanak a (szerencsés, kedvező) precedensek.
Aztán felötlött bennem a megoldás is. A hangsúly a kormányzat (tanügyi, nemzetépítészeti hivatal) felfogásában nem a katolikuson van – az hidegen hagyja őket, hiszen a kommunista ateizmus emlőin nőttek fel a mai döntéshozók atyái, minden sűrű keresztvetés, ál-ájtat ellenére is – hanem a magyaron. Csak magyart ne. (Muzulmán pl. lehet, az úgy is Küsztendzsiben – Konstancán románul oktat.)
Tehát akkor létesüljön a tervezett katolikus iskolában egy román görögkatolikus osztály is. A Vatikán védelme alatt.
A menetrend is előre látható közel tíz alatt.
Előbb a kétnyelvű feliratok cserélnek helyet az iskolában. A kisebbség (ez esetben gk-osztály) pozitív diszriminációjának jogcímén. A tanári ajtajáról lekerül a „Tanári szoba” felirat, mert a cancellariának nem pontos megfelelője.
Aztán létrejön a második román osztály, és a legjobb és legvilágosabb termet igénylik maguknak, amit az igazgatóság készségesen megad. Ahogy annak sincs akadálya, hogy a két aligazgató és a főtitkár ne magyar legyen, a tanári gyűléseken lassan és kizárólag csak románul szabad felszólalni. Az iskolarádióban egy perc katolikus, azaz magyar zene még sugározható. Egyebekben szigorúan nemzeti. Elvégre ez a Şcoala Ardeleană.
A magyar osztályokban is kötelező a gk hittételeit tanítani, és az iskola előbb két nevet kap, mondjuk Kájoni János és Simion Bărnuţiu nevét, aki 1848-ban a lehető legtürelmetlenebb álláspontot képviselte a magyarsággal szemben. Ki akarta őket űzni a pannon pusztákra. (Beszéde minden jobb román ’48-as szöveggyűjteményben olvasható.) Persze az iskola magyar igazgatója beleegyezik, mert fogalma sincs, hogy ki is ez a Barnucz Simon. És a történelemtanár hiába tiltakozik, arra ügyet sem kell vetni, mert a hülye el akarja rontani a szépen kialakult együttműködést és testvériséget. A felirat az ötödik évtől már csak Simion Bărnuţiu Nemzetteológiai lyceum.
A hatodik éven a román osztályok száma több mint fele a római katolikusokénak. Sőt egyes 11-12. osztályokban elkezdődik a vegyítés, az órák egy részét már kizárólag államnyelven tartják, nem csupán az ún. nemzeti tantárgyakat.
A kilencedik esztendő táján a Görögkatolikus Lyceumban már alig várja az igazgatóság, a titkárok, a jegyző és a tanügyi főhivatal, hogy elballagjon az utolsó katolikus osztály, mert az alapítás tizedik évfordulóját nagy pompával kell megünnepelni. Az iskola megbízza a Nemzeti Zelea-Codreanuról elnevezett Sovinisztaképző Főegyetem főtörténészét, hogy írja meg az intézmény történetét, amiben még csak említés sem esik a magyarokról.
Azaz mégis: el akarták venni az ősi román iskolát 1848-ban, de mi megvédtük...
SEBESTYÉN MIHÁLY
Népújság (Marosvásárhely)

Váradon díjazták a Fürkész országos nyerteseit
Az ország leghelyesebben író diákjai mérték össze tudásukat az elmúlt hétvégén a nagyváradi Ady Endre Líceumban, a 6. Fürkész helyesírási és nyelvhelyességi verseny országos döntőjének keretében. Az elemisták díjkiosztóját szombaton tartották az iskola dísztermében.
Az ünnepséget Krasznai Tünde pedagógus, a verseny létrehozója és főszervezője nyitotta meg, aki köszönetet mondott az elszánt és lelkes versenyzőknek, valamint az őket támogató szülőknek és pedagógusoknak. Ezt követően Szabó Ödön parlamenti képviselő mondott köszöntőbeszédet, rámutatva, hogy a megyeszékhely kiváló pedagógusi gárdával rendelkezik, és az ő kezdeményezőkészségüknek köszönhetően Nagyvárad az utóbbi időben a „tantárgyversenyek fővárosává” vált.
A diákok teljesítményét Kocsis Annamária, a versenybizottság elnöke értékelte ki. Mint elmondta, a második osztályosok közül senki nem hibázott a szótagolási feladatokban, ami nagyon dicséretes, hiszen a szakemberek véleménye szerint a gyermekek csak körülbelül harmadikos korukra érnek meg gondolkodásban arra, hogy a szótagolást írásban is helyesen végezzék. A másodikosoknak ugyanakkor meggyűlt a bajuk a „j” és az „ly” megkülönböztetésével, illetve helyesírásával. A negyedik osztályosoknak viszont épp ez volt az erősségük. A nagyobb diákok ugyanakkor nagyon értékelték a mondatok szóösszetételével kapcsolatos és idén első ízben bevezetett kódos feladatot. A harmadik osztályosok könnyedén megbirkóztak a tulajdonnevek helyesírására vonatkozó feladatokkal, míg a negyedikesek a tollbamondást oldották meg szinte hibátlanul.
A pontösszegzést követően az alábbi eredmények születtek. A második osztályosok mezőnyében I. díj – Gyenge Edwin Márton (99 pont, margittai Horváth János Elméleti Líceum), II. díj – Costin Evelin (98,5 pont, nagybányai Nicolae Iorga Gimnázium), III. díj (megosztva) – Ruff Brigitta (98 pont, kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum) és Lőrincz Barbara (98 pont, csíkszeredai Nagy István Művészeti Líceum). A harmadik osztályosok mezőnyében I. díj – Vicsai Bíborka (97 pont, zilahi Simion Bărnuţiu Gimnázium), II. díj – Tekse Hunor (96,5 pont, marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum), III. díj – Rus Lilla (95,5 pont, szatmárnémeti 10-es számú Általános Iskola). A negyedik osztályosok mezőnyében I. díj – Darvas Teréz Katalin (96 pont, gyergyóremetei Fráter György Gimnázium), II. díj – Szász Kamilla Zsófia (88,5 pont, marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum), III. díj – Toma Tamara (88,5 pont, nagykárolyi 3-as számú Általános Iskola).
Dicséretben részesültek továbbá Iuhasz Salomé második, Todor Hunor és Molnár Zsófia harmadik, valamint Király Anna és Domokos Márk-Zoltán negyedik osztályos tanulók. A váradi mezőnyt tekintve Király Alexandra (Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium) és Székedi Péter (Szent László-líceum) kiváló teljesítményükért gyermeknapi kirándulást nyertek Budapestre.
A verseny a 16-os számú Általános Iskola és a Diákokért Egyesület közös szervezésében zajlott, a Tanügyminisztérium és az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával. A díjkiosztó ünnepségen közreműködtek a nagyváradi 16-os számú Általános Iskola énekesei és gitárosai, akik Lukács Annamária zenetanárnő vezetésével megzenésített Juhász Gyula-verseket adtak elő.
Sz. G. T / Reggeli Újság (Nagyvárad)

Elpusztítani mindent – Román magyart, magyar románt ölt
Bokáig állt a vér a zalatnai katolikus templomban, ahol a betörő románok lemészárolták a falu magyar lakosait. Nagyenyeden 800 magyarral végeztek, a lelkész kezeit fűrésszel vágták le, menekülő gyermekei kézenfogva fagytak halálra: az 1848/49-es erdélyi etnikai polgárháború borzalmait magyar szemszögből mutatja be egy új dokumentumfilm. Többet is tehetett volna.
Régóta ismert, de Magyarországon részleteiben csak kevesek által tudott tragédiasorozat az, ami 1848/49-ben Erdélyben történt. Miután a saját nemzeti céljai teljesítését a Habsburgoktól remélő románok szembefordultak a magyar szabadságharccal, a felhergelt tömegek sok ezer emberrel végeztek. Pogrom, etnikai tisztogatás, egyesek szerint a népirtás fogalmát is kimeríthetik a tömeggyilkosságok, melyekben – a pontos számok soha nem fognak kiderülni – 7500-8000 magyar civil, valamint 4-6 ezer román halhatott meg. Dél-Erdélyben egyes települések szinte teljes magyar lakosságát kiirtották ekkor, több helyütt azóta hatóan is mérgezve a két nép viszonyát, miközben a történtek teljesen eltérően élnek a román és a magyar emlékezetben.
Az 1848/49-es tragédiáról készült új magyar dokumentumfilm, az „Elpusztítani mindent” ezeket az eseményeket rekonstruálja, pontosabban nagyrészt beszélő fejekkel elmondatja a történteket a tragédiák helyszínein, időnként korabeli ábrázolások, rosszabb esetben animált lángnyelvek kíséretében. Bicskei Éva Magyar Média Mecenatúra által támogatott filmje nem akar több lenni, mint „védőbeszéd a magyar áldozatok mellett” (ez Móczán Péter producer kifejezése a bemutatóról), és a film ennyit is nyújt: végigmegy azokon a helyszíneken és drámai eseményeken, ahol a Dél-Erdélyben etnikai kataklizmává váló 1848/49-es szabadságharcban felhergelt románok voltak a tömeggyilkosok, és magyar civilek az áldozatok.
Filmként nem egy nagy szám, de a történet megismertetése önmagában is fontos lenne. A film azonban ezt csak részlegesen teljesíti: miközben tényszerűen ismerteti a magyar települések feldúlását, ártatlan emberek, köztük sok nő és gyerek kegyetlen lemészárlását, nem sokat árul el a tágabb összefüggésekről és az utóéletről. De előbb nézzük azt, amiről szó van.
Az etnikai összecsapások azzal kezdődtek, hogy egy székely határőrszázad Mihálcfalván megrohanta a földjüket visszafoglaló román jobbágyokat, akik közül tizenkettőt meggyilkoltak. Ezután sok román paraszt hitte el az agitátoroknak, hogy a magyarok ki akarják irtani a románokat. A tömeges vérengzés 1848 őszén jött el. Bár Kossuth még szeptember közepén is arról beszélt, hogy „Európának minden népségei között a magyar és oláh az, mely, ha élni akar, hivatva egymás irányában a legnagyobb rokonszenvvel egyetértéssel lenni”, ez már messze volt a realitásoktól.
A román felkelők Avram Iancu vezetésével ekkorra visszaszorultak az Érchegységbe. Itt, „a többnyire önjelölt népvezérek és cs. kir tisztek által vezetett román népfelkelők dúlták végig azokat a területeket, amelyeken a magyarság szórványban vagy kisebbségben élt” – írja tanulmányában a filmben is közreműködő Hermann Róbert. Ebben a Habsburg katonai vezetésnek, személy szerint Puchner Antal erdélyi főhadparancsnok volt döntő szerepe, aki a román felkelők felhasználásával akarta megfélemlíteni a magyarokat. Részben tehát felülről szervezett, politikai célú volt a pogrom, a terror azonban eszkalálódott, és – Hermann összegzése szerint – „a felkelők szabályos irtóhadjáratba kezdtek.”
Az erdélyi román csapatok annyi helyen tartották tömegmészárlást, hogy itt hosszú lenne felsorolni mindet. Kisenyeden, ahol a környező településekről is védelmet kerestek a magyarok, 140 embert öltek le, Székelykocsárdon 200-at, Borosbenedeken 400-at. A három legnagyobb mészárlás azonban az említett Zalatnán, Nagyenyeden, valamint Abrudbányán történt. Amikor a magyar nemzetőrség feladta a felgyújtott Zalatnát, a magyar lakosságnak a román csapatok szabad elvonulást ígértek, útközben, a preszákai mezőn azonban lemészárolták őket. 645 holttest maradt itt – a néphit szerint azóta is szellemjárta hely, építkezni itt nem ajánlatos. Nagyenyeden 800 embert gyilkoltak le „válogatott kegyetlenségek közepette”, elpusztítva mellesleg a Bethlen Kollégium könyvtárát is. Abrudbányán és a ma leginkább a környezetpusztítás miatt ismert szomszédos Verespatakon ezernél több magyar halt meg.
A film alcíme („Az ismeretlen polgárháború”) alapján akár azt lehetne gondolni, hogy új adatokról van szó. Összességében azonban nem ez a helyzet: bár a film első számú szakértője, Hermann Róbert történész kutatási eredményei sok részletet segítenek tisztázni, a ‘48/49-es etnikai vérengzések főbb vonalai mindig is jól ismertek voltak. A „barbár oláhság” rémtetteiről szóló elbeszélések lényegében a szabadságharc leverésétől szerepet játszottak a magyar nacionalizmus alakulásában, ahogy a „románok árulása” is ismert narratíva, azóta is.
Összességében a dokumentumfilm is ezt a vonalat követi, ami így mindenekelőtt a magyar áldozatok előtti megemlékezés marad, valamint annak felrovása, hogy román oldalon a vérengzéseket elhallgatják vagy megmásítják, és olyan hamis nemzeti mítoszokat tartanak életben, amelyek nem vesznek tudomást a magyarok fájdalmáról.
Láthatjuk azt a kolozsvári emléktáblát, melynek román felirata szerint a magyar nemesek a szabadságharc alatt 40 ezer románt végeztek ki – mint a narrátortól halljuk, ez „ordas nagy hazugság”, hiszen a korabeli források csak 4-6 ezer román civil áldozatról írtak. Jelentős befolyású román történészek, mint Gelu Neamtu a tényektől elszakadva egyenesen genocídiummal vádolják a magyar forradalmat, arról írnak, hogy a magyarok az erdélyi románok kiirtására törekedtek. De a magyar olvasatban hazug román nemzeti legenda épül a móc csapatokat vezető Avram Iancura is. Ő a magyar emlékezetben tömeggyilkos, a románban azonban a „hegyek hercege” az igazi népi hős. Kultusza a fasiszta Vasgárdában is jelentős volt, a hetvenes években pedig Ceausescu nemzeti kommunista ideológiája épített rá erősen. Ez azonban nem diszkreditálta az alakját; a közelmúltban például Klaus Johannis román elnök vetette fel, hogy Iancut hivatalosan is román nemzeti hőssé kellene nyilvánítani.
A magyar dokumentumfilm nem igazán segít megérteni, hogy ez például miért is lehet így, mit jelent 1848/49 a románok számára. Pedig Erdélyben két párhuzamos forradalom zajlott ekkor: miután az Erdély és Magyarország uniójában életveszélyes fenyegetést látó, saját politikai követeléseinek teljesítésében csalódó román elit a balázsfalvi gyűlésen megszervezte saját programját (mint a román forradalom egyik fő alakja, Simion Barnutiu mondta: az egyesülés „a magyarok számára az élet, a románoknak a halál; a magyaroknak végtelen szabadság, a románoknak örökös szolgaság”), a Kolozsváron tanuló románok petícióban kérték, hogy a románokat ismerjék el Erdély negyedik nemzetének.
Bár román oldalon is többféle álláspont volt a magyarokkal való viszonnyal kapcsolatban (a havasalföldi forradalmár Nicolae Balcescu Kossuth-tal együtt például egy dunai konföderáció pártján állt), az erdélyi román vezetők a Habsburgok oldalára álltak, tőlük remélve a nemzeti szabadságjogok megadását. Amíg tehát a magyar perspektívában a nemzetiségek (a románok mellett a szerb politikai elit is) elárulták a magyar szabadságharcot azzal, hogy a Habsburgok oldalára álltak, román olvasatban egészen másról van szó: náluk a magyar elnyomással szembeni nemzeti ébredés ünnepi eseményének tartják a történteket, és közben ők is áldozatnak tartják magukat. Mint Eminescu írta: „A magyarok ismét azt gondolták, de ezúttal utoljára, hogy az unió és a bitófa segítségével kiirthatják a románokat a föld színéről”.
Mindez azonban inkább csak homályos háttérként jelenik meg a filmben. Az Elpusztítani mindent készítőit az emlékállítás, főhajtás mellett elsősorban az motiválhatta, hogy a magyar közösség tragédiáit semmibe vevő román nemzeti legendákat dekonstruálja. Bár a filmhez román felirat is készült, előrelátható, hogy nézői döntően magyarok lesznek; vagyis a román mítoszrombolás itt „hazai pályán” történik. A magyar közönség azt kapja, amit amúgy is hallani szeret: a történelmi igazság nálunk van, a románok ellenben csak hamis legendákat gyártanak a gyilkosaikról – egyszerű világ: nálunk az el nem ismert áldozat, náluk a tudománytalan és erkölcstelen nemzeti mitológia.
A filmkészítők a bemutatón ezt többek között azzal indokolták, hogy Romániában nem is nagyon lehet találni olyan megszólalót, aki vitatkozni merne például a 40 ezer áldozat hazugságával. Tény, hogy ‘48 kapcsán két élesen szembenálló megközelítés jellemzi a magyar és a román emlékezetet, de az utóbbi időben azért ott is vannak már tárgyilagosabb, a párbeszéd felé vivő elmozdulások is talán ezek közül is megjelenhetett volna valami. Úgy tűnik, ez nem is volt igazán cél: mint a rendező mondta, szerinte „nekünk a saját álláspontunkat és a saját történetünket kell elmondanunk”.
Hogy valóban ez kell-e legyen az adekvát célja egy mai dokumentumfilmnek, minimum vitatható. Jó alkalom lehetett volna ez arra is, hogy bemutassa, átélhetővé tegye a párhuzamos nemzeti történeteket és sérelmeket, és segítsen némileg megértetni, miért gondolja magát mindkét nép (mármint azoknak az ilyen történeti izékkel foglalkozó kis töredéke) egyaránt áldozatnak; hogyan ellenpontozzák és táplálják egymást az inverz nemzeti mitológiák, és hogy jelennek meg a hasonló emlékezeti kérdések mostanában. Meg hogy mire használják manapság a XIX. századi tragédiákat.
Index; itthon.ma/karpatmedence

„Az erdélyi magyarok mondjanak véleményt”
Cseke Attilával, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének elnökével beszélgettünk közvéleménykutatásról, regisztrációról, kisebbségvédelmi csomagról, jogokról, és a 2018-as magyarországi parlamenti választásokról. Az alábbiakban ezt az interjút olvashatják.
– A napokban többen jelezték, hogy telefonon, párhuzamosan a továbbtanulás kérdésével a regisztráció ügyében is tájékozódtak tőlük…
– Tudok róla. A héten értesülhettek arról, hogy a Boda Gergely-Zoltán által vezetett VIDIFISZ felmérést készít oktatási kérdésekben. Én arra kértem őt, hogy partnerségben az RMDSZ-el, mérjék fel az emberek véleményét a regisztrációról és a választási hajlandóságukról is. Fontos látnunk azt, hol és miben tudunk segíteni, ki az, aki szeretne pontos információkat kapni.
– Milyenek a visszajelzések?
– Pozitívak, a megkérdezettek nagy többsége jelezte, hogy regisztrált vagy szeretne regisztrálni, és nagyjából ugyanekkora a részvételi hajlandóság is a voksoláson. Számunkra mindig is fontos volt, hogy az erdélyi magyarok mondjanak véleményt, éljenek jogaikkal.
– Ez igaz a magyarországi voksolásra is?
– Egyértelműen igen. Nézze, szerintem a képlet végtelenül egyszerű. Vállalnunk kell a döntést minden olyan esetben, ahol közvetve, vagy közvetlenül akár érintve lehetünk. Mindig elmondtam – jómagam is és az RMDSZ is –, részt kell vegyünk a választásokon, élnünk kell szavazati jogunkkal.
– Említette, magas az érdeklődés, mire biztatná az embereket?
– Tisztelettel arra kérem őket, hogy hasonlóan a magyarországihoz, az itthoni, erdélyi, romániai dolgainkban is mondjanak majd véleményt, legyen szó helyhatósági, parlamenti, államelnöki vagy európai parlamenti választásról. Ha ilyen mértékben fogunk megmozdulni az itteni ügyekben is, akkor a magyarság onnantól kezdve nem lesz megkerülhető.
– Tehát, ha jól értem, az Ön álláspontja az, hogy regisztráljunk és voksoljunk 2018-ban a magyarországi parlamenti választásokon?
– Teljes mértékben! 2010-ben lehetőséget kaptunk a magyar országgyűlés részéről, hogy véleményt nyilvánítsunk az anyaországi dolgokról. Ez hozzávetőlegesen egy mandátumot jelent a 199-ből. Legyen világos: egy mandátum sok mindent eldönthet. Adott esetben ötven százalékos, avagy kétharmados többséget is biztosíthat egy adott párt részére, illetve egy öt százalékos parlamenti küszöb átlépését is jelentheti. Döntések születnek rólunk Magyarországon is, de ez igaz a bukaresti parlamentre vagy Brüsszelre is. A magyar emberek nem engedhetik meg maguknak azt a luxust, hogy ne mondjanak véleményt.
Regisztráció
– Mit kell tudni a regisztrációról?
– Mint köztudott, a magyarországi választási rendszer alapján a határon túli magyaroknak regisztrálniuk kell ahhoz, hogy leadhassák voksukat. A szavazás levél útján történik. Akik már szavaztak magyarországi voksoláson, azoknak nem kell újból regisztrálni, mert 10 évig érvényes a regisztrációjuk a legutóbbi szavazástól számítva.
– Mi van azokkal, akik nemrég lettek állampolgárok, vagy azokkal, akik nem regisztráltak eddig?
– Nekik most regisztrálni kell. Csak az teheti meg, aki már rendelkezik magyar állampolgársággal, megvannak az okmányai. Aki még nem magyar állampolgár, az se ijedjen meg, mert jövő tavaszig lehet regisztrálni, de mindenekelőtt az állampolgársági dossziét érdemes a lehető leghamarabb leadni, mert fél évbe is beletelhet, amíg leteszik az esküt.
– Kissé bonyolultnak tűnik ez a regisztrációs eljárás, az RMDSZ miben tud segíteni?
– Az Eurotrans honosítási iroda rendelkezésre áll a magyar emberek részére. A Damjanich (Simion Bărnuţiu) utca 14. szám alatt, hétköznap 10 és 15 óra között kollégáink készséggel segítenek a magyar állampolgársági dossziék és fordítások összeállításában, illetve a regisztrációban is segítenek. Bárki kaphat információt a 0374–090–606-os telefonszámon.
– Mennyi időt vesz ez igénybe?
– A regisztrációhoz nem kell más, mint egy romániai személyi igazolvány és az állampolgársági eskünél megkapott magyarországi lakcímkártya. 3 perc alatt el lehet intézni nálunk a regisztrációt.
Kisebbségvédelmi csomag
– Van más hasonló tájékoztató jelenlegű, közösségi célú futó projektje az RMDSZ-nek?
– Igen, a Minority Safe Pack, azaz a kisebbségvédelmi csomagra gyűjtünk aláírást. Ezt jelenleg interneten lehet aláírni, de szeptemberben indítjuk el a papír alapú aláírást is, később még vissza fogunk térni pontos információkkal.
– Miért fontos ezt aláírni véleménye szerint?
– Ha összegyűlnek a megfelelő mennyiségű aláírások, akkor az Európai Parlamentnek kötelezően tárgyalni kell egy kisebbségvédelmi csomagról és a kisebbségek helyzetéről. Nekünk, erdélyi magyaroknak ez kiemelt fontosságú ügy, mert ezáltal Brüsszel elismeri Európa sokszínűségét, és össze kell állítson egy törvénycsomagot a kisebbségek védelméről.
Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro