Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2016. június 4.
Elbúcsúzott végzőseitől a három magyar középiskola
Álmok helyett célokkal
Együtt búcsúztatta végzőseit tegnap a három marosvásárhelyi színmagyar középiskola: a Bolyai Farkas Elméleti Líceum, a Református Kollégium, valamint a Római Katolikus Teológiai Líceum. Több mint kétszáz diáknak szólalt meg utoljára az alma mater csengője.
Bár a mostoha időjárás kissé kellemetlenné tette a ballagás pillanatait, ugyanis az ünneplőbe öltözött diákok ernyővel a kezükben toporogtak a zuhogó esőben, az esemény ünnepélyességén az eső sem ejtett csorbát, hiszen újabb, felnőtté vált nemzedéket engedtek útjára az iskola pedagógusai. És úgy engedik el a kezüket, hogy tudják, megállják majd a helyüket a mindennapok nehézségei közepette. Az elmúlt évek tapasztalata bizonyíték erre.
Dr. Bálint István, a Bolyai líceum igazgatója a diákok által elért kiváló tanulmányi eredményeket emelte ki, hiszen a végzős évfolyam tanulmányi átlaga 8,91, és immár az ötödik éve a Bolyai Farkas Elméleti Líceum első helyen áll a romániai magyar középiskolák sorában.
– A diákéletnek két fontos pillanata van: a kilencedik osztály, amikor bekerültök az iskolába, és szorongtok, hogy mi lesz tovább, és a mai, a ballagás, amikor már tudjátok, mi volt, de a szorongás marad, hogy mi lesz tovább. Az egyiket gyerekként, de a másikat már felnőttként élitek meg, hiszen az itt töltött évek alatt váltatok felnőtté. Emlékek sorozatát viszitek magatokkal, volt, amikor örültetek, keseregtetek, nem akartatok iskolába menni, máskor meg alig vártátok, hogy vége legyen a vakációnak. Bár ma búcsúzunk tőletek, mindig is bolyaisok maradtok, ami ma már a világ minden kontinensén összefogó erőt jelent – búcsúzott az intézményvezető.
– Eltelt életetek talán legfontosabb négy éve, hiszen ekkor váltatok azzá, amik vagytok, emberekké, akik képesek már szembenézni azzal, amitől eddig óvták őket: az élettel – szólt a végzősökhöz Benedek Zsolt, a Református Kollégium igazgatója. – Ezen a júniusi napon úgy keltek útra, mint a szárnyaikat próbálgató madarak, lehet, hogy az első próbálkozásaitok még esetlenek, de el kell kezdeni az új utat. A búcsúzás pillanata mindannyiunkban vegyes érzelmeket kelt, végre megszabadulhattok a kötöttségtől, a felelésektől, a dolgozatírásoktól, de ide kötnek az emlékek, a csínytevések, a barátságok, a szerelmek. Ezek az évek nyomot hagynak mindenkiben, bennünk, tanárokban is, az itt töltött évek összekötnek bennünket. Sokszor nem volt egyszerű veletek, kerestétek a határokat, próbáltátok kijátszani ezeket, néha csendes szóval, máskor hangosan, dühöngve. Ezek voltatok ti, lázadó tinédzserek, de be kell látnunk, hogy mindez szükséges volt ahhoz, hogy azokká váljatok, akik most vagytok: kis felnőttek, álmok helyett célokkal, remények helyett elszántsággal – hangsúlyozta az igazgató.
– A tavalyi évfolyam volt a híd a felszámolásra ítélt múlt és a reménybe vetett jövő között, és most ti lettetek az újraindult római katolikus iskola első végzősei. Kívánom, hogy mindig legyenek álmaitok, a valóra váltásukhoz pedig kellő hitetek és elegendő bizalmatok. Mi igyekszünk biztosítani, hogy utatokra itthon legyen lehetőség – biztatta a ballagókat dr. Tamási Zsolt, a Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatója.
Dr. Zsigmond Barna főkonzul az alma mater egykori diákjaként köszöntötte az iskolapadokat elhagyó végzősöket.
– Az alma mater örök: itt nyíltak szemünk előtt új szellemi horizontok, itt tanultuk meg, mi a barátság, és annak felelősségét, hogy mit jelent a közösség. Itt sajátítottuk el mindazt, ami az életet széppé és értelmessé teszi. Mint minden gimnazista, én is e falak között álmodtam egy világot magamnak, hisz ez az az életkor, amikor az ember elképzeli, megálmodja magának a jövőt.
Divatos szóval arra buzdítanék minden diákot, hogy merjen nagy lenni, bátorságra, kitartásra és alázatra van szükség az utatok következő szakaszán, arra, hogy felismerjük, nem a külső segítséget kell várni, hanem tenni azt, amit lelkiismeretünk diktál. A nagybetűs életben nincsen pótvizsga, és nem lehet jegyet javítani, felelős döntéseket kell hozni a pályaválasztásban, a családalapításban, gyerekvállalásban. Felelős döntés lesz az is, hogy gyerekeiket majd magyar iskolába küldjék, vagy hogy szerepet vállaljanak a közéletben – hangzottak a főkonzul buzdító szavai.
Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója szintén a bolyaisok nagy családjának a tagjaként emlékezett az iskolában töltött évekre, a végzés pillanatára.
– Életem egyik legfontosabb pillanata volt a ballagás napja, a szabadság öröme, a felnőtté válás beteljesülése, ezek az érzések kavarogtak bennem huszonnégy évvel ezelőtt. Tizennyolc évesen úgy éreztem, elég túlesni ezen a napon, és máris felnőtté lehet válni. Persze, volt egy kis izgalom is, hogy mi jön ezután. A szülőknek is nehéz nap, hiszen el kell engedni a gyerek kezét úgy, hogy tudják, egy keményebb világba fog belépni, keményebb szabályok közé, kevésbé barátságos emberekkel lesz körülvéve, megszűnik az iskolafalak nyújtotta biztonságérzet. De meg fogjátok állni a helyeteket. Akkor lesztek igazán sikeresek, ha bátrak vagytok, ha bátran indultok el a kitaposatlan ösvényen, és úgy gondolom, elég bátrak vagytok, hogy felismerjétek, nem minden, ami új, az jó is egyben – fogalmazott Soós Zoltán.
A végzősöket többek között a városvezetés, az egyházak, valamint a politikum képviselői is köszöntötték, majd az esemény zárómozzanataként díjazták a legjobb tanulmányi eredményeket elérő, valamint a tantárgyversenyeken jól szereplő diákokat.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely)
Álmok helyett célokkal
Együtt búcsúztatta végzőseit tegnap a három marosvásárhelyi színmagyar középiskola: a Bolyai Farkas Elméleti Líceum, a Református Kollégium, valamint a Római Katolikus Teológiai Líceum. Több mint kétszáz diáknak szólalt meg utoljára az alma mater csengője.
Bár a mostoha időjárás kissé kellemetlenné tette a ballagás pillanatait, ugyanis az ünneplőbe öltözött diákok ernyővel a kezükben toporogtak a zuhogó esőben, az esemény ünnepélyességén az eső sem ejtett csorbát, hiszen újabb, felnőtté vált nemzedéket engedtek útjára az iskola pedagógusai. És úgy engedik el a kezüket, hogy tudják, megállják majd a helyüket a mindennapok nehézségei közepette. Az elmúlt évek tapasztalata bizonyíték erre.
Dr. Bálint István, a Bolyai líceum igazgatója a diákok által elért kiváló tanulmányi eredményeket emelte ki, hiszen a végzős évfolyam tanulmányi átlaga 8,91, és immár az ötödik éve a Bolyai Farkas Elméleti Líceum első helyen áll a romániai magyar középiskolák sorában.
– A diákéletnek két fontos pillanata van: a kilencedik osztály, amikor bekerültök az iskolába, és szorongtok, hogy mi lesz tovább, és a mai, a ballagás, amikor már tudjátok, mi volt, de a szorongás marad, hogy mi lesz tovább. Az egyiket gyerekként, de a másikat már felnőttként élitek meg, hiszen az itt töltött évek alatt váltatok felnőtté. Emlékek sorozatát viszitek magatokkal, volt, amikor örültetek, keseregtetek, nem akartatok iskolába menni, máskor meg alig vártátok, hogy vége legyen a vakációnak. Bár ma búcsúzunk tőletek, mindig is bolyaisok maradtok, ami ma már a világ minden kontinensén összefogó erőt jelent – búcsúzott az intézményvezető.
– Eltelt életetek talán legfontosabb négy éve, hiszen ekkor váltatok azzá, amik vagytok, emberekké, akik képesek már szembenézni azzal, amitől eddig óvták őket: az élettel – szólt a végzősökhöz Benedek Zsolt, a Református Kollégium igazgatója. – Ezen a júniusi napon úgy keltek útra, mint a szárnyaikat próbálgató madarak, lehet, hogy az első próbálkozásaitok még esetlenek, de el kell kezdeni az új utat. A búcsúzás pillanata mindannyiunkban vegyes érzelmeket kelt, végre megszabadulhattok a kötöttségtől, a felelésektől, a dolgozatírásoktól, de ide kötnek az emlékek, a csínytevések, a barátságok, a szerelmek. Ezek az évek nyomot hagynak mindenkiben, bennünk, tanárokban is, az itt töltött évek összekötnek bennünket. Sokszor nem volt egyszerű veletek, kerestétek a határokat, próbáltátok kijátszani ezeket, néha csendes szóval, máskor hangosan, dühöngve. Ezek voltatok ti, lázadó tinédzserek, de be kell látnunk, hogy mindez szükséges volt ahhoz, hogy azokká váljatok, akik most vagytok: kis felnőttek, álmok helyett célokkal, remények helyett elszántsággal – hangsúlyozta az igazgató.
– A tavalyi évfolyam volt a híd a felszámolásra ítélt múlt és a reménybe vetett jövő között, és most ti lettetek az újraindult római katolikus iskola első végzősei. Kívánom, hogy mindig legyenek álmaitok, a valóra váltásukhoz pedig kellő hitetek és elegendő bizalmatok. Mi igyekszünk biztosítani, hogy utatokra itthon legyen lehetőség – biztatta a ballagókat dr. Tamási Zsolt, a Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatója.
Dr. Zsigmond Barna főkonzul az alma mater egykori diákjaként köszöntötte az iskolapadokat elhagyó végzősöket.
– Az alma mater örök: itt nyíltak szemünk előtt új szellemi horizontok, itt tanultuk meg, mi a barátság, és annak felelősségét, hogy mit jelent a közösség. Itt sajátítottuk el mindazt, ami az életet széppé és értelmessé teszi. Mint minden gimnazista, én is e falak között álmodtam egy világot magamnak, hisz ez az az életkor, amikor az ember elképzeli, megálmodja magának a jövőt.
Divatos szóval arra buzdítanék minden diákot, hogy merjen nagy lenni, bátorságra, kitartásra és alázatra van szükség az utatok következő szakaszán, arra, hogy felismerjük, nem a külső segítséget kell várni, hanem tenni azt, amit lelkiismeretünk diktál. A nagybetűs életben nincsen pótvizsga, és nem lehet jegyet javítani, felelős döntéseket kell hozni a pályaválasztásban, a családalapításban, gyerekvállalásban. Felelős döntés lesz az is, hogy gyerekeiket majd magyar iskolába küldjék, vagy hogy szerepet vállaljanak a közéletben – hangzottak a főkonzul buzdító szavai.
Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója szintén a bolyaisok nagy családjának a tagjaként emlékezett az iskolában töltött évekre, a végzés pillanatára.
– Életem egyik legfontosabb pillanata volt a ballagás napja, a szabadság öröme, a felnőtté válás beteljesülése, ezek az érzések kavarogtak bennem huszonnégy évvel ezelőtt. Tizennyolc évesen úgy éreztem, elég túlesni ezen a napon, és máris felnőtté lehet válni. Persze, volt egy kis izgalom is, hogy mi jön ezután. A szülőknek is nehéz nap, hiszen el kell engedni a gyerek kezét úgy, hogy tudják, egy keményebb világba fog belépni, keményebb szabályok közé, kevésbé barátságos emberekkel lesz körülvéve, megszűnik az iskolafalak nyújtotta biztonságérzet. De meg fogjátok állni a helyeteket. Akkor lesztek igazán sikeresek, ha bátrak vagytok, ha bátran indultok el a kitaposatlan ösvényen, és úgy gondolom, elég bátrak vagytok, hogy felismerjétek, nem minden, ami új, az jó is egyben – fogalmazott Soós Zoltán.
A végzősöket többek között a városvezetés, az egyházak, valamint a politikum képviselői is köszöntötték, majd az esemény zárómozzanataként díjazták a legjobb tanulmányi eredményeket elérő, valamint a tantárgyversenyeken jól szereplő diákokat.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely)
2016. június 6.
Újrázik Antal Árpád és Bokor Tibor Háromszéken
Több háromszéki település nem hivatalos választási eredményeit is közzétette az RMDSZ közösségi oldalán. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere újabb négy éves mandátumot nyert, ahogy Bokor Tibor Kézdivásárhely polgármestere is.
Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Kovásznán is RMDSZ-es jelölt gyűjtötte be a szavazatok többségét, így Antal Árpád és Bokor Tibor régi-új polgármestere a megyeszékhelynek, valamint a céhes városnak, míg Gyerő József a fürdőváros elöljárója lesz az elkövetkező négy évben – tájékoztat az RMDSZ közösségi oldalán. Baróton is régi-új a polgármester, Lázár-Kiss Barna András személyében.
Az RMDSZ háromszéki szervezete ugyanakkor még hat települést is kiemelt, ahol a nem hivatalos adatok alapján ugyancsak saját jelöltjük nyerte az önkormányzati választásokat: a román többségű Előpatakon Kovács László, Sepsiillyefalván Fodor Imre, Maksán Deszke János, Sepsikőröspatakon Kisgyörgy Sándor, Sepsibükszádon Bács Márton Csaba, valamint Ozsdolán Brandus Szilveszter.
Háromszék több településén is csupán egy jelölt indult az önkormányzati választásokon vasárnap, mindannyiukat az RMDSZ indította: Simon András Baconban, Fodor István Bodokon, Tánczos Ferenc-Szabolcs Barátoson, Balázsi Dénes Bardócon, Bölöni Dávid Csernátonban, Kocsis Béla Kommandón, Domokos Ferenc Esztelneken, Lukács Róbert Lemhényben, Molnár István Kézdialmáson, Demeter Ferenc Mikóújfaluban, Páll Endre Kézdiszenkereszten, Dombora Lehel-Lajos Rétyen, Balogh Tibor Kézdiszentléleken, Daragus Attila Torján – tájékoztat az RMDSZ. Hozzáteszik: a felsorolt tizennégy településen is biztos, hogy az említett személyek fognak polgármesterként tevékenykedni az elkövetkező négy évben.
Bereckben Dimény Zoltán, Nagyajtán Bihari Edömér, Bölönben Sikó Imre, Gidófalván Berde József nyert a helyhatósági választásokon. Uzonban Ráduly István, Kökösben pedig Sántha Gyula újrázott.
Szentkatolnán Tusa Levente, Dálnokon Bartók Ede-Ottó nyerték az önkormányzati választásokat, míg Gelencén és Málnáson az RMDSZ által is támogatott, a Magyar Polgári Párt színeiben indult Cseh József és Szotyori Angéla.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro
Több háromszéki település nem hivatalos választási eredményeit is közzétette az RMDSZ közösségi oldalán. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere újabb négy éves mandátumot nyert, ahogy Bokor Tibor Kézdivásárhely polgármestere is.
Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Kovásznán is RMDSZ-es jelölt gyűjtötte be a szavazatok többségét, így Antal Árpád és Bokor Tibor régi-új polgármestere a megyeszékhelynek, valamint a céhes városnak, míg Gyerő József a fürdőváros elöljárója lesz az elkövetkező négy évben – tájékoztat az RMDSZ közösségi oldalán. Baróton is régi-új a polgármester, Lázár-Kiss Barna András személyében.
Az RMDSZ háromszéki szervezete ugyanakkor még hat települést is kiemelt, ahol a nem hivatalos adatok alapján ugyancsak saját jelöltjük nyerte az önkormányzati választásokat: a román többségű Előpatakon Kovács László, Sepsiillyefalván Fodor Imre, Maksán Deszke János, Sepsikőröspatakon Kisgyörgy Sándor, Sepsibükszádon Bács Márton Csaba, valamint Ozsdolán Brandus Szilveszter.
Háromszék több településén is csupán egy jelölt indult az önkormányzati választásokon vasárnap, mindannyiukat az RMDSZ indította: Simon András Baconban, Fodor István Bodokon, Tánczos Ferenc-Szabolcs Barátoson, Balázsi Dénes Bardócon, Bölöni Dávid Csernátonban, Kocsis Béla Kommandón, Domokos Ferenc Esztelneken, Lukács Róbert Lemhényben, Molnár István Kézdialmáson, Demeter Ferenc Mikóújfaluban, Páll Endre Kézdiszenkereszten, Dombora Lehel-Lajos Rétyen, Balogh Tibor Kézdiszentléleken, Daragus Attila Torján – tájékoztat az RMDSZ. Hozzáteszik: a felsorolt tizennégy településen is biztos, hogy az említett személyek fognak polgármesterként tevékenykedni az elkövetkező négy évben.
Bereckben Dimény Zoltán, Nagyajtán Bihari Edömér, Bölönben Sikó Imre, Gidófalván Berde József nyert a helyhatósági választásokon. Uzonban Ráduly István, Kökösben pedig Sántha Gyula újrázott.
Szentkatolnán Tusa Levente, Dálnokon Bartók Ede-Ottó nyerték az önkormányzati választásokat, míg Gelencén és Málnáson az RMDSZ által is támogatott, a Magyar Polgári Párt színeiben indult Cseh József és Szotyori Angéla.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro
2016. június 6.
Elballagtak a Sapientia végzősei
Itthon szükség van rátok!
Itthon maradásra, tudásuknak és tehetségüknek a szülőföld, a nemzet érdekében való hasznosítására ösztönözték tanáraik azt a közel háromszáz magyar fiatalt, akik szombaton a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Karán ballagtak.
A történelmi egyházak képviselőinek az áldását követően, elsőként dr. Dávid László, az intézmény rektora köszöntötte a végzősöket. Rámutatott, egy egyetem életében minden évzáró mérföldkő. Ekkor számba veszik, mennyit is valósítottak meg azokból az álmokból, elképzelésekből, amelyek mentén létrejött a Sapientia Erdély Magyar Tudományegyetem.
– A Sapientia több mint egyetem. Már most is hathatósan járul hozzá a fiatal értelmiségiek itthon maradásához. Az elvándorlás sohasem jelent végleges, jó megoldást, inkább jelent tehetetlenséget, belenyugvást. Az elkötelezett Sapientia- közösség azt jelenti, hogy teszünk a jövőnkért és mindazért, amit tervünknek tekintünk.
Soha ne feledjétek, hogy egy keresztyén értékrendet képviselő egyetemen végeztetek. A keresztyén gondolkodás nem azt jelenti, hogy nem fog bekövetkezni, amitől félünk, hanem hogy ha bekövetkezik, tudjuk, van valaki, aki mellettünk áll – szólt a hallgatókhoz a rektor.
– Álmodtam egy világot magamnak, és most itt állok a kapui előtt – idézte fel a népszerű Edda-slágert dr. Zsigmond Barna Pál főkonzul, párhuzamot vonva a Sapientia létrejöttével.
– Nem olyan sok évvel ezelőtt csupán álom volt az erdélyi magyar tudományegyetem, és most mégis itt állunk, talpunk alatt itt a betonkemény valóság. 2000-ben az erdélyi magyar felsőoktatás tekintetében választás előtt állt az erdélyi magyar közélet: egyik álláspont az volt, hogy maradjunk a biztos úton, várjunk, hátha egyszer lesz olyan politikai felállás, hogy számunkra is leesik valami. A másik álláspont az volt, hogy kell egy merészet lépni, meg kell fogni egymás kezét. Ha másként nem megy, meg kell csinálni önerőből a magyar egyetemet. Az Orbán-kormány pedig döntött, és támogatást biztosított az egyetem létrehozását felvállaló lelkes csapatnak. Ha akkor nincs egy maroknyi bátor ember, ma nem lehetnénk itt. Évekkel ezelőtt egy egész város, Marosvásárhely magyarsága álmodta azt, hogy a sötétség és kilátástalanság évtizedei után a szabadság meghozza és valóra váltja álmait. Egykor álmodtak egy olyan várost, ahol sok gyerek születik, ahol természetes az, hogy a gyerekeik anyanyelvükön tanulhatnak. Álmodtak munkahelyeket, szép köztereket, kétnyelvű utcanévtáblákat. Azt álmodták, hogy a munkahelyen, közintézményekben senkit sem ér hátrányos megkülönböztetés, amiért anyanyelvét használja. Álmodtak egy olyan világot, ahol minden végzős fiatal otthon találja meg a számításait, a boldogulását. De ha nem teszünk álmaink megvalósításáért, akkor azok, legyenek bármilyen szépek, szertefoszlanak. Ahhoz, hogy az álmok életre keljenek, szükség van a szürkének tűnő hétköznapokban a helytállásra, a jelentéktelennek tűnő tettek vállalására. Nem a közöny lekicsinylő, legyintő gesztusára, hanem a valós, tisztességes munkára. Mert az álom legnagyobb ellensége a közöny, a hitetlenség, ami ma sokszor teret hódít a közéletben. Bár a közöny kényelmes választás, valójában lemondás a közös ügyekről, arról, hogy lehet jobb annál, ami éppen van. A megvalósítás útja sokszor göröngyös, ezért ha hiszünk az álmunkban, akkor a leküzdendő akadály csupán a feladat része – szólt biztatóan a fiatalokhoz a főkonzul.
Brendus Réka, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának a főosztályvezető-helyettese hangsúlyozta: a végzős hallgatók biztosak lehetnek abban, hogy az egyetemen töltött évek nem voltak hiábavalók, az itt szerzett tudás birtokában meg tudnak majd felelni az élet kihívásainak. – Kívánom, hogy soha ne adják fel álmaikat, ne szegje kedvüket semmi, és ha a dolgok mégsem úgy alakulnak, ahogy eltervezték, legyen erejük újrakezdeni. Egy egyetem teljesítményének a fokmérője hallgatóinak a sikeressége. Ez sok mindenen múlhat: a diákok tehetségén, az oktatók elkötelezettségén, az infrastrukturális ellátottságon, a tradíciók mélységén és a társadalmi környezet milyenségén. Mindezeket számba véve, a Sapientia esetében méltán lehetünk elégedettek. Létjogosultságát senki sem kérdőjelezi meg, egyre növekszik a hallgatók létszáma, büszkén jelenthetjük ki, hogy az alapok szilárdak, az építkezés folyamatos – fogalmazott a főosztályvezető-helyettes.
– Nem kis hatalommal bírtok, kedves diákjaink, hiszen kezetekben van mindannyiunk jövője. Nagyon fontos tehát, hogy milyen értékeket visztek magatokkal, és hogyan gazdálkodtok velük, hogy mit és hogyan sikerül megértenetek a világ dolgaiból – mutatott rá dr. Kelemen András, a marosvásárhelyi kar dékánja. – Egyetlen kéréssel fordulok hozzátok: ha mégis vándorbotot fogtok, négy szót mindenképpen véssetek rá: Itthon szükség van rátok! – zárta beszédét a dékán, majd az egyes tanszékek vezetői köszöntötték a ballagókat, Nyikó Anetta, az informatika szak másodéves hallgatója pedig szívhez szóló énekével tette még ünnepélyesebbé az eseményt.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely)
Itthon szükség van rátok!
Itthon maradásra, tudásuknak és tehetségüknek a szülőföld, a nemzet érdekében való hasznosítására ösztönözték tanáraik azt a közel háromszáz magyar fiatalt, akik szombaton a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Karán ballagtak.
A történelmi egyházak képviselőinek az áldását követően, elsőként dr. Dávid László, az intézmény rektora köszöntötte a végzősöket. Rámutatott, egy egyetem életében minden évzáró mérföldkő. Ekkor számba veszik, mennyit is valósítottak meg azokból az álmokból, elképzelésekből, amelyek mentén létrejött a Sapientia Erdély Magyar Tudományegyetem.
– A Sapientia több mint egyetem. Már most is hathatósan járul hozzá a fiatal értelmiségiek itthon maradásához. Az elvándorlás sohasem jelent végleges, jó megoldást, inkább jelent tehetetlenséget, belenyugvást. Az elkötelezett Sapientia- közösség azt jelenti, hogy teszünk a jövőnkért és mindazért, amit tervünknek tekintünk.
Soha ne feledjétek, hogy egy keresztyén értékrendet képviselő egyetemen végeztetek. A keresztyén gondolkodás nem azt jelenti, hogy nem fog bekövetkezni, amitől félünk, hanem hogy ha bekövetkezik, tudjuk, van valaki, aki mellettünk áll – szólt a hallgatókhoz a rektor.
– Álmodtam egy világot magamnak, és most itt állok a kapui előtt – idézte fel a népszerű Edda-slágert dr. Zsigmond Barna Pál főkonzul, párhuzamot vonva a Sapientia létrejöttével.
– Nem olyan sok évvel ezelőtt csupán álom volt az erdélyi magyar tudományegyetem, és most mégis itt állunk, talpunk alatt itt a betonkemény valóság. 2000-ben az erdélyi magyar felsőoktatás tekintetében választás előtt állt az erdélyi magyar közélet: egyik álláspont az volt, hogy maradjunk a biztos úton, várjunk, hátha egyszer lesz olyan politikai felállás, hogy számunkra is leesik valami. A másik álláspont az volt, hogy kell egy merészet lépni, meg kell fogni egymás kezét. Ha másként nem megy, meg kell csinálni önerőből a magyar egyetemet. Az Orbán-kormány pedig döntött, és támogatást biztosított az egyetem létrehozását felvállaló lelkes csapatnak. Ha akkor nincs egy maroknyi bátor ember, ma nem lehetnénk itt. Évekkel ezelőtt egy egész város, Marosvásárhely magyarsága álmodta azt, hogy a sötétség és kilátástalanság évtizedei után a szabadság meghozza és valóra váltja álmait. Egykor álmodtak egy olyan várost, ahol sok gyerek születik, ahol természetes az, hogy a gyerekeik anyanyelvükön tanulhatnak. Álmodtak munkahelyeket, szép köztereket, kétnyelvű utcanévtáblákat. Azt álmodták, hogy a munkahelyen, közintézményekben senkit sem ér hátrányos megkülönböztetés, amiért anyanyelvét használja. Álmodtak egy olyan világot, ahol minden végzős fiatal otthon találja meg a számításait, a boldogulását. De ha nem teszünk álmaink megvalósításáért, akkor azok, legyenek bármilyen szépek, szertefoszlanak. Ahhoz, hogy az álmok életre keljenek, szükség van a szürkének tűnő hétköznapokban a helytállásra, a jelentéktelennek tűnő tettek vállalására. Nem a közöny lekicsinylő, legyintő gesztusára, hanem a valós, tisztességes munkára. Mert az álom legnagyobb ellensége a közöny, a hitetlenség, ami ma sokszor teret hódít a közéletben. Bár a közöny kényelmes választás, valójában lemondás a közös ügyekről, arról, hogy lehet jobb annál, ami éppen van. A megvalósítás útja sokszor göröngyös, ezért ha hiszünk az álmunkban, akkor a leküzdendő akadály csupán a feladat része – szólt biztatóan a fiatalokhoz a főkonzul.
Brendus Réka, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának a főosztályvezető-helyettese hangsúlyozta: a végzős hallgatók biztosak lehetnek abban, hogy az egyetemen töltött évek nem voltak hiábavalók, az itt szerzett tudás birtokában meg tudnak majd felelni az élet kihívásainak. – Kívánom, hogy soha ne adják fel álmaikat, ne szegje kedvüket semmi, és ha a dolgok mégsem úgy alakulnak, ahogy eltervezték, legyen erejük újrakezdeni. Egy egyetem teljesítményének a fokmérője hallgatóinak a sikeressége. Ez sok mindenen múlhat: a diákok tehetségén, az oktatók elkötelezettségén, az infrastrukturális ellátottságon, a tradíciók mélységén és a társadalmi környezet milyenségén. Mindezeket számba véve, a Sapientia esetében méltán lehetünk elégedettek. Létjogosultságát senki sem kérdőjelezi meg, egyre növekszik a hallgatók létszáma, büszkén jelenthetjük ki, hogy az alapok szilárdak, az építkezés folyamatos – fogalmazott a főosztályvezető-helyettes.
– Nem kis hatalommal bírtok, kedves diákjaink, hiszen kezetekben van mindannyiunk jövője. Nagyon fontos tehát, hogy milyen értékeket visztek magatokkal, és hogyan gazdálkodtok velük, hogy mit és hogyan sikerül megértenetek a világ dolgaiból – mutatott rá dr. Kelemen András, a marosvásárhelyi kar dékánja. – Egyetlen kéréssel fordulok hozzátok: ha mégis vándorbotot fogtok, négy szót mindenképpen véssetek rá: Itthon szükség van rátok! – zárta beszédét a dékán, majd az egyes tanszékek vezetői köszöntötték a ballagókat, Nyikó Anetta, az informatika szak másodéves hallgatója pedig szívhez szóló énekével tette még ünnepélyesebbé az eseményt.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely)
2016. június 6.
Csapnivaló szavazókedv, sereghajtó magyarlakta megyék
Csaknem két órával az önkormányzati választások urnazárása előtt is alacsony részvételi adatokat jelez a központi választási iroda által működtetett internetes nyilvántartási rendszer.
A nem sokkal 19 óra előtt jelzett adatok szerint a választói névjegyzékben szereplők 42,5 százaléka adta le a szavazatát. A jelentős magyar lakossággal rendelkező megyék közül 47,7 százalékos részvétellel Bihar megye, 45,5 százalékos részvétellel Maros megye haladja meg az országos átlagot. Szatmár megyében 42,3, Hargita megyében 38,5, Kovászna megyében 38,1, Kolozs megyében 38,8 százalékos volt a részvétel.
Az idei helyhatósági választásokon is Bukarestben a legrosszabb a részvételi arány; a fővárosban két órával urnazárás előtt a választóknak mindössze 27,5 százaléka élt a szavazati jogával. A legnagyobb részvételi arányt 19 órakor a Kárpátokon túli régiókban, Giurgiu (54,7 százalék) Olt (54,1 százalék), Teleorman (53,4 százalék) és Vâlcea (50,9) megyében mérték.
Egy órával az urnazárás előtt országos szinten 46,5 százalékos részvételi arányt mértek, a legmagasabbat, 60,3 százalékosat Giurgiuban. Hargita megyében 20 óráig a szavazópolgárok 42,08, Kovászna megyében 42, Biharban 52,08, Marosban 49,83, Szatmárban pedig 46,23 százaléka adta le voksát. Bukarestben továbbra is rendkívül alacsony, 31 százalékos a részvételi arány.
A részvételi adatokat elemezve Barna Gergő szociológus már a kora délutáni órákban megállapította, hogy a korábbi évekhez hasonlóan az erdélyi megyékben ezúttal is alacsonyabb a szavazási hajlandóság.
„ Munténiában és Moldvában továbbra is nagyobb a választók hajlandósága, Erdélyben pedig kevesebben szavaztak, ezen belül láthatjuk, hogy a magyarlakta megyékben nagyon alacsony a részvétel, Hargita, Kovászna, Szatmár, illetve Kolozs megyében is kevesebben mentek el szavazni" – közölte a szakértő. A szociológus szerint mindez azt jelenti, hogy a magyar politikai szervezetek eredménye is gyengébb lehet a végső számláláskor, hozzátette ugyanakkor, hogy a tapasztalat szerint a részvételhátrányt a magyar megyék ledolgozzák az esti órákra.
Egyébként a választói apátia közepette máris heves bírálatok érik Klaus Johannis államfőt amiatt, hogy rendkívül későn, 18.30-kor járult az urnák elé Bukarestben. A fővárosi Jean Monnet Gimnáziumban kialakított szavazóhelyiségben az elnök nem válaszolt a késlekedése okát firtató újságírói kérdésre. A magas rangú közméltóságok – államfők, miniszterelnökök – az elmúlt két és fél évtizedekben rendszerint már a reggeli vagy a délelőtti órákban éltek szavazati jogukkal.
Vasárnap egyébként 3200 település és 41 megye élére választanak önkormányzati vezetőket az országban bejelentett lakcímmel rendelkező román és európai uniós állampolgárok. A választói névjegyzékben szereplő 18 millió 320 ezer polgárt 7 és 21 között várják az ország területén berendezett 18 ezer szavazókörzetbe. Mindenütt megválasztják a polgármestert, valamint a települési önkormányzati testület és a megyei tanács tagjait.
Krónika (Kolozsvár)
Csaknem két órával az önkormányzati választások urnazárása előtt is alacsony részvételi adatokat jelez a központi választási iroda által működtetett internetes nyilvántartási rendszer.
A nem sokkal 19 óra előtt jelzett adatok szerint a választói névjegyzékben szereplők 42,5 százaléka adta le a szavazatát. A jelentős magyar lakossággal rendelkező megyék közül 47,7 százalékos részvétellel Bihar megye, 45,5 százalékos részvétellel Maros megye haladja meg az országos átlagot. Szatmár megyében 42,3, Hargita megyében 38,5, Kovászna megyében 38,1, Kolozs megyében 38,8 százalékos volt a részvétel.
Az idei helyhatósági választásokon is Bukarestben a legrosszabb a részvételi arány; a fővárosban két órával urnazárás előtt a választóknak mindössze 27,5 százaléka élt a szavazati jogával. A legnagyobb részvételi arányt 19 órakor a Kárpátokon túli régiókban, Giurgiu (54,7 százalék) Olt (54,1 százalék), Teleorman (53,4 százalék) és Vâlcea (50,9) megyében mérték.
Egy órával az urnazárás előtt országos szinten 46,5 százalékos részvételi arányt mértek, a legmagasabbat, 60,3 százalékosat Giurgiuban. Hargita megyében 20 óráig a szavazópolgárok 42,08, Kovászna megyében 42, Biharban 52,08, Marosban 49,83, Szatmárban pedig 46,23 százaléka adta le voksát. Bukarestben továbbra is rendkívül alacsony, 31 százalékos a részvételi arány.
A részvételi adatokat elemezve Barna Gergő szociológus már a kora délutáni órákban megállapította, hogy a korábbi évekhez hasonlóan az erdélyi megyékben ezúttal is alacsonyabb a szavazási hajlandóság.
„ Munténiában és Moldvában továbbra is nagyobb a választók hajlandósága, Erdélyben pedig kevesebben szavaztak, ezen belül láthatjuk, hogy a magyarlakta megyékben nagyon alacsony a részvétel, Hargita, Kovászna, Szatmár, illetve Kolozs megyében is kevesebben mentek el szavazni" – közölte a szakértő. A szociológus szerint mindez azt jelenti, hogy a magyar politikai szervezetek eredménye is gyengébb lehet a végső számláláskor, hozzátette ugyanakkor, hogy a tapasztalat szerint a részvételhátrányt a magyar megyék ledolgozzák az esti órákra.
Egyébként a választói apátia közepette máris heves bírálatok érik Klaus Johannis államfőt amiatt, hogy rendkívül későn, 18.30-kor járult az urnák elé Bukarestben. A fővárosi Jean Monnet Gimnáziumban kialakított szavazóhelyiségben az elnök nem válaszolt a késlekedése okát firtató újságírói kérdésre. A magas rangú közméltóságok – államfők, miniszterelnökök – az elmúlt két és fél évtizedekben rendszerint már a reggeli vagy a délelőtti órákban éltek szavazati jogukkal.
Vasárnap egyébként 3200 település és 41 megye élére választanak önkormányzati vezetőket az országban bejelentett lakcímmel rendelkező román és európai uniós állampolgárok. A választói névjegyzékben szereplő 18 millió 320 ezer polgárt 7 és 21 között várják az ország területén berendezett 18 ezer szavazókörzetbe. Mindenütt megválasztják a polgármestert, valamint a települési önkormányzati testület és a megyei tanács tagjait.
Krónika (Kolozsvár)
2016. június 6.
Elballagtak a PKE és a Sapientia marosvásárhelyi diákjai
A nemzeti összetartozás napján, június 4-én, szombaton ballagtak el a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) marosvásárhelyi karának végzős diákjai.
A hagyományokhoz híven a nagyváradi ünnepséget megelőzően az egyetemi székházként szolgáló református palota előadótermeiben szakonkénti búcsúztatókra került sor, a másodéves hallgatók és a tanárok köszöntek el a végzősöktől, kedves nosztalgiázással, jelképes diplomaosztással és feltarisznyázással. A palotából a három egyetemi kar – közgazdaságtan, bölcsészettudomány, művészet – végzősei együttesen vonultak át a nagyvárad-újvárosi református templomba – a szintén hagyományos helyszínre –, ahol ünnepi istentiszteletre és tanévzáró ünnepélyre került sor.
„A hit erőt ad a cselekvéshez!”
Tőkés László, a PKE alapítótanácsának elnöke hirdetett igét ezúttal is, akárcsak az előző évek tanévzáró istentiszteletein. Prédikációjában többször utalt a szomorú évfordulóra: 96 éve ezen a napon írták alá azt a trianoni békediktátumot, amely a magyar nemzet egyik golgotájának bizonyult, s amelynek tragikus következményeit nyögik mind a mai napig a kisebbségbe szorított nemzetrészek. Figyelmeztetett: napjaink válságai, kudarcai, kétségei között vergődve és vívódva olykor nehéz megkülönböztetni a barátot az ellenségtől, a bárányt a báránybőrbe bújt farkastól. Tőkés László a tágas templom padsorait megtöltő egyetemi ifjúsághoz fordulva úgy fogalmazott: a tudás felvértez sok minden ellen, a hit pedig erőt ad a cselekvéshez.
Az igehirdetést követően az egyetemalapítók nevében köszöntötte a hallgatók, oktatók, meghívottak, a szülők, rokonok és ismerősök ünneplő gyülekezetét, megemlékezett a nemrég elhunyt Tempfli József püspökről, aki társalapítója volt a Sulyok István Református Főiskolából kinőtt Partiumi Keresztény Egyetemnek. Pálfi József rektornak a közösség- és intézményépítés fontosságát hangsúlyozó ünnepi évzáró beszéde után Király András oktatásügyi államtitkár szólt a végzősökhöz, majd Lászlófy Pál a Sapientia Alapítvány köszöntését tolmácsolta néhai Márton Áron püspök szavainak kíséretében.
Az ünnepség érdemoklevelek átnyújtásával, a végzősök elbúcsúzásával és az utánuk jövők búcsúztatójával, az egyetem kulcsának átadásával-átvételével ért véget. A Himnusz eléneklése előtt Tőkés László református püspök és Pék Sándor római katolikus esperes együtt kérték Isten áldását minden jelenlévőre.
„Merjünk nagyok lenni!”
A Sapientia EMTE marosvásárhelyi karának pedagógusai és diákjai idén is a koronkai épület aulájában búcsúztak el a végzősöktől. Dávid László rektor beszédében az intézmény kezdeti nehézségeit idézte fel, majd úgy fogalmazott, ahogyan a Barcelona futballcsapata is több, mint egy klub, úgy a Sapientia is többet jelent egy egyetemnél az erdélyi magyar közösség számára. „A Sapientia a keresztény értékrendet képviselő felsőoktatási intézmény, amely hathatósan hozzájárul a fiatal értelmiségiek szülőföldön maradásához” – fogalmazott Dávid László.
Magyarország csíkszeredai főkonzulja, Zsigmond Barna Pál az „Álmodtam egy világot magamnak/itt állok a kapui előtt” Edda-sorok köré „fonta” mondandóját. A Sapientia létrejöttét a főkonzul egy megvalósult álomnak nevezte. „Nem a külső segítséget kell várni, hanem merjünk nagyok lenni. Vállaljanak gyereket, felelősen küldjék magyar iskolába, és vállaljanak szerepet a közéletben is. Az álom legnagyobb ellensége a közöny, a beletörődés, a lemondás az élhető jövőről” – mondta a főkonzul.
Búzakalász a végzősöktől
Brendus Réka, a miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezető-helyettese Kodály Zoltán szavait emelte ki: „akiben van tehetség, köteles azt kiművelni a legfelsőbb fokig, hogy embertársainak mennél nagyobb hasznára lehessen. Mert minden ember annyit ér, amenynyit embertársainak használni, hazájának szolgálni tud”. A végzősök nevében Móni Róbert szólalt fel. Mint fogalmazott, a Sapientián nincsenek ismeretlenek, csak olyan barátok, akik még nem találkoztak.
A ballagókat búcsúztató Ferencz Katalin, a hallgatói önkormányzat vezetője kiemelte, a végzősöknek nem szabad megijedniük az olykor zárva talált ajtók miatt, fel kell ismerniük az eléjük táruló lehetőségeket. A rendezvény végén a ballagó évfolyamok képviselői jelképesen búzakalászokat adtak át a következő évfolyamok diákjainak, majd közösen énekelték el a magyar és a székely himnuszt.
Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár)
A nemzeti összetartozás napján, június 4-én, szombaton ballagtak el a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) marosvásárhelyi karának végzős diákjai.
A hagyományokhoz híven a nagyváradi ünnepséget megelőzően az egyetemi székházként szolgáló református palota előadótermeiben szakonkénti búcsúztatókra került sor, a másodéves hallgatók és a tanárok köszöntek el a végzősöktől, kedves nosztalgiázással, jelképes diplomaosztással és feltarisznyázással. A palotából a három egyetemi kar – közgazdaságtan, bölcsészettudomány, művészet – végzősei együttesen vonultak át a nagyvárad-újvárosi református templomba – a szintén hagyományos helyszínre –, ahol ünnepi istentiszteletre és tanévzáró ünnepélyre került sor.
„A hit erőt ad a cselekvéshez!”
Tőkés László, a PKE alapítótanácsának elnöke hirdetett igét ezúttal is, akárcsak az előző évek tanévzáró istentiszteletein. Prédikációjában többször utalt a szomorú évfordulóra: 96 éve ezen a napon írták alá azt a trianoni békediktátumot, amely a magyar nemzet egyik golgotájának bizonyult, s amelynek tragikus következményeit nyögik mind a mai napig a kisebbségbe szorított nemzetrészek. Figyelmeztetett: napjaink válságai, kudarcai, kétségei között vergődve és vívódva olykor nehéz megkülönböztetni a barátot az ellenségtől, a bárányt a báránybőrbe bújt farkastól. Tőkés László a tágas templom padsorait megtöltő egyetemi ifjúsághoz fordulva úgy fogalmazott: a tudás felvértez sok minden ellen, a hit pedig erőt ad a cselekvéshez.
Az igehirdetést követően az egyetemalapítók nevében köszöntötte a hallgatók, oktatók, meghívottak, a szülők, rokonok és ismerősök ünneplő gyülekezetét, megemlékezett a nemrég elhunyt Tempfli József püspökről, aki társalapítója volt a Sulyok István Református Főiskolából kinőtt Partiumi Keresztény Egyetemnek. Pálfi József rektornak a közösség- és intézményépítés fontosságát hangsúlyozó ünnepi évzáró beszéde után Király András oktatásügyi államtitkár szólt a végzősökhöz, majd Lászlófy Pál a Sapientia Alapítvány köszöntését tolmácsolta néhai Márton Áron püspök szavainak kíséretében.
Az ünnepség érdemoklevelek átnyújtásával, a végzősök elbúcsúzásával és az utánuk jövők búcsúztatójával, az egyetem kulcsának átadásával-átvételével ért véget. A Himnusz eléneklése előtt Tőkés László református püspök és Pék Sándor római katolikus esperes együtt kérték Isten áldását minden jelenlévőre.
„Merjünk nagyok lenni!”
A Sapientia EMTE marosvásárhelyi karának pedagógusai és diákjai idén is a koronkai épület aulájában búcsúztak el a végzősöktől. Dávid László rektor beszédében az intézmény kezdeti nehézségeit idézte fel, majd úgy fogalmazott, ahogyan a Barcelona futballcsapata is több, mint egy klub, úgy a Sapientia is többet jelent egy egyetemnél az erdélyi magyar közösség számára. „A Sapientia a keresztény értékrendet képviselő felsőoktatási intézmény, amely hathatósan hozzájárul a fiatal értelmiségiek szülőföldön maradásához” – fogalmazott Dávid László.
Magyarország csíkszeredai főkonzulja, Zsigmond Barna Pál az „Álmodtam egy világot magamnak/itt állok a kapui előtt” Edda-sorok köré „fonta” mondandóját. A Sapientia létrejöttét a főkonzul egy megvalósult álomnak nevezte. „Nem a külső segítséget kell várni, hanem merjünk nagyok lenni. Vállaljanak gyereket, felelősen küldjék magyar iskolába, és vállaljanak szerepet a közéletben is. Az álom legnagyobb ellensége a közöny, a beletörődés, a lemondás az élhető jövőről” – mondta a főkonzul.
Búzakalász a végzősöktől
Brendus Réka, a miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezető-helyettese Kodály Zoltán szavait emelte ki: „akiben van tehetség, köteles azt kiművelni a legfelsőbb fokig, hogy embertársainak mennél nagyobb hasznára lehessen. Mert minden ember annyit ér, amenynyit embertársainak használni, hazájának szolgálni tud”. A végzősök nevében Móni Róbert szólalt fel. Mint fogalmazott, a Sapientián nincsenek ismeretlenek, csak olyan barátok, akik még nem találkoztak.
A ballagókat búcsúztató Ferencz Katalin, a hallgatói önkormányzat vezetője kiemelte, a végzősöknek nem szabad megijedniük az olykor zárva talált ajtók miatt, fel kell ismerniük az eléjük táruló lehetőségeket. A rendezvény végén a ballagó évfolyamok képviselői jelképesen búzakalászokat adtak át a következő évfolyamok diákjainak, majd közösen énekelték el a magyar és a székely himnuszt.
Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár)
2016. június 7.
RMDSZ-párti maradt Székelyföld
Amint az várható volt, az RMDSZ-es Ráduly Róbert Kálmán 72 százalékos támogatottsággal úgy tudott újabb mandátumot szerezni Csíkszeredában, hogy még csak meg sem próbált kampányolni – számol be Bíró Blanka és Gyergyai Csaba a kronika.ro-n. Az sem meglepő, hogy a megyeszékhely tanácsában megőrizte a többségét az RMDSZ: a részleges eredmények szerint a szövetség 14 önkormányzati képviselőt állíthat, míg az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) listájáról 3 tanácsos jutott be, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) két, a Szociáldemokrata Párt (PSD) pedig egy képviselőt delegálhat. A Magyar Polgári Párt jelöltjei ezúttal nem rúgtak labdába.
Ráduly hétfői kiértékelőjén úgy fogalmazott, fölöslegesnek érezte a korteskedést, inkább a közösségre bízták a döntést, a végeredményt pedig beszédesnek nevezte. „Aljas politikai időket élünk, látjuk, ahogyan Romániát átalakítják. Rendkívüli módon zajlik a centralizáció, és rendkívüli módon zajlik a kisebbség ellehetetlenítése, illetve beolvasztása is. Csíkszereda az elmúlt években a magyar nyelvi jogok és az egészséges fejlődés bástyája volt, én remélem, hogy az is marad" – szögezte le Ráduly.
A csíkszéki településeken egyébként Balánbánya kivételével minden községnek magyar polgármestere van. A román többségű kisvárosban az RMDSZ elvesztette a polgármesteri tisztséget, a függetlenként induló Gheorghe Iojiban két magyar jelöltet is maga mögé utasított.
Gálfi Árpád, a nevető harmadik
A legnagyobb meglepetést a megyében kétségkívül a harmadik esélyesként induló, a Magyar Polgári Párt (MPP) és az EMNP által is támogatott Gálfi Árpád győzelme okozta Székelyudvarhelyen. Gálfi maga mögé utasította a korábbi polgármestert, Bunta Leventét és az RMDSZ jelöltjét, Arros Orsolyát is. A tizenkilenc tagú önkormányzati testületben a végleges eredmények szerint az EMNP–MPP választási koalíciónak tizenegy képviselője foglalhat helyet, míg az RMDSZ nyolc tanácsosi mandátumot szerzett. Szentegyházán az EMNP–MPP koalíció jelöltje, Molnár Tibor legyőzte a papírforma szerint „erősebb" RMDSZ-es Rus Sándort.
Gyergyószentmiklóson a Magyar Polgári Párt megőrizte a városvezetői tisztséget: a legtöbb szavazatot a várost korábban ideiglenesen irányító Nagy Zoltán kapta. A polgári párt kényelmes többséget szerzett a tanácsban is: listájukról tíz jelölt jutott képviselői mandátumhoz, míg az RMDSZ 6, a Szabad Emberek Pártja 2, a PNL pedig egy tanácsost küld a testületbe. Tusnádfürdőn is az MPP jelöltje került ki győztesnek a magyar–magyar versenyből: Albert Tibor újabb négy évig irányíthatja a fürdővárost. Maroshévízen fölényesen nyert a korábbi polgármester, a liberálisokat képviselő Stelu Platon. Borszéken megőrizte polgármesteri székét és harmadszor is győzni tudott az RMDSZ-es Mik József, pedig két magyar kihívója is volt.
Borboly: hiányzott a versenyhelyzet
A hétfő kora estig beérkezett eredmények szerint az RMDSZ megőrizheti a kétharmados többségét a megyei önkormányzati képviselő-testületben, a szövetség listavezetője, Borboly Csaba pedig minden bizonnyal ismét tanácselnök lesz. Borboly egyébként az urnazárást követően az alacsony részvételi arányt azzal magyarázta, hogy több Hargita megyei községben nem volt ellenjelöltje az RMDSZ-nek, de arra is volt példa, hogy kizárólag az RMDSZ állított tanácsosi listát. Szerinte ugyanakkor demobilizáló hatása volt annak is, hogy a megyei tanácselnököt már nem közvetlenül választják, mint négy évvel korábban. Úgy véli, az RMDSZ szerény kampányt folytatott a székelyföldi megyében, közvetlen és direkt kapcsolattartásra törekedtek.
„Tulipános" fölény Háromszéken
A helyhatósági választások egyértelmű győztese az RMDSZ volt Kovászna megyében, az alig 43 százalékos részvételi arány azonban ezúttal is azt mutatja, hogy a háromszékiek több mint felét nem érdekli az aktuális politikai kínálat.
A szövetség a megyében 34 polgármesteri mandátumot szerzett vasárnap, és három további településen – Gelencén, Málnáson és Zabolán – a szövetség által is támogatott MPP-s jelölt győzött. Mind a négy magyar többségű város élén RMDSZ-es polgármester áll, és önkormányzati többséget is szereztek. Az Erdélyi Magyar Néppárt egyetlen polgármesteri mandátumot sem szerzett: elveszítette Maksát, ahol az RMDSZ nyert, és Nagyborosnyót, ahol a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) jelöltje győzött.
A kampányban rendkívül diszkrét Antal Árpád (RMDSZ) ezúttal is simán, a szavazatok 73 százalékát megszerezve újrázott Sepsiszentgyörgyön, legfontosabb kihívója, a néppártos Bálint József csupán 9 százalékot kapott. A sepsiszentgyörgyi önkormányzatban ismét kétharmados többséget szerzett az RMDSZ, eggyel több mandátuma van, mint az elmúlt években, az EMNP-t, a PNL-t, és a PSD-t két-két tanácsos képviseli.
Antal Árpád az eredményvárón kifejtette, abban bízik, hogy a következő négy évben még eredményesebben tudnak dolgozni. Elmondta, látszott a választási hajlandóságon, hogy azokban a városrészekben, ahol nincsenek befejezve a munkálatok, alacsonyabb volt a részvétel. Azt ígéri, egy–másfél év múlva Sepsiszentgyörgy korszerűsítése befejeződik. A következő négy évben az oktatásra, a gazdaságélénkítésre, a mélyszegénység felszámolására fekteti a hangsúlyt. Nem változtak a korábbi erőviszonyok Kézdivásárhelyen sem: Bokor Tibor újabb mandátumot szerzett a város élén, maga mögé utasítva az EMNP-s Johann Taierlinget. Az önkormányzati képviselő-testületbe az RMDSZ 11, a néppárt 5, a románok szövetsége 2, a polgári párt pedig egy tanácsost delegálhat.
Kovásznán szintén az RMDSZ jelöltje, Gyerő József nyert, a tanácsban pedig a szövetség frakciója lesz a legerősebb. Baróton újabb mandátumot szerzett az eddigi polgármester, Lázár Kiss Barna, aki elődjét, a nagy visszatérőnek számító Nagy Istvánt győzte le magabiztosan.
Tamás Sándor: kellett az MPP-nek az összefogás
Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki szervezetének az elnöke elmondta, a szövetség jobban teljesített a megyében, mint négy évvel ezelőtt, mivel nagyobb létszámban lesznek jelen a képviselő-testületben. A politikus rámutatott, az MPP-nek érdemes volt összefognia a szövetséggel, mert ezáltal három polgármesteri mandátumhoz jutottak, önállóan viszont nem jártak sikerrel. Az eddigi adatok szerint az RMDSZ megőrizheti többségét a megyei tanácsban is, Tamás Sándor pedig újabb tanácselnöki mandátumot szerezhet – írja a kronika.ro.
Erdély.ma
Amint az várható volt, az RMDSZ-es Ráduly Róbert Kálmán 72 százalékos támogatottsággal úgy tudott újabb mandátumot szerezni Csíkszeredában, hogy még csak meg sem próbált kampányolni – számol be Bíró Blanka és Gyergyai Csaba a kronika.ro-n. Az sem meglepő, hogy a megyeszékhely tanácsában megőrizte a többségét az RMDSZ: a részleges eredmények szerint a szövetség 14 önkormányzati képviselőt állíthat, míg az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) listájáról 3 tanácsos jutott be, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) két, a Szociáldemokrata Párt (PSD) pedig egy képviselőt delegálhat. A Magyar Polgári Párt jelöltjei ezúttal nem rúgtak labdába.
Ráduly hétfői kiértékelőjén úgy fogalmazott, fölöslegesnek érezte a korteskedést, inkább a közösségre bízták a döntést, a végeredményt pedig beszédesnek nevezte. „Aljas politikai időket élünk, látjuk, ahogyan Romániát átalakítják. Rendkívüli módon zajlik a centralizáció, és rendkívüli módon zajlik a kisebbség ellehetetlenítése, illetve beolvasztása is. Csíkszereda az elmúlt években a magyar nyelvi jogok és az egészséges fejlődés bástyája volt, én remélem, hogy az is marad" – szögezte le Ráduly.
A csíkszéki településeken egyébként Balánbánya kivételével minden községnek magyar polgármestere van. A román többségű kisvárosban az RMDSZ elvesztette a polgármesteri tisztséget, a függetlenként induló Gheorghe Iojiban két magyar jelöltet is maga mögé utasított.
Gálfi Árpád, a nevető harmadik
A legnagyobb meglepetést a megyében kétségkívül a harmadik esélyesként induló, a Magyar Polgári Párt (MPP) és az EMNP által is támogatott Gálfi Árpád győzelme okozta Székelyudvarhelyen. Gálfi maga mögé utasította a korábbi polgármestert, Bunta Leventét és az RMDSZ jelöltjét, Arros Orsolyát is. A tizenkilenc tagú önkormányzati testületben a végleges eredmények szerint az EMNP–MPP választási koalíciónak tizenegy képviselője foglalhat helyet, míg az RMDSZ nyolc tanácsosi mandátumot szerzett. Szentegyházán az EMNP–MPP koalíció jelöltje, Molnár Tibor legyőzte a papírforma szerint „erősebb" RMDSZ-es Rus Sándort.
Gyergyószentmiklóson a Magyar Polgári Párt megőrizte a városvezetői tisztséget: a legtöbb szavazatot a várost korábban ideiglenesen irányító Nagy Zoltán kapta. A polgári párt kényelmes többséget szerzett a tanácsban is: listájukról tíz jelölt jutott képviselői mandátumhoz, míg az RMDSZ 6, a Szabad Emberek Pártja 2, a PNL pedig egy tanácsost küld a testületbe. Tusnádfürdőn is az MPP jelöltje került ki győztesnek a magyar–magyar versenyből: Albert Tibor újabb négy évig irányíthatja a fürdővárost. Maroshévízen fölényesen nyert a korábbi polgármester, a liberálisokat képviselő Stelu Platon. Borszéken megőrizte polgármesteri székét és harmadszor is győzni tudott az RMDSZ-es Mik József, pedig két magyar kihívója is volt.
Borboly: hiányzott a versenyhelyzet
A hétfő kora estig beérkezett eredmények szerint az RMDSZ megőrizheti a kétharmados többségét a megyei önkormányzati képviselő-testületben, a szövetség listavezetője, Borboly Csaba pedig minden bizonnyal ismét tanácselnök lesz. Borboly egyébként az urnazárást követően az alacsony részvételi arányt azzal magyarázta, hogy több Hargita megyei községben nem volt ellenjelöltje az RMDSZ-nek, de arra is volt példa, hogy kizárólag az RMDSZ állított tanácsosi listát. Szerinte ugyanakkor demobilizáló hatása volt annak is, hogy a megyei tanácselnököt már nem közvetlenül választják, mint négy évvel korábban. Úgy véli, az RMDSZ szerény kampányt folytatott a székelyföldi megyében, közvetlen és direkt kapcsolattartásra törekedtek.
„Tulipános" fölény Háromszéken
A helyhatósági választások egyértelmű győztese az RMDSZ volt Kovászna megyében, az alig 43 százalékos részvételi arány azonban ezúttal is azt mutatja, hogy a háromszékiek több mint felét nem érdekli az aktuális politikai kínálat.
A szövetség a megyében 34 polgármesteri mandátumot szerzett vasárnap, és három további településen – Gelencén, Málnáson és Zabolán – a szövetség által is támogatott MPP-s jelölt győzött. Mind a négy magyar többségű város élén RMDSZ-es polgármester áll, és önkormányzati többséget is szereztek. Az Erdélyi Magyar Néppárt egyetlen polgármesteri mandátumot sem szerzett: elveszítette Maksát, ahol az RMDSZ nyert, és Nagyborosnyót, ahol a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) jelöltje győzött.
A kampányban rendkívül diszkrét Antal Árpád (RMDSZ) ezúttal is simán, a szavazatok 73 százalékát megszerezve újrázott Sepsiszentgyörgyön, legfontosabb kihívója, a néppártos Bálint József csupán 9 százalékot kapott. A sepsiszentgyörgyi önkormányzatban ismét kétharmados többséget szerzett az RMDSZ, eggyel több mandátuma van, mint az elmúlt években, az EMNP-t, a PNL-t, és a PSD-t két-két tanácsos képviseli.
Antal Árpád az eredményvárón kifejtette, abban bízik, hogy a következő négy évben még eredményesebben tudnak dolgozni. Elmondta, látszott a választási hajlandóságon, hogy azokban a városrészekben, ahol nincsenek befejezve a munkálatok, alacsonyabb volt a részvétel. Azt ígéri, egy–másfél év múlva Sepsiszentgyörgy korszerűsítése befejeződik. A következő négy évben az oktatásra, a gazdaságélénkítésre, a mélyszegénység felszámolására fekteti a hangsúlyt. Nem változtak a korábbi erőviszonyok Kézdivásárhelyen sem: Bokor Tibor újabb mandátumot szerzett a város élén, maga mögé utasítva az EMNP-s Johann Taierlinget. Az önkormányzati képviselő-testületbe az RMDSZ 11, a néppárt 5, a románok szövetsége 2, a polgári párt pedig egy tanácsost delegálhat.
Kovásznán szintén az RMDSZ jelöltje, Gyerő József nyert, a tanácsban pedig a szövetség frakciója lesz a legerősebb. Baróton újabb mandátumot szerzett az eddigi polgármester, Lázár Kiss Barna, aki elődjét, a nagy visszatérőnek számító Nagy Istvánt győzte le magabiztosan.
Tamás Sándor: kellett az MPP-nek az összefogás
Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki szervezetének az elnöke elmondta, a szövetség jobban teljesített a megyében, mint négy évvel ezelőtt, mivel nagyobb létszámban lesznek jelen a képviselő-testületben. A politikus rámutatott, az MPP-nek érdemes volt összefognia a szövetséggel, mert ezáltal három polgármesteri mandátumhoz jutottak, önállóan viszont nem jártak sikerrel. Az eddigi adatok szerint az RMDSZ megőrizheti többségét a megyei tanácsban is, Tamás Sándor pedig újabb tanácselnöki mandátumot szerezhet – írja a kronika.ro.
Erdély.ma
2016. június 7.
Famadonnák a Borudvarban
„Amikor faragok, úgy érzem, édesapám velem van”
Vasárnap délben a kézdivásárhelyi Borudvarban verőfényes időben, számos érdeklődő jelenlétében nyitották meg Vetró András szobrászművész Famadonnák című szabadtéri kiállítását.
A jelenlévőket Hegedűs Ferenc házigazda üdvözölte, elmondva, bár régóta tervezték Vetró András szobrainak kiállítását a Borudvarban, végül „kevesebb, mint egy hét áll rendelkezésünkre e rendkívüli tárlat szervezésére, és ha a művész is úgy gondolja, több mint egy hónapig láthatóak lesznek az itt kiállított szobrok.” Deák Ferenc magyartanár méltatásában hangsúlyozta, Vetró András formáló mestere vizuális neveltetésünkre épülő kulturális identitásunknak, inspiráló ötletekkel, lázadó kételyekkel, azonosuló szándékkal és magas hőfokon izzó szenvedéllyel terel, tanít és láttat.
A tárlat anyagát méltatva elmondta, a művész a mintázás hozzáadó gesztusa helyett most a faragás elvevő erejével teremt jelrendszert. Faszobrai a nővé válás büszke küldetését, a termékenység áldott állapotát, a szülés teremtő erejét, az anyaság misztériumát és a szimbiózis végtelenségét keltik életre. Az alakváltozatok itt az elrendezés által a kiteljesedés felé haladó átváltozást is mutatják. Az érintetlen kamasztest felidézésétől haladunk az ősi mítoszokból is ismert földanya képzetéig. „Vetró András faszobrai torzó jellegük ellenére is a női testtel jelképezett teljesség utáni vágyat képezik le, alakjai a fa íveivel és annak organikus szerkezetével, a természet alkotta véletlenszerűségével gyöngédséget és szépséget fejeznek ki”, hangzott el.
A szobrászművész lapunknak elmondta, bár madonnák is vannak kiállítva, a fő téma a földanya, a kedvence, a kőkorszakbeli ember első szobra, amelyet varázslásra használt, és amelyen az elsődleges nemi jellegek vannak előtérben, hiszen nem tudta az arcrészleteket kidolgozni. „Ezek nagyon tetszettek, hiszen a női törzs, a torzó önmagában is gyönyörű.” A másik téma a genézis: ebben a sorozatban a művész a szűzleánytól az áldott állapotban lévő kismamán keresztül a kibúvó babáig végigköveti a folyamatot, sőt az anya hasába is betekintést enged.
Vetró András több mint tíz éve dolgozik fával, miután édesapjától (néhai Vetró Artúr szobrászművész – szerk.), aki soha nem faragott, nagyon jó minőségű angol vésőket örökölt. „Útravalóul azt mondta, »az anyagot szólaltasd meg, ne sértsd, hagyd beszélni, ne torzítsd vagy tompítsd el a hangját, és ne uralkodj királyként fölötte«, én pedig megfogadtam a tanácsát, elkezdtem faragni, és egyre jobban megszerettem.” Kifejtette, a fába tömbszerűen farag, nem híve az installációknak, és mivel jelen kiállítás témája a női test, a vésőnyomokat néhány kivétellel le is simította. Hozzátette, „amikor faragok, legbelül azt érzem, édesapám velem van.”
Daczó H. Barna
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
„Amikor faragok, úgy érzem, édesapám velem van”
Vasárnap délben a kézdivásárhelyi Borudvarban verőfényes időben, számos érdeklődő jelenlétében nyitották meg Vetró András szobrászművész Famadonnák című szabadtéri kiállítását.
A jelenlévőket Hegedűs Ferenc házigazda üdvözölte, elmondva, bár régóta tervezték Vetró András szobrainak kiállítását a Borudvarban, végül „kevesebb, mint egy hét áll rendelkezésünkre e rendkívüli tárlat szervezésére, és ha a művész is úgy gondolja, több mint egy hónapig láthatóak lesznek az itt kiállított szobrok.” Deák Ferenc magyartanár méltatásában hangsúlyozta, Vetró András formáló mestere vizuális neveltetésünkre épülő kulturális identitásunknak, inspiráló ötletekkel, lázadó kételyekkel, azonosuló szándékkal és magas hőfokon izzó szenvedéllyel terel, tanít és láttat.
A tárlat anyagát méltatva elmondta, a művész a mintázás hozzáadó gesztusa helyett most a faragás elvevő erejével teremt jelrendszert. Faszobrai a nővé válás büszke küldetését, a termékenység áldott állapotát, a szülés teremtő erejét, az anyaság misztériumát és a szimbiózis végtelenségét keltik életre. Az alakváltozatok itt az elrendezés által a kiteljesedés felé haladó átváltozást is mutatják. Az érintetlen kamasztest felidézésétől haladunk az ősi mítoszokból is ismert földanya képzetéig. „Vetró András faszobrai torzó jellegük ellenére is a női testtel jelképezett teljesség utáni vágyat képezik le, alakjai a fa íveivel és annak organikus szerkezetével, a természet alkotta véletlenszerűségével gyöngédséget és szépséget fejeznek ki”, hangzott el.
A szobrászművész lapunknak elmondta, bár madonnák is vannak kiállítva, a fő téma a földanya, a kedvence, a kőkorszakbeli ember első szobra, amelyet varázslásra használt, és amelyen az elsődleges nemi jellegek vannak előtérben, hiszen nem tudta az arcrészleteket kidolgozni. „Ezek nagyon tetszettek, hiszen a női törzs, a torzó önmagában is gyönyörű.” A másik téma a genézis: ebben a sorozatban a művész a szűzleánytól az áldott állapotban lévő kismamán keresztül a kibúvó babáig végigköveti a folyamatot, sőt az anya hasába is betekintést enged.
Vetró András több mint tíz éve dolgozik fával, miután édesapjától (néhai Vetró Artúr szobrászművész – szerk.), aki soha nem faragott, nagyon jó minőségű angol vésőket örökölt. „Útravalóul azt mondta, »az anyagot szólaltasd meg, ne sértsd, hagyd beszélni, ne torzítsd vagy tompítsd el a hangját, és ne uralkodj királyként fölötte«, én pedig megfogadtam a tanácsát, elkezdtem faragni, és egyre jobban megszerettem.” Kifejtette, a fába tömbszerűen farag, nem híve az installációknak, és mivel jelen kiállítás témája a női test, a vésőnyomokat néhány kivétellel le is simította. Hozzátette, „amikor faragok, legbelül azt érzem, édesapám velem van.”
Daczó H. Barna
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. június 7.
Jogerős: Kézdivásárhelyen el kell távolítani a székely zászlókat
A brassói táblabíróság jogerős ítélete értelmében Bokor Tibornak, Kézdivásárhely polgármesterének el kell távolítania azt a két székely zászlót, amelyet 2014. július 26-án Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul jelenlétében vontak fel a város egykori katonaneveldéje előtti téren, a Hősök emlékműve mellett.
A polgármester perújrafelvételt kért a táblabíróságtól, ezt azonban elutasították. A bíróság a székelyföldi románok jogaiért fellépő Dan Tănasă blogger, és az általa alapított Méltóságért Európában Polgári Egyesület keresete alapján vizsgálta meg a kézdivásárhelyi zászlóügyet. Mind a Kovászna megyei törvényszék, mind pedig a brassói táblabíróság a zászlók eltávolításáról döntött. A polgármester azonban az ítélet felülvizsgálatát kérte, de ezt szintén elutasították - írja a Háromszékre hivatkozva az MTI.
A polgármesternek, akárcsak korábban a Gábor Áron-szobor mellől, a Hősök emlékműve mellől is el kell távolítania a székely zászlókat. Bokor Tibor még nem kapta meg a táblabíróság döntését, de már gondolkozik azon, hogy hol fogják harmadszor is felhúzni a székely zászlókat. Hozzátette, az eseményre ezúttal is meghívja Semjén Zsoltot. Az elöljáró azt is közölte, hogy ezúttal magán- vagy egyházi területen keresnek helyet a zászlóknak.
maszol.ro
A brassói táblabíróság jogerős ítélete értelmében Bokor Tibornak, Kézdivásárhely polgármesterének el kell távolítania azt a két székely zászlót, amelyet 2014. július 26-án Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul jelenlétében vontak fel a város egykori katonaneveldéje előtti téren, a Hősök emlékműve mellett.
A polgármester perújrafelvételt kért a táblabíróságtól, ezt azonban elutasították. A bíróság a székelyföldi románok jogaiért fellépő Dan Tănasă blogger, és az általa alapított Méltóságért Európában Polgári Egyesület keresete alapján vizsgálta meg a kézdivásárhelyi zászlóügyet. Mind a Kovászna megyei törvényszék, mind pedig a brassói táblabíróság a zászlók eltávolításáról döntött. A polgármester azonban az ítélet felülvizsgálatát kérte, de ezt szintén elutasították - írja a Háromszékre hivatkozva az MTI.
A polgármesternek, akárcsak korábban a Gábor Áron-szobor mellől, a Hősök emlékműve mellől is el kell távolítania a székely zászlókat. Bokor Tibor még nem kapta meg a táblabíróság döntését, de már gondolkozik azon, hogy hol fogják harmadszor is felhúzni a székely zászlókat. Hozzátette, az eseményre ezúttal is meghívja Semjén Zsoltot. Az elöljáró azt is közölte, hogy ezúttal magán- vagy egyházi területen keresnek helyet a zászlóknak.
maszol.ro
2016. június 8.
Szőcs Géza válogatott verseit mutatták be
A csíkszeredai Lázár-ház dísztermében Szőcs Géza Kossuth-díjas költő Válogatott versek című könyvét mutatták be szerdán délután.
A Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa szervezte esemény kezdetén Zsigmond Barna Pál főkonzul, az est házigazdája köszöntötte a vendégeket, és elmondta, míg eddig Szőcs Géza hozta a könyveit magával, amikor Csíkszeredába jött, most a könyv „hozta” el őt, ugyanis a kötet a csíkszeredai Hargita Kiadóhivatalnál jelent meg, a Székely Könyvtár sorozatban. A főkonzul a sorozatot Hargita megye brandjének nevezte, amely a székely irodalom nagyjait mutatja be.
Fekete Vince, a kötet szerkesztője rámutatott, nem sok ilyen jelentkezés volt az elmúlt fél évszázadban az irodalomban, mint a Szőcs Gézáé. „Ennyire készen, ennyire teljes fegyverzetben kevesen érkeztek az irodalomba, mint ő. Mintha már a kezdet kezdetétől készen lett volna minden. A világ, a nyelv, a szereplők. Be volt népesítve a táj, megvoltak a díszletek, a hegyek, a völgyek, a folyók, a patakok, minden megvolt. És megvoltak a szerepek, a helyzetek” – olvasta fel a szerkesztő a kötetről született írását.
Szőcs Géza elmondta, első alkalommal 1976-ban volt Csíkszeredában publikum előtt. „Ahogy egy verset nem lehet átültetni egyik nyelvből a másikba anélkül, hogy átültetnéd a kultúrát, mindazzal együtt ami a tudat világa, ugyanígy időben sem lehet átültetni. Egy 1976-ban írott vers 2016-ban már nem ugyanaz, más. Lehet, hogy rosszabb, de az is lehet, hogy jobb. Amilyen együttes üzenete volt egy verssornak 1600-ban vagy 1900-ban, az soha többet meg nem ismételhető, az ugyanígy egy költő életén belül is érvényes. Úgyhogy én ezeket a verseket bizonyos kíváncsisággal olvastam, mintha nem is én írtam volna, hogy lássuk, mit mond nekem 2016-ban ez a költő, aki olyan, mint én, hasonlít rám, talán fiatalabb volt. Minden elismerésem és köszönetem, hogy kiadták, én már ezt nem tudtam volna megtenni, mert az én viszonyom részben személyesebb, részben személytelenebb” – fogalmazott a kötettel kapcsolatban Szőcs Géza.
Péter Beáta
Székelyhon.ro
A csíkszeredai Lázár-ház dísztermében Szőcs Géza Kossuth-díjas költő Válogatott versek című könyvét mutatták be szerdán délután.
A Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa szervezte esemény kezdetén Zsigmond Barna Pál főkonzul, az est házigazdája köszöntötte a vendégeket, és elmondta, míg eddig Szőcs Géza hozta a könyveit magával, amikor Csíkszeredába jött, most a könyv „hozta” el őt, ugyanis a kötet a csíkszeredai Hargita Kiadóhivatalnál jelent meg, a Székely Könyvtár sorozatban. A főkonzul a sorozatot Hargita megye brandjének nevezte, amely a székely irodalom nagyjait mutatja be.
Fekete Vince, a kötet szerkesztője rámutatott, nem sok ilyen jelentkezés volt az elmúlt fél évszázadban az irodalomban, mint a Szőcs Gézáé. „Ennyire készen, ennyire teljes fegyverzetben kevesen érkeztek az irodalomba, mint ő. Mintha már a kezdet kezdetétől készen lett volna minden. A világ, a nyelv, a szereplők. Be volt népesítve a táj, megvoltak a díszletek, a hegyek, a völgyek, a folyók, a patakok, minden megvolt. És megvoltak a szerepek, a helyzetek” – olvasta fel a szerkesztő a kötetről született írását.
Szőcs Géza elmondta, első alkalommal 1976-ban volt Csíkszeredában publikum előtt. „Ahogy egy verset nem lehet átültetni egyik nyelvből a másikba anélkül, hogy átültetnéd a kultúrát, mindazzal együtt ami a tudat világa, ugyanígy időben sem lehet átültetni. Egy 1976-ban írott vers 2016-ban már nem ugyanaz, más. Lehet, hogy rosszabb, de az is lehet, hogy jobb. Amilyen együttes üzenete volt egy verssornak 1600-ban vagy 1900-ban, az soha többet meg nem ismételhető, az ugyanígy egy költő életén belül is érvényes. Úgyhogy én ezeket a verseket bizonyos kíváncsisággal olvastam, mintha nem is én írtam volna, hogy lássuk, mit mond nekem 2016-ban ez a költő, aki olyan, mint én, hasonlít rám, talán fiatalabb volt. Minden elismerésem és köszönetem, hogy kiadták, én már ezt nem tudtam volna megtenni, mert az én viszonyom részben személyesebb, részben személytelenebb” – fogalmazott a kötettel kapcsolatban Szőcs Géza.
Péter Beáta
Székelyhon.ro
2016. június 9.
Elutasított magyarellenesség
Két kisebbségellenes törvénytervezetet szavazott le tegnap döntő fórumként a szenátus: az egyik betiltotta volna a kisebbségi nyelvek közigazgatási használatát, a másik megfosztotta volna mandátumuktól azokat a polgármestereket, akik megtagadják a román nemzeti zászló kitűzését vagy a nemzeti színű vállszalag viselését. A tervezeteket nagy szavazattöbbséggel, néhány támogató vokssal és két-két tartózkodással utasították el a plenáris ülésen. Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora szerint a román pártoknak most azért fontos az RMDSZ, mert a vasárnapi választások nyomán az erdélyi megyék többségében a magyar szövetségen múlik, hogy kinek lesz többsége az önkormányzatban.
A választás előtt lezajlott bizottsági ülésen még hajszálon múlott a tervezetek elutasítása: a szaktestületben az SZDP támogatta a tervezetet, és az RMDSZ a liberálisok segítségével tudott csak vékony többséget kialakítani. A választások után hirtelen megváltozott a szociáldemokraták és a liberálisok hozzáállása is. „Ez olyan konjunkturális helyzet, ami azt mutatja, hogy mi nagyon fontosak vagyunk a románok számára, hogyha számítunk az önkormányzatokban vagy a parlamentben. Ha rajtunk múlik egy alpolgármesternek, megyei tanácselnöknek a személye vagy egy megyei önkormányzati többség, akkor száz az öthöz arányban el lehet utasítani az ilyen tervezeteket. De ha ilyesmi a törvényhozási ciklus közepén kerül napirendre, akkor valószínű, hogy nagyon vékony többséggel tudjuk csak elutasítani, vagy egy-kettő át is csúszik az ilyen törvénytervezetek közül” – magyarázta az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője.
A nyelvtörvénytervezetet a magyarellenességéről elhíresült Bogdan Diaconu képviselő, az Egyesült Románia Párt elnöke dolgozta ki, a polgármesterekről szóló tervezetet pedig Mircea Duşa Hargita megyei szociáldemokrata képviselő, volt védelmi miniszter. A tavaly nyáron benyújtott törvénykezdeményezéseket a magyar feliratokkal és jelképekkel úgymond „szemtelenkedő”, a román nemzeti jelképekkel szemben „tiszteletlenül” viselkedő székelyföldi elöljárók „megleckéztetésének” szándékaként értelmezte a román média. A kisebbségi nyelvek közigazgatásból való kitiltását a képviselőház februárban hallgatólagosan elfogadottnak nyilvánította, miután lejárt a napirendre tűzéséhez megszabott féléves határidő. A „vállszalagtörvény” tervezetét tavaly decemberben a képviselőház is leszavazta.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Két kisebbségellenes törvénytervezetet szavazott le tegnap döntő fórumként a szenátus: az egyik betiltotta volna a kisebbségi nyelvek közigazgatási használatát, a másik megfosztotta volna mandátumuktól azokat a polgármestereket, akik megtagadják a román nemzeti zászló kitűzését vagy a nemzeti színű vállszalag viselését. A tervezeteket nagy szavazattöbbséggel, néhány támogató vokssal és két-két tartózkodással utasították el a plenáris ülésen. Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora szerint a román pártoknak most azért fontos az RMDSZ, mert a vasárnapi választások nyomán az erdélyi megyék többségében a magyar szövetségen múlik, hogy kinek lesz többsége az önkormányzatban.
A választás előtt lezajlott bizottsági ülésen még hajszálon múlott a tervezetek elutasítása: a szaktestületben az SZDP támogatta a tervezetet, és az RMDSZ a liberálisok segítségével tudott csak vékony többséget kialakítani. A választások után hirtelen megváltozott a szociáldemokraták és a liberálisok hozzáállása is. „Ez olyan konjunkturális helyzet, ami azt mutatja, hogy mi nagyon fontosak vagyunk a románok számára, hogyha számítunk az önkormányzatokban vagy a parlamentben. Ha rajtunk múlik egy alpolgármesternek, megyei tanácselnöknek a személye vagy egy megyei önkormányzati többség, akkor száz az öthöz arányban el lehet utasítani az ilyen tervezeteket. De ha ilyesmi a törvényhozási ciklus közepén kerül napirendre, akkor valószínű, hogy nagyon vékony többséggel tudjuk csak elutasítani, vagy egy-kettő át is csúszik az ilyen törvénytervezetek közül” – magyarázta az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője.
A nyelvtörvénytervezetet a magyarellenességéről elhíresült Bogdan Diaconu képviselő, az Egyesült Románia Párt elnöke dolgozta ki, a polgármesterekről szóló tervezetet pedig Mircea Duşa Hargita megyei szociáldemokrata képviselő, volt védelmi miniszter. A tavaly nyáron benyújtott törvénykezdeményezéseket a magyar feliratokkal és jelképekkel úgymond „szemtelenkedő”, a román nemzeti jelképekkel szemben „tiszteletlenül” viselkedő székelyföldi elöljárók „megleckéztetésének” szándékaként értelmezte a román média. A kisebbségi nyelvek közigazgatásból való kitiltását a képviselőház februárban hallgatólagosan elfogadottnak nyilvánította, miután lejárt a napirendre tűzéséhez megszabott féléves határidő. A „vállszalagtörvény” tervezetét tavaly decemberben a képviselőház is leszavazta.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. június 9.
Kezdődik a Nemzetközi Irodalmi Fesztivál
Mától titkos megbeszélés határon túli írókkal
Harmadik kiadásához érkezett a Titkos megbeszélés nevet viselő Nemzetközi Irodalmi Fesztivál, melyre az Aradi Kulturális Központ szervezésében kerül sor június 9–12. között.
A ma kezdődő rendezvénysorozatra a hazai neves írók mellett érkeznek meghívottak az Egyesült Államokból, Moldovából, Írországból és újból Aradra látogat Bartis Attila erdélyi származású, jelenleg Magyarországon élő író is.
Az irodalomkedvelők június 9-én, csütörtökön a Joy’s Irodalmi Kávézóban találkozhatnak az alábbi írókkal, költőkkel: Ionelia Cristea, Andrei Mocuța, Victor Țvetov, Andrei Dósa, Ioan Matiuț, Dan Sociu, Thomas Graves, David Berman és Ben Mazer.
Június 10-én, pénteken szintén a Joy’s ad otthont a rendezvénynek, ezúttal 18 órától. Itt találkozhatnak többek között Bartis Attilával, de jelen lesz még Bogdan Perdivară, Sorin Gherguț, Alex Cosmescu, Vasile Dan, Ștefan Manasia, M. Duțescu, Ionuț Chiva, Bogdan Coşa és Cezar Paul-Bădescu.
Június 11-én, szombaton 14.30 órakor az Eminescu utcai Corina könyvesboltban a fordítás hasznosságáról, a fordítás romániai piacáról, a fordítói szakmáról indítanak nyilvános vitát, amelybe bárki bekapcsolódhat. A moderátor Ciprian Șiulea, a Romániai Műfordítók Egyesületének (ARTLIT) elnöke lesz.
Ugyancsak szombaton este 7 órakor a Teba volt textilgyár csarnokába vándorol az irodalom, ahol találkozhatnak olyan szerzőkkel, mint Romulus Bucur, Vlad Drăgoi, Gheorghe Mocuța, Andrei Doboș, Veronica D. Niculescu, Silviu Gherman, Gheorghe Schwartz, Philip O Ceallaigh és Greg Baxter.
A tömény irodalom után a Mes Quins brassói formáció koncertjén ki lehet engedni a gőzt, program szerint 23 órától.
Az idei Nemzetközi Irodalmi Fesztivál június 12-én, vasárnap zárja kapuit, a délelőtt 11 órakor kezdődő záróünnepség a Port Arthurban lesz, itt kerül sor a díjátadásra is.
A belépés a rendezvényekre ingyenes.
Takáts D. Ágnes
Nyugati Jelen (Arad)
Mától titkos megbeszélés határon túli írókkal
Harmadik kiadásához érkezett a Titkos megbeszélés nevet viselő Nemzetközi Irodalmi Fesztivál, melyre az Aradi Kulturális Központ szervezésében kerül sor június 9–12. között.
A ma kezdődő rendezvénysorozatra a hazai neves írók mellett érkeznek meghívottak az Egyesült Államokból, Moldovából, Írországból és újból Aradra látogat Bartis Attila erdélyi származású, jelenleg Magyarországon élő író is.
Az irodalomkedvelők június 9-én, csütörtökön a Joy’s Irodalmi Kávézóban találkozhatnak az alábbi írókkal, költőkkel: Ionelia Cristea, Andrei Mocuța, Victor Țvetov, Andrei Dósa, Ioan Matiuț, Dan Sociu, Thomas Graves, David Berman és Ben Mazer.
Június 10-én, pénteken szintén a Joy’s ad otthont a rendezvénynek, ezúttal 18 órától. Itt találkozhatnak többek között Bartis Attilával, de jelen lesz még Bogdan Perdivară, Sorin Gherguț, Alex Cosmescu, Vasile Dan, Ștefan Manasia, M. Duțescu, Ionuț Chiva, Bogdan Coşa és Cezar Paul-Bădescu.
Június 11-én, szombaton 14.30 órakor az Eminescu utcai Corina könyvesboltban a fordítás hasznosságáról, a fordítás romániai piacáról, a fordítói szakmáról indítanak nyilvános vitát, amelybe bárki bekapcsolódhat. A moderátor Ciprian Șiulea, a Romániai Műfordítók Egyesületének (ARTLIT) elnöke lesz.
Ugyancsak szombaton este 7 órakor a Teba volt textilgyár csarnokába vándorol az irodalom, ahol találkozhatnak olyan szerzőkkel, mint Romulus Bucur, Vlad Drăgoi, Gheorghe Mocuța, Andrei Doboș, Veronica D. Niculescu, Silviu Gherman, Gheorghe Schwartz, Philip O Ceallaigh és Greg Baxter.
A tömény irodalom után a Mes Quins brassói formáció koncertjén ki lehet engedni a gőzt, program szerint 23 órától.
Az idei Nemzetközi Irodalmi Fesztivál június 12-én, vasárnap zárja kapuit, a délelőtt 11 órakor kezdődő záróünnepség a Port Arthurban lesz, itt kerül sor a díjátadásra is.
A belépés a rendezvényekre ingyenes.
Takáts D. Ágnes
Nyugati Jelen (Arad)
2016. június 9.
Magamról – magammal
Székely Ferenc, Műhely című mellékletünk gyakori szerzője 65 éves. A kerek évfordulók számvetésre késztetik az embert. Ezt teszi szerzőnk is, ezúttal rendhagyó módon saját magával készített születésnapi beszélgetést.
– Még három nap, s 65 leszel…
– Hűha! Ilyen hamar eltelt?!...
– Nem ülnél át az asztal túlsó oldalára?
– Ugyan biza, miért?
– Most én kérdezek, és te leszel az alany.
– Miről?
– Mindenről! Te is ezt teszed a kerek évfordulósokkal… Tudod, hányat szólaltattál meg eddig?
– Nem számoltan. Biztos, hogy száz felett vannak… Na, jó, áll az alku. Kezdhetjük.
– Mehet a gyermekkor?
– Miért ne? Legtöbbször én is azzal kezdem.
– Soha nem szóltak rád: Na, már megint a gyermekkor…
– De! S nincs igazuk! A gyermekkor fontos. Ha jól indul, kiegyensúlyozott, tartalmas, arra lehet építkezni. Olyan, mint egy üres méhkas: előbb cukros vízzel bepermetezik, lassan megtelik méhekkel, viasszal, mézzel, fiasítással, aztán megfeketedik a viasz, a méhek kiöregednek, elpusztulnak, kiveszik a mézet… Így vagyunk az emberi élettel is. Az embereket érdekli mások gyermekkorra, ifjú évei, főleg, ha fontosat alkottak! Kivel játszott a grundon vagy az erdőben, mit mondott a tanító, emlékszik-e még első versére, mi volt a kedvenc tantárgya? Márai azt mondta: „A nagy kérdés nem az, mit hoz a holnap? Az igazi kérdés, mit hoz a tegnap?”
– Neked milyen volt a gyermekkorod?
– Nagycsaládban születtem, Pusztakamaráson. Heten voltunk testvérek. Apámat – akit Sütő András Gyümölcsoltó Gergelyként cipelt be az irodalomba – mindig érdekelte a világ sorsa, a politika, a megmaradás reménye. Most is emlékszem, gyakran ismételgette: gyáva népnek nincs hazája! Sokat dolgoztak a szüleim; édesanyám a csendnek s a szeretetnek volt a szimbóluma. Kint laktunk a Kiskút-völgyben, kb. három kilométerre az iskolától, s télen szüleim megbeszélték id. Sütő Andrással és Berta nénémmel, hogy maradjak náluk, csak hétvégeken menjek haza. Akkor nagy telek jártak, ropogott lábunk alatt a hó, s attól tartottak – korán sötétedett, dombtetőn, erdő közelében kellett hazajárnom – nehogy megtámadjanak a farkasok. Berta néném édesapámnak volt a testvére, s a fia, az író Sütő András már hazajött volt Bukarestből Marosvásárhelyre. Ő volt az Új Élet első, alapító főszerkesztője. Idősödő szüleihez gyakran járt haza; mintha most is látnám: egy régi Moszkviccsal jöttek végig a Magyar utcán, s a sofőrt Zájner bácsinak hívták. Az író Jóska öccsének és nekem mindig cukorkát hozott – hogy örvendtünk ennek! – meg sok-sok színes újságot. A hosszú téli estéken aztán volt mit olvassunk, nem unatkoztunk. Akkor még nem volt villany a faluban… Mikor én vettem kezembe a lapot, kérték, hangosan olvassam, hogy mindenki hallja. Közben tettek-vettek a házban. Néha a szomszédok is elkérték, s miután kiolvasták, visszahozták. Később, ahogy visszagondoltam ezekre az évekre, Nyilas Misi jutott eszembe, aki Pósalaki úrnak olvasta fel az újságot. Igaz, én az egész családnak olvastam, krajcárt nem kaptam, nem is ezért tettem… Néhány könyv volt a házban, amit Sütő András írt korábban – erre nagyon vigyáztak! –, a református énekeskönyv, s a minden hazalátogatás alkalmával gyarapodó újságok. Ennyi volt szellemi táplálékunk! Két telet töltöttem Berta nénémnél, mert ahogy kitavaszodott, már naponta hazajártam Kiskút-völgyi otthonunkba.
– Hol folytattad?
– 1962-ben kerültem Mócsra, Kiss Jenő falujába, 10 kilométerre Pusztakamarástól. Már befutott költő volt Jenő bácsi, Kolozsváron élt, s bár tanáraink sosem hívták meg író-olvasó találkozóra, tudtunk róla, benne volt a tankönyvekben, tanultuk a verseit.
– A faluból csak egyedül kerültél Mócsra a magyar gyerekek közül?
– Sajnos! Pedig többen voltunk, ők otthon folytatták az iskolát, román tagozaton. Később egyesek románhoz is mentek férjhez. Képzeld: 10-15 magyar gyerek tanult a román tagozaton, az V–VIII. osztályban, akik semmi mást nem kaptak, csak nagykanállal merítettek a többségi kultúrából. Az együttlét hatása a későbbiekben a vegyes házasságok görbéjének emelkedésében mutatkozott meg.
– Kik voltak a mócsi osztálytársak?
– Helybéliek, magyarpalatkaiak, mezőkeszüiek, botháziak, vajdakamarásiak. A valamikori erős magyar közösségekhez tartozók leszármazottai. Azok, akik otthon járták ki az elemit, de nem volt lehetőség a folytatásra, a magyar ötödikre, s a szülők Mócsra adták, hogy a felső tagozatot magyarul folytassák. Jó tanáraink voltak: egy részük Kolozsvárról ingázott, a többi ott lakott a faluban. Épp 50 éve, 1966-ban végeztem a 8. osztályt.
– S hogy kerültél Székelyudvarhelyre?
– Na látod, ezen sokat gondolkoztam! Nem emlékszem, hogy járt volna korábban nálunk, pusztakamarási lakásunkban az udvarhelyi Sebestyén Jocó unokabátyám. S azon a nyáron egy 250-es MZ-vel eljött meglátogatni. Kérdezte: nem akarok egyet a ház mögötti gyümölcsfák között ralizni úgy, hogy ő vezeti a motorbiciklit, s én hátul jól megkapaszkodom, nehogy leessek? Dehogynem! A frászt belém verte, de egy szót se szóltam. Mikor leszálltam, azt kérdezte: jössz Udvarhelyre kilencedikbe? Azt mondtam: igen. Felvételiztem, s ősszel már udvarhelyi diák voltam.
– Tetszett a város?
– Kicsi volt, de tiszta, takaros, dörgő hangú galambok búgtak a barátok templomán, s a Székelytámad várban lévő iskolánk közelében lévő „dögiben” – így hívtuk az asszisztensképzőt – szép szőke csajok tanultak, akarom mondani: a gyógyítás tudományával ismerkedtek. Bentlakásban voltam, az egykori Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégiumban, szemben a református templommal, ahonnan minden reggel, kettős sorban, szigorú felügyelet alatt mentünk át a „murokegyetemre”, a Mezőgazdasági Szaklíceumba. Mikor a Varga-patak fölötti hídhoz értünk, mindig orrfacsaró bűz lengett körül, amit a város utcáin kajtató, kalapkergető friss reggeli szél söpört felénk. Ugyanezt éreztük délben is, este is, főleg nyirkos őszi vagy tavaszi napokon.
– Mire vagy kire emlékszel még?
– Winkler tanár úrra. Ő volt a keresztapánk! Ő tudott a legközelebb férkőzni a gyermeki lélekhez, még akkor is, ha fájó-őszintén, „nyersen” mondta ki az élet nagy igazságait. De éreztük, tudtuk: az életre nevelés, a segítőkészség, jóindulat szándéka lakozik benne. Tudod, 36-an voltunk az osztályban, a könyvviteli szakon, s mindenki, egytől egyig mind magyarok voltunk… S mindent, de minden tantárgyat románul tanultunk! Akkor volt az a szlogen: a szocialista társadalomban csakis az lehet jó szakember, aki az ország nyelvén tanulja a szaktantárgyakat, kitűnően beszéli és gyakorolja a román nyelvet. Lehetett fakultatívan tanulni egy világnyelvet, a németet vagy a franciát, de nem a magyart!
– Te mit választottál?
– Mócson angolt tanultam a 6. osztálytól, s ott oroszos lettem… Mindegy volt! Volt egy Zoița nevű tanárnőnk, ő volt az osztályfőnökünk, görög származású, akinek családja tízéves korában jött át Nagyváradra. Menekültek voltak, Kolozsváron végezte az orosz szakot, s a férje katonatiszt volt a cekendi radarállomáson. Mindig azt mondta: majd az utolsó osztályfőnöki órán, akkor majd mindent elmondok nektek, az életemet... mindent, mindent. Nem mondom, hogy közben nem mondott egy-két dolgot, de amikor eljött az utolsó osztályfőnöki óra, s a Gaudeamust meg a Mi búcsúzunk és elmegyünket készültünk énekelni, ballagni, akkor már nem volt ereje, hogy elmesélje. Az elválás fájdalma uralkodott benne. Bennünk is! Kevés olyan pedagógust ismertem, aki annyira kiállt tanítványaiért, mint ahogy ő tette.
– Még milyen emléked van Udvarhelyről?
– Egyszer kimentünk Nagy Lajival és Szász Jenővel Ívóba, bálba. Lehettünk olyan tizedikesek, akkor ott Lőrincz Gyurka volt a tanító, akiből később jeles író lett, kitűnő közösségszervező. Azelőtt olvastam karcolatait az Utunkban, s Nagy Laji, aki helybéli volt, ismerte, azt mondta: na látod, ez Lőrincz Gyurka. Akarsz vele beszélni? Hát persze, hogy akartam… Arra emlékszem még, hogy Sebestyén Jocó, aki engem alaposan „meghordozott” apám gyümölcsfái között – ő volt a líceum ügyintézője –, ha látta, hogy szünetekben itt-ott lézengek, megkérdezte: nem vagy éhes? Ha nem válaszoltam, akkor bevitt egy helyiségbe, s nyomott 1-2 kiflit a zsebembe, meg abból a jó ropogós zsömléből, amit akkor csak az udvarhelyi pékségben sütöttek. De jó volt!
– S a kultúra?
– Még kérded? Már hét közben szervezték: ki megy vasárnap délelőtt a Maszelka-kiállításra? Jelentkeztem. Nem is tudom, volt-e belépő, de szerettem ilyen helyre menni. Meg a színházba. ’67-ben ment a Csávossy–Komzsik darab, A fül. Elmentünk, szép volt, sokat tapsoltunk, ott volt Gyurka bácsi is, felállt az első sorban, hátranézett, sokáig tapsoltuk. Vagy mentünk a futballmeccsekre. Egyszer Winkler tanár úr megkért, hogy mindent írjak le, jegyzeteljek, mert ő nem lesz ott, adott egy telefonszámot, s egy pár lejt, hogy hívjam fel a csíkszerdai román nyelvű megyei lap szerkesztőségét – azelőtt alakultak, megyésítéskor –, s még aznap diktáljam le, mi történt a pályán? Már nem tudom, mennyit fizettek, de jól jött az a pár lej; egy-egy féldecire futotta barátaimnak a Szabó Károlyban.
– Érzel valami frusztrációt Udvarhellyel kapcsolatosan?
– Sajnos, igen! Még most is elpirulok szégyenemben, hogy ott voltam 4 évig a Székelytámad vár tövében, s nem tudtam, hogy a vár déli részén, egy szép úri házban lakott a nagy székely költő, Tompa László. Mikor odakerültem, ’66-ban, már két éve halott volt. Ezt nem tudom megbocsátani magamnak! Szerencsére, később, osztálytalálkozóink alkalmával, a hatalmas műveltséggel felruházott Serfőző Antal tanár úr igyekezett kielégíteni e téren mutatkozó kíváncsiskodásomat. Őt zongorázni tanította Manyi néni, a költő felesége, de arra is emlékezett, hogy egyszer Laci bácsi, a költő elvette iskolásfüzetét, s nézegette-olvasgatta, mi van benne? Az A betűnél állt meg, amelynek alsó szára, nem a kétágú létra közepére sikeredett, hanem az aljára. Tompa László nem hagyta szó nélkül: „Ez nem A betű, hanem delta!” Micsoda véletlen: Serfőző tanár úr később, évtizedekig tanította a matematika és a fizika tudományát a középiskolában – nekem is –, s persze a delta fogalmát is…
– Mi jött Udvarhely után?
– 1970-ben, amikor érettségiztem, a Kolozs megyei Székre helyeztek, irodamunka a helyi téeszben. Kollégáim közül csak a főkönyvelő és a főmérnök volt „világi”, pantallós öltözetben, a többiek sárgaréz gombos kék lajbiban, fekete bricsesznadrágban, s jellegzetes széki szalmakalapban tértek be reggelente a téeszirodának berendezett egykori nagygazda-kúriába. Egymásnak így köszöntünk: Adjon Isten! Mennyi minden van ebben a két szóban?! Nem is kellett kérdezzek, mert hamar rájöttek kíváncsiskodó-kutakodó természetemre. Biza, hamar „felkészültem” Szék társadalmi, gazdasági, vallási múltjából. Sőt arról is meséltek, amiről nem kérdeztem: felszarvazott férjekről, gyakran útra kelő begyes menyecskékről, a késő estékbe torkolló fonók végén elfújt lámpa utáni hancúrozásokról (a sötétben való partnerkeresés néha morbid esetet is szült), egyebekről. Mikor jött augusztus 24., Szent Bertalan napja – ez a székiek legnagyobb ünnepe –, azon a napon háromszor mentünk templomba. Pompában virítottak a lányok-asszonyok, úgy néztek ki, mint a pünkösdi rózsa. Fekete-piros volt az egész templom, és sárga rézgombok csillogtak a hagyományukat konokul szerető és ahhoz ragaszkodó férfiak lajbiján. Gyakran jöttek Budapestről a Gulyás-testvérek, Bukarestből pedig a tévé magyar adásától; filmezték s mentették, amit még menteni lehetett. Akkor még élt Győri Klára (1899–1975), akinek még nem száradt ki örömének zöld fája… Nem tudtam róla, hogy Nagy Olga írónőnek meghagyta: csak akkor publikálja kötetét, ha meghal. 1975. augusztus 5-én ment el, s azon az őszön napok alatt talált gazdára az egyik legsikeresebb Kriterion-kötet.
– Nem akartál ott maradni?
– Nem! A székiek tisztelik az idegent, ha kell amúgy tenyerükön hordozzák, de megtartják a „távolságot”. Különösen a jött-ment „pantallósokkal”.
– Következő állomás?
– Katonaság, 1972. február. Craiova, Slatina – 4 hónapig húztam a 12 méteres alumíniumhuzalokat a slatinai alumíniumgyár udvarán. Amikor édesanyám két testvéremmel eljött s meglátogatott, egy pillanatra elfordult. A mezőségi parasztasszony évezredes mozdulatával vitte csupasz kezét arcához, hogy ne lássam, amikor letöröli könnyeit. Pedig láttam! Aztán ősszel kukoricát szedtünk egy Pitești melleti rónán – emlékszem, sáros, szeles idő járt ’72 őszén. Akkor kaptam csomagban egy könyvet a nővéremtől: Mester és Margarita. Mikor eső miatt nem dolgoztunk vagy volt egy kis szabadidőm, olvastam. Egy része nem értette, mire megy a játék… Volt olyan román ajkú katonacimborám, aki megkérdezte: ez milyen nyelven van írva? Te ismersz még egy nyelvet? Hát te nem vagy román? Nemcsak ismerem, beszélem is: sokan vagyunk – nyugtattam. Most sem vagyok biztos abban, hogy megértette, amit el akartam neki mondani.
– Katonaság után?
– Ákosfalva, Vadasd, Havad, újból Vadasd. Vadasdon egy gyümölcstermesztő farm közgazdászi beosztásban kifejtett tevékenységem adott kenyeret jó pár évig, aztán jött ’89–90, vége a mezőgazdasági egységeknek, így jött a képbe Erdőszentgyörgy: iskola, ügyintézés, könyvtár…
– Szeretted ezt a beosztást?
– ’92-ben kerültem adminisztrátor-ügyintéző beosztásba az akkor még a Rhédey-kastélyban működő iskolába. Tíz évig jártam a vidék iskoláit: negyven magyar iskolát. Az intézmények adminisztratív felügyelése mellett volt idő (úgy rendeztem, hogy legyen!) a vidék tárgyi-szellemi értékeinek megismerésére, adatközlőkkel való kapcsolattartásra, táji-történeti építészetünk, helyi szellemi örökségünk számbavételére. Több kötetre való anyag gyűlt össze azokban az években, amely később látott napvilágot.
– És ezután jöttek a könyvtárosi évek…
– 2005–2006-ban lehetőség adódott, hogy könyvtárosi szakképesítést nyerjek, ami 11 évi újabb kihívást jelentett. Amit nagyon szerettem: a közösségszervezést. Találkozók jeles írókkal, költőkkel, történészekkel, előadóművészekkel. A gyerek a leghálásabb olvasó! Mekkora öröm számára, ha találkozhat azzal a hús-vér emberrel, aki verset vagy mesét ír neki! Most is őrzöm azt a vendégkönyvet, amelyet 2005. január 10-én nyitottam. A meghívott vendégek előadása alkalmával készült fényképeken pedig számos személyiség látható: Ambrus Lajos, Ráduly János. Bernád Ilona, P. Buzogány Árpád, Kozma Mária, Egyed Ákos, Spielmann Mihály, Beder Tibor, Horváth Arany, Király László, Szávai Géza, Zorkóczy Zenóbia, Czegő Zoltán, Gróf László – a teljesség igénye nélkül.
– Még néhány nap, s „rendes” nyugdíjas vagy. Mivel telnek napjaid?
– Azt kell mondanom: szinte többet dolgozom, mint korábban. Vezetek egy kimutatást, évekre lebontva: ki mikor született, s abból látszik, mikor lesz kerek évfordulós. Össznemzetben gondolkodom! 2012-ben, amikor megjelent első beszélgetőkönyvem, A megmentett hűség, a Sóvidék jeleseit kértem fel, hogy válaszoljanak kérdéseimre. Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy a kötet udvarhelyi bemutatóján, 2013 márciusában jelen volt dr. Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul is. Az interjúalanyok között pedig volt olyan, aki Debrecenből, Sepsiszentgyörgyről, de akadt, aki Svédországból vagy Kanadából küldte el válaszait. Ezért mondom, hogy össznemzetben gondolkodom, beteljesedett ama illyési gondolat: Haza a magasban. Hogy mivel telnek napjaim? Egy pirinyó kis faluban élek, Vadasdon, három kilométerre a Marosvásárhely– Szováta főúttól, Havadtő közelében. Biza sokszor „hallgatok” Benedek Elek apó intelmére: „Hidd el nekem, hogy csak az a valamennyire egész ember, kinek könnyű a toll s nem nehéz a kasza.” Hogy nekem mennyire könnyű a toll, azt mások döntik el, a kasza viszont ott lóg a csűr oldalán, sokszor veszem kézbe, lám, mit tud ez az ősi szerszám? S közben leülök a számítógép elé, hogy újabb jeles magyar emberrel gazdagodjék következő, általában karácsonyi ajándékként elküldendő beszélgetőkönyvem.
– Korábban beszéltünk az interjúkészítésről: mennyire veszik „komolyan” a felkérést az alanyok?
– Legtöbbje igen, komolyan veszi! Sőt meg tudom számolni a két kezemen, hogy az elmúlt tíz év során, hányan nem válaszoltak. Nem örvendek ennek, de nem is bánkódom. Minden levélnek üzenete van; ha valaki válaszol, az már egy piciny ösvény a közös út, a közös cél felé. Találkoztam olyan személyiséggel, aki külön megköszönte, hogy rá is gondoltam. Ez jólesett! Ne feledjük: van olyan is – s ezt nem rejtik véka alá –, akinek eszébe nem jutott, hogy egyszer eljön az idő, amikor Erdélyből, szülőföldjéről levelet kap, s újból adódik alkalom pályájáról, élete alakulásáról, családjáról, terveiről, egyebekről nyilatkozni – immár őszbe borult fejjel…
– Idén ez lesz az ötödik interjúköteted… Mi lesz a néprajzzal?
– Kész van, megszerkesztve várja a kiadást az eddig kéziratban hevert dolgozatok gyűjteménye, a Vadasd és vidéke. Egyelőre leállok a néprajzzal – persze az ember sosem tudja, mit hoz a jövő. Ami az idei interjúkötetet illeti, az ötödiket, szeretném szép kivitelezésben, nagyobb példányszámban megjelentetni. Olyan személyiségek lesznek benne, mint Olosz Katalin, Kallós Zoltán, Gazda József, Péntek János, Bágyoni Szabó István, Kincses Elemér és mások. Rájöttem: az olvasókat érdekli, hogy mi vagy, de az is, hogy ki vagy…
Hargita Népe (Csíkszereda)
Székely Ferenc, Műhely című mellékletünk gyakori szerzője 65 éves. A kerek évfordulók számvetésre késztetik az embert. Ezt teszi szerzőnk is, ezúttal rendhagyó módon saját magával készített születésnapi beszélgetést.
– Még három nap, s 65 leszel…
– Hűha! Ilyen hamar eltelt?!...
– Nem ülnél át az asztal túlsó oldalára?
– Ugyan biza, miért?
– Most én kérdezek, és te leszel az alany.
– Miről?
– Mindenről! Te is ezt teszed a kerek évfordulósokkal… Tudod, hányat szólaltattál meg eddig?
– Nem számoltan. Biztos, hogy száz felett vannak… Na, jó, áll az alku. Kezdhetjük.
– Mehet a gyermekkor?
– Miért ne? Legtöbbször én is azzal kezdem.
– Soha nem szóltak rád: Na, már megint a gyermekkor…
– De! S nincs igazuk! A gyermekkor fontos. Ha jól indul, kiegyensúlyozott, tartalmas, arra lehet építkezni. Olyan, mint egy üres méhkas: előbb cukros vízzel bepermetezik, lassan megtelik méhekkel, viasszal, mézzel, fiasítással, aztán megfeketedik a viasz, a méhek kiöregednek, elpusztulnak, kiveszik a mézet… Így vagyunk az emberi élettel is. Az embereket érdekli mások gyermekkorra, ifjú évei, főleg, ha fontosat alkottak! Kivel játszott a grundon vagy az erdőben, mit mondott a tanító, emlékszik-e még első versére, mi volt a kedvenc tantárgya? Márai azt mondta: „A nagy kérdés nem az, mit hoz a holnap? Az igazi kérdés, mit hoz a tegnap?”
– Neked milyen volt a gyermekkorod?
– Nagycsaládban születtem, Pusztakamaráson. Heten voltunk testvérek. Apámat – akit Sütő András Gyümölcsoltó Gergelyként cipelt be az irodalomba – mindig érdekelte a világ sorsa, a politika, a megmaradás reménye. Most is emlékszem, gyakran ismételgette: gyáva népnek nincs hazája! Sokat dolgoztak a szüleim; édesanyám a csendnek s a szeretetnek volt a szimbóluma. Kint laktunk a Kiskút-völgyben, kb. három kilométerre az iskolától, s télen szüleim megbeszélték id. Sütő Andrással és Berta nénémmel, hogy maradjak náluk, csak hétvégeken menjek haza. Akkor nagy telek jártak, ropogott lábunk alatt a hó, s attól tartottak – korán sötétedett, dombtetőn, erdő közelében kellett hazajárnom – nehogy megtámadjanak a farkasok. Berta néném édesapámnak volt a testvére, s a fia, az író Sütő András már hazajött volt Bukarestből Marosvásárhelyre. Ő volt az Új Élet első, alapító főszerkesztője. Idősödő szüleihez gyakran járt haza; mintha most is látnám: egy régi Moszkviccsal jöttek végig a Magyar utcán, s a sofőrt Zájner bácsinak hívták. Az író Jóska öccsének és nekem mindig cukorkát hozott – hogy örvendtünk ennek! – meg sok-sok színes újságot. A hosszú téli estéken aztán volt mit olvassunk, nem unatkoztunk. Akkor még nem volt villany a faluban… Mikor én vettem kezembe a lapot, kérték, hangosan olvassam, hogy mindenki hallja. Közben tettek-vettek a házban. Néha a szomszédok is elkérték, s miután kiolvasták, visszahozták. Később, ahogy visszagondoltam ezekre az évekre, Nyilas Misi jutott eszembe, aki Pósalaki úrnak olvasta fel az újságot. Igaz, én az egész családnak olvastam, krajcárt nem kaptam, nem is ezért tettem… Néhány könyv volt a házban, amit Sütő András írt korábban – erre nagyon vigyáztak! –, a református énekeskönyv, s a minden hazalátogatás alkalmával gyarapodó újságok. Ennyi volt szellemi táplálékunk! Két telet töltöttem Berta nénémnél, mert ahogy kitavaszodott, már naponta hazajártam Kiskút-völgyi otthonunkba.
– Hol folytattad?
– 1962-ben kerültem Mócsra, Kiss Jenő falujába, 10 kilométerre Pusztakamarástól. Már befutott költő volt Jenő bácsi, Kolozsváron élt, s bár tanáraink sosem hívták meg író-olvasó találkozóra, tudtunk róla, benne volt a tankönyvekben, tanultuk a verseit.
– A faluból csak egyedül kerültél Mócsra a magyar gyerekek közül?
– Sajnos! Pedig többen voltunk, ők otthon folytatták az iskolát, román tagozaton. Később egyesek románhoz is mentek férjhez. Képzeld: 10-15 magyar gyerek tanult a román tagozaton, az V–VIII. osztályban, akik semmi mást nem kaptak, csak nagykanállal merítettek a többségi kultúrából. Az együttlét hatása a későbbiekben a vegyes házasságok görbéjének emelkedésében mutatkozott meg.
– Kik voltak a mócsi osztálytársak?
– Helybéliek, magyarpalatkaiak, mezőkeszüiek, botháziak, vajdakamarásiak. A valamikori erős magyar közösségekhez tartozók leszármazottai. Azok, akik otthon járták ki az elemit, de nem volt lehetőség a folytatásra, a magyar ötödikre, s a szülők Mócsra adták, hogy a felső tagozatot magyarul folytassák. Jó tanáraink voltak: egy részük Kolozsvárról ingázott, a többi ott lakott a faluban. Épp 50 éve, 1966-ban végeztem a 8. osztályt.
– S hogy kerültél Székelyudvarhelyre?
– Na látod, ezen sokat gondolkoztam! Nem emlékszem, hogy járt volna korábban nálunk, pusztakamarási lakásunkban az udvarhelyi Sebestyén Jocó unokabátyám. S azon a nyáron egy 250-es MZ-vel eljött meglátogatni. Kérdezte: nem akarok egyet a ház mögötti gyümölcsfák között ralizni úgy, hogy ő vezeti a motorbiciklit, s én hátul jól megkapaszkodom, nehogy leessek? Dehogynem! A frászt belém verte, de egy szót se szóltam. Mikor leszálltam, azt kérdezte: jössz Udvarhelyre kilencedikbe? Azt mondtam: igen. Felvételiztem, s ősszel már udvarhelyi diák voltam.
– Tetszett a város?
– Kicsi volt, de tiszta, takaros, dörgő hangú galambok búgtak a barátok templomán, s a Székelytámad várban lévő iskolánk közelében lévő „dögiben” – így hívtuk az asszisztensképzőt – szép szőke csajok tanultak, akarom mondani: a gyógyítás tudományával ismerkedtek. Bentlakásban voltam, az egykori Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégiumban, szemben a református templommal, ahonnan minden reggel, kettős sorban, szigorú felügyelet alatt mentünk át a „murokegyetemre”, a Mezőgazdasági Szaklíceumba. Mikor a Varga-patak fölötti hídhoz értünk, mindig orrfacsaró bűz lengett körül, amit a város utcáin kajtató, kalapkergető friss reggeli szél söpört felénk. Ugyanezt éreztük délben is, este is, főleg nyirkos őszi vagy tavaszi napokon.
– Mire vagy kire emlékszel még?
– Winkler tanár úrra. Ő volt a keresztapánk! Ő tudott a legközelebb férkőzni a gyermeki lélekhez, még akkor is, ha fájó-őszintén, „nyersen” mondta ki az élet nagy igazságait. De éreztük, tudtuk: az életre nevelés, a segítőkészség, jóindulat szándéka lakozik benne. Tudod, 36-an voltunk az osztályban, a könyvviteli szakon, s mindenki, egytől egyig mind magyarok voltunk… S mindent, de minden tantárgyat románul tanultunk! Akkor volt az a szlogen: a szocialista társadalomban csakis az lehet jó szakember, aki az ország nyelvén tanulja a szaktantárgyakat, kitűnően beszéli és gyakorolja a román nyelvet. Lehetett fakultatívan tanulni egy világnyelvet, a németet vagy a franciát, de nem a magyart!
– Te mit választottál?
– Mócson angolt tanultam a 6. osztálytól, s ott oroszos lettem… Mindegy volt! Volt egy Zoița nevű tanárnőnk, ő volt az osztályfőnökünk, görög származású, akinek családja tízéves korában jött át Nagyváradra. Menekültek voltak, Kolozsváron végezte az orosz szakot, s a férje katonatiszt volt a cekendi radarállomáson. Mindig azt mondta: majd az utolsó osztályfőnöki órán, akkor majd mindent elmondok nektek, az életemet... mindent, mindent. Nem mondom, hogy közben nem mondott egy-két dolgot, de amikor eljött az utolsó osztályfőnöki óra, s a Gaudeamust meg a Mi búcsúzunk és elmegyünket készültünk énekelni, ballagni, akkor már nem volt ereje, hogy elmesélje. Az elválás fájdalma uralkodott benne. Bennünk is! Kevés olyan pedagógust ismertem, aki annyira kiállt tanítványaiért, mint ahogy ő tette.
– Még milyen emléked van Udvarhelyről?
– Egyszer kimentünk Nagy Lajival és Szász Jenővel Ívóba, bálba. Lehettünk olyan tizedikesek, akkor ott Lőrincz Gyurka volt a tanító, akiből később jeles író lett, kitűnő közösségszervező. Azelőtt olvastam karcolatait az Utunkban, s Nagy Laji, aki helybéli volt, ismerte, azt mondta: na látod, ez Lőrincz Gyurka. Akarsz vele beszélni? Hát persze, hogy akartam… Arra emlékszem még, hogy Sebestyén Jocó, aki engem alaposan „meghordozott” apám gyümölcsfái között – ő volt a líceum ügyintézője –, ha látta, hogy szünetekben itt-ott lézengek, megkérdezte: nem vagy éhes? Ha nem válaszoltam, akkor bevitt egy helyiségbe, s nyomott 1-2 kiflit a zsebembe, meg abból a jó ropogós zsömléből, amit akkor csak az udvarhelyi pékségben sütöttek. De jó volt!
– S a kultúra?
– Még kérded? Már hét közben szervezték: ki megy vasárnap délelőtt a Maszelka-kiállításra? Jelentkeztem. Nem is tudom, volt-e belépő, de szerettem ilyen helyre menni. Meg a színházba. ’67-ben ment a Csávossy–Komzsik darab, A fül. Elmentünk, szép volt, sokat tapsoltunk, ott volt Gyurka bácsi is, felállt az első sorban, hátranézett, sokáig tapsoltuk. Vagy mentünk a futballmeccsekre. Egyszer Winkler tanár úr megkért, hogy mindent írjak le, jegyzeteljek, mert ő nem lesz ott, adott egy telefonszámot, s egy pár lejt, hogy hívjam fel a csíkszerdai román nyelvű megyei lap szerkesztőségét – azelőtt alakultak, megyésítéskor –, s még aznap diktáljam le, mi történt a pályán? Már nem tudom, mennyit fizettek, de jól jött az a pár lej; egy-egy féldecire futotta barátaimnak a Szabó Károlyban.
– Érzel valami frusztrációt Udvarhellyel kapcsolatosan?
– Sajnos, igen! Még most is elpirulok szégyenemben, hogy ott voltam 4 évig a Székelytámad vár tövében, s nem tudtam, hogy a vár déli részén, egy szép úri házban lakott a nagy székely költő, Tompa László. Mikor odakerültem, ’66-ban, már két éve halott volt. Ezt nem tudom megbocsátani magamnak! Szerencsére, később, osztálytalálkozóink alkalmával, a hatalmas műveltséggel felruházott Serfőző Antal tanár úr igyekezett kielégíteni e téren mutatkozó kíváncsiskodásomat. Őt zongorázni tanította Manyi néni, a költő felesége, de arra is emlékezett, hogy egyszer Laci bácsi, a költő elvette iskolásfüzetét, s nézegette-olvasgatta, mi van benne? Az A betűnél állt meg, amelynek alsó szára, nem a kétágú létra közepére sikeredett, hanem az aljára. Tompa László nem hagyta szó nélkül: „Ez nem A betű, hanem delta!” Micsoda véletlen: Serfőző tanár úr később, évtizedekig tanította a matematika és a fizika tudományát a középiskolában – nekem is –, s persze a delta fogalmát is…
– Mi jött Udvarhely után?
– 1970-ben, amikor érettségiztem, a Kolozs megyei Székre helyeztek, irodamunka a helyi téeszben. Kollégáim közül csak a főkönyvelő és a főmérnök volt „világi”, pantallós öltözetben, a többiek sárgaréz gombos kék lajbiban, fekete bricsesznadrágban, s jellegzetes széki szalmakalapban tértek be reggelente a téeszirodának berendezett egykori nagygazda-kúriába. Egymásnak így köszöntünk: Adjon Isten! Mennyi minden van ebben a két szóban?! Nem is kellett kérdezzek, mert hamar rájöttek kíváncsiskodó-kutakodó természetemre. Biza, hamar „felkészültem” Szék társadalmi, gazdasági, vallási múltjából. Sőt arról is meséltek, amiről nem kérdeztem: felszarvazott férjekről, gyakran útra kelő begyes menyecskékről, a késő estékbe torkolló fonók végén elfújt lámpa utáni hancúrozásokról (a sötétben való partnerkeresés néha morbid esetet is szült), egyebekről. Mikor jött augusztus 24., Szent Bertalan napja – ez a székiek legnagyobb ünnepe –, azon a napon háromszor mentünk templomba. Pompában virítottak a lányok-asszonyok, úgy néztek ki, mint a pünkösdi rózsa. Fekete-piros volt az egész templom, és sárga rézgombok csillogtak a hagyományukat konokul szerető és ahhoz ragaszkodó férfiak lajbiján. Gyakran jöttek Budapestről a Gulyás-testvérek, Bukarestből pedig a tévé magyar adásától; filmezték s mentették, amit még menteni lehetett. Akkor még élt Győri Klára (1899–1975), akinek még nem száradt ki örömének zöld fája… Nem tudtam róla, hogy Nagy Olga írónőnek meghagyta: csak akkor publikálja kötetét, ha meghal. 1975. augusztus 5-én ment el, s azon az őszön napok alatt talált gazdára az egyik legsikeresebb Kriterion-kötet.
– Nem akartál ott maradni?
– Nem! A székiek tisztelik az idegent, ha kell amúgy tenyerükön hordozzák, de megtartják a „távolságot”. Különösen a jött-ment „pantallósokkal”.
– Következő állomás?
– Katonaság, 1972. február. Craiova, Slatina – 4 hónapig húztam a 12 méteres alumíniumhuzalokat a slatinai alumíniumgyár udvarán. Amikor édesanyám két testvéremmel eljött s meglátogatott, egy pillanatra elfordult. A mezőségi parasztasszony évezredes mozdulatával vitte csupasz kezét arcához, hogy ne lássam, amikor letöröli könnyeit. Pedig láttam! Aztán ősszel kukoricát szedtünk egy Pitești melleti rónán – emlékszem, sáros, szeles idő járt ’72 őszén. Akkor kaptam csomagban egy könyvet a nővéremtől: Mester és Margarita. Mikor eső miatt nem dolgoztunk vagy volt egy kis szabadidőm, olvastam. Egy része nem értette, mire megy a játék… Volt olyan román ajkú katonacimborám, aki megkérdezte: ez milyen nyelven van írva? Te ismersz még egy nyelvet? Hát te nem vagy román? Nemcsak ismerem, beszélem is: sokan vagyunk – nyugtattam. Most sem vagyok biztos abban, hogy megértette, amit el akartam neki mondani.
– Katonaság után?
– Ákosfalva, Vadasd, Havad, újból Vadasd. Vadasdon egy gyümölcstermesztő farm közgazdászi beosztásban kifejtett tevékenységem adott kenyeret jó pár évig, aztán jött ’89–90, vége a mezőgazdasági egységeknek, így jött a képbe Erdőszentgyörgy: iskola, ügyintézés, könyvtár…
– Szeretted ezt a beosztást?
– ’92-ben kerültem adminisztrátor-ügyintéző beosztásba az akkor még a Rhédey-kastélyban működő iskolába. Tíz évig jártam a vidék iskoláit: negyven magyar iskolát. Az intézmények adminisztratív felügyelése mellett volt idő (úgy rendeztem, hogy legyen!) a vidék tárgyi-szellemi értékeinek megismerésére, adatközlőkkel való kapcsolattartásra, táji-történeti építészetünk, helyi szellemi örökségünk számbavételére. Több kötetre való anyag gyűlt össze azokban az években, amely később látott napvilágot.
– És ezután jöttek a könyvtárosi évek…
– 2005–2006-ban lehetőség adódott, hogy könyvtárosi szakképesítést nyerjek, ami 11 évi újabb kihívást jelentett. Amit nagyon szerettem: a közösségszervezést. Találkozók jeles írókkal, költőkkel, történészekkel, előadóművészekkel. A gyerek a leghálásabb olvasó! Mekkora öröm számára, ha találkozhat azzal a hús-vér emberrel, aki verset vagy mesét ír neki! Most is őrzöm azt a vendégkönyvet, amelyet 2005. január 10-én nyitottam. A meghívott vendégek előadása alkalmával készült fényképeken pedig számos személyiség látható: Ambrus Lajos, Ráduly János. Bernád Ilona, P. Buzogány Árpád, Kozma Mária, Egyed Ákos, Spielmann Mihály, Beder Tibor, Horváth Arany, Király László, Szávai Géza, Zorkóczy Zenóbia, Czegő Zoltán, Gróf László – a teljesség igénye nélkül.
– Még néhány nap, s „rendes” nyugdíjas vagy. Mivel telnek napjaid?
– Azt kell mondanom: szinte többet dolgozom, mint korábban. Vezetek egy kimutatást, évekre lebontva: ki mikor született, s abból látszik, mikor lesz kerek évfordulós. Össznemzetben gondolkodom! 2012-ben, amikor megjelent első beszélgetőkönyvem, A megmentett hűség, a Sóvidék jeleseit kértem fel, hogy válaszoljanak kérdéseimre. Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy a kötet udvarhelyi bemutatóján, 2013 márciusában jelen volt dr. Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul is. Az interjúalanyok között pedig volt olyan, aki Debrecenből, Sepsiszentgyörgyről, de akadt, aki Svédországból vagy Kanadából küldte el válaszait. Ezért mondom, hogy össznemzetben gondolkodom, beteljesedett ama illyési gondolat: Haza a magasban. Hogy mivel telnek napjaim? Egy pirinyó kis faluban élek, Vadasdon, három kilométerre a Marosvásárhely– Szováta főúttól, Havadtő közelében. Biza sokszor „hallgatok” Benedek Elek apó intelmére: „Hidd el nekem, hogy csak az a valamennyire egész ember, kinek könnyű a toll s nem nehéz a kasza.” Hogy nekem mennyire könnyű a toll, azt mások döntik el, a kasza viszont ott lóg a csűr oldalán, sokszor veszem kézbe, lám, mit tud ez az ősi szerszám? S közben leülök a számítógép elé, hogy újabb jeles magyar emberrel gazdagodjék következő, általában karácsonyi ajándékként elküldendő beszélgetőkönyvem.
– Korábban beszéltünk az interjúkészítésről: mennyire veszik „komolyan” a felkérést az alanyok?
– Legtöbbje igen, komolyan veszi! Sőt meg tudom számolni a két kezemen, hogy az elmúlt tíz év során, hányan nem válaszoltak. Nem örvendek ennek, de nem is bánkódom. Minden levélnek üzenete van; ha valaki válaszol, az már egy piciny ösvény a közös út, a közös cél felé. Találkoztam olyan személyiséggel, aki külön megköszönte, hogy rá is gondoltam. Ez jólesett! Ne feledjük: van olyan is – s ezt nem rejtik véka alá –, akinek eszébe nem jutott, hogy egyszer eljön az idő, amikor Erdélyből, szülőföldjéről levelet kap, s újból adódik alkalom pályájáról, élete alakulásáról, családjáról, terveiről, egyebekről nyilatkozni – immár őszbe borult fejjel…
– Idén ez lesz az ötödik interjúköteted… Mi lesz a néprajzzal?
– Kész van, megszerkesztve várja a kiadást az eddig kéziratban hevert dolgozatok gyűjteménye, a Vadasd és vidéke. Egyelőre leállok a néprajzzal – persze az ember sosem tudja, mit hoz a jövő. Ami az idei interjúkötetet illeti, az ötödiket, szeretném szép kivitelezésben, nagyobb példányszámban megjelentetni. Olyan személyiségek lesznek benne, mint Olosz Katalin, Kallós Zoltán, Gazda József, Péntek János, Bágyoni Szabó István, Kincses Elemér és mások. Rájöttem: az olvasókat érdekli, hogy mi vagy, de az is, hogy ki vagy…
Hargita Népe (Csíkszereda)
2016. június 11.
Korszerűsítették a néprajzi részleget ( Székely Nemzeti Múzeum)
A korábbihoz képest korszerűbb, a társadalmi rétegződést is szemléltető elemekkel bővült a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum néprajzi részlegének második emeleti alapkiállítása. A Még felöltözködöm innepi gúnyámba című kiállításon népi viseletek, textíliák és hozománykellékek révén ismerjük meg a háromszéki tárgyi és ruházati örökség egy részét.
A néprajzi alapkiállítás három tematikára épül, ezek egyike a most felújított rész. Az első emeleti A gyermekkor tíz éve kiállítás, valamint a régi népi mesterségeket bemutató terem továbbra is változatlan, a viselet-textil-hozomány kiállítás ellenben lényeges változáson ment át. Az egykor Gazda Klára által kidolgozott tematika nem változott, ellenben új koncepció szerint válogattak a kiállításrendezők a múzeum közel tizenhétezer darabot számláló néprajzi gyűjteményéből. Lényeges elem, hogy a tíz felöltöztetett bábun minden egyes ruhadarab összeillő, vagyis egy adott korból származik, és településenként az élet más-más pillanatait, eseményeit rögzíti, van köztük felsőrákosi esküvői, árapataki magyar, árkosi idősasszony-, sepsiszentgyörgyi iparos-, bodosi polgári, magyarhermányi női viselet.
Szintén új elem a kuckósítás: cipészműhelybe, kenderfeldolgozóba, kelengyetárgyakat bemutató konyhába pillanthatunk be, a negyedik kuckóban háromszéki népi mesterségekről láthatunk rövidfilmeket. Egy polgári és egy nemesi szobabelsőt is berendeztek annak minden kellékével együtt, de nem hiányzik a kelengyés szekér sem, amelyet homokágyon helyeztek el. A tárlókban különböző mesterségek szerszámait, szerelmi ajándékokat, szőtteseket, varrottasokat, hímzett textíliákat látunk, ezek megvilágítása műtárgykímélő. Szőcsné Gazda Enikő kiállításrendező lapunknak elmondta: a felújítás igazi csapatmunkában történt, a dizájn, a világítás, a fényképelemek, a gyűjteménydarabok restaurálása, az asztalosmunka mind hozzájárult a megjelenítéshez, Éltes Barna, Musát Arnold, Lázár-Prezsmer Kinga, Oláh József nélkül mindez nem sikerült volna, a Kinda István és Simon József által készített kisfilmek, valamint a Bartha Zonga és Vinczeffy Orsolya vezette múzeumpedagógiai foglalkozások pedig élettel töltik meg a kiállítást.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A korábbihoz képest korszerűbb, a társadalmi rétegződést is szemléltető elemekkel bővült a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum néprajzi részlegének második emeleti alapkiállítása. A Még felöltözködöm innepi gúnyámba című kiállításon népi viseletek, textíliák és hozománykellékek révén ismerjük meg a háromszéki tárgyi és ruházati örökség egy részét.
A néprajzi alapkiállítás három tematikára épül, ezek egyike a most felújított rész. Az első emeleti A gyermekkor tíz éve kiállítás, valamint a régi népi mesterségeket bemutató terem továbbra is változatlan, a viselet-textil-hozomány kiállítás ellenben lényeges változáson ment át. Az egykor Gazda Klára által kidolgozott tematika nem változott, ellenben új koncepció szerint válogattak a kiállításrendezők a múzeum közel tizenhétezer darabot számláló néprajzi gyűjteményéből. Lényeges elem, hogy a tíz felöltöztetett bábun minden egyes ruhadarab összeillő, vagyis egy adott korból származik, és településenként az élet más-más pillanatait, eseményeit rögzíti, van köztük felsőrákosi esküvői, árapataki magyar, árkosi idősasszony-, sepsiszentgyörgyi iparos-, bodosi polgári, magyarhermányi női viselet.
Szintén új elem a kuckósítás: cipészműhelybe, kenderfeldolgozóba, kelengyetárgyakat bemutató konyhába pillanthatunk be, a negyedik kuckóban háromszéki népi mesterségekről láthatunk rövidfilmeket. Egy polgári és egy nemesi szobabelsőt is berendeztek annak minden kellékével együtt, de nem hiányzik a kelengyés szekér sem, amelyet homokágyon helyeztek el. A tárlókban különböző mesterségek szerszámait, szerelmi ajándékokat, szőtteseket, varrottasokat, hímzett textíliákat látunk, ezek megvilágítása műtárgykímélő. Szőcsné Gazda Enikő kiállításrendező lapunknak elmondta: a felújítás igazi csapatmunkában történt, a dizájn, a világítás, a fényképelemek, a gyűjteménydarabok restaurálása, az asztalosmunka mind hozzájárult a megjelenítéshez, Éltes Barna, Musát Arnold, Lázár-Prezsmer Kinga, Oláh József nélkül mindez nem sikerült volna, a Kinda István és Simon József által készített kisfilmek, valamint a Bartha Zonga és Vinczeffy Orsolya vezette múzeumpedagógiai foglalkozások pedig élettel töltik meg a kiállítást.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. június 12.
Körvonalazódnak a koalíciók az erdélyi önkormányzatokban
A helyi érdekekhez alkalmazkodva, hol a PNL-lel, hol pedig a PSD-vel lépne koalícióra az erdélyi önkormányzatokban az RMDSZ. Míg Marosvásárhelyen ellenzéki szerepet szánnak a szövetségnek, Nagyváradon Ilie Bolojan polgármester továbbra is igényt tart annak támogatására – számol be Szucher Ervin és Pap Melinda a kronika.ro-n.
Nagyváradon az RMDSZ gyenge eredményei ellenére úgy tűnik, hogy Ilie Bolojan továbbra is igényt tart az RMDSZ támogatására
A helyi igényeknek és lehetőségeknek megfelelően a jobb-, de akár a baloldallal is köthetnek helyi egyezségeket az RMDSZ megyei szervezetei – közölte Kelemen Hunor elnök azt követően, hogy a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) pénteken értékelte a politikai alakulat választási eredményeit, és megyénként, településenként számba vette az együttműködési lehetőségeket.
Az RMDSZ elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a SZÁT csak azt az iránymutatást szabta a megyei szervezeteknek, hogy a magyar közösség érdekeit kell figyelembe venni, és működőképes többségeket kell az önkormányzati testületekben kialakítani. „Van, ahol ez a Nemzeti Liberális Párttal (PNL), és van, ahol ez a Szociáldemokrata Párttal (PSD) lehetséges" – fogalmazott a szövetség elnöke. Kelemen Hunor szerint a megszerzett 195 polgármesteri tisztség mellé Kovászna, Hargita, Maros és Szatmár megyében megyei elnöki, Bihar,Brassó, Szilágy és Kolozs megyében megyei alelnöki, Zilahon, Kolozsváron és Aradon pedig alpolgármesteri tisztséget próbál megszerezni a szövetség. A szövetségi elnök Kolozs, Arad és Bihar megyében a PNL-t tartotta természetes szövetségesnek, és úgy vélte, Dorel Coica eddigi szatmárnémeti polgármester leváltása után Szatmár megyében sem valószínű, hogy a PSD-vel lehessen egyezségre jutni.
Maros megyében azonban a PNL-vel való összefogást tartotta nehezen elképzelhetőnek a megyei önkormányzat liberális elnökének, Ciprian Dobrénak a magyarellenes megnyilvánulásai miatt. A Maros megyei önkormányzatban 15 mandátummal rendelkező RMDSZ-nek vagy a tíz képviselőt küldő PSD-vel, vagy a szintén tíz képviselővel rendelkező PNL-vel kell megegyeznie ahhoz, hogy megszerezze a megyei elnöki tisztséget. „Úgy kell tárgyalnunk, hogy ne fogjanak össze a román pártok ellenünk" – jelentette ki Kelemen Hunor.
Ellenzéki szerepre készülnek Vásárhelyen
Az RMDSZ elnöke szerint Marosvásárhelyen a szövetségnek ellenzéki szerepre kell készülnie, és nem kell alpolgármesteri tisztséget vállalnia a városban. „Dorin Floreával szemben kell többséget alkotni a városi tanácsban. Ez a többség hozzon majd határozatokat, és a polgármester azokat hajtsa végre" – jelentette ki az elnök. Hozzátette, azért is ez tűnik jó megoldásnak, mert a marosvásárhelyi tapasztalat szerint Dorin Florea az RMDSZ-es alpolgármesteren keresztül a szövetség önkormányzati frakcióját is „bedarálja". Hozzátette, a Maros megyei alkuba az is belekerülhet, hogy az RMDSZ adja a szászrégeni és a marosludasi alpolgármestert a baloldali polgármester mellé.
A marosvásárhelyi tanácsban a következő négy évben a tíz RMDSZ-es önkormányzati képviselő mellett hat liberális, négy szociáldemokrata politikus tevékenykedik majd, rajtuk kívül pedig a nemrég alakult Szabad Emberek Pártjának (POL) három – két magyar és egy román nemzetiségű – jelöltje került be a testületbe.
Ami a PNL-vel való együttműködés elutasítását illeti, Dorin Florea polgármester számos gesztusa Kelemen Hunort igazolja. Azonban arra is emlékeztetni kell, hogy ezelőtt egy évvel Vasile Gliga, a PSD Maros megyei vezetője volt az, aki rávette pártja központi vezetését, hogy szegje meg az RMDSZ-szel kötött egyezséget, és ne nevezzen ki magyar prefektust Maros megye élére, hisz nyilatkozata szerint a tisztséget „csak román ember töltheti be". Szintén Gliga volt az, aki néhány hónappal a helyhatósági választások előtt „egy ellen-RMDSZ" megalakítására próbálta sarkallni a román pártokat. Végül alakulata mégsem támogatta Floreát, és Sergiu Papuc személyében ellenjelöltet indított.
Bolojan mégis igényt tart a szövetségre
Nagyváradon ellenben az RMDSZ gyenge eredményei ellenére úgy tűnik, hogy Ilie Bolojan polgármester továbbra is igényt tart a szövetség támogatására. A Bihar megyében fölényes győzelmet arató PNL vezető politikusa korábban még úgy nyilatkozott, hogy pártja egyedül készül vezetni Bihar megyét, illetve Nagyváradot, a megmérettetés után azonban bevallotta, hogy tárgyalásokat folytat az RMDSZ-szel a nagyváradi koalíció megkötéséről.
A választások végeredménye szerint a Bihar megyei önkormányzatba a PNL 17 képviselőt juttatott be, a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) 9, az RMDSZ-nek 7, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) pedig két képviselője van. A nagyváradi tanácsban a PNL 18, a PSD 5, az RMDSZ pedig 4 (a négy évvel ezelőttinél kettővel kevesebb) önkormányzati képviselői mandátumot szerzett. A Bihari Napló megyei lap beszámolója szerint a PNL országos ügyvezető elnöki tisztségét is betöltő Bolojan emlékeztetett arra, hogy pártjának a nagyváradi önkormányzatban kétharmados többsége van, a Bihar megyei önkormányzatban pedig az RMDSZ bevonásával szeretne kétharmados többséget kialakítani. A liberális politikus úgy vélte, a PNL–RMDSZ koalíció mind matematikai, mind demográfiai szempontból a legjobb megoldás lenne. Azt sem hallgatta el, hogy a megyei koalíció létrehozása érdekében a PNL Nagyváradról is kész tárgyalni az RMDSZ-szel.
Ilie Bolojan egyébként újságírói kérdésre azt is elmondta: ha az őszi parlamenti választások után ismét felmerül a régiók kialakításának kérdése, a bihariaknak mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy Nagyvárad régiófővárossá váljék. „Világos, hogy ha a jelenlegi régiók maradnak, akkor Várad nem fog tudni versenyezni Kolozsvárral, viszont ha a jelenlegieknél több régiót alakítanak ki, akkor az egykori Körös-vidék vagy Partium, ahogy az Osztrák–Magyar Monarchiában hívták ezeket a területeket, Bihar, Szilágy, Szatmár és Arad megye egy része közös régiót alkothatna" – mondta a nagyváradi polgármester.
A helyieké a végső döntés
Kelemen Hunor egyébként a SZÁT-ülést követően arról is beszámolt, hogy a helyi együttműködésekről a végső döntést mindenütt az RMDSZ helyi szervezetei hozzák meg a szövetség elnökével konzultálva. A SZÁT értékelését összefoglalva a szövetségi elnök elmondta, hogy az RMDSZ „a nyereségekkel és veszteségekkel együtt vállalható eredményt ért el a vasárnapi választáson". Úgy vélte, a részvételi adatokat nem kell föltétlenül a négy évvel korábbiakhoz hasonlítani, amikor szokatlanul sokan mentek el szavazni. Az elnök szerint a választási eredmények azt is kirajzolták, hogy nem nőtt az RMDSZ-szel szembeni protesztszavazatok száma.
„Az EMNP bár kapott szavazatokat, de önkormányzatot sehol nem vezethet, és ezzel eltűnt a politikából. Az MPP-vel való összefogásunk eredményeként pedig ma több magyar polgármester van Erdélyben, mint négy évvel ezelőtt" – foglalta össze a magyar–magyar versenyre vonatkozó következtetéseit az RMDSZ elnöke – írja a kronika.ro.
Erdély.ma
A helyi érdekekhez alkalmazkodva, hol a PNL-lel, hol pedig a PSD-vel lépne koalícióra az erdélyi önkormányzatokban az RMDSZ. Míg Marosvásárhelyen ellenzéki szerepet szánnak a szövetségnek, Nagyváradon Ilie Bolojan polgármester továbbra is igényt tart annak támogatására – számol be Szucher Ervin és Pap Melinda a kronika.ro-n.
Nagyváradon az RMDSZ gyenge eredményei ellenére úgy tűnik, hogy Ilie Bolojan továbbra is igényt tart az RMDSZ támogatására
A helyi igényeknek és lehetőségeknek megfelelően a jobb-, de akár a baloldallal is köthetnek helyi egyezségeket az RMDSZ megyei szervezetei – közölte Kelemen Hunor elnök azt követően, hogy a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) pénteken értékelte a politikai alakulat választási eredményeit, és megyénként, településenként számba vette az együttműködési lehetőségeket.
Az RMDSZ elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a SZÁT csak azt az iránymutatást szabta a megyei szervezeteknek, hogy a magyar közösség érdekeit kell figyelembe venni, és működőképes többségeket kell az önkormányzati testületekben kialakítani. „Van, ahol ez a Nemzeti Liberális Párttal (PNL), és van, ahol ez a Szociáldemokrata Párttal (PSD) lehetséges" – fogalmazott a szövetség elnöke. Kelemen Hunor szerint a megszerzett 195 polgármesteri tisztség mellé Kovászna, Hargita, Maros és Szatmár megyében megyei elnöki, Bihar,Brassó, Szilágy és Kolozs megyében megyei alelnöki, Zilahon, Kolozsváron és Aradon pedig alpolgármesteri tisztséget próbál megszerezni a szövetség. A szövetségi elnök Kolozs, Arad és Bihar megyében a PNL-t tartotta természetes szövetségesnek, és úgy vélte, Dorel Coica eddigi szatmárnémeti polgármester leváltása után Szatmár megyében sem valószínű, hogy a PSD-vel lehessen egyezségre jutni.
Maros megyében azonban a PNL-vel való összefogást tartotta nehezen elképzelhetőnek a megyei önkormányzat liberális elnökének, Ciprian Dobrénak a magyarellenes megnyilvánulásai miatt. A Maros megyei önkormányzatban 15 mandátummal rendelkező RMDSZ-nek vagy a tíz képviselőt küldő PSD-vel, vagy a szintén tíz képviselővel rendelkező PNL-vel kell megegyeznie ahhoz, hogy megszerezze a megyei elnöki tisztséget. „Úgy kell tárgyalnunk, hogy ne fogjanak össze a román pártok ellenünk" – jelentette ki Kelemen Hunor.
Ellenzéki szerepre készülnek Vásárhelyen
Az RMDSZ elnöke szerint Marosvásárhelyen a szövetségnek ellenzéki szerepre kell készülnie, és nem kell alpolgármesteri tisztséget vállalnia a városban. „Dorin Floreával szemben kell többséget alkotni a városi tanácsban. Ez a többség hozzon majd határozatokat, és a polgármester azokat hajtsa végre" – jelentette ki az elnök. Hozzátette, azért is ez tűnik jó megoldásnak, mert a marosvásárhelyi tapasztalat szerint Dorin Florea az RMDSZ-es alpolgármesteren keresztül a szövetség önkormányzati frakcióját is „bedarálja". Hozzátette, a Maros megyei alkuba az is belekerülhet, hogy az RMDSZ adja a szászrégeni és a marosludasi alpolgármestert a baloldali polgármester mellé.
A marosvásárhelyi tanácsban a következő négy évben a tíz RMDSZ-es önkormányzati képviselő mellett hat liberális, négy szociáldemokrata politikus tevékenykedik majd, rajtuk kívül pedig a nemrég alakult Szabad Emberek Pártjának (POL) három – két magyar és egy román nemzetiségű – jelöltje került be a testületbe.
Ami a PNL-vel való együttműködés elutasítását illeti, Dorin Florea polgármester számos gesztusa Kelemen Hunort igazolja. Azonban arra is emlékeztetni kell, hogy ezelőtt egy évvel Vasile Gliga, a PSD Maros megyei vezetője volt az, aki rávette pártja központi vezetését, hogy szegje meg az RMDSZ-szel kötött egyezséget, és ne nevezzen ki magyar prefektust Maros megye élére, hisz nyilatkozata szerint a tisztséget „csak román ember töltheti be". Szintén Gliga volt az, aki néhány hónappal a helyhatósági választások előtt „egy ellen-RMDSZ" megalakítására próbálta sarkallni a román pártokat. Végül alakulata mégsem támogatta Floreát, és Sergiu Papuc személyében ellenjelöltet indított.
Bolojan mégis igényt tart a szövetségre
Nagyváradon ellenben az RMDSZ gyenge eredményei ellenére úgy tűnik, hogy Ilie Bolojan polgármester továbbra is igényt tart a szövetség támogatására. A Bihar megyében fölényes győzelmet arató PNL vezető politikusa korábban még úgy nyilatkozott, hogy pártja egyedül készül vezetni Bihar megyét, illetve Nagyváradot, a megmérettetés után azonban bevallotta, hogy tárgyalásokat folytat az RMDSZ-szel a nagyváradi koalíció megkötéséről.
A választások végeredménye szerint a Bihar megyei önkormányzatba a PNL 17 képviselőt juttatott be, a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) 9, az RMDSZ-nek 7, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) pedig két képviselője van. A nagyváradi tanácsban a PNL 18, a PSD 5, az RMDSZ pedig 4 (a négy évvel ezelőttinél kettővel kevesebb) önkormányzati képviselői mandátumot szerzett. A Bihari Napló megyei lap beszámolója szerint a PNL országos ügyvezető elnöki tisztségét is betöltő Bolojan emlékeztetett arra, hogy pártjának a nagyváradi önkormányzatban kétharmados többsége van, a Bihar megyei önkormányzatban pedig az RMDSZ bevonásával szeretne kétharmados többséget kialakítani. A liberális politikus úgy vélte, a PNL–RMDSZ koalíció mind matematikai, mind demográfiai szempontból a legjobb megoldás lenne. Azt sem hallgatta el, hogy a megyei koalíció létrehozása érdekében a PNL Nagyváradról is kész tárgyalni az RMDSZ-szel.
Ilie Bolojan egyébként újságírói kérdésre azt is elmondta: ha az őszi parlamenti választások után ismét felmerül a régiók kialakításának kérdése, a bihariaknak mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy Nagyvárad régiófővárossá váljék. „Világos, hogy ha a jelenlegi régiók maradnak, akkor Várad nem fog tudni versenyezni Kolozsvárral, viszont ha a jelenlegieknél több régiót alakítanak ki, akkor az egykori Körös-vidék vagy Partium, ahogy az Osztrák–Magyar Monarchiában hívták ezeket a területeket, Bihar, Szilágy, Szatmár és Arad megye egy része közös régiót alkothatna" – mondta a nagyváradi polgármester.
A helyieké a végső döntés
Kelemen Hunor egyébként a SZÁT-ülést követően arról is beszámolt, hogy a helyi együttműködésekről a végső döntést mindenütt az RMDSZ helyi szervezetei hozzák meg a szövetség elnökével konzultálva. A SZÁT értékelését összefoglalva a szövetségi elnök elmondta, hogy az RMDSZ „a nyereségekkel és veszteségekkel együtt vállalható eredményt ért el a vasárnapi választáson". Úgy vélte, a részvételi adatokat nem kell föltétlenül a négy évvel korábbiakhoz hasonlítani, amikor szokatlanul sokan mentek el szavazni. Az elnök szerint a választási eredmények azt is kirajzolták, hogy nem nőtt az RMDSZ-szel szembeni protesztszavazatok száma.
„Az EMNP bár kapott szavazatokat, de önkormányzatot sehol nem vezethet, és ezzel eltűnt a politikából. Az MPP-vel való összefogásunk eredményeként pedig ma több magyar polgármester van Erdélyben, mint négy évvel ezelőtt" – foglalta össze a magyar–magyar versenyre vonatkozó következtetéseit az RMDSZ elnöke – írja a kronika.ro.
Erdély.ma
2016. június 13.
Száz év után előkerült a Feszty-triptichon egyik vázlata
Úgy látszik, az égiek is Feszty Árpád aradi Triptichonjának újjászületését
kívánják, ezért jelet küldtek egy – a hármasképhez készült – tanulmány képében, mely pontosan a műről rendezett konferencia napján tűnt fel egy internetes kereskedelmi portálon. Gondolhatnánk, ez nem lehet véletlen, de az eladó valóban nem tudta, hogy milyen aktuális az általa birtokolt műalkotás, melynek azóta új tulajdonosa van.
A harmincszor negyven centiméteres papírra készült vízfestmény a Triptichon
középső táblája – Krisztus temetési menetének – hátterében látható sziklás
domboldal egy részletéhez készült tanulmány. A meredek sziklafal aljában néhány szétszórt sziklatömb, közöttük alacsony bozót és kis virágok láthatók. A domboldalon lévő mélyedésből forrás fakad, mely felől vékony vízerek kanyarognak a rögös talajon.
Igénytelen témának gondolhatnánk, de Feszty Árpád ezt a kis részletet is oly
vitalitással és artisztikummal ábrázolta, hogy rögtön megérezzük az egyébként
mindennapos látványnak számító kövek közt virágzó gyomok poézisét. A
terméketlen talajból feltörő, növényeket tápláló forrásnak lehet jelképes jelentése is, mely a Triptichon témájául szolgáló krisztusi áldozatvállalással áll összefüggésben a halálból támadó új élet eszmerendszerént belül.
A tárgyalt műalkotás nemcsak a Triptichon restaurálásánál lehet hasznunkra
(lehetséges ugyanis, hogy az elkészült részlet nagyon rossz állapotba került, esetleg megsemmisült), hanem segítségével tanulmányozható a művész alkotói módszere is.
Elsőként grafitceruzával történt a fő kompozíciós vonalak és elemek felvázolása helyenként satírozással megerősítve. Ezt követte a részletek vízfestékkel való gondos kidolgozása. A képen a barna és a zöld szín dominál – ezek azonban közelről megszemlélve olyan sokfajta árnyalatból tevődnek össze, hogy megállapítani sem lehet a felhasznált színek számát. A végső lépés a legvilágosabb részek fedőfehérrel történő kihangsúlyozása volt.
Feszty Árpád a Triptichonhoz több tucat tanulmányt és vázlatot készített –
vagyis a legkisebb részleteket is gondosan megtervezte. A művész precizitása és
maximalizmusa ezen a tényen is jól érzékelhető.
Ez a tanulmány valószínűleg azon 44 vázlat közé tartozik, melyek a hármaskép 1902-es budapesti bemutatója során kerültek eladásra összesen 3665 korona értékben. A tulajdonos szándékai szerint a műalkotás – az aradi Triptichon újbóli kiállításáig – lelkesítő és emlékeztető célzattal a Kölcsey Egyesület egyik közösségi helyiségében kerül elhelyezésre.
A Feszty körkép Alapítvány 2016-ot, a festőművész születésének 160.
évfordulóját Feszty-évvé nyilvánította és nagyszabású ünnepségsorozattal emlékezik meg az alkotóról és műveiről. Így aztán különösen aktuális a Triptichon újbóli restaurálásának ügye.
Görbe Márk
művészettörténész, festményszakértő
Nyugati Jelen (Arad)
Úgy látszik, az égiek is Feszty Árpád aradi Triptichonjának újjászületését
kívánják, ezért jelet küldtek egy – a hármasképhez készült – tanulmány képében, mely pontosan a műről rendezett konferencia napján tűnt fel egy internetes kereskedelmi portálon. Gondolhatnánk, ez nem lehet véletlen, de az eladó valóban nem tudta, hogy milyen aktuális az általa birtokolt műalkotás, melynek azóta új tulajdonosa van.
A harmincszor negyven centiméteres papírra készült vízfestmény a Triptichon
középső táblája – Krisztus temetési menetének – hátterében látható sziklás
domboldal egy részletéhez készült tanulmány. A meredek sziklafal aljában néhány szétszórt sziklatömb, közöttük alacsony bozót és kis virágok láthatók. A domboldalon lévő mélyedésből forrás fakad, mely felől vékony vízerek kanyarognak a rögös talajon.
Igénytelen témának gondolhatnánk, de Feszty Árpád ezt a kis részletet is oly
vitalitással és artisztikummal ábrázolta, hogy rögtön megérezzük az egyébként
mindennapos látványnak számító kövek közt virágzó gyomok poézisét. A
terméketlen talajból feltörő, növényeket tápláló forrásnak lehet jelképes jelentése is, mely a Triptichon témájául szolgáló krisztusi áldozatvállalással áll összefüggésben a halálból támadó új élet eszmerendszerént belül.
A tárgyalt műalkotás nemcsak a Triptichon restaurálásánál lehet hasznunkra
(lehetséges ugyanis, hogy az elkészült részlet nagyon rossz állapotba került, esetleg megsemmisült), hanem segítségével tanulmányozható a művész alkotói módszere is.
Elsőként grafitceruzával történt a fő kompozíciós vonalak és elemek felvázolása helyenként satírozással megerősítve. Ezt követte a részletek vízfestékkel való gondos kidolgozása. A képen a barna és a zöld szín dominál – ezek azonban közelről megszemlélve olyan sokfajta árnyalatból tevődnek össze, hogy megállapítani sem lehet a felhasznált színek számát. A végső lépés a legvilágosabb részek fedőfehérrel történő kihangsúlyozása volt.
Feszty Árpád a Triptichonhoz több tucat tanulmányt és vázlatot készített –
vagyis a legkisebb részleteket is gondosan megtervezte. A művész precizitása és
maximalizmusa ezen a tényen is jól érzékelhető.
Ez a tanulmány valószínűleg azon 44 vázlat közé tartozik, melyek a hármaskép 1902-es budapesti bemutatója során kerültek eladásra összesen 3665 korona értékben. A tulajdonos szándékai szerint a műalkotás – az aradi Triptichon újbóli kiállításáig – lelkesítő és emlékeztető célzattal a Kölcsey Egyesület egyik közösségi helyiségében kerül elhelyezésre.
A Feszty körkép Alapítvány 2016-ot, a festőművész születésének 160.
évfordulóját Feszty-évvé nyilvánította és nagyszabású ünnepségsorozattal emlékezik meg az alkotóról és műveiről. Így aztán különösen aktuális a Triptichon újbóli restaurálásának ügye.
Görbe Márk
művészettörténész, festményszakértő
Nyugati Jelen (Arad)
2016. június 13.
Elsők lettek fúvósaink
Szombaton Marosvásárhelyen rendezték meg az iskoláskorú gyerekek alkotta rezesbandák országos versenyének tizedik kiadását, melyen a megyénket a kézdivásárhelyi Tanulók Klubja képviselte két zenekarral. Az 5–8. osztályosok kategóriában Gyergyai Barna karnagy fúvósai második helyezést, a 9–12.-esek pedig első helyezést értek el. A csapatokat elkísérő mazsorettek táncát a zsűri különdíjjal jutalmazta.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Szombaton Marosvásárhelyen rendezték meg az iskoláskorú gyerekek alkotta rezesbandák országos versenyének tizedik kiadását, melyen a megyénket a kézdivásárhelyi Tanulók Klubja képviselte két zenekarral. Az 5–8. osztályosok kategóriában Gyergyai Barna karnagy fúvósai második helyezést, a 9–12.-esek pedig első helyezést értek el. A csapatokat elkísérő mazsorettek táncát a zsűri különdíjjal jutalmazta.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. június 13.
Választási kerekasztal: a román-magyar verseny mozgósít. De a magyar-magyar?
Miért nem született több új párt, és miért nem voltak eredményesebbek? Kik mentek el szavazni, és kik maradtak otthon? Politológusokkal beszélgettünk.
A június 5-i önkormányzati választásokról szervezett kerekasztal-beszélgetést a Transindex és az Erdély FM a választásokat követő csütörtökön. Barna Gergő szociológus, Illyés Gergő, Székely István, Székely István Gergő és Toró Tibor politológusok a kerekasztal alább olvasható első részében a törvényi háttérről és a részvételről beszélgettek. Az átirat második részében a magyar pártok szerepléséről lesz szó, míg a harmadik rész a román pártok szereplését, illetve ennek következményeit elemzi. A beszélgetést Balázsi-Pál Előd moderálta.
AZ ELŐZMÉNYEK: PÁRTALAPÍTÁS, KAMPÁNYSZABÁLYOZÁS
Székely István: Módosították a feltételeket, teljesen liberalizálták a pártalapítást. Ezért azt gondoltuk, nagyon sok helyi pártot fognak majd bejegyezni. Nyugat-Európában és Magyarországon, ahol a civil szervezetek is indulhatnak a választásokon, a tízezer lakos alatti települések esetében nyolcvan százalék feletti a függetlenek és a helyi szervezetek, koalíciók aránya.
Romániában is elmozdulni látszik a pártrendszer ebbe az irányba. Ezelőtt négy évvel a megyei tanácsok esetében (ha az összes függetlent egynek számoljuk) harminckét szervezet indult, és tizenhat szerzett mandátumot, most pedig hatvanhárom szervezet indult, és huszonhét szerzett mandátumot. Ez azt jelenti, hogy majdnem megduplázódott az indulók és a mandátumot szerzők száma, de távolról sem aprózódott fel olyan mértékben a politikai mezőny, mint ahogy azt eredetileg gondoltuk.
Valószínűleg ez azzal magyarázható, hogy a romániai önkormányzatok nagyon erősen központfüggőek, ki vannak szolgáltatva a mindenkori kormánytöbbség kényének-kedvének. Ezért azok a helyi csoportok, akik fantáziát láttak az önkormányzatokban, inkább valamelyik országos párt színében próbáltak indulni, és nem helyi pártot jegyeztek be, amelyik nincs bekötve az országos pártstruktúrába. Volt egy másik kérdés is, a támogató aláírások kérdése: mennyire nehezíti ez meg az indulást? A magyar szervezetek esetében azt látom, hogy ott, ahol találtak jelöltet, az aláírásokat is sikerült összegyűjteni. A megyei tanácsok esetében viszont komoly gond volt: az RMDSZ nem tudott jelöltlistát állítani a Kárpátokon kívül, ezért vesztett tízezer szavazatot, illetve nem tudott megyei tanácsosi listát állítani Krassó-Szörényben és Szebenben sem. Ennek ellenére el lehet mondani, hogy ott, ahol kellő számú választó is volt, az aláírásgyűjtés formalitásnak bizonyult, hiszen ezeket az aláírásokat senki sem ellenőrizte.
A harmadik, amire kitérnék a szabályozás kapcsán, az a kampányfeltételek teljes átírása. Mivel az állam bizonyos feltételek mellett megtéríti a kampányköltségeket, ezért érdeke volt, hogy minél több tételt „kilőjön”, csökkentve ezáltal saját költségeit. Olyan elemeket vettek ki, amely hiánya nagymértékben megnehezítette a kampányt: az óriásplakátokat, a molinókat, illetve szűkre szabták a plakátozási helyeket. Ami a magyaroknak nagyon hátrányos volt, az a kulturális rendezvények teljes tilalma, és ezt elég komolyan is vették. A régi választási kampányok arról szóltak, hogy mondjuk Dancs Annamari az egyik irányból, a Gruppenhecc a másik irányból, az Operettissimo pedig a harmadikból „szántja fel” Erdélyt. Ami eszköz maradt, az nagyon erősen a door to door irányába viszi el a kampányt.
Az új szabályozásnál fennállt annak a veszélye, hogy olyan mértékben szűkíti a kampánylehetőségeket, hogy az nagyon alacsony részvételt eredményez. Ez nem történt meg, tehát nem kérdőjeleződik meg ez a szabályozás, szerintem ez marad a továbbiakban is. Mindez az adatbázisok fontosságát és a door to door kampányt erősíti.
Moderátor: A door to door kampánynak nincs olyan veszélye, hogy a pártok négyszemközt még nagyobbat tudnak lódítani a választópolgároknak, mint ahogy azt a nyilvánosság előtt megengedhetnék maguknak?
Toró Tibor: Szerintem nincs. Ha van olyan párt, amelyiknek van akkora apparátusa, hogy minden családdal negyed órát, húsz percet beszélgessen, hogy legyen impaktja is a beszélgetésnek, az eddig is csinálhatta volna ezt. Az új kampányszabályozás kulcsa, hogy az elején úgy tűnt, hogy a kispártokat fogja segíteni, kiegyenlítődik a mezőny, de végül azok tudtak jól szerepelni, akik azelőtt is tudtak mozgósítani, akik ezt a door to door kampányt már tudták művelni, akik már rendelkeztek adatbázisokkal, akik úgymond „el tudták hozni a halottakat szavazni” azelőtt is. Szerintem ez a szabályozás teljesen át fogja alakítani a kampányt.
Székely István: Ami magyar mozgósítás szempontjából nincs megoldva, az az interetnikus nagyvárosok lakónegyedei. Monostor nyolcvanezres lakosából például nagyon nehéz kimazsolázni a tízszázaléknyi magyart, a lépcsőházakba be sem lehet menni, hiszen ezek zártak.
Toró Tibor: Ha így marad a szabályozás, előbb-utóbb nagyobb hangsúlyt fog kapni az, hogy újra tömegbázisod legyen valamilyen formában, tehát az, hogy jobban belemenj a közegbe, ismerd a házmestereket, utcafelelőseid legyenek, foglalkoztasd az embereket négy éven keresztül.
Illyés Gergő: Ami viszont látszik, hogy az éppen hivatalban levő polgármestereknek van arra lehetősége, hogy kulturális rendezvényt vagy bármi mást szervezzenek. Persze nem kampányrendezvényként, hanem városnapok vagy bármi más címen, de tudjuk, hogy a hatás hasonló, s mivel leszűkítették a kulturális rendezvények megszervezésének a lehetőségét, előnybe hozták a hivatalban levő városvezetőt.
Moderátor: Az új pártok megjelenése nem kellett volna egyfajta felhajtóerőt jelentsen a szavazói kedv szempontjából? Székely István Gergő: Éppen azoknak kedvezett kevésbé az új kampányszabályozás, akik újonnan akartak belépni, hiszen pontosan nekik jött volna jól, ha néhány óriásplakátjuk lett volna, és egy kicsit jobban láthatóvá válnak.
Viszont ehelyett az történt, hogy teljesen új csatornákon kellett megkeresni az embereket, és ez pont az újakat érintette hátrányosan, hiszen ha egy új párt megjelenik, annak általában nincsen apparátusa. A Bukarestben megjelent Uniunea Salvati Bucurestiulnak (USB) előtte is léteztek a struktúrái, ezzel magyarázható, hogy ott sikeres volt egy új párt. A román médiában amúgy komoly kérdésként merült fel, hogy Kolozsváron miért nem jelent meg egy ehhez hasonló kezdeményezés, mert itt is lett volna táptalaja. Székely István: Mert Boc becsatornázta.
Toró Tibor: Bukarestben azért tudtak átalakulni párttá, mert már be volt épülve a társadalomba, ez sehol máshol nem volt meg.
A VÁLASZTÁSI RÉSZVÉTEL
Barna Gergő: Nem tartom kicsinek ezt a részvételt. Ha 1996-tól 2016-ig nézzük ezt a húsz éves trendet, akkor láthatjuk, hogy nagyjából ötven és hatvan százalék között mozgott az önkormányzati választásokon a részvétel. Érdekes, hogy ez sokkal stabilabb, mint a parlamenti választásoknál, ahol volt egy jelentős zuhanás, majd 2012-ben egy jelentős emelkedés. Ha korrigált mutatókkal, 16 millió szavazópolgárral számolunk (nem tudjuk pontosan, hogy hányan laknak Romániában, de a 18 millió választópolgár nem reális), ez már 55-56 százalékos részvételnek felel meg, és ez lehet több is.
Ezenkívül van még két dolog, mind a kettő érdekes, és hosszútávon következményei lehetnek magyar szempontból is.
Az egyik feltételezésünk nekünk az volt, hogy figyelembe véve, hogy 2012-től jelentkezett egy elég jelentősen emelkedő tendencia: mind az önkormányzatin az USL-hullámban, mind a parlamentin, mind az EP-választásokon, mind az elnök-választásokon nőtt Romániában a választási részvétel, tehát azt feltételeztük, hogy ez a tendencia fog folytatódni.
Ebben az esetben tévedtünk, ez a tendencia megtört, és úgy tűnik, hogy kisebb volt ez az önkormányzati választásokon való részvétel mint a 2012-es. Kérdés, hogy mi lesz ősszel, de én most inkább arra hajlok, hogy ősszel sem lesz olyan nagy, mint 2012-ben.
Ami magyar szempontból érdekes, viszont rossz hír, az az, hogy az olló nyílik ki, és a magyarok részvétele egyre inkább elmarad a román részvételtől. Ennek majd a parlamenti választásokon lesz jelentősége.
Székely István Gergő: Ezt azért annyival árnyalni kell, hogy az interetnikus közegben szerintem éppenséggel nem maradt el, mint az előző választáson. A magyar tömbvidék az, ami lefelé húzza a részvételi arányt. Etnikailag vegyes közegben viszont éppen a részvétel a kulcsa, hogy néhány nagy városban jobb eredményt lehetett elérni, mint négy éve.
Moderátor: Kérdés az, hogy mi számít tétnek? A magyar-román verseny számít tétnek, vagy adott esetben számíthat tétnek a magyar-magyar verseny is?
Toró Tibor: Attól függ, hogy hol van, és milyen jelöltek vannak. A részvétel is azért volt alacsony országosan, mert nem volt tétje a választásoknak, főleg abban az értelemben, ahogy a PNL szerepelt az elmúlt egy-másfél évben. Ez a 2008-as helyzethez hasonlítható.
Ugyanígy nem volt tétje, vagy nem volt annyira tétje magyar szempontból Csíkszeredában vagy Sepsiszentgyörgyön. Ott, ahol kiegyensúlyozottabbak voltak a jelöltek, ott nagyobb volt a részvétel.
Barna Gergő: Amikor kilencet elütötte az óra, az RMDSZ már kiírta a Facebookra, hogy 54 polgármestere van. Nyilván ezek azok a települések voltak, ahol egy jelölt volt, és érdemes megnézni ezeken a településeken a részvételi adatokat.
Székely István: Van egy feltételezésem: érdekes, hogy Hargita megyében a román részvétel lenyomta a magyart, és ugyanez érvényes Bodzavidékre Háromszéken, ahol szintén nagyobb volt a román részvétel, mint a magyaroké a megyében. Ugyanakkor az is látható, hogy az elmúlt években is a tömbben volt nagyobb probléma, és nem interetnikus környezetben.
Megfogalmazható-e az, hogy az interetnikus verseny mobilizál? A magyar-magyar verseny szerintem nem, hiszen többnyire személyeskedésbe torkollik, de interetnikus környezetben a magyar részvétel jobban tartja magát a románhoz. Először látjuk azt, hogy Hargitában és Háromszéken is megnőtt a különbség a magyar és a román részvétel között, illetve, hogy Marosvásárhelyen kiemelkedő részvétel volt.
Barna Gergő: Szerintem Hargitában és Kovásznában nem volt nagy a román részvétel, hanem kicsi volt a magyar.
Toró Tibor: A magyar részvétel is ott volt magasabb, ahol kisebbségben vannak, a román részvétel is ott magasabb, ahol kisebbségben vannak, mivel magyar többségű megyékről van szó.
Barna Gergő: Az a kérdés, hogy mit értesz interetnikus közegen? Ahogy mi elemeztük a részvételi adatokat, az látszott, hogy ahol 40-60 százalék közötti a magyarság számaránya, ott a részvétel is nagyobb. Ahol van etnikai tétje a választásnak: ha a magyarok mobilizációja magasabb, akkor nagyobb az esélye, hogy hatalmi pozícióba kerüljenek.
Toró Tibor: Meg lehet nézni azt is, hogy ahol a Néppárt erősebb jelöltet állított, ott magasabb volt a részvétel. Székely István: Én azt mondanám, hogy nagyobb mértékben demobilizál a tétnélküliség, mint a versenytárs hiánya. Mert az önkormányzati választások sajátossága, hogy háromszáz szavazattal ugyanazt az egy polgármestert és x tanácsost választod meg, mint háromezerrel.
Barna Gergő: De az a tétje, ha van egy erős ellenjelölt, nem? Hogy megnyered, vagy nem nyered. Ha egyedül vagy, akkor két szavazattal is tudsz nyerni.
Székely István Gergő: A parlamenti választások esetében kicsit másképp van, mert ott akkor is van tét, ha mindenki magyar a településen: hogy országosan hány szavazat keletkezik, mennyivel jutsz be, vagy nem jutsz be.
Barna Gergő: De azért még vannak különbségek, ott van például Gyergyóremete, ahol 63 százalékos volt a részvétel, s nem volt másnak esélye nyerni, mint az RMDSZ-nek. Ezt csak azért mondom, mert az is fontos, hogy tematizálja a jelölt, hogy mi a tét. Mert el lehet adni a tétet másképp is. De akár Kolozsvárt is vehetjük egy példának. Itt mi volt a tét? Itt az RMDSZ és Horváth Annáék meg tudták fogalmazni a tétet, és ezért volt a magyarok részvétele akkora, mint 2012-ben és nem mint 2008-ban. Illyés Gergő: Nagyváradon például nem tudták megfogalmazni, hogy mi a tét, és a PNL kétharmadot szerzett, de erről senki nem beszél.
Székely István Gergő: Nem akarom megkérdőjelezni az interetnikus versenyt, hogy az jobban mobilizál. Viszont végeztem néhány nagyon egyszerű számítást, ami némileg árnyalja ezt az állítást. A jelenlegi és a múltkori választási részvételt hasonlítottam össze, és azt néztem meg, hogy mennyivel csökkent a részvétel, illetve hogy mennyivel csökkent az RMDSZ-nek az eredménye, és a kettőt arányítottam. És az jött ki, hogy messze Kolozsvár a legjobb, vagyis itt csökkent a legkevésbé az RMDSZ szavazóinak a száma, mármint ami az abszolút szavazatszámot illeti, miközben a részvétel meg a román szavazószám lecsökkent. A másik véglet, ami megint nagyon egyértelmű, az Várad. Viszont ha tovább nézem az erdélyi nagyobb városokat, Várad mellett az egyetlen, ahol negatív ez a arány, az Vásárhely. És Szatmár sem található a nagyon magasan pozitívak között, megelőzi Temesvár, Zilah, Arad.
Székely István: Nekem Kolozsvárral az a bajom, hogy az, amit te alapnak veszel, és amihez viszonyítasz, az nagyon alacsony szint. 2012-ben az RMDSZ padlót fogott Kolozsváron. Nincs értelme abszolút számokban gondolkodni, ha nem egyforma a részvétel.
Amikor egy adott település magyar lakosságához méred a részvételt, és azt nézed, hogy száz magyarból hány szavaz magyar szervezetekre, akkor két olyan hely van, ahol „dugi” szavazattal lehet számolni: Szatmár megye, és Kolozsvár. Szatmáron sok olyan személy szavaz magyarokra, aki a népszámlálás alkalmával németként határozta meg magát, Kolozsváron pedig van 5000 olyan személy, aki nem nyilvánította ki nemzetiségét, de vélhetően többségében magyar.
Székely István Gergő: Igazad van, hogy 2012-ben viszonylag gyenge eredmény volt Kolozsváron. Én azt vettem alapnak, és azt néztem, hogy csökken-e tovább a 2012-es alapszinthez képest, és Kolozsváron nem csökken. A legtöbb helyen ugyanis abszolút szavazatszámban csökkenés van még a 2012-es alacsony viszonyítási alaphoz képest is. de vannak olyan helyek, ahol ez kevésbé látványos: Kolozsváron nem nyílt tovább az olló a román és magyar részvétel között, vagy még talán jobb is lett a magyar mobilizáció. Váradon viszont nagyon kinyílt az olló.
Toró Tibor: Jobban kinyílt, mint ahogy a részvétel csökkent.
Székely István Gergő: Pontosan. És azt akartam mondani, hogy furcsa módon ez még Vásárhelyre is igaz, vagyis gyengébb, mint az előző választáson.
Van még egy hipotézisem, hogy miért alacsonyabb a magyar részvétel folyamatosan, mint a román: Székelyföldön mindenki egy virtuális magyarországi médiatérben él. Hiába, hogy a magyar tévében is szó van arról, hogy Romániában lesznek választások, de mégsem olyan súllyal jelenik meg, mint a román hírtévékben.
Barna Gergő: Nemcsak Székelyföld, hanem a határmentén Partium is egy virtuális magyarországi médiatérben él.
Székely István: Ez inkább majd a parlamenti választásoknál okozhat gondot. Ha már korrigálni kell a részvételt, meg lehetne nézni, hogy a külföldön levő több mint három millió személy arányosan hiányzik-e a megyékből. És ennek egy része decemberben itthon lehet.
Barna Gergő: Novemberben lesz a választás.
Székely István: Ha megnézzük a részvétel szempontjából kullogó megyéket, az utolsó tízben van négy moldvai megye, ami azért nem így szokott lenni.
Toró Tibor: És akkor azt gondolod, hogy a Székelyföldön is lehet részben magyarázat az, hogy el vannak menve itthonról?
Székely István: Mindenhonnan elmentek. Általában Erdélyben többen, és mondom, hogy bejön egy Vaslui, Iași, bejönnek a dél-moldvai megyék, ahol nem szokott gondot okozni a részvétel.
Toró Tibor: Feltehetően az elektronikus rendszernek is köze volt ahhoz, hogy nem tudtak csalni, „elvinni a vendégmunkás családokat szavazni”, miközben azok Olaszországban dolgoztak. Szerintem ez egy nagyon fontos dolog, hogy nemcsak hogy ott kellett legyen a személyid, hogy szavazni tudj, hanem be is szkennelték.
Székely István: Árnyalnám a kérdést. Részvétel szempontjából a város-falu negyven-hatvan százalékon áll. Azok a visszaélések, amelyeket feltételezünk a hetven-nyolcvan százalékos déli megyéknél inkább falvakon lehettek, ahol sokkal nagyobb volt a részvétel. De a választók most nem onnan hiányoznak, ahol feltételeztük, hogy eddig tömegesen csalnak.
Toró Tibor: De ne felejtsük el, hogy kevesebben szavaztak pótlistán. Ha beszkennelik a személyidet, akkor meggondolod kétszer, hogy mennyi pénzért mész és szavazol még egyszer. A kilenc csalási módszerből kettőt vagy hármat ellehetetlenített ez a rendszer.
Barna Gergő: Ehhez azt érdemes hozzátenni, hogy Teleormanban továbbra is magas volt a részvétel. Ez azt jelenti, hogy vagy továbbra is vannak olyan eszközeik a polgármestereknek, pártoknak, hogy tudják működtetni a féldemokratikus mozgósítási formákat, mert azért nem hiszem, hogy ilyen kulturális különbségek lennének.
Toró Tibor: Az elektronikus rendszerrel kapcsolatban még hozzátenném, hogy az, hogy te online láthatod, hogy egyes körzetekben hogy áll a részvétel, sokat kellett volna segítsen a pártoknak a mobilizációban, de ez nem jött be ennél a választásnál.
Transindex.ro
Miért nem született több új párt, és miért nem voltak eredményesebbek? Kik mentek el szavazni, és kik maradtak otthon? Politológusokkal beszélgettünk.
A június 5-i önkormányzati választásokról szervezett kerekasztal-beszélgetést a Transindex és az Erdély FM a választásokat követő csütörtökön. Barna Gergő szociológus, Illyés Gergő, Székely István, Székely István Gergő és Toró Tibor politológusok a kerekasztal alább olvasható első részében a törvényi háttérről és a részvételről beszélgettek. Az átirat második részében a magyar pártok szerepléséről lesz szó, míg a harmadik rész a román pártok szereplését, illetve ennek következményeit elemzi. A beszélgetést Balázsi-Pál Előd moderálta.
AZ ELŐZMÉNYEK: PÁRTALAPÍTÁS, KAMPÁNYSZABÁLYOZÁS
Székely István: Módosították a feltételeket, teljesen liberalizálták a pártalapítást. Ezért azt gondoltuk, nagyon sok helyi pártot fognak majd bejegyezni. Nyugat-Európában és Magyarországon, ahol a civil szervezetek is indulhatnak a választásokon, a tízezer lakos alatti települések esetében nyolcvan százalék feletti a függetlenek és a helyi szervezetek, koalíciók aránya.
Romániában is elmozdulni látszik a pártrendszer ebbe az irányba. Ezelőtt négy évvel a megyei tanácsok esetében (ha az összes függetlent egynek számoljuk) harminckét szervezet indult, és tizenhat szerzett mandátumot, most pedig hatvanhárom szervezet indult, és huszonhét szerzett mandátumot. Ez azt jelenti, hogy majdnem megduplázódott az indulók és a mandátumot szerzők száma, de távolról sem aprózódott fel olyan mértékben a politikai mezőny, mint ahogy azt eredetileg gondoltuk.
Valószínűleg ez azzal magyarázható, hogy a romániai önkormányzatok nagyon erősen központfüggőek, ki vannak szolgáltatva a mindenkori kormánytöbbség kényének-kedvének. Ezért azok a helyi csoportok, akik fantáziát láttak az önkormányzatokban, inkább valamelyik országos párt színében próbáltak indulni, és nem helyi pártot jegyeztek be, amelyik nincs bekötve az országos pártstruktúrába. Volt egy másik kérdés is, a támogató aláírások kérdése: mennyire nehezíti ez meg az indulást? A magyar szervezetek esetében azt látom, hogy ott, ahol találtak jelöltet, az aláírásokat is sikerült összegyűjteni. A megyei tanácsok esetében viszont komoly gond volt: az RMDSZ nem tudott jelöltlistát állítani a Kárpátokon kívül, ezért vesztett tízezer szavazatot, illetve nem tudott megyei tanácsosi listát állítani Krassó-Szörényben és Szebenben sem. Ennek ellenére el lehet mondani, hogy ott, ahol kellő számú választó is volt, az aláírásgyűjtés formalitásnak bizonyult, hiszen ezeket az aláírásokat senki sem ellenőrizte.
A harmadik, amire kitérnék a szabályozás kapcsán, az a kampányfeltételek teljes átírása. Mivel az állam bizonyos feltételek mellett megtéríti a kampányköltségeket, ezért érdeke volt, hogy minél több tételt „kilőjön”, csökkentve ezáltal saját költségeit. Olyan elemeket vettek ki, amely hiánya nagymértékben megnehezítette a kampányt: az óriásplakátokat, a molinókat, illetve szűkre szabták a plakátozási helyeket. Ami a magyaroknak nagyon hátrányos volt, az a kulturális rendezvények teljes tilalma, és ezt elég komolyan is vették. A régi választási kampányok arról szóltak, hogy mondjuk Dancs Annamari az egyik irányból, a Gruppenhecc a másik irányból, az Operettissimo pedig a harmadikból „szántja fel” Erdélyt. Ami eszköz maradt, az nagyon erősen a door to door irányába viszi el a kampányt.
Az új szabályozásnál fennállt annak a veszélye, hogy olyan mértékben szűkíti a kampánylehetőségeket, hogy az nagyon alacsony részvételt eredményez. Ez nem történt meg, tehát nem kérdőjeleződik meg ez a szabályozás, szerintem ez marad a továbbiakban is. Mindez az adatbázisok fontosságát és a door to door kampányt erősíti.
Moderátor: A door to door kampánynak nincs olyan veszélye, hogy a pártok négyszemközt még nagyobbat tudnak lódítani a választópolgároknak, mint ahogy azt a nyilvánosság előtt megengedhetnék maguknak?
Toró Tibor: Szerintem nincs. Ha van olyan párt, amelyiknek van akkora apparátusa, hogy minden családdal negyed órát, húsz percet beszélgessen, hogy legyen impaktja is a beszélgetésnek, az eddig is csinálhatta volna ezt. Az új kampányszabályozás kulcsa, hogy az elején úgy tűnt, hogy a kispártokat fogja segíteni, kiegyenlítődik a mezőny, de végül azok tudtak jól szerepelni, akik azelőtt is tudtak mozgósítani, akik ezt a door to door kampányt már tudták művelni, akik már rendelkeztek adatbázisokkal, akik úgymond „el tudták hozni a halottakat szavazni” azelőtt is. Szerintem ez a szabályozás teljesen át fogja alakítani a kampányt.
Székely István: Ami magyar mozgósítás szempontjából nincs megoldva, az az interetnikus nagyvárosok lakónegyedei. Monostor nyolcvanezres lakosából például nagyon nehéz kimazsolázni a tízszázaléknyi magyart, a lépcsőházakba be sem lehet menni, hiszen ezek zártak.
Toró Tibor: Ha így marad a szabályozás, előbb-utóbb nagyobb hangsúlyt fog kapni az, hogy újra tömegbázisod legyen valamilyen formában, tehát az, hogy jobban belemenj a közegbe, ismerd a házmestereket, utcafelelőseid legyenek, foglalkoztasd az embereket négy éven keresztül.
Illyés Gergő: Ami viszont látszik, hogy az éppen hivatalban levő polgármestereknek van arra lehetősége, hogy kulturális rendezvényt vagy bármi mást szervezzenek. Persze nem kampányrendezvényként, hanem városnapok vagy bármi más címen, de tudjuk, hogy a hatás hasonló, s mivel leszűkítették a kulturális rendezvények megszervezésének a lehetőségét, előnybe hozták a hivatalban levő városvezetőt.
Moderátor: Az új pártok megjelenése nem kellett volna egyfajta felhajtóerőt jelentsen a szavazói kedv szempontjából? Székely István Gergő: Éppen azoknak kedvezett kevésbé az új kampányszabályozás, akik újonnan akartak belépni, hiszen pontosan nekik jött volna jól, ha néhány óriásplakátjuk lett volna, és egy kicsit jobban láthatóvá válnak.
Viszont ehelyett az történt, hogy teljesen új csatornákon kellett megkeresni az embereket, és ez pont az újakat érintette hátrányosan, hiszen ha egy új párt megjelenik, annak általában nincsen apparátusa. A Bukarestben megjelent Uniunea Salvati Bucurestiulnak (USB) előtte is léteztek a struktúrái, ezzel magyarázható, hogy ott sikeres volt egy új párt. A román médiában amúgy komoly kérdésként merült fel, hogy Kolozsváron miért nem jelent meg egy ehhez hasonló kezdeményezés, mert itt is lett volna táptalaja. Székely István: Mert Boc becsatornázta.
Toró Tibor: Bukarestben azért tudtak átalakulni párttá, mert már be volt épülve a társadalomba, ez sehol máshol nem volt meg.
A VÁLASZTÁSI RÉSZVÉTEL
Barna Gergő: Nem tartom kicsinek ezt a részvételt. Ha 1996-tól 2016-ig nézzük ezt a húsz éves trendet, akkor láthatjuk, hogy nagyjából ötven és hatvan százalék között mozgott az önkormányzati választásokon a részvétel. Érdekes, hogy ez sokkal stabilabb, mint a parlamenti választásoknál, ahol volt egy jelentős zuhanás, majd 2012-ben egy jelentős emelkedés. Ha korrigált mutatókkal, 16 millió szavazópolgárral számolunk (nem tudjuk pontosan, hogy hányan laknak Romániában, de a 18 millió választópolgár nem reális), ez már 55-56 százalékos részvételnek felel meg, és ez lehet több is.
Ezenkívül van még két dolog, mind a kettő érdekes, és hosszútávon következményei lehetnek magyar szempontból is.
Az egyik feltételezésünk nekünk az volt, hogy figyelembe véve, hogy 2012-től jelentkezett egy elég jelentősen emelkedő tendencia: mind az önkormányzatin az USL-hullámban, mind a parlamentin, mind az EP-választásokon, mind az elnök-választásokon nőtt Romániában a választási részvétel, tehát azt feltételeztük, hogy ez a tendencia fog folytatódni.
Ebben az esetben tévedtünk, ez a tendencia megtört, és úgy tűnik, hogy kisebb volt ez az önkormányzati választásokon való részvétel mint a 2012-es. Kérdés, hogy mi lesz ősszel, de én most inkább arra hajlok, hogy ősszel sem lesz olyan nagy, mint 2012-ben.
Ami magyar szempontból érdekes, viszont rossz hír, az az, hogy az olló nyílik ki, és a magyarok részvétele egyre inkább elmarad a román részvételtől. Ennek majd a parlamenti választásokon lesz jelentősége.
Székely István Gergő: Ezt azért annyival árnyalni kell, hogy az interetnikus közegben szerintem éppenséggel nem maradt el, mint az előző választáson. A magyar tömbvidék az, ami lefelé húzza a részvételi arányt. Etnikailag vegyes közegben viszont éppen a részvétel a kulcsa, hogy néhány nagy városban jobb eredményt lehetett elérni, mint négy éve.
Moderátor: Kérdés az, hogy mi számít tétnek? A magyar-román verseny számít tétnek, vagy adott esetben számíthat tétnek a magyar-magyar verseny is?
Toró Tibor: Attól függ, hogy hol van, és milyen jelöltek vannak. A részvétel is azért volt alacsony országosan, mert nem volt tétje a választásoknak, főleg abban az értelemben, ahogy a PNL szerepelt az elmúlt egy-másfél évben. Ez a 2008-as helyzethez hasonlítható.
Ugyanígy nem volt tétje, vagy nem volt annyira tétje magyar szempontból Csíkszeredában vagy Sepsiszentgyörgyön. Ott, ahol kiegyensúlyozottabbak voltak a jelöltek, ott nagyobb volt a részvétel.
Barna Gergő: Amikor kilencet elütötte az óra, az RMDSZ már kiírta a Facebookra, hogy 54 polgármestere van. Nyilván ezek azok a települések voltak, ahol egy jelölt volt, és érdemes megnézni ezeken a településeken a részvételi adatokat.
Székely István: Van egy feltételezésem: érdekes, hogy Hargita megyében a román részvétel lenyomta a magyart, és ugyanez érvényes Bodzavidékre Háromszéken, ahol szintén nagyobb volt a román részvétel, mint a magyaroké a megyében. Ugyanakkor az is látható, hogy az elmúlt években is a tömbben volt nagyobb probléma, és nem interetnikus környezetben.
Megfogalmazható-e az, hogy az interetnikus verseny mobilizál? A magyar-magyar verseny szerintem nem, hiszen többnyire személyeskedésbe torkollik, de interetnikus környezetben a magyar részvétel jobban tartja magát a románhoz. Először látjuk azt, hogy Hargitában és Háromszéken is megnőtt a különbség a magyar és a román részvétel között, illetve, hogy Marosvásárhelyen kiemelkedő részvétel volt.
Barna Gergő: Szerintem Hargitában és Kovásznában nem volt nagy a román részvétel, hanem kicsi volt a magyar.
Toró Tibor: A magyar részvétel is ott volt magasabb, ahol kisebbségben vannak, a román részvétel is ott magasabb, ahol kisebbségben vannak, mivel magyar többségű megyékről van szó.
Barna Gergő: Az a kérdés, hogy mit értesz interetnikus közegen? Ahogy mi elemeztük a részvételi adatokat, az látszott, hogy ahol 40-60 százalék közötti a magyarság számaránya, ott a részvétel is nagyobb. Ahol van etnikai tétje a választásnak: ha a magyarok mobilizációja magasabb, akkor nagyobb az esélye, hogy hatalmi pozícióba kerüljenek.
Toró Tibor: Meg lehet nézni azt is, hogy ahol a Néppárt erősebb jelöltet állított, ott magasabb volt a részvétel. Székely István: Én azt mondanám, hogy nagyobb mértékben demobilizál a tétnélküliség, mint a versenytárs hiánya. Mert az önkormányzati választások sajátossága, hogy háromszáz szavazattal ugyanazt az egy polgármestert és x tanácsost választod meg, mint háromezerrel.
Barna Gergő: De az a tétje, ha van egy erős ellenjelölt, nem? Hogy megnyered, vagy nem nyered. Ha egyedül vagy, akkor két szavazattal is tudsz nyerni.
Székely István Gergő: A parlamenti választások esetében kicsit másképp van, mert ott akkor is van tét, ha mindenki magyar a településen: hogy országosan hány szavazat keletkezik, mennyivel jutsz be, vagy nem jutsz be.
Barna Gergő: De azért még vannak különbségek, ott van például Gyergyóremete, ahol 63 százalékos volt a részvétel, s nem volt másnak esélye nyerni, mint az RMDSZ-nek. Ezt csak azért mondom, mert az is fontos, hogy tematizálja a jelölt, hogy mi a tét. Mert el lehet adni a tétet másképp is. De akár Kolozsvárt is vehetjük egy példának. Itt mi volt a tét? Itt az RMDSZ és Horváth Annáék meg tudták fogalmazni a tétet, és ezért volt a magyarok részvétele akkora, mint 2012-ben és nem mint 2008-ban. Illyés Gergő: Nagyváradon például nem tudták megfogalmazni, hogy mi a tét, és a PNL kétharmadot szerzett, de erről senki nem beszél.
Székely István Gergő: Nem akarom megkérdőjelezni az interetnikus versenyt, hogy az jobban mobilizál. Viszont végeztem néhány nagyon egyszerű számítást, ami némileg árnyalja ezt az állítást. A jelenlegi és a múltkori választási részvételt hasonlítottam össze, és azt néztem meg, hogy mennyivel csökkent a részvétel, illetve hogy mennyivel csökkent az RMDSZ-nek az eredménye, és a kettőt arányítottam. És az jött ki, hogy messze Kolozsvár a legjobb, vagyis itt csökkent a legkevésbé az RMDSZ szavazóinak a száma, mármint ami az abszolút szavazatszámot illeti, miközben a részvétel meg a román szavazószám lecsökkent. A másik véglet, ami megint nagyon egyértelmű, az Várad. Viszont ha tovább nézem az erdélyi nagyobb városokat, Várad mellett az egyetlen, ahol negatív ez a arány, az Vásárhely. És Szatmár sem található a nagyon magasan pozitívak között, megelőzi Temesvár, Zilah, Arad.
Székely István: Nekem Kolozsvárral az a bajom, hogy az, amit te alapnak veszel, és amihez viszonyítasz, az nagyon alacsony szint. 2012-ben az RMDSZ padlót fogott Kolozsváron. Nincs értelme abszolút számokban gondolkodni, ha nem egyforma a részvétel.
Amikor egy adott település magyar lakosságához méred a részvételt, és azt nézed, hogy száz magyarból hány szavaz magyar szervezetekre, akkor két olyan hely van, ahol „dugi” szavazattal lehet számolni: Szatmár megye, és Kolozsvár. Szatmáron sok olyan személy szavaz magyarokra, aki a népszámlálás alkalmával németként határozta meg magát, Kolozsváron pedig van 5000 olyan személy, aki nem nyilvánította ki nemzetiségét, de vélhetően többségében magyar.
Székely István Gergő: Igazad van, hogy 2012-ben viszonylag gyenge eredmény volt Kolozsváron. Én azt vettem alapnak, és azt néztem, hogy csökken-e tovább a 2012-es alapszinthez képest, és Kolozsváron nem csökken. A legtöbb helyen ugyanis abszolút szavazatszámban csökkenés van még a 2012-es alacsony viszonyítási alaphoz képest is. de vannak olyan helyek, ahol ez kevésbé látványos: Kolozsváron nem nyílt tovább az olló a román és magyar részvétel között, vagy még talán jobb is lett a magyar mobilizáció. Váradon viszont nagyon kinyílt az olló.
Toró Tibor: Jobban kinyílt, mint ahogy a részvétel csökkent.
Székely István Gergő: Pontosan. És azt akartam mondani, hogy furcsa módon ez még Vásárhelyre is igaz, vagyis gyengébb, mint az előző választáson.
Van még egy hipotézisem, hogy miért alacsonyabb a magyar részvétel folyamatosan, mint a román: Székelyföldön mindenki egy virtuális magyarországi médiatérben él. Hiába, hogy a magyar tévében is szó van arról, hogy Romániában lesznek választások, de mégsem olyan súllyal jelenik meg, mint a román hírtévékben.
Barna Gergő: Nemcsak Székelyföld, hanem a határmentén Partium is egy virtuális magyarországi médiatérben él.
Székely István: Ez inkább majd a parlamenti választásoknál okozhat gondot. Ha már korrigálni kell a részvételt, meg lehetne nézni, hogy a külföldön levő több mint három millió személy arányosan hiányzik-e a megyékből. És ennek egy része decemberben itthon lehet.
Barna Gergő: Novemberben lesz a választás.
Székely István: Ha megnézzük a részvétel szempontjából kullogó megyéket, az utolsó tízben van négy moldvai megye, ami azért nem így szokott lenni.
Toró Tibor: És akkor azt gondolod, hogy a Székelyföldön is lehet részben magyarázat az, hogy el vannak menve itthonról?
Székely István: Mindenhonnan elmentek. Általában Erdélyben többen, és mondom, hogy bejön egy Vaslui, Iași, bejönnek a dél-moldvai megyék, ahol nem szokott gondot okozni a részvétel.
Toró Tibor: Feltehetően az elektronikus rendszernek is köze volt ahhoz, hogy nem tudtak csalni, „elvinni a vendégmunkás családokat szavazni”, miközben azok Olaszországban dolgoztak. Szerintem ez egy nagyon fontos dolog, hogy nemcsak hogy ott kellett legyen a személyid, hogy szavazni tudj, hanem be is szkennelték.
Székely István: Árnyalnám a kérdést. Részvétel szempontjából a város-falu negyven-hatvan százalékon áll. Azok a visszaélések, amelyeket feltételezünk a hetven-nyolcvan százalékos déli megyéknél inkább falvakon lehettek, ahol sokkal nagyobb volt a részvétel. De a választók most nem onnan hiányoznak, ahol feltételeztük, hogy eddig tömegesen csalnak.
Toró Tibor: De ne felejtsük el, hogy kevesebben szavaztak pótlistán. Ha beszkennelik a személyidet, akkor meggondolod kétszer, hogy mennyi pénzért mész és szavazol még egyszer. A kilenc csalási módszerből kettőt vagy hármat ellehetetlenített ez a rendszer.
Barna Gergő: Ehhez azt érdemes hozzátenni, hogy Teleormanban továbbra is magas volt a részvétel. Ez azt jelenti, hogy vagy továbbra is vannak olyan eszközeik a polgármestereknek, pártoknak, hogy tudják működtetni a féldemokratikus mozgósítási formákat, mert azért nem hiszem, hogy ilyen kulturális különbségek lennének.
Toró Tibor: Az elektronikus rendszerrel kapcsolatban még hozzátenném, hogy az, hogy te online láthatod, hogy egyes körzetekben hogy áll a részvétel, sokat kellett volna segítsen a pártoknak a mobilizációban, de ez nem jött be ennél a választásnál.
Transindex.ro
2016. június 14.
Ünnepi hét a könyveknek
A nyomtatott szó áradata
Magyarországon több mint 80 településen rendezték meg június 9. és 13. között a 87. Ünnepi Könyvhetet és 15.Gyermekkönyvnapokat, amelynek központi helyszínén, a fővárosi Vörösmarty téren több mint ezer szerző vártadedikálásra az olvasóközönséget. A látogatók több mint 200 könyvkiadó kínálatából válogathattak.
"Hiába triviális, mégis ki kell mondani, hogy vannak könyvek, és hogy ez milyen fantasztikus és milyen gazdag" – mondta a budapesti megnyitón Esterházy Péter. "Képírók, korrektorok, grafikusok, szerkesztők, főszerkesztők, kiadóvezetők, hol névtelen, hol nevesíthető, de mindenképp áldozatos munkája. Ritkán gondolunk rájuk a hétköznapokban, legyen ez hangsúlyosan az ő ünnepük is" – hangsúlyozta megnyitó beszédében a Kossuth-díjas író.
"Szívesen beszélnék egy könyv szagáról, a könyvszagról, a tapintásáról, vagyis a testéről, csak nem szívesen emlegetem a testet, mert mostanság mindig ugyanaz jut róla az eszembe, és nem terhelnék ezzel senkit, miközben úgy látom, majdnem mindenkit terhelek vele" – fűzte hozzá a rákkal küzdő író, aki betegségére, illetve az arról írt könyveire – köztük a most megjelent Hasnyálmirigynaplóra – beszéde elején is utalt.
Kitért a könyvhét helyszínét övező korábbi bizonytalanságra, és bírálattal illette a Magyar Művészeti Akadémiát is. "Az egyik lebegtet, a másik parkolódzik, a harmadik bizottságol, a negyedik hátrál, az ötödik megoldja, az icipici meg mind megette. Igenis a Magyar Művészeti Akadémia teljes erővel 'ememázik'. 'Ememázni' honfoglalás kori tősgyökeres ősi szavunk, mondhatni egyidős a magyarsággal, van neki jelentése, de most nem jut az eszembe" – folytatta Esterházy Péter, hozzáfűzve: "mindenesetre tény, nézzünk körül, a téren könyvek parkolnak, és nem autók. Ki a kicsit nem becsüli, a nagyot nem érdemli, s akkor beszéljünk inkább a könyvekről."
Orgia és Rossz idők járnak
Tizennyolc újdonság, köztük Zoltán Gábor Orgia című regénye, Markó Béla új versei és Grendel Lajos Rossz idők járnak című novelláskötete szerepelt a Kalligram Kiadó könyvheti kínálatában. Zoltán Gábor Orgia című regénye az 1944-es zsidóirtásról szól, a nyilasok szemszögéből bemutatva, hogyan aljasul le az ember egy ideológia foglyaként – mondta el Mészáros Sándor főszerkesztő az MTI-nek. Hozzátette: a szerző jó dramaturgiával, keményen ír a megszégyenítésről, a kiszolgáltatottságról, a test meggyalázásáról, egyfajta antropológiai vizsgálódásként, hogy bizonyos helyzetekben miként aljasulhat le egy ember, a tömeg részeként mennyire van kiszolgáltatva a benne lévő állatias erőknek. Az író dokumentumok alapján tárta fel a történteket, de fikcióként írja meg, a szereplők valóságos személyek, az áldozatok nem – hangsúlyozta.
Felhívta a figyelmet Grendel Lajos Rossz idők járnak című novelláskötetére is, amelyben a szerző folytatja a Négy hét az élet című regényével elkezdett számvetést. Grendel Lajos kései könyveiben a polgári középosztály eltűnését, a tradíció elporladását, az illúziókkal való leszámolást mutatja be – ismertette a főszerkesztő, hozzáfűzve: az író a tőle megszokott groteszk humorral és iróniával jeleníti meg a közelmúlt és a jelen közép- európai sorshelyzeteit, traumáit.
Markó Béla Kerítés című új kötete "alkalmi és alkalmatlan versek" gyűjteménye. Szabadversei egyszerre szólnak a kései szerelem boldogságáról, az élettől való búcsúzásról, a melankóliáról, az emberi idill és a test romlásának kettősségéről. Mészáros Sándor rámutatott: Markó Béla a megszokott fegyelmezett, zárt formák helyett ebben a kötetben fellazított, élőbeszédszerű formát használ.
Szintén a könyvhétre jelent meg Péterfy Gergely Mindentől keletre – avagy román kém a Weiss- családban című könyve, amely 2013 és 2016 között írt közéleti publicisztikáit tartalmazza. A kötet ironikus látlelet a mai Magyarországról, egyszersmind a szerző Aegon-díjas nagyregényének, a Kitömött barbárnak az utómunkálataként, aktuális függelékeként is olvasható.
Veszélyzónában
Schmidt Mária és Gerő András egy-egy új kötetével jelentkezett az idei könyvhéten a Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány. Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója Veszélyzónában – Szerepek, játszmák, esélyek című esszékötete egyebek mellett azt vizsgálja, "miért uralja Európát a kommunizmus bukása után még negyedszázaddal is olyan politikai gondolkodás, amely nem a valóságos problémákkal foglalkozik".
Világunk ismét olyan veszélyes tereppé vált, ahol annak van csak esélye, aki elég bátor és szabad ahhoz, hogy biztosítókötél nélkül rugaszkodjon neki a helyzet felmérését és elemzését célzó feladatnak: a téves ideológiáktól mentesített valóság bemutatásának. Amikor veszélyzónába kerülünk, csak ez nyithat számunkra kiutat – olvasható az ajánlóban.
Ferenc József és a magyarok című kötetével a történelmünkben leghosszabb ideig uralkodó királyt mutatja be Gerő András magyar szemszögből; műve "egy viszonyról szól. Arról a kapcsolatról, amely Ferenc József és a magyarok között létezett" – idézik a szerzőt.
A Habsburg Történeti Intézet igazgatójának olvasmányos kötete egy olyan "házasságot" mutat be, "amelyben mindkét fél tudta, hol a másik tűréshatára, s milyen szabályokat kell betartani ahhoz, hogy a kapcsolat kiszámíthatóan működjék. Ahogy teltek-múltak az évek, egyre inkább megszokták egymást a felek, s válásra valójában komolyan már senki se gondolt."
Digitális könyvnyomtatás
Tíz irodalmi művet jutalmazott a zsűri a Digitális Könyvnyomtatási pályázaton, amelyet nyolcadik alkalommal hirdettek meg. A díjakat vasárnap adták át a 87. Ünnepi Könyvhéten. A szervezők közleménye szerint a zsűri által díjazásra méltónak talált tíz alkotás többsége regény, de verseskötetek, esszékötet, egy drámaantológia és egy mesekönyv is akad a hamarosan a könyvesboltokba kerülő művek között. A nyertes szerzők között található ismeretlen 20 éves, valamint egy 82 éves alkotó is.
A pályázatot támogató Canon kereskedelmi célú nyomtatás üzletág-igazgatója kiemelte: a cég a digitális könyvnyomtatás népszerűsítésével arra törekszik, hogy lehetőséget adjon még nem ismert íróknak, illetve rétegműfajokban alkotó szerzőknek a megjelenésre, illetve felhívja a kiadók figyelmét a gazdaságosabb és környezetkímélőbb alacsony példányszámú könyvgyártás előnyeire.
(MTI/hírszerkesztő)
Népújság (Marosvásárhely)
A nyomtatott szó áradata
Magyarországon több mint 80 településen rendezték meg június 9. és 13. között a 87. Ünnepi Könyvhetet és 15.Gyermekkönyvnapokat, amelynek központi helyszínén, a fővárosi Vörösmarty téren több mint ezer szerző vártadedikálásra az olvasóközönséget. A látogatók több mint 200 könyvkiadó kínálatából válogathattak.
"Hiába triviális, mégis ki kell mondani, hogy vannak könyvek, és hogy ez milyen fantasztikus és milyen gazdag" – mondta a budapesti megnyitón Esterházy Péter. "Képírók, korrektorok, grafikusok, szerkesztők, főszerkesztők, kiadóvezetők, hol névtelen, hol nevesíthető, de mindenképp áldozatos munkája. Ritkán gondolunk rájuk a hétköznapokban, legyen ez hangsúlyosan az ő ünnepük is" – hangsúlyozta megnyitó beszédében a Kossuth-díjas író.
"Szívesen beszélnék egy könyv szagáról, a könyvszagról, a tapintásáról, vagyis a testéről, csak nem szívesen emlegetem a testet, mert mostanság mindig ugyanaz jut róla az eszembe, és nem terhelnék ezzel senkit, miközben úgy látom, majdnem mindenkit terhelek vele" – fűzte hozzá a rákkal küzdő író, aki betegségére, illetve az arról írt könyveire – köztük a most megjelent Hasnyálmirigynaplóra – beszéde elején is utalt.
Kitért a könyvhét helyszínét övező korábbi bizonytalanságra, és bírálattal illette a Magyar Művészeti Akadémiát is. "Az egyik lebegtet, a másik parkolódzik, a harmadik bizottságol, a negyedik hátrál, az ötödik megoldja, az icipici meg mind megette. Igenis a Magyar Művészeti Akadémia teljes erővel 'ememázik'. 'Ememázni' honfoglalás kori tősgyökeres ősi szavunk, mondhatni egyidős a magyarsággal, van neki jelentése, de most nem jut az eszembe" – folytatta Esterházy Péter, hozzáfűzve: "mindenesetre tény, nézzünk körül, a téren könyvek parkolnak, és nem autók. Ki a kicsit nem becsüli, a nagyot nem érdemli, s akkor beszéljünk inkább a könyvekről."
Orgia és Rossz idők járnak
Tizennyolc újdonság, köztük Zoltán Gábor Orgia című regénye, Markó Béla új versei és Grendel Lajos Rossz idők járnak című novelláskötete szerepelt a Kalligram Kiadó könyvheti kínálatában. Zoltán Gábor Orgia című regénye az 1944-es zsidóirtásról szól, a nyilasok szemszögéből bemutatva, hogyan aljasul le az ember egy ideológia foglyaként – mondta el Mészáros Sándor főszerkesztő az MTI-nek. Hozzátette: a szerző jó dramaturgiával, keményen ír a megszégyenítésről, a kiszolgáltatottságról, a test meggyalázásáról, egyfajta antropológiai vizsgálódásként, hogy bizonyos helyzetekben miként aljasulhat le egy ember, a tömeg részeként mennyire van kiszolgáltatva a benne lévő állatias erőknek. Az író dokumentumok alapján tárta fel a történteket, de fikcióként írja meg, a szereplők valóságos személyek, az áldozatok nem – hangsúlyozta.
Felhívta a figyelmet Grendel Lajos Rossz idők járnak című novelláskötetére is, amelyben a szerző folytatja a Négy hét az élet című regényével elkezdett számvetést. Grendel Lajos kései könyveiben a polgári középosztály eltűnését, a tradíció elporladását, az illúziókkal való leszámolást mutatja be – ismertette a főszerkesztő, hozzáfűzve: az író a tőle megszokott groteszk humorral és iróniával jeleníti meg a közelmúlt és a jelen közép- európai sorshelyzeteit, traumáit.
Markó Béla Kerítés című új kötete "alkalmi és alkalmatlan versek" gyűjteménye. Szabadversei egyszerre szólnak a kései szerelem boldogságáról, az élettől való búcsúzásról, a melankóliáról, az emberi idill és a test romlásának kettősségéről. Mészáros Sándor rámutatott: Markó Béla a megszokott fegyelmezett, zárt formák helyett ebben a kötetben fellazított, élőbeszédszerű formát használ.
Szintén a könyvhétre jelent meg Péterfy Gergely Mindentől keletre – avagy román kém a Weiss- családban című könyve, amely 2013 és 2016 között írt közéleti publicisztikáit tartalmazza. A kötet ironikus látlelet a mai Magyarországról, egyszersmind a szerző Aegon-díjas nagyregényének, a Kitömött barbárnak az utómunkálataként, aktuális függelékeként is olvasható.
Veszélyzónában
Schmidt Mária és Gerő András egy-egy új kötetével jelentkezett az idei könyvhéten a Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány. Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója Veszélyzónában – Szerepek, játszmák, esélyek című esszékötete egyebek mellett azt vizsgálja, "miért uralja Európát a kommunizmus bukása után még negyedszázaddal is olyan politikai gondolkodás, amely nem a valóságos problémákkal foglalkozik".
Világunk ismét olyan veszélyes tereppé vált, ahol annak van csak esélye, aki elég bátor és szabad ahhoz, hogy biztosítókötél nélkül rugaszkodjon neki a helyzet felmérését és elemzését célzó feladatnak: a téves ideológiáktól mentesített valóság bemutatásának. Amikor veszélyzónába kerülünk, csak ez nyithat számunkra kiutat – olvasható az ajánlóban.
Ferenc József és a magyarok című kötetével a történelmünkben leghosszabb ideig uralkodó királyt mutatja be Gerő András magyar szemszögből; műve "egy viszonyról szól. Arról a kapcsolatról, amely Ferenc József és a magyarok között létezett" – idézik a szerzőt.
A Habsburg Történeti Intézet igazgatójának olvasmányos kötete egy olyan "házasságot" mutat be, "amelyben mindkét fél tudta, hol a másik tűréshatára, s milyen szabályokat kell betartani ahhoz, hogy a kapcsolat kiszámíthatóan működjék. Ahogy teltek-múltak az évek, egyre inkább megszokták egymást a felek, s válásra valójában komolyan már senki se gondolt."
Digitális könyvnyomtatás
Tíz irodalmi művet jutalmazott a zsűri a Digitális Könyvnyomtatási pályázaton, amelyet nyolcadik alkalommal hirdettek meg. A díjakat vasárnap adták át a 87. Ünnepi Könyvhéten. A szervezők közleménye szerint a zsűri által díjazásra méltónak talált tíz alkotás többsége regény, de verseskötetek, esszékötet, egy drámaantológia és egy mesekönyv is akad a hamarosan a könyvesboltokba kerülő művek között. A nyertes szerzők között található ismeretlen 20 éves, valamint egy 82 éves alkotó is.
A pályázatot támogató Canon kereskedelmi célú nyomtatás üzletág-igazgatója kiemelte: a cég a digitális könyvnyomtatás népszerűsítésével arra törekszik, hogy lehetőséget adjon még nem ismert íróknak, illetve rétegműfajokban alkotó szerzőknek a megjelenésre, illetve felhívja a kiadók figyelmét a gazdaságosabb és környezetkímélőbb alacsony példányszámú könyvgyártás előnyeire.
(MTI/hírszerkesztő)
Népújság (Marosvásárhely)
2016. június 14.
Kiállítások is lesznek, de kiáltások is
A nagyváradi Szent László Napokat megelőző keddi, utolsó sajtótájékoztatón főleg a rendezvénysorozaton belül megnyíló tárlatokról számoltak be a szervezők, de egyéb tudnivalókról is szó esett. A rendezvénysorozaton 10, 20 és 30 lejes támogatói karkötőket lehet majd vásárolni.
Zatykó Gyula főszervező köszöntötte az egybegyűlteket, s szólt az idén különösen időszerű Márton Áron szabadtéri kiállításról, melynek megnyitója június 20-án 17.30-tól lesz, a vár udvarán. 120 éve született mártírpüspökünk, s 2016 Márton Áron emlékév – ezért a magyarországi nemzetpolitikai titkárság úgy gondolta, Márton Áron életéről, munkásságáról, eszmerendszeréről szóló kiállítást mutat be a Kárpát-medencében. Erdély kiemelkedő püspökének életszakaszai nyolc, román és magyar felirattal ellátott maketten láthatók, a kiállítás egész héten megtekinthető lesz.
Átfogó tárlat
Retrospektív címmel a Nagyváradról elszármazott Munkácsy-díjas Molnár László József grafikusművész munkáiból nyílik kiállítás június 21-én 18 órától, a várban kialakított galériában. A részletekről Holló Barna képzőművész, egyetemi tanár, a kiállítás kurátora számolt be. Mint mondta, kolozsvári egyetemi éveik során találkoztak, s bár a grafikusművész a nyolcvanas években kiköltözött Magyarországra, szíve mindig hazavágyott. Őszinte művész, aki nem vágyik feltűnésre, s jellemző rá az alázatos odafigyelés, mellyel a művészethez viszonyul. A várban bemutatandó kiállítás során a korai, egyetemi évek alatti munkái éppúgy megtekinthetők lesznek, mint a néhány évvel ezelőttiek. Harminc-negyven alkotás tekinthető majd meg, a megnyitót követően a tárlatot június 23-ig 15-től 18 óráig, június 24 és 26 között pedig 11-től 18 óráig lehet látogatni.
Bár úgy volt, hogy Zórád Ernő, a híres magyarországi illusztrátor családtagjai is jelen lesznek a sajtótájékoztatón, végül betegség miatt nem jöttek el, s Zatykó Gyula szólt a június 19-én 18 órától megnyíló tárlatról. A képíró Zórád – Kiállítás a művész irodalmi illusztrációból című tárlat többek között a Krúdy Gyula, Mikszáth Kálmán és Móricz Zsigmond műveihez készített illusztrációkat mutatja be. A művészt a képregényt szeretőknek nem kell bemutatni, a „precíz bohém” egyszerre volt képregény készítő, festő, grafikus, illusztrátor és iparművész. Első képregényének – melyet amúgy nem tartott sokra – Winnetou volt a főszereplője és 1957-ben jelent meg, a hetvenes-nyolcvanas években megjelent képregényei a gyűjtők féltve őrzött kincsei – hangzott el. De a festészetnek sem fordított hátat, akvarelljeiből többször nyílt kiállítás Magyarországon és külföldön egyaránt. A tárlat megnyitóján Ramona Novicov műkritikus szól majd az alkotásokról.
Design-kiállítás
Balázs Zoltán, a Partiumi Keresztény Egyetem képzőművészeti tanszékének oktatója a Sepsiszentgyörgyben 2015-ben megszervezett Design-hetet bemutató, június 22-én 19 órától megnyíló tárlatról szólt. A képzőművészeti műhelyek mögötti kazamatában megszervezett tárlaton többek között az erdélyi designerek munkái, valamint a design-versenyen résztvevők munkái láthatók majd. A megnyitót követően kerekasztal beszélgetés lesz, melyen részt vesz majd Bogár Róbert budapesti belsőépítész is. Árgenerátor – művészet mint erőforrás 2 címmel, június 21-én 16 órától szintén a Szent László Napok keretén belül, a Partiumi Keresztény Egyetem Mihai Viteazul u. 3. sz. alatti pincegalériájában a képzőművészeti tanszék hallgatóinak munkáiból nyílik kiállítás, Antik Sándor professzor irányításával.
Kíméletlenül őszintén hozza felszínre a a családokat és fiatalokat érintő fontos kérdéseket a Kontrasztkiállítás, melyről Tussay Szilárd, az Erdélyi Református Egyházkerület ifjúségi referense számolt be. 2010-ben, kisvárdai református gyülekezetbe járó fiatalok álmodták meg a tárlatot, mely az egyház és a magyar rendőrség együttműködése nyomán született meg. A tárlat valójában „kiáltás, sikoly, mely felráz”, s hét témát – családon belüli erőszak, példaképek, válás, abortusz, függőségek, öngyilkosság, megváltás – ölel fel megdöbbentő képek, videók segítségével. Első sorban a családokat, valamint a tizennégy éven felüli fiatalokat szeretnék megszólítani. Fontos részlet, hogy a tárlat megtekintését követően a látottakat feldolgozását segítő kiscsoportos beszélgetések lesznek lelki gondozók, önkéntesek közreműködésével, de egyéni beszélgetéseken is részt lehet venni. Az önkéntesek és lelki gondozók a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Bihar megyei Egyesületének tagjai.
A sajtótájékoztató végén Zatykó Gyula köszönetet mondott legfőbb támogatóiknak.
Tudnivalók, érdekességek
A rendezvénysorozaton 10, 20 és 30 lejes támogatói karkötőket lehet majd vásárolni, melyekkel – értéküktől függően – kerékpárt, wellness-hétvégét, vagy a kolozsvári Untold fesztivál csütörtöki napjára kétszemélyes belépőt lehet nyerni. Újdonság, hogy a Szent László Napok programjai mobilalkalmazáson is elérhetők lesznek, az alkalmazás lehetővé teszi a szűrést, a navigációt az egyes helyszínekhez és értesítést is küld a bejelölt rendezvények időpontjáról, az esetleges változásokról.
Neumann Andrea
erdon.ro
A nagyváradi Szent László Napokat megelőző keddi, utolsó sajtótájékoztatón főleg a rendezvénysorozaton belül megnyíló tárlatokról számoltak be a szervezők, de egyéb tudnivalókról is szó esett. A rendezvénysorozaton 10, 20 és 30 lejes támogatói karkötőket lehet majd vásárolni.
Zatykó Gyula főszervező köszöntötte az egybegyűlteket, s szólt az idén különösen időszerű Márton Áron szabadtéri kiállításról, melynek megnyitója június 20-án 17.30-tól lesz, a vár udvarán. 120 éve született mártírpüspökünk, s 2016 Márton Áron emlékév – ezért a magyarországi nemzetpolitikai titkárság úgy gondolta, Márton Áron életéről, munkásságáról, eszmerendszeréről szóló kiállítást mutat be a Kárpát-medencében. Erdély kiemelkedő püspökének életszakaszai nyolc, román és magyar felirattal ellátott maketten láthatók, a kiállítás egész héten megtekinthető lesz.
Átfogó tárlat
Retrospektív címmel a Nagyváradról elszármazott Munkácsy-díjas Molnár László József grafikusművész munkáiból nyílik kiállítás június 21-én 18 órától, a várban kialakított galériában. A részletekről Holló Barna képzőművész, egyetemi tanár, a kiállítás kurátora számolt be. Mint mondta, kolozsvári egyetemi éveik során találkoztak, s bár a grafikusművész a nyolcvanas években kiköltözött Magyarországra, szíve mindig hazavágyott. Őszinte művész, aki nem vágyik feltűnésre, s jellemző rá az alázatos odafigyelés, mellyel a művészethez viszonyul. A várban bemutatandó kiállítás során a korai, egyetemi évek alatti munkái éppúgy megtekinthetők lesznek, mint a néhány évvel ezelőttiek. Harminc-negyven alkotás tekinthető majd meg, a megnyitót követően a tárlatot június 23-ig 15-től 18 óráig, június 24 és 26 között pedig 11-től 18 óráig lehet látogatni.
Bár úgy volt, hogy Zórád Ernő, a híres magyarországi illusztrátor családtagjai is jelen lesznek a sajtótájékoztatón, végül betegség miatt nem jöttek el, s Zatykó Gyula szólt a június 19-én 18 órától megnyíló tárlatról. A képíró Zórád – Kiállítás a művész irodalmi illusztrációból című tárlat többek között a Krúdy Gyula, Mikszáth Kálmán és Móricz Zsigmond műveihez készített illusztrációkat mutatja be. A művészt a képregényt szeretőknek nem kell bemutatni, a „precíz bohém” egyszerre volt képregény készítő, festő, grafikus, illusztrátor és iparművész. Első képregényének – melyet amúgy nem tartott sokra – Winnetou volt a főszereplője és 1957-ben jelent meg, a hetvenes-nyolcvanas években megjelent képregényei a gyűjtők féltve őrzött kincsei – hangzott el. De a festészetnek sem fordított hátat, akvarelljeiből többször nyílt kiállítás Magyarországon és külföldön egyaránt. A tárlat megnyitóján Ramona Novicov műkritikus szól majd az alkotásokról.
Design-kiállítás
Balázs Zoltán, a Partiumi Keresztény Egyetem képzőművészeti tanszékének oktatója a Sepsiszentgyörgyben 2015-ben megszervezett Design-hetet bemutató, június 22-én 19 órától megnyíló tárlatról szólt. A képzőművészeti műhelyek mögötti kazamatában megszervezett tárlaton többek között az erdélyi designerek munkái, valamint a design-versenyen résztvevők munkái láthatók majd. A megnyitót követően kerekasztal beszélgetés lesz, melyen részt vesz majd Bogár Róbert budapesti belsőépítész is. Árgenerátor – művészet mint erőforrás 2 címmel, június 21-én 16 órától szintén a Szent László Napok keretén belül, a Partiumi Keresztény Egyetem Mihai Viteazul u. 3. sz. alatti pincegalériájában a képzőművészeti tanszék hallgatóinak munkáiból nyílik kiállítás, Antik Sándor professzor irányításával.
Kíméletlenül őszintén hozza felszínre a a családokat és fiatalokat érintő fontos kérdéseket a Kontrasztkiállítás, melyről Tussay Szilárd, az Erdélyi Református Egyházkerület ifjúségi referense számolt be. 2010-ben, kisvárdai református gyülekezetbe járó fiatalok álmodták meg a tárlatot, mely az egyház és a magyar rendőrség együttműködése nyomán született meg. A tárlat valójában „kiáltás, sikoly, mely felráz”, s hét témát – családon belüli erőszak, példaképek, válás, abortusz, függőségek, öngyilkosság, megváltás – ölel fel megdöbbentő képek, videók segítségével. Első sorban a családokat, valamint a tizennégy éven felüli fiatalokat szeretnék megszólítani. Fontos részlet, hogy a tárlat megtekintését követően a látottakat feldolgozását segítő kiscsoportos beszélgetések lesznek lelki gondozók, önkéntesek közreműködésével, de egyéni beszélgetéseken is részt lehet venni. Az önkéntesek és lelki gondozók a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Bihar megyei Egyesületének tagjai.
A sajtótájékoztató végén Zatykó Gyula köszönetet mondott legfőbb támogatóiknak.
Tudnivalók, érdekességek
A rendezvénysorozaton 10, 20 és 30 lejes támogatói karkötőket lehet majd vásárolni, melyekkel – értéküktől függően – kerékpárt, wellness-hétvégét, vagy a kolozsvári Untold fesztivál csütörtöki napjára kétszemélyes belépőt lehet nyerni. Újdonság, hogy a Szent László Napok programjai mobilalkalmazáson is elérhetők lesznek, az alkalmazás lehetővé teszi a szűrést, a navigációt az egyes helyszínekhez és értesítést is küld a bejelölt rendezvények időpontjáról, az esetleges változásokról.
Neumann Andrea
erdon.ro
2016. június 16.
Dobre „taccsra tenné” a Maros megyei RMDSZ-t
Ellenzékbe szorítaná az RMDSZ-t Maros megyében Ciprian Dobre, aki a megyei tanácsban az „ősellenség” PSD-vel szövetkezne a magyarok ellenében.
Mindenkit sikerült meglepnie a közösségi oldalán is közzétett politikai nyilatkozatával Ciprian Dobrénak, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Maros megyei társelnökének (képünkön), aki az alakulat nevében a megyei tanácselnöki széket ajánlotta fel a Szociáldemokrata Pártnak (PSD), hogy az a PNL-lel, és ne az RMDSZ-szel kössön egyezséget.
A Maros Megyei Tanácsba mindössze három pártnak sikerült bejutnia: az RMDSZ 15, a PNL és a PSD 10–10 mandátumot szerzett. Mivel a sokak által már megszületésekor természetellenesnek tartott Szociál-Liberális Szövetség (USL) évekkel ezelőtt szétesett és a két alakulat között visszaállt a hagyományos kutya-macska barátság, senki nem feltételezte, hogy a két párt újra egymás karjaiba kívánkozik. Dobre tárgyalóasztalhoz várja Vasile Gliga megyei PSD-elnököt, hogy megvitassák a liberális társelnök által becsületesnek nevezett ajánlatot. Eszerint a PNL „felajánlja" a PSD-nek az elnöki széket, de igényt tart az egyik alelnöki tisztségre, míg a másikat nagylelkűen átengedné az RMDSZ-nek. Így a két román párt a maga tíz-tíz képviselőjével abszolút többséget szerezhet a testületben, érvel Ciprian Dobre.
Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke szokatlannak és kampányízűnek tartja Dobre gesztusát, főként, hogy a pártok között alig kezdődtek el az egyeztetések. Brassai nem tartja működőképesnek az újjáélesztett USL-t, bár, mint mondja, a román politikában bármi lehetséges. „Az utóbbi négy évben megpróbálták a megyét is, annak székhelyét is az RMDSZ kiiktatásával vezetni. Meg is látszott az eredmény!" – nyilatkozta lapunknak. Felvetésünkre, hogy Szabó Árpád alelnök, illetve Peti András alpolgármester révén mind a megyei, mind a marosvásárhelyi tanácsban az RMDSZ-nek volt egy-egy kulcsembere, Brassai csak annyit mondott: „Igen, ott voltak".
Amennyiben a két román párt magyarellenes elnöke kiegyezik a megyei szintű RMDSZ-ellenes koalícióban, magától megoldódik a szövetség dilemmája, hogy állítson vagy sem alpolgármestert Marosvásárhelyen. Kelemen Hunor elnök ugyanis korábban úgy nyilatkozott, károsnak tartja, ha az RMDSZ elkötelezi magát a város vezetésében. Szerinte az újraválasztott Dorin Florea polgármester ugyanazt próbálná folytatni, amit eddig tett: az alpolgármesteren keresztül „darálná be" az RMDSZ-t.
Marosvásárhelyen még nincs egyértelmű válasz arra, hogy ártana vagy használna az alpolgármesterség. Peti András alpolgármester, a szövetség helyi elnöke lapunk kérdésére nem tartotta szerencsésnek, hogy érintettként állást foglaljon a kérdésben. Brassai Zsombor annyit mondott, hogy a megyei szervezet szem előtt tartja Kelemen Hunor érveit. A városi önkormányzatban az RMDSZ-nek 10, a PNL-nek 6, a PSD-nek 4 és a Szabad Emberek Pártjának (POL) pedig 3 képviselője lesz.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
Ellenzékbe szorítaná az RMDSZ-t Maros megyében Ciprian Dobre, aki a megyei tanácsban az „ősellenség” PSD-vel szövetkezne a magyarok ellenében.
Mindenkit sikerült meglepnie a közösségi oldalán is közzétett politikai nyilatkozatával Ciprian Dobrénak, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Maros megyei társelnökének (képünkön), aki az alakulat nevében a megyei tanácselnöki széket ajánlotta fel a Szociáldemokrata Pártnak (PSD), hogy az a PNL-lel, és ne az RMDSZ-szel kössön egyezséget.
A Maros Megyei Tanácsba mindössze három pártnak sikerült bejutnia: az RMDSZ 15, a PNL és a PSD 10–10 mandátumot szerzett. Mivel a sokak által már megszületésekor természetellenesnek tartott Szociál-Liberális Szövetség (USL) évekkel ezelőtt szétesett és a két alakulat között visszaállt a hagyományos kutya-macska barátság, senki nem feltételezte, hogy a két párt újra egymás karjaiba kívánkozik. Dobre tárgyalóasztalhoz várja Vasile Gliga megyei PSD-elnököt, hogy megvitassák a liberális társelnök által becsületesnek nevezett ajánlatot. Eszerint a PNL „felajánlja" a PSD-nek az elnöki széket, de igényt tart az egyik alelnöki tisztségre, míg a másikat nagylelkűen átengedné az RMDSZ-nek. Így a két román párt a maga tíz-tíz képviselőjével abszolút többséget szerezhet a testületben, érvel Ciprian Dobre.
Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke szokatlannak és kampányízűnek tartja Dobre gesztusát, főként, hogy a pártok között alig kezdődtek el az egyeztetések. Brassai nem tartja működőképesnek az újjáélesztett USL-t, bár, mint mondja, a román politikában bármi lehetséges. „Az utóbbi négy évben megpróbálták a megyét is, annak székhelyét is az RMDSZ kiiktatásával vezetni. Meg is látszott az eredmény!" – nyilatkozta lapunknak. Felvetésünkre, hogy Szabó Árpád alelnök, illetve Peti András alpolgármester révén mind a megyei, mind a marosvásárhelyi tanácsban az RMDSZ-nek volt egy-egy kulcsembere, Brassai csak annyit mondott: „Igen, ott voltak".
Amennyiben a két román párt magyarellenes elnöke kiegyezik a megyei szintű RMDSZ-ellenes koalícióban, magától megoldódik a szövetség dilemmája, hogy állítson vagy sem alpolgármestert Marosvásárhelyen. Kelemen Hunor elnök ugyanis korábban úgy nyilatkozott, károsnak tartja, ha az RMDSZ elkötelezi magát a város vezetésében. Szerinte az újraválasztott Dorin Florea polgármester ugyanazt próbálná folytatni, amit eddig tett: az alpolgármesteren keresztül „darálná be" az RMDSZ-t.
Marosvásárhelyen még nincs egyértelmű válasz arra, hogy ártana vagy használna az alpolgármesterség. Peti András alpolgármester, a szövetség helyi elnöke lapunk kérdésére nem tartotta szerencsésnek, hogy érintettként állást foglaljon a kérdésben. Brassai Zsombor annyit mondott, hogy a megyei szervezet szem előtt tartja Kelemen Hunor érveit. A városi önkormányzatban az RMDSZ-nek 10, a PNL-nek 6, a PSD-nek 4 és a Szabad Emberek Pártjának (POL) pedig 3 képviselője lesz.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
2016. június 19.
Elballagtak a marosvásárhelyi orvosisok
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem központi ballagási ünnepségét idén a Színház téren, a magyar végzősök búcsúztatóját pedig hagyományosan a Vártemplomban tartották pénteken.
Az elmúlt évek negatív tapasztalata után idén nem a sportcsarnokban, hanem a Színház téren ünnepelte 887 végzősét a MOGYE. Mindenkinek jutott hely és levegő, a felszólalókat pedig két óriáskivetítőn követhették azok is, akik hátrább, árnyékba húzódtak.
A ballagókat Leonard Azamfirei rektor román nyelven, Angela Borda rektorhelyettes angol nyelven búcsúztatta, és szólt hozzájuk a megyei tanács elnöke, Ciprian Dobre, illetve Lucian Goga prefektus is. Az intézmény magyar rektorhelyettese, Nagy Előd elmondta, a tanárok igyekeztek a diákokat az egészségtudomány, a diagnózis és a terápia világába vezetni. „Tanulmányaitok végeztével belépőjegyet váltottatok a gyógyítás világába, ami hatással van az egyénre, a családra és a társadalomra egyaránt. Ezután folyamatos helytállásra van szükség, a tanulás sosem szűnik meg, mert lépést tartani a konkurenciával, a fejlődéssel csak akkor lehet, ha folyamatosan képezitek magatokat. Alkalmazkodni kell a modern orvosláshoz” – fogalmazott a rektorhelyettes.
Ezután a három szak – általános orvosi, fogorvosi és gyógyszerészeti – tagozatonkénti évfolyamelsői búcsúztak tanáraiktól, az egyetemi közösségtől és egymástól, mondtak köszönetet oktatóiknak és családjaiknak.
A hippokratészi eskü
A hippokratészi eskü szövege egyetemenként kisebb mértékben változik, kifejezésekben eltér. A Magyar Orvosi Kamara által megalkotott Magyar Orvosetikai Kódex az orvosi esküre a következő szöveget javasolja: „Én, … esküszöm, hogy orvosi hivatásomhoz mindenkor méltó magatartást tanúsítok. Legfőbb törvénynek tekintem a betegek testi és lelki gyógyítását, a betegségek megelőzését. Az emberi életet minden megkülönböztetés nélkül tisztelem. Orvosi tevékenységem soha nem irányul emberi élet kioltására. A betegek emberi méltóságát és jogait tiszteletben tartom, bizalmukkal nem élek vissza és titkaikat haláluk után is megőrzöm. Tanítóimnak megadom az illő tiszteletet, orvostársaimat megbecsülöm. A betegek érdekében ismereteimet, tudásomat folyamatosan gyarapítom. Minden erőmmel arra törekszem, hogy megőrizzem az orvosi hivatás tisztaságát és tekintélyét. Az … egyetem hírnevét öregbítem és megbecsülését előmozdítom.”
A hippokratészi eskü szövegét mondatonként, párhuzamosan olvasták fel román, magyar és angol nyelven, majd üdvrivalgással, ölelésekkel, fotózkodással ért véget az ünnepség.
A mintegy 80 perces ünnepség után a magyar tagozat végzősei és hozzátartozóik a Vártemplomba mentek, a Studium-Prospero Alapítvány által szervezett rendezvényre, amelyet a magyar tagozat sajátjának tekint, és amelyet a várkertben óriáskivetítőn, illetve interneten is élőben lehetett követni.
A rendezvény ökumenikus istentisztelettel kezdődött, majd Nagy Előd rektorhelyettes búcsúztatta a fiatal szakembereket a MOGYE vezetősége és a Studium-Prospero Alapítvány nevében. „Önök a gyógyítással jegyezték el magukat, ez egy olyan kiváltság, amely kötelez is, szolgálatot jelent. Ne feledjék, hogy önökre a legnagyobb szükség éppen abban a közösségben van, amelyből származnak, ezért maradjanak itthon” – fogalmazott.
A MOGYE magyar tanárai nevében Jung János többek között Petronius („Nem egyéb az orvos, mint a lélek vigasza.”) és Bolyai („Nemcsak valamiből, hanem valamiért is kell élnünk.”) szavaival adott tanácsokat a hivatásról, a végzősök nevében pedig Tubák Nimród szólt az egybegyűltekhez.
„Elvégeztük. Egy magyar szó, mégis oly sok mindent jelent, mindenkinek mást és mást. Az, hogy itt állhatunk, ez az egész közösség érdeke: évfolyamunk jelentős része maradni szeretne, itthon, saját szülőföldünkön akarjuk gyógyítani saját népünket” – mondta, majd a szülőknek is üzent: „hadd engedjék, hogy repüljön a madár, hiszen az a madár, amely szereti itthon, az gyakran hazajár”Díjak, elismerések A magyar tagozat évfolyamelsőinek az Erdélyi Múzeum Egyesület Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztályának elnöke, Szabó Béla adta át az oklevelet és pénzjutalmat jelentő Csőgör Lajos-díjakat: az általános orvosi karon Izsák Júlia, a fogorvosi karon Komporály Dénes, a gyógyszerészeti karon Benedek Brigitta, az asszisztensképzőn pedig Pál Ildikó Izabella érdemelte ki az elismerést. A MOGYE végzős gyógyszerészhallgatói számára idén alapított Dr. Formanek Gyula Emlékdíjat Gál Rékának ítélték. A rendezvény végén az összes végzős átvehette a Studium-Prospero Alapítvány díszoklevelét, végül a közösség elénekelte a magyar és székely himnuszt.
Gáspár Botond
Székelyhon.ro
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem központi ballagási ünnepségét idén a Színház téren, a magyar végzősök búcsúztatóját pedig hagyományosan a Vártemplomban tartották pénteken.
Az elmúlt évek negatív tapasztalata után idén nem a sportcsarnokban, hanem a Színház téren ünnepelte 887 végzősét a MOGYE. Mindenkinek jutott hely és levegő, a felszólalókat pedig két óriáskivetítőn követhették azok is, akik hátrább, árnyékba húzódtak.
A ballagókat Leonard Azamfirei rektor román nyelven, Angela Borda rektorhelyettes angol nyelven búcsúztatta, és szólt hozzájuk a megyei tanács elnöke, Ciprian Dobre, illetve Lucian Goga prefektus is. Az intézmény magyar rektorhelyettese, Nagy Előd elmondta, a tanárok igyekeztek a diákokat az egészségtudomány, a diagnózis és a terápia világába vezetni. „Tanulmányaitok végeztével belépőjegyet váltottatok a gyógyítás világába, ami hatással van az egyénre, a családra és a társadalomra egyaránt. Ezután folyamatos helytállásra van szükség, a tanulás sosem szűnik meg, mert lépést tartani a konkurenciával, a fejlődéssel csak akkor lehet, ha folyamatosan képezitek magatokat. Alkalmazkodni kell a modern orvosláshoz” – fogalmazott a rektorhelyettes.
Ezután a három szak – általános orvosi, fogorvosi és gyógyszerészeti – tagozatonkénti évfolyamelsői búcsúztak tanáraiktól, az egyetemi közösségtől és egymástól, mondtak köszönetet oktatóiknak és családjaiknak.
A hippokratészi eskü
A hippokratészi eskü szövege egyetemenként kisebb mértékben változik, kifejezésekben eltér. A Magyar Orvosi Kamara által megalkotott Magyar Orvosetikai Kódex az orvosi esküre a következő szöveget javasolja: „Én, … esküszöm, hogy orvosi hivatásomhoz mindenkor méltó magatartást tanúsítok. Legfőbb törvénynek tekintem a betegek testi és lelki gyógyítását, a betegségek megelőzését. Az emberi életet minden megkülönböztetés nélkül tisztelem. Orvosi tevékenységem soha nem irányul emberi élet kioltására. A betegek emberi méltóságát és jogait tiszteletben tartom, bizalmukkal nem élek vissza és titkaikat haláluk után is megőrzöm. Tanítóimnak megadom az illő tiszteletet, orvostársaimat megbecsülöm. A betegek érdekében ismereteimet, tudásomat folyamatosan gyarapítom. Minden erőmmel arra törekszem, hogy megőrizzem az orvosi hivatás tisztaságát és tekintélyét. Az … egyetem hírnevét öregbítem és megbecsülését előmozdítom.”
A hippokratészi eskü szövegét mondatonként, párhuzamosan olvasták fel román, magyar és angol nyelven, majd üdvrivalgással, ölelésekkel, fotózkodással ért véget az ünnepség.
A mintegy 80 perces ünnepség után a magyar tagozat végzősei és hozzátartozóik a Vártemplomba mentek, a Studium-Prospero Alapítvány által szervezett rendezvényre, amelyet a magyar tagozat sajátjának tekint, és amelyet a várkertben óriáskivetítőn, illetve interneten is élőben lehetett követni.
A rendezvény ökumenikus istentisztelettel kezdődött, majd Nagy Előd rektorhelyettes búcsúztatta a fiatal szakembereket a MOGYE vezetősége és a Studium-Prospero Alapítvány nevében. „Önök a gyógyítással jegyezték el magukat, ez egy olyan kiváltság, amely kötelez is, szolgálatot jelent. Ne feledjék, hogy önökre a legnagyobb szükség éppen abban a közösségben van, amelyből származnak, ezért maradjanak itthon” – fogalmazott.
A MOGYE magyar tanárai nevében Jung János többek között Petronius („Nem egyéb az orvos, mint a lélek vigasza.”) és Bolyai („Nemcsak valamiből, hanem valamiért is kell élnünk.”) szavaival adott tanácsokat a hivatásról, a végzősök nevében pedig Tubák Nimród szólt az egybegyűltekhez.
„Elvégeztük. Egy magyar szó, mégis oly sok mindent jelent, mindenkinek mást és mást. Az, hogy itt állhatunk, ez az egész közösség érdeke: évfolyamunk jelentős része maradni szeretne, itthon, saját szülőföldünkön akarjuk gyógyítani saját népünket” – mondta, majd a szülőknek is üzent: „hadd engedjék, hogy repüljön a madár, hiszen az a madár, amely szereti itthon, az gyakran hazajár”Díjak, elismerések A magyar tagozat évfolyamelsőinek az Erdélyi Múzeum Egyesület Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztályának elnöke, Szabó Béla adta át az oklevelet és pénzjutalmat jelentő Csőgör Lajos-díjakat: az általános orvosi karon Izsák Júlia, a fogorvosi karon Komporály Dénes, a gyógyszerészeti karon Benedek Brigitta, az asszisztensképzőn pedig Pál Ildikó Izabella érdemelte ki az elismerést. A MOGYE végzős gyógyszerészhallgatói számára idén alapított Dr. Formanek Gyula Emlékdíjat Gál Rékának ítélték. A rendezvény végén az összes végzős átvehette a Studium-Prospero Alapítvány díszoklevelét, végül a közösség elénekelte a magyar és székely himnuszt.
Gáspár Botond
Székelyhon.ro
2016. június 21.
Fölszállott a páva: Nyárádszeredában tartottak válogatót
Erdély minden szegletéből érkeztek ifjú tehetségek a Fölszállott a páva televíziós tehetségkutató műsor területi válogatójára Nyárádszeredába. Nemcsak a művelődési ház volt népzenétől hangos vasárnap Nyárádszeredában, ahol a Fölszállott a páva tehetségkutató erdélyi területi válogatóját tartották, az utcán is szólt a muzsikaszó, és akadt, aki a járókelők mellett ropta a legényest.
A televíziós műsor hét Kárpát-medencei területi válogatója közül a nyárádszeredai volt az utolsó, ahol Erdély, Bánság, Székelyföld és Csángóvidék első válogatáson átesett jelentkezői mérettettek meg komoly szakmai zsűri előtt: Juhász Erika és Bárdosi Ildikó népdalénekes, népzenetanár, Györffy Erzsébet pedagógus, népdalénekes, az erdélyi néptáncmozgalom egyik alapítója, Balogh Júlia, az MTVA vezető szerkesztője, Adócs Gergely néprajzkutató, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa, a Magyar Néprajzi Társaság népzene és néptánc tagozatának elnöke, Kostyák Alpár kolozsvári zenész, az erdélyi néptáncmozgalom egyik alapítója, Benő Barna táncos, koreográfus, a Bekecs Néptáncegyüttes vezetője, Gombai Tamás népzenész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára véleményezte a versenyzők tudását.
Az erdélyi válogatóra 36 produkciót jegyeztettek be, ebből 28 az ének, 3 a hangszerjáték, 5 a néptánc kategóriában. A gyerekek a Temesvártól Pusztináig, Brassótól Méráig terjedő terület egészéről érkeztek Moldova, Gyergyó, Kászon, Felcsík, Udvarhelyszék, Sóvidék, Nyárádmente, Küküllő, Mezőség, Kalotaszeg népzenei, néptánc- és hangszeres anyagával. A két és fél órás színpadi bemutatást követően a zsűri elvonult, bő másfél órára volt szüksége a döntés meghozatalához.
Az értékelőn a szakemberek tanácsokat osztogattak, elmondták, hol és mit kell még csiszolni, „hogy gyémánttá váljon" az adott produkció, felhívták a figyelmet a dallamválasztásra, az előadásmódra, a repertoár bővítésére, az izgalom legyőzésére is. Ugyanakkor köszönetet mondtak a szülőknek, hogy „ebben a bolond világban" a magyar népzene, népdal, néptánc felé terelik gyerekeik érdeklődését, de a pedagógusokat is köszönet illette, akik igyekeznek ráirányítani tanítványaik figyelmét ezekre az értékekre. Mint elhangzott, Erdélyben és Csángóföldön szép, ősi népdalkincset tárt fel Bartók és Kodály, és ma is ezekhez kell nyúlni. A szakemberek arra biztatták a gyerekeket, ne csak egy verseny erejéig tanuljanak meg valamit, hanem folyamatosan műveljék ezt a kultúrát.
A fellépők 56 és 70 közötti pontszámokat értek el, de szereplésük eredménye csak néhány nap múlva derül ki. Csütörtökön a budapesti Hagyományok Házában tartják az arányosító zsűrizést: az egy bizonyos pontszám fölötti teljesítményeket felvételről elemzik, egymással is összemérik. Ekkor dől el, melyik 48 produkció jut tovább a televíziós fordulókba. Nyári balatoni táborozáson vesznek részt a kiválasztottak, novemberben és decemberben lesznek az élő adások, a döntő karácsony előtt várható.
Agócs Gergely elmondta, az erdélyi és felvidéki magyarok hasonló gonddal küzdenek. Míg Magyarországon állami vagy önkormányzati támogatással működő művészeti iskolákban tudnak bekapcsolódni a gyerekek, fiatalok a néphagyományok művelésébe, addig a határon túliak alig kapnak ilyenfajta támogatást az államtól. A Hagyományok Háza ezért azt tervezi, hogy programot indít népi kultúrát oktató pedagógusok részére: népdal, hangszeres népzene, néptánc területén szeretnének oktatókat képezni. „A lemaradás nemcsak anyagi vagy intézményi szinten, hanem módszertanilag is megmutatkozik, és ezzel valamit kezdeni kell. Ennek ellenére a határon túliak semmivel sem maradnak le az anyaországi produkciók mögött" – vélekedett Agócs Gergely.
Gligor Róbert László
Krónika (Kolozsvár)
Erdély minden szegletéből érkeztek ifjú tehetségek a Fölszállott a páva televíziós tehetségkutató műsor területi válogatójára Nyárádszeredába. Nemcsak a művelődési ház volt népzenétől hangos vasárnap Nyárádszeredában, ahol a Fölszállott a páva tehetségkutató erdélyi területi válogatóját tartották, az utcán is szólt a muzsikaszó, és akadt, aki a járókelők mellett ropta a legényest.
A televíziós műsor hét Kárpát-medencei területi válogatója közül a nyárádszeredai volt az utolsó, ahol Erdély, Bánság, Székelyföld és Csángóvidék első válogatáson átesett jelentkezői mérettettek meg komoly szakmai zsűri előtt: Juhász Erika és Bárdosi Ildikó népdalénekes, népzenetanár, Györffy Erzsébet pedagógus, népdalénekes, az erdélyi néptáncmozgalom egyik alapítója, Balogh Júlia, az MTVA vezető szerkesztője, Adócs Gergely néprajzkutató, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa, a Magyar Néprajzi Társaság népzene és néptánc tagozatának elnöke, Kostyák Alpár kolozsvári zenész, az erdélyi néptáncmozgalom egyik alapítója, Benő Barna táncos, koreográfus, a Bekecs Néptáncegyüttes vezetője, Gombai Tamás népzenész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára véleményezte a versenyzők tudását.
Az erdélyi válogatóra 36 produkciót jegyeztettek be, ebből 28 az ének, 3 a hangszerjáték, 5 a néptánc kategóriában. A gyerekek a Temesvártól Pusztináig, Brassótól Méráig terjedő terület egészéről érkeztek Moldova, Gyergyó, Kászon, Felcsík, Udvarhelyszék, Sóvidék, Nyárádmente, Küküllő, Mezőség, Kalotaszeg népzenei, néptánc- és hangszeres anyagával. A két és fél órás színpadi bemutatást követően a zsűri elvonult, bő másfél órára volt szüksége a döntés meghozatalához.
Az értékelőn a szakemberek tanácsokat osztogattak, elmondták, hol és mit kell még csiszolni, „hogy gyémánttá váljon" az adott produkció, felhívták a figyelmet a dallamválasztásra, az előadásmódra, a repertoár bővítésére, az izgalom legyőzésére is. Ugyanakkor köszönetet mondtak a szülőknek, hogy „ebben a bolond világban" a magyar népzene, népdal, néptánc felé terelik gyerekeik érdeklődését, de a pedagógusokat is köszönet illette, akik igyekeznek ráirányítani tanítványaik figyelmét ezekre az értékekre. Mint elhangzott, Erdélyben és Csángóföldön szép, ősi népdalkincset tárt fel Bartók és Kodály, és ma is ezekhez kell nyúlni. A szakemberek arra biztatták a gyerekeket, ne csak egy verseny erejéig tanuljanak meg valamit, hanem folyamatosan műveljék ezt a kultúrát.
A fellépők 56 és 70 közötti pontszámokat értek el, de szereplésük eredménye csak néhány nap múlva derül ki. Csütörtökön a budapesti Hagyományok Házában tartják az arányosító zsűrizést: az egy bizonyos pontszám fölötti teljesítményeket felvételről elemzik, egymással is összemérik. Ekkor dől el, melyik 48 produkció jut tovább a televíziós fordulókba. Nyári balatoni táborozáson vesznek részt a kiválasztottak, novemberben és decemberben lesznek az élő adások, a döntő karácsony előtt várható.
Agócs Gergely elmondta, az erdélyi és felvidéki magyarok hasonló gonddal küzdenek. Míg Magyarországon állami vagy önkormányzati támogatással működő művészeti iskolákban tudnak bekapcsolódni a gyerekek, fiatalok a néphagyományok művelésébe, addig a határon túliak alig kapnak ilyenfajta támogatást az államtól. A Hagyományok Háza ezért azt tervezi, hogy programot indít népi kultúrát oktató pedagógusok részére: népdal, hangszeres népzene, néptánc területén szeretnének oktatókat képezni. „A lemaradás nemcsak anyagi vagy intézményi szinten, hanem módszertanilag is megmutatkozik, és ezzel valamit kezdeni kell. Ennek ellenére a határon túliak semmivel sem maradnak le az anyaországi produkciók mögött" – vélekedett Agócs Gergely.
Gligor Róbert László
Krónika (Kolozsvár)
2016. június 21.
Az én falum, Zalánpatak
(részlet a szerző azonos című könyvéből)
Kezdetben az akkori vezetés kísérletet tett a földek államosítására, így szerre kezdték elvenni a földeket a társas javára. Sokan azonban nem voltak hajlandók beállni a társas gazdaságba, főként azok a gazdák, akiknek több területük volt. Ezekhez az emberekhez sorra jártak a rajon aktivistái, hogy meggyőzzék őket. Ilyen gazda volt Farkas Albert is, aki semmi áron nem volt hajlandó beállni a társasba. Egy napon azonban őt is meglátogatták a párt aktivistái, éppen amikor a havat takarította kapuja előtt. Így szólt az egyik aktivista:
– Jó napot, Farkas bácsi! Tudja-e maga, hogy miben járunk?
– Én hogyne tudnám – válaszolta dédnagyapám. Melyik jó csizmában, melyik jó bakancsban…
Az aktivista elkezdte meggyőzőbeszédét:
– Értse meg, Farkas bácsi, hogy mi csak segíteni akarunk.
– Felőlem. Van bent még két lapát, hozok maguknak is.
Aztán, hogy már fejezzék be beszédüket, Farkas Albert megígérte, hogy amikor a földjeinek nagy része beesett a társas gazdaság alá, akkor ő is be fog állni.
Egyszer aztán ismét megjelentek az aktivisták:
– No, Farkas bácsi, beleestek a maga földjei is.
– Ha beleestek, beleestek, miért nem tudtak magukra ügyelni, én ügyeltem magamra, és nem estem bele.
Préda Barna
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
(részlet a szerző azonos című könyvéből)
Kezdetben az akkori vezetés kísérletet tett a földek államosítására, így szerre kezdték elvenni a földeket a társas javára. Sokan azonban nem voltak hajlandók beállni a társas gazdaságba, főként azok a gazdák, akiknek több területük volt. Ezekhez az emberekhez sorra jártak a rajon aktivistái, hogy meggyőzzék őket. Ilyen gazda volt Farkas Albert is, aki semmi áron nem volt hajlandó beállni a társasba. Egy napon azonban őt is meglátogatták a párt aktivistái, éppen amikor a havat takarította kapuja előtt. Így szólt az egyik aktivista:
– Jó napot, Farkas bácsi! Tudja-e maga, hogy miben járunk?
– Én hogyne tudnám – válaszolta dédnagyapám. Melyik jó csizmában, melyik jó bakancsban…
Az aktivista elkezdte meggyőzőbeszédét:
– Értse meg, Farkas bácsi, hogy mi csak segíteni akarunk.
– Felőlem. Van bent még két lapát, hozok maguknak is.
Aztán, hogy már fejezzék be beszédüket, Farkas Albert megígérte, hogy amikor a földjeinek nagy része beesett a társas gazdaság alá, akkor ő is be fog állni.
Egyszer aztán ismét megjelentek az aktivisták:
– No, Farkas bácsi, beleestek a maga földjei is.
– Ha beleestek, beleestek, miért nem tudtak magukra ügyelni, én ügyeltem magamra, és nem estem bele.
Préda Barna
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. június 21.
Negyedik napjához érkezett a Szent László Napok
A Partiumi Keresztény Egyetem képzőművészeti szakos hallgatóinak kiállításával folytatódik kedden a június 18–26. között immár negyedik alkalommal megszervezett Szent László Napok programja.
Az ArtGenerator 2 című tárlatot 16 órakor nyitják meg a PKE Képzőművészet Tanszék Zárda (Mihai Vitezul) utca 3. szám alatt található galériájában.
Retrospektív címmel nyílik kiállítás 18 órakor a várban kialakított galériában a nagyváradi származású Molnár László József festőművész, grafikus alkotásaiból. Ezt követően a tárlat június 21–23. között 15 órától 18 óráig, június 24–26. között pedig 11-től 18 óráig látogatható. A tárlat anyaga végigkalauzol bennünket Molnár László József teljes munkásságán, a kezdetektől napjainkig. Amint azt Cukor György költő megfogalmazta: „Ha a képeket sorozatnak, nagy kollázsnak vesszük, előttünk van az alkotó karaktere. És érintőlegesen azoké a hatásoké, gyilkos politikai légköré, éhes képzőművészeti érdeklődésé, melyeket átélt. Meglehet, hogy egyirányú a hatás: kezdettől máig. Noha nem szabad ráfognunk, hogy eszmélése óta egy határozott pszichikai intuícióval rajzolt. Képei saját jelenidejükben, magukban valóan, külön-külön készek, most sorozatszerűnek is tetszhetnek. Annál inkább, mert nem határolhatók el az alkotói időszakok, egymásba is átjátszanak, dominánsan kerülhet elő korábbi motívum, azaz egy érzéklet újabb fölszakadása”.
Civil Évkönyv
18.30 órától az Erdélyi Magyar Civil Évkönyv 2015-ös kiadványát mutatja be dr. Bodó Barna egyetemi tanár, szerkesztő, illetve a Kolozsvári Magyar Napok és a Szent László Napok szervezőinek képviseletében Szabó Lilla és Mészáros Tímea társszerző. Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetsége 2015-ben sorrendben harmadik évkönyvét jelenteti meg. A Civil Évkönyv az erdélyi civil szféra fontos kérdéseit elemzi, minden évben tematikusan. A 2015-ös évkönyv az erdélyi városok magyar napok típusú rendezvényeit mutatja be, azokat a nagy lélegzetű, 2-3 naptól olykor egy hónapon át tartó rendezvénysorozatokat, amelyek révén közösségünk birtokba veszi a köztereket, belakják ezeket, feltöltődnek, amire másként ritkán, szórványban szinte soha nem nyílik alkalmuk. A kötet 18 tanulmánya és 17 sajtó-összeállítása átfogó képet nyújt az Erdélyben és a Partiumban szervezett nagyobb szabású kulturális fesztiválok történetéről, megismerhetjük a szervezők motivációit, ugyanakkor arról is szó esik, hogy milyen jövő állhat az olyan rendezvénysorozatok előtt, mint például a Kolozsvári Magyar Napok, vagy a Szent László Napok.
erdon.ro
A Partiumi Keresztény Egyetem képzőművészeti szakos hallgatóinak kiállításával folytatódik kedden a június 18–26. között immár negyedik alkalommal megszervezett Szent László Napok programja.
Az ArtGenerator 2 című tárlatot 16 órakor nyitják meg a PKE Képzőművészet Tanszék Zárda (Mihai Vitezul) utca 3. szám alatt található galériájában.
Retrospektív címmel nyílik kiállítás 18 órakor a várban kialakított galériában a nagyváradi származású Molnár László József festőművész, grafikus alkotásaiból. Ezt követően a tárlat június 21–23. között 15 órától 18 óráig, június 24–26. között pedig 11-től 18 óráig látogatható. A tárlat anyaga végigkalauzol bennünket Molnár László József teljes munkásságán, a kezdetektől napjainkig. Amint azt Cukor György költő megfogalmazta: „Ha a képeket sorozatnak, nagy kollázsnak vesszük, előttünk van az alkotó karaktere. És érintőlegesen azoké a hatásoké, gyilkos politikai légköré, éhes képzőművészeti érdeklődésé, melyeket átélt. Meglehet, hogy egyirányú a hatás: kezdettől máig. Noha nem szabad ráfognunk, hogy eszmélése óta egy határozott pszichikai intuícióval rajzolt. Képei saját jelenidejükben, magukban valóan, külön-külön készek, most sorozatszerűnek is tetszhetnek. Annál inkább, mert nem határolhatók el az alkotói időszakok, egymásba is átjátszanak, dominánsan kerülhet elő korábbi motívum, azaz egy érzéklet újabb fölszakadása”.
Civil Évkönyv
18.30 órától az Erdélyi Magyar Civil Évkönyv 2015-ös kiadványát mutatja be dr. Bodó Barna egyetemi tanár, szerkesztő, illetve a Kolozsvári Magyar Napok és a Szent László Napok szervezőinek képviseletében Szabó Lilla és Mészáros Tímea társszerző. Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetsége 2015-ben sorrendben harmadik évkönyvét jelenteti meg. A Civil Évkönyv az erdélyi civil szféra fontos kérdéseit elemzi, minden évben tematikusan. A 2015-ös évkönyv az erdélyi városok magyar napok típusú rendezvényeit mutatja be, azokat a nagy lélegzetű, 2-3 naptól olykor egy hónapon át tartó rendezvénysorozatokat, amelyek révén közösségünk birtokba veszi a köztereket, belakják ezeket, feltöltődnek, amire másként ritkán, szórványban szinte soha nem nyílik alkalmuk. A kötet 18 tanulmánya és 17 sajtó-összeállítása átfogó képet nyújt az Erdélyben és a Partiumban szervezett nagyobb szabású kulturális fesztiválok történetéről, megismerhetjük a szervezők motivációit, ugyanakkor arról is szó esik, hogy milyen jövő állhat az olyan rendezvénysorozatok előtt, mint például a Kolozsvári Magyar Napok, vagy a Szent László Napok.
erdon.ro
2016. június 22.
Az élboly felé tart a Szent László Napok
Két rendezvénnyel zárult a már zajló a Szent László Napok felvezető napjai közül a keddi. Előbb tárlatnyitó volt, majd egy érdekes könyvet mutattak be – amelyben maga az a rendezvény is szerepel, amelyen bemutatták.
Érdekes kiadvány kapható, 35 lejért, és be is mutatták Várdon: az Erdélyi Magyar Civil Évkönyv 2015-ös kiadása az, ami egy hete jelent meg Kolozsváron. Immár a harmadik ilyen ez, és minden évben más tematikájú az évkönyv. Idén a kifejezettem magyar rendezvényekkel, az úgymond magyar nap jellegű eseményekkel foglalkozik. Bodó Barna az, aki szívügyének tekinti, és összefogja ezt a projektet, és mint a bemutatón elmondta, komoly adatgyűjtő, majd szerkesztői és tördelői munka eredménye “ez a szép könyv”. Amelyet egyébként rajta kívül Szabó Lilla és Széman Emese Rózsa szerkesztett, és 20 szerző írt. A könyv félezer itteni magyar rendezvényt említ, a nagyobbakról pedig külön írások szólnak. Váradról épp a Szent László Napokat mutatja be részletesen, amely napok egyik programpontja volt maga ez a kötetbemutató is, de kitér a Varadinumra is. Jelenleg egyébként még fejlődőben van az ilyen rendezvények itteni piaca: a leginkább mérvadó a a Kolozsvári Magyar Napok amelyről rövid ismertetőt hallhattunk a programigazgatótó, Szabó Lillától. E kincses városbeli rendezvényhez igyekszik felzárkózni a Szent László Napok is, amelynek egyik szervezője, és a kötet egyik szerzője, Mészáros Tímea ez utóbbi rendezvényt ismertette. Mint mondta, már sikerül erős márkanévvé emelni a Szent László Napokat, a magyarok kedvelt és ismert rendezvénye, a románság felé való nyitás viszont lassabban halad. Utóbbinak az a fő célja, hogy egyrészt megismertessék Szent László szerepét a város történetében azokkal, akik nem is hallottak róla, másrészt előmozdítsák a párbeszédet. A kötet három fejezetből áll: az első 17 a főbb rendezvényeket mutatja be, aztán másik 18 fesztivált ismertet a sajtóvisszhangok alapján, majd egy rendezvényjegyzék következik, sok régió “magyar napjaival”, de itt már például falunapok is szerepelnek.
Tárlat
A bemutató előtt, ugyancsak a várban, szintén a a Szent László Napok részeként nyílt meg a Molnár László József nagyváradi származású művész tárlata. A művész életművén kalauzolja át a látogatót a nagyváradi vár galériájában berendezett, Retrospektív című tárlat. A Pece-parti várost a nyolcvanas években elhagyott művésznek ez az első önálló kiállítása szülővárosában. Volt évfolyamtársa, Holló Barna váradi képzőművész hívta meg. Zatykó Gyula, a kulturális fesztivál főszervezője rövid felszólalásában azt emelte ki, hogy „a művészet híd és kapocs román barátainkkal”, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az elkövetkező évekre is az a Szent László Napok szervezőinek célkitűzése, hogy minél több váradi művészt mutassanak be.
A multikulturalitást pedig mi sem bizonyítja jobban, mint a tény, hogy a művészt és alkotásait Ramona Novicov műkritikus méltatta, aki magyarul is köszöntötte az érdeklődőket. Mint mindta, Molnár László József alkotásai magukon viselik a Kolozsvári iskola jegyeit, ugyanakkor hangsúlyosan megjelenik bennük a múlt század nyolcvanas éveinek a valósága. A kiállítás június 21–23. között 15 órától 18 óráig, június 24–26. között pedig 11-től 18 óráig látogatható.
Szeghalmi Örs
erdon.ro
Két rendezvénnyel zárult a már zajló a Szent László Napok felvezető napjai közül a keddi. Előbb tárlatnyitó volt, majd egy érdekes könyvet mutattak be – amelyben maga az a rendezvény is szerepel, amelyen bemutatták.
Érdekes kiadvány kapható, 35 lejért, és be is mutatták Várdon: az Erdélyi Magyar Civil Évkönyv 2015-ös kiadása az, ami egy hete jelent meg Kolozsváron. Immár a harmadik ilyen ez, és minden évben más tematikájú az évkönyv. Idén a kifejezettem magyar rendezvényekkel, az úgymond magyar nap jellegű eseményekkel foglalkozik. Bodó Barna az, aki szívügyének tekinti, és összefogja ezt a projektet, és mint a bemutatón elmondta, komoly adatgyűjtő, majd szerkesztői és tördelői munka eredménye “ez a szép könyv”. Amelyet egyébként rajta kívül Szabó Lilla és Széman Emese Rózsa szerkesztett, és 20 szerző írt. A könyv félezer itteni magyar rendezvényt említ, a nagyobbakról pedig külön írások szólnak. Váradról épp a Szent László Napokat mutatja be részletesen, amely napok egyik programpontja volt maga ez a kötetbemutató is, de kitér a Varadinumra is. Jelenleg egyébként még fejlődőben van az ilyen rendezvények itteni piaca: a leginkább mérvadó a a Kolozsvári Magyar Napok amelyről rövid ismertetőt hallhattunk a programigazgatótó, Szabó Lillától. E kincses városbeli rendezvényhez igyekszik felzárkózni a Szent László Napok is, amelynek egyik szervezője, és a kötet egyik szerzője, Mészáros Tímea ez utóbbi rendezvényt ismertette. Mint mondta, már sikerül erős márkanévvé emelni a Szent László Napokat, a magyarok kedvelt és ismert rendezvénye, a románság felé való nyitás viszont lassabban halad. Utóbbinak az a fő célja, hogy egyrészt megismertessék Szent László szerepét a város történetében azokkal, akik nem is hallottak róla, másrészt előmozdítsák a párbeszédet. A kötet három fejezetből áll: az első 17 a főbb rendezvényeket mutatja be, aztán másik 18 fesztivált ismertet a sajtóvisszhangok alapján, majd egy rendezvényjegyzék következik, sok régió “magyar napjaival”, de itt már például falunapok is szerepelnek.
Tárlat
A bemutató előtt, ugyancsak a várban, szintén a a Szent László Napok részeként nyílt meg a Molnár László József nagyváradi származású művész tárlata. A művész életművén kalauzolja át a látogatót a nagyváradi vár galériájában berendezett, Retrospektív című tárlat. A Pece-parti várost a nyolcvanas években elhagyott művésznek ez az első önálló kiállítása szülővárosában. Volt évfolyamtársa, Holló Barna váradi képzőművész hívta meg. Zatykó Gyula, a kulturális fesztivál főszervezője rövid felszólalásában azt emelte ki, hogy „a művészet híd és kapocs román barátainkkal”, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az elkövetkező évekre is az a Szent László Napok szervezőinek célkitűzése, hogy minél több váradi művészt mutassanak be.
A multikulturalitást pedig mi sem bizonyítja jobban, mint a tény, hogy a művészt és alkotásait Ramona Novicov műkritikus méltatta, aki magyarul is köszöntötte az érdeklődőket. Mint mindta, Molnár László József alkotásai magukon viselik a Kolozsvári iskola jegyeit, ugyanakkor hangsúlyosan megjelenik bennük a múlt század nyolcvanas éveinek a valósága. A kiállítás június 21–23. között 15 órától 18 óráig, június 24–26. között pedig 11-től 18 óráig látogatható.
Szeghalmi Örs
erdon.ro
2016. június 23.
Régi-új elnök, meglepetés-alelnök Hargita Megye Tanácsa élén
Borboly Csaba az elnöke, Barti Tihamér és Biró Barna Botond pedig az alelnöke Hargita Megye Tanácsának, miután az újonnan megalakult döntéshozó testület június 23-án, csütörtökön délután erről is szavazott, a tanácsosok eskütétele után.
Az újrázó tanácselnök szerint az új megyei tanácsban szavazatukkal a választók világos akarata érvényesült, a választók többségének bizalmát élvezik.
„Csík–Gyergyó– Udvarhely szolidaritáson alapuló együttműködését is folytatjuk. Meggyőződésem, hogy továbbra is képesek lesznek egymás javára lemondani, így tudunk megoldani nagy feladatokat” – mondta az újraválasztott tanácselnök, aki az első számú prioritásnak továbbra is a fiatalok szülőföldön maradását tartja, és rámutatott, hogy a szakoktatás ügye elmozdulni látszik.
A vezetőség megválasztása előtt az ülést a testület legidősebb és két legfiatalabb tagja: Brezovszky György Ádám, valamint Dajka Tünde és Kolumbán Dávid vezette. A vezetőség megválasztása után felszólalt Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke, Andrei Jean-Adrian prefektus, Tánczos Barna szenátor, Tamás József római katolikus segédpüspök, Kántor Csaba református püspökhelyettes, valamint Lőrinczi Lajos és Simó Sándor unitárius esperes.
Kelemen Hunor hangsúlyozta, hogy az RMDSZ a közösség együttműködésében, szolgálatában érdekelt, és arra törekszenek, hogy a biztonságot szavatolják az önkormányzatokban, a parlamenti képviselettel együttműködve, akárcsak a civilszervezetekkel, egyházakkal, dekoncentrált intézményekkel partnerségben. A szövetségi elnök szerint erős parlamenti képviseletre van szüksége Hargita megyének is.
Mint arról korábban beszámoltunk, az RMDSZ két helyet veszített a mandátumok mostani eloszlása szerint. Így a korábbi 21 helyett, mindössze 19 RMDSZ-es képviselő lesz a 31 tagú megyei önkormányzatban. A következő négy évre 19 RMDSZ-es, 4 MPP-s, 3 EMNP-s, 3 PSD-s, 2 PNL-s tanácsos alkotja a Hargita megyei önkormányzatot.
Székelyhon.ro
Borboly Csaba az elnöke, Barti Tihamér és Biró Barna Botond pedig az alelnöke Hargita Megye Tanácsának, miután az újonnan megalakult döntéshozó testület június 23-án, csütörtökön délután erről is szavazott, a tanácsosok eskütétele után.
Az újrázó tanácselnök szerint az új megyei tanácsban szavazatukkal a választók világos akarata érvényesült, a választók többségének bizalmát élvezik.
„Csík–Gyergyó– Udvarhely szolidaritáson alapuló együttműködését is folytatjuk. Meggyőződésem, hogy továbbra is képesek lesznek egymás javára lemondani, így tudunk megoldani nagy feladatokat” – mondta az újraválasztott tanácselnök, aki az első számú prioritásnak továbbra is a fiatalok szülőföldön maradását tartja, és rámutatott, hogy a szakoktatás ügye elmozdulni látszik.
A vezetőség megválasztása előtt az ülést a testület legidősebb és két legfiatalabb tagja: Brezovszky György Ádám, valamint Dajka Tünde és Kolumbán Dávid vezette. A vezetőség megválasztása után felszólalt Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke, Andrei Jean-Adrian prefektus, Tánczos Barna szenátor, Tamás József római katolikus segédpüspök, Kántor Csaba református püspökhelyettes, valamint Lőrinczi Lajos és Simó Sándor unitárius esperes.
Kelemen Hunor hangsúlyozta, hogy az RMDSZ a közösség együttműködésében, szolgálatában érdekelt, és arra törekszenek, hogy a biztonságot szavatolják az önkormányzatokban, a parlamenti képviselettel együttműködve, akárcsak a civilszervezetekkel, egyházakkal, dekoncentrált intézményekkel partnerségben. A szövetségi elnök szerint erős parlamenti képviseletre van szüksége Hargita megyének is.
Mint arról korábban beszámoltunk, az RMDSZ két helyet veszített a mandátumok mostani eloszlása szerint. Így a korábbi 21 helyett, mindössze 19 RMDSZ-es képviselő lesz a 31 tagú megyei önkormányzatban. A következő négy évre 19 RMDSZ-es, 4 MPP-s, 3 EMNP-s, 3 PSD-s, 2 PNL-s tanácsos alkotja a Hargita megyei önkormányzatot.
Székelyhon.ro
2016. június 24.
Nagyernyei Napok
A hét végén, június 25–26-án tartják a Nagyernyei Napokat. A negyedik nyári fesztivált a helyi önkormányzat és az RMDSZ szervezi. A kétnapos ünnepség szombaton délelőtt 10 órakor gyermekprogramokkal (sportversenyek, cseperedő gyerekfoglalkozás) kezdődik, 12-17 óra közt minifoci-bajnokságot tartanak. Lesznek kézműves-foglalkozások, fellépnek az Apafi Mihály általános iskola diákjai és vendégelőadók, Dj Andriss. Vasárnap a délelőtt 11 órai istentisztelet, illetve szentmise után bográcsozás lesz, majd gyermekeknek szerveznek ügyességi vetélkedőt, arcfestést. 17 órától a Mystery Band, a Blue Art zenekar, Ciprian Istrate és a Jakab Csaba&Band koncertezik.
Népújság (Marosvásárhely)
A hét végén, június 25–26-án tartják a Nagyernyei Napokat. A negyedik nyári fesztivált a helyi önkormányzat és az RMDSZ szervezi. A kétnapos ünnepség szombaton délelőtt 10 órakor gyermekprogramokkal (sportversenyek, cseperedő gyerekfoglalkozás) kezdődik, 12-17 óra közt minifoci-bajnokságot tartanak. Lesznek kézműves-foglalkozások, fellépnek az Apafi Mihály általános iskola diákjai és vendégelőadók, Dj Andriss. Vasárnap a délelőtt 11 órai istentisztelet, illetve szentmise után bográcsozás lesz, majd gyermekeknek szerveznek ügyességi vetélkedőt, arcfestést. 17 órától a Mystery Band, a Blue Art zenekar, Ciprian Istrate és a Jakab Csaba&Band koncertezik.
Népújság (Marosvásárhely)
2016. június 24.
Nyári hangversenysorozat a Farkas utcai templomban
A Kolozsvár-Belvárosi Református Egyházközség idén is megszervezi a Farkas utcai nyári hangversenysorozatot. A koncerteket szerda esténként 19 órától tartják a felújított Farkas utcai templomban. A rendezvénysorozat tíz koncerttel várja a klasszikus zene iránt érdeklődő közönséget.
A sorozat programja:
– június 29., orgonakoncert: Windhager-Geréd Erzsebet ( Bécs);
– július 6.: Transylvania Barokk Együttes (Kolozsvár; Bartha Mátyás – hegedű, Svájc, Majó Zoltán – furulya, Ciprian Câmpean – cselló, Erich Türk – csembaló) – A német késő barokk gyöngyszemei
Szabadság (Kolozsvár)
A Kolozsvár-Belvárosi Református Egyházközség idén is megszervezi a Farkas utcai nyári hangversenysorozatot. A koncerteket szerda esténként 19 órától tartják a felújított Farkas utcai templomban. A rendezvénysorozat tíz koncerttel várja a klasszikus zene iránt érdeklődő közönséget.
A sorozat programja:
– június 29., orgonakoncert: Windhager-Geréd Erzsebet ( Bécs);
– július 6.: Transylvania Barokk Együttes (Kolozsvár; Bartha Mátyás – hegedű, Svájc, Majó Zoltán – furulya, Ciprian Câmpean – cselló, Erich Türk – csembaló) – A német késő barokk gyöngyszemei
Szabadság (Kolozsvár)
2016. június 25.
Hencz Hilda : Magyar Bukarest 15. (Részletek)
Túlélés kisebbségként egy nemzeti egységállamban
A háború elvesztésével a magyar állam drámai változásokon ment keresztül. A legtöbb szenvedés az erdélyi magyaroknak jutott, de a következmények a Kárpátokon kívül élőkre is kihatottak. A regáti magyar közösséget évekig megfigyelték még a templomokban is, kezdetben elsősorban azért, hogy elfoghassák azokat, akik a háborúban románok ellen harcoltak. Azonosító irodákat nyitottak a román állampolgárok számára, az idegen állampolgárok vagyonát pedig elkobozták.
A magyarokkal legyőzött ellenségként bántak, akikben nem bízhatsz, akiket keményen meg kell büntetni, és akiket továbbra is a román Siguranţa megfigyelése alatt kell tartani; ezt tanúsítja számtalan, a belügyminisztérium archívumában őrzött besúgói jelentés is. Megfigyelték a kulturális vagy vallásos szervezetek működését, de a szabadidős tevékenységeket is, például az Andronache-erdei majálisokat, és nem riadtak vissza a levéltitok megsértésétől sem. A magyar követség bukaresti jelenléte csak fokozta a hivatalos szervek éberségét, több papot, orvost, mérnököt, ügyvédet a követség ügynökeként és irredentaként tartottak számon; a jelentéstevő ügynökök által megfogalmazott irredentizmus vádját sohasem támasztották alá a megvádolt tetteivel vagy bizonyíthatóan elhangzott beszédével.
A magyarok leghatásosabb büntetése az asszimiláció volt. A nyíltan magyarellenes és antiszemita Brătianu, akinek Erdély az erdélyiek nélkül kellett volna, ki is jelentette, hogy az egyetlen ,,európai megoldás a kisebbségek beolvasztása”. Az erőszakos románosítási politikát és a román kormányok visszaéléseit semleges elemzők is hangsúlyozták, például Hannah Pakula: „a románok, akik valaha a népesség elmagyarosítása miatt siránkoztak, most vadul románosítottak.... A liberálisok és szövetségeseik Averescu alatt a nacionalizmus és az agrár igazságszolgáltatás nevében kifosztották a magyarokat és a zsidókat...”
A magyarok a román beolvasztásási politikát létük elleni támadásként élték meg. A hivatalos népszámlálások alapján megállapítható, hogy az egyesülés óta eltelt több mint 90 év alatt, de már a két világháború közötti időszakban is a „román állam jelentősen hatékonyabb volt, mint a Magyar Korona” a kisebbségek beolvasztása és a lakosság homogenizálása tekintetében, jegyzi meg Salat Levente. A várakozásokkal ellentétben a kor kiadványai nagyon kevés információval szolgálnak a bukaresti magyarság két világháború közötti életéről. Lehet, hogy nagy részük az asszimilációt nem is drámaként élte meg. Bukarestbe munkát keresni jöttek, és Románia fővárosa amúgy sem volt, és nem is lesz sohasem a magyar kultúra és identitás szempontjából reprezentatív. Mivel az identitás megőrzésének alapintézményei hiányoztak, a bukaresti letelepedés tulajdonképpen az asszimiláció felvállalását is jelentette.
Korábbi korok fontos forrásai, az emlékiratok majdnem teljesen eltűntek ebből az időszakból. Csak Szemlér Ferenc nagyon szűkszavú feljegyzései és Nagy András orvos, Nagy Benedek egykori RMDSZ-képviselő édesapja jóval később közreadott, valamivel bőbeszédűbb emlékiratai maradtak fenn. Ezeket csak részben pótolják a két világháború közti idők tanúival készített in vivo interjúk, amelyek közül külön említésre méltóak a Rostás Zoltán által készített, és a nyolvanas évek során nagyrészt román nyelven publikált beszélgetések.
Ugyancsak a világháborúk közötti időszakban készült három útleírás. Időrendi sorrendben az első Németh László 1935-ben megjelent Magyarok Romániában című könyve. Németh László három fiatal budapesti írót és szociológust kísért el háromhetes tanulmányútra Nagyromániába, a Giurgiu– Konstanca–Eforie–Bukarest útvonalon, majd meglátogattak néhány erdélyi várost is. Kapcsolatba kerültek Dimitrie Gusti csapatával is, román és magyar értelmiségiekkel beszélgetve próbálták felmérni a hangulatot. Németh útikönyve nagy port kavart a sajtóban: a románok rejtett irredentizmussal vádolták, míg a budapesti sajtó románbérencnek nevezte, amiért bírálta az erdélyi magyar értelmiség letargiáját, dicsérte Gustit, és lenyűgözte őt a románok vitalitása és optimizmusa. A következő útleírás a kovásznai születésű és Budapestre kitelepedett Ignácz Rózsa (1909–1979) tollából jelent meg, címe is jelképes: Keleti magyarok nyomában. 1938–1940 között a szerző újrajárta neves elődei, Ürmösy és Jerney útvonalát, sorra látogatta a bukovinai, moldvai és dobrudzsai településeket, a Duna menti kikötővárosokat és Bukarestet; arra a következtetésre jutott, hogy már lehetetelenség gyökeresen megváltoztatni és helyrehozni a Kárpátokon kívüli magyarság sorsát.
Mikecs László második világháború küszöbén megjelent úti jegyzetei nagyon kevés hasznos információt tartalmaznak.
Az ebben a korszakban (1921–1941) megjelenő igen nagy számú magyar lap – mintegy 80 cím – kiábrándítóan keveset mond a bukaresti magyarokról. Habár a kisebbségi újságíróknak saját szövetségük volt, ennek tevékenységéről alig tudunk valamit. Az állambiztonsági szervek két 1926-os jegyzetéből értesülünk arról, hogy a New York Times romániai tudósítója, dr. Kovács Jenő lemondott a kisebbségi újságírók szakszervezetének (?) elnöki posztjáról; a besúgó szerint az új büntető törvénykönyv sajtóvétségek elleni előírásai kapcsán folytatott románellenes kampányt. Az újságírókat az is nyugtalanította, hogy a kormány be akarta vonni a kisebbségiek vasúti utazási engedélyét. Az 1930-as években az újságíró szövetség vezetőtanácsában volt Kakassy Endre és Farkas Aladár. A közíró, költő és fordító Kakassy Endre tíz évet élt Bukarestben, és két rövid életű lap, a Magyar Kurír (1931) és utódja, a Bukaresti Magyar Kurír (1931. november – 1932. február) szerkesztője volt. Említésre méltó a korszak lapjainak változatossága: volt munkássajtó, megjelentek felekezeti lapok, a politikai pártok kiadványai, de napvilágot láttak szórakoztató- és sportlapok is. Néhány kiadvány külön a malom-, fém-, textilipari vállalkozókat és nagykereskedőket vagy a kiadókat és nyomdákat célozta meg. Ez a tartalmi változatosság az információbőség hamis érzetét keltheti. A romániai magyar sajtó számbéli gyarapodása növelte a románság aggodalmát. Ezt a nyugtalanságot kívánta eloszlatni Kovács Jenő a Politika című, részben kétnyelvű lapban 1934. április 25-én megjelent cikkében, azzal a kijelentésével, hogy „nem mind arany, ami fénylik”. Valóban, a több tucatnyi, Bukarestben megjelent címnek jó negyede tiszavirág-életűnek bizonyult, és további tucat lapot csak egy szűk magyar neoprotestáns körnek címeztek.
Egy 1921-es sikertelen kísérlet után, 1930–1936 között megjelent egy napilap is, Bukaresti Lapok címmel, amely tulajdonképpen a Brassói Lapok bukaresti kiadása volt, és figyelme központjában nem a bukaresti magyarság állt.
A leghosszabb életű lap a két világháború között a református Egyházi Újság, amely az 1929–1941-es időszakban folyamatosan megjelent. Értékét elsősorban Nagy Sándor a romániai magyar diaszpóráról írt, folytatásban több év során 91 részben megjelent tanulmánya adja.
A munkáslapok, a szakszervezetek vagy neoprotestáns felekezetek lapjai bárhol megjelenhettek volna, s bár magyar nyelvűek voltak (habár lehettek két- vagy háromnyelvűek is), említést sem tettek a bukaresti magyarok életéről. A szerkesztőségek is vándoroltak Kolozsvár és Bukarest között. Például a Munkás, a Román Kommunista Párt lapja, mely 1923-tól jelent meg magyarul, Marx-, Engels-, Krupszkaja-, Henri Barbusse-cikkeket közölt, Gorkij műveit vagy Zinovjev felszólalásait, beszámolt a Szovjetunió kizsákmányolás alól felszabadult munkásainak életéről és a gyakori romániai sztrájkokról. A vasutasokról is alig tudunk meg valamit, habár ők alkották az egyik legfontosabb szakmai réteget, és nagyon sok magyar volt közöttük. Lapjukban, az 1930-ban csak néhány lapszámot megélt Vasutasok Lapjában, a Romániai Vasutas Szakszervezetek Országos Szövetségének kiadványában még csak meg sem említik a magyar vasutasok számára kötelező rendszeres nyelvvizsgákat. Csak egy lap tudósít 2000 magyar vasutas sikertelen románnyelv-vizsga miatti elbocsátásáról 1931-ben, közülük egyeseknek 20–25 év régisége is volt.
A bukaresti neoprotestáns felekezetek (adventista, baptista, Jehova tanúi) nagyon gyorsan szerveződtek a háború után; az 1930-as népszámlálás szerint 576 adventista, 566 baptista stb. volt a fővárosban, a nemzetiséget azonban nem tüntetik fel. Az adventistáknak saját templomuk és nyomdájuk volt, a baptistáknak pedig hat imaházuk. Egy 1940-es lakcím-évkönyvben megjelenik egy magyar baptista imaház a Plevnei út 29. szám alatt. Habár ezeknél a felekezetnél nincs jelentősége a nemzeti hovatartozásnak, 1922-től magyar nyelvű istentiszteleteket is tartottak.
A magyar sajtót szorosan felügyelte a cenzúra, gyakori volt egyes bekezdések törlése, lapszámok vagy akár lapok betiltása. Az állami levéltárban fennmaradt Áts József újságíró, a bukaresti A Róka című humoros képeslap szerkesztőjének megfigyelési dossziéja. A megfigyelés 1926-ban, pár hónappal a lap feltűnése után kezdődött, mivel „felforgató jellegű viccek jelennek meg az ország róvására”. Majdnem két év megfigyelés után egy Ştefan Miu nevű egyén egy jelentést állított össze, miszerint „állambiztonsági vagy az állam érdekei szempontjából jelentéktelen”. Mégis, mikor az 1928. február 5-i számban Áts megjelentette Mihály László Barna versét, a Búsul a székelyt: „Csíkországban nem dalolnak, sírnak a leányok. / Csíkországban elhervadtak mind a gyöngyvirágok. / Sír a lelkükbe’ a nóta, / Réges-rég volt a kikelet, hej mi lett azóta?” – az „elítélendő” vers fordítása is belekerül a jelentésbe. Nem tudjuk egyértelműen megállapítani, hogy az újságírót meghurcolták-e, de 1929. július 29-én a bukaresti szerkesztőség felfüggesztette tevékenységét, Áts pedig vállalkozásokba kezdett, több moziterem, köztük a Trianon mozi tulajdonosa lett. Ennek az „irredenta és rémhírkeltő elnémetesedett magyarnak” a hazafiságában nagyon kételkedtek a hatóságok, magyar származása és budapesti rokonaival levelezni merészelő magyar felesége miatt. Megtudhattuk, hogy a református parókia ideiglenes elnöke (azaz főgondnoka) lett az orvos Bakk távozása után, és „összedolgozik Hamar Béla pappal, az ismert irredentával, akit nemrég választottak meg a református közösség elnökévé”. Elrendelték megfigyelésüket. Olyan jelentés azonban, amely felróható cselekedetekről is szólna, nem került elő. Az utolsó, szigorúan titkos feljegyzés 1955-ből származik, pedig az újságírót már 1948-ban halottnak nyilvánították.
(folytatjuk) JÁNOS ANDRÁS fordítása
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Túlélés kisebbségként egy nemzeti egységállamban
A háború elvesztésével a magyar állam drámai változásokon ment keresztül. A legtöbb szenvedés az erdélyi magyaroknak jutott, de a következmények a Kárpátokon kívül élőkre is kihatottak. A regáti magyar közösséget évekig megfigyelték még a templomokban is, kezdetben elsősorban azért, hogy elfoghassák azokat, akik a háborúban románok ellen harcoltak. Azonosító irodákat nyitottak a román állampolgárok számára, az idegen állampolgárok vagyonát pedig elkobozták.
A magyarokkal legyőzött ellenségként bántak, akikben nem bízhatsz, akiket keményen meg kell büntetni, és akiket továbbra is a román Siguranţa megfigyelése alatt kell tartani; ezt tanúsítja számtalan, a belügyminisztérium archívumában őrzött besúgói jelentés is. Megfigyelték a kulturális vagy vallásos szervezetek működését, de a szabadidős tevékenységeket is, például az Andronache-erdei majálisokat, és nem riadtak vissza a levéltitok megsértésétől sem. A magyar követség bukaresti jelenléte csak fokozta a hivatalos szervek éberségét, több papot, orvost, mérnököt, ügyvédet a követség ügynökeként és irredentaként tartottak számon; a jelentéstevő ügynökök által megfogalmazott irredentizmus vádját sohasem támasztották alá a megvádolt tetteivel vagy bizonyíthatóan elhangzott beszédével.
A magyarok leghatásosabb büntetése az asszimiláció volt. A nyíltan magyarellenes és antiszemita Brătianu, akinek Erdély az erdélyiek nélkül kellett volna, ki is jelentette, hogy az egyetlen ,,európai megoldás a kisebbségek beolvasztása”. Az erőszakos románosítási politikát és a román kormányok visszaéléseit semleges elemzők is hangsúlyozták, például Hannah Pakula: „a románok, akik valaha a népesség elmagyarosítása miatt siránkoztak, most vadul románosítottak.... A liberálisok és szövetségeseik Averescu alatt a nacionalizmus és az agrár igazságszolgáltatás nevében kifosztották a magyarokat és a zsidókat...”
A magyarok a román beolvasztásási politikát létük elleni támadásként élték meg. A hivatalos népszámlálások alapján megállapítható, hogy az egyesülés óta eltelt több mint 90 év alatt, de már a két világháború közötti időszakban is a „román állam jelentősen hatékonyabb volt, mint a Magyar Korona” a kisebbségek beolvasztása és a lakosság homogenizálása tekintetében, jegyzi meg Salat Levente. A várakozásokkal ellentétben a kor kiadványai nagyon kevés információval szolgálnak a bukaresti magyarság két világháború közötti életéről. Lehet, hogy nagy részük az asszimilációt nem is drámaként élte meg. Bukarestbe munkát keresni jöttek, és Románia fővárosa amúgy sem volt, és nem is lesz sohasem a magyar kultúra és identitás szempontjából reprezentatív. Mivel az identitás megőrzésének alapintézményei hiányoztak, a bukaresti letelepedés tulajdonképpen az asszimiláció felvállalását is jelentette.
Korábbi korok fontos forrásai, az emlékiratok majdnem teljesen eltűntek ebből az időszakból. Csak Szemlér Ferenc nagyon szűkszavú feljegyzései és Nagy András orvos, Nagy Benedek egykori RMDSZ-képviselő édesapja jóval később közreadott, valamivel bőbeszédűbb emlékiratai maradtak fenn. Ezeket csak részben pótolják a két világháború közti idők tanúival készített in vivo interjúk, amelyek közül külön említésre méltóak a Rostás Zoltán által készített, és a nyolvanas évek során nagyrészt román nyelven publikált beszélgetések.
Ugyancsak a világháborúk közötti időszakban készült három útleírás. Időrendi sorrendben az első Németh László 1935-ben megjelent Magyarok Romániában című könyve. Németh László három fiatal budapesti írót és szociológust kísért el háromhetes tanulmányútra Nagyromániába, a Giurgiu– Konstanca–Eforie–Bukarest útvonalon, majd meglátogattak néhány erdélyi várost is. Kapcsolatba kerültek Dimitrie Gusti csapatával is, román és magyar értelmiségiekkel beszélgetve próbálták felmérni a hangulatot. Németh útikönyve nagy port kavart a sajtóban: a románok rejtett irredentizmussal vádolták, míg a budapesti sajtó románbérencnek nevezte, amiért bírálta az erdélyi magyar értelmiség letargiáját, dicsérte Gustit, és lenyűgözte őt a románok vitalitása és optimizmusa. A következő útleírás a kovásznai születésű és Budapestre kitelepedett Ignácz Rózsa (1909–1979) tollából jelent meg, címe is jelképes: Keleti magyarok nyomában. 1938–1940 között a szerző újrajárta neves elődei, Ürmösy és Jerney útvonalát, sorra látogatta a bukovinai, moldvai és dobrudzsai településeket, a Duna menti kikötővárosokat és Bukarestet; arra a következtetésre jutott, hogy már lehetetelenség gyökeresen megváltoztatni és helyrehozni a Kárpátokon kívüli magyarság sorsát.
Mikecs László második világháború küszöbén megjelent úti jegyzetei nagyon kevés hasznos információt tartalmaznak.
Az ebben a korszakban (1921–1941) megjelenő igen nagy számú magyar lap – mintegy 80 cím – kiábrándítóan keveset mond a bukaresti magyarokról. Habár a kisebbségi újságíróknak saját szövetségük volt, ennek tevékenységéről alig tudunk valamit. Az állambiztonsági szervek két 1926-os jegyzetéből értesülünk arról, hogy a New York Times romániai tudósítója, dr. Kovács Jenő lemondott a kisebbségi újságírók szakszervezetének (?) elnöki posztjáról; a besúgó szerint az új büntető törvénykönyv sajtóvétségek elleni előírásai kapcsán folytatott románellenes kampányt. Az újságírókat az is nyugtalanította, hogy a kormány be akarta vonni a kisebbségiek vasúti utazási engedélyét. Az 1930-as években az újságíró szövetség vezetőtanácsában volt Kakassy Endre és Farkas Aladár. A közíró, költő és fordító Kakassy Endre tíz évet élt Bukarestben, és két rövid életű lap, a Magyar Kurír (1931) és utódja, a Bukaresti Magyar Kurír (1931. november – 1932. február) szerkesztője volt. Említésre méltó a korszak lapjainak változatossága: volt munkássajtó, megjelentek felekezeti lapok, a politikai pártok kiadványai, de napvilágot láttak szórakoztató- és sportlapok is. Néhány kiadvány külön a malom-, fém-, textilipari vállalkozókat és nagykereskedőket vagy a kiadókat és nyomdákat célozta meg. Ez a tartalmi változatosság az információbőség hamis érzetét keltheti. A romániai magyar sajtó számbéli gyarapodása növelte a románság aggodalmát. Ezt a nyugtalanságot kívánta eloszlatni Kovács Jenő a Politika című, részben kétnyelvű lapban 1934. április 25-én megjelent cikkében, azzal a kijelentésével, hogy „nem mind arany, ami fénylik”. Valóban, a több tucatnyi, Bukarestben megjelent címnek jó negyede tiszavirág-életűnek bizonyult, és további tucat lapot csak egy szűk magyar neoprotestáns körnek címeztek.
Egy 1921-es sikertelen kísérlet után, 1930–1936 között megjelent egy napilap is, Bukaresti Lapok címmel, amely tulajdonképpen a Brassói Lapok bukaresti kiadása volt, és figyelme központjában nem a bukaresti magyarság állt.
A leghosszabb életű lap a két világháború között a református Egyházi Újság, amely az 1929–1941-es időszakban folyamatosan megjelent. Értékét elsősorban Nagy Sándor a romániai magyar diaszpóráról írt, folytatásban több év során 91 részben megjelent tanulmánya adja.
A munkáslapok, a szakszervezetek vagy neoprotestáns felekezetek lapjai bárhol megjelenhettek volna, s bár magyar nyelvűek voltak (habár lehettek két- vagy háromnyelvűek is), említést sem tettek a bukaresti magyarok életéről. A szerkesztőségek is vándoroltak Kolozsvár és Bukarest között. Például a Munkás, a Román Kommunista Párt lapja, mely 1923-tól jelent meg magyarul, Marx-, Engels-, Krupszkaja-, Henri Barbusse-cikkeket közölt, Gorkij műveit vagy Zinovjev felszólalásait, beszámolt a Szovjetunió kizsákmányolás alól felszabadult munkásainak életéről és a gyakori romániai sztrájkokról. A vasutasokról is alig tudunk meg valamit, habár ők alkották az egyik legfontosabb szakmai réteget, és nagyon sok magyar volt közöttük. Lapjukban, az 1930-ban csak néhány lapszámot megélt Vasutasok Lapjában, a Romániai Vasutas Szakszervezetek Országos Szövetségének kiadványában még csak meg sem említik a magyar vasutasok számára kötelező rendszeres nyelvvizsgákat. Csak egy lap tudósít 2000 magyar vasutas sikertelen románnyelv-vizsga miatti elbocsátásáról 1931-ben, közülük egyeseknek 20–25 év régisége is volt.
A bukaresti neoprotestáns felekezetek (adventista, baptista, Jehova tanúi) nagyon gyorsan szerveződtek a háború után; az 1930-as népszámlálás szerint 576 adventista, 566 baptista stb. volt a fővárosban, a nemzetiséget azonban nem tüntetik fel. Az adventistáknak saját templomuk és nyomdájuk volt, a baptistáknak pedig hat imaházuk. Egy 1940-es lakcím-évkönyvben megjelenik egy magyar baptista imaház a Plevnei út 29. szám alatt. Habár ezeknél a felekezetnél nincs jelentősége a nemzeti hovatartozásnak, 1922-től magyar nyelvű istentiszteleteket is tartottak.
A magyar sajtót szorosan felügyelte a cenzúra, gyakori volt egyes bekezdések törlése, lapszámok vagy akár lapok betiltása. Az állami levéltárban fennmaradt Áts József újságíró, a bukaresti A Róka című humoros képeslap szerkesztőjének megfigyelési dossziéja. A megfigyelés 1926-ban, pár hónappal a lap feltűnése után kezdődött, mivel „felforgató jellegű viccek jelennek meg az ország róvására”. Majdnem két év megfigyelés után egy Ştefan Miu nevű egyén egy jelentést állított össze, miszerint „állambiztonsági vagy az állam érdekei szempontjából jelentéktelen”. Mégis, mikor az 1928. február 5-i számban Áts megjelentette Mihály László Barna versét, a Búsul a székelyt: „Csíkországban nem dalolnak, sírnak a leányok. / Csíkországban elhervadtak mind a gyöngyvirágok. / Sír a lelkükbe’ a nóta, / Réges-rég volt a kikelet, hej mi lett azóta?” – az „elítélendő” vers fordítása is belekerül a jelentésbe. Nem tudjuk egyértelműen megállapítani, hogy az újságírót meghurcolták-e, de 1929. július 29-én a bukaresti szerkesztőség felfüggesztette tevékenységét, Áts pedig vállalkozásokba kezdett, több moziterem, köztük a Trianon mozi tulajdonosa lett. Ennek az „irredenta és rémhírkeltő elnémetesedett magyarnak” a hazafiságában nagyon kételkedtek a hatóságok, magyar származása és budapesti rokonaival levelezni merészelő magyar felesége miatt. Megtudhattuk, hogy a református parókia ideiglenes elnöke (azaz főgondnoka) lett az orvos Bakk távozása után, és „összedolgozik Hamar Béla pappal, az ismert irredentával, akit nemrég választottak meg a református közösség elnökévé”. Elrendelték megfigyelésüket. Olyan jelentés azonban, amely felróható cselekedetekről is szólna, nem került elő. Az utolsó, szigorúan titkos feljegyzés 1955-ből származik, pedig az újságírót már 1948-ban halottnak nyilvánították.
(folytatjuk) JÁNOS ANDRÁS fordítása
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. június 25.
Szalonpunk: új nevek, új hangok az erdélyi prózairodalomban
A vártnál jóval több, összesen harminc novella érkezett a Perspektíva diáklap és a Helikon irodalmi folyóirat által meghirdetett pályázatra, amely a Szalonpunk gyűjtőcímet kapta. A nyertes alkotásokat és szerzőiket péntek délután díjazták a kolozsvári Bulgakov irodalmi kávéházban.
A díjkiosztó házigazdái – Karácsonyi Zsolt, a Helikon főszerkesztője, Pakó Szilvia, a Perspektíva főszerkesztője és a zsűri képviseletében Horváth Benji költő – kiemelték: nehéz dolguk volt az ítészeknek, hisz sok igényes, jó szöveg született, volt, amelyik nyelvi szépségével, volt, amelyik a történet erejével vagy dramaturgiai felépítésével vonta magára a bírálók elismerését. Az első díjat végül Kádár Hanga érdemelte ki.
A Szalonpunk projekt kitalálója, Pakó Szilvia a Maszolnak elmondta: a 18-25 év közötti fiatalok számára kiírt pályázattal az volt a céljuk, hogy azok is csatlakozhassanak a kolozsvári irodalmi körökhöz, akik próbálkoznak írással, de még nem sikerült publikálniuk. Ehhez kérték a rangos irodalmi folyóirat partnerségét. A Helikon a pályázat hirdetésében is segített, és hasábjain meg is jelenteti majd rendre az első tíz helyezett novellát.
A merész szókapcsolat, amelynek égisze alatt a pályázat született – Szalonpunk – megfelelően tág teret adott az értelmezési, asszociálási lehetőségekhez: jóformán minden téma belefér. „Sokan inspirálódtak a saját gyerekkorukból, az eddig megtapasztalt dolgokból – mondta Pakó Szilvia – úgy tűnik, igaz a mondás, hogy az ember 20 éves koráig megtapasztal mindent, ami az íráshoz szükséges.”
A Szalonpunk novellapályázatot a Communitas Alapítvány támogatta, az első helyezett 300, a második 200, a harmadik 100 lejes pénzjutalomban is részesül, a Helikon honoráriumán kívül.
Íme az első tíz helyezett:
1.Kádár Hanga 2. Nagy Hilda 3. Hornyák Balázs 4. Solymár András 5. Szabó Attila 6. Jánosi Vivien 7. Bihari Csilla Rozália 8. Gáll Barnabás 9. Nagy Benjámin 10. Pataki Anett
T. Koós Imola
maszol.ro
A vártnál jóval több, összesen harminc novella érkezett a Perspektíva diáklap és a Helikon irodalmi folyóirat által meghirdetett pályázatra, amely a Szalonpunk gyűjtőcímet kapta. A nyertes alkotásokat és szerzőiket péntek délután díjazták a kolozsvári Bulgakov irodalmi kávéházban.
A díjkiosztó házigazdái – Karácsonyi Zsolt, a Helikon főszerkesztője, Pakó Szilvia, a Perspektíva főszerkesztője és a zsűri képviseletében Horváth Benji költő – kiemelték: nehéz dolguk volt az ítészeknek, hisz sok igényes, jó szöveg született, volt, amelyik nyelvi szépségével, volt, amelyik a történet erejével vagy dramaturgiai felépítésével vonta magára a bírálók elismerését. Az első díjat végül Kádár Hanga érdemelte ki.
A Szalonpunk projekt kitalálója, Pakó Szilvia a Maszolnak elmondta: a 18-25 év közötti fiatalok számára kiírt pályázattal az volt a céljuk, hogy azok is csatlakozhassanak a kolozsvári irodalmi körökhöz, akik próbálkoznak írással, de még nem sikerült publikálniuk. Ehhez kérték a rangos irodalmi folyóirat partnerségét. A Helikon a pályázat hirdetésében is segített, és hasábjain meg is jelenteti majd rendre az első tíz helyezett novellát.
A merész szókapcsolat, amelynek égisze alatt a pályázat született – Szalonpunk – megfelelően tág teret adott az értelmezési, asszociálási lehetőségekhez: jóformán minden téma belefér. „Sokan inspirálódtak a saját gyerekkorukból, az eddig megtapasztalt dolgokból – mondta Pakó Szilvia – úgy tűnik, igaz a mondás, hogy az ember 20 éves koráig megtapasztal mindent, ami az íráshoz szükséges.”
A Szalonpunk novellapályázatot a Communitas Alapítvány támogatta, az első helyezett 300, a második 200, a harmadik 100 lejes pénzjutalomban is részesül, a Helikon honoráriumán kívül.
Íme az első tíz helyezett:
1.Kádár Hanga 2. Nagy Hilda 3. Hornyák Balázs 4. Solymár András 5. Szabó Attila 6. Jánosi Vivien 7. Bihari Csilla Rozália 8. Gáll Barnabás 9. Nagy Benjámin 10. Pataki Anett
T. Koós Imola
maszol.ro