Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2016. október 27.
1956-as emléktáblát avattak a Sapientia marosvásárhelyi karán
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc erdélyi hőseinek emlékét immáron nemcsak a szívek őrzik, hanem emléktáblán is tisztelegnek előttük Marosvásárhelyen: Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának szervezésében a Sapientián csütörtök délben leplezték le a plakettet, és nyílt tárlat az emlékezés jegyében.
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából szervezett konferenciát Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karán csütörtökön. A rendezvényen Horváth Miklós, Tófalvi Zoltán, Benkő Levente és Pál-Antal Sándor tartott előadást, rávilágítva a korabeli nemzetközi, magyarországi, romániai és erdélyi politikai, gazdasági, földrajzi és etnikai helyzetre, illetve az 1956. október 23–25-ei események visszhangjaira, a megtorlásokra.
Az előadások után a Sapientia koronkai kampuszának előcsarnokában emléktáblát avattak az 1956-os forradalom és szabadságharc erdélyi hőseinek emlékére, közméltóságok, hivatalosságok és diákok, valamint mintegy harminc egykori forradalmár és politikai elítélt jelenlétében. A Himnusz eléneklése után utóbbiak nevében Maros megyéből Kelemen Kálmán, Hargita megyéből Szilágyi Árpád, Kovászna megyéből pedig Török Zoltán szólalt fel, a magyarságuk büszke vállalására biztatva a fiatalokat.
Magyarország csíkszeredai főkonzulja, Zsigmond Barna Pál szerint 1956-ban az elnyomott magyarok „kizökkentették az idő járását”, és az egész világnak üzenték, hogy „a mánál fontosabb a holnap”. Elmondta, az akkor már egy évtizede uralkodó kommunista rezsim álszent módon a humanizmust, az egyenlőséget, az igazságot harsogta, miközben módszerei, berendezkedése és tettei ennek a szöges ellentétét jelentették. Ezek közül pedig a hazugsággal való szembenállás volt a forradalom fő kiváltó oka, mert azzal, hogy „kimondtuk az igazságot, ezzel visszanyertük a méltóságunkat”. Rávilágított, hogy hatvan évvel ezelőtt a magyarok hiába várták a nyugati államok támogatását, mert „hamar kiderült, hogy csak magunkra támaszkodhatunk”, a „szabadság legnagyobb ajándéka, ha saját sorsunkat akarjuk és tudjuk irányítani”, és mindez napjainkban is érvényes, amikor szépen hangzó szavakkal hitegetnek. „A kifinomult megtévesztés korát éljük, amikor az igazság kimondása forradalmi tettnek számít” – fogalmazott Zsigmond Barna Pál.
Novák Zoltán történész, az RMDSZ Maros megyei szenátorjelölti listavezetője „politikai földrengésnek” nevezte az 1956-os forradalmat és szabadságharcot, amelynek „epicentruma Budapesten volt, de a Kreml és Washington is érezte” a magyarság szabadságvágyának és tenni akarásának erejét. A teljes magyar nép feleszmélését és együttérzését jelentő eseménysorozat emlékét őrző plakettet Oláh Dénes római katolikus, Les Zoltán református és Nagy László unitárius lelkész áldotta meg, a három székelyföldi megye volt politikai foglyok szervezeteinek vezetői, Zsigmond Barna Pál, Dávid László rektor és Kelemen András dékán leplezte le. Az emléktáblára vésett „A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem” Bibó István-idézet jegyében Horváth Miklós hadtörténész nyitotta meg A magyar szabadság éve című kiállítást.
Gáspár Botond Székelyhon.ro
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc erdélyi hőseinek emlékét immáron nemcsak a szívek őrzik, hanem emléktáblán is tisztelegnek előttük Marosvásárhelyen: Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának szervezésében a Sapientián csütörtök délben leplezték le a plakettet, és nyílt tárlat az emlékezés jegyében.
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából szervezett konferenciát Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karán csütörtökön. A rendezvényen Horváth Miklós, Tófalvi Zoltán, Benkő Levente és Pál-Antal Sándor tartott előadást, rávilágítva a korabeli nemzetközi, magyarországi, romániai és erdélyi politikai, gazdasági, földrajzi és etnikai helyzetre, illetve az 1956. október 23–25-ei események visszhangjaira, a megtorlásokra.
Az előadások után a Sapientia koronkai kampuszának előcsarnokában emléktáblát avattak az 1956-os forradalom és szabadságharc erdélyi hőseinek emlékére, közméltóságok, hivatalosságok és diákok, valamint mintegy harminc egykori forradalmár és politikai elítélt jelenlétében. A Himnusz eléneklése után utóbbiak nevében Maros megyéből Kelemen Kálmán, Hargita megyéből Szilágyi Árpád, Kovászna megyéből pedig Török Zoltán szólalt fel, a magyarságuk büszke vállalására biztatva a fiatalokat.
Magyarország csíkszeredai főkonzulja, Zsigmond Barna Pál szerint 1956-ban az elnyomott magyarok „kizökkentették az idő járását”, és az egész világnak üzenték, hogy „a mánál fontosabb a holnap”. Elmondta, az akkor már egy évtizede uralkodó kommunista rezsim álszent módon a humanizmust, az egyenlőséget, az igazságot harsogta, miközben módszerei, berendezkedése és tettei ennek a szöges ellentétét jelentették. Ezek közül pedig a hazugsággal való szembenállás volt a forradalom fő kiváltó oka, mert azzal, hogy „kimondtuk az igazságot, ezzel visszanyertük a méltóságunkat”. Rávilágított, hogy hatvan évvel ezelőtt a magyarok hiába várták a nyugati államok támogatását, mert „hamar kiderült, hogy csak magunkra támaszkodhatunk”, a „szabadság legnagyobb ajándéka, ha saját sorsunkat akarjuk és tudjuk irányítani”, és mindez napjainkban is érvényes, amikor szépen hangzó szavakkal hitegetnek. „A kifinomult megtévesztés korát éljük, amikor az igazság kimondása forradalmi tettnek számít” – fogalmazott Zsigmond Barna Pál.
Novák Zoltán történész, az RMDSZ Maros megyei szenátorjelölti listavezetője „politikai földrengésnek” nevezte az 1956-os forradalmat és szabadságharcot, amelynek „epicentruma Budapesten volt, de a Kreml és Washington is érezte” a magyarság szabadságvágyának és tenni akarásának erejét. A teljes magyar nép feleszmélését és együttérzését jelentő eseménysorozat emlékét őrző plakettet Oláh Dénes római katolikus, Les Zoltán református és Nagy László unitárius lelkész áldotta meg, a három székelyföldi megye volt politikai foglyok szervezeteinek vezetői, Zsigmond Barna Pál, Dávid László rektor és Kelemen András dékán leplezte le. Az emléktáblára vésett „A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem” Bibó István-idézet jegyében Horváth Miklós hadtörténész nyitotta meg A magyar szabadság éve című kiállítást.
Gáspár Botond Székelyhon.ro
2016. október 29.
Bernády György mindenkié
Vásárhelyiek ünnepe
Bernády György emlékének ápolói, üzenetének továbbvivői gyülekeztek péntek délelőtt a marosvásárhelyi református temetőben a városépítő polgármester nyughelyénél.
A Bernády Napok hagyományos mozzanatának számító koszorúzáson a szervező Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány és a város életében fontos szerepet játszó civil szervezetek, egyesületek mellett évről évre diákcsapatok is részt vesznek. Idén a Bolyai líceumból, a Református Kollégiumból és a Dr. Bernády György Általános Iskolából érkezett gyermekek vettek részt az ünnepi momentumon, amelyet dr. Zsigmond Barna Pál, Magyarország Csíkszeredai Konzulátusának főkonzulja is megtisztelt jelenlétével.
Az egybegyűlteket Borbély László, a hajdani polgármester nevét viselő alapítvány elnöke köszöntötte.
– Ez mindig egy olyan pillanat, amikor elgondolkozhatunk azon, mi végre vagyunk ezen a világon, mi a teendőnk – mondta Borbély László, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy a 19. alkalommal zajló rendezvénysorozat egyik legfontosabb célkitűzése átadni az új nemzedékeknek a Bernády-féle üzenetet, ezért is annyira örvendetes, hogy fiatalok is részt vesznek a polgármester emléke előtt tisztelgő rendezvényeken. A jelenlevők közösen mondták el a Miatyánkot, majd elkezdődött a koszorúzás.
Az ünnepség a továbbiakban a Bernády-szobornál folytatódott.
– Büszkék lehetünk arra, amit sok száz éve felépített ez a közösség. Fontos, hogy fel tudjuk mutatni ezeket az értékeket – hallhattuk a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány elnökétől az 1994 októberében felavatott szobornál.
– Talán csak a könyves-gyertyás tüntetésen láthattunk akkora tömeget Vásárhelyen, mint a szobor avatásánál – idézte fel Borbély László a 22 évvel ezelőtti pillanatot, amelyre – az ünnepségen ezúttal is részt vett – Balogh József (Cubi) öntőmester nélkül nem kerülhetett volna sor.
Balogh Cubi több száz kiló bronzból öntötte Bernády György szobrát. Az emberek kis szobrocskáikat ajánlották fel a cél érdekében – tette hozzá Borbély László, majd azt is elárulta, hogy számára ez a legkedvesebb szobor Marosvásárhelyen.
Az alapítvány elnöke a Bernády Napok csütörtöki nyitómozzanatára, a premiernek számító sportvetélkedőre is kitért, amely nemcsak tematikájában, forgatókönyvében számított újdonságnak, hanem abban is, hogy román diákok is részt vettek benne.
– Bernády szerette a sportot, az ő idejében már volt teniszélet Vásárhelyen, futballoztak. Ezért is jó, hogy sor kerülhetett erre a sportdélutánra. Az első díjat egy vegyes, magyar és román gyermekekből álló csapat vitte el. Ez is jelzi, hogy Bernády nemcsak a magyaroké, Bernády mindenkié. Jó lenne, ha ezt a jelenlegi városvezetés is megértené, és nem az ünnepség előtt egy nappal helyezné el koszorúját a szobornál – hangsúlyozta Borbély László.
Sportdélután Bernády szellemében
A Szász Albert Sportlíceum tornatermében csütörtök délután zajlott rendhagyó diákvetélkedő főszervezői Vita Csaba, a Pedagógiai Líceum tanára és – a Bernády Napok vetélkedőjéért évről évre felelő – Simon György magyar szakos tanár voltak, munkájukat további 20 személy segítette. A versenyre 12 öttagú, egy-egy pótjátékossal is rendelkező csapat nevezett be, tudásukat, ügyességüket kétszáz szurkoló követte.
Az elméleti próbák során egyebek mellett arra kellett válaszolniuk a versenyzőknek, hogy melyik sportegyesület alakult Bernády polgármestersége idején, és melyik utcában volt az egykori Tornakert. A gyakorlati próbák alatt minifociban és kosárlabdában mérték össze erejüket a játékosok.
Nagy Székely Ildikó Népújság (Marosvásárhely)
Vásárhelyiek ünnepe
Bernády György emlékének ápolói, üzenetének továbbvivői gyülekeztek péntek délelőtt a marosvásárhelyi református temetőben a városépítő polgármester nyughelyénél.
A Bernády Napok hagyományos mozzanatának számító koszorúzáson a szervező Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány és a város életében fontos szerepet játszó civil szervezetek, egyesületek mellett évről évre diákcsapatok is részt vesznek. Idén a Bolyai líceumból, a Református Kollégiumból és a Dr. Bernády György Általános Iskolából érkezett gyermekek vettek részt az ünnepi momentumon, amelyet dr. Zsigmond Barna Pál, Magyarország Csíkszeredai Konzulátusának főkonzulja is megtisztelt jelenlétével.
Az egybegyűlteket Borbély László, a hajdani polgármester nevét viselő alapítvány elnöke köszöntötte.
– Ez mindig egy olyan pillanat, amikor elgondolkozhatunk azon, mi végre vagyunk ezen a világon, mi a teendőnk – mondta Borbély László, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy a 19. alkalommal zajló rendezvénysorozat egyik legfontosabb célkitűzése átadni az új nemzedékeknek a Bernády-féle üzenetet, ezért is annyira örvendetes, hogy fiatalok is részt vesznek a polgármester emléke előtt tisztelgő rendezvényeken. A jelenlevők közösen mondták el a Miatyánkot, majd elkezdődött a koszorúzás.
Az ünnepség a továbbiakban a Bernády-szobornál folytatódott.
– Büszkék lehetünk arra, amit sok száz éve felépített ez a közösség. Fontos, hogy fel tudjuk mutatni ezeket az értékeket – hallhattuk a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány elnökétől az 1994 októberében felavatott szobornál.
– Talán csak a könyves-gyertyás tüntetésen láthattunk akkora tömeget Vásárhelyen, mint a szobor avatásánál – idézte fel Borbély László a 22 évvel ezelőtti pillanatot, amelyre – az ünnepségen ezúttal is részt vett – Balogh József (Cubi) öntőmester nélkül nem kerülhetett volna sor.
Balogh Cubi több száz kiló bronzból öntötte Bernády György szobrát. Az emberek kis szobrocskáikat ajánlották fel a cél érdekében – tette hozzá Borbély László, majd azt is elárulta, hogy számára ez a legkedvesebb szobor Marosvásárhelyen.
Az alapítvány elnöke a Bernády Napok csütörtöki nyitómozzanatára, a premiernek számító sportvetélkedőre is kitért, amely nemcsak tematikájában, forgatókönyvében számított újdonságnak, hanem abban is, hogy román diákok is részt vettek benne.
– Bernády szerette a sportot, az ő idejében már volt teniszélet Vásárhelyen, futballoztak. Ezért is jó, hogy sor kerülhetett erre a sportdélutánra. Az első díjat egy vegyes, magyar és román gyermekekből álló csapat vitte el. Ez is jelzi, hogy Bernády nemcsak a magyaroké, Bernády mindenkié. Jó lenne, ha ezt a jelenlegi városvezetés is megértené, és nem az ünnepség előtt egy nappal helyezné el koszorúját a szobornál – hangsúlyozta Borbély László.
Sportdélután Bernády szellemében
A Szász Albert Sportlíceum tornatermében csütörtök délután zajlott rendhagyó diákvetélkedő főszervezői Vita Csaba, a Pedagógiai Líceum tanára és – a Bernády Napok vetélkedőjéért évről évre felelő – Simon György magyar szakos tanár voltak, munkájukat további 20 személy segítette. A versenyre 12 öttagú, egy-egy pótjátékossal is rendelkező csapat nevezett be, tudásukat, ügyességüket kétszáz szurkoló követte.
Az elméleti próbák során egyebek mellett arra kellett válaszolniuk a versenyzőknek, hogy melyik sportegyesület alakult Bernády polgármestersége idején, és melyik utcában volt az egykori Tornakert. A gyakorlati próbák alatt minifociban és kosárlabdában mérték össze erejüket a játékosok.
Nagy Székely Ildikó Népújság (Marosvásárhely)
2016. november 1.
1956-os emlékrendezvény a Sapientián
Azok a pesti és erdélyi srácok!...
Október 27-én, csütörtökön a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karán az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmával szervezett konferenciát Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A rendezvény első részében a történelmi időszakot kutatók előadásain keresztül a résztvevők betekintést nyerhettek a forradalom magyarországi, erdélyi és marosvásárhelyi eseményeibe, majd szó esett az ezt követő megtorlásokról, politikai-társadalmi következményeiről. Az egyetem előcsarnokában emléktáblát avattak, és kiállítás is nyílt, 20 pannón a forradalom eseményeit vázolták fel.
Az egyetem nagy előadótermében a konferenciát a szervezők nevében Lukács Bence, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának konzulja nyitotta meg, majd a házigazdák nevében dr. Dávid László rektor olvasta fel köszöntőjét. Beszédében választ kaptunk arra, hogy miért választották a szervezők az 1956-os megemlékező eseménysorozat egyik kiemelkedő rendezvényének helyszínéül a fiatal erdélyi magyar egyetemet. Elmondta: az 1956-os esemény közvetlen következménye volt az erdélyi magyar egyetem, a Bolyai Tudományegyetem megszüntetése. A Sapientia EMTE létrejöttének a célja is az volt, hogy némiképpen orvosolja ezt a fél évszázados döntést, és önálló lehetőséget biztosítson az erdélyi magyar értelmiségiek képzésére. A másik ok pedig az, hogy szeretnék, ha a mai fiatalokban is tudatosulna, hogy mit vittek véghez 1956 októberében a magyarországi fiatalok, miként csatlakoztak a forradalom szellemiségéhez az erdélyi magyarok, és milyen következményei voltak egy olyan egyszerű, szimbolikus gesztusnak, mint az 1956. október 26-i kolozsvári Házsongárdi temetőbeli sírtisztítás, amikor az egyetemisták halottak napja előtt jeles magyar értelmiségiek emlékhelyeit takarították meg és ezért kirakatper áldozati lettek. A hősök példája követendő, emléküknek nemcsak rendezvényeinken, hanem mindennapi tetteinkben is adózhatunk – mondta többek között a rektor.
Első előadóként Horváth Miklós professzor, hadtörténész arról a nemzetközi geopolitikai helyzetről beszélt, amely kiváltotta az elégedetlenséget, ugyanakkor rávilágított arra, hogy az 1947-es békeszerződésben, majd a Varsói szerződésben leszögezettek miatt esély sem volt arra, hogy a második világháború alatt már kettéosztott Európában a nyugati államok beavatkozzanak a szovjet érdekszférába került országok sorsába.
A Szovjetunió totális háborút viselt a magyar nép ellen – mondta a professzor –, mert, amint utólag az okiratokból kiderült, parancs volt arra, hogy kíméletlenül irtsák ki az ellenállókat. S tették mindezt annak ellenére, hogy a nemzetközi szerződések értelmében a szovjet csapatoknak nem volt jogi alapja arra, hogy állomásozzanak Magyarországon és beavatkozzanak a belügybe. A magyarországi meg- mozdulásoknak előzményei is voltak. 1953-ban a berlini munkások tüntettek a kommunizmus ellen. A tiltakozást azonnal elfojtották és másfél hónapig katonai szükségállapot uralkodott az országban. Ekkor készül el az a hadműveleti terv Magyarországon, amelynek alapján elfoglalják Budapestet és biztosítják az ország nyugati határát egy esetleges intervenció ellen. 1956. június 2-án a lengyelországi Poznanban felkelés tör ki a szovjet hatalom ellen. Ezt is vérbe fojtják. 78 halottja és mintegy 500 sebesültje van a karhatalmi intézkedéseknek, szeptembertől pedig megkezdődnek a szervezők koncepciós perei. Ugyanakkor engedményeket is tesznek. Tulajdonképpen 1956. október 23-án a budapesti Bem térre vonulók a lengyelországi változások iránti szolidaritásukat fejezik ki. Ezt követően a Petőfi térre mennek a tüntetők, majd ledöntik Sztálin szobrát. 23-án este megindul a már említett Hullám fedőnevű hadművelet. Délután 4 órakor Debrecenben már rálőnek a tiltakozókra, Budapesten este 9 órakor a Magyar Rádió előtt használnak fegyvert a tüntetők ellen. Politikai válság alakul ki, október 23. és 25. között a tiltakozás az idegen hatalom elleni szabadságharccá alakul át, mivel Zsukov marsall elrendelte, hogy Kárpátaljáról két, Romániából pedig egy hadosztály vonuljon be Magyarországra. Október 28-án győz a forradalom, engedményeket tesz a magyar kormány is, felszámolják a tanácsrendszert, az új vezetőtestületekben a forradalmi bizottságok is részt vesznek, sajtószabadságot hirdetnek és megszűnik az egypártrendszer. Mi több, a professzor tudomása szerint október 30-án a szovjetek azt is fontolgatják, hogy kiengedik Magyarországot a befolyási övezetükből. Aztán másként döntenek, október 31-én újabb támadást rendelnek el, ezúttal 17 hadosztály jön be Magyarországra, és brutálisan elfojtják a forradalmat. A számadatok szerint mintegy 2500 – 3000 személy hal meg, 20.000-en megsebesülnek. 25 ezer embert ítélnek el, a 350 halálos ítéletből 229-et végre is hajtanak – hallhattuk többek között az esemény-összefoglalóból.
Tófalvi Zoltán az 1956-os forradalom erdélyi vonatkozásait kutatja több mint egy évtizede. Előadásában többek között kifejtette, hogy Gheorghe Gheorghiu Dej által vezetett román kommunista hatalom a forradalom hírére azonnal intézkedik. 1956. október 24-én 13 órától gyűlésezik a politikai büró, és azokban a tartományokba, ahol a kisebbségek döntő többségben laknak, "teljhatalmú" küldötteket neveznek ki, akiknek feladatuk mindennemű, a rendszert veszélyeztető szolidaritás, megmozdulás elfojtása. Tulajdonképpen az 1956-os forradalom kiváló ürügyet szolgáltatott a belső ellenzékkel (főként a romániai magyar értelmiségiekkel) való leszámolásra, akik közül 2500-at tartóztatnak le és ítélnek el. Az erdélyi magyar diákság eszmei szolidaritást vállal.
Már 1956. október 4-én megalakul az EMISZ (Erdélyi Magyar Ifjúsági Szervezet), amely a fiatalok közképviseletét vállalta fel. Október 24-én létrejön a diákszövetség is Kolozsváron, Mátyás király szülőházában, ahol forradalmi hangulat alakul ki. A házsongárdi "akció" mellett számos olyan rendezvény (március 15-i koszorúzás Sepsiszentgyörgyön) vagy kezdeményezés volt, amely, ha burkoltan is, de szolidarizál a magyarországi eseményekkel. Ezeket kegyetlenül felszámolja a Securitate, és sokan koholt vádakkal éveket ülnek a legkegyetlenebb börtönökben. Tófalvi Zoltán büszkén adta tudtára a hallgatóságnak, hogy a magyar forradalom áldozatai között nyolc erdélyi magyar is van, akiket kivégeztek, többek között Dudás József, Szabó János, Pongrácz Gergely.
Benkő Levente újságíró, történész Erdélyi srácok címmel összeállított előadásával folytatta a Tófalvi Zoltán gondolatait. Egy megrázó idézettel kezdte bemutatóját. Kutatásai során megtalálta Mihai Nedelcu, a kolozsvári Securitate parancsnokának utasítását, miszerint az volt a céljuk, hogy "minél több embert küldjenek kényszermunkára a Duna-csatornához". Ennek ellenére a Székely Ifjak Társasága 1956-ban megkoszorúzza Sepsiszentgyörgy főterén az 1848-as hősök emlékoszlopát. S ha akkor sikerül is megúszniuk, egy év múlva, 1957. március 15-én letartóztatják a csoportot, és egyenként 8–18 év közötti börtönbüntetésre ítélik a résztvevőket. Jó volt hallani, hogy Temesváron 1956. október 30-án több ezren szolidarizáltak a magyar forradalommal. 3000, nagyrészt diákot tartóztatnak le, az elítéltek között egyaránt vannak magyarok, románok és svábok. Azok, akik ilyenkor csoportosan vagy akár külön- külön is tettek valamit, tulajdonképpen egy emberként fordultak szembe a diktatúrával, igazolva azt, hogy a szabadságvágyat nem lehet kordában tartani – mondta Benkő Levente.
Pál Antal Sándor nyugalmazott főlevéltáros a marosvásárhelyi eseményekre reflektált. Többek között elmondta, a Maros Magyar Autonóm Tartományban működő Securitate által meghurcolt személyek nyilvántartásából kiderült, hogy az akkori 58.000 létszámú városból (a lakosság 74%-a magyar, a többi román és más nemzetiségű volt) 117 személyt tartóztattak le az 56-os események ürügyén, ebből 67 magyar, 57 román anyanyelvű volt. Az utóbbiakat nemcsak a magyar forradalom miatt, hanem mert a kommunista rendszer ellen emeltek hangot. Érdekes volt hallani, hogy ebben az időszakban Marosvásárhelyen létrehozták a Nemzeti Felszabadító Bizottságot, amelyet Ioan Faliboga tanító kezdeményezett, s amelynek célja Erdély függetlenségének kivívása és egy Svájchoz hasonló konföderációs államforma kialakítása volt. A vezetőtanácsban két magyar is tevékenykedett: Frunda Károly és Miholcsa Gyula. A Securitate azonban felszámolta a szerveződést, és vezetőit meghurcolták. Az 56-os októberi események ideje alatt a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetbe érkezik Fazakas János, a politikai büró delegátusa, aki "próbálta lebeszélni a diákokat a várható incidensekkel járó akciókról". A diákok mégis felvonulást szerveztek, átadták követeléseiket az egyetem vezetőségének. Ezt követően három diákot azonnal kizártak. 1957 folyamán átvizsgálják az egyetemet pártideológiai szempontok szerint, és még 1958-ban is kizártak diákokat azzal az ürüggyel, hogy nem megbízhatóak. Megállapítják, hogy a 960 egyetemistából 200 "provokatív módon viselkedett" – mondta többek között Pál-Antal Sándor, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a részletes eseményeket lapunk hasábjain is elolvashatják az érdeklődők.
A konferenciát követően az egyetem aulájában Bibó István-idézettel ("A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem") feliratozott emléktáblát avattak. Ezt megelőzően a volt politikai foglyok Maros, Hargita és Kovászna megyei szervezetének nevében Kelemen Kálmán, Szilágyi Árpád és Török Zoltán tolmácsolták 1956 üzenetét a mai fiataloknak.
Dr. Zsigmond Barna Pál, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának főkonzulja felszólalásában elmondta, hogy az 1956-os forradalom tulajdonképpen leleplezte azt a hazug rendszert, amely egyenlőséget, humanizmust ígért, de elnyomást, meghurcoltatást és önkényuralmat jelentett. A magyar nép a sorsát a kezébe vette. A szabadság azt jelenti, hogy tudjuk és akarjuk irányítani a saját életünket – mondta a konzul, majd a mai aktuálpolitikai helyzetre utalva hangsúlyozta, ma is kifinomult módszerekkel tévesztik meg a polgárokat, próbálnak befolyást gyakorolni a nagyhatalmak. Az 56-os szellemiség azt is jelenti, hogy nem adjuk fel értékeinket, közösen ki kell állni ezek mellett és megvédeni bármilyen más érdekkel szemben – jegyezhettük le többek között a főkonzul üzenetét.
Novák Zoltán Csaba, az RMDSZ szenátorjelöltje szerint a magyar forradalom megrendítette a "vasfüggönyt". Az együttérzés fontosságát hangsúlyozta, hiszen ez a szolidaritás döntötte meg a későbbiekben a rendszert. Továbbra is szükség van a magyar közösség összefogására, hiszen kulturális, oktatási téren még van tennivaló.
A református, unitárius és a katolikus egyház nevében Less Zoltán, Nagy László és Oláh Dénes áldották meg az emléktáblát, majd a leleplezést követően Horváth Miklós röviden ismertette annak az aulában felállított 20 tablónak a tartalmát, amelyek bemutatják az 1956-os eseményeket, a hősöket és a megtorlásban részt vett "felelősöket" is.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)
Azok a pesti és erdélyi srácok!...
Október 27-én, csütörtökön a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karán az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmával szervezett konferenciát Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A rendezvény első részében a történelmi időszakot kutatók előadásain keresztül a résztvevők betekintést nyerhettek a forradalom magyarországi, erdélyi és marosvásárhelyi eseményeibe, majd szó esett az ezt követő megtorlásokról, politikai-társadalmi következményeiről. Az egyetem előcsarnokában emléktáblát avattak, és kiállítás is nyílt, 20 pannón a forradalom eseményeit vázolták fel.
Az egyetem nagy előadótermében a konferenciát a szervezők nevében Lukács Bence, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának konzulja nyitotta meg, majd a házigazdák nevében dr. Dávid László rektor olvasta fel köszöntőjét. Beszédében választ kaptunk arra, hogy miért választották a szervezők az 1956-os megemlékező eseménysorozat egyik kiemelkedő rendezvényének helyszínéül a fiatal erdélyi magyar egyetemet. Elmondta: az 1956-os esemény közvetlen következménye volt az erdélyi magyar egyetem, a Bolyai Tudományegyetem megszüntetése. A Sapientia EMTE létrejöttének a célja is az volt, hogy némiképpen orvosolja ezt a fél évszázados döntést, és önálló lehetőséget biztosítson az erdélyi magyar értelmiségiek képzésére. A másik ok pedig az, hogy szeretnék, ha a mai fiatalokban is tudatosulna, hogy mit vittek véghez 1956 októberében a magyarországi fiatalok, miként csatlakoztak a forradalom szellemiségéhez az erdélyi magyarok, és milyen következményei voltak egy olyan egyszerű, szimbolikus gesztusnak, mint az 1956. október 26-i kolozsvári Házsongárdi temetőbeli sírtisztítás, amikor az egyetemisták halottak napja előtt jeles magyar értelmiségiek emlékhelyeit takarították meg és ezért kirakatper áldozati lettek. A hősök példája követendő, emléküknek nemcsak rendezvényeinken, hanem mindennapi tetteinkben is adózhatunk – mondta többek között a rektor.
Első előadóként Horváth Miklós professzor, hadtörténész arról a nemzetközi geopolitikai helyzetről beszélt, amely kiváltotta az elégedetlenséget, ugyanakkor rávilágított arra, hogy az 1947-es békeszerződésben, majd a Varsói szerződésben leszögezettek miatt esély sem volt arra, hogy a második világháború alatt már kettéosztott Európában a nyugati államok beavatkozzanak a szovjet érdekszférába került országok sorsába.
A Szovjetunió totális háborút viselt a magyar nép ellen – mondta a professzor –, mert, amint utólag az okiratokból kiderült, parancs volt arra, hogy kíméletlenül irtsák ki az ellenállókat. S tették mindezt annak ellenére, hogy a nemzetközi szerződések értelmében a szovjet csapatoknak nem volt jogi alapja arra, hogy állomásozzanak Magyarországon és beavatkozzanak a belügybe. A magyarországi meg- mozdulásoknak előzményei is voltak. 1953-ban a berlini munkások tüntettek a kommunizmus ellen. A tiltakozást azonnal elfojtották és másfél hónapig katonai szükségállapot uralkodott az országban. Ekkor készül el az a hadműveleti terv Magyarországon, amelynek alapján elfoglalják Budapestet és biztosítják az ország nyugati határát egy esetleges intervenció ellen. 1956. június 2-án a lengyelországi Poznanban felkelés tör ki a szovjet hatalom ellen. Ezt is vérbe fojtják. 78 halottja és mintegy 500 sebesültje van a karhatalmi intézkedéseknek, szeptembertől pedig megkezdődnek a szervezők koncepciós perei. Ugyanakkor engedményeket is tesznek. Tulajdonképpen 1956. október 23-án a budapesti Bem térre vonulók a lengyelországi változások iránti szolidaritásukat fejezik ki. Ezt követően a Petőfi térre mennek a tüntetők, majd ledöntik Sztálin szobrát. 23-án este megindul a már említett Hullám fedőnevű hadművelet. Délután 4 órakor Debrecenben már rálőnek a tiltakozókra, Budapesten este 9 órakor a Magyar Rádió előtt használnak fegyvert a tüntetők ellen. Politikai válság alakul ki, október 23. és 25. között a tiltakozás az idegen hatalom elleni szabadságharccá alakul át, mivel Zsukov marsall elrendelte, hogy Kárpátaljáról két, Romániából pedig egy hadosztály vonuljon be Magyarországra. Október 28-án győz a forradalom, engedményeket tesz a magyar kormány is, felszámolják a tanácsrendszert, az új vezetőtestületekben a forradalmi bizottságok is részt vesznek, sajtószabadságot hirdetnek és megszűnik az egypártrendszer. Mi több, a professzor tudomása szerint október 30-án a szovjetek azt is fontolgatják, hogy kiengedik Magyarországot a befolyási övezetükből. Aztán másként döntenek, október 31-én újabb támadást rendelnek el, ezúttal 17 hadosztály jön be Magyarországra, és brutálisan elfojtják a forradalmat. A számadatok szerint mintegy 2500 – 3000 személy hal meg, 20.000-en megsebesülnek. 25 ezer embert ítélnek el, a 350 halálos ítéletből 229-et végre is hajtanak – hallhattuk többek között az esemény-összefoglalóból.
Tófalvi Zoltán az 1956-os forradalom erdélyi vonatkozásait kutatja több mint egy évtizede. Előadásában többek között kifejtette, hogy Gheorghe Gheorghiu Dej által vezetett román kommunista hatalom a forradalom hírére azonnal intézkedik. 1956. október 24-én 13 órától gyűlésezik a politikai büró, és azokban a tartományokba, ahol a kisebbségek döntő többségben laknak, "teljhatalmú" küldötteket neveznek ki, akiknek feladatuk mindennemű, a rendszert veszélyeztető szolidaritás, megmozdulás elfojtása. Tulajdonképpen az 1956-os forradalom kiváló ürügyet szolgáltatott a belső ellenzékkel (főként a romániai magyar értelmiségiekkel) való leszámolásra, akik közül 2500-at tartóztatnak le és ítélnek el. Az erdélyi magyar diákság eszmei szolidaritást vállal.
Már 1956. október 4-én megalakul az EMISZ (Erdélyi Magyar Ifjúsági Szervezet), amely a fiatalok közképviseletét vállalta fel. Október 24-én létrejön a diákszövetség is Kolozsváron, Mátyás király szülőházában, ahol forradalmi hangulat alakul ki. A házsongárdi "akció" mellett számos olyan rendezvény (március 15-i koszorúzás Sepsiszentgyörgyön) vagy kezdeményezés volt, amely, ha burkoltan is, de szolidarizál a magyarországi eseményekkel. Ezeket kegyetlenül felszámolja a Securitate, és sokan koholt vádakkal éveket ülnek a legkegyetlenebb börtönökben. Tófalvi Zoltán büszkén adta tudtára a hallgatóságnak, hogy a magyar forradalom áldozatai között nyolc erdélyi magyar is van, akiket kivégeztek, többek között Dudás József, Szabó János, Pongrácz Gergely.
Benkő Levente újságíró, történész Erdélyi srácok címmel összeállított előadásával folytatta a Tófalvi Zoltán gondolatait. Egy megrázó idézettel kezdte bemutatóját. Kutatásai során megtalálta Mihai Nedelcu, a kolozsvári Securitate parancsnokának utasítását, miszerint az volt a céljuk, hogy "minél több embert küldjenek kényszermunkára a Duna-csatornához". Ennek ellenére a Székely Ifjak Társasága 1956-ban megkoszorúzza Sepsiszentgyörgy főterén az 1848-as hősök emlékoszlopát. S ha akkor sikerül is megúszniuk, egy év múlva, 1957. március 15-én letartóztatják a csoportot, és egyenként 8–18 év közötti börtönbüntetésre ítélik a résztvevőket. Jó volt hallani, hogy Temesváron 1956. október 30-án több ezren szolidarizáltak a magyar forradalommal. 3000, nagyrészt diákot tartóztatnak le, az elítéltek között egyaránt vannak magyarok, románok és svábok. Azok, akik ilyenkor csoportosan vagy akár külön- külön is tettek valamit, tulajdonképpen egy emberként fordultak szembe a diktatúrával, igazolva azt, hogy a szabadságvágyat nem lehet kordában tartani – mondta Benkő Levente.
Pál Antal Sándor nyugalmazott főlevéltáros a marosvásárhelyi eseményekre reflektált. Többek között elmondta, a Maros Magyar Autonóm Tartományban működő Securitate által meghurcolt személyek nyilvántartásából kiderült, hogy az akkori 58.000 létszámú városból (a lakosság 74%-a magyar, a többi román és más nemzetiségű volt) 117 személyt tartóztattak le az 56-os események ürügyén, ebből 67 magyar, 57 román anyanyelvű volt. Az utóbbiakat nemcsak a magyar forradalom miatt, hanem mert a kommunista rendszer ellen emeltek hangot. Érdekes volt hallani, hogy ebben az időszakban Marosvásárhelyen létrehozták a Nemzeti Felszabadító Bizottságot, amelyet Ioan Faliboga tanító kezdeményezett, s amelynek célja Erdély függetlenségének kivívása és egy Svájchoz hasonló konföderációs államforma kialakítása volt. A vezetőtanácsban két magyar is tevékenykedett: Frunda Károly és Miholcsa Gyula. A Securitate azonban felszámolta a szerveződést, és vezetőit meghurcolták. Az 56-os októberi események ideje alatt a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetbe érkezik Fazakas János, a politikai büró delegátusa, aki "próbálta lebeszélni a diákokat a várható incidensekkel járó akciókról". A diákok mégis felvonulást szerveztek, átadták követeléseiket az egyetem vezetőségének. Ezt követően három diákot azonnal kizártak. 1957 folyamán átvizsgálják az egyetemet pártideológiai szempontok szerint, és még 1958-ban is kizártak diákokat azzal az ürüggyel, hogy nem megbízhatóak. Megállapítják, hogy a 960 egyetemistából 200 "provokatív módon viselkedett" – mondta többek között Pál-Antal Sándor, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a részletes eseményeket lapunk hasábjain is elolvashatják az érdeklődők.
A konferenciát követően az egyetem aulájában Bibó István-idézettel ("A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem") feliratozott emléktáblát avattak. Ezt megelőzően a volt politikai foglyok Maros, Hargita és Kovászna megyei szervezetének nevében Kelemen Kálmán, Szilágyi Árpád és Török Zoltán tolmácsolták 1956 üzenetét a mai fiataloknak.
Dr. Zsigmond Barna Pál, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának főkonzulja felszólalásában elmondta, hogy az 1956-os forradalom tulajdonképpen leleplezte azt a hazug rendszert, amely egyenlőséget, humanizmust ígért, de elnyomást, meghurcoltatást és önkényuralmat jelentett. A magyar nép a sorsát a kezébe vette. A szabadság azt jelenti, hogy tudjuk és akarjuk irányítani a saját életünket – mondta a konzul, majd a mai aktuálpolitikai helyzetre utalva hangsúlyozta, ma is kifinomult módszerekkel tévesztik meg a polgárokat, próbálnak befolyást gyakorolni a nagyhatalmak. Az 56-os szellemiség azt is jelenti, hogy nem adjuk fel értékeinket, közösen ki kell állni ezek mellett és megvédeni bármilyen más érdekkel szemben – jegyezhettük le többek között a főkonzul üzenetét.
Novák Zoltán Csaba, az RMDSZ szenátorjelöltje szerint a magyar forradalom megrendítette a "vasfüggönyt". Az együttérzés fontosságát hangsúlyozta, hiszen ez a szolidaritás döntötte meg a későbbiekben a rendszert. Továbbra is szükség van a magyar közösség összefogására, hiszen kulturális, oktatási téren még van tennivaló.
A református, unitárius és a katolikus egyház nevében Less Zoltán, Nagy László és Oláh Dénes áldották meg az emléktáblát, majd a leleplezést követően Horváth Miklós röviden ismertette annak az aulában felállított 20 tablónak a tartalmát, amelyek bemutatják az 1956-os eseményeket, a hősöket és a megtorlásban részt vett "felelősöket" is.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)
2016. november 28.
Emlékplakett Simon Jukundián tiszteletére
Emlékplakettet lepleztek le Csíkszentkirályon vasárnap, a falu szülöttje, az egykori csíksomlyói szerzetes, Simon Jukundián tiszteletére.
Az 1892-ben épült Népiskola falán elhelyezett plakettet Sárpátki Zoltán csíkszeredai szobrász készítette. A csíkszentkirályi önkormányzat 2013-ban Léstyán Ferenc, tavaly pedig Vitos Mózes tiszteletére állított emléktáblát. „A községünk szellemi nagyjai előtt való tisztelgést folytatva készíttettük el a csíkszentkirályi születésű Simon Péter Jukundián, az 1858-ban elindított csíksomlyói tanító-és kántorképző intézet alapítóigazgatójának domborművét” – fogalmazott az ünnepségen Székely Ernő, a település polgármestere. Tánczos Barna szenátor kiemelte, hogy akik tehetséget kaptak Istentől, kötelességük kamatoztatni, hogy gyermekeink számára jövőt teremtsünk Székelyföldön. Mint monda, ilyen ember volt Simon Jukundián is, aki kamatoztatta tudását. Az ünnepségen Gál Mária helytörténész ismertette a szerzetes életét és munkásságát, majd Csató Béla plébános megáldotta a plakettet.
Simon Jukundián zenetanár, zenei író, kántornevelő, a csíksomlyói első erdélyi katolikus tanító- és kántorképző intézet alapító igazgatója 1813. április 29-én született Csíkszentkirályon. A keresztségben a Péter nevet kapta, egyházi műveit Kéncseszegi Vidor néven írta. Tanulmányait a csíksomlyói ferenc rendi gimnáziumban végezte. Egyházi pályát választva már 18 éves korában a Szent Ferenc-rend tagja lett, 1837-ben szentelték pappá. Tevékenységének első évtizedeiben kolostori, lelkipásztori, de leginkább tanügyi munkát végzett. Kiváló pedagógus, szónok és orgonista volt. Az 1848–49-es forradalom után több erdélyi ferences rendházban töltött be házfőnöki tisztséget.
A Magyar Országgyűlés elnöke székelyföldi körútja során érkezett Gyergyószentmiklósra, ahol a felszegi Munkás Szent József-templomot látogatta meg. Kövér Lászlónak és kíséretének Portik Hegyi Kelemen főesperes mutatta be az új egyházi létesítményt, melynek építéséhez a magyar kormány is hozzájárult. Az eseményen jelen volt többek közt Zsigmond Barna Pál főkonzul, Bíró Zsolt MPP-elnök, Verestóy Attila RMDSZ-es szenátor, Bende Sándor képviselőjelölt, Barti Tihamér, megyei önkormányzati alelnök, Nagy Zoltán jelenlegi és Mezei János korábbi gyergyószentmiklósi polgármester és más, MPP-s és RMDSZ-es tisztségviselők.
Kövér László a templom meglátogatása után a december 11-i parlamenti választáson való részvételre buzdított. Nagyon nehéz helyzetbe került az elmúlt néhány évben az erdélyi magyarság. A 26 év alatt nem sikerült törvényesíteni azokat a stratégiai célokat, amelyek a magyarság megmaradását szolgálták volna. Amikor az RMDSZ kormányon volt, sikerült ugyan valamilyen engedményeket kicsikarni, de az utóbbi években kifejezetten olyan politika folyik Bukarestben, amely a magyarság szerzett jogainak visszavételére irányul, és a magyar közösség ellehetetlenítését eredményezné, ha ezt a folyamatot nem akadályozzuk meg – fogalmazott.
Történelmi változás lehet, egy új korszak jöhet a decemberi választás után, de ehhez az kell, hogy a magyar szavazók nagyobb számban vegyenek részt a választásokon, mint az utóbbi alkalmakkor. Szükség van arra, hogy megforduljon az emberek eltávolodása a közügyektől, és a magyarság ismét az országos aránynál nagyobb számban szavazzon – mondta Kövér László. Úgy véli, az RMDSZ és az MPP összefogása egy jó megállapodás, amely mozgósítani tud olyanokat is, akik eddig azért nem szavaztak, mert a pártok közötti néha ellenségeskedésbe csapó rivalizálásban nem akartak részt vállalni.
„El kell hinnie az embereknek, hogy a sorsuk a saját kezükben van. Ha lemondanak arról a jogukról, hogy december 11-én, vasárnap elmenjenek és szavazzanak, akkor nem nagyon marad okuk bárkit is számon kérni, önként mondanak le az érdekképviseletről. Reméljük, nem így lesz” – fogalmazott a Magyar Országgyűlés elnöke.
Péter Beáta
Székelyhon.ro
Emlékplakettet lepleztek le Csíkszentkirályon vasárnap, a falu szülöttje, az egykori csíksomlyói szerzetes, Simon Jukundián tiszteletére.
Az 1892-ben épült Népiskola falán elhelyezett plakettet Sárpátki Zoltán csíkszeredai szobrász készítette. A csíkszentkirályi önkormányzat 2013-ban Léstyán Ferenc, tavaly pedig Vitos Mózes tiszteletére állított emléktáblát. „A községünk szellemi nagyjai előtt való tisztelgést folytatva készíttettük el a csíkszentkirályi születésű Simon Péter Jukundián, az 1858-ban elindított csíksomlyói tanító-és kántorképző intézet alapítóigazgatójának domborművét” – fogalmazott az ünnepségen Székely Ernő, a település polgármestere. Tánczos Barna szenátor kiemelte, hogy akik tehetséget kaptak Istentől, kötelességük kamatoztatni, hogy gyermekeink számára jövőt teremtsünk Székelyföldön. Mint monda, ilyen ember volt Simon Jukundián is, aki kamatoztatta tudását. Az ünnepségen Gál Mária helytörténész ismertette a szerzetes életét és munkásságát, majd Csató Béla plébános megáldotta a plakettet.
Simon Jukundián zenetanár, zenei író, kántornevelő, a csíksomlyói első erdélyi katolikus tanító- és kántorképző intézet alapító igazgatója 1813. április 29-én született Csíkszentkirályon. A keresztségben a Péter nevet kapta, egyházi műveit Kéncseszegi Vidor néven írta. Tanulmányait a csíksomlyói ferenc rendi gimnáziumban végezte. Egyházi pályát választva már 18 éves korában a Szent Ferenc-rend tagja lett, 1837-ben szentelték pappá. Tevékenységének első évtizedeiben kolostori, lelkipásztori, de leginkább tanügyi munkát végzett. Kiváló pedagógus, szónok és orgonista volt. Az 1848–49-es forradalom után több erdélyi ferences rendházban töltött be házfőnöki tisztséget.
A Magyar Országgyűlés elnöke székelyföldi körútja során érkezett Gyergyószentmiklósra, ahol a felszegi Munkás Szent József-templomot látogatta meg. Kövér Lászlónak és kíséretének Portik Hegyi Kelemen főesperes mutatta be az új egyházi létesítményt, melynek építéséhez a magyar kormány is hozzájárult. Az eseményen jelen volt többek közt Zsigmond Barna Pál főkonzul, Bíró Zsolt MPP-elnök, Verestóy Attila RMDSZ-es szenátor, Bende Sándor képviselőjelölt, Barti Tihamér, megyei önkormányzati alelnök, Nagy Zoltán jelenlegi és Mezei János korábbi gyergyószentmiklósi polgármester és más, MPP-s és RMDSZ-es tisztségviselők.
Kövér László a templom meglátogatása után a december 11-i parlamenti választáson való részvételre buzdított. Nagyon nehéz helyzetbe került az elmúlt néhány évben az erdélyi magyarság. A 26 év alatt nem sikerült törvényesíteni azokat a stratégiai célokat, amelyek a magyarság megmaradását szolgálták volna. Amikor az RMDSZ kormányon volt, sikerült ugyan valamilyen engedményeket kicsikarni, de az utóbbi években kifejezetten olyan politika folyik Bukarestben, amely a magyarság szerzett jogainak visszavételére irányul, és a magyar közösség ellehetetlenítését eredményezné, ha ezt a folyamatot nem akadályozzuk meg – fogalmazott.
Történelmi változás lehet, egy új korszak jöhet a decemberi választás után, de ehhez az kell, hogy a magyar szavazók nagyobb számban vegyenek részt a választásokon, mint az utóbbi alkalmakkor. Szükség van arra, hogy megforduljon az emberek eltávolodása a közügyektől, és a magyarság ismét az országos aránynál nagyobb számban szavazzon – mondta Kövér László. Úgy véli, az RMDSZ és az MPP összefogása egy jó megállapodás, amely mozgósítani tud olyanokat is, akik eddig azért nem szavaztak, mert a pártok közötti néha ellenségeskedésbe csapó rivalizálásban nem akartak részt vállalni.
„El kell hinnie az embereknek, hogy a sorsuk a saját kezükben van. Ha lemondanak arról a jogukról, hogy december 11-én, vasárnap elmenjenek és szavazzanak, akkor nem nagyon marad okuk bárkit is számon kérni, önként mondanak le az érdekképviseletről. Reméljük, nem így lesz” – fogalmazott a Magyar Országgyűlés elnöke.
Péter Beáta
Székelyhon.ro
2016. december 3.
Az elhurcoltakra emlékeztek
A Gulág emléknapja alkalmából a volt munkaszolgálatosok emlékművénél tartottak koszorúzással egybekötött megemlékezést szombaton Csíkszeredában, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa szervezésében.
Emlékezni kell, és jó dolog, hogy emlékezetünkbe tartsuk azokat a mozgalmas eseményeket, amelyek a második világháborút követték. Mint ismeretes, az akkori Magyarország területéről körülbelül nyolcszázezer embert hurcoltak el a Szovjetunióba – mutatott rá Szilágyi Árpád, a Politikai Foglyok Országos Szövetsége Hargita megyei szervezetének elnöke.
Csige Sándor Zoltán vezető konzul átadta Zsigmond Barna Pál főkonzul üdvözletét az emlékezőknek, majd elmondta, sokat beszélhetünk a Gulágról, és minden, amit elmondunk, fontos, mert segít abban, hogy ez a borzalom ne merülhessen a feledés homályába. Ezt követen a Gulág Emlékbizottság üzenetét tolmácsolta. „...hogy ne legyen hallgatás, és ne merüljön feledésbe mindaz, ami a magyarsággal 1944-ben és az azt követő néhány esztendőben történt, Magyarország Kormánya a 2015. évet Gulág Emlékévvé nyilvánította, tudván azt, hogy ez az a szó, amely a határainkon kívül is az embertelenség, a félelemterhes kommunista terror, a sztálini önkény szinonimájaként ismert (…) Legyen tehát ez az emlékév – amely 2017. február 25-éig tart – mementó és erőt, hitet adó valamennyiünk számára, akik tudjuk: múltunk hiteles ismerete nélkül nem építhető a jövő, a múlt áldozatai emlékének megőrzése nélkül elveszítjük nemzeti múltunk egy darabját” – állt az emlékbizottság üzenetében.
A vezető konzul beszéde után Adorján Sándor egykori hadifogoly Milyen is az a Szibéria? című emlékirataiból olvasott fel egy részletet Szekeres Adorján. A megemlékezés végén Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa, a Politikai Foglyok Országos Szövetsége és az1956-os Magyar Nemzetőrség részéről koszorúkat helyeztek el a szobornál.
Péter Beáta | Székelyhon.ro
A Gulág emléknapja alkalmából a volt munkaszolgálatosok emlékművénél tartottak koszorúzással egybekötött megemlékezést szombaton Csíkszeredában, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa szervezésében.
Emlékezni kell, és jó dolog, hogy emlékezetünkbe tartsuk azokat a mozgalmas eseményeket, amelyek a második világháborút követték. Mint ismeretes, az akkori Magyarország területéről körülbelül nyolcszázezer embert hurcoltak el a Szovjetunióba – mutatott rá Szilágyi Árpád, a Politikai Foglyok Országos Szövetsége Hargita megyei szervezetének elnöke.
Csige Sándor Zoltán vezető konzul átadta Zsigmond Barna Pál főkonzul üdvözletét az emlékezőknek, majd elmondta, sokat beszélhetünk a Gulágról, és minden, amit elmondunk, fontos, mert segít abban, hogy ez a borzalom ne merülhessen a feledés homályába. Ezt követen a Gulág Emlékbizottság üzenetét tolmácsolta. „...hogy ne legyen hallgatás, és ne merüljön feledésbe mindaz, ami a magyarsággal 1944-ben és az azt követő néhány esztendőben történt, Magyarország Kormánya a 2015. évet Gulág Emlékévvé nyilvánította, tudván azt, hogy ez az a szó, amely a határainkon kívül is az embertelenség, a félelemterhes kommunista terror, a sztálini önkény szinonimájaként ismert (…) Legyen tehát ez az emlékév – amely 2017. február 25-éig tart – mementó és erőt, hitet adó valamennyiünk számára, akik tudjuk: múltunk hiteles ismerete nélkül nem építhető a jövő, a múlt áldozatai emlékének megőrzése nélkül elveszítjük nemzeti múltunk egy darabját” – állt az emlékbizottság üzenetében.
A vezető konzul beszéde után Adorján Sándor egykori hadifogoly Milyen is az a Szibéria? című emlékirataiból olvasott fel egy részletet Szekeres Adorján. A megemlékezés végén Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa, a Politikai Foglyok Országos Szövetsége és az1956-os Magyar Nemzetőrség részéről koszorúkat helyeztek el a szobornál.
Péter Beáta | Székelyhon.ro
2016. december 9.
„Magyarország minden eszközzel segít”
– beszélgetés Zsigmond Barna Pál főkonzullal –
Az erdélyi magyar politikai szervezetek közül kettő egyesített erővel vág neki a közelgő parlamenti választásoknak. Célkitűzéseik között egyebek mellett új alkotmány és új etnikumközi szerződés szerepel, valamint – a központosított kormányhatalom befolyását kiegyensúlyozandó – a prefektusi intézmény megszüntetését kívánják elérni. Arra voltunk kíváncsiak, Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul szerint Magyarország hogyan segítheti törekvéseiben az erdélyi magyar képviseletet.
– Sajátos helyzetben vagyunk itt, Székelyföldön: zászlónkat a saját államunk üldözi, de Budapesten ott lobog a parlament épületén. Véleménye szerint ilyen körülmények közepette mire lehetne alapozni az új etnikumközi szerződést?
– Mindenképpen az a kiindulópont, hogy mindkét ország tagja az Európai Uniónak. Ez közös jogalapot jelent, tehát feltételezi, hogy az alapvető emberi jogokról azonos irányelvek mentén foglaljunk állást. Ezek tartalmazzák a szabad anyanyelvhasználat és a szabad szimbólumhasználat jogát is. Ezen jogokat korábban, az 1918-as román nemzetgyűlés alkalmával a románság is megígérte, garantálta a kisebbségeknek. A politika számára ezek eszközök, viszont ne feledkezzünk meg arról sem, hogy nem kérhetünk számon mindent a közéleti szereplőkön! Az anyanyelvhasználatért nemcsak a politikus tehet, hanem a vállalkozói és a civil szféra is. Éppen ezért, amikor a képviselőket, szenátorokat kérdőre vonjuk, azt is vizsgáljuk meg, hogy mi személyesen mit teszünk anyanyelvünk használata, védelme érdekében. Ha Csíkszeredában a magyar bolttulajdonos üzletében csak románul olvashatjuk a termékleírást, vagy esetleg a kiszolgálás is csak román nyelven történik, ez is felelősségünk része. Ilyen esetekben szóvá kell tennünk a magyar felirat hiányát.
– Szükségesnek találja, hogy minden eddiginél hangosabban követeljük Székelyföld autonómiáját?
– Úgy gondolom, ezt folyamatosan követelni kell. Persze vannak olyan pillanatok, például a gyulafehérvári évforduló, amikor az alkalom felkínálja magát, de előrelépés csak akkor történhet, ha az autonómia ügyét bölcsen, átgondoltan és következetesen képviselik.
– A következő parlamenti ciklus derekán ünneplik a román egyesülés 100. évfordulóját, majd a ciklus végéhez közeledve a trianoni centenáriumra emlékezünk. Melyek azok az eszközök, amelyekkel Magyarország segíteni tud bennünket ebben az elkövetkező, nehéz időszakban?
– Magyarország minden olyan eszközzel segíteni fogja a határon túli magyarságot jogos követelései elérésében, amely az európai és nemzetközi szerződések értelmében rendelkezésére áll, legyen szó gazdaságról, kultúráról, oktatásról vagy sportról. A sikerekhez az is kell, hogy az erdélyi magyarságnak erős érdekképviselete legyen a román parlamentben. Ezért minden romániai magyar felelőssége, hogy vegyen részt a decemberi parlamenti választásokon, és szavazzon saját jelöltjeire!
Kovács Hont Imre Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
– beszélgetés Zsigmond Barna Pál főkonzullal –
Az erdélyi magyar politikai szervezetek közül kettő egyesített erővel vág neki a közelgő parlamenti választásoknak. Célkitűzéseik között egyebek mellett új alkotmány és új etnikumközi szerződés szerepel, valamint – a központosított kormányhatalom befolyását kiegyensúlyozandó – a prefektusi intézmény megszüntetését kívánják elérni. Arra voltunk kíváncsiak, Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul szerint Magyarország hogyan segítheti törekvéseiben az erdélyi magyar képviseletet.
– Sajátos helyzetben vagyunk itt, Székelyföldön: zászlónkat a saját államunk üldözi, de Budapesten ott lobog a parlament épületén. Véleménye szerint ilyen körülmények közepette mire lehetne alapozni az új etnikumközi szerződést?
– Mindenképpen az a kiindulópont, hogy mindkét ország tagja az Európai Uniónak. Ez közös jogalapot jelent, tehát feltételezi, hogy az alapvető emberi jogokról azonos irányelvek mentén foglaljunk állást. Ezek tartalmazzák a szabad anyanyelvhasználat és a szabad szimbólumhasználat jogát is. Ezen jogokat korábban, az 1918-as román nemzetgyűlés alkalmával a románság is megígérte, garantálta a kisebbségeknek. A politika számára ezek eszközök, viszont ne feledkezzünk meg arról sem, hogy nem kérhetünk számon mindent a közéleti szereplőkön! Az anyanyelvhasználatért nemcsak a politikus tehet, hanem a vállalkozói és a civil szféra is. Éppen ezért, amikor a képviselőket, szenátorokat kérdőre vonjuk, azt is vizsgáljuk meg, hogy mi személyesen mit teszünk anyanyelvünk használata, védelme érdekében. Ha Csíkszeredában a magyar bolttulajdonos üzletében csak románul olvashatjuk a termékleírást, vagy esetleg a kiszolgálás is csak román nyelven történik, ez is felelősségünk része. Ilyen esetekben szóvá kell tennünk a magyar felirat hiányát.
– Szükségesnek találja, hogy minden eddiginél hangosabban követeljük Székelyföld autonómiáját?
– Úgy gondolom, ezt folyamatosan követelni kell. Persze vannak olyan pillanatok, például a gyulafehérvári évforduló, amikor az alkalom felkínálja magát, de előrelépés csak akkor történhet, ha az autonómia ügyét bölcsen, átgondoltan és következetesen képviselik.
– A következő parlamenti ciklus derekán ünneplik a román egyesülés 100. évfordulóját, majd a ciklus végéhez közeledve a trianoni centenáriumra emlékezünk. Melyek azok az eszközök, amelyekkel Magyarország segíteni tud bennünket ebben az elkövetkező, nehéz időszakban?
– Magyarország minden olyan eszközzel segíteni fogja a határon túli magyarságot jogos követelései elérésében, amely az európai és nemzetközi szerződések értelmében rendelkezésére áll, legyen szó gazdaságról, kultúráról, oktatásról vagy sportról. A sikerekhez az is kell, hogy az erdélyi magyarságnak erős érdekképviselete legyen a román parlamentben. Ezért minden romániai magyar felelőssége, hogy vegyen részt a decemberi parlamenti választásokon, és szavazzon saját jelöltjeire!
Kovács Hont Imre Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. december 10.
Az 1956-os szabadságharcra emlékeztek Marosvásárhelyen
„Nehéz minékünk méltónak lenni ennyi áldozatra”
„A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben” – írta a Nobel-díjas francia író és filozófus, Albert Camus A magyarok vére című kiadványában 1957-ben. Sorait Kilyén László színművész olvasta fel kedden este Marosvásárhelyen, a Jazz & Blues Clubban, ahol az 1956-os szabadságharcról emlékeztek meg. A kulturális est szervezői Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa és a Marosvásárhelyért Egyesület voltak.
A város ismert előadóművészeinek közreműködésével került sor az ünnepi műsorra, amelyen arra emlékeztek, hogy a szabadságharc s az azt követő megtorlás Marosvásárhelyen is éreztette hatását.
Köszöntő gyanánt Kilyén László színművész Albert Camus 1957 októberében, Párizsban írt írását olvasta fel. A magyar forradalom ügye mellett kiállt francia író a szabadság évfordulóján azt kívánta: a magyar ellenállás maradjon meg addig a pillanatig, amíg keleten az ellenforradalmi állam mindenütt összeomlik ellentmondásainak és hazugságainak súlya alatt. „A magára maradt Európában csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk, amiért a magyar harcosok életüket adták. Nehéz minékünk méltónak lenni ennyi áldozatra.”
Az est házigazdája, dr. Zsigmond Barna Pál főkonzul köszöntőbeszédében hangsúlyozta, e formabontó, lélekemelő rendezvénnyel kívántak emléket állítani 1956-nak, mintegy lezárva az október 23-ához kötődő rendezvénysorozatot. A kiemelt események sorában említette az október 2-i népszavazást, amelyen az erdélyi magyarok nagy számban vettek részt, ugyanakkor a romániai parlamenti választásokat.
Novák Csaba történész Marosvásárhely 1956 szemszögéből címmel tartott előadást, Kilyén Ilka színművésznő a Gyanútlanok forradalma írással az 1956-os forradalom erdélyi elítéltjeire emlékezett, a forradalom utáni években meghurcolt emberekre, az ezer években mérhető szabadságvesztésre, életfogytiglani börtönbüntetésre vagy éppen halálra ítéltekre, a munkatáborokban életüket vesztettekre, akikre mindenkor kegyelettel kell gondolnunk. Budapestiekre és itthoniakra is.
A Buta Árpád Attila által előadott Bánk bán nagyáriája, Kilyén Ilka szavalatai, Boros Emese énekei, a Tiberius vonósnégyes előadása, Molnár Ede és Ritziu Ilka Krisztina közös fellépése és nem utolsósorban a Maros Művészegyüttes táncosai által előadott kalotaszegi legényes emelte a rendezvény színvonalát. Kilyén Ilka Márai Sándor Mennyből az angyal című versének elszavalása után a Mennyből az angyal karácsonyi dal közös eléneklésével zárult az advent időszakában lezajlott ünnepi est.
ANTALFI IMOLA Népújság (Marosvásárhely)
„Nehéz minékünk méltónak lenni ennyi áldozatra”
„A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben” – írta a Nobel-díjas francia író és filozófus, Albert Camus A magyarok vére című kiadványában 1957-ben. Sorait Kilyén László színművész olvasta fel kedden este Marosvásárhelyen, a Jazz & Blues Clubban, ahol az 1956-os szabadságharcról emlékeztek meg. A kulturális est szervezői Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa és a Marosvásárhelyért Egyesület voltak.
A város ismert előadóművészeinek közreműködésével került sor az ünnepi műsorra, amelyen arra emlékeztek, hogy a szabadságharc s az azt követő megtorlás Marosvásárhelyen is éreztette hatását.
Köszöntő gyanánt Kilyén László színművész Albert Camus 1957 októberében, Párizsban írt írását olvasta fel. A magyar forradalom ügye mellett kiállt francia író a szabadság évfordulóján azt kívánta: a magyar ellenállás maradjon meg addig a pillanatig, amíg keleten az ellenforradalmi állam mindenütt összeomlik ellentmondásainak és hazugságainak súlya alatt. „A magára maradt Európában csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk, amiért a magyar harcosok életüket adták. Nehéz minékünk méltónak lenni ennyi áldozatra.”
Az est házigazdája, dr. Zsigmond Barna Pál főkonzul köszöntőbeszédében hangsúlyozta, e formabontó, lélekemelő rendezvénnyel kívántak emléket állítani 1956-nak, mintegy lezárva az október 23-ához kötődő rendezvénysorozatot. A kiemelt események sorában említette az október 2-i népszavazást, amelyen az erdélyi magyarok nagy számban vettek részt, ugyanakkor a romániai parlamenti választásokat.
Novák Csaba történész Marosvásárhely 1956 szemszögéből címmel tartott előadást, Kilyén Ilka színművésznő a Gyanútlanok forradalma írással az 1956-os forradalom erdélyi elítéltjeire emlékezett, a forradalom utáni években meghurcolt emberekre, az ezer években mérhető szabadságvesztésre, életfogytiglani börtönbüntetésre vagy éppen halálra ítéltekre, a munkatáborokban életüket vesztettekre, akikre mindenkor kegyelettel kell gondolnunk. Budapestiekre és itthoniakra is.
A Buta Árpád Attila által előadott Bánk bán nagyáriája, Kilyén Ilka szavalatai, Boros Emese énekei, a Tiberius vonósnégyes előadása, Molnár Ede és Ritziu Ilka Krisztina közös fellépése és nem utolsósorban a Maros Művészegyüttes táncosai által előadott kalotaszegi legényes emelte a rendezvény színvonalát. Kilyén Ilka Márai Sándor Mennyből az angyal című versének elszavalása után a Mennyből az angyal karácsonyi dal közös eléneklésével zárult az advent időszakában lezajlott ünnepi est.
ANTALFI IMOLA Népújság (Marosvásárhely)
2016. december 25.
Töretlen a magyar állampolgárság igénylése Székelyföldön
Hat év után is sokan igénylik Székelyföldön a magyar állampolgárságot, az egyszerűsített honosításra és visszahonosításra idén is a csíkszeredai külképviseleten adták le a legtöbb kérést – hangzott el az M1 aktuális csatorna vasárnap délutáni hírfolyamában.
Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja a csatorna tudósítójának elmondta: a romániai magyarok számára ez egy nemzeti kérdés. Ők identitásukban, kultúrájukban, érzéseikben eddig is kötődtek Magyarországhoz, az állampolgárság viszont „közjogi” értelemben is köteléket is ad.
A főkonzul kitért arra is, hogy nagyobb székelyföldi településeken rendszeresen tartanak kihelyezett konzuli napokat, amelyek keretében az állampolgárok helyben benyújthatják kérelmeiket, illetve átvehetik irataikat.
Zsigmond Barna Pál azt mondta: az idei nagyon munkás év volt, nemcsak a sok kérelem miatt, hanem mert Csíkszeredában is megtartották az október 2-i referendumot. A főkonzul úgy vélekedett: sikeres évet zártak, a főkonzulátus munkájával, a székelyföldi magyar közigazgatás működésével is elégedettek az emberek.
MTI Székelyhon.ro
Hat év után is sokan igénylik Székelyföldön a magyar állampolgárságot, az egyszerűsített honosításra és visszahonosításra idén is a csíkszeredai külképviseleten adták le a legtöbb kérést – hangzott el az M1 aktuális csatorna vasárnap délutáni hírfolyamában.
Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja a csatorna tudósítójának elmondta: a romániai magyarok számára ez egy nemzeti kérdés. Ők identitásukban, kultúrájukban, érzéseikben eddig is kötődtek Magyarországhoz, az állampolgárság viszont „közjogi” értelemben is köteléket is ad.
A főkonzul kitért arra is, hogy nagyobb székelyföldi településeken rendszeresen tartanak kihelyezett konzuli napokat, amelyek keretében az állampolgárok helyben benyújthatják kérelmeiket, illetve átvehetik irataikat.
Zsigmond Barna Pál azt mondta: az idei nagyon munkás év volt, nemcsak a sok kérelem miatt, hanem mert Csíkszeredában is megtartották az október 2-i referendumot. A főkonzul úgy vélekedett: sikeres évet zártak, a főkonzulátus munkájával, a székelyföldi magyar közigazgatás működésével is elégedettek az emberek.
MTI Székelyhon.ro
2017. január 22.
Csíkszékért-díjban részesült Zsigmond Barna Pál főkonzul
Évindító küldöttgyűlést tartott pénteken az RMDSZ Csíki Területi Szervezete, amelynek keretében leköszönése alkalmából kitüntették Zsigmond Barna Pált, Magyarország csíkszeredai főkonzulját – közölte szerkesztőségünkkel a szervezet közleménye.
A laudációban elhangzott, hogy Dr. Zsigmond Barna Pál kovászember. Státusából és habitusából fakadóan jó kapcsolatokat épített ki politikai életünk, közéletünk valamennyi szereplőjével, hozzájárulva ahhoz, hogy újból normális mederbe terelődjenek az itteni magyar közképviselet és a magyar kormányzat közötti kapcsolatok, illetve ahhoz, hogy létrejöjjön a hazai magyar–magyar összefogás. Ugyanakkor teljes mellszélességgel kiállt a legutóbbi parlamenti választásokat megelőző kampányban a magyar összefogás jelöltjei mellett. Magatartásával megmutatta, hogy milyen egy igazi diplomata: úgy képviselte Magyarországot a Székelyföldön, ezen belül Csíkszéken, hogy közben Csíkszék az egész Székelyföld érdekeinek megjelenítője lett.
A küldöttgyűlésen részt vett Kelemen Hunor szövetségi elnök, Borboly Csaba, a csíkszéki RMDSZ-szervezet elnöke, Tánczos Barna szenátor, Korodi Attila parlamenti képviselő és Sógor Csaba európai parlamenti képviselő.
Erdély.ma
Évindító küldöttgyűlést tartott pénteken az RMDSZ Csíki Területi Szervezete, amelynek keretében leköszönése alkalmából kitüntették Zsigmond Barna Pált, Magyarország csíkszeredai főkonzulját – közölte szerkesztőségünkkel a szervezet közleménye.
A laudációban elhangzott, hogy Dr. Zsigmond Barna Pál kovászember. Státusából és habitusából fakadóan jó kapcsolatokat épített ki politikai életünk, közéletünk valamennyi szereplőjével, hozzájárulva ahhoz, hogy újból normális mederbe terelődjenek az itteni magyar közképviselet és a magyar kormányzat közötti kapcsolatok, illetve ahhoz, hogy létrejöjjön a hazai magyar–magyar összefogás. Ugyanakkor teljes mellszélességgel kiállt a legutóbbi parlamenti választásokat megelőző kampányban a magyar összefogás jelöltjei mellett. Magatartásával megmutatta, hogy milyen egy igazi diplomata: úgy képviselte Magyarországot a Székelyföldön, ezen belül Csíkszéken, hogy közben Csíkszék az egész Székelyföld érdekeinek megjelenítője lett.
A küldöttgyűlésen részt vett Kelemen Hunor szövetségi elnök, Borboly Csaba, a csíkszéki RMDSZ-szervezet elnöke, Tánczos Barna szenátor, Korodi Attila parlamenti képviselő és Sógor Csaba európai parlamenti képviselő.
Erdély.ma
2017. január 27.
Csíkszereda Pro Urbe díjával tüntették ki Zsigmond Barna Pált
A Csíkszeredában kifejtett kitartó közösségépítő munkája, valamint a Székelyföld kulturális, gazdasági, oktatási és sportéletében való aktív részvétele elismeréseként, továbbá a székely és magyar jégkorong-kapcsolatok eredményessé tételében tanúsított elévülhetetlen érdemeiért, és a honosítási tevékenység lebonyolítása elismeréseként Pro Urbe-kitüntetést adományozott dr. Zsigmond Barna Pál leköszönő csíkszeredai főkonzulnak Ráduly Róbert Kálmán. Csíkszereda polgármestere a főkonzul ünnepélyes búcsúfogadásán nemcsak Csíkszereda, hanem egész Székelyföld nevében lepte meg a díjjal a diplomatát.
A csíkszeredai főkonzul, akinek január 31-én jár le hat éves megbízatása, búcsúbeszédében elsősorban a családjának mondott köszönetet a sok türelemért, majd a helyieknek a szeretetért, amit nap mint nap megtapasztalhatott, a kollegáinak pedig a közös erőfeszítésért és a nagyszerű hozzáállásért.Mint mondta, minden nap tanult valami helyit, sok megható pillanatot élhetett meg főként a honosítási eljárásnak köszönhetően, és ezek mind olyan élmények voltak, amelyek folyamatosan formálták őt. Arra is rámutatott, hogy sok minden hiányozni fog Csíkszeredából, de kiemelte, csak főkonzuli tisztségéből távozik, és biztosított mindenkit, hogy továbbra is számíthatnak rá.
Ráduly Róbert Kálmán igazi székely embernek nevezte Zsigmond Barna Pált: nemcsak azért, mert öt gyermekes családapa, hanem mert az élet különböző területeit képviselő, és különböző érdekek körül mozgó embereket ültetett egy asztalhoz és bírt párbeszédre, és főként azért, mert megmutatta, hogy milyen szerepet kellene betöltenie a székelyföldi elöljáróknak, értelmiségieknek.„Zsigmond Barna Pál eddig Magyarország székelyföldi főkonzulja volt, február elsejétől Székelyföld magyarországi főkonzulja lesz. Ez a megbízatás pedig nem hat évre, hanem örök életre szól” – fogalmazta meg a polgármester a leköszönő diplomata új küldetését, aki bár nagy felelősségnek érzi, annál nagyobb szeretettel vállalja azt.
szereda.ro
Erdély.ma
A Csíkszeredában kifejtett kitartó közösségépítő munkája, valamint a Székelyföld kulturális, gazdasági, oktatási és sportéletében való aktív részvétele elismeréseként, továbbá a székely és magyar jégkorong-kapcsolatok eredményessé tételében tanúsított elévülhetetlen érdemeiért, és a honosítási tevékenység lebonyolítása elismeréseként Pro Urbe-kitüntetést adományozott dr. Zsigmond Barna Pál leköszönő csíkszeredai főkonzulnak Ráduly Róbert Kálmán. Csíkszereda polgármestere a főkonzul ünnepélyes búcsúfogadásán nemcsak Csíkszereda, hanem egész Székelyföld nevében lepte meg a díjjal a diplomatát.
A csíkszeredai főkonzul, akinek január 31-én jár le hat éves megbízatása, búcsúbeszédében elsősorban a családjának mondott köszönetet a sok türelemért, majd a helyieknek a szeretetért, amit nap mint nap megtapasztalhatott, a kollegáinak pedig a közös erőfeszítésért és a nagyszerű hozzáállásért.Mint mondta, minden nap tanult valami helyit, sok megható pillanatot élhetett meg főként a honosítási eljárásnak köszönhetően, és ezek mind olyan élmények voltak, amelyek folyamatosan formálták őt. Arra is rámutatott, hogy sok minden hiányozni fog Csíkszeredából, de kiemelte, csak főkonzuli tisztségéből távozik, és biztosított mindenkit, hogy továbbra is számíthatnak rá.
Ráduly Róbert Kálmán igazi székely embernek nevezte Zsigmond Barna Pált: nemcsak azért, mert öt gyermekes családapa, hanem mert az élet különböző területeit képviselő, és különböző érdekek körül mozgó embereket ültetett egy asztalhoz és bírt párbeszédre, és főként azért, mert megmutatta, hogy milyen szerepet kellene betöltenie a székelyföldi elöljáróknak, értelmiségieknek.„Zsigmond Barna Pál eddig Magyarország székelyföldi főkonzulja volt, február elsejétől Székelyföld magyarországi főkonzulja lesz. Ez a megbízatás pedig nem hat évre, hanem örök életre szól” – fogalmazta meg a polgármester a leköszönő diplomata új küldetését, aki bár nagy felelősségnek érzi, annál nagyobb szeretettel vállalja azt.
szereda.ro
Erdély.ma
2017. január 28.
Honosítás és meghonosodás Csíkszeredában (Mérlegkészítő beszélgetés Zsigmond Barna Pál főkonzullal)
Hatévi szolgálat után február elsejétől visszatér Budapestre Magyarország csíkszeredai főkonzulja, Zsigmond Barna Pál. Az állampolgári honosítás dandárját levezénylő diplomatával hokiról, könnyes bejegyzésekről és örök erdélyiségről is beszélgettünk.
– Milyen Csíkszereda fogadta, amikor odaérkezett?– Nagyon hideg, mínusz 26 Celsius-fokot mértek aznap, amikor 2011. február elsején feleségemmel, négy gyerekkel és egy belga juhász kölyökkutyával megérkeztünk. Ennek következtében aztán az első látogatást az állatorvosnál tettük, mivel a kutyus megfázott. Amúgy nagyon barátságos Csíkszereda fogadott, hamar befogadott bennünket, mi meg egykettőre belaktuk a várost, megszoktuk az iskolát. Én lelkes voltam, Isten hatalmas adományaként, életem lehetőségeként kezeltem a megbízatást, nagyon hittem benne.
– Miért éppen önre esett a választás, hogy Székelyföldön képviselje Magyarországot? Foglalkoztatta ez a kérdés?
– Természetesen, de igazából soha nem találtam meg rá a választ. Miután korábban is voltak kapcsolataim a közélettel – bár akkor éppen az üzleti szférában dolgoztam –, megkerestek a külügyminisztériumtól ezzel a lehetőséggel, és én igent mondtam. Bizonyára közigazgatási és menedzseri tapasztalatom, erdélyi származásom és helyismeretem is közrejátszott a felkérésben, hiszen teljesen új rendszert kellett létrehozni. Háromfős képviseletből jóval nagyobb létszámmal dolgozó konzulátusi struktúrát kellett felépíteni.
– Mi volt az első főkonzuli megnyilvánulása?
– Egy bemutatkozó sajtótájékoztató. Mivel akkor még a Magyar Jégkorongszövetség alelnöke voltam, és három fiam is hokizott, a kérdések egy része természetesen ezt a témát is firtatta. Elsősorban azonban a honosítás, az állampolgárság témaköre érdekelte az újságírókat, hiszen az volt akkor a nagy újdonság, illetve tevékenységünk mindenekelőtt ezt a célt szolgálta. Már akkor nagy volt az érdeklődés a honosítás iránt, az emberek egyfajta történelmi elégtételként kezelték az Orbán Viktor miniszterelnök által vezetett kormány biztosította lehetőséget. Az elsődleges feladat pedig, amivel megbíztak, a hivatal felállítása, a honosítási folyamat megszervezése volt.
– Gondolom, nem érte meglepetésként, hogy épp a csíkszeredai főkonzulátuson volt legnagyobb az ostrom…
– Természetesen számítottunk rá, hogy a csíkszeredai képviseletre vár a legnagyobb léptékű honosítási feladat. Részben arra is, hogy folyamatos tájékoztatásra, az eljárás ismertetésére lesz szükség, hiszen mindenki akkoriban ismerkedett a folyamatokkal. Kezdetben alig tudtunk eleget tenni a hatalmas nyomásnak, az első évben két műszakban fogadtuk az igényeket, és nagy örömmel tölt el, hogy ma is folyamatos és élénk az érdeklődés. Százezres nagyságrenden vagyunk túl, a trendek alapján pedig a 2018-as magyarországi parlamenti választásig a honosítottak összesített száma minden bizonnyal eléri az egymilliót.
– Az alaptevékenységen túl milyen további feladatokat szánt a konzulátusnak?
– Igyekeztünk részt venni Székelyföld közéleti tevékenységében, szerepet vállaltunk több oktatási, kulturális, sportrendezvény kezdeményezésében, szervezésében. Fontosnak tartottam, hogy a konzulátus polgárjogot nyerjen a székelyföldi intézmények között, mint olyan intézmény, amely folyamatosan jelen van, és amelyre mindig lehet számítani. A honosítási tevékenység sikerén túl – ami elsősorban a teljes magyar közigazgatás nagy sikere – több olyan kezdeményezésünk volt, ami hosszabb távon is megállta a helyét. A Lázár-házban tartott könyvbemutatók, kiállítások ma már Csíkszereda legnagyobb érdeklődéssel övezett rendezvényei közé tartoznak, a magyar bornak a régióban való megismertetését, népszerűsítését célzó Magyar Borkerekasztal esetében pedig akár konkrét gazdasági haszonról is beszélhetünk. Fontosnak tartom a Konzul-kupa sportesemény-sorozatát, az immár hagyománnyá izmosodó, a Sapientia egyetemmel és az OTP-vel közösen szervezett Pénzidomár elnevezésű gazdasági vetélkedőt. Az évfordulós rendezvények, ünnepek is kiemelt szerepet kaptak, és mindig örömteli eseményként tartottuk számon a magyar közélet és kormányzat szereplőinek székelyföldi látogatásait, amelyek a régió iránti kiemelt figyelmet jelezték.
– Megbízatása során külügyminiszter-váltásra is sor került, ami a külgazdasági hangsúlyok növelését célzó szemléletváltást is hozott. Mindez hogyan volt érvényesíthető Székelyföldön?
– Valóban, 2014-től hangsúlyosabban jelent meg tevékenységünkben a gazdasági szempont, gazdasági ügyekkel foglalkozó kollégával is gyarapodtunk. Megújult a marosvásárhelyi, székelyudvarhelyi és sepsiszentgyörgyi gazdasági irodák tevékenysége, ami az irány fontosságát jelzi. Székelyföldön ugyanakkor egy sajátos nemzetpolitikai szempontú gazdasági irány is jelentkezik: a helyi magyar vállalkozások támogatása. Ennek jegyében hirdette meg a Nemzetpolitikai Államtitkárság a külhoni fiatal magyar vállalkozók éve programot is, az erdélyi magyarságnak ugyanis akkor van jövője, ha a gyermekvállalás, a biztonság, a kiszámíthatóság tényezőin túl a megélhetés sem jelent gondot, ha elegendő, jó minőségű munkahely is rendelkezésre áll.
– Megbízatása évei alatt milyen irányvonalakat követett a magyar vállalatok székelyföldi terjeszkedése?– Egyre hangsúlyosabb a régió iránti érdeklődés és jelenlét, dolgozunk is a folyamat erősítésén. A turizmust tekintjük kivételesen fontosnak – ez ugyanis a régió egyik fő jövedelmi forrása –, de azt is, hogy az itt előállított termékek fokozott mértékben találjanak piacra Magyarországon. Ennek ösztönzése és magyarországi képviselete is a konzulátus célkitűzései közé tartozik, még akkor is, ha nem ágyazható be a klasszikus külgazdasági tevékenységbe, hiszen oda-vissza típusú tevékenységgel van dolgunk.
– Milyen viszonyt sikerült kialakítani a román államhatalom régióbeli képviseleteivel?
– Ez a kapcsolattartás elsősorban a prefektúra székelyföldi intézményeire szorítkozott. Voltak prefektusok, akiknél a bemutatkozó látogatásban ki is merült a dolog, másokkal jobb kapcsolatot sikerült kialakítani. Elsősorban a szimbólumhasználattal összefüggésben lévő kényesebb kérdésekben igyekeztem ismertetni és megértetni a magyar kormányzat álláspontját, miszerint a kétnyelvűség, az anyanyelv használata nem sérti a román állam szuverenitását, megítélésünk szerint egyenesen gazdagítja Romániát. A fogadtatás vegyes volt, jellemzően kitérő válaszokat kaptam.
– Kárpótolhatta a magyar állampolgársághoz jutó emberek esetenként a harcedzett diplomata érzéseit is próbára tevő hálája...
– Valóban, sok emlékezetes pillanatban, élményben volt részünk a honosítási folyamat, illetve az eskütételek során. Akadt olyan idős ember, aki harmadszor lett magyar állampolgár. Az emlékkönyvben egymást érik a megható bejegyzések, megemlékezések szülőkről, nagyszülőkről, akiknek már nem adatott meg, hogy felvegyék vagy újra felvegyék a magyar állampolgárságot. És akiknek nevében a gyermekeik is hatalmas elégtételként nyugtázzák a honosítás aktusát.
– Milyen hat évet hagy maga után a Zsigmond család?
– Öt fiam van, közülük négyen Csíkszeredában jártak iskolába, életükben öt és fél esztendő nagy idő. Csak köszönettel tartozunk a Petőfi Sándor-iskola és a Márton Áron Gimnázium pedagógusainak. A három nagyobbik hokizik, játszottak a Sportklub színeiben a magyar bajnokságban is, de a bőrükön tapasztalhatták meg egy-egy Sportklub–Steaua meccs hangulatát is. Fontosnak tartottuk – és nemcsak én apaként – a román nyelv megtanulását is, több-kevesebb eredménnyel ugyan, de a nagyobbik fiam például román nyelvvizsgára készül. Meggyőződésem, hogy mindannyian és visszavonhatatlanul kicsit erdélyiek is lettek. Ma is emlegetjük, hogy megérkezésünk után alig egy hónappal a fiam úgy érkezett haza edzésről, hogy apa, nem jó a kaszkám… Szóval, esetükben például a kaszka/sisak vagy a borkán/befőttesüveg értelmezése soha nem ütközik már nehézségekbe.
– Miért megy el Csíkszeredából, milyen feladat várja? És mit tanácsol az utódjának?
– Csakis azért, mert hat év igen hosszú idő a diplomáciában, és már két ízben hosszabbították meg a megbízatásomat. Az utódomnak talán azt adnám tovább, amit én is kaptam útkezdéskor Misovicz Tibor államtitkár barátomtól: úgy dolgozzatok, hogy az állomáshelyeteken szeressék Magyarországot. Legfeljebb annyit tennék hozzá, hogy minden erejével képviselje Magyarország és az erdélyi magyarság érdekeit. Jómagam a továbbiakban is a közéletben készülök tevékenykedni. És változatlanul őrzöm a korábban is élő kapcsolataimat Erdéllyel, amelyeket most már a közös családi emlékek is erősítenek.
Dr. Zsigmond Barna Pál
Marosvásárhelyen született 1972-ben. Érettségi után 1990-ben Magyarországra ment, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Jogi Karán diplomázott. Ezt követően Svédországban tanult nemzetközi jogot a Svéd Intézet ösztöndíjával. Több publikációja is megjelent kisebbségi jogi témában. Miután a versenyszférában dolgozott ingatlanbefektetési és vagyonkezelési területen, több éven át tevékenykedett a közigazgatásban is. Nős, öt fiúgyermek apja.
Csinta Samu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Hatévi szolgálat után február elsejétől visszatér Budapestre Magyarország csíkszeredai főkonzulja, Zsigmond Barna Pál. Az állampolgári honosítás dandárját levezénylő diplomatával hokiról, könnyes bejegyzésekről és örök erdélyiségről is beszélgettünk.
– Milyen Csíkszereda fogadta, amikor odaérkezett?– Nagyon hideg, mínusz 26 Celsius-fokot mértek aznap, amikor 2011. február elsején feleségemmel, négy gyerekkel és egy belga juhász kölyökkutyával megérkeztünk. Ennek következtében aztán az első látogatást az állatorvosnál tettük, mivel a kutyus megfázott. Amúgy nagyon barátságos Csíkszereda fogadott, hamar befogadott bennünket, mi meg egykettőre belaktuk a várost, megszoktuk az iskolát. Én lelkes voltam, Isten hatalmas adományaként, életem lehetőségeként kezeltem a megbízatást, nagyon hittem benne.
– Miért éppen önre esett a választás, hogy Székelyföldön képviselje Magyarországot? Foglalkoztatta ez a kérdés?
– Természetesen, de igazából soha nem találtam meg rá a választ. Miután korábban is voltak kapcsolataim a közélettel – bár akkor éppen az üzleti szférában dolgoztam –, megkerestek a külügyminisztériumtól ezzel a lehetőséggel, és én igent mondtam. Bizonyára közigazgatási és menedzseri tapasztalatom, erdélyi származásom és helyismeretem is közrejátszott a felkérésben, hiszen teljesen új rendszert kellett létrehozni. Háromfős képviseletből jóval nagyobb létszámmal dolgozó konzulátusi struktúrát kellett felépíteni.
– Mi volt az első főkonzuli megnyilvánulása?
– Egy bemutatkozó sajtótájékoztató. Mivel akkor még a Magyar Jégkorongszövetség alelnöke voltam, és három fiam is hokizott, a kérdések egy része természetesen ezt a témát is firtatta. Elsősorban azonban a honosítás, az állampolgárság témaköre érdekelte az újságírókat, hiszen az volt akkor a nagy újdonság, illetve tevékenységünk mindenekelőtt ezt a célt szolgálta. Már akkor nagy volt az érdeklődés a honosítás iránt, az emberek egyfajta történelmi elégtételként kezelték az Orbán Viktor miniszterelnök által vezetett kormány biztosította lehetőséget. Az elsődleges feladat pedig, amivel megbíztak, a hivatal felállítása, a honosítási folyamat megszervezése volt.
– Gondolom, nem érte meglepetésként, hogy épp a csíkszeredai főkonzulátuson volt legnagyobb az ostrom…
– Természetesen számítottunk rá, hogy a csíkszeredai képviseletre vár a legnagyobb léptékű honosítási feladat. Részben arra is, hogy folyamatos tájékoztatásra, az eljárás ismertetésére lesz szükség, hiszen mindenki akkoriban ismerkedett a folyamatokkal. Kezdetben alig tudtunk eleget tenni a hatalmas nyomásnak, az első évben két műszakban fogadtuk az igényeket, és nagy örömmel tölt el, hogy ma is folyamatos és élénk az érdeklődés. Százezres nagyságrenden vagyunk túl, a trendek alapján pedig a 2018-as magyarországi parlamenti választásig a honosítottak összesített száma minden bizonnyal eléri az egymilliót.
– Az alaptevékenységen túl milyen további feladatokat szánt a konzulátusnak?
– Igyekeztünk részt venni Székelyföld közéleti tevékenységében, szerepet vállaltunk több oktatási, kulturális, sportrendezvény kezdeményezésében, szervezésében. Fontosnak tartottam, hogy a konzulátus polgárjogot nyerjen a székelyföldi intézmények között, mint olyan intézmény, amely folyamatosan jelen van, és amelyre mindig lehet számítani. A honosítási tevékenység sikerén túl – ami elsősorban a teljes magyar közigazgatás nagy sikere – több olyan kezdeményezésünk volt, ami hosszabb távon is megállta a helyét. A Lázár-házban tartott könyvbemutatók, kiállítások ma már Csíkszereda legnagyobb érdeklődéssel övezett rendezvényei közé tartoznak, a magyar bornak a régióban való megismertetését, népszerűsítését célzó Magyar Borkerekasztal esetében pedig akár konkrét gazdasági haszonról is beszélhetünk. Fontosnak tartom a Konzul-kupa sportesemény-sorozatát, az immár hagyománnyá izmosodó, a Sapientia egyetemmel és az OTP-vel közösen szervezett Pénzidomár elnevezésű gazdasági vetélkedőt. Az évfordulós rendezvények, ünnepek is kiemelt szerepet kaptak, és mindig örömteli eseményként tartottuk számon a magyar közélet és kormányzat szereplőinek székelyföldi látogatásait, amelyek a régió iránti kiemelt figyelmet jelezték.
– Megbízatása során külügyminiszter-váltásra is sor került, ami a külgazdasági hangsúlyok növelését célzó szemléletváltást is hozott. Mindez hogyan volt érvényesíthető Székelyföldön?
– Valóban, 2014-től hangsúlyosabban jelent meg tevékenységünkben a gazdasági szempont, gazdasági ügyekkel foglalkozó kollégával is gyarapodtunk. Megújult a marosvásárhelyi, székelyudvarhelyi és sepsiszentgyörgyi gazdasági irodák tevékenysége, ami az irány fontosságát jelzi. Székelyföldön ugyanakkor egy sajátos nemzetpolitikai szempontú gazdasági irány is jelentkezik: a helyi magyar vállalkozások támogatása. Ennek jegyében hirdette meg a Nemzetpolitikai Államtitkárság a külhoni fiatal magyar vállalkozók éve programot is, az erdélyi magyarságnak ugyanis akkor van jövője, ha a gyermekvállalás, a biztonság, a kiszámíthatóság tényezőin túl a megélhetés sem jelent gondot, ha elegendő, jó minőségű munkahely is rendelkezésre áll.
– Megbízatása évei alatt milyen irányvonalakat követett a magyar vállalatok székelyföldi terjeszkedése?– Egyre hangsúlyosabb a régió iránti érdeklődés és jelenlét, dolgozunk is a folyamat erősítésén. A turizmust tekintjük kivételesen fontosnak – ez ugyanis a régió egyik fő jövedelmi forrása –, de azt is, hogy az itt előállított termékek fokozott mértékben találjanak piacra Magyarországon. Ennek ösztönzése és magyarországi képviselete is a konzulátus célkitűzései közé tartozik, még akkor is, ha nem ágyazható be a klasszikus külgazdasági tevékenységbe, hiszen oda-vissza típusú tevékenységgel van dolgunk.
– Milyen viszonyt sikerült kialakítani a román államhatalom régióbeli képviseleteivel?
– Ez a kapcsolattartás elsősorban a prefektúra székelyföldi intézményeire szorítkozott. Voltak prefektusok, akiknél a bemutatkozó látogatásban ki is merült a dolog, másokkal jobb kapcsolatot sikerült kialakítani. Elsősorban a szimbólumhasználattal összefüggésben lévő kényesebb kérdésekben igyekeztem ismertetni és megértetni a magyar kormányzat álláspontját, miszerint a kétnyelvűség, az anyanyelv használata nem sérti a román állam szuverenitását, megítélésünk szerint egyenesen gazdagítja Romániát. A fogadtatás vegyes volt, jellemzően kitérő válaszokat kaptam.
– Kárpótolhatta a magyar állampolgársághoz jutó emberek esetenként a harcedzett diplomata érzéseit is próbára tevő hálája...
– Valóban, sok emlékezetes pillanatban, élményben volt részünk a honosítási folyamat, illetve az eskütételek során. Akadt olyan idős ember, aki harmadszor lett magyar állampolgár. Az emlékkönyvben egymást érik a megható bejegyzések, megemlékezések szülőkről, nagyszülőkről, akiknek már nem adatott meg, hogy felvegyék vagy újra felvegyék a magyar állampolgárságot. És akiknek nevében a gyermekeik is hatalmas elégtételként nyugtázzák a honosítás aktusát.
– Milyen hat évet hagy maga után a Zsigmond család?
– Öt fiam van, közülük négyen Csíkszeredában jártak iskolába, életükben öt és fél esztendő nagy idő. Csak köszönettel tartozunk a Petőfi Sándor-iskola és a Márton Áron Gimnázium pedagógusainak. A három nagyobbik hokizik, játszottak a Sportklub színeiben a magyar bajnokságban is, de a bőrükön tapasztalhatták meg egy-egy Sportklub–Steaua meccs hangulatát is. Fontosnak tartottuk – és nemcsak én apaként – a román nyelv megtanulását is, több-kevesebb eredménnyel ugyan, de a nagyobbik fiam például román nyelvvizsgára készül. Meggyőződésem, hogy mindannyian és visszavonhatatlanul kicsit erdélyiek is lettek. Ma is emlegetjük, hogy megérkezésünk után alig egy hónappal a fiam úgy érkezett haza edzésről, hogy apa, nem jó a kaszkám… Szóval, esetükben például a kaszka/sisak vagy a borkán/befőttesüveg értelmezése soha nem ütközik már nehézségekbe.
– Miért megy el Csíkszeredából, milyen feladat várja? És mit tanácsol az utódjának?
– Csakis azért, mert hat év igen hosszú idő a diplomáciában, és már két ízben hosszabbították meg a megbízatásomat. Az utódomnak talán azt adnám tovább, amit én is kaptam útkezdéskor Misovicz Tibor államtitkár barátomtól: úgy dolgozzatok, hogy az állomáshelyeteken szeressék Magyarországot. Legfeljebb annyit tennék hozzá, hogy minden erejével képviselje Magyarország és az erdélyi magyarság érdekeit. Jómagam a továbbiakban is a közéletben készülök tevékenykedni. És változatlanul őrzöm a korábban is élő kapcsolataimat Erdéllyel, amelyeket most már a közös családi emlékek is erősítenek.
Dr. Zsigmond Barna Pál
Marosvásárhelyen született 1972-ben. Érettségi után 1990-ben Magyarországra ment, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Jogi Karán diplomázott. Ezt követően Svédországban tanult nemzetközi jogot a Svéd Intézet ösztöndíjával. Több publikációja is megjelent kisebbségi jogi témában. Miután a versenyszférában dolgozott ingatlanbefektetési és vagyonkezelési területen, több éven át tevékenykedett a közigazgatásban is. Nős, öt fiúgyermek apja.
Csinta Samu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. február 16.
Élő egyház: Békesség Nagyajtán, közösségépítés Köpecen (Nagy Károly Kázmér református lelkipásztor szolgálatáról)
Nagy Károly Kázmér 1975. július 28-án született Kézdivásárhelyen, apja – Nagy Károly – akkor Bodosban volt református lelkipásztor, 1980-ban került Köpecre, és 36 esztendőn át szolgált ott. Nagy Károly Kázmér Baróton érettségizett 1993-ban, majd 1998-ban elvégezte a teológiát Kolozsváron. A frissen végzett lelkész a leányegyházból anyaegyházközséggé vált Nagyajtára került. Olyan közösségbe, ahol dupla kisebbségben éltek a reformátusok – meséli –, ezt mindig szóvá tették: nem elég az erdélyi nyomorúság, ott van a felekezeti kisebbség is. Ez nagyon érződött, éles helyzetek is kialakultak a múltban, meséli a lelkész, aki közel 17 évi nagyajtai szolgálat után a nyugdíjba vonult apja helyén, Köpecen szolgál már egy éve. Nagyajtáról nősült, felesége tanítónő, született Fazakas Adél, három gyerekük van, Károly hetedikes, Adél Réka ötödikes, Magor harmadik osztályos. A tiszteletest nagyajtai szolgálati éveiről, a köpeci kezdetről kérdeztük.
Nagyajtán Nagy Károly Kázmér: Elsődleges célomnak tekintettem, hogy a felekezeteket közelebb vigyük egymáshoz, ami az unitárius kollégával – Fekete Leventével – együtt sikerült. A családok java része vegyes házasságban él, és a felekezeti különbözőség kihatott a családi életre is. Kemény küzdelmet folytattunk, mivel az unitárius többség rányomta bélyegét mindenre, tagjai átnéztek a reformátusokon. Sikerült az évek alatti régi sebeket, fájdalmakat annyira tisztába tenni, hogy most már társként tekintenek egymásra. Gondolok a temető ügyére: valamikor pereskedtek, ásós-kaszás összecsapások is voltak. Egyértelmű, hogy a templom az unitáriusoké, de a vár közös, a vártól balra eső keleti rész az református temető, amit telekkönyv is igazol. Korábban szembekacagtak, amikor ezt erősítettem. Aztán a jóisten kegyelméből jött egy pályázat, és a pályáztató kiegészítést kért: a társtulajdonos beleegyezését is. Így kérték a segítségemet, amit örömmel megadott a presbitérium, hiszen a falu és történelmünk közös értékéről volt szó. Ilyen harcok, küzdelmek voltak. Az önkormányzatnál is érződött, hogy a reformátusok súlytalanok. Megjegyzem, 270 lélekkel vettem át Nagyajtát, közben fogyott is a gyülekezet, 220 lélekkel adtam át majdnem tizenhét év szolgálat után. Erre a mellőzésre úgy kerülhetett sor, hogy korábban csak beszolgáló lelkészek foglalkoztak a faluval. Nem csoda, hogy elhanyagolt volt a református közösség.
Gyermekekkel, fiatalokkal sikerült pezsgőbbé tenni a református életet. Ez közmunkákban is meglátszott. Másik nagy teher az anyagi nyomorúság, de pályázatokkal sikerült haladnunk, a templomot, majd a lelkészi lakást is javítanunk. Adományból indulva fogtunk neki az egykori kántori lak melléképülete átalakításának, abból kemény közmunkával gyülekezeti házat létesítettünk. Pályázati pénzből anyagot vásároltunk, a többit magunk végeztük, gyülekezeti tagok, presbiterek s a lelkész. Ez az épület ad otthont most a Mesekunyhónak, amelyet Nagyajta megnyert. Hangulatossá tettük a berendezést is, olyan környezetet teremtettünk, ahol istentiszteletet is lehet tartani, de kézműves-foglalkozásokat is. Ez indította a sort. Egyik vállalkozó presbiter kerítést és gyalog székely kaput adományozott a gyülekezeti ház mellé. Utána újabb kihívás következett, mivel a parókia kapuja vasból volt. Nagyajta írásos említésének 800. évfordulójára az unitárius egyházzal közösen székely kaput állítottunk a temető bejáratához. A megmaradt anyagot felajánlották a református egyháznak. Megköszöntük, de nem volt pénzünk kifaragtatni. Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzuljának közbenjárására az anyaországi Szerencsejáték Zrt. támogatott, a kaput Péterffy Dénes készítette. Hasonlóképpen, ha sikerült pályázattal a faluba behozni a pénzt, igyekeztünk azt itt tartani, helybeliekkel dolgoztattunk.
Amikor ide kerültem, egyfajta bizalmatlansággal találkoztam: mondták is, itt maradok egy, legfennebb két évet, majd továbbdobbantok. Amíg együtt tudunk dolgozni, nem rohanok el – jeleztem. Onnan is nősültem. Az ott töltött esztendők alatt megértették, van, ahova fordulni, ahova tartozni, hisz lelkiekben is igyekeztünk megtartani a közösséget. Egyre több a betelepült, ezért volt egyfajta széthúzás, végül sikerült a közös hangot megtalálni. Hasonlóképpen a nőszövetségnél az idősek nem akartak a fiatalokkal, a fiatalok az idősekkel közösködni. Végül úgy jöttem el Nagyajtáról, hogy bár anyagiakban szűkölködő, de lelkiekben életképes gyülekezetet hagytam magam mögött. Akik ott voltak, tudták, mit hogyan kell tenni, és tovább küzdenek. Feleségem elindította a Magocska furulyacsoportot, az bővült, most már népiskolai keretek között működik. Ebből a szikrából pattant ki a hangszeroktatás. Volt olyan nemzedék, amelynek tagjai, mire érettségiztek, három-négy, akár öt hangszeren is játszottak. Megpezsdült az élet, volt, akivel és volt, akinek.
Köpecen 2015. június végén édesapám 36 év szolgálat után nyugdíjba vonult. A köpeciek már korábban rebesgették, hogy haza szeretnének hozni. Meghívtak. Aztán a procedúra két hónap helyett hat hónaposra dagadt. A meghívásból aknamunkával pályázat lett. Újból megkerestek, és arra kértek, hogy pályázzam, mert engem szeretnének. Óriási fölénnyel megválasztottak. A jóistennek is ez volt a szándéka, és a gyülekezet akaratával szemben senki nem tudott mit tenni. A közgyűlés 2015. november 22-én megválasztott, 2016. január 1-jei hatállyal megkaptam a jóváhagyást. Nagyon szép ünnepség során léptem be január 10-én, köszöntött elődöm, édesapám és a gyülekezet, a presbitérium, a nőszövetség. A hangulatos beköszönő istentiszteletet sajnos más szolgálattal, temetéssel kellett folytatnom, ami egyre gyakoribb. Úgy érkeztem Köpecre, hogy mindenkinek a lelkésze kívánok lenni faji, felekezeti különbségre való tekintet nélkül. Feleségemmel együtt igyekszünk visszaadni Köpec régi fényét, ezért is dolgozunk. Lejárt a régi bányászkorszak, amikor ragyogott a település, innen került ki a bánya tisztikara, minden második családban volt egyetemet végzett fiatal, tele volt élettel, dalárda működött. Ezeket igyekszünk fokozatosan mind beindítani. Februárban jó hangulatú farsangtemetést tartottunk. Össze kell rázni az egy településen belül élő gyerekeket. Áldatlan állapot alakult ki, a gyerekek fele Köpecen, másik fele Baróton jár iskolába. Vallásórán szembesültem azzal, hogy itt szakadás van, a gyerekek nem ismerik egymást. Lassan egy év alatt úgy összerázódott a társaság, hogy örömmel jönnek vallásórára, vakációs bibliahétre és istentiszteletre is. Elindult a néptánc, a kézműves-foglalkozások oktatása, újraindult a református dalárda, alkalomról alkalomra, ünnepről ünnepre igyekszünk minden nemzedéket megmozgatni. A vallásórás korú reformárus gyermekek száma 40–50 közötti, közösségi rendezvényeken 60–70–80 gyerek jelenik meg. Az adventi gyertyagyújtáson a zuhogó eső ellenére mintegy 120-an voltunk. A 620 református lelket számláló Köpec mellett ide tartozik a 42 lelkes Miklósvár. Ott kéthetente tartunk istentiszteletet. Köpecbánya kicsiny közössége ünnepekkor lejár templomba Köpecre, de igényelték, hogy ott is legyen istentisztelet. Azt is bevezettük, így havonta egyszer az iskola épületében szolgálok. 20–25 ember jön el. Úgy látom, megtermeli a maga gyümölcsét, felekezettől függetlenül lelkesen jönnek, gyermekek is, nem csak felnőttek. A gyülekezet azzal fogadott, hogy a lelkészi lakást belül felújította és újrafödte. A külső tatarozást már ittlétem alatt végeztük. Hátravan még a tereprendezés, amit tavasszal számítunk megoldani. Feladatunk még megfelelő rendeltetést találni a volt külső iskolánknak, ahol öregotthon is működött. A belső iskolánkat használjuk: táncpróbákat tartunk, kiállítást szervezünk, szeretetvendégségek helyszíne, a másik terem a fiatalok klubja. Májustól feleségem átvette a kántori szolgálatot, kézműves-foglalkozásokat tart, a népiskola hivatalos oktatója, énekvezetőként a dalárda karnagya. Az ő biztatására a bibarcfalvi Fehérváry Egyesület szervezésében bútorfestő tanfolyam volt a nyáron, résztvevői többek között elkészítették a köpeci festett utcanévtáblákat.
Igyekszünk úgy élni a gyülekezetben, hogy az látszodjék a településen is. Nem csak a reformátusoknak dolgozunk, azt szeretnénk, hogy a faluban mindenki érezze jól magát. Vallásórára, bibliaórára más felekezetű gyerekeket is várok, s jönnek is. A dalárdapróbák, bibliaórák jó hangulatban zajlanak. Akármilyen rendezvény volt, az emberek részt vettek, odaálltak, segítettek. Nemrég a földvári fogolytábor áldozatai emléktábla-avatásának előkészületeiben kérés nélkül segítettek. A lelkiek mellett a közösségépítésre és a hagyományőrzésre is hangsúlyt fektetünk. A falu nemcsak szereti a pörgést, hanem oda is áll. Köpec élni akar.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Nagy Károly Kázmér 1975. július 28-án született Kézdivásárhelyen, apja – Nagy Károly – akkor Bodosban volt református lelkipásztor, 1980-ban került Köpecre, és 36 esztendőn át szolgált ott. Nagy Károly Kázmér Baróton érettségizett 1993-ban, majd 1998-ban elvégezte a teológiát Kolozsváron. A frissen végzett lelkész a leányegyházból anyaegyházközséggé vált Nagyajtára került. Olyan közösségbe, ahol dupla kisebbségben éltek a reformátusok – meséli –, ezt mindig szóvá tették: nem elég az erdélyi nyomorúság, ott van a felekezeti kisebbség is. Ez nagyon érződött, éles helyzetek is kialakultak a múltban, meséli a lelkész, aki közel 17 évi nagyajtai szolgálat után a nyugdíjba vonult apja helyén, Köpecen szolgál már egy éve. Nagyajtáról nősült, felesége tanítónő, született Fazakas Adél, három gyerekük van, Károly hetedikes, Adél Réka ötödikes, Magor harmadik osztályos. A tiszteletest nagyajtai szolgálati éveiről, a köpeci kezdetről kérdeztük.
Nagyajtán Nagy Károly Kázmér: Elsődleges célomnak tekintettem, hogy a felekezeteket közelebb vigyük egymáshoz, ami az unitárius kollégával – Fekete Leventével – együtt sikerült. A családok java része vegyes házasságban él, és a felekezeti különbözőség kihatott a családi életre is. Kemény küzdelmet folytattunk, mivel az unitárius többség rányomta bélyegét mindenre, tagjai átnéztek a reformátusokon. Sikerült az évek alatti régi sebeket, fájdalmakat annyira tisztába tenni, hogy most már társként tekintenek egymásra. Gondolok a temető ügyére: valamikor pereskedtek, ásós-kaszás összecsapások is voltak. Egyértelmű, hogy a templom az unitáriusoké, de a vár közös, a vártól balra eső keleti rész az református temető, amit telekkönyv is igazol. Korábban szembekacagtak, amikor ezt erősítettem. Aztán a jóisten kegyelméből jött egy pályázat, és a pályáztató kiegészítést kért: a társtulajdonos beleegyezését is. Így kérték a segítségemet, amit örömmel megadott a presbitérium, hiszen a falu és történelmünk közös értékéről volt szó. Ilyen harcok, küzdelmek voltak. Az önkormányzatnál is érződött, hogy a reformátusok súlytalanok. Megjegyzem, 270 lélekkel vettem át Nagyajtát, közben fogyott is a gyülekezet, 220 lélekkel adtam át majdnem tizenhét év szolgálat után. Erre a mellőzésre úgy kerülhetett sor, hogy korábban csak beszolgáló lelkészek foglalkoztak a faluval. Nem csoda, hogy elhanyagolt volt a református közösség.
Gyermekekkel, fiatalokkal sikerült pezsgőbbé tenni a református életet. Ez közmunkákban is meglátszott. Másik nagy teher az anyagi nyomorúság, de pályázatokkal sikerült haladnunk, a templomot, majd a lelkészi lakást is javítanunk. Adományból indulva fogtunk neki az egykori kántori lak melléképülete átalakításának, abból kemény közmunkával gyülekezeti házat létesítettünk. Pályázati pénzből anyagot vásároltunk, a többit magunk végeztük, gyülekezeti tagok, presbiterek s a lelkész. Ez az épület ad otthont most a Mesekunyhónak, amelyet Nagyajta megnyert. Hangulatossá tettük a berendezést is, olyan környezetet teremtettünk, ahol istentiszteletet is lehet tartani, de kézműves-foglalkozásokat is. Ez indította a sort. Egyik vállalkozó presbiter kerítést és gyalog székely kaput adományozott a gyülekezeti ház mellé. Utána újabb kihívás következett, mivel a parókia kapuja vasból volt. Nagyajta írásos említésének 800. évfordulójára az unitárius egyházzal közösen székely kaput állítottunk a temető bejáratához. A megmaradt anyagot felajánlották a református egyháznak. Megköszöntük, de nem volt pénzünk kifaragtatni. Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzuljának közbenjárására az anyaországi Szerencsejáték Zrt. támogatott, a kaput Péterffy Dénes készítette. Hasonlóképpen, ha sikerült pályázattal a faluba behozni a pénzt, igyekeztünk azt itt tartani, helybeliekkel dolgoztattunk.
Amikor ide kerültem, egyfajta bizalmatlansággal találkoztam: mondták is, itt maradok egy, legfennebb két évet, majd továbbdobbantok. Amíg együtt tudunk dolgozni, nem rohanok el – jeleztem. Onnan is nősültem. Az ott töltött esztendők alatt megértették, van, ahova fordulni, ahova tartozni, hisz lelkiekben is igyekeztünk megtartani a közösséget. Egyre több a betelepült, ezért volt egyfajta széthúzás, végül sikerült a közös hangot megtalálni. Hasonlóképpen a nőszövetségnél az idősek nem akartak a fiatalokkal, a fiatalok az idősekkel közösködni. Végül úgy jöttem el Nagyajtáról, hogy bár anyagiakban szűkölködő, de lelkiekben életképes gyülekezetet hagytam magam mögött. Akik ott voltak, tudták, mit hogyan kell tenni, és tovább küzdenek. Feleségem elindította a Magocska furulyacsoportot, az bővült, most már népiskolai keretek között működik. Ebből a szikrából pattant ki a hangszeroktatás. Volt olyan nemzedék, amelynek tagjai, mire érettségiztek, három-négy, akár öt hangszeren is játszottak. Megpezsdült az élet, volt, akivel és volt, akinek.
Köpecen 2015. június végén édesapám 36 év szolgálat után nyugdíjba vonult. A köpeciek már korábban rebesgették, hogy haza szeretnének hozni. Meghívtak. Aztán a procedúra két hónap helyett hat hónaposra dagadt. A meghívásból aknamunkával pályázat lett. Újból megkerestek, és arra kértek, hogy pályázzam, mert engem szeretnének. Óriási fölénnyel megválasztottak. A jóistennek is ez volt a szándéka, és a gyülekezet akaratával szemben senki nem tudott mit tenni. A közgyűlés 2015. november 22-én megválasztott, 2016. január 1-jei hatállyal megkaptam a jóváhagyást. Nagyon szép ünnepség során léptem be január 10-én, köszöntött elődöm, édesapám és a gyülekezet, a presbitérium, a nőszövetség. A hangulatos beköszönő istentiszteletet sajnos más szolgálattal, temetéssel kellett folytatnom, ami egyre gyakoribb. Úgy érkeztem Köpecre, hogy mindenkinek a lelkésze kívánok lenni faji, felekezeti különbségre való tekintet nélkül. Feleségemmel együtt igyekszünk visszaadni Köpec régi fényét, ezért is dolgozunk. Lejárt a régi bányászkorszak, amikor ragyogott a település, innen került ki a bánya tisztikara, minden második családban volt egyetemet végzett fiatal, tele volt élettel, dalárda működött. Ezeket igyekszünk fokozatosan mind beindítani. Februárban jó hangulatú farsangtemetést tartottunk. Össze kell rázni az egy településen belül élő gyerekeket. Áldatlan állapot alakult ki, a gyerekek fele Köpecen, másik fele Baróton jár iskolába. Vallásórán szembesültem azzal, hogy itt szakadás van, a gyerekek nem ismerik egymást. Lassan egy év alatt úgy összerázódott a társaság, hogy örömmel jönnek vallásórára, vakációs bibliahétre és istentiszteletre is. Elindult a néptánc, a kézműves-foglalkozások oktatása, újraindult a református dalárda, alkalomról alkalomra, ünnepről ünnepre igyekszünk minden nemzedéket megmozgatni. A vallásórás korú reformárus gyermekek száma 40–50 közötti, közösségi rendezvényeken 60–70–80 gyerek jelenik meg. Az adventi gyertyagyújtáson a zuhogó eső ellenére mintegy 120-an voltunk. A 620 református lelket számláló Köpec mellett ide tartozik a 42 lelkes Miklósvár. Ott kéthetente tartunk istentiszteletet. Köpecbánya kicsiny közössége ünnepekkor lejár templomba Köpecre, de igényelték, hogy ott is legyen istentisztelet. Azt is bevezettük, így havonta egyszer az iskola épületében szolgálok. 20–25 ember jön el. Úgy látom, megtermeli a maga gyümölcsét, felekezettől függetlenül lelkesen jönnek, gyermekek is, nem csak felnőttek. A gyülekezet azzal fogadott, hogy a lelkészi lakást belül felújította és újrafödte. A külső tatarozást már ittlétem alatt végeztük. Hátravan még a tereprendezés, amit tavasszal számítunk megoldani. Feladatunk még megfelelő rendeltetést találni a volt külső iskolánknak, ahol öregotthon is működött. A belső iskolánkat használjuk: táncpróbákat tartunk, kiállítást szervezünk, szeretetvendégségek helyszíne, a másik terem a fiatalok klubja. Májustól feleségem átvette a kántori szolgálatot, kézműves-foglalkozásokat tart, a népiskola hivatalos oktatója, énekvezetőként a dalárda karnagya. Az ő biztatására a bibarcfalvi Fehérváry Egyesület szervezésében bútorfestő tanfolyam volt a nyáron, résztvevői többek között elkészítették a köpeci festett utcanévtáblákat.
Igyekszünk úgy élni a gyülekezetben, hogy az látszodjék a településen is. Nem csak a reformátusoknak dolgozunk, azt szeretnénk, hogy a faluban mindenki érezze jól magát. Vallásórára, bibliaórára más felekezetű gyerekeket is várok, s jönnek is. A dalárdapróbák, bibliaórák jó hangulatban zajlanak. Akármilyen rendezvény volt, az emberek részt vettek, odaálltak, segítettek. Nemrég a földvári fogolytábor áldozatai emléktábla-avatásának előkészületeiben kérés nélkül segítettek. A lelkiek mellett a közösségépítésre és a hagyományőrzésre is hangsúlyt fektetünk. A falu nemcsak szereti a pörgést, hanem oda is áll. Köpec élni akar.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. április 1.
Ember és Föld
Az album, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány tavaly év végén megjelent tetszetős kiadványa a címbe emelt két fogalmat elsősorban a székelyvarsági tanyavilág szépségeivel és lakóinak mindennapjaival konkretizálja. 2016 augusztusában tizenhárom nemzetközileg is ismert fotóművész vett részt a marosvásárhelyi Bálint Zsigmond és a torontói Kralovánszky Balázs vezette fotótáborban, amelyet a Zsindelyes-tanya látott vendégül Székelyvarságon. Tevékeny jelenlétüket számos felvétel tanúsítja, ezek közül válogattak be jó néhányat a kötetbe, amelynek látványvilágát, szellemi töltetét Böjte Csaba ferences szerzetes gondolatai gazdagítják. Az Ember és Föld című könyvet tegnap este a Budapesti Unitárius Egyházközség dísztermében mutatták be ünnepélyes keretek között. Az alkotótáborozók fotóiból kiállítást is nyitottak. Az est, amelynek Böjte Csaba, Kászoni József unitárius püspöki helynök, dr. Zsigmond Barna Pál volt csíkszeredai főkonzul, dr. Bitay Márton államtitkár és a fotósok részéről Bálint Zsigmond volt a vendége, jótékonysági rendezvényként szólította meg a közönséget. Az összegyűlő támogatásokat arra fordítják, hogy Székelyvarságon felújítsanak egy régi csűrt, és közösségi élettérré alakítva, alkotótáborok fogadására, alkotások bemutatására, táncházak, hagyományőrző foglalkozások vendégül látására tegyék alkalmassá. Népújság (Marosvásárhely)
Az album, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány tavaly év végén megjelent tetszetős kiadványa a címbe emelt két fogalmat elsősorban a székelyvarsági tanyavilág szépségeivel és lakóinak mindennapjaival konkretizálja. 2016 augusztusában tizenhárom nemzetközileg is ismert fotóművész vett részt a marosvásárhelyi Bálint Zsigmond és a torontói Kralovánszky Balázs vezette fotótáborban, amelyet a Zsindelyes-tanya látott vendégül Székelyvarságon. Tevékeny jelenlétüket számos felvétel tanúsítja, ezek közül válogattak be jó néhányat a kötetbe, amelynek látványvilágát, szellemi töltetét Böjte Csaba ferences szerzetes gondolatai gazdagítják. Az Ember és Föld című könyvet tegnap este a Budapesti Unitárius Egyházközség dísztermében mutatták be ünnepélyes keretek között. Az alkotótáborozók fotóiból kiállítást is nyitottak. Az est, amelynek Böjte Csaba, Kászoni József unitárius püspöki helynök, dr. Zsigmond Barna Pál volt csíkszeredai főkonzul, dr. Bitay Márton államtitkár és a fotósok részéről Bálint Zsigmond volt a vendége, jótékonysági rendezvényként szólította meg a közönséget. Az összegyűlő támogatásokat arra fordítják, hogy Székelyvarságon felújítsanak egy régi csűrt, és közösségi élettérré alakítva, alkotótáborok fogadására, alkotások bemutatására, táncházak, hagyományőrző foglalkozások vendégül látására tegyék alkalmassá. Népújság (Marosvásárhely)
2017. december 22.
Bemutatkozott Tóth László, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának új vezetője
Miután hosszas huzavona után a román külügyminisztérium rábólintott a kinevezésére, Tóth László személyében szerdától új főkonzul áll Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának élén. A marosvásárhelyi születésű diplomata csütörtökön sajtótájékoztatón mutatkozott be.
Hivatalosan is bemutatkozott Tóth László, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának új főkonzulja csütörtökön a Lázár-ház dísztermében tartott sajtótájékoztatón. A konzulátusnak egyébként közel egy évig nem volt főkonzulja, a korábbi vezető, Zsigmond Barna Pál hatéves megbízatása ugyanis január 31-én lejárt. Szerdán aztán a román külügyminisztérium hozzájárult ahhoz, hogy az új főkonzul elkezdhesse a munkát Csíkszeredában.
Tanárból főkonzul
Tóth László Marosvásárhelyen született 1975. március 28-án, illetve ott is nőtt fel. Érettségi után döntött úgy, hogy Magyarországon folytatja tanulmányait, és a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsésztudományi Karának történelem szakán szerzett diplomát. Ezt követően tanárként helyezkedett el, oktatott általános iskolában és a már említett egyetemen óraadó tanárként is. Közben családot alapított, egy székelyudvarhelyi lányt vett feleségül; három gyerekük született. A találkozón Tóth László elmondta, a magyarországi politikában 2010-ben bekövetkezett változások után kereste annak lehetőségét, hogy a tanári pálya helyett a közszférában helyezkedjen el, és olyan állást szeretett volna, amely által erdélyi ügyekkel foglalkozhat.
Így került 2011-ben a magyar kormányhoz, az akkori Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkárságának területi főreferense lett, és kifejezetten kisebbségpolitikai kérdésekkel foglalkozott.
„A munkámból kifolyólag nagyon sokat utaztam, havonta jártam Erdélyben, így elmondhatom, hogy ismerem a terepet és az embereket. Ez némileg abban is visszaigazolódik, hogy az utcán mosolygó emberekkel találkozok, ezt a bizalmat köszönöm, és remélem, hogy ez pár év múlva is így lesz” – emelte ki a főkonzul, aki bemutatkozása után arról is beszélt, hogy 2006-os megnyitása óta kiemelt intézvénnyé vált a főkonzulátus Székelyföldön.
Mint mondta, a kedvezményes honosítás által nagyon sokan szereztek magyar állampolgárságot, ezért a főkonzulátus legfontosabb feladata a magyar állampolgárok hivatali ügyeinek intézése.
Tóth László szerint azonban emellett jelen szeretnének lenni a székelyföldi kulturális-, sport- és közéletben is, továbbá a külgazdasági kapcsolatok élénkítéséhez is hozzájárulnának. A külképviselet feladatai közé tartozik továbbá a két ország kulturális és gazdasági kapcsolatainak elmélyítése, ennek is eleget szeretnének tenni. A főkonzul ugyanis emlékeztetett, hogy a főkonzuli kerület hét megyéből áll: a három székely megye (Hargita, Maros, Kovászna) mellett Bákó, Neamţ, Szucsáva, és Botoşani megyék is hozzájuk tartoznak.
Babakötvény, anyasági támogatás
A találkozón kitértek arra is, hogy a magyar kormány célja a kedvezményes honosítással kialakult közjogi kötelék elmélyítése, minél több ágazati szakpolitikára való kiterjesztése. Kettő ezek közül a fiatalok életkezdési támogatása, ismertebb nevén a babakötvény, illetve az anyasági támogatás, amelyek január elsejétől igényelhetők lesznek a csíkszeredai főkonzulátus székhelyén. A támogatások kitétele, hogy a gyerek magyarországi anyakönyvvel rendelkezzen, ám a jogszabályok lehetőséget teremtenek arra, hogy a támogatás igénylése és az anyakönyv megszerzése párhuzamosan valósuljon meg. Tehát ha valaki babakötvényt vagy anyasági támogatást igényel, ezzel egy időben elindíthatja az anyakönyveztetési eljárást is. Az anyasági támogatás a gyerek születését követő hat hónapban igényelhető, és bár csak január elsejétől lép érvénybe, visszamenőleges hatálya van. Ez azt jelenti, hogy januárban még azok is igényelhetik, akiknek augusztusban született gyerekük. Iszlai Katalin / Krónika (Kolozsvár)
Miután hosszas huzavona után a román külügyminisztérium rábólintott a kinevezésére, Tóth László személyében szerdától új főkonzul áll Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának élén. A marosvásárhelyi születésű diplomata csütörtökön sajtótájékoztatón mutatkozott be.
Hivatalosan is bemutatkozott Tóth László, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának új főkonzulja csütörtökön a Lázár-ház dísztermében tartott sajtótájékoztatón. A konzulátusnak egyébként közel egy évig nem volt főkonzulja, a korábbi vezető, Zsigmond Barna Pál hatéves megbízatása ugyanis január 31-én lejárt. Szerdán aztán a román külügyminisztérium hozzájárult ahhoz, hogy az új főkonzul elkezdhesse a munkát Csíkszeredában.
Tanárból főkonzul
Tóth László Marosvásárhelyen született 1975. március 28-án, illetve ott is nőtt fel. Érettségi után döntött úgy, hogy Magyarországon folytatja tanulmányait, és a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsésztudományi Karának történelem szakán szerzett diplomát. Ezt követően tanárként helyezkedett el, oktatott általános iskolában és a már említett egyetemen óraadó tanárként is. Közben családot alapított, egy székelyudvarhelyi lányt vett feleségül; három gyerekük született. A találkozón Tóth László elmondta, a magyarországi politikában 2010-ben bekövetkezett változások után kereste annak lehetőségét, hogy a tanári pálya helyett a közszférában helyezkedjen el, és olyan állást szeretett volna, amely által erdélyi ügyekkel foglalkozhat.
Így került 2011-ben a magyar kormányhoz, az akkori Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkárságának területi főreferense lett, és kifejezetten kisebbségpolitikai kérdésekkel foglalkozott.
„A munkámból kifolyólag nagyon sokat utaztam, havonta jártam Erdélyben, így elmondhatom, hogy ismerem a terepet és az embereket. Ez némileg abban is visszaigazolódik, hogy az utcán mosolygó emberekkel találkozok, ezt a bizalmat köszönöm, és remélem, hogy ez pár év múlva is így lesz” – emelte ki a főkonzul, aki bemutatkozása után arról is beszélt, hogy 2006-os megnyitása óta kiemelt intézvénnyé vált a főkonzulátus Székelyföldön.
Mint mondta, a kedvezményes honosítás által nagyon sokan szereztek magyar állampolgárságot, ezért a főkonzulátus legfontosabb feladata a magyar állampolgárok hivatali ügyeinek intézése.
Tóth László szerint azonban emellett jelen szeretnének lenni a székelyföldi kulturális-, sport- és közéletben is, továbbá a külgazdasági kapcsolatok élénkítéséhez is hozzájárulnának. A külképviselet feladatai közé tartozik továbbá a két ország kulturális és gazdasági kapcsolatainak elmélyítése, ennek is eleget szeretnének tenni. A főkonzul ugyanis emlékeztetett, hogy a főkonzuli kerület hét megyéből áll: a három székely megye (Hargita, Maros, Kovászna) mellett Bákó, Neamţ, Szucsáva, és Botoşani megyék is hozzájuk tartoznak.
Babakötvény, anyasági támogatás
A találkozón kitértek arra is, hogy a magyar kormány célja a kedvezményes honosítással kialakult közjogi kötelék elmélyítése, minél több ágazati szakpolitikára való kiterjesztése. Kettő ezek közül a fiatalok életkezdési támogatása, ismertebb nevén a babakötvény, illetve az anyasági támogatás, amelyek január elsejétől igényelhetők lesznek a csíkszeredai főkonzulátus székhelyén. A támogatások kitétele, hogy a gyerek magyarországi anyakönyvvel rendelkezzen, ám a jogszabályok lehetőséget teremtenek arra, hogy a támogatás igénylése és az anyakönyv megszerzése párhuzamosan valósuljon meg. Tehát ha valaki babakötvényt vagy anyasági támogatást igényel, ezzel egy időben elindíthatja az anyakönyveztetési eljárást is. Az anyasági támogatás a gyerek születését követő hat hónapban igényelhető, és bár csak január elsejétől lép érvénybe, visszamenőleges hatálya van. Ez azt jelenti, hogy januárban még azok is igényelhetik, akiknek augusztusban született gyerekük. Iszlai Katalin / Krónika (Kolozsvár)