Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2011. október 19.
Politikai indokot sejtenek a tévés Bardocz Sándor eltávolítása mögött
Leváltották a Román Televízió (RTV) kolozsvári területi stúdiója magyar szerkesztősége éléről Bardocz Sándort, helyére ideiglenesen Orbán S. Katalint nevezték ki. A regionális stúdió nemzetiségi adásának főszerkesztőjét hétfői hatállyal menesztette az RTV vezetősége, az Orbán kinevezéséről szóló határozat pedig tegnap érkezett meg Kolozsvárra; a döntésekről ma tájékoztatják hivatalosan a magyar szerkesztőséget.
A posztot 2003 óta betöltő Bardocz megerősítette a döntésekről szerzett értesüléseinket, ám mivel a közszolgálati tévé vezetőségétől nem kapott engedélyt, bővebben nem kívánt nyilatkozni. Úgy tudjuk, Bardocz kifogásolja a leváltásáról hozott döntést, amelyet bíróságon kíván megtámadni. Elégedetlenségének oka az, hogy a nemrég lezajlott szakmai minősítésen elégtelen osztályzatot kapott Romeo Couţitól, a regionális stúdió igazgatójától, holott a vezető beosztású tévés munkatársak évente lebonyolított felmérőin korábban mindig jó vagy nagyon jó minősítést szerzett.
Idén egyébként az RTV változtatott a minősítési procedúrán, és a beosztottakat, tevékenységüket egy 50 pontból álló kritériumrendszer alapján mérték fel, de anélkül, hogy az érintettet vizsgáztatnák vagy megkérdeznék. (Értesüléseink szerint az RTV többi regionális stúdiójának vezetői idén még nem estek át hasonló felmérőn). Bardocz megfellebbezte a Couţi által róla kiállított osztályzatot, ám óvását az RTV bukaresti vezetősége elutasította, és azt javasolta a magyar adás főszerkesztőjének, hogy leváltása nyomán vállalja el a 2003 előtt betöltött felelős szerkesztői beosztást. Lapunk értesülései szerint a Donát úti magyar szerkesztőség munkatársainak többsége értetlenül fogadta Bardocz eltávolításának hírét, amely mögött különben sokan politikai indítékot sejtenek.
Úgy tudjuk, az RMDSZ berkeiben egy ideje elégedetlenséget váltott ki, hogy a főszerkesztő a közsszolgálati médiaetika megkövetelte objektív tájékoztatás szellemében a politikai ellentábor képviselőit is meghívta a magyar adásba, amit egyesek úgy értelmeztek, hogy túl nagy teret szentelt az EMNT-nek és az MPP-nek.
Ennek kapcsán Gergely Balázs, az EMNT közép-erdélyi régióelnöke úgy nyilatkozott: ha bebizonyosodik, hogy ez az oka Bardocz leváltásának, akkor mindez „csúnya politikai húzás” lenne azok részéről, akik politikai befolyással bírnak a közszolgálati médiára. „Bardocz Sándor szakmai tevékenységét nem kívánom véleményezni, annyit azonban elmondhatok, hogy a regionális stúdió magyar adása az elmúlt időszakban kielégítően viszonyult a többosztatú erdélyi magyar politikai színtérhez. Remélem, a főszerkesztő leváltásával nem az a cél, hogy megszűnjön az eddigi kiegyensúlyozott műsorpolitika” – szögezte le lapunknak Gergely.
A Krónika információi szerint a magyar szerkesztőség munkatársai közül többen attól tartanak, hogy az új főszerkesztő kinevezésével növekszik az RMDSZ-nek a regionális csatornára gyakorolt befolyása, tekintve, hogy Orbán S. Katalin Sebesi-Karen Attilának, az RTV vezetőtanácsa RMDSZ által delegált tagjának a felesége.
Az ideiglenesen kinevezett főszerkesztő azonban lapunk kérdésére rágalomnak nevezte ezeket a véleményeket, leszögezve: nem azóta dolgozik az újságírói pályán, amióta Sebesi-Karen felesége, továbbá külön kell választani a közszolgálati csatorna központi, illetve a regionális stúdió igazgatótanácsát, valamint az ezekben betöltött tisztségeket. „Mielőtt megkérdezték, hogy elvállalom-e a tisztséget, engem a kolozsvári stúdió vezetősége javasolt főszerkesztőnek, amit a bukaresti testületnek el kellett fogadnia. De én nem azáltal váltam újságíróvá, hogy a férjem milyen tisztséget tölt be valamilyen testületben” – jelentette ki a Krónikának a korábban a Bukaresti Rádiónak és a Duna Tv-nek is dolgozó újságíró. Orbán S. Katalin egyébként korainak tartotta arról beszélni, hogy részt kíván-e venni a tévés főszerkesztői tisztség végleges betöltésére kiírandó versenyvizsgán, terveiről pedig csak azután nyilatkozhat, ha ehhez a belső szabályzat alapján engedélyt kap az RTV vezetőségétől.
A hazai közszolgálati médiában különben nem ez az első eset, amikor házastársak révén „összefonódik” a szakma a politikával. Borbély Melinda, a Marosvásárhelyi Regionális Rádióstúdió kisebbségi adásaiért felelős főszerkesztője Borbély László környezetvédelmi miniszter, az RMDSZ politikai alelnökének felesége, míg Kós Anna, Markó Béla kormányfőhelyettes, a szövetség volt elnökének felesége az RTV bukaresti magyar adásának főmunkatársa.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
Leváltották a Román Televízió (RTV) kolozsvári területi stúdiója magyar szerkesztősége éléről Bardocz Sándort, helyére ideiglenesen Orbán S. Katalint nevezték ki. A regionális stúdió nemzetiségi adásának főszerkesztőjét hétfői hatállyal menesztette az RTV vezetősége, az Orbán kinevezéséről szóló határozat pedig tegnap érkezett meg Kolozsvárra; a döntésekről ma tájékoztatják hivatalosan a magyar szerkesztőséget.
A posztot 2003 óta betöltő Bardocz megerősítette a döntésekről szerzett értesüléseinket, ám mivel a közszolgálati tévé vezetőségétől nem kapott engedélyt, bővebben nem kívánt nyilatkozni. Úgy tudjuk, Bardocz kifogásolja a leváltásáról hozott döntést, amelyet bíróságon kíván megtámadni. Elégedetlenségének oka az, hogy a nemrég lezajlott szakmai minősítésen elégtelen osztályzatot kapott Romeo Couţitól, a regionális stúdió igazgatójától, holott a vezető beosztású tévés munkatársak évente lebonyolított felmérőin korábban mindig jó vagy nagyon jó minősítést szerzett.
Idén egyébként az RTV változtatott a minősítési procedúrán, és a beosztottakat, tevékenységüket egy 50 pontból álló kritériumrendszer alapján mérték fel, de anélkül, hogy az érintettet vizsgáztatnák vagy megkérdeznék. (Értesüléseink szerint az RTV többi regionális stúdiójának vezetői idén még nem estek át hasonló felmérőn). Bardocz megfellebbezte a Couţi által róla kiállított osztályzatot, ám óvását az RTV bukaresti vezetősége elutasította, és azt javasolta a magyar adás főszerkesztőjének, hogy leváltása nyomán vállalja el a 2003 előtt betöltött felelős szerkesztői beosztást. Lapunk értesülései szerint a Donát úti magyar szerkesztőség munkatársainak többsége értetlenül fogadta Bardocz eltávolításának hírét, amely mögött különben sokan politikai indítékot sejtenek.
Úgy tudjuk, az RMDSZ berkeiben egy ideje elégedetlenséget váltott ki, hogy a főszerkesztő a közsszolgálati médiaetika megkövetelte objektív tájékoztatás szellemében a politikai ellentábor képviselőit is meghívta a magyar adásba, amit egyesek úgy értelmeztek, hogy túl nagy teret szentelt az EMNT-nek és az MPP-nek.
Ennek kapcsán Gergely Balázs, az EMNT közép-erdélyi régióelnöke úgy nyilatkozott: ha bebizonyosodik, hogy ez az oka Bardocz leváltásának, akkor mindez „csúnya politikai húzás” lenne azok részéről, akik politikai befolyással bírnak a közszolgálati médiára. „Bardocz Sándor szakmai tevékenységét nem kívánom véleményezni, annyit azonban elmondhatok, hogy a regionális stúdió magyar adása az elmúlt időszakban kielégítően viszonyult a többosztatú erdélyi magyar politikai színtérhez. Remélem, a főszerkesztő leváltásával nem az a cél, hogy megszűnjön az eddigi kiegyensúlyozott műsorpolitika” – szögezte le lapunknak Gergely.
A Krónika információi szerint a magyar szerkesztőség munkatársai közül többen attól tartanak, hogy az új főszerkesztő kinevezésével növekszik az RMDSZ-nek a regionális csatornára gyakorolt befolyása, tekintve, hogy Orbán S. Katalin Sebesi-Karen Attilának, az RTV vezetőtanácsa RMDSZ által delegált tagjának a felesége.
Az ideiglenesen kinevezett főszerkesztő azonban lapunk kérdésére rágalomnak nevezte ezeket a véleményeket, leszögezve: nem azóta dolgozik az újságírói pályán, amióta Sebesi-Karen felesége, továbbá külön kell választani a közszolgálati csatorna központi, illetve a regionális stúdió igazgatótanácsát, valamint az ezekben betöltött tisztségeket. „Mielőtt megkérdezték, hogy elvállalom-e a tisztséget, engem a kolozsvári stúdió vezetősége javasolt főszerkesztőnek, amit a bukaresti testületnek el kellett fogadnia. De én nem azáltal váltam újságíróvá, hogy a férjem milyen tisztséget tölt be valamilyen testületben” – jelentette ki a Krónikának a korábban a Bukaresti Rádiónak és a Duna Tv-nek is dolgozó újságíró. Orbán S. Katalin egyébként korainak tartotta arról beszélni, hogy részt kíván-e venni a tévés főszerkesztői tisztség végleges betöltésére kiírandó versenyvizsgán, terveiről pedig csak azután nyilatkozhat, ha ehhez a belső szabályzat alapján engedélyt kap az RTV vezetőségétől.
A hazai közszolgálati médiában különben nem ez az első eset, amikor házastársak révén „összefonódik” a szakma a politikával. Borbély Melinda, a Marosvásárhelyi Regionális Rádióstúdió kisebbségi adásaiért felelős főszerkesztője Borbély László környezetvédelmi miniszter, az RMDSZ politikai alelnökének felesége, míg Kós Anna, Markó Béla kormányfőhelyettes, a szövetség volt elnökének felesége az RTV bukaresti magyar adásának főmunkatársa.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
2011. október 28.
A kolozsvári közszolgálati televízióban is elkezdődött a politikai tisztogatás?
Korábbi lapszámainkban beszámoltunk Biró Zsoltnak, a marosvásárhelyi közszolgálati rádió vezető hírszerkesztőjének vesszőfutásáról, de a jelenség szemlátomást nem egyedi, mert úgy tűnik, az RMDSZ a képernyőkön is be akarja biztosítani monopóliumát a következő választások előtt. Nemrég a kolozsvári területi tévéstúdió magyar szerkesztőségének éléről leváltották Bardocz Sándort, és helyére ideiglenesen a TVR adminisztratív bizottsági tagjának, Sebesi Karen Attilának a feleségét, Orbán S. Katalint nevezték ki.
Ebben az ügyben is kilóg a lóláb, hogy klasszikust idézzünk, nem is kicsit, hanem nagyon, hiszen Sebesi hosszú évek óta köztudottan az RMDSZ szolgálatában áll. Az erdélyi magyar sajtó dicsőségét pallérozandó a hírt elsőként egy kolozsvári román portál közölte. Ezt követően jól-rosszul a magyar sajtóorgánumok is „ráharaptak” a hírre, annak minden valós és valótlan sejtetésével: az az állítás például, miszerint Bardoczot a Tőkés Lászlóhoz valamint az EMNP-hez kötődő szimpátiája sodorta volna le a vezetői székből, gyenge lábakon áll. Információink szerint Bardocz egyetlen bűne talán az lehet, hogy meg merte szólaltatni a képernyőn a másik, nem RMDSZ-es oldalt is: EMNT, MPP, stb. Ami egyébként nemcsak egy közszolgálati, hanem minden becsületes újságíró kötelessége volna. Ezt a gyanúnkat megerősítette Gergely Balázs EMNT-alelnök is, aki megkérdezésünkre elmondta: a szervezetnek nem voltak sem baráti, sem más kapcsolatai Bardocz Sándorral, a tévé műsoraiban mostanáig politikai kiegyensúlyozottságot tapasztaltak, valamint abbeli reményeit fejezte ki, hogy az egyenlő távolságtartás elve a jelenlegi botrány ellenére is megmarad a kolozsvári stúdióban. Pontosabbakat egyelőre az érintettektől sem tudhattunk meg, hiszen a TVR belső szabályzata tiltja, hogy munkaügyi kérdésekben az alkalmazottak nyilatkozhassanak. E tiltás feloldását Bardocz ugyan kérvényezte, de folyamodványát elutasították.
A hivatalos verzió szerint a főszerkesztőnek azért kellett távoznia, mert az új minősítési rendszerben nem felelt meg az elvárásoknak. Bardocz mellesleg az elmúlt években folyamatosan jó, és nagyon jó minősítéseket kapott a munkájáért. Az új elvárások részleteiről, kritériumrendszeréről egyelőre nem tudni semmit, mert belső ügyként a TVR vezetősége azokat még titkosan kezeli. Magával Bardoczzal sem közölték, mi volt az oka az elégtelen osztályozásnak. A történtek miatt magukat – érthető módon – megnevezni nem akaró forrásaink szerint a kolozsvári szerkesztőségben rendkívül megromlott a hangulat, a kollégák egymással sem mernek beszélgetni, attól való félelmükben, hogy a vezércserét követően ők maguk is áldozatául eshetnek a tisztogatásnak. A leváltásokat és az ideiglenes kinevezéseket a televízió központi vezetősége anélkül viheti véghez, hogy annak okát vagy mikéntjét nyilvánosságra hozná, a törvények alapján viszont a különböző, így a vezetői állásásokat is meg kell hirdetnie. A hazai közszolgálati rádiónál és tévénél volt már példa arra, hogy bizonyos posztokat célzott személyekre hirdettek meg, és ha tartottak is versenyvizsgát, azt csak a látszat kedvéért tették meg.
A román sajtó értesülései szerint ilyen „suba alatti” belső manőverként nyerhetett Bukarestben zenei és szórakoztatói riporteri állást Orbán S. Katalin, akit néhány hónappal ezek után a Bardocz helyére ültettek. További részletek reményében – a gyanú árnyékát elhárítandó szándékkal – megkerestük az újságírónő férjét, Sebesi Karen Attilát, akinek az adminisztratív tanács tagjaként amúgy beleszólása van a kinevezésekbe. Sebesi megkeresésünkkor éppen Ukrajnába tartott, és a korábban is említett belső szabályzatra hivatkozva azt mondta, hogy amíg nem kér és kap írásos engedélyt az igazgatótanácstól, addig nem nyilatkozhat ebben az ügyben. Kérésünkre ígéretet tett, hogy ezt a napokban megteszi, tehát ha a tanács a Bardoczéval ellentétben pozitívan ítéli meg kérését, a következő lapszámunkban talán azt is közölhetjük, mi is történt valójában a kolozsvári televíziónál.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
Korábbi lapszámainkban beszámoltunk Biró Zsoltnak, a marosvásárhelyi közszolgálati rádió vezető hírszerkesztőjének vesszőfutásáról, de a jelenség szemlátomást nem egyedi, mert úgy tűnik, az RMDSZ a képernyőkön is be akarja biztosítani monopóliumát a következő választások előtt. Nemrég a kolozsvári területi tévéstúdió magyar szerkesztőségének éléről leváltották Bardocz Sándort, és helyére ideiglenesen a TVR adminisztratív bizottsági tagjának, Sebesi Karen Attilának a feleségét, Orbán S. Katalint nevezték ki.
Ebben az ügyben is kilóg a lóláb, hogy klasszikust idézzünk, nem is kicsit, hanem nagyon, hiszen Sebesi hosszú évek óta köztudottan az RMDSZ szolgálatában áll. Az erdélyi magyar sajtó dicsőségét pallérozandó a hírt elsőként egy kolozsvári román portál közölte. Ezt követően jól-rosszul a magyar sajtóorgánumok is „ráharaptak” a hírre, annak minden valós és valótlan sejtetésével: az az állítás például, miszerint Bardoczot a Tőkés Lászlóhoz valamint az EMNP-hez kötődő szimpátiája sodorta volna le a vezetői székből, gyenge lábakon áll. Információink szerint Bardocz egyetlen bűne talán az lehet, hogy meg merte szólaltatni a képernyőn a másik, nem RMDSZ-es oldalt is: EMNT, MPP, stb. Ami egyébként nemcsak egy közszolgálati, hanem minden becsületes újságíró kötelessége volna. Ezt a gyanúnkat megerősítette Gergely Balázs EMNT-alelnök is, aki megkérdezésünkre elmondta: a szervezetnek nem voltak sem baráti, sem más kapcsolatai Bardocz Sándorral, a tévé műsoraiban mostanáig politikai kiegyensúlyozottságot tapasztaltak, valamint abbeli reményeit fejezte ki, hogy az egyenlő távolságtartás elve a jelenlegi botrány ellenére is megmarad a kolozsvári stúdióban. Pontosabbakat egyelőre az érintettektől sem tudhattunk meg, hiszen a TVR belső szabályzata tiltja, hogy munkaügyi kérdésekben az alkalmazottak nyilatkozhassanak. E tiltás feloldását Bardocz ugyan kérvényezte, de folyamodványát elutasították.
A hivatalos verzió szerint a főszerkesztőnek azért kellett távoznia, mert az új minősítési rendszerben nem felelt meg az elvárásoknak. Bardocz mellesleg az elmúlt években folyamatosan jó, és nagyon jó minősítéseket kapott a munkájáért. Az új elvárások részleteiről, kritériumrendszeréről egyelőre nem tudni semmit, mert belső ügyként a TVR vezetősége azokat még titkosan kezeli. Magával Bardoczzal sem közölték, mi volt az oka az elégtelen osztályozásnak. A történtek miatt magukat – érthető módon – megnevezni nem akaró forrásaink szerint a kolozsvári szerkesztőségben rendkívül megromlott a hangulat, a kollégák egymással sem mernek beszélgetni, attól való félelmükben, hogy a vezércserét követően ők maguk is áldozatául eshetnek a tisztogatásnak. A leváltásokat és az ideiglenes kinevezéseket a televízió központi vezetősége anélkül viheti véghez, hogy annak okát vagy mikéntjét nyilvánosságra hozná, a törvények alapján viszont a különböző, így a vezetői állásásokat is meg kell hirdetnie. A hazai közszolgálati rádiónál és tévénél volt már példa arra, hogy bizonyos posztokat célzott személyekre hirdettek meg, és ha tartottak is versenyvizsgát, azt csak a látszat kedvéért tették meg.
A román sajtó értesülései szerint ilyen „suba alatti” belső manőverként nyerhetett Bukarestben zenei és szórakoztatói riporteri állást Orbán S. Katalin, akit néhány hónappal ezek után a Bardocz helyére ültettek. További részletek reményében – a gyanú árnyékát elhárítandó szándékkal – megkerestük az újságírónő férjét, Sebesi Karen Attilát, akinek az adminisztratív tanács tagjaként amúgy beleszólása van a kinevezésekbe. Sebesi megkeresésünkkor éppen Ukrajnába tartott, és a korábban is említett belső szabályzatra hivatkozva azt mondta, hogy amíg nem kér és kap írásos engedélyt az igazgatótanácstól, addig nem nyilatkozhat ebben az ügyben. Kérésünkre ígéretet tett, hogy ezt a napokban megteszi, tehát ha a tanács a Bardoczéval ellentétben pozitívan ítéli meg kérését, a következő lapszámunkban talán azt is közölhetjük, mi is történt valójában a kolozsvári televíziónál.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2011. november 17.
Németh Zsolt az RTV kolozsvári magyar adásában
A nemzetegyesítés folyamata párhuzamosan zajlik a nemzet földarabolódásának folyamatával – mondotta ma a Román Televízió kolozsvári magyar adásának stúdiójában Németh Zsolt, a Magyar Köztársaság parlamenti államtitkára. A beszélgetésben szó volt a közelgő Magyar Állandó Értekezlet napirendjéről is.
Bardocz Sándor, az Erdélyi Figyelő csütörtöki, közösségi magazinjának műsorvezetője több témakörben is kérdezte a magyarországi politikust. Az Erdélyi Figyelő közösségi kiadásának szerkesztői: Márkus Etelka és Szabó Csaba.
RTV kolozsvári magyar adás
Erdély.ma
A nemzetegyesítés folyamata párhuzamosan zajlik a nemzet földarabolódásának folyamatával – mondotta ma a Román Televízió kolozsvári magyar adásának stúdiójában Németh Zsolt, a Magyar Köztársaság parlamenti államtitkára. A beszélgetésben szó volt a közelgő Magyar Állandó Értekezlet napirendjéről is.
Bardocz Sándor, az Erdélyi Figyelő csütörtöki, közösségi magazinjának műsorvezetője több témakörben is kérdezte a magyarországi politikust. Az Erdélyi Figyelő közösségi kiadásának szerkesztői: Márkus Etelka és Szabó Csaba.
RTV kolozsvári magyar adás
Erdély.ma
2012. január 27.
A hazai média társadalmi felelősségvállalásáról
A romániai magyar sajtó társadalmi felelősségvállalásáról beszélgetett Bardocz Sándor műsorvezető az Erdélyi Figyelő című, élőben közvetített, csütörtök délutáni magazinműsorában Fóris Ferenczi Zoltánnal, a Kolozsvári Rádió magyar adásának szerkesztőjével.
A beszélgetés apropójául egy olyan magyar vonatkozású kolozsvári térplasztika sajátosan elrondított környezete, illetve állaga szolgált, amely előtt az egykori Kincses Város érdektelen és igénytelen tömege naponta bókol, azaz unottan vállat von. Kolozsvári Puskás Sándor 1972-ben készült, lehajlítgatott, hűtőmicsodás-neomioritikus környezetbe kényszerített térplasztikája immár természetszerűen hozzátartozik Kolozsvár arculatához.
Erdély.ma
A romániai magyar sajtó társadalmi felelősségvállalásáról beszélgetett Bardocz Sándor műsorvezető az Erdélyi Figyelő című, élőben közvetített, csütörtök délutáni magazinműsorában Fóris Ferenczi Zoltánnal, a Kolozsvári Rádió magyar adásának szerkesztőjével.
A beszélgetés apropójául egy olyan magyar vonatkozású kolozsvári térplasztika sajátosan elrondított környezete, illetve állaga szolgált, amely előtt az egykori Kincses Város érdektelen és igénytelen tömege naponta bókol, azaz unottan vállat von. Kolozsvári Puskás Sándor 1972-ben készült, lehajlítgatott, hűtőmicsodás-neomioritikus környezetbe kényszerített térplasztikája immár természetszerűen hozzátartozik Kolozsvár arculatához.
Erdély.ma
2012. március 19.
Bíró Zsolt: erős nyomást gyakorol az RMDSZ az erdélyi magyar sajtóra
El a kezekkel a sajtóról! – jelmondattal tartott sajtótájékoztatót az RMDSZ Maros megyei székháza előtt Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt tanácselnök-jelöltje. A Marosvásárhelyi Rádió fél éve fizetés nélküli szabadságon lévő munkatársa arra kívánta felhívni a figyelmet, hogy a szövetség pénzzel próbálja befolyásolni, esetenként sarokba szorítani az anyanyelvű sajtót. Bíró ugyanakkor azokra a családi összefonódásokról is szólt, melyek a hazai magyar médiát jellemzik.
„Nem tisztességes, hogy Markó Bélával a felesége készít úgymond pártatlan interjút a közszolgálati televízióban. Nem jó, hogy ugyanezt teszi Borbély László felesége is, aki a Marosvásárhelyi Rádió aligazgatója volt, de nyugdíjazása után is pozícióban maradt, továbbra is ő felel a romániai kisebbségek műsoraiért. Nem kevésbé szembetűnő, hogy Borbély Melinda helyébe a kormány jelöli az utódot Szász Attila személyében, aki még nem is versenyvizsgázott, de már szétkürtölte mindenütt, hogy azért mondott le az Országos Audióvizuális Tanácsban betöltött tisztségről, mert a vásárhelyi rádióhoz kerül főnöknek. Szintén nem helyes, hogy politikai okok miatt menesztik a Kolozsvári Televízió magyar adása éléről Bardócz Sándort, és helyébe odateszik az RMDSZ-hez kötődő Sebesi Karen Attila feleségét” – sorolta észrevételeit Bíró.
A politikai pályára készülő rádiós újságíró megállapítását osztja a Mircea Toma vezette Országos Sajtófigyelő Ügynökség is, melynek felmérése szerint a hazai magyar nyelvű sajtó, beleértve az írott és elektronikus médiát egyaránt, több mint 80 százalékban tulajdonosi, finanszírozási, személyi és családi kötődésű, avagy hivatali alárendeltségi viszonyban van az RMDSZ-szel.
„Ez sajnos legtöbb sajtóorgánum irányultságán meg is látszik, tisztelet a kivételnek” – fejtette ki Bíró Zsolt. Elmondta, a magyar közösségnek a szólás és sajtó szabadsága érdekében kell szót emelnie ez ellen, és arra kérte a médiafogyasztókat, hogy „monitorizálják” a sajtótermékeket, így biztosítva a civil kontrollt.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
El a kezekkel a sajtóról! – jelmondattal tartott sajtótájékoztatót az RMDSZ Maros megyei székháza előtt Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt tanácselnök-jelöltje. A Marosvásárhelyi Rádió fél éve fizetés nélküli szabadságon lévő munkatársa arra kívánta felhívni a figyelmet, hogy a szövetség pénzzel próbálja befolyásolni, esetenként sarokba szorítani az anyanyelvű sajtót. Bíró ugyanakkor azokra a családi összefonódásokról is szólt, melyek a hazai magyar médiát jellemzik.
„Nem tisztességes, hogy Markó Bélával a felesége készít úgymond pártatlan interjút a közszolgálati televízióban. Nem jó, hogy ugyanezt teszi Borbély László felesége is, aki a Marosvásárhelyi Rádió aligazgatója volt, de nyugdíjazása után is pozícióban maradt, továbbra is ő felel a romániai kisebbségek műsoraiért. Nem kevésbé szembetűnő, hogy Borbély Melinda helyébe a kormány jelöli az utódot Szász Attila személyében, aki még nem is versenyvizsgázott, de már szétkürtölte mindenütt, hogy azért mondott le az Országos Audióvizuális Tanácsban betöltött tisztségről, mert a vásárhelyi rádióhoz kerül főnöknek. Szintén nem helyes, hogy politikai okok miatt menesztik a Kolozsvári Televízió magyar adása éléről Bardócz Sándort, és helyébe odateszik az RMDSZ-hez kötődő Sebesi Karen Attila feleségét” – sorolta észrevételeit Bíró.
A politikai pályára készülő rádiós újságíró megállapítását osztja a Mircea Toma vezette Országos Sajtófigyelő Ügynökség is, melynek felmérése szerint a hazai magyar nyelvű sajtó, beleértve az írott és elektronikus médiát egyaránt, több mint 80 százalékban tulajdonosi, finanszírozási, személyi és családi kötődésű, avagy hivatali alárendeltségi viszonyban van az RMDSZ-szel.
„Ez sajnos legtöbb sajtóorgánum irányultságán meg is látszik, tisztelet a kivételnek” – fejtette ki Bíró Zsolt. Elmondta, a magyar közösségnek a szólás és sajtó szabadsága érdekében kell szót emelnie ez ellen, és arra kérte a médiafogyasztókat, hogy „monitorizálják” a sajtótermékeket, így biztosítva a civil kontrollt.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
2012. szeptember 15.
Ismét Erdélyi Figyelő
A Román Televízió kolozsvári magyar adásában szeptember 17-én, hétfőn indul az Erdélyi Figyelő című, élő magazinműsor legújabb évada. Az Erdélyi Figyelő hétfőtől péntekig délutánonként 4 és 5 óra között jelentkezik a TVR Cluj nevű adón. Hírekkel, kulturális, családi, közösségi és szórakoztató témákkal várják a nézőket. Műsorvezetők: Feketelaki Tibor, Vig Emese, Pákai Enikő, Bardocz Sándor és Spitzer Judit.
Szabadság (Kolozsvár)
A Román Televízió kolozsvári magyar adásában szeptember 17-én, hétfőn indul az Erdélyi Figyelő című, élő magazinműsor legújabb évada. Az Erdélyi Figyelő hétfőtől péntekig délutánonként 4 és 5 óra között jelentkezik a TVR Cluj nevű adón. Hírekkel, kulturális, családi, közösségi és szórakoztató témákkal várják a nézőket. Műsorvezetők: Feketelaki Tibor, Vig Emese, Pákai Enikő, Bardocz Sándor és Spitzer Judit.
Szabadság (Kolozsvár)
2014. november 13.
Mikor Csíkot meghallgattam...
Négyes minőségben találkoztam a közelmúltban a Csík zenekarral. Először televíziós műsorvezetőként, közel egy órán át társalogva a Csík három tagjával (Szabó Attila hegedűs, Kunos Tamás brácsás és Makó Péter fúvós hangszerek). Másodszor mint koncertlátogató, néző-hallgató az október 15-i kolozsvári lemezbemutató fellépésükön. Harmadszor televíziós szerkesztő-riporterként beszámolót készítettem az említett koncertről. Negyedszer pedig mint lemezhallgató családtag, akinek felesége – a hallgatólagos beleegyezésemmel – két naponta legalább egyszer lejátszóba teszi és leforgatja a banda legfrissebb albumát. Talán már unhatnám is, de higgyék el, nem unom.
Nem unom, mert nem lehet. Emberként vidámak, sallangmentesek, kommunikatívak és nem utolsósorban céltudatos, alaposan felkészült, sokoldalú, nyitott gondolkodású zenészek. Ideális interjúalanyok, felüdülés volt velük műsort készíteni, általuk megtudni valamit a zenekar kulisszatitkaiból, mindennapjairól. Beszéltek a táncházhoz fűződő kapcsolatukról, arról, hogy a mai napig megmaradt a hiteles népzenéhez való vonzódásuk. De szóltak arról az időpontról is amikor eldöntötték: márpedig ők koncertzenekarként fogják meghatározni önmagukat, nyitnak mindenféle zenei irányzat felé, hagyják, hogy ami megihleti őket – klasszikus muzsika, könnyűzene, blues, dzsessz, költemény – nyomot hagyjon a repertoárjukban és valamilyen módon szolgálja a népzene népszerűsítését. Mert nincs lemezük, fellépésük vegytiszta folklór nélkül, és aki esetleg más alkalommal orrát fintorgatva fordulna ki az ajtón egy népzenei koncertről, esetükben ott marad, meghallgatja, élvezi ezt a muzsikát is. Mert igényes, értékes, ami lejön a színpadról, a korongról.
Amit szívedbe rejtesz – ez a címe a Csík zenekar 11. albumának. Olyan korong, amely az oly sokak által már ismert és kedvelt irányzatot folytatva tartalmaz „tiszta” népzenét: virtuóz, telt hangzású szászcsávási dallamokat, táncra csábító palatkai rendet vagy kelet-magyarországi új stílusú népdalcsokrot. Van benne bluesból, dzsesszből, kalotaszegi keservesből, hajnaliból, csárdásból és legényesből egybegyúrt egyveleg (Erzsébeti szvit...Kalotaszegről), szaxofonon megszólaltatott oláhos dallam (ahogy az Makó Péternek tetszik!), moldvai népzenével feltöltött Hobó Blues Band sláger (Mesél az erdő), alternatív rockmuzsika (Zár az égbolt). Tizenkettő van belőlük, tizenharmadiknak (sorszám nélkül, talán babonából) egy ráadás: Presser Gábor jól ismert szerzeménye, az Egyszer Rúzsa Magdi tolmácsolásában, a Csík zenekar kíséretével. Így is gyönyörű.
A sokszínű kavalkádból mégiscsak kiemelnék egy darabot, amelyről maguk a zenészek is bevallották: kissé kakukktojás eddigi pályafutásukban. Ezidáig ugyanis talán egyetlen alkalmuk kínálkozott külön a zenekar számára, idegen szerző által komponált darabot lemezre játszani. Nos, az új korong Adagio swingissimo című száma – Lakatos Róbert és Csík János szerzeménye – egy Bach-szólószonátából és kalotaszegi népzenéből ötvözött motívum- és dallamsorokból, barokk fugákra jellemző liánszerű egymásba fonódással tovahömpölygő, sodró erejű szerzemény. Magasba emel, majd a földre ránt, szárnyalásra késztet, hogy aztán lábdobogtatásra, lábcsavarintásra buzdítson.
Szívbe rejthető, szívbe zárható ez az új lemez, de csak hogy onnan bármikor elővehető legyen újbóli és újbóli meghallgatásra. Azt mondták – félig meddig hitvallásként –, az a zenekar célja, ne a hangszerük sírjon, hanem aki hallgatja. No de sírni, ugyebár, örömünkben is lehet...
Bardocz Sándor
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
Négyes minőségben találkoztam a közelmúltban a Csík zenekarral. Először televíziós műsorvezetőként, közel egy órán át társalogva a Csík három tagjával (Szabó Attila hegedűs, Kunos Tamás brácsás és Makó Péter fúvós hangszerek). Másodszor mint koncertlátogató, néző-hallgató az október 15-i kolozsvári lemezbemutató fellépésükön. Harmadszor televíziós szerkesztő-riporterként beszámolót készítettem az említett koncertről. Negyedszer pedig mint lemezhallgató családtag, akinek felesége – a hallgatólagos beleegyezésemmel – két naponta legalább egyszer lejátszóba teszi és leforgatja a banda legfrissebb albumát. Talán már unhatnám is, de higgyék el, nem unom.
Nem unom, mert nem lehet. Emberként vidámak, sallangmentesek, kommunikatívak és nem utolsósorban céltudatos, alaposan felkészült, sokoldalú, nyitott gondolkodású zenészek. Ideális interjúalanyok, felüdülés volt velük műsort készíteni, általuk megtudni valamit a zenekar kulisszatitkaiból, mindennapjairól. Beszéltek a táncházhoz fűződő kapcsolatukról, arról, hogy a mai napig megmaradt a hiteles népzenéhez való vonzódásuk. De szóltak arról az időpontról is amikor eldöntötték: márpedig ők koncertzenekarként fogják meghatározni önmagukat, nyitnak mindenféle zenei irányzat felé, hagyják, hogy ami megihleti őket – klasszikus muzsika, könnyűzene, blues, dzsessz, költemény – nyomot hagyjon a repertoárjukban és valamilyen módon szolgálja a népzene népszerűsítését. Mert nincs lemezük, fellépésük vegytiszta folklór nélkül, és aki esetleg más alkalommal orrát fintorgatva fordulna ki az ajtón egy népzenei koncertről, esetükben ott marad, meghallgatja, élvezi ezt a muzsikát is. Mert igényes, értékes, ami lejön a színpadról, a korongról.
Amit szívedbe rejtesz – ez a címe a Csík zenekar 11. albumának. Olyan korong, amely az oly sokak által már ismert és kedvelt irányzatot folytatva tartalmaz „tiszta” népzenét: virtuóz, telt hangzású szászcsávási dallamokat, táncra csábító palatkai rendet vagy kelet-magyarországi új stílusú népdalcsokrot. Van benne bluesból, dzsesszből, kalotaszegi keservesből, hajnaliból, csárdásból és legényesből egybegyúrt egyveleg (Erzsébeti szvit...Kalotaszegről), szaxofonon megszólaltatott oláhos dallam (ahogy az Makó Péternek tetszik!), moldvai népzenével feltöltött Hobó Blues Band sláger (Mesél az erdő), alternatív rockmuzsika (Zár az égbolt). Tizenkettő van belőlük, tizenharmadiknak (sorszám nélkül, talán babonából) egy ráadás: Presser Gábor jól ismert szerzeménye, az Egyszer Rúzsa Magdi tolmácsolásában, a Csík zenekar kíséretével. Így is gyönyörű.
A sokszínű kavalkádból mégiscsak kiemelnék egy darabot, amelyről maguk a zenészek is bevallották: kissé kakukktojás eddigi pályafutásukban. Ezidáig ugyanis talán egyetlen alkalmuk kínálkozott külön a zenekar számára, idegen szerző által komponált darabot lemezre játszani. Nos, az új korong Adagio swingissimo című száma – Lakatos Róbert és Csík János szerzeménye – egy Bach-szólószonátából és kalotaszegi népzenéből ötvözött motívum- és dallamsorokból, barokk fugákra jellemző liánszerű egymásba fonódással tovahömpölygő, sodró erejű szerzemény. Magasba emel, majd a földre ránt, szárnyalásra késztet, hogy aztán lábdobogtatásra, lábcsavarintásra buzdítson.
Szívbe rejthető, szívbe zárható ez az új lemez, de csak hogy onnan bármikor elővehető legyen újbóli és újbóli meghallgatásra. Azt mondták – félig meddig hitvallásként –, az a zenekar célja, ne a hangszerük sírjon, hanem aki hallgatja. No de sírni, ugyebár, örömünkben is lehet...
Bardocz Sándor
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2015. augusztus 19.
KMN – Egy emblematikus helyszín arcai
Jubileumi ünnepséget szervezett a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Kolozsvári Televízió magyar szerkesztősége kedden. Szintén a Tranzit Házban mutatták be A Főtér arcai című dokumentumfilmet.
A kincses városbeli magyar adás 25. évfordulóját a Képben Vagyunk! elnevezésű rendezvénysorozattal: visszatekintéssel és beszélgetésekkel tették emlékezetessé.
A Tranzit Házban bemutatták az idén jauárban elhunyt Kötő József dramaturgról, színháztörténészről, a Kincses Kolozsvár Egyesület alapító tagjáról szóló In Memoriam Kötő József című portréfilmet. A szerkesztő, Víg Emese a színháztörténész fiával, Kötő Zsolttal – aki egyben a film operatőre is –valamint Miklós Sándor képvágóval beszélgetett a félórás portré készítési körülményeiről.
A rendezvény során felidézték Kötő József emberi és szakmai teljesítményeit, szellemi hagyatékát. Víg Emese elmondta, nem feltétlenül egy életrajzi adatokat felsorakoztató filmet szeretett volna készíteni.
„A célkitűzésem az volt, hogy Kötő Józsefnek, az embernek mutassam be a morális portréját. Annak az embernek az életét, aki gyerekkorától kezdve élete végéig azt az utat kereste, amely a legkevesebb megalkuvással, illetve ezek ellenére, de a morális szempontok megőrzésével a közösség javát szolgálja" – mutatott rá Víg Emese.
Dokumentumfilm a Főtér alakulásáról
Szintén a Tranzit Házban mutatták be A Főtér arcai című dokumentumfilmet, amely a kincses város főterének alakulásáról szól az elmúlt 25 év társadalmi, politikai és kulturális folyamatainak tükrében. A filmet a kolozsvári televízió magyar adásának huszonötödik születésnapját ünneplő esemény keretében tekinthette meg a közönség.
A szerkesztőség egyik tagja, Bardocz Sándor összeállításában a film azt követte végig, hogy közvetlenül a forradalom kitörésétől egészen 2014-ig milyen átalakulásokon és megpróbáltatásokon ment át a Főtér, hogyan és milyen áron nyerte el mostani formáját, arculatát. Archív felvételekről így antikommunista tüntetőket, majd a rendszerváltás legelső üdvözlőit is felvillantja, aztán az erősen magyarellenes Funar-éra megsemmisítésre elszánt hadjáratát, a hadjárat elleni hadjáratot, a hadjárat elleni hadjárat elleni hadjáratot és így tovább.
A filmben az is látható, hogy a Főtér, a kolozsvári magyarság emblematikus helyszínének sorsa politikai kereszttűz és etnikai háborgások áldozatává válik, és egyre kevésbé maradnak szem előtt a tér mint organikus entitás prioritásai. A földalatti római romok utáni ásatás, a szoboregyüttes renoválása, a Főtér arculatának teljes modernizálása csak néhány fontos mozzanat, amelyet Bardocz filmje felsorakoztat.
Hangulatok, fotók, részletek
A Kolozsvár hangulatai fotópályázat munkáit díjazták kedd délután a Főkonzulátus előcsarnokában. A pályázat lehetőséget teremtett bárki számára, hogy bemutassa alkotásait, képzettségtől és tapasztalattól függetlenül lehetett nevezni. A zsűri (Kántor Lajos, László Miklós, Székely Sebestyén György, illetve Găină Dorel) olyan, a kincses városhoz kötődő fényképek beküldését várta, amelyek nem csupán a város látképét, hanem hangulatát is visszaadják.
A jelenlévőket köszöntő Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja úgy fogalmazott, számára nemcsak a helyszín miatt különleges a rendezvény, hanem azért is, mert mindvégig részese lehetett a szervezésnek. Kifejtette, szerinte a képek hangulatát akkor érezhetjük át, ha a részletekre összpontosítunk, mint a borús égbolt vagy az épületek elhelyezése a képen.
Mint elhangzott, a képek csupán részletek a város mindennapjaiból, és a nézőre bízzák a történetek további alakítását. A kiállításmegnyitó résztvevői nemcsak egymással osztották meg véleményüket, hanem ezzel segítettek a tizennégy fotós egyikének, hogy a közönségdíj szerencsés nyertese legyen.
A nagyérdemű Horváth László Lángoló ég című fotóját kedvelte leginkább, a zsűri döntése alapján dicséretben részesült Tudoran Klára és Kántor László. Harmadik helyen végzett Horváth László, második helyezést Pálfi Horváth Áron ért el, a fotópályázat győztese pedig Miklóssy Gyula lett.
Vendégcsalogatók a múltból
Ha valaki véletlenül abban a tévhitben élne, hogy a marketing és a reklámszakma újkeletű dolog, mindenképp látogasson el a Diákművelődési Ház első emeleti galériájába. A Kolozsvár Városi Művelődési Ház és az Egykori Kolozsvár Egyesület szervezésében nyílt kiállítás olyan kétnyelvű plakátokat mutat be, amelyek a kincses városban voltak kifüggesztve a két világháború között.
A javarészt harmincas évekből származó falragaszok szolgáltatások egész sorát reklámozzák, például fürdőt, csemegeboltot, szűcsmestert, hentesárut. A plakátok jellegzetessége, hogy tömören és frappánsan vendégcsalogatók, és valamennyiükön két nyelven, magyarul és románul is szerepel a reklámozó szöveg. A kiállítás nemcsak azért érdekes, mert bepillantást nyújt a két világháború közötti város üzlet- és szolgáltatáshálózatának működésébe, hanem a korabeli reklámgrafikai trendeket is rögzíti.
Csütörtökön is gazdag kulturális program várja a Kolozsvári Magyar Napok résztvevőit: bemutatják a Kincses Kolozsvár Kalendáriuma 2015–2016-os kiadását, beszélgetést tartanak A modern kolozsvári színházi élet kialakulásáról, az 1870-es évek színházi mindennapjairól a Klasszikus Magyar Irodalom- és Színháztöréneti Kutatócsoport szervezésében.
A XIX. ODFIE színjátszó-találkozó díjnyertes csapatának az előadását láthatja a nagyérdemű az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet szervezésében, bemutatják a Valahol van egy város című kötetet, a rendezvény házigazdája Kántor Lajos, a könyv szerkesztője.
Krónika (Kolozsvár)
Jubileumi ünnepséget szervezett a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Kolozsvári Televízió magyar szerkesztősége kedden. Szintén a Tranzit Házban mutatták be A Főtér arcai című dokumentumfilmet.
A kincses városbeli magyar adás 25. évfordulóját a Képben Vagyunk! elnevezésű rendezvénysorozattal: visszatekintéssel és beszélgetésekkel tették emlékezetessé.
A Tranzit Házban bemutatták az idén jauárban elhunyt Kötő József dramaturgról, színháztörténészről, a Kincses Kolozsvár Egyesület alapító tagjáról szóló In Memoriam Kötő József című portréfilmet. A szerkesztő, Víg Emese a színháztörténész fiával, Kötő Zsolttal – aki egyben a film operatőre is –valamint Miklós Sándor képvágóval beszélgetett a félórás portré készítési körülményeiről.
A rendezvény során felidézték Kötő József emberi és szakmai teljesítményeit, szellemi hagyatékát. Víg Emese elmondta, nem feltétlenül egy életrajzi adatokat felsorakoztató filmet szeretett volna készíteni.
„A célkitűzésem az volt, hogy Kötő Józsefnek, az embernek mutassam be a morális portréját. Annak az embernek az életét, aki gyerekkorától kezdve élete végéig azt az utat kereste, amely a legkevesebb megalkuvással, illetve ezek ellenére, de a morális szempontok megőrzésével a közösség javát szolgálja" – mutatott rá Víg Emese.
Dokumentumfilm a Főtér alakulásáról
Szintén a Tranzit Házban mutatták be A Főtér arcai című dokumentumfilmet, amely a kincses város főterének alakulásáról szól az elmúlt 25 év társadalmi, politikai és kulturális folyamatainak tükrében. A filmet a kolozsvári televízió magyar adásának huszonötödik születésnapját ünneplő esemény keretében tekinthette meg a közönség.
A szerkesztőség egyik tagja, Bardocz Sándor összeállításában a film azt követte végig, hogy közvetlenül a forradalom kitörésétől egészen 2014-ig milyen átalakulásokon és megpróbáltatásokon ment át a Főtér, hogyan és milyen áron nyerte el mostani formáját, arculatát. Archív felvételekről így antikommunista tüntetőket, majd a rendszerváltás legelső üdvözlőit is felvillantja, aztán az erősen magyarellenes Funar-éra megsemmisítésre elszánt hadjáratát, a hadjárat elleni hadjáratot, a hadjárat elleni hadjárat elleni hadjáratot és így tovább.
A filmben az is látható, hogy a Főtér, a kolozsvári magyarság emblematikus helyszínének sorsa politikai kereszttűz és etnikai háborgások áldozatává válik, és egyre kevésbé maradnak szem előtt a tér mint organikus entitás prioritásai. A földalatti római romok utáni ásatás, a szoboregyüttes renoválása, a Főtér arculatának teljes modernizálása csak néhány fontos mozzanat, amelyet Bardocz filmje felsorakoztat.
Hangulatok, fotók, részletek
A Kolozsvár hangulatai fotópályázat munkáit díjazták kedd délután a Főkonzulátus előcsarnokában. A pályázat lehetőséget teremtett bárki számára, hogy bemutassa alkotásait, képzettségtől és tapasztalattól függetlenül lehetett nevezni. A zsűri (Kántor Lajos, László Miklós, Székely Sebestyén György, illetve Găină Dorel) olyan, a kincses városhoz kötődő fényképek beküldését várta, amelyek nem csupán a város látképét, hanem hangulatát is visszaadják.
A jelenlévőket köszöntő Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja úgy fogalmazott, számára nemcsak a helyszín miatt különleges a rendezvény, hanem azért is, mert mindvégig részese lehetett a szervezésnek. Kifejtette, szerinte a képek hangulatát akkor érezhetjük át, ha a részletekre összpontosítunk, mint a borús égbolt vagy az épületek elhelyezése a képen.
Mint elhangzott, a képek csupán részletek a város mindennapjaiból, és a nézőre bízzák a történetek további alakítását. A kiállításmegnyitó résztvevői nemcsak egymással osztották meg véleményüket, hanem ezzel segítettek a tizennégy fotós egyikének, hogy a közönségdíj szerencsés nyertese legyen.
A nagyérdemű Horváth László Lángoló ég című fotóját kedvelte leginkább, a zsűri döntése alapján dicséretben részesült Tudoran Klára és Kántor László. Harmadik helyen végzett Horváth László, második helyezést Pálfi Horváth Áron ért el, a fotópályázat győztese pedig Miklóssy Gyula lett.
Vendégcsalogatók a múltból
Ha valaki véletlenül abban a tévhitben élne, hogy a marketing és a reklámszakma újkeletű dolog, mindenképp látogasson el a Diákművelődési Ház első emeleti galériájába. A Kolozsvár Városi Művelődési Ház és az Egykori Kolozsvár Egyesület szervezésében nyílt kiállítás olyan kétnyelvű plakátokat mutat be, amelyek a kincses városban voltak kifüggesztve a két világháború között.
A javarészt harmincas évekből származó falragaszok szolgáltatások egész sorát reklámozzák, például fürdőt, csemegeboltot, szűcsmestert, hentesárut. A plakátok jellegzetessége, hogy tömören és frappánsan vendégcsalogatók, és valamennyiükön két nyelven, magyarul és románul is szerepel a reklámozó szöveg. A kiállítás nemcsak azért érdekes, mert bepillantást nyújt a két világháború közötti város üzlet- és szolgáltatáshálózatának működésébe, hanem a korabeli reklámgrafikai trendeket is rögzíti.
Csütörtökön is gazdag kulturális program várja a Kolozsvári Magyar Napok résztvevőit: bemutatják a Kincses Kolozsvár Kalendáriuma 2015–2016-os kiadását, beszélgetést tartanak A modern kolozsvári színházi élet kialakulásáról, az 1870-es évek színházi mindennapjairól a Klasszikus Magyar Irodalom- és Színháztöréneti Kutatócsoport szervezésében.
A XIX. ODFIE színjátszó-találkozó díjnyertes csapatának az előadását láthatja a nagyérdemű az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet szervezésében, bemutatják a Valahol van egy város című kötetet, a rendezvény házigazdája Kántor Lajos, a könyv szerkesztője.
Krónika (Kolozsvár)
2015. augusztus 20.
A Főtér arcai
A Kolozsvári TV magyar adásának huszonötödik évfordulója alkalmával mutatták be Bardocz Sándor A Főtér arcai című dokumentumfilmjét kedd este a Tranzit Házban. A Kolozsvári Magyar Napok keretében sorra kerülő vetítést beszélgetés követte.
A Román Televízió Kolozsvári Stúdiójának munkatársa összeállításában a kolozsvári Főtér „arcait” szándékozott bemutatni az elmúlt 25 év társadalmi, politikai, kulturális folyamatainak tükrében. A negyedszázadnyi történelmet felidéző képeken pillanatokra megelevenedik a város szimbólumává vált terének hányatott története, különös figyelmet szentelve a rosszemlékű „kolozsvári bíró”, a várost tizenkét évig vezető szélsőséges nacionalista Gheorghe Funar polgármester magyarellenes hadjáratára, annak következményeire. A dokumentumfilm szerzője kiemelte azt a kolozsváriak számára mind a mai napig megrázó élményként ható pillanatot, amikor 1992-ben a Mátyás-szoborcsoportra felkerült a továbbra is eltávolíthatatlannak bizonyuló Iorga-tábla, illetve a kolozsvári polgároknak az 1994-ben elrendelt régészeti ásatások megakadályozására tett kísérleteit.
Az ezt követő időszak a Mátyás-szobor restaurálásáról, a régészeti leletek befedéséről, a Fadrusz János alkotása előtti „üvegkoporsó” létrejöttéről szól. Az öt évvel ezelőtti átalakítását követően a Főtér az egymást érő tömegrendezvények helyszíne. Ezek változatossága, hangulata már egy új, békésebbnek remélt korszaknak a szerves része, mindemellett szó esett ezeknek a fesztiváloknak a hátulütőiről, a közeli műemléképületekre gyakorolt negatív hatásairól is.
A vetítés után Horváth Anna RMDSZ-es alpolgármester és szociológus férje, Horváth István, Marius Tabacu, a Transilvania Filharmónia igazgatója, és Guttmann Szabolcs műépítész beszélgetett a témáról Bardocz Sándorral. A tévés azonnal rákérdezett Horváth Annára: 1992-ben, a Iorga-táblának a Mátyás-szobor talapzatára történő visszahelyezésekor hogyan érezte volna magát alpolgármesterként. Kitérő választ kapott – Azokban az években nem éltem Kolozsváron – mondta az alpolgármester.
Bőbeszédűbbnek bizonyult Marius Tabacu, aki bevallotta: az 1989-es forradalom után 1992-ben érezte azt, hogy fél. – Tudtam, hogy ebből nagy baj lehet – utalt a helyi lakosok ellenállására, a Mátyás-szoborcsoport körüli élő láncra, amelyet Kolozsvár magyarsága szervezett a műemlék megvédésére. (Erre akkor került sor, amikor a polgármester utasítására 1992. december 1-jén, a román nemzeti ünnep napján (ismét) elhelyezték az emlékmű talapzatán azt az 1932-ben már egyszer sértő szándékkal kifüggesztett, majd 1940-ben eltávolított táblát, amely Nicolae Iorgának a „saját nemzetére támadó, de legyőzött királyról” szóló szövegét tartalmazta – szerk. megj.) – Eszembe jutott az, ami 1990 márciusában Marosvásárhelyen történt. Féltem, mert tudtam, hogy kezelhetetlenné válható indulatok szabadulhatnak el – magyarázta.
KISS OLIVÉR
Szabadság (Kolozsvár)
A Kolozsvári TV magyar adásának huszonötödik évfordulója alkalmával mutatták be Bardocz Sándor A Főtér arcai című dokumentumfilmjét kedd este a Tranzit Házban. A Kolozsvári Magyar Napok keretében sorra kerülő vetítést beszélgetés követte.
A Román Televízió Kolozsvári Stúdiójának munkatársa összeállításában a kolozsvári Főtér „arcait” szándékozott bemutatni az elmúlt 25 év társadalmi, politikai, kulturális folyamatainak tükrében. A negyedszázadnyi történelmet felidéző képeken pillanatokra megelevenedik a város szimbólumává vált terének hányatott története, különös figyelmet szentelve a rosszemlékű „kolozsvári bíró”, a várost tizenkét évig vezető szélsőséges nacionalista Gheorghe Funar polgármester magyarellenes hadjáratára, annak következményeire. A dokumentumfilm szerzője kiemelte azt a kolozsváriak számára mind a mai napig megrázó élményként ható pillanatot, amikor 1992-ben a Mátyás-szoborcsoportra felkerült a továbbra is eltávolíthatatlannak bizonyuló Iorga-tábla, illetve a kolozsvári polgároknak az 1994-ben elrendelt régészeti ásatások megakadályozására tett kísérleteit.
Az ezt követő időszak a Mátyás-szobor restaurálásáról, a régészeti leletek befedéséről, a Fadrusz János alkotása előtti „üvegkoporsó” létrejöttéről szól. Az öt évvel ezelőtti átalakítását követően a Főtér az egymást érő tömegrendezvények helyszíne. Ezek változatossága, hangulata már egy új, békésebbnek remélt korszaknak a szerves része, mindemellett szó esett ezeknek a fesztiváloknak a hátulütőiről, a közeli műemléképületekre gyakorolt negatív hatásairól is.
A vetítés után Horváth Anna RMDSZ-es alpolgármester és szociológus férje, Horváth István, Marius Tabacu, a Transilvania Filharmónia igazgatója, és Guttmann Szabolcs műépítész beszélgetett a témáról Bardocz Sándorral. A tévés azonnal rákérdezett Horváth Annára: 1992-ben, a Iorga-táblának a Mátyás-szobor talapzatára történő visszahelyezésekor hogyan érezte volna magát alpolgármesterként. Kitérő választ kapott – Azokban az években nem éltem Kolozsváron – mondta az alpolgármester.
Bőbeszédűbbnek bizonyult Marius Tabacu, aki bevallotta: az 1989-es forradalom után 1992-ben érezte azt, hogy fél. – Tudtam, hogy ebből nagy baj lehet – utalt a helyi lakosok ellenállására, a Mátyás-szoborcsoport körüli élő láncra, amelyet Kolozsvár magyarsága szervezett a műemlék megvédésére. (Erre akkor került sor, amikor a polgármester utasítására 1992. december 1-jén, a román nemzeti ünnep napján (ismét) elhelyezték az emlékmű talapzatán azt az 1932-ben már egyszer sértő szándékkal kifüggesztett, majd 1940-ben eltávolított táblát, amely Nicolae Iorgának a „saját nemzetére támadó, de legyőzött királyról” szóló szövegét tartalmazta – szerk. megj.) – Eszembe jutott az, ami 1990 márciusában Marosvásárhelyen történt. Féltem, mert tudtam, hogy kezelhetetlenné válható indulatok szabadulhatnak el – magyarázta.
KISS OLIVÉR
Szabadság (Kolozsvár)
2015. augusztus 20.
KMN – Egy emblematikus helyszín arcai
Jubileumi ünnepséget szervezett a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Kolozsvári Televízió magyar szerkesztősége kedden. Szintén a Tranzit Házban mutatták be A Főtér arcai című dokumentumfilmet.
A kincses városbeli magyar adás 25. évfordulóját a Képben Vagyunk! elnevezésű rendezvénysorozattal: visszatekintéssel és beszélgetésekkel tették emlékezetessé.
A Tranzit Házban bemutatták az idén jauárban elhunyt Kötő József dramaturgról, színháztörténészről, a Kincses Kolozsvár Egyesület alapító tagjáról szóló In Memoriam Kötő József című portréfilmet. A szerkesztő, Víg Emese a színháztörténész fiával, Kötő Zsolttal – aki egyben a film operatőre is –, valamint Miklós Sándor képvágóval beszélgetett a félórás portré készítési körülményeiről.
A rendezvény során felidézték Kötő József emberi és szakmai teljesítményeit, szellemi hagyatékát. Víg Emese elmondta, nem feltétlenül egy életrajzi adatokat felsorakoztató filmet szeretett volna készíteni.
„A célkitűzésem az volt, hogy Kötő Józsefnek, az embernek mutassam be a morális portréját. Annak az embernek az életét, aki gyerekkorától kezdve élete végéig azt az utat kereste, amely a legkevesebb megalkuvással, illetve ezek ellenére, de a morális szempontok megőrzésével a közösség javát szolgálja" – mutatott rá Víg Emese.
Dokumentumfilm a Főtér alakulásáról
Szintén a Tranzit Házban mutatták be A Főtér arcai című dokumentumfilmet, amely a kincses város főterének alakulásáról szól az elmúlt 25 év társadalmi, politikai és kulturális folyamatainak tükrében. A filmet a kolozsvári televízió magyar adásának huszonötödik születésnapját ünneplő esemény keretében tekinthette meg a közönség.
A szerkesztőség egyik tagja, Bardocz Sándor összeállításában a film azt követte végig, hogy közvetlenül a forradalom kitörésétől egészen 2014-ig milyen átalakulásokon és megpróbáltatásokon ment át a Főtér, hogyan és milyen áron nyerte el mostani formáját, arculatát. Archív felvételekről így antikommunista tüntetőket, majd a rendszerváltás legelső üdvözlőit is felvillantja, aztán az erősen magyarellenes Funar-éra megsemmisítésre elszánt hadjáratát, a hadjárat elleni hadjáratot, a hadjárat elleni hadjárat elleni hadjáratot és így tovább.
A filmben az is látható, hogy a Főtér, a kolozsvári magyarság emblematikus helyszínének sorsa politikai kereszttűz és etnikai háborgások áldozatává válik, és egyre kevésbé maradnak szem előtt a tér mint organikus entitás prioritásai. A földalatti római romok utáni ásatás, a szoboregyüttes renoválása, a Főtér arculatának teljes modernizálása csak néhány fontos mozzanat, amelyet Bardocz filmje felsorakoztat.
Hangulatok, fotók, részletek
A Kolozsvár hangulatai fotópályázat munkáit díjazták kedd délután a Főkonzulátus előcsarnokában. A pályázat lehetőséget teremtett bárki számára, hogy bemutassa alkotásait, képzettségtől és tapasztalattól függetlenül lehetett nevezni. A zsűri (Kántor Lajos, László Miklós, Székely Sebestyén György, illetve Găină Dorel) olyan, a kincses városhoz kötődő fényképek beküldését várta, amelyek nem csupán a város látképét, hanem hangulatát is visszaadják.
A jelenlévőket köszöntő Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja úgy fogalmazott, számára nemcsak a helyszín miatt különleges a rendezvény, hanem azért is, mert mindvégig részese lehetett a szervezésnek. Kifejtette, szerinte a képek hangulatát akkor érezhetjük át, ha a részletekre összpontosítunk, mint a borús égbolt vagy az épületek elhelyezése a képen.
Mint elhangzott, a képek csupán részletek a város mindennapjaiból, és a nézőre bízzák a történetek további alakítását. A kiállításmegnyitó résztvevői nemcsak egymással osztották meg véleményüket, hanem ezzel segítettek a tizennégy fotós egyikének, hogy a közönségdíj szerencsés nyertese legyen.
A nagyérdemű Horváth László Lángoló ég című fotóját kedvelte leginkább, a zsűri döntése alapján dicséretben részesült Tudoran Klára és Kántor László. Harmadik helyen végzett Horváth László, második helyezést Pálfi Horváth Áron ért el, a fotópályázat győztese pedig Miklóssy Gyula lett.
Vendégcsalogatók a múltból
Ha valaki véletlenül abban a tévhitben élne, hogy a marketing és a reklámszakma újkeletű dolog, mindenképp látogasson el a Diákművelődési Ház első emeleti galériájába. A Kolozsvár Városi Művelődési Ház és az Egykori Kolozsvár Egyesület szervezésében nyílt kiállítás olyan kétnyelvű plakátokat mutat be, amelyek a kincses városban voltak kifüggesztve a két világháború között.
A javarészt harmincas évekből származó falragaszok szolgáltatások egész sorát reklámozzák, például fürdőt, csemegeboltot, szűcsmestert, hentesárut. A plakátok jellegzetessége, hogy tömören és frappánsan vendégcsalogatók, és valamennyiükön két nyelven, magyarul és románul is szerepel a reklámozó szöveg. A kiállítás nemcsak azért érdekes, mert bepillantást nyújt a két világháború közötti város üzlet- és szolgáltatáshálózatának működésébe, hanem a korabeli reklámgrafikai trendeket is rögzíti.
Csütörtökön is gazdag kulturális program várja a Kolozsvári Magyar Napok résztvevőit: bemutatják a Kincses Kolozsvár Kalendáriuma 2015–2016-os kiadását, beszélgetést tartanak A modern kolozsvári színházi élet kialakulásáról, az 1870-es évek színházi mindennapjairól a Klasszikus Magyar Irodalom- és Színháztöréneti Kutatócsoport szervezésében.
A XIX. ODFIE színjátszó-találkozó díjnyertes csapatának az előadását láthatja a nagyérdemű az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet szervezésében, bemutatják a Valahol van egy város című kötetet, a rendezvény házigazdája Kántor Lajos, a könyv szerkesztője.
Krónika (Kolozsvár)
Jubileumi ünnepséget szervezett a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Kolozsvári Televízió magyar szerkesztősége kedden. Szintén a Tranzit Házban mutatták be A Főtér arcai című dokumentumfilmet.
A kincses városbeli magyar adás 25. évfordulóját a Képben Vagyunk! elnevezésű rendezvénysorozattal: visszatekintéssel és beszélgetésekkel tették emlékezetessé.
A Tranzit Házban bemutatták az idén jauárban elhunyt Kötő József dramaturgról, színháztörténészről, a Kincses Kolozsvár Egyesület alapító tagjáról szóló In Memoriam Kötő József című portréfilmet. A szerkesztő, Víg Emese a színháztörténész fiával, Kötő Zsolttal – aki egyben a film operatőre is –, valamint Miklós Sándor képvágóval beszélgetett a félórás portré készítési körülményeiről.
A rendezvény során felidézték Kötő József emberi és szakmai teljesítményeit, szellemi hagyatékát. Víg Emese elmondta, nem feltétlenül egy életrajzi adatokat felsorakoztató filmet szeretett volna készíteni.
„A célkitűzésem az volt, hogy Kötő Józsefnek, az embernek mutassam be a morális portréját. Annak az embernek az életét, aki gyerekkorától kezdve élete végéig azt az utat kereste, amely a legkevesebb megalkuvással, illetve ezek ellenére, de a morális szempontok megőrzésével a közösség javát szolgálja" – mutatott rá Víg Emese.
Dokumentumfilm a Főtér alakulásáról
Szintén a Tranzit Házban mutatták be A Főtér arcai című dokumentumfilmet, amely a kincses város főterének alakulásáról szól az elmúlt 25 év társadalmi, politikai és kulturális folyamatainak tükrében. A filmet a kolozsvári televízió magyar adásának huszonötödik születésnapját ünneplő esemény keretében tekinthette meg a közönség.
A szerkesztőség egyik tagja, Bardocz Sándor összeállításában a film azt követte végig, hogy közvetlenül a forradalom kitörésétől egészen 2014-ig milyen átalakulásokon és megpróbáltatásokon ment át a Főtér, hogyan és milyen áron nyerte el mostani formáját, arculatát. Archív felvételekről így antikommunista tüntetőket, majd a rendszerváltás legelső üdvözlőit is felvillantja, aztán az erősen magyarellenes Funar-éra megsemmisítésre elszánt hadjáratát, a hadjárat elleni hadjáratot, a hadjárat elleni hadjárat elleni hadjáratot és így tovább.
A filmben az is látható, hogy a Főtér, a kolozsvári magyarság emblematikus helyszínének sorsa politikai kereszttűz és etnikai háborgások áldozatává válik, és egyre kevésbé maradnak szem előtt a tér mint organikus entitás prioritásai. A földalatti római romok utáni ásatás, a szoboregyüttes renoválása, a Főtér arculatának teljes modernizálása csak néhány fontos mozzanat, amelyet Bardocz filmje felsorakoztat.
Hangulatok, fotók, részletek
A Kolozsvár hangulatai fotópályázat munkáit díjazták kedd délután a Főkonzulátus előcsarnokában. A pályázat lehetőséget teremtett bárki számára, hogy bemutassa alkotásait, képzettségtől és tapasztalattól függetlenül lehetett nevezni. A zsűri (Kántor Lajos, László Miklós, Székely Sebestyén György, illetve Găină Dorel) olyan, a kincses városhoz kötődő fényképek beküldését várta, amelyek nem csupán a város látképét, hanem hangulatát is visszaadják.
A jelenlévőket köszöntő Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja úgy fogalmazott, számára nemcsak a helyszín miatt különleges a rendezvény, hanem azért is, mert mindvégig részese lehetett a szervezésnek. Kifejtette, szerinte a képek hangulatát akkor érezhetjük át, ha a részletekre összpontosítunk, mint a borús égbolt vagy az épületek elhelyezése a képen.
Mint elhangzott, a képek csupán részletek a város mindennapjaiból, és a nézőre bízzák a történetek további alakítását. A kiállításmegnyitó résztvevői nemcsak egymással osztották meg véleményüket, hanem ezzel segítettek a tizennégy fotós egyikének, hogy a közönségdíj szerencsés nyertese legyen.
A nagyérdemű Horváth László Lángoló ég című fotóját kedvelte leginkább, a zsűri döntése alapján dicséretben részesült Tudoran Klára és Kántor László. Harmadik helyen végzett Horváth László, második helyezést Pálfi Horváth Áron ért el, a fotópályázat győztese pedig Miklóssy Gyula lett.
Vendégcsalogatók a múltból
Ha valaki véletlenül abban a tévhitben élne, hogy a marketing és a reklámszakma újkeletű dolog, mindenképp látogasson el a Diákművelődési Ház első emeleti galériájába. A Kolozsvár Városi Művelődési Ház és az Egykori Kolozsvár Egyesület szervezésében nyílt kiállítás olyan kétnyelvű plakátokat mutat be, amelyek a kincses városban voltak kifüggesztve a két világháború között.
A javarészt harmincas évekből származó falragaszok szolgáltatások egész sorát reklámozzák, például fürdőt, csemegeboltot, szűcsmestert, hentesárut. A plakátok jellegzetessége, hogy tömören és frappánsan vendégcsalogatók, és valamennyiükön két nyelven, magyarul és románul is szerepel a reklámozó szöveg. A kiállítás nemcsak azért érdekes, mert bepillantást nyújt a két világháború közötti város üzlet- és szolgáltatáshálózatának működésébe, hanem a korabeli reklámgrafikai trendeket is rögzíti.
Csütörtökön is gazdag kulturális program várja a Kolozsvári Magyar Napok résztvevőit: bemutatják a Kincses Kolozsvár Kalendáriuma 2015–2016-os kiadását, beszélgetést tartanak A modern kolozsvári színházi élet kialakulásáról, az 1870-es évek színházi mindennapjairól a Klasszikus Magyar Irodalom- és Színháztöréneti Kutatócsoport szervezésében.
A XIX. ODFIE színjátszó-találkozó díjnyertes csapatának az előadását láthatja a nagyérdemű az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet szervezésében, bemutatják a Valahol van egy város című kötetet, a rendezvény házigazdája Kántor Lajos, a könyv szerkesztője.
Krónika (Kolozsvár)
2015. október 27.
Időszeletek, relikviák – magunk tükre
Az idei Székelyföld Napok keretében szervezték meg a 2. Székelyföldi Dokumentumfilm Szemlét. A program ötletgazdájával és főszervezőjével, Szabó Károly filmrendező-operatőrrel beszélgettünk e fontos filmszakmai eseménysorozatot követően, hiszen minden sikeresen vagy kevésbé sikeresen lezajlott projekt után szokás egy-egy kiértékelőt tartani, s továbbgondolni a témát, hogy a jövőben hol, mikor, s milyen értelemben kell finomítani a szervezés és a bonyolítás folyamatában, hogy az eredmény még látványosabb és még hatásosabb, emlékezetesebb legyen. A dokumentumfilmekkel úgy vagyunk, hogy általában a filmipar mostohagyermekeiként kezeljük, akárcsak oly gyakran a televíziók is, holott ezek az alkotások jórészt nem a fikcióra, hanem a hétköznapi rögvalóságra épülnek, azt mutatván be, hogy egy adott időintervallumban, egy bizonyos helyen kik és mik voltunk, mit cselekedtünk, illetve mihez viszonyultunk sehogy vagy bűnös közönnyel. Képes történetek e filmek rólunk, üzenetek, később is elővehető időszeletek, „filléres emlékek”, amelyekkel méltó módon illik bánnunk.
Egészen pontosan 47 alkotás érkezett be, a magjelölt határidőig – mondotta a szervező, ami 35 alkotót, illetve alkotóműhelyt képvisel. Többnyire a székelyföldi megyékből neveztek be, de van bukaresti, kolozsvári, temesvári, magyar és belga produkció is. Ez a belga gyártású film, Debreczeni Alex munkája egy jelentős költségvetéssel készült mozi, amely technikailag is kiemelkedik a többi közül, nem beszélve arról, hogy Bözödújfalu, a településhez kapcsolódó visszaemlékezések önmagukban is izgalmas témát jelentenek…
Én azt tartom, hogy tulajdonképpen Magyarország sem külföld, s főleg azt élő-dolgozó, a Székelyföldről elszármazott rendezők, operatőrök, televíziós szerkesztők sem azok, hiszen ide dolgoznak, folyamatosan minket (is) szólítanak meg vizuálisan, a mindennapi is elképzelhetetlen e hely nélkül.
– Lehet-e tudni, hogy hány vetítés zajlott a három megyében? Meg lehet-e becsülni, hogy körülbelül hányan látták a filmeket?
– Székelyudvarhelyen volt négy alkalmi vetítés, ami 12 filmet jelent, ebből két alkalommal én nem tartózkodtam itthon, így nem is részletezem a dolgot, de a Hargita és Kovászna megyei programok részletesen így néztek ki: október 14-én., a zetelaki kultúrotthonban Jakab Ervin A Nagy-Küküllő útja című dokumentumfilmjét vetítettük – nem véletlenül, nyilván, s ebbe besegített a helyi polgármesteri hivatal és a Dr. P. Boros Fortunát Elméleti Középiskola. Itt megtekinthető egy részlet az alsósófalvi farsangtemetésről. Nem a programban szereplő alkotás, hanem a Sóvidék Televízió riportfilmje. Csak ízelítő. A kistérségi televíziós műhelyek is bevonhatók a programba, hiszen több helyütt is tehetséges szakemberek dolgoznak, s rámozdítható a megszólított közönség egy-egy témára. Ugyanaznap a csernátoni Haszmann Pál Múzeumban a Simon József-dr. Kinda István szerzőpáros néprajzi dokumentumfilmjei tekinthették meg: Pásztorkodás–hagyományos sajtkészítés Zabolán, Méhészet–hagyományos családi méhészkedés Kálnokon, Mézeskalácsosság-hagyományos mézeskalács-készítés Kézdivásárhelyen. Aznap Sepsibükszádon, a Mikes Ármin Általános Iskola, informatika termében Bardócz Sándor Dobai Illyés utolsó útja, Kerekes Zoltán Az esztelneki dada, Benczédi József A bosszú napja, dr. Molnár Attila Nyolc év katonaság és Benczédi József Szomszédunk a mennyország című dokumentumfilmje volt műsoron, Sepsiszentgyörgyön pedig az Erdélyi Művészeti Központ földszinti kiállítótermében Vincze Csilla Üzenet – Portréfilm Páll Zoltánról, Csáky Zoltán Arcélek – Sütő Levente bútorfestő és Novák Péter Sámuel Csináljuk másképp! című filmje, Gyergyószentmiklóson a Central Kávé és Teaházban Püsök Botond, Demeter Zsuzsa Consumatum est – az Urmánczy-örökség, Farkas Antal, Lukács Csaba Határon 1988-89, Bálint Arthur Kié lesz a hegedű?, Kerekes Zoltán Az esztelneki dada, Soós Móni-Szabó Károly Kismértékben gyógyszer… és dr. Molnár Attila: Nyolc év katonaság című dokumentumfilmeket vetítettük, ottani helyi szervezőnk, a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ munkatársai segítségével.
Ugyanaznap az illyefalvi kultúrházba is eljutott a szemle: Dr. Kinda István-Vargyasi Levente Szenesek című néprajzi dokumentumfilmjével, de ott meghívottként jelen volt Vargyasi Levente, a film operatőre is… Mindezeket nem azért sorolom, hogy megismételjem a közzétett műsorfűzet tartalmát, hanem a sokszínűségem kívánom árnyalni. Hasonlóan gazdag volt október 15., a csütörtöki nap is: Kézdivásárhelyen, a Kosztándi képtárban Makó Andrea Esztena című dokumentumfilmje, Gyergyószentmiklóson Fecső Zoltán Történelem fekete-fehérben, Zsigmond Attila Székelyföldi betyárok, Jakab Ervin A Nagy-Küküllő útja és Zsók Enikő „Körbe vagyok fülekkel véve” – A fekete füzet című alkotását tekinthették meg; Balánbányán, az 1-es számú Általános Iskola Lukács Csaba-Marossy Géza Két székely című dokumentumfilmjét, helyi szervezőnk, a Botorka Művelődési Egyesület segítségével, de ugyanaznap ezt a filmet Gyergyóremetén is meg lehetett nézni. Szépvízen, a polgármesteri hivatal pincetermében Csibi László Édes Erdély, itt voltunk és Daczó Katalin Ők ketten és Fekete című filmjei, Baróton, Erdővidék Múzeumában, szintén Csibi László Édes Erdély, itt voltunk című filmje volt műsoron… Tovább nem is részletezem… Mindez a székelyudvarhelyi Bibliofil Alapítvány M.E., a Hargita Megyei Kulturális Központ, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és a Kónya Ádám Művelődési Ház (Sepsiszentgyörgy) koordinálásval, helyi szervezők és bonyolítók bevonásával működött.
– Mekkora volt az átlag-közönség?
– Általában 4 és 40 fő között ingadozott a nézőszám vetítésenként.
– Mit tartasz a leginkább sikeresnek?
– A legnagyobb sikere ennek a rendezvénysorozatnak az, hogy egyre több település kapcsolódik be és szervez vetítéseket, ami remélhetőleg jövőre még gazdagodik, és várhatóan Maros megyei települések is csatlakoznak a mozgalomhoz.
– Melyek az itteni legfontosabb filmek?
– Sok nagyon jó filmes és film van jelen. Ezzel ellentétben a legnépszerűbb filmek azok voltak, amelyeknek a korábbi mediatizálása jobban meg volt alapozva, de ez kiderül a vetítésekre bekért filmek listájából is. A jó hír az, hogy szakmailag is egyre javul a filmek minősége is, egyre több a mívesen elkészített anyag és tematikailag is egyre több a nagyon izgalmas társadalmi –történelmi –néprajzi tárgyú film; minden irányban feszegetik a határokat, s külön meg kell említenem az újdonságszámba menő jó természetfilmek jelenlétét is.
– Ezen kívül a székelyföldi dokumentumfilmeknek van-e valamilyen fóruma? Nem lenne célszerűbb, ha valamilyen díjazást is bevezetnétek, hogy inkább figyeljenek kívülről a munkáitokra?
– Tervezzük az elkövetkező szemlékre bevezetni a díjazásos rendszert, és a szakmai fórumok súlyosabbá tételét is , de ez még plusz forrásokat igényel, amelyekre keressük a lehetőségeket. Mindenképp fejlődni kell, ez számunkra – Hargita és Kovászna megye kulturális központjai és az udvarhelyi Bibliofil Alapítványnak, amelyet jómagam képviselek – ez is fontos célkitűzés.
– Menet közben hol játsszák ezeket a filmeket? A televíziók mennyire vevők? Milyen nézettségű idősávban tartják műsoron?
– Azok a filmek, amelyek MTVA támogatással készültek, azokra vetítési kötelezettségeik vannak a magyar televízióknak, a más finanszírozású filmekkel pedig kopogtatnak és úgy próbálják meg eladni az anyagaikat az alkotók. Az RTV Magyar Adása és az Erdélyi Televízió is szívesen leadja, csak épp fizetni nem tudnak érte…
– Lesz-e valahol egy téka, tárhely, ahonnan ki lehet majd kölcsönözni? Esetleg egy internetes portál?
– Igen, dolgozunk ezen a két megye kulturális központjaival egy FTP vagy nagyobb tárhely bérlésén, ahova felkerülhetne az archívum, és ezt egyelőre csak kutatási célra tennénk hozzáférhetővé, de a jövőben akár egy fizetős online filmklub is megvalósítható ez is.
– Hogyan tovább?
– Már a jövő évi szemlét tervezzük, az imént említett tervek szellemében keressük a megoldási lehetőségeket, terjeszkedni szeretnénk a vetítési helyszínekkel, még több alkotót, még több alkotóműhelyt vonzanánk. Fontos motiváció lenne a díjazásos rendszer bevezetése, jót tennének a fajsúlyosabb szakmai fórumok is. Az első és a második szemle között jól látható, érezhető a minőségi és mennyiségi ugrás. Bízzunk abban, hogy a harmadik kiadás is lépés lesz a nagykorúsodás felé. Szükség van a döntnökök, a helyi vezetők, a vállalkozók és – természetesen – az írott és elektronikus sajtó segítségére is. Ha eddig összejött a szemle, akkor a tapasztalatok birtokában csakis jobb lehet minden az elkövetkező időkben.
Simó Márton
Székelyhon.ro
Az idei Székelyföld Napok keretében szervezték meg a 2. Székelyföldi Dokumentumfilm Szemlét. A program ötletgazdájával és főszervezőjével, Szabó Károly filmrendező-operatőrrel beszélgettünk e fontos filmszakmai eseménysorozatot követően, hiszen minden sikeresen vagy kevésbé sikeresen lezajlott projekt után szokás egy-egy kiértékelőt tartani, s továbbgondolni a témát, hogy a jövőben hol, mikor, s milyen értelemben kell finomítani a szervezés és a bonyolítás folyamatában, hogy az eredmény még látványosabb és még hatásosabb, emlékezetesebb legyen. A dokumentumfilmekkel úgy vagyunk, hogy általában a filmipar mostohagyermekeiként kezeljük, akárcsak oly gyakran a televíziók is, holott ezek az alkotások jórészt nem a fikcióra, hanem a hétköznapi rögvalóságra épülnek, azt mutatván be, hogy egy adott időintervallumban, egy bizonyos helyen kik és mik voltunk, mit cselekedtünk, illetve mihez viszonyultunk sehogy vagy bűnös közönnyel. Képes történetek e filmek rólunk, üzenetek, később is elővehető időszeletek, „filléres emlékek”, amelyekkel méltó módon illik bánnunk.
Egészen pontosan 47 alkotás érkezett be, a magjelölt határidőig – mondotta a szervező, ami 35 alkotót, illetve alkotóműhelyt képvisel. Többnyire a székelyföldi megyékből neveztek be, de van bukaresti, kolozsvári, temesvári, magyar és belga produkció is. Ez a belga gyártású film, Debreczeni Alex munkája egy jelentős költségvetéssel készült mozi, amely technikailag is kiemelkedik a többi közül, nem beszélve arról, hogy Bözödújfalu, a településhez kapcsolódó visszaemlékezések önmagukban is izgalmas témát jelentenek…
Én azt tartom, hogy tulajdonképpen Magyarország sem külföld, s főleg azt élő-dolgozó, a Székelyföldről elszármazott rendezők, operatőrök, televíziós szerkesztők sem azok, hiszen ide dolgoznak, folyamatosan minket (is) szólítanak meg vizuálisan, a mindennapi is elképzelhetetlen e hely nélkül.
– Lehet-e tudni, hogy hány vetítés zajlott a három megyében? Meg lehet-e becsülni, hogy körülbelül hányan látták a filmeket?
– Székelyudvarhelyen volt négy alkalmi vetítés, ami 12 filmet jelent, ebből két alkalommal én nem tartózkodtam itthon, így nem is részletezem a dolgot, de a Hargita és Kovászna megyei programok részletesen így néztek ki: október 14-én., a zetelaki kultúrotthonban Jakab Ervin A Nagy-Küküllő útja című dokumentumfilmjét vetítettük – nem véletlenül, nyilván, s ebbe besegített a helyi polgármesteri hivatal és a Dr. P. Boros Fortunát Elméleti Középiskola. Itt megtekinthető egy részlet az alsósófalvi farsangtemetésről. Nem a programban szereplő alkotás, hanem a Sóvidék Televízió riportfilmje. Csak ízelítő. A kistérségi televíziós műhelyek is bevonhatók a programba, hiszen több helyütt is tehetséges szakemberek dolgoznak, s rámozdítható a megszólított közönség egy-egy témára. Ugyanaznap a csernátoni Haszmann Pál Múzeumban a Simon József-dr. Kinda István szerzőpáros néprajzi dokumentumfilmjei tekinthették meg: Pásztorkodás–hagyományos sajtkészítés Zabolán, Méhészet–hagyományos családi méhészkedés Kálnokon, Mézeskalácsosság-hagyományos mézeskalács-készítés Kézdivásárhelyen. Aznap Sepsibükszádon, a Mikes Ármin Általános Iskola, informatika termében Bardócz Sándor Dobai Illyés utolsó útja, Kerekes Zoltán Az esztelneki dada, Benczédi József A bosszú napja, dr. Molnár Attila Nyolc év katonaság és Benczédi József Szomszédunk a mennyország című dokumentumfilmje volt műsoron, Sepsiszentgyörgyön pedig az Erdélyi Művészeti Központ földszinti kiállítótermében Vincze Csilla Üzenet – Portréfilm Páll Zoltánról, Csáky Zoltán Arcélek – Sütő Levente bútorfestő és Novák Péter Sámuel Csináljuk másképp! című filmje, Gyergyószentmiklóson a Central Kávé és Teaházban Püsök Botond, Demeter Zsuzsa Consumatum est – az Urmánczy-örökség, Farkas Antal, Lukács Csaba Határon 1988-89, Bálint Arthur Kié lesz a hegedű?, Kerekes Zoltán Az esztelneki dada, Soós Móni-Szabó Károly Kismértékben gyógyszer… és dr. Molnár Attila: Nyolc év katonaság című dokumentumfilmeket vetítettük, ottani helyi szervezőnk, a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ munkatársai segítségével.
Ugyanaznap az illyefalvi kultúrházba is eljutott a szemle: Dr. Kinda István-Vargyasi Levente Szenesek című néprajzi dokumentumfilmjével, de ott meghívottként jelen volt Vargyasi Levente, a film operatőre is… Mindezeket nem azért sorolom, hogy megismételjem a közzétett műsorfűzet tartalmát, hanem a sokszínűségem kívánom árnyalni. Hasonlóan gazdag volt október 15., a csütörtöki nap is: Kézdivásárhelyen, a Kosztándi képtárban Makó Andrea Esztena című dokumentumfilmje, Gyergyószentmiklóson Fecső Zoltán Történelem fekete-fehérben, Zsigmond Attila Székelyföldi betyárok, Jakab Ervin A Nagy-Küküllő útja és Zsók Enikő „Körbe vagyok fülekkel véve” – A fekete füzet című alkotását tekinthették meg; Balánbányán, az 1-es számú Általános Iskola Lukács Csaba-Marossy Géza Két székely című dokumentumfilmjét, helyi szervezőnk, a Botorka Művelődési Egyesület segítségével, de ugyanaznap ezt a filmet Gyergyóremetén is meg lehetett nézni. Szépvízen, a polgármesteri hivatal pincetermében Csibi László Édes Erdély, itt voltunk és Daczó Katalin Ők ketten és Fekete című filmjei, Baróton, Erdővidék Múzeumában, szintén Csibi László Édes Erdély, itt voltunk című filmje volt műsoron… Tovább nem is részletezem… Mindez a székelyudvarhelyi Bibliofil Alapítvány M.E., a Hargita Megyei Kulturális Központ, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és a Kónya Ádám Művelődési Ház (Sepsiszentgyörgy) koordinálásval, helyi szervezők és bonyolítók bevonásával működött.
– Mekkora volt az átlag-közönség?
– Általában 4 és 40 fő között ingadozott a nézőszám vetítésenként.
– Mit tartasz a leginkább sikeresnek?
– A legnagyobb sikere ennek a rendezvénysorozatnak az, hogy egyre több település kapcsolódik be és szervez vetítéseket, ami remélhetőleg jövőre még gazdagodik, és várhatóan Maros megyei települések is csatlakoznak a mozgalomhoz.
– Melyek az itteni legfontosabb filmek?
– Sok nagyon jó filmes és film van jelen. Ezzel ellentétben a legnépszerűbb filmek azok voltak, amelyeknek a korábbi mediatizálása jobban meg volt alapozva, de ez kiderül a vetítésekre bekért filmek listájából is. A jó hír az, hogy szakmailag is egyre javul a filmek minősége is, egyre több a mívesen elkészített anyag és tematikailag is egyre több a nagyon izgalmas társadalmi –történelmi –néprajzi tárgyú film; minden irányban feszegetik a határokat, s külön meg kell említenem az újdonságszámba menő jó természetfilmek jelenlétét is.
– Ezen kívül a székelyföldi dokumentumfilmeknek van-e valamilyen fóruma? Nem lenne célszerűbb, ha valamilyen díjazást is bevezetnétek, hogy inkább figyeljenek kívülről a munkáitokra?
– Tervezzük az elkövetkező szemlékre bevezetni a díjazásos rendszert, és a szakmai fórumok súlyosabbá tételét is , de ez még plusz forrásokat igényel, amelyekre keressük a lehetőségeket. Mindenképp fejlődni kell, ez számunkra – Hargita és Kovászna megye kulturális központjai és az udvarhelyi Bibliofil Alapítványnak, amelyet jómagam képviselek – ez is fontos célkitűzés.
– Menet közben hol játsszák ezeket a filmeket? A televíziók mennyire vevők? Milyen nézettségű idősávban tartják műsoron?
– Azok a filmek, amelyek MTVA támogatással készültek, azokra vetítési kötelezettségeik vannak a magyar televízióknak, a más finanszírozású filmekkel pedig kopogtatnak és úgy próbálják meg eladni az anyagaikat az alkotók. Az RTV Magyar Adása és az Erdélyi Televízió is szívesen leadja, csak épp fizetni nem tudnak érte…
– Lesz-e valahol egy téka, tárhely, ahonnan ki lehet majd kölcsönözni? Esetleg egy internetes portál?
– Igen, dolgozunk ezen a két megye kulturális központjaival egy FTP vagy nagyobb tárhely bérlésén, ahova felkerülhetne az archívum, és ezt egyelőre csak kutatási célra tennénk hozzáférhetővé, de a jövőben akár egy fizetős online filmklub is megvalósítható ez is.
– Hogyan tovább?
– Már a jövő évi szemlét tervezzük, az imént említett tervek szellemében keressük a megoldási lehetőségeket, terjeszkedni szeretnénk a vetítési helyszínekkel, még több alkotót, még több alkotóműhelyt vonzanánk. Fontos motiváció lenne a díjazásos rendszer bevezetése, jót tennének a fajsúlyosabb szakmai fórumok is. Az első és a második szemle között jól látható, érezhető a minőségi és mennyiségi ugrás. Bízzunk abban, hogy a harmadik kiadás is lépés lesz a nagykorúsodás felé. Szükség van a döntnökök, a helyi vezetők, a vállalkozók és – természetesen – az írott és elektronikus sajtó segítségére is. Ha eddig összejött a szemle, akkor a tapasztalatok birtokában csakis jobb lehet minden az elkövetkező időkben.
Simó Márton
Székelyhon.ro
2015. december 19.
Először adták át a Csép Sándor-emlékdíjat
Ketten részesültek Csép Sándor-emlékdíjban csütörtökön este a Kolozsvári Magyar Operában, a Kolozsvári Televízió magyar adásának 25. születésnapi gálaműsora keretében.
A szerkesztőség alapító főszerkesztőjéről elnevezett elismerést, amelyhez a Vetró András által készített bronzplakett társul, Boros Zoltánnak, a bukaresti magyar adás nyugalmazott vezetőjének és Miklós Sándor vágónak adták át a magyar adást támogató KTV Egyesület tagjai, Bardocz Sándor elnök és Víg Emese alelnök. Utóbbi felidézte: Boros Zoltán az 1970-es évek elején került a bukaresti szerkesztőséghez, majd úgyszólván párhuzamos pályát futott be a díj névadójával.
Szabadság (Kolozsvár)
Ketten részesültek Csép Sándor-emlékdíjban csütörtökön este a Kolozsvári Magyar Operában, a Kolozsvári Televízió magyar adásának 25. születésnapi gálaműsora keretében.
A szerkesztőség alapító főszerkesztőjéről elnevezett elismerést, amelyhez a Vetró András által készített bronzplakett társul, Boros Zoltánnak, a bukaresti magyar adás nyugalmazott vezetőjének és Miklós Sándor vágónak adták át a magyar adást támogató KTV Egyesület tagjai, Bardocz Sándor elnök és Víg Emese alelnök. Utóbbi felidézte: Boros Zoltán az 1970-es évek elején került a bukaresti szerkesztőséghez, majd úgyszólván párhuzamos pályát futott be a díj névadójával.
Szabadság (Kolozsvár)
2017. június 1.
Rög alól bejárni a kerek világot
Alig harminchat év adatott meg neki, de rövid életében többet ért el, mint mások akár egy matuzsálemi kor alatt. A méltatlanul elfeledett Balázs Ferenc unitárius lelkész és népművelő halálának 80 éves évfordulóján a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégiumban szerveztek emlékkonferenciát.
Egy újságoldalon lehetetlen összegezni Balázs Ferenc rövid életének összes megvalósítását. Templomot épített, orgonát vásárolt, iskolát és lelkészi lakást bővített Mészkőn, vidékfejlesztő szövetkezetet alapított, dalárdát és színjátszó csoportot irányított, dán mintára népfőiskolát szervezett, verset és prózát írt, dalokat szerzett – mégis alig beszélünk Balázs Ferenc unitárius lelkészről, akinek, ha a betegség nem rabolja el egészen fiatalon életét, valószínűleg egészen más fényben állna életműve. De még e rövid időszakban is annyi mindent tett, amire másnak talán több élet sem lenne elég.
Gépészmérnöknek készült, de egy fiatalkori tüdőfertőzés gyógyítására az orvos falusi levegőt ajánlott Balázs Ferencnek. Így terelődött figyelme a falu felé, ahol akkor az értelmiségi számára csak a gazdatiszti és a papi állás kínálkozott. „Jobb a falu szolgája lenni, mint a grófé” – írja később, s e meggondolással iratkozott be az unitárius teológiára. Bár nem volt egészséges – tüdőbaj kínozta szinte gyerekkora óta –, kerékpárral és vonaton járta a világot.
Saját bevallása szerint Amerikában eszmélt rá „élete nyitjára”: „egy nagyszabású világszemlélet körvonalai bontakoztak ki előttem, amelynek lényege szerint e világfolyamat, amelynek részei vagyunk, cél irányában halad.
Arra is feleletet találtam, hogy mi az a cél, amely a létezés minden mozzanatának értelmet ad. Az adatok, amelyeket fölsorakoztattam, arról győztek meg, hogy e világ minden darabja a fejlődése kezdeti fokán olyan tevékenységet fejt ki a saját természetének megfelelően, amelyik az egész világ roppant egybefüggésébe beleillik” – írja a Bejárom a kerek világot című 1929-ben megjelent kötetében.
Népfőiskola és szövetkezet
Hihetetlenül izgalmas életút állt Balázs Ferenc mögött, és utazásainak minden találkozásából ihletett merített. „Világkörüli útján a szövetkezeti mozgalmat párhuzamosan tanulmányozta a népfőiskolai szervezőmunkával” – mesélte lapunknak Hunyadi Attila Gábor történész, a konferencia egyik előadója, aki Bardocz Sándor szerkesztővel együtt tavaly kisfilmet is készített Balázs Ferenc emlékére. Az unitárius lelkész Japánban például találkozott Toyohiko Kagawa japán keresztény misszionáriussal, aki az oszakai munkástelepeken és a falvakban szervezett népfőiskolákat. Indiában találkozott Rabindranáth Tagore Nobel-díjas polihisztorral, valamint Mohandász Mahatma Gandhival, India politikai és spirituális vezetőjével. „Tagore népfőiskoláját Balázs Ferenc magasabb rendűnek tartotta a szinte kizárólag csak politikai szabotázsokkal foglalkozó Gandhi-féle akciónál” – mutat rá Hunyadi Attila. Tagore népiskolája mára India egyik legjelentősebb egyetemévé nőtte ki magát, egykoron pedig nemcsak irodalmi és általános műveltséget nyújtott a diákoknak, hanem kézműves ismereteket is elsajátíthattak az oda érkező fiatalok. Dániában tartózkodó felesége is hasznos tanácsokkal látta el a hazatért mészkői lelkészt: a dán népfőiskolai rendszerről számolt be neki, amely már akkoriban a legkiforrottabb volt. De a tapasztalatok alapján a dán szövetkezeti rendszer is követhetőnek bizonyult.
Balázs Ferenc egyik fontos megvalósítása a tejszövetkezet létrehozása volt, amely közvetlenül a tordai termelőktől szállította szekérrel a friss árut a vásárlókhoz. Az aranyosszéki Vidékfejlesztő Szövetkezet a világ első szövetkezeti formában bejegyzett vidékfejlesztő egyesülete volt, amely saját üzletet nyitott Tordán, ahol a tájegység termékeit lehetett értékesíteni.
Hunyadi Attila szerint talán egyetlen hibát lehet felróni Balázs Ferencnek: nem vette figyelembe, hogy a szövetkezetek csak úgy eredményesek, ha tágabb hálózatba illeszkednek, elszigetelten működésképtelenek. Tulajdonképpen a mészkői lelkész a szervezés gyerekbetegségeivel küszködött, és ha tovább élt volna, ezeket az ő személyisége is kinőtte volna – tette hozzá a történész. De a szövetkezeti koncepció túlélte megálmodóját, sikeresnek és életképesnek bizonyult az egész világon. „Balázs Ferencet világkörüli útjának hazatérése után egyetlen gondolat foglalkoztatta: magyarul kell moderneknek lennünk. Ő maga Kőrösi Csoma Sándor, a legendás nyelvész sírjánál úgy fogalmaz, hogy a székelység legnagyobb fia az eredetet kutatta, ő pedig a jövőt építi. De a múlt és a jövő szimbiózisa az igazi útja a megmaradásnak és haladásnak” – zárta az emlékkonferencián tartott előadását Hunyadi.
Az amerikai–dán kapcsolat
Az amerikai–dán kapcsolat Felesége, az amerikai–dán származású Christine Frederiksen, mindvégig kitartott férje mellett. „Mindenki rólad kérdez és az esküvőnk időpontjáról. Azt válaszolom nekik, hogy jössz már, és minden meglesz a maga idejében” – írja 1929-ben Keresztúrról keltezett levelében menyasszonyának. A szerelemben pontosan annyira elkötelezett és kitartó volt, mint bármi másban, amibe belefogott. Rendkívüli dolgokon mentek keresztül együtt, de külön-külön is. A dán családból Chicagóban született Christine egyik nagybátyja művésztelepet vezetett Új-Mexikó államban, itt töltött néhány hetet a két fiatal, és itt erősödött meg a szerelmük is. Egyébként Balázs Ferenc Kalifornia állam több mint ötven településén szervezett magyar nóta- és népdalestet, ahol csellón és énekkel működött közre – tudtuk meg Hunyadi Attila történésztől. Balázs Ferencnek 1932-ben született Enikő nevű lánya az Amerikai Egyesült Államokban él. Élete folyamán sokféle tisztséget betöltött, jelentős tevékenységet fejtett ki egyebek mellett a környezetvédelem terén is. A konferenciára eljött Balázs Ferenc lányának két unokája, illetve az egykori mészkői lelkész ükunokája is.
Emlékkonferencia Kolozsváron
A május 26-án a Magyar Unitárius Egyház székhelyének Dávid Ferenc-imatermében szervezett Balázs Ferenc-emlékkonferencia és ünnepi megemlékezés előadói Rácz Norbert lelkész, Vallasek Júlia irodalomtörténész, Hunyadi Attila Gábor történész, Lakatos Sándor lelkész, Dáné Tibor Kálmán művelődésszervező, Gwyn Reid testvérgyülekezeti képviselő, Keszeg Vilmos néprajzkutató voltak. Elnökölt: dr. Rezi Elek teológiai tanár. Május 27-én Mészkőn ünnepi istentiszteleten emlékeztek meg Balázs Ferencről, majd az egykori mészkői lelkész sírjánál kopjafát avattak.
Helye az irodalomban
„Balázs Ferenc apostoli élete minden bizonnyal az idők homályába vész, ha rendkívüli irodalmi munkássága nem maradt volna fenn a számunkra” – írja Gondolatok Erdély nem kötött parancsra működő iskolájáról című munkájában Dáné Tibor Kálmán művelődésszervező. 1923-ban Tamási Áronnal, Kemény Jánossal, Kacsó Sándorral és másokkal kiadja a Tizenegyek antológiáját, amelyben az erdélyiségről és a székely mitológiáról írott tanulmánya a csoport, s egyben az új nemzedék eszmei és művészi hitvallása. Az unitárius lelkész 1932-től részt vett a marosvécsi helikoni találkozókon. Az erdélyi magyar irodalomról tartott előadást, később az íróközösség az ő javaslatára kezdett foglalkozni egy népművelő könyvsorozat kiadásával. Ám bármekkora volt is a korabeli elismerés, a későbbi nemzedékek diákjai már alig hallottak a Zöld árvíz vagy a Rög alatt írójáról és műveiről. „Rendkívül inspiratív egyénisége volt a formálódó erdélyi magyar irodalomnak, a Tizenegyek antológiájának, vagyis az első generációs szervezett jelentkezésnek volt egyfajta termékeny alakítója” – nyilatkozta lapunknak Vallasek Júlia irodalomtörténész. A transzszilvanista vonulatot követte ő is, de ez másodlagos volt pályáján. Olyankor írt, amikor betegsége miatt pihenésre kényszerült. „Költőként, prózaíróként tartjuk számon, olyan különleges prózaíróként, akinél nagyon nehéz a műfajokat behatárolni, verseinél pedig az avantgárd ihletet kell kiemelni” – mondta a mészkői lelkész irodalmi munkásságáról az irodalomtörténész, aki szerint Balázs Ferencnek teljes joggal megvolt a helye a helikoni találkozók asztalánál, hiszen gyakorlatias szervezőötletekkel, újító javaslatokkal állt elő.
Balázs Ferenc Kolozsváron született 1901. október 24-én. Az Unitárius Kollégiumban érettségizett, teológiát végzett, majd egyházi ösztöndíjjal Angliában és az Egyesült Államokban tanult. Járt Japánban, Szingapúrban, Burmában, Irakban, Konstantinápolyban, Indiában, eljutott Kőrösi Csoma Sándor sírjához. 1930-ban Torda közelében, Mészkőn vállalt lelkészi állást. Itt kötött házasságot az amerikai egyetemen megismert Christine Frederiksennel. Balázs Ferenc az Aranyos menti faluban eltöltött hét esztendő alatt próbálta meg álmait megvalósítani. 1937. május 22-én hunyt el, korai halálát tüdőbetegség okozta. Művei: Mesefolyam (1922), Bejárom a kerek világot (útirajz, 1929), Ifjúsági daloskönyv (1931), Kis hittan (1932), Aranyosszéki tervek (röpirat, 1933), Közérthető evangélium (1935), Rög alatt (emlékirat, 1936), Zöld árvíz (regény, 1936), Új ember vallása (1937).
Nánó Csaba Erdélyi Napló (Kolozsvár)
Alig harminchat év adatott meg neki, de rövid életében többet ért el, mint mások akár egy matuzsálemi kor alatt. A méltatlanul elfeledett Balázs Ferenc unitárius lelkész és népművelő halálának 80 éves évfordulóján a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégiumban szerveztek emlékkonferenciát.
Egy újságoldalon lehetetlen összegezni Balázs Ferenc rövid életének összes megvalósítását. Templomot épített, orgonát vásárolt, iskolát és lelkészi lakást bővített Mészkőn, vidékfejlesztő szövetkezetet alapított, dalárdát és színjátszó csoportot irányított, dán mintára népfőiskolát szervezett, verset és prózát írt, dalokat szerzett – mégis alig beszélünk Balázs Ferenc unitárius lelkészről, akinek, ha a betegség nem rabolja el egészen fiatalon életét, valószínűleg egészen más fényben állna életműve. De még e rövid időszakban is annyi mindent tett, amire másnak talán több élet sem lenne elég.
Gépészmérnöknek készült, de egy fiatalkori tüdőfertőzés gyógyítására az orvos falusi levegőt ajánlott Balázs Ferencnek. Így terelődött figyelme a falu felé, ahol akkor az értelmiségi számára csak a gazdatiszti és a papi állás kínálkozott. „Jobb a falu szolgája lenni, mint a grófé” – írja később, s e meggondolással iratkozott be az unitárius teológiára. Bár nem volt egészséges – tüdőbaj kínozta szinte gyerekkora óta –, kerékpárral és vonaton járta a világot.
Saját bevallása szerint Amerikában eszmélt rá „élete nyitjára”: „egy nagyszabású világszemlélet körvonalai bontakoztak ki előttem, amelynek lényege szerint e világfolyamat, amelynek részei vagyunk, cél irányában halad.
Arra is feleletet találtam, hogy mi az a cél, amely a létezés minden mozzanatának értelmet ad. Az adatok, amelyeket fölsorakoztattam, arról győztek meg, hogy e világ minden darabja a fejlődése kezdeti fokán olyan tevékenységet fejt ki a saját természetének megfelelően, amelyik az egész világ roppant egybefüggésébe beleillik” – írja a Bejárom a kerek világot című 1929-ben megjelent kötetében.
Népfőiskola és szövetkezet
Hihetetlenül izgalmas életút állt Balázs Ferenc mögött, és utazásainak minden találkozásából ihletett merített. „Világkörüli útján a szövetkezeti mozgalmat párhuzamosan tanulmányozta a népfőiskolai szervezőmunkával” – mesélte lapunknak Hunyadi Attila Gábor történész, a konferencia egyik előadója, aki Bardocz Sándor szerkesztővel együtt tavaly kisfilmet is készített Balázs Ferenc emlékére. Az unitárius lelkész Japánban például találkozott Toyohiko Kagawa japán keresztény misszionáriussal, aki az oszakai munkástelepeken és a falvakban szervezett népfőiskolákat. Indiában találkozott Rabindranáth Tagore Nobel-díjas polihisztorral, valamint Mohandász Mahatma Gandhival, India politikai és spirituális vezetőjével. „Tagore népfőiskoláját Balázs Ferenc magasabb rendűnek tartotta a szinte kizárólag csak politikai szabotázsokkal foglalkozó Gandhi-féle akciónál” – mutat rá Hunyadi Attila. Tagore népiskolája mára India egyik legjelentősebb egyetemévé nőtte ki magát, egykoron pedig nemcsak irodalmi és általános műveltséget nyújtott a diákoknak, hanem kézműves ismereteket is elsajátíthattak az oda érkező fiatalok. Dániában tartózkodó felesége is hasznos tanácsokkal látta el a hazatért mészkői lelkészt: a dán népfőiskolai rendszerről számolt be neki, amely már akkoriban a legkiforrottabb volt. De a tapasztalatok alapján a dán szövetkezeti rendszer is követhetőnek bizonyult.
Balázs Ferenc egyik fontos megvalósítása a tejszövetkezet létrehozása volt, amely közvetlenül a tordai termelőktől szállította szekérrel a friss árut a vásárlókhoz. Az aranyosszéki Vidékfejlesztő Szövetkezet a világ első szövetkezeti formában bejegyzett vidékfejlesztő egyesülete volt, amely saját üzletet nyitott Tordán, ahol a tájegység termékeit lehetett értékesíteni.
Hunyadi Attila szerint talán egyetlen hibát lehet felróni Balázs Ferencnek: nem vette figyelembe, hogy a szövetkezetek csak úgy eredményesek, ha tágabb hálózatba illeszkednek, elszigetelten működésképtelenek. Tulajdonképpen a mészkői lelkész a szervezés gyerekbetegségeivel küszködött, és ha tovább élt volna, ezeket az ő személyisége is kinőtte volna – tette hozzá a történész. De a szövetkezeti koncepció túlélte megálmodóját, sikeresnek és életképesnek bizonyult az egész világon. „Balázs Ferencet világkörüli útjának hazatérése után egyetlen gondolat foglalkoztatta: magyarul kell moderneknek lennünk. Ő maga Kőrösi Csoma Sándor, a legendás nyelvész sírjánál úgy fogalmaz, hogy a székelység legnagyobb fia az eredetet kutatta, ő pedig a jövőt építi. De a múlt és a jövő szimbiózisa az igazi útja a megmaradásnak és haladásnak” – zárta az emlékkonferencián tartott előadását Hunyadi.
Az amerikai–dán kapcsolat
Az amerikai–dán kapcsolat Felesége, az amerikai–dán származású Christine Frederiksen, mindvégig kitartott férje mellett. „Mindenki rólad kérdez és az esküvőnk időpontjáról. Azt válaszolom nekik, hogy jössz már, és minden meglesz a maga idejében” – írja 1929-ben Keresztúrról keltezett levelében menyasszonyának. A szerelemben pontosan annyira elkötelezett és kitartó volt, mint bármi másban, amibe belefogott. Rendkívüli dolgokon mentek keresztül együtt, de külön-külön is. A dán családból Chicagóban született Christine egyik nagybátyja művésztelepet vezetett Új-Mexikó államban, itt töltött néhány hetet a két fiatal, és itt erősödött meg a szerelmük is. Egyébként Balázs Ferenc Kalifornia állam több mint ötven településén szervezett magyar nóta- és népdalestet, ahol csellón és énekkel működött közre – tudtuk meg Hunyadi Attila történésztől. Balázs Ferencnek 1932-ben született Enikő nevű lánya az Amerikai Egyesült Államokban él. Élete folyamán sokféle tisztséget betöltött, jelentős tevékenységet fejtett ki egyebek mellett a környezetvédelem terén is. A konferenciára eljött Balázs Ferenc lányának két unokája, illetve az egykori mészkői lelkész ükunokája is.
Emlékkonferencia Kolozsváron
A május 26-án a Magyar Unitárius Egyház székhelyének Dávid Ferenc-imatermében szervezett Balázs Ferenc-emlékkonferencia és ünnepi megemlékezés előadói Rácz Norbert lelkész, Vallasek Júlia irodalomtörténész, Hunyadi Attila Gábor történész, Lakatos Sándor lelkész, Dáné Tibor Kálmán művelődésszervező, Gwyn Reid testvérgyülekezeti képviselő, Keszeg Vilmos néprajzkutató voltak. Elnökölt: dr. Rezi Elek teológiai tanár. Május 27-én Mészkőn ünnepi istentiszteleten emlékeztek meg Balázs Ferencről, majd az egykori mészkői lelkész sírjánál kopjafát avattak.
Helye az irodalomban
„Balázs Ferenc apostoli élete minden bizonnyal az idők homályába vész, ha rendkívüli irodalmi munkássága nem maradt volna fenn a számunkra” – írja Gondolatok Erdély nem kötött parancsra működő iskolájáról című munkájában Dáné Tibor Kálmán művelődésszervező. 1923-ban Tamási Áronnal, Kemény Jánossal, Kacsó Sándorral és másokkal kiadja a Tizenegyek antológiáját, amelyben az erdélyiségről és a székely mitológiáról írott tanulmánya a csoport, s egyben az új nemzedék eszmei és művészi hitvallása. Az unitárius lelkész 1932-től részt vett a marosvécsi helikoni találkozókon. Az erdélyi magyar irodalomról tartott előadást, később az íróközösség az ő javaslatára kezdett foglalkozni egy népművelő könyvsorozat kiadásával. Ám bármekkora volt is a korabeli elismerés, a későbbi nemzedékek diákjai már alig hallottak a Zöld árvíz vagy a Rög alatt írójáról és műveiről. „Rendkívül inspiratív egyénisége volt a formálódó erdélyi magyar irodalomnak, a Tizenegyek antológiájának, vagyis az első generációs szervezett jelentkezésnek volt egyfajta termékeny alakítója” – nyilatkozta lapunknak Vallasek Júlia irodalomtörténész. A transzszilvanista vonulatot követte ő is, de ez másodlagos volt pályáján. Olyankor írt, amikor betegsége miatt pihenésre kényszerült. „Költőként, prózaíróként tartjuk számon, olyan különleges prózaíróként, akinél nagyon nehéz a műfajokat behatárolni, verseinél pedig az avantgárd ihletet kell kiemelni” – mondta a mészkői lelkész irodalmi munkásságáról az irodalomtörténész, aki szerint Balázs Ferencnek teljes joggal megvolt a helye a helikoni találkozók asztalánál, hiszen gyakorlatias szervezőötletekkel, újító javaslatokkal állt elő.
Balázs Ferenc Kolozsváron született 1901. október 24-én. Az Unitárius Kollégiumban érettségizett, teológiát végzett, majd egyházi ösztöndíjjal Angliában és az Egyesült Államokban tanult. Járt Japánban, Szingapúrban, Burmában, Irakban, Konstantinápolyban, Indiában, eljutott Kőrösi Csoma Sándor sírjához. 1930-ban Torda közelében, Mészkőn vállalt lelkészi állást. Itt kötött házasságot az amerikai egyetemen megismert Christine Frederiksennel. Balázs Ferenc az Aranyos menti faluban eltöltött hét esztendő alatt próbálta meg álmait megvalósítani. 1937. május 22-én hunyt el, korai halálát tüdőbetegség okozta. Művei: Mesefolyam (1922), Bejárom a kerek világot (útirajz, 1929), Ifjúsági daloskönyv (1931), Kis hittan (1932), Aranyosszéki tervek (röpirat, 1933), Közérthető evangélium (1935), Rög alatt (emlékirat, 1936), Zöld árvíz (regény, 1936), Új ember vallása (1937).
Nánó Csaba Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2017. augusztus 11.
Eltűnt Bardocz Sándor kolozsvári tévés
Közel egy hónapja nem találják hozzátartozói, ismerősei Bardocz Sándor kolozsvári televíziós újságírót, népzenészt, aki korábban a Román Televízió (RTV) kolozsvári területi stúdiója magyar szerkesztőségét vezette.
A rendőrségen azt jelentették, hogy az 54 éves férfi július 15-én távozott szucsági (Kolozs megye) otthonából, azóta nem látták. A 175–180 centiméter magas, mintegy 75 kilogramm testsúlyú, barna hajú, barna szemű férfi távozásakor pólót, világos színű nadrágot, barna cipőt viselt. A rendőrség azt kérte, aki bármilyen információval rendelkezik róla, értesítse a legközelebbi rendőrséget vagy hívja a 112-es sürgősségi számot.
A Ştiri de Cluj kolozsvári hírportál szerint Bardocz korábban megpróbált öngyilkosságot elkövetni, eltűnése előtt pedig Magyarországon kezelték. Krónika (Kolozsvár)
Közel egy hónapja nem találják hozzátartozói, ismerősei Bardocz Sándor kolozsvári televíziós újságírót, népzenészt, aki korábban a Román Televízió (RTV) kolozsvári területi stúdiója magyar szerkesztőségét vezette.
A rendőrségen azt jelentették, hogy az 54 éves férfi július 15-én távozott szucsági (Kolozs megye) otthonából, azóta nem látták. A 175–180 centiméter magas, mintegy 75 kilogramm testsúlyú, barna hajú, barna szemű férfi távozásakor pólót, világos színű nadrágot, barna cipőt viselt. A rendőrség azt kérte, aki bármilyen információval rendelkezik róla, értesítse a legközelebbi rendőrséget vagy hívja a 112-es sürgősségi számot.
A Ştiri de Cluj kolozsvári hírportál szerint Bardocz korábban megpróbált öngyilkosságot elkövetni, eltűnése előtt pedig Magyarországon kezelték. Krónika (Kolozsvár)
2017. szeptember 12.
Megtalálták Bardocz Sándor újságíró, zenész földi maradványait
Minden bizonnyal a közel két hónappal ezelőtt eltűnt Bardocz Sándor kolozsvári újságíró földi maradványaira bukkantak a Kolozs megyei Szucságban. A rendőrség feltételezése szerint öngyilkosság történt.
Carmen Jucan, a Kolozs megyei rendőr-főkapitányság szóvivője kedden megerősítette a Krónika nem hivatalos forrásból származó értesülését, miszerint a kincses város közeli településen előző este gyümölcsszedők egy férfi holttestére bukkantak. A rendőrségi illetékes lapunknak elmondta, bár az áldozatnál nem találtak személyes iratokat, minden jel arra utal, hogy Bardocz Sándor televíziós újságíró földi maradványairól van szó.
A helyszínelést és a nyomozás kedden reggel is folytatták, mindazonáltal a holttest azonosítása a törvényszéki orvostani vizsgálat után történik meg. Carmen Jucan szóvivő kérdésünkre elmondta, a nyomozás jelenlegi szakaszában még nem sikerült megállapítani a halál pontos okát, de az előzetes információk szerint az áldozat önként vetett véget az életének.
Az 54 éves Bardocz Sándor július 15-én távozott egy barátja szucsági otthonából, azóta senki nem látta.
Barátai, ismerősei augusztusban keresési akciót is szerveztek a Kolozs megyei faluban és környékén, ám nem jártak sikerrel.
Az elmúlt időszakban egészségi és magánéleti problémákkal küzdő újságíró, zenész holttestét hétfőn Szucság belterületén, egy kis ligetben találták meg.
Bardocz Sándor hegedűsként érettségizett a Marosvásárhelyi Zene- és Képzőművészeti Gimnáziumban, majd tanári oklevelet szerzett a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem történelem–filozófia szakán. 1991 óta a Román Televízió kolozsvári stúdiója magyar adásánál dolgozott szerkesztőként, majd főszerkesztőként, az elmúlt években az adás főmunkatársaként.
Viszont az erdélyi közönség számára Bardocz Sándor nemcsak a képernyőről volt ismerős, hiszen zenészként is tevékenykedett, mégpedig annak a Tarisznyás együttesnek a prímása volt, amelynek tagjai az 1970-es évek végén Erdélyben is megalakult táncházmozgalom alapítói közé tartoznak.
Rostás Szabolcs / Krónika (Kolozsvár)
Minden bizonnyal a közel két hónappal ezelőtt eltűnt Bardocz Sándor kolozsvári újságíró földi maradványaira bukkantak a Kolozs megyei Szucságban. A rendőrség feltételezése szerint öngyilkosság történt.
Carmen Jucan, a Kolozs megyei rendőr-főkapitányság szóvivője kedden megerősítette a Krónika nem hivatalos forrásból származó értesülését, miszerint a kincses város közeli településen előző este gyümölcsszedők egy férfi holttestére bukkantak. A rendőrségi illetékes lapunknak elmondta, bár az áldozatnál nem találtak személyes iratokat, minden jel arra utal, hogy Bardocz Sándor televíziós újságíró földi maradványairól van szó.
A helyszínelést és a nyomozás kedden reggel is folytatták, mindazonáltal a holttest azonosítása a törvényszéki orvostani vizsgálat után történik meg. Carmen Jucan szóvivő kérdésünkre elmondta, a nyomozás jelenlegi szakaszában még nem sikerült megállapítani a halál pontos okát, de az előzetes információk szerint az áldozat önként vetett véget az életének.
Az 54 éves Bardocz Sándor július 15-én távozott egy barátja szucsági otthonából, azóta senki nem látta.
Barátai, ismerősei augusztusban keresési akciót is szerveztek a Kolozs megyei faluban és környékén, ám nem jártak sikerrel.
Az elmúlt időszakban egészségi és magánéleti problémákkal küzdő újságíró, zenész holttestét hétfőn Szucság belterületén, egy kis ligetben találták meg.
Bardocz Sándor hegedűsként érettségizett a Marosvásárhelyi Zene- és Képzőművészeti Gimnáziumban, majd tanári oklevelet szerzett a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem történelem–filozófia szakán. 1991 óta a Román Televízió kolozsvári stúdiója magyar adásánál dolgozott szerkesztőként, majd főszerkesztőként, az elmúlt években az adás főmunkatársaként.
Viszont az erdélyi közönség számára Bardocz Sándor nemcsak a képernyőről volt ismerős, hiszen zenészként is tevékenykedett, mégpedig annak a Tarisznyás együttesnek a prímása volt, amelynek tagjai az 1970-es évek végén Erdélyben is megalakult táncházmozgalom alapítói közé tartoznak.
Rostás Szabolcs / Krónika (Kolozsvár)