Költészet, zene és képzőművészet találkozása volt az április 21-én Nagyváradon megtartott egész napos Reményik-megemlékezés. A kolozsvári Reményik Sándor Művész Stúdió Alapítvány és a nagyváradi evangélikus egyház szervezte rendezvény keretében konferencia és szavalóverseny is zajlott. A Reményik Sándor-díj idei kitüntetettjei: Barcsay Zoltán zeneszerző, Deák Ödön lelkipásztor (posztumusz), és Tempfli József püspök; a szavalóverseny első díját Gurka-Balla Ilona, a kolozsvári Református Kollégium diákja érdemelte ki. Az irodalmi konferencián Pomogáts Béla irodalomtörténész Reményik Sándor transzszilvanizmusáról beszélt Erdély földjének szelleme című előadásában. Verseiben a történelmi visszatekintés erős nemzeti elkötelezettséget hordozott. A megoldást a magyar kultúra, művelődés végvárainak éltetésében látta: a templomban és iskolában bízott. Láng Gusztáv irodalomtörténész Költő és szerep című előadásában bevallotta: bármilyen témához is nyúl, Reményik munkássága megkerülhetetlen. Trianonnal előállt egy új szerep, a kisebbségi sorba került erdélyi magyar költő szerepe – ezt elsőként Reményik vállalta fel, tudatosságát elsősorban a Végvári versek igazolták. Lírája visszafordulás a hazafias költészet hagyományaihoz, megalkotott egy sajátos, erdélyi költői szereptudat-modellt. Dávid Gyula Reményik Sándor, ahogy a kortársak látták című előadásában korabeli kritikusok, szerzőtársak írásainak idézésével ismertette Reményik költői fogadtatását. Van nagyobb erdélyi költő, mint ő, mégis ő az erdélyi költő. 1945 után költészete politikai perek tárgya, tilos volt olvasni, köteteit birtokolni. Nevét a nyolcvanas évektől próbálták visszahozni a köztudatba – ebben Kántor Lajos vállalt jelentős szerepet. Tempfli József püspök Reményik nagyváradi kapcsolódásait foglalta össze előadásában. A képzőművészeti tárlaton a kalotaszegi, zsoboki alkotótáborban készült alkotásokból tekinthetnek meg válogatást a jelenlévők, amelynek résztvevői Reményik verseiből merítettek ihletet. /Farkas Imola: A költők mondják ki azt, amit mi nem tudunk. Reményik Sándorra emlékeztek Nagyváradon. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 23./

1948 decemberében Kolozsváron a nemrég megalakult Magyar Opera első előadását, Kodály Zoltán Háry János című dalművét láthatta-hallhatta a közönség. A zenekar többnyire amatőr muzsikusokból, konzervatóriumi növendékekből verbuválódott. Szinberger Sándor igazgató és rendező munkássága idején a nagyszámú operett mellett Verdi és Puccini operáitól az intézmény eljutott Wagner műveinek magas színvonalú tolmácsolásáig. Nehéz időszak volt, havi 21 előadással, kiszállásokkal megtoldva. A négy ember sohasem muzsikált együtt, így négyesben, mégis meg kell említeni őket: Major Ferenc nagybőgős 92 éves, Morvai István fuvolás 87, Csire József hegedűs 81 és Barcsay Zoltán brácsás 78 éves. Ők is játszottak azon a történelmi nyitó-előadáson. Már csak ők mesélhetnek élőszóval az erdélyi magyarság kultúrtörténetének e jeles eseményéről, élő tanúi a Kolozsvári Magyar Opera hőskorának. /Szilágyi Sándor: Rendhagyó kvartett. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 19./

Elhunyt Barcsay Zoltán zeneművész-tanár, súlyos betegség vitte el augusztus 30-án. Kolozsváron született 1929. május 24-én. Hegedülni a Zsizsmann-konzervatóriumban tanult. A Magyar Operában játszott, az opera egyik alapító tagjaként. Márkos Albert tanár javaslatára a hegedűt brácsára cserélte fel, és szólamvezetőként onnan is ment nyugdíjba. 1954-ben végezte a kolozsvári Gh. Dima Zenekonzervatóriumot, a következő évben már a zenelíceum tanára. Nyugdíjazása után (1992), már betegen, a balett-líceumban korrepetitor volt. Zeneszerzőként elsősorban hangszerelt, többek között Horváth Béla–Szinberger Sándor Kék Duna című operettjét, amely sokáig repertoárdarabja volt az operának. Vezényelt operetteket, Big-Band együttesével évekig koncertezett. Nyugdíjasként közösségi munkában vezette a heti egy összejövetelen az „Öreg fiúk” együttesét a Magányosok Klubjában. Párhuzamosan muzsikált az orvosok zenekarában is. Dalszerző munkásságáért Reményik-díjjal tüntették ki. /Laskay Adrienne: Búcsú Barcsay Zoltántól. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 7./