"A Beszterce-Naszód megyei RMDSZ, illetve a bethleni RMPSZ rendezésében nagyszabású márc. 15-i emlékünnepélyre került sor. Márc. 16-án a vasárnapi istentiszteleten a bethleni Grigore Silasi Általános Iskola magyar tagozata tanárainak és diákjainak közös előadására került sor. Zselyken a Pro Zselyk Egyesület és Barcsa István helyi lutheránus lelkész rendezésében mintegy száz ember hallgatta az ünnepi beszédeket és a fiatalok szavalatait. /Sz. Cs.: Együtt, egymásba fogózva. Erőt merített Bethlen és Zselyk is. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 17./"

Egyházi személyiségeket díjazott a magyar állam
Magyar állami kitüntetéseket adtak át pénteken Magyarország kolozsvári főkonzulátusán. Mile Lajos főkonzul Simon András nyugalmazott tanárnak, a Barcasági Csángó Alapítvány alapítójának és első elnökének, Adorjáni Zoltán református lelkipásztornak, a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dékánjának, valamint Potyó Ferenc érseki általános helynöknek, a Gyulafehérvári Római Katolikus Érseki Hivatal igazgatójának nyújtotta át az elismeréseket.
Simon András a bácsfalusi evangélikus gyülekezet és a barcasági csángók magyarságtudatának erősítését szolgáló tevékenysége, valamint kiemelkedő iskola- és közösségszervező munkája elismeréseként vehette át a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét. Barcsa István, a Brassó megyei Bácsfalu lelkésze laudációjában a kitüntetett oktatói, gazdasági és egyházi tevékenységéről is beszélt.
Mint hangsúlyozta: Simon András „az erdélyi evangélikusok nagyjai között foglal helyet”, aki „mindig reménységgel tekintett a jövőre”, az egész közösségnek példát mutatva. A díjazott a tisztikereszt átvétele után úgy fogalmazott: küzdelmes, fáradságos munkával vállalkozott arra, ami minden elszigetelt, a tömbmagyarságon kívül eső területen tevékenykedő nevelőnek kötelessége, meglátása szerint pedig ez a küzdelem eredményes volt.
Az ugyancsak a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével – az új teológus- és lelkésznemzedék képzését szolgáló, kimagasló oktatói-nevelői tevékenysége, valamint kutatói munkája elismeréseként – kitüntetett Adorjáni Zoltánt munkatársa, Buzogány Dezső, a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet professzora méltatta. Mint rámutatott: a díjazott nem vár el dicséretet, hiszen Krisztus szavaival élve „csak azt tettük, ami kötelességünk volt”, Adorjáni Zoltán érdeme pedig abban rejlik, hogy „felismerte a küldetéssel járó felelősséget, és jól sáfárkodott a rá bízott kincsekkel”.
Potyó Ferenc a hit és a magyarságtudat elmélyítése, a magyar római katolikus egyházközségek erősítése, valamint a gyulafehérvári főegyházmegye szervezése érdekében végzett felelősségteljes szolgálata elismeréseként vehette át a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét. Laudációjában Szilágyi Mátyás volt kolozsvári főkonzul, jelenleg Magyarország moldovai nagykövete úgy fogalmazott: Potyó Ferenc az erdélyi katolicizmus kiemelkedő, markáns egyénisége, aki több évtizedes, hiteles közösség- és egyházszolgálatot tudhat maga mögött. Szilágyi úgy vélte: noha a magyar állam névlegesen az érseki helynököt tüntette ki, az elismerés az egész erdélyi katolikus közösségnek szól.
Kőrössy Andrea
Krónika (Kolozsvár)

Bácsfalusi találkozások
Brassó–Derestye felől a balra kanyarodó út Bácsfalut érinti elsőként. Első települése Négyfalunak és egyike Hétfalunak. Mondhatni történelmi. A Nagykőhavas lábánál fekvő település környezete festői, a legkiválóbb turisztikai csemegéket kínálja, ugródeszka a Kárpát-kanyar tájai felé. Lépten-nyomon közös múltunkra emlékeztet, a csángó élettér felbecsülhetetlen értékeit kínálja. 
Az itt-ott anyanyelvünkön olvasható feliratok, egy emléktábla, az evangélikus-lutheránus magyar templom előtti újabb emlékmű tudatja, jó helyen járunk. Mondják, közösségi háza is van Bácsfalunak, és nem is akármilyen.
Barcsa István evangélikus lelkész szeretettel fogad, friss és új nyomtatott kiadványokkal ajándékoz meg: időt is spóroltunk, falubemutatónkhoz is forrásanyagot kaptunk. Kovács Lehel István helytörténész, Négyfalu egyik legtermékenyebb tollforgatója egy 2013-ban kiadott kötetében megkísérli azt is elmondani, hogy ez a falu – melyet képtelenek voltunk elhatárolni a szomszédos Türköstől és a főút mentén sorakozó Csernátfalutól – talán a legtöbb értelmiségit adta a környék magyarságának, akik közül mi csak a jelesebbekből válogatunk. 
Bálint András csángó tanító és krónikás, aki Sepsiszentgyörgyön kezdte a tanítóképzőt, s volt úgy, hogy gyalog bandukolt Bácsfaluig egy karácsonyi vakációban, ismert számunkra. Részese volt a hétfalusi néprajzi múzeum létrehozásának, és arról álmodozott, hogy Zajzoni Rab István csángó költőnek szobrot állítson szülőföldje. E sorok írójának legmegbízhatóbbnak Bálint András azon falutörténetei bizonyultak, amelyeket a két világháború között közölt a Csángó Naptárakban! Felkerestük Bácsfalu jeles papja, Borcsa Mihály síremlékét a falu temetőjében. Érdemei vitathatatlanok. Mint a negyvennyolcas események résztvevőjének, menekülnie kellett földink, a papolci Kiss Sándor ezredessel való kapcsolatai miatt. Bácsfalu kiemelkedő művészek fészke is volt. 
Itt ringatták bölcsőjét a nagy csángó szobrász Istók Jánosnak (1873–1972), aki a hosszúfalusi fafaragó-iskolából indult Münchenbe, Budapesten Köllő Miklós műhelyében, majd Stróbl Alajos mesteriskolájában alkotott. Beke György vele folytatott beszélgetéséről írt máig emlékezetesen az immár megsárgult lapú Csángó krónikájában, jómagam, ha tehetem, a budai Bem-rakparton hajtok fejet nagy műve, Bem tábornok monumentális szobra előtt. Sejtheti az olvasó, hogy nem cél, de lehetetlen is szólni azokról az ötvenhatos jeles személyiségekről, akik sok-sok szállal kapcsolódtak ehhez a településhez, akikről Kovács Lehel István írta 56 bácsfalusi című könyvét (2013). Nem tudtam eddig, de most tudom, hogy Bácsfalu szülötte volt Nagy Béla (1929–2010) kutató és jeles pedagógus, EKE-barát és túraszervező. Mint fika, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium kisdiákja, ismertem, emlékszem most is a nagy diákra, aki előtt köszönéskor meg kellett hajolni és Nagy úrnak szólítani! 
Kifogyhatatlan helybeli forrás A bácsfalusi evangélikus egyházközség története című monográfia (2011). Társszerzői között az eklézsia lelkésze mellett ott látni Hochbauer Gyula helytörténészt, Kovács Lehet Istvánt, az egykori szentgyörgyi politikus Rab Istvánt, Rab Sándort, a Székely Mikó Kollégium fungens történelemtanárát, jeles előadót, nemkülönben a tollat egyre gyakrabban, veretes módon és mesterien forgató Veress Emese Gyöngyvér néprajzi szakírót, közírót.
Hétfalusi idegenvezetőm, kalauzom Szecseleváros kiváló ismerője, a jeles gyógyszerész, a református hitben élő Fodor Levente. Éreztük: legalább annyira szereti Négyfalut, akárcsak őseinek faluját, a háromszéki Sepsimagyaróst. Fodor Levente falujának is több kiváló szülötte volt, többek között Kóréh Ferenc, az Amerika Hangja rádióállomás jeles szerkesztője, a sepsiszentgyörgyi Székely Nép napilap (1940–1944), lapunk elődje főszerkesztője. Fodor Leventével kutattuk-fotóztuk torony magasában Bácsfalu régi harangját, amely akkor is szólt, amikor a majdani szobrász Istók Jánost keresztelték: Ezen harang csináltatta Istók István curator és öreg falnagy párj. Barthalmi Katával a maga költségén. Anno 1836 die nov. Bartha Márton idejében. Jó volt látni, miként dacol az idővel az a magyar nyelvű porladó emléktábla is, amelyet a helybeliek állítottak az egykori magyar kultuszminiszter, Báró Eötvös József 1869-béli bácsfalusi látogatásának emlékére.
A szent szabadság oltalmában
A XIX. század történelmének legmozgalmasabb időszaka és legdicsőbb eseménye kétségtelen a Barcaságon is zajló 1848/49-es forradalom és szabadságharc. A bácsfalusi csángó-magyarok követei is ott voltak az agyagfalvi székely nemzetgyűlésen, és kinyilatkoztatták a többi csángó falvak követeivel egyetemben, hogy „mint magyar ajkúak, a székely nemzet honvédelmi rendelkezései alá ajánlják magukat, s a nemzet törvényes akaratát egyesített erővel támogatják!” Ez az egyetlen mondatba foglalt kijelentés is bizton elegendő ahhoz, hogy testvéreinkként emlegessük és fogadjuk a hét- és tízfalusi csángókat, tegyük ezt annak érdekében, hogy minél jelentéktelenebbé alacsonyodjék az a közigazgatási megyehatár, amely elválaszt tőlük, de amely nem lehet választóvonala közös anyanyelvünknek, mert fölötte szabadon szárnyalnak népdalaink, zenei anyanyelvünk kincsei.
Az agyagfalvi gyűlésen hétfalusi nemzetőri század alakult, de mégis véres bosszút szenvedett el a harcok színteréhez közel eső Bácsfalu népe, ugyanis 1848. december 23-án, karácsony szombatján 17 bácsfalusit lelőttek, másoknak kövön levágta nyakát az osztrák elnyomókkal tartó és felbujtott román népfelkelők serege. A 17 vértanú a bácsfalusi evangélikus templom mögött közös sírban pihen. Ezt az eseményt nevezik és emlegetik véres karácsonyként még ma is a helybeliek. Sok időnek kellett eltelnie, míg alkalom adódott, hogy a gyülekezet 2003-ban emlékjelet állíthasson az áldozatoknak. A hősök nevét őrző emléktábla és az emlékmű ott áll a templomkert főútra néző előterében.
Hétfalu szabadságharcának dicső eseményei a többi településre is kiterjedtek. Nem maradtak adósok a harcok és megtorlások dokumentált leírásával a kortárs tollforgatók – Borcsa Mihály, Orbán Balázs, Koós Ferenc –, de a jelenlegi történészek, helytörténészek, közírók – Nagy János, Hochbauer Gyula, Kovács Lehel István és mások – sem, mert semmivel sem voltak veszélytelenebbek, életet és önfeláldozást követelőbbek az itt lezajlott harcok, mint a szépmezői, az illyefalvi vagy a többi háromszéki véres ütközet. A négyfalusi csángók hősiességére is emlékezteti a fiatal nemzedéket a Bácsfaluhoz közel eső Tömösi-emlékmű, a bácsfalusi emléktábla és a Csernátfalu központjában emelt későbbi Csángó-szobor, amelyet utóbb Hosszúfaluba költöztettek, s amelynek kálváriájáról majd ott emlékezünk meg.
A falujárónak nyitott szemmel kell barangolnia. Látnia kell, hogy takarosak-rendezettek a négyfalusi porták. Gondozottak a templomok, papi lakások és a temetők is. Kedves, vendégszerető a csángó ember, jobb sorsot és kisebbségként mindenképpen több megbecsülést érdemel.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék. Erdély.ma