"Ápr. 8-11. között a román parlament meghívására látogatást tesz Bukarestben a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának küldöttsége. A magyar parlamenti delegációt Eörsi Mátyás (SZDSZ), az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke vezeti, tagjai: Csóti György (MDF), Baráth Magdolna, Molnár Gyula (MSZP) és Németh Zsolt (FIDESZ). A magyar parlamenti delegáció április 8-án, kedden látogatást tett az RMDSZ székházában, ahol a vendégeket Takács Csaba ügyvezető elnök fogadta, majd megbeszélésre került sor az RMDSZ parlamenti csoportjának tagjaival. A találkozón az RMDSZ képviseletében részt vett Szabó Károly, a szenátusi frakció alelnöke, Puskás Bálint, a frakció titkára, Kovács Csaba, a képviselőházi frakció alelnöke, Eckstein Kovács Péter, Szilágyi Zsolt, a két ház külügyi bizottságainak tagjai, Mátis Jenő, továbbá a Tokay György kisebbségügyi miniszter és Borbély László területrendezési államtitkár. A megbeszélésen az RMDSZ kormányzati szerepvállalásáról, a megváltozott romániai politikai helyzetről, a két ország európai és euroatlanti integrációs törekvéseiről folyt eszmecsere. Ápr. 9-én a magyar parlamenti küldöttség a Szenátus épületében találkozott a két Ház külügyi bizottságainak tagjaival, a szenátusi frakcióvezetőkkel, majd délután a küldöttséget fogadta Gavrila Dejeu belügyminiszter és Tokay György kisebbségügyi miniszter. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), ápr. 9., 1004. sz./"

"Kádár János politikai pályájáról rendezett vitafórumot a Bibó István Közéleti Társaság Budapesten. Huszár Tibor szociológus kifejtette: tulajdonképpen az egész Kádár-életút rejtély, és különösen az ötvenes években még több rejtélyt foglal magában. A kutató szerint az egyik ilyen az, amelynek nyomán napirendre került a Nagy Imre-csoport ügyének "elintézése". Baráth Magdolna, a Történeti Hivatal tudományos főmunkatársa a Kádár-Gerő-viszony szempontjából közelítette meg a politikus 1956 utáni pályáját. Kérdésként fogalmazta meg: miért igazolták át az MSZMP-be 1957-ben azokat a korábbi pártvezetőket, köztük Gerő Ernőt, akik az évtized elején elkövetett törvénytelenségek egyértelmű felelősei voltak, s miért csak 1962-ben zárták ki őket. A két politikus közötti emberi kapcsolat érdekes példájaként említette Gerő Kádárhoz írt magánlevelét, melyben - már súlyos betegen - azt kérte, hogy vegyék vissza a pártba, mert párttagként szeretne meghalni. Rainer M. János, az 1956-os Intézet főigazgatója úgy vélte: Kádár és Nagy Imre kapcsolatában ugyancsak számos rejtélyes momentum található. "Az 1950-es évek elején-közepén útjaik többször elváltak, majd megint találkoztak" - fogalmazott a kutató. 1956. október 23-ától november elejéig szoros kapcsolat jellemezte tevékenységüket, majd november 4-én bekövetkezett a döntő fordulat. /Társadalomtudósok Kádár Jánosról. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 1./"

Új könyv
Az ügynök arcai
Az ügynök arcai címmel új könyv jelent meg az ügynökkérdés kutatásáról nemzetközi kitekintéssel a Libri Kiadó gondozásában. Az ügynökvadászat helyett a cél az aktákban szereplő emberek motivációinak és az ügynökkérdésről folytatott vitáknak a megértése – közölte Horváth Sándor, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, a kötet szerkesztője az MTI-vel.
Mint mondta, a kötet egyebek mellett arra keresi a választ, hogy miért éppen 1989 után váltak minden országban olyan fontos kérdéssé az ügynökügyek, a tanulmányok közreadásának pedig fontos célja, hogy "azok a történeti összehasonlítás és a megértés irányába tereljék az ügynökkérdésről folytatott, gyakran hisztérikus vitákat".
A kötet tanulmányai a társadalomtörténet, a mindennapok története és a nemzetközi összehasonlítás nézőpontjából elemzik a kérdéskört, az elméleti írások mellett pedig olvasmányosabb, szélesebb érdeklődésre számot tartó témákat is taglalnak, ugyanis hiába közismert elnevezések a kommunista korszakból a III/III, a Stasi, a Securitate és a KGB – még ezen szervezetek működésének feltárására sem történt átfogó, nemzetközi összehasonlító kísérlet – mutatott rá.
Horváth Sándor úgy fogalmazott: az akták őrzésére alakult intézmények megismerése azért is fontos, mert azoknak mindegyik országban kiemelt szerepük volt 1989 után a közelmúltról folytatott vitákban, amelyeknek már szintén van múltja, s ezek ugyancsak szerepelnek a kötetben.
A tanulmányok első blokkjában Gyáni Gábor, Gyarmati György, Rainer M. János, Takács Tibor és Ungváry Krisztián többek között azt vizsgálja, hogy miért váltak az ügynökügyek fontossá a közéletben és a történetírásban, mire jók és mire nem az akták, és mi tudható meg belőlük a társadalomról és a mindennapokról. A kötet szakít azzal a gyakorlattal, amely szerint a magyar szerzők előszeretettel hivatkoznak a környező országok állambiztonsági szolgálataira és irataik őrzési módjaira úgy, hogy alig-alig ismerik őket – jegyezte meg.
Megemlítette: a tanulmányok második részéből kiderül, hogyan őrzik a Stasi, a Securitate vagy a lengyel állambiztonság iratait. A franciák második világháborús kollaborációjának emlékezete éppúgy fontos téma a kötetben az emlékezet működése miatt (K. Horváth Zsolt), mint a szovjet ügynökök magyarországi jelenléte (Baráth Magdolna).
A tanulmányok harmadik részében az aktákat társadalomtörténeti kérdések megválaszolására használják a szerzők. Müller Rolf a fényképek és a politikai rendőrség kapcsolatával, Pető Andrea a nők és az állambiztonság, Tabajdi Gábor pedig a titkos lakások és a városi tér szerepével foglalkozik. Az egyházak megfigyeléséből kiemelkedik Mindszenty József megfigyelési ügye.
Standeisky Éva egy "literátus ügynök" mindennapjairól ír, aki a rendszerváltás után a szélsőjobboldalt erősítette. A tömegkultúra állami ellenőrzése pedig a Beatrice együttes állambiztonsági aktáiból válik érthetőbbé. Népújság (Marosvásárhely)

Snagovi iratok, évfordulós emlékezet
Noha jól látható, kiszámítható, hogy az1956-os történések 60. jubileumának közeledtével kézenfekvően meg fognak szaporodni a visszaemlékező, elemző vagy értelmező kiadások, ám talán még ezeknél s a visszaemlékezések vagy retro-értékelések kínálkozó sokaságánál is beszédesebbek lehetnek maguk a nyersen, de alapos lábjegyzetekkel közreadott eredeti dokumentumok!
Egy román miniszterelnöki ajándék, Iliescu és Nastase személyes gesztusa a Román Információs Hivatal és a volt Securitate anyagaiból válogatott (47 kötetnyi) irategyüttes jelent meg az 50. évfordulóra, mely a Nagy Imre és fogolytársainak leveleit, jegyzeteit, tárgyalásait, kommunikációs kísérleteit, s egyáltalán: a snagovi kényszerelhelyezés időszakában keletkezett írásos forrásokat közli.[1] E kötet (a maga koránt sem épp kicsiny terjedelmével) a szerkesztők negyven oldalas ismertetőjével kezdődik, melyben okadatolt tényeket közölnek, majd Lukács Györgyről készült 1956. novemberi iratot tárnak elénk, s ezt követően már rögtön rabjai is lettünk a jelentések jelentéseinek – erre ébredünk rá egyhamar. A Feljegyzések a beszélgetésekről fejezet az alaphangot, a Politikai levelek blokk a korjelenségeket, a Politikai jegyzetek pedig a szereplők „kitörési kísérleteit”, elrablásuknak Lukács Györgyéhez hasonló státuszdiskurzus-jellegét, és a Függelék a korabeli szovjet-román-magyar intézkedések kísérleteit pontosítja. Zárul a kötet a „snagovi csoport” tagjainak (mintegy húsz oldalon át sorjázó) rövid életrajzával ér véget, majd a Névmutató zárja a kötetet, melyet ekképp letenni nemigen lehet, csakis úgy, ha rögvest a többit, életrajzokat, esszéköteteket, életmű-részleteket, a többoldalú megközelítéshez szükséges újabb dokumentumokat, életút-narratívákat, további bibliográfiákat vesszük elő…
Bizonnyal azt hihetnénk:végtelen mennyiségű sztori, elbeszélhetetlen zártság és morálfilozofikus rétegzettség, politikai és mentális csalatkozás, meghasonlások és fölfejlések hekatombányi tömege van jelen egy ilyen kötetben, melyekre elég pusztán utalni, s máris mindenki sejti, mit várjon tőle. Ámde ami épp a legizgalmasabb, az nem ebben lakozik. Hanem magában a kommunikációban… – a közlés (levelek, „feliratok”, petíciók, tudósítások, vallomások, segélykérő próbálkozások) lehetőségének és értelmének hitében, a naplóírás vagy levelezés vágyálmában, az elkobzott üzenetek rejtett jelképiségeiben, a monologizáló személyiség reményteljes kapcsolatkereséseiben, a magát föladni nem akaró Én túlélési vízióiban. Az elmúlt tíz-húsz esztendőben roppant újszerű, s ezért korszakos divatot teremtő hatású lett a vallomásos mutatkozás, az életút-képekben rejlő át- és kibeszélési „gyógyítás” eszköze, sőt a minderre rátelepülő társadalomtudományi kutatások módszertani érzékenység-változása is.
E kötet, bár leginkább (s a látszat szerint) „csak” dokumentumkönyv (a „csak” itt jelentéses kicsinyítésként van jelen, természetesen…, hisz indításként épp ennek végtelen nagyszerűségéről szóltam…), épp ezt a leküzdhetetlen sokféleséget, az ideák és ideológiák, rejtések és közlések, sugárzások és rejtekezések dinamikáját jeleníti meg – idejemúlhatatlan hitelességgel. Ennél többet könyvtől nehezen, inkább csak értelmezői önmagunktól várhatunk.
Avagy a megértő Időtől, mely értelmet ad a titoknak, a rejtélynek és a belátásra épülő fohászoknak, a vallomásos szereplőknek, a kiutat kereső foglyoknak, a „cseléd”- és besúgó-környezetnek, s mindannak, ami politikai foglyokat, /menekülteket!/ napi létmód és reménykeresés szintjén tesz kiszolgáltatottá, bizakodóvá, vagy reménytelenné.
Sokra értékelendő ma már e forrásközlés, s nem egyszerűen vagy nem pusztán azért, mert rendszerváltó ürügy lett ’56-ból Magyarországon, hanem mert a „szürke” dokumentumok szereplői emberi emberek, reménykedő-jobbító, meghurcolt vagy csalatkozott politikusok, családok együttese, kapcsolatok és belső szeretetviszonyok egész arzenálja valóban, s ezt magában is rejti a könyv.
Rejteni is persze csak addig tudja, míg „ki nem olvassuk” belőle…
[1]A snagovi foglyok. Nagy Imre és társai Romániában. Iratok. Összeállította, szerkesztette és bevezette Baráth Magdolna – Sipos Levente. Napvilág Kiadó – Magyar Országos Levéltár, Budapest, 2006., 464 oldal.
A.Gergely András
maszol.ro