Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2016. július 25.
Barabás László: száz év után lett magyar alpolgármestere Brassónak
A Brassói magyar közösség összefogásának köszönhetően közel 100 év után lett ismét magyar alpolgármestere a Cenk alatti városnak. A helyhatósági választások után az RMDSZ jó tárgyalási pozícióját is felhasználva Barabás László tanácstag lett az egyik alpolgármester. Interjúnk az új magyar polgármestereket és alpolgármestereket bemutató cikksorozatunk része.
Hány év után lett ismét magyar alpolgármestere Brassónak?
1918 óta nem volt magyar alpolgármestere Brassónak, ahol a lakosság közel hét százaléka vallotta magát magyarnak. A 253.200-as városban 16.551 fős a magyar közösség. A Brassói magyarok összefogásának köszönhetőek az idei jó választási eredmények, amelyek révén magyar alpolgármestere lett a városnak és magyar a megyei tanács egyik alelnöke is.
Ön új arcnak számít a Brassói közéletben. Hogyan lett alpolgármester?
Jól ismerem a helyi adminisztrációt és a dekoncentrált intézmények működését. 2012-ig az Olt-medence Vízügyi Igazgatóságán voltam igazgató. Hat megye vízügyi igazgatóságával, tíz igazgatóval, hat prefektúrával kellett együtt dolgozni. Az RMDSZ-nek megalakulása óta vagyok tagja, de mindeddig nem vállaltam politikai tisztséget. Az önkormányzati választásokon tanácsos jelöltként indultam az RMDSZ színeiben, akkor még azzal számoltunk, hogy két-két tanácsosi tisztséget sikerült szerezni a Brassó városi illetve a Brassó megyei önkormányzatokban. A magyar közösség összefogásának köszönhetően a megyei tanácsban sikerült három tanácsosi helyet, a Brassói tanácsban pedig két tanácsosi helyet szerezni, és az RMDSZ jó tárgyalási pozícióját is felhasználva alpolgármesteri és alelnöki tisztségeket is szerezni. A Nemzeti Liberális Párttal (PNL) és a Népi Mozgalom Párttal (PMP) való megállapodás révén a liberális párti támogatással, de függetlenként induló George Scripcaru polgármester munkáját egy RMDSZ-es és egy PMP-s alpolgármester segíti.
Hogyan vette át a
tisztséget és milyen feladatköröket kapott?
Nem volt idegen számomra az adminisztrációs munka, és intézményvezetőként már korábban is kapcsolatban voltam a Brassói önkormányzattal és az ott dolgozókkal, így ismertük egymást. Az alpolgármesterek feladatköreit a polgármester határozza meg. Én az urbanisztikai, területrendészeti, és az építkezési engedélyek kibocsátásáért felelős igazgatóság-, a technikai igazgatóság-, a gazdasági igazgatóság koordinálását, a beruházások életbe ültetését, a hidak, utak és műemléképületek, parkok, terek, zöldövezetek, rezervátumok fejlesztését valamint a kóbor kutyákért felelős szakosztály és az állatkert felügyeletét kaptam feladatnak.
Sikerült-e már felmérni az állapotokat, átvenni a munkaköröket?
Július 1-től kezdtem dolgozni alpolgármesterként, így még mindig zajlik az állapotfelmérés. Naponta találkozok az általam irányított osztályok, igazgatóságok dolgozóival illetve minden nap a terepen is megvizsgálom a jelenlegi állapotokat, a befektetések helyszíneit.
Melyek a legsürgősebben megoldásra váró kérdések?
A már elkezdett beruházásokat kell befejezni, például a Brassópojánai szabadidőközpont több mint 90 százalékban kész van, ezt kell befejezni, de a Pojánában tervezett parkolók kivitelezését újra versenytárgyalásra kell kiírni.
Miben tudja segíteni a Brassói magyar közösséget az, hogy magyar alpolgármestere van a városnak?
A politikai pártok által megkötött együttműködési protokollum tartalmazza az infrastrukturális, a gazdasági növekedést célzó fejlesztések mellett a magyar oktatási intézmények és kulturális projektek, illetve kisebbségjogi ügyek támogatását is. A nyári vakáció alatt a tanintézmények, az osztálytermek és sportpályák rendbetétele jelent prioritást. Konkrét lépések történtek már az Áprily Lajos Főgimnázium udvarának és sporttermének felújítása valamint a 11-es óvodánál és a 15-ös iskolánál elkezdett munkálatok folytatása érdekében. Ugyanakkor az egyházakat támogatjuk az építkezési engedélyek megszerzésében és az egyházi valamint műemlék ingatlanok feljavítása érdekében. Szeretnék hozzájárulni a repülőtér tervének megvalósításához, hiszen gazdasági szempontból meghatározó lenne városunk számára, de a többségben magyarok lakta Kovászna és Hargita megye számára is.
Az RMDSZ a Nemzeti Liberális Párt és a Népi Mozgalom Párt Brassó megyei szervezetei által megkötött együttműködési megállapodás tartalmazza az oktatás és a kisebbség anyanyelven való tanulásának támogatását, a csökkentett létszámú magyar osztályok működtetését, iskolabuszok biztosítását, Brassói magyar bölcsőde kialakítását. A megállapodás alapján támogatják a magyar hagyományőrző eseményeket és a többnyelvű feliratok kihelyezését, segítik a magyar vonatkozású emléktáblák állítását és műemlékek feljavítását, illetve célként tűzték ki, hogy a Brassói kulturális eseménynaptárban helyet kapjanak a magyar rendezvények.
Kovács Zsolt
maszol.ro
A Brassói magyar közösség összefogásának köszönhetően közel 100 év után lett ismét magyar alpolgármestere a Cenk alatti városnak. A helyhatósági választások után az RMDSZ jó tárgyalási pozícióját is felhasználva Barabás László tanácstag lett az egyik alpolgármester. Interjúnk az új magyar polgármestereket és alpolgármestereket bemutató cikksorozatunk része.
Hány év után lett ismét magyar alpolgármestere Brassónak?
1918 óta nem volt magyar alpolgármestere Brassónak, ahol a lakosság közel hét százaléka vallotta magát magyarnak. A 253.200-as városban 16.551 fős a magyar közösség. A Brassói magyarok összefogásának köszönhetőek az idei jó választási eredmények, amelyek révén magyar alpolgármestere lett a városnak és magyar a megyei tanács egyik alelnöke is.
Ön új arcnak számít a Brassói közéletben. Hogyan lett alpolgármester?
Jól ismerem a helyi adminisztrációt és a dekoncentrált intézmények működését. 2012-ig az Olt-medence Vízügyi Igazgatóságán voltam igazgató. Hat megye vízügyi igazgatóságával, tíz igazgatóval, hat prefektúrával kellett együtt dolgozni. Az RMDSZ-nek megalakulása óta vagyok tagja, de mindeddig nem vállaltam politikai tisztséget. Az önkormányzati választásokon tanácsos jelöltként indultam az RMDSZ színeiben, akkor még azzal számoltunk, hogy két-két tanácsosi tisztséget sikerült szerezni a Brassó városi illetve a Brassó megyei önkormányzatokban. A magyar közösség összefogásának köszönhetően a megyei tanácsban sikerült három tanácsosi helyet, a Brassói tanácsban pedig két tanácsosi helyet szerezni, és az RMDSZ jó tárgyalási pozícióját is felhasználva alpolgármesteri és alelnöki tisztségeket is szerezni. A Nemzeti Liberális Párttal (PNL) és a Népi Mozgalom Párttal (PMP) való megállapodás révén a liberális párti támogatással, de függetlenként induló George Scripcaru polgármester munkáját egy RMDSZ-es és egy PMP-s alpolgármester segíti.
Hogyan vette át a
tisztséget és milyen feladatköröket kapott?
Nem volt idegen számomra az adminisztrációs munka, és intézményvezetőként már korábban is kapcsolatban voltam a Brassói önkormányzattal és az ott dolgozókkal, így ismertük egymást. Az alpolgármesterek feladatköreit a polgármester határozza meg. Én az urbanisztikai, területrendészeti, és az építkezési engedélyek kibocsátásáért felelős igazgatóság-, a technikai igazgatóság-, a gazdasági igazgatóság koordinálását, a beruházások életbe ültetését, a hidak, utak és műemléképületek, parkok, terek, zöldövezetek, rezervátumok fejlesztését valamint a kóbor kutyákért felelős szakosztály és az állatkert felügyeletét kaptam feladatnak.
Sikerült-e már felmérni az állapotokat, átvenni a munkaköröket?
Július 1-től kezdtem dolgozni alpolgármesterként, így még mindig zajlik az állapotfelmérés. Naponta találkozok az általam irányított osztályok, igazgatóságok dolgozóival illetve minden nap a terepen is megvizsgálom a jelenlegi állapotokat, a befektetések helyszíneit.
Melyek a legsürgősebben megoldásra váró kérdések?
A már elkezdett beruházásokat kell befejezni, például a Brassópojánai szabadidőközpont több mint 90 százalékban kész van, ezt kell befejezni, de a Pojánában tervezett parkolók kivitelezését újra versenytárgyalásra kell kiírni.
Miben tudja segíteni a Brassói magyar közösséget az, hogy magyar alpolgármestere van a városnak?
A politikai pártok által megkötött együttműködési protokollum tartalmazza az infrastrukturális, a gazdasági növekedést célzó fejlesztések mellett a magyar oktatási intézmények és kulturális projektek, illetve kisebbségjogi ügyek támogatását is. A nyári vakáció alatt a tanintézmények, az osztálytermek és sportpályák rendbetétele jelent prioritást. Konkrét lépések történtek már az Áprily Lajos Főgimnázium udvarának és sporttermének felújítása valamint a 11-es óvodánál és a 15-ös iskolánál elkezdett munkálatok folytatása érdekében. Ugyanakkor az egyházakat támogatjuk az építkezési engedélyek megszerzésében és az egyházi valamint műemlék ingatlanok feljavítása érdekében. Szeretnék hozzájárulni a repülőtér tervének megvalósításához, hiszen gazdasági szempontból meghatározó lenne városunk számára, de a többségben magyarok lakta Kovászna és Hargita megye számára is.
Az RMDSZ a Nemzeti Liberális Párt és a Népi Mozgalom Párt Brassó megyei szervezetei által megkötött együttműködési megállapodás tartalmazza az oktatás és a kisebbség anyanyelven való tanulásának támogatását, a csökkentett létszámú magyar osztályok működtetését, iskolabuszok biztosítását, Brassói magyar bölcsőde kialakítását. A megállapodás alapján támogatják a magyar hagyományőrző eseményeket és a többnyelvű feliratok kihelyezését, segítik a magyar vonatkozású emléktáblák állítását és műemlékek feljavítását, illetve célként tűzték ki, hogy a Brassói kulturális eseménynaptárban helyet kapjanak a magyar rendezvények.
Kovács Zsolt
maszol.ro
2016. augusztus 1.
Falumúzeumban őrzik meg az értékeket Sóváradon
takaros paraszti portát tett rendbe és alakított át divatosan falumúzeumnak nevezett tájházzá a lakosság bevonásával a sóváradi közművelődési egyesület. A település látványosságát a hétvégén avatták fel.
Bíró Csaba, Sóvárad polgármestere szerint ez nemcsak múzeum, hanem annak jeleként áll itt, hogy mindig hazavárnak minden sóváradit, aki rövidebb vagy hosszabb időre elhagyta a falut, az itthon élőket pedig tisztelet illeti, amiért ragaszkodnak szülőföldjükhöz.
A sóvidéki születésű Barabás László Marosvásárhelyi néprajzkutató szerint Sóvárad nem a sóból élt meg, hanem a famegmunkálásból, különösen az ácsolt szuszékok készítéséből. A fa kultúrájú vidéken kiemelkedő volt az istállózó állattartás, ezt bizonyítja a portán álló tipikus székely csűr is. A szépen berendezett háromosztatú lakóházban pedig minden, a női munkához szükséges eszköz benne van. A ház tárgyi bizonyítéka annak, hogy a falut egykor gazdaszellem és kulturális igény jellemezte, így remélhetően a porta tárgyai nem mAradnak holt anyagok, hanem meg is fognak „szólalni”. Olyan kezdeményezés ez a falumúzeum, amely értékeket mutat fel, és felsorakozik a sokfelé található tájházak mellé. „Így építjük a közös Kárpát-hazát” – jelentette ki a szakember.
Az épületet az önkormányzat vásárolta meg és a helyi kulturális egyesületnek adta át feljavítás és berendezés céljából. Elhangzott: sikerült életet lehelni azokba a „féltve őrzött kincsekbe”, olykor kacatnak vélt tárgyakba, amelyeket a helyiek erre a célra nekik adományoztak. A berendezett épület „elsőházának” falait Bíró Éva festőművész alkotásai díszítik, aki sóváradi portákat örökített meg realisztikus módon. De rendbe tették a sütőházat és a csűrt is, itt gazdasági eszközöket mutattak be. Az ünnepségen részt vett a nyárádszeredai Kálmán Mária néni is, aki ebben a házban született Sántha Balázs és Adorjáni Irma gyermekeként, és akinek nagyszülei építették ezt a portát 1897-ben. A ház 78 éves szülöttje meghatódva vette szemügyre az udvaron, az épületekben és a kertben végzett átalakításokat, és tiszteletét fejezte ki mindazok iránt, akik széppé tették egykori lakhelyét.
Az épületek berendezése mellett a kiskert is megművelten áll. A polgármester bevonta az iskolát és annak pedagógusait abba a mozgalomba, amelyet Kovács Szilvia, a magyarországi Karcag alpolgármestere indított, és amelyet nálunk a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete valósít meg. A kertet négy helyi osztály diákjai művelik meg, és reménykednek, hogy az augusztusi mikházi gazdanapok keretében történő díjazáson ők is örülhetnek majd.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro
takaros paraszti portát tett rendbe és alakított át divatosan falumúzeumnak nevezett tájházzá a lakosság bevonásával a sóváradi közművelődési egyesület. A település látványosságát a hétvégén avatták fel.
Bíró Csaba, Sóvárad polgármestere szerint ez nemcsak múzeum, hanem annak jeleként áll itt, hogy mindig hazavárnak minden sóváradit, aki rövidebb vagy hosszabb időre elhagyta a falut, az itthon élőket pedig tisztelet illeti, amiért ragaszkodnak szülőföldjükhöz.
A sóvidéki születésű Barabás László Marosvásárhelyi néprajzkutató szerint Sóvárad nem a sóból élt meg, hanem a famegmunkálásból, különösen az ácsolt szuszékok készítéséből. A fa kultúrájú vidéken kiemelkedő volt az istállózó állattartás, ezt bizonyítja a portán álló tipikus székely csűr is. A szépen berendezett háromosztatú lakóházban pedig minden, a női munkához szükséges eszköz benne van. A ház tárgyi bizonyítéka annak, hogy a falut egykor gazdaszellem és kulturális igény jellemezte, így remélhetően a porta tárgyai nem mAradnak holt anyagok, hanem meg is fognak „szólalni”. Olyan kezdeményezés ez a falumúzeum, amely értékeket mutat fel, és felsorakozik a sokfelé található tájházak mellé. „Így építjük a közös Kárpát-hazát” – jelentette ki a szakember.
Az épületet az önkormányzat vásárolta meg és a helyi kulturális egyesületnek adta át feljavítás és berendezés céljából. Elhangzott: sikerült életet lehelni azokba a „féltve őrzött kincsekbe”, olykor kacatnak vélt tárgyakba, amelyeket a helyiek erre a célra nekik adományoztak. A berendezett épület „elsőházának” falait Bíró Éva festőművész alkotásai díszítik, aki sóváradi portákat örökített meg realisztikus módon. De rendbe tették a sütőházat és a csűrt is, itt gazdasági eszközöket mutattak be. Az ünnepségen részt vett a nyárádszeredai Kálmán Mária néni is, aki ebben a házban született Sántha Balázs és Adorjáni Irma gyermekeként, és akinek nagyszülei építették ezt a portát 1897-ben. A ház 78 éves szülöttje meghatódva vette szemügyre az udvaron, az épületekben és a kertben végzett átalakításokat, és tiszteletét fejezte ki mindazok iránt, akik széppé tették egykori lakhelyét.
Az épületek berendezése mellett a kiskert is megművelten áll. A polgármester bevonta az iskolát és annak pedagógusait abba a mozgalomba, amelyet Kovács Szilvia, a magyarországi Karcag alpolgármestere indított, és amelyet nálunk a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete valósít meg. A kertet négy helyi osztály diákjai művelik meg, és reménykednek, hogy az augusztusi mikházi gazdanapok keretében történő díjazáson ők is örülhetnek majd.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro
2016. október 14.
VII. Székelyföld Napok
Három az igazság!
Immár hetedik alkalommal szervezték meg a Székelyföld Napokat. A három székely – Maros, Hargita és Kovászna – megyében, több helyszínen és több napon keresztül, párhuzamosan zajló rendezvénysorozat marosvásárhelyi nyitóünnepségére szerda délután, a Kultúrpalotában került sor.
Konferencia és ünnepélyes megnyitó – többek között ez állt a szerdai napra szóló programfüzeten, a szinte teljes telt házas közönség pedig jelezte, nagy az érdeklődés a Székelyföld kulturális és népművészeti kincseit megismertetni kívánó eseménysorozat iránt.
Az este 7 órakor kezdődő gálaesten a konferencián is részt vevő Maros megyei települések küldöttei – vidékük népviseletében – álltak félkörben a Kultúrpalota nagytermének színpadára, megnyitóbeszédet Barabási Attila Csaba, a szervező Maros Művészegyüttes vezérigazgatója mondott.
– Üdvözlök mindenkit a hetedik Székelyföld Napok nyitóestéjén. A mottónk: tegyük láthatóvá a Székelyföldet. A Maros Művészegyüttes többször vállalt szerepet a Napok megrendezésében, meg szeretnénk mutatni, hogy milyen kincseket rejtegetünk a tarsolyunkban. Köszönet azoknak, akik vállalták, hogy segítenek a szervezésben, a településeknek, amelyek képviselői eljöttek és részt vettek a mai konferencián. Közel harminc település népviseletbe öltözött lakóit láthatják a színpadon. Ezt szeretnénk kiterjeszteni a három székely megyére is, a következő konferenciát Hargita és Kovászna megyével együtt kívánjuk tartani. Székelyföldnek van amit ünnepelni, Székelyföldnek kötelessége ünnepelni. Büszkék vagyunk arra, hogy falvaink ma is őrzik hagyományaikat. Él a népi kultúra, él a népviselet. Fontos, hogy a székelyföldi kulturális intézmények részt vegyenek a napokon, azok szervezésében – örömmel látom, hogy a megye különböző települései is szívesen vállalják ezt a feladatot. Érdemes eljönni a Székelyföldre ezekben a napokban, mert itt mindenki otthont talál magának. A fiataloknak érezniük kell, hogy mennyire fontos a népviselet viselése, akár a hétköznapokban is. Minél inkább őrizzük a hagyományainkat, annál erősebbek leszünk, ez a jövő. Az összetartásban, összefogásban, a népi kultúrának a felszínre hozásában, megőrzésében van a Székelyföld jövője.
Csép Éva Andrea megyei tanácsos hozzátette: – Ünnepnap a mai, hiszen minden olyan esemény, amelyben örökségünk felett ülhetünk örömünnepet, piros betűkkel vésődik be nemzetünk kalendáriumába. "Székelyföld nem létezik" – az ilyen és ehhez hasonló kijelentések hallatán a düh, a múltba és annak fájdalmaiba való kapaszkodás lesz úrrá rajtunk, és talán mi is mondjuk: "Székelyföld nem Románia!" Pedig Székelyföld Románia. Az ezzel ellentétes kijelentéssel soha nem tudjuk megmutatni senkinek, és ezzel mi szorulunk hátrányba. Okulnunk kell Máramaros példájából, el kell helyeznünk Székelyföldet az ország turisztikai térképén. Ahhoz, hogy a külföldiek megértsék, hogy kik vagyunk, mik vagyunk, valakinek meg kell mutatnia azt, hogy honnan jöttünk. A nyitás nem veszélytelen, de nyitás nélkül nincs megértés, megértés nélkül pedig nincs elfogadás. El kell jutni odáig, hogy a másik fél ránk csodálkozzon. És itt nem kompromisszumról van szó, hanem egy olyan win-win helyzetről, amelyből mindenkinek haszna származik. A Székelyföld Napok erre tesz kísérletet. Maros megye eddig csak belekapcsolódott a rendezvénysorozatba, de idéntől három az igazság: Hargita, Kovászna és Maros megye összefogott egy olyan rendezvénysorozat érdekében, amely mindnyájunk lelkét, elméjét és közösségünk identitását gazdagítja. A más kultúra szülötte megismer minket, ránk csodálkozik, majd megért és elfogad. Olyan kapcsolati háló kialakulásának melegágyai ezek a közös munkák, amelyek már önmagukban is nyereségesek. És nem csak mással, hanem elsősorban önmagunkkal, a közösségünkkel kell megtanulnunk együtt élni, mert egyedül kevesen, de együtt mindenre képesek vagyunk – mondta Csép Éva Andrea, majd az aznap délutáni konferencia két előadója lépett a színpadra és összegezte röviden értekezéseit.
Asztalos Enikő alapkérdése az volt, hogy miben különbözik a Maros megyei székely viselet a többi megye népviseletétől? – Eredetileg a Népújság Harmónia című rovatába kérték ezt a kutatást. A székely ruha Maros megyében tájegységenként más és más, illetve teljesen különbözik az udvarhelyszéki vagy csíkszéki viselettől. A népviseletet 1867-től számítjuk. A női viseletnek két nagy korszaka van, az első szakasz az első világháború végégig tartott. Ez a hosszú ruhás viselet, sokan máig ezt őrzik: például a Küküllőmente Aranyosszék melletti vidékére jellemző. A Hargitától nyugatra hímes rokolyákat (marosszéki), attól keletre csíkos szoknyákat találunk. Az első világháborút követően a szoknya szárközépig megrövidült, a férfiviseletben megőriztük a harisnyát.
Dr. Barabás László utóbbiról beszélt. – A délutáni konferencián a viseletek szerkezeti elemei mellett a viselés funkcióját is hangsúlyoztuk. Ez egy jelrendszer volt, rangjelzés. A férfiak harisnyája egy igen régi, európai viseletdarab, amely a székelységet elkísérte egész ittléte során. Ilyen nadrágot sokfelé viseltek, de a székelység történetében volt egy mozzanat: az, amikor Mária Terézia megszervezte a székely határőrséget. Egyértelmű okok miatt a bő szárú harisnyát be kellett tűrni a csizmába, az inget a harisnyába. Mindez egyenruhává vált, és a katonáskodó nemesség lovaglónadrágja után kialakult ez a harisnyaviselési mód. A szegője a határőrezredek színéhez kapcsolódott. A marosszékieké kék volt. A zseb és a vitézkötés későbbi fejlemény – aki zsebes, vitézkötéses harisnyát készíttetett, módosabb volt, de mindez az életkort is jelölte. A fiataloké például szűk kellett legyen. Maros megye bizonyos vidékeire nem is jutott el a zseb, illetve a vitézkötés. Sokféle változata volt: ünnepi, hétköznapi és egy munkaharisnya. Télen- nyáron viselték. A priccses nadrágra való felcserélődése az 1920-as évekre tehető. A munkaruha-harisnyákat elhagytuk, az ünnepi és hétköznapi megmaradt. Etnikai identitást fejez ki, expresszív kifejező-eszköze a székelységnek. A táncházmozgalomhoz hasonlóan a népviseletkultúrát is divattá, a mai ember által elfogadhatóvá kellene és lehetne tenni – mondta az előadó, majd Barabási Attila Csaba adott át emléklapokat a megjelent népviseletbe öltözötteknek, Vajdaszentivány, Maros-szentkirály, Nyárádgálfalva, Mezőpanit, Erdőszentgyörgy, Csíkfalva, Backamadaras, Ákosfalva, Nyárádmagyarós, Nyárádselye, Mikháza, Körtvélyfája, Sóvárad, Szováta, Kibéd, Marossárpatak, Jedd, Küküllő-dombó, Magyarsáros, Vámosgálfalva, Szászcsávás, Bonyha, Hármasfalu, Gyulakuta, Rigmány és Nyárádszentimre képviselőinek.
A hangulatos, nívós est második felében az autentikus néptáncé és népdaloké lett a főszerep: a Maros Művészegyüttes, a Bekecs és a Napsugár néptáncegyüttesek, illetve Szőlősi Katalin és Kásler Magda előadók madarasi, nyárádmagyarósi, vajdaszentiványi, nyárádmenti, küküllőmenti táncokat és népdalokat adtak elő – a közönségsiker nem is maradt el.
Kaáli Nagy Botond Népújság (Marosvásárhely)
Három az igazság!
Immár hetedik alkalommal szervezték meg a Székelyföld Napokat. A három székely – Maros, Hargita és Kovászna – megyében, több helyszínen és több napon keresztül, párhuzamosan zajló rendezvénysorozat marosvásárhelyi nyitóünnepségére szerda délután, a Kultúrpalotában került sor.
Konferencia és ünnepélyes megnyitó – többek között ez állt a szerdai napra szóló programfüzeten, a szinte teljes telt házas közönség pedig jelezte, nagy az érdeklődés a Székelyföld kulturális és népművészeti kincseit megismertetni kívánó eseménysorozat iránt.
Az este 7 órakor kezdődő gálaesten a konferencián is részt vevő Maros megyei települések küldöttei – vidékük népviseletében – álltak félkörben a Kultúrpalota nagytermének színpadára, megnyitóbeszédet Barabási Attila Csaba, a szervező Maros Művészegyüttes vezérigazgatója mondott.
– Üdvözlök mindenkit a hetedik Székelyföld Napok nyitóestéjén. A mottónk: tegyük láthatóvá a Székelyföldet. A Maros Művészegyüttes többször vállalt szerepet a Napok megrendezésében, meg szeretnénk mutatni, hogy milyen kincseket rejtegetünk a tarsolyunkban. Köszönet azoknak, akik vállalták, hogy segítenek a szervezésben, a településeknek, amelyek képviselői eljöttek és részt vettek a mai konferencián. Közel harminc település népviseletbe öltözött lakóit láthatják a színpadon. Ezt szeretnénk kiterjeszteni a három székely megyére is, a következő konferenciát Hargita és Kovászna megyével együtt kívánjuk tartani. Székelyföldnek van amit ünnepelni, Székelyföldnek kötelessége ünnepelni. Büszkék vagyunk arra, hogy falvaink ma is őrzik hagyományaikat. Él a népi kultúra, él a népviselet. Fontos, hogy a székelyföldi kulturális intézmények részt vegyenek a napokon, azok szervezésében – örömmel látom, hogy a megye különböző települései is szívesen vállalják ezt a feladatot. Érdemes eljönni a Székelyföldre ezekben a napokban, mert itt mindenki otthont talál magának. A fiataloknak érezniük kell, hogy mennyire fontos a népviselet viselése, akár a hétköznapokban is. Minél inkább őrizzük a hagyományainkat, annál erősebbek leszünk, ez a jövő. Az összetartásban, összefogásban, a népi kultúrának a felszínre hozásában, megőrzésében van a Székelyföld jövője.
Csép Éva Andrea megyei tanácsos hozzátette: – Ünnepnap a mai, hiszen minden olyan esemény, amelyben örökségünk felett ülhetünk örömünnepet, piros betűkkel vésődik be nemzetünk kalendáriumába. "Székelyföld nem létezik" – az ilyen és ehhez hasonló kijelentések hallatán a düh, a múltba és annak fájdalmaiba való kapaszkodás lesz úrrá rajtunk, és talán mi is mondjuk: "Székelyföld nem Románia!" Pedig Székelyföld Románia. Az ezzel ellentétes kijelentéssel soha nem tudjuk megmutatni senkinek, és ezzel mi szorulunk hátrányba. Okulnunk kell Máramaros példájából, el kell helyeznünk Székelyföldet az ország turisztikai térképén. Ahhoz, hogy a külföldiek megértsék, hogy kik vagyunk, mik vagyunk, valakinek meg kell mutatnia azt, hogy honnan jöttünk. A nyitás nem veszélytelen, de nyitás nélkül nincs megértés, megértés nélkül pedig nincs elfogadás. El kell jutni odáig, hogy a másik fél ránk csodálkozzon. És itt nem kompromisszumról van szó, hanem egy olyan win-win helyzetről, amelyből mindenkinek haszna származik. A Székelyföld Napok erre tesz kísérletet. Maros megye eddig csak belekapcsolódott a rendezvénysorozatba, de idéntől három az igazság: Hargita, Kovászna és Maros megye összefogott egy olyan rendezvénysorozat érdekében, amely mindnyájunk lelkét, elméjét és közösségünk identitását gazdagítja. A más kultúra szülötte megismer minket, ránk csodálkozik, majd megért és elfogad. Olyan kapcsolati háló kialakulásának melegágyai ezek a közös munkák, amelyek már önmagukban is nyereségesek. És nem csak mással, hanem elsősorban önmagunkkal, a közösségünkkel kell megtanulnunk együtt élni, mert egyedül kevesen, de együtt mindenre képesek vagyunk – mondta Csép Éva Andrea, majd az aznap délutáni konferencia két előadója lépett a színpadra és összegezte röviden értekezéseit.
Asztalos Enikő alapkérdése az volt, hogy miben különbözik a Maros megyei székely viselet a többi megye népviseletétől? – Eredetileg a Népújság Harmónia című rovatába kérték ezt a kutatást. A székely ruha Maros megyében tájegységenként más és más, illetve teljesen különbözik az udvarhelyszéki vagy csíkszéki viselettől. A népviseletet 1867-től számítjuk. A női viseletnek két nagy korszaka van, az első szakasz az első világháború végégig tartott. Ez a hosszú ruhás viselet, sokan máig ezt őrzik: például a Küküllőmente Aranyosszék melletti vidékére jellemző. A Hargitától nyugatra hímes rokolyákat (marosszéki), attól keletre csíkos szoknyákat találunk. Az első világháborút követően a szoknya szárközépig megrövidült, a férfiviseletben megőriztük a harisnyát.
Dr. Barabás László utóbbiról beszélt. – A délutáni konferencián a viseletek szerkezeti elemei mellett a viselés funkcióját is hangsúlyoztuk. Ez egy jelrendszer volt, rangjelzés. A férfiak harisnyája egy igen régi, európai viseletdarab, amely a székelységet elkísérte egész ittléte során. Ilyen nadrágot sokfelé viseltek, de a székelység történetében volt egy mozzanat: az, amikor Mária Terézia megszervezte a székely határőrséget. Egyértelmű okok miatt a bő szárú harisnyát be kellett tűrni a csizmába, az inget a harisnyába. Mindez egyenruhává vált, és a katonáskodó nemesség lovaglónadrágja után kialakult ez a harisnyaviselési mód. A szegője a határőrezredek színéhez kapcsolódott. A marosszékieké kék volt. A zseb és a vitézkötés későbbi fejlemény – aki zsebes, vitézkötéses harisnyát készíttetett, módosabb volt, de mindez az életkort is jelölte. A fiataloké például szűk kellett legyen. Maros megye bizonyos vidékeire nem is jutott el a zseb, illetve a vitézkötés. Sokféle változata volt: ünnepi, hétköznapi és egy munkaharisnya. Télen- nyáron viselték. A priccses nadrágra való felcserélődése az 1920-as évekre tehető. A munkaruha-harisnyákat elhagytuk, az ünnepi és hétköznapi megmaradt. Etnikai identitást fejez ki, expresszív kifejező-eszköze a székelységnek. A táncházmozgalomhoz hasonlóan a népviseletkultúrát is divattá, a mai ember által elfogadhatóvá kellene és lehetne tenni – mondta az előadó, majd Barabási Attila Csaba adott át emléklapokat a megjelent népviseletbe öltözötteknek, Vajdaszentivány, Maros-szentkirály, Nyárádgálfalva, Mezőpanit, Erdőszentgyörgy, Csíkfalva, Backamadaras, Ákosfalva, Nyárádmagyarós, Nyárádselye, Mikháza, Körtvélyfája, Sóvárad, Szováta, Kibéd, Marossárpatak, Jedd, Küküllő-dombó, Magyarsáros, Vámosgálfalva, Szászcsávás, Bonyha, Hármasfalu, Gyulakuta, Rigmány és Nyárádszentimre képviselőinek.
A hangulatos, nívós est második felében az autentikus néptáncé és népdaloké lett a főszerep: a Maros Művészegyüttes, a Bekecs és a Napsugár néptáncegyüttesek, illetve Szőlősi Katalin és Kásler Magda előadók madarasi, nyárádmagyarósi, vajdaszentiványi, nyárádmenti, küküllőmenti táncokat és népdalokat adtak elő – a közönségsiker nem is maradt el.
Kaáli Nagy Botond Népújság (Marosvásárhely)
2016. október 26.
Befejezetlen beruházások
Az ország fejlődéséről tárgyaltak a hazai magyar közgazdászok
Románia gazdasági fejlődésének kilátásait elemezték az ország magyar közgazdászai, valamint neves hazai és külföldi gazdasági szakemberek. A Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) Bukarestben szervezte legnagyobb éves rendezvényét, a 25. Közgazdász Vándorgyűlést.
A találkozó első plenáris előadásában dr. Kerekes Kinga egyetemi docens rámutatott: manapság egyaránt nehéz munkaerőt és munkahelyet találni. A helyzetet rontja, hogy a munkaadók és a munkavállalók teljesen eltérő szempontból vizsgálják a kérdést. Barabás László, az Accenture solution architect managere rámutatott: a munkaadó csak kínál, de a munkavállaló választ. Kuti Géza szociológus arra figyelmeztetett, hogy a pénz önmagában nem motivál. A jó munkaerő megszerzéséhez és megtartásához sokkal inkább hozzájárul a játékos környezet vagy a rugalmas munkavégzés.
Átgondolatlan törvények, befejezetlen beruházások
„Románia a negyvenezer befejezetlen beruházás és a hatástanulmányok nélküli döntések országa, átgondolatlan törvényekkel és bankellenes hangulatkeltéssel veszélyeztetik a pénzintézetek működését”, mutatott rá Steven van Groningen. A Raiffeisen Bank Románia vezérigazgatója szerint az országnak megvannak az adottságai, hogy az uniós top 10-ben benne legyen, de ehhez elsősorban az infrastruktúra, a népességi- és humántőke, valamint a magán- és közszféra hatékonyságára kellene összpontosítania.
Dumitru Ion, a Kompass&DoingBusiness.ro vezérigazgatója szerint Romániának akkor lesz valós gazdasági növekedése, ha annak számottevő részét a kis- és középvállalkozások biztosítják, de ez idén alig több mint 1 százalék.
A Közgazdász Vándorgyűlésen szó esett az úgynevezett szociális vállalkozások fontosságáról és életképességéről. Somai József, az RMKT tiszteletbeli elnöke szerint az 1990 előtti erőltetett szövetkezetesítésnek máig érződik a negatív hatása, a társadalom nehezen fogadja be a közösségi szövetkezetek fogalmát.
Német Dániel, az Ususty Fenntartható Innovációs ügynökség alapítója szerint arra kell rájöjjön mindenki, hogy egyetlen vállalkozásnak sincs értelme, ha nem teremt közösségi értéket.
Románia erőssége a humán tőke, gyengéje a politikum és a bürokrácia
A Romániában vállalkozó külföldieket megszólaltató angol nyelvű szekcióban a meghívottak egyetértettek abban, hogy Románia erőssége a humán tőke, mert az emberek rugalmasak, tanulékonyak és okosak. Problémát jelentenek viszont a törvényhozási hibák, a politikusok felelősségének hiánya, a hivatalok bürokráciája és össze nem hangoltsága. A külföldi befektetők szerint szakítani kellene a jelenlegi, hazugságokon alapuló eladással. A résztvevők gyakorlati tanácsokat is kaptak az online marketingről, így megtudhatták, hogy Romániában többen kattintanak a „leárazás” címszóra, mint Németországban, és hogy az eredményes hirdetésben kell legyen legalább egy szám, az első sor a termékről szóljon, az utolsó a cégről.
A 25. Közgazdász Vándorgyűlésen az RMKT Wesselényi Miklós díját Kató Béla erdélyi református püspöknek ítélték. Szécsi Kálmán, az RMKT tiszteletbeli elnöke laudációjában elmondta: Kató Béla elsők között mutatott példát, közösségi projektekbe irányította a támogatásokat, tehetséges fiatalokkal vette körül magát, létrehozta az illyefalvi LAM Alapítványt és a LAM Mikrohitel Rt.-t, és sok értéket adott hozzá a romániai magyarság gazdasági fejlődéséhez, célszerűen hasznosította a visszaszerzett egyházi ingatlanokat. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Az ország fejlődéséről tárgyaltak a hazai magyar közgazdászok
Románia gazdasági fejlődésének kilátásait elemezték az ország magyar közgazdászai, valamint neves hazai és külföldi gazdasági szakemberek. A Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) Bukarestben szervezte legnagyobb éves rendezvényét, a 25. Közgazdász Vándorgyűlést.
A találkozó első plenáris előadásában dr. Kerekes Kinga egyetemi docens rámutatott: manapság egyaránt nehéz munkaerőt és munkahelyet találni. A helyzetet rontja, hogy a munkaadók és a munkavállalók teljesen eltérő szempontból vizsgálják a kérdést. Barabás László, az Accenture solution architect managere rámutatott: a munkaadó csak kínál, de a munkavállaló választ. Kuti Géza szociológus arra figyelmeztetett, hogy a pénz önmagában nem motivál. A jó munkaerő megszerzéséhez és megtartásához sokkal inkább hozzájárul a játékos környezet vagy a rugalmas munkavégzés.
Átgondolatlan törvények, befejezetlen beruházások
„Románia a negyvenezer befejezetlen beruházás és a hatástanulmányok nélküli döntések országa, átgondolatlan törvényekkel és bankellenes hangulatkeltéssel veszélyeztetik a pénzintézetek működését”, mutatott rá Steven van Groningen. A Raiffeisen Bank Románia vezérigazgatója szerint az országnak megvannak az adottságai, hogy az uniós top 10-ben benne legyen, de ehhez elsősorban az infrastruktúra, a népességi- és humántőke, valamint a magán- és közszféra hatékonyságára kellene összpontosítania.
Dumitru Ion, a Kompass&DoingBusiness.ro vezérigazgatója szerint Romániának akkor lesz valós gazdasági növekedése, ha annak számottevő részét a kis- és középvállalkozások biztosítják, de ez idén alig több mint 1 százalék.
A Közgazdász Vándorgyűlésen szó esett az úgynevezett szociális vállalkozások fontosságáról és életképességéről. Somai József, az RMKT tiszteletbeli elnöke szerint az 1990 előtti erőltetett szövetkezetesítésnek máig érződik a negatív hatása, a társadalom nehezen fogadja be a közösségi szövetkezetek fogalmát.
Német Dániel, az Ususty Fenntartható Innovációs ügynökség alapítója szerint arra kell rájöjjön mindenki, hogy egyetlen vállalkozásnak sincs értelme, ha nem teremt közösségi értéket.
Románia erőssége a humán tőke, gyengéje a politikum és a bürokrácia
A Romániában vállalkozó külföldieket megszólaltató angol nyelvű szekcióban a meghívottak egyetértettek abban, hogy Románia erőssége a humán tőke, mert az emberek rugalmasak, tanulékonyak és okosak. Problémát jelentenek viszont a törvényhozási hibák, a politikusok felelősségének hiánya, a hivatalok bürokráciája és össze nem hangoltsága. A külföldi befektetők szerint szakítani kellene a jelenlegi, hazugságokon alapuló eladással. A résztvevők gyakorlati tanácsokat is kaptak az online marketingről, így megtudhatták, hogy Romániában többen kattintanak a „leárazás” címszóra, mint Németországban, és hogy az eredményes hirdetésben kell legyen legalább egy szám, az első sor a termékről szóljon, az utolsó a cégről.
A 25. Közgazdász Vándorgyűlésen az RMKT Wesselényi Miklós díját Kató Béla erdélyi református püspöknek ítélték. Szécsi Kálmán, az RMKT tiszteletbeli elnöke laudációjában elmondta: Kató Béla elsők között mutatott példát, közösségi projektekbe irányította a támogatásokat, tehetséges fiatalokkal vette körül magát, létrehozta az illyefalvi LAM Alapítványt és a LAM Mikrohitel Rt.-t, és sok értéket adott hozzá a romániai magyarság gazdasági fejlődéséhez, célszerűen hasznosította a visszaszerzett egyházi ingatlanokat. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. december 5.
Volt egyszer egy Communitas kör
A román kommunista diktatúra legsötétebb éveiben működött a Communitas kör, amely egyáltalán nem azonos a kilencvenes évek végén létrejött Communitas Alapítvánnyal.
Előbbi ugyanis a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet Gînduri Studențești című diákfolyóirata keretében alakult meg, és az orvostanhallgatók általános műveltségi színvonalának az emelését szolgálta. Az alakulásakor még el nem nevezett kör első találkozójára a szerkesztőség szűknek bizonyuló szobájában került sor 1986. november 24-én, amelyen Mészáros József Könyv és ember címmel értekezett. Két héttel később is megtisztelte körünket, és az alábbi szövegű cédulával oldotta meg névadó dilemmánkat: „A kör nevének javasolnám: Kommunitas – kis közösség, társaság – gondolom, ez mindkét nyelven megfelelne!” Egyöntetűen elfogadtuk, és tapintatból Communitasnak írtuk.
A diáklap akkori főszerkesztője, Andrei Cristian nagy szerepet játszott abban, hogy a Communitas körnek hivatalos alapot és hátteret találtunk. Az már más kérdés, hogy román nyelven csupán egyetlen találkozóra került sor, amely Mircea Eliade munkásságát ismertette. Magyar nyelven viszont több mint három éven át kéthetente egymást követték a találkozók. Igényeinkből fakadtak. A tervezett programot közösen állítottuk össze, és alapító-szervező társaimmal együtt (Pávai Zoltán, Seres-Sturm Róbert) leosztottuk a feladatokat.
Az előadások története a találkozóról találkozóra vezetett Communitas-emlékfüzet, amely összesen harmincnyolc szellemi együttlét krónikája 1986 novembere és 1989 májusa között. Művelődéstörténeti jelentőségét alátámasztja, hogy a meghívottak gondolatait, némely esetben verseit, novelláit tartalmazza, és általuk ismert személyiségek egykori vallomásai elevenednek meg. A Communitas kör tizedik születésnapjára emlékkönyv készült, amely az emlékfüzet anyagán kívül néhány egykori előadó és résztvevő visszaemlékezését, valamint újságcikkeket is tartalmaz, és röviden beszámol az 1990 novemberét követő újjáalakulás összesen tizennégy találkozójáról. Ha figyelembe vesszük, hogy 1989 őszén is sor került négy előadásra, akkor összesen 56 értelmiségi találkozó volt megszervezve a Communitas kör égisze alatt (Communitas Emlékkönyv 1986–1996, szerkesztette Ábrám Zoltán, kiadja a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség, 1996).
Jelképes köszönetünk mindazoknak, akik erdélyi magyar értelmiségi felelősségük birtokában eleget tettek az egykori marosvásárhelyi orvostanhallgatók lelkes meghívásának. Az egykori meghívottak közül ma már sokan nincsenek az élők sorában, tisztelettel adózunk nekik. A Communitas kör vendégeinek a nagy családját alkotják: Mészáros József, Markó Béla, Kozma Béla, Nemess László, Spielmann Mihály, Béres András, Balogh András és Józsa T. István, Dósa Jenő, Oláh Tibor, Jakabffy Tamás, Bogáthy Zoltán, Éltető József, Tonk Sándor, Dóczy Tamás, Lázár László (Lazics), Csíky Boldizsár, Marosi Ildikó és Illyés Kinga, Györffi Kálmán, Gergely Géza, Marosi Barna, Szépréti Lilla és Molnár Dénes, Rostás Zoltán, Székely János, Tófalvi Zoltán együtt Barabás Lászlóval és Bálint Zsigmonddal, Ander Zoltán, Lászlóffy Aladár, Chereji Peris Teréz, Dávid Gyula, Olosz Katalin, Olosz Egon (Öcsi Bácsi), Gálfalvy György és Jánosházy György, Kincses Elemér, Cs. Gyimesi Éva, Mózes Attila, a Pávai István–Könczei Árpád–Kostyák Botond–Sinkó András–Fazakas János kvintett, Domokos Géza. Milyen csodálatos társaság! Egy aranykorszakbeli jelképes vásárhelyi találkozó, vagy marosvécsi találkozó résztvevőiként bizonyára nem vallottak volna szégyent!
Az emlékfüzet tanúsága szerint régebbi meghívottakkal szervezett kerekasztal-beszélgetéssel ünnepeltük meg a kör fennállásának kétéves évfordulóját. Továbbá az Igaz Szó szerkesztőit többször vendégül láttuk, jöttek külön-külön, de egyszer szerkesztőségként is. Hajdú Győző nélkül, azaz Hajdu Victort a telefonkönyvben hagyva. Sütő Andrást viszont nem hívhattuk meg, erre „jóindulatú” figyelmeztetést kaptunk. Rajta kívül még akadt olyan személy, akitől el kellett tekintenünk.
A köri találkozók közül a disszidensnek számító Cs. Gyimesi Éva jelenléte volt a legemlékezetesebb. Az 1989. április 3-ai köri találkozón száznál többen vettünk részt, számosan nem orvostanhallgatók. A találkozót követően az alábbi bejegyzést tettem az általam vezetett emlékfüzetbe: „Létköltészet a modern és a posztmodern határán. Végre létrejött a mai találkozó! Cs. Gyimesi Éva, a kolozsvári bölcsészkar előadótanára Szilágyi Domokos költészetét méltatta hibátlan logikai építkezéssel, gondolati okfejtéssel. A kör osztatlan sikeréhez hozzájárult Nagy Zsuzsa VI. éves orvostanhallgató egyéni előadóműsora, aki a költő verseiből szavalt.” Meghívottunk – többek között – az alábbiakat írta az emlékfüzetbe: „A remény ugyan enyhülést kínál, de a költő ehhez is ellentmondásosan viszonyul: hol elfogadja, hol elveti, remény és reménytelenség között hányódik. Az emberi lét mélységeinek és magasságainak, a történelem pozitív és negatív tanulságainak tragikus ellentmondásain megpróbál felülemelkedni az ironikus megalkuvás felülnézetével.” (A sors iróniája: idén halottak napján Szilágyi Domokos negyven évvel ezelőtti halálára emlékeztünk; öt esztendeje Cs. Gyimesi Éva szintén öngyilkosságot követett el.)
A fentieken kívül számomra másért vált felejthetetlenné 1989 áprilisa. Akkoriban ugyanis Marosvásárhelyen gyakran megfordultam a Borsos Tamás utcában (itt működött a Szekuritáté), pedig még nem oda szólt a személyi igazolványom. A Communitas kör létrehozásával és működtetésével szinte párhuzamosan folyó megfigyelésem ekkor „gyümölcsöt termett”. Az I/B ügyosztályt irányító Sabin Bordea őrnagy jóváhagyásával 1989. április 24-én Ștefan Pocan őrnagy, az egyetemünkért felelő szekustiszt írásbeli figyelmeztetésben részesített. Az előző évben már megfogalmazott, szorosabb megfigyelésemre vonatkozó cselekvési tervezet vádpontjai alapján: irodalmi érdeklődés és nacionalista tartalmú írások, kapcsolattartás az állambiztonsági szerv figyelmében álló személyekkel, ellenséges magatartás.
Nem voltam hős, de szerencsére áldozat sem lettem. Csak azt tettem, amit tennem kellett, amit egy értelmiségitől el lehetett, el lehet várni: felvenni a küzdelmet a belenyugvás, a megalkuvás, a közöny ellen. A hatalom helyett a lelkiismeretet választottam. És ma is hiszem, hogy a Communitas kör működtetése nem volt hiábavaló.
Ábrám Zoltán
A szerző marosvásárhelyi egyetemi tanár Krónika (Kolozsvár)
A román kommunista diktatúra legsötétebb éveiben működött a Communitas kör, amely egyáltalán nem azonos a kilencvenes évek végén létrejött Communitas Alapítvánnyal.
Előbbi ugyanis a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet Gînduri Studențești című diákfolyóirata keretében alakult meg, és az orvostanhallgatók általános műveltségi színvonalának az emelését szolgálta. Az alakulásakor még el nem nevezett kör első találkozójára a szerkesztőség szűknek bizonyuló szobájában került sor 1986. november 24-én, amelyen Mészáros József Könyv és ember címmel értekezett. Két héttel később is megtisztelte körünket, és az alábbi szövegű cédulával oldotta meg névadó dilemmánkat: „A kör nevének javasolnám: Kommunitas – kis közösség, társaság – gondolom, ez mindkét nyelven megfelelne!” Egyöntetűen elfogadtuk, és tapintatból Communitasnak írtuk.
A diáklap akkori főszerkesztője, Andrei Cristian nagy szerepet játszott abban, hogy a Communitas körnek hivatalos alapot és hátteret találtunk. Az már más kérdés, hogy román nyelven csupán egyetlen találkozóra került sor, amely Mircea Eliade munkásságát ismertette. Magyar nyelven viszont több mint három éven át kéthetente egymást követték a találkozók. Igényeinkből fakadtak. A tervezett programot közösen állítottuk össze, és alapító-szervező társaimmal együtt (Pávai Zoltán, Seres-Sturm Róbert) leosztottuk a feladatokat.
Az előadások története a találkozóról találkozóra vezetett Communitas-emlékfüzet, amely összesen harmincnyolc szellemi együttlét krónikája 1986 novembere és 1989 májusa között. Művelődéstörténeti jelentőségét alátámasztja, hogy a meghívottak gondolatait, némely esetben verseit, novelláit tartalmazza, és általuk ismert személyiségek egykori vallomásai elevenednek meg. A Communitas kör tizedik születésnapjára emlékkönyv készült, amely az emlékfüzet anyagán kívül néhány egykori előadó és résztvevő visszaemlékezését, valamint újságcikkeket is tartalmaz, és röviden beszámol az 1990 novemberét követő újjáalakulás összesen tizennégy találkozójáról. Ha figyelembe vesszük, hogy 1989 őszén is sor került négy előadásra, akkor összesen 56 értelmiségi találkozó volt megszervezve a Communitas kör égisze alatt (Communitas Emlékkönyv 1986–1996, szerkesztette Ábrám Zoltán, kiadja a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség, 1996).
Jelképes köszönetünk mindazoknak, akik erdélyi magyar értelmiségi felelősségük birtokában eleget tettek az egykori marosvásárhelyi orvostanhallgatók lelkes meghívásának. Az egykori meghívottak közül ma már sokan nincsenek az élők sorában, tisztelettel adózunk nekik. A Communitas kör vendégeinek a nagy családját alkotják: Mészáros József, Markó Béla, Kozma Béla, Nemess László, Spielmann Mihály, Béres András, Balogh András és Józsa T. István, Dósa Jenő, Oláh Tibor, Jakabffy Tamás, Bogáthy Zoltán, Éltető József, Tonk Sándor, Dóczy Tamás, Lázár László (Lazics), Csíky Boldizsár, Marosi Ildikó és Illyés Kinga, Györffi Kálmán, Gergely Géza, Marosi Barna, Szépréti Lilla és Molnár Dénes, Rostás Zoltán, Székely János, Tófalvi Zoltán együtt Barabás Lászlóval és Bálint Zsigmonddal, Ander Zoltán, Lászlóffy Aladár, Chereji Peris Teréz, Dávid Gyula, Olosz Katalin, Olosz Egon (Öcsi Bácsi), Gálfalvy György és Jánosházy György, Kincses Elemér, Cs. Gyimesi Éva, Mózes Attila, a Pávai István–Könczei Árpád–Kostyák Botond–Sinkó András–Fazakas János kvintett, Domokos Géza. Milyen csodálatos társaság! Egy aranykorszakbeli jelképes vásárhelyi találkozó, vagy marosvécsi találkozó résztvevőiként bizonyára nem vallottak volna szégyent!
Az emlékfüzet tanúsága szerint régebbi meghívottakkal szervezett kerekasztal-beszélgetéssel ünnepeltük meg a kör fennállásának kétéves évfordulóját. Továbbá az Igaz Szó szerkesztőit többször vendégül láttuk, jöttek külön-külön, de egyszer szerkesztőségként is. Hajdú Győző nélkül, azaz Hajdu Victort a telefonkönyvben hagyva. Sütő Andrást viszont nem hívhattuk meg, erre „jóindulatú” figyelmeztetést kaptunk. Rajta kívül még akadt olyan személy, akitől el kellett tekintenünk.
A köri találkozók közül a disszidensnek számító Cs. Gyimesi Éva jelenléte volt a legemlékezetesebb. Az 1989. április 3-ai köri találkozón száznál többen vettünk részt, számosan nem orvostanhallgatók. A találkozót követően az alábbi bejegyzést tettem az általam vezetett emlékfüzetbe: „Létköltészet a modern és a posztmodern határán. Végre létrejött a mai találkozó! Cs. Gyimesi Éva, a kolozsvári bölcsészkar előadótanára Szilágyi Domokos költészetét méltatta hibátlan logikai építkezéssel, gondolati okfejtéssel. A kör osztatlan sikeréhez hozzájárult Nagy Zsuzsa VI. éves orvostanhallgató egyéni előadóműsora, aki a költő verseiből szavalt.” Meghívottunk – többek között – az alábbiakat írta az emlékfüzetbe: „A remény ugyan enyhülést kínál, de a költő ehhez is ellentmondásosan viszonyul: hol elfogadja, hol elveti, remény és reménytelenség között hányódik. Az emberi lét mélységeinek és magasságainak, a történelem pozitív és negatív tanulságainak tragikus ellentmondásain megpróbál felülemelkedni az ironikus megalkuvás felülnézetével.” (A sors iróniája: idén halottak napján Szilágyi Domokos negyven évvel ezelőtti halálára emlékeztünk; öt esztendeje Cs. Gyimesi Éva szintén öngyilkosságot követett el.)
A fentieken kívül számomra másért vált felejthetetlenné 1989 áprilisa. Akkoriban ugyanis Marosvásárhelyen gyakran megfordultam a Borsos Tamás utcában (itt működött a Szekuritáté), pedig még nem oda szólt a személyi igazolványom. A Communitas kör létrehozásával és működtetésével szinte párhuzamosan folyó megfigyelésem ekkor „gyümölcsöt termett”. Az I/B ügyosztályt irányító Sabin Bordea őrnagy jóváhagyásával 1989. április 24-én Ștefan Pocan őrnagy, az egyetemünkért felelő szekustiszt írásbeli figyelmeztetésben részesített. Az előző évben már megfogalmazott, szorosabb megfigyelésemre vonatkozó cselekvési tervezet vádpontjai alapján: irodalmi érdeklődés és nacionalista tartalmú írások, kapcsolattartás az állambiztonsági szerv figyelmében álló személyekkel, ellenséges magatartás.
Nem voltam hős, de szerencsére áldozat sem lettem. Csak azt tettem, amit tennem kellett, amit egy értelmiségitől el lehetett, el lehet várni: felvenni a küzdelmet a belenyugvás, a megalkuvás, a közöny ellen. A hatalom helyett a lelkiismeretet választottam. És ma is hiszem, hogy a Communitas kör működtetése nem volt hiábavaló.
Ábrám Zoltán
A szerző marosvásárhelyi egyetemi tanár Krónika (Kolozsvár)
2016. december 23.
Szabad-e kántálni? Karácsonyi népszokásunk negyedszázad tükrében
Negyedszázaddal ezelőtt karácsony táján közösségi énekléstől és verses köszöntéstől zengtek falvaink a Maros, a Küküllők, a Nyárád mentén és a mezőségi dombok között, szinte elmaradhatatlan volt a kántálás szokásának valamilyen formája. A sokszor hetekig tartó készülődés után ünnep szombatján meg- szólalt a „szabad-e kántálni?” kérelem gyermekek hangján, és folytatódott este, éjszaka és napokon át a legények és felnőttek ajkán, kint és bent, sokféle változatban. Napjainkban is kántálnak még hagyományos formában vagy újszerű kezdeményezésekben, egyházi, fiatalos vagy műkedvelő művészeti csoportokban, másutt adománygyűjtéssé egyszerűsödve, silányodva kikopott a hagyományból. Az alábbiakban néhány közelebbi vidékünk kántálási szokásaiból nyújtunk ízelítőt. Elindult Mária… Az alsó-nyárádmenti Teremiújfaluban 1991 karácsony estéjén Borbély Andráséknál vártuk a kántáló gyermekek érkezését. Szürkületkor az ajtó előtt rázendítettek: Elindult Szűz Mária Betlehem városba, Bement egy gazdag kovácshoz szállást kéregetni. Szállást nem adhatok, mert sok vendégem van… Az ajtón belül még a lélegzetüket is lehetett hallani, amint megindultak az ének szárnyain, a közepén ellankadtak, amikor arról énekeltek, hogy a barmok jászolában született Jézus, aztán újból nekiiramodtak: Ébredj, ébredj gazda e jeles éjszaka! Végül szinte kifulladva, de látható örvendezéssel fejezték be: Megszületett Isten fia, világ megváltója! Ének után az egyik fiú jó hangosan köszöntő versbe fogott: Krisztus Urunknak áldott születése napján Vígan örvendezzünk, dicsérő éneket együtt zengedezzünk! Adja Isten e házra áldását, Szívünkből kívánunk csendes jó éjszakát! A kántáló gyermekek, három fiúcska és egy leányka, már tíz helyen jártak, rokonoknál, szomszédoknál, még két rokon családot szándékoznak felkeresni, aztán hazamennek és várják az angyalt. – Mi is énekeltük gyermekkorunkban az El- indult Máriát – meséli a beállott csendben a háziasszony, Borbély Anna. – Ez olyan falusias, vénes ének. Édesapámtól, Papp Elektől tanultam. Kántálás előtt legalább tízszer elénekeltette velünk, rengeteg éneket tanultunk tőle. Sok éneket tanulhattak a teremiújfalusi gyermekek és fiatalok a most nyolcvanas éveiben járó gazdálkodótól, Vetési Andrástól is, aki a helyi betlehemezés dramatikusjátékát, énekeit felújította, és több száz éneket írt le gyűjteményében. Érdemes azért egy pillanatra meg- állnunk a „vénesnek” nevezett kántálóéneknél, hiszen egyik legtöbbször elhangzó népi karácsonyi énekünk, főleg protestáns vidé- keken. Ezt énekelték a kántálók Kalotaszegen, a Szamos, a Maros mentén és a Mezőségen is. Némelyik változatban bő vagy bölcs kovács a szállás megtagadója, az egyikben a kovács vak vagy agg leánya vezeti Máriát a barmok jászolához, a másikban a szép báránya. A szakkutatás szerint a szálláskereső Mária legendaballada fő elterjedési területe Erdély, az epikus történetet ponyvanyomtatványok is terjesztették. De ne menjünk távoli tájakra se időben, se térben, csak szinte a szomszéd faluba, Búzásbesenyőbe. 2000 karácsony szombatján a besenyői gyermekek éppúgy elindultak Máriával, mint egy évtizeddel azelőtt a teremiújfalusiak. Az ő énekükben a „dús kovács” nem ad szállást, de igen a „gyönyörű szép lánya”, majd ő is megbánja tettét, mint annyi erdélyi változatban: Ha én tudtam volna, hogy te vagy Mária, Aranyból, ezüstből szállást adtam volna. Az este induló besenyői legények már nem ezt énekelték, hanem az egyházi énekeskönyvből tanult éneket – Betlehemi pusztán Jézus született –, a köszöntőket a szüleiktől, nagyszüleiktől tanulták. Ők a leányos házakat keresték fel, s a begyűlt pénzadományokból karácsony első napján ingyenes bált szerveztek. Ha a Mezőség belseje felé haladunk, az Elindult Mária újból megszólal a legények és a házasok ajkán. Ezt énekelték legénykorukban Borbély Mártonék a Mezőmadaras melletti Feketelakon az ezredfordulón, és azóta is, ha feleségével, Ibolyával elindulnak „családi kántálásra”. Még távolabb, Észak-Mezőségen, a Melles-patak völgyében elnyúló Szentmátéban éppenséggel „fiatal, új éneknek” tartják, hiszen az 1932-ben született Szabó Erzsébet 2004-ben még emlékezett, hogy ez a „kántát” csak a második világháború után kezdték énekelni. A mostani fiatalok, legények megint nem tudják, és őt kérték meg, hogy kántálás előtt megtanítsa rá őket. A szűkebb Marosszéken, a marosszéki Mezőségen, a Nyárádmentén és Kis-Küküllő völgyének székely szakaszán napjainkban főleg a roma etnikumú kantálók ajkán hangzik fel az Elindult Mária. A próféták elhallgattak és Szívünk vígsággal ma bétölt A gyűjtés során több faluban tapasztalhattam, hogy jól meghatározott örökölt rendje, éneke és köszöntője van a kántálás szokásá- nak, amihez napjainkban is ragaszkodnak. A Kis-Küküllő menti Héderfáján két fiatal generáció járt és jár kántálni: a kicsik és a legények. A kicsik tíz-tizennégy évesek, konfirmálás előttiek, a legények tizenöt évtől felfelé. Mindkét csoportnak vannak vezetőik, a kezesek és a vőfélyek, ők tanítják az énekeket, a köszöntőket, vigyáznak a rendre, felírják az adományokat stb. 1993 karácsonyán Bordi Ferencéknél tíz kicsi legény kántált Peti Loránd kezes vezetésével. Végigjárták az egész falut, A próféták elhallgattak kezdetű református énekeskönyvbeli éneket fújták az ajtó előtt, a nagyobb legények a Szívünk vígsággal ma bétölt kezdetűt. A házasemberek karácsony első napján délután, estefelé kántálnak, ők a Csendes éjt éneklik és adományokat gyűjtenek az egyházközségnek. Ez a szokás és énekrend azóta is megvan. A 2000-ben született Bordi György a tavaly kezesként végezte a kicsiknél, az idén a legényekkel kántál. Gógánváralján is két csoport énekel karácsony szombatján este: a legények és a házasok. A legények csak a leányokhoz járnak. A házasok csapata többnyire a dalárda tagjaiból áll, mindenhova elmennek, ahol szívesen látják őket. Ugyanabban az időben járnak, énekük is ugyanaz, A próféták elhallgattak. Itt még a temetőbeli halottakhoz is elmennek, énekkel és köszöntővel emlékeznek reájuk. Íme a Nagy Alberttől 2001-ben lejegyzett köszöntő néhány sora: Nagy hálaadással, Istenünk, dicsérünk, Hogy e szent ünnepet megengedted érnünk. Csendesség, békesség, akik itt pihennek, És nem jelenhettek meg a karácsony esté- ken. Nyugodjanak békében. Ámen. A Kis-Küküllő menti falvak karácsonyi szokásainak jellegzetessége a hosszú verses köszöntő, amelyben az emlékezés, a hálaadás és az öröm mellett sokféle jókívánság szólal meg. Érződik, hogy alkotóik és meghallgatóik hittek a kimondott közösségi ünnepi szó erejében, beteljesülésében. Eredeti megfogalmazóiknak az egykori tanítókat, kántorokat, kollégiumi diákokat tarthatjuk, de a későbbiekben a köszöntők sokat változtak, folklorizálódtak. A Nyárád és Kis-Küküllő között fekvő Szövérden a legények kántálását hajnalozásnak nevezik, akárcsak a többi, szomszédos településen. A hajnalozásban az összes legény részt vesz, és végigjárják a falu leányos házait. Ők is a „prófétákat” éneklik és verses köszöntőket mondanak. Ezután sor kerül egy szertartásos-tréfás játékra, a szabályok ellen vétők megbotolására, amint azt Nagy Domokosék 1998-ban megszervezték. A Felkeltem én karácsony reggeléntől a Csendes éjig 1991-ben Mezőfelében a gyermekek kántálása után Kacsó Tibor és Árkosi Albert régi jó ismerőseim elénekelték azt az éneket is, amit a férfiak a kántálás végén, reggelfelé szoktak énekelni, egyszer egy évben: Felkeltem én karácsony reggelén (ismétlés). Kisétáltam kapum elejébe (ism.) Feltekinték a csillagos égre (ism.) Ott látok egy arany ringó bölcsőt (ism.) Mellette ül asszonyi Mária (ism.) Ezt a kántálóéneket addig nem hallottam, később mezőmadarasi és kölpényi változatát is énekelték, és többfelé találkoztam vele az erdélyi folklórgyűjteményekben. Mégis nagyon meglepett, hogy 2004-ben a mezőségi Szentmátéban Szabó Erzsébet ezzel kezdte a karácsonyi kánták sorát, talán azért, mert ezt énekelték legtöbbet az idősek, és ő az édesanyjától tanulta. Nem sejtette, mint sokáig én sem, hogy talán az egyik legrégebbi, középkori eredetű látomásos keresztény énekünket szólaltatta meg. Újabban Szentmátéban a felnőttek, házasok első napján délután és estéjén járnak kántálni. Összetársul néhány család, és egymást „meg- kántálják”. A Csendes éjt éneklik, akárcsak Héderfáján. Ez reggel 4 óráig is eltart, de mindenki ott van ünnep másodnapján a templomban. Rendszerint karácsony első napján délután és este kerül sor az egyházi kántálásra is. Presbiterek, egyháztanácsosok, jó hangú férfiak csoportja keresi fel a híveket vagy a teljes faluközösséget, énekelnek, köszöntőt mondanak, adományokat gyűjtenek. Búzásbesenyőben három felekezet tagjai járnak kántálni. A katolikusok a közismert, szintén régi egyházi népéneket, a Csordapásztorok kezdetűt éneklik, a reformátusok a Krisztus Urunknak áldott születésén-t, az ortodoxok a Trei păstorise întâlniră-val köszöntik a családokat. Minden család mindhárom felekezet kántálóit fogadja újabb időben szép rituális rendben.
Dr. Barabás László Népújság (Marosvásárhely)
Negyedszázaddal ezelőtt karácsony táján közösségi énekléstől és verses köszöntéstől zengtek falvaink a Maros, a Küküllők, a Nyárád mentén és a mezőségi dombok között, szinte elmaradhatatlan volt a kántálás szokásának valamilyen formája. A sokszor hetekig tartó készülődés után ünnep szombatján meg- szólalt a „szabad-e kántálni?” kérelem gyermekek hangján, és folytatódott este, éjszaka és napokon át a legények és felnőttek ajkán, kint és bent, sokféle változatban. Napjainkban is kántálnak még hagyományos formában vagy újszerű kezdeményezésekben, egyházi, fiatalos vagy műkedvelő művészeti csoportokban, másutt adománygyűjtéssé egyszerűsödve, silányodva kikopott a hagyományból. Az alábbiakban néhány közelebbi vidékünk kántálási szokásaiból nyújtunk ízelítőt. Elindult Mária… Az alsó-nyárádmenti Teremiújfaluban 1991 karácsony estéjén Borbély Andráséknál vártuk a kántáló gyermekek érkezését. Szürkületkor az ajtó előtt rázendítettek: Elindult Szűz Mária Betlehem városba, Bement egy gazdag kovácshoz szállást kéregetni. Szállást nem adhatok, mert sok vendégem van… Az ajtón belül még a lélegzetüket is lehetett hallani, amint megindultak az ének szárnyain, a közepén ellankadtak, amikor arról énekeltek, hogy a barmok jászolában született Jézus, aztán újból nekiiramodtak: Ébredj, ébredj gazda e jeles éjszaka! Végül szinte kifulladva, de látható örvendezéssel fejezték be: Megszületett Isten fia, világ megváltója! Ének után az egyik fiú jó hangosan köszöntő versbe fogott: Krisztus Urunknak áldott születése napján Vígan örvendezzünk, dicsérő éneket együtt zengedezzünk! Adja Isten e házra áldását, Szívünkből kívánunk csendes jó éjszakát! A kántáló gyermekek, három fiúcska és egy leányka, már tíz helyen jártak, rokonoknál, szomszédoknál, még két rokon családot szándékoznak felkeresni, aztán hazamennek és várják az angyalt. – Mi is énekeltük gyermekkorunkban az El- indult Máriát – meséli a beállott csendben a háziasszony, Borbély Anna. – Ez olyan falusias, vénes ének. Édesapámtól, Papp Elektől tanultam. Kántálás előtt legalább tízszer elénekeltette velünk, rengeteg éneket tanultunk tőle. Sok éneket tanulhattak a teremiújfalusi gyermekek és fiatalok a most nyolcvanas éveiben járó gazdálkodótól, Vetési Andrástól is, aki a helyi betlehemezés dramatikusjátékát, énekeit felújította, és több száz éneket írt le gyűjteményében. Érdemes azért egy pillanatra meg- állnunk a „vénesnek” nevezett kántálóéneknél, hiszen egyik legtöbbször elhangzó népi karácsonyi énekünk, főleg protestáns vidé- keken. Ezt énekelték a kántálók Kalotaszegen, a Szamos, a Maros mentén és a Mezőségen is. Némelyik változatban bő vagy bölcs kovács a szállás megtagadója, az egyikben a kovács vak vagy agg leánya vezeti Máriát a barmok jászolához, a másikban a szép báránya. A szakkutatás szerint a szálláskereső Mária legendaballada fő elterjedési területe Erdély, az epikus történetet ponyvanyomtatványok is terjesztették. De ne menjünk távoli tájakra se időben, se térben, csak szinte a szomszéd faluba, Búzásbesenyőbe. 2000 karácsony szombatján a besenyői gyermekek éppúgy elindultak Máriával, mint egy évtizeddel azelőtt a teremiújfalusiak. Az ő énekükben a „dús kovács” nem ad szállást, de igen a „gyönyörű szép lánya”, majd ő is megbánja tettét, mint annyi erdélyi változatban: Ha én tudtam volna, hogy te vagy Mária, Aranyból, ezüstből szállást adtam volna. Az este induló besenyői legények már nem ezt énekelték, hanem az egyházi énekeskönyvből tanult éneket – Betlehemi pusztán Jézus született –, a köszöntőket a szüleiktől, nagyszüleiktől tanulták. Ők a leányos házakat keresték fel, s a begyűlt pénzadományokból karácsony első napján ingyenes bált szerveztek. Ha a Mezőség belseje felé haladunk, az Elindult Mária újból megszólal a legények és a házasok ajkán. Ezt énekelték legénykorukban Borbély Mártonék a Mezőmadaras melletti Feketelakon az ezredfordulón, és azóta is, ha feleségével, Ibolyával elindulnak „családi kántálásra”. Még távolabb, Észak-Mezőségen, a Melles-patak völgyében elnyúló Szentmátéban éppenséggel „fiatal, új éneknek” tartják, hiszen az 1932-ben született Szabó Erzsébet 2004-ben még emlékezett, hogy ez a „kántát” csak a második világháború után kezdték énekelni. A mostani fiatalok, legények megint nem tudják, és őt kérték meg, hogy kántálás előtt megtanítsa rá őket. A szűkebb Marosszéken, a marosszéki Mezőségen, a Nyárádmentén és Kis-Küküllő völgyének székely szakaszán napjainkban főleg a roma etnikumú kantálók ajkán hangzik fel az Elindult Mária. A próféták elhallgattak és Szívünk vígsággal ma bétölt A gyűjtés során több faluban tapasztalhattam, hogy jól meghatározott örökölt rendje, éneke és köszöntője van a kántálás szokásá- nak, amihez napjainkban is ragaszkodnak. A Kis-Küküllő menti Héderfáján két fiatal generáció járt és jár kántálni: a kicsik és a legények. A kicsik tíz-tizennégy évesek, konfirmálás előttiek, a legények tizenöt évtől felfelé. Mindkét csoportnak vannak vezetőik, a kezesek és a vőfélyek, ők tanítják az énekeket, a köszöntőket, vigyáznak a rendre, felírják az adományokat stb. 1993 karácsonyán Bordi Ferencéknél tíz kicsi legény kántált Peti Loránd kezes vezetésével. Végigjárták az egész falut, A próféták elhallgattak kezdetű református énekeskönyvbeli éneket fújták az ajtó előtt, a nagyobb legények a Szívünk vígsággal ma bétölt kezdetűt. A házasemberek karácsony első napján délután, estefelé kántálnak, ők a Csendes éjt éneklik és adományokat gyűjtenek az egyházközségnek. Ez a szokás és énekrend azóta is megvan. A 2000-ben született Bordi György a tavaly kezesként végezte a kicsiknél, az idén a legényekkel kántál. Gógánváralján is két csoport énekel karácsony szombatján este: a legények és a házasok. A legények csak a leányokhoz járnak. A házasok csapata többnyire a dalárda tagjaiból áll, mindenhova elmennek, ahol szívesen látják őket. Ugyanabban az időben járnak, énekük is ugyanaz, A próféták elhallgattak. Itt még a temetőbeli halottakhoz is elmennek, énekkel és köszöntővel emlékeznek reájuk. Íme a Nagy Alberttől 2001-ben lejegyzett köszöntő néhány sora: Nagy hálaadással, Istenünk, dicsérünk, Hogy e szent ünnepet megengedted érnünk. Csendesség, békesség, akik itt pihennek, És nem jelenhettek meg a karácsony esté- ken. Nyugodjanak békében. Ámen. A Kis-Küküllő menti falvak karácsonyi szokásainak jellegzetessége a hosszú verses köszöntő, amelyben az emlékezés, a hálaadás és az öröm mellett sokféle jókívánság szólal meg. Érződik, hogy alkotóik és meghallgatóik hittek a kimondott közösségi ünnepi szó erejében, beteljesülésében. Eredeti megfogalmazóiknak az egykori tanítókat, kántorokat, kollégiumi diákokat tarthatjuk, de a későbbiekben a köszöntők sokat változtak, folklorizálódtak. A Nyárád és Kis-Küküllő között fekvő Szövérden a legények kántálását hajnalozásnak nevezik, akárcsak a többi, szomszédos településen. A hajnalozásban az összes legény részt vesz, és végigjárják a falu leányos házait. Ők is a „prófétákat” éneklik és verses köszöntőket mondanak. Ezután sor kerül egy szertartásos-tréfás játékra, a szabályok ellen vétők megbotolására, amint azt Nagy Domokosék 1998-ban megszervezték. A Felkeltem én karácsony reggeléntől a Csendes éjig 1991-ben Mezőfelében a gyermekek kántálása után Kacsó Tibor és Árkosi Albert régi jó ismerőseim elénekelték azt az éneket is, amit a férfiak a kántálás végén, reggelfelé szoktak énekelni, egyszer egy évben: Felkeltem én karácsony reggelén (ismétlés). Kisétáltam kapum elejébe (ism.) Feltekinték a csillagos égre (ism.) Ott látok egy arany ringó bölcsőt (ism.) Mellette ül asszonyi Mária (ism.) Ezt a kántálóéneket addig nem hallottam, később mezőmadarasi és kölpényi változatát is énekelték, és többfelé találkoztam vele az erdélyi folklórgyűjteményekben. Mégis nagyon meglepett, hogy 2004-ben a mezőségi Szentmátéban Szabó Erzsébet ezzel kezdte a karácsonyi kánták sorát, talán azért, mert ezt énekelték legtöbbet az idősek, és ő az édesanyjától tanulta. Nem sejtette, mint sokáig én sem, hogy talán az egyik legrégebbi, középkori eredetű látomásos keresztény énekünket szólaltatta meg. Újabban Szentmátéban a felnőttek, házasok első napján délután és estéjén járnak kántálni. Összetársul néhány család, és egymást „meg- kántálják”. A Csendes éjt éneklik, akárcsak Héderfáján. Ez reggel 4 óráig is eltart, de mindenki ott van ünnep másodnapján a templomban. Rendszerint karácsony első napján délután és este kerül sor az egyházi kántálásra is. Presbiterek, egyháztanácsosok, jó hangú férfiak csoportja keresi fel a híveket vagy a teljes faluközösséget, énekelnek, köszöntőt mondanak, adományokat gyűjtenek. Búzásbesenyőben három felekezet tagjai járnak kántálni. A katolikusok a közismert, szintén régi egyházi népéneket, a Csordapásztorok kezdetűt éneklik, a reformátusok a Krisztus Urunknak áldott születésén-t, az ortodoxok a Trei păstorise întâlniră-val köszöntik a családokat. Minden család mindhárom felekezet kántálóit fogadja újabb időben szép rituális rendben.
Dr. Barabás László Népújság (Marosvásárhely)
2017. május 12.
Okosváros, számvevőszék, kríziskezelés – Krasznán konferenciáztak fiatal önkormányzatisok
Okosváros-projektről, a számvevőszék működéséről, krízishelyzetek kezelései stratégiáiról tartottak tanácskozást pénteken, a Szilágy megyei Krasznán, a RMDSZ zilahi kongresszusát megelőző rendezvénysorozat részeként.
Kelemen Hunor szövetségi elnök elmondta, közösségépítést nem lehet elképzelni fiatalok nélkül, hiszen azt akarjuk elérni, hogy a következő generáció számára megteremtsük az itthonmaradás feltételeit. „Sokszor találkozunk azzal a problémával, hogy településeink, különösen a vidék kiürülnek, a fiatalok elhagyják a szülőföldet. Jó esetben csak a városba költöznek vagy a regionális központba, rossz esetben úgy mennek el külföldre, hogy nem is gondolnak a hazatérése” – fogalmazott. Beszédében kitért arra, a különböző hatalmi ágak egymással versengenek Romániában, „mintha azt akarnák bizonyítani, hogy a hatalommegosztásnak, a parlamentáris demokráciának nincs értelme” – mutatott rá.
Barabás László, Brassó alpolgármestere és a polgármesteri hivatal egy munkatársa a SmartCity projektről számoltak be. Az okosváros koncepcióról már 1922-ben, Houstonban beszélgettek, persze a korszak technológiai szintjén. Mára egy átfogó rendszerről beszélhetünk, amely Brassóban is működik, az önkormányzat arra is hangsúlyt fektet, hogy az adminisztratív ügyeket egy okostelefonról el lehessen intézni. Ismertettek honlapokat, amelyeken Brassó informatív térképét találhatjuk meg, panaszokat tehetünk és így tovább, illetve okostelefonokra fejlesztett applikációt, amely szintén a helyi lakók igényeit igyekszik kiszolgálni.
A számvevőszékben meg kell növelni a magyarok arányát
Dézsi Attila, Hunyad megye volt prefektusa, számvevőszéki tanácsos előadása elején arra hívta fel a figyelmet, a számvevőszék nem próbálta meg elmagyarázni a társdalomnak, hogy mit jelent az ellenőrzése, a munkája. „A mi célunk szolgálni a közösséget és a szakmánkat, ez pedig nem összeegyeztethetetlen” – fogalmazott hozzátéve, a számvevőszéken 2,1 százalékban vannak magyarok, ezt az arányt pedig meg kell növelni. „Ha tényleg azt akarjuk, hogy itthon maradjanak a fiataljaink, olyan munkahelyet kell adni, ahol megélnek. A számvevőszék ilyen” – mondta.
A román számvevőszékről elmondta, Európa egyik első ilyen jellegű intézménye, 1864-ben alapította a Cuza-kormány – „mert sokat loptak, szükség volt rá”. Vannak politikusok, folytatta, akik erőszakos intézménynek tartják a számvevőszéket ma, ez pedig a múlt rendszerben is így történt, ezért aztán fel is oszlatták. 1992-ben alapították újra, a rendszerváltás után. Probléma, hogy szakosodott bíróságok a mai napig nincsenek, azaz a bíráknak nincs közgazdász képzettségük is, önkormányzatok gyakran azért veszítenek, mert nem tudják eldönteni, jól állapította meg a kárt a számvevőszék, vagy sem.
A számevőszék autonóm módon működik, saját tevékenységi programjáról önállóan dönt nemzetközi standardok mentén, és csak a parlament módosíthat ezen, de ellenőrzési feladatokat nem távolíthat el belőle. A számvevőszék struktúrája jelenleg 1500 emberből áll, az RMDSZ által is támogatott módosítás 21 ezerrel növelné a létszámot – hangzott el. A reformról azt is elmondta, megérett a számvevőszék arra, hogy a presztízse megtartása mellett partner is legyen például tanácsokat adjon önkormányzati hivataloknak.
Dézsi kiemelte: szisztematizálni kellene a törvényeket, hogy érthetőbbek legyenek. A magyar kisebbség számára ez különösen fontos volna, mert míg a román nyelvben egy-egy kifejezés több értelmet nyerhet, addig ez a magyarok számára kevésbé érthető. Előfordul magyar polgármesterekkel, hogy bár igazuk van egy ügyben, olyan szinten fogalmaznak románul, hogy nem tudják kifejezni magukat – tette hozzá. A jelenlévő önkormányzati képviselőknek, polgármestereknek azokról a lehetőségekről is beszélt, amelyekkel megvédhetik az igazuk a számvevőszékkel szemben.
Gyorsaság, nyitottság, segítőkészség
Azt gondoljuk gyakran, hogy krízisek megoldódnak maguktól, és ha nem megfelelő a csapat, kapkodás lesz a vége. Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke úgy összegezte a kríziskommunikáció alapjait: legyél gyors, nyitott és segítőkész. Nemcsak a közvéleménnyel kell kommunikálni, hanem a saját munkatársakkal is. A legrosszabb, ha a közvélemény sajt magától informálódik, vagy csak a médiából, de éppen azoktól nem kap információt, akiknek meg kell oldaniuk a problémát. A kommunikációt tehát nem szabad halasztani – ha egy politikusnál megjelenik például a Korrupcióellenes Ügyészség, rögtön hangoztatni kell az álláspontot.
A pánik a krízis elején rögtön kitör, nem véletlen, hogy a katonaságnál és más intézményeknél pontos tervek készülnek a legkülönfélébb esetekre, hangzott el. Éppen ezért szükség van tervek írására, és arra is, hogy egyáltalán felismerjük: mikor van krízis, és ne értékeljük alul vagy felül az adott helyzetet.
Krízishelyzetben az első dolog, hogy a legfontosabb döntéshozót értesítjük, második lépésben pedig legalább három forrásból tájékozódunk. Sajtóközleményt kell készíteni, fontos az, hogy az információkat folyamatosan közölje az adott intézmény, párt stb. a médiával. A pletykák leállításához információkra van szükség, az események értelmezésére – tette hozzá Porcsalmi. Az eseményen a fiatal önkormányzati szereplők számos tanácsot kaptak arra, hogyan járjanak el a különféle esetekben, kikre számítsanak, hogyan szervezzék meg a szüksége lépéseket egy krízis esetén.
Kustán Magyari Attila / maszol.ro
Okosváros-projektről, a számvevőszék működéséről, krízishelyzetek kezelései stratégiáiról tartottak tanácskozást pénteken, a Szilágy megyei Krasznán, a RMDSZ zilahi kongresszusát megelőző rendezvénysorozat részeként.
Kelemen Hunor szövetségi elnök elmondta, közösségépítést nem lehet elképzelni fiatalok nélkül, hiszen azt akarjuk elérni, hogy a következő generáció számára megteremtsük az itthonmaradás feltételeit. „Sokszor találkozunk azzal a problémával, hogy településeink, különösen a vidék kiürülnek, a fiatalok elhagyják a szülőföldet. Jó esetben csak a városba költöznek vagy a regionális központba, rossz esetben úgy mennek el külföldre, hogy nem is gondolnak a hazatérése” – fogalmazott. Beszédében kitért arra, a különböző hatalmi ágak egymással versengenek Romániában, „mintha azt akarnák bizonyítani, hogy a hatalommegosztásnak, a parlamentáris demokráciának nincs értelme” – mutatott rá.
Barabás László, Brassó alpolgármestere és a polgármesteri hivatal egy munkatársa a SmartCity projektről számoltak be. Az okosváros koncepcióról már 1922-ben, Houstonban beszélgettek, persze a korszak technológiai szintjén. Mára egy átfogó rendszerről beszélhetünk, amely Brassóban is működik, az önkormányzat arra is hangsúlyt fektet, hogy az adminisztratív ügyeket egy okostelefonról el lehessen intézni. Ismertettek honlapokat, amelyeken Brassó informatív térképét találhatjuk meg, panaszokat tehetünk és így tovább, illetve okostelefonokra fejlesztett applikációt, amely szintén a helyi lakók igényeit igyekszik kiszolgálni.
A számvevőszékben meg kell növelni a magyarok arányát
Dézsi Attila, Hunyad megye volt prefektusa, számvevőszéki tanácsos előadása elején arra hívta fel a figyelmet, a számvevőszék nem próbálta meg elmagyarázni a társdalomnak, hogy mit jelent az ellenőrzése, a munkája. „A mi célunk szolgálni a közösséget és a szakmánkat, ez pedig nem összeegyeztethetetlen” – fogalmazott hozzátéve, a számvevőszéken 2,1 százalékban vannak magyarok, ezt az arányt pedig meg kell növelni. „Ha tényleg azt akarjuk, hogy itthon maradjanak a fiataljaink, olyan munkahelyet kell adni, ahol megélnek. A számvevőszék ilyen” – mondta.
A román számvevőszékről elmondta, Európa egyik első ilyen jellegű intézménye, 1864-ben alapította a Cuza-kormány – „mert sokat loptak, szükség volt rá”. Vannak politikusok, folytatta, akik erőszakos intézménynek tartják a számvevőszéket ma, ez pedig a múlt rendszerben is így történt, ezért aztán fel is oszlatták. 1992-ben alapították újra, a rendszerváltás után. Probléma, hogy szakosodott bíróságok a mai napig nincsenek, azaz a bíráknak nincs közgazdász képzettségük is, önkormányzatok gyakran azért veszítenek, mert nem tudják eldönteni, jól állapította meg a kárt a számvevőszék, vagy sem.
A számevőszék autonóm módon működik, saját tevékenységi programjáról önállóan dönt nemzetközi standardok mentén, és csak a parlament módosíthat ezen, de ellenőrzési feladatokat nem távolíthat el belőle. A számvevőszék struktúrája jelenleg 1500 emberből áll, az RMDSZ által is támogatott módosítás 21 ezerrel növelné a létszámot – hangzott el. A reformról azt is elmondta, megérett a számvevőszék arra, hogy a presztízse megtartása mellett partner is legyen például tanácsokat adjon önkormányzati hivataloknak.
Dézsi kiemelte: szisztematizálni kellene a törvényeket, hogy érthetőbbek legyenek. A magyar kisebbség számára ez különösen fontos volna, mert míg a román nyelvben egy-egy kifejezés több értelmet nyerhet, addig ez a magyarok számára kevésbé érthető. Előfordul magyar polgármesterekkel, hogy bár igazuk van egy ügyben, olyan szinten fogalmaznak románul, hogy nem tudják kifejezni magukat – tette hozzá. A jelenlévő önkormányzati képviselőknek, polgármestereknek azokról a lehetőségekről is beszélt, amelyekkel megvédhetik az igazuk a számvevőszékkel szemben.
Gyorsaság, nyitottság, segítőkészség
Azt gondoljuk gyakran, hogy krízisek megoldódnak maguktól, és ha nem megfelelő a csapat, kapkodás lesz a vége. Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke úgy összegezte a kríziskommunikáció alapjait: legyél gyors, nyitott és segítőkész. Nemcsak a közvéleménnyel kell kommunikálni, hanem a saját munkatársakkal is. A legrosszabb, ha a közvélemény sajt magától informálódik, vagy csak a médiából, de éppen azoktól nem kap információt, akiknek meg kell oldaniuk a problémát. A kommunikációt tehát nem szabad halasztani – ha egy politikusnál megjelenik például a Korrupcióellenes Ügyészség, rögtön hangoztatni kell az álláspontot.
A pánik a krízis elején rögtön kitör, nem véletlen, hogy a katonaságnál és más intézményeknél pontos tervek készülnek a legkülönfélébb esetekre, hangzott el. Éppen ezért szükség van tervek írására, és arra is, hogy egyáltalán felismerjük: mikor van krízis, és ne értékeljük alul vagy felül az adott helyzetet.
Krízishelyzetben az első dolog, hogy a legfontosabb döntéshozót értesítjük, második lépésben pedig legalább három forrásból tájékozódunk. Sajtóközleményt kell készíteni, fontos az, hogy az információkat folyamatosan közölje az adott intézmény, párt stb. a médiával. A pletykák leállításához információkra van szükség, az események értelmezésére – tette hozzá Porcsalmi. Az eseményen a fiatal önkormányzati szereplők számos tanácsot kaptak arra, hogyan járjanak el a különféle esetekben, kikre számítsanak, hogyan szervezzék meg a szüksége lépéseket egy krízis esetén.
Kustán Magyari Attila / maszol.ro
2017. november 3.
Marosvásárhelyi képzősök Fehér és Hunyad megyében
Jövöt nevelni, embert és magyart!
A Marosvásárhelyi Református Kántor- Tanítóképző Főiskola 21 diákja kereste fel a napokban Hunyad és Fehér megye magyarságát, iskoláit, történelmi emlékeit. – Régi hagyomány intézményünkben, hogy tanulmányutakat szervezünk diákjaink számára, hogy megismerjék a vidéket, az itt élő magyarságot, a hagyományokat, történelmi emlékeket, felmérjük anyanyelvünknek az állapotát, és nem utolsósorban ez utak alkalmával fel szoktuk keresni hajdani diákjainkat is – számolt be dr. Barabás László, főiskolai tanár, néprajzkutató.
Idén októberben a dél-erdélyi szórványba látogattak el a képzősök, előbb Nagyenyedet és környékét ismerték meg, majd Dévára érkeztek, ahol a Téglás Gábor Elméleti Líceum fiatal tanítóival találkoztak, órát hallgattak. Ezt követően került sor egy közvetlen hangú szakmai tanácsadásra, melyen Lengyel Izabella dévai tanítónő, zenetanár, a marosvásárhelyi képző hajdani diákja szeretettel osztotta meg szórványbeli pedagógusi tapasztalatait a leendő tanítókkal, kántorokkal. – Itt, szórványvidéken nincs olyan, hogy lejárt a munkaidőm, becsukom magam után az ajtót. Ha lejártak a tanórák jön a délutáni foglalkozás, kóruspróba, dalárda, iskolai ünnepségek szervezése. Református létemre minden kedd délután én viszem az összes kis katolikus tanítványomat hittanórára, mert különben nem érnének el. A pap bácsi kiprédikálta, hogy az én autómnak a kipufogó-csövéből is gyerekek szoktak kiszállni. Aki nem érez erre erőt, elhivatottságot, annak nincs mit keresnie a szórványban. Ezért fontos, hogy tudatosan építsétek magatokban a hivatástudatot, ismerjétek, szeressétek meg ezt a vidéket, tanuljatok szorgalmasan, szívjatok magatokba minél több tudást, értéket, hogy legyen majd mit kamatoztatni – fogalmazott Lengyel Izabella tanítónő. A képzősök ragyogó szemmel, hálásan fogadták a tanácsokat, a személyes élmények megosztását.
Jó érzés volt számunkra megtapasztalni, hogy itt a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceumban milyen komoly hivatástudattal dolgoznak a tanítók. Nagyszerű órákon vehettünk részt és érezni lehet, hogy mindent megtesznek anyanyelvi kultúránk ápolásáért. És ezt nem felsőbb parancsra, hanem belső indíttatásból – fogalmazott a diákokat kísérő főiskolai tanár, dr. Barabás László. Elmondta továbbá, jóleső érzés volt találkozni e vidéken a hajdani diákokkal, akik pompásan végzik feladatukat a dél-erdélyi szórványban. – Nagyenyeden Mester Mária Ágnes és Tövissi Antal tanítókkal találkoztunk a kollégiumban, mindketten hajdani diákjaink, illetve Szabó Zsombor zenetanár és Basa Anna református kántor is nálunk végzett. Hunyad megyében a Szent Ferenc Alapítvány szászvárosi központját vezető és egyben magyar tanítóként dolgozó Menyhárt Ernő szintén nálunk végzett. Déván pedig Lengyel Izabellával találkoztunk, aki csodálatos munkát végez tanítóként, zenetanárként. Fontosnak tartjuk, hogy mindenkori diákjaink találkozzanak a hajdani végzősökkel, hogy pedagógusélményben, hitélményben, magyarságélményben legyen részük, hiszen ilyenkor kezd kicsirázni lelkükben a vágy, hogy egy-egy közösséghez tartozzanak, hogy az illető kis település tanítói, kántorai legyenek – fogalmazott dr. Barabás László. Elmondta továbbá: tanárként és néprajzkutatóként egyaránt fontosnak tartja, hogy a diákok egyes vidékek hagyományaival és történelmi hagyatékával is megismerkedjenek. Ezért tavasszal székelyföldi, ősszel szórványbeli tanulmányutakat szoktak szervezni. Ezúttal Fehér és Hunyad megye történelmi nevezetességeit keresték fel, többek közt Déva, Vajdahunyad és Illye várát. Megláthatták, megérezhették hát, hogy Fehér és Hunyad megye ugyan szórvány, de nem halott vidék, van magyarság, van élet, aminek továbbvivéséhez a fiatal tanítók, kántorok munkájára is szükség van! A dévai találkozás zárszavaként hangzott el a marosvásárhelyi képző és a tanulmányutak mottója: Áprily Lajosnak, Opitz Márton hajdani nagyenyedi tanárhoz írt versének sorai: ...Mi itt keresztre rendeltetve állunk./ Minket a hüség Krisztus-szege tart./ Égő reménység: árva „húnjaid”-ból / jövöt nevelni, embert és magyart. Gáspár-Barra Réka / Nyugati Jelen (Arad)
Jövöt nevelni, embert és magyart!
A Marosvásárhelyi Református Kántor- Tanítóképző Főiskola 21 diákja kereste fel a napokban Hunyad és Fehér megye magyarságát, iskoláit, történelmi emlékeit. – Régi hagyomány intézményünkben, hogy tanulmányutakat szervezünk diákjaink számára, hogy megismerjék a vidéket, az itt élő magyarságot, a hagyományokat, történelmi emlékeket, felmérjük anyanyelvünknek az állapotát, és nem utolsósorban ez utak alkalmával fel szoktuk keresni hajdani diákjainkat is – számolt be dr. Barabás László, főiskolai tanár, néprajzkutató.
Idén októberben a dél-erdélyi szórványba látogattak el a képzősök, előbb Nagyenyedet és környékét ismerték meg, majd Dévára érkeztek, ahol a Téglás Gábor Elméleti Líceum fiatal tanítóival találkoztak, órát hallgattak. Ezt követően került sor egy közvetlen hangú szakmai tanácsadásra, melyen Lengyel Izabella dévai tanítónő, zenetanár, a marosvásárhelyi képző hajdani diákja szeretettel osztotta meg szórványbeli pedagógusi tapasztalatait a leendő tanítókkal, kántorokkal. – Itt, szórványvidéken nincs olyan, hogy lejárt a munkaidőm, becsukom magam után az ajtót. Ha lejártak a tanórák jön a délutáni foglalkozás, kóruspróba, dalárda, iskolai ünnepségek szervezése. Református létemre minden kedd délután én viszem az összes kis katolikus tanítványomat hittanórára, mert különben nem érnének el. A pap bácsi kiprédikálta, hogy az én autómnak a kipufogó-csövéből is gyerekek szoktak kiszállni. Aki nem érez erre erőt, elhivatottságot, annak nincs mit keresnie a szórványban. Ezért fontos, hogy tudatosan építsétek magatokban a hivatástudatot, ismerjétek, szeressétek meg ezt a vidéket, tanuljatok szorgalmasan, szívjatok magatokba minél több tudást, értéket, hogy legyen majd mit kamatoztatni – fogalmazott Lengyel Izabella tanítónő. A képzősök ragyogó szemmel, hálásan fogadták a tanácsokat, a személyes élmények megosztását.
Jó érzés volt számunkra megtapasztalni, hogy itt a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceumban milyen komoly hivatástudattal dolgoznak a tanítók. Nagyszerű órákon vehettünk részt és érezni lehet, hogy mindent megtesznek anyanyelvi kultúránk ápolásáért. És ezt nem felsőbb parancsra, hanem belső indíttatásból – fogalmazott a diákokat kísérő főiskolai tanár, dr. Barabás László. Elmondta továbbá, jóleső érzés volt találkozni e vidéken a hajdani diákokkal, akik pompásan végzik feladatukat a dél-erdélyi szórványban. – Nagyenyeden Mester Mária Ágnes és Tövissi Antal tanítókkal találkoztunk a kollégiumban, mindketten hajdani diákjaink, illetve Szabó Zsombor zenetanár és Basa Anna református kántor is nálunk végzett. Hunyad megyében a Szent Ferenc Alapítvány szászvárosi központját vezető és egyben magyar tanítóként dolgozó Menyhárt Ernő szintén nálunk végzett. Déván pedig Lengyel Izabellával találkoztunk, aki csodálatos munkát végez tanítóként, zenetanárként. Fontosnak tartjuk, hogy mindenkori diákjaink találkozzanak a hajdani végzősökkel, hogy pedagógusélményben, hitélményben, magyarságélményben legyen részük, hiszen ilyenkor kezd kicsirázni lelkükben a vágy, hogy egy-egy közösséghez tartozzanak, hogy az illető kis település tanítói, kántorai legyenek – fogalmazott dr. Barabás László. Elmondta továbbá: tanárként és néprajzkutatóként egyaránt fontosnak tartja, hogy a diákok egyes vidékek hagyományaival és történelmi hagyatékával is megismerkedjenek. Ezért tavasszal székelyföldi, ősszel szórványbeli tanulmányutakat szoktak szervezni. Ezúttal Fehér és Hunyad megye történelmi nevezetességeit keresték fel, többek közt Déva, Vajdahunyad és Illye várát. Megláthatták, megérezhették hát, hogy Fehér és Hunyad megye ugyan szórvány, de nem halott vidék, van magyarság, van élet, aminek továbbvivéséhez a fiatal tanítók, kántorok munkájára is szükség van! A dévai találkozás zárszavaként hangzott el a marosvásárhelyi képző és a tanulmányutak mottója: Áprily Lajosnak, Opitz Márton hajdani nagyenyedi tanárhoz írt versének sorai: ...Mi itt keresztre rendeltetve állunk./ Minket a hüség Krisztus-szege tart./ Égő reménység: árva „húnjaid”-ból / jövöt nevelni, embert és magyart. Gáspár-Barra Réka / Nyugati Jelen (Arad)
2017. november 21.
Életműdíj Barabás Lászlónak
Életműdíjjal tüntette ki Barabás László néprajzkutatót, főiskolai tanárt, írót a Kriza János Néprajzi Társaság. A hetvenéves néprajzkutató, a társaság tagja Kolozsváron, a Györkös Mányi Albert Emlékházban vette át az elismerést „az erdélyi, székelyföldi népszokások módszeres összegyűjtéséért és magas szintű tudományos feldolgozásáért”. Barabás László lapunk külső munkatársa, olvasóink gyakran találkozhattak, találkozhatnak feledésbe merült, illetve ma is élő marosszéki népszokásokat bemutató értékes írásaival. Legújabb elismeréséhez mi is gratulálunk, és jó egészséget, további eredményes munkát kívánunk a kitüntetettnek népi kincseink feltérképezésében, megosztásában. Népújság (Marosvásárhely)
Életműdíjjal tüntette ki Barabás László néprajzkutatót, főiskolai tanárt, írót a Kriza János Néprajzi Társaság. A hetvenéves néprajzkutató, a társaság tagja Kolozsváron, a Györkös Mányi Albert Emlékházban vette át az elismerést „az erdélyi, székelyföldi népszokások módszeres összegyűjtéséért és magas szintű tudományos feldolgozásáért”. Barabás László lapunk külső munkatársa, olvasóink gyakran találkozhattak, találkozhatnak feledésbe merült, illetve ma is élő marosszéki népszokásokat bemutató értékes írásaival. Legújabb elismeréséhez mi is gratulálunk, és jó egészséget, további eredményes munkát kívánunk a kitüntetettnek népi kincseink feltérképezésében, megosztásában. Népújság (Marosvásárhely)