"Sepsiszentgyörgyön ötödik éve a Szent György Napokon átadják a Pro Urbe díjakat. Idén ápr. 22-én a testvérvárosok polgármestereinek jelenlétében, ünnepi tanácsülésen, miután Cegléd várossal megkötötték a testvérvárosi kapcsolatot, öten részesültek a Pro Urbe díjban: Dr. Albertné Bálint Éva orvosnő, Barabás Lajos nyugalmazott textilgyári mester, Botka László színművész, Farkas József ny. tanár és Tankó János, a földvisszaigénylő bizottság tagja. /Pro Urbe díjak az idén is. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 24./"

"Okt. 5-6-án rendezték meg az idei Szentegyházi Napokat. Az eseményen jelen volt Szarvas és Balatonlelle testvértelepülések küldöttsége is. Volt zenés ébresztő, kerékpárverseny, fogathajtóverseny, termékkiállítás. Megnyílt Márton Árpád festőművész kiállítása, a helyi műkedvelő színjátszó csoport bemutatta a Néma levente című színművet. Fellépett a Hagyományőrző Huszár Egyesület, majd leleplezték Bodó Levente szobrászművész Kossuth-domborművét, amelyet a Művelődési Ház homlokzatán helyeztek el. Átadták a Pro Urbe-díjat Haáz Sándor tanárnak, a szentegyházi Gyermekfilharmónia vezetőjének, valamint apjuk tevékenysége elismeréséül néhai Barabás Lajos tanító gyermekeinek. /Fekete B. Zoltán: Szentegyházi Napok. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), okt. 9./"

Csupa csapás az élet – Moldvaiak Erdélyben
Fülöp G. Dénest, a marosvásárhelyi református vártemplom lelkészét nem csángóügyben kerestük fel. A véletlen folytán alakult úgy vásárhelyi látogatásunk és templomnézésünk, hogy amikor megtudta, mi járatban voltunk a Szeret mentén, elkezdte mesélni, hogyan csapódott hozzá segédlelkész korában, az '50-es évek végén a „csángómentés" ügye, és mennyit nyomott a latban ez a törvényszéki tárgyalások idején, amikor szabadságvesztésre ítélték. Esti beszélgetésünk a paplak szobáinak padlótól mennyezet magasságáig érő könyvespolcok előtt kezdődött, s a csángó ügyekről átindázott egyéb témákra is. Arra például, hogy most rendezik át a könyvtárat, az ő korában már a végső számvetésre is gondol az ember, s ezért, terveik szerint, mintegy háromezer kötet könyvet adományoznak szülőfaluja, Alsósófalva könyvtárának. A könyvek sorsa aztán visszacsalogatott a messzi múltba, vízum nélkül kalauzolt Hollandia felé, majd a második világháború sóvidéki eseményeihez kanyarodtunk vissza. A szerteágazó témakört egy rendkívül sokrétű munkát magára vállaló papi család elkötelezettsége, karizmatikus személyiségjegyeik fogják egybe.
Fülöp G. Dénes: 1948-ban volt a tanügyi reform, akkor, úgy látszik, a magyar oktatás számára fenntartottak egy kis engedményt. Az akkori magyar politikusoknak volt az elképzelésük, hogy a Kárpátokon túlról csángó földi gyermekeket hoznak át, akiket például a keresztúri tanítóképzőben négy iskolai év alatt átnevelnek azzal a céllal, hogy ezek a gyermekek visszamennek a saját csángó világukba, és ott szolgálják a népüket. Ez az egyik legésszerűbb megoldás lehetett, a gyermekek ugyanis nem tudtak írni, olvasni, nem akarom őket lebecsülni, de ez egy nagyon nagy dolog volt az ő életükben. Később,
1951-ben, ötvenkettőben Székelykeresztúron végzett tanítókat is neveztek ki csángó földre. Az egyik ilyen fiú volt, emlékezetem szerint, Illyés Jóska parajdi származású fiatal tanító, aki két-három esztendőt töltött csángó földön. Barabás Lajos volt osztálytársam is, aki cserkészügyekkel foglalkozott Szentegyházasfaluban 1990 után. Különben velünk korábban börtönt is viselt a Duna-delta lágereiben.
Én közelebbről Bartis Árpáddal, az akkori Magyar Autonóm Tartomány főtanfelügyelőjével kerültem kapcsolatba a csángó ügyek révén. Ezek között a falak között voltam 1959-ben segédlelkész. 1959. május másodikán megérkezett ide, ez elé az ajtó elé tizennégy csángó gyermek. Pont itt, a hátam mögött lévő falak mellett a templomnak nekiépítve volt a harangozói lakás, Ferenczi bácsiék laktak benne, s Ferenczi néni főzött a gyermekeknek. Három-négy napig velük voltam, mert nem találtam sehol Bartis Árpád bácsit, aki most is él, hála Istennek. Hivatalos úton volt Csíkban. Az én feladatom az volt, hogy ezeket a gyermekeket átadjam valakinek, és a további rendelkezést aztán tőle fogom kapni. Hát hazavártuk, és az történt, hogy elmondta nekem, nincs, akire rábízza a gyermekeket. Ezért én vigyem tovább őket. Mondanom sem kell, 1959-ben vagyunk, a nagy letartóztatások korszakában. Azt mondta, hogy ad nekem, úgymond, egy delegációt, amivel vigyem ki a gyermekeket egy olyan iskolához, ahol bentlakás is van az iskola mellett. Sáromberke volt ez a kiválasztott hely, ahová minden előzetes értesítés nélkül a Magyar Autonóm Tartomány tanügyi osztálya főnökének megbízólevelével marosvásárhelyi segédlelkészként, aki nem túlságosan közismert a vidéken, megjelentem a gyermekekkel. Gáncstalan lovagként arra kértem az ottaniakat, hogy fogadják be és szeressék ezeket a gyermekeket, nehogy kigúnyolják a sáromberkiek. A rövid szünet alatt felsorakoztak a tanáriban, az asztal egyik oldalán a tanítók, tanárok, a másikon a gyerekek. Elmondtam, az a cél, hogy értelmiségiekként visszakerüljenek csángó földre. Ez most, utólag megítélve is a gyermekek és a csángó népcsoport életében egy valóban jelentős akció volt.
A három-négy nap alatt, amíg a gyermekek itt voltak, és vártuk Bartis Árpád bácsit, mert csak meg kell érkeznie egyszer, kedves későbbi atyai barátom, Lestyán Feri bácsi, aki most Gyulafehérváron püspökhelyettes, s aki akkor Marosvásárhelyen volt lelkipásztor, adott ceruzára, füzetekre pénzt. Utána elvittem a gyermekeket Nagy Lajoshoz, a kistemplom lelkipásztorához, és ott népdalokat is énekeltek. Akkor hallottam azt, hogy Azért szeretek én faluvégen lakni, / Mert a rózsám odajár lovát itatgatni, / Lovát itatgatja, magát fitogtatja, / Gyenge orcicskáját szellő csókolgatja. Ez egy megható jelenet volt.
Valami olyasmi volt ez, mint amikor éppen ezek közül a falak közül 1557-ben idejöttek a székely gyermekek latin nyelvet tanulni, s innen mentek tovább Európa felé. A gyermekek átjöttek a Kárpátokon, hogy anyanyelvükkel s az erdélyi civilizációval megismerkedjenek. Sylvester Lajos. Erdély.ma

Az énekes csapat
Céljuk az operettszínház újjáélesztése 
Sepsiszentgyörgyön képzett énekesekből, fiatal zenetanárokból alakult meg a Melodika névre keresztelt kórus, amely a műfaj megközelítését illetően Háromszéken egyedinek számít.
Egy próbán kerestük fel a Melodika tagjait, akik elmondták: nem titkolt szándékuk, hogy a megyeközpontban pár évtizede még működő operettszínházat szeretnék poraiból újraéleszteni. A csapat tagjai különkülön már több éve együttműködnek, egyénileg, szólistaként koncerteznek.
– Ezeken a fellépéseken már beigazolódott, hogy erre a műfajra van igény – állítja Mocanu Prezsmer Erika énekes. – Az operettet mindanynyian szeretjük, a csapat tagjai mind fiatal, énekszakot végzett előadók. Énekes csapat vagyunk, szólisták, akik egyénileg is megállják helyüket a színpadon, ám megvan bennük azaz alázat, tudás, hogy csapatban, szólista- allűrök nélkül is jól együttműködjünk.
A csapat – Mocanu Prezsmer Erika, Szélyes Margit, Sebestyén Lázár Enikő, Oláh Badi Alpár, Barabás Lajos és Löfi Gellért – több műfajban otthonosan mozog, már most komoly repertoárjuk van, amelyben az opera, operett, musical és egyházi zene egyaránt szerepel. Legközelebbi fellépé sük május 3-án lesz a megyei könyvtár épületében.
 Tinca Teddy
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Tizenöt éves a sepsiszentgyörgyi felsőoktatás (Tanévnyitó az egyetemen)
A megismerés a legnagyszerűbb utazás az életben – hangsúlyozta dr. Nagy Attila, a Kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Sepsiszentgyörgyre kihelyezett tagozatának igazgatója a tegnapi tanévnyitón, és ismertette azokat az új lehetőségeket, amelyekkel a kezdődő tanévben várják a hallgatókat. A sepsiszentgyörgyi felsőoktatás tizenötödik tanévnyitóján emlékeztek a kezdetekre, elemezték a jelent és jövőképet is felvázoltak.
Másfél évtizeddel ezelőtt főiskolaként, saját székház nélkül kezdte meg működését a BBTE sepsiszentgyörgyi tagozata, jelenleg egyetemi szintű az oktatás, mesterképzésre is van lehetőség, a saját székháznak lassan minden zuga megtelik tartalommal. Tegnap a díszterem teljes pompájában fogadta a hallgatókat, tanárokat, meghívottakat, a díszítés és az eddiginél sokkal jobb akusztika megtette hatását, többen mondták: ez most már valóban a tudomány fellegvára. De nem csak a tudományé, a kikapcsolódásra is gondolt az egyetem vezetősége: fallabdatermet alakítottak ki, lehet asztaliteniszezni, biliárdozni, jövő hónaptól üzemel az étkezde. Nagy Attila igazgató bejelentette: László Károly színművész irányításával beindult a Concordia Egyetemi Színpad, október közepétől havonta kétszer tartanak mindenki számára nyitott beszélgető esteket meghívottakkal, negyvenhét külföldi egyetemi központtal vették fel a kapcsolatot, ismertették kínálatukat. A tagozatigazgató megemlékezett Domokos Ernő alapító igazgatóról, Birtalan Ákos egyetemi oktatóról és Orbán Árpád megyeitanács-elnökről, akik jelentős szerepet vállaltak az egyetemalapításban, de már nincsenek közöttünk, méltatta Fazakas József korábbi igazgató és Halmágyi Jenő, a Valdek Impex építőcég tulajdonosának székházépítő tevékenységét, kiemelte Cziprián Loránd, a közigazgatási szak korábbi vezetőjének munkáját. Köszöntőt mondtak: Codrin Munteanu prefektus, Henning László, a megyei tanács alelnöke, Czimbalmos Csaba városmenedzser, Laura Olteanu, a BBTE szenátusának tagja, dr. Székely Zsolt és dr. Bartalis Ildikó, a közigazgatási, illetve környezetmérnöki szakirány vezetője, a jelenlévőkkel ünnepelt dr. Kristály Sándor, a közgazdasági kar tanszékvezetője, művészi műsorral közreműködött Szilágyi Zsolt Herbert, Barabás Lajos Zsolt és László Károly. A tegnap megnyílt egyetemi tanévet 128 nappali tagozatos, 32 távoktatásos és 31 mesteri fokozatos gólya kezdi meg, velük együtt 464-en tanulnak a BBTE sepsiszentgyörgyi tagozatán.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Műveltség nélkül nem érdemes (Egyetemi beszélgetések)
Ismét hangulatos estének lehettünk tanúi múlt csütörtök este Nagy Attila, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozatának főigazgatója által megálmodott egyetemi beszélgetéseken. A házigazda kötetlen beszélgetésre hív olyan neves egyetemi tanárokat vagy jeles alkotó személyiségeket, akiknek tapasztalatai, esetleges külföldi élményei nyomán előremozdulhat a helyi egyetemi élet.
Az eddigi vendégek, Szilágyi Charlotte, a Harvard Egyetem szeminarizáló tanára és Kristály Sándor matematikus után egy olyan személyiséget hívott meg, aki itt, helyben fejtette ki áldozatos kultúramentő tevékenységét, és szerepet vállal ma is közösségünk életében. És itt nem csak Kiss Jenő harminchárom éves könyvtár-igazgatói múltjára gondolok elsősorban. Talán kevesen tudják, hogy igazgatói működése alatt könyvtáron kívüli tevékenységekben is kezdeményező és irányító szerepet vállalt. Több szobor és emlékmű felállítását szorgalmazta, mint például a zágoni Mikes Kelemen-, a sepsiszentgyörgyi Kossuth Lajos-, II. Rákóczi Ferenc-szoborét, valamint a Jókai- és a Bartók-emlékplakettet is neki köszönhetjük. Felismerte a könyvtári szakmai képzés szükségességét, irányítása alatt kezdődött a könyvtári katalógus digitalizálása. A csütörtöki találkozón a műveltség és a tájékozottság viszonyáról beszélgettek. Bár e két fogalom összefügg, nem fedi egymást. A mai globalizált világban a média és a politikusok azt sulykolják az emberbe, hogy fontos és számít, de aztán ejtik, mint egy porszemet. Sok forrásból lehet tájékozódni, de egyáltalán nem könnyű kiválasztani a hiteleseket. Olyan forrásokat kell keresni, amelyek gyarapíthatják az általános műveltséget. A műveltség iránti igény inkább az európai emberre jellemző. Az amerikai társadalomban sokan műveletlenek, éppen ezért nem látják életük értelmét. Műveltség nélkül lehet élni, de értelmessé tenni az életet nem. Az estének külön színt adott Barabás Lajos tenor éneke, aki magyar népdalt és a népszerű János vitéz operettből adott elő részletet.
MATEKOVICS JÁNOS ZOLTÁN
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az 1956-os forradalom áldozatai Uzon községből
Az 1956-os forradalom széles visszhangot keltett Romániában. A legnagyobb rokonszenv a Székelyföldet magában foglaló Magyar Autonóm Tartományban kísérte az eseményeket, a Román Kommunista Párt és államvezetés azonban nyíltan szembehelyezkedett a Sztálin halála után megindult enyhülési folyamattal, és már a magyar forradalom leverése előtt fellépett a rendszert bírálók, a változást akarók, a magyarországi népmozgalommal szolidaritást vállalók ellen.
A Magyar Autonóm Tartományban 1956. október 28-án kezdődött a megtorlás, mely több hullámban mintegy tíz évig tartott, mialatt ezernél is többen –többnyire magyarok – kerültek a Securitate fogdáiba vagy börtönbe. Ekkor jelent meg az alábbi versike: ,,Tiszteljétek az út menti fákat, / Arra akasztják a kommunistákat.”
A magyar forradalom híre futótűzként terjedt el a lakosság körében. Október 24-étől minden rádióval rendelkező család naprakészen értesülhetett a több száz kilométerre zajló eseményekről. Sokan lelkesedtek, és ki is fejezték csatlakozási szándékukat.
Benczel András, Uzon község körzeti orvosa a néptanács előtt jelentette ki: nem ért egyet azzal, hogy a magyar kormány a Szovjetuniótól kért segítséget, szerinte az Egyesült Államokhoz kellett volna fordulni. A kuláknak nyilvánított Zoltán Gyula Bikfalván azt kiabálta, hogy nálunk is meg fog történni a forradalom, és találkozni fogunk a magyar testvérekkel – írja Pál Antal Sándor Áldozatok, 1956 című könyvében, melyből az alábbi adatok egy része származik. A meghurcoltak különböző foglalkozásúak, s bár az értelmiségiek, munkások, földművesek aránya nagyjából kiegyensúlyozott, az egyházi személyek száma rendkívül magas. Uzon községből mindkét felekezet (a református és a római katolikus) papját meghurcolták.
Nagyobb Péter Fiatfalván született 1902. február 3-án. Lakcíme: Uzon, Gábor Áron utca 70. szám. Foglalkozása: református pap, letartóztatva 1959. április 19-én. Vád alá helyezve a BTK 209. cikkelye 2. pontjának a. betűje és utolsó előtti bekezdése értelmében, ,,ellenséges izgatás” miatt.
Államrend elleni intenzív bujtogató propagandát fejtett ki” a lakosság körében. 1949-től pap Uzonban, és már akkor ,,népidemokrácia-ellenes” tevékenységet kezdett folytatni. 1955-ben letartóztatták ,,a kollektív gazdaság elleni nyilvános sovén-nacionalista jellegű izgatásért”. Akkor az 1955. szeptember 24-én közzétett 421. számú rendelet alapján amnesztiában részesült. 1959. március 31-én a helyi néptanácshoz hívatták, hogy az 1959/115. rendelet értelmében az általa meg nem művelt egyházi földeket adja át az államnak. Ekkor több személy jelenlétében ,,gyalázta a népi demokratikus rendszert és dicsérte a polgári-földesúrit, ugyanakkor súlyos rágalmakkal illette az államhatalom helyi vezetőit”. 1959 februárjában ,,egy egyházi esküvő alkalmával arra biztatta a lakosságot, hogy ne lépjen be a kollektívbe”.
Kúthi Irén Szotyorban született 1922. május 5-én. Lakcíme: Uzon, Gábor Áron utca 5. szám. Foglalkozása: háztartásbeli. Letartóztatva 1959. július 10-én. Vád alá helyezve a Btk. 209. cikkelye 2. pontjának a. betűje értelmében ,,társadalmi rend elleni tevékenységért”. 1958–59-ben a demokratikus rendszer ellen munkált. 1958. november 5-én a helyi néptanácsnál ,,antiszemita kijelentéseket” tett, ,,gyalázta és sértegette” az államhatalom helyi szerveit, a ,,kormányzási forma megváltoztatását és a régi rendszer visszaállítását akarva”. 1959 tavaszán a 115. számú rendelet megjelenésekor, amikor felszámolták a kulákságot, és felgyorsult a mezőgazdaság szocialista átalakulásának folyamata, ,,uszított, főként volt kulákok kö­rében, a kollektívbe való belépés ellen”.
Kijelentette, hogy ,,inkább elhagyja a falut egy 40 kg-os csomaggal, minthogy belépjen a kollektívbe”. Máskor azt mondta, hogy ,,amíg a volt szolgák vezetik a kollektívet, ő nem lép be abba, mert azok a kollektív vezetésére képtelenek”.
Berde és Berde per, 2 személy. Tagjai: Berde István, Uzonban született 1916. február 6-án. Lakcíme: Uzon, 379. szám. Foglalkozása: napszámos. Berde András, Uzonban született 1908. november 29-én. Lakcíme: Uzon, 57. szám. Foglalkozása: földműves. Letartóztatva mindketten 1958. október 17-én. Vád alá helyezve a Btk. 209. cikkelye 2. pontjának a. betűje értelmében, társadalmi rend elleni tevékenység miatt. Berde István 1958. október 8-án, Berde Andrással együtt, ,,becsmélte” a mezőgazdaság szocialista átalakítását, a kollektív gazdaságot, annak vezetőit. Már azelőtt is tett hasonló kijelentéseket: 1957 folyamán ittasan ,,szidta a kormányzási formát”. Berde András 1958. október 8-án csúnyán összeszólalkozott Karsai Mózes nevű szomszédjával, és ez alkalommal ,,szidalmazta” a helyi kollektív gazdaságot, annak tagjait. Másnap folytatta a szidalmazást, támadta a kommunistákat, a mezőgazdaság szocialista formáját.
Faragó Ferenc Zabolán született 1911. július 24-én. Lakcíme: Uzon, Gábor Áron utca 26. szám. Római katolikus pap. Letartóztatva 1959. október 13-án. Vád alá helyezve a Btk. 209. cikkelye 2. pontjának a. betűje értelmében, kapcsolva a 419. cikkely 1. bekezdésének 1. pontjával és a 422. cikkely 1. bekezdésének 2. pontjával, ,,társadalmi rend elleni tevékenység, nemi erőszak és üzérkedés miatt”. Több uzoni személy előtt a fennálló kormányzási forma elleni ,,ellenforradalmi tevékenységet fejtett ki”. ,,Szidalmazta és rágalmazta az állam vezetőit, a párt és az állam intézkedéseit, a Román Népköztársaság törvényeit, sajtóját, rádióadásait és az oktatást, a népi demokratikus rendszer tarthatatlanságát hirdette.” Gyóntató papként ,,megerőszakolta” Szász Margit kiskorút, és ,,egyéb erkölcstelenséget” is elkövetett. ,,Rendszeresen inspirálódott” az imperialista rádióadókból, és egy sor könyvből, pl. Egy napot hazánkért és népünkért, Egy szebb jövő felé, amelyeket a horthysta időszakban ,,hírhedt fasiszták” írtak. A házkutatás során könyveket találtak nála. ,,Hízelgő szavakkal közeledett az emberekhez, és fokozatosan befolyása alá vont többeket, akikben a népi demokratikus rend elleni érzelmeket igyekezett felkelteni.” 1950-ben Barabás Lajos és Salamon Ibolya előtt ,,dicsőítette a fasiszták 2. világháborús gaztetteit”, sajnálkozását fejezte ki, hogy ,,a népirtást nem tudták befejezni”. Ellenséges tettei nyilvánvalóak lettek a ,,magyarországi puccs” idején. Ekkor türelmetlenül végigjárta az emberek házait, ,,magasztalta a felkelő fasiszták bűntetteit”, ,,rágalmazta” a párt- és állami aktivistákat, a mezőgazdaság szocialista átalakításáért tett párt- és állami intézkedéseket. ,,Durva, hazug módon elferdítette a népi demokratikus rendszer megvalósításait.” 1958–59-ben ,,szovjetellenes uszításba” kezdett, ,,kitalált dolgokat” terjesztett a hazai sajtó és az alkotmány objektivitását, a nemzeti kisebbségek jogait illetően. Azt híresztelte, hogy a Magyar Autonóm Tartomány ,,csak porhintés a magyar kisebbség szemébe”. 1946-ban ,,meg akarta erőszakolni” Dobai Erzsébet fiatal lányt, Lisznyóban ,,megkörnyékezte” Prázsmári Etelkát, majd annak testvérét, Bagoly Margitot. 1958-ig ,,szentimentális viszonyt folytatott” az uzoni Szebeni Rudolf feleségével. Azzal is vádolták, hogy nyerészkedési célból árusította a püspökségtől kapott misebort.
Nagyon magas a kollektivizálás ellen szavukat emelő meghurcoltak száma. Az ilyen ügyek többsége 1959-re esik, amikor a román pártvezetés elhatározta az 1949-ben megkezdett kollektivizálás befejezését. Ennek az akciónak a során került börtönbe jelentős számú román etnikumú földműves is.
Az első áldozatok a kulákok voltak. 1949-ben felszámolták a földbirtokos osztályt, és a Bărăganba deportálták, vagy kényszerlakhelyekre telepítették őket. Így vitték el Uzonból a Temesváry családot, Nagy Simont és családját kiskorú gyermekeikkel, Lisznyóból Gáll Dancs Albertet, de az itthoniakra is kegyetlen évek vártak. Lakásunkba beköltöztettek egy hattagú családot, egy kisebb házunkba egy háromtagút. A lakás két első szobáját egy mérnöknek adták ki, nagyapám és nagyanyám számára egy konyha maradt, amolyan kényszerlakhelynek saját otthonukban. Kerítésünkre fel volt írva: Itt kulák lakik, ne higgy neki!, ez esős időben halványan most is látszik. Gyermekkori emlékem...
Az 1956-os magyarországi forradalom és szabadságharc rendkívüli hatással volt Románia lakosságára, és különösen az itt élő magyarságra, 56-ban nemcsak az értelmiségiek mozdultak meg, hanem munkások, földművesek, néha még katonák, párttagok is, zömében viszont párton kívüliek. A visszhang kiterjedt egész Erdélyre. A politikai erjedés azonban nem vezetett sem reformmozgalomhoz, sem fegyveres felkeléshez. Nem volt olyan politikai erő, mely összefoghatta volna a szovjet- és kommunistaellenes indulatokat. Vagyis a magyarországi példa a Magyar Autonóm Tartományban, de egész Romániában megrekedt a vágyak és óhajok, a zsenge kezdeményezések szintjén.
Ambrus Anna
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)