Jún. 1-4-e között Vajdahunyadon és Déván a Hunyadi János Humanitárius Társaság megrendezte a Hunyadi Kultúrnapokat. Az egyetemes zenekultúra értékeit mutatták be. Barabás Kásler Magda, a vajdahunyadi közönség kedvelt előadóművésze moldvai csángó népdalokat és barokk műveket adott elő, Ruha István hegedűművész fellépése volt a fénypont. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 10-11./

Erdélyben a hetvenes években indult útjára a táncházmozgalom. A diktatúra utolsó éveiben azonban a legtöbb településen ideiglenesen szüneteltették tevékenységüket a táncházak, amelyek aztán a kilencvenes években rendre újjáéledtek. A Krónika összeállításában bemutatta, hogy néhány olyan erdélyi városban, amelyben jelentős magyar közösség él, jelenleg milyen helyzetben vannak a táncházak. Kolozsváron a Tranzit Házban a gyermekek meglepő ügyességgel ropják a táncot. – Nagyon büszkék vagyunk a gyerektáncházunkra – mondja Könczei Csongor, a rendezvényt szervező Zurboló táncegyüttes vezetője –, átlag 50-60 gyerek jár ide. 2002 októberétől együttműködnek Palocsay Katával, ő vezeti a táncház keretében működő játszóházat. A felnőtt-táncházba októbertől decemberig sokan járnak (átlag 80–100 fő), január-március között az egyetemi vizsgaidőszak, a vakáció miatt szinte senki, aztán tavasszal újra megtelik a Tranzit Ház. Újraindul a táncház Kézdivásárhelyen is, ahol tavaly júliusig működött a táncház, de akkor pénzhiány miatt le kellett állniuk. Idén havi két alkalommal lesz táncház, az oktató továbbra is Jánosi Róbert lesz. Csíkszeredán közel tíz év hagyománya van megszűnőben: kimaradtak ugyanis a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes által heti rendszerességgel szervezett táncházak. Azonban havonta egy-két alkalommal felcsendül a muzsika a Városi Művelődési Házban. Marosvásárhelyen főleg az egyetemisták járnak táncházba, illetve a fiatal felnőttek, újságolta Ferencz Zsolt, a Folk Center Alapítvány tagja, a táncházak egyik szervezője. A muzsikát Moldován István és zenekara, illetve az Öves zenekar biztosítja, népdalokra Kásler Magda tanítja a jelentkezőket. Nagyváradon a várad-réti református templom mellett működő Csillagocska óvodában tartanak táncházat heti rendszerességgel. A talpalávalót a Komló zenekar húzza. A felnőttek számára a Partiumi Keresztény Egyetemen szerveznek táncházat. Gyergyószentmiklóson a 70-es évektől van táncház. Jelenleg a Városi Művelődési Központ szervez kéthetente táncházat. Sepsiszentgyörgyön a nyolcvanas években élte fénykorát a táncház, de kilencven után is működött – kisebb-nagyobb szünetekkel, különböző helyszíneken. Legújabb feléledése 2001 őszére datálható, azóta folyamatosan működik táncház a Háromszék Táncegyüttes és a városi művelődési ház közös szervezésében. /Antal Erika, Bartos Lóránt, Botházi Mária, D. Balázs Ildikó, Farkas Réka, Gergely Edit, Pengő Zoltán: Biztosított a hazai magyar táncházmozgalom utánpótlása. = Krónika (Kolozsvár), febr. 12./

Egy héten át tartott Jobbágytelkén a Folk Center Alapítvány által szervezett VIII. marosszéki népzene- és néptánctábor. – Amikor az első táborokat szerveztük, akadt a faluban, aki rosszallóan nézte az ide csődülő városiakat, de ma már megszokottá vált, s még a határon túlról is idejönnek vendégek, hogy egy egy kis időre jobbágytelkiek legyenek – mondta Ferenc Zsolt és Puskás Attila, a Folk Center Alapítvány két elnöke, akik a főszervezők. Minden évben közel 200-an látogatják meg Jobbágytelkét. A talpalávalót a péterlaki prímások, a sepsiszentgyörgyi Háromszék együttes, az Öves és a Cinige együttes tagjai szolgáltatják. Sikó András népzenét is oktat, mások Kásler Magda énekóráit látogatják. A gyűjtőutakon rögzített videofelvételeket is megmutatták a táborlakóknak. Néprajzi előadások is elhangzottak: Szabó Éva a nyárádmenti népviseletről, Balázs Lajos a globalizáció és a népi kultúra hatásáról, Balássy Enikő a hiedelmekről értekezett. /Vajda György: Sebes, forgatós, csűrdöngölő. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 14./

A Bolyai Tudományegyetem aulájában ötven évvel ezelőtt, 1958. január 14-én megrendezett fiatal szerzők estjére emlékeznek január 31-én a Kolozsvár Társaság székhelyén (Főtér 22.). A Forrás forrásánál címmel László Ferenc zenetörténész tart előadást, bevezetőt mond Kántor Lajos. Az egykori ifjú szerzők közül Jancsik Pál és Lászlóffy Csaba olvas fel verseiből, a zenészeket, előadóművészeket Barabás Kásler Magda és Barabás Béla képviseli. Az est második részében a mai huszonéves pályakezdőket, László Szabolcsot, Papp-Zakor Ilkát, Váradi Nagy Pált és Visky Zsoltot mutatja be Balázs Imre József. /Fiatal szerzők estje 1958–2008. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 31./

Szászrégenben a népszínházi rangot szerzett műkedvelő magyar színjátszó társaság most próbálja Rejtő Jenő Szabad a vásár című jelenetét és felújították a Mohácsi vész című, ugyancsak Rejtő-jelenetet. Nehezen megy a munka, műkedvelő társulatról van szó, az emberek elfoglaltak, nem könnyű összehozni a próbákat. Május-június körül várható a bemutató, a Szászrégeni Művelődési Napokon. A Csim-Bumm bábcsoport kis műsort állított össze. Május végén szervezik meg negyedik bábfesztiváljukat, a Vitéz László Maros menti Műkedvelő Bábos Találkozót. Meghívtak több hasonló bábcsoportot is Marosvásárhelyről, Segesvárról, Székelyudvarhelyről. Mindig nagyon jó a fesztiválhangulat. Mindemellett másodszor szervezik meg a Hagyományőrző rügyecskék címet viselő népdalvetélkedőt, a harmadik-negyedik osztályosok részvételével. Kásler Magda, a Maros Művészegyüttes művésznője vállalta el a zsűrielnök szerepét. Tánccsoportjuknak a szentiványi táncrendet Nagy Levente Lehel koreografálta, ő is tanította be a táncosokat. A farsangi bálon már ezekkel a táncokkal vettek részt. Terveznek egy közös előadást a színjátszó csoporttal. /Nagy Botond: Színjátszás Szászrégenben. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 13./

Megmutatják, hogy vannak: magyar napok Hunyad megyében
„Ideje már emelt fővel, magunkat kihúzva előállnunk és megmutatnunk: vagyunk” – jelentette ki a Krónika kérdésére Winkler Gyula európai parlamenti képviselő az I. Hunyad Megyei Magyar Napok egyhetes rendezvénysorozatának nyitónapján. Mint mondta, húsz évvel a rendszerváltás után és három évvel azt követően, hogy Románia csatlakozott az Európai Unióhoz, ideje, hogy az erdélyi magyarság, és különösképp a szórványban élők megmutassák a többségi román nemzetnek: igenis léteznek, kulturális értékeik, hagyományaik vannak, amelyeket illik ismerni és tiszteletben tartani.
Kiderült, lényegében ez az elv vezérelte a Hunyad megyei magyarság alig néhány ezres csoportját, hogy összefogva, egymást támogatva első ízben megszervezzék a magyar napokat.
Többéves közösségi igény
Hunyad megyében mindössze öt településen élnek magyarok több mint ezres lélekszámban, ezek közül Lupényban, Petrozsényben és Vulkánon számottevő a magyarság részaránya, illetve jelentős számú magyar él még Vajdahunyadon és Déván is. Mint Kocsis Attila, a dévai Téglás Gábor Iskolaközpont igazgatója elmondta, a városhoz tartozó Csernakeresztúr a megye „legmagyarabb” települése, ahol a bukovinai székelyek leszármazottai élnek. A legutóbbi népszámlálás adatai szerint Hunyad megyében a magyarság a lakosság mindössze öt százalékát teszi ki.
A magyar napok ötlete lényegében Winkler Gyula EP-képviselőnek és Takács Csabának, az RMDSZ megbízott ügyvezető elnökének a fejéből pattant ki, de alulról jövő igény is megfogalmazódott rá. „Eddig is voltak szép magyar bálok különféle ünnepek alkalmával, ahol összegyűltünk akár háromszázan is, de nagyon vágytunk valami másra, olyan rendezvényekre, amilyeneket a székelyek szerveznek Hargita és Kovászna megyében” – magyarázták lapunknak a dévai Téglás Gábor Iskolaközpont dolgozói, akik nagyon örülnek, hogy sikerült megszervezni a rendezvényt. Mint mondták, szabadidejük függvényében igyekeznek családostól minél több eseményen jelen lenni.
Varga Károly, a dévai Corvin Kiadó vezetője arról is beszámolt, hogy a Téglás Gábor Iskolaközpont felépítése is az összefogás, a közös munka eredménye, amelyből a parlamenti képviselőtől az iskolaépítésben érdekelt szülőkig mindenki derekasan kivette a részét. „Ez az iskola a Hunyad megyei magyarság és a magyar kultúra fellegvára is szeretne lenni” – szögezte le Kocsis Attila, a tanintézet igazgatója. Mint hangsúlyozta, a szórványban egy magyar iskolának a feladatköre nem csupán a magyar nyelvű oktatásban merül ki, olyan kulturális központnak kell lennie, ahol a megye legeldugottabb településéről érkező magyar gyerek is otthonra talál, jól érzi magát.
Lenyűgözték a románokat
„Meg kell mutatni önmagunkat, meg kell mutatni értékeinket. – szögezte le beszédében Winkler Gyula EP-képviselő. – Meg kell mutatnunk, hogy egy viszonylag kisszámú közösségnek is vannak értékes pedagógusai, tudós emberei, egyetemi tanárai, olyanok, akik lehet, hogy nincsenek már Hunyad megyében, de lélekben ide tartoznak.” Ezt erősítette meg Kabáné Sebestyén Mária festőművész is, aki a Magyar Házban szervezett kiállításmegnyitóján elmondta, nem telik el nap úgy, hogy ne gondolna Dévára. De Barabás Kásler Magda népdalénekes is felhívta a figyelmet a Csernakeresztúron tanult népdalok egyedi voltára.
A nyitónap fénypontja kétségkívül a dévai Drăgan Muntean Művelődési Ház előtt szervezett Megyei Gulyásfőző Verseny volt, amelyen a házigazda dévaiak mellett vajdahunyadi főzőcskézők is versenybe szálltak. A dévai Corvin Kiadó munkatársai alkotta csapatba a Corvin gondozásában megjelenő Erdélyi Konyha gyergyószentmiklósi és csíkszeredai szerkesztői is beálltak. Őket erősítette a gyergyóalfalvi Domokos Pál Péter Hagyományőrző Egyesület citerazenekara és táncosai, illetve a gyergyószárhegyi faluturisztikai szövetség képviselője. A „citerás pityókás tokányuk” nem véletlenül nyerte el az első díjat, ezt igazolta a standjuk előtt hosszasan kígyózó sor is.
„Volt már ezen a téren bocskoros felvonulás és sütöttek itt miccstől kezdve flekkenig mindenféle finomságot, de igazi magyar gulyást most kóstolhattam először” – jelentette ki a Krónika kérdésére Dumitru Câmpeanu olténiai származású dévai lakos. Elmondta, nagyon hálás „magyar testvéreinek”, hogy megszervezték az eseményt, amelyen a gulyás mellett megkóstolhatta a „pityókás házikenyeret” és az oroszhegyi szilvapálinkát is.
Mindenhol történik valami
A magyar napok keretében a héten minden olyan Hunyad megyei településen, ahol számottevő a magyarság részaránya, lesz rendezvény. Déván ma este látják vendégül a Háromszék Táncegyüttest, Vajdahunyadon játszóház és kézműves foglalkozások lesznek a sepsiszentgyörgyi Guzsalyas Alapítvány és a helyi Kun Humanitárius Társaság jóvoltából; Lupényban népviselet-bemutatót tartanak. Holnap a vajdahunyadi csángótelepen kopjafát avatnak a bukovinai székelyek száz éve történt letelepedésének emlékére. Csütörtökön ingyenesen, idegenvezető kíséretében lehet meglátogatni a vajdahunyadi kastélyt, de lesz reneszánsz est és történelmi filmvetítés is.
Pénteken Szászvárosban tartanak városismertető sétát, míg Sztrigyszentgyörgyön szentmise keretében ünneplik a százéves templomot. Az egyhetes rendezvénysorozat fénypontjának a szombati, Déván és Vajdahunyadon egyaránt megrendezendő Vagyunk! felvonulás ígérkezik, ez alkalomból a két település főterén népviseletben vonul fel a Bukovinai Székely Találkozó 300 részvevője, illetve a magyar lakosok. Jánossy Alíz
Krónika (Kolozsvár)

12. jobbágytelki tánctábor
Napkeltétől virradatig...
Július 11–18. között a jobbágytelki utcákat újra bejárja a népzene hangja, az iskolából és a kultúrotthonból kiszűrődőtáncritmusok üteme. A marosvásárhelyi Folk Center Alapítvány a tizenkettedik alkalommal szervezte meg itt ahagyományossá vált táborát.
Az idén is több mint 200-an jöttek el a nyárádmenti településre, hogy feltöltődjenek a tiszta forrásból. S hogy milyen érték ma az eredeti erdélyi népi kultúra, tükrözi az is, hogy nemcsak megyénkből, hanem Magyarországról, Ausztriából, de még a távoli Amerikából is jöttek résztvevők. Ez utóbbiak – egy részük neohippikként – a nyelvi nehézségek ellenére nemcsak a ritmusokat próbálgatták, hanem a népdaltanulással is birkóztak.
– Mi a vonzereje ennek a tábornak, amiért nem lehet megunni? – kérdeztem a szervezőktől, akik elmondták: a népzene, a néptánc olyan forrás, ami állandóan megújul és kifogyhatatlan. Azok az adatközlők, akiket elhoznak, még számukra is mutatnak új figurákat, az oktatók pedig ennek a varázsnak a bűvöletében adják át a népi kultúra szeretetét, ismeretét és ez a hozzáállás "ragadóssá" válik. Az idén is immár több alkalommal szórakozva szórakoztat és oktat táncot: László Csaba, László Ildikó, László Zsolt, Kádár Elemér, Molnár Rozália és Csatlós Csaba. Az éneket pedig a csillogó hangú Kásler Magda, Lengyel Ildikó továbbítja felnőtteknek és diákoknak egyaránt.
Örvendetes, hogy az idén az agyagfalvi és a székelyudvarhelyi általános iskolák egy-egy osztályának diákjait hozták el oktatóik, mert itt "rosszat nem lehet tanulni, s jobb, mint a számítógép helyhez kötő kényszere".
A néptánc- és népdaloktatás mellett Barabás László, Vajda András, Balássy Enikő, Balázs Lajos néprajzkutatók, Györfi Zalán történész érdekes, új néprajzi és történelmi előadásokat tartottak. Jelen voltak a Bekecs, a Maros és a nyárádselyei néptánccsoportok, a Finger Pickers koncertezett. Volt kézműves-foglalkozás, s nem maradhatott ki a labdarúgó-világbajnokság döntőjének a megtekintése sem.
Az idei tábor különálló programja a Kocsis Hobo László-emlékkirándulás volt, amelyet annak a tavaly fiatalon elhunyt természetjáró, nép- rajz- népzene-, és néptánckedvelőnek a tiszteletére szerveztek, aki meghatározó, sajátos, emblematikus figurája volt a tánctáboroknak, s aki örömmel vállalta minden évben, hogy furulyahang kíséretében a környéken végigvezesse a táborlakókat. Az idéntől – a tábor hagyományos rendezvénye – az ő nevéhez, emlékéhez fűződik majd.
A táborlakók az idén egy olyan völgybe kirándultak, ahonnan a Kelemen-havasok bércei is látszottak. A polgármesteri hivatal alkalmazottai által rakott tábortűz lángja magasra csapott. Körülötte a muzsikaszóra többen is táncra perdültek, s míg a hamu el nem szunnyadt, addig mulattak a lányok és a legények… kifulladásig, kivilágos kivirradtig. Mert erről szól a marosszéki tánctábor, s ezért érdemes ide eljönni minden évben.
Vajda György. Népújság (Marosvásárhely)

A tánc ünnepe Sepsiszentgyörgyön
2010. szeptember 21–23. között ünnepelték Sepsiszentgyörgyön a Háromszék Táncegyüttes megalakulásának huszadik évfordulóját. Az alkalomra az együttes meghívta mindazokat, akik rövidebb vagy hosszabb ideig tagjai voltak annak a nagy családnak, amely a térség legizgalmasabb néptánc- és táncszínházi előadásaival elmaradhatatlan színfoltja lett Sepsiszentgyörgynek, Kovászna megyének és az erdélyi magyarságnak. Volt plakát- és fotókiállítás, film- és könyvbemutató, koncert, táncház, folkkocsma, valamint gálaműsor a 20 éves Háromszék Táncegyüttes és az 5 éves M Stúdió közreműködésével, a volt és a jelenlegi együttestagok részvételével. Az ünneplés folytatásaként tartották meg az Erdélyi Magyar Hivatásos Táncegyüttesek VII. Találkozóját szeptember 24–26. között. Résztvevői: a Nagyvárad Táncegyüttes, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, a Maros Művészegyüttes, az Udvarhely Néptáncműhely és a házigazda Háromszék Táncegyüttes. A rendezvény zsűrijének – elnöke Stoller Antal koreográfus, táncfolklorista, tagjai: dr. Kovács Levente, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem konzulens professzora, rendező, Sztanó Hédi filmrendező, néprajzkutató, Mihályi Gábor koreográfus, a Magyar Állami Népi Együttes vezetője, Juhász Zsolt koreográfus, a Duna Művészegyüttes művészeti vezetője, Könczei Árpád zeneszerző, koreográfus, a Duna TV szerkesztője – díjait a következők vehették át: Jánó Tibor énekes teljesítményéért; Kásler Magda énekes teljesítményéért; Katona Gábor a Szőrös pisztráng című előadás képi megfogalmazásának költőiségéért; Füzesi Albert együttesvezetői és táncos teljesítményéért; a Nagyvárad Táncegyüttes a további fejlődésért; az Udvarhely Táncműhely a töretlen fejlődésért; a Háromszék Táncegyüttes a Böjttől böjtig című előadás zenei összeállításáért; a Maros Művészegyüttes a Szem látta, szív szerette című táncjáték színpadi tolmácsolásáért és a hagyományos tánckultúra őrzéséért; a Háromszék Táncegyüttes a Böjttől böjtig című táncjáték lírai előadásáért. Az alkalomra jelent meg Fekete Réka Táncbeszéd című beszélgetőkönyve, amelyben közel negyvenen vallanak az együttes húsz esztendejéről. Jövőre saját székházat kap a jubiláló Háromszék Táncegyüttes – jelentette be Tamás Sándor megyei tanácselnök.
B. D. Népújság (Marosvásárhely)

Húsz éve ragyog a Gyöngykoszorú
Nyárádmenti táncmaraton
Harminchárom együttes és néptánccsoport jelentkezett a hétvégi maratoni Gyöngykoszorú- találkozóra. A Maros és a Nyárádmente, a Kis-Küküllő, a székely Mezőség településeiről érkeztek a dalosok és táncosok a Nyárádszeredában megtartott jubileumi seregszemlére. Szervezői: a Bekecs táncegyüttes, a nyárádszeredai önkormányzat, az EMKE Maros megyei szervezete, valamint a Bocskai István Közművelődési Egyesület, támogatója a Művelődési Minisztérium. A rendezvény megnyitóján beszédet mondott Kelemen Hunor művelődési miniszter, az RMDSZ országos elnöke.
Három adat: 1991. április 29.: A marosvásárhelyi Szabó György Pál és felesége, Éva, a tánc világnapján, Erdőcsinádon az első Gyöngykoszorú-találkozóval útjára indította a magyar népi táncok hagyományőrző mozgalmát. 2001. december 9.: Marosvásárhelyen ünnepi Gyöngykoszorú- találkozón búcsúztatták a mozgalom nyugalomba vonuló éltetőit: Szabó György Pált és feleségét, Évát. 2011. október 8–9.: Nyárádszeredában indult két évtizede, itt ünnepeltek hát a Maros megyei néptánccsoportok.
Az ünnepet zavarta az eső, így a szabadtéri népviseleti parádé, a szokásos felvonulás elmaradt. A színpadi műsort a Ferencz Csaba zenetanár vezényelte Bocskai női dalkar nyitotta, majd Tóth Sándor, Nyárádszereda alpolgármestere üdvözölte a résztvevőket. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Kelemen Hunor művelődési miniszter, az RMDSZ országos elnöke, aki köszöntőjében ezt mondotta: "Nemzeti identitásunk egyik alapeleme az a népdal, az a néptánc, amely az elmúlt húsz esztendőben is úgy került előtérbe, hogy a legnemesebb értékeinket próbálta megőrizni, próbálta megerősíteni, és ezeken az értékeken keresztül próbáltuk alakítani az életünket. Amikor nemzeti identitásról beszélünk, amikor a magyar embereknek, a nyárádmenti embereknek, a székely embereknek, az erdélyi magyar embereknek az identitásáról beszélünk, akkor a nyelv mellett, a különböző kulturális értékek mellett kiemelkedő szerepet kap a néptánc, a néphagyomány, a népdal, a népmese, mindaz, amit örökségül kaptunk. Ezek nélkül nem is lehet elképzelni nemzeti identitást. Húsz esztendővel ezelőtt, amikor az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület és néhány lelkes ember ezt a mozgalmat elindította, bizakodtak abban, hogy ismét föl lehet éleszteni a Nyárádmentén, Maros megyének ebben a szegeletében újjá lehet éleszteni, meg lehet erősíteni azt, amit évtizedeken keresztül megpróbáltak elnyomni, kiirtani, megszüntetni: a néphagyományt. Ezt a föltámasztó munkát sikerrel végezték. Köszönetet kell mondani mindazoknak, akik húsz éven keresztül kitartással, makacssággal, sokszor sok lemondással ezt a munkát végzik, és biztatni kell őket, biztatni kell minden egyes olyan embert, aki ebben a munkában szerepet vállal, hogy ne hagyják abba. Ne hagyjuk abba, mert enélkül a XXI. században, a globalizálódó világban sok minden újdonságot, érdekességet kaphatunk, de a néphagymány nélkül, a néptánc, a népdal nélkül, magyar nyelv, magyar kultúra nélkül sokkal szegényebbek leszünk. Akkor leszünk igazából erősek a XXI. század változó világában, ebben a globális versenyben akkor tudjuk állni a versenyt, hogyha jelenünket, jövőnket a múltra építjük. Az a jelen, az a jövő, amely hagyományos, szolíd értékekre épül, az biztos, hogy sikeres lesz. És nekünk itt, Erdélyben sikeresnek kell lennünk. És ahhoz, hogy sikeresek legyünk, kétszer annyit kell dolgoznunk, mint román honfitársainknak, kétszer annyit kell dolgoznunk, mint másoknak. Kétszer annyit kell bizonyítanunk. Erre képesek vagyunk. Képesek voltak az elődeink is, képeseknek kell lennünk nekünk is erre. A huszadik évfordulón, amikor már felnőttkorba érkezett a Gyöngykoszorú, engedjék meg, hogy ezért a tárca nevében – és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség nevében is – köszönetet mondjak mindazoknak, akik ezt a munkát húsz éve végzik, sok sikert kívánjak, és még egyszer örömömet fejezzem ki, hogy a huszadik évfordulón a kulturális minisztérium a fő támogatója lehet, itt lehet önökkel; önökkel együtt szervezheti meg ezt a fontos rendezvényt, hiszen ez a húsz esztendő azt bizonyította, hogy igenis értékmentés, értékőrzés, értékteremtés történik.
Maros megye tanácsának alelnöke, Szabó Árpád méltatásában elmondotta, hogy a beérkező kulturális pályázatoknak több mint felét a magyar csoportok, formációk küldik be. A tanács évente körülbelül 200 ezer lejes támogatással segíti a műkedvelő néptáncmozgalmat. – A Gyöngykoszorú már nem is seregszemle, hiszen mozgalommá nőtte ki magát. Olyan mozgalom, amely elengedhetetlen megmaradásunkhoz; mi itt, Erdélyben ezzel is bizonyítjuk, hogy itt nekünk történelmünk van és jövőnk is van.
A Romániai Magyar Táncszövetség részéről Incze Tünde alelnök kívánt sikert a néptáncmozgalomhoz. Dr. Ábrám Zoltán, az EMKE megyei elnöke szerint nem véletlen az, hogy 1991. április 28-án első alkalommal éppen Nyárádszereda adott otthont a néptánc, népdal, népviselet és népzene találkozójának – ennek a térségnek a népe, az emberei mindig is dolgos, munka- és kultúraszerető, kultúrateremtő emberek voltak; és azok ma is.
– Húsz esztendő alatt mozgalommá fejlődött a Gyöngykoszorú. Több mint száz rendezvényre került sor Maros megyében, évente öt olyanra, amely Gyöngykoszorú néven zajlik, emellett számos hasonló jellegű rendezvény van, amelyeket más névvel szerveznek. Vajon hány ezren, hány tízezren vettek/vesznek részt ezeken a találkozókon? Csak a mai alkalommal mintegy háromtucatnyi csoport lép fel, sok száz, az ezerhez közeledő fellépő, szintén ennyi a szervezők, a nézők száma –, tehát a húsz esztendő alatt tízezrekre tehető azok száma, akik részesei lehettek a mozgalomnak. Számos település, Erdőcsinád, Kibéd, Görgényüvegcsűr, Holtmaros, Marosfelfalu, Marosludas, Szászrégen és környéke, de Mezőpanit, Nyárádszereda is rendez Gyöngykoszorú-találkozókat. Továbbá Marosvásárhelyen is van egy évzáró rendezvény, gyermekek és felnőttek számára is.
A magyar kultúra ápolásáért kifejtett áldozatos munkájáért dr. Ábrám Zoltán EMKE-plakettet nyújtott át Kelemen Hunor miniszternek, az RMDSZ országos elnökének. Köszönetképpen emléklapot kapott Suba Kádár Gyöngyvér, a helyi művelő- dési otthon igazgatója és Nyárádszereda közössége, melynek nevében a lapot Tóth Sándor alpolgármester vette át. A jelenlévők egyperces csenddel adózak azok emlékének, akik, mint a kezdeményező Szabó György Pál (1930. október 18 – 2005. január 9.) már nem lehetnek közöttünk. – Nagy boldogság, amikor az ember olyan feladatot kap, amit örömmel végez – fordult Szabó Évához Suba Gyöngyi. – Kedves Éva néni! Akkor, ‘91-ben Rügyfakasztó Gyöngykoszorú volt. Íme, a termés beérett: ma ugyanitt Szüreti Gyöngykoszorú van. Köszönjük szépen!
Szabó Éva hatalmas taps közepette vette át az oklevelet. Életerejét, munkabírását mi sem bizonyítja jobban, mint az előcsarnok falain látható kiállítás, melyet gyöngyörű varrottasaiból állított össze.
Az EMKE megyei elnökeként Szabó György Pál és munkatársai fáradtságot nem ismerve járták a vidéket, arra buzdítva a táncot éltető falvakat, hogy a világért abba ne hagyják! Folytassák a hagyományt. Ahol pedig halódott, biztatták, kérték, csodálatra méltó pedagógiai érzékkel meggyőzték a falut, a néptánccsoport megalakítására, a néptánc újratanulására. Gyuri bácsi már valahonnan fentről figyelheti, milyen terebélyes, mennyi falut felölelővé bokrosodott a mozgalom – idézte a Tanár úr emlékét a műsorvezető Tollas Gábor színművész. – Reményeink szerint örül és biztat is. A folytatásra biztat. "Az anyanyelv több, mint annak írott és beszélt formája – mondotta Szabó György Pál 1997-ben, a marosvásárhelyi Kultúrpalotában megtartott Gyöngykoszorú-találkozón. – Az anyanyelvet hordozza elválaszthatatlanul a néptánc, a népdal, a népzene, hiszen ezek mind-mind emberi lélek, érzés- és formavilág kifejezésmódjai és eszközei. Ki ezeket nem ismeri és nem gyakorolja, egyre hézagosabb és szegényebb lesz az anyanyelve. (…) Nemzeti értékeink egyik legnemesebb kincse a magyar tánc, amely tartásával, formáival, különös lelkületével kimagaslik más nemzetek táncai közül. Örömmel és szívesen táncoljuk táncainkat, megtanuljuk más nemzetek táncait is. Cserébe elvárnánk, hogy mások is ezt tegyék. Népviseletünk, népdal-, népzene- és néptánc-kincsünk a leggazdagabb nemzetek közé sorol minket, magyarokat. A népi kultúra szempontjából, divatos szóval élve: nagyhatalom vagyunk.
Van okunk örvendezni. Vigadjunk együtt azokkal, akiktől tanultunk, eltanultuk a táncot, és azokkal, akikkel folytatni akarjuk a hagyományt. Egyszóval idős és fiatal, oktató és tanítvány."
Céltudatosan cselekvő nagy csapat sorakozott fel Szabó György Pálék utódai mögé a két évtized folyamán. Intézményesített vagy intézményesülő keretek között oktatók és csoportszervezők, táncosok és dalosok viszik tovább a jó hagyományt. Az erdélyi néptánckultúra megőrzésében, megjelenítésében és magas szakmai színvonalú oktatásában végzett tevékenységéért köszönő oklevelet vehetett át Benő Barna-Zsolt, Duca Szabolcs Attila, Szász Péter, Fazakas János, Kásler Magda, Lengyel Ildikó, Veress Kálmán, Füzesi Albert, Varó Huba, Nagy Levente Lehel, Farkas Sándor-Csaba, Dósa Attila és Törzsök Zsuzsanna. A fiatal oktatók közül Kovács János, Füzesi Tímea-Gizella, Kiss Gellért, Rácz István, Móréh Boglárka, Deák Orsolya, Fazakas Emese, Tőkés Imola és Szabó Albert részesült elismerésben. A hagyományőrző csoportok korábbi és mai vezetői közül Madarasan Judit és Madarasan Dumitru, Mező Palkó István, Barabás Attila-Csaba, Kozma Ferenc, Deák János és Deák Juliánna, Böjthe Judit és Böjthe Zoltán, Barabás Levente és Barabás Gyöngyvér, Pethő Sándor, Kovács Hajnal, Lovász Zsuzsanna és Vásárhelyi Mónika munkáját jutalmazták elismeréssel a kétnapos, maratoni Gyöngykoszorú-találkozón.
Bölöni Domokos
Népújság (Marosvásárhely)

Összerdélyi ünnepség a szórványban
Roppant gazdag és színvonalas ünnepségen vett részt szombat délután a dévai magyarság. A református templomban szervezett gálán a közönség helyi volt, az előadók viszont Erdély különböző tájairól érkeztek, mindenekelőtt Kolozs és Maros megyékből.
Az ünnepség Lovász János lelkipásztor áhítatával kezdődött, majd Jancsó Miklós kolozsvári színész elszavalta a Himnuszt, annak valamennyi versszakát, nemcsak az elénekelni szokott elsőt. Barabás Kásler Magda közkedvelt népdalénekes előadta az Ó Szent István című moldvai csángó népdalt.
Deák Piroska dévai magyartanár a magyar irodalom legnagyobb szókincsű íróját, Arany Jánost mutatta be, pontosabban Arany és szülővárosa, Nagyszalonta életre szóló hosszú és érzelem teli kapcsolatát. Az irodalmi művében kb. 24 000 szót használó Arany János 130 évvel ezelőtt, 1882-ben hunyt el, Deák tanárnő ezért választotta őt a Magyar Kultúra Napja idei megünnepléséhez.
Guttman Mihály kolozsvári tanár viszont az 1882-ben született Kodály Zoltánt, a nagy hazafi zeneszerzőt, a legnagyobb magyar zenepedagógust méltatta. Az idei kultúra-ünnepségét a két kiemelkedő személyiségnek szentelték. Kodály többször járt Erdélyben – népzene-gyűjtő munkásságát még 1910-ben kezdte el Székelyföldön –, utoljára 1944-ben, amikor a kolozsvári magyar egyetem díszdoktorrá avatta.
A színvonalas ünnepség azonban nemcsak a magyar kultúra nagy alkotóira való megemlékezésből állt, hanem élő előadásokból is. A népviseletbe öltözött magyarfenesi (Kolozs megye) vegyes kar magyar zeneszerzők műveit adta elő, majd a kolozsvári magyar pedagógusok vegyes kara Kodály-darabokat énekelt, felemelően szép előadásban. Kodály ünnepségéről lévén szó, Oláh Boglárka és Oláh Mátyás ifjú kolozsvári művészek cselló- és zongoradarabbal örvendeztették meg az egybegyűlteket, majd a marosvásárhelyi Psalmus énekkar kórusa magyar zenei remekművekkel lépett fel. A Romániai Magyar Dalosszövetség és az EMKE által szervezett, közel 3 órás felemelően szép ünnepség Kodály Zoltán Sík Sándor Te Deuma-val végződött, melyet a kolozsvári pedagógusok kórusa és a marosvásárhelyi Psalmus együttesen adott elő.
Történelmi kulturális látogatás Vajdahunyadra
A dévai ünnepség előtt a három kórus százvalahány tagja, valamint Dáné Tibor országos EMKE-elnök a vajdahunyadi kastélyt látogatta meg, ahol a helyi EMKE képviselői voltak az idegenvezetők, a kastély történtét, kultúrtörténeti jelentőségét, restaurálási munkálatokat ismertetve. Meghallgatták Petőfi Vajdahunyadon című versét Kofity Magdolna előadásában, azt a verset, amelyet Bem apóval és kíséretével 1849 április 14-én tett látogatásakor írt. A kolozsvári kórus a jó akusztikájú (bár télen nagyon hideg) Országház termében két dalt énekelt el, a Lovagteremben pedig házigazdák és vendégek közösen énekelték el a Boldog asszony anyánk, égi nagy patrónánk kezdetű, régi magyar himnusznak számító dalt. A termek gótikus monumentalitása feledhetetlen élménnyé varázsolta az imaként felszálló kristálytiszta éneket.
Ezután a Kolozs és Maros megyei vendégek a távolból pillantást vetettek a várra néző, 10 éve felállított Petőfi-szoborra és a műemlék-református templomra is, illetve a vaskohászat még álló, romos emlékeire.
Nyugati Jelen

Tánc(ol) az egész világ!?
Végzett az első koreográfia szakos évfolyam
Több mint négy évvel ezelőtt merült fel a gondolat a Színművészeti (ma Művészeti) Egyetem vezetőségében, hogy a mozgásművészet egyre erősbödő hangsúlyosságának – tehát lényegében a kor parancsának – figyelembevételével a színpadi művészetek oktatásának körében kiépítsen egy újabb szakirányt. Hosszú előkészületek (más egyetemek tanterveinek tanulmányozása, a lehetséges oktatói gárda kialakítása, a tananyag meghatározása, az egyes tantárgyak leírása, a lehetséges felvételizők körének felmérése stb.) után ezelőtt három évvel útjára indult az első évfolyam, s a gyorsan repülő idő máris megszülte elsőként érvényes, a hazai magyar felsőfokú oktatásban licenciátust igazoló diplomákkal a tarsolyukban útnak induló végzősöket.
Nem akármilyen évfolyam volt ez. Túl az úttörés nehézségein illik megvilágítani más, egyébként korántsem mellékes körülményeket. Az intézet vezetősége (akárcsak a közel egy évtizeddel korábban indított bábos képzés esetében) figyelembe vette azt a nem elhanyagolandó tényt, miszerint létezik az országban néhány jelentős táncegyüttes, köztük elsősorban a vásárhelyi Maros Együttes (a Székely Népi Együttes utódja, mely a műfaj történetében a Székely Színház megfelelőjének tekinthető mind a misszióját, mind a színvonalát, mind pedig a művészeinek rangját tekintve, lett légyenek azok táncmesterek, énekes szólisták, zeneszerzők, táncosok). Mivel felsőfokú táncoktatás nem létezett eddig, ezek a művészek évtizedeken át igazolt szakképesítés nélkül, igen alacsony fizetési besorolásban végezték rendkívül nehéz munkájukat, igen nagy területen ápolva és terjesztve a hagyományőrző népzenét, táncot. Az induló szakon lehetőség nyílott a diplomaszerzésre, és azoknak a szakembereknek a felfejlődésére, akikre pedagógusként, oktatóként, koreográfusként építeni lehet a jövőben mind a felsőfokú képzésben és kutatásban, mind a néptáncmozgalom területén.
Néhány elszánt táncos vállalta a kalandot: járni az egyetemre, tanulni, vizsgázni, közben elvégezni az együttesben a kirótt művészi feladatokat, s nem egy esetben a család életvitelében is részt venni. Sok egyeztetési nehézség, fogcsikorgató munkamenet és áttanult éjszaka verejtéke azonban meghozta a gyümölcsét: az évfolyam tagjai becsülettel helytálltak, tejesítették a licencvizsga szigorú követelményeit, melyek között első helyen állt egy saját összeállítású színpadi produkció koreográfiájának megtervezése és színpadra állítása. Ezeket a vizsgaelőadásokat láthattuk az elmúlt hetekben a Maros Művészegyüttes kövesdombi székházában, a Nemzeti Színház és a Stúdió Színház színpadán, illetve egy tanteremben. A végzősök különböző emberanyaggal dolgoztak, jórészt saját maguk menedzselték produkcióikat. Volt, aki hivatásos táncegyüttessel, vagy folyamatosan működő műkedvelő csoporttal vitte színre előadását, mások az általuk irányított iskolai csoportokkal vagy színészosztállyal dolgoztak. Megtapasztalták a színházi munkában elengedhetetlen együttműködések fázisait, segítették munkájukat rendezők, színészek, dramaturgok, zenészek, látványtervezők, alkalmanként irányító szaktanárok is vigyázó szemmel a munkafolyamatokat. Külön elismerés és köszönet illeti az előadásoknak helyet, próbalehetőséget és technikai hátteret biztosító Maros Együttes és a Nemzeti Színház vezetőségének. Nem utolsósorban örömmel és hálával üdvözölendő az előadások nézőterét majd minden alkalommal megtöltő közönség, mely újfent a táncművészet iránti növekvő érdeklődést, a műfaj (s ezen belül – miért ne mondjuk ki – a koreográfia szak) létjogosultságát igazolja.
Röviden, a minőségi sorrend felállításának igénye nélkül idézzük fel az alkotókat, produkcióikat:
Ivácson László a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes művészeti vezetőjeként ült be három éve az "iskolapadba" és a magas szintű profi együttesnek A MaszkUra című, egyébként sorozatban is nagy sikerrel játszott táncszínházi előadásával vizsgázott. Neves munkatársi gárdájában olyan nevek találhatók, mint Orza Calin, Gálber Attila, Bordás Attila, Orbán Ferenc, Furik Rita és mások.
Benő Barna a nyárádszeredai Bekecs együttes vezetőjeként a Török Viola által színre vitt táncszínházi adaptáció, a Nemzeti Színház színpadán varázslatos hangulatban bemutatott Csongor és Tünde koreográfiájával vizsgázott, újfent bizonyítva, hogy az általa irányított együttes erőteljesen kopogtat bebocsátásért a hivatásos néptáncegyüttesek kapuján.
Varó Huba, aki a küküllőmenti néptáncok gyűjtésében is jeleskedik, a dicsőszentmártoni Kökényes együttessel vitte színre a But-Nasul Ilarimos (Halálos szerelem) című táncjátékát (melyben a táncházi indíttatású részletek mellett dramaturgiai egységbe, színpadi helyzetekbe szervezetten cigány táncmotívumok, kontaktelemek és tangóvariáció is szerepelt.
Deák Orsolya a másodéves színészosztály keretében a zenés színészet elnevezésű tantárgyba építve a híres Ettore Scola által rendezett A bál című film alapján készült forgatókönyvet vette alapul, és az elmúlt nyolc évtized elénekelt világslágerei segítségével megidézett divatos táncait színpadon megelevenített élethelyzetekbe sűrítve mutatta be.
Szász Péter a Napsugár néptáncegyüttessel színpadra állított Mese-remix (Seregélytánc) című táncszínházi előadással vizsgázott, mely egy mese világos, tisztán, figyelemre méltó stílusérzékkel és mértéktartással színpadi táncban megfogalmazott atmoszféráját költői érzékkel elevenítette fel. Szerencsés ötlet volt a narrátor (Köllő Nándor színészhallgató) szerepeltetése, melynek révén sajátosan humoros és interaktív elemek színezték az előadást.
Lengyel Ildikó előadásának címe is – Vándorút – jelzi a szándékot: az ősi eredetektől elindulva a kultúra alakulásának hosszú vándorútján különböző hatásokkal találkozunk, más népek táncainak motívumai idéződnek meg, el egészen a keleti mozgáskultúrát idéző divatos taekwondóig, mintegy az interkulturalitás és a hagyományőrzés egyensúlyának megtapasztalásaként. Közreműködött a Napsugár gyermek-néptáncegyüttes és az Xplozív Taekwondo Team olimpiai gyermeksportcsapat.
Érdekes színfolt volt a vizsgaelőadások sorában a Szedem szép virágom című produkció, melyet Kásler Magda állított színpadra a szabédi Fürge lábak elnevezésű tánccsoporttal. A groteszk, humoros elemek, a színpadi maszkok eredeti használata jó stílusérzékkel épült az előadás néptáncelemeibe. A csoport irányításában feltűnően érvényesültek az irányító hallgatónak a gyerekek képességeit kibontó pedagógusi érdemei.
Törzsök (Tóth) Zsuzsánna a segesvári Kikerics néptáncegyüttes tehetséges és bájos zsenge korú táncosaival állította színpadra vizsgaelőadását a kissé bohém hangulatot idéző Szélávi címen. Az együttes produkciója hangulatával, játékosságával kellemes meglepetést szerzett a közönségnek.
Szabó Piroska Világnyelv című vizsgaelőadását iskolás gyerekekből verbuvált csapattal vitte színre. Akárcsak az előbbi esetben, itt is örömmel konstatálható az az elkötelezettség, mellyel a hallgatók igyekszenek egyrészt a hagyományőrzés révén a néptánc "anyanyelvének" elsajátíttatására, másrészt a gyerekszereplők egyéniségéhez szabottan élményszerűvé tenni a játékot. Ennek a missziónak a felvállalása a végzős osztály tagjainak külön érdeme.
Végezetül álljon itt a három éven át szorgoskodó szaktanárok neve: András Lóránt, Luca Kinga, Szőke István, Rokaly Vilmos. Ők és az időnként meghívott vendégtanárok biztosítják a koreográfus-oktatás egyre emelkedő szakmai színvonalát.
Kovács Levente. Népújság (Marosvásárhely)

A Magyar Kultúra Napja Déván
Összerdélyi ünnepség a szórványban
Roppant gazdag és színvonalas ünnepségen vett részt szombat délután a dévai magyarság. A református templomban szervezett gálán a közönség helyi volt, az előadók viszont Erdély különböző tájairól érkeztek, mindenekelőtt Kolozs és Maros megyékből.
Az ünnepség Lovász János lelkipásztor áhítatával kezdődött, majd Jancsó Miklós kolozsvári színész elszavalta a Himnuszt, annak valamennyi versszakát, nemcsak az elénekelni szokott elsőt. Barabás Kásler Magda közkedvelt népdalénekes előadta az Ó Szent István című moldvai csángó népdalt.
Deák Piroska dévai magyartanár a magyar irodalom legnagyobb szókincsű íróját, Arany Jánost mutatta be, pontosabban Arany és szülővárosa, Nagyszalonta életre szóló hosszú és érzelem teli kapcsolatát.
Az irodalmi művében kb. 24 000 szót használó Arany János 130 évvel ezelőtt, 1882-ben hunyt el, Deák tanárnő ezért választotta őt a Magyar Kultúra Napja idei megünnepléséhez.
Guttman Mihály kolozsvári tanár viszont az 1882-ben született Kodály Zoltánt, a nagy hazafi zeneszerzőt, a legnagyobb magyar zenepedagógust méltatta. Az idei kultúra-ünnepségét a két kiemelkedő személyiségnek szentelték. Kodály többször járt Erdélyben – népzene-gyűjtő munkásságát még 1910-ben kezdte el Székelyföldön –, utoljára 1944-ben, amikor a kolozsvári magyar egyetem díszdoktorrá avatta.
A színvonalas ünnepség azonban nemcsak a magyar kultúra nagy alkotóira való megemlékezésből állt, hanem élő előadásokból is. A népviseletbe öltözött magyarfenesi (Kolozs megye) vegyes kar magyar zeneszerzők műveit adta elő, majd a kolozsvári magyar pedagógusok vegyes kara Kodály-darabokat énekelt, felemelően szép előadásban. Kodály ünnepségéről lévén szó, Oláh Boglárka és Oláh Mátyás ifjú kolozsvári művészek cselló- és zongoradarabbal örvendeztették meg az egybegyűlteket, majd a marosvásárhelyi Psalmus énekkar kórusa magyar zenei remekművekkel lépett fel. A Romániai Magyar Dalosszövetség és az EMKE által szervezett, közel 3 órás felemelően szép ünnepség Kodály Zoltán Sík Sándor Te Deuma-val végződött, melyet a kolozsvári pedagógusok kórusa és a marosvásárhelyi Psalmus együttesen adott elő.
Történelmi kulturális látogatás Vajdahunyadra
A dévai ünnepség előtt a három kórus százvalahány tagja, valamint Dáné Tibor országos EMKE-elnök a vajdahunyadi kastélyt látogatta meg, ahol a helyi EMKE képviselői voltak az idegenvezetők, a kastély történtét, kultúrtörténeti jelentőségét, restaurálási munkálatokat ismertetve. Meghallgatták Petőfi Vajdahunyadon című versét Kofity Magdolna előadásában, azt a verset, amelyet Bem apóval és kíséretével 1849 április 14-én tett látogatásakor írt. A kolozsvári kórus a jó akusztikájú (bár télen nagyon hideg) Országház termében két dalt énekelt el, a Lovagteremben pedig házigazdák és vendégek közösen énekelték el a Boldogasszony anyánk, égi nagy patrónánk kezdetű, régi magyar himnusznak számító dalt. A termek gótikus monumentalitása feledhetetlen élménnyé varázsolta az imaként felszálló kristálytiszta éneket.
Ezután a Kolozs és Maros megyei vendégek a távolból pillantást vetettek a várra néző, 10 éve felállított Petőfi-szoborra és a műemlék-református templomra is, illetve a vaskohászat még álló, romos emlékeire.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)

Rónai István, a versköltő zongoraművész és zenekritikus
Kolozsvári zenészcsalád tagjával, Rónai Antal karmester fiával, Rónai István zongoraművésszel, a kolozsvári Gh. Dima Zeneakadémia nyugalmazott oktatójával beszélgetett a Zeneszó március 20-i rendezvényén Horváth Zoltán zongoratanár, moderátor. A Györkös-emlékházban megtartott rendezvény jó hangulatához nem csak a kellemes emlékek felidézése, hanem a Rónai István által megírt humoros, ötsoros versikék felolvasása is hozzájárult.
Horváth Zoltán először arról kérdezte meghívottját, hogy milyen emlékek fűzik Györkös Mányi Alberthez. Rónai elmondta, hogy Györkössel már középiskolás korában megismerkedett. – Kegyelettel emlékezem Györkös Mányi Albertre, aki osztálytársam, László György klarinéttanára volt. Gyurit többször kísértem zongorán, ezért bemutatott hangszertanárának. Tanárként, művészként és emberként is sokat lehetett tanulni tőle – elevenítette fel emlékeit a zongoraművész. Megtudtuk: zenelíceumi zongoratanárától, Amirás Pálma asszonytól olyan szakmai alapot kapott, amellyel aztán sikeresen felvételizett a kolozsvári zeneakadémiára (az akkori konzervatóriumba), ahol a híres zongoraművész, Halmos György (1915–1985) növendéke lett, akinek szintén sokat köszönhetett.
A beszélgetés során Rónai kitért arra is, hogy az 1960-as évek első felében, már konzervatóriumi hallgatóként is korrepetitor szeretett volna lenni, ezért több évfolyamtársát kísérte különböző országos és nemzetközi versenyen.
– Mivel már diákkoromban megismerkedtem Adorjáni Ilonával, a konzervatórium énektanárával, egyre több énekes kollégát kísértem, úgy, mint Simon Editet, Mátyás Jenőt, Barabás-Kásler Magdát, Molnár Jánost. Ekkor ismerkedtem meg Albert Annamária operaénekessel, a Kolozsvári Magyar Opera szólistájával, akivel közös dalesten léptünk fel – magyarázta Rónai István.
Diákéveivel kapcsolatosan megjegyezte: mivel akkor csak Kolozsváron működött felsőfokú zenei képzés, az erdélyi magyar zenei élet képviselőinek már egyetemi hallgatóként is alkalmuk nyílt egymás jobb megismerésére. Zeneakadémiai tanárai közül még Weiss Ferdinánd (1932–2002) zongoraművészt említette, akire tudása és embersége folytán példaképként tekintett.
Sokak számára titok volt eddig az, amiről Horváth Zoltántól értesültünk: Rónai István gyakran ír ötsoros Limerick-verseket, amelyekben humoros formában elevenít fel zenei eseményeket, szereplőket. Ezekből többet fel is olvastak az est folyamán. Ami pedig az élőzenét illeti, felvételről meghallgathattunk néhány Mahler-dalt a kolozsvári zeneakadémia egykori diákja, az európai hírű bariton, Gheorghe Petean előadásában és Rónai István kíséretében.
Rónai nem csak aktív zenészként írta be nevét az erdélyi (és ezen belül a kolozsvári) komolyzenei életbe, hanem zenekritikusként is: 1968-tól 1984-ig folyamatosan jelentek meg zenekritikái A Hétben, az Utunkban az Igazságban.
– Most úgy vélem: zenekritikusként elég merész voltam. G. B. Shaw, Tóth Aladár zenekritikáit gyakran olvastam. Hogy miért hagytam fel zenekritikusi tevékenységemmel 1984-ben? Az akkori bezártság, a magyarellenes hangulat közepette nem láttam értelmét az írásnak, 1990 után pedig úgy véltem: kiírtam magamat – hangsúlyozta Rónai.
A Kolozsvári Magyar Operával kapcsolatosan megjegyezte: mivel 1988-ban félnormás korrepetitori állást vállalt el az intézményben, ezért sem tartotta etikusnak, hogy az ottani előadásokról írjon. Szívesen emlékezett arra az időszakra is, amikor az opera kamarazenekarának tagjaként több kortárs szerző (Demény Attila, Vidovszky László stb.) operájában közreműködött zongorakísérőként.
Megtudtuk: Mariana Nicolesco világhírű szopránhoz több évtizedes ismeretség fűzi: 1970-ben Rónai kísérte a művésznőt egy meghallgatáson, amelynek eredményeképpen olaszországi ösztöndíjat nyert, ahonnan az operaénekesnő… elfelejtett hazajönni. Rónai elmesélte: Nicolescónak köszönhetően egyszer a Cotroceni-palotába is eljutott. – Jó tíz évvel ezelőtt történt, hogy az akkori olasz államfő Bukarestbe látogatott, és ezzel egy időben Mariana Nicolesco is fellépett. Engem kért meg, hogy kísérjem a koncertjén, így kerültem én életemben először és talán utoljára a Cotroceni-palotába. László Ferenc (1937–2010) muzikológusnak köszönhetően pedig az osztrák nagykövetség bukaresti székhelyére jutottam el. Ott Simona Ivaş és Marius Budoiu magánénekeseket kísértem – jegyezte meg Rónai.
Szóba kerültek még az 1980-as évek első felében megtett székelyföldi koncertkörutak, amelyek során Márkos Albert és ifj. Balogh Ferenc hegedűművészt, Kriza Ágnes, Hercz Péter és Daróczi Tamás magánénekest kísérte. – Az akkori rossz életkörülmények közepette a székelyföldi koncertek pozitívan hatottak lelkivilágunkra. Öcsémmel, Rónai Ádámmal pedig szólistaként is felléptünk – tette hozzá Rónai.
A Brăilán kétévente megrendezendő Hariclea Darclée Nemzetközi Énekversenyen Rónai többször részt vett 1995–2005 között; mesterkurzust is tartott zongorakíséretből, illetve olyan fiatal kolozsvári énekeseket kísért, akik aztán díjjal tértek haza: Ramona Eremia, Gheorghe Petean és Iulia Merca.
Végezetül a meghívott a jelenlévők kérdéseire is válaszolt.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár),

Vásárhelyiek világtalálkozója
"Marosvásárhelynek lelke van"
Leginkább a gálaműsor vonzotta azokat, akik eljöttek a marosvásárhelyiek első világtalálkozójára, amelyet méltó helyen – a Forgatag keretében –, a Kultúrpalotában tartottak meg. A rendezvény 9 órakor kezdődött az ún. élő könyvtárral, ahol – igen találóan – a szervezők a Tükörteremben lehetőséget teremtettek arra, hogy azok, akik távolról jöttek, betekintést nyerjenek a város életébe. Majd következett a gálaműsor és Életutak többszólamúsága cím alatt az elszármazottak beszámoltak arról, hogyan sikerült marosvásárhelyiekként megállniuk a helyüket a nagyvilágban.
Igazán kellemes fogadtatásban volt részük azoknak, akik szombaton délelőtt beléptek a Kultúrpalota előcsarnokába, ahol népviseletbe öltözött fiatalok egy szál szegfűvel fogadták az érkezőt és a regisztrációhoz irányították, ahol a nyilvántartásba vétel után mindenkinek kalligrafikus írással szignált emléklapot adtak. Aki korábban érkezett, azt a Tükörteremben a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete képviseletében több újságíró, televízió- és rádiószerkesztő fogadta. Egy másik asztalnál Dr. Dávid László, a Sapientia EMTE jelenlegi és dr. Hollanda Dénes, a korábbi rektor várta. Sebestyén Spielmann Mihály kis előadást tartott a városról, míg Németh-Jakab Imola és Szabadi Ernő Loránd a fiatalok jelenjéről, jövőjéről provokálta volna beszélgetésre az érdeklődőket, Cseh Gábor pedig a sportélet iránt érdeklődőket fogadta.
Közben egy kis incidens is történt. Míg a szervezők korábban meghívták dr. Csegzi Sándor volt alpolgármestert, hogy az élő könyvtárban a jövőtervezésről beszéljen, a rendezvény előtt két nappal a főszervezők (Soós Zoltán és Portik Vilmos) úgy döntöttek, nem adnak lehetőséget a polgármester tanácsosának az előadása megtartására. Soós Zoltán elmondta, ha a polgármesteri hivatal a rendezvény partnere maradt volna, nem lett volna ellenvetésük. Mivel azonban a városvezetés ellenrendezvényt szervezett, a hivatal képviselője kompromittálta volna a rendezvényt előadásával. Mi több, Soós Zoltán szerint a konfliktus alatt Csegzi Sándor nem tett semmit azért, hogy a polgármestert jobb belátásra bírja a Forgataggal kapcsolatban. Ugyanakkor nem zárkóztak el attól, hogy Csegzi Sándor "egyszerű" városlakóként jelen legyen a rendezvényen. Csegzi Sándor rögtönzött sajtótájékoztatót hívott össze, ahol többek között elmondta, hogy meglepetésként érte ez a döntés, hiszen a rendezvény szervezésekor mind Soós Zoltán, mind Portik Vilmos jelen volt, akik akkor beleegyeztek abba, hogy megtartsa az előadást, ezért is érte meglepetésszerűen a letiltás. A világtalálkozóra egy bemutató anyagot is előkészített.
A Sebestyén Aba színművész által rendezett gálaműsorra zsúfolásig megtelt a Kultúrpalota nagyterme, és annak ellenére, hogy igen hosszúra sikerült a produkció, a közönség mindvégig kitartott és vastapssal jutalmazta a fellépőket.
Kirsch Attila főszervező az előadást megelőző ünnepi beszédében – amelyet rendhagyó módon jeltolmács is kísért – elmondta, a világtalálkozóval a határokon átívelő nemzettudatot szeretnék erősíteni azokban is, akik itthon maradtak, azokban is, akik elmentek, de lelkükben marosvásárhelyiek maradtak. Kirsch Attila felsorolta mindazt, amire a város büszke lehet: a Teleki Tékára, a Magyar Tudományos Akadémia ősére, a Magyar Nyelvművelők Társaságára, amely szintén e városban jött létre. Megemlítette Bodor Péter székely ezermester, a két Bolyai munkásságát s nem utolsósorban a városépítő dr. Bernády Györgyöt. – A közelmúlt és a jelen alkotói azok, akik ezt a szellemiséget továbbviszik, a város hírnevét öregbítik. A múltra alapozva építjük a jövőt, s ez minket kötelez. Ma is e városban mindennap meg kell küzdenünk magyarságunkért, a megmaradásunkért, ezért szükségünk van arra, hogy erős, egységes nemzet legyünk, s nekünk – a világtalálkozó szervezőinek is – kötelességünk az összetartozást erősíteni, ezért teremtettünk lehetőséget a találkozásra, az egymásra találásra. S ezt kell nekünk évente megismételnünk – mondta többek között Kirsch Attila, majd szép gesztusként egy gyertyát gyújtottak meg a színpadon, és egy perc néma csenddel emlékeztek mindazokra a marosvásárhelyiekre, akik eltávoztak az élők sorából.
A Nagy István színművész által ezúttal is profi módon vezetett műsorban felléptek: Kilyén Ilka lányával, Ritziu Ilka Krisztinával virágénekeket adott elő. Molnár Tünde csodálatosan szólaltatta meg a Kultúrpalota nagytermének orgonáját, Boros Emese, Trózner Kincső, Szabó Levente közismert operettslágereket adott elő Ávéd Éva zongorakíséretében, megzenésített versekkel minikoncertezett a Kővirág együttes, az Öves együttes és Kásler Magda csángó népdalokkal állt a közönség elé, Szabadi Nóra, Ördög Miklós Levente, Sebestyén Aba, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház művészei musicalrészleteket adtak elő, Vizi Imre két nemzetközi sláger mellett az első – az alkalomhoz igazított – magyar nyelvű szerzeményét is előadta.
Közben Kovács Levente – a műsor összeállításánál bábáskodó rendező – rövid előadásában többek között arról beszélt, hogy milyen színházi múltja van Marosvásárhelynek, majd a jelennel kapcsolatosan megjegyezte: jelenleg öt színházi helyszín is van, és örvendetes, hogy a hivatásos társulatok mellett (ide értve a Maros Művészegyüttest, a Művészeti Egyetemet is) számos színjátszó csoport, civil szervezet is létezik, amelyek színvonalas produkciókat mutatnak be. S példaként említette a Művészkuckó legutóbbi előadásában a Valahol Európában musicalben igen nagy sikerrel szereplő párost is, Nemes Tibort és Vajda Borókát, akik – amint Kovács Levente mondta – a szakmában a jövő letéteményesei lehetnek.
Az előadás díszmeghívottja Keresztes Ildikó volt, aki, bár közel 30 éve nem él Marosvásárhelyen, innen indult el életpályáján és mindig is marosvásárhelyi maradt. A közismert előadóművész hangulatos koncertje zárta a több mint háromórás műsort, amelynek végén a Himnusz is elhangzott.
Ezt követően az Életutak többszólamúsága címen korábban meghirdetett élménybeszámolók következtek. A szervezők lehetőséget adtak bárkinek arra, hogy előzetes bejelentkezés után 3 – 5 perc alatt mondja el a városhoz fűződő élményeit. Öten iratkoztak fel, akikkel a színpadon Sebestyén Mihály és Kirsch Attila beszélgetett. A hosszúra sikeredett gálaműsor miatt alig 50-en voltak kíváncsiak az életutakra.
A marosvásárhelyiek első világtalálkozója programjának részeként délután a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Underground termében Sebestyén Aba színművész előadta Kocsis István A tér című monodrámáját.
Vasárnap délelőtt a főtéri Keresztelő Szent János-plébániatemplomban ökumenikus imát tartottak Marosvásárhelyért, amelyen részt vett dr. Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul is, és a találkozó szellemiségében az összetartás gondolatát foglalták bele a hálaadó istentiszteletekbe a Vártemplomban, a Bolyai téri unitárius templomban és a Régi Kórház utcai evangélikus templomban is.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

Táncírók társasága
Véget ért a IX. Erdélyi Magyar Hivatásos Táncegyüttesek Találkozója
Vasárnap este telt házas közönség jelenlétében ért véget a IX. hivatásos magyar táncegyüttesek találkozója. Az idén Marosvásárhelyen, a Maros Művészegyüttes szervezésében sorra került vándortalálkozó igen sikeresnek mondható – szép számú publikum előtt mutatta be táncszínházi előadásait a részt vevő öt hazai hivatásos néptáncegyüttes: az Udvarhely Táncműhely, a Nagyvárad Táncegyüttes, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, a Háromszék Táncegyüttes valamint a szervező Maros Művészegyüttes.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermében, a vasárnap esti gálaműsoron ceremóniamesterként Kilyén Ilka színművésznő üdvözölte a megjelenteket, kezdésképpen pedig elmondta: ma (október 6-án) az aradi tizenhárom vértanúra emlékezünk. – Október a tisztelgés hava: ekkor emlékezünk az aradi vértanúkra, az agyagfalvi gyűlésre, 23-án az '56-os forradalomra. Fáy Ferenc költeményével köszöntöm az október hónapot – mondta Kilyén Ilka, majd a Jeremiás siralmai című verset szavalta el és a színpadra szólította a Maros Művészegyüttes igazgatóját.
– Búcsút mondunk, elköszönünk egymástól mi, táncosok, kollégák – kezdte beszédét Barabási Attila Csaba. – Az első estén azt mondtam, rendezvényünk célja az, hogy találkozó maradjon. A találkozó mindig szép dolgokat jelent. Ezt elértük: találkoztunk, ismerkedtünk, véleményt formáltunk. Ez az a díj, amelynek mindenki nyertese. A lehetőség, hogy az idén itt, jövőre pedig valószínűleg Csíkszeredában találkozzunk. Erre büszkék vagyunk. Mint házigazda, úgy érzem, a kollégák jól érezték magukat. Teljes odaadással próbáltak és a maximumot nyújtották egymásnak és a közönségnek. Köszönöm mindenkinek. Köszönöm a művészegyüttes román tagozatának, hogy mellettünk álltak és köszönöm a zsűri értékelését. Nem volt könnyű dolguk, de becsületes, őszinte munkát végeztek.
Peti András alpolgármester hozzátette: október hatodika szomorú emlék. Ekkor emlékezünk az aradi tizenháromra és Bathyány Lajosra, Magyarország első független miniszterelnökére. És azokra a székely földbirtokosokra is, akik a forradalom bukása után is tovább hittek az eszmében, majd életükkel fizettek érte. Ők hozták a legfőbb áldozatot a magyarságért, a magyar kultúráért. A táncegyüttesek találkozója és a hasonló rendezvények láttán meggyőződésem, hogy Marosvásárhely nemcsak a Székelyföld fővárosa, hanem az Európa kulturális fővárosa címre is méltó.
A Háromszék Táncegyüttes rövid, gyimesi és moldvai táncokból álló műsorát követően Novák Ferenc, a mindenki által csak Tataként ismert Kossuth-díjas rendező- koreográfus lépett a színpadra és adta át a zsűri nevében a találkozó díjait.
– Ez a kilencedik erdélyi találkozó. Néhányan részt vettem már, hol egyszerű nézőként, hol szakértőként, hol zsűritagként. Az eltelt évek alatt nagyon nagy előrelépés tapasztalható az előadások, táncegyüttesek esetében. Az idei rendezvény hallatlanul izgalmas volt. Magyarországon régebben zajlik, Erdélyben frissebb a vita arról, hogy tiszta forrás, avagy tiszta forrásból? Mindkettő nagyon fontos! Óriási szellemi vagyonnal rendelkezünk, és ez a tánc. Nagyon fontos megőrizni és bemutatni. Ugyanakkor a táncszínház is kiemelkedő jelentőséggel bír. Mi, rendező-koreográfusok, avagy táncírók nem maradhatunk ki abból a folyamatból, amit az írók, avagy a filmszakma képvisel – nekünk is el kell mondanunk a véleményünket a világról. De táncszínházat tiszta forrásból kell csinálni. És amikor a táncszínházi előadások mellett bemutatjuk a tiszta forrást, az érintetlen néptáncot, akkor az robbanásszerűen fog előtörni. Az idei találkozó előadásai között színvonalbeli szempontból nincs különbség. Ezeket bármelyik nemzetközi befogadó színház meghívhatja és büszkék lehetnek rá – mondta Novák Ferenc Tata, majd a díjátadó ceremónia következett.
A zsűri az Udvarhely Táncműhelyt a kreatív szcenikai megoldásokért, a Hargita népi együttest a vásári komédia táncszínházi megjelenítéséért, a Maros Művészegyüttest Kányádi Sándor versének egyedi, táncos megjelenítéséért, a Nagyvárad Táncegyüttest a városi életérzések kortárs megjelenítéséért, a Háromszék Táncegyüttest az erdélyi sorskérdések művészi megfogalmazásáért díjazta. Énekesi különdíjat kapott Kásler Magda és Erőss Judit, Brugós Sándort és Kerekes Dalmát a Nagyvárad Táncegyüttes produkciójában nyújtott táncukért díjazták és különdíjjal térhetett haza a Heveder együttes, a Háromszék produkcióját kísérő formáció is. A legjobb férfitáncos díjat ezúttal Tőkés Csaba Zsoltnak, a Háromszék táncosának ítélte a grémium A tékozló fiú című előadásban nyújtott kiemelkedő alakításáért.
A díjátadót követően a Nagyvárad Táncegyüttes, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, majd a Maros Művészegyüttes rövid műsorai zárták a gálaestet és a 2006 óta először ismét Marosvásárhelyen szervezett, négynapos, nagyszerű előadásokban gazdag találkozót.
Kaáli Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)

14 éves a Hajdina
Marosludas
Személyazonossági címmel szervezett ünnepi előadást szombaton a Hajdina Kulturális Egyesület, melyen a helybeli néptáncegyüttes megalakulásának 14. évfordulóját ünnepelték. Az együttest Tóth Sándor hitoktató a helyi művelődési élet felpezsdítéséért, zenei anyanyelvünk és tánckultúránk elsajátíttatásáért hozta létre.
Jelenleg ötvenen táncolnak a Hajdina, a Pohánka és a Tatárka együttesekben. Előbbiben 28-an, a középcsoportban 16-an, míg a Tatárkában hatan. Az együttes első táncoktatója Iszlai Camill Zsolt volt, akit meghívtak az ünnepi alkalomra. Jelenleg Kásler Magdi és Farkas Sándor Csaba oktatja a csoportokat. A zenészek, a Halicska együttes Sinkó András tanítványai, ők húzzák a talpalávalót. Lapunk hasábjain nagyon sokszor jelent már meg elismerés a Hajdina néptánc-együttesről, Tóth Sándort arról kérdeztük, hogy az együttes életéből milyen kiemelkedő eseményt említene. – 2010-ben 41 fellépésünk volt, több mint 5000 kilométert tettünk meg, ez rekordszámba megy. Idén a Vajdaságban, Korfu szigetén, Kárpátalján Tégláson léptünk fel. Mindenütt sikerünk volt. A gyerekek, fiatalok többnyire ludasiak, de vannak a környező falvakból is. Heti egy alkalommal tartunk próbát, fellépések előtt többször is találkozunk. Szombat este mezőségi, felcsíki, vajda-szentiványi és kalotaszegi táncot mutattunk be. A Tatárka a szürettel kapcsolatos összeállítással jelentkezett. Ez ünnepi alkalommal nem hagyhattuk ki A bor dicséretét sem, amelynek olyan nagy sikere volt az évek során – mondta az együttes szellemi atyja.
Amíg folyt az előadás, a gulyás is főtt, amit műsor után szolgáltak fel. Ez is jó alkalom volt a közösségépítésre, szórakozásra és az együvé tartozás megélésének örömére.
Népújság (Marosvásárhely)

Széllyes Sándorra emlékeztek Mikházán
A Csűrszínházi Napok záróakkordjaként a népdal csendült fel Mikházán: kilenc mikrotérség énekesei hozták el kincseiket a második alkalommal megrendezett Széllyes Sándor népdalvetélkedőre.
A sokak által ismert Széllyes Sándor egykori mókamesterre, népdalénekesre emlékezve Mikházára sereglettek az énekesek, hisz az emlékezést nem is tudják másutt elképzelni, mint ahonnan Sándor bácsi elindult meghódítani a világot: Kínától Kanadáig is eljutott és székely kultúránk igazi nagykövete volt. Emlékére immár második alkalommal szervezett népdalvetélkedő megnyitóján Barabási Attila, a szervező Maros Művészegyüttes igazgatója elmondta: fontos, hogy a néptánc, népzene, népdal része legyen az életünknek, megerősítse nemzeti létünket, továbbá alkalmat kell teremteni az éneklésre. Csíky Csaba, a hétvégi verseny zsűrijének elnöke kifejtette: a tavalyi megmérettetés folytatásaként egyfajta anyanyelvi vetélkedő ez, és akkor, amikor egyes népek népdalaikat keresik, nekünk csak éltetni kell a mieinket.
Megnyíltak a kincsesbányák
A vetélkedőre a Kis- és Nagy Küküllő, a Nyárád, a Maros alsó és felső folyásától és a Székely-Mezőségről egyaránt érkeztek a népdalénekesek, és már az első dal Kodály nyárádmenti gyűjtéséből csendült fel. Ezután tizennyolcan adtak munkát a Csíky Csaba, Kásler Magda, Kacsó Ildikó, Török Viola, Kilyén Ilka alkotta zsűrinek, a közel három órás műsort pedig a marosvásárhelyi Napsugár néptáncegyüttes fellépései gazdagították. A gyerekek korcsoportjában Aszalos Hilda és Veress Kincső dicséretben részesült, a legjobbaknak pedig Gálfalvi Evelin, Berekméri Réka és Lénárt Imelda bizonyult. A felnőttek között Aszalos Erika, Pál Imola és Baróti Debora nyerte el leginkább a pontozók tetszését, Veress Orsolya dicséretet érdemelt. A többi énekes a szép helyezésért kapott oklevelet.
A második osztályos csittszentiványi Gálfalvi Evelin számára jó érzés volt a legjobbak között lenni, és nem is kellett sokat készülnie, hiszen sok népdalt ismer, amelyeket Bartha Ilona tanítónővel közösen tanulnak, énekelnek. A nyárádszeredai Aszalos Erika első alkalommal jelentkezett be a vetélkedőre ismerősei biztatására, mivel nagyon szeret énekelni. Lánykora óta nem énekelt színpadon, ezért izgult, de egyben jó érzés is volt lányával együtt közönség elé lépni, hiszen együtt készültek, sokat tanultak egymástól – árulta el portálunknak.
Folytatnák és kiterjesztenék
A verseny végén Csíky Csaba kifejtette: a mikházi azoknak a a népdalvetélkedőknek a sorába tartozik, ahol az „aranybányáknak” nyílik lehetőségük továbbadniuk örökölt kincseiket. Jövőre viszont három korcsoportba osztják majd az énekeseket, hogy a gyerekek főleg gyerekdalt énekeljenek, ne pedig felnőtt behatásra olyan népdalokat, amelyek még nem állnak egészen közel hozzájuk. Vajda György kezdetben újságíróként kapcsolódott be a csűrszínházi munkába. Amikor az intézmény felvette Széllyes Sándor nevét, akkor született az ötlet, hogy az épület élővé váljon azáltal, hogy Sándor bácsit „megidézik” itt. Az Artecotur elnöke szerint elérték céljukat, hiszen jónéhány tehetséges fiatal előtt nyílt meg itt a lehetőség. Kásler Magda népdalénekes szerint minden fellépő a maga nemében egyedi, ezért igen nehéz rangsorolni, és éppen ezért a zsűri nem is ezt akarja, hanem jó tanácsokat adni, és van aki a tavalyi énekesek közül meg is fogadta azokat.
A Csűrszínházi Egyesület elnöke, Szélyes Ferenc érdemesnek és szükségesnek tartja a verseny folytatását, elsősorban a gyerekekért, mert ez olyan lehetőség, amely egyeseknek akár a jövőjét is jelentheti: az itt szerzett díj lendületet, kedvet ad nekik, hogy ezt érdemes csinálni. Barabási Attilától megtudtuk: Maros megye jól áll a néptánc tekintetében, de a népdal kissé háttérbe szorult, ezért ilyen alkalmak révén is fel kell zárkóztatni. Bár az idén egyelőre nem sikerült, jövőre a versenyt mindenképp ki szeretnék terjeszteni a Székelyföldre és a szórványra, hiszen Széllyes Sándort egész Erdély ismerte, szerette.
Gligor Róbert László. Székelyhon.ro

Csűrszínházi Napok
Teltházas előadások
Tizenkettedik alkalommal szervezték meg Mikházán a Csűrszínházi Napokat, amely az eddigi legsikeresebbnek számít, ugyanis végig teltházasak voltak az előadások.
Amint korábban sajtótájékoztatón is jelezte Szélyes Ferenc színművész, a Csűrszínházi Egyesület elnöke, az idén is egész idényt betöltő évadot szerveztek, igaz szerényebbet, mint az előző esztendőben, ugyanis az érdeklődésből ítélve úgy tűnt, hogy a programot túlzsúfolták az eseményekkel. Így az idén a hangsúlyt inkább a Csűrszínházi Napokra fektették, ezért is igyekeztek olyan programmal előállni, ami minden korosztálynak és elvárásnak megfelel. Pénteken délután a Csűrszínház udvarán levő iskola nagytermében a Marosvásárhelyi Marx József fotóklub tagjainak (Plájás István, Fülöp Jenő, Both Gyula, Tordai Ede, Bálint Zsigmond, Vajda György, Szegedi Ferenc, Török Gáspár, Kerekes Péter Pál, Kertész Katalin) alkotásaiból nyílt kiállítás.
A tanteremben a 12. Csűrszínházi Napokat Szélyes Ferenc nyitotta meg, aki elmondta, örömmel tapasztalja, hogy vannak visszatérő vendégei a rendezvénynek, ezek egyike a Marosvásárhelyi Marx József fotóklub, de színtársulatok is szívesen jönnek el, és ami a legfontosabb, hogy a nézők és az érdeklődők is megszokták, hogy ebben az időszakban ki kell vonulni Mikházára, mert érdemes.
Vajda György, a társszervező Artecotur Egyesület elnökeként és a fotóklub tagjaként szólalt fel és elmondta, a kiállítás témája Nyárádremete község volt, nem először jöttek ki és készítettek felvételeket a fotóklub tagjai, de a szervezők érdekesnek találták azt is láttatni az érdeklődőkkel, hogy időben milyen változások vannak, milyen értékekre figyelnek és kapják lencsevégre értő szemekkel a fotósok, hiszen a községnek, s ezen belül Mikházának is több olyan látványossága van, amit idegenforgalmi szempontból ki lehetne használni. A Csűrszínház-évadot összeállítók szándéka is az volt, hogy ennek a nyárádmenti településnek híre menjen, és egyre többen felkeressék.
Pénteken két igen érdekes és a környezetbe pompásan illő előadást láthattak az érdeklődők. A művelődési otthonban Sebestyén Aba színművész, a Yorick- stúdió vezetője, a monodráma-sorozat folytatásaként Székely János Dózsa című írásából összeállított egyéni produkcióját mutatta be Török Viola rendezésében. A színpadi mű Dózsa György képzeletbeli vívódása, amely nemcsak a történelmi tényekre reflektál, hanem gyakori áthallással, a mai szemszögből is a hatalom, egyház, kis emberek, tömeg viszonyulását is taglalja. A Csűrszínház színpadán pedig a Marosvásárhelyen bemutatott és többször játszott: Tamási Áron Vitéz lélek című színdarabja volt, amelyet szintén Török Viola rendezett, a tőle már megszokott stílusban, a néptánc, a folklór elemeinek szerves beépítésével a prózai színház eszköztárába. Mind a téma, mind az előadásmód igen jól illett a Csűrszínházhoz, ahol az ilyen jellegű produkciók mindig hálás befogadókra találtak. Az estét a Bekecs néptáncegyüttes által szervezett táncház zárta.
Szombat délben az irodalomé, a könyveké volt az első szó. A Reneszánsz Panzió teraszán könyvbemutató volt. Szucher Ervin, a Junventus kiadó vezetője Székely Szabó Zoltán válogatott írásaiból összeállított Végtelen Farsang című kötetét, illetve a szerzőt mutatta be, aki Csíki Hajnal színművésszel együtt a kötetből olvasott fel. A rövid, humoros, helyenként szarkasztikus írások önéletrajzi epizódok, és híven tükrözik az 1989 előtti, majd a kommunista rendszerváltást követő hangulatot, állapotokat. Káli Király István, a Mentor kiadó vezetője az idén is számtalan jó kötetet hozott el, ezek közül a marosvásárhelyiek által igen jól ismert két szerző legújabb munkáiról beszélt. Először Kincses Elemér Soha és Mindörökké című regényéről beszélgetett a szerzővel, majd Sebestyén Spielmann Mihály Midway szigetek címmel megjelent regényéről, a Történeti tár újabb kötetéről, valamint a történelmi dokumentumregényeiről beszélt az érdeklődőknek, amihez természetesen a szerző is hozzászólt. Lokodi Imre az idén is meghívta Lövétei Lázár Lászlót, a Székelyföld című lap és kiadó szerkesztőjét, aki a kiadvány mellett a régiót érintő művelődési kérdésekre is kitért a beszélgetésben.
Az est első előadása, a szintén visszatérő vendég, a soproni Petőfi Színház színművészei által a művelődési otthonban előadott Katona Imre A zuhanás második pillanata című kortárs színdarabja volt. A szerző saját darabját rendezte. Az előadás az abszurd színház eszközeivel érdekes tükröt állított a mai társadalomnak, amelynek akarva-akaratlanul a nézők is részei. Ide tartozik az is, hogy a Petőfi Színház és a Csűrszínházi Egyesület együttműködési szerződést írt alá, s ezáltal több közös kulturális projektet is valósítanak meg a jövőben. A szerződést Pataki András rendező, színházigazgató, illetve Szélyes Ferenc, az egyesület elnöke látta el kézjegyével.
Ugyancsak Szélyes Ferenc volt az esti előadás egyik főszereplője, barátjával, színésztársával, Fülöp Zoltánnal együtt, akik a Csíki Játékszín által színpadra állított, Neil Simon Napsugár fiúk című előadásban – Kosztándi Zsolt, Szabó Enikő és Kiss Ernő mellett – léptek fel. A Willie Clark és Alfred Lewis alkotta, sok-sok évig híres komikus párost alakító, Szélyes–Fülöp duóra annyian voltak kíváncsiak, hogy még állóhely se maradt a Csűrszínház nézőterén. A vastaps is sokáig tartott a függöny legördülése után.
Az előző években vasárnap kicsiknek szánt előadást tűztek műsorra a szervezők. Ezúttal, ettől egy kicsit eltérően, olyan darab került színre, amely kisebbeknek is szólt, de képletesen üzent a felnőtteknek is. Az Artecotur Egyesület által támogatott Artsy M diákszíntársulat tagjai a nemrég bemutatott Alice Tükörországban című darabjával léptek közönség elé. Lelkesedésük, színészi teljesítményük is vastapsot aratott.
Az idén a Csűrszínházi Napokon szervezték meg a II. Széllyes Sándor népdalvetélkedő döntőjét, amelyet a tavaly ugyancsak a napok szervezői a Maros Művészegyüttessel együtt kezdeményeztek, nemcsak a színház névadója emlékének tiszteletére, hanem azért is, hogy fórumot teremtsenek azoknak a fiataloknak (és nem csak), akik népdalt szeretnek énekelni és talán ezen az életpályán indulnának el. Mint ismeretes, a megye kilenc kistérségéből (a szervezők felosztása szerint), két korcsoportban – 15 év alattiak és felettiek – jelentkezhettek helyi előválogatókra a versenyzők, majd a továbbjutók léptek fel a vasárnap esti döntőn. A tavalyi versenyhez viszonyítva az idén kevesebb nagykorú volt. A zsűribe dr. Csíki Csaba zeneszerző (elnök), Kásler Magda énekes, Kacsó Ildikó rádiószerkesztő, Török Viola muzikológus-rendező, Kilyén Ilka színművész, az EMKE Maros megyei szervezetének elnöke vett részt. A vetélkedő szerintük is elérte célját, hogy olyan tehetségeket fedezzen fel, indítson útra, akik a népi hagyományainkat, zenei örökségünket méltóan ápolják majd mondta többek között Barabás Attila, a Maros Művészegyüttes igazgatója.
A Communitas Alapítvány által támogatott idei versenyre tizenegyen neveztek be az első korcsoportban, míg heten a másodikba. A közel háromórás, izgalmas vetélkedő után a következő rangsor alakult ki: kicsiknél I. Gálfalvi Evelyn Rebeka, II. Berekméri Réka Beáta, III. Lénárd Imelda Laura, a felnőtteknél pedig I. Aszalós Erika, II. Pál Imola Gabriella, III. Baróthy Debórah. A felnőtt kategória nyertese többek között a Danubius Health and Spa Resort cég jóvoltából egy wellness hétvégét tölthet el a szovátai Danubius Szállodában. Az első helyezettek fellépnek a Maros Művészegyüttes népdalműsoraiban és a Marosvásárhelyi Rádióban is készíthetnek felvételt, ezenkívül az Anico Trade, a Siltexim kft., a Mentor kiadó, valamint a Népújság is megajándékozta a nyerteseket.
Az előadásban – a vetélkedő koncepciójának megfelelően – fellépett a Maros Művészegyüttes utánpótláscsapata, a Napsugár együttes, akiket a Maros Művészegyüttes zenekara kísért és a tavalyi felnőtt kategória nyertese is, Samu Etel Imola, aki több, igen szép népdalt énekelt, olyan hangon, amely bizonyította: van és lesz értelme annak, hogy a Széllyes Sándor népdalvetélkedőt továbbra is megszervezzék.
A Csűrszínház nyári programjában szerepel még a Bányavakság, Mikháza vendége lesz egy előadással a szentegyházi Gyermekfilharmónia, augusztusban pedig középkori és római fesztivált is szerveznek, ezekről részletesen tájékoztatnak majd a szervezők.
(erdélyi), Népújság (Marosvásárhely)

Jobbágytelke – ahol táncolni, énekelni jó
Ha nem is minden út, de nagyon sokak útja Jobbágytelkére vezetett ezen a héten, ahol a népi muzsika és néptánc volt az úr. Vannak visszatérő és új táborozók, akik megszállottként, hagyományőrzőként vagy néptánckedvelőként mártóztak meg a Folk Center Alapítvány által szervezett XVI. Marosszéki népzene- és néptánctábor forgatagában. Egy kis hangulatért, csipetnyi ízelítőért minket is Jobbágytelkére csalt a kíváncsiság, hiszen jó együtt lenni azokkal, akik őseink ritmusára, táncrendjére, dallamaira szórakoznak, mulatnak, ropják a táncot.
300 táborozó – kétharmada külföldi
Borongós, esős délután csöppentünk a táborba, a művelődési házban szólt a zene, László Zsolt irányításával éppen nyárádmenti táncokat tanultak, sokan járták, egymást érték a táncospárok, miközben a középen táncoló oktató lábát, mozdulatait figyelték.
Az információs irodában vendégekre váró hölgyek fogadtak, majd Puskás Attilára, az egyik főszervezőre vártunk, aki bokros teendői közepette szakított pár percet, hogy beavasson az idei tábor menetébe.
– A táborozók száma háromszázra nőtt. 60 százalékuk külföldi, ennek 10 százaléka nyugati. Érkeznek Németországból, Franciaországból, az Amerikai Egyesült Államokból, Ausztráliából, Kárpátaljáról. Sokuk visszatérő táborozó, akik részesei szeretnének lenni a tábor kínálta programoknak. Az oktatás az előbbi évekhez hasonlóan történik, több helyszínen zajlik. Jelenleg nyárádmenti, mezőmadarasi, nyárádselyei, magyarói táncokat tanulhatnak a kezdők, a haladók és a gyerekek. Újdonság idén, hogy ínyencek, azaz félprofik is tanulhatnak, mégpedig nagysajói és magyarói táncokat, oktató Kádár Elemér. A táncon kívül hangszeres zeneoktatás és énekoktatás is zajlik. A gyerekekkel külön foglalkozunk, ők előszeretettel kézműves-foglalkozásokon vesznek részt – mondta el Puskás Attila szervező.
Kopjafa Bartók emlékére
Az idei tábor attól különleges, hogy a programokat a Bartók Béla-emlékév fémjelzi. Tudni kell, hogy Bartók a marosszéki, nyárádmenti népzenei gyűjtőmunkája során 1914-ben járt Jobbágytelkén. Az itteni gyűjtés emlékére szombaton kopjafát emelünk az iskola előtt – mondta a táborszervező.
Itt jegyeznénk meg, hogy idén Bartók- emlékévet tartanak Jobbágytelkén, az itteni gyűjtések 100. évfordulóján. Ennek egyik jelentős rendezvényére Kisboldogasszony-napi búcsúkor kerül sor. Bartók Jobbágytelkén 20 népdalt rögzített fonográfra, köztük van a közismert Erdő, erdő, erdő, marosszéki kerek erdő című dal is, amelyet minden magyar ember ismer, csak ennek eredetét nem tudják.
Kézműves alkotók a csűrben
Beszélgetésünk után a Templomközi kézművesházba is bepillantottunk, ahol új rendeltetésű, egykor szénával tele csűrben alkottak a gyermekek, éppen papírsárkányt készítettek. Azon ügyködtek, hogy a saját készítésű vesszővázra felillesszék az egyéni ízlés szerint festett és mintázott papírt, hogy aztán szárnyalhasson az alkalmatosság. Sajnos, éppen szélcsendben és szemerkélő esőben az alkotómunkát nem követhette sárkányeregetés. De így is nagy volt az elégedettség, amit festékmentesítő, szorgos kézmosás követett. A csűrben az előző napokban volt még agyagozás, szalmaválogatás, szalmafonás –, hiszen a szalmakalap-készítés sajátos jobbágytelki kézműves-foglalatosság –, makarónifestés és -fűzés, kenyérsütés és csuhé- bábkészítés is. A résztvevők ellátogathattak egy helyi szalmakalapos-mesterhez és a kovácsműhelybe is.
Sok muzsika és tánc, néprajzi előadások
A kora délutáni órákban a Csűrmoziban zajlott a vetítés, többek között a Honvéd együttest láthatták (Antigoné, Ludas Matyi, Moszkva tér, Harangok), az Experidancét (Nagyidai cigányok, Ezeregy év). A néprajzi előadások között megemlítjük Kádár Elemér előadását – Hol volt, hol nem volt Marosszék? – Soós Zoltán előadását – A székely társadalom és Marosszék kialakulása a XIII-XIV. században –, Pávai István Marosszék népzenéje című előadását, ami számunkra is emlékezetes élmény marad.
A szervezők beszélgetésre is sort kerítettek a péterlaki zenészekkel, sőt kirándulást is szerveztek a közeli esztenára, ahol tábortűzzel zárult az egyik tábori este.
Szóval volt ott minden, tánc, muzsika, szórakozás, szakmai színvonal. A jobbágytelki táncokat napi rendszerességgel Fazakas János és Fazakas Emese oktatták. A nyárádmenti népdalok oktatását Kásler Magda vállalta, zenéltek a magyarpéterlaki zenészek, a Magos, az Üver zenekar, az Öves együttes és az adatközlők. A gálaműsor szombaton este 9 órakor lesz, ezen fellép a Bekecs néptáncegyüttes. Ezt követően – mint minden este – hajnalig tartó táncház lesz.
A tábor vasárnap ér véget.
Mezey Sarolta, Népújság (Marosvásárhely)

Fergeteges forgatagkezdet
Politikamentes rendezvény – pártnyilatkozatokkal
Csütörtök este a Kultúrpalota nagytermében ünnepélyes keretek között megnyitották a második Marosvásárhelyi Forgatagot, a város magyarságának művelődési rendezvénysorozatát. S bár a főszervezők – Soós Zoltán és Portik Vilmos – hangsúlyozták, hogy a politikamentes rendezvény célja az, hogy visszanyerjük a város tereit, a kulturális programokkal pedig felhívjuk a figyelmet a jelenlétünkre és közelítsünk a többségiek fele, ennek dacára a pulpitushoz lépő vendégek kampányízű nyilatkozatokat tettek a túlságosan hosszúra nyúlt megnyitón. Ezt némiképp ellensúlyozta a Maros Művészegyüttes fergeteges, 50 perces műsora. Kilyén László színművész műsorvezetőként nagyjából összefoglalta mindazt, amit az általa bemutatott addigi felszólalók igen részletesen kifejtettek, mindenki a maga politikai nézetének szemszögéből. Amint már az elején hallhattuk, a Forgatag a város vásárjogához kapcsolódva azt célozza, hogy felidézze a korabeli hangulatot, lehetőséget teremtve a világba szakadt marosvásárhelyieknek a találkozóra. A kulturális rendezvényekkel hangsúlyozzuk a jelenlétünket és „foglaljuk vissza a várost”, hogy „ne érezzük magunkat másodrangú polgároknak” benne. Portik Vilmos örömét fejezte ki, hogy politikusokat is lát a nézőtéren, hiszen az első rendezvény megszervezéséhez „bátorság” kellett. Vissza kell venni Marosvásárhelyt! – hangsúlyozta – és ehhez a politikai erők összefogására van szükség – mondta. Soós Zoltán, ezt a gondolatot folytatva, a Székelyföld kulturális értékeinek az előtérbe helyezését emelte ki. Vásárhelyt megilleti a Székelyföld kulturális központja titulusa, s erre jó igazolás lehet a Forgatag. A marosvásárhelyi románság bizalmatlanul közelít a magyarok kultúrájához, párhuzamos kultúrafogyasztó közönsége van a városnak, ennek a leépítését is célozzák a szervezők a Forgatag rendezvényeivel – mondta többek között Soós Zoltán.
Magyarország kormányának nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára, Wetzel Tamás Tamási Áron gondolata nyomán a szülőföldön maradásról beszélt, arról, hogy a magyar kormány kötelességének érzi a külhoniakat erősíteni, ösztönözni az összefogást, amelynek köszönhetően sikerül eredményeket elérni a kisebbségi jogok terén. Erre jó példa a Kolozsvári Magyar Napok, a Forgatag, a kétnyelvűség érvényesítése is, mindezekért támogatták a rendezvényt. Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg alpolgármestere a két város között kialakult mély és sokrétű baráti kapcsolatról, arról a szellemi, érzelmi kapocsról beszélt, ami valójában mindazt erősíti, amiről az államtitkár említést tett. Peti András alpolgármester annak a szellemi örökségnek az ápolását tartotta fontosnak, amelyet eleink, többek között a Kultúrpalota építői hagytak hátra. Épületeinket, tereinket be kell laknunk, és erre jó alkalom a Forgatag – mondta, és kitért a kulturális párbeszéd fontosságára, amelyet a hivatal is szorgalmaz. Reményét fejezte ki, hogy a nemsokára megújuló várban is lehetőség lesz arra, hogy hangsúlyozzák: Vásárhely Erdélyben fontos kulturális központ. Toró T. Tibor, az EMNT elnöke a szervezőket dicsérte „amiért csodát teremtettek” és „feladták a leckét a politikusoknak”. Négyszer próbálkoztak a politikusok, hogy összefogjanak, de ez a mai napig nem sikerült, ezért is kellett „bátorság” a Forgatag megszervezéséhez. Aztán részletesen ecsetelte az autonómia gondolatát, ami szerinte csak erősítheti azt a törekvést, amelyet a szervezők is célul tűztek ki. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke arról a sokéves munkáról beszélt, amelynek következtében sikerült elérni, hogy lehessen Kolozsvári Magyar Napokat és Forgatagot szervezni. Ez a mindennapi megélhetésért folytatott küzdelem eredménye is. De ahhoz, hogy megértsék a többségiek, hogy mit akarunk, elfogadják a politikai törekvéseinket, valóban szükség van az interkulturalitásra, a kulturális párbeszédre. Jeleznünk kell a román társadalomnak, hogy nem kell félniük a céljainktól, mert semmit nem akarunk elvenni tőlük – mondta, majd hozzátette: ez csak a kezdet, a párbeszédet folytatnunk kell. A szövetség elnöke kifejtette, szükség van arra, hogy a magyar kormány támogassa a törekvéseinket, de fontos, hogy a románok is elfogadják ezeket. Aztán kitért arra is, hogy a mi és az apáink nemzedékének felelőssége, kötelessége megmagyarázni az 1989 után születetteknek, hogy honnan indultunk el – mondta, utalva az 1990-es marosvásárhelyi eseményekre –, hova jutottunk, mi az az örökség, amelyet ápolnunk kell, de világossá kell tenni a célokat is.
A majdnem egy órát tartó megnyitóbeszédeket a Maros Művészegyüttes műsora követte. Varró Huba válogatásában, Moldován Horváth István zenei szerkesztésében Maros menti, sóvidéki és mezőségi néptáncokat láthattunk, énekelt Kásler Magda és Fekete Orsolya. Barabás Attila Csaba, a Maros Művészegyüttes vezetője lapunknak elmondta, kötelességének érezte, hogy a Forgatag „családtagjaként” népi kultúránk és hagyatékunk legjavát vonultassa fel a színpadon. Hogy valóban nagy az érdeklődés a színvonalas kulturális rendezvények iránt, jelezte az is, hogy a megnyitót követően Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint dzsesszelőadására zsúfolásig megtelt a Teleki Téka nagyterme is. A szervezők remélik, hogy ilyen nagy lesz az érdeklődés a további rendezvények iránt is.
Vajda György, Népújság (Marosvásárhely)

Marosvásárhelyiek II. világtalálkozója
A Bolyai szellemiségében
A Forgatag idején szervezik meg a marosvásárhelyiek világtalálkozóját, amelynek célja az, hogy az ünnep idejére „hazacsalják” azokat, akik az évek, évtizedek során elköltöztek a városból, de a szívük valamiért hazahúz. Erre a „valamiértre” keresik a választ a szervezők, s adtak hangot ennek az idén is.
Ahogy lenni szokott, az idei rendezvény is inkább a Bolyai líceum köré összpontosult. Ennek két oka van: a világtalálkozó főszervezője, az öregdiákok egyesületének elnöke, Kirsch Attila többször elmondta, hogy az ősi alma mater több marosvásárhelyi életében meghatározó volt, ezért is számítanak elsősorban azokra, akiket az iskola kötött a szülőföldhöz, majd különböző okok miatt máshol keresték a boldogulást. Ezért volt az, hogy az idei világtalálkozó első rendezvénye egy olyan könyv bemutatója volt, amely a Bolyai egyik jeles tanárának, sportemberének, Fülöp Györgynek állít emléket. S hol máshol tarthatták meg az ismertetőt, mint az iskola dísztermében, ahova Gyuri bácsi volt barátai, diákjai, tanárkollégái, sporttársai, barátai gyűltek össze szép számban. A színpadon Kirsch Attila felvezetője után a kötet szerzője, ifj. Fülöp György és testvére, Miklós foglaltak helyet a családi barát, dr. Kelemen Atilla mellett, aki a néhai tanárról, sportemberről közvetlen hangnemben, baráti szeretettel és tisztelettel beszélt. – Fülöp György Marosvásárhely emblematikus személyisége volt, aki sokunk életpályáját határozta meg nemcsak a sportban, hanem más területen is – mondta Kelemen Atilla, majd kifejtette: a könyvbe foglalt vélemények szerint – ahol szinte mindenkit megszólaltattak, aki az élet több terén is kapcsolatban volt Fülöp Györggyel – Gyuri bácsinak különleges kisugárzása volt, elegáns megjelenésű, igényesen szigorú, nagy műveltségű embernek ismerték, aki kivételesen egyszerre három sportágban (vízilabda, jégkorong, kosárlabda) ért el kiváló eredményeket. A sport polihisztora volt – mondta Kelemen Atilla –, aki, ha bármilyen más sportágba kezdett volna, a fizikai adottságainak és az intelligenciájának köszönhetően ugyanolyan jó eredményeket ért volna el.
A mai nemzedéknek nincsenek ilyen példaképei. Ezért is szerencsés ez a kötet, mert olyan emberről szól, aki nemzedékeket indított el útjukra.
Fülöp György 28 évig volt a Bolyai igazgatója. Ez idő nagyon odafigyelt a színvonal emelésére. De nemcsak ezért volt ismert, elismert igazgatója az iskolának. Igazi pedagógus volt, aki tudott szigorú is lenni, de a diákok nyelvén is beszélni. Nyugdíjazása után is a közösség aktív embere maradt: a vártemplomi egyházközség presbitere volt, az öregdiákok egyesületében tevékenykedett. Életpályája miatt igazán méltó helye van a nagy marosvásárhelyiek képzeletbeli panteonjában. Ifj. Fülöp György, a könyv szerzője, szerkesztője elmondta: amikor az öregdiákok egyesülete kezdeményezésére Márkus Ferenc az iskolának ajándékozta volt igazgatójának, az ő édesapjának portréját, született meg az az ötlet, hogy könyvet írjon. A dokumentumok összegyűjtése mellett olyanokkal beszélgetett el, akik ismerték édesapját, és az élményeikkel, emlékeikkel egészült ki a kötet anyaga. A szerző megköszönte a támogatóknak a segítséget, az öregdiákok egyesületének, a világtalálkozó szervezőinek, hogy lehetőséget biztosítottak a könyvbemutatóra, valamint Kelemen Atillának, hogy személyes élményeivel fűszerezte az ismertetőt. Marosvásárhely legnagyobb sportembereinek emlékére szintén könyvet szeretnének kiadni – mondta, azzal a reménnyel, hogy ezt is az egyik világtalálkozón mutatják majd be.
A könyvbemutatót követően az udvarban a marosvásárhelyiségről tartottak beszélgetést, majd aki akarta, Bolyai-emléktúrára nevezhetett be, amelyen idegenvezetéssel felkereshették a két nagy matematikushoz kötődő helyszíneket.
A világtalálkozó délután a Kultúrpalotában megtartott gálaműsorral folytatódott, ahol, akárcsak a tavaly, virággal, emléklappal fogadták a belépőket. A jelnyelvi tolmácsot is biztosító gálaműsor házigazdái Nagy István és Fodor Piroska színészházaspár voltak. Bevezetőjük után Kirsch Attila a szervezők nevében elmondta, hogy közösségépítő szándékkal döntöttek úgy, hogy a Forgatag idején legyen világtalálkozó is. A marosvásárhelyiekben van erő, akarat és hit, ami sugárzik, mondta, és ezt kellene olyan teremtő gondolattá formálni, amivel mindenki a maga területén, lehetősége szerint hozzájárulhat ahhoz, hogy az itteni közösségnek jobb élete legyen. És ez nemcsak pénzben mérhető munkától függ. Az ünnep alkalom arra, hogy találkozzunk, beszélgessünk és arról is tárgyaljuk, ki mit tett mindezekért.
Csige Sándor vezető konzul tolmácsolta Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja üzenetét, majd kifejtette, Marosvásárhely meghatározó pontja az egyetemes magyar kultúrának. A városbeliek sajátos szótárt alakítottak ki maguknak, ami a közös szálakon, tapasztalatokon alapszik, s amivel csak az azonosulhat, aki magáénak tudja a várost. A magyar kormány szorgalmazza azt az összefogást, amivel Bernády György szellemiségében tovább építik a várost a megmaradás jegyében – fogalmazhatnánk meg a konzul üzenetét, aki kifejezte abbéli reményét is, hogy jövőben már a csíkszeredai konzulátus marosvásárhelyi irodájának munkatársai is jelen lehetnek a rendezvényen.
Az ünnepi műsorban szót kapott Sebestyén Spielmann Mihály történész, író, aki sajátos stílusában, humorral fűszerezve beszédét a marosvásárhelyiségről beszélt, arról, hogy miként változott a város az idők során, illetve milyen kulturális öröksége van ennek a városnak, amelyre büszkék lehetünk. Végül kijelentette: „a marosvásárhelyiség olyan, mint a szerelem, nem beszélni kell róla, hanem csinálni.” A gálaműsor programját Sebestyén Aba színművész állította össze, arra törekedve, hogy sokszínűségében tükrözze a város kulturális sokféleségét. Fellépett a Napsugár néptáncegyüttes, Kilyén Ilka, Ritziu-Ilka-Krisztina, Mészáros Zoltán, a Tiberius vonóshármas, Szabadi Nóra, Sebestyén Aba, a Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Oktatási Intézmény fúvószenekara, az Öves együttes, Kásler Magda és mások. Vasárnap délelőtt a marosvásárhelyi Vártemplomban ökumenikus imát tartottak Marosvásárhelyért, és a különböző vallásfelekezetek templomaiban is szó volt a világtalálkozóról. Grossman Péter, Németországban élő zongoraművész a kisteremben tartott előadást.
Vajda György, Népújság (Marosvásárhely)

Csángó-est a Magyar Kultúra Napján
A Magyar Kultúra Napja alkalmából fotókiállításnak, könyvbemutatónak és néptáncelőadásnak adott otthont a Maros Művészegyüttes székháza. Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) és a Maros Művészegyüttes szervezte ünnepi esemény résztvevői a csángómagyarok életébe nyerhettek betekintést.
A marosvásárhelyi Marx József Fotóklub kiállításmegnyitójával indult az est, ahol Both Gyula, Bálint Károly, Haragos Zoltán és Ábrám Zoltán csángó fotóiból mutattak be egy válogatást. A színes felvételek a csángók népviseletét, tájait, építészetét, ünnep- és mindennapjait mutatja be, azt, hogy azok az emberek a szegénységben is képesek boldogok lenni, örülni az életnek. A kiállítást, amely január végéig látogatható, Both Gyula, a Marx József Fotóklub elnöke, Barabási Csaba Attila, a Maros Művészegyüttes igazgatója és Kilyén Ilka, az EMKE Maros megyei elnöke nyitották meg.
A Művészegyüttes nézőterét megtöltötte a többnyire idősebb generációt képviselő közönség, akiket Kilyén Ilka (képünkön) köszöntött. Lakatos Demeter csángó költő A nap fiai című versét a művésznő Czelecz Jenőnek ajánlotta, aki hosszú éveken át táboroztatta a csángó gyerekeket Erdélyben, hogy magyar szót halljanak, magyarul beszélhessenek. Ezt követte Brassai Zsombor Maros megyei RMDSZ-elnök ünnepi szónoklata. A politikus arról beszélt, hogy a Magyar Kultúra Napját reggel a prefektúrán kezdte, ahol arra kért magyarázatot, hogy a kormánymegbízott miért kifogásolja a nemzeti szimbólumainkat, miért akarja levétetni az erdőszentgyörgyi polgármesteri hivatalra kitűzött székely zászlót. Érdembeli választ a prefektus nem adott, a törvény betűi mögé bújva magyarázkodott – számolt be Brassai, aki a magyar identitásról, a kultúráról, annak jelentőségéről beszélt.
Oláh-Gál Elvira csíkszeredai rádiós újságíró A moldvai magyarokról című könyvét Bodolai Gyöngyi ismertette. Ő mutatta be a szerzőt és a szerző mellett ülő Borbáth Erzsébetet is, a csíkszeredai József Attila Iskola egykori igazgatóját, aki elsőként hívta meg a csángómagyar gyerekeket, hogy magyar nyelven tanuljanak. A kötet sok munka, sok terepjárás, beszélgetés eredménye, a szerző a Marosvásárhelyi Rádió, majd 2001-től a Kossuth Rádió munkatársaként készítette a tudósításait, interjúit.
A kötetet három részre tagolta: az elsőbe a tudósításait foglalta össze, amelyeket tömegrendezvényekről, például a csíksomlyói búcsúról, a csomafalvi napokról, a budapesti csángó bálokról készített. A második része a kötetnek azokat a portréinterjúkat tartalmazza, amelyeket csángóföldi útjai során készített a szerző. A harmadik részben azokkal beszélget, akik tanulmányaik befejezése után hazatértek, vagy akik vállalták, hogy ott tanítsanak. Oláh-Gál Elvira Pusztinától Magyarfaluig bejárta szinte az összes csángó falut, rádiós újságíróként kötelességének tartotta foglalkozni a csángók sorsával. Sokszor felmerült benne a kérdés, hogy a nagymama vajon miért nem beszél az unokával magyarul? Érdekességként elmondta, hogy míg a csángó gyerekek gyönyörűen énekelnek, vagy mesélnek a saját dialektusukban, nyelvjárásukban, ha megszólalnak, már nem azt a nyelvet beszélik, hanem amit az iskolában a magyar órán beszélnek, vagy még rosszabb esetben meg sem tudnak szólalni magyarul.
Az ünnepi rendezvényen fellépett még Kásler Magda, az Öves Együttes, a Napsugár táncegyüttes és a Maros Művészegyüttes.
Antal Erika
maszol.ro

Ünnep a nap fiaival
Csángók és magyarok a magyar kultúra napján
A Keleti-Kárpátokon túli, különös szépségű világban, Csángóföldön találták magukat csütörtök délután a Maros Művészegyüttes termét zsúfolásig megtöltő marosvásárhelyiek. Az együttes és az Erdélyi Magyar Kulturális Egyesület (EMKE) Maros megyei szervezetének sokadik közös, január 22-i rendezvényén dalok, táncok, képek és egy rendkívül gazdag tudásanyagot rejtő könyv hozta közel a sokszor, sokak által megvetett, elvetendőnek ítélt szellemi kincseket, amelyek nélkül szegényebb, színtelenebb lenne a Himnusz születésének napján ünnepelt magyar kultúra.
A kezdés előtti negyedórában pihenni, feltöltődni vágyó tömeg vette körül a művészegyüttes kövesdombi székhelyét. A nagyérdeműt Szöllősi Kata hangján csángó népdalok hívták az előtérbe, ahol a következő percekben Barabási Attila köszöntötte az egybegyűlteket.
– Minden magyarul beszélő embernek meg kell állnia ezen a napon. Nekünk, kultúra iránt elkötelezetteknek kötelességünk megállni, visszatekinteni a múltra és tervezni a jövőt. Ma megpróbálunk egy kicsit közelebb kerülni ahhoz a kultúrához, amely, ha távoli is, a miénk – mondta az együttes vezetője, majd Kilyén Ilka színművésznő, az EMKE Maros megyei szervezetének elnöke vette át a szót.
– Ezek a népdalok, néptáncok, a képeken is megjelenített kultúránk képezhet hidat a hajdanvolt és az utánunk következő magyarok között – hangsúlyozta, majd arról tett említést, hogy Maros megyében elsőként az Erdélyi Magyar Kulturális Egyesület ünnepelte meg a rendszerváltás utáni időszakban a magyar kultúra napját. Az elkövetkezőkben a napokban elhunyt Kötő Józsefre emlékezett az EMKE-elnök. A Csángók és magyarok címet viselő rendezvény kapcsán Kilyén Ilka kiemelte, hogy a csángó kultúra rendkívül fontos, elválaszthatatlan része a magyar kultúrának.
– A csángó magyarok a Keleti-Kárpátokon túl, egy olyan helyen élnek, amely soha nem volt a történelmi Magyarország része. De megmaradtak, vannak, és reméljük, hogy még sokáig lesznek.
Arcok a "leszentülő nap" földjéről
A tulajdonképpeni rendezvény első mozzanata a marosvásárhelyi Marx József Fotóklub csángó témájú képeiből összeállított kiállítás megnyitója volt. Both Gyula, a fotóklub elnöke elárulta, hogy számukra is újdonság ez a tárlat. Amikor megkapták a felkérést, egyből igent mondtak, és csak utána jöttek rá, hogy mennyire nehéz dió ez. Egy földrajzilag távol eső vidék nem éppen kézenfekvő téma, így a fotóklub mindössze négy tagjának sikerült találnia korábbi munkái között olyan fényképeket, amelyek a csángók világába nyújtanak bepillantást. De ezúttal is a mennyiség helyett a minőségen van a lényeg, a fotókon elénk tűnő univerzum, a csíksomlyói búcsún, illetve a saját otthonukban megörökített arcok az első pillanatban magukkal ragadják a szemlélőt. Az előtérben kiállított munkákat dr. Ábrám Zoltán méltatta. Az EMKE korábbi elnöke Halász Péter csángókutató gondolatait idézte, aki szerint egyrészt azért fontos foglalkozni a moldvai, gyimesi csángókkal, mert ők is a magyar családhoz tartoznak, másrészt azért, mert kultúrájuk rendkívül gazdag, és nem utolsósorban azért, hogy elkerüljük saját "elcsángósodásunk" veszélyét.
– Egy csepp a tengerben ez a kiállítás – jegyezte meg Ábrám Zoltán, majd a csángó lelkület olyan alapvonásait emelte ki, mint a vallásosság, illetve a boldogságra való képesség, amelyet a nagy szegénység sem tudott kikezdeni. A méltató "boldog és erős közösségeknek" nevezte a csángó falvak lakóit, majd arról is említést tett, hogy a legszebben a csángó ember szól a napnyugtáról, amikor azt mondja: "leszentül a nap". Amint a megnyitó végén is lehangzott, a csángó képek január végéig tekinthetők meg a Maros Művészegyüttes székhelyének előterében.
Taps Czellecz Jenőnek
A tárlatnyitó után a telt házas nagyérdemű a terembe vonult, ahol Kilyén Ilka a csángó naplemente képénél maradva Lakatos Demeter A nap fiai című versét szavalta. "...ott vagyon a mük országunk, messze, ahol a nap leszentül" – üzente a csángó költő a színművésznő tolmácsolásában. Mielőtt a függöny felgördült volna, Kilyén llka a marosvásárhelyi Czellecz Jenőről szólt, aki a 90-es években autóbusznyi csángó gyermeket táboroztatott Erdőcsinádon, vállalva a kezdeményezést ellenzők gáncsoskodásait, a hamis vádakat.
– Lepergett róla a sok mocsok, ment előre, és tette a dolgát. Reméljük, hogy az ő és a hozzá hasonlók munkája nem volt hiábavaló – tette hozzá az EMKE-elnök. Szavait taps kísérte.
Drágakő és katedrális
A függöny felgördülését megelőző percekben Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke lépett színpadra. Az elnök elmondta, hogy a magyar kultúra napját nem egy olyan szentélyben kezdte, mint amilyen a Maros Művészegyüttes terme, hanem a megyei főispánság irodájában, ahova azért ment, hogy megkérdezze, mi szükség volt kifogásolni nemzeti szimbólumaink jelenlétét az Erdőszentgyörgyi Polgármesteri Hivatal épületén.
– Nekünk is rendületlenül kell lobognunk, úgy, ahogyan azok a zászlók – jelentette ki Brassai Zsombor, majd egy nyaklánc medáljában lévő drágakőhöz hasonlította a kultúrát, amely a nemzet fényét, patináját adja, a magyar kultúra napját pedig a nemzet katedrálisának nevezte, amelybe belépve megcsodálhatjuk azt a csodálatos, egyedi lelkiséget, amelyet úgy hívunk, hogy magyarság.
Régi mulatságok, szerelmek emléke
Az est egyik legszebb mozzanata Kásler Magda, a Napsugár együttes és az Öves együttes közös produkciója volt. A Maros Művészegyüttes népdalénekese csángó dalokkal, többek között csodaszép leánybúcsúztatóval szólaltatta meg a Kárpátokon túli különös lelkiséget, a művészegyüttes utánpótlás csoportjához tartozó gyerekek, a moldvai csángó viseletben körbe forgó "cinkák" és az ördöngösfüzesi táncot bemutató fiúk pedig azt a rég volt világot idézték meg, amikor még külön mulattak lányok és legények.
– Kell ennél szebb kézfogás? – tette fel a költői kérdést Kilyén Ilka a produkció végén, arra a jelenetre utalva, amikor a leánytánc után a cinkák a színpadra lépő legényeknek énekelnek.
Olvasóközelben a moldvai magyar
A rendezvény talán legizgalmasabb huszonöt percében A moldvai magyarokról című könyv szerzőjével, Oláh-Gál Elvira csíkszeredai újságíróval, rádiós szerkesztővel és az egyik kulcsszereplővel, Borbáth Erzsébet nyugalmazott tanárnővel, a csíkszeredai József Attila Általános Iskola egykori igazgatónőjével zajlott beszélgetés. A könyv születésének körülményeiről, az ehhez fűződő élményekről, illetve a csángó magyar gyerekek sorsáról lapunk munkatársa, Bodolai Gyöngyi újságíró, szerkesztő kérdezte a meghívottakat.
– Úgy érzem, hogy mi Marosvásárhelyen adósai vagyunk a csángóknak. Az iskoláink tömegesen nem fogadtak be csángó gyermekeket, illetve Czellecz Jenő példáját leszámítva semmilyen segítséget nem kaptak – jegyezte meg Bodolai Gyöngyi a párbeszéd előtti percekben, aztán ismertette a rendkívül jól dokumentált könyvet.
– Amikor Oláh-Gál Elvira könyvét olvastam, végig arra gondoltam, hogy milyen temérdek munka, terepjárás, rendezvényeken való részvétel van mögötte. (…) A kötet három részre tagolódik. Az első a Tudósítások, beszámolók címet viseli, és beszámol többek között a pünkösdi búcsún való részvételről, a pusztinai szobor állításáról, a Csíkba férjhez ment chiar-magyar lányok helytállásáról, a csángó konferencia résztvevőinek szabófalvi látogatásáról, köztük az Európa Tanács finnországi jelentéstevőjének jelenlétéről, aki 2001-ben készített jelentést a csángó kultúra védelméről, a csíkszeredai és a csomafalvi csángó napokról, majd a budapesti nagy csángó ünnepekről. A Portrék, beszélgetések című második részben csángó emberekkel, Fehér Márton rekecsini prímással, a gyönyörű imákat tudó pusztinai László Józsefné Kiss Erzsébettel, Nyisztor Mihályné László Ilonával, az utolsó gorzafalvi fazekassal, Salamon József gyimesbükki plébánossal, a csángó rádiót tolókocsiból indító és működtető Lőrinc Celesztinnel, Domokos Mária népzenekutatóval, a csángóság budapesti képviselőivel, a moldvai csángó magyar értelmiséggel készült beszélgetések olvashatók. A könyvhöz tartozó CD-lemezen Oláh- Gál Elvira Domokos Pál Pétert szólaltatja meg, aki valóságos vándorapostolként járta be a csángóföldet, és összegyűjtötte annak népdalkincsét. Domokos Pál Péter szavait idézem: "Meg-próbálom láttatni az ő jelenükben a székelységnek szánt jövőt. Figyelmeztetek mindenkit, hogy a mi sorsunk is a mindennél rettenetesebb csángó-magyar sors lesz, ha sorainkban a szeretetlenség, egymás meg nem értése és a felekezeti ellentétek tovább nőnek". A Magyarul tanulni jó címet viselő harmadik rész a csángók vidékén 2000 óta tanító pedagógusokról, a moldvai magyar gyerekek csíkszeredai oktatásáról szól, amelynek úttörője és fontos személyisége Borbáth Erzsébet tanárnő. Ő fogadta be a csíkszeredai iskola igazgatójaként az első csoport csángó gyermeket, akik közül többen elkísérték a budapesti Sándor-palotába, ahol Mádl Ferenc köztársasági elnöktől Elnöki Érdemrendet kapott.
Székelyek között románokká váltak
A beszélgetés során Bodolai Gyöngyi először arról kérdezte a szerzőt, hogy milyen indíttatásból fordult a csángók felé. Oláh-Gál Elvira elmondta, hogy a Marosvásárhelyi Rádió csíkszeredai tudósítójaként szinte kötelességének érezte a szórványmagyarsággal, ezen belül a csángó népcsoporttal foglalkozni. 2001-től a Kossuth rádióhoz került, ahol szintén nagy érdeklődést mutattak a téma iránt.
– Hány csángó faluban járt, illetve vannak-e olyan települések, amelyek kimaradtak? – hangzott a következő kérdés. A szerző válaszában arra világított rá, hogy nemcsak Moldvában, a Gyimesekben és a Barcaságon, hanem a székelyek között, de Temesváron és Marosvásárhelyen is kereste a csángókat, a szocialista iparosítás során ugyanis egy részük erdélyi nagyvárosokba került.
– Nagy kérdés, hogy a székelység hogyan viszonyult hozzájuk, és miért váltak közülük sokan román identitásúakká – vetette fel a szerző, majd arra tért ki, hogy a csángók közül sokan igazgyöngyként, dalokban, mesékben őrzik, de mindennapjaikban nem beszélik anyanyelvüket.
A beszélgetés során az is felmerült, hogy a nagyszülők miért nem szólnak az ősi nyelven az unokákhoz, illetve hogyan kellene, lehetne "visszatanítani" saját nyelvükre a gyerekeket. Az iskolában választható tantárgy a magyar nyelv, amelyet iskolán kívül, magyar házakban is oktatnak, de ez a nyelv irodalmi változata, nem az, amit otthon hallanak, népdalaikban őriznek. Ezért van szükség arra, hogy a pedagógusok között hagyományőrzők is legyenek – fejtette ki Oláh-Gál Elvira. A kedvenc interjúalany kapcsán az első hegedűjét gyerekként maga készítő rekecsini prímást, illetve a bánatát, örömét az életébe beleénekelő klézsei Bálint Erzsi nénit említette a szerző.
Végül a jövő körvonalazására tettek kísérletet a beszélgetőtársak. Előrelépésnek számít, hogy magyarországi csoportok bármikor misézhetnek Csángóföldön, ahogy az is, hogy a vidéken vannak már olyan papok, akik magyarul is tudnak misét tartani – vélte Oláh-Gál Elvira, majd megjegyezte, az is egy lehetőség lenne, ha a Mária Rádiót hallgathatnák a csángóvidéki magyarok.
Magyarul "gondolkoztak hazafele"
Borbáth Erzsébet a kezdeteket, az első csángó szülőcsoport érkezését idézte fel. Az egykori igazgatónő tisztán emlékszik arra a szeptember 9-ére, amikor Beder Tibor akkori főtanfelügyelő behívatta az irodájába, és megkérdezte, hogy mit szólna ahhoz, ha 5-8. osztályos csángó diákok tanulnának a József Attila Általános Iskolában? Akkor már vártak is rá a román népviseletbe öltözött nők és civil ruhás férfiak, akiket a taníttatás anyagi oldala is nagyon érdekelt, hiszen a 10-11 gyermekes családok nem bírták meg a bentlakási költségeket (a gyerekeket a Márton Áron Gimnázium bentlakásában szállásolták el, költségeiket a katolikus egyház fizette). 23 nyolcadikos csángó gyermek kezdte a tanévet, számukra külön osztályt indítottak, és sikerült is őket felzárkóztatni. A székely diákok közé kerülő 5., 6., 7.-esek viszont a peremen maradtak – mondta Borbáth Erzsébet. Az egykori pedagógus azt is elmesélte, hogy egy évharmad alatt tanultak meg magyarul írni-olvasni a diákok. Az elmondottakat Borbáth Erzsébet az akkori iskolaújságban megjelent fogalmazásokkal, többek között egy "hazafele gondolkozó" hetedikes kislány soraival illusztrálta. Az első nyolcadikosok között volt Gábor Felícia költő, de orvosok, tanítók, ügyvédek és papok is kikerültek az évfolyamról. Hetedikesként került a tanintézetbe Iancu Laura, a Magyar Írószövetség tagja, akitől szintén felolvasott egy fogalmazást hajdani pedagógusa.
2000-ig 171 csángó diákja volt a csíkszeredai iskolának, közülük 163-an tanultak tovább, 42-en főiskolára, illetve egyetemre mentek. Ezt követően, miután a fiatal csángó értelmiség nagy része hazatért, Moldvában is elindult a magyar nyelv oktatása. Jelenleg 29 oktatási helyszínen foglalkoznak a gyerekekkel – hangzott el a beszélgetés során. Bodolai Gyöngyi a budapesti Sándor-palotában átélt pillanatokról is kérdezte beszélgetőtársát.
– A csángó gyermekek tanításával kapcsolatban ez volt a legszebb élményem. Én nem akartam, hogy kitüntessenek, úgy gondoltam, ez a diákjaimat illeti meg, de ők ragaszkodtak ahhoz, hogy elfogadjam. Végül azt mondtam magamnak, ha a gyerekek javasolják, akkor el kell fogadni, és együtt vettünk részt az ünnepségen – idézte fel Borbáth Erzsébet az Elnöki Éremrend átvételének pillanatait, majd az egykori tanítvány, Iancu Laura Archaikus ima a gyermekeknek című versével köszönt el a hallgatóságtól.
Ezt követően a Maros Művészegyüttes táncosai léptek színpadra. Az együttes az előkészületben levő folklórműsorából nyújtott ízelítőt, a fergeteges produkciót vissza is tapsolta a nagyérdemű. Az ünnepi együttlét nemzeti imánk közös eléneklésével zárult. A lábon állók tömegének látványa azt sugallta, biztonságban van Vásárhelyen a magyar nyelv, kultúra.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Tinédzser lett a gyerekből
A 17. jobbágytelki népzene- és néptánctábor
Akkor, amikor egyre inkább elborít a globalizált világ kulturális Bábelje, jó tudni, hogy vannak még olyan lelkes emberek, akik a magyar népzene és néptánc gyökereibe kapaszkodnak, és évente legalább egyszer egy kis szigetet hoznak létre erről Erdély szívében.
A marosvásárhelyi Folk Center Alapítvány azért jött létre, immár közel két évtizede, hogy a diktatúra béklyóiból kiszabadulva erősítse magyar népi identitásunkat, kultúránkat, amely nem tűnt el ugyan, de a hatalom ördögi politikája miatt csak mutatóban, takaréklángon "üzemelt". Néhány fiatal 1989-et megelőzően táncházakban, dacolva a tiltásokkal, kóstolt bele abba, hogy mit jelent máshova tartozni, mint amit akkor kijelöltek nekünk. Aztán jött a kapunyitás. A ki- és beözönlő áramlatok közepette verődött össze az a társaság, amely immár nyíltan – városiként – szervezhetett táncházat, és beindult a jobbágytelki tánctábor. Soha jobb helyen. Ott, ahol a néhai Balla Anti bácsi felvállalta, hogy a kommunista diktatúrával dacolva megőrzi a néptáncba, dalba zárt örökséget. Tizenhét év alatt könyvnyi élmény gyűlt össze a táborból, ahol – valahogy úgy, ahogy hajdanában – a tánc, a dal mezsgyéjén szerelmek szövődtek, életsorsok fordultak meg, emberek jöttek, mentek határon innen, de még az Óperencián is túl, és hűsöltek abból a forrásból, amelyet évente egyszer feltöltöttek a szervezők.
Puskás Attilával, az alapítvány alelnökével megállapítottuk, hogy nem az a nehéz, amikor valaki kitalál egy rendezvényt és először megszervezi, hanem az, amikor azt hosszú távon fenn kell tartani, emberi és anyagi erővel, az ellenvélemények és kritikák áradatával szemben, a segítő szándékúak elgyengülő hátszelével. S hogyan lehet mindezt tenni – a Jobbágytelkén szervezett marosszéki népzene- és néptánctábor esetében – tizenhét évig? Válasza egyszerű: szívből. "Olyan ez, mint a gyerek: szép vagy csúnya, buta vagy okos – nem számít, a tiéd, és ezért ragaszkodsz hozzá" – mondja a táborszervezők egyike. És mindig kell valami apró újdonság, amiért egy kicsit más az egész.
Az előző években a népi kultúrához kötődő tudományos előadások, vetítések voltak, az idén egy kicsit a környék történelmi múltjába tekintettek be a táborlakók. Eljött Novák Ferenc Tata, A magyar tánc évszázadai címmel tartott érdekes előadást, amit a Rendhagyó történelemórán is bemutatott. Dr. Kálmán Attila történész a Teleki család történetét ismertette. Az előadáson jelen voltak a gernyeszegi kastély tulajdonosai, Teleki Kálmán és nővére, Teleki Erzsébet, Kádár Elemér a "botos táncok" múltjába tekintett be az őskortól szinte napjainkig, ismertetve a hajdútáncok szimbolikáját. Az RTV magyar adásának köszönhetően pedig alkalom volt arra is, hogy az 1970-es években Jobbágytelkén készült riportfilmből visszaköszönjön Balla Anti bácsi vagy dr. Sólyom Péter, a megye elismert mezőgazdásza, állattenyésztője.
A helyi, jobbágytelki táncok mellett a táborlakók az idén is mezőkölpényi, zselyki, gernyeszegi táncokkal ismerkedhettek meg, amelyeket a haladóknak Fazakas János és Emese, László Csaba, László Zsolt és László Ildikó, az "ínyenceknek" Kádár Elemér és Molnár Rozália, a gyerekeknek Balázs Bécsi Csaba és Fekete Orsolya oktattak. A zenét is "igazi" prímások húzták reggeltől napestig: a marospéterlaki Szapora banda tagjai, Csiszár Aladár, Lunka Albert, Ötvös János, de besegítettek a Maros Művészegyüttes zenészei és az Öves együttes tagjai is, s fellépett az Üver és a Magos zenekar is. A zeneoktatás sem maradt el, ennek a szakirányítója Sinkó Ádám, szintén a péterlaki zenekar tagja volt. A gyönyörű szép népdalokat Kásler Magdától lehetett megtanulni, aki immár több esztendeje jelen van oktatóként a táborban. A gyerekekkel mindennap játszóházban foglalkoztak, és volt kézműves-tevékenység is, ezt Szakács Mikes Júlia vezette. A fiúk a hagyományos magyar íjazást is kipróbálták, ezt a foglalkozást a Reflex Íjászklub tagja (Szakács Mikes István György) vezette.
Az idén is fotókiállítás egészítette ki a kínálatot, ezúttal Fekete Kristóf (Chris Black) Amerikában élő fotós – aki immár több esztendeje rendszeresen visszatérő vendége a tánctábornak – az előző esztendők krónikáját mutatta be a nosztalgiázók örömére. Most is hagyományőrző tánccsoportok mutatták be műsoraikat a kultúrház színpadán, amelynek deszkái néha óceánjáró hajó padlójaként vették át a ritmust. Mert sajnos azt is tapasztaljuk, hogy az idegenforgalmi vonzerővel is bíró rendezvény nem igazán mozgatja meg a helyi hatóságokat. A fő helyszín, a kultúrotthon évek óta egyre rosszabb állapotban van. Pedig 2016-ban nagykorú lesz a rendezvény. Megérdemelne a helyi önkormányzattól egy szép születésnapi ajándékot – mondják a főszervezők.
Mielőtt elbúcsúznék a szervezőktől, a jövő évi programokról is szót ejtenek. Bár ez még nem jubileumi, hiszen van még a kerek, 20. rendezvényig, valami különlegeset szeretnének a főszervezők. Akik, bár városi srácok, a "civil életben" sem állnak távol a népi kultúrától. Az egyesület elnöke Ferencz Zsolt, aki bőrdíszművesként alkalmazza az évezredes motívumokat, Czerán Csaba pedig az Öves együttes vezetőjeként a moldvai csángó zenét tolmácsolja együttesbeli társaival. Ígérik – ameddig tudják, tovább "nevelik" a közös gyereket: a marosszéki népzene- és néptánctábort.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

Száztíz éves az Andrássy telep
"Tenni kell a megmaradásért"
A Marosludashoz tartozó Andrássy telep betelepítésének 110. évfordulóját ünnepelték, valamint Marosludasi Magyar Napokat tartottak a hét végén a közigazgatásilag Marosludashoz tartozó Andrássy-telepen.
A Hajdina Kulturális Egyesület által szervezett rendezvénysorozat szombaton a település Boldog Gizella nevét viselő római katolikus templomában szentmisével vette kezdetét, melyet Ambrus Vilmos főesperes és Pál Antal segesvári esperes celebrált. Amint a főesperes a szentmisét megelőzően elmondta, a szomorkás hangulatú bevonulási ének a száztíz évvel ezelőtti eseményeket idézte, de annak tudata kell örömmel eltöltse a szíveket, hogy ennyi idő elteltével is van még magyar a településen, illetve a Kárpát-medencében. "Tenni kell annak érdekében, hogy meg tudjunk maradni magyarnak itt" – hangzott el a főesperes biztatása. Ezt követte egymás köszöntése a békesség jelét idéző kézfogásssal, a szentáldozás, könyörgés és a közösen elénekelt nemzeti imádság. Tóth Sándor, a Hajdina Kulturális Egyesület vezetője köszöntötte az egybegyűlteket, és örömét fejezte ki, hogy a 2009-ben átadott új istenházában ünnepelhetnek, ami a katolikus többségű település lakosait némileg kárpótolja azért, hogy évtizedekig Marosludasra jártak Isten igéjét hallgatni. Amint jelezte, az ünnepség a múltat, a jelent, a jövőt, az időtlenséget egyaránt magában hordozza.
A telepesek őrzik magyarságukat
Szekeres Adél történelemtanár szerint nem egyszerű száztíz év történelmét néhány percbe tömöríteni. Előadásában tömören elevenítette fel az új közösségek születését – amelyek nem szóródtak szét, ellenkezőleg, Marosludas gazdasági fejlődéséhez is hozzájárultak –, illetve a telepítések politikai célját, előzményeit, körülményeit. A telepítések 1907-ben fejeződtek be, a népcsoportok új jövőbe vetett hittel hagyták el szülőföldjüket és telepedtek le a környék nagybirtokosainak földjeire, akiknek nevét megőrizték a települések: Andrássy telep, Eckentelep, Mezőalbis stb. 1948-61 között mind a négy településen négyosztályos iskola is működött. Két éve bezárta kapuit az egykor kétszáz diákot számláló, felújított Petőfi Sándor Általános Iskola, ami az ország oktatáspolitikájának tudható be, a település százhúsz diákját immár iskolabusz szállítja Marosludasra. A beolvasztási politika dacára a telepek lakói megőrizték magyarságukat, és a marosludasi magyar közösség szerves részét képezik – zárta előadását a tanárnő.
Mindannyiszor talpra álltak
Dr. Keszeg Vilmos, a Babes-Bolyai Tudományegyetem néprajz karának előadótanára mint telepes a telepest köszöntötte a jelenlévőket, dédnagyapja ugyanis Komárom megyéből, a napjainkban Szlovákiához tartozó településről indult útnak. Mint értekezésében említette, 1894. március 17-én fogadták el dr. Darányi Ignác magyar földművelésügyi miniszter törvénycikkelyét, amely az állami telepítések hullámát szabályozta és a gazdálkodás reformját léptette érvénybe. A telepítési törvénnyel kizárólag a magyar anyanyelvű lakosságot célozták meg. Mivel a telepek környékének őslakosai protestáns vallásúak voltak, a magyar állam csupán református vallású lakosság betelepedését támogatta. Kivételt Marosludas képezett, ahol harminchat római katolikus család telepedett le, akiket a történelem vihara Bukovinából sodort a Maros völgyébe. Amint az előadó hangsúlyozta, mindenekelőtt olyan családok vállalták a telepekre költözést, amelyek pénzzel rendelkeztek annak érdekében, hogy a gazdaság ellenértékét kifizessék, illetve bíztak saját munkaerejükben, hogy az évek során kitermelik az állami kölcsön törlesztéséhez szükséges összeget. A túlnépesedett települések lakosságának átirányítása lakatlan vagy gyéren benépesült területekre egyazon időben szolgálta a sűrűn lakott települések fellazítását, valamint a szórványosodó települések felerősítését, a lakatlan területek benépesítését, illetve a mezőgazdaság számára előnytelen földek feljavítását, megművelhetővé tételét. Hat év leforgása alatt ezernégyszáz család települt át új gazdaságába, ami generációk sorsát befolyásolta. A történelem azonban igencsak sanyarú sorsot készített elő a telepesek számára – folytatta értekezését az előadótanár. A trianoni békeszerződés után a román hatalom nem ismerte el a telepes családoknak a magyar állammal kötött szerződésben lefektetett jogait, és mire törlesztették birtokaik értékét, megfosztotta őket azok nagy részétől, ennek ellenére mindannyiszor talpra álltak, visszavásárolták jogtalanul elkobzott földjeiket.
Európában közel száz éve a háziasított történelem van divatban, a nemzeti történelem mellett megjelent a településtörténelem, ezért ne várjunk arra, hogy mások írják meg a mi történelmünket – hangsúlyozta az előadó. Befejezésként az andrássytelepi örökség, patrimónium értékeinek számbavételére biztatta a helybélieket, mint jelezte, az elődöknek kötelességük átadni az utókornak megőrzés végett a teljes örökséget. Követendő példaként említette a Kali Tünde református tiszteletes asszonynak a tárgyi bizonyítékok enyészettől való megmentésére tett igyekezetét az iskolában berendezett falumúzeum révén.
Megmaradni keresztyénnek és magyarnak
Ezt követően Tóth Mária Orsolya olvasott fel részleteket a telepesekről szóló szakdolgozatából. Dr. Tóth Bernadett Eszter,Magyarország csíkszeredai konzulja beszédében a jókedv és a felhőtlen öröm napjának nevezte az emlékünnepséget, amikor öröm költözik a szívekbe és mosoly az arcokra. Mint jelezte, az itt élő népek együttélésében a kölcsönös tisztelet lehetett elsőrendű ahhoz, hogy fennmaradjanak. Kis István polgármester-helyettes is telepes elődök leszármazottjaként szólt az egybegyűltekhez. Mint mondta, Eckentelephez kötődik, és annak ellenére, hogy ezeket a településeket 110 éve létesítették, nincs több évszázados múltjuk, mint más erdélyi településeknek, a lakóik ennek ellenére annyit dolgoztak, mint más településekéi hat-nyolcszáz év alatt. Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a gyermekeik is ugyanígy fogják majd ünnepelni a település évfordulóját. Kali Barna, a gyülekezet református lelkipásztora fohászában arra kérte az Urat, hogy még száz évig megmaradhasson a közösség keresztyénnek és magyarnak.
Ifj. gróf Andrássy Gyula hazatért
Az egyház keretei között zajló ünnepséget ifj. gróf Andrássy Gyula országgyűlési képviselő mellszobrának a leleplezése követte a templomkertben. A település névadója ezáltal jelképesen végképp hazatért egykori birtokaira. Amint a főesperes megjegyezte, koszorúk helyett a legszebb virágszálak, a magyar népviseletbe öltözött aprócska legénykék és lánykák állhattak karéjba Simon Attila alkotása előtt.
Bukovinai Székelyek Folklórtalálkozója
A Petőfi Sándor Általános Iskola udvarán a Bukovinai Székelyek Folklórtalálkozójával folytatódott az ünnepség, amint a főszervező elmondta, Andrássytelepen ezt első ízben rendezték meg. Fellépett Kásler Magda az Üver zenekar kíséretében, a Baranya megyei Garai Ifjúsági Tánccsoport, a dévai Szivárvány énekkar, a Csernakeresztúri Hagyományőrzők, illetve a Tatárka, Pohánka, Hajdina néptáncegyüttesek. "A betelepítéskor a száznegyven család tizenhat vármegyéből került ide, köztük bukovinai székely családok, ezért úgy gondoltuk, érdemes itt is megszervezni a bukovinai székelyek folklórtalálkozóját" – fejtette ki Tóth Sándor kulturális vezető, aki megköszönte a főtámogatónak, a Bethlen Gábor Kulturális Alapnak, illetve a helyi önkormányzatnak, a La Bologa étterem tulajdonosának, valamint a Copy Tech Kft., Poli Izo Construct Kft., illetve a Holler Kft. által nyújtott támogatást.
Marosludasi Magyar Napok
A Petrőczi Kata Szidónia Kulturális Egyesület és az RMDSZ által közösen szervezett Marosludasi Magyar Napok ünnepsége vasárnap zajlott, mintegy folytatásaként az andrássytelepi kétnapos rendezvénysorozatnak.
Kérdésünkre Kis István polgármester- helyettes kifejtette, azért tűnhetett széthúzásnak a két ünnepség külön szervezése, mert a péntek-szombati rendezvénysorozatot a Hajdina Kulturális Egyesület teljes mértékben önállóan szervezte, a magyar napokat pedig az RMDSZ a Petrőczi Kata Szidónia Kulturális Egyesület égisze alatt. Remélhetőleg a marosludasi magyar közösség elöljáróiban csupán a kívülálló szemlélő számára körvonalazódott a széthúzás szándéka, a valóság teljesen más, és a vasárnapi magyar napok a péntek-szombati események méltó megünneplése, a közös, önfeledt szórakoztatást és szórakozást hivatottak szolgálni. Amint a polgármester-helyettes elmondta, a magyar rendezvények számára legalkalmasabb helyszínen, a szombati vigadalomnak is helyet adó Petőfi Sándor Általános Iskola udvarán és sportpályáján zajlott az ünnepség, úgy állították össze a programot, hogy minden korosztály kellemesen szórakozhasson. A vasárnapot gulyásfőző versennyel indították, azt követően a helyi pedagógusok tartottak kézműves- foglalkozásokat a gyerekeknek, a délutánt kulturális programok színesítették, és a Marosludasi Magyar Napokat éjfélig tartó szabadtéri mulatsággal, illetve a helyi művelődési otthonban tartott bállal zárták.
Szer Pálosy Piroska
Népújság (Marosvásárhely)

VI. Székelyföld Napok
Az összefogás erősítése a cél
Október 8–18. között a hatodik alkalommal szervezik meg Hargita, Kovászna és Maros megyében a Székelyföld Napokat, amely immár átfogó művelődési rendezvénysorozat lett. Céljai között van a Székelyföld mint kulturális régió egyéni, egyedi hagyományainak ápolása, az értékteremtés, ugyanakkor a szervezők a programkínálattal szeretnék azt is elérni, hogy az itt élők jobban megismerjék egymást. Az összefogás, az összetartozás, a közös identitás kifejezése, megélése biztonságot jelent azok számára, akik megteremtik a kulturális kínálatot, ugyanakkor a fogyasztóknak is, akik a rendezvényen való jelenlétükkel visszaigazolják a teremtő munka hasznosságát. Erről szólt október 8-án, csütörtökön este a Maros Művészegyüttes előcsarnokában, majd előadótermében is a Székelyföld Napok Maros megyei megnyitója.
Nem véletlenül választották ki a megyei szervezők a Maros Művészegyüttes székhelyét, hiszen azon túl, hogy magyar forradalmat követő kényszerenyhülési folyamatban a román kommunista hatalom "kisebbségek kultúráját ápoló" politikájának igazolásaként 1956-ban létrehozták többek között a Székely Népi Együttest, ez a tánckar évtizedeken keresztül – dacolva a későbbi megszorító lépésekkel – ápolta az erdélyi magyar s ezen belül a székely kultúrát. Az 1989-es változás után sokáig kereste helyét az együttes az új kulturális mezsgyén. "Ma úgy érzem, jó úton vagyunk, és ennek jele az is, hogy a második alkalommal lehetünk házigazdái a Székelyföld Napok megnyitójának" – mondta többek között köszöntőjében Barabási Attila Csaba, a Maros Művészegyüttes igazgatója, miután az együttes zenekara és Kásler Magda előadása megteremtette a megfelelő hangulatot.
A rendezvény – szimbolikusan – az Erdély néprajzi értékeinek képi reprezentációja című fotókiállítással kezdődött, amelyet Vajda András ezúttal a Kriza János Néprajzi Társaság alelnökeként ismertetett. A tárlaton, pannókon – jól meghatározott témákba csoportosítva – olyan, magyarázó szöveggel kísért fotókat láthattak az érdeklődők, amelyek 1930 és 1980 között készültek Kós Károly, Vámszer Géza és mások gyűjtőútjain. A KJNT digitalizálja azokat a fotókat, amelyek Erdély népi kincseit rögzítették fényérzékeny anyagra. Eddig 17.000 fotót archiváltak, ezek közül válogatták ki a kiállítás szervezői a reprezentatív fotókat. Olyan viseletek, házak, használati és munkaeszközök, de sírkövek és kopjafák is láthatók, amelyek ma már csak fényképeken maradtak meg. A vándorkiállítást csak a megnyitó idejére hozták el Marosvásárhelyre, azonban a turné keretében a pannók visszatérnek – mondta Vajda András.
A fotókiállítás bemutatását követően az előadóteremben folytatódott a rendezvény Járay Fekete Katalin, a Népújság volt munkatársa könyvének bemutatójával. Az interjú- és dokumentumkötetet Sántha Rezsővel, a művészegyüttes "repülő táncosával" készítette. A hangulatos, humoros könyvbemutatót Jászberényi Emese, a Marosvásárhelyi Rádió nyugdíjas szerkesztője vezette, mint kiderült, "nem idegenként", hiszen ő is "rokona" a Székely Népi Együttes nagy családjának. A beszélgetésből megtudtuk, hogy Járay Fekete Katalinnak ez a 12. kötete. E könyvek többek között olyan erdélyi magyar személyiségekről szólnak, akik "letettek valamit" a közös kulturális asztalra. "Köteles-ségemnek érzem, hogy az utókornak bemutassam, rögzítsem azt, hogy milyen lelkületű, gondolkodású, felkészült értékteremtő és megőrző emberek között éltünk, akik hozzájárultak az erdélyi magyar kultúra gyarapodásához" – mondta többek között a kötet írója, szerkesztője.
Sántha Rezső a rá jellemző humorral és víg kedéllyel válaszolt Jászberényi Emese kérdéseire. A könyv keletkezéséről, a Székely Népi Együttes "hőskoráról" mesélt el olyan történeteket, amelyek nem kerültek a kötetbe. S azt is elárulta, hogy már a kezdetektől fogva "mindent gyűjtött", így a Székely Népi Együttesről, majd később a Maros Művészegyüttesről komoly archívumot mondhat magáénak, amelynek csak a töredéke kerülhetett a kötetbe. Az emlékezésben elhangzottak olyan nevek is, akikről szintén szó esik a kötetben, azoké, akik az együttes meghatározó egyéniségei voltak, s akik közül, aki tehette, eljött, köztük a ma 87 éves Domokos István is.
A kötetet a Maros Művészegyüttesnél lehet megvásárolni, s nemcsak azoknak ajánlják, akik szerepelnek benne, hanem mindazoknak, akiknek "megadatott az a szerencse", hogy láthatták az együttes "nagyjait" színpadon.
A VI. Székelyföld Napok Maros megyei megnyitóján ismét fellépett az együttes nemrég bemutatott Szép piros hajnalban című produkciójával. A felszólalók, Soós Zoltán, az RMDSZ-nek az előválasztásokon indított polgármesterjelöltje, Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke, és Nagy József, a Kovászna Megyei Tanács alelnöke többek között azt hangsúlyozták, hogy a Székelyföld Napok a régión belüli összefogást kell erősítse. Az idén 150 rendezvény lesz a három megyében, még akkor is, ha Maros megye "hivatalosan" nem kapcsolódott be. A kultúra átlépi a politikai, közigazgatási határokat, s ez nem "egymástól elválasztó, megkülönböztető" tényező kell legyen, hanem olyan közös értékteremtés, amely jövőképet is jelent. S ezt talán gazdaságilag vagy akár turisztikai, idegenforgalmi céllal is ki lehet aknázni – mondták a hivatalos megnyitón a szónokok.
Az eseménysorozat sokszínű kínálata között van képzőművészeti, fotókiállítás, színház, néptánc, film, többféle zenei rendezvény, falunap, szüreti mulatság, gazdasági kiállítás és vásár, mindaz, ami "lendületre sarkall és összefog" bennünket itt a Székelyföldön.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

Káfé Főnix irodalmi és fotóművészeti magazin
Rendes feltámadásunkról és a szívünk örökkévalóságáról
November 5-én, csütörtökön a marosvásárhelyi Bernády Házban mutatták be dr. Barabás László Az otthonosság gyökerei című, népismereti írásokat, néprajzi tanulmányokat tartalmazó, a Mentor Könyvek Kiadónál megjelent kötetét. A néprajztudós munkásságát Bölöni Domokos író méltatta, majd Káli Király István, a kötet szerkesztője beszélgetett a szerzővel. Közreműködtek a marosvásárhelyi Maros Művészegyüttes zenészei és táncosai, marosszéki és mezőségi népdalokat énekelt Kásler Magda.
Alább olvasható Bölöni Domokos baráti köszöntője.
Az ember a szíve mélyén örökké oda való, ahol született, írja Tamási Áron. Ő mondja azt is, hogy a madárnak szárnya van és szabadsága, az embernek pedig egyetlen szülőföldje és sok kötelessége. Amikor aztán az egyetlen szülőföldjét is elvitatják tőle, olyanná válhat, mint a szárnyaszegett madár, elveszti istenadta szabadságát.
Az erdélyi magyarság életének kétségkívül jelentős korszakaként jegyzi majd az utókor az utóbbi negyed évszázadot. A diktatúra megszűntével nemzetrészünk élete a feltápászkodás, az öneszmélés, a gazdasági, társadalmi, kulturális újjáépülés, az önszerveződés, a közösségépítés és a jövőtervezés jegyében zajlott, miközben politikai téren állandó nyílt küzdelmet és bozótharcot is kellett folytatni visszakapott és kivívott, illetve a vissza sem kapott, folyton újra és újra megkérdőjelezett és elvitatott jogaink, történelmi jussunk érvényesítése érdekében. A rendszerváltozás eufóriája és traumái egyaránt megmutatkoztak, mégis, a tények és történések, az okok és okozatok ismeretében kimondható, hogy az erdélyi magyarság rendes feltámadása indult meg, és tart mindmáig. Intézményrendszerünk, szervezési struktúráink kiépítése és megerősítése, érdekérvényesítő tevékenységünk folyamatos. Nekirugaszkodásokkal és megtorpanásokkal, sikerekkel és buktatókkal is –, de az összefogás és a közös cél, megmaradásunk és önfeladás nélküli boldogulásunk érdekében felülír minden egyéb érdeket. Veszteségeink felmérése nem ért véget, hiszen az a kultúra, amely évszázadok alatt épült erős várrá Erdélyországban, igencsak megrongálódott a közeli és távolabbi múltban. Tárgyi és szellemi örökségünk elorzása és elperlése máig nem szűnt meg, a folyamatos leltárkészítés és az állandó készenlét még sokáig tartozik majd legfontosabb feladataink közé. Nagy költőnk metaforáját idézve be kell hordanunk minden értékünket, egyetlen igekötő, de egyetlen faragott bot és egyetlen árva furulya sem veszhet kárba. Ez a törekvés a kellő időben hívta életre az új művelődési szerveződéseket, egyesületeket, az írott és az elektronikus sajtó megújult, felpezsdült a lap- és könyvkiadás, elfeledettnek hitt, lebecsült, lenézett egykori népszokásokat keltettek életre falun és városon a hivatástudat önkéntesei, pedagógusok és lelkészek, hívek és szülők, ifjak és diákok, akik nem hagyták el a templomot, sem az iskolát; olyan intézmények támadtak fel vagy jöttek létre, mint az Erdélyrészi Művelődési Egyesület (EMKE), a Kemény Zsigmond Társaság, a Romániai Magyar Dalosszövetség, a Kriza János Néprajzi Társaság, a Marosvásárhelyi Református Kántor-Tanítóképző Intézet, a Sapientia Egyetem – hogy hirtelenjében csak néhányat soroljak. A zenei nevelés, a szépművészeti oktatás fellendülőben, a néprajzi gyűjtést tantárgyként tanulhatják, szakszerűen művelhetik az érdeklődők, és a szaporodó, már-már divattá váló falutalálkozók alkalmával szinte kötelező módon mutatják be, a helység névjegykártyájaként, az ünnepét ülő település falukönyvét, amely a később elkészülő szakmonográfia alapjául szolgálhat. A dalkultúra, a közös éneklés világi és vallási változata általánossá vált, igen gyakran a világinak mondott kórusok is, nemcsak helyi és országos vagy külföldi fesztiválokon, város- és falunapokon szerepelnek, hanem egyházi ünnepeken, istentiszteletek, misék alkalmával énekben dicsőítve szolgálják az Urat. A néptáncoktatás sosem látott lendületet nyert, a nemzedékek egymásnak adják át a tudást, a hivatásos táncegyüttesek, táncszínházak köré szerveződött oktatás formájában, gyermek- és ifjúsági együtteseket hozva létre. Dal- és táncfesztiválok vonzzák a közönséget néprajzi tájegységeink színpadjai elé. A siker túllépi a földrajzi határokat, a fiatalok előadó körutakon viszik jó hírünket szerte a világba. A magas művészetek, a dalszínház, a hivatásos színházak és társulatok felívelése közben a műkedvelő színjátszás is új korszakát éli, csakúgy, mint a képzőművészet profi és amatőr ága, vagy a népszerűsége csúcsára jutott fotóművészet. A színvonalas előadások, az alkotótáborok, a közös és egyéni tárlatok sosem tapasztalt bőségben kínálják a látnivalót az igényes közönségnek. Megnövekedett a minőségi értékek iránti igény, és ez annak ellenére kitapintható, hogy a nagy „műfaji demokráciában” szabadon tenyészhet a giccs is.
Nem lehet nem érzékelni és értékelni a hosszú böjthöz, több évtizedes szellemi éhkopphoz szoktatott embert zavarba hozó kultúrdömpinget, és nem lehet eléggé örülni például az irodalmi élet sokrétűségének, a rangos folyóiratoknak, a felolvasásoknak, vitáknak, az egymást érő könyvbemutatóknak, a nemzetközi jellegűvé váló könyvvásároknak. A rengeteg megnyilvánulásnak, amelyek révén izgalmasan sokszínűvé válnak mindennapjaink.
Kissé talán kissé rózsás a kép –, miközben a média folyamatosan sokkoló hírekkel, politikai hercehurcák tálalásával, csoportérdekeket ütköztető csörtékkel, kisstílű csatározások lufijait pukkasztgatva rombolja amúgyis feldúlt idegrendszerünket. De nem élhetünk folyamatos zaklatottságban, nem élhetünk életszerűtlenül. Nem engedhetjük meg magunknak a borúlátás fényűzését, mert a munkának még nagyonis az elején vagyunk. Akinek pedig nem okoz örömöt az elmúlt negyedszázad kicsiny erdélyi magyar története, minden bajával-bánatával, apró-cseprő bosszúságaival, kisebb-nagyobb elégtételeivel, bármily szerény sikereivel, az nem érdemli meg a nemzethez tartozás semmi mással össze nem hasonlítható örömét, üdvét, boldogságát.
* Vannak istenáldotta emberek, akik idejében ismerik fel hivatásukat, és konok kitartással, makacs elkötelezettséggel be is teljesítik azt. Ilyen ember Barabás László. Akit – máiglan – fog a figura. A neves népszokáskutató szűkebb pátriájában, a sóvidéki Alsósófalván úgy tartják, hogy akiket fog a figura, azoknak még felnőtt korukra is marad bő kedvük: szeretnek, akarnak, és tudnak játszani. Egyszer-egyszer ünnepélyesen, szertartásosan, halálos komolyan – ha kell, még a halállal is –, máskor bohóckodva „űzik az eszüket”, komédiáznak. Valami nagy-nagy baj lehet, jegyzi meg a szerző, amikor az embereket nem fogja a figura, amikor nem tudunk, vagy nem merünk játszani. Ha elveszítjük homo ludensi minőségünket.
Aki így vall önmagáról, azt sok száz gyökér kapcsolja az erdélyi talajhoz, a székely falu világához. Parajd szülötte így emlékezik gyermekkorára: „A hátsó udvarban apám ezermesterkedő ’műhelye’, az árnyékalja körül nem csak forgácsot és kérget, hanem fakígyókat, fasárkányokat, hadvezéri bogbuzogányokat szedhettem össze, és az egyik szerszámnyélben, amit félig készülten a kézvonópadon hagyott apám, ráismertem Kinizsi Pál kardjára. A pajták előtt nem csak a tehénlepényeket és lócitromokat szedegettem lapátra, hanem bebújtam a rönkök és deszkahalmok közé, a méterfarakások mögé, megmásztam terméskőhegyeket és mindig találtam faricskálni való érdekes deszkadarabot, fényes patkószöget vagy rozsdás, de szerencsét hozó lópatkót, kőpásztort és fenyőtoboz-juhokat. A minden heti sepregetéssel, takarítással a kapun belüli világ lassanként az enyém is lett, otthonosan mozoghattam benne.”
Új kötete* borítóján olvassuk: „Füttyögtetés és asszonyszínház, jávorfából muzsika és lakodalom, gúzsszekér és székely harisnya, eklézsiakövetés és királynékereső, pünkösdi virágozás és csutakhúzás, farsangtemetés és bethlemes játék – megannyi szép és jó szokás, mely mind-mind az otthont jelenti. A földet, amelybe belegyökereztünk. Akarjuk vagy nem, érezzük és mindenüvé magunkkal visszük azt a különös nedvet, amely e gyökereken keresztül átszivárogva életet ad. Olyant, ami más, mint a többi élet. Mert a miénk. Ezt tudja és tárja fel Barabás László mindazok épülésére, akiket még érdekel.”
Így válik közérthetővé az új könyv címe: Az otthon gyökerei.
Dr. Barabás László címzetes főiskolai tanár, néprajzkutató 1947-ben született Parajdon. Szovátán érettségizett 1965-ben. 1970-ben szerzett magyar nyelv és irodalom szakos tanári oklevelet a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen. 1976-ig tanárként, majd 1991-ig újságíróként, szerkesztőként dolgozott. 1991-től a marosvásárhelyi Kántor-Tanítóképző Főiskola tanára, 1993–2014 között annak igazgatója, a Károli Gáspár református Egyetem tanára. Gazdagon feltarisznyálva indult a tudásszerzés rögös útjára. Már egyetemista korától érdekelték szülővidéke és a tágabb erdélyi tájak népszokásai, azóta gyűjti, dokumentálja és értelmezi a szokásvilágot. Később fotósokkal, filmesekkel szövetkezve rögzítette az erdélyi magyarság gazdag, színes hagyományait. Első népszokás-monográfiája az 1980-as évek elején elkészült, de csak a változások után, 1998-ban jelenhetett meg Forog az esztendő kereke – sóvidéki népszokások címmel, melyet a hazai és nemzetközi szakma az utóbbi évtizedek egyik legjobb néprajzos könyveként értékelte. Ezt követte az Aranycsitkók, maszkurák, királynék – erdélyi magyar dramatikus népszokások és a Kapun belül, kapun kívül című kötet 2000-ben, majd 2009-ben a ’nagy könyv’: Akiket fog a figura – farsangi dramatikus szokások, népi színjátékok Marosszéken. Barabás László a nyelvjárás, a helyi identitástudat, a csűrök és házak, a székelykapu, a székely harisnya, a húsvéti fenyőág állítás szokásának elterjedése és több más jellemző alapján megállapította, hogy létezik egy közép-erdélyi kulturális régió, amely átmenetet képez a belső székelység és a mezőségi magyarság kultúrája között, ennek két övezete van: a mezőségi és székelyes alrégió – így tehát legutóbb Mezősámsondtól Korondig, Magyarótól Nagykendig vizsgálódott. Összesen 125 településen gyűjtött, 915 népszokás hiteles leírását és társadalmi-kulturális és identitásbeli összefüggésekbe helyezett elemzését végezte el.
Az új kötet értelemszerűen a szülőföldről szóló fejezettel indul, a szerző szépírói vénája az emlékezésben, riporteri és filmes beleérzése pedig abban mutatkozik meg, ahogyan maga is „cselekvő részesévé” válik az éppen rögzített szokásnak. Az eseményt: a számbavett s leírt, megjelenített és elemzett szokást nem a tudós kutató hűvös távolságtartásával szemléli, hanem itthoniként, aki maga is hajnalozott annak idején, vagy közvetlenül értesülhetett szüleitől, nagyszüleitől, az öregektől olyan szokásokról, amelyek azóta kihaltak. És ezeket egyik-másik falu hajlamos embereivel mintegy feltámasztják, ismét életre hívják. Úgy, ahogyan régen volt, amiként az emlékezet még őrzi. Dr. Keszeg Vilmost idézzük: „A szokások Barabás László általi megjelenítésében egyszerre látjuk az eseményt s az esemény ’gyűjtését’ mint eseményt. A szerző, a szokás résztvevőjeként és kutatójaként, a szokáspárhuzamok és a szakirodalom ismerőjeként minden nehézség nélkül tud beszélni a hagyományról, a hagyományt megélőkről és a hagyományra összpontosító tudományról. (…) A cselekvők, a résztvevők perspektíváját követve, a szerzőnek új szokáselemeket új megvilágításban sikerült megjeleníteni. A szokásleírásokra jellemző személytelenség, szenvtelenség itt felszámolódik. Középpontban az alkalom áll, nem az eseményről elvonatkoztatott, absztrahált szokásmodell, hanem az ember. Barabás Lászlónak sikerült tetten érnie a kommunikáló, a virtuskodó, a játszó, a hagyomány nyújtotta biztonságban élő-mozgó embert.”
Barabás László a marosvásárhelyi és a nagykőrösi főiskolán néprajzi, művelődéstörténeti és ezekkel összefüggő tantárgypedagógiai szakdolgozatok (mintegy 150) témavezetője, 1993 óta szervez egyházszolgálati és népismereti nyári táborokat Erdély különböző vidékein főiskolák hallgatói részére. A főiskolai oktató munka mellett végzett néprajzi gyűjtő- és kutatómunkájának eredménye 6 kötet, 50 tanulmány, 110 néprajzi írás, kisebb közlés, 20 néprajzi kisfilm. Ezekre a munkákra több mint 110 publikáció hivatkozik. Emlékezéseit, riportjait, tanulmányait szaklapokban, -kiadványokban, évkönyvekben, de napi- és hetilapok hasábjain is szívesen tette közzé a szerző. Könyvének szakszerű elemzését elvégzik majd az arra hivatottak. Én csak egy baráti kézfogás és ölelés kapcsán írtam le és olvastam fel ezeket, hogy ne maradjon szó nélkül a találkozásunk. A Tanár úr boldog lehet, mert bár az élet nem kímélte túlságosan, mégis: meghagyta a szárnyait – és az ég felé tágította drága szabadságát.
Tamási Áronnal kezdtem, az ő szavaival végzem. „Minden ember legnemesebb öröme, ha valami olyant cselekedhetik, amelynek tisztaságában nem kételkedik. Sem a cselekedet idején, sem a cselekedet után.”
Tiszta munka ez a kötet, kedves László. Egy tiszta ember tiszta beszédű könyve. Adjon hozzá az Isten sok értelmes és hálás olvasót!
Bölöni Domokos
Az otthonosság gyökerei. Népismereti írások, néprajzi tanulmányok. Mentor Könyvek, 2015 Elhangzott 2015. november 4-én a marosvásárhelyi Bernády Házban, a kötet bemutatóján
http://kafe.hhrf.org

A magyar szórvány napján
Gyöngykoszorú- találkozó
Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának – hangzott el Kodály Zoltán felismerése, amelyet örökül hagyott az elkövetkező nemzedékeknek. Ennek tudatában kezdték el Maros megyében a Gyöngykoszorú-találkozókat, s ezért dolgoznak ma is, hogy a gyermekek, fiatalok saját kultúrájukban nőjenek fel, amit áthagyományozhatnak az új generációnak. Különösen a szórványban van óriási jelentősége a néphagyományok, népszokások parázson tartásának, mert ha egy nemzedékben kialszik a láng, a szórványmagyarság beolvadása visszafordíthatatlan lesz.
A megmaradásért – fenyő a Petőfi- szobornál
Marosludas olyan szórványtelepülés, ahol a magyarság számaránya húsz százalék alá esett, mégis az egyházak, az iskolák magyar tagozatai életerős közösségeket éltetnek. A Hajdina Hagyományőrző Egyesület a néptánc oktatását vállalta fel, s több generáción át vonta be a gyermekeket és a fiatalokat a magyar népi kultúra ápolásába. Az idei Gyöngykoszorú-találkozót talán nem véletlenül időzítették a magyar szórvány napjára, hiszen szórványban ünnepelni, s érezni a magyar szellemiség együvé tartozását felemelő érzés.
Az ünnepség a Petőfi-szobornál kezdődött, ahová kivonultak a tánccsoportok, a megmaradás jeléül egy tuját ültettek, majd egy-egy szál virágot helyeztek el a szobor talapzatán. Itt Kocsis Csaba, az RMDSZ kerületi elnöke köszöntötte a résztvevőket, elmondta, hogy a rendszerváltás után, amikor az Erdélyi Magyar Közművelődési Egylet és néhány lelkes ember ezt a mozgalmat elindította, bíztak abban, hogy Erdély-szerte fel lehet éleszteni a szunnyadó népi kultúrát. Ezt a munkát azóta is küzdelmesen végzik. – Biztatni kell minden embert, aki ebben a munkában szerepet vállal. Ne hagyják abba, mert enélkül a XXI. század globalizálódó világában sokkal szegényebbek leszünk, mint elődeink. Magyar néptánc, népdal, magyar nyelv és kultúra nélkül identitásunk elvész. Jövőnket a múltra kell építenünk. Ennek jegyében jött létre és működik a marosludasi Hajdina néptáncegyüttes is, amely évről évre színvonalasabb fellépésekkel örvendeztet meg – mondta a kerületi elnök, aki hozzátette, hogy Andrássytelepen az iskola 13 évvel ezelőtt vette fel a Petőfi Sándor nevet. Sajnos, az oktatás átszervezése miatt a költő nevét viselő iskola már nem iskola, évek óta "lakatot tettek rá".
A részt vevő tánccsoportok a Petőfi- szobornál közösen énekelték el a Távolból című költemény zenés változatát, majd a Maros-hídon át elindultak a művelődési ház felé.
Táncosok, citerások a színpadon
A táncosok, mielőtt a terembe értek volna, megálltak a polgármesteri hivatal előtt, ahol Ioan Cristian Moldovan polgármestert tánccal köszöntötték. Az önkormányzat támogatta a rendezvényt, a szervezők ezzel a gesztussal fejezték ki köszönetüket.
A színpadon Tóth Sándor, a Hajdina vezetője és Kis István alpolgármester üdvözölte a résztvevőket. Majd a csoportok következtek: a Hajdina néptánc-együttes, amelyet Farkas Sándor Csaba és Kásler Magda oktat a táncra, nyárádmenti és kutasföldi táncokat mutatott be. Aztán jött a mohácsi Újhold együttes somogyi és szatmári táncokkal, vezetőjük Kiss Gábor, a felfalusi Bíborka néptáncegyüttes, amely kalotaszegi táncot járt, felkészítő Luka Szabolcs. A holtmarosiak saját táncaikkal léptek fel, Nagy Levente vezetésével. A medgyesi Gyöngyvirág küküllőmenti táncokat mutatott be, felkészítő Lukács Levente. A Hajdina kis "hajtásai", a Tatárka és a Pohánka is színpadra lépett, előbbiek a 3-6 évesek, gyermekjátékokat és felcsíki táncokat táncoltak, utóbbiak, a 6-12 évesek csoportja pedig nyárádmenti táncokat. Fellépett még a helyi Transilvania együttes Nelu Mihasan vezetésével. A rendezvény érdekes színfoltja volt a szilágysomlyói Szederinda citeraegyüttes, amelyet Gáspár Attila zenetanár tanít muzsikálni.
Szívesen jönnek, ha magyarul lehet énekelni
Gáspár Attila zilahi zenetanár elmondta, régóta tartják a kapcsolatot a marosludasi együttesekkel, sok helyen találkoztak már. – Szívesen elmegyünk mindenhova, ahol magyarul lehet énekelni, citerázni s a szilágysági népdalokat megismertetni. A szilágysági szórvány nem annyira ismert, sem az erdélyi, sem a magyarországi köztudatban nem él annyira, mint a Székelyföld. Pedig gyönyörű népdalaink, népszokásaink, népi hagyományaink vannak. A Szederinda citeraegyüttes hagyományőrző csoportja felvállalta, hogy tolmácsolja ezt a népi kultúrát. Magyarországon sokfelé léptünk fel, eljutottunk Bécsbe is. A Szilágyságban többen citeráznak, de nem olyan színvonalon, hogy azt iskolában tudnák tanítani. Én Dobán 1976 óta foglalkozom citeraoktatással. Emellett Szilágysomlyón, Zilahon, Szilágyperecsenben tanítom a gyerekeket citerázni. A Szilágyságban vannak tömbben élő magyarok, de vannak gyenge szórványtelepülések is. A Tövisháton a legtöbb falu magyar, elöregedett lakossággal. A Kraszna mentén vannak erős magyar települések, Szilágysomlyótól északkeletre ott van Szilágyperecsen, gazdaságilag is erős, életképes közösség, Varsolc, Szilágykraszna, Magyarkecel, Zovány, Ipp, Sarmaság, Szilágylompért, Selymesilosva. Mind olyan települések, amelyeket művelődéstörténeti szempontból érdemes lenne visszahozni a köztudatba – fogalmazott Gáspár Attila.
Kiváló alkalom a fiatalok nevelésére
A legmesszebbről a mohácsi Újhold néptáncegyüttes érkezett. Kiss Gábor, az együttes vezetője elmondta, hogy a 600 kilométer nincs is annyira messzi. – Félnapos út, és amit kapunk érte, az nagyon fontos számunkra: erdélyi magyar néptánc-együttesekkel léphetünk fel. Szeretünk közösségekkel együtt lenni, a fiatalokat ebben az élményben részesíteni. Kiváló alkalom a fiatalok nevelésére. A Hajdina a nyáron Mohácson szép műsorral szerepelt. A mo-hácsi néptáncegyüttesben jobban szeretjük az erdélyi táncokat, de Tóth Sándor kérésére "magyarországi anyagot hoztunk", somogyit és szatmárit. Mi mezőségi, kalotaszegi, küküllőmenti, székelyföldi táncokat, forgatósokat, legényeseket is táncolunk. Tulajdonképpen ezen nevelkedtünk. Vallom, hogy egy nemzet hite és kultúrája tartja egyben a népet. Ha elveszítjük e kettőt, mindent elveszítünk. Ide csatolnám az elmúlt hónapok válságát, amit Európa megél. Most nyíltan kell erről beszélni, nagyon oda kell figyelni, hogy megmaradjunk. A fiataljaink most kapnak észbe. Nemrégiben Törökországban jártunk, s hallották, hogy a török gyermekek milyen hangerővel, torkukszakadtából éneklik a himnuszt. Ez felrázta a gyermekeinket. Az ő harcuk következik, hogy helyretegyék a dolgokat – fogalmazott a mohácsi tánccsoport vezetője.
Táncház és szeretetlakoma
A Gyöngykoszorú-találkozó táncházzal és szeretetlakomával ért véget, amelyet a líceum éttermében tartottak. A helybeliek délutáni gyérebb részvétele estére népesebb mulatsággá gyarapodott, ahol szülők, nagyszülők együtt szórakoztak. Ezen, sajnos, nem lehettünk ott, de örülhetünk annak, hogy a szórványban mégiscsak van élet, megszólalt az együvé tartozás érzése, ahol több mint háromszáz ember gyűlt össze.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Tatárka, Pohánka és Hajdina
A népi kultúra őrzői Marosludason
Eseményekben, fellépésekben gazdag évet zárt a marosludasi Hajdina Kulturális Egyesület. A Hajdina, a Pohánka és a Tatárka néptáncegyüttesek nemcsak a helyiek, hanem az erdélyi és határon túli népi kultúrát kedvelő közösségek szívébe is belopták magukat. 
A Hajdina Kulturális Egyesület vezetője, Tóth Sándor a néptáncegyüttesek tavalyi fellépéseit összegezte. A Hajdina júliusban és augusztusban Magyarországon lépett fel, Szentgáloskéren az Aratófesztiválon vettek részt, majd Somodorban léptek fel, Gálosfán az Otthonka Fesztivál meghívottjai voltak. A nemzeti ünnep alkalmából, a magyarok kenyere ünnepén Mohácson részt vettek a búza összeöntésén és a Szent Miklós vízi- és taposómalomnál táncoltak. Ezt követően a 29. Mohácsi Folklórfesztiválon, a Pécsi Déli Kapu Folklórfesztiválon, a harkányi fesztiválon, Pécsváradon a Szent István-ünnepen táncoltak. Szeptember elején a Hajdina szervezésében ünnepelték meg a Marosludas környéki betelepítések 110. évfordulóját, amelynek Andrássytelep adott otthont. Mivel annak idején Andrássytelepre 17 bukovinai székely családot telepítettek, itt szervezték meg az első Bukovinai Székely Folklórtalálkozót. Aztán következett a marosludasi Kárpát-medencei Gyöngykoszorú találkozó, majd a marosvásárhelyi Gyöngykoszorúk gyöngye, ahol szintén fellépett a Hajdina. 
Legutóbbi előadásuk a karácsonyi ünnepi műsor volt, ahol mindhárom néptánccsoport fellépett, előadásuk címe: Angyalok hirdeték. 
– Közénk jött a fény, a béke, a szeretet emberré lett. Az angyalok, a pásztorok és minden jóakaratú ember erre várt. Arra vártunk, hogy a Tatárka, a Pohánka és a Hajdina visszaröpítsen abba a világba, amelyben elődeink ünnepelték a Messiás születését. Ezt a hangulatot Kásler Magda és Farkas Sándor Csaba táncoktatóknak az együttesek előadásában sikerült megteremteni – mondta az egyesület vezetője.
Az előadást a marosludasi önkormányzat, Magyarország csíkszeredai konzulátusa, az EMKE, a Romgaz és a Bethlen Gábor Alapítvány támogatta. A legfőbb támogatók mégis azok a magyar családok, akik gyerekeikkel részt vesznek a hagyományok, népszokások éltetésében, hiszen nélkülük üres és kihalt maradna minden. A Tatárka néptáncegyüttesben jelenleg 23 3-6 év közötti, a Pohánkában 25 6-11 év közötti gyermek, míg a Hajdinában 13 fiatal táncol. 
A színpadon megelevenedtek a Szent Borbála, Szent Miklós, Szent Luca, Szent István és Szent János nevéhez fűződő szokások, népi játékok és táncok. A székely karácsony hangulatát idézhettük fel betlehemes díszlet mellett. Az angyaljárás tett koronát a műsorra. 
Mezey Sarolta. Népújság (Marosvásárhely)

A magyar kultúra napja Marosvásárhelyen
Marosszéki örömünnep
Számos kulturális-művészeti intézmény közreműködésével ünnepelhettük múlt hét péntekén a magyar kultúra napját Marosvásárhelyen. A magyar nyelvterületeken e jeles eseményre 1989 óta kerül sor, annak emlékére, hogy a kézirattanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát.
Az idei marosvásárhelyi évforduló kettős ünnepségre adott alkalmat: du. 2 órától a Maros Megyei Múzeum, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, a Látó szépirodalmi folyóirat, az András Lóránt Társulat, a Tiberius vonósnégyes és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem közös szervezésében rendhagyó és érdekes, zenében, táncban, irodalomban, színházi performanszban és képzőművészetben gazdag összművészeti eseményre került sor a Kultúrpalota harmadik emeletén berendezett Klasszikus Magyar Művészeti Galériában. A Bernády-gyűjteményként is ismert galéria falai között az említett intézmények munkatársai, hallgatói várták az igen szép számban megjelent közönséget, amelyet – a délutáni ünnepség dramaturgiája szerint – különböző, művészi jellegű perfomanszokkal, érdekes méltató beszédekkel kísértek végig, mintegy tárlatvezetőkként, a galérián.
Közülük sorrendben elsőként Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója szólalt fel, aki a gyűjtemény egészét, annak történetét ismertette, beszédében pedig elmondta: az erdélyi magyar művészet pantheonjává vált e képtár, amelyet a 2000. év óta sikerült úgy visszarendezni, ahogyan azt Bernádyék megálmodták. Azóta az eredeti, 1913-as tárlatrendezési koncepció szerint láthatjuk az alkotásokat. A 64 festményből csak 13 volt a városé, a többit a magyarországi Szépművészeti Múzeum adta kölcsön, de 1920 után már nem kérhette vissza őket. Így ezen alkotások azóta két leltáron szerepeltek, és a kérdést csak 2007-ben sikerült rendezni, a Szépművészeti Múzeum vezetősége nagylelkűen úgy döntött: a képek Marosvásárhelyen maradhatnak. Ebben nagy érdeme volt Bordy Andrásnak, aki nem engedte a második világháború idején az alkotásokat a magyar Aranyvonatra föltenni: e szerelvényt lebombázták, és vele rengeteg műkincs semmisült meg – például a Székely Nemzeti Múzeum 180.000 darabja. De e gyűjtemény ekképpen megmenekült.
Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatója Tessitori Nóra előadóművészre emlékezett a művésznő férje, Kőmíves Nagy Lajos dramaturg szavain keresztül, Kovács András Ferenc, a Látó főszerkesztője pedig a kultúra szerepéről szólt. – E tárlat a kultúra látható darabja. A láthatatlan darab a képek mögött van, és mindenki ismeri, aki szeret színházba, koncertekre, képtárba járni. A kultúra mindig sokféle, a kultúra rétegzett. És szinte mindig odabent található. Legnagyobb ellensége a kultúrára való nem fogékonyság. Hiszek a kultúrák sokféleségében, nyitottságában, és vallom, hogy a kurzusként irányított kultúra nem tett jó szolgálatot. E szolgai kísérteteknek bennünk nem szabad megmaradniuk. Nyitott szemek, fülek, szájak szükségesek: beszélni kell a tudásról, a kultúráról – mindezt kulturáltan – mondta KAF, majd saját, Kölcsey Ferenc lehajtja fejét című versét olvasta föl, ezután pedig elkezdődött a rendhagyó tárlatvezetés. A galéria festményei előtt a Tiberius vonósnégyes játszott, majd színművészetis hallgatók és az András Lóránt Társulat táncművészei adtak elő rövid, az adott mű hangulatát, jellegét idéző, azt meg- és felerősítő jeleneteket, kis performanszokat.
Maszk nélkül Erdélyben
Az ünnepségsorozat este 6 órától a Maros Művészegyüttes köves-dombi székházában folytatódott, ahol tárlatnyitóval indult az este. A kezdés időpontjában szinte tűt sem lehetett már leejteni az egykori mozi előcsarnokában, ahol az intézmény igazgatója, Barabási Attila Csaba és a kiállító alkotó, Bálint Zsigmond fotóművész állt a mikrofonok előtt. A Kibédi farsangi játékok (1984–1988–1994–2010) című tárlat, mint azt a címe is sugallja, a kibédi farsangi szokáskörbe nyújt betekintést, a kiállítás érdekessége pedig, hogy időrendi sorrendben, a címben is feltüntetett esztendőkben fotózott, fekete-fehér és színes képeket láthatjuk a székház előcsarnokának falain. A tárlatnyitó kezdete előtt népviseletbe öltözött lányok szolgáltak fel pánkót a közönségnek, majd az együttes zenekarának alkalomhoz illő játékát és a Kásler Magda által előadott népdalt követően a saját, kibédi képeit is kiállító Barabási Attila Csaba szólalt fel.
– Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy otthonossá varázsolhatjuk zenével, pánkóval a magyar kultúra napját, amelyet pár éve itt, Marosvásárhelyen is méltóképpen ünnepelhetünk. Azoknak az intézményeknek, amelyek a kultúra körül tevékenykednek és azoknak, akik a kultúrát támogatják, elismerés jár. El kell gondolkodnunk a múlton, de tervezni kell a jövőnket is. Én büszke vagyok arra, hogy magyar, hogy székely vagyok. Olyan változatos és gazdag kultúrával rendelkezünk, amelyet érdemes megőrizni, tovább feltárni. Marosvásárhely egyaránt jeleskedik az irodalom, a kortárs táncművészet, a képzőművészet, a népi alkotások terén. Az idén hatvanéves Maros Művészegyüttes ez utóbbi megőrzésére, népszerűsítésére vállalkozott. Sokunknak ez az élete. 2016-ban szabadon ünnepelhetünk. Ma két mozzanattal ünnepelünk. Az első egy fotótárlat megnyitója, amely a népi hagyományokról szól, ezúttal kibédi farsangolást láthatunk. Jómagam kibédi vagyok, gyerekként is megélhettem mindezt. Dr. Barabás Lászlót kértük fel a tárlat méltatására, de nem tudott eljönni, így beszédét Lengyel Ildikó olvassa fel. A kiállítás jövő péntekig látható, utána Kibéden mutatják be – mondta a művészegyüttes igazgatója.
– Farsangi időben vagyunk, farsangi képeket láthatnak a falakon. Hogy mi köze ennek a magyar kultúrához? Nagyon sok, hiszen emberi, közösségi szükségletet elégített ki. A hagyomány által megőrzött szokásokban jutott kifejezésre népünk életöröme, játékigénye, az élet nehézségeit legyőző kedve. A rendre és a szabályokra, a harmóniára és így apollói szellemiségre épül, ugyanakkor ösztönös, szabad dionüszoszi kultusz: emberi személyiségünk kettősségét jelképezi. A farsangi szokások változataiban eltérések léteznek. E sokszínű erdélyi magyar kultúrát közkinccsé kell tennünk, úgy, ahogyan ez Kibéden is megtörtént. A farsang nemcsak szórakoztató játék volt, hanem mágikus szertartás, szimbolikus cselekvés. Számos országban ezen időszakban napjainkban is rendeznek karneválokat. A mi népi kultúránkban a farsangra inkább a házalás, a rögtönzött előadás, a folklórszínház a jellemző. Színház az, ami erre épül. Kibéden a szokásjáték neve: fársáng. A nászt jelenítik meg sokféle szereplővel. A szépek az utcán vonulnak és minden ház udvarán táncolnak, a házakban adományokat gyűjtenek. Őket védik a bőrálarcosok. A rituális rendetlenség jegyében aznap nincs törvényük! Az ünnepnek ugyanakkor legénypróba jellege is van, napjainkban is a legénysereg belső hierarchiája határozza meg a farsangon való részvételt, a szerepeket. A játék reggelig tartó bállal zárul. Ezen játékba enged bepillantást Bálint Zsigmond sorozata, amelyet több mint egy emberöltőnyi idő alatt fényképezett. A szokás egészét bemutató sorozatról van szó, az emlékeket, cselekvéseket, adatokat kiegészíti a fényképeken megörökített játszó ember. Bálint Zsigmonddal a nyolcvanas években találkoztam először, és megéreztem, hogy vele elindulhatok a közös szellemi kutatóúton. Sokszor együtt jártuk a falvakat. Gyors vagy lassú pusztulásra ítélt szokásokat találhattunk és találtunk. Azóta Bálint Zsigmond a hazai fotóművészet meghatározó egyéniségévé vált. Egy-egy fényképe, sorozata nem csupán semleges lenyomat, egyszerű dokumentum, hanem annál sokkal több. A vizuális élmény révén részeseivé válhatunk ezen élménynek, a farsang hangulatának. Lencséje nem a reklámot keresi, hanem a kultúrában, hagyományban élő ember arcát fürkészi és tárja elénk. Hogy milyenek vagyunk maszkosan és maszk nélkül, magyarokként Erdélyben, amikor megáldotta az Isten jókedvvel az erdélyi magyart is – állt a Barabás László által elküldött beszédben.
– A művészegyüttes felkérésére sikerült a régi, 20-30 évvel ezelőtti felvételeket ,,felébreszteni", és így nyomon lehet követni, hogy ezek a dolgok hogy alakultak – tette hozzá a fotóművész. A szokás maga nem változott, csak a szereplők mások: sokszor apáról fiúra szállt egy-egy szerep, és ez a képeken is látható. A vizuális élményeket próbáltam feldolgozni, hogy mindezt hangulatában is visszaadhassam. Minden esztendőből 10-10 kép szerepel, időrendi sorrendben állítottuk ki őket. Ugyanazon ruhák láthatók rajtuk, és ugyancsak változatlan az íratlan forgatókönyv is. Azt kívánom, ha Kibédre eljutnak, január 30-án látogassák meg a farsangi játékokat.
A tárlatnyitó végén, este 7 órakor már zsúfolásig telt a művészegyüttes előadóterme, olyannyira, hogy a pótszékek mellett igen sokan a lépcsőkön foglaltak helyet. Az aznapra hirdetett premier, az Itt a farsang, áll a bál című előadás hatalmas lélekszámú közönséget vonzott, a produkció kezdete előtt a magyar kultúra napja alkalmából helyi közéleti személyiségek szóltak röviden az egybegyűltekhez. Közülük sorrendben elsőként Ábrám Zoltán, a Maros megyei EMKE elnöke szólalt fel, aki elárulta: Marosvásárhelyen az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület kezdeményezte a magyar kultúra napjának megtartását. – Értékelem az összefonódást a professzionális művészeti intézmények és a közművelődés között. A magyar kultúra megtartó erejét bizonyítja a ma esti jelenlét, az, hogy minőséget alkotunk. Kultúránk világszinten értékeket teremt, bizonyítja európaiságunkat: büszkék lehetünk magyarságunkra.
Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke szerint az összefogásra nagy szükségünk van. – 1989 óta ünnepeljük a magyar kultúra napját, de volt-e olyan század, amelyre ne illene a zivataros jelző? Sajnos, sokan feladták, belefáradtak, elvándoroltak kevésbé zivataros vidékekre. Vagy itthon maradtak, de nem exponálják magukat. Kölcsey olyan korban alkotta meg a Himnuszt, amelyet azóta is irányadónak tekintünk. De megvannak a mai kor hősei is, nemzeti kultúránk hősei. Olyan emberek élnek közöttünk, akiknek köszönhetően Marosvásárhely az erdélyi magyar kultúra fellegvára maradhat. Ma Vásárhely lakosságának legnagyobb problémája a reményvesztettség, a közöny, a kishitűség. Ezeket kell megváltoztatnunk. Ragaszkodnunk kell intézményeinkhez, színházainkhoz, iskoláinkhoz. Van értelme identitásunk megőrzésének, az anyanyelvünkön való oktatásnak: kultúránk, hagyományaink ápolása nem magyarkodás. Rajtunk áll, hogy a jövő nemzedékek is magyarként élnek-e majd magyar környezetben. A feladatunk: továbbvinni az üzenetet. Énekeljük bátran, büszkén Kölcsey sorait, és higgyünk abban, hogy létezik, létezhet közös Kárpát-haza.
Soós Zoltán hozzátette: nagy öröm az, hogy Vásárhelyen ilyen sok kulturális intézmény sorakozott fel az ünnepség közös megszervezése mögé. – A dátum és az ünnep szimbolikus: a Himnuszt minden gyerek ismeri, akkor is énekeltük, amikor nem volt szabad. Nem megszokott ünnepség ez, kevés az az ország, ahol megünneplik a nemzet kultúráját. A magyar kultúra napja mindenkiről szól, aki magyarnak érzi magát, éljen a világ bármelyik pontján. E kis közösség évszázadok óta a fennmaradásért küzd. Remélem, ezek az idők elmúltak, és önfeledten ünnepelhetünk. Megmaradtunk és gyarapodtunk. Mégsem felhőtlenek a tekintetek. Arra, hogy szabadságunkat korlátozni fogják, nem számítottunk. De van lehetőségünk változtatni ezen, és kezünkbe vehetjük a sorsunkat. Ebben a városban van jövőnk, emellett fogok hitet tenni ezután is: mert ezt a várost a mi őseink építették, és nekünk kötelességünk átadni azt az utánunk jövő nemzedékeknek.
Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros Megyei szervezetének elnöke szerint olyan megoldást kellene találnunk, amely hazahozza a külföldön szerencsét próbáló honfitársainkat. – A kultúrának ebben a kérdésben is van válasza. Jó, hogy van olyan intézményünk, mint a Maros Művészegyüttes, hiszen minden kultúrának a folklór a bölcsője. Milyen jó, hogy vannak Bálint Zsigmondjaink, akik időt nem kímélve rögzítették szokásainkat, azt a folklórvilágot, amely a mi kultúránk bölcsője. Franciaországban például a kultúra nagyobb nyereséget ér el, mint az autógyártó ipar vagy a luxuscikkeket előállító vállalatok. Nekünk azt sem sikerült elérni, hogy kulturális főváros legyünk, de a megközelítés sem volt jó. A mi kulturális értékeink sokkal gazdagabbak, mint a gulyás, amellyel bennünket jellemeztek. Remélem, sikerül olyan városgazdát választanunk, aki a kultúra értékét is visszahozza, és igazolja, hogy Marosvásárhely a kultúra és a tudomány fővárosa – mondta Brassai Zsombor, majd a Himnusz közös eléneklését követően kezdetét vette a Maros Művészegyüttes előadása, amely igencsak emlékezetes percek forrásának bizonyult.
A rendkívül dinamikus, pergő, sziporkázó humorban gazdag összeállításban az autentikus marosszéki néptáncokat ötvözték a farsangi szokásokkal és fergeteges pillanatokkal. A mezőfelei betyárok, a farsangtemetések, a cigányjóslatok jelenetei nagyszerű hangulatot, hasizomfájdító nevetést eredményeztek. A népi helyzet- és jellemkomikumban nem szűkölködő helyzetek és szereplők jeleneteit különböző táncok kötötték össze, Gyepesi László, a tavalyi Széllyes Sándor népi vetélkedő győztese pedig Széllyes Sándor rigmusaival kacagtatta könnyesre a mélyen tisztelt közönséget. Ilyen jól rég nem szórakoztunk valós értékkel bíró, autentikus népi összeállítás során, amely a fellépők felhőtlen szórakozása és minket való szórakoztatása kapcsán is igen hitelesen tolmácsolta a farsang nem elhanyagolható üzenetét: e napon nincsen senki felett törvény!
Kaáli Nagy Botond. Népújság (Marosvásárhely)