A bukaresti magyarság is megünnepelte gróf Mikó Imrét. November 4-én a meghívott előadó Pásztori Tibor Endre, Zabola református lelkipásztora, egyben a Mikó-életmű fáradhatatlan kutatója volt. Neki köszönhetően a zabolai kastély előtt 1991. május 31-én, önzetlen összefogás eredményeként felállították Mikó Imre mellszobrát, Petrovits István alkotását. Pásztori Tibor Endre előadásában bemutatta a szerteágazó életművet, amelyet gróf Mikó Imre jogászként, művelődéspolitikusként, történetíróként, akadémikusként végzett. Ezt a képet egészítette ki Pásztoriné Antal Rozália, aki elmondta: Mikó Imre munkásságában biztos támasz volt a felesége. /Barabás István: „A természeti határok a szellem útját nem zárhatják el” = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 7./

Nicolae Manolescu, a Román Írószövetség elnöke bejelentette, hogy az idei Opera Omnia nagydíjat Octavian Paler kapta. 1990 márciusában a Romania Literara szerkesztősége egyhangúlag szavazta meg az előző rendszerből örökölt igazgató, Octavian Paler leváltását, és helyébe Nicolae Manolescu irodalomtörténészt választotta meg. Ugyanez a Manolesu most ünnepélyes keretek között adta át Palernak a legmagasabb írószövetségi díjat. Annak idején a néhai Fapta című lap 1990. március-májusi számaiban közölte Octavian Paler életrajzát: a kommunista diktatúra évtizedeiben a Rádió-Televízió elnöke, a Romania Libera, majd a Romania Literara főszerkesztője, a Scanteia római tudósítója, az Újságírószövetség elnöke, a párt központi bizottságának póttagja és nagynemzetgyűlési képviselő volt, s a lap szerint mindvégig együttműködött a Securitatéval. Ezt bizonyítja, hogy Olaszországból kiutasították. Palernek a Romania Libera hasábjain 1997 őszén közölt cikkeire válaszként Sorin Rosca Stanescu a Ziua 1997. november 27-i számában figyelmeztette Palert: ne riogassa olvasóit a magyar veszéllyel, mert ilyen nincs; ne minősítse az egész magyarságot szélsőséges nacionalistának. Paler sovinizmusa azonban változatlan maradt. A mostani díj előzményeihez tartozik: a Gheorghiu-Dejtől és Ceausescutól kapott számtalan kitüntetés után, 2003-ban Ion Iliescu elnök lovagi címet adományozott Palernek ugyanúgy, ahogy C. V. Tudornak és Adrian Paunescunak is. /Barabás István: Írószövetségi nagydíj – árnyékosan. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 16./

Ilie Sandru maroshévízi tanár fejébe vette, hogy megvédi Romániát. Legújabb könyvében a magyar irredentizmus mumusát szajkózza. Újságcikkeit kötetbe gyűjtve megjelentette Sepsiszentgyörgyön, a hangzatos elnevezésű Eurocarpatica Kiadónál. A könyv címe: O stafie bantuie prin Ardeal, vagyis kísértet járja be Erdélyt. Könyvében a hungarizmus a kísértet. A cikkgyűjteményben egyetlen olyan eredeti gondolat nincs, amit előtte ne írtak volna meg a román szélsőséges sovén-nacionalizmus hangadói, mint Corneliu Vadim Tudor, Adrian Paunescu, Raoul Sorban, Petre Turlea, Gheorghe Funar. Többek között megkérdezte, hogy olyan pesti irredenták, mint Dávid Ibolya, mi jogon járnak-kelnek románföldön, és hasonló nagy „leleplezések” vannak a könyvben. Adrian Paunescu Flacara című hetilapjában elsőnek közölt recenziót erről a könyvről, szerzője Mircea Dogaru, hírhedt soviniszta történész. Értékelésében említést tesz az erdélyi román földön évszázadok óta idegenekként megtűrt ázsiai jövevényekről. A Flacara cikke szerint Ilie Sandru könyve az erdélyi románok jajkiáltása a magyar irredentizmus fojtogató szorításában. Az Adevarul Harghitei november 2-i számában Vasile Gotea lelkendező cikkében mindazokat, akik a művet dicsérték, tekintélyes tudósoknak állítja be, így emelkedik ki a névtelenségből Ioan Lacatusu, Dimitrie Poptamas, T. Valahul, Stefan Voda és Pompiliu Manea. Kolozsvárott az Orvosi Elektronikai Felszerelések nevű cég rendezett találkozót a szerzővel. Az Observatorul de Cluj azt írta, hogy Ilie Sandru állást foglal a székely eurorégió, az ország megcsonkításának kísérlete ellen, bátran leleplezte Tőkés Lászlót, Katona Ádámot, Sántha Pál Vilmost, Takács Csabát és más, hasonló irredentákat. /Barabás István: Marosmenti Jeremiás. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 10./

Sergiu Nicolaescu filmrendező, volt szenátor testes könyve (Cartea revolutiei. Decembrie '89. Ion Cristoiu Kiadó, Bukarest, 1999.) már címében is azzal az igénnyel lépett fel, hogy végérvényesen tisztázza a történteket. Azt állította, hogy az eseményeket megelőzően, Magyarországról és más szomszéd országokból mintegy húszezer vendég érkezett az országba. Azt állította, hogy a temesvári megmozdulással egyidejűleg Magyarországról irányított „pszicho-elektronikus háború” keltett pánikot, hogy a román hadsereget megtévesztve a magyar revizionista tervek számára kedvező légkört teremtsen. Hat év múltán, december 22-én, ugyanez a Sergiu Nicolaescu a Román Televízió egyik meghívottjaként ismét hivatkozott a pszicho-elektronikus háború valós céljaira, hogy milyen veszélyben volt az ország területi integritása, majd másnap az OTV kereskedelmi adó évfordulós műsorában az álcázott külföldi „turisták” elméletét részletesebben is kifejtette. 1992-1996 között a parasztpárti Valentin Gabrielescu vezetésével parlamenti bizottság próbálta kivizsgálni, mi történt a forradalomban. Az összegyűjtött adatok annyira ellentmondásosak voltak, hogy végül nem készült jelentés. Sergiu Nicolaescu szenátor, a bizottság alelnöke azért megírta saját változatát, de azt a szenátus nem fogadta el. Ő ugyanis hiteles bizonyítékok nélkül beszélt külföldi beavatkozásról, terroristákról és Magyarországról irányított pszicho-elektronikus háborúról. Ennek ellenére Nicolaescu újra és újra mértékadó forrásként hivatkozik saját jelentésére. Nicolaescu könyvében, illetve minden eddigi nyilatkozatában Ion Iliescut a forradalom nemzetmentő, makulátlan hősének állította be. Azonban Dan Voinea tábornok, katonai ügyész szerint a romániai forradalomban nem volt sem külföldi beavatkozás, sem pszicho-elektronikus háború. Az ügyész a bukaresti események első óráiban hatalomra került érdekszövetség diverziójáról beszélt. Ennek célja szerinte az volt, hogy teljesen indokolatlan fegyveres beavatkozással – akár emberéletek árán is – elterelje a figyelmet az új vezetők kommunista múltjáról. „A kommunistaellenes felháborodás így változott terroristaellenes hangulattá” – mondta Dan Voinea tábornok, aki a Romania Libera december 22-i számában megjelent interjúban kijelentette: a halálos lövéseket nem terroristák, hanem a hadsereg, a Szekuritáté, a milícia, a hazafias gárda adta le, a vétkeseket tehát az akkori új hatalom köreiben kell keresni. A felelősség alól nem mentesül Ion Iliescu sem. Dan Voinea vélekedését alátámasztja az a tény is, hogy az idegen titkosügynökök és terroristák közül azóta sem került nyilvánosságra egyetlenegynek a neve sem. Ion Iliescu reagálása: kilátásba helyezte, hogy kérni fogja Dan Voinea katonai ügyész leváltását. Érdekes az is, hogy mindazok, akik a magyar beavatkozást, a terroristák szerepét, a pszicho-elektronikus háborút okolják az áldozatokért, egytől egyig Ion Iliescu szűk köréhez tartoznak: Sergiu Nicolaescu, Claudiu Iordache, Virgil Magureanu, Constantin Lucescu, Stanculescu tábornok stb. Iulian Topliceanu tábornok, a kolozsvári székhelyű erdélyi hadtest volt parancsnokának nyilatkozata (Ziua, 1999. október 19.): „1989 decemberében feletteseim tudomásomra hozták: ami Temesváron történik, az csak előkészület, hogy Magyarország megtámadja Romániát és elcsatolja Erdélyt. Ezt alátámasztotta, hogy Kolozsváron olyan gyanús civilek keltettek zavargásokat, akikről letartóztatásuk után megállapítottuk, hogy Magyarországon kiképzett terroristák. Mindezen fenyegető jelek következtében az erdélyi hadtest 90 százalékát mozgósítottuk, hogy az idegen invázió ellen megvédjük határainkat.” Természetesen Topliceanu tábornok sem nevezett nevén egyetlen magyar „terroristát” sem. /Barabás István: Magyar kísértetek a román forradalomban. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 29./

Veszélyeztetett román hagyományok cím alatt Ioan Selejan, az 1994-ben létrehozott Hargita-Kovászna ortodox egyházkerület püspöke az Adevarul január 4-i számában ismertette, milyen gondokkal küszködik az új év kezdetén. A legsúlyosabb: a pásztor nélkül maradt román közösségeket beolvasztották. Ott azonban, ahol a pap ellenállt az állam és az együtt élő etnikumok nyomásának, sikerült megőrizni a hitet és a román nyelvet. A román identitás megőrzése érdekében e tájakon az államnak aktívabb szerepet kellene vállalnia. Barabás István, a lap munkatársa emlékeztetőül idézett néhány régebbi cikket. Adevarul, 2003. november 3.: Iskolák összevonása nyomán, országszerte 3000 gyermek naponta több kilométert gyalogol, hogy tanulhasson. A Suceava megyei Arini község 17 gyermekének a 7 kilométerre eső iskoláig veszélyes vadállatokkal tele erdőn kell áthaladnia. Adevarul, 2003. október 16.: A Kovászna megyei Lécfalva elemi iskolájának román tagozatán egyetlen gyermek tanul: a IV. osztályos Marin Gavrila, számára a minisztérium engedélyével külön tanítónőt szerződtettek. Jurnalul National, 1997. május 17.: Ioan Selejan interjújának címe: Hargita és Kovászna megyében nincsenek román papok és román nyelvű iskolák. A püspök elpanaszolja, hogy a románok elmagyarosodnak, mert nincs papjuk, tanítójuk. Egyes helységeknek a 20. század elején másfél ezer román lakosuk volt, ma pedig tíznél is kevesebben vannak. Az interjút záró kinyilatkoztatás: „A román nép a dákoktól örökölte erkölcsi tisztaságát.” Erdélyi Napló, 2003. május 7.: Missziót vállaltunk ezen a vidéken cím alatt Ioan Selejan püspök interjúban számolt be kilencévi munkasikereiről. Több mint tíz templomot építtetett, és minden parókiára sikerült papot hoznia. Maroshévízen a meglevő mellé még két parókiát hozott létre, hogy 50-100 családra jusson egy lelkipásztor. (Közben a Gyergyói-medencében 2000 római katolikusra jut egy plébános.) Örvendetesen nőtt a kolostorok száma is: míg jövetele előtt csak Maroshévízen volt ilyen hajlék, addig 2000-ben a két megye területén hét kolostor építése kezdődött el, miután a marosfőit már 1996-ban felszentelték. Selejan püspök panaszkodott, hogy milyen szegény az egyházkerülete, mert az állam nem támogatja: „Ha a román állam pénzéből építkeznénk, akkor ott állnánk kinyújtott tenyérrel az utcasarkon és koldulnánk.” Hargita Népe, 2003. november 21.: A Postabank árverésre bocsátott, Virág utcai üzletsorát az ortodox püspökség vásárolta meg 3,4 milliárd lejért. A püspökség a csíki ingatlanpiac egyik legaktívabb ügyfele. Adevarul, 2000. november 18.: A marosfői kolostor kőfalára ismeretlen tettesek fölírták: „Székely, ébredj!” Az esettel kapcsolatban Selejan püspök így nyilatkozott: „Provokáció és kísérlet arra, hogy tüzet lobbantson fel Erdély peremén, majd lángra lobbantsa a Kárpátokat. A felirat biztatás Erdély különválására.” Romania Literara, 2000. július 5.: „A Román Ortodox Egyház a jövendő lehetséges szélsőséges nacionalista-fundamentalista mozgalmainak melegágya lett.” /Barabás István: Hagyományos rögeszmék. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 9./

1941 januárjában, a Vasgárda államcsíny-kísérletét megelőzően, fasiszta bandák 150 zsidót öltek meg, zsinagógákat, üzleteket, lakásokat dúltak fel, fosztottak ki. A halálos áldozatokról mértékadó forrás Manfred von Killinger bukaresti német nagykövet titkos jelentése. Mihail Sebastian író (Jurnal 1935–1944. Bukarest, 1996) megörökítette Radu Gyr költő zsidóellenes szónoklatait, idézte Camil Petrescut, aki panaszkodik, hogy neki nem jutott egy kiürített zsidó lakás. A pogrom dokumentumai több helyen megtalálhatók, ennek ellenére sokan tagadják a pogromot. Corneliu Vadim Tudor szenátor, a szélsőséges Nagy-Románia Párt elnöke Romania Mare című hetilapjában 1997 novemberétől végeérhetetlen cikksorozatot közölt. Szerzője Ion Coja bukaresti egyetemi tanár, a Vatra Romaneasca Egyesület alelnöke, aki szerint a bukaresti pogrom zsidó fantáziaszülemény. A neoholokauszt néven ismertté vált tagadás új doktrínája kapóra jött a román szélsőségesek számára. Hatékonysága 2003-ban érte el tetőfokát: június 13-án az Adrian Nastase vezette kormány nyilatkozatban szögezte le, hogy 1940-1944. között Romániában nem volt holokauszt. Corneliu Vadim Tudor és Ion Coja történelemrevíziója így állampolitikai rangra emelkedett. Az izraeli kormány, a romániai Zsidó Közösségek Szövetsége, valamint az Aven Amentza roma szervezet azonnal tiltakozott. A kormány ezért már június 18-án helyesbített. 2004. november 11-én a Nobel-díjas Elie Wiesel, a Romániai Holokausztot Tanulmányozó Nemzetközi Bizottság elnöke Ion Iliescu elnöknek dokumentumokat mutatott be, amelyekből kiderül, hogy a korabeli hatóságok 280-380 ezer román és ukrán zsidó haláláért felelősek. Iliescu elnök hirtelen megvilágosodott: „A holokauszt történelmünk egyik súlyos tévedése, amelynek felelősségét a román államnak vállalnia kell.” Ezt követően a kormány október 9-ét a holokauszt napjává nyilvánította. Úgyszintén a nagy fordulat jele volt, hogy ezelőtt egy évvel, a bukaresti pogrom évfordulója alkalmából, a Nemzeti Múzeumban megnyílt a Holokauszt 1933-1945 dokumentumkiállítás. Jelen volt Ion Iliescu elnök is, aki beszédét ezzel kezdte: „Az emlékezéshez bátorság kell.” A szélsőséges erők hangadói tüntetőleg távol maradtak. /Barabás István: Pogrom és a neoholokauszt. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 20./

A bukaresti Adevarul Ion Mihai Pacepa tábornokkal készített interjúi szerint fegyver, lőszer és kábítószerek exportjával Ceausescu 1978-ig 400 millió dollárt gyűjtött össze. A Román Külkereskedelmi Bankban nyitott, TA jelzésű, titkos számlájába egyedül Victor Nanescu ezredesnek volt betekintése, aki 1990 után váratlanul belügyi államtitkár, az akkor újjászervezett Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) aligazgatója lett, de a 400 millió dollár sorsa azóta is rejtély. Pacepa szerint a posztforradalmi Románia másik legnagyobb mulasztása: tisztázni, hogy 1989 végén, a forradalmi események teljében miért, kinek a parancsára tették el láb alól Constantin Nuta, Mihai Velicu, majd Dumitru Puiu, Nicolae Doicaru, Emil Macri securitate-tábornokokat, valamint Gheorghe Ardelean ezredest, az USLA rohamosztag parancsnokát. Pacepa szerint azért kellett elhallgattatni őket, akárcsak a Ceausescu-házaspárt is, mert túl sokat tudtak a hatalomra kerülő személyiségek múltjáról. Pacepa példaként említette Nicolae Doicaru tábornokot, a DIE (Külföldi Információs Szolgálat) volt parancsnokát, aki ismerte Virgil Magureanu múltját. Pacepa az interjúsorozatban ismertette Virgil Magureanu pályafutását, hogyan lett 1972-ben a Securitate kollaboránsa, majd Mihai Mihaila álnéven aktív tisztje, 1989. december 25-én hogyan került Targovistére, hogy szerepet vállaljon a Ceausescu-házaspár kivégzésében. Ion Iliescu államelnök ilyen érdemek alapján választotta a Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ élére, ahol bebizonyította szakértelmét a diverzióban: olyan titkos adatokat szolgáltatott ki a sajtónak, de szükség esetén gyártott is, amelyek kompromittálták az Iliescu-rendszer ellenzékének vezéralakjait. (Az RMDSZ legtekintélyesebb politikusai is közöttük voltak). Végül éppen ez a túlbuzgóság lett Magureanu veszte. A SRI 1997. április 21-én sajtónyilatkozatban ítélte el a Washington Times-ot, amiért szóhoz juttatta Ion Mihai Pacepa hazaárulót. Azért, hogy a nyilatkozat ne veszélyeztesse a felfelé ívelő román-amerikai kapcsolatokat, Pacepa telefonon értesítette Adrian Severin külügyminisztert, hogy washingtoni politikai körökben nagy felháborodás fogadta a SRI lépését. Másnap este a sajtó közölte Virgil Magureanu lemondását. 1999. június 7-én pedig Bukarestben megkezdődött Ion Mihai Pacepa rehabilitálásának pere. A kulisszák mögé betekintést nyújt a Ziua 1999. június 12-i száma: leközölte a Washington Times előző nap megjelent cikkét. Ebben Michael Leeden, Ronald Reagen minisztere, Alexander Haig tábornok, NATO-főparancsnok tanácsosa kijelentette: Románia csak abban az esetben lehet NATO-tagország, ha rehabilitálja Pacepa tábornokot, aki döntő mértékben járult hozzá a kommunista rendszer összeomlásához. 1999. június 8-án a Legfelső Törvényszék 21 év után rehabilitálta Ion Mihai Pacepát, aki elnöki rendelettel visszanyerte tábornoki rangját is. /Barabás István: Akiket idegesít a tábornok. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 23./

Traian Basescu elnök ukrajnai látogatása során több ízben napirendre került az ottani, mintegy 500 ezer főnyi román kisebbség helyzete. Cernauti-i beszédében rámutatott: a román kormány rendelkezik a határon túli nemzetrészek támogatásához szükséges pénzalapokkal. Hrusauti község lakossága román nemzeti zászlókkal várta vendégét, aki rögtönzött beszédében kijelentette: „Mikor Cernauti és Chisinau nevét kiejtjük, lelkünk egy darabja szólal meg.” A cernauti-i egyetemen tartott előadásában Basescu elnök sokallta az ukrajnai románok 24 szervezetét, mondván, hogy ha egyetlen érdekvédelmi szövetségbe tömörülnének, sokkal nagyobb szavuk lehetne, és az anyaország is jobban segíthetné őket. 2000-ben Mihai Razvan Ungureanu (jelenleg külügyminiszter, akkor államtitkár) 35 tagú küldöttség élén Ukrajnába látogatott. Hazatérte után interjújában rámutatott: „Ottani nemzetrészünk révén jószomszédsági kapcsolatokat építünk ki Ukrajnával. Másfél tonna román könyvet és néhány számítógépet vittem ajándékba nekik. Arra kértük az ottani hatóságokat, hogy növeljék meg az ungvári rádió és televízió román nyelvű műsorának adásidejét, az ukrajnai románok kitehessék nemzeti jelképeiket, kértem egy állami finanszírozású román újság beindítását. Örülnék, ha Bukovina helységei, Cernauti utcái visszakapnák eredeti román nevüket.” Közben 2000. április 14-én Kovászna megyei románok egy csoportja tüntetést szervezett Sepsiszentgyörgyön, hogy a háromszéki utcák ne kapjanak magyar elnevezést. 2005. december 12-én Gheorghe Funar, a Nagy-Románia Párt szenátorának törvénytervezete be akarta tiltani az erdélyi helységek és utcák magyar elnevezését azzal az indokkal, hogy ez a Horthy-korszak öröksége. A javaslatot mind a szenátus, mind a képviselőház leszavazta. A Ziua bukaresti lap 1998. szeptember 11-i száma szerint az ukrajnai románság helyzete tarthatatlan. Iskoláiból hiányzanak a román nemzeti jelképek, a gyermekeknek reggelenként az ukrán himnuszt kell énekelniük. Egyre kevesebb az önálló román iskola, ukrán tagozatok létesítésével a hatóságok fokozatosan felszámolják ezeket. A Jurnalul National lap 2005. november 11-i száma megállapította, hogy Ukrajnában az önálló román iskolák rendre megszűnnek azáltal, hogy ukrán osztályok indulnak be. 1997. novemberében Valeriu Tabara képviselő, a PUNR elnöke bizalmatlansági indítványt nyújtott be Hargita-Kovászna románságának „súlyos helyzetével” kapcsolatban. Eszerint az önálló magyar iskolák létrehozása súlyos tévedés volt, csakis az RMDSZ agresszív, szeparatista politikájának eredménye, ezért ezt a szélsőséges pártot ki kell iktatni a politikai életből. A tervezetet a parlament leszavazta. /Barabás István: Ukrajnai leckék. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 6./

A Román Tudományos Akadémia február 6-án megünnepelte Gabriel Tepelea születésének 90. évfordulóját. A román lapok azonosan írtak életútjáról. Gabriel Tepelea tizenhét évesen lépett be a Nemzeti Parasztpártba, ahol csakhamar Iuliu Maniu elnök közeli munkatársa lett. “A kommunista diktatúra kezdetén, politikai tevékenysége miatt nehézbörtönre és vagyona elkobzására ítélték.” Innen az életrajzírók 1990-be vezérlik az olvasót, amikor Gabriel Tepelea akadémikus, számos egyetem díszdoktora, könyvtárnyi filológiai értekezés szerzője, parasztpárti parlamenti képviselő lett. A Maniu-bandák 1944 őszén Észak-Erdélyben mintegy 1500 magyart mészároltak le. A háromszéki Szárazajtáról, ahol fejszével fejezték le áldozataikat, Benkő Levente részletes dokumentumriportot közölt /Szárazajta, Kaláka Könyvek, Sepsiszentgyörgy, 1995/, de annak idején a román sajtó is írt erről: a Scanteia 1944. októberi lapszámaiban (a bandák bukaresti pere), valamint Mihai Fatu Sfarsit fara glorie (Dicstelen vég) című, a Parasztpárt történetéről szóló könyvében (Bukarest, 1972.). Úgyszintén könyvet írt Petre Turlea, a PUNR volt parlamenti képviselője, Vatra-ideológus, jelenleg a Nagy-Románia Párt házi történésze is. Ebben – Monumente non grata cím alatt (Bukarest, 1996.) – igyekezett tisztára mosni a Maniu-bandákat, mondván, hogy ezek a hazafias zászlóaljak valójában a rendet állították helyre Erdélyben. Bemutatta vezérüket, Gavrila Olteanut, aki a korabeli vádiratokban mint szadista pribék szerepelt. A vérszomjas különítményeket egy bukaresti agytröszt irányította. Ma is élő tagjainak nevét Petre Turlea gondosan elhallgatta. Azonban könyvének 26. lapján elszólta magát: a magyar vérre szomjas haditanács alelnöke Gabriel Tepelea volt. Mihai Pelin levéltári kutatásai alapján készült munkájában (Cartea alba a Securitatii) szintén fel-felbukkan Gabriel Tepelea neve. Gavrila Olteanu “parancsnok” 1946-ban öngyilkos lett a börtönben, Telepelát pedig most ünnepelte a Román Tudományos Akadémia. /Barabás István: Foltos történelmi dicsfény. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 9./

Mircea Geoana, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke kikelt a Demokrata Párt nacionalista nyilatkozatai ellen. Véleménye szerint Emil Boc elnök és elvbarátai az effajta retorikával akarják növelni befolyásukat Erdélyben. Ezután a párt vezetősége Sepsiszentgyörgyre utazott találkozni Hargita és Kovászna megye románságának képviselőivel. Sajtóértekezletén Mircea Geoana bejelentette, hogy pártja ezután szívén viseli sorsukat, ő maga is szenátori irodát nyit Sepsiszentgyörgyön, Ioan Rus pedig megbízást kapott, hogy készítse el a párt Erdély-stratégiáját. Az előzmények: National című lap, 2001. nov. 22.: Ioan Rus belügyminiszter után Ioan Stan PSD-képviselő, a Román Hírszerző Szolgálat /SRI/-bizottság elnöke sajtóértekezleten jelentette be a fenyegető veszélyt: a Székelyföld tervezett autonómiája révén Románia elveszti területének jelentős részét, a románok kénytelenek lesznek elhagyni szülőföldjüket. Hasonlóan Iliescu államelnökjelölt gyulafehérvári kortesbeszédében (Curierul National, 1996. nov. 11.), az (akkor még) elnök kijelentette: „Mindig elleneztem és ellenezni fogom az RMDSZ némely vezetőinek autonómia-követeléseit és ezzel a román állam egységének szétdarabolását. Nem feledhetjük el, hogy az RMDSZ választási programja kendőzetlenül beszél az etnikai alapú területi autonómiáról, ami egyet jelentene Románia föderalizációjával.” Adrian Nastase (az akkor ellenzéki PDSR alelnöke) ellátogatott Hargita és Kovászna megyébe /Dimineata, 1997. okt. 27/, majd kijelentette: a románságot elmagyarosítják, nemzeti jelképeit, civilizációjának bizonyítékait eltüntetik, ilyen körülmények között állandó harcot kell folytatnia jogaiért. Ultima Ora, 1997. nov. 24.: Választási kampánya keretében a PDSR harcot indított az erdélyi szavazóbázis megnyeréséért. A párt vezetősége Sepsiszentgyörgyön találkozott erdélyi szervezeteinek képviselőivel, ez alkalomból elhatározták, hogy a nacionalizmus jegyében külön Erdély-programot indítanak be. Adevarul, 1998. jún. 22.: A PDSR vezetősége Nagyváradon közzétette Erdély-kiáltványát, hogy ellensúlyozza az RMDSZ egyre radikálisabb politikáját, amelynek célja az etnikai autonómia és általa az ország föderalizációja. Adevarul, 2000. márc. 20.: „A PDSR meg akarja hódítani Erdélyt. Célja, hogy a jobboldali erőket kiszorítsa onnan, és megmentse az országot az összeomlástól, amelybe a Demokrata Konvenció kormánya vitte.” A hódítás tovább folyik. /Barabás István: Erdélyi hódítók. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 13./

Barabás István visszautasította, hogy Háy János budapesti író a trágárság meghonosítsa mellett szállt síkra Szatmárnémetiben bemutatott Senák című darabjával. A Senák körüli vita egyetlen tanulsága ez lehet: Erdély magyarsága még nem eléggé érett, felnőtt, modern, fejlett ahhoz, hogy befogadja a pesti beszédpornóexportot. /Barabás István: Fertelmek, ha zengenek. Az erdélyi magyarság még nem áll készen a beszédpornóexport fogadására. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 17./

Egy olvasó Alburnus álnéven gúnyolódva leintette Barabás Istvánt, aki cikkében elítélte a Háy János Senák című színdarabjában előforduló trágárságot. Alburnus szerint „Erdélyországban még mindig ott tartunk, hogy egyesek képesek még a szart is kicenzúrázni, nehogy már a kivándorlásra kész ifjúság erkölcsi tisztaságán folt essék.” Aburnus kiállt a trágárság használata mellett, azzal érvelve, hogy a trágárság és a káromkodás össznemzeti vonása a magyarnak. /Alburnus: Na, gyermekezd meg! = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 9./ Előzmény: Barabás István: Fertelmek, ha zengenek. Az erdélyi magyarság még nem áll készen a beszédpornóexport fogadására. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 17./

Barabás István visszautasította Alburnus fedőnév alatt meglapuló olvasó véleményét, aki kiállt a színpadon elhangzó trágárság mellett. /Barabás István: Vita a beszédpornóexportról. Fertelmek, ha zengenek. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 17./ Bona Gusto néven egy olvasó osztotta Babarás István véleményét, ő is elítéli a trágárságot a színdarabokban. /Bona Gusto: Össznemzeti trágárkodás? = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 17./ Előzmény: Alburnus: Na, gyermekezd meg! – Új Magyar Szó, márc. 9. Barabás István: Fertelmek, ha zengenek. Az erdélyi magyarság még nem áll készen a beszédpornóexport fogadására – Új Magyar Szó, febr. 17.

A bukaresti Ziua napilap Sorin Rosca Stanescu irányítása alatt magyarellenes kampányba kezdett. Február 15-én az Erdélyben évekkel ezelőtt felállított Wass Albert-emlékműveket tüntette ki figyelmével. Nehezményezte, hogy amíg Ion Antonescu marsallnak tilos szobrot emelni, ez nem vonatkozik Wass Albertre is, noha 1946-ban mint háborús bűnöst halálra ítélték. A lap szerint Frunda György RMDSZ-szenátor 2002-ben kezdeményezte az író rehabilitálását. Február 18-án a Ziua hasábjain Göncz Árpád, és Orbán Viktor mellett tűnt fel Frunda György és az RMDSZ réme. Az öles cím önmagáért beszél: Budapest nem mond le Nagy-Magyarország álmáról: a Kárpát-medence magyar hegemóniájának visszaszerzését tervezi. Az olvasó megtudhatja, milyen messzire nyúlnak a gyökerek: 1992. június 13-án Horvát Attila diplomata Ulmban felvázolta Magyarország politikai stratégiáját, utalva arra, hogy Trianon területrablást szentesített. Mindaz, amit a diplomata akkor elmondott, ma is érvényes Magyarország külpolitikájára, csak ezzel magyarázható az RMDSZ-nek az utóbbi időben tanúsított, rendkívüli agresszivitása. Nagy-Magyarország visszaállításának stratégiájába illeszkedik két közismert politikus megnyilatkozása is. Göncz Árpád volt államelnök kijelentette (a Ziua természetesen nem jelzi, mikor, hol, kinek): „A magyar nemzet ragaszkodik jogához, hogy Erdély az övé legyen, ezért bármely pillanatban készen áll, hogy akár fegyvert is ragadjon”. Orbán Viktor volt kormányfő 1999. június 18-án utasította Kövér Lászlót, a titkosszolgálatok főnökét, hogy indítsa be a Duna fedőnevű akciót azzal a céllal, hogy az Egyesült Államok mintájára megalakuljon a Dél-keleti Magyar Régió, vagyis az új Nagy-Magyarország, benne Erdéllyel, majd Kárpátalja és a Felvidék bekebelezésével, de a román kémelhárítás idejében értesült a tervről, és sikerült ellenlépéseket tennie. Ugyanebben a lapszámban a Ziua betekintést nyújtott a magyar sovinizmus előzményeibe. Hivatkozott Petőfi Sándor 1848-as verseire és Dücső Csabára, aki Erdély minden románjának kiirtására buzdított. A történelemhamisításokat leleplezték olyan kiváló román hazafiak, mint Raoul Sorban és Petre Turlea. – Evenimentul Zilei című lap, február 16.: Sorin Rosca Stanescut a főügyészség vád alá helyezte a Rompetrol-ügyben. Miután az ügyészek beidézték kihallgatásra, a nyomozati anyag alapján közölték vele a vádat: szövetkezés szervezett bűnözői csoporttal. Erdélyi Riport /Nagyvárad/, február 16.: A kérdésre, hogy miben látja okát a személye ellen indított támadásoknak, Frunda György szenátor többek között így válaszolt: „El akarták terelni az emberek figyelmét a látványos korrupcióellenes harc sajtóvisszhangjáról. Nem véletlen, hogy ellenem a Ziua napilapban indult meg a támadás, abban az újságban, amelynek igazgatóját, Sorin Rosca Stanescut másnapra idézték be a korrupcióellenes igazgatóságra, pénzmosás és megvesztegetés vádjával.” /Barabás István: Magyar rémek Bukarestben. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 20./

Beszterce magyarsága kivonult a temetőjében emelt emlékműhöz, hogy fölidézze a napot, mikor Giorgio Basta kardélre hányatta a várvédőket és családjukat. A 400. évforduló alkalmából, 2002. június 9-én a történelmi egyházak és az RMDSZ emlékművet avattak. Jellemző, hogyan értékelt a Románia Mare hetilap: 2005. október 14-i számának szalagcíme: Az RMDSZ Besztercén emlékművet emelt Basta tábornoknak, Mihai Viteazul gyilkosának. Az újság egy teljes oldalon részletezte ezt a „provokációt”. A lap szerint amióta az emlékmű áll, az RMDSZ szónokai évente fölidézik Basta hősiességét, amelyet azzal bizonyított, hogy Torda mezején lemészároltatta Mihai Viteazult. A lap szerint a román vajda 1601-ben Nagy-Románia néven egyesítette az összes román országrészeket, ezért kellett elpusztulnia, ezért kapott emlékművet Basta. A cikk szerzője, bizonyos Flore Matei azt is megírta, hogy az RMDSZ Budapestről beszerzett számítógépen adatbankot létesített az összes román személyiség megfigyelésére, miközben a Magyar Kulturális Alapítvány nehéz pénzekkel megvesztegeti, lekötelezi őket. A szerző személyes emlékeket is idéz: a 70-es években (!) a Magyar Autonóm Tartomány területén élt, a magyarok olyan elképzelhetetlen barbár bánásmódban részesítették a román lakosságot, hogy az még a külföldi turistákat is elborzasztotta. Mindezek után a szerkesztőség felhívta a figyelmet az autonómia veszélyére, amellyel az RMDSZ Erdélyt Magyarországhoz akarja csatolni. Az oldalt a besztercei inkriminált emlékmű fényképe uralja, el lehet olvasni a fekete márványba vésett szöveget: „Az 1602. február 24-én, vasárnap Basta generális vallon és hajdú zsoldosai által Besztercén lemészárolt, több száz magyar várvédő és családja hősi halála emlékének...” stb. Közben a Romania Mare szerint az RMDSZ dicsőíti Basta tábornokot. /Barabás István: Basta tábornok az RMDSZ szolgálatában. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 3./ Emlékeztető: az emlékmű felavatásáról: (Kresz Béla): Beszterce fekete vasárnapja. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), 2002. jún. 11./

Dr. Lucian Turcescu (született 1966-ban, Pitesti-en) montreali teológus professzor az Adevarul bukaresti lapban március 4-én megjelent interjújában egyház, politika, nacionalizmus összefüggéseit taglalta kutatómunkája alapján, amelyet a kanadai Centre for Post-Communist Studies igazgatójaként végzett. Az interjúból: A kommunizmust megelőző időszakban a Román Ortodox Egyház /ROE/ viszonylagos kényelemben élt, mert az 1923-as alkotmány nemzeti egyháznak nyilvánította. A kommunisták uralomra jutása után azonban addigi igényei veszélybe kerültek, mígnem Iustinian Marina pátriárka révén a rendszer támogatójává váltak. A nacionalizmus kérdésében a ROE és Ceausescu sokszor ugyanazt a nyelvet beszélték. Egykori tisztek beismerték, hogy a Securitate 1960-tól kezdett együttműködni az ortodox egyházzal. – A fejlemények igazolták a Turcescu professzort. Például a Icoana din Adanc, a ROE lapja, 1997/1-es száma a románságra és az ortodox „nemzeti vallásra” veszélyes jelenségek közé sorolja a kisebbségeknek nyújtott olyan privilégiumokat, mint az anyanyelvű oktatás, egyetem, kétnyelvű feliratok stb. Evenimentul zilei, 1997. november 4. – cím: Papok ezrei a Securitate szolgálatában. Fényképpel és rövid életrajzzal az ortodox hierarchia hat személyisége szerepel a listán. Köztük van Bartolomeu Anania, a múlt hónapban Erdély metropolitájává választott főpap is. 1958-1964 között politikai elítéltként börtönben ült, ahol egykori cellatársai szerint besúgó volt. Szabadulása után egy évvel, a Ceausescu-rezsim őt küldte ki az Egyesült Államokba, hogy elfoglalja a detroiti ortodox püspökség székét. – Evenimentul zilei, 1997. november 19.: A Ceausescu-rendszer idején a ROE nem lépett fel műemléképületei védelmében, sőt szolgalelkűségében odáig ment, hogy Scornicesti-ben (a diktátor szülőfaluja) a templom falán megörökítették Ceausescu portréját is. – 22 (a Társadalmi Dialógus Csoport hetilapja), 1997. november 4.: Ion Moisin szenátor papokat sorolt fel, akik besúgókként börtönbe juttatták társaikat: „Teoctist pátriárka négy évtizeden keresztül a kommunista rendszer kollaboránsa volt.” – Romania libera, 1998. március 23.: Bogdan Ficeac főszerkesztő-helyettes: „Helyet adtunk a ROE és a Securitate együttműködését leleplező írásoknak, az egyháznak meg kell tisztulnia erkölcsileg.” – Romania Literara, 2002. április 10.: Mircea Mihaies: „Ha a mai őszentségek és őboldogságok nem volnának tegnapi securitate-rangokat viselő, alázatos közhivatalnokok, hajlamos lennék hinni a harácsoló-bürokrata ROE méltósággal vállalt küldetésében. De mióta ezek a politikai aktivistákká vedlett papok kezdtek kulcspozíciókat megkaparintani a román társadalomban, jön, hogy odakiáltsam nekik: Vade retro!” /Barabás István: A tömjénfüst árnyékában. Román Ortodox Egyház (ROE) kollaborálása a kommunista rendszerrel? = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 6./

A március 15-i megemlékezések mögött félkatonai szervezkedés húzódik meg – olvasható a bukaresti Ziua március 9-i számában, továbbá: A négy-ötezer fős Legion Siculis különítményt Budapesten Révész Tibor, Sepsiszentgyörgyről áttelepült belügyi munkatárs szervezte meg és irányítja kiképzését, hogy a határokon túl is bármikor bevethető legyen. Terhelő bizonyítékként a lap közölte Révész Tibornak az 1997. évi országos cselgáncsbajnokságon szerzett diplomáját. A román nemzetállam megcsonkítására készülő magyar rohamosztagok „leleplezése” tizenhat éve szakadatlanul folyik. A Romania Mare 1990. november 9-én közölte: „Több romániai magyar nemzetiségű ifjú Budapesten tanulja a hírszerzést, diverziós tevékenységet. Itthon az RMDSZ képez ki rohamosztagokat az erdélyi románság elűzésére.” Szervezett kampány indult, ezt bizonyította a folytatás. A Romanul című, néhai hetilap 1991. május 27-én közölte: „Magyarországon külföldi bevetések céljára szervezett kommandók állnak készenlétben. Tagjaik budapesti, bicskei, mohácsi, békéscsabai kiképzőtáborokban tanulják a közelharc technikáját. Főhadiszállásukat a budapesti Keleti téren rendezték be, legjobb harcosaikat 1989 decemberében innen küldték Temesvárra zavargáskeltés céljából.” Romanul, 1991. szeptember 16.: Radu Ceontea marosvásárhelyi szenátor politikai nyilatkozatából: Erdély magyarsága készül Hargita és Kovászna autonómiájának kikiáltására, ezért a magyarországi Keret helységben karateoktatás folyik. – Romanul, 1991. december 15.: „Magyarország újraélesztette nemzeti gárdáit. A Honvédelmi Minisztérium képviselője az avatóünnepségen kijelentette, rendkívüli eseményekre kell felkészülni. Talán katonai akcióra Románia ellen?” Romania Mare, 1995. november 3.: Corneliu Vadim Tudor szenátor, a lap főszerkesztője, a Nagy-Románia Párt elnöke írja: „Az RMDSZ rohamosztagai Hargita és Kovászna megyében etnikai tisztogatást folytatnak, de én keresztülhúzom bárki számítását, aki Románia megcsonkítására törekszik.” – Gheorghe Funar (akkor még a PUNR elnöke és Kolozsvár polgármestere) 1995. november 13-án nyílt levelet intézett a Nagy-Románia Párthoz, ebben említi: „Kértem Ion Iliescu elnököt, utasítsa a főügyészséget, hogy vizsgálja ki Magyarország kormányának és parlamentjének hargitai és kovásznai tevékenységét, úgyszintén Erdélyben kobozza el a magyar különítmények fegyvereit és robbanóanyagait.” Ziua, 1996. március 18.: Ioan Gavra képviselő, a PUNR alelnöke szerint március 15. elmúltával is fennáll a veszély, hogy az RMDSZ fegyveres különítményei bevetésre kerüljenek Erdélyben. A Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ cáfolta, hogy a magyarságnak félkatonai szervezetei működnének az országban. – Evenimentul Zilei, 1997. október 14.: Hargita és Kovászna megyében a magyarok rohamosztagokat szerveztek. Kiképzőtáboraik működnek Zetelakán, Maroshévizen, Csíkmadarason, Sikaszóban, a Libán-tetőn. Zsögödfürdőn ötezer kutyát idomítanak bevetésre. C. V. Tudor sajtóértekezlete 2001. október 11-én, az 1956-os forradalom közelgő évfordulója alkalmából: az RMDSZ terrorista alakulatai az év végére nagyszabású akciókat terveznek. Romania Mare, 2006. március 3.: Fogjunk fegyvert, és vegyük célba: a magyar irredentizmus március 15-re páratlan provokációt készít elő! Államot az államban! /Barabás István: Puskaporos fantáziák. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 13./

1991 elején Bíró István, az RMDSZ oktatási alelnöke, Lőrinczi Gyula matematikus, egyetemi tanár és Nagy E. József egyetemi adjunktus kezdeményezésére bizottság alakult, hogy a másfél évszázados bukaresti magyar közművelődési hagyományok folytatásaként intézményt teremtsenek. Március 6-án megválasztották a vezetőséget. Az elnöki tisztséget azóta mindmáig Lőrinczi Gyula tölti be. A Bukaresti Petőfi Művelődési Társaság az 1857-ben alakult Hunnia Olvasóegylet jogutódjának vallja magát, a társaság jelenleg mintegy ötszáz tagot számlál. Céljuk a bukaresti magyarság művelődési és tudományos életének fellendítése és az Ady Endre Iskola támogatása. Alakulásuk után vissza kellett szerezniük a kommunista rendszerben államosított Petőfi Házat, noha azt a XIX. század derekán a bukaresti magyarok közadakozásból építették. Az RMDSZ vezetősége parlamenti úton szorgalmazta az erre vonatkozó sürgősségi kormányrendelet megszavazását, ennek alapján 1999-ben a Petőfi Ház újból visszakerült, 2004-ben pedig sikerült a könyvtárat is visszaszerezniük, számolt be az elnök a társaság munkájáról. A Bukaresti Petőfi Művelődési Társaság Értesítője cím alatt eddig két kötet jelent meg, a harmadik, amely 2005-ig foglalja össze az intézmény történetét, a napokban kerül nyomdába. Munkájuk elismeréseként a Magyar Tudományos Akadémia Berényi Dénes akadémikus javaslatára BPMT-t fölvette a határon túli magyar tudományos műhelyek jegyzékébe. A bukaresti és ezen felül az ókirályságbeli magyarság közművelődését és egyházainak történetét Bíró István, Takács Pál, Lőrinczi Gyula, Zágoni Albu Zoltán, Bányai László, Árvay Árpád, Árvay Zsolt, Adorjáni Dezső és Szász Ferenc tanulmányai örökítették meg. 2001-ben a BPMT pályázattal elnyerte az Arany János Alapítvány támogatását „A bukaresti magyar diaszpóra szellemi élete” című programjához. Molnár Szabolcs a Bukaresti Tudományegyetem magyar tanszéke, illetve az ennek folytatásaként beindult hungarológiai oktatás adatait dolgozta fel. Demény Lajos akadémikus levéltári felfedezések alapján új adalékokkal gazdagította a bukaresti református egyház és iskola 1848 előtti történetét. Lőrinczi Gyula az 1857-ben alakult Bukaresti Magyar Olvasóegylettel kezdődően a közművelődési szerveződéseket mutatja be korabeli jegyzőkönyvek, egyéb dokumentumok alapján, Bántó István, Tapodi Zsuzsanna, Bányai Éva és Szonda Szabolcs sajtótörténeti tanulmányokkal kapcsolódott a kutatói programba. Az érdeklődők tudják, hogy a Petőfi Házban melyik nap milyen rendezvény várja őket. A hétfői nap például a Petőfi Színköré: irodalmi megemlékezések, színielőadások teszik emlékezetessé az esteket; Kováts László, a kör vezetője tavaly az EMKE Szentgyörgyi István díját érdemelte ki. Baloghy Bibiánna divattervező minden ellenszolgáltatás nélkül készíti a színjátszók és a régizene-együttes jelmezeit. Szerda a tudománynépszerűsítő, nyelvművelő előadások napja, de működik itt komolyzenei klub is Árvay Zsolt vezetésével, ahol rendszeresen fellép az Öllerer Ágnes vezette Lyceum Consort régizene-együttes is. Egy nap az időseknek van fenntartva: klubjuk keretében találkoznak, szükség esetén ingyenes orvosi konzultációban részesülnek. A BPMT Kozma Kiss Tibor ügyvédnek köszönhetően ingyenes jogi tanácsadással is az érdeklődők rendelkezésére áll.. /Barabás István: Tizenöt év a bukaresti magyarságért. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 21./ Emlékeztető: az első évkönyv: A Bukaresti Petőfi Művelődési Társaság Értesítője 1991-1993 /Kriterion, Bukarest, 1995/

A véres marosvásárhelyi események visszhangja, idézetek. Adevarul, 1990. március 22.: Romulus Vulpescu író az év március 18-án kelt nyílt leveléből: „Holmi agresszív, idegen csoportok élnek közöttünk, amelyek hihetetlen arcátlansággal akarnak bennünket ököllel, bottal, sarlóval és kalapáccsal letiporni, hogy a nyakunkba varrják magukat. Hirdetik az irredentizmust, a területi annektálást, a polgárháborút, uszítanak a románok ellen. Ünnepelni akarják Erdély meggyalázását (Kossuth!), de mi tudjuk, hogy Hargita és Kovászna megyében kik vágják el sarlóval a román paraszt nyakát: a határon túli és a határon belüli magyarok.” – Viata Armatei, 1990/4.: Mi történt Marosvásárhelyen? Románokat, akik békésen tüntettek, énekeltek, az RMDSZ székházából váratlanul téglákkal, üvegekkel, kövekkel kezdték dobálni. Vérszemet kaptak, mert a román állam egész történelme folyamán a sovén agitáció, a románellenes uszítás, az erőszak módszereit használták. Magyarország legutóbb, márciusban, Marosvásárhelyre segélyszállítmánynak álcázott túróshordókban pisztolyokat szállított az itteni magyaroknak, hogy a szuverén nemzetállam ellen támadjanak. Semmi sem változott e nomád törzsek felfogásában, amióta megtelepedtek Pannóniában. – Est-Vest, 1990/9.: A románok jól ismerik Magyarországot, mert eddig kétszer foglalták el; ha tovább feszítik a húrt, reggel elindulunk, és este a Balatonban mossuk le a verejtékünket. Mi befogadtuk a magyarokat, mint bérlőket, és cserében meggyalázzák templomainkat, sírjainkat, külön iskolákat nyitnak maguknak, az intézményekre Horthy nyelvén tesznek ki feliratokat, mindezt Budapest utasítására. A magyar albérlőket nem Erdélyből, nem Európából, hanem a földkerekségről kellene száműzni. – Romania Mare, 1995. november 3.: Ha a Vatra Romaneasca nem lett volna, a magyarok ma csárdást táncolnának Erdély holttestén, mert nem volt elég nekik, hogy 1990 márciusában meglincselték a románokat, hanem az országot is meg akarták csonkítani. – Hírügynökségi jelentések, 2005. március 25.: Ion Iliescu, volt államelnök, marosvásárhelyi sajtóértekezletén kijelentette: „Nem csoda, ami 1990 márciusában Marosvásárhelyen történt, mert a magyarok agresszív szellemben ünnepelték meg március 15-ét, azonnal külön magyar iskolákat akartak létesíteni. A románság megrémült...” – Tricolorul, a Nagy-Románia Párt napilapja, 2005. március 18.: 1990. március 15-én Marosvásárhelyen 15 ezer magyar szállta meg a város intézményeit, majd elindultak a kaszárnyák felé, könnyű kitalálni, milyen céllal. Megtudták a görgény-völgyi parasztok, és bementek a városba megfékezni a magyar irredentizmust, de itt a magyarok fejszével, vasvillával fogadták őket. A románok a 896. évtől adnak szállást Attila hordáinak, miután Ázsia végéből e tájakra érkeztek. Mi lett volna Erdély sorsa, ha a Vatra Romaneasca 1990 márciusában nem szegül szembe a magyar próbálkozással? Az RMDSZ ma mégis követelésekkel zsarolja a kormányt. /Barabás István: A fekete március visszhangjai. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 27./

Bartolomeu Anania metropolita március 25-én történt beiktatása ellen nemcsak az erdélyi ortodox hierarchia egy része, hanem a román értelmiség színe-java is tiltakozott, mert ebben Erdély ortodoxiájának megosztását látta. Az Anania beiktatására készülődő hívek az Adevarul című lapban olvashatták a metropolitává avatott Anania érsekről, hogy legionáriusként a fasiszta eszmék elkötelezettje volt, emiatt előbb hat hónapi, majd hat év börtönt szenvedett. Egykori cellatársa, Nistor Chioreanu emlékirataiban az áll, hogy Anania az enyedi börtönben besúgó volt. Tény, hogy miután 1964-ben szabadult, egy év múltán Ceausescu őt küldte ki az Egyesült Államokba. Emlékezetes az is, hogy 1998. március 13-án Kolozsvárott ortodox diákok husángokkal űzték ki a görög katolikusokat templomukból, amelyet az ortodoxoktól ötven év után bírósági határozattal végre visszakaptak. Mivel a hatóságok továbbra is a görög katolikusoknak, az unitusoknak adtak igazat, egy hét múlva, március 20-án Anania érsek Gheorghe Funar polgármester és más Vatra-vezérek közreműködésével nagyszabású tüntetést szervezett, melyen Anania beszédében kijelentette, hogy az utóbbi időben az ellenség hullámokban támad az ortodox egyház és rajta keresztül a román nemzet ellen. A Romania Literara 2001. február 14-én arról adott hírt, hogy a titkosrendőrség, az SRI irattárából napvilágra került iratcsomó szerint Teoctist pátriárka 34 éves korában a Vasgárda tagjaként részt vett a bukaresti Rosit Daath zsinagóga szétdúlásában. Idén március 25-én Kolozsvárott a 91 éves Teoctist és a 85 éves Anania az új erdélyi metropolia megszületésének örömére összecsókolózott, régi bajtársak találtak egymásra. E barátság dokumentuma az Anania érsek tollából 1992-ben megjelent Pro memoria című könyv is. Bevezetőjét Teoctist pátriárka jegyezte, ebben olvasható: „Legyünk készek arra az esetre, ha a más fajú és más vallású idegenek újra meg akarnák csonkítani az ősi román földet, amelynek lakói kétezer éven át vendégszeretettel, terített asztallal fogadták be őket.” Ebben az összefüggésben a szerző valósággal démonizálja Márton Áront, Majláth Gusztávot és Gyárfás Elemért, akiknek közreműködésével a katolikus egyház a szerző szerint kémeket nevel a Vatikán számára. A Pro memoria világi kérdésekkel, jelesül a romániai magyarsággal is foglalkozik. Ananiának a kötetbe foglalt amerikai cikkei egyikében (Credinta, 1976/6.) szó esik az 1946-os kolozsvári diákösszetűzésekről, amelyeknek ő is tevékeny szereplője volt: „Erdély magyarjai akkor is épp olyan soviniszták voltak, mint ma, akkor is úgy kapálóztak, mint valami hanyatt esett svábbogarak.” Bizonyára ilyen olvasmányélmények hatására írta Paul Goma a Cotidianul 1998. január 13-i számában, Anania érsekre utalva: „A szekuritátés teológusok fogják be a szájukat, ne beszéljenek erkölcsről, kereszténységről” /Barabás István: Mit leplez a tömjénfüst? = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 30./

Több román lap a csodálat hangján méltatta az eseményt: Fogarason megnyílt a kommunista rendszer romániai ellenállásának múzeuma. Anyagát zömében a túlélők vallomásai alkotják. A főszereplő Ion Gavrila-Ogoranu, aki a Fegyveres Ellenállás Alapítványának elnöki tisztségét is betölti. Legutóbb, március 27-én a Cotidianul mutatta be harcos múltját abból az alkalomból, hogy négy kötetben közzétette visszaemlékezéseit. Ogoranu 1923-ban született a Fogarasi-hegyekben. 1944-ben önkéntesnek jelentkezett, hogy „harcolhasson a horthysta csapatok ellen”. 1947-ben több társával a hegyekbe menekült, ahol „harcba kezdett a kommunista rendszer ellen”. Huszonegy évig majdani felesége, Ana Sabadus bújtatta, a Szekuritáté ezért nem tudta elfogni. Bővebb információval szolgált az Adevarul évekkel ezelőtt (1997. december 13.). A riporter megkérdezte Ogoranutól: igaz-e, hogy a fegyveres ellenállók döntő többsége az egykori Vasgárda soraiból került ki? A válasz: „Igaz. Harcunk egyezett az ő eszményeikkel. A Fratii de Cruce (a fasiszta mozgalom fegyveres szárnya) sok olyan partizánt küldött a hegyekbe, akik a barátság és önfeláldozás kultuszában nőttek fel.” Jurnalul National, 2004. május 10.: Dr. Gheorghe Cornea, volt partizán: „A kommunistaellenes fegyveres mozgalom az összes volt kommunista országok közül Romániában volt a legkiterjedtebb és itt tartott leghosszabb ideig.” National, 1998. szeptember 9.: Paul Goma, a Ceausescu-rendszer ellenállója, jelenleg Párizsban élő író a román nacionalizmus élharcosairól: „Nyugtalanító mindaz az ostobaság, amit szemrebbenés nélkül hangoztatnak: mi, románok voltunk a legvehemensebben kommunistaellenesek; mi, románok voltunk leghosszabb ideig ellenállók stb. Börtönéveim alatt kapcsolatba kerültem néhány ilyen harcossal, és mindannak alapján, amit elmondtak, tanúsítani tudom: a románok antikommunista harca is passzív mozgalom volt; a mi partizánjaink megelégedtek annyival, hogy bujkáljanak, hátha sikerül majd Nyugatra menekülniük. Mindazt, amit ezzel kapcsolatban írtam, igazolta Ion Gavrila-Ogoranu is.” Revital, 2004/14.: Dumitru Steanta, a Volt Politikai Foglyok Egyesületének tagja idézi fel emlékeit. Egyetemi hallgatóként 1944 őszén Brassóban bekapcsolódott a Parasztpárt szervezte „anti-horthysta mozgalomba.” Zászlóalja Iuliu Maniu nevét viselte, céljául azt tűzte, hogy a front elvonulása után Észak-Erdélyben „visszaállítsa a rendet”. „A háromszéki Szárazajtán elfogtunk 13 magyart, akikről helybeliek jelentették, hogy román katonákat bántalmaztak. A háború törvényei szerint halálra ítéltük őket. A fővádlottat lefejeztük, a többit főbe lőttük. Csíkszentdomokoson hasonlóképpen jártunk el a magyarokkal, akik meg akarták tartani Erdélyt. Vezérünk egy vérbeli hős, Gavrila Olteanu volt. Mikor Maniu utasítást adott zászlóaljaink felszámolására, a hegyekbe vonultunk, hogy utolsó csepp vérünkig folytassuk a harcot. Nem akartuk hagyni a magyarokat, hogy csúfot űzzenek Erdélyből, de az oroszokat sem, hogy leigázzanak bennünket.” /Barabás István: Milyen ügy hősei? = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 3./

Fertelmek, ha zengenek címmel az ÚMSZ február 18-i számában Barabás István tiltakozott a trágárság ellen. Ezt vitatta Alburnus név alatt egy olvasónk, majd erre reagált Barabás István. Most ismét Alburnus „vitatkozik”: az „obszcén szavak is kultúránk részét képezik”. Nagy erővel keresett irodalmi művekben előforduló kifejezéseket és azokat idézte. Álszeméremnek nevezte ezek mellőzését. /Alburnus: Mellébeszélünk vagy vitatkozunk? = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 6./

A Bukarestben élő Csire József, a zenetudomány professzora április 14-én betöltötte 80. életévét. Nagyváradon született, de 56 éve Bukarestben él: volt a Román Opera karmestere is, 1961-től tanít a Zeneakadémián, ismertté vált komponistaként is, miközben megalkotott számtalan zeneelméleti és -pedagógiai művet. Kádár Ferenc József tanár diplomadolgozatát Csire József irányítása alatt írta meg a Csíkszeredai Dal- és Zeneegyletről, és 1980-ban sikerrel védte meg a konzervatóriumon. A monográfia 1890-től, a dalegylet megalakulásától követte nyomon a város zenei életét. A vegyes kar 1940-ben Budapesten vendégszerepelt. A dolgozatban feltűnnek továbbá Csíkszereda áldozatkész zenetanárai, előadóművészei, külön fejezetben Sprencz György, a Dal- és Zeneegylet első karmestere, valamint az őt követő Domokos Pál Péter, 1926–1932 között a helybeli tanítóképző tanára, aki az itt töltött évek alatt jelentette meg nagy munkáit, mint A csíkcsobotfalvi Kájoni-kézirat felfedezése (1929) és A moldvai magyarság (1931). Az együttes zászlójára a csíki asszonyok a következő jelszót hímezték: „A Hargita alján míg dalnokok élnek, csak boldog időkről daloljon az ének!” Csire József felesége Csire Gabriella írónő, a székelyudvarhelyi Erdélyi Gondolat Könyvkiadó házi szerzője. /Barabás István: Boldog zene. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 22./

Mihai Razvan Ungureanu külügyminiszternek a Realitatea TV-ben ismét meg kellett magyaráznia Bécsben tett megjegyzését: osztrák üzletemberek úgy jöjjenek Romániába, mintha egy otthoni tartományba akarnának befektetni. Ezt a román sajtó úgy tálalta, hogy Ungureanu eladta az országot Ausztriának, következésképpen hazaáruló, amit az is bizonyít, hogy európai fórumokon kiáll a kisebbségi törvény és a Gozsdu Közalapítvány mellett. Márciusban Corneliu Vadim Tudor, a szélsőséges Nagy-Románia Párt elnöke a külügyminiszter lemondását követelte. Miért támadják ennyire Ungureanut? Válaszként Barabás István idézte a Lettre Internationale román kiadásának 1998/26-os számát, melyben Ungureanu – akkor a iasi-i Tudományegyetem tanára és külügyi államtitkár – tanulmányt közölt a következő címmel: Milyen jövőjük van a jelenkori román történelmi mítoszoknak? Néhány gondolata már merényletnek hathatott a szélsőséges nacionalizmus számára, talán ezért van az iránta tanúsított ellenszenv. Tanulmányában azt írta: „A történelmi mítoszoknak nagyon jól meghatározott helyük van a historiográfiában: olyan formában szabják át a történelmet, hogy a múlt kényelmessé és elviselhetővé váljék, hogy feloldjanak a vétkek alól, megszabadítsanak a lelkiismeret-furdalástól. És ugyancsak a mítoszok segítenek egy nemzetnek megbékülni saját bűneivel. Stephen Fischer Galati professzor 1979-ben a témának szentelt New York-i konferencián tételesen kimondta: a történelmi mitológia arra hivatott, hogy a 19. és 20. század román államának vezetői számára biztosítsa a legitimitást. Ebből a tételből kiindulva, a mítoszok két fajtáját határozta meg úgy, ahogy azok a romantikus román történészek laboratóriumaiban klónozással megszülettek. Kifelé arra hivatottak, hogy igazolják a románok történelmi jogát Besszarábia, Bukovina, az egész Bánát és Dobrudzsa területéhez. Befelé pedig megfigyelhető politikusoknak az a törekvése, hogy érveiket a román nemzet forradalmi és nemzeti hagyományaival támasszák alá. A történelmi jogok ugyanis szerintük az ősöktől (trákok, dákok, dák-rómaiak) származnak, ezért minden területnek, amelyet ők is laktak, Románia határain belül kellene lennie – így született meg az első világháború után Nagy-Románia. Ez a momentum a nemzeti történelem csúcsa, mert föltette a koronát a sok évszázados harcokra, amelyeket a románok szüntelenül vívtak rosszindulatú szomszédaikkal... A román történészek számára a nacionalizmus egyet jelent a nemzeti öntudattal. A román nacionalizmus egész sor mítoszt szült. Ilyen például az a tétel, miszerint a román nacionalizmus gyökerei a dák-római ősökig nyúlnak vissza, hogy Mihai Viteazul nacionalista beállítottságú volt, és hogy tudatosan vallotta a románok jogát Erdélyhez. A román történészek pátosszal beszélnek a múlt nagy személyiségeiről, sokuk számára a román múlt egyet jelent a román öntudattól áthatott elődök életrajzával.” /Barabás István: Balkáni bosszú. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 6./

A sajtószabadság nemzetközi napját május 3-án több szerkesztőség olvasótalálkozóval köszöntötte. Romániában 1989-ig május 5-e volt a sajtó ünnepe, mivel ezen a napon jelent meg a Pravda. 2004-ben próbálkozás történt új, nemzeti hagyomány megalapozására: a szenátus április 8-án megszavazta, hogy minden év áprilisának harmadik péntekje legyen a román sajtó napja. Indoklásuk az volt, hogy 175 évvel azelőtt, 1829 áprilisában jelentek meg az első román lapok, a Curierul Bucurestilor és az Albina Romaneasca. A Román Sajtóklub tiltakozott, az ENSZ 1991-ben hozott határozata értelmében ugyanis május 3. a sajtószabadság nemzetközi napja. 1990. október 27-én az Adevarul közzétette jeles értelmiségiek vélekedését: égetően szükség volna sajtótörvényre, amely azonnali hatállyal büntesse a rágalmazást, koholt hírek terjesztését, a soviniszta-rasszista uszítást. A sajtótörvény azóta is várat magára. 2002 szeptemberében az Országos Audiovizuális Tanács többszöri figyelmeztetés után betiltotta a soviniszta-antiszemita nézetek szócsövéül szolgáló OTV kereskedelmi adót. Két évi kényszerszünet után újraindult, jelenleg is az extrémizmus fóruma, ahol Corneliu Vadim Tudor szinte mindennapos vendég. /Barabás István: Változatok a sajtószabadságra. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 8./

Cuza fejedelemnek egy dicstelen palotaforradalom után le kellett mondania 1866. február 28-án, a parlament hirtelen elhatározással idegen uralkodó után nézett. A Hohenzollern-Sigmaringen család huszonhét éves hercegére, Károlyra esett a választás. Az akkor lovassági ezredparancsnok jelölt örömmel fogadta a váratlan megtiszteltetést, május 10-én megérkezett Bukarestbe. „Mikor e szent földre léptem, románná váltam” – jelentette ki parlamenti beszédében, és ettől kezdve tizenöt éven át hercegi rangban uralkodott, majd az 1881. május 10-i koronázás után román király volt 1914-ben bekövetkezett haláláig. Május 10. tehát ennek a két eseménynek az emlékét őrzi, ezért volt a kommunista hatalomváltásig nemzeti ünnep, ezt követte augusztus 23., majd 1990-től december 1. Hetven év leforgása alatt tehát Romániának három nemzeti ünnepe volt. A jelek szerint december 1. évről évre devalválódik. Az Adevarul megírta, hogy rossz választás volt december 1-jét választani nemzeti ünnepnek, mert a magyarok számára egészen más jelentősége van, mint a románoknak. A művelődési tárca 2006-ot I. Károly évének nyilvánította azzal az indokkal, hogy május 10-én volt 140. éve a herceg bukaresti bevonulásának és 125 éve királlyá koronázásának. Újraéled a monarchiakultusz. Egyre gyakrabban javasolják: május 10. legyen ismét Románia nemzeti ünnepe. /Barabás István: Volt egyszer egy ünnep. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 15./

Folytatódik a trianoni határok átrajzolásának, illetve az ott mesterségesen létrehozott államok szétesésének folyamata: Montenegró népszavazással döntötte el, hogy független országgá váljék, ezzel Nagy-Szerbia álma végképp szertefoszlik. Előzőleg Horvátország (4,8 millió lakos), Bosznia-Hercegovina 4,4 millió), Macedónia (2,2 millió) és Szlovénia (2 millió) élt a lehetőséggel, hogy lemondjon Belgrád gyámkodásáról, és folyamatban van a koszovói albánok sorsának rendezése. A Szovjetunió és Csehszlovákia után tehát megszűnt Jugoszlávia is. Miközben Montenegró ünnepelt, Moldávia Köztársaság kormánya visszautasította a parlamenti ellenzék egy frakciójának kérését, hogy az ország váljon ki a Független Államok Közösségéből, szakítson Moszkvával. A Mi Moldovánk nevű ellenzéki tömörülés reménységének 1990 óta a romániai ultranacionalizmus hangadói, elsősorban Corneliu Vadim Tudor és Adrian Paunescu szenátorok adnak szárnyakat. Moldávia exportjának jelentős része Oroszországba irányul, cserében a nélkülözhetetlen energiahordozókért. Az első világháborút követően, az 1812 óta Oroszországhoz tartozó Besszarábia 1917 őszén bejelentette autonómiáját, 1918 januárjában függetlenné válását, hogy végül március 27-én az Ország Tanácsa „örökre és az idők végezetéig” hatóan elrendelje az egyesülést Romániával. Ez azonban csak 1940-ig tartott, amikor Moldávia visszatért Moszkva kebelébe. Huszonkét év című könyvében Mikó Imre így írt erről: „A több mint ötvenezer négyzetkilométernyi terület elvesztésénél még nagyobb erkölcsi vereség érte a román hadsereget. Huszonkét éven át egyebet sem hallottak, mint azt, hogy egyetlen barázdát sem fognak vér nélkül másnak átengedni... A Nagy-Románia illúziójában élő románság elvesztette lelki egyensúlyát.” Az egyensúlyt a Nagy-Románia Párt igyekszik helyreállítani azzal, hogy követeli az újraegyesülést, és erre biztatja a moldáviai ellenzéket is. Angela Buciu NRP-képviselő idén március 28-i politikai nyilatkozatában elismeréssel adózott a hős elődöknek, akik Nagy-Románia ősi álmát valóra váltották. Előzőleg, január 13-án a Romania Mare című lap felrótta Moszkvának: az idők folyamán 3 millió idegent telepített be Moldáviába, hogy a lakosság nemzetiségi megoszlására hivatkozva igazolja területi követeléseit (a 4,5 millió lakosú ország 65 százaléka román, a többi ukrán, orosz, gagauz, bolgár és zsidó). Ugyancsak a Romania Mare az egyesülés 88. évfordulója alkalmából cikksorozat közlését kezdte el a történelmi igazság bizonyítására: Besszarábia Romániát illeti meg. /Barabás István: Trianon ördöge nem alszik. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 29./

Évek óta nem látogatott el Székelyföldre a kolozsvári Magyar Opera, most viszont turnéra indult Gyergyószentmiklós, Székelyudvarhely és Csíkszereda állomásokkal. A turné a Hargita Megyei Tanács, a MOL, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, valamint a Communitas Alapítvány támogatásával jöhetett létre, jelezte Dehel Gábor rendező. Bánk bán szerepét Daróczi Tamás (budapesti Operaház) énekelte, II. Endre szerepében Szeibert Istvánt, a Gertrúdéban pedig Georgescu Máriát láthatták. /Barabás István: Bánk francia karmestere. Székelyföldön járt a világ egyetlen kisebbségi operája: a kolozsvári állami opera. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 30./

Az Adevarul című bukaresti lap sorozatban mutatja be a romániai egyházakat. A június 9-én megjelent oldal címe: A római katolikus egyház. Ennek nevében nyilatkozik Ioan Robu bukaresti érsek, akiről a mellékelt rövid életrajzból megtudjuk: 1944-ben született moldvai katolikus családban, 1968-tól pap. 1983-ig a iasi-i Teológiai Intézet rektora volt. 1984-ben lett püspök, 1990-ben érsek. Nyilatkozatában a romániai katolikusok számát 1,4 millióra becsüli, de sokan hagyták el az országot, ennek következményeként nyugaton egyre több „a román nyelvű katolikus közösség”. A kommunista rendszer üldözöttjei közül csak néhai Vladimir Ghicát és Durkovici püspököt említette. Egy szót sem ejtett arról, hogy Romániában él 850 ezer magyar, valamint nagy számú német, szlovák és bolgár katolikus, arról sem, hogy létezik a Jakubinyi György vezette gyulafehérvári érsekség és több püspöksége. Említés sem történik az erdélyi múltról, Márton Áron legendás alakjáról, Majláth Gusztávról, Jakab Antalról, de arról sem, hogy a kutatás számára miért hozzáférhetetlen ma is a bukaresti püspökség levéltára. A Dosarele Istoriei 2003/9-es számában viszont Ovidiu Bozgan bukaresti egyetemi tanár tanulmányt közölt A római katolikus egyház a kommunista Romániában címmel. Ebben bemutatta a Szent István által 1103-ban létesített váradi püspökséget, kitért az 1111-ben alapított gyulafehérvári püspökség történetére, majd sorra vette Temesvárt, Szatmárt, és végül megemlítette: XIII. Leó pápa 1883-ban létrehozta a bukaresti, majd egy év múlva a iasi-i püspökséget is. A kommunista rendszer az egyház javait államosította, az 1948. évi 1111 parókiából 1988-ra 637, az 1317 papból 1982-re 685 maradt. A szerző nagy teret szentelt Márton Áronnak: életútjának, börtönéveinek, harcainak, amelyek egyháza és a romániai magyarság túlélést szolgálták. Bemutatta Csíksomlyó fontosságát a katolikus ellenállásban; a pünkösdi búcsúkon minden hatósági bojkott ellenére is, 12-15 ezer zarándok vett részt. Minderről Robu érsek nem tett említést. Hargita Népe, 2006. június 5.: Június 3-án több mint 300 ezer hazai és külföldi zarándok vett részt a csíksomlyói búcsún. A szentmise kezdetén Jakubinyi György érsek mondott fohászt: „Isten, tarts meg minket őseink szent hitében és erényeiben!” Hangsúlyozta: az idei csíksomlyói zarándoklat célja megegyezik az Erdő Péter bíboros-prímás által meghirdetett nemzeti imaév szándékával. /Barabás István: Bukarest és Csíksomlyó között. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 12./

A Nagy-Románia Párt tizenöt évvel ezelőtt, 1991. júniusában alakult meg, kezdeményezője Eugen Barbu író, Mircea Musat történész és Corneliu Vadim Tudor újságíró volt, a decemberi fordulat előtt mindhárman a szekuritáté Saptamana című szócsövének vezető munkatársai. Előbbi kettő meghalt, a szélsőséges sovén-nacionalista párt hangadó vezére mindmáig C.V. Tudor (jelenleg a szenátus alelnöke is). Az évfordulós rendezvénysorozat Bukarestben tetőzött június 17-én, cirkusz és operett egyvelegére emlékeztető jelenetekkel, többek között C.V. Tudor Hitlerre és Ceausescura emlékeztető, fennkölt bevonulásával, úgyszintén régi rögeszméjének idézésével, miszerint rövidesen ő lesz Románia elnöke. A Romania Mare június 16-i számának szalagcíme: Románia jelenkori történetének legpatriótább, legigazságosabb pártja 15 éves – éljen sokáig! Az önköszöntőből: „A NRP dicsőséges történetét elnökének ragyogó szellemisége hatja át. Ez a párt 15 éven át védte a hazát minden veszély ellen. A harc élén C.V. Tudor, a vitézek között legvitézebb politikus áll, ő vezeti pártját győzelemről győzelemre.” Tricolorul (a párt napilapja), június 15.: „Tizenöt évvel ezelőtt született meg ez a legtisztább és legszebb párt, nem hiába, hogy országunk nevét viseli. Meggyőződésünk, hogy ha élne Mihai Eminescu, Mihai Viteazul, Tudor Vladimirescu, mindhárman tagjai lennének pártunknak.” Barabás István közölt néhány korábbi adatot. Romania Libera, 1992. június 5.: Miután birtokába jutott a féltve őrzött titoknak, a szerkesztőség leközölte Eugen Barbu és C.V. Tudor levelét, amelyben kérték Ion Iliescu elnököt és Petre Roman kormányfőt, járuljanak hozzá a Romania Mare hetilap beindításához, ez segítségükre lesz az ellenzék felszámolásában, a magyar veszély elhárításában. – A Nagy-Románia Párt 15 éve követeli az RMDSZ betiltását, vezetőinek kitoloncolását az országból. 1997. szeptember 12-én a kolozsvári Avram Iancu-ünnepség keretében C.V. Tudor a nagygyűlés szónoki emelvényén a tömeg ujjongása közepette darabokra tépte dr. Csapó Józsefnek a Székelyföld autonómiájára vonatkozó tervezetét. Legújabban a Tricolorul június 15-i számában hívja fel a figyelmet, hogy dr. Csapó József június 18-án Gyergyóditróban az autonómia révén el akarja csatolni Erdélyt Romániától. /Barabás István: Nagy-román önünneplés. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 19./