Évszázados alkotói örökségünk
A neves szerző két nagy fejezetben foglalja össze időrendben mindazt, amit több évtizedes kutatómunkája eredményeként korábban már könyvekben vagy tanulmányokban Erdély és azon belül Kolozsvár képzőművészetéről megírt és publikált.
Most megjelent szintézisében* a város 19–20. századi építészeti, festészeti, grafikai, iparművészeti és szobrászati alkotásairól olvashatunk, olyan nagy ívű áttekintéssel, amely az erdélyi magyar szellemi élet mindenkori központjához illik. A könyv alcímében a szerző alkotói örökségről beszél, ám ennek bemutatása és esetenként egy-egy műalkotás vagy művészi pálya avatott elemzése révén a befogadó közeg jellemzésére is sor kerül. A könyvben nem egyszer vetődik fel a kérdés: hogyan sáfárkodik a város lakossága az évszázados alkotói örökséggel? A kiadvány első részében a 19. század elejétől kísérhetjük végig az első világháború befejezéséig több generáció kiemelkedő mesterei, a legfontosabbnak tartott alkotók és képzőművészeti jelenségek számbavételét. Különálló fejezetekben foglalja össze a szerző az iskolákban, nyomdákban működő kőnyomatműhelyek tevékenységét, kiemelten tárgyalva Bara Gábor szerepét. Barabás Miklós és Szatmári Pap Károly jelentős kolozsvári szereplését követően több kismester, portré- és életképfestő életéről és munkásságáról kapunk rövid pályaképet. Jelentős helyet foglalt el a város képzőművészeti életében a 19. század végén az Erdélyi Múzeum-Egyesület képtárának kialakulása és története, amelynek egyik fő szereplője Pósta Béla régész volt. Színvonalas építészeti, szobrászati és iparművészeti műalkotások gyarapodását látjuk ebben az időben, amelyben Pákéi Lajos építész vállalt vezető szerepet. Majd a millenniumi évek reprezentációs alkotásainak betetőzéseként állítják fel Fadrusz János Mátyás-király szobrát a Szent Mihály-templom közelében. Végül a háborús pusztítások tüntetnek el számos olyan szobrot és emlékművet, amelynek az avatóünnepségén elhelyezett virágcsokrok még nem hervadtak el. A két világháború közötti időszak első meghatározó intézményeként indul a román művészeti főiskola, amely a 30-as évekig működik Kolozsváron. Összerdélyi képzőművészeti kiállítást szerveznek 1919-ben, és a kiállítás katalógusában Emil Isac bevezetője román, magyar, német és francia nyelven jelenik meg. Eközben köztéri szobrok és emlékművek kerülnek le az eredeti helyükről és vándorolnak másodlagos elhelyezésre, néha a házsongárdi temetőbe. A könyv egyik alapgondolata, hogy mindezek ellenére Budapest elvesztése után Kolozsvár ekkor válik igazán az erdélyi magyar művészeti élet központjává. Az erdélyi román művészeti élet körképének megrajzolása szintén nagy érdeme a kötet szerzőjének. Különösen szép sorok szólnak Kós Károly, Szolnay Sándor, Szervátiusz Jenő heroikus művészetszervező munkásságáról, a Barabás Miklós Céh összetartó erejéről, a Műcsarnokban folyó lázas alkotómunkáról vagy László Gyula művészettörténészi és kritikusi közreműködéséről, a 40-es évek nagy, csoportos kiállításairól. A második világháborút követő évtizedek képzőművészeti folyamatainak egyik vonzó pillanata – a kis Firenze káprázata – bukkan fel a könyvben, amikor a Ion Andreescu-főiskolába csapatostul érkeznek tehetséges festő-, szobrász- és grafikusnövendékek. Azonban ez a szép ambíció a nemzetiségi intézményrendszer folyamatos leépítésével, majd teljes megszüntetésével párhuzamosan zajló szocreál térfoglalás nyomán gyorsan elillanó ábránd marad. Murádin Jenő Kolozsvár közel két évszázados képzőművészeti életét összefoglaló nagy munkája lényegében a 20. század 70-es–80-as éveinek – történelmi tapasztalatunkból érthetően – keserű számvetésével ér véget. Nem sóhajt fel megkönnyebbülten történész szerzőnk a ’89 utáni történéseket illetően sem. Bár az „átmeneti kor indulatainak lecsillapodása(?) után” némiképp reménykedve zárja a könyvét: „túl közel vagyunk a rálátásos ítélethez, de érezhető: dinamikusabb mozgásterekben kezd újraépülni az arculatot váltott művészeti élet. Kolozsvár éppen múltjából merít erőt kultúrája és művészete jövőjéhez”. *Murádin Jenő: Kolozsvár képzőművészete. Alkotói örökségünk a 19–20. századból. ARTprinter Könyvkiadó, Sepsiszentgyörgy, 2011.
Jánó Mihály. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Erdővidéki polgármesterek a községvezető mellett
Kiállnak az erdővidéki polgármesterek a huszonkilenc napos előzetes letartóztatásba helyeztett Sikó Imre mellett. Az elöljárók azt kérik, hogy Sikó szabadlábon védekezhessen, ennek érdekében már félezer aláírást gyűjtöttek össze. Mint mondták, hisznek a bölöni polgármester ártatlanságában és a román igazságszolgáltatásban.
Bölön község polgármestere, valamint a közbirtokosság vezetője és annak fia – szerda este – egy tettlegességig fajuló nézeteltérésbe keveredett a bölöni rendőrőrs vezetőjével és annak helyettesével.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke és az RMDSZ megyei vezetője, Klárik László, Sepsiszék-Erdővidék szenátora, Márton Árpád, parlamenti képviselő, Váncza Tibor, az RMDSZ erdővidéki ügyvezető elnöke, az erdővidéki polgármesterek és egy bölöni tanácstag is részt vett azon a hétfői sajtótájékoztatón, melyet a Sikó- ügy kapcsán tartottak.
„A rendőrség hitele válságban van. Sok esetben a rend őrei azt a látszatot keltik, hogy nem a közösség érdekeit védik. Előbb-utóbb megtörtént volna ez az eset, ha nem itt, máshol. A rendőrséggel szemben a helyi közösségek többször megfogalmazták már panaszaikat” – mondta Klárik László, Sepsiszék-Erdővidék szenátora. Leszögezte, elvárják, hogy tegyenek rendet, mert visszás a helyzet „ha egy jogállamban, a közösség által megválasztott elöljárónál nagyobb becsülete van egy kihelyezett rendőrnek”.
Tamás Sándor hangsúlyozta, a történelem nem szerdán kezdődött és ennek tudatában fontos kivizsgálni az előzményeket. Ebben az esetben az ügy nyilvánossá tétele segíthet a legtöbbet. Az elöljáró rámutatott, hogy ha a lakosság félelem nélkül együttműködik és vállalja tanúvallomását, az ügyben nagy előrelépés történik. Bölön községnek a rendkívül bonyolult etnikai összetétele ellenére (45,68% roma, 35,82% magyar és 13,68% román) Sikó Imre polgármester tíz éves községvezetői munkája során közösség bizalmát és támogatását élvezte. Hodor Béla, Bölön alpolgármestere elmondta, hogy eddig mintegy 550 aláírás gyűlt össze azért, hogy Sikó szabadlábon védekezhessen.
Ugyanakkor Márton Árpád arról tájékoztatott, „ahhoz, hogy valaki előzetes letartozásba kerüljön, három tényező – illetve ezek egyike kell fennálljon: az illető újabb bűncselekményt fog elkövetni, mint egy bűnszövetség tagja megszökhet az országból, illetve fennáll a veszélye, hogy eltünteti a terhelő bizonyítékokat”. Ebben az esetben itt egyik tényező sem áll fenn – nyomatékosította Márton. Viszont azt, hogy a rendőrök nincsenek felfüggesztve és nyomást gyakorolnak a lakosságra, az egyik tanácsos és az alpolgármester is megerősítette. „Miért nem foganatosítják ugyanazokat az intézkedéseket a rendőrök ellen is, mint a polgármester ellen?” – tették fel a kérdést. Az erdővidéki polgármesterek is úgy vélekedtek, hogy nincs megfelelő kommunikáció az önkormányzatok és a rendőrség, illetve a re rendfenntartók és a lakosság között. Kérik, hogy az incidensben szereplő rendőröket helyezzék el Kovászna megyéből.
Váncza Tibor hangsúlyozta, hogy Sikó Imre nem egy köztörvényes bűnöző, hanem egy harmadik mandátumánál lévő, nyugodt, kiegyensúlyozott ember, aki „nem érdemli meg ezt a procedúrát, amin átesik”. Az erdővidéki polgármesterek, helyi önkormányzati képviselők és Orbán Bara Gábor, a Területi Közrendészeti Hatóság titkára számolt be az eset előzményeiről.
Az elöljáró és a rendőrőrs vezetője közötti viszony régóta feszült, mert az őrsvezető szigorúan kezeli a kihágásokat, azonban sok esetben nem tett eleget hivatali kötelességeinek és tizenkét évig használta jogtalanul, ingyen az orvosi szolgálati lakást. Ez utóbbi esetben törvényszéki felszólítást kapott a kiköltözésre. A kifogások orvoslásáért november 20-án megszervezték a rendőrséget felügyelő Területi Közrendészeti Hatóság ülését, ahol Sikó Imre, a közbirtokosság elnöke és a roma közösség képviselői is felrótták a sérelmeiket a rendőröknek. A tettlegesség azután következett be.
Orbán Bara Gábor, a rendőrséget felügyelő hatóság titkára bemutatta azt a 32 tanúvallomást tartalmazó iratcsomót is, melyben szemtanúk számolnak be a tettlegesség előzményeiről. Eredetileg mintegy hatvan vallomástevő jelentkezett, de egy részüket feltételezhetően megfélemlítették. Olyan panaszokról is tudomást szerezhettünk melyekben a rendőr elkobozta egy illető favágógépét és csak 700 lej ellenében válthatta ki, egy másik személy a személyazonosságiját válthatta meg 200 lejért. „Tény, hogy a törvény előírja, hogy a személyazonossági igazolványt mindig magunknál kell tartanunk, de egy, a kaszájával a mezőre induló embert biztos nem lehet leigazoltatni. Megbüntetni lehet” – magyarázta Bara.
Racolta Alexandru bölöni önkormányzati képviselő szerint ötven éve nem volt konfliktus a nagyon színes etnikumú községben, így a közösség felháborodott a történések kapcsán. Az atrocitásnak vannak szemtanúi, de megfélemlíthetők, mert a rend őrei nincsenek felfüggesztve. Ott járőröznek Bölön utcáin – hangzott el.
Sikó megfellebbezte a 29 napos előzetes letartóztatásról szóló ítéletet, az ügyben november 26-án délelőtt születik döntés – tudtuk meg a törvényszék munkatársától. Tóth Zsigmond rendőrségi szóvivő közölte, hogy a bölöni rendőrök ellen nem érkezett feljelentés. A rendőrségen belső kivizsgálás folyik az ügy kapcsán.
Szabó Enikő
Székelyhon.ro