Megörökítette Csíkmadaras múltját
Tankóné Péter Mária nyugalmazott tanítónő szülőfaluja, Csíkmadaras néprajzi és helytörténeti adatait, hagyományait, képi dokumentumait gyűjtötte össze több évtizedes értékmentő munkával.
A család csíkmadarasi, ő is ott született. „Itt laktak a nagyszüleim, és édesapám ide nősült, közben felépítette a házat a szomszédban, 1943-ban átköltöztünk az új házba. Hároméves voltam, amikor a front közeledtével menekülni kellett. Mint egy filmet, úgy látom magam előtt, ahogy pakoltak a szekérre, édesapám, aki szabó volt, elásta a varrógépet és az értékesebb tárgyakat, felültünk a szekérre, és elmentünk fel az egyik fűrészmalomhoz. A német repülők zúgtak, jöttek, és géppuskázták le a juhoka. Nagyon rossz emlékeim vannak. Mikor hazajöttünk, felrobbantották az Olt-hidat, és a repeszdarabok az ablakainkat betörték” – emlékezett Mária néni a kisgyermekként megélt háborús időkre.
„Édesapám látta bennünk, hogy jó felfogásúak vagyunk, és elhatározta, hogy továbbtaníttat. Én mikor kérdezték, mi szeretnék lenni, azt mondtam, hogy tanító néni. Mert házbérben tanítónők laktak nálunk, láttam az ő életüket, és én is tanító néni szerettem volna lenni” – mesélte. Mária néni a csíkszeredai vegyes középiskolában érettségizett 1959-ben, és 1960-ban már össze is házasodtak tanító férjével. Akkor nem ment a tanítóképzőbe, mert úgy gondolta, fiútestvéreinek nagyobb szükségük van a továbbtanulásra, hogy családfenntartók legyenek. Megszülte a leányát, tisztviselő lett, de az álmát nem adta fel, magánúton végezte el a tanítóképzőt, és közben tanított. „Kilenc évet tanítottam a madarasi óvodában, utána volt lehetőség tanítónőként dolgozni, és még 24 évet tanítottam Madarason. Közel 490 gyermek volt a kezem alatt, kimondhatatlanul szerettem tanítani. Hivatásom volt, lélekből csináltam” – vallja Tankóné Péter Mária.
Pedagógusi tevékenysége közben jutott idő kihasználni kézügyességét is. A kolozsvári Napsugár nevű gyermeklap pályázatára, amelynek feladataként székely ruhába kellett öltöztetni Anna és Áron babát, unokájával együtt jelentkezett. „Hat rend székely ruhát varrtam meg, négy lány- és két fiúruhát, elküldtük Kolozsvárra, most a keszthelyi babamúzeumban vannak, különdíjat nyertünk velük. Utána néprajzi jellegű pályázaton is vettünk részt az unokámmal, 2000-ben Nyíregyházán voltunk millennumi ünnepségen. Ezek a sikerélmények adtak ösztönzést a folytatásra, kezdtem varrni a ruhákat.”
Ezzel együtt a régi madarasi viseletet is igyekezett feleleveníteni. „Amikor hozzákezdtem, osztályoztam az anyagokat. Az 1905-ös évből az első ruha, az akkori eredetit próbáltam megvarrni. Mind a 31 babán más és más a szoknya, a csíkozás, a kötény. A ruhákat varrtam, viszont alig volt két-három baba. Meghirdettem a helyi lapban, hogy akinek babája van, kérem, ajándékozza nekem, nemcsak tanítványok, volt kollégák is ajándékoztak. Babajavító műhely is lett itt, így kaptam 37 babát, végül 31-nek készítettem ruhát” – elevenítette fel.
A régi felvételek gyűjtésével egy időben kezdte lejegyezni a népszokásokat, mert, mint mondta, az volt a terve, hogy a madarasi népviseletről ír egy könyvet. Erről a tervéről 2006-ban a Csíki Hírlapnak is beszámolt. Az újságcikk felkeltette Barabási László nyugalmazott múzeumigazgató figyelmét is, aki felkereste otthonában. „Kíváncsi volt, hogy Madarason egy tanító néni mit ír. Azt mondta, két könyvre való anyag van, de még többre is. Akkor megbeszéltük, hogy osszuk két részre. Azt tanácsolta, először írjak a hagyományokról, és utána a székely ruháról. Segített is sokat, átjavította, lábjegyzetet írt, így állt össze az első könyv a madarasi népszokásokról” – foglalta össze Mária néni.
A második könyvet már egészen egyedül állította össze, ez a csíkmadarasi székely viselet múltját mutatja be. „Elvittem a plébániára is, a plébános úr pedig ajánlotta, annyi híres, jelentős ember származott Madarasról, kellene írni a családokról is” – emlékezett. Így készült el aztán a harmadik kötet, amely madarasi élettörténetek, családfák, szellemi hagyatékok gyűjteménye. Szintén a plébános ajánlotta, hogy ki kellene adni Fazakas Ágnes összegyűjtött meséit. „Ő ápolónő volt, de Tamási Áron stílusában írt meséket Csíkmadaras helyneveiről. Huszonkét mese van összegyűjtve, tavaly jelent meg a könyv a svédországi barátnőm illusztrációival. Jó érzés volt, hogy amikor a Facebookra feltettem a felhívást, hogy támogatókat keresek, Bara Erzsike Ohióból azt írta, támogatni fogom a tanító nénit, mert a három könyv megvan a könyvespolcomon, ékszerek ebben a nagy messzi világban” – mesélte a nyugalmazott tanítónő.
Mária néni most már babaruhát nem varr, mert azt mondja, elérte a célját, és amit szeretett volna, megvarrta. Legújabb szórakozása, hogy a régi, összegyűjtött fényképeket Facebook oldalán is bemutatja, mint mondja, sok észrevételt, visszajelzést kap, volt, aki dédmamáját ismerte fel.
Kovács Attila
Korábbi könyve: Tankóné Péter Mária: Csíkmadaras, 2009.
Tankóné Péter Mária: Csíkmadaras a bölcsőtől a sírig.
Székelyhon.ro