Vendégtanárok a színin
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen hagyománnyá vált neves tanárok, művészek meghívása a vendégtanár- programok keretében. A kurzusok révén friss áramlatok kerülnek az akadémiai "vérkeringésbe", a hallgatók és a tanárok is más szemléletmódokat, módszereket ismerhetnek meg. A teljesség igénye nélkül soroljuk fel az ebben a tanévben hozzánk látogatott vendégtanárokat: Lengyel Pál bábrendező, az egri bábszínház igazgatója, Béres Attila, a Budapesti Operettszínház főrendezője, dr. Leitner Sándor festőművész, a kaposvári egyetem professzora, Kéringer László karnagy, Horesnyi Balázs díszlettervező, Bányai Tamás lighting- designer, Kerényi Miklós Gábor, a Budapesti Operettszínház igazgatója. Jelenleg (május 17. és 22. között) Lugossy László filmrendező, Spiró György író, Horváth Károly zeneszerző, a zalaegerszegi bábszínház igazgatója, illetve Nánay István kritikus, színháztörténész tartanak kurzusokat a színész, bábszínész, teatrológus és drámaíró osztályoknak.
A vendégtanárprogram zárópillanata George Banu, a Sorbonne-i Egyetem professzorának kurzussorozata lesz. A tartalmas és hasznos programot a magyarországi Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya és a Szülőföld Alap támogatta – olvasható a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem sajtóközleményében.

Kortárs művészeti szabadiskola indul Marosvásárhelyen
A műhely célja, hogy a végzős hallgatók vizsgaelőadásai mellett folyamatossá tegyék a Stúdió Színház magyar nyelvű rendezvényeit, valamint lehetőséget biztosítsanak az oktató tanárok és a marosvásárhelyi társulatnál dolgozó művészek alkotótevékénységének, a művészi kísérletezésnek. Az alkotóműhely évadonként mutat be előadásokat, ugyanakkor célkitűzése, hogy művészileg igényes rendezvényeket szervezzen, elsősorban pályázati úton elnyert forrásokból.
Ebben az évadban a Magyar Művészeti Kar előadás-művészeti pályázatot hirdetett, melynek nyertese az egyetem adjunktusa, Bartha József képzőművész, látványtervező. A pénteken kezdődő rendezvénysorozat alcíme: Betekintés a kortárs művészeti alkotó folyamatokba, a kiállító és felvezető Bartha József. Pénteken 19 órától Talált, kisajátított vagy megalkotott – ráérzés és kigondoltság a kortárs művészetben című előadást követheti figyelemmel a közönség a Stúdió Színház előcsarnokában.
Beszélgetőpartnerek: Albert Mária egyetemi adjunktus, Gáspárik Attila színész, Máthé Kincső teatrológia szakos és Kupás Anna látványtervező szakos diák. Egy hét múlva, november 30-án Műtárgykészítés – műtárggyá nyilvánítás (táblakép, objekt, installáció, public art, street art, koncept art) címmel szerveznek beszélgetést ugyanott Harsányi Zsolt rendező, Székely Csaba író, Bányai Tamás világítástervező (rendező szakos hallgató) B. Szabó Zsolt multimédia szakos hallgató részvételével.
December 14-én Narrativitás a kortárs vizuális művészetekben címmel szerveznek beszélgetést, beszélgetőpartnerek: Ungvári Zrínyi Ildikó színházesztéta, Balási András teatrológus, Szabó Róbert Csaba író, Keresztes Franciska művelődésszervezés szakos magiszteri hallgató. Az előadás
helyszíne a Stúdió Színház előcsarnoka. A rendezvénysorozatot a Bethlen Gábor Alap támogatta.
Krónika (Kolozsvár)

Mire való az erdélyi író? (1.)
Pár nappal ezelőtt, tulajdonképpen a Gábor Áron születésének 200. évfordulójára kiírt irodalmi pályázat eredményhirdetésekor nyilvánosságra hozott információk verték ki nálam a biztosítékot. Úgyhogy képtelen vagyok szó nélkül hagyni a jelenséget. Előtte meg Marosvécsen csodálkoztam rá mai írói társadalmunk gyarló voltára. Nagyobb lélegzetvétel szükségeltetik, hogy megfogalmazhassam az észrevételeimet.
Kihirdették a Gábor Áron 200. című irodalmi pályázat eredményeit
Ez év tavaszán, abból az alkalomból, hogy idén ünnepeljük a magyar nemzeti hős, tüzértiszt és ágyúöntő  Gábor Áron, az 1848-1849-es forradalom egyik kiemelkedő székelyföldi személyisége születésének kétszázadik évfordulóját (aki Bereckben látta meg a napvilágot 1814. november 27-én) Magyarország Sepsiszentgyörgyi Kulturális Központja, partnerszervezetivel közösen, irodalmi pályázatot hirdetett.
A bírálóbizottság értékelte a beküldött munkákat. A díjkiosztó gálára 2014. november 24-én, hétfőn, este 7 órától kezdődően került sor, Sepsiszentgyörgyön, a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron-termében, abban a helyiségben, ahol a hagyomány szerint 1848. október 16-án hangzott el az emlékezetes kijelentés, hogy „Lészen ágyú!” Az első ágyút még az év november 28-án mutatták be és próbálták ki Sepsiszentgyörgyön. Jórészt a helyi tüzérség felszerelésének köszönhető, hogy Háromszéken megszervezhették a székely önvédelmet.
A pályázat végeredménye:
I. helyezés: Vasmenyasszony (színmű) – Pruzsinszky Sándor (Budapest) – 500 EUR
II. helyezés: Az utolsó találkozás (novella) – Bányai Tamás (Budapest) – 250 EUR
III. helyezés: Ágyúból öntött (vers) – B. Horváth István (Szekszárd) – 100 EUR
Elismerő oklevelek:
Rézágyú (novella) – Balogh Gábor (Győr), Gábor Áron keresztfája (novella) – Horvát Gábor (Kecskemét), Sírtánc (novella) – Ambrus Lajos (Korond), Őrhelyen – Nagy Irén (Csíkszentdomokos), A kökösi hídon kettőezer-tizennégyben – Bálint Tamás (Székelyudvarhely)
A díjkiosztó ünnepséget Pruzsinszky Sándor drámaíró I. helyezést elért a Vasmenyasszony című felolvasó-színházi bemutatója követte. A színművet sepsiszentgyörgyi és kézdivásárhelyi színművészek egy csoportja mutatta be, Kolcsár József rendezésében.
A gálaesten részt vett a csíkszeredai Székelyföld című folyóirat szerkesztősége is, továbbá bemutatták a Székelyföld decemberi számát, amely teljes egészében közli a három díjnyertes művet.
Az értékelő-bizottság a következő tagokból állt:  Fekete Vince költő, Lakatos Mihály (a pályázatot kiíró intézmények képviselője), Lövétei Lázár László költő, Pécsi Györgyi irodalomkritikus és Váry O.Péter író (a pályázatot kiíró intézmények képviselője). A pályázat kiírói és támogatói a Balassi Intézet – Magyarország sepsiszentgyörgyi Kulturális Központja, a Kovászna Megyei Tanács, és Kovászna Megye Kulturális Központja.
Marosvécsi gondolatok
Néhány héttel ezelőtt - csak úgy, hirtelen felindulásból - összeszámláltam vagy két tucatnyi írót Székelyudvarhelyen és környékén, s legalább ugyanennyit a Csíki-medencében is. A számbavételkor rájöttem, hogy a létszám még magasabb, hiszen igen sokan az élő klasszikusok közül másutt élnek és alkotnak.
Mivel a "lustrának" nem kellett túlterjednie ezen a két régión, nem foglalkoztam e szakma képviselőinek teljes számbavételével. Gyergyóban, Háromszéken, Marosszéken nem számláltam, hanem ráhagytam, mint a környezet- és medvevédők, amikor kijelentették, hogy Hargita megyében mintegy ezerháromszáz medve él, a teljes történelmi Székelyföldön pedig mintegy háromezer. Ennyit azonban a térség nem képes elviselni. Az írók számát illetően pedig háromszázban állapotban meg magammal, mondván, hogy ez a szám is nagyon magas - valóban nem él meg a Székelyföldön ennyi -, ezért engedhetjük meg magunknak, hogy Belső-Erdélyt és Magyarországot is támogassuk. Az összmagyar irodalmat is emberanyaggal látjuk el, az olvasók mellé kiforrott, kész írókat adunk; kiváló esszéistákat, bőbeszédű prózaírókat és ígéretes költőket juttatunk ki a nagyobbik honba, akik szép lassan olyan pályára léphetnek, amelyen érettségitétellé nemesedhetnek a nagy és magyar kultúra egyre inkább drót- és lég-függő kiberterében.
Aztán következett a marosvécsi Kemény-várkastély visszaszolgáltatása után szervezett nyílt nap, a kapunyitás november 8-án, amikor a népek több évtized után – végre! – bejárhatták az ódon épület belső tereit, azokat a helyszíneket, ahol a trianoni "hungarocídium" után ébredező erdélyi magyar írói társadalom java időnként összesereglett megvitatni a "stratégiát", a kulturális irányvonalakat és a teendőket. Lehetséges, hogy nem is annyira a konferenciázás, hanem inkább a baráti együttlét lehetősége jelentette az igazi hasznot, hiszen a helikoni munkaközösség csak eszmei és elméleti szinten működött, jogi személyiséggé, alapítvánnyá, egyesületté soha nem szerveződött, s mégis oly hosszú időn át fennállhatott és szolgálhatta a kisebbségbe szakadt erdélyi magyar társadalom érdekeit.
Amikor megjelentünk a kastély környezetében, s kezdetét vette a megemlékezés, a koszorúzás, báró Kemény János alakjának felidézése, mindjárt arra lettem figyelmes, hogy két történelmi egyházunk és a sokarcú politikum képviselői is igen markánsan képviseltetik magukat. Igaz ugyan, hogy az államelnök-választás két fordulója közti időben jártunk, amikor a számunkra igazi tétet nem jelentő aktusra való felkészülésben gyakorlatilag magunkra maradtunk, mert a felelőtlen felelősök azt mondták, hogy haladjunk csak toronyiránt, s oda szavazzunk, ahova szívünk-lelkünk, ízlésünk, úri kedvünk diktálja, de mégiscsak jobb - ejsze -, súgták, ha a baloldali négyzetbe tesszük azt a bizonyos bélyegzőt a szavazólapon. Mondták ezt annak ellenére, hogy a szívünk azért testületileg jobbra húzott. És épp ezek a Pilátusok voltak a legmarkánsabban jelen.
Eltelt újabb három hét, s mind vártam, hogy a sajtóban felhívás jelenik meg, amely mentén a művésztársadalom megszólal és felajánlásokat tesz. Mert én még abból az ósdi garnitúrából való vagyok, aki úgy képzeli, hogy használni tud a szavak által, s az üzenet erejével. Egy vak hang sem jött. Nyoma sincs a felajánlásnak. Több ismerős azt mondta, hogy a kastély magántulajdon, az örökösök szíve-joga eldönteni, hogy mit kezdenek véle.
Ez így van, csak éppen a szimbólum újjáépítése lenne fontos. Az is elképzelhető, hogy közben bizottságok alakultak, szerveződnek a boszorkánykonyhák és a szekértáborok, a grémiumok és a kuratóriumok, csak éppen a szellemi kötőanyag illan tova ez idő alatt a habarcsból. Gondolom nézelődnek a kollégák, hogy ki kivel, s kivel nem.
Mondja már meg valaki, hogy zajlik-e valamiféle kezdeményezés? Mert az olvasótábor, az istenverte nép várja már azokat a fotográfiákat, amelyeken egymás mellé ülnek majd a lévendő érettségitételek elkövetői.
Vagy írjunk egy projektet, pályázzunk Brüsszelig a transzszilvanizmus védelméért. Tetessünk majd ki ékes román nyelvű táblákat a főbejárathoz, hogy ezt is ők javítják meg nekünk és saját arcukhoz igazgatják a múltunkat meg a jövőnket? Vagy kérjük meg a genetikai potenciállal rendelkező szomszédságot, hogy javítsa meg az ereszcsatornákat?
Simó Márton
Székelyhon.ro

Mire való az erdélyi író? (2.)
A KultúrHonon és az Udvarhelyi Híradó Kft. által kiadott többi lapban is beszámoltunk arról, hogy a Balassi Intézet – Magyarország sepsiszentgyörgyi Kulturális központja, a Kovászna Megyei Tanács és a Kovászna Megyei Kulturális Központ által kiírt Orbán Balázs-pályázat sikeres volt ugyan, de azért messze elmaradt a várakozásoktól. Írásunkban az intézmény vezetőjének, a pályázat ötletgazdájának meglátásait összegezzük. Lakatos Mihály (1964, Székelyudvarhely) maga is kiváló prózaíró és műfordító. Egyetemi tanulmányai egy részét Magyarországon végezte, majd mintegy két évtizeden át olyan intézményekben dolgozott, ahol feladatai közé tartozott a határon túli kulturális élet bizonyos fórumainak, alkotóközösségeinek a szervezése és támogatása.
A beérkezett pályaművek számának tekintetében elmondható – nyilatkozta az intézetvezető –, hogy a várakozásainkhoz és a rendelkezésre álló időhöz (6 hónap) képest ez egy igen – mondhatni: kiábrándítóan – alacsony szám. Mindez annak ellenére, hogy a sajtóban és a különböző írószervezetek (Magyar Írószövetség, Szépírók Társasága, Erdélyi Magyar Írók Ligája) belső levelezőhálózatában többször is megjelent a félév folyamán a pályázati felhívás. Szomorú, hogy neves erdélyi és anyaországi írók nem érezték úgy, hogy mondanivalójuk lenne a téma kapcsán. Persze, bizonyos tekintetben érthető is a pályaművek alacsony száma, hiszen nem könnyű és nem egyszerű 2014-ben érvényeset írni Gábor Áronról úgy, hogy az ember ne tévedjen a közhelyek, felszínes ömlengések, hazafiaskodó és hősieskedő tirádák, falvédő-bölcsességek, politikai szlogenek sikátoraiba. És valóban: a beküldött pályaművek szerzői közül többeket is elnyelt az említett „sikátor”… Mindezek ellenére, és megkockáztatva, hogy a történelmi témák iránti elfogultságom mondatja ezt velem, úgy vélem: azért illett volna próbálkozni…
De ne afölött búslakodjunk, ami nincs, hanem annak örüljünk, ami van. És hát elmondhatjuk, hogy született a pályázatra egy igen jó egyfelvonásos színmű a budapesti Pruzsinszky Sándor tollából, illetve egy jó novella (Bányai Tamástól) és egy jó költemény (B.Horváth Istvántól). A dolog érdekessége, hogy drámai műfajról nem tesz említést a pályázati kiírás, mégis egy színmű volt az, amely egyöntetűen elnyerte az Értékelő Bizottság tetszését. A bizottsági tagok mindegyike abszolút nyertesnek jelölte a drámát.
Ez vezetett a pályázat díjazási rendszerének módosításához, és így született meg a végeredmény, mely hűen tükrözi a pályázat értékkonstellációját. Az antológia tervét – elegendő mennyiségű és megfelelő színvonalú pályaművek hiányában – a Bizottság elvetette, az erre tartalékolt összeget a nyertes pályamű felolvasószínházi bemutatójára fordítjuk. Az ősbemutatóra terveink szerint 2015-ben kerülne sor, de ez további tárgyalások és egyeztetések függvénye, nem csupán a kiíró intézmények szándékától függ. Mindenesetre, a Bizottság véleménye szerint érdemes lesz foglalkozni vele. A pályázat jeligés volt, a Bizottság pedig csak azon szerzőktől kérte a jelige feloldását, akiknek a pályaműve valamilyen formában (díjak, elismerő oklevelek) jutalmazásra kerül. Így nem tudjuk pontosan, hogy milyen arányban pályáztak Erdélyből, az anyaországból, esetleg a Kárpát-medence más régióiból… Volt olyan szerzőnk is – bár a Bizottság elismerő oklevelet adományozott volna neki – a mai napig nem fedte fel kilétét… Az viszont megállapítható, hogy a jutalmazott szerzők többsége (5:3 arányban) anyaországi, ami valóban felveti azt a nyomasztó kérdést, hogy hol maradtak az erdélyi szerzők…Sok mindent el tudok képzelni, csupán azt az egyet nem, hogy Gábor Áron és a másfél évszázad alatt köré szövődött mítosz ne lenne fontos számukra. De egy intézmény vezetője ne képzelegjen, hanem nézze a tényeket. A tények pedig ott vannak a pályázat „eredményjelző” tábláján.
Lakatos Mihály
Székelyhon.ro

Sepsiszentgyörgyön vendégszerepel a Harag György Társulat
A Tamási Áron Színház meghívására november 6–9. között Sepsiszentgyörgyön vendégszerepel a Harag György Társulat a Tévedések vígjátéka című előadással.
A társulat négy alkalommal lép színpadra a rendkívül sikeres produkcióval, amelyet már több rangos fesztiválon – mások mellett a Gyulán tartott nemzetközi Shakespeare Fesztiválon, a nagyváradi Varadium Fesztiválon és a gyergyószentmiklósi Kisebbségi Színházi Kollokviumán – is bemutattak, november 20-án pedig a budapesti Nemzeti Színház színpadán játsszák.
Az előadás szereplői Kovács Nikolett, Rappert-Vencz Gábor, Diószegi Attila, Nagy Csongor Zsolt, Orbán Zsolt, Bodea Tibor, Bessenyei István, Nagy Orbán, Frumen Gergő, Varga Sándor, Nagy Tamás, Méhes Kati, Moldován Blanka, Budizsa Evelyn, Keresztes Ágnes, valamint: Ferenczik György, Kecskés Szabolcs, Varga Gyula és Budai József.
Rendezője a kétszeres UNITER- és Jászai-díjas rendező, Bocsárdi László, dramaturgja Benedek Zsolt, zeneszerzője Boros Csaba. A produkció jelmezeit Kiss Zsuzsa, díszleteit pedig Bartha József UNITER-díjas tervező, vizuális művész, egyetemi oktató készítette. Az előadás fénytervezője Bányai Tamás, Jászai-díjas light-designer volt, rendező- és tervezőasszisztensekként pedig Poszet Nándor, Fornvald Gréti és Szabó Anna segítették a stáb munkáját. Az előadás létrejöttében ügyelőként és súgóként Fábry Zoltán és Nagy Anikó vett részt.
A sepsiszentgyörgyi vendégszereplés bérletcsere keretében történik, a Tamási Áron Színház társulata pedig november végén játssza Szatmárnémetiben a Vízkereszt, vagy amire vágytok című előadást, amelynek szintén Bocsárdi László a rendezője. szatmar.ro