Délvidéki magyar golgota – vándorkiállítás a Partiumban
A 2014. március 1-én az Országházban megtartott megnyitót követően mostanáig több mint negyven helyszínen fordult meg a Kárpát-medencében a Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk 1944-45 Alapítvány jóvoltából a Délvidéki magyar golgota című vándorkiállítás, amelyet a délvidéki magyarirtás 70.évfordulója alkalmából állítottak össze.
Huszonegy tabló mutatja be a tragikus történetet. A rendkívül látványos és olvasmányos, rövid és tartalmas mondatokba összefoglalt szöveganyagot gazdag képanyag egészíti ki. A kiállítás vázát alkotó visszaemlékezések közé beszúrt és kiemelt történelmi tények segítségével mutatják be az 1944-45 évek fordulóján történt tragikus eseményeket.
A kiállítás „Hideg napok” című tablója bemutatja az 1942-ben, háborús körülmények között lezajlott tragikus újvidéki csendőrrazzia előzményeit és valós körülményeit, ezzel a kiállítás létrehozói emléket állítanak a háborús körülmények között lezajlott razzia áldozatainak, és bemutatják a katonai túlkapások valós körülményeit is. Az elhallgatott razzia című tabló pedig az 1944-es újvidéki megtorlás napjai több száz áldozatának és az ott zajlott koncepciós perek mártírjainak is emléket állít.
Külön tablókat szenteltek a német áldozatok sorsának és az egyházi személyek tragédiájának. A koncentrációs táborokba zsúfolt tömegek és az ott elpusztított gyermek áldozatok sorsát megrázó képekkel illusztrálják. Az 1944-45-ös délvidéki események következtében földönfutókká, hontalanná vált százezrek kálváriájának is helyet ad a kiállítás, ahogy nem feledkezik meg az özvegyek és árvák nehéz életének bemutatásáról sem.
Az egységes grafikával rendelkező kiállítás létrehozói a tablók címeivel is az 1944-45-ös délvidéki események lényegi történéseire utalnak. A vörös színnel kiemelt, tömör mondatokká fogalmazott történelmi tények és megállapítások szakszerűen vezetik végig az áldozatokkal és a megrázó kegyetlenséggel elkövetett népirtással szembenézni merő látogatót.
A roll-up rendszerű vándorkiállítás tablóinak alsó részére került, jól megválogatott idézetek fokozzák a kiállítás drámaiságát.
A kiállítás szervezői gondot fordítanak arra, hogy a tárlatnyitókon a téma ismert szakérőinek bevonásával ismereterjesztő előadásokat is tartsanak, hiszen a kiállítás vendégkönyveinek beírásai is bizonyítják a hatalmas érdeklődést történelmünk e rövid, de tragikus fejezetének megismerésére. A máig háborús bűnösként, jelöletlen tömegsírban nyugvó több tízezer halálos áldozatnak, az árváknak és özvegyeknek, a földönfutóvá, hontalanná vált túlélőknek emléket állító kiállítást Bank Barbara történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottság tagja jegyzi. A szerkesztés és a grafika Cseresnyésné Kiss Magdolna és Papp Zoltán munkája.
A Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk 1944-45 Alapítvány kiadványaként 2015-ben megjelent, Botlik József történelmi áttekintésével (895-1945) kiegészített magyar, angol és szerb nyelvű kiállítási katalógusok teszik teljessé a vándorkiállítás ismeretterjesztő küldetését.
Legutóbb a temesvári Új Ezredév Református Központban, valamint az aradi Jelen Házban fordult meg a vándortárlat, ahol most is megtekinthető. Innen a Partiumi Magyar Művelődési Céh és Tőkés László EP-képviselő parlamenti irodája közös szervezésében átkerül a Délvidéki magyar golgota 1944-45 Nagyváradra. Április 10-én, vasárnap a nagyvárad-újvárosi református templomban emlékeznek meg a délvidéki áldozatokról, a 10 órakor kezdődő istentisztelet keretében. Igét hirdet Tőkés László püspök, európai parlamenti képviselő, majd Matuska Márton újvidéki újságíró, helytörténeti kutató világítja meg a tragikus események hátterét. 11.30 órakor a Partiumi Keresztény Egyetem emeleti aulájában megnyitják a vándorkiállítást. Beszédet mond Cseresnyésné Kiss Magdolna, a Keskenyúton Alapítvány kuratóriumának elnöke, a tárlat kurátora.
itthon.ma//karpatmedence

A Fővárosi Örmény Önkormányzat és Csíkszereda Polgármesteri Hivatalának együttműködésével november 4-én 16 órától a csíkszeredai városháza gyűléstermében Elkobzott életek címmel tartanak konferenciát.
Az előadássorozat az 1944 őszétől a Szovjetunió által működtetett táborokba hurcolt magyarországi és erdélyi magyar civilek többéves rabságával, a fogolyélet mindennapjaival, a túlélők szabadulásának körülményeivel és az elhurcoltak pszichológiai, vallási vonatkozásaival foglalkozik.
Az előadók rávilágítanak arra, hogy a szovjet rezsim hogyan vezette félre az „igazság” zászlaja alatt a társadalmakat, és hogyan vette el ártatlan emberek százezreinek életét, tette kilátástalanná családjuk helyzetét. Az első alkalommal megszervezett konferencia Csíkszereda mellett két további helyszínen valósul meg, Budapesten és Szamosújváron – tájékoztattak a szervezők. Hangsúlyozzák, a vándorkonferencia a Gulág, a GUPVI, illetve a szovjet rezsim által működtetett táborokat elszenvedett magyar és magyarörmény áldozatok előtt is tiszteleg. Indokolt ez Magyarországon és határon túl is, hiszen csak Erdély területéről több mint 20 ezer embert hurcoltak el GUPVI táborokba, 8–10 ezer embert román táborokban tartottak fogva, Gulág-táborokba pedig csaknem kétezer embert deportáltak.
A vetítéssel egybekötött előadások témái között szerepel többek között a Szovjetunió teljes területét behálózó kényszermunkatáborok ismertetése, valamint az erdélyi magyarok – örmény vonatkozással is bővített – szovjet fogságával kapcsolatos kutatások jelenlegi helyzete. Az előadások kitérnek a fogolyszedés okaira és körülményeire, a foglyok társadalmi összetételére, a kiszállítás útvonalára, a fogság helyszíneire, a fogolyélet mindennapjainak bemutatására. Egyes kutatási adatok szerint 700 ezer magyar állampolgárt hurcoltak el a szovjet kényszer-munkatáborokba: 500 ezer katonát és 200 ezer civilt. Közülük több mint 200 ezren haltak meg.
Menczer Erzsébet a Szovjetunióban volt magyar politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezete (SZORAKÉSZ) elnöke, a konferencia védnöke felvételről szól a jelenlevőkhöz. Ezt követően Sárándy Tamás, a Maros Megyei Múzeum muzeológusa (szintén felvételről) Szekuritáte és a magyar kisebbség címmel tart összefoglalót, amelyben az Erdélyben elhurcolt magyarok számbavételét mutatja be a román titkosszolgálat anyagából kutatva, a magyar-örmény vonatkozásokat is keresve. Az anyag kutatója Novák Csaba Zoltán, a Román Akadémia, Gheorghe Sincai Társadalomtudományi Intézet történésze. Nagy Mihály Zoltán történész Az erdélyi magyar értelmiség internálása, ennek hatása a 45 utáni erdélyi magyar politikai önszerveződésre témában értekezik, Nagy Benedek volt politikai elítélt A Duna-delta és a „nagy sziget” kényszermunkatáboraiban címmel tart előadást. Vitéz Békei Koós Ottó, 101 éves nyugalmazott alezredes visszaemlékezése tekinthető meg felvételről A hazáért mindhalálig címmel. Bank Barbara történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága tagja Hadifogolytáborok, internáltak és a kollektív bűnösök címmel tart előadást, majd Szentgyörgyi Dezsőnek, a II. világháborús pilóta fiának gyermekkori visszaemlékezése következik a megtorlás idejéről (felvételről). Muradin János Kristóf Gulág-kutató, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem oktatója Erdélyi magyarok a GUPVI lágereiben című előadását lehet meghallgatni, majd Hajagos Csaba történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága és az MTA BTK Vidéktörténeti kutatócsoport kutatója szólal fel Leigázottság és a malenkij robot című előadásával, amelyben videointerjúkat, rövid portrékat is bemutat. Tóth Eszter Zsófia, a budapesti Veritas Történetkutató Intézet tudományos főmunkatársa Magyar nők a Gulágon című előadása látható felvételről, majd Becker Norbert Gyula történész, református lelkipásztor A Gulág lélektana, elhurcolt lelkészek szolgálata a táborokban címmel tart előadást. Az előadássorozatot Nagy Mihály Zoltán történész Egy megfigyelt élet, Márton Áron Erdély püspöke a Szekuritáte célkeresztjében című előadása zárja.
A konferencia záróprogramjaként, az előadásokat követően koszorúkat helyeznek el Millenniumi templom mellett lévő, az első és második világháborús áldozatok tiszteletére állított emlékműnél, amelyet a tervek szerint november 11-én avatnak fel.
A Gulágról
Gulág, azaz Javítómunka-táborok Főigazgatósága kifejezés alatt a sztálini Szovjetunió egészét behálózó munkatábor-rendszerét értjük – írja a Wikipédia. A táborokban a sztálini politika bel- és külföldi ellenzőit, hadifoglyokat, más ürüggyel (pl. „kulákság”) vagy véletlenszerűen elhurcolt polgári lakosokat kemény fizikai munkára fogták, napi 10–12 órát dolgoztatták őket, miközben élelem- és egészségügyi ellátásukról alig gondoskodtak. Feltételezések szerint Sztálin rémuralma alatt körülbelül 20 millióan haltak meg a táborokban.
Székelyhon.ro

Ébren tartani az emlékezetet: az orosz hadifogság szörnyűségeiről beszéltek
A szűkös élelmezés, a kemény munka, a gyógyszerhiány és az őrök mindennapi kegyetlenkedései miatt csoda volt túlélni a szovjet munkatáborokat – hangzott el azon a konferencián, amelyet pénteken tartottak a csíkszeredai városházán. Az előadók, a téma kutatói úgy vélik, fontos ébren tartani az emlékezetet.
A magyarországi Fővárosi Örmény Önkormányzat és Csíkszereda Polgármesteri Hivatalának együttműködéseként valósult meg az Elkobzott életek címmel megtartott vándorkonferencia csíkszeredai rendezvénye, amely a Gulág, a GUPVI, illetve a szovjet rezsim által működtetett táborokat elszenvedett magyar és magyarörmények előtt is tisztelgett. A konferencia első állomása Budapesten volt, a következő helyszín pedig Szamosújváron lesz.
A Fővárosi Örmény Önkormányzat részéről jelen levő Esztergály Zsófia lapunknak elmondta, a budapesti rendezvényen főként a magyarországi történésekről szóló előadásokat részesítették előnybe. „A konferencia célja az emlékezet ébrentartása mellett, hogy az előadásokat rögzítjük, és az így készült DVD-ket könyvtáraknak, iskoláknak juttatjuk el. A cél, hogy valamikor bekerüljön ez a téma, ez az időszak is a tananyagba, de addig legyen amihez nyúlni, ha valakit érdekel ez a téma” – magyarázta.
A csíkszeredai konferencia során ismertették a Szovjetunió területét behálózó kényszer-munkatáborokat, a fogsággal kapcsolatos kutatások jelenlegi helyzetét. Nagy Mihály Zoltán történész Az erdélyi magyar értelmiség internálása, ennek hatása a 45 utáni erdélyi magyar politikai önszerveződésre témában értekezett, majd Murádin János Kristóf Gulág-kutató, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem oktatója Erdélyi magyarok a GUPVI lágereiben című előadását lehetett meghallgatni. Ezt követően Sárándy Tamás, a Maros Megyei Múzeum muzeológusa Szekuritáte és a magyar kisebbség címmel tartott összefoglalót, amelyben az Erdélyben elhurcolt magyarok számbavételét mutatta be a román titkosszolgálat anyagából kutatva, a magyar-örmény vonatkozásokat is keresve. Becker Norbert Gyula történész, református lelkipásztor A Gulág lélektana, elhurcolt lelkészek szolgálata a táborokban témában, Nagy Benedek volt politikai elítélt pedig saját élményeiről, a Duna-delta és a „nagy sziget” kényszermunka-táboraiban elszenvedettekről mesélt a jelenlevőknek. Bank Barbara történész a hadifogolytáborokról, internáltakról és a kollektív bűnösökről végzett kutatásait Murádin János Kristóf ismertette. Az előadássorozatot Nagy Mihály Zoltán történész Egy megfigyelt élet, Márton Áron Erdély püspöke a Szekuritáte célkeresztjében című előadása zárta.
A hadifogoly elnevezés hivatalosan a háború idején megváltozott hadiesemények következtében fogságba esett egyénekre vonatkozik. A hadifoglyok általában katonák voltak, de közéjük sorolták azokat a civileket is, akiket a frontátvonuláskor ejtettek foglyul – mutatott rá Murádin János Kristóf.
A szovjet hadsereg általi fogolyszedésnek három célja volt: a hadifogolylétszám kiegészítése, a szovjet utánpótlási vonalak biztosítása és a Szovjetúnió háború utáni újjáépítése. Ugyanakkor Magyarország részéről elvileg háromszázezer civil kellett volna menjen munkavégzésre a Szovjetunióba, de jóval többen voltak. „Az elhurcolások ütemét tekintve és az adatok feldogozásakor kiderült, körülbelül 650-700 ezer főre tehető az elhurcoltak száma. Ha a hadifoglyokat is hozzátesszük, akkor összességében 750-800 ezer emberről beszélhetünk minimum, akik orosz fogságba estek, közülük körülbelül 200 ezer civil volt. A deportáltak közül nagyon sokan nem jutnak ki a lágerbe, már útközben elpusztulnak. Az elhunytak majdnem fele kiszállításkor hal meg, róluk nincs adat. Azok kerültek nyilvántartásba, akik eljutottak a lágerig. Ezért is nem lehet pontos számot mondani.” Mint mondta, a politikai és etnikai tisztogatás néven szervezett akciókon válogatás nélkül vitték az embereket. Nem kérdezték, hogy ki minek vallja magát, és az alapján vittek el, hanem ők mondták meg, hogy ki milyen nemzetiségű. A civilekből összeszedett foglyok ugyanolyan szenvedéseken mentek át, mint a hadifoglyok.
Erdély területéről több mint 20 ezer embert hurcoltak el GUPVI táborokba, 8–10 ezer embert román táborokban tartottak fogva, Gulág-táborokba pedig csaknem kétezer embert deportáltak. A Vörös Hadsereg az erdélyi magyarokon és németeken vett elégtételt a Wehrmacht és a vele szövetséges seregek 1941 és 1944 közötti szovjetunióbeli rombolásaiért. A bosszú eszközeként a foglyul ejtést és munkatáborokba való internálást használták. A foglyul ejtés két nagy hullámban ment végbe Erdélyben, először 1944 szeptemberében magyar fiúkat és férfiakat hurcoltak el, majd 1945 januárjában a bánsági, partiumi és belső-erdélyi német polgári lakosságot deportálták.
„A kevés hadifoglyot civil lakossággal egészítik ki, masszív elhurcolások kezdődnek, csak Kolozsvárról ötezer embert visznek el, köztük számos értelmiségit. Névre szóló listák vannak, célirányosan viszik, de az utcáról is összeszedik a járókelőket. Az áldozatok többsége az első két télen hal meg.” Az előadó a táborbeli körülményeket is vázolta, mint mondta, hangsúlyt fektettek a tábori propagandára, 1947-től küldhetnek képeket magukról haza a foglyok, akiket két hétig hizlaltak, és rendesen felöltöztettek a fotó erejéig. A foglyok munkáját ugyan kifizették, viszont abból levontak a szállásra és étkeztetésre, gyakorlatilag saját pénzükön tartották őket fogva. A legtöbb fogoly mintegy négyévi fogság után, 1948-ban szabadult, de olyanok is voltak, akik csak Sztálin halála után (1953. március 5) térhettek vissza szülőföldjükre. Itthon azonban tabuként kezelték a fogolytáborokat, magát a láger kifejezést is tagadta a rendszer, amibe hazatértek a szabadultak.
„Csak azok jöttek haza, akikben megvolt a túlélés ösztöne. Itthon nem szabadott beszélni a fogolytáborokról, azzal fenyegették a volt foglyokat, hogy különben az egész családjukat visszaküldik oda. Ezek az emberek úgy hallgatnak negyven évig, mintha semmi nem történt volna, de 1989 után sem nagyon beszélnek ezekről. De emlékezni kell, és ráébreszteni az embereket, hogy mi történt.”
„Azért fontos ébren tartani az emlékezést, mert bármelyik pillanatban ismét kiszolgáltatottá válhatunk. Ha tudjuk, hogy mi volt, van egyfajta tapasztalásunk, viszonyulásunk, akkor könnyebben tudunk dönteni, tudatosabban tudunk élni” – összegzett Esztergály Zsófia
Péter Beáta
Székelyhon.ro
Székelyhon.ro

Két könyvbemutató, egy filmvetítés Váradon
A polgári oldal szinte naponta hívja egy-egy, általában ingyenesen látogatható közösségi-kulturális rendezvényre a váradiakat, bihariakat, környékbelieket.
Ma, február 14-én 17 órától tartanak könyvbemutatót a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban (Ezredévi emléktér, ma P-ța Libertății 40. szám). A Gulag-emlékév alkalmából, a Gulág-emlékbizottság és a Polgári Magyarországért Alapítvány támogatásával k előadásra is sor a Polgári Esték rendezvénysorozat keretében: minden érdeklődőt szeretettel várnak a Magyar Polgári Egyesület és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács soron következő előadására. A Magyarok szovjet fogságban című kötetet Bank Barbara történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága tagja, a könyv társszerzője mutatja be.
Holnap, február 15-én, szerdán 18 órától Sütő Éva érmihályfalvi újságíró legújabb könyvének nagyváradi bemutatóját ejtik meg a Partiumi Keresztény Egyetem székházának Bartók termében, a szerző jelenlétében. Az Érmelléki embermesék című kötetet annak előszóírója, Dénes László szerkesztő mutatja be. Közreműködik Szabó János, az érmihályfalvi Móka színjátszó csoport vezetője, aki a Mi urunk, a pénz című Ady-összeállításból ad elő részleteket.
Február 16-án, csütörtökön 17.30 órától a régi filmek szerelmeseit várják az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács székházába (Kálvin János u. 1. szám). A Halálos tavasz című, Jávor Pál és Karády Katalin főszereplésével forgatott filmmel folytatja a Szent László Egyesület és az Erdélyi Magyar Néppárt Nagyváradon a Magyar Filmek Klubja című rendezvénysorozatot. A vetítés mellett ezúttal is lesz beszélgetés, amelynek során Karády Katalinról, Jávor Pálról és az 1930-40-es évek világáról hallhatnak majd érdekességeket Farkas László szervezőtől, aki a filmet a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézettől szerezte be.
/Bank Barbara, Bognár Zalán, Tóth Gábor: Magyarok szovjet fogságban, Nemzeti Emlékezet Bizottsága Kiadó, Budapest, 2016/
itthon.ma

Előadások és könyvbemutatók a kommunizmus bűneiről Nagyváradon
A Polgári esték rendezvénysorozat keretében előadásra és könyvbemutatókra kerül sor a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ (Ezredévi emléktér / P-ța Libertății 40. szám) múzeumtermében október 25-én, szerdán 17 órától.
Bank Barbara történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának tagja mutatja be Recsk című kötetét, amelyben nem csak a Gulág néven ismert szovjet munkatáborok magyar megfelelőjét, Recsket mutatja be, hanem a kommunista megtorló, internáló gépezet létrejöttét, működését is.
Cseresnyés Magdolna, a Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk 1944-45 Alapítvány elnöke „A Kárpát-medence elveszített területeiről szovjet típusú táborokba hurcoltak kálváriája” – című kötetről beszél, amelyben a tavaly novemberben megszervezett konferencia anyagát olvashatják az érdeklődők.
Végül, de nem utolsó sorban Domonkos László író „Tito pokolszigete az Adrián" – című nemrég megjelent kötetét ismerteti. A nagy közép-európai titkok egyike rejtőzik azon a kis adriai földdarabon, amit Tito halálszigetének, horvát Alcatraznak és hasonlóknak neveztek azon kevesek, akik tudtak róla. A Goli Otok (kopár sziget) 1948 és 1981 között titkos börtön-sziget volt, ahol a jugoszláv kommunisták pokoli körülmények között tartottak fogva és kínozták halálra sok tízezer embert, köztük több száz magyart is. Ebbe a közelmúltbéli, de máig szinte teljesen ismeretlen világba, kalauzol ez az úttörő jellegű, tényfeltáró történészi, politikai, szociográfiai munka.
A Polgári esték szervezője, a Magyar Polgári Egyesület és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács minden érdeklődőt szeretettel vár a rendezvényre, ahol a kötetek kedvezményes áron beszerezhetőek. itthon.ma/civilifi

Szilágyi Zsolt: „A mi feladatunk az 56-os hősök emlékét megőrizni”
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt rövid megemlékezést tartott október 23-án Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetem belső udvarán található 56-os emléktáblánál, az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóján.
Az eseményen Szilágyi Zsolt, a Néppárt elnöke beszédében elmondta: szomorú magyar sajátosság, hogy nemzeti ünnepeink a közelgő gyászra is emlékeztetnek, hiszen ahogy március 15-én október 6-ra is gondolunk, úgy október 23-án is eszünkbe jut a budapesti forradalom novemberi leverése. „Erdélyben azokra is emlékeznünk kell, akik Budapesttől távol, itthon, szűkebb szülőhazánkban szenvedtek a román kommunista hatalom megtorlása és folyamatos elnyomó politikája miatt. A mi feladatunk, hogy az ő emléküket is megőrizzük” – jelentette ki a Néppárt elnöke.
Az emlékező szavakat követően koszorút helyezett el Szilágyi Zsolt, a Néppárt elnöke, Zatykó Gyula, a Néppárt országos alelnöke, Csomortányi István, a Néppárt Bihar megyei elnöke, Moldován Gellért Lajos, a Néppárt nagyváradi elnöke, valamint Nagy József Barna, az EMNT országos alelnöke és Török Sándor, az EMNT Bihar megyei elnöke.
Az októberi forradalommal kapcsolatos megemlékezés október 26-án folytatódik, amikor is előadásokra és könyvbemutatókra kerül sor Nagyváradon. A Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ (Ezredévi emléktér/P-ţa Libertăţii 40. szám) múzeumtermében 17 órától Bank Barbara történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának tagja mutatja be Recsk című kötetét, majd Cseresnyés Magdolna, a Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk 1944–45 Alapítvány elnöke A Kárpát-medence elveszített területeiről szovjet típusú táborokba hurcoltak kálváriája című kötetről beszél. Végül Domonkos László író Tito pokolszigete az Adrián című nemrég megjelent kötetét ismerteti. Az Erdélyi Magyar Néppárt sa jtóirodája; Nyugati Jelen (Arad)

A visszaszerzett méltóság ünnepe – 1956-os megemlékezések Erdélyben
A barátságtalan idő ellenére százak tisztelegtek hétfőn az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseinek tiszteletére rendezett erdélyi ünnepségeken.
Erdély számos településén tartottak ünnepi, kulturális műsorral egybekötött megemlékezést, ökumenikus istentiszteletet az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 61. évfordulója alkalmából. Kolozsváron a barátságtalan, esős idő ellenére több mint százan vettek részt a sétatéri ’56-os emlékműnél megtartott megemlékezésen a Kolozsvár Társaság és a Kolozs megyei RMDSZ szervezésében. Az ünnepségen felszólaló Oláh Emese alpolgármester úgy fogalmazott, bár az ’56-os forradalmat leverték, ’56 „a világ szemében is visszaadta az összmagyar nemzetnek, nekünk, Kárpát-medencei magyaroknak a méltóságot”.
Most, 61 évvel a forradalom után ebbe a méltóságba kapaszkodva vívhatjuk meg vértelen forradalmainkat, harcolhatunk jogainkért, közösségünkért. Akkor, amikor a szabadságunkból el akarnak venni, jogainkat csorbítani akarják, ennek a méltóságnak a birtokában sokkal könnyebben mondhatjuk ki: elég!” – fogalmazott Kolozsvár alpolgármestere.
Buchwald Péter, a Kolozsvár Társaság elnöke felidézte, 1956-ban 20 éves egyetemista volt, amikor a rádióban meghallotta a hírt a forradalom kitöréséről.
„Mámoros érzés volt, mi is büszkén vallottuk magunkénak a forradalom sikereit” – mondta Buchwald Péter. A Kolozsvár Társaság elnöke hangsúlyozta, hasonló pillanatot összesen háromszor élt át életében, de utána „egyszer sem váltak valóra a változáshoz fűzött remények”.
Először 1945-ben a világháború végének a híre volt az, amitől mindenki lelkessé vált, de nem gondolták volna, hogy a kommunista diktatúra vár rájuk. 1956 után a következő hasonló élményben 1989 decemberében volt része, azonban a forradalom után elérkező szabadság „nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna”.
„A Kánaán még nem érkezett el. Bizarr, eszement világban élünk, amelyről nem tudjuk, kinek jó” – fogalmazott Buchwald Péter, aki utópiának nevezte a magyar–román történelmi megbékélést Nagy-Románia születésének centenáriumi évében.
Csoma Botond parlamenti képviselő kiemelte, az 1956-os forradalmat sokan „győzedelmes vereségként” könyvelték el, mert bár hosszú távon, mégis hozzájárult a „kommunistának nevezett rendszer” megbukásához. Emlékeztetett: 1956-nak Erdélyben is komoly következményei voltak, a román hatalom ugyanis ennek ürügyén sikeresen hitette el a szovjet vezetéssel, hogy az erdélyi magyarok mind irredenták, ennek a következménye lett 1959-ben a Bolyai Egyetem megszűnése is. A sétatéri megemlékezést követően ünnepi ökumenikus istentisztelet zajlott az unitárius templomban és a program szerint gálaestet tartottak a magyar operában. A megemlékezés este fáklyás felvonulással ért véget.
„A kommunizmus maradványai még mindig jelen vannak”
Csíkszeredában három helyszínen is megemlékező ünnepséget tartottak hétfőn délelőtt. A csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvószenekar nyitotta meg a Kalász lakótelepi temető előtti téren felállított 1956-os kopjafánál, ahol többek közt Korodi Attila parlamenti képviselő szólt az egybegyűltekhez.
Kiemelte, 1956. október 23. minden magyar ajkú ember számára egybeforrott a szabadsággal és a szabadság szeretetével. „Van, akinek azért, mert végigélte a forradalmat. Van, akinek azért, mert megélte a kommunizmus éveit. Másnak azért, mert a szülei és a nagyszülei meséltek róla. Egyszerűen csak beépült a köztudatunkba a többi jelentős nemzeti ünnepünk, emléknapunk mellé” – fogalmazott a politikus.
Emlékeztetett, a magyar forradalom véres elfojtását követően a Szekuritáté soha nem hallott megtorlásokba kezdett. Jelentéseik szerint 1956 októbere és 1962 decembere között 28 ezer embert tartóztattak le, közülük 9978-at ítéltek el. Csak Csíkszeredában tízen haltak meg, valamint 30 szász, 30 román és 77 magyar fiatalt zártak börtönbe – mutatott rá az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője. Korodi szerint „a maradványaiban még mindig élő” kommunizmus elítélése ma sem elégséges. „Igazságot kell tennünk azokkal szemben, akik életüket adták a szabadságért, a változásért, akik elég bátrak voltak ahhoz, hogy nemet mondjanak a kommunizmus elnyomására. Őket már nem támaszthatjuk fel, de azokat az intézményeket, amelyek az 56-os forradalom, illetve a kommunizmus által teremtett körülményeknek estek áldozatul, rehabilitálni kell” – hangsúlyozta Korodi Attila.
A koszorúzást követően a résztvevők átvonultak az 1956-os térre, majd a Gloria Victis emlékműnél kulturális összeállítást tekinthettek meg a résztvevők. Az ünnepségeket követően a délutáni órákban a Csíki Moziban folytatódott a megemlékező rendezvénysorozat.
„A mi feladatunk az 56-os hősök emlékét megőrizni”
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) rövid megemlékezést tartott hétfőn délelőtt Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetem belső udvarán található ’56-os emléktáblánál.
Az eseményen Szilágyi Zsolt, a néppárt elnöke beszédében szomorú magyar sajátosságnak nevezte, hogy nemzeti ünnepeink a közelgő gyászra is emlékeztetnek, hiszen ahogy március 15-én október 6-ra is gondolunk, úgy október 23-án is eszünkbe jut a budapesti forradalom novemberi leverése.
„Erdélyben azokra is emlékeznünk kell, akik Budapesttől távol, itthon, szűkebb szülőhazánkban szenvedtek a román kommunista hatalom megtorlása és folyamatos elnyomó politikája miatt. A mi feladatunk, hogy az ő emléküket is megőrizzük” – jelentette ki az EMNP elnöke.
Az októberi forradalommal kapcsolatos megemlékezés október 26-án, csütörtökön folytatódik, amikor előadásokra, könyvbemutatókra kerül sor Nagyváradon. A Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermében 17 órától Bank Barbara történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának tagja mutatja be Recsk című kötetét, Domonkos László író pedig Tito pokolszigete az Adrián című nemrég megjelent kötetét ismerteti. Kiss Előd-Gergely, Iszlai Katalin / Szabadság (Kolozsvár)

Az űrlap alja
Nem kerülhetnek ugyanarra a mérlegre
Az 1956-os októberi forradalomra emlékezve, a Polgári esték rendezvénysorozat keretében könyvbemutatókra került sor Nagyváradon, a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ (Ezredévi emléktér, ma Piaţa Libertăţii 40. szám) múzeumtermében október 26-án, csütörtökön. A bemutatott kötetek szerzői Bank Barbara, Cseresnyés Magdolna és Domonkos László voltak.
A Magyar Polgári Egyesület elnöke, Nagy József Barna köszöntötte a Kárpát-medence szovjet típusú kényszermunka-táborainak kutatásával foglalkozó történészeket és kutatókat, akik jártak már Nagyváradon azelőtt, ám mindhárman csütörtökön vettek részt első alkalommal egy közös könyvbemutatón.
A vendégekhez és az érdeklődőkhöz Szilágyi Zsolt, a Erdélyi Magyar Néppárt elnöke intézett néhány bevezető mondatot, amelyekben az emberiség ellen elkövetett bűntettekként, az emberi kultúrtörténet szégyeneiként határozta meg a kényszermunka-táborokat, utalva arra, hogy az Európai Unió fővárosa, Brüsszel, nem hajlandó ma sem emlékművet állíttatni a totalitarizmus áldozatainak, de egy európai nemzetközi büntetőbíróság felállítását is elutasítja, amely felkutatná és megbüntetné a kommunista rendszer valódi bűnelkövetőit. „A történelemnek ez a része nincs feldolgozva. Azok, akik öltek, kínoztak és fogva tartottak nem kerülhetnek ugyanarra a mérlegre, mint a megöltek, megkínzottak és fogva tartottak.” – fogalmazott a politikus.
A kötetbemutatók sorában először Cseresnyés Magdolna, a Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk 1944-45 Alapítvány elnöke kapott szót, aki A Kárpát-medence elveszített területeiről szovjet típusú táborokba hurcoltak kálváriája című munkájáról beszélt, amely egy tavaly novemberben megszervezett konferencia anyagát tartalmazza. Ismertetőjében a hamis jelentések alapján elítéltek mai rehabilitálásáról szóló törvény elégtelenségéről beszélt, amely elméletileg mindazok számára biztosítva van, akik ellen a kommunizmus idején nem született törvényes ítélet, azonban a gyakorlatban a rokonoknak kell megküzdeniük a neveik helyreállításáért, és valódi kártérítést még soha egyikük sem kapott.
Bank Barbara történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának tagja Recsk című kötetét mutatta be, amelyben nemcsak a Gulág néven ismert szovjet munkatáborok magyar megfelelőjét, Recsket tárgyalja, hanem a kommunista megtorló, internáló gépezet létrejöttét, működését is. A kutató, aki a jövőben szeretne többet foglalkozni a szovjet szisztémával – azaz eljárásokkal és módszerekkel, amelyek meghatározták a szovjet magatartást az elfoglalt (és nem felszabadított) területeken -, nehezményezte azt, hogy jóllehet Európában a háborús bűntett soha nem évül el, mégis kettős mércével mérik azt Nyugat-és Kelet-Európában.
Domonkos László író Tito pokolszigete az Adrián című kötetében arról a kis adriai földdarabról írt, amit Tito halálszigetének vagy horvát Alcatraznak neveztek azon kevesek, akik tudtak róla: a Goli Otok (Kopár sziget) 1948 és 1981 között működő titkos börtönszigetről, ahol a jugoszláv kommunisták pokoli körülmények között tartottak fogva és kínoztak halálra sok tízezer embert, köztük több száz magyart is, a jelenkor visszásságainak egyikeként említve meg azt, hogy bár a szigeten ma egy kereszten és a romokon kívül nincsen semmiféle emlékeztető a sötét múltra, a börtönturizmus egyik fő látványosságává vált Európában.
A meghívottak a bemutatók végén válaszoltak a közönség kérdéseire, aláhúzva annak a munkának a fontosságát, amelyet a ma történészei végeznek, akik forrásokkal, dokumentumokkal dolgoznak, és óriási felelősség terheli őket a kutatásaik során, hiszen általuk lehet megismerni azt a valóságot, amely eleve áldokumentumokra épült egy olyan rendszerben, amelyben tulajdonképpen senki nem volt bűntelen az állam szemszögéből.
A találkozó végén a köteteket meg is lehetett vásárolni, szerzőik pedig dedikáltak is azokat. Szamos Mariann / Reggeli Újság (Nagyvárad)

Könyvek a kommunista munkatáborok borzalmairól
Október 26-án 17 órától a Polgári esték rendezvénysorozat keretében az 1956-os forradalomra emlékezve három könyvet mutattak be, amelyek a kommunista rezsim embertelen munkatáborait mutatják be.
A könyvek szerzőit és a megjelent közönséget Nagy József Barna, a Magyar Polgári Egyesület elnöke köszöntötte, majd Szilágyi Zsolt, az EMNP országos elnöke szólalt fel, rámutatva: a bűntettek nem évülnek el, a fasizmus, kommunizmus kegyetlenségei pedig az emberi kultúrtörténet olyan szégyenfoltjai, amelyeket mai napig nem dolgoztak fel teljes egészében. Hóhér és áldozat pedig nem szerepelhet egy lapon, ez ellen pedig tenni kell, fogalmazott.
Elsőként Cseresnyés Magdolna, a Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk 1944-45 Alapítvány elnöke A Kárpát-medence elveszített területeiről szovjet típusú táborokba hurcoltak kálváriája című kötetről beszélt, amely a tavalyi Gulág-év és 56-os emlékévi konferencián elhangzottak gyűjteményes kötete. A munkatáborok szélesen elterjedt „módszereknek” számítottak, Kárpátalján, Délvidéken, Felvidéken és Erdélyben is egyaránt megtalálhatóak voltak. A bírósági ítélet nélkül meghurcolt, koholt vádak alapján háborús bűnösöknek nyilvánított, vagy utólag annak bélyegzett embereket végeztek ki, ezek a rémtettek pedig igazságért kiáltanak.
Bank Barbara történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsági tag könyvének címe csupán egy szóból áll, ám ez napjainkra egy hívó szóvá vált: Recsk. A bemutatott könyv egy 15 éves munka első kötete, 1945 – 1953 közötti anyagokat tartalmaz, a dokumentumok a visszaemlékezések tükrében vannak bemutatva, és a szovjet típusú kényszermunkatáborokba való internálás rendszerét tárja az olvasó elé. Magyarországon 1945–1946 között 200 munkatábor létesült, a rendszerellenségeseket gyárakban, földeken dolgoztatták, anélkül, hogy munkájukért bért kaptak volna, holott az állam a vállalatoktól pénzt kapott értük. Egyes táborokat idővel megsemmisítettek, a földdel tettek egyenlővé, így az emlékezés, az utókornak való szemléltető bemutatása szinte lehetetlen, a szerző elképzelése szerint a táborok számítógépes rekonstruálása által lehetne megismertetni a fiatal generációt a történelem e sötét szeletével.
Domonkos László író Tito pokolszigete az Adrián című könyvében Goli Otok („kopár sziget”), Tito halálszigetének ismert 1948 – 1988 működő börtönszigetét mutatta be, amely a „tájékoztató irodások” gyűjtőhelye volt, mindazoké, akik a Tito-féle kommunista vezetésre veszélyt jelentettek, de voltaképpen akárkié, akik valamilyen okból gyanúsak voltak. Ahogy a neve is jelzi, a sziget kopár, az életfeltételek csekélyek rajta, növényzete is alig van, az erős szél pedig szinte egész évben fúj. Ilyen körülmények között kellett az első raboknak felépíteniük az épületeket, amelyek mára romokká váltak, manapság a szigetet turistacsoportok látogatják. erdon.ro