Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Bánffy László
3 tétel
2011. június 17.
Nem adnák vissza a magyar nemesek erdőit Maros megyében
Annak ellenére, hogy a 2005-ben, uniós nyomásra született 247-es földtörvény alapján az egykori nagybirtokosok is jogosultak erdőterületeik visszaigénylésére, Maros megye prefektusai – 2004 és 2008 között a liberális Ciprian Dobre és az őt követő demokrata-liberális Marius Paşcan – mindent elkövetnek, hogy a magyar nemesek leszármazottjai ne kaphassák vissza jogos tulajdonukat.
Marius Paşcan, aki köztudottan évek óta akadályozza a Felső-Maros menti erdők visszaszolgáltatását, újabban nemcsak a néhai grófokat és bárókat rágalmazza, de a napokban támadást zúdított a nemesi családok leszármazottjai által megfogadott ügyvédekre és erdészekre is. A becsmérlő nyilatkozatokon túl Paşcan bűnügyi feljelentést tett a Bánffy családot képviselő Mihai Bejenaru kolozsvári ügyvéd és Felician Cotiso Străuţ erdész ellen, akiket nemzetárulással, csalással vádol. Ugyanakkor felkért két marosvásárhelyi, magyarellenességükről ismert ügyvédet, Ioan Sabău Popot és Vasile Gheret, hogy a Maros menti erdők megmentése érdekében ingyen és bérmentve képviseljék az állami szerveket. „Nem hagyhatjuk, hogy 130 ezer hektár erdő kicsússzon a román állam markából csak azért, mert egy nem létező Bánffy gróf állítólagos leszármazottai hamis, szándékosan tévesen fordított okiratokkal állnak elő” – fejtette ki Marius Paşcan. Szerinte Bejenaru és Cotiso Străuţ csalók, akik bizonyos manőverek révén az örökösök közé kerültek, tevékenységükkel nemzeti érdekeket sértenek. Ugyanakkor azt állította, hogy az örökös Bánffy Éva apja, Bánffy Dániel Magyarország hadügyminisztereként 1940 és ’45 között nemcsak, hogy a román állam ellensége volt, de az erdőterületeket tisztségéből kifolyólag íratta a saját nevére.
A szerkesztőségünkhöz eljuttatott levelében Mihai Bejenaru leszögezi: Paşcannak vagy halvány fogalma sincs az ügyről, vagy szándékosan hazudik.
Ami az ügyvéd és az erdészmérnök állítólagos örökségét illeti, a kolozsvári jogász pontosít: Bánffy Éva egyikükre sem testált semmit, a visszaszerzendő erdőkből hivatalosan átadott tíz-tíz százalékot. Az ügyvéd ugyanakkor rámutatott, a tavalyelőtt elhunyt Bánffy Éva apja nem egy virtuális, hanem valós gróf volt, akit nem Dánielnek, hanem Lászlónak hívtak, és a prefektus által emlegetett 130 ezer hektárból mindössze 5 százalék volt a tulajdonában.
Azt sem magyar hadügyminiszterként íratta a nevére, hanem román állampolgárként vásárolta 1936 és ’38 között. Bánffy Lászlót egyébként 1927-ben a román hadseregben tiszti rangra emelték. „Senki nem akarja ellopni a román földet, csupán arról van szó, hogy egy román állampolgár élni mer a törvény adta lehetőségekkel, és visszaköveteli azt, amit román állampolgárságú felmenőitől vettek el. Azt a tulajdont, amit a román királyság tiszteletben tartott, de később, a kommunisták elkoboztak. A bíróság tisztje dönteni arról, hogy az örököst megilleti vagy sem ősei tulajdona” – írja levelében Mihai Bejenaru. Az ügyvéd szerint Marius Paşcan logikája szerint személyén kívül azok a román nemzetiségű bírák és az alkotmánybíróság tagjai is nemzetárulók, akik az eddigi perek során nekik adtak igazat.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
Annak ellenére, hogy a 2005-ben, uniós nyomásra született 247-es földtörvény alapján az egykori nagybirtokosok is jogosultak erdőterületeik visszaigénylésére, Maros megye prefektusai – 2004 és 2008 között a liberális Ciprian Dobre és az őt követő demokrata-liberális Marius Paşcan – mindent elkövetnek, hogy a magyar nemesek leszármazottjai ne kaphassák vissza jogos tulajdonukat.
Marius Paşcan, aki köztudottan évek óta akadályozza a Felső-Maros menti erdők visszaszolgáltatását, újabban nemcsak a néhai grófokat és bárókat rágalmazza, de a napokban támadást zúdított a nemesi családok leszármazottjai által megfogadott ügyvédekre és erdészekre is. A becsmérlő nyilatkozatokon túl Paşcan bűnügyi feljelentést tett a Bánffy családot képviselő Mihai Bejenaru kolozsvári ügyvéd és Felician Cotiso Străuţ erdész ellen, akiket nemzetárulással, csalással vádol. Ugyanakkor felkért két marosvásárhelyi, magyarellenességükről ismert ügyvédet, Ioan Sabău Popot és Vasile Gheret, hogy a Maros menti erdők megmentése érdekében ingyen és bérmentve képviseljék az állami szerveket. „Nem hagyhatjuk, hogy 130 ezer hektár erdő kicsússzon a román állam markából csak azért, mert egy nem létező Bánffy gróf állítólagos leszármazottai hamis, szándékosan tévesen fordított okiratokkal állnak elő” – fejtette ki Marius Paşcan. Szerinte Bejenaru és Cotiso Străuţ csalók, akik bizonyos manőverek révén az örökösök közé kerültek, tevékenységükkel nemzeti érdekeket sértenek. Ugyanakkor azt állította, hogy az örökös Bánffy Éva apja, Bánffy Dániel Magyarország hadügyminisztereként 1940 és ’45 között nemcsak, hogy a román állam ellensége volt, de az erdőterületeket tisztségéből kifolyólag íratta a saját nevére.
A szerkesztőségünkhöz eljuttatott levelében Mihai Bejenaru leszögezi: Paşcannak vagy halvány fogalma sincs az ügyről, vagy szándékosan hazudik.
Ami az ügyvéd és az erdészmérnök állítólagos örökségét illeti, a kolozsvári jogász pontosít: Bánffy Éva egyikükre sem testált semmit, a visszaszerzendő erdőkből hivatalosan átadott tíz-tíz százalékot. Az ügyvéd ugyanakkor rámutatott, a tavalyelőtt elhunyt Bánffy Éva apja nem egy virtuális, hanem valós gróf volt, akit nem Dánielnek, hanem Lászlónak hívtak, és a prefektus által emlegetett 130 ezer hektárból mindössze 5 százalék volt a tulajdonában.
Azt sem magyar hadügyminiszterként íratta a nevére, hanem román állampolgárként vásárolta 1936 és ’38 között. Bánffy Lászlót egyébként 1927-ben a román hadseregben tiszti rangra emelték. „Senki nem akarja ellopni a román földet, csupán arról van szó, hogy egy román állampolgár élni mer a törvény adta lehetőségekkel, és visszaköveteli azt, amit román állampolgárságú felmenőitől vettek el. Azt a tulajdont, amit a román királyság tiszteletben tartott, de később, a kommunisták elkoboztak. A bíróság tisztje dönteni arról, hogy az örököst megilleti vagy sem ősei tulajdona” – írja levelében Mihai Bejenaru. Az ügyvéd szerint Marius Paşcan logikája szerint személyén kívül azok a román nemzetiségű bírák és az alkotmánybíróság tagjai is nemzetárulók, akik az eddigi perek során nekik adtak igazat.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
2014. október 11.
"Arra várnak, hogy meghaljunk"
Az állam javára döntött a bíróság a grófi erdők ügyében
Tegnap a Maros Megyei Prefektúra közleményben értesítette a közvéleményt, hogy a Maros megyei tulajdonjog-visszaszolgáltató bizottság október 9-én a brailai törvényszéken visszavonhatatlanul megnyerte a pert a gróf Bethlen Anna által képviselőt Gödemesterháza Erdőuradalmi Rt.- vel szemben, így állami tulajdonban, a Romsilva Rt. közigazgatásában marad a Felső-Maros mentén – Déda, Ratosnya, Palotailva és Gödemesterháza területén levő – 25.377 ha erdő. Bethlen Anna Bánffy Dániel örököseként kérte vissza a tulajdonjogot, részvényesek voltak még Bánffy László, id. és ifj. Bánffy János.
Az üggyel sokáig Rózsa József ügyvéd foglalkozott, aki alapfokon igazolta, hogy az örökösöknek joguk van az említett erdőterületekre, mi több, a Maros megyei igazságügyi fórumokon elérték azt is, hogy kimérjék és gyakorlatba ültessék a tulajdon-visszaszol-gáltatást. A kataszteri adatok szerint a parcellákat az erdészeknek kellett volna kimérniük. Tudomásunkra jutott, hogy a ratosnyai polgármesteri hivatalban a tulajdonba helyezési jegyzőkönyvet alá is írták azon bizottsági tagok, akik valóban jogosnak tartották a visszaszolgáltatást, az erdőkerület képviselőinek kivételével. Majd nem sokkal ezután a Romsilva – a perre hivatkozva – hivatali visszaéléssel feljelentette a Korrupcióellenes ügyészségen (DNA) az aláírókat, akik ellen kivizsgálás indult. Közben leállították a folyamatot. Ennek az akciónak az eredménye az október 9-i határozat.
A per folytatásáról nem nyilatkozott az ügyvéd, mert amióta Marius Pascan szenátor, volt prefektus politikai színezetű beavatkozása miatt áthelyezték más megyebeli igazságügyi szervek hatáskörébe, a jogi képviselőetet egy bukaresti irodára bízták. Az ügyvéd elmondta, amennyiben a jogsértett romániai állampolgárok úgy érzik, hogy a hazai igazságszolgáltató szervek kedvezőtlen döntést hoztak, jogorvoslatért az Európai Emberjogi Bizottsághoz (CEDO) fordulhatnak, amely sok esetben évek után ugyan, de "kiigazíthatja" a korábbi határozatot. Hogy lépnek-e ebbe az irányba, az ügyvéd nem tudta megmondani, valószínű, hogy még mérlegelik ezt a lehetőséget.
Gróf Bethlen Anna lapunknak azt mondta: "arra várnak ezek, hogy haljunk meg, aztán az idő megold majd mindent", majd hozzátette, nem hagyják magukat, mert tudja, hogy igazuk van.
Azonkívül, hogy a döntés mögött gazdasági érdekek húzódnak, a pernek szimbolikus jelentősége is van, hiszen a Gödemesterháza Rt. tulajdonképpen azért alakult meg, hogy az 1918-as impériumváltást követően a tényleges román hatalom átvételéig olyan jogi-gazdasági szerveződés alakuljon, amely – habár az erdők bizonyítottan magántulajdonban voltak –, megerősítse ezt a részvénytársaság által is. Utána születtek meg az újonnan megalakult államban azok a törvények – 1921. július 30- án, majd az 1945 februári Ellenséges Javakat Kezelő és Felügyelő Pénztárra (CASBI) vonatkozó törvény – a háborús bűnösséggel vádolt magyar nemesi réteget sújtotta –, amelyek önkényesen kisajátították a nagybirtokokat, s amelyeket 1949. március 3-án sajátítottak ki végleg. Az erdő nem lehetett a román államé, mert amikor a szóban forgó nemesi családok tagjai, illetve felmenői a tulajdonjogot megszerezték, akkor még nem is létezett Románia a mai for-májában.
(vajda)
Népújság (Marosvásárhely)
Az állam javára döntött a bíróság a grófi erdők ügyében
Tegnap a Maros Megyei Prefektúra közleményben értesítette a közvéleményt, hogy a Maros megyei tulajdonjog-visszaszolgáltató bizottság október 9-én a brailai törvényszéken visszavonhatatlanul megnyerte a pert a gróf Bethlen Anna által képviselőt Gödemesterháza Erdőuradalmi Rt.- vel szemben, így állami tulajdonban, a Romsilva Rt. közigazgatásában marad a Felső-Maros mentén – Déda, Ratosnya, Palotailva és Gödemesterháza területén levő – 25.377 ha erdő. Bethlen Anna Bánffy Dániel örököseként kérte vissza a tulajdonjogot, részvényesek voltak még Bánffy László, id. és ifj. Bánffy János.
Az üggyel sokáig Rózsa József ügyvéd foglalkozott, aki alapfokon igazolta, hogy az örökösöknek joguk van az említett erdőterületekre, mi több, a Maros megyei igazságügyi fórumokon elérték azt is, hogy kimérjék és gyakorlatba ültessék a tulajdon-visszaszol-gáltatást. A kataszteri adatok szerint a parcellákat az erdészeknek kellett volna kimérniük. Tudomásunkra jutott, hogy a ratosnyai polgármesteri hivatalban a tulajdonba helyezési jegyzőkönyvet alá is írták azon bizottsági tagok, akik valóban jogosnak tartották a visszaszolgáltatást, az erdőkerület képviselőinek kivételével. Majd nem sokkal ezután a Romsilva – a perre hivatkozva – hivatali visszaéléssel feljelentette a Korrupcióellenes ügyészségen (DNA) az aláírókat, akik ellen kivizsgálás indult. Közben leállították a folyamatot. Ennek az akciónak az eredménye az október 9-i határozat.
A per folytatásáról nem nyilatkozott az ügyvéd, mert amióta Marius Pascan szenátor, volt prefektus politikai színezetű beavatkozása miatt áthelyezték más megyebeli igazságügyi szervek hatáskörébe, a jogi képviselőetet egy bukaresti irodára bízták. Az ügyvéd elmondta, amennyiben a jogsértett romániai állampolgárok úgy érzik, hogy a hazai igazságszolgáltató szervek kedvezőtlen döntést hoztak, jogorvoslatért az Európai Emberjogi Bizottsághoz (CEDO) fordulhatnak, amely sok esetben évek után ugyan, de "kiigazíthatja" a korábbi határozatot. Hogy lépnek-e ebbe az irányba, az ügyvéd nem tudta megmondani, valószínű, hogy még mérlegelik ezt a lehetőséget.
Gróf Bethlen Anna lapunknak azt mondta: "arra várnak ezek, hogy haljunk meg, aztán az idő megold majd mindent", majd hozzátette, nem hagyják magukat, mert tudja, hogy igazuk van.
Azonkívül, hogy a döntés mögött gazdasági érdekek húzódnak, a pernek szimbolikus jelentősége is van, hiszen a Gödemesterháza Rt. tulajdonképpen azért alakult meg, hogy az 1918-as impériumváltást követően a tényleges román hatalom átvételéig olyan jogi-gazdasági szerveződés alakuljon, amely – habár az erdők bizonyítottan magántulajdonban voltak –, megerősítse ezt a részvénytársaság által is. Utána születtek meg az újonnan megalakult államban azok a törvények – 1921. július 30- án, majd az 1945 februári Ellenséges Javakat Kezelő és Felügyelő Pénztárra (CASBI) vonatkozó törvény – a háborús bűnösséggel vádolt magyar nemesi réteget sújtotta –, amelyek önkényesen kisajátították a nagybirtokokat, s amelyeket 1949. március 3-án sajátítottak ki végleg. Az erdő nem lehetett a román államé, mert amikor a szóban forgó nemesi családok tagjai, illetve felmenői a tulajdonjogot megszerezték, akkor még nem is létezett Románia a mai for-májában.
(vajda)
Népújság (Marosvásárhely)
2016. szeptember 13.
200 évvel ezelőtt halt meg Sipos Pál
Kronológiai sorrendben, az első aranyérmes magyar matematikus, Sipos Pál életpályája komoly hatással volt Marosvásárhely, valamint tudománytörténeti múltunk alakulására. A kitűnő matematikus, filozófus és egyházi szónok 1759. október 16-án született Nagyenyeden. Tanulmányait szülővárosának nagy hírű iskolájában, a Bethlen-kollégiumban végezte. Tehetségére és kitűnő felkészültségére a főurak felfigyeltek, és tanulmányainak befejezése után báró Naláczy József fiának nevelője volt a Szászváros melletti Bábolnán. 1783 októberében még rábízták a szászvárosi Református Kollégium irányítását is. Időrendi sorrendben ő volt ennek az iskolának az első rektora. Tanítványai számára egy Szomor-játék című verses színdarabot írt, amelyet a diákok elő is adtak. 1787- ben megvált a szászvárosi kollégiumtól, mivel a koronaőr gróf Teleki József felkérte, hogy három évig fia nevelője legyen Szirákon. Ez Sipos számára szerencsés fordulat volt, mivel nagyrészt ez tette lehetővé számára, hogy külföldi tanulmányútra menjen. A Bécsben székelő erdélyi udvari kancelláriához folyamodott külföldi útlevélért. Kérvénye szerint Nagyenyeden a teológiát is elvégezte, és ehhez iskolája által kiállított bizonyítványát is mellékelte. Az engedély alapján 1791 őszén beiratkozott az Odera menti Frankfurt teológia fakultására. Nem kell megütköznünk azon, hogy a matematikus Sipos a teológia fakultására iratkozott be, ugyanis az 1786 januárjában kiadott rendelet alapján külföldi tanulmányútra lehetőleg csak azokat engedték, akik teológiai képzésre mentek. Frankfurt után Göttingen következett. Itt szerezte összeköttetéseit kora néhány neves tudósával. Ezek között van A.G. Kaestner (1719-1800), aki később Bolyai Farkas és Carl Friedrich Gauss matematikaprofesszora a göttingeni egyetemen, valamint J.E. Bode (1747–1826) jeles német csillagász. Velük leveleket is váltott. E két egyetemen kívül Sipos a bécsi főiskolát is felkereste. Bécsi tartózkodása 1797 közepéig tartott. Ezalatt tanulmányai végzésén és tudományos dolgozatok megírásán kívül Teleki Sámuel Ferenc nevű fiának a nevelését is magára vállalta. Tudományos vizsgálatai a frankfurti egyetemi évek időszakára nyúlnak vissza. Ekkor két munkát is írt, melyek közül az egyik matematikai, a másik pedig a filozófus I. Kant (1724–1804) kozmogóniai elméletével kapcsolatos. Ezek kinyomtatása is foglalkoztatta, emiatt az eredetileg latinul írt dolgozatait németre fordítja. Ezek közül a matematikai, amely az ellipszis kerületének a meghatározására vonatkozik, mely annak idején komoly kutatás tárgya volt, sikert ért el. Dávid Lajos, a jeles Bolyai-kutató véleménye szerint: "Ez az első, eredeti, magyar szerzőtől való matematikai értekezés, amely kora szintvonalán áll". Ezt a munkáját a berlini tudományos akadémia 1795-ben aranyéremmel tüntette ki és közleményeiben nyomtatásban is megjelentette. Sipos ezt az aranyérmét, amely az első akadémiai kitüntetés magyar matematikus részére, sárospataki főiskolai tanársága alatt az ottani kollégiumnak ajándékozta.
1797 őszén Sipos visszatér Erdélybe. Egy ideig báró Kemény Simon gyermekei mellett nevelősködött, majd 1798-tól 1805-ig ismét a szászvárosi kollégium rektorprofesszora. Naláczy József és Bánffy László erdélyi főurak óhajára foglalta el megint régebbi állását, akik fiaikat Szászvároson taníttatták. Ez idő alatt kétszer is meghívták a Marosvásárhelyi református kollégium tanszékére, de főúri patrónusai, és lehet, hogy önakaratából is, ezeket nem fogadta el. Patrónusai megígérték neki, ha Szászvároson mArad, akkor hatékonyan közbenjárnak, hogy üresedéskor az igen jól fizetett tordosi parókiai állást ő kapja meg.
Mint nagyon érdekes, és számunkra igen fontos akkori eseményt érdemes itt megemlítenünk. 1803. november 12- én meghalt csernátoni Vajda Sámuel, a Marosvásárhelyi református kollégium filozófia- és matematikaprofesszora. A kollégium kurátorai 1803. november 21-én kelt levelükben jelentették a tanszék megüresedését, és arra kérték a Kolozsváron székelő református főconsistoriumot, hogy új tanár kinevezésével oldja meg a helyzetet. Ennek a jelentésnek kézhezvétele után, 1803. december 11-én a főconsistorium elrendelte, hogy az akkor bevett szokásokhoz híven a püspök, a kollégiumok elöljárói és tanárai tegyenek javaslatot a kinevezendő új professzor személyére. A huszonhárom javaslattevőnek tíz jelölt között oszlott meg az ajánlata. Általában mindenki három személyt javasolt, értékajánlási sorrendben. A legtöbben, szám szerint huszonketten (a hiányzó egy minden bizonnyal Sipos Pál volt), az első helyen Sipos Pált jelölték. Ez érthető is, mivel ő volt ekkor Magyarország legismertebb matematikai szaktekintélye. Most már harmadszor vetődött fel, hogy Sipos Pál szászvárosi állását Marosvásárhelyi tanszékkel cserélje fel. Sipos után a legtöbben Bolyai Farkast ajánlották. A főconsistorium a beérkezett javaslatokból táblázatot állított össze, és az 1804. január 22-én tartott gyűlésén sor került a választásra is. Mivel Sipos korábban már két alkalommal nem fogadta el a Marosvásárhelyi kollégiumba való meghívását, feltételezhető, hogy ezek után a főconsistorium nem akart olyan határozatot hozni, amelyet Sipos esetleg újra visszautasít. Így a második helyen szereplő Bolyai Farkasra esett a választás. Manapság már csak áldani tudjuk a főconsistorium akkori bölcs döntését. Ugyanis érdemes elgondolkozni az alábbi kérdésen: mi lett volna, ha a bevett szokás szerint, a főconsistorium úgy határoz, hogy a legtöbb javaslatot kapott személyt kéri fel az újonnan létesített matematika-fizika-kémia tanszék professzori állásának elfoglalására, és ezt Sipos most már elfogadja, amint azt egy évvel később meg is tette, nem utasítva el a sárospataki kollégium meghívását? Ugyanis ekkor patrónusai gyerekei már befejezték szászvárosi tanulmányaikat, s emiatt már nem gördítettek akadályokat az elmenetele elé. Ebben az esetben a 29 éves Bolyai Farkas, akinek addig még egyetlen tudományos munkája sem jelent meg nyomtatásban, megmAradt volna továbbra is domáldi mezőgazdásznak. Ismert tény, Bolyai Farkas csak akkor kezdett tudományos problémák kutatásával foglalkozni, miután elfoglalta professzori állását. Ugyanis ezt a professzoroktól már akkoriban is elvárták. És vajon mint mezőgazdász is lángra lobbantotta volna-e fiában azt a szikrát, amely végül is az "új, más világ" megteremtéséhez vezetett? – Nem alaptalan dolog tehát feltételezni, hogy az események ilyen alakulása esetén a magyar tudománytörténeti múltat óriási veszteség éri.
Amint már utaltunk rá, Sipos Pál 1805-ben elfogadja a sárospataki kollégium meghívását, ahol 1810- ig tanít, mivel ekkor üresedett meg a megígért tordosi lelkipásztori állás. Az öt évig tartó sárospataki tartózkodása nem múlt el nyomtalanul sem az ő, sem az iskola éle-tében. Az iskola részére ekkor elkészített matematika tanterve nem csak országos viszonylatban a legjobb, hanem európai mértékkel mérve is egyik legkiválóbb volt. Didaktikai elvei, a klasszikus és a modern új részek kiegyensúlyozott ötvözete, valamint az a felfogása, hogy inkább kevesebbet tanítsunk, de azt alaposan, ma is megállják a helyüket. Közben matematikai kutatásait sem hagyta abba, 1807-ben Pozsonyban egy trigonometriai tárgyú latin nyelvű munkája látott napvilágot.
A földrajzi közelség is közrejátszott abban, hogy Sipos 1806 nyarán megismerkedett a vele egyidős Kazinczy Ferenccel (1759–1831). A szépirodalom hozta őket össze. Kazinczy ráadásul élénken érdeklődött Sipos Pál filozófiai munkái iránt, melyek sajnos, a cenzúra miatt nem jelenhettek meg nyomtatásban. Közöttük nagyon szoros barátság alakult ki. Kazinczy valósággal csodálta Sipos szónoki tehetségét.
Élete utolsó hat esztendejét a Szászvárostól csak néhány kilométerre fekvő Tordoson élte le, mint a helység református lelkipásztora. Többször terveztem, hogy ellátogatok Tordosra, amit néhány évvel ezelőtt meg is tettem. Vonzott az a dél-erdélyi táj, ahol Sipos vendégei között olyan emberek fordultak meg, mint Kazinczy Ferenc és Döbrentei Gábor. Tudtam, hogy az eltelt idő miatt keveset találok meg úgy, ahogyan az ezelőtt két évszázaddal volt, a hajdani parókia helyén is a múlt évszázad elején újat építettek, ellenben bizakodást és reménységet sugallt az a tény, hogy most is épségben megvan a XVI. században épült templom. Útbaigazítással sikerült megtalálnom a parókia gondnokát, valamint a presbitert. Segítőkész, kedves emberek. Tudnak magyarul, de érződik, hogy már kissé nehezen beszélik anyanyelvüket. Egyikük szalmakalapja körül meghatottsággal veszem észre a piros-fehér-zöld keskeny kis szalagot. Egy enyhe emelkedő vezet fel a régi, de csodálatos épségben megmAradt templomhoz. Felérve megemlítem, hogy tudtom szerint a templom a XVI. században épült. Igen, igen, feleli az egyik, 1570-ben építették. Kinyitják a máskülönben zárva tartott templomajtót, és örömmel látom, hogy mindenhol példás rend és tisztaság. Megakad a szemem a szószékre felvezető keskeny kis kopott lépcsőn, s akaratlanul is elgondolom, hogy több mint két évszázaddal ezelőtt Sipos is itt ment fel mindig csodálatos prédikációit megtartani. A szószéktől nem messze, a falon felfedezek egy berámázott emléklapot, amit a Kolozsvári filozófiai társaság helyezett el 2009-ben Sipos Pál születésének negyed évezredes évfordulóján, több mint valószínű Benkő Samu kezdeményezésére.
1816 őszén súlyos tífuszjárvány volt Tordoson és környékén. Döbrentei Gábor így ír erről Kazinczynak: "Itt a Vármegyében nagyon sok a beteg … Sipost szeptember 4- én a hideg elé vevé, de kertjébe még kijött velem, ott szőlőt, szilvát, dinnyét szaggatott, én kértem hozatná ki Szászvárosról közös barátunkat dr. Szegedyt, mert fel nem akará venni baját". Végül is betegen maga ment el Szászvárosra, ahol szeptember 15-én este meghalt. Holttestét Tordosra visszavitték, és a legvalószínűbb, hogy a templomot szegélyező területen temették el.
Weszely Tibor
Népújság (Marosvásárhely)
Kronológiai sorrendben, az első aranyérmes magyar matematikus, Sipos Pál életpályája komoly hatással volt Marosvásárhely, valamint tudománytörténeti múltunk alakulására. A kitűnő matematikus, filozófus és egyházi szónok 1759. október 16-án született Nagyenyeden. Tanulmányait szülővárosának nagy hírű iskolájában, a Bethlen-kollégiumban végezte. Tehetségére és kitűnő felkészültségére a főurak felfigyeltek, és tanulmányainak befejezése után báró Naláczy József fiának nevelője volt a Szászváros melletti Bábolnán. 1783 októberében még rábízták a szászvárosi Református Kollégium irányítását is. Időrendi sorrendben ő volt ennek az iskolának az első rektora. Tanítványai számára egy Szomor-játék című verses színdarabot írt, amelyet a diákok elő is adtak. 1787- ben megvált a szászvárosi kollégiumtól, mivel a koronaőr gróf Teleki József felkérte, hogy három évig fia nevelője legyen Szirákon. Ez Sipos számára szerencsés fordulat volt, mivel nagyrészt ez tette lehetővé számára, hogy külföldi tanulmányútra menjen. A Bécsben székelő erdélyi udvari kancelláriához folyamodott külföldi útlevélért. Kérvénye szerint Nagyenyeden a teológiát is elvégezte, és ehhez iskolája által kiállított bizonyítványát is mellékelte. Az engedély alapján 1791 őszén beiratkozott az Odera menti Frankfurt teológia fakultására. Nem kell megütköznünk azon, hogy a matematikus Sipos a teológia fakultására iratkozott be, ugyanis az 1786 januárjában kiadott rendelet alapján külföldi tanulmányútra lehetőleg csak azokat engedték, akik teológiai képzésre mentek. Frankfurt után Göttingen következett. Itt szerezte összeköttetéseit kora néhány neves tudósával. Ezek között van A.G. Kaestner (1719-1800), aki később Bolyai Farkas és Carl Friedrich Gauss matematikaprofesszora a göttingeni egyetemen, valamint J.E. Bode (1747–1826) jeles német csillagász. Velük leveleket is váltott. E két egyetemen kívül Sipos a bécsi főiskolát is felkereste. Bécsi tartózkodása 1797 közepéig tartott. Ezalatt tanulmányai végzésén és tudományos dolgozatok megírásán kívül Teleki Sámuel Ferenc nevű fiának a nevelését is magára vállalta. Tudományos vizsgálatai a frankfurti egyetemi évek időszakára nyúlnak vissza. Ekkor két munkát is írt, melyek közül az egyik matematikai, a másik pedig a filozófus I. Kant (1724–1804) kozmogóniai elméletével kapcsolatos. Ezek kinyomtatása is foglalkoztatta, emiatt az eredetileg latinul írt dolgozatait németre fordítja. Ezek közül a matematikai, amely az ellipszis kerületének a meghatározására vonatkozik, mely annak idején komoly kutatás tárgya volt, sikert ért el. Dávid Lajos, a jeles Bolyai-kutató véleménye szerint: "Ez az első, eredeti, magyar szerzőtől való matematikai értekezés, amely kora szintvonalán áll". Ezt a munkáját a berlini tudományos akadémia 1795-ben aranyéremmel tüntette ki és közleményeiben nyomtatásban is megjelentette. Sipos ezt az aranyérmét, amely az első akadémiai kitüntetés magyar matematikus részére, sárospataki főiskolai tanársága alatt az ottani kollégiumnak ajándékozta.
1797 őszén Sipos visszatér Erdélybe. Egy ideig báró Kemény Simon gyermekei mellett nevelősködött, majd 1798-tól 1805-ig ismét a szászvárosi kollégium rektorprofesszora. Naláczy József és Bánffy László erdélyi főurak óhajára foglalta el megint régebbi állását, akik fiaikat Szászvároson taníttatták. Ez idő alatt kétszer is meghívták a Marosvásárhelyi református kollégium tanszékére, de főúri patrónusai, és lehet, hogy önakaratából is, ezeket nem fogadta el. Patrónusai megígérték neki, ha Szászvároson mArad, akkor hatékonyan közbenjárnak, hogy üresedéskor az igen jól fizetett tordosi parókiai állást ő kapja meg.
Mint nagyon érdekes, és számunkra igen fontos akkori eseményt érdemes itt megemlítenünk. 1803. november 12- én meghalt csernátoni Vajda Sámuel, a Marosvásárhelyi református kollégium filozófia- és matematikaprofesszora. A kollégium kurátorai 1803. november 21-én kelt levelükben jelentették a tanszék megüresedését, és arra kérték a Kolozsváron székelő református főconsistoriumot, hogy új tanár kinevezésével oldja meg a helyzetet. Ennek a jelentésnek kézhezvétele után, 1803. december 11-én a főconsistorium elrendelte, hogy az akkor bevett szokásokhoz híven a püspök, a kollégiumok elöljárói és tanárai tegyenek javaslatot a kinevezendő új professzor személyére. A huszonhárom javaslattevőnek tíz jelölt között oszlott meg az ajánlata. Általában mindenki három személyt javasolt, értékajánlási sorrendben. A legtöbben, szám szerint huszonketten (a hiányzó egy minden bizonnyal Sipos Pál volt), az első helyen Sipos Pált jelölték. Ez érthető is, mivel ő volt ekkor Magyarország legismertebb matematikai szaktekintélye. Most már harmadszor vetődött fel, hogy Sipos Pál szászvárosi állását Marosvásárhelyi tanszékkel cserélje fel. Sipos után a legtöbben Bolyai Farkast ajánlották. A főconsistorium a beérkezett javaslatokból táblázatot állított össze, és az 1804. január 22-én tartott gyűlésén sor került a választásra is. Mivel Sipos korábban már két alkalommal nem fogadta el a Marosvásárhelyi kollégiumba való meghívását, feltételezhető, hogy ezek után a főconsistorium nem akart olyan határozatot hozni, amelyet Sipos esetleg újra visszautasít. Így a második helyen szereplő Bolyai Farkasra esett a választás. Manapság már csak áldani tudjuk a főconsistorium akkori bölcs döntését. Ugyanis érdemes elgondolkozni az alábbi kérdésen: mi lett volna, ha a bevett szokás szerint, a főconsistorium úgy határoz, hogy a legtöbb javaslatot kapott személyt kéri fel az újonnan létesített matematika-fizika-kémia tanszék professzori állásának elfoglalására, és ezt Sipos most már elfogadja, amint azt egy évvel később meg is tette, nem utasítva el a sárospataki kollégium meghívását? Ugyanis ekkor patrónusai gyerekei már befejezték szászvárosi tanulmányaikat, s emiatt már nem gördítettek akadályokat az elmenetele elé. Ebben az esetben a 29 éves Bolyai Farkas, akinek addig még egyetlen tudományos munkája sem jelent meg nyomtatásban, megmAradt volna továbbra is domáldi mezőgazdásznak. Ismert tény, Bolyai Farkas csak akkor kezdett tudományos problémák kutatásával foglalkozni, miután elfoglalta professzori állását. Ugyanis ezt a professzoroktól már akkoriban is elvárták. És vajon mint mezőgazdász is lángra lobbantotta volna-e fiában azt a szikrát, amely végül is az "új, más világ" megteremtéséhez vezetett? – Nem alaptalan dolog tehát feltételezni, hogy az események ilyen alakulása esetén a magyar tudománytörténeti múltat óriási veszteség éri.
Amint már utaltunk rá, Sipos Pál 1805-ben elfogadja a sárospataki kollégium meghívását, ahol 1810- ig tanít, mivel ekkor üresedett meg a megígért tordosi lelkipásztori állás. Az öt évig tartó sárospataki tartózkodása nem múlt el nyomtalanul sem az ő, sem az iskola éle-tében. Az iskola részére ekkor elkészített matematika tanterve nem csak országos viszonylatban a legjobb, hanem európai mértékkel mérve is egyik legkiválóbb volt. Didaktikai elvei, a klasszikus és a modern új részek kiegyensúlyozott ötvözete, valamint az a felfogása, hogy inkább kevesebbet tanítsunk, de azt alaposan, ma is megállják a helyüket. Közben matematikai kutatásait sem hagyta abba, 1807-ben Pozsonyban egy trigonometriai tárgyú latin nyelvű munkája látott napvilágot.
A földrajzi közelség is közrejátszott abban, hogy Sipos 1806 nyarán megismerkedett a vele egyidős Kazinczy Ferenccel (1759–1831). A szépirodalom hozta őket össze. Kazinczy ráadásul élénken érdeklődött Sipos Pál filozófiai munkái iránt, melyek sajnos, a cenzúra miatt nem jelenhettek meg nyomtatásban. Közöttük nagyon szoros barátság alakult ki. Kazinczy valósággal csodálta Sipos szónoki tehetségét.
Élete utolsó hat esztendejét a Szászvárostól csak néhány kilométerre fekvő Tordoson élte le, mint a helység református lelkipásztora. Többször terveztem, hogy ellátogatok Tordosra, amit néhány évvel ezelőtt meg is tettem. Vonzott az a dél-erdélyi táj, ahol Sipos vendégei között olyan emberek fordultak meg, mint Kazinczy Ferenc és Döbrentei Gábor. Tudtam, hogy az eltelt idő miatt keveset találok meg úgy, ahogyan az ezelőtt két évszázaddal volt, a hajdani parókia helyén is a múlt évszázad elején újat építettek, ellenben bizakodást és reménységet sugallt az a tény, hogy most is épségben megvan a XVI. században épült templom. Útbaigazítással sikerült megtalálnom a parókia gondnokát, valamint a presbitert. Segítőkész, kedves emberek. Tudnak magyarul, de érződik, hogy már kissé nehezen beszélik anyanyelvüket. Egyikük szalmakalapja körül meghatottsággal veszem észre a piros-fehér-zöld keskeny kis szalagot. Egy enyhe emelkedő vezet fel a régi, de csodálatos épségben megmAradt templomhoz. Felérve megemlítem, hogy tudtom szerint a templom a XVI. században épült. Igen, igen, feleli az egyik, 1570-ben építették. Kinyitják a máskülönben zárva tartott templomajtót, és örömmel látom, hogy mindenhol példás rend és tisztaság. Megakad a szemem a szószékre felvezető keskeny kis kopott lépcsőn, s akaratlanul is elgondolom, hogy több mint két évszázaddal ezelőtt Sipos is itt ment fel mindig csodálatos prédikációit megtartani. A szószéktől nem messze, a falon felfedezek egy berámázott emléklapot, amit a Kolozsvári filozófiai társaság helyezett el 2009-ben Sipos Pál születésének negyed évezredes évfordulóján, több mint valószínű Benkő Samu kezdeményezésére.
1816 őszén súlyos tífuszjárvány volt Tordoson és környékén. Döbrentei Gábor így ír erről Kazinczynak: "Itt a Vármegyében nagyon sok a beteg … Sipost szeptember 4- én a hideg elé vevé, de kertjébe még kijött velem, ott szőlőt, szilvát, dinnyét szaggatott, én kértem hozatná ki Szászvárosról közös barátunkat dr. Szegedyt, mert fel nem akará venni baját". Végül is betegen maga ment el Szászvárosra, ahol szeptember 15-én este meghalt. Holttestét Tordosra visszavitték, és a legvalószínűbb, hogy a templomot szegélyező területen temették el.
Weszely Tibor
Népújság (Marosvásárhely)