Tusványos – Székelyek a bizánci krónikákban
A kora középkori bizánci krónikák székelyekre vonatkoztatható feljegyzéseit, adatait és ezekkel kapcsolatos véleményét ismertette Sántha Attila költő, nyelvész, közíró, az összehasonlító tudományok doktora szerda délután, a Tusnádon 27. alkalommal megrendezett Bálványosi Szabadegyetem Jannus Pannonius sátrában.
A kutatóval Molnár Vilmos író, szerkesztő beszélgetett, aki nehezményezte, hogy nincs átjárás az egyes résztudományok között, ugyanis saját tapasztalatai igazolják, hogy egy régész vagy történész nem követi például a nyelvészek kutatásainak eredményeit. Így viszont a már egyszer megfogalmazott következtetések felhasználása is elmArad.
Beszélgetőtársa kérdésére válaszolva Sántha Attila elmondta, hogy a Székely Szótár évek óta folytatott összeállítása kezdetén került a történelem vonzásába, és kezdte tanulmányozni a különböző forrásokat, különösen a székelyek őstörténetére vonatkozókat. Mély meggyőződése szerint ugyanis, a nyelv és a történelem szorosan összefügg, ezért, ha megfejtjük például a székely nyelvjárásban fellelhető, azonban a magyarból hiányzó szavak eredetét, származásunkról és történelmünk még homályos részeiről is sokat megtudhatunk. Ezt saját kutatásainak az eredményei is igazolták, melyeknek még csak az elején tart, de azért annyit máris kijelenthet, hogy ezek ismeretében nyelvészeti szempontból sorra megdőlnek a székelyekről és eredetükről eddig alkotott elméletek. Összeillenek viszont az idők során alaptalanul megbélyegzett Csíki Székely Krónikában leírtakkal.
Ez utóbbi szerint például, a székelyek egykor Dacia Alpestris-ben laktak, mely terület Havasalfölddel és Dél-Moldvával azonosítható. Ezt igazolják a Sántha által tanulmányozott bizánci feljegyzések is, melyek 453-tól, vagyis Attila halálától, folyamatosan említik az ott lakókat, azonban 1073-ig nem székely, hanem szkíta néven. Ekkor ez a népcsoport szövetséget köt a besenyőkkel, és hozzájuk társul, ezért ettől kezdve a szerzők túlnyomó többsége 1091-ig inkább „a szkíták, akiket besenyőnek mondanak” meghatározással szólnak a viselt dolgaikról. A besenyők felszívódása után pedig ismét szkítaként emlegetik őket.
A múlt század elején különben Nicolae Iorga és Bănescu román történészek is határozottan kijelentik, hogy a szkíta és besenyő két külön nép. Ugyancsak a bizánci krónikák részletesen írnak az általuk szkítának nevezett al-dunai nép szokásairól, harcmodoráról, társadalmi berendezkedéséről, melyek mind tökéletesen megegyeznek a székelyekével. Megtudhatjuk például, hogy katonai demokráciában éltek, ami a térségben csak kimondottan a székelyek jellemzője volt. Ugyanakkor ennek a térségnek a helyneveit vizsgálva, Sántha Attila sok magyar eredetű, vagy jelenleg is magyar csengésűre bukkant. Állítását igazolandó, többek között az Almás és Halmágy neveket említette.
Végezetül az előadó kiemelte, hogy a Csíki Székely Krónika, valamint a bizánci források egybecsengő leírása szerint, 1091-ben a székely és besenyő hadak a bizánci seregektől csúnya vereséget szenvedtek. Ennek következményeként pedig a térségben hadai élén megjelenik a moldvai legendákban különben a mai napig sűrűn emlegetett Szent László király, akinek az utasítására a székelyek a jelenlegi szülőföldjükre költöztek.
Bedő Zoltán
hirmondo.ro
Erdély.ma