Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Bán Róbert
9 tétel
2005. június 2.
Kézdivásárhelyen a Niko Galéria első tárlata június 5-ig tekinthető meg. A Disolve-Art művészcsoport tagjai, pályakezdő fiatal brassói képzőművészek, egyetemi hallgatók jelentkeztek: Ábrahám Imola, Bán Róbert, Gellért Csilla, Balló Emőke, Tomos Tünde, Dimény András, Sipos Gaudi Tünde és Vetró Bodoni Sebestyén András. A brassói művészcsoport első alkalommal mutatkozott be a céhes város művészetkedvelő közönsége előtt. /Iochom István: Fiatal brassói képzőművészek Kézdivásárhelyen. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 2./
2005. november 2.
Egyre erősebbek a románokkal szembeni ellenérzések Olaszországban Roberto Castelli olasz igazságügy-miniszter népvándorlás kori barbárokhoz hasonlította a bevándorlókat. A Caritas, a legnagyobb olasz katolikus humanitárius szervezet adatai szerint jelenleg 2,8 millió bevándorló él Olaszországban, azaz a lakosságnak mintegy 5 százaléka, így az ország Nagy-Britannia és Franciaország után a legnagyobb számú bevándorló közösségnek ad otthont Európában. A Caritas összegzése szerint a bevándorlók több mint 37 százaléka, 1 061 400 személy Romániából érkezett, és így a románok 2002 óta a legnagyobb számú emigráns közösséget alkotják a marokkóiak és az albánok előtt. A La Repubblica által idézett bolognai lakosok szerint a románok viselkedése miatt a helybeliek „akaratlanul is idegengyűlölővé válnak. A bolognaiak legfőképp a bűnözés, a vandalizmus, a román barakklakások piszkossága miatt háborodtak fel.” /Kampánytéma a bevándorlás. = Krónika (Kolozsvár), nov. 2./
2005. november 10.
Magyarország idegen fegyverekkel hatalomra segített pártállami kormánya sok mindent ígért, míg végül a demokratikus szocializmust a nyílt megtorlással váltotta fel. Kádárék bosszúhadjáratot viseltek a nemzet ellen. Ezek a perek is koncepciós perek voltak, Kádáréknak a gyerek is ellenség volt, ha ellene fegyvert fogott. Kádár János november 21-én – Haynauhoz foghatóan – úgy fogalmazott, hogy ,,Most semmiféle demokráciáról nem lehet beszélni; most kemények leszünk!” Később a Szovjetunió felajánlotta csapatai kivonását, Kádár János ezt visszautasította. A szovjet hadsereg mellett a nemzetellenes karhatalom lett a Kádár-kormány legfőbb támasza. A Magyar Forradalmi Honvéd Karhatalom 1. ezrede a fővárosban november 8-án alakult meg, ÁVH-s tisztek alkották az állomány kétharmadát. November 21-re már 18 század szerveződött; 8 kizárólag volt belügyesből; vattakabátjukról csak pufajkásoknak nevezték őket. November 11-e után őket vetették be az ellenállók helyi csoportjai ellen. A honvéd karhatalom létrehozása november 30-ra fejeződött be. Budapesten 5500, vidéken 5000 főt számlált (75 százalékuk korábban is hivatásos katona, 5 százalék rendőr volt, míg 20 százalék a civilek soraiból jött). A karhatalmisták és a szovjet hadsereg együttes fellépése iszonyatosnak bizonyult: ők lőttek a tüntetők közé 1956 végén, illetve még 1957 elején is; Budapesten, Salgótarjánban, Miskolcon, Veszprémben, Zalaegerszegen, Kecskeméten és Pásztón. Az ÁVH feloszlatását hiába hagyta jóvá Kádár kormánya, decemberre a politikai rendőrség 80 százaléka az egykori ÁVH állományából került ki. November első napjaitól nem csak a Szovjetunióba történő deportálások voltak folyamatosak, de az őrizetbe vételek és letartóztatások is. 13-án az újpesti munkástanács és forradalmi bizottság tagjait, 33 személyt tartóztattak le, fogtak perbe, amelyben 10 halálos ítéletet mondtak ki. Decembertől jöttek a nagy letartóztatások, letartóztatták Gimes Miklóst, Bali Sándort, Rácz Sándort, a hódmezővásárhelyi sztrájkok szervezőit, Vaskó Andrást és Máté Istvánt. December 11-én törvényerejű rendelet jelent meg a halálos ítélettel járó statáriumról; másnap visszahozták az internálás intézményét és bevezették a gyülekezési tilalmat. December közepétől a kormány akasztatott is, mégpedig csupa kisembert. Miskolcon és Budapesten fegyverrejtegetés címén végezték ki Soltész Józsefet, illetve Minczér Józsefet. Ekkor ítélték el a Békés megyei Gyulavári községben szervezett megmozdulás résztvevőit: tizenkét személyt börtönbüntetésre, két személyt, egy fiatal lányt és egy katonatisztet halálra, az ítéletet 1957 februárjában hajtották végre. 1957. áprilisban 16, illetve 12 évi börtönbüntetésre ítélték az ÁVH vezetőit, Farkas Mihályt és Farkas Vladimírt, akkor, amikor egy munkás büntetése fegyverrejtegetés miatt halál volt. Fegyverrejtegetés címén többségükben munkásokat ítéltek el; áprilisban Kardos Lászlót, májusban Bibó Istvánt és Tildy Zoltánt tartóztatták le. A május 6-án kezdődő perben Eörsi István írót 8 évre, Angyal Istvánt halálra ítélték. Ebben a hónapban ítélték el a Rádió ostromában részt vevőket; júniusban a miskolci forradalmárokat. Egerben a Katonai Tanács 14 tagját ítélték el. Augusztusban az edelényi munkástanács tagjainak ügyét tárgyalták, és hét inácsi parasztembert végeztek ki, a nemzeti bizottság vezetőit. A forradalmi eseményekben való részvételük miatt a tiszti igazolóbizottság májusi jelentését követően 21 tisztet végeztek ki. 1957 januárjában újabb letartóztatások voltak (Háy Gyula, Zelk Zoltán, Lengyel Balázs, Tardos Tibor, Novobáczky Sándor, Lőcsei Pál, Gyurkó László); a Magyar Írók Szövetségét, a Magyar Újságírók Országos Szövetségét, a művészeti szövetségeket pedig betiltották. Röpcédula, illegális sajtótermék, fegyver rejtegetése elég volt a halálos ítélethez. (Február elején emiatt végezték ki a Batonai testvéreket.) Január 19-én végezték ki Dudás Józsefet s Szabó Jánost. Február 18-án a Fővárosi Bíróságon kezdték meg a megtorlás egyik hírhedt perét. Gyilkosság és illegális sajtótermék megjelentetése volt a vád Tóth Ilona orvostanhallgató és társai, a Péterffy Sándor utcai kórházban berendezkedett ellenállók (Gáli József, Gyöngyösi Miklós, Gönczi Ferenc, Bagó Gyula, Lukács József, Kéri Sándor, Kovács Ferenc, Mátéffy Csaba János, Obersovszky Gyula és Pribelszki István) ügyében. A halálos ítéletet Tóth Ilonán, Gönczi Ferencen, Kovács Ferencen, Gyöngyösi Miklóson június végén hajtották végre. Gáli 15 évet, Obersovszky életfogytiglant kapott. (Azóta több szakértő is megerősítette, nem bizonyított, hogy Tóth Ilona orvostanhallgatónő meggyilkolt volna egy sebesült ávóst.) Kádár szerint legalább 400–500 ellenforradalmár-gyanús személyt kell összeszedni, Földes László még többet: néhány ezret szeretett volna lefogva látni. A statisztikák szerint január és február közepe között 559 személyt internáltak, február 16.–március 16. között 2652 személyt. Miskolcon Mikulás Gábor és társai tárgyalása volt – az ítélet rendkívül súlyos, öt személyen végrehajtották a halálos ítéletet, a többiek életfogytiglanit, 5, 15, 10, 7, 3, illetve 1 év börtönbüntetést kaptak, 400-an kerültek börtönbe és 10 000-től vették vissza a rendfokozatot. Tizennyolc író – többségében a népi írók – levélben fordult Kállai Gyulához a letartóztatott írók: Varga Domokos, Molnár Zoltán, Fekete Gyula, Tóbiás Áron, Déry Tibor, Háy Gyula és Zelk Zoltán érdekében, ennek ellenére az íróperekben évekre szóló börtönbüntetéseket szabtak ki. Kivégezték Prezsmayer Ágostont, aki Maléter összekötője volt a Kilián laktanyában. A kommunista pártok november 12–19-i moszkvai tanácskozása idején ítélték el Déryéket, letartóztatták Ádám Györgyöt és Kosáry Domokost, utóbbit a katonai bíróság 1958. június 18-án 4 évi börtönre ítélte. November–decemberben kivégezték a Széna téri és a Corvin-közi felkelők vezetőinek egy részét: Ekrem Kemalt, Bán Róbertet, Iván Kovács Lászlót, Pálinkás őrnagyot, aki kiszabadította Mindszentyt. Ítélet született Földes Gábor és 12 társa ügyében (Földes színész-rendező, Gulyás Lajos lelkész, Tihanyi Árpád tanító győri ávéhásokat mentettek meg!); súlyos börtönbüntetéssel zárult a Központi Munkástanács vezetőinek pere, és tisztázatlan körülmények között december 21-én a Gyorskocsi utcai vizsgálati fogságban meghalt Losonczy Géza. 1958. január 18-án megtörtént a vádemelés Nagy Imre és társai ellen. Röviddel előtte végezték ki Brusznyay Árpád tanárt, aki a veszprémi Nemzeti Bizottságnak volt az elnöke. A hatalom továbbra sem válogatott. Február elején halálra ítélték majd kivégezték Renner Pétert. A Nagy Imréék perében hozott júniusi ítéletig halálra ítélték a Csepeli Nemzetőrség parancsnokát és társait, két tisztet, egy honvédet, egy mérnököt, egy bányászt és egy csapost: a nagytétényi Nemzeti Bizottság és Nemzetőrség vezetőit, egy csepeli munkás két gyilkosát, Balogh Lászlót és társait; az óbudai katonai ellenállás három tisztjét; április 24-én kivégezték a Nagy Imre-per vádlottját, Szilágyi Józsefet. Emellett számtalan súlyos ítélet született Sándor András, Lőcsei Pál, az esztergomi Nemzeti Tanács és munkástanácsok tagjai, a Honvéd Kórház vezetői, Kéri József, Győr-Sopron megye főügyészének ügyében. (…)(részlet) /Lipcsey Ildikó: Ötvenhat után: Megtorló szervezetek, koncepciós perek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 10./
2006. szeptember 13.
A Magyar Koalíció Pártjának (MKP) nem áll szándékában kétségbe vonni a nyitrai magyar diáklány esetével kapcsolatos nyomozati megállapításokat, de Bugár Béla pártelnök szerint az ügyben még maradtak megválaszolatlan kérdések. Szeptember 12-én Pozsonyban Robert Fico miniszterelnök és belügyminisztere, Robert Kalinák rendkívüli sajtótájékoztatón kijelentették, hogy a nyitrai magyar diáklány csak kitalálta és színlelte megveretését, a rendőrség megszüntette az ismeretlen tettes ellen indult bűnvádi eljárást. Bugár több fenntartását is kifejtve felvetette: a rendőrség két elkövető fantomképét készítette el, de nincs magyarázatot arra, vajon minek alapján készültek a fantomképek, miért nem rekonstruálták a helyszínen is a diáklány bevonásával a történteket, és az igazságügyi orvosszakértő miért csak tíz nap múlva vizsgálta meg a lányt. A diáklány édesanyja arról tájékoztatta az MKP-t, hogy nyomást próbálnak gyakorolni a lányára a rendőrségen érdekében, hogy beismerje: színlelte csupán az ellene elkövetett támadást. /Eltussolják a magyarverés-ügyet? = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 13./
2008. október 9.
Október 10-én lesz a bemutatója a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat előadásában Robert Thomas 8 nő című darabjának, Kincses Elemér rendezésében. A marosvásárhelyi Kincses Elemért Czintos József, a társulat igazgatója kérte fel a rendezésre. /V. B. : Nyolc nő – egy gyilkosság. = Krónika (Kolozsvár), okt. 9./
2009. szeptember 17.
Knut Vollebaek, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségi főbiztosa szeptember 16-án Pozsonyban kijelentette, a szlovákiai államnyelvtörvény ugyan nem ellentétes az európai normákkal, de ez nem jelenti azt, hogy a jogszabály jó. Vollebaek úgy vélte: részletes és kötelező jellegű végrehajtási utasításokkal el lehet érni, hogy a törvénynek ne legyen negatív hatása a kisebbségekre. A főbiztos Pozsonyban Robert Fico szlovák miniszterelnökkel is tárgyalt. Robert Fico leszögezte: az államnyelv védelmét kormánya törvényes célnak tekinti, s meggyőződése, hogy a jogszabály nem korlátozza a nemzeti kisebbségek jogait. /Önkénytől óv Knut Vollebaek. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 17./
2014. június 2.
Egy csésze tolerancia
Önmagában már annak elég nagy a hírértéke, ha egy államfő egyszerű polgárokkal elfogyaszt egy pohár italt, ráadásul mindezt nem kampányidőszakban teszi.
Egy erdélyi magyar újságíró kolléga néha ma is felidézi, miként kávézott évekkel ezelőtt Kézdivásárhelyen Traian Băsescuval az elnök egyik székelyföldi magánlátogatása alkalmával. Az etnikai kérdésekre különösen érzékeny közép-kelet-európai térségünkben az effajta gesztusok mindig nagy jelentőséggel bírnak, még akkor is, ha csak egy közméltóság közvetlenségéről van szó.
Szlovákiában azonban olyasmi történt, ami a pozsonyi hatóságok kisebbségpolitikájának ismeretében méltán nevezhető példátlannak. A magyarokkal szemben zsigeri ellenérzést tápláló fiatal állam legmagasabb rangú képviselője a napokban kávézni hívta azt a két magyar nőt, akit még hivatalban lévő elődjének egyik osztályvezetője etnikai hovatartozása miatt durván megalázott.
Az elnökválasztás március végi második fordulójában Robert Fico kormányfő legyőzésével nem kis meglepetést keltő Andrej Kiska megkövette az áldozatokat, a segítségükre siető – mellesleg szlovák nemzetiségű – fiatalembereknek pedig megköszönte a példaértékű kiállást. A köztársasági elnöki posztot függetlenként elhódító politikus ezáltal olyan gesztust gyakorolt, amellyel remélhetőleg új fejezetet nyit a szlovák–magyar együttélés történelemkönyvében.
Ne feledjük, arról a Szlovákiáról van szó, ahol a hatályos törvények a magyar honosításra adott válaszként büntetik a kettős állampolgárságot, az állami hatóságok pedig éveken keresztül lejárató kampányt folytattak Malina Hedvig ellen amiatt, hogy azt állította: 2006-ban azért verték meg Nyitrán a nyílt utcán, mert mobiltelefonján magyarul beszélt. A hatósági zaklatásba belefáradt nő nemrég áttelepedett Magyarországra, miután a szlovák főügyészség hamis tanúzás és hamis eskü miatt vádat emelt ellene.
Erre reagálva Kiska még a választások előtt kijelentette, hogy kegyelmet adna neki elítélése esetén. Lám, még hivatalába sem lépett, és Szlovákia új elnöke többet tett a többség és kisebbség viszonyának rendezéséért, mint elődei együttvéve. Nem ártana, ha egy kávé mellett mesélne egy kicsit térségbeli kollégáinak is, talán tanulnak tőle...
Rostás Szabolcs. Krónika (Kolozsvár)

2015. április 2.
Vitatott elnökség (Sepsiszentgyörgyi EMNP)
Új elnöke van az Erdélyi Magyar Néppártnak (EMNP), aki felhatalmazást kapott a szervezettől arra, hogy tárgyaljon a Magyar Polgári Párt (MPP) sepsiszentgyörgyi szervezetének vezetőjével, hogy megalapozzák az együttműködést a jövő évi önkormányzati és parlamenti választásokon. Röviddel azután, hogy Bedő Zoltán bejelentette mindezt, megérkezett az országos elnökség közleménye, amely szabálytalanságokra hivatkozva érvénytelenítette a hétfői sepsiszentgyörgyi tisztújítást.
Bedő Zoltán tegnap déli beszámolójából kiderült, a hétfői küldöttgyűlésen szavazott neki bizalmat a testület, megfogalmazása szerint szép számban összegyűlt a tagság, „több mint negyvenen voltak jelen, annak dacára, hogy az elmúlt időszakban akadozott a pártépítés”, és a döntés egyhangú volt. Nem egyedüli jelöltként indult, Kátai Zsuzsannát is nevesítették, ám nem vállalta a feladatot, alelnökként segíti Bedő munkáját. A másik alelnöki tisztséget az ifjúsági szervezetben (Minta) tevékenykedő Kolcza István tölti be, elnökségi tag lett még Giráncsi Mónika, Kovács Zoltán, Orbán Róbert és Váncsa Albert. Bedő Zoltán azt is elmondta, stratégiát dolgozott ki a szervezet felélesztésére, megfogalmazása szerint úgy állította össze csapatát, hogy „helyet kapjon benne a fiatalok lendülete, a középkorúak tapasztalata és az idősebbek higgadtsága”. Feladatuk előkészíteni a pártot a jövő évi választásokra, szeretnének jó eredményt elérni, éppen ezért már korábban megkezdte az elvi tárgyalást az együttműködésről az MPP-vel – számolt be Bedő. Bálint Józseffel egyeztetett, aki szintén elnyerte saját szervezete bizalmát, ő maradt a polgári párt városi elnöke, így most már semmilyen akadálya nincs, hogy konkrétan is körvonalazzák a két párt helyi szövetségét. A közös lista állításához nincs szükség az országos elnökség jóváhagyására, nagyon remélik, sikerül tető alá hozni a megállapodást, és Sepsiszentgyörgy jó példa lesz más szervezetek számára is. Az EMNP megyei tisztújítása is hamarosan lezajlik, április 30. a határidő – mondta el Bedő Zoltán.
Valami nagyon nincs rendben a sepsiszentgyörgyi Néppárt háza táján – jelezte az a szűkszavú közlemény, melyet az országos elnökség adott ki három órával Bedő sajtótájékoztatója után. Ebből kiderült: szintén tegnapi ülésükön meghallgatták „az illetékes elnökségi tagok idevágó beszámolóit”, és megállapították, hogy a március 30-ai sepsiszentgyörgyi tisztújító közgyűlésén nem tartották be „a határozatképességre vonatkozó szabályzati előírásokat, emiatt a tisztújítás eredményét érvénytelennek nyilvánítják”. Kijelentik: egy hét múlva esedékes ülésükön döntenek egy új tisztújítás lebonyolításának részleteiről.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. január 18.
Adótörvénykönyv-módosítástól a munkaerőhiányig (Visszapillantó)
Szokásunknak megfelelően, idén is visszapillantunk az elmúlt esztendő legfontosabb gazdasági eseményeire, amely szintén az adótörvénykönyv jelentős módosításával kezdődött, majd az év folyamán egyre inkább a képzett munkaerő hiányára panaszkodtak a vállalkozók.
JanuárAdótörvénykönyv. Már az év első napjától érvénybe lépett az új adótörvény, amely nagyon sok változást hozott a cégek, illetve jogi személyiséggel rendelkező egyéni vállalkozások tekintetében. Számszerűen több mint száz olyan módosítás szerepelt a 2015/227-es törvény által jóváhagyott hatalmas terjedelmű jogszabályban, amely az adók és illetékek rendszerét átírta. A legfontosabb módosításokat Benkő Pál adószakértő segítségével ismertettük.Repülőtér. Év végére elkészül a vidombáki repülőtér – nyilatkozta a Brassó megyei tanács alelnöke. Claudiu Coman leszögezte, hogy ötmillió eurós kölcsönt vettek fel, aktualizálni kell a megvalósíthatósági tanulmányt, egymillió euróba kerül a még szükséges területek kisajátítása és előkészítése, megkapták a villamos áram vezetéséhez szükséges engedélyeket. Továbbra is függőben a kifutópálya területének átvétele, a vitatott 200 hektár sorsát újabb kormányrendelettel rendezik – szögezte le Coman. Mint ismeretes, eddig csupán a repülőtér 2,85 kilométeres, 45 méter széles kifutópályája épült meg, amelyet 2014 őszén adtak át. Ma már tudjuk, az igéretből nem lett valóság.
Közel a hamburgerhez. „A vendéglátóipar úgy jött képbe, hogy míg az építőszakmában dolgoztam, gyakran ebédeltem a városban, mindig rohanni kellett, és nem találtam egy igazi gyorséttermet – nyilatkozta lapunknak Bunta Álmos. – Fontos volt számomra, hogy valami új legyen és kézműves termék, amit helyben állítunk elő. Így esett a választás a hamburgerre” – mondta a fiatal vállalkozó, aki néhány évvel korábban építőmérnöki diplomával érkezett haza Debrecenből. FebruárAkarunk dolgozni. A foglalkoztatottsági aránynál (az alkalmazottak aránya az aktív lakosság körében) Kovászna megye 55,8 százalékkal országos szinten a 9. helyen áll – közölte Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere. Az Európai Unió pedig célként határozta meg, hogy 2020-ig az arány érje el a 70 százalékot (Románia esetében a cél 60 százalék). Mindebből az látszik, hogy az itt lakók akarnak dolgozni, és dolgoznak is, még ha kevés pénzért teszik is ezt – mondotta a polgármester.Húsz év. „Szervezkedni, társulni nem kötelező, de megéri. Lehet dolgozni egyedül is, de egy sor lehetőség miatt érdemes társulni, együttműködni, kapcsolati hálót építeni” – nyilatkozta Bagoly Miklós, a húszéves Asimcov, vagyis a Kovászna Megyei Vállalkozók Szövetségének elnöke.Rugalmasabb pályázás. Miközben a régi ciklusban, függetlenül a támogatás intenzitásától, a vállalkozónak teljes mértékben kellett finanszíroznia a beruházást, és visszaigénylési kérelemmel tudta lehívni a megfelelő pénzeket (utófinanszírozásos rendszer), most előre le lehet hívni akár ötven százalékban is az elnyert összegeket – közölte az új költségvetési ciklus uniós pályázatai kapcsán lapunk kérdésére Bartis Botond, a Goodwill Consulting tanácsadó és pályázatíró cég értékesítési igazgatója.
Szalmaláng. A maksaiDeszke János és felesége, DalmaSzékelyföldön elsőként kezdett szalmából fűtőanyagot készíteni. A D&D szalmabrikettgyár bemutatásakor a fiatal vállalkozók elmondták: a sikeres pályázathoz vakmerőség, kitartás és persze szülői támogatás kell.MárciusAz újrakezdő. Három évvel ezelőtt még teljes kiárusításon gondolkozott, ma egy lassan, de biztosan épülő vállalkozást vezet – írtuk Dónáth Lajosról, a kökösi Gulyás csárda tulajdonosáról. A lassú építkezés hívének korábbi vállalkozói próbálkozásait a válság kettébe törte, de sikerült felállnia.
Képzés. Harmadik szakaszához érkezett a kézműveseknek szánt üzleti képzés. A KézMűvész Egyesület szervezésében 2015 tavaszán indult a tematikus felkészítő, ekkor 34 kézműves nyert bepillantást a marketing és design alapjaiba.
Bemutatkoztak a fővárosban. Háromszéki fiatal vállalkozók is bemutatkoztak a Bukarestben szervezett üzleti konferencián. A Romániai Magyar Üzleti Egyesület (RMÜE) társszervezésében zajló eseményen a startup-szimuláció keretében egyebek mellett egyedi kerékpárokat, újszerű bútordarabokat, online áruházat mutattak be. A húszéves Roby sajt. Sok munka, kitartás kellett, hogy az egyre nehezebb körülmények között működő tejtermékpiacon megmaradjon az étfalvi kis üzemben készített sajt. Csutka Attila tulajdonost nem hátráltatták meg a nehézségek, fejlesztette vállalkozását, ma már négyféle, kézműves minőségű, hagyományos termékként bejegyzett sajtot forgalmaz. Munkájában Róbert fia segíti, a könyvelést felesége, Mária Magdolna végzi. Igazi családi vállalkozásról beszélhetünk – mutattuk be a két évtizedes vállalkozást.SzékelyföldBudapesten. Székelyföld-stand is jelen volt a március 3–6-a között Budapesten megszervezett Utazás Kiállítás, 2016 turisztikai expón, amelyen 28 ország 350 kiállítója vett részt. Háromszéket a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület, A borvíz útja programot az Aquasic Egyesület képviselte, Hargita megyét a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás, továbbá Udvarhelyszéket a Szinfotour, Csíkszeredát a Csíkinfo Iroda, Gyergyószéket Gyergyószentmiklós önkormányzata.Verseny. A szolgáltatási elképzelések voltak túlsúlyban a sepsiszentgyörgyi Junior Bussiness Club által hatodik alkalommal megszervezett Üzleti Tervek Versenyén. A színes palettán zeneipari közvetítő vállalkozástól játszóterek korszerűvé tételén át, az energiafelhasználás optimizálását célzó üzleti terven keresztül egészen a turisztikai szolgáltatásokra irányuló pályamunkáig sok minden megtalálható volt, de olyan kevésbé elterjedt elképzelést is bemutattak, mint a hálózatépítés.
ÁprilisKülhoni vállalkozók éve. A magyar miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága koordinálta, a külhoni vállalkozók felkarolását célzó program keretében mentorok segítségével célirányos fejlesztési konzultációk zajlottak Sepsiszentgyörgyön. A tematikus év részeként a program keretösszege 750 millió forint, 525 millió forintot pályázati célra fordítanak, 3–6 millió forint támogatást kaphatnak a vállalkozások.Díjeső. Három díjjal tért vissza a legjelentősebb országos pék- és cukrászipari kiállításról és versenyről, a Gastropanról Diószegi László és csapata. A sepsiszentgyörgyiek kenyere, péksüteménye a második, illetve harmadik helyre volt elegendő, Farkas Ferenc ételszobrászati remeke viszont kategóriájában kiérdemelte a zsűri legmagasabb elismerését.Pálinkadíj. A Potio Nobilis brand újabb nemzetközi sikereket ért el Európa talán legrangosabb seregszemléjén, a Destillatán, amelyen 11 ország 129 főzdéje vett részt. A főzde megkapta a Höchste Qualitat minősítést, 4,25 pontot érve el a maximális 5-ből. A különböző kategóriákban a sepsiszentgyörgyi pálinkakülönlegességeket nem kevesebb, mint 14 éremmel jutalmazták.MájusMinimálbér. A hónap első napjától 1,1 millió hazai alkalmazott bruttó bére 1050 lejről 1250 lejre nőtt.
Egységár a vendéglőben. Berszány Tibor, egyebek mellett a Bertis üzletek tulajdonosa a Szent György Napokra időzítette a Central vendéglő megnyitását. Az új vendéglátóipari egység érdekessége az úgynevezett egységáras büféasztal. „Nekem az az elméletem, hogy mindig egyet lépjünk előre, mert a megállás már lejtmenet egyben” – mondta a vállalkozó.Astra-csőd. A Bukaresti Táblabíróság jogerősen elrendelte a csődbe jutott Astra biztosító felszámolását. A biztosítási garanciaalap (FGA) közölte, hogy ezzel teljesültek a kárigények kifizetésének jogi feltételei. A Hotnews szerint a garanciaalap 60 ezer káraktát vett át az Astrától mintegy 650 millió lej értékben. A felszámolást elrendelő jogerős végzéstől számítva a károsultaknak még 90 nap állt rendelkezésükre, hogy kérjék a kártalanítást.Parafa dugó. Romániában három cég vezeti a parafa dugók és egyéb -termékek piacát. Egyikük székhelye Kovásznán van, a RobyCom Kft.-t tulajdonosa, Augustin Sasu mutatta be.Turisztikai klaszter. Miután Kovászna, Hargita és Maros megye huszonöt turisztikai érdekeltségű szervezetének nem sikerült bejegyeztetni a Székelyföldi Turisztikai Desztináció Menedzsment Szövetséget, a kezdeményezők, intézmények, civil szervezetek, vállalkozók új megoldásként klaszterbe tömörültek, hogy a térség turisztikai vonzerejét szakszerűbben használhassák ki – számolt be Albert Zoltán megbízott vezető.JúniusÉdler folytathatja. Újabb négy évre Édler Andrást választották a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparakamara élére. Ugyanakkor megválasztották a 17 tagú vezetőtanács tagjait is.Fejlesztés. Nagyjából ötmillió eurós beruházást zár a német tulajdonú, négy háromszéki nadrággyárat működtető Ready Garment Technology Kft. A befektetéseket, a hétéves bevezetést kívánó új üzleti modellt, a jövőbeni terveket Dieter Bock, a németországi anyavállalat többségi részvényese mutatta be. Kiderült egyebek mellett, hogy az egyik legnagyobb kihívásuk az egyre hangsúlyosabb munkaerőhiány. Több pénz a civileknek. Az elmúlt hat évben folyamatosan nőtt a személyi jövedelemadó két százalékáról rendelkezők száma – közölte a pénzügy. 2004 és 2010 között a felajánlható összeg abszolút értékben csaknem négy és félszer lett nagyobb, míg az adófizetők több mint tízszer akkora összeget utaltak át 2010-ben, mint 2004-ben. A 2011. évi adóból átirányított összeg először haladta meg az egymillió lejt Háromszéken, ahol a következő három esztendőben a befizetők száma gyakorlatilag nem változott, míg az összeg kismértékben növekedett 2014-ig, amikor több mint négyszeresére, valamivel 5,6 millió lej fölé ugrott. Mindez olyan körülmények között, hogy az adófizetők mintegy fele él ezzel a lehetőséggel.(folytatjuk)
Ferencz Csaba