Nagyenyeden és a felenyedi templomban emlékeztek az 1849-es magyarellenes vérengzésre. Török Ferenc akkori lelkész közvetítő szerepet vállalt a román támadók és a polgári lakosság képviselői között, de családjával együtt áldozatul esett a vérengzésnek. Megjelent Barabás János kolozsvári magyar konzul, aki rövid hozzászólásában a nemzettudat jelentőségét emelte ki, és azt hangsúlyozta, hogy a fiatal generációval is meg kell ismertetni a történteket. A hegyaljai magyar történelem igen jó ismerője, dr. Gudor Kund Botond szakavatott kalauzolásával a háromnapos emlékezés után autóbusszal járták végig Boroskrakkó, Borosbenedek, Sárd, Magyarigen elhagyott vagy igen kevés lélekszámú református templomait, és ugyancsak Magyarigenben a katolikus templom udvarán található, és az ompolygyepűi (Presaca), Lukács Béla által készített emlékművet (1899), majd a gyulafehérvári vár árkait tekintették meg. Mindenhol akad egy-egy nyom a jeltelen tömegsírokról, amelyről a legtöbb helyen tudják a mai helybeliek, hogy mit is rejtenek, és babonásan kerülik őket. Itt-ott a pincékről is tudni, ahová bezárták azokat a magyarokat, akiket azután kifüstöltek, majd lemészároltak. A román értelmiség hallgat, az ompolygyepűi polgármester nem érti, hogy miért is jönnek ide évente többször a magyarok. Nagyenyeden mellszobrot állítottak a vérengzést vezető Axente Sever emlékére és utcát neveztek el róla. Rácz Levente, az RMDSZ Fehér megyei szervezetének elnöke elmondta, etnikai tisztogatás történt, nem fegyveresek álltak egymással szemben. Bemutatták Domonkos László Nagyenyedi ördögszekér című, az öldöklésről szóló dokumentumregényét. A könyv előszavában Margittai Gábor, a Magyar Nemzet újságírója leszögezte, ez a munka: „A megemlékezés és az együttélés botrányáról beszél, arról, hogy a rendszerváltozások után sem voltunk képesek megfogalmazni kínos és kínzó történelmi kérdéseinket a szomszédokkal szemben. Valóban felzaklató könyv ez, az emlékezés iróniája, a többség által értelmezhetetlen táblákkal, holttesteket rejtő dombokkal és betemetett kutakkal. Arról szól, hogy emlékezés nélkül felejtés sincs, a bűntudat nélküli embernek még megbocsátani sem lehet. Ezért nem szabad felejtenünk és minduntalan emlékeznünk kell, mert halottainknak és önmagunknak is tartozunk ennyivel. ”Dr. Egyed Ákos történész, akadémikus átfogó előadást tartott. A rendezvényen részt vett H. Szabó Gyula, a Kriterion könyvkiadó igazgatója, aki bemutatta Murádin Jenő Megsebzett szobor című könyvét. /Bakó Botond: Nagyenyed. Emlékezés nélkül felejtés sincs. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 14./

Porlunk, mint a szikla…
Mindössze maroknyi érdeklődő volt jelen Kézdivásárhelyen, a Vigadóban Margittai Gábor budapesti publicista magyar szórványról és kulturális örökségről szóló előadásán. Az Ázsiában, Afrikában, Európában élő, magyar öntudatú néptöredékekkel foglalkozó beszámoló mindenki számára tanulságos volt, hiszen az ő fogyatkozásukban a mi (esetleges) szomorú jövőnk is felsejlik.
Margittai Gábor a tömbmagyarság melegét nem, támogatását is csak szűkösen érző, az önfeladás határán levő, végóráit élő magyar szórványról beszélt. A Trianoni menyecske című könyvében így fogalmaz: „Trianon óta kilencven év telt el a Kárpát-medencében, s valószínűleg felének sem kell eltelnie ahhoz, hogy ezután soha többé ne leljük fel Árpád-kori templomainkat, reneszánsz főúri kastélyainkat, csatatereink emlékműveit, hősi halottainkat, nemrég még eleven tájnyelvi kincseinket, dédszüleink nyomait a hajdani kisvárosokban, Isonzótól Délvidéken, Dél-Erdélyen, Máramaroson, a Szepességen át egészen a jelenleg ausztriai Őrvidékig.”
Szomorú a magyar szórványok helyzete, hiszen szentélyeiket, „ahol hajdan imádkoztak, ma idegen nyelven énekelt zsoltárok töltik be. Jó esetben… Mert előfordulhat az is, hogy birkapásztorok vették birtokukba, az oltár előtt trágyadomb magasodik, a magyar szenteket ábrázoló freskókon obszcén vésetek, s a falakról levertek, elloptak mindent, ami pásztori otthonok ékessége lehet.”
Az asszimiláció vidékenként változik. Délvidéken a stratégia hasonlít a romániai helyzetre, ott ugyanis a kisebbség kulturális örökségét lebontják, beépítik (néha szó szerint is): a magyar sírkövek járdákban, épületalapban végzik. De Dél-Erdélyben, például Magyarigenben is tűnnek el nemesi temetők vagy magyar feliratú harangokat lovasítanak meg. Igaz, Fehérvízen ez nem sikerült, mert villám csapott a tolvajokba, azóta babonásan tisztelik a harangot – idézte fel Margittai.
Felvidéken a magyarság múltjának megsemmisítése más módszerekkel zajlik: a magyar vonatkozású templomokat, kastélyokat felújítják, így bátran beszélhetnek 11. századi Szlovákiáról. Erre példa az ausztriai Burgenland esete is, ahol meghamisítva a történelmet, 12. századi burgenlandi kerámiáról beszélnek, holott Burgenland csak a 20. században született meg. Ez egy szisztematikus, jól kidolgozott folyamat, aminek vesztesei vagyunk – véleményezte az előadó.
A szórvánnyal kapcsolatban fontosnak tartotta megemlíteni történelmi eseményeket is. Például az 1848–1849-es forradalmat másként élték meg Pesten, és másként Dél-Erdélyben. Az Avram Iancu-felkelés folytán mifelénk genocídiumba torkollt a forradalom – például Zalatnánál, a Gyulafehérvárra vezető út mentén, a buszmegálló mögött lemészárolt magyarok nyugszanak tömegsírokban. Mindezek mellett a szerző vetített képekkel kísért beszámolóban beszélt az általa felkeresett, Európán kívüli, magukat magyar eredetűnek valló népcsoportokról is, így a törökországi Antalya tartományban található Macarköyről, amelyet egyes vélekedések szerint egykoron magyar földről elhurcolt rabszolgák alapítottak. Szintén ilyen egzotikum a Núbiában, a mai Egyiptom és Szudán határán élő, magát magyarnak valló, núbiai nyelvű, magyaráb nevű népcsoport is. Mondáik szerint őseik 1517-ben érkeztek Egyiptomba az oszmán-török szultán hódító hadseregével.
Nagy Sz. Attila
Székely Hírmondó. Erdély.ma

Szaporodó fantomfalvak: lakatlan maradt a Bihar megyei Erdőtelep
Lakatlan maradt egy Bihar megyei település: az Érszőllős községhez tartozó Erdőtelepen a múlt héten hunyt el az utolsó lakos.
„Már ötven évvel ezelőtt elkezdődött a falu kihalása. Nem volt áram, nem volt út. Lassan elköltöztek onnan az emberek. Voltak, akik Érszőllős községbe, mások Margittára” – emlékezett vissza Beke László.
Érszőllős község polgármestere rámutatott, hogy míg évtizedekkel ezelőtt mintegy harminc gazdaság alkotta az amúgy találóan Kinlódjfalva (Satul de Necaz) néven is ismert települést, addig 1970-re egyetlen ház maradt, így a közművesítés még elképzelés szintjén sem merülhetett fel. „De Jóska bácsi nem akart onnan elmenni, lokálpatrióta volt. Ügyes ember volt, állatokat tartott, kútfúrással foglalkozott, volt egy kis kovácsműhelye. Igazából mindenhez értett” – ecsetelte a község elöljárója, aki épp két hete látogatta meg a 81 éves idős embert, aki két éve veszítette el feleségét.
Mint megtudtuk, a férfi lánya és unokája egy közeli településen lakott, és rendszeresen látogatták. „Bejárt a községbe, onnan vett gyógyszert, kenyeret. Nem volt annyira egyedül. Egy korábban Margittára költözött erdőtelepi férfi jurtát épített a faluban. Van vagy 400 birkája, így a juhászai is ott vannak” – tette hozzá Beke László.
Erdőtelep 1956-ban vált önálló településsé, korábban a közeli Úsztató része volt. Az önállósuláskor még 69 lakosa volt, a 2002-es népszámláláskor azonban már csak két, egyébként magyar nemzetiségű lakost regisztráltak, akárcsak a legutóbbi cenzuskor.
Romániában egyébként 126 fantomtelepülést tartanak nyilván. A lakatlan helységekről nemrég egy interaktív térképet is készítettek civilek. Erre számos erdélyi település is felkerült, Hargita megyéből négy, Kovászna megyéből egy falu. A készítők Szatmár megyében négy, Szilágyban kettő, Kolozsban hét, Marosban tíz, Fehér megyében tizenkettő, Hunyad megyében hat, Temes megyében négy fantomtelepülést tartanak nyilván.
Az említett Bihar megyei településhez hasonló a Szatmárudvarihoz tartozó Gombáserdő, mely korábban a községközpont része volt. A statisztikák szerint 1910-ben 183 lakosából 99 román, 84 pedig magyar nemzetiségű volt. 2002-ben még 15 lakost számláltak a faluban, ezekből 13 román, 2 pedig magyar volt.
Pap Melinda, Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Fiataloknak fiatalosan (A Turulmadár Ifjúsági Iroda programjai)
A Turulmadár Ifjúsági Iroda az elmúlt időszakban két új programot indított a sepsiszentgyörgyi fiatalok számára: a The Duke of Edinburgh’s Award (DOFE) nevűt, amely a fiatalok kitartásának fejlesztését célozza, és a Youth Education Program (YEP) nevű kezdeményezést, amely során szentgyörgyi középiskolások harminc mikroprojektet valósítanak meg pár hónap alatt.
A DOFE-program tavaly szeptembertől működik, célja, hogy a fiatalok saját képességeiket túlszárnyalva próbálják megvalósítani álmaikat, elképzeléseiket különböző szinteken: a bronz három hónapos, az ezüst hat hónapos, az arany pedig tizenkét hónapos tevékenységet ölel fel. A program fővédnöke Romániában Margit főhercegnő, Háromszéken pedig a zabolai gróf Gregor Roy Chowdhury-Mikes és gróf Alexander Roy Chowdhury-Mikes. A foglalkoztatások a szellemi (pl. nyelvi, zenei, képzőművészeti) és fizikai (különböző sportágak) képességek fejlesztése mellett az önkéntességen alapulnak, minden szintet kalandtúra zár le, amelyet felkészítő túrák előznek meg. A 14–24 év közötti fiatalokat a felkészülési folyamatokban két mentor segíti, akik sok önkéntes oktatóval, trénerrel, edzővel működnek együtt. Az első csoport tavaly szeptember-októberben indult, jelenleg tizenhat fiatal fejezi be a bronz szintet. A második csoport idén áprilisban indult, ebbe 120 fiatal kapcsolódott be. A program fejlesztésére a kezdeményezők önkéntes mentorokat keresnek Sepsiszentgyörgyről, Kovásznáról, Kézdivásárhelyről és Barótról, akik képzésen vesznek részt, mielőtt elkezdik a fiatalokkal való munkát. Jelentkezni a szervezet önkéntes platformján, a Platz.ro honlapon lehet.
A YEP a Civil Innovációs Alap támogatásával januárban indult, és az ötlet életképességét bizonyítja, hogy 725 projekt közül választották ki és tartják támogatásra méltónak. A program célja innovatív tanulási folyamat megvalósítása 14–18 éves fiatalok részvételével. Jelenleg ötven fiatal vesz részt benne, akik ötfős csoportokban dolgoznak. Minden csoportot egy-egy mentor irányít, akik az iroda önkéntesei közül kerülnek ki, ők vezetik a projekteket, ugyanis minden csapatnak három mikroprojektet kell megvalósítania az elkövetkező időszakban. Miután a mentorok és a fiatalok is különböző képzéseken vettek részt, megalakultak a csapatok, rendszeresen zajlanak a csapattalálkozók, és már folyamatban az első projektek megvalósítása: önkéntes munka öregotthonban és beteg gyerekek mellett, meteorológiai állomás kialakítása a Kós Károly Elméleti Líceumban, reklámfilmkészítés, szabadtéri rendezvények a központban stb. A programban harminc mikroprojekt valósul meg október közepéig.
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bemutatták a Bán Péter-mellszobor gipszvázlatát
A tíz éve elhunyt íróra, műfordítóra emlékeztek a székelymuzsnaiak a kilencedik falunapon, ahol leleplezték a Bán Péter-mellszobor gipszvázlatát.
A Viharsarok Egyesület a szomorú évfordulóra emlékképeslapot adott ki, és az ünnepi műsor után az irodalmár testvére, Bán Margit, valamint a hagyatékot gondozó egyesület elnöke, Nemes Anna Borbála leleplezte a Székelyudvarhelyi születésű, Baján élő szobrászművész, Harmath István által készítendő Bán Péter-mellszobor gipszvázlatát.
Az unitárius közösségi ház udvarán előbb István Adorján, Székelyderzs község polgármestere mondott köszöntőt a Szent István napján kezdődött kétnapos falunapon. Azzal az örömmel, hogy „saját utcájukért” dolgozhatnak.
Előbb az óvodások, majd a kisiskolások mutatták be ünnepi összeállításukat, aztán Geréd Gábor tanár-vállalkozó, az író jó barátja emlékezett az együtt töltött évekre. Az 1946. július 14-én született Bán Péterrel Székelyudvarhelyi középiskolás éveik alatt ismerkedett meg az emlékező. írogató diákokként tartották számon mindkettőjüket: Geréd egyik versét Bán lefordította litván nyelvre, ami meg is jelent.
Az ünnepség előkészítése során Geréd Gábor telefonkapcsolatba került Kányádi Sándorral, így az ő üzenetét is tolmácsolta szombaton. Bán sokszor átment kerékpárral Nagygalambalvára, de első verseit is a Napsugárban jelentette meg. Kányádi Sándor, akinek verseit litván nyelven tolmácsolta a műfordító, úgy érzi, „ha a néhai vékonypénzű literátort ilyen nagyra becsüli faluja, képes lesz talpra állni ez a közösség”. Amihez sok sikert, egészséget kívánt a Kossuth-díjas költő.
Geréd kiemelte: kettőjüket az orosz nyelv is összekötötte: hetente egy napon ezt használták kommunikációjukban. Példásnak említette munkabírását, tehetségét, és azt is, hogy bár kortársai nem becsülték, a falu ilyen „makacsul ragaszkodik” emlékének megőrzéséhez. Hiszen mint ismeretes, immár öt éve látogatható a helyi kultúrotthonban a Bán Péter-emlékszoba, és a Viharsarok Egyesület folyamatosan dolgozza fel írott hagyatékát, amely szintén ott kap majd helyet.
A megemlékezésen Demény Andrea diák Bán Péter-mesét olvasott fel, melynek hallatán újra bizonyossá vált: írója elkötelezettséggel vitte bele az egyetemes mesekultúrát a magyar mesevilágba. Harmath István szobrász életútjáról Dénes Kinga beszélt, majd felolvasta az írót-műfordítót személyesen ismerő művész visszaemlékezését.
Molnár Melinda
Bán Péter /Székelymuzsna, 1946. júl. 14. - Székelymuzsna, 2006. júl. 27./
Székelyhon.ro