Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2004. május 3.
A máj. 1-jei véndiák-találkozóval ért véget a Báthory-napok rendezvény. Kolozsváron a Báthory István Líceum dísztermében ápr. 30-án leleplezték a Pázmány Péter szobrot, Gergely István alkotását. Bemutatták Orbán István: Évgyűrűk c. könyvét, amely az iskola történetét foglalja össze 1918–ig. A piarista öregdiákok elénekelték a piarista himnuszt, az iskola évszázados zászlaja alá sorakozva. Tőkés Elek igazgató kiemelte: az, hogy az iskola a várfal tövében épült, szimbólumértékű. Ez a hely mindig a lélek várfala volt. /F. I.: Az örök iskola – 1579–2004. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 3./
2004. június 5.
Jún. 3-án Heim András nyitotta meg Orbán István képzőművész tárlatát, grafikáit Kolozsváron, a Korunk Galériában. /F. I.: Orbán István grafikus kiállítása a Korunk Galériában. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 5./
2004. június 14.
Jún. 12-én Kolozsváron a Református Kollégium visszanyert épületében ünnepélyesen átadták rendeltetésének a felavatott dísztermet. Ez alkalommal neves erdélyi magyar képzőművészek felajánlásaiból jótékonysági célú képzőművészeti kiállítás és vásár nyílt, melynek bevételét az iskola további felújítására fordítják. Az Apáczai Csere János Baráti Társaság és a kollégium közös szervezésében 65 munka került közönség elé mai vagy már elhunyt művészektől. Neves művészek /Soó Zöld Margit, Incze János Dés, Fodor-Nagy Júlia, Ferenczy Júlia, Essig Klára, Starmüller Géza, Károlyi Zöld Gyöngyi, Székely Géza, Kancsura István, Takács Gábor, Orbán István, Horváth Gyöngyvér, Essig József, ifj. Starmüller Géza stb./ munkái láthatók. Székely Árpád igazgató elmondta, külön öröm hogy a tárlatra Erdély minden tájáról érkezett felajánlás. /Felavatták a Református Kollégium dísztermét. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 14./
2004. július 3.
Néhány éve került a kolozsvári Báthory Líceumba Orbán István rajztanár, s máris úgy ismeri a tanintézet épületeinek pincéit, padlásait, raktárait, mint a tenyerét. Két év kutatómunkájával rengeteg értékes holmit gyűjtött össze, régi értesítőket, évkönyveket, mintegy 12 ezer lapot tanulmányozott át. Ennek eredményeként született meg az Évgyűrűk /Stúdium Kiadó, Kolozsvár/ című, a 425 éves iskola 1773-tól 1914-ig terjedő időszakát feldolgozó kötete. A kötetben szerepel az is, hogy az 1869-ben a Kőváry László vezette népszámlálás adatai szerint Kolozsvár 24 826 lakosából 20 265 magyar, 2410 román, 1133 pedig német volt. Fadrusz János alkotásának, a Mátyás-szobornak 1902-es felavatásával egy időben nyílt meg Mátyás király szülőházában az Erdélyi Kárpát-Egyesület néprajzi múzeuma is. /Németh Júlia: Grafikus a pincében, padláson. Orbán István, a kutató rajztanár. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 3./
2004. október 22.
Dávid Gyula közölte nagyobb tanulmánya vázlatát az erdélyi 1956-os perekről. 1992 óta az 56-os Intézet /Budapest/ által szervezett több konferencián hangzottak el a témáról előadások, több összefoglaló kiadvány jelent meg. Számos, börtönt járt erdélyi/romániai ’56-os visszaemlékezése napvilágot látott önálló kiadásban, tévéfilmek és CD-ROM is készült az erdélyi 56-ról. Mindennek ellenére szükséges olyan számbavétel is, amely végre összképet nyújt arról, ami Romániában történt. Dávid Gyula felsorolta az ’56 utáni időszak legfontosabb – a magyar forradalomhoz kötődő – romániai politikai pereit, azok elítéltjeit. 1956 romániai magyar elítéltjeinek száma ezrekre becsülhető. Akár megközelítőleg pontos névsort is csak a belügyi és katonai törvényszéki irattárak tanulmányozása alapján lehetne összeállítani. Nagyobb perek a következők. Szoboszlay Aladár és társai hazaárulási pere, halálra ítéltek tíz főt /Szoboszlay Aladár Ábrahám Árpád, báró Huszár József, Orbán Károly, Kónya István, Fantanaru Alexandru, Tamás Dezső, Tamás Imre, Orbán István és Lukács István/, Sass Kálmán és társai pere /Kivégezték Sass Kálmánt és Hollós Istvánt/, Erdélyi Magyar Ifjak Szövetségének pere. Bolyai-egyetemi perek, Képzőművészeti Főiskola-perek, Protestáns Teológiai Intézeti perek, Bethánista „szervezkedés”, Dobai István és társai pere, Puskás Attila és társai pere, Fodor Pál és társai pere, Soós Ferenc és társai pere, Kis-Küküllő menti szervezkedés, Kacsó Tibor és társai pere, Fekete Kéz, Szabadságra Vágyó Ifjak Szövetsége. Gagyi Balla István CD-jén interjút készített több volt elítélttel. További könyvek: Balogh László Múltbirtokosok jövő nélkül, továbbá És te hol voltál, Szent György című könyvei, Gazda József Kövek egy siratófalhoz, Akik imádkoztak üldözőikért című kötetben református lelkészek, teológusok visszaemlékezései olvashatók, Péterszabó Ilona Ötvenhat után ötvenheten című könyve, A Szabadságra Vágyó Ifjak szervezetének 2004. augusztus 7–8-i nagyváradi találkozójáról kiadott Emlékkönyv. /Dávid Gyula: Feljegyzések az erdélyi 1956 évfordulóján. = Krónika (Kolozsvár). okt. 22./
2005. június 29.
Kolumbán István, a tekerőpataki fúvószenekar karmestere ládányi dokumentumot (alapító levél, jegyzőkönyvek a hangszervásárlásokról, elismerő oklevelek, fényképek) őriz az 1937-ben alakult rezesbanda történetéről. Jelenleg 24 tagú a Harsona néven újra bejegyzett zenekar. /Kristó Tibor: Fúvósébresztő. A tekerőpataki harsonások. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 29./
2005. július 22.
Májusban négy kézdivásárhelyi fiatal – Orbán István, Pálházi Róbert, Gál László és Zsögön Antal –, a KSE hegymászó- és barlangász-szakosztályának tagjai huszonegy nap alatt 2300 kilométert tettek meg biciklivel Rodostóig és onnan haza. Rodostóban a Rákóczi-múzeumot könnyen megtalálták, a törökök barátságosan fogadták őket. /Iochom István: Mikes Kelemen nyomdokain (Kerékpárral Rodostóba). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 22./
2005. augusztus 22.
Első alkalommal szerveztek Tekerőpatakon fúvóstalálkozót. A zenekarok a falu négy pontjáról indulva muzsikával is toborozták a hallgatóságot. Kolumbán Imre, Újfalu polgármestere nem feledkezhetett meg Kolumbán István érdemeiről, aki 55 esztendeje tagja a kitűnő fúvószenekarnak, s csaknem fél évszázada vezetője is. Több zenekar is fellépett: a 30 tagú parajdi – egykori Bányász – fúvószenekar, Gyergyóditró fúvószenekara, a Remetei Zenei Egyesület, a gyergyóalfalvi, a csíkmadarasi és a helyi fúvószenekar. /Bajna György: Fúvóstalálkozó Tekerőpatakon. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 22./
2005. október 21.
„Elsősorban a római katolikus papokat ítélték nehéz börtönre: Ferencz Béla Ervin ferencrendi szerzetest és Ráduly Géza csíkmadéfalvi plébánost életfogytiglanra, Ráduly István gelencei plébánost huszonkét évi, Dénes Dávid akkoriban hátszegi plébánost húszévi, Mezei Mózes Levente ferences szerzetest ugyancsak húszévi, Müller Jenő érszegi plébánost tizenöt évi, Kosza József ozsdolai plébánost és Aurel Dan görög-katolikus főesperest tíz-tíz évi, Kovács Béla törcsvári plébánost hétévi, Kovács Balázs szentkatolnai plébánost négyévi fegyházra. Utóbbi a temesvári tárgyalás idején 73 éves volt. Azzal vádolták, hogy szentkatolnai plébánosként nem jelentette fel mindazokat, akik a „Szoboszlay-összeesküvés” tagjaiként megfordultak a parókián. A csíkmadarasi Mihálcz Andrást 1960-ban huszonöt évi börtönbüntetésre ítélték. Hasonlóan bántak az ugyancsak 73 éves Szörcsei Elek gazdaemberrel, akit magas kora ellenére tizenöt évi fegyházbüntetéssel sújtottak. Ő volt a kevesek egyike, aki a tárgyalás után találkozhatott a hozzátartozóival. Ekkor kapta azt a végzetes csomagot, amely nagyon rövid időn belül az életébe került. Ugyanis attól félt, hogy a börtönben éhen fog halni, s amikor megkapta a csomagot, az ujjairól addig nyalta a zsírt, amíg gyomorgyulladást kapott, és a galaci börtönben rövid időn belül meghalt. Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték Baróti Pál torjai gazdaembert, Schell István és Kuun Zsigmond volt földbirtokost; huszonöt évi nehéz börtönnel sújtották a tbc-s beteg Lőrincz Károlyt, a csernátoni Bulárka Istvánt, Pataki Istvánt és a 17 éves Orbán Pétert, a halálra ítélt és kivégzett Orbán István fiát, akinek az volt a bűne, hogy ő hívta a Szoboszlay Aladárral való csíkszeredai találkozóra az ott beszervezetteket. Tizenöt évi fegyházbüntetést kapott báró Bánffy István, dr. Rend László állatorvos, a marosvásárhelyi állatkert későbbi megteremtője, Pietsch Béla aradi ügyvéd és fia, ifj. Pietsch Miklós építész, gróf Mikó László. A kivégzettek és a börtönben elhunytak emlékét ma faragott kopjafa őrzi a kézdivásárhelyi református temetőben, a torjai római katolikus temetőben és Sepsibükkszádon. Ugyancsak kopjafát állítottak a Szoboszlay-per mártírjainak Budapesten, a rákoskeresztúri temető 301-es parcellájában.” /Tófalvi Zoltán: Megbűnhődött magyarság. = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), okt. 21./
2006. január 16.
Tőkés Elek, a Báthory István Gimnázium igazgatója felhívta a figyelmet az iskola két kiadványára. Az örök iskola c. kötet Lapok a kolozsvári Báthory István Gimnázium történetéből alcímmel olyan szövegeket gyűjtött össze, amelyeket a cenzúra évtizedeiben nem lehetett kiadni. Az Évgyűrűk c. kötet a Báthory múltját ismerteti, pontosabban az 1773–1914 közötti időszakot, a piarista korszakot. Az iskola rendezvényén a szülői szövetség képviseletében Kocsis Görög Júlia köszöntötte az egybegyűlteket. Orbán István, az iskola rajztanára bevallotta: a 210 gyerekrajzot egybegyűjtő naptár igen régi terve, amit végre sikerült kivitelezni. Magyar és székely népmeséket tartalmaz a bemutatott CD, az iskola diákjainak előadásában. Egy sorozat első darabját hallgathatják meg az érdeklődők. /(f): Főszerepben a kreativitás a Báthory-líceum rendezvényén. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 16./
2006. január 22.
Január 14-én a kolozsvári Magyar Opera előcsarnokában a Báthory Szülői Szövetség hármas bemutatót szervezett. Megnyitották a Báthory István Líceum és a Pázmány Péter Római Katolikus Szemináriumi Líceum tanulóinak rajzaiból álló kiállítást, és egyben bemutatták az ezekből készült 2006-os esztendei fali kalendáriumot, melynek nyomdai előkészítését a Verbum Keresztény Kulturális Egyesület vállalta. Bemutattak továbbá néhány magyarországi és székelyföldi, diákok előadásában elhangzó népmeséket tartalmazó CD-t, valamint az iskola fennállásának 425. évfordulóján megjelent Az örök iskola és az Évgyűrűk (a gimnázium 1773–1914 közötti múltjából) című könyveket. Orbán István művészpedagógus tanárként és grafikusművészként, krónikás íróként is kiváló értékteremtőnek és hagyományőrzőnek bizonyult, az Évgyűrűk szerzőjeként, a kalendárium szerkesztőjeként, a tanulók képzőművészeti nevelésének irányítójaként. Hat éve vezeti a rajzoktatást, időt fordít az adatgyűjtésre és az írásra. Nyomtatásra készen áll a Jósika családról szóló könyve, dolgozik az Évgyűrűk második kötetén, amely a piarista iskola 1914– 1948 közötti történetét mutatja be. /Fodor György: Hármas bemutató a hagyományok szellemében. = Vasárnap (Kolozsvár), jan. 22./
2006. március 16.
Kolozsváron a Római Katolikus Nőszövetség Szent Rafael Köre és a piaristák szervezésében báró Jósika Miklós emlékestet tartottak. A magyar regényírás atyja Kolozsváron a Piarista Líceum diákja volt. Fodor György a Piaristák Romániai Rendtartományának megbízottja és az Erdélyi Piarista Diákszövetség elnöke a piarista diákokról emlékezett. Orbán István, a Báthory István Elméleti Líceum tanára felelevenítette báró Jósika Miklós életének meghatározó pillanatait. A regényíró Tordán született, 1830-ban Wesselényi oldalán, az ellenzék mellett állt ki. 1836-ban jelent meg az Abafi című romantikus regénye, amely egy csapásra meghódította az olvasóközönséget. A regényíró 1848–49-ben Kossuth Lajos híve volt, ezért a szabadságharc leverése után egy ideig bujdosnia kell, majd Lipcsébe, végül pedig feleségével Brüsszelbe ment, ahol az emigrációs politika egyik irányító személyiségévé vált. /D. I.: Báró Jósika Miklósra emlékeztek. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 16./
2006. április 20.
Orbán István kolozsvári képzőművész, pedagógus, a Báthory István Líceum rajztanára, Jósika Miklós íróra emlékező kötetet szerkesztett Jósika örökség – a kolozsvári Báthory István Gimnázium múltjából címmel, melyet a Verbum Keresztény Kulturális Egyesület adott ki. /Ö. I. B.: Egy Jósika örökség. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 20./
2006. június 17.
Lassan szokássá vált, hogy mindhárom nagy kolozsvári magyar líceum a tanév vége felé megtartja iskolanapjait és közreadja évkönyvét. Nem kis teljesítmény egy évkönyv összeállítása, hiszen ezt a tanítás mellett rendszerint egy-két tanár vagy maga az igazgató végzi. Az évkönyveknek, értesítőknek nagy hagyománya: a 19. század második felétől az 1940-es évekig minden tanintézet többé-kevésbé terjedelmes füzetben közölte a tanév adatait, a tanárok tudományos dolgozatait, az ünnepi alkalmakkor elhangzott beszédeket. A kommunizmus évtizedeiben elképzelhetetlen volt ilyen évkönyvek megjelentetése, csupán az 1960-as évek végétől vált lehetővé diákfolyóiratok kiadása, s ebbe csempésztek bele iskolai adattárat, néhol évkönyvi részt. Az 1990-es években az iskolák vezetősége először a diáklapok felújításával kísérletezett. A Báthory István Elméleti Líceum Báthory-évkönyvének 2004–2005-ös kiadása az iskola fennállásának 427. évfordulójának alkalmából jelent meg, szerkesztője Tőkés Elek igazgató. A szerkesztés fő elve az iskola nemzetközi rangjának, országos első helyezettségének bizonyítása. A kötet legrangosabb dolgozata: P. Hell Miksa Rudolf jezsuita szerzetes, a kolozsvári csillagda megalapítója, Angyalosi Csaba, Czilli Péter, Szikszai Attila tanárok munkája. Orbán István az előkerült százéves iskolai zászló történetét mutatja be. Gergely Istvánné Tőkés Erzsébet nyugalmazott tanárnő cikke azt szemlélteti, hogyan sikerül a Házsongárd Alapítványnak mozgósítania a sírkert gondozására a báthorys diákokat. A Magyar Örökség fejezet a rangos díj 2005. június 25-i átvételének eseményeit eleveníti fel. Bemutatták a Vízi Imre vezette Teodidaktos Humanitárius Alapítvány munkásságát is. A kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum Évkönyve a 2005–2006. tanévről szerkesztője Wolf Rudolf igazgató. Az Apáczaiban tavaly 27 osztály működött összesen 687 diákkal, akik közül 681 sikeresen zárta a tanévet. Az 1557-ben alapított kolozsvári Brassai Sámuel Elméleti Líceum Évkönyve a 2004–2005-ös tanévre című kötet szerkesztője dr. Gaal György. A kiadvány a klasszikus értesítők hagyományait élteti tovább. Hat tanár tudományos jellegű értekezése olvasható az évkönyvben. A múlt tanévben 751 nappali, 399 esti tagozatos, összesen 1150 fiatal tanult a Brassaiban. /Gergely Gyula: Három iskola – három évkönyv. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 17./
2006. október 23.
Több rendezvény zajlott az 1956-os események jegyében. Ennek szellemében ültették el az immár szimbólumtöbblettel bíró gesztenyefákat. Történések beszéltek, ötvenhatos ismereteik alapján történelmi vetélkedőt tartottak Csíkszereda középiskolái, Csíkcsomortánban pedig kopjafát állítottak Orbán István emlékének, a Szoboszlay-per egyik mártírjának. Az Erdélyi Magyar Ifjak faültetési kezdeményezése az ’56-ra emlékező rendezvények szerves részévé válhatott faültetés. Október 21-én a csíki EMI-s fiatalok, valamint Csíkszereda polgármestere és alpolgármesterei elültették a gesztenyefákat a felújított Cosbuc utca Márton Áron Gimnázium és a református templom közötti szakaszán. A Csíki Székely Múzeum szervezte előadássorozat is 1956 eseményeit idézte. Novák Zoltán történész a Román Kommunista Párt ’56 utáni kisebbségpolitikájáról beszélt, majd összefoglalta az ’56-ot követő megtorlások egész sorát. Nagy Mihály Zoltán történész az ’56 őszi székelyföldi szimpátiatüntetésekről és megmozdulásokról beszélt, kiemelte a csíkszeredai Fodor Pál építészmérnök és köre törekvéseit, a Kacsó Tibor vezette csoportot, Szoboszlay Aladár tervét, valamint a sepsiszentgyörgyi, szászrégeni és Brassó környéki szimpatizáns csoportok elképzeléseit. Olti Ágoston történész az 1956-os események összképét vizsgálta, én annak hatását Romániára nézve. Jalsovszky Katalin történész-muzeológus dokumentumértékű fotókat mutatott be. Végül Zágoni Balázs Képzelt forradalom, avagy Osztrák–Magyar Románia című, Szoboszlay törekvéseit ismertető dokumentumfilmjét vetítették. Október 23-án Csíkcsomortánban a szentmise keretében emlékeztek az 1956-os forradalom erdélyi áldozataira. Közöttük volt Orbán István is, akinek most gyermekei, unokái állítottak kopjafát. Orbán Istvánt 1958. szeptember 1-jén a temesvári börtön udvarán végezték ki azért, mert keresztény pártot akart alapítani. A megemlékezésen jelen volt Orbán Péter és Orbán Etelka, a vértanú gyermekei, akik maguk is börtönbüntetést szenvedtek. Kelemen Csongor volt politikai fogoly a kopjafa előtt olvasta fel az 1958-as ítéletvégrehajtás jegyzőkönyvét. Beszédet mondott Szilágyi Árpád, a Volt Politikai Foglyok Szövetségének elnöke is. /Antal Ildikó, Takács Éva: Ötvenhat szellemében fától a kopjafáig. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 23./
2006. december 22.
A kolozsvári születésű Orbán István látogatta meg a tordai népfőiskolát, és mintegy adventi ajándékként egy kiállításnyi festményt és grafikát hozott magával, bemutatta az idén megjelent Jósika öröksége – a kolozsvári Báthory István Gimnázium múltjából című könyvét is. Dumitriu Anna, a tordai Petőfi Társaság ügyvezető elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Orbán István grafikus-művész régi és új alkotásaiból szervezte meg a kiállítást. /Ladányi Emese Kinga: Kiállítás és könyvbemutató az Aranyosszéki Népfőiskolán. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 22./
2007. június 28.
Gedeon Zoltán festőművész június 29-én ünnepli 85. születésnapját. Szentegyházán 1922-ben. Kiváló művész-pedagógus, fantasztikus a vitalitása, alkotóenergiájára. Kolozsváron a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán tanított. /Orbán István: Gedeon Zoltán tanár úr születésnapjára. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 28./
2007. július 5.
Nemrégiben ünnepelte a tekerőpataki fúvószenekar megalakulásának 70. évfordulóját, valamint azt, hogy Kolumbán István, a karmester fél évszázada vezényel. Most is tőle tanulnak a zenekar tagjai, ő a zenekar lelke. /K-T. Gy. : Hetvenéves a tekerői fúvószenekar. = Gyergyói Kisújság (Gyergyószentmiklós), júl. 5. – 27. sz. /
2007. október 16.
Orbán István grafikusművész alkotásaiból nyílt kiállítás Kolozsváron október 14-én, a Hídelvei református templom gyülekezeti termében. A vendégeket a házigazda, Szöllősi János lelkész üdvözölte, és utalt arra a fontos szerepre, amit Orbán István alkotóművészként és pedagógusként – a Báthory-líceum rajztanára – betölt. /(-th): A természet és a betűk bűvkörében. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 16./
2008. február 8.
A Báthory naptár 2008 a Báthory István Elméleti Líceum és a Római Katolikus Líceum kiadványa, összeállítója Orbán István művész-pedagógus, kiadója pedig a Báthory Szülői Szövetség. /Báthory naptár – 2008. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 8./
2008. február 16.
Február 17-én Csíkkozmáson gyűlésezett a Csíki Közbirtokosságok Egyesülete. A fórumon részt vett Orbán István államtitkár és Zsombori Vilmos szenátor is. Rafain Zoltán, az egyesület elnöke felsorakoztatta a gondokat, amelyekkel a negyvenegy közbirtokosság megbirkózott. Az egyesületből szövetséggé kell válniuk a közbirtokosságoknak, amely lehetővé teszi a nagy volumenű pályázatok elkészítését. A közbirtokosságok a települések gazdasági–társadalmi, művelődési életében is számottevően kivették a részüket. /Ferencz Imre: Látni a fától az erdőt... = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 16./
2008. május 14.
Kolozsváron a Barabás Miklós Céh Farkas utcai galériájában megnyílt Orbán István grafikusművész kiállítása, alkotásait Németh Júlia műkritikus ismertette. Orbán István 40 évvel ezelőtt kezdte pályafutását, 15 évesen érte el az első sikereket egy diákkiállításon. Azóta hosszú utat tett meg a valóságábrázolástól az absztrahálásig. Művészpedagógus, a Báthory István Elméleti Líceum rajztanára. /F. I. : Az alkotó fantázia ünnepe a BMC-nél. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 14./
2008. szeptember 2.
Szeptember 1-jén volt ötven éve, hogy Temesváron kivégezték az erdélyi 56-os elítélteket. A Szoboszlay-per vádlottai közül tíz személyen 1958. szeptember 1-én hajtották végre a halálos ítéletet. Emlékszik-e még a köztudat azok nevére, akik vállalták a diktatúrával való szembefordulást? Álljon itt nevük: Szoboszlay Aladár, Ábrahám Árpád, báró Huszár József, dr. Orbán Károly, dr. Kónya István, dr. Fantanaru Alexandru, Tamás Dezső, Tamás Imre, Orbán István, Lukács István. Tervüket – egy romániai Keresztény Munkáspárt létrehozását – nem sikerült megvalósítaniuk, ügyüket elárulták, a résztvevőket bebörtönözték, tízet közülük kivégeztek. De nem a Szoboszlay-per volt az egyetlen 1956 után. Más perekben még öt személy ellen hoztak halálos ítéletet: Sass Kálmánt, dr. Hollós Istvánt, Szígyártó Domokost, Teodor Margineanut és Bíró Károlyt szintén kivégezték. A megtorlás idején tehát Romániában 15 személyt végeztek ki, közülük 10-et a Szoboszlay-ügyben. A vallatások és a börtönbüntetésekben elszenvedett kínzások következtében még 17-en életüket vesztették. 25 évi börtönbüntetésre ítéltek 43 személyt; 20–25 év közöttire 21 embert; 20 évi börtönre 36-ot; 15–20 év közöttire 29-et; 15 évre 57-et; 10–15 évre 24-et; 10 évre 112-őt; 5–10 évre 93-at; 5 évre 43-at; 1–5 évre 43-at; 1 év alatti börtönnel 117 személyt sújtottak. (Az adatok Péterszabó Ilona ‘56 után 57-en... a temesvári perben /Arad, 2002/ című könyvéből származnak.) A halálra ítéltek között volt Orbán István is, akinek gyermekei, unokái 2006. október 23-án, szülőfalujában, Csíkcsomortánban emléket állítottak. Fiát, Orbán Pétert 25 évre, lányát, Etelkát öt évre ítélték, a szintén csíkszeredai Vorzsák Jánost pedig hét évre. Ők azóta is, ma is emlékeznek. De emlékeznek unokái is. Orbán István emlékére, kivégzésének 50. évfordulóján emlékező szentmisét tartottak Csíktaplocán. A család megkoszorúzta a taplocai temetőben a hősök emlékművét, amelyen Orbán István neve is szerepel. /Takács Éva: Fekete betűs gyásznap. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 2./
2008. október 18.
1958 a romániai magyarság történetében a véres megtorlásokkal, kivégzésekkel, példátlan retorzióval társuló esztendőként marad meg a közös emlékezetben. A román kommunista diktatúra számára a megtorlásokhoz az impulzust a Kádár János vezette magyar párt- és kormányküldöttség 1958. február 22. és 28. közötti látogatása jelentette. Kállai Gyula 1958. február 24-én Marosvásárhelyen jelentette ki, hogy Magyarországnak a szomszédaival szemben semmilyen területi követelései nincsenek, majd kijelentette, hogy az 1956-os magyar ,,ellenforradalom” elsősorban Románia területi integritása számára jelentett veszélyt. A csúsztatás abban állt, hogy revíziós követeléssel egyetlen program sem lépett fel. A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem programjában 16. pontként szerepelt, hogy a magyar kormány nemzetközi fórumokon képviselje a határon túli magyarok ügyét. Kállai Gyula arra is felhívta a ,,román elvtársak” figyelmét, hogy az ellenforradalmárokat példásan meg kell büntetni. Ennek a kijelentésnek azonnali hatása volt: véres kezű magyar gyilkos, Kádár János és kísérete még el sem hagyta az országot, amikor a Kolozsvári Katonai Törvényszék Fodor Pál csíkszeredai vasútépítő mérnök, Csiha Kálmán református lelkész – a későbbi püspök –, Hajdu Géza, Szőcs Ignác, Szentmártoni Bálint Ferenc-rendi szerzetes perében példátlanul szigorú büntetéseket mondott ki: Fodor Pált, Fodor Imre marosvásárhelyi polgármester (1996–2000) édesapját 25 évi kényszermunkára, a többieket 10 és 20 év közötti börtönbüntetésre ítélte. 1958. május 30-án Temesváron tíz személyt ítéltek halálra. Kegyelmi kérvényüket visszautasították, a Nagy Nemzetgyűlés elnöki tanácsa 1958. augusztus 22-én megerősítette a halálos ítéleteket. Ötven évvel ezelőtt, 1958. szeptember 1-jén a Szekuritáté temesvári börtönében a tíz értelmiségit, köztük dr. Fintinaru Alexandru aradi ügyvédet, kivégezték. Az ötvenedik évfordulón álljon itt a névsoruk: Szoboszlai Aladár magyarpécskai római katolikus plébános, Ábrahám Árpád torjai római katolikus plébános, báró Huszár József abafáji földbirtokos – letartóztatásakor Aradon élt –, dr. Fintinaru Alexandru aradi ügyvéd, a Nemzeti Parasztpárt egyik Arad megyei vezetője, Orbán Károly mezőmadarasi, nyolc nyelvet beszélő földbirtokos, dr. Kónya Béla István kézdivásárhelyi ügyvéd, Orbán István csíktaplocai tisztviselő, földműves, Lukács István magyarpécskai kereskedő, Tamás Imre csíksomlyói tanító, Tamás Dezső csíksomlyói tisztviselő. A hozzátartozók ma sem tudják, hol nyugszanak szeretteik földi maradványai. Tamás Imre tanító három gyermekének a börtönből kiadták édesapjuk véres foltokkal tele nagykabátját. Szoboszlai Aladár úgy képzelte, hogy Háromszék lesz az általa kidolgozott Keresztény Dolgozók Pártjának és programjának központja. Bérmakeresztapja, Ábrahám Árpád torjai plébános révén a szervezkedés egyik legfontosabb központja Torja lett. A mozgalomnak sejtje működött Kézdivásárhelyen, Csernátonban. Azért fontos, hogy a mozgalom hiteles történetét a Háromszékben közölt sorozat révén elsősorban a megye lakossága ismerje meg. 50 évvel ezelőtt, 1958. október 4-én a nagyvárad-velencei művelődési házban mondták ki az ítéletet az érmihályfalvi csoport perében. Sass Kálmán érmihályfalvi református lelkészt és dr. Hollós István volt hadbíró századost, később magyar-francia-latin szakos tanárt halálra, 13 személyt életfogytiglani kényszermunkára és a többieket 5–25 év közötti börtönbüntetésre ítélték. Sass Kálmánt és Hollós Istvánt 1958. december 2-án a szamosújvári börtönben végezték ki. Ez volt a legkegyetlenebb per, a túlélők nagy része a börtönből való szabadulás után elhunyt. A Háromszék folytatásokban közli Tófalvi Zoltánnak a Szoboszlai-per anyagát feldolgozó munkáját, emléket állítva Erdély mártírjainak. /Ötvenhat véres megtorlása Erdélyben. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 18./
2009. május 7.
Hagyományszületés pillanatának lehetnek tanúi azok, akik részt vesznek Tordán a Jósika Miklós Elméleti Líceum május 7–10. közötti rendezvényein. Az iskola-napokra, a Jósika-napokra minden érdeklődőt várnak, lesznek érdekes programot: sportrendezvények, diák-tanár mérkőzések, vetélkedők és színdarab is. Május 8-án tartják a Jósika-konferenciát, ahol Geréb Júlia budapesti Jósika-kutató, Bágyoni Szabó István író, Dumitriu Anna, a Petőfi Társaság ügyvezető elnöke, Orbán István tanár, Rus Fodor Dóra iskolaigazgató és Ladányi Csilla tanuló tart előadást. Május 9-én lesznek a vetélkedők. Nemeskürty István A betűk csendje című alkotását a középiskolás diákok adják elő. A rendezvénysorozatot gulyásfőző verseny zárja. /Ladányi Emese: Jósika-napok Tordán. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 7./
2009. október 14.
Régi adósságot törleszt Kézdivásárhely, amikor október 23-án ünnepélyes keretek között felavatják az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emlékművét, Vetró András szobrászművész alkotását. A céhes város egyetlen ‘56-os emlékműve a református temetőben levő kopjafa volt, melyet 1996-ban István Sándor fafaragó készített. /(Iochom): ‘56-os emlékmű Kézdivásárhelyen. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 14./
2009. december 7.
Jó volt a hangulat a Gyergyószentmiklósi Városnapok ünnepségsorozatán. Az egyik legnagyobb látogatottságot eredményezte Bajna György író, újságíró az Utcáim című kötetének bemutatója. A kötet Gyergyószentmiklós útjainak, utcáinak fejlődését kísérte nyomon. Sikeres volt a nemrégiben megalakult Gyergyói Fotóklub 12 fotósának közös kiállítása a Tarisznyás Márton Múzeumban, a tárlatot Ábrahám Imre, a Gyergyói Kisújság főszerkesztője nyitotta meg. Szintén nagy érdeklődés övezte a Bernád Rita, a Szent Miklós Plébánia levéltárosa által bemutatott római katolikus levéltári dokumentumokat. Pro Urbe díjjal jutalmazták Kolumbán Istvánt, a Tekerőpataki Fúvószenekar vezetőjét és karmesterét. Oklevelet kapott az Ipartestület Férfikórusa, a Szent Miklós Kamarakórus, a Figura Stúdó Színház, a Krigel Sportklub és az Erdélyi Magyar Ifjak szervezete. /Csibi Márti: Mikulás-ünnep Gyergyóban. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 7./
2010. május 18.
Felmentették az ’56-os vádlottakat
Kincses Előd ügyvéd tegnap sajtóértekezleten bejelentette: sikerült elérnie, hogy a Kolozs megye ítélőtábla érvénytelenítse 1958-as döntéseit, amelyekkel a katonai törvényszék több mint ötven személy ítélt el, egyeseket halálra, amiért részt vettek az 1956-os magyarországi forradalomban.
Kincses Előd elmondta: 1958-ban a III. számú Észak Kolozs Régió katonai törvényszéke 57 személyt ítélt el, amiért azok részt vettek az 1956-os magyarországi forradalom utáni erdélyi megmozdulásokban, majd a döntést megerősítette a Román Népköztársaság Legfelsőbb Bírósága is. Ekkor ítélték halálra és végezték ki Szoboszlay Aladárt és társait.
Az ügyvéd a sajtó tudomására hozta, hogy 2009 márciusában a Kolozs megyei Ítélőtábla elutasította a perújrafelvételt, ám azt elfogadta a Legfelső Ítélő és Semmítőszék, így visszaküldték az iratcsomót újratárgyalásra alapfokra Kolozsvárra, és most ez a bíróság hozott kedvező ítéletet.
„Sikerült érvényt szereznünk Szoboszlay Aladár testvére kérésének, és semmisnek nyilvánították az 1958-as ítéletet, felmentették az összes vádlottat” – mondta el Kincses. Hozzáfűzte: „végre az igazságszolgáltatás teljesítette kötelességét”.
Kincses elmondta: „Sikerült elérnünk az összes vádlott felmentését, visszanyerte katonai rangját Constantin Drăgăniţă, a híres kézilabdás Cezar Drăgăniţă édesapja. Édesanyját és édesapját egyaránt elítélték ebben az ügyben. A büntetőtörvénykönyv 211-es cikkelye alapján, fegyveres felkelést bűntette miatt ítéltek el mindenkit” – nyilatkozta Kincses, aki leszögezte, ilyesmiről szó sem volt.
Az ügyvéd elmondta, védőbeszédében arra hivatkozott, hogy a Tismăneanu-jelentés is embertelennek nevezte a kommunista rezsimet és kimondta, a katonai törvényszék abban az időben a politikum kiszolgálója volt.
„Nem az igazság kiderítése volt a céljuk, hanem az ellenállók eltiprása, a másképp gondolkodók fizikai megsemmisítése” – fejtette ki az ügyvéd, akinek ismeretei szerint jelenleg az 57 elítéltből hárman vannak még életben: Ferenc Ervin barát, Gyergyószárhegyen, Orbán Péter és testvére Etelka Csíkszeredában.
Az 1956-os magyarországi forradalom után a szolidarizáló erdélyiek közül sokakat meghurcoltak, bebörtönöztek vagy kivégeztek. Kolozsváron a katonai törvényszék 57 személyt ítélt el 1958. május 30-án, tíz vádlottat, Szoboszlay Aladárt, Fântânaru Alexandrut, Ábrahám Árpádot, Huszár Józsefet, Kónya Istvánt, Lukács Istvánt, Orbán Istvánt, Orbán Károlyt, Tamás Dezsőt és Tamás Imrét halálra ítélték, és 1958. szeptember elsején kivégezték.
Szabadság (Kolozsvár)

2010. augusztus 19.
Háromszék kettős ünnepe
Szent István kézdiszentléleki szobra
Túl azon, hogy a magyarság felekezetre való tekintet nélkül a kereszténység ünnepét üli, az ünnepi szentbeszédek és prédikációk kötelezően szólnak a magyar államalapítóról, Szent István királyról, akinek koronája alá az egykori történelmi Magyarország e sarkocskája is tartozott, még mindig kettős Háromszék ünnepe, mert az itt székelő két katolikus főesperesség az erdélyi főegyházmegye része, ennek pedig alapítója is a szent király volt.
A hétvége három napján a megye legkülönbözőbb tájain, egyszerre öt helyen gyúlnak meg az emlékezés gyertyalángjai az oltárokon, százak és ezrek zarándokolnak a Szentföldön az Isten szabad ege alatt felépített perkői kápolnához, Kovásznán, Mikóújfaluban, Sepsiszentkirályban és Árkoson úgyszintén ünneplik az államalapító, kereszténységet hozó király napját.
Műemlék templomokban, kápolnákban István királyról zeng a hálaének, mert ezek egyházai, filiái Szent Istvánt választották védőszentjüknek. Az ő nevéhez kapcsolódik az államalakulás folyamata, aki 1000-től királyként uralkodott, és kötelező vallássá tette a kereszténységet, nyugati papokat hozott az országba, és az államszervezet kialakításával egyidejűleg megalkotta az egyházi hierarchiát is. I. István (ur. 997—1038) a nyugati kereszténységet juttatta diadalra mifelénk is, ami a fejlődés magasabb szintjét jelentő társadalmi berendezkedés megszilárdítását szolgálta. István király éppen egyházszervező tevékenységére való tekintettel lett a katolikus egyház szentje. A kereszténység szele késve érkezett el a mi vidékünkre. Bizonyára az a szájhagyomány is igaz, hogy amikor Pannóniában már rég templomokban dicsérte a nép az Urat, Bálványos várában és Felső-Háromszéken még mindig kőből faragott bálványok, füstölgő „oltárok” előtt imádkoztak őseink. Történelmi bizonyítékok nélkül is szentül hiszi népünk, hogy „élete vége felé küldte ide a mi távoli vidékünkre Szent István azokat az olasz — talián — kőműveseket, akik felépítették az első keresztény kápolnákat, és akiknek emlékét őrzi Olasztelek falu neve, az ott ma is élő olasz eredetű családok”.
A Perkő-hegyen Szent István napjára tervezték a búcsús szentmisét (személygépkocsival is fel lehet jutni). 11 órakor indul a keresztalja a kézdiszentléleki központi Szent István-szobortól. A perkői szabadtéri oltárnál 12 órakor kezdődik a búcsús szentmise, szentbeszédet mond t. Drócsa László kézdikővári plébános, főcelebráns t. Bereczi István gelencei plébános. A szabadtéri színpadon az ünnep méltóságához illő műsorszámok lesznek. Nincs is méltóbb hely erre az ünnepi búcsúra, mint a perkői kápolna környéke, amelynek feltárt freskós oltárképén a magyar kereszténység legnagyobbjai — Szent István, Szent László, Szent Imre és Szent Gellért — néznek a búcsús népre. A Perkő mögött ez alkalommal bárki meglátogathatja Kiskászonban a Búcsújárók emlékházát, széles e táj egyetlen ilyen jellegű szakrális témájú gyűjteményét. Itt őrzik azt a búcsújáró nyujtódi lobogót, amely Szent László egyik csodáját örökíti meg, egyedi Szent István-ábrázolások, többek között az, amelyen felajánlja a koronát Máriának. Kézdiszentléleknek ez a legnagyobb ünnepe, így a búcsút követő két nap tartják a faluünnepet.
Szép szavakkal szedi egy csokorba a perkői búcsúk néprajzi vonatkozásait Pozsony Ferenc néprajzkutató: A Perkőhöz fűződő egyházi ünnepség Háromszék leghíresebb búcsúja... Legtöbbször vidékünk katolikus falvaiból ezen a napon ide elzarándokolnak... Az utat gyalog tették meg, s a falvakból elinduló csoportok élén templomi zászlósok és keresztvivők haladtak. Hiedelmek szerint nem volt szabad visszatérni. Az otthon maradottaknak búcsúfiát vásároltak: szentképet, olvasót, mézeskalácsokat. Megízlelték a kiskászoni oldalban levő forrás vizét, melynek kivételes erőt tulajdonítottak. Úgy tartották, hogy a kápolna feldíszítésére állított nyírfaágak kivételes erővel rendelkeznek. Otthon bedugtak belőle egy darabot az eresz alá villámlás vagy erős idő ellen, vagy a „megvert” gyermek párnája alá helyezték. A betegek, mielőtt eltávoztak a búcsújáró helyről, hajszálukból egy-egy kis darabkát elrejtettek a fű között, abban a reményben, hogy betegségüket is ott hagyták.
Mikóújfaluban a legrégebbi időkre nyúlnak vissza az István-napi hagyományos templombúcsúk. Az utóbbi időkben a búcsúhoz igazodik a falunap is. Ebben az évben itt is kettős ünnepet ülnek a hívek, mert lelkészük, t. Simó Gábor plébános ekkor tartja ezüstmiséjét. A búcsús szentmise augusztus 20-án délután 5 órakor veszi kezdetét. A plébános meghívta kortársait, a lövétei, parajdi, kézdialmási, vágási és feketehalmi lelkészeket. A főegyházmegye érsekének személyre szóló körlevelét a rangidős t. Hajdú János egyházkerületi főesperes olvassa fel és adja át. A szentbeszédre t. Szilágyi Lőrincet, a gyergyószentmiklósi örmény templom esperes-lelkészét kérte fel Simó atya. Ez a templom, amelynek Szent István a védőszentje, Mikóújfalu második temploma. A keresztény királyt ábrázoló oltárképe 1875-ből való. A XVII. században alakuló hitközösség első kápolnája a Gerebencz falurészen volt, emlékét a Csonkatemplom helynév őrzi. Valószínű, innen került a mai templom tornyába az a kicsi régi harang, amelyen az 1750-es évszám olvasható. A búcsú után, szombaton kezdődnek a sportpályán Mikóújfalu községi napjai.
Kovászna fürdőváros római katolikus templomának is Szent István a védőszentje. Szobra ott áll a főoltáron Szent Margit és Árpád-házi Szent Erzsébet társaságában. Az első világháború idején épült templom előtere valóságos emlékhely. Itt áll Márton Áron vértanú püspök egész alakos szobra (Varga Gábor alkotása). Szent István napján a helybeli Szent Gellért-lovagrend és a hívek a perkői búcsún vesznek részt — tudtuk meg t. Kovács Gábor plébánostól. Szent Istvánra a vasárnapi szentmisén emlékeznek: 10 órától az idősek miséjét kezdik, 12 órától kezdődik a búcsús szentmise. A szentbeszédet t. Takács Dezső, a sepsiszentgyörgyi Szent Gellért-plébánia lelkésze, a Szent Gellért-lovagrend lelki atyája mondja.
Sepsiszentkirály Háromszék egyetlen olyan települése, amelynek neve Szent Istvánhoz kapcsolódik. Egykori ősi temploma a hegyen trónoló mai unitárius templom, amelynek éppen most fejezték be régészeti feltárását. Ebben az évben itt is kettős ünnepet ülnek. A kis római katolikus kápolna védőszentje Szent István, és az ő ünnepén kerül sor a nagy király mellszobrának leleplezésére. A szobrot a Szentkirály Szövetség adományozta, és a központi fekvésű, védett református templomkertben fogják megszentelni-megáldani. A szobrot t. Csáki Károly marosszentkirályi lelkész, a Szentkirály Szövetség alapító tagja adja át. A református templomban szombaton 10 órától ökumenikus istentisztelet lesz, ahol t. Bustya János helybeli református lelkipásztor hirdeti az igét. Ez alkalommal szentelik-avatják Szentkirály címeres zászlóját is, amelyet Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke ad át, a címert lapunk munkatársa, Szekeres Attila heraldikus tervezte. A búcsús szentmisére — miként azt t. Kacsóh Sándor illyefalvi lelkész, a szentkirály filia lelkésze közölte — vasárnap 11.30-kor kerül sor a sepsiszentkirályi kis kápolnában. A kápolnát 1992-ben egy lakóházból alakította át a kis létszámú katolikus közösség, mellé haranglábat is állított. Az ott látható Szent István-szobrot szintén a Szentkirály Szövetség adományozta a csíkszentkirályi találkozó alkalmával 2006-ban. Ugyancsak itt látható egy helybeli naiv művész Szent István-olajfestménye.
Árkos katolikus közössége rohamosan fejlődött, lélekszáma növekedett. Kápolnáját a buzgó katolikus báró Szentkereszty család, a mindenkori patrónus építette 1824—25-ben Szent István tiszteletére, akinek képe a kápolnában látható. Az árkosi filia a sepsikőröspataki anyaegyházhoz tartozik. T. Fekete József, a mater plébánosa tájékoztatott, hogy a búcsút vasárnap 16 órakor tartják, amikor a Szent Istvánra emlékező szentbeszédet t. Hajdú János főesperes mondja el. A mise után Isten szabad ege alatt megterítik az asztalt. Ebben az évben tatarozták a báró Szentkereszty család temetkezési kápolnáját — mondta a plébános. Határozat született, hogy itt is havonta egy alkalommal szentmisét tartanak az árkosi hívek és az érdeklődők számára. A kápolna védőszentje, miként azt egyik harangja is bizonyítja, sárkányölő Szent György.
Kisgyörgy Zoltán. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2011. január 27.
Sokan magyarosítanák a nevüket
Az egyszerűsített honosításnál egyetlen űrlap kitöltésével kérhetik nevük magyarosítását, vagy magyar helyesírás szerinti írását a kérelmezők. Sokan szeretnék magyar nevüket használni Romániában is.
Stefannak, Dionisienek, Elisabetának, Irinának írják a hivatalos anyakönyvi papírokban, valójában Istvánnak, Dénesnek, Erzsébetnek, Irénnek hívják őket. Gyakori jelenség ez a Székelyföldön. Az Édes Anyanyelvünkért Szövetség elnöke szerint sokan szeretnék hivatalosan is, a magyar nevüket használni Romániában.
Pedig nem bonyolult eljárás, és erre 43 éve, azaz 1968 óta törvény is lehetőséget ad. Csíkszereda anyakönyvi hivatalában tavaly 30-an kérték nevük magyarosítását, vagy magyar helyesírás szerinti írását.
A névmagyarosítás után kiadott születési anyakönyvi kivonat mindössze 2 lejbe, azaz kevesebb mint 200 forintba kerül. Az új személyi igazolványért 800 forintnak megfelelő lejt kell fizetni.
Csúcs Mária, Csúcs Péter
Duna Televízió, Erdély.ma