Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2017. április 3.
Színház és árnyoldala
Bizonyára szinte senki előtt nem ismeretlen az a történet, amiről az alábbiakban írni fogok, hiszen a Kolozsvári Állami Magyar Színházban március 24-én este történt incidens híre az elmúlt napokban, kis túlzással, körbejárt országot-világot. Úgy gondolom tehát, hogy nincs szükség az előzmények ismertetésére. Megjegyzem, eddig ódzkodtam bármit is írni az esettel kapcsolatban, vártam, hátha letisztulnak a dolgok, és érthetővé válik, mi és hogyan történt. Reméltem, hogy a szerdai televíziós (kolozsvári magyar adás) beszélgetés végre fényt derít erre a történetre. De úgy érzem, több csúsztatás is történt, ezért megpróbálom, leginkább a magam számára tisztázni azt, amit nem tudok logikusan összerakni, akármennyire is igyekszem.
Az alapot természetesen a már említett televíziós interjú szolgáltatja, amelyet Víg Emese készített a színház igazgatójával, Tompa Gáborral, hiszen, amint itt elhangzott, „ragaszkodjunk a tényekhez, ahhoz, hogy mi történt, mert eddig senki nem volt kíváncsi arra, hogy mi történt valójában... Na, most itt az igazság a következő...”.
Én is ragaszkodom tehát ahhoz, hogy az itt elhangzottak alapján megpróbáljak tisztázni néhány dolgot, vagy inkább elmondani, milyen kétségek–kérdések merültek fel bennem az elhangzott „igazságokkal, tényekkel” kapcsolatban.
Hát akkor, lássuk.
1. „Eddig senki nem volt kíváncsi arra, hogy mi történt valójában”, mondja Tompa Gábor az első pillanatokban. Ezt a kijelentést azért érzem kissé csúsztatásnak, mert a március 26-án, vasárnap este a Krónika online-, majd 27- én a lap nyomtatott változatában megjelenő cikk szerzői azt írják: „Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója megerősítette lapunknak, hogy incidens történt...” stb., stb. Ergo, valaki(k) kíváncsi(ak) volt(ak) a laptól arra, hogy „mi történt valójában”, hiszen feltételezhetően ezért keresték meg az igazgatót. Aminthogy az érintett színésznőt is, aki, mint írják, „nem kívánt nyilatkozni az ügyről... stb., stb.”.
És mivel itt jelent meg legelőször bármi is arról, hogy pénteken este incidens történt a bemutató alatt, ez lett volna az ideális alkalom arra, hogy a lap által megkérdezett igazgató elmondja az igazságot, és ezáltal elejét vegye a további találgatásoknak és ferdítéseknek. Feltételezésem szerint a cikk vasárnap készült, tehát péntek estétől vasárnap délig volt idő arra, hogy az intézményvezető aprólékosan tájékozódjon a történtekről, és elmondja a tényeket. Ehelyett azonban leginkább maszatolás folyt.
2. „Volt egy incidens, és szeretném leszögezni, hogy semmiféle agressziónak nincs létjogosultsága, nem próbálunk és nem is lehet igazolást találni”. „...semmiképpen nem fogadható el semmiféle agresszív vagy bántalmazó magatartás, erre semmiféle igazolást nem akarok, és nem kell találnunk”, hangzik el a televíziós beszélgetés elején Tompa Gábor részéről.
Ehhez képest, végighallgatva a szinte negyven perces műsort, folyton az az érzésem, hogy mégiscsak igazolásokat próbál találni, és úgy „ítéli el” az agressziót, hogy közben minduntalan felmenti az agresszivitást elkövető Andriy Zholdakot, hol azzal indokolva a történteket, hogy a rendező köztudottan „szenvedélyes megszállott”, hol felmagasztalva őt, hogy milyen nagyszerű rendező, akiről úgy hallotta, a próbafolyamatban részt vevő színészek azon része is, „akik nem maradtak a szereposztásban, azt mondták, hogy életük egyik legmeghatározóbb élménye volt” a vele való találkozás. Annak ellenére, hogy „nagyon kemény volt, és nagyon igénybe vette őket”. Hol pedig azzal, hogy hát ilyesmi, vagy ehhez hasonló dolgok máskor és másvalakikkel is megtörténtek... Például Harag György is nagyon keményen bánt a színészekkel, „Sebők Klárát minden próbán megsiratta, minden próbán meggyötörte” az Éjjeli menedékhely próbafolyamata alatt, jegyzi meg Tompa.
3. „Tehát, ő [mármint a rendező, Andriy Zholdak] bement szünetben, és az egyik színésznőt vállon ragadta, kiabált, megrázta, és fölemelte a kezét”, mondja az igazgató. Később pedig: „Nem történt semmi olyan atrocitás, vagy komolyabb testi bántalmazás, mert nem jutott el odáig... nem tudjuk, hogy eljutott volna, vagy sem, de megakadályozták”. Ez a pont kicsit kapcsolódik még az előzőhöz, hogy akkor hogy is van ezzel az agresszióval, amit elítél az igazgató. Azt ajánlom, olvassuk el még egyszer, lassan, hogy megértsük. Lássuk csak: kiderül, hogy történt ugyebár atrocitás, de nem esett „komolyabb testi bántalmazás, mert nem jutott el odáig...”. Andriy Zholdak „csak” megrázta a színésznőt, „csak” kiabált és „csak” fölemelte a kezét. (Gondolom, integetni akart). Egyéb atrocitás nem történt ugyebár. Mert megakadályozták. És nyilvánvalóan ebből kifolyólag nem tudjuk, hogy eljutott volna-e odáig a dolog, hogy „komolyabb testi bántalmazás” is megessen. A többit csak ideidézem kommentár nélkül: „azután rögtön az ott lévő színészek, később a technikai igazgató, aki ott volt és akinek szóltak, megjelent, szétválasztották, elvitték a színésznőt, Zholdákot kihozták az udvarra, lecsillapították”. „Nem tudjuk, hogy folytatódott volna-e vagy sem, mert megakadályoztuk”. „Ha valóságos agresszió lett volna...”
4. Ennél a pontnál kénytelen vagyok hosszasabban idézni Tompa Gábort, mert nem egyszerre hangzottak el ezek a dolgok a beszélgetésen, így nem biztos, hogy felfigyelnek rá azok, akik végighallgatják.
„Ez történt [mármint az incidens] háromnegyed 8-kor, az előadás szünetében...” „Nekem is szöveges üzenetem érkezett, én is kimentem az udvarra, megkérdeztem mi történt...” „Az előadás folytatódott”. „Az előadás végigment, de a rendőrséget kihívta az egyik munkatársunk háromnegyed tízkor. Két órával az incidens után. Az előadás végéhez közel”. „Nem tudtam, hogy kihívódott a rendőrség”. „Az előadás után azonnal lementem az öltözőbe, és körülbelül 40 percet töltöttem ott a színészekkel, akik ott voltak, ezért kezdődött ké- sőbb a protokoll, mert eléggé ki voltak borulva, mert lehordást kaptak és nem tudták, hogy miért...”. „Én éjjel négy órakor tudtam meg, hogy a rendőrséget kihívták, mert akkor közölte az illető személy írásban, hogy kihívta a rendőrséget”.
Vegyük tehát sorra. Az incidens háromnegyed nyolckor történt, az előadás szünetében (a bemutató 6 órakor kezdődött). Tompa Gábort szöveges üzenetben értesítik erről, ő is kimegy az udvarra. Addigra természetesen az incidens már lezajlott a kulisszák mögött, az udvaron már csak a „szenvedélyes” rendezőt csillapítják. Ezután folytatódik az előadás. Mint az igazgató mondja, a rendőrséget a munkatárs (vagyis az előadás ügyelője) háromnegyed tízkor hívta ki. A második rész szinte két órát tart, tehát a kb. nyolc órakor kezdődő második rész vége fele. Menjünk tovább. Azt mondja Tompa Gábor, hogy az előadás után azonnal lement az öltözőbe, és 40 percet töltött ott a színészekkel beszélgetve, csak azután ment fel a büfébe, ahol megtartották a protokollt. Amennyiben a rendőrséget háromnegyed tízkor hívták ki, az előadásnak pedig tíz óra körül volt vége, akkor az igazgatónak feltételezhetően találkoznia kellett volna velük, hiszen negyven percen át ott tartózkodott az öltözőkben, a rendőrfőkapitányság szóvivője szerint pedig, aki a Krónikának nyilatkozott, „a helyszínre érkezett rendőrök nem tudtak közvetlenül a sértett féllel beszélni, mivel a művész időközben a második felvonásban már ismét a színpadon játszott. A szóvivő elmondta, a riasztás nem az áldozattól, hanem annak egyik kollégájától származott, a rend- őröknek pedig ugyancsak más színészek írták le a történteket”.
Erre csak annyit lehet mondani, jelentkezzen, aki érti.
5. A beszélgetés elején Víg Emese próbál utalni arra, hogy Andriy Zholdakot „megelőzte a híre”, „van egy előtörténete”. Nincs, mondja Tompa. Nincs tekintettel a színészekre, mondja Víg Emese. Az igazgató erre azt válaszolja, hogy nem tud ilyesmiről. Később elmondja, hogy a színház „meghozta a maga lépéseit”, kivizsgálta az ügyet, és azt is megvizsgálták, hogyan lehet a rendezőt „egyfajta következmény elé állítani”. A rendező szerződésében, mondja Tompa, „van egy olyan pont, amely azt mondja ki, hogy bármilyen konfliktusos helyzetre a vezetőség közvetítésével keressen megoldást. Ezt ő megszegte, és emiatt levontunk a honoráriumából egy jelentős összeget, amit ő alá is írt, jegyzőkönyvvel”.
Nem tudom, hogy általában mi foglaltatik bele ezekbe a szerződésekbe, de meglepő ez a fogalmazás, hogy „bármilyen konfliktusos helyzetre a vezető- ség közvetítésével keressen megoldást”. Feltételezhetően valamit azért mégiscsak kellett tudniuk Zholdak „előtörténeteiről”, ha a szerződésbe foglaltatott egy ilyen kitétel.
6. A beszélgetés alatt sokszor elhangzik az igazgató részéről, hogy előbb menjenek el az emberek, nézzék meg az előadást, és azután ítélkezzenek. Ezzel teljesen egyetértek, ez elemi követelmény. Csakhogy itt nem arról kell beszélgetni, hogy milyen az előadás, hanem arról, hogy hogyan történhetnek meg ilyen dolgok, és ha már megtörténtek, akkor miért nem lehetett már a kezdet kezdetén elmondani vilá- gosan a történteket, a már említett első cikk megjelenésekor. És akkor valószínűleg elejét lehetett volna venni a „rémtörténeteknek” és „összeesküvés-elmé- leteknek”. Vagy legalábbis hivatkozási pont lehetett volna.
A „tessék megnézni, utána lehet bírálni, végezzük el a bírálatnak az érvelésen alapuló munkáját”-részhez pedig csak annyit fűznék hozzá, többször megtapasztaltam már – és más kritikus kollégáim is – ennek a kijelentésnek a következményeit az intézmény vezetője részéről.
„A párbeszédre szükség van”, mondja az igazgató. Valóban szükség van. De nemcsak ilyenkor, amikor „baj van”, hanem folyamatosan, erre alapulna a színház és közönség, színház és újságírók, kritikusok közötti kapcsolat. Ehhez azonban mindkét félnek nyitottnak kell lennie.
*
Végül még annyit, sokatmondó az a nyilatkozat, amit a társulat egy része aláírt. Ennél beszédesebb üzenetet, hogy valami nagyon nincs rendben, nem hiszem, hogy meg lehetett volna fogalmazni.
És akkor itt térnék ki ennek a történetnek a legfontosabb részére: a színészekre. Ha egy rendező csak úgy tud alkotni, hogy folyamatosan megalázza, agyongyötri, sárba tiporja, olyan lelki – vagy akár testi – agressziónak veti alá a színészt, amitől esetleg tartós sérülést is szenvedhet, és komoly következményei lehetnek, akkor engem nem biztos, hogy érdekel, hány nemzetközi fesztiválra hívták meg az előadást. Akkor csak azt tudom mondani, nem is érdekelnek az oly sokat hangoztatott „tények”. (Zárójelben megjegyzem, érdekes módon alig volt meg a bemutató, és az igazgató, mint elmondta a televíziós interjúban, már konkrétan tudja, hogy öt nemzetközi fesztiválra meghívták a produkciót. Gondoljuk vajon azt, hogy netalán előre „le volt zsírozva” a dolog?)
Láttam az előadási főpróbát. Elképzelni sem tudom, hogy a szünetbeli incidens után a szí- nészek, és különösképpen a közvetlenül érintett színésznő milyen lelkiállapotban ment(ek) vissza, lejátszani az iszonyatosan kemény, hatalmas energiákat és koncentrációt követelő szinte kétórás második részt. Ha valamiről, akkor erről kéne beszélni. A megaláztatásról. A lelki terrorról. Az igazgató hozzáállásáról. A hogyan továbbról. Mert Andriy Zholdak elment. De a színészek, a társulat marad...
Nyilatkozat
Mi, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színészei, egyöntetűen n és határozottan kiállunk egymás mellett és egymásért. Elutasítunk mindennemű agressziót. Nem tekintjük úgy, hogy az agresszió a színházi munka része, vagy, hogy létezik olyan helyzet, ami ennek jogosultságot teremt. Mélységesen aggasztónak tartjuk a nemrég történteket. Úgy érezzük, hogy ilyen helyzetben egyetlen ember elfogadhatatlan gesztusa miatt árnyék vetül a munkánkra. Elvárjuk, hogy a munkánknak otthont adó intézmény tegye meg a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy az ilyesmi ne fordulhasson elő. Messzemenően szolidárisak vagyunk minden egyes színpadra lépő társunkkal, és erőt, bátorságot kívánunk a továbbiakban. Aláírják: Laczó Júlia, Orbán Attila, Marosán Csaba, Varga Csilla, Imre Éva, Albert Csilla, Sinkó Ferenc, Laczkó Vass Róbert, Szűcs Ervin, Bogdán Zsolt, Csutak Réka, Kató Emőke, Kali Andrea, Buzási András, Kézdi Imola, Dimény Áron, Panek Kati, Kántor Melinda, Sigmond Rita, Györgyjakab Enikő, Bodolai Balázs, Ötvös Kinga, Vindis Andrea, Farkas Lóránd, Pethő Anikó, Kicsid Gizella, Bács Miklós, Balla Szabolcs, Árus Péter, Fogarasi Alpár, Molnár Levente. Valamint: Hatházi András, Bíró József.
Köllő Katalin / Szabadság (Kolozsvár)
Bizonyára szinte senki előtt nem ismeretlen az a történet, amiről az alábbiakban írni fogok, hiszen a Kolozsvári Állami Magyar Színházban március 24-én este történt incidens híre az elmúlt napokban, kis túlzással, körbejárt országot-világot. Úgy gondolom tehát, hogy nincs szükség az előzmények ismertetésére. Megjegyzem, eddig ódzkodtam bármit is írni az esettel kapcsolatban, vártam, hátha letisztulnak a dolgok, és érthetővé válik, mi és hogyan történt. Reméltem, hogy a szerdai televíziós (kolozsvári magyar adás) beszélgetés végre fényt derít erre a történetre. De úgy érzem, több csúsztatás is történt, ezért megpróbálom, leginkább a magam számára tisztázni azt, amit nem tudok logikusan összerakni, akármennyire is igyekszem.
Az alapot természetesen a már említett televíziós interjú szolgáltatja, amelyet Víg Emese készített a színház igazgatójával, Tompa Gáborral, hiszen, amint itt elhangzott, „ragaszkodjunk a tényekhez, ahhoz, hogy mi történt, mert eddig senki nem volt kíváncsi arra, hogy mi történt valójában... Na, most itt az igazság a következő...”.
Én is ragaszkodom tehát ahhoz, hogy az itt elhangzottak alapján megpróbáljak tisztázni néhány dolgot, vagy inkább elmondani, milyen kétségek–kérdések merültek fel bennem az elhangzott „igazságokkal, tényekkel” kapcsolatban.
Hát akkor, lássuk.
1. „Eddig senki nem volt kíváncsi arra, hogy mi történt valójában”, mondja Tompa Gábor az első pillanatokban. Ezt a kijelentést azért érzem kissé csúsztatásnak, mert a március 26-án, vasárnap este a Krónika online-, majd 27- én a lap nyomtatott változatában megjelenő cikk szerzői azt írják: „Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója megerősítette lapunknak, hogy incidens történt...” stb., stb. Ergo, valaki(k) kíváncsi(ak) volt(ak) a laptól arra, hogy „mi történt valójában”, hiszen feltételezhetően ezért keresték meg az igazgatót. Aminthogy az érintett színésznőt is, aki, mint írják, „nem kívánt nyilatkozni az ügyről... stb., stb.”.
És mivel itt jelent meg legelőször bármi is arról, hogy pénteken este incidens történt a bemutató alatt, ez lett volna az ideális alkalom arra, hogy a lap által megkérdezett igazgató elmondja az igazságot, és ezáltal elejét vegye a további találgatásoknak és ferdítéseknek. Feltételezésem szerint a cikk vasárnap készült, tehát péntek estétől vasárnap délig volt idő arra, hogy az intézményvezető aprólékosan tájékozódjon a történtekről, és elmondja a tényeket. Ehelyett azonban leginkább maszatolás folyt.
2. „Volt egy incidens, és szeretném leszögezni, hogy semmiféle agressziónak nincs létjogosultsága, nem próbálunk és nem is lehet igazolást találni”. „...semmiképpen nem fogadható el semmiféle agresszív vagy bántalmazó magatartás, erre semmiféle igazolást nem akarok, és nem kell találnunk”, hangzik el a televíziós beszélgetés elején Tompa Gábor részéről.
Ehhez képest, végighallgatva a szinte negyven perces műsort, folyton az az érzésem, hogy mégiscsak igazolásokat próbál találni, és úgy „ítéli el” az agressziót, hogy közben minduntalan felmenti az agresszivitást elkövető Andriy Zholdakot, hol azzal indokolva a történteket, hogy a rendező köztudottan „szenvedélyes megszállott”, hol felmagasztalva őt, hogy milyen nagyszerű rendező, akiről úgy hallotta, a próbafolyamatban részt vevő színészek azon része is, „akik nem maradtak a szereposztásban, azt mondták, hogy életük egyik legmeghatározóbb élménye volt” a vele való találkozás. Annak ellenére, hogy „nagyon kemény volt, és nagyon igénybe vette őket”. Hol pedig azzal, hogy hát ilyesmi, vagy ehhez hasonló dolgok máskor és másvalakikkel is megtörténtek... Például Harag György is nagyon keményen bánt a színészekkel, „Sebők Klárát minden próbán megsiratta, minden próbán meggyötörte” az Éjjeli menedékhely próbafolyamata alatt, jegyzi meg Tompa.
3. „Tehát, ő [mármint a rendező, Andriy Zholdak] bement szünetben, és az egyik színésznőt vállon ragadta, kiabált, megrázta, és fölemelte a kezét”, mondja az igazgató. Később pedig: „Nem történt semmi olyan atrocitás, vagy komolyabb testi bántalmazás, mert nem jutott el odáig... nem tudjuk, hogy eljutott volna, vagy sem, de megakadályozták”. Ez a pont kicsit kapcsolódik még az előzőhöz, hogy akkor hogy is van ezzel az agresszióval, amit elítél az igazgató. Azt ajánlom, olvassuk el még egyszer, lassan, hogy megértsük. Lássuk csak: kiderül, hogy történt ugyebár atrocitás, de nem esett „komolyabb testi bántalmazás, mert nem jutott el odáig...”. Andriy Zholdak „csak” megrázta a színésznőt, „csak” kiabált és „csak” fölemelte a kezét. (Gondolom, integetni akart). Egyéb atrocitás nem történt ugyebár. Mert megakadályozták. És nyilvánvalóan ebből kifolyólag nem tudjuk, hogy eljutott volna-e odáig a dolog, hogy „komolyabb testi bántalmazás” is megessen. A többit csak ideidézem kommentár nélkül: „azután rögtön az ott lévő színészek, később a technikai igazgató, aki ott volt és akinek szóltak, megjelent, szétválasztották, elvitték a színésznőt, Zholdákot kihozták az udvarra, lecsillapították”. „Nem tudjuk, hogy folytatódott volna-e vagy sem, mert megakadályoztuk”. „Ha valóságos agresszió lett volna...”
4. Ennél a pontnál kénytelen vagyok hosszasabban idézni Tompa Gábort, mert nem egyszerre hangzottak el ezek a dolgok a beszélgetésen, így nem biztos, hogy felfigyelnek rá azok, akik végighallgatják.
„Ez történt [mármint az incidens] háromnegyed 8-kor, az előadás szünetében...” „Nekem is szöveges üzenetem érkezett, én is kimentem az udvarra, megkérdeztem mi történt...” „Az előadás folytatódott”. „Az előadás végigment, de a rendőrséget kihívta az egyik munkatársunk háromnegyed tízkor. Két órával az incidens után. Az előadás végéhez közel”. „Nem tudtam, hogy kihívódott a rendőrség”. „Az előadás után azonnal lementem az öltözőbe, és körülbelül 40 percet töltöttem ott a színészekkel, akik ott voltak, ezért kezdődött ké- sőbb a protokoll, mert eléggé ki voltak borulva, mert lehordást kaptak és nem tudták, hogy miért...”. „Én éjjel négy órakor tudtam meg, hogy a rendőrséget kihívták, mert akkor közölte az illető személy írásban, hogy kihívta a rendőrséget”.
Vegyük tehát sorra. Az incidens háromnegyed nyolckor történt, az előadás szünetében (a bemutató 6 órakor kezdődött). Tompa Gábort szöveges üzenetben értesítik erről, ő is kimegy az udvarra. Addigra természetesen az incidens már lezajlott a kulisszák mögött, az udvaron már csak a „szenvedélyes” rendezőt csillapítják. Ezután folytatódik az előadás. Mint az igazgató mondja, a rendőrséget a munkatárs (vagyis az előadás ügyelője) háromnegyed tízkor hívta ki. A második rész szinte két órát tart, tehát a kb. nyolc órakor kezdődő második rész vége fele. Menjünk tovább. Azt mondja Tompa Gábor, hogy az előadás után azonnal lement az öltözőbe, és 40 percet töltött ott a színészekkel beszélgetve, csak azután ment fel a büfébe, ahol megtartották a protokollt. Amennyiben a rendőrséget háromnegyed tízkor hívták ki, az előadásnak pedig tíz óra körül volt vége, akkor az igazgatónak feltételezhetően találkoznia kellett volna velük, hiszen negyven percen át ott tartózkodott az öltözőkben, a rendőrfőkapitányság szóvivője szerint pedig, aki a Krónikának nyilatkozott, „a helyszínre érkezett rendőrök nem tudtak közvetlenül a sértett féllel beszélni, mivel a művész időközben a második felvonásban már ismét a színpadon játszott. A szóvivő elmondta, a riasztás nem az áldozattól, hanem annak egyik kollégájától származott, a rend- őröknek pedig ugyancsak más színészek írták le a történteket”.
Erre csak annyit lehet mondani, jelentkezzen, aki érti.
5. A beszélgetés elején Víg Emese próbál utalni arra, hogy Andriy Zholdakot „megelőzte a híre”, „van egy előtörténete”. Nincs, mondja Tompa. Nincs tekintettel a színészekre, mondja Víg Emese. Az igazgató erre azt válaszolja, hogy nem tud ilyesmiről. Később elmondja, hogy a színház „meghozta a maga lépéseit”, kivizsgálta az ügyet, és azt is megvizsgálták, hogyan lehet a rendezőt „egyfajta következmény elé állítani”. A rendező szerződésében, mondja Tompa, „van egy olyan pont, amely azt mondja ki, hogy bármilyen konfliktusos helyzetre a vezetőség közvetítésével keressen megoldást. Ezt ő megszegte, és emiatt levontunk a honoráriumából egy jelentős összeget, amit ő alá is írt, jegyzőkönyvvel”.
Nem tudom, hogy általában mi foglaltatik bele ezekbe a szerződésekbe, de meglepő ez a fogalmazás, hogy „bármilyen konfliktusos helyzetre a vezető- ség közvetítésével keressen megoldást”. Feltételezhetően valamit azért mégiscsak kellett tudniuk Zholdak „előtörténeteiről”, ha a szerződésbe foglaltatott egy ilyen kitétel.
6. A beszélgetés alatt sokszor elhangzik az igazgató részéről, hogy előbb menjenek el az emberek, nézzék meg az előadást, és azután ítélkezzenek. Ezzel teljesen egyetértek, ez elemi követelmény. Csakhogy itt nem arról kell beszélgetni, hogy milyen az előadás, hanem arról, hogy hogyan történhetnek meg ilyen dolgok, és ha már megtörténtek, akkor miért nem lehetett már a kezdet kezdetén elmondani vilá- gosan a történteket, a már említett első cikk megjelenésekor. És akkor valószínűleg elejét lehetett volna venni a „rémtörténeteknek” és „összeesküvés-elmé- leteknek”. Vagy legalábbis hivatkozási pont lehetett volna.
A „tessék megnézni, utána lehet bírálni, végezzük el a bírálatnak az érvelésen alapuló munkáját”-részhez pedig csak annyit fűznék hozzá, többször megtapasztaltam már – és más kritikus kollégáim is – ennek a kijelentésnek a következményeit az intézmény vezetője részéről.
„A párbeszédre szükség van”, mondja az igazgató. Valóban szükség van. De nemcsak ilyenkor, amikor „baj van”, hanem folyamatosan, erre alapulna a színház és közönség, színház és újságírók, kritikusok közötti kapcsolat. Ehhez azonban mindkét félnek nyitottnak kell lennie.
*
Végül még annyit, sokatmondó az a nyilatkozat, amit a társulat egy része aláírt. Ennél beszédesebb üzenetet, hogy valami nagyon nincs rendben, nem hiszem, hogy meg lehetett volna fogalmazni.
És akkor itt térnék ki ennek a történetnek a legfontosabb részére: a színészekre. Ha egy rendező csak úgy tud alkotni, hogy folyamatosan megalázza, agyongyötri, sárba tiporja, olyan lelki – vagy akár testi – agressziónak veti alá a színészt, amitől esetleg tartós sérülést is szenvedhet, és komoly következményei lehetnek, akkor engem nem biztos, hogy érdekel, hány nemzetközi fesztiválra hívták meg az előadást. Akkor csak azt tudom mondani, nem is érdekelnek az oly sokat hangoztatott „tények”. (Zárójelben megjegyzem, érdekes módon alig volt meg a bemutató, és az igazgató, mint elmondta a televíziós interjúban, már konkrétan tudja, hogy öt nemzetközi fesztiválra meghívták a produkciót. Gondoljuk vajon azt, hogy netalán előre „le volt zsírozva” a dolog?)
Láttam az előadási főpróbát. Elképzelni sem tudom, hogy a szünetbeli incidens után a szí- nészek, és különösképpen a közvetlenül érintett színésznő milyen lelkiállapotban ment(ek) vissza, lejátszani az iszonyatosan kemény, hatalmas energiákat és koncentrációt követelő szinte kétórás második részt. Ha valamiről, akkor erről kéne beszélni. A megaláztatásról. A lelki terrorról. Az igazgató hozzáállásáról. A hogyan továbbról. Mert Andriy Zholdak elment. De a színészek, a társulat marad...
Nyilatkozat
Mi, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színészei, egyöntetűen n és határozottan kiállunk egymás mellett és egymásért. Elutasítunk mindennemű agressziót. Nem tekintjük úgy, hogy az agresszió a színházi munka része, vagy, hogy létezik olyan helyzet, ami ennek jogosultságot teremt. Mélységesen aggasztónak tartjuk a nemrég történteket. Úgy érezzük, hogy ilyen helyzetben egyetlen ember elfogadhatatlan gesztusa miatt árnyék vetül a munkánkra. Elvárjuk, hogy a munkánknak otthont adó intézmény tegye meg a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy az ilyesmi ne fordulhasson elő. Messzemenően szolidárisak vagyunk minden egyes színpadra lépő társunkkal, és erőt, bátorságot kívánunk a továbbiakban. Aláírják: Laczó Júlia, Orbán Attila, Marosán Csaba, Varga Csilla, Imre Éva, Albert Csilla, Sinkó Ferenc, Laczkó Vass Róbert, Szűcs Ervin, Bogdán Zsolt, Csutak Réka, Kató Emőke, Kali Andrea, Buzási András, Kézdi Imola, Dimény Áron, Panek Kati, Kántor Melinda, Sigmond Rita, Györgyjakab Enikő, Bodolai Balázs, Ötvös Kinga, Vindis Andrea, Farkas Lóránd, Pethő Anikó, Kicsid Gizella, Bács Miklós, Balla Szabolcs, Árus Péter, Fogarasi Alpár, Molnár Levente. Valamint: Hatházi András, Bíró József.
Köllő Katalin / Szabadság (Kolozsvár)
2017. április 19.
Áldást kértek határaikra (Húsvéti határkerülés Kézdialmáson és Lemhényben)
Napjainkban egyre kevesebb magyarlakta településen – beleértve Székelyföld katolikus falvait is – kérik a mennyei Atyát húsvétvasárnap reggelén arra, hogy őrizze meg a falu határát, óvja meg lakóit minden bajtól és természeti csapástól. Idén Felső-Háromszéken Bereckben, Gelencén, Kézdialmáson és Lemhényben kerülték a határt.
Kézdialmás és Kézdicsomortán zarándokai a rendszerváltás óta immár huszonnyolcadik alkalommal, Lemhénnyel közösen éltették a húsvéti határkerülés szokását, hiszen régen egy egyházközséget alkottak, és Szent Mihály-hegyi templomuk is közös volt. Ezt a szép húsvéti hagyományt a mai napig megtartották: együtt kérik az áldást a határra, közösen ünneplik a feltámadást, hódolnak a határban felállított kereszteknél templomi zászlóikkal, imádkoznak. A határkerülők nagy méretű székely és magyar zászlót is magukkal vittek. Reggel fél nyolckor külön a határkerülőknek celebrált szentmisén vettek részt, és kértek áldást Kopácsi Ferenc helybeli plébánostól. A kézdialmási-csomortáni lovasok és szekeresek kilenc huszárral az élen az Orbánok utcáján keresztül érkeztek Felsőlemhénybe, az ottani iskola elé vonultak, ahol a helybeli határkerülők csatlakoztak hozzájuk, miután átadták nekik a szent áldást. Az útjukba eső határkereszteknél imát mondtak, húsvéti szent énekeket énekeltek és koszorúztak. A kézdivásárhelyi Páll Olivér hagyományőrző hadnagy és nyolctagú huszárbandériuma immár negyedik alkalommal részese a határkerülésnek. A kézdivásárhelyi Bokor Botond vállalkozónak köszönhetően a szekereken és lovasokon kívül egy kétlovas hintó is részt vett a határkerülésen, azon járta végig a két település határát Molnár István és Lukács Róbert, Kézdialmás, illetve Lemhény polgármestere. „Kérjük a mindenható Atyát, hogy áldja meg határainkat és vetéseinket bőséges áldással, és óvja meg azokat a természeti csapásoktól” – hangoztatta Cserei Lázár kézdialmási megyebíró, a határkerülés főszervezője. Dani József, a lemhényiek ceremóniamestere válaszolt neki, ugyancsak a határra kérve Isten oltalmát, s áldott ünnepeket kívánt a nagyszámú résztvevőnek és nézőnek: „Feltámadt Krisztus e napon, alleluja, alleluja!”
A határkerülő zarándokok ezután Alsólemhény felé indultak, közben megálltak a kézdialmási útkereszteződésnél, a 2007-ben Lukács György által Szent Mihály arkangyal emlékére állított határkeresztnél, azt is megkoszorúzták. „Ősi húsvéti szokás szerint a határainkban vagy a falvakon belül levő kereszteket megkoszorúzzuk a feltámadt Krisztus emlékére” – mondotta Cserei Lázár, aki a határkerülőkkel együtt imádkozott. Innen a gerontológiai és rehabilitációs központ utcáján át vonultak a főtérre, ahol rövid köszöntőbeszédek után a házigazdák kürtőskaláccsal és pálinkával kínálták meg a résztvevőket. A határkerülők – több tucat lovas és tizennégy szekér – megkoszorúzták a központ közelében lévő keresztet, majd Kézdialmás irányába indultak, s az eső ellenére nem a műúton, hanem a mezei úton érkeztek meg a Hidegkúti híd közelében 2014-ben felállított 4,5 méteres anyakereszthez, amelyet a két község elöljárója megkoszorúzott.
A határkerülés elmaradhatatlan mozzanatát képező lófuttatást szokás szerint a kézdialmási vasúti átkelő és Kézdialmás központja között szervezték meg a 11 órai ünnepi szentmisét követően. A versenyre idén hét lovas nevezett be. Első helyen a kézdicsomortáni Gheorghe Paraschiv végzett, második a kézdialmási Vargha Tamás, harmadik pedig a felsőlemhényi Orbán Attila lett, aki Zsigmond János Fecske nevű lovával állt rajthoz. A nyertesek lovaik nyakába szegfűvel díszített fenyőkoszorút, emellett oklevelet, kötőféket és egy-egy üveg bort kaptak ajándékba a két község polgármesterétől és Cserei Lázártól. Kopácsi Ferenc plébános együtt imádkozott a nagy számban egybegyűlt hívekkel, helybeliekkel, hazai és határon túli vendégekkel. Cserei Lázár záróbeszédében köszönetét fejezte ki Molnár István kézdialmási és Lukács Róbert lemhényi polgármesternek, akik támogatása nélkül már évekkel ezelőtt megszűnt volna a határkerülés. A főtéri ünnepség a magyar és a székely himnusz közös eléneklésével ért véget. A huszárok és a kézdialmási lovasok ősi szokás szerint a Szent Mihály-hegyi barokk templomig kísérték el a hazafelé tartó lemhényi határkerülőket.
Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Napjainkban egyre kevesebb magyarlakta településen – beleértve Székelyföld katolikus falvait is – kérik a mennyei Atyát húsvétvasárnap reggelén arra, hogy őrizze meg a falu határát, óvja meg lakóit minden bajtól és természeti csapástól. Idén Felső-Háromszéken Bereckben, Gelencén, Kézdialmáson és Lemhényben kerülték a határt.
Kézdialmás és Kézdicsomortán zarándokai a rendszerváltás óta immár huszonnyolcadik alkalommal, Lemhénnyel közösen éltették a húsvéti határkerülés szokását, hiszen régen egy egyházközséget alkottak, és Szent Mihály-hegyi templomuk is közös volt. Ezt a szép húsvéti hagyományt a mai napig megtartották: együtt kérik az áldást a határra, közösen ünneplik a feltámadást, hódolnak a határban felállított kereszteknél templomi zászlóikkal, imádkoznak. A határkerülők nagy méretű székely és magyar zászlót is magukkal vittek. Reggel fél nyolckor külön a határkerülőknek celebrált szentmisén vettek részt, és kértek áldást Kopácsi Ferenc helybeli plébánostól. A kézdialmási-csomortáni lovasok és szekeresek kilenc huszárral az élen az Orbánok utcáján keresztül érkeztek Felsőlemhénybe, az ottani iskola elé vonultak, ahol a helybeli határkerülők csatlakoztak hozzájuk, miután átadták nekik a szent áldást. Az útjukba eső határkereszteknél imát mondtak, húsvéti szent énekeket énekeltek és koszorúztak. A kézdivásárhelyi Páll Olivér hagyományőrző hadnagy és nyolctagú huszárbandériuma immár negyedik alkalommal részese a határkerülésnek. A kézdivásárhelyi Bokor Botond vállalkozónak köszönhetően a szekereken és lovasokon kívül egy kétlovas hintó is részt vett a határkerülésen, azon járta végig a két település határát Molnár István és Lukács Róbert, Kézdialmás, illetve Lemhény polgármestere. „Kérjük a mindenható Atyát, hogy áldja meg határainkat és vetéseinket bőséges áldással, és óvja meg azokat a természeti csapásoktól” – hangoztatta Cserei Lázár kézdialmási megyebíró, a határkerülés főszervezője. Dani József, a lemhényiek ceremóniamestere válaszolt neki, ugyancsak a határra kérve Isten oltalmát, s áldott ünnepeket kívánt a nagyszámú résztvevőnek és nézőnek: „Feltámadt Krisztus e napon, alleluja, alleluja!”
A határkerülő zarándokok ezután Alsólemhény felé indultak, közben megálltak a kézdialmási útkereszteződésnél, a 2007-ben Lukács György által Szent Mihály arkangyal emlékére állított határkeresztnél, azt is megkoszorúzták. „Ősi húsvéti szokás szerint a határainkban vagy a falvakon belül levő kereszteket megkoszorúzzuk a feltámadt Krisztus emlékére” – mondotta Cserei Lázár, aki a határkerülőkkel együtt imádkozott. Innen a gerontológiai és rehabilitációs központ utcáján át vonultak a főtérre, ahol rövid köszöntőbeszédek után a házigazdák kürtőskaláccsal és pálinkával kínálták meg a résztvevőket. A határkerülők – több tucat lovas és tizennégy szekér – megkoszorúzták a központ közelében lévő keresztet, majd Kézdialmás irányába indultak, s az eső ellenére nem a műúton, hanem a mezei úton érkeztek meg a Hidegkúti híd közelében 2014-ben felállított 4,5 méteres anyakereszthez, amelyet a két község elöljárója megkoszorúzott.
A határkerülés elmaradhatatlan mozzanatát képező lófuttatást szokás szerint a kézdialmási vasúti átkelő és Kézdialmás központja között szervezték meg a 11 órai ünnepi szentmisét követően. A versenyre idén hét lovas nevezett be. Első helyen a kézdicsomortáni Gheorghe Paraschiv végzett, második a kézdialmási Vargha Tamás, harmadik pedig a felsőlemhényi Orbán Attila lett, aki Zsigmond János Fecske nevű lovával állt rajthoz. A nyertesek lovaik nyakába szegfűvel díszített fenyőkoszorút, emellett oklevelet, kötőféket és egy-egy üveg bort kaptak ajándékba a két község polgármesterétől és Cserei Lázártól. Kopácsi Ferenc plébános együtt imádkozott a nagy számban egybegyűlt hívekkel, helybeliekkel, hazai és határon túli vendégekkel. Cserei Lázár záróbeszédében köszönetét fejezte ki Molnár István kézdialmási és Lukács Róbert lemhényi polgármesternek, akik támogatása nélkül már évekkel ezelőtt megszűnt volna a határkerülés. A főtéri ünnepség a magyar és a székely himnusz közös eléneklésével ért véget. A huszárok és a kézdialmási lovasok ősi szokás szerint a Szent Mihály-hegyi barokk templomig kísérték el a hazafelé tartó lemhényi határkerülőket.
Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. május 24.
Laczó Júlia „A színház jó házasság, a kés, vágódeszka őrült szerelem”
A Kolozsvári Állami Magyar Színház pénteki esti A mélyben című előadását követően a teátrum emeleti előcsarnokában az egyik legcsaládiasabb Livingroom zajlott: Laczó Júlia színésznőt férje, Orbán Attila és volt egyetemi csoporttársa, jelenlegi kollégája, Dimény Áron faggatta. Az est családias hangulatához hozzájárult, hogy a beszélgetésbe a színművésznő fia, Iván is bekapcsolódott. A rendezvény alatt fény derült arra, hogy a művésznő egy szerep miatt vágatta le a haját, így régi álma valósulhatott meg, illetve arra is, hogy terhessége alatt nem édességet, hanem sorozatot kívánt. Az est egyik legfontosabb, így legelsőként feltett kérdése az volt: ki szolgáltatja a szokásos, beszélgetés-végi vacsorát a Livingroomon, ha Laczó Júlia a meghívott. Mint köztudott, általában ő szokott lenni a beszélgetőestek „főszakácsa”.
Laczó Júlia, a 19. Livingroom meghívottja, és egyben az eddigi rendezvények „főszakácsa” viccesen megjegyezte: erre az estére legalább Gordon Ramsey-t vagy Jamie Olivert kellett volna meghívni, ha nem ez történt, akkor vagy kamillateát kap, vagy a Via étterem személyzete lepi meg. A színművésznő nem tévedett: a számára sokat jelentő Via étterem munkatársai készítették az est résztvevőinek a vacsorát.
– A ma esti menü összeállításakor figyelembe vettük Juli kedvenceit. Azt az ételt készítettük el, aminek a receptjét Juli először kérte el tőlünk. A desszert pedig épp ennek a fordítottja: az volt az első recept, amit mi kértünk el tőle, és ami idén nyáron fel fog kerülni az étlapunkra. Így lett a ma esti menü: palócleves és mojito mousse – árulta el az étterem munkatársa.
Amint a beszélgetés elején kiderült, Laczó Júlia színészgyerekként hamar eldöntötte, hogy nem akar szülei nyomdokaiba lépni, nem vonzotta a színészvilág, ám a jog annál inkább, ügyvéd szeretett volna lenni. Az érettségi előtt aztán megtanult egy Eminescu-verset, amely lenyűgözte, akkor érezte először, hogy ezt meg akarja osztani a világgal. A verset legelőször szüleinek adta elő, majd közölte: színész lesz belőle is.
– Édesapám erre azt mondta: legyél fiam inkább kritikus – mondta a színésznő. Persze, mint hozzáfűzte: a szülei azt mondták, ha ezt a pályát akarja választani, ők nem állnak az útjába, támogatják elhatározásában, ugyanakkor azt is pontosan tudták, hogy a lányuk tudatában van annak, milyen nehézségekkel jár ez a szakma.
Érettségi után nem vették fel a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemre, így egy évig Szatmárnémetiben volt segédszínész. A következő évben újra próbálkozott Marosvásárhelyen, szintén sikertelenül, majd elkezdett Kolozsváron felkészítőkre járni. Laczó Júlia elmondta: Szatmárnémetiben jó csapat volt, rengeteget tanult, viszont a kolozsvári felkészítők, a bemelegítő és levezető feladatok, a koncentrációs gyakorlatok számára addig ismeretlen szabadságot nyújtottak.
Végül sikerült a felvételi, és bekerült a kolozsvári főiskolára, ahol többek között az est kérdezői, Dimény Áron és Orbán Attila voltak a csoporttársai. Ami a házasságukat illeti, kiderült, hogy Laczó Juli utálta Attilát, pökhendi volt, idősebb, és mindenkinél okosabb. Mire Orbán Attila bevallotta, nem személy szerint Julival volt problémája, ő az egész csoportot utálta. Juli ellenszenvét látva egyik tanáruk „párosította össze” őket egy egyetemi feladathoz, konkrétan addig kellett gyakoroljanak egy jelenetet, amíg Juli szembe nem nevet társával. A közös gyakorlást végül sörözés követte, majd a titkos kézfogásokból házasság lett.
Nászajándékba kaptak egy lakást Tenkeszéplakon, amely településhez gyerekkori emlékek is kötik. Laczó Júlia a beszélgetés elején elárulta, nem lokálpatrióta, inkább a települések különböző helyszíneihez kötődik, nem tud ragaszkodni egy helyhez, ott szeret lenni, ahol fellélegezhet. Szüleivel rengeteget kirándult a Fekete-Körösnél, sátorban laktak, úsztak, horgásztak. Ezt a hagyományt folytatva Juli családjával évente egy hónapot tölt a Fekete-tenger partján.
Az egyetem befejezése után, 1997-ben csatlakozott a kolozsvári társulathoz, ám rövid idő múlva, 2000-ben Nagyváradra költözött férjével.
– Szerettünk volna változtatni valamit az akkori váradi színházi életen, meg szerettük volna váltani a világot és a színházat. Persze nem sikerült, három év után nem hosszabbították meg a szerződésünket. Parászka Miklós felajánlotta, hogy menjünk el Csíkszeredába. Akkoriban volt egy kicsi Seat Ibizánk, abba bepakoltunk: kislábos, nagylábos, kutya, minden. Mikor becsuktuk a kocsiajtót, szólt a telefon, hívott Tompa Gábor, hogy szálljunk ki Kolozsváron, és itt pakoljunk le – mesélte a színésznő.
Végül egy évadot töltöttek Csíkszeredában a Csíki Játékszín társulat tagjaiként, visszafelé jövet pedig Kolozsváron pakoltak ki.
„Szakmailag a legjobb periódusodat éled” – jegyezte meg Dimény Áron, aki szerint tapintható a változás, ez annak is köszönhető, hogy Juli megtalálta második, életre szóló szerelmét. A Via étteremmel az első Színház Világnapi vacsorán találkozott, akkor változott meg az élete, vallotta be a meghívott. Ott járt szakácsiskolába, az étterem munkatársai segítették, rengeteget tanult és mindig meg tudott újulni. Előd, a Via munkatársa szerint: „Juli a konyhában olyan, mint egy brazil focista, aki a grundon tanult meg focizni, mozdulataiban látszik az élet.” Laczó Júlia pedig bevallotta: a színház számára olyan, mint egy jó házasság, de a kés és vágódeszka, mint az őrült szerelem.
Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)
A Kolozsvári Állami Magyar Színház pénteki esti A mélyben című előadását követően a teátrum emeleti előcsarnokában az egyik legcsaládiasabb Livingroom zajlott: Laczó Júlia színésznőt férje, Orbán Attila és volt egyetemi csoporttársa, jelenlegi kollégája, Dimény Áron faggatta. Az est családias hangulatához hozzájárult, hogy a beszélgetésbe a színművésznő fia, Iván is bekapcsolódott. A rendezvény alatt fény derült arra, hogy a művésznő egy szerep miatt vágatta le a haját, így régi álma valósulhatott meg, illetve arra is, hogy terhessége alatt nem édességet, hanem sorozatot kívánt. Az est egyik legfontosabb, így legelsőként feltett kérdése az volt: ki szolgáltatja a szokásos, beszélgetés-végi vacsorát a Livingroomon, ha Laczó Júlia a meghívott. Mint köztudott, általában ő szokott lenni a beszélgetőestek „főszakácsa”.
Laczó Júlia, a 19. Livingroom meghívottja, és egyben az eddigi rendezvények „főszakácsa” viccesen megjegyezte: erre az estére legalább Gordon Ramsey-t vagy Jamie Olivert kellett volna meghívni, ha nem ez történt, akkor vagy kamillateát kap, vagy a Via étterem személyzete lepi meg. A színművésznő nem tévedett: a számára sokat jelentő Via étterem munkatársai készítették az est résztvevőinek a vacsorát.
– A ma esti menü összeállításakor figyelembe vettük Juli kedvenceit. Azt az ételt készítettük el, aminek a receptjét Juli először kérte el tőlünk. A desszert pedig épp ennek a fordítottja: az volt az első recept, amit mi kértünk el tőle, és ami idén nyáron fel fog kerülni az étlapunkra. Így lett a ma esti menü: palócleves és mojito mousse – árulta el az étterem munkatársa.
Amint a beszélgetés elején kiderült, Laczó Júlia színészgyerekként hamar eldöntötte, hogy nem akar szülei nyomdokaiba lépni, nem vonzotta a színészvilág, ám a jog annál inkább, ügyvéd szeretett volna lenni. Az érettségi előtt aztán megtanult egy Eminescu-verset, amely lenyűgözte, akkor érezte először, hogy ezt meg akarja osztani a világgal. A verset legelőször szüleinek adta elő, majd közölte: színész lesz belőle is.
– Édesapám erre azt mondta: legyél fiam inkább kritikus – mondta a színésznő. Persze, mint hozzáfűzte: a szülei azt mondták, ha ezt a pályát akarja választani, ők nem állnak az útjába, támogatják elhatározásában, ugyanakkor azt is pontosan tudták, hogy a lányuk tudatában van annak, milyen nehézségekkel jár ez a szakma.
Érettségi után nem vették fel a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemre, így egy évig Szatmárnémetiben volt segédszínész. A következő évben újra próbálkozott Marosvásárhelyen, szintén sikertelenül, majd elkezdett Kolozsváron felkészítőkre járni. Laczó Júlia elmondta: Szatmárnémetiben jó csapat volt, rengeteget tanult, viszont a kolozsvári felkészítők, a bemelegítő és levezető feladatok, a koncentrációs gyakorlatok számára addig ismeretlen szabadságot nyújtottak.
Végül sikerült a felvételi, és bekerült a kolozsvári főiskolára, ahol többek között az est kérdezői, Dimény Áron és Orbán Attila voltak a csoporttársai. Ami a házasságukat illeti, kiderült, hogy Laczó Juli utálta Attilát, pökhendi volt, idősebb, és mindenkinél okosabb. Mire Orbán Attila bevallotta, nem személy szerint Julival volt problémája, ő az egész csoportot utálta. Juli ellenszenvét látva egyik tanáruk „párosította össze” őket egy egyetemi feladathoz, konkrétan addig kellett gyakoroljanak egy jelenetet, amíg Juli szembe nem nevet társával. A közös gyakorlást végül sörözés követte, majd a titkos kézfogásokból házasság lett.
Nászajándékba kaptak egy lakást Tenkeszéplakon, amely településhez gyerekkori emlékek is kötik. Laczó Júlia a beszélgetés elején elárulta, nem lokálpatrióta, inkább a települések különböző helyszíneihez kötődik, nem tud ragaszkodni egy helyhez, ott szeret lenni, ahol fellélegezhet. Szüleivel rengeteget kirándult a Fekete-Körösnél, sátorban laktak, úsztak, horgásztak. Ezt a hagyományt folytatva Juli családjával évente egy hónapot tölt a Fekete-tenger partján.
Az egyetem befejezése után, 1997-ben csatlakozott a kolozsvári társulathoz, ám rövid idő múlva, 2000-ben Nagyváradra költözött férjével.
– Szerettünk volna változtatni valamit az akkori váradi színházi életen, meg szerettük volna váltani a világot és a színházat. Persze nem sikerült, három év után nem hosszabbították meg a szerződésünket. Parászka Miklós felajánlotta, hogy menjünk el Csíkszeredába. Akkoriban volt egy kicsi Seat Ibizánk, abba bepakoltunk: kislábos, nagylábos, kutya, minden. Mikor becsuktuk a kocsiajtót, szólt a telefon, hívott Tompa Gábor, hogy szálljunk ki Kolozsváron, és itt pakoljunk le – mesélte a színésznő.
Végül egy évadot töltöttek Csíkszeredában a Csíki Játékszín társulat tagjaiként, visszafelé jövet pedig Kolozsváron pakoltak ki.
„Szakmailag a legjobb periódusodat éled” – jegyezte meg Dimény Áron, aki szerint tapintható a változás, ez annak is köszönhető, hogy Juli megtalálta második, életre szóló szerelmét. A Via étteremmel az első Színház Világnapi vacsorán találkozott, akkor változott meg az élete, vallotta be a meghívott. Ott járt szakácsiskolába, az étterem munkatársai segítették, rengeteget tanult és mindig meg tudott újulni. Előd, a Via munkatársa szerint: „Juli a konyhában olyan, mint egy brazil focista, aki a grundon tanult meg focizni, mozdulataiban látszik az élet.” Laczó Júlia pedig bevallotta: a színház számára olyan, mint egy jó házasság, de a kés és vágódeszka, mint az őrült szerelem.
Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)
2017. június 28.
Egy kis Kurultáj az EMI-táborban
Egyetlen év sem telhet el az EMI-tábor nélkül, így ebben az esztendőben is a Gyergyói-medencében, Gyergyószentmiklóson szervezi meg zsinórban a tizenharmadik EMI-tábort az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) szervezete a Magyar Turán Alapítvány partnerségében, július 26-30. között. Erdély legnagyobb nemzeti táborának ad helyet július 26-30. között Gyergyószentmiklós. Az idén az EMI-tábor szervezőcsapata tovább erősíti az esemény hagyományőrző jellegét, a Magyar Turán Alapítvány tagjai támogatásának köszönhetően. „Évről évre azért szervezzük meg az EMI-tábort, mert hiánypótló nemzeti rendezvény az erdélyi magyarság számára. Folyamatosan azon dolgozunk, hogy valami újat, különlegeset és tartalmasat adhassunk a résztvevőknek. Nagy örömünkre szolgál, hogy az idén Biró András Zsolt és a Turán Alapítvány segítségével belecsempészhettünk egy kicsit a Kurultájból is a programunkba” – mondta Sorbán Attila Örs, az EMI-tábor főszervezője. Hozzátette, minden magyar a jelenlétével tudja leginkább támogatni a tábort. Mint ismeretes, az alapítvány munkatársai a Kurultáj főszervezői is egyben. Az említett szó, illetve ennek változatai az altaji nyelvekben törzsi gyűlést jelent, ez pedig a törzsi rendszerben és az erre épülő törzsi szövetségekben élő sztyeppei lovas nomád kultúrák szinte mindegyikében megtalálható vagy megtalálható volt – fogalmaznak a Kurultáj szervezői. Ma a Kurultáj-Magyar Törzsi Gyűlés a magyarság és egyben egész Európa legnagyobb hagyományőrző rendezvényévé nőtte ki magát, amelyet több mint száz Kárpát-medencei magyar hagyományőrző és civil szervezet részvételével bonyolítanak le. A tábor programjában, a koncertek, történelmi, kulturális előadások, az ifjúsági programok mellett az idén is nagy hangsúlyt fektetnek a hagyományőrző tevékenységekre, mint a lovasíjászat, jurtabemutató és sok más egyéb különlegesség. A rendezvény teljes programja hamarosan elérhető lesz az emitabor.hu/erdely-en internetes oldalon.
Az Erdélyi Magyar Ifjak sajtóirodája Népújság (Marosvásárhely)
Egyetlen év sem telhet el az EMI-tábor nélkül, így ebben az esztendőben is a Gyergyói-medencében, Gyergyószentmiklóson szervezi meg zsinórban a tizenharmadik EMI-tábort az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) szervezete a Magyar Turán Alapítvány partnerségében, július 26-30. között. Erdély legnagyobb nemzeti táborának ad helyet július 26-30. között Gyergyószentmiklós. Az idén az EMI-tábor szervezőcsapata tovább erősíti az esemény hagyományőrző jellegét, a Magyar Turán Alapítvány tagjai támogatásának köszönhetően. „Évről évre azért szervezzük meg az EMI-tábort, mert hiánypótló nemzeti rendezvény az erdélyi magyarság számára. Folyamatosan azon dolgozunk, hogy valami újat, különlegeset és tartalmasat adhassunk a résztvevőknek. Nagy örömünkre szolgál, hogy az idén Biró András Zsolt és a Turán Alapítvány segítségével belecsempészhettünk egy kicsit a Kurultájból is a programunkba” – mondta Sorbán Attila Örs, az EMI-tábor főszervezője. Hozzátette, minden magyar a jelenlétével tudja leginkább támogatni a tábort. Mint ismeretes, az alapítvány munkatársai a Kurultáj főszervezői is egyben. Az említett szó, illetve ennek változatai az altaji nyelvekben törzsi gyűlést jelent, ez pedig a törzsi rendszerben és az erre épülő törzsi szövetségekben élő sztyeppei lovas nomád kultúrák szinte mindegyikében megtalálható vagy megtalálható volt – fogalmaznak a Kurultáj szervezői. Ma a Kurultáj-Magyar Törzsi Gyűlés a magyarság és egyben egész Európa legnagyobb hagyományőrző rendezvényévé nőtte ki magát, amelyet több mint száz Kárpát-medencei magyar hagyományőrző és civil szervezet részvételével bonyolítanak le. A tábor programjában, a koncertek, történelmi, kulturális előadások, az ifjúsági programok mellett az idén is nagy hangsúlyt fektetnek a hagyományőrző tevékenységekre, mint a lovasíjászat, jurtabemutató és sok más egyéb különlegesség. A rendezvény teljes programja hamarosan elérhető lesz az emitabor.hu/erdely-en internetes oldalon.
Az Erdélyi Magyar Ifjak sajtóirodája Népújság (Marosvásárhely)
2017. július 25.
Szerdán kezdődik Erdély legnagyobb hagyományőrző rendezvénye
Egy kis Kurultáj az EMI-táborban
Egyetlen év sem telhet el az EMI-tábor nélkül, így ebben az esztendőben is, a Gyergyói-medencében, Gyergyószentmiklóson szervezi meg zsinórban a tizenharmadik EMI-tábort az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) szervezete a Magyar Turán Alapítvány partnerségében.
Erdély legnagyobb nemzeti táborának ad helyet július 26–30. között Gyergyószentmiklós. Az idén az EMI-tábor szervezőcsapata továbberősíti az esemény hagyományőrző jellegét, köszönhetően a Magyar Turán Alapítvány tagjainak támogatásával.
„Évről évre azért szervezzük meg az EMI-tábort, mert egy hiánypótló nemzeti rendezvény az erdélyi magyarság számára. Folyamatosan azon dolgozunk, hogy valami újat, különlegeset és tartalmasat adhassunk a résztvevőknek. Nagy örömünkre szolgál, hogy az idén Biró András Zsolt és a Turán Alapítvány segítségével belecsempészhettünk egy kicsit a Kurultájból is a programunkba” – mondta Sorbán Attila Örs, az EMI-tábor főszervezője. Hozzátette, minden magyar a jelenlétével tudja leginkább támogatni a tábort.
Mint ismeretes, az alapítvány munkatársai a Kurultáj főszervezői is egyben. Az említett szó, illetve ennek változatai az altaji nyelvekben törzsi gyűlést jelent, ez pedig a törzsi rendszerben és az erre épülő törzsi szövetségekben élő sztyeppei lovas nomád kultúrák szinte mindegyikében megtalálható vagy megtalálható volt – fogalmaznak a Kurultáj szervezői. Ma a Kurultáj-Magyar Törzsi Gyűlés a magyarság és egyben egész Európa legnagyobb hagyományőrző rendezvényévé nőtte ki magát, amelyet több mint száz, Kárpát-medencei magyar hagyományőrző és civil szervezet részvételével bonyolítanak le.
A tábor programjában, a koncertek, történelmi, kulturális előadások, az ifjúsági programok mellett az idén is nagy hangsúly lesz fektetve a hagyományőrző tevékenységekre, mint a lovasíjászat, jurta bemutató és sok más egyéb különlegesség. A rendezvény teljes programja elérhető az emitabor.hu/erdely internetes oldalon.
(Az Erdélyi Magyar Ifjaksajtóirodája)
A nagyszínpad fellépői: július 26-án, szerdán 20 órától No Sugar, 22-től Alvin és a Mókusok; 27-én, csütörtökön 20-tól Hungarica, 22-től Nevergreen; 28-án, pénteken 20-tól Omen, 22-től Zorall; 29-én, szombaton 20-tól Romantikus Erőszak, 22-től Ossian; 30-án, vasárnap 20-tól Dorothy, 22-től Depresszió.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Egy kis Kurultáj az EMI-táborban
Egyetlen év sem telhet el az EMI-tábor nélkül, így ebben az esztendőben is, a Gyergyói-medencében, Gyergyószentmiklóson szervezi meg zsinórban a tizenharmadik EMI-tábort az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) szervezete a Magyar Turán Alapítvány partnerségében.
Erdély legnagyobb nemzeti táborának ad helyet július 26–30. között Gyergyószentmiklós. Az idén az EMI-tábor szervezőcsapata továbberősíti az esemény hagyományőrző jellegét, köszönhetően a Magyar Turán Alapítvány tagjainak támogatásával.
„Évről évre azért szervezzük meg az EMI-tábort, mert egy hiánypótló nemzeti rendezvény az erdélyi magyarság számára. Folyamatosan azon dolgozunk, hogy valami újat, különlegeset és tartalmasat adhassunk a résztvevőknek. Nagy örömünkre szolgál, hogy az idén Biró András Zsolt és a Turán Alapítvány segítségével belecsempészhettünk egy kicsit a Kurultájból is a programunkba” – mondta Sorbán Attila Örs, az EMI-tábor főszervezője. Hozzátette, minden magyar a jelenlétével tudja leginkább támogatni a tábort.
Mint ismeretes, az alapítvány munkatársai a Kurultáj főszervezői is egyben. Az említett szó, illetve ennek változatai az altaji nyelvekben törzsi gyűlést jelent, ez pedig a törzsi rendszerben és az erre épülő törzsi szövetségekben élő sztyeppei lovas nomád kultúrák szinte mindegyikében megtalálható vagy megtalálható volt – fogalmaznak a Kurultáj szervezői. Ma a Kurultáj-Magyar Törzsi Gyűlés a magyarság és egyben egész Európa legnagyobb hagyományőrző rendezvényévé nőtte ki magát, amelyet több mint száz, Kárpát-medencei magyar hagyományőrző és civil szervezet részvételével bonyolítanak le.
A tábor programjában, a koncertek, történelmi, kulturális előadások, az ifjúsági programok mellett az idén is nagy hangsúly lesz fektetve a hagyományőrző tevékenységekre, mint a lovasíjászat, jurta bemutató és sok más egyéb különlegesség. A rendezvény teljes programja elérhető az emitabor.hu/erdely internetes oldalon.
(Az Erdélyi Magyar Ifjaksajtóirodája)
A nagyszínpad fellépői: július 26-án, szerdán 20 órától No Sugar, 22-től Alvin és a Mókusok; 27-én, csütörtökön 20-tól Hungarica, 22-től Nevergreen; 28-án, pénteken 20-tól Omen, 22-től Zorall; 29-én, szombaton 20-tól Romantikus Erőszak, 22-től Ossian; 30-án, vasárnap 20-tól Dorothy, 22-től Depresszió.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. július 26.
Ma megnyitja kapuit a 13. EMI-tábor
Ma kezdetét veszi a 13. EMI-tábor, a gyergyószentmiklósi 3-as kilométernél. A hétfő délelőtti sajtótájékoztatón Sorbán Attila Örs, az EMI-tábor főszervezője, és Szűcs Péter, a tábor programfelelőse és az EMI alelnöke számolt be a tábor helyzetéről, programjairól. „Az utolsó simításokat végezzük!” – jelentette ki Sorbán Attila Örs, és hozzátette, hogy a tábor idén is színvonalas programokkal érkezik. A főszervező nagy vonalakban ismertette a főbb programpontokat, és felhívta a figyelmet a honlapon megtalálható programlistára, amely elérhető a www.emitabor.hu weboldalon.
„Az EMI-tábor a magyar fiatalok találkozási helye, ahol közösen átbeszéljük a kulturális, történelmi és nemzeti problémákat is. Hisszük, hogy ezek megoldása csak együtt lehetséges. Az EMI elsősorban egy független rendezvény, így idén főként a kizáróan fontos politikai kérdések fognak érvényesülni, a szórakozás és a kikapcsolódás mellett.”– hangsúlyozta az Erdélyi Magyar Ifjak elnöke.
A politikai előadásokon a meghívott erdélyi magyar közéleti képviselők taglalják az autonómiai törekvéseket, és az erdélyi érdekképviseleti lehetőségeket. Az autonómia kapcsán Kérdezz-felelek Izsák Balázzsal beszélgetésen vehetnek részt az érdeklődők, ahol a fiatalok, és az érdeklődők az önrendelkezés főbb tudnivalóiról hallhatnak. Szent László éve alkalmából Harangozó Imre tart majd előadást a lovagkirályról. A trianoni centenárium kapcsán két 1918-as témájú előadásra is sor kerül, melyet Vincze Gábor és az EMI-tábor életében először előadó Köő Artúr történész tart majd. Idén első alkalommal vesz részt a táborban Bayer Zsolt publicista, aki Trianonról másként címmel ad elő.
A főszervező örömmel jelentette be, hogy idén a Magyar Turán Alapítvány Kurultaj programjai is helyt kapnak a táborban. A Hagyományörző téren ősmagyar kultúrát megelevenítő bemutatók, jurta építés és különféle előadások fogják színesíteni a tábor helyszínét és programpontjait. Mindemellett az Arany Griff rend hozza el a középkor hangulatát, látványos párviadalokkal és bemutatókkal.
Szűcs Péter, a tábor programfelelőse részletezte a várható felhozatalt, és elmondta, hogy a tematikus sátraknál változtatós előadásokra és foglalkozásokra látogathatnak el az érdeklődők: sport, történelem, művészet, kézműves foglalkozások, borkóstolók stb. Az újdonságnak számító EMI-sátorról a következőképpen nyilatkozott a programfelelős: „Az EMI-sátor a Szénás és az Előadósátor közötti átmenet, amely nem csupán komoly témákat taglal, hanem könnyedebb programokkal is várja a táborozókat.” Az EMI-sátorban író-olvasó találkozóra, rovásírás-oktatásra és életformákat bemutató előadásra is sor kerül.
„A Gyerek sátor csapata a koncertek alatt is vállalja a gyerekek felügyeletét”– közölte Sorbán Attila Örs. A sátor izgalmas, változatos programokkal várja a kicsiket, ahol idén először szakképzett óvónők is vigyáznak – az önkéntesek mellett – az apró résztvevőkre.
A sajtótájékoztatón az EMI elnöke közölte, hogy habár idén elmaradtak az elővételes jegyek, az első kétszáz, helyszínen megvásárolt heti jegyhez kedvezményesen lehet hozzájutni. A jegyeket szerda reggel 10 órától lehet megvásárolni a jegyirodánál. A táborba érkezők buszjáratokat is igényelhetnek, amelyek menetrendjét a honlapon lehet majd megtekinteni. A járatok a koncertek után is rendelkezésre állnak.
(Néhány előadás címe: Csép Sándorra, Csíki Sándorra, Strahl Zoltánra, Borbély Imrére és Márton Zoltánra emlékezünk-
- ’56 üzenete a mai fiataloknak - Meghívott: Wittner Mária 1956-os szabadságharcos (Budapest), - 1918 két mítosza és a békediktátumig vezető út - Meghívott: Vincze Gábor történész,
- Milyen is lesz az autonómia? – kérdezz-felelek - Meghívott: Izsák Balázs a Székely Nemzeti Tanács elnöke,
- Az egyházak szerepe az erdélyi magyarság megmaradása érdekében. Erdély.ma
Ma kezdetét veszi a 13. EMI-tábor, a gyergyószentmiklósi 3-as kilométernél. A hétfő délelőtti sajtótájékoztatón Sorbán Attila Örs, az EMI-tábor főszervezője, és Szűcs Péter, a tábor programfelelőse és az EMI alelnöke számolt be a tábor helyzetéről, programjairól. „Az utolsó simításokat végezzük!” – jelentette ki Sorbán Attila Örs, és hozzátette, hogy a tábor idén is színvonalas programokkal érkezik. A főszervező nagy vonalakban ismertette a főbb programpontokat, és felhívta a figyelmet a honlapon megtalálható programlistára, amely elérhető a www.emitabor.hu weboldalon.
„Az EMI-tábor a magyar fiatalok találkozási helye, ahol közösen átbeszéljük a kulturális, történelmi és nemzeti problémákat is. Hisszük, hogy ezek megoldása csak együtt lehetséges. Az EMI elsősorban egy független rendezvény, így idén főként a kizáróan fontos politikai kérdések fognak érvényesülni, a szórakozás és a kikapcsolódás mellett.”– hangsúlyozta az Erdélyi Magyar Ifjak elnöke.
A politikai előadásokon a meghívott erdélyi magyar közéleti képviselők taglalják az autonómiai törekvéseket, és az erdélyi érdekképviseleti lehetőségeket. Az autonómia kapcsán Kérdezz-felelek Izsák Balázzsal beszélgetésen vehetnek részt az érdeklődők, ahol a fiatalok, és az érdeklődők az önrendelkezés főbb tudnivalóiról hallhatnak. Szent László éve alkalmából Harangozó Imre tart majd előadást a lovagkirályról. A trianoni centenárium kapcsán két 1918-as témájú előadásra is sor kerül, melyet Vincze Gábor és az EMI-tábor életében először előadó Köő Artúr történész tart majd. Idén első alkalommal vesz részt a táborban Bayer Zsolt publicista, aki Trianonról másként címmel ad elő.
A főszervező örömmel jelentette be, hogy idén a Magyar Turán Alapítvány Kurultaj programjai is helyt kapnak a táborban. A Hagyományörző téren ősmagyar kultúrát megelevenítő bemutatók, jurta építés és különféle előadások fogják színesíteni a tábor helyszínét és programpontjait. Mindemellett az Arany Griff rend hozza el a középkor hangulatát, látványos párviadalokkal és bemutatókkal.
Szűcs Péter, a tábor programfelelőse részletezte a várható felhozatalt, és elmondta, hogy a tematikus sátraknál változtatós előadásokra és foglalkozásokra látogathatnak el az érdeklődők: sport, történelem, művészet, kézműves foglalkozások, borkóstolók stb. Az újdonságnak számító EMI-sátorról a következőképpen nyilatkozott a programfelelős: „Az EMI-sátor a Szénás és az Előadósátor közötti átmenet, amely nem csupán komoly témákat taglal, hanem könnyedebb programokkal is várja a táborozókat.” Az EMI-sátorban író-olvasó találkozóra, rovásírás-oktatásra és életformákat bemutató előadásra is sor kerül.
„A Gyerek sátor csapata a koncertek alatt is vállalja a gyerekek felügyeletét”– közölte Sorbán Attila Örs. A sátor izgalmas, változatos programokkal várja a kicsiket, ahol idén először szakképzett óvónők is vigyáznak – az önkéntesek mellett – az apró résztvevőkre.
A sajtótájékoztatón az EMI elnöke közölte, hogy habár idén elmaradtak az elővételes jegyek, az első kétszáz, helyszínen megvásárolt heti jegyhez kedvezményesen lehet hozzájutni. A jegyeket szerda reggel 10 órától lehet megvásárolni a jegyirodánál. A táborba érkezők buszjáratokat is igényelhetnek, amelyek menetrendjét a honlapon lehet majd megtekinteni. A járatok a koncertek után is rendelkezésre állnak.
(Néhány előadás címe: Csép Sándorra, Csíki Sándorra, Strahl Zoltánra, Borbély Imrére és Márton Zoltánra emlékezünk-
- ’56 üzenete a mai fiataloknak - Meghívott: Wittner Mária 1956-os szabadságharcos (Budapest), - 1918 két mítosza és a békediktátumig vezető út - Meghívott: Vincze Gábor történész,
- Milyen is lesz az autonómia? – kérdezz-felelek - Meghívott: Izsák Balázs a Székely Nemzeti Tanács elnöke,
- Az egyházak szerepe az erdélyi magyarság megmaradása érdekében. Erdély.ma
2017. augusztus 1.
Nemzetpolitikai kérdések, történelmünk és rockzene
13. EMI-tábor – Hazánkért rendületlenül!
Szerdán kezdődött Hazánkért rendületlenül! mottóval a rendezvény, vasárnap még egész napos program, este koncertek marasztalták a résztvevőket a Gyergyószentmiklóstól 3 kilométerre fekvő szokásos helyen, hétfőre már csak a táborbontás maradt hátra. Az Erdélyi Magyar Ifjak szervezésében – nehézségektől sem mentesen – tető alá hozott 13. tábor ismét megmutatta, milyen is az, amikor egy ifjúságnak szóló programsorozat nem merül ki a szórakoztatásban, hanem gerince az ismeretátadás.
– Sikeres volt az idei EMI-tábor, hiszen zömmel fiatalok ültek az előadósátrakban, és ez a fontos nekünk, a lényeg, hogy az erdélyi magyar fiatalokat oktassuk – szögezte le Sorbán Attila Örs, az EMI országos elnöke, a tábor főszervezője. Nem kevesebb, mint 129 önkéntes dolgozott azon, hogy ez így lehessen, szerdáig minden a helyén álljon, és az öt nap alatt minden rendben, biztonságban álljon a táborozók rendelkezésére.
Több helyszínen – Előadósátor, EMI-sátor, Hagyományőrző tér, Gyereksátor, Szénás, Művészsátor – zajlottak naponta a programok, előadások, kerekasztal-beszélgetések, szabadidős és kreatív foglalkozások közül lehetett választani. Helyszűke miatt nyilván nem sorolhatjuk fel mindezeket, a témakörök széles skálán mozogtak, többek között az autonómia kérdéskörét próbálták körbejárni, nemzetpolitikai és ifjúságpolitikai témákat érintettek, jogaink megismertetése is hangsúlyt kapott, valamint érdekes régészeti, antropológiai előadásokon ismerkedhettünk a magyar őstörténettel. (Az elhangzott előadások némelyikét lapunkban, illetve a Székely Kalendáriumban a későbbiekben olvashatják majd.)
Kétségtelenül a leglátványosabbak a viselet- és fegyverzetbemutatók, harci- és íjászbemutatók voltak, amelyek nap mint nap népes és lelkes közönséget tudhattak magukénak.
Esténként a szokásos két nagyszínpadi koncert mellett a kisszínpad teret adott a kezdő vagy kevésbé ismert bandáknak is a bemutatkozásra – közülük nem is egy szerzett kellemes meglepetést, például a Metalon pénteki produkciója mindenképpen kiemelendő.
A nagyszínpadi koncertek sorát szerdán a gyergyószentmiklósi No Sugar nyitotta, az utánuk következő Alvin és a Mókusok punck-rock banda energikus bulit kerekített. Csütörtökön a Hungarica teremtett hangulatot, majd a felvidéki Nevergreen csapott a húrok közé. Biztosan nem csak a rajongók, a zenekar tagjai is sokáig emlékezni fognak az Omen pénteki koncertjére: a szakadó esőben, a szó szoros értelmében is állta a sarat a közönség – nem mindennapi hangulat alakult ki, innen a Zorall könnyedén vette át a stafétát. A Romantikus Erőszak szombati koncertjén érezni véltük, hogy a bevallottan sportrajongó zenészek nem szeretnék lekésni a vízilabda világbajnokság döntőjét (megbocsátható módon), az Ossian azonban – a közönség hathatós segítségével – „mindent vitt”, egyike azoknak a bandáknak (szerencsére sok ilyen van a magyar rockzenében), amelynek dalait a tizenévesektől a negyvenesekig mindenki együtt énekli. Vasárnapra sem fogytak el a húzónevek: a Dorothy és a Depresszió zúzott a nagyszínpadon, a zenei felhozatalra ebben az évben sem lehetett panasz.
Ugyanakkor nem lehetett nem észrevenni, hogy a szokásosnál nehezebben indult be, „telt fel” a tábor, ennek két oka is gyanítható volt: egyik, hogy a jól bejáratott, megszokott időpont változott, emellett az időjárás-előjelzés sem biztatott egyhetes sátorozásra. Nyilván ezek kis szerencsével mind áthidalható akadályok, nem is tántorították el azokat, akik hosszú évek óta rendszeresen visszajárnak, és szerencsére – a rendezvény fő céljának megfelelően – nagyon-nagyon sok fiatal, tizenéves választotta az EMI táborát.
Sorbán Attila kérdéseinkre kifejtette: „a módosult időpont miatt valóban közelebb kerültünk Tusványoshoz, ám ez nem jelent gondot. Hozzánk a magyar rockzenét kedvelő, a nemzeti kérdések, tényleges politikai viták iránt érdeklődő fiatalok jönnek el, akik foglalkozni akarnak a népünk sorsát meghatározó problémákkal. Az időpontváltoztatásra azért volt szükség, mert ragaszkodtunk hozzá, hogy idén a Magyar-Turán Alapítvány, a Kurultaj csapata jelen lehessen. Augusztus 11-13. között pedig Bugacon zajlik a Kárpát-medencei magyarság legnagyobb hagyományőrző ünnepe, az Ősök Napja (részletekért lásd Erről tudott? rovatunkat) az ő szervezésükben, ezért mi, a „kisebbek” alkalmazkodtunk. Ugyanakkor a tavalyi esőzések jelentősen megnyirbálták a költségvetésünket (négy napon át viharok voltak, ezért csökkent a résztvevők száma), emiatt későn foghattunk neki a szervezésnek, jelentős hiányt kellett előbb ledolgoznunk az év során. A finanszírozásunk a nyár elejére állt össze – mi mindent megtettünk azért, hogy ebben az évben is legyen EMI-tábor, 4-5 hónap munkáját hoztuk be. Ugyanakkor látni kell: minden olyan rendezvény, amely nem városnapok – Kolozsvári Magyar Napok, Vásárhelyi Forgatag, Szent György Napok –, nehézségekkel küzd, egyszerűen túl sok fesztivál van már Erdélyben.
Véges számú magyar fiatalt a véges anyagi lehetőségekkel bíró szülők „fesztiváloztatnak”, emiatt túl sokfele oszlik a közönség. Ezelőtt jó néhány évvel mindössze Tusványos, Félsziget, a Rockmaraton és az EMI-tábor töltötte ki a nyarat, ma már csupán júliusban van négy kisebb-nagyobb fesztivál. A falunapok irracionálisan versengenek abban is, hogy minél nevesebb fellépőket hozzanak el, emiatt elsikkad a tartalom. A túl sok fesztivál ugyanakkor felnyomja az árakat is: azok a dolgok, kellékek, amik régen kölcsönkérhetőek voltak, ma már csak bérbe vehetők, amik korábban bérbe vehetők voltak, ma már csak megvásárolhatók, amik korábban olcsók voltak, ma drágák.
Ugyanez áll némelyik együttesre is, bár azok a zenekarok, amelyek a táborunkba érkeznek, mindig szívvel-lélekkel jönnek, nagyon keveset kérnek a konkrét költségeiken felül. Nem volt célunk az sem, hogy belefolyjunk a magyarországi politikába, semmiképp nem akartuk, hogy az EMI-tábor kampányállomás legyen.
Mindezeket összegezve tehát: célunk átalakítani az EMI-tábort, ezért is hívtuk meg a Kurultaj csapatát, szeretnénk, hogy megmaradjon annak az értékadó helynek, amelynek ismerjük immár 13 éve, és nem kívánjuk tovább „fesztiválosítani”. Persze továbbra is minden segítséget szívesen fogadunk ahhoz, hogy jövőre ebben a szellemben folytathassuk, és az érdeklődők az előadásainkért jöjjenek el, a koncertek csak a pluszt jelentsék – osztotta meg a főszervező.
Legyen így, tapasztalják meg jövőre is minél többen a nemzeti összetartozás érzését, és értsék meg, hogy megmaradásunk kulcsa Erdélyben és a Kárpát-medencében az összefogás, közös ésszel és odaadással végzett munka nemzetünkért. Amint egy előadáson is elhangzott: kinek-kinek legjobb tudása szerint, saját területén, szakmájában kell helytállnia, nem valami vagy valakik ellenében, de az összmagyarság érdekében.
Farkas Imola / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
13. EMI-tábor – Hazánkért rendületlenül!
Szerdán kezdődött Hazánkért rendületlenül! mottóval a rendezvény, vasárnap még egész napos program, este koncertek marasztalták a résztvevőket a Gyergyószentmiklóstól 3 kilométerre fekvő szokásos helyen, hétfőre már csak a táborbontás maradt hátra. Az Erdélyi Magyar Ifjak szervezésében – nehézségektől sem mentesen – tető alá hozott 13. tábor ismét megmutatta, milyen is az, amikor egy ifjúságnak szóló programsorozat nem merül ki a szórakoztatásban, hanem gerince az ismeretátadás.
– Sikeres volt az idei EMI-tábor, hiszen zömmel fiatalok ültek az előadósátrakban, és ez a fontos nekünk, a lényeg, hogy az erdélyi magyar fiatalokat oktassuk – szögezte le Sorbán Attila Örs, az EMI országos elnöke, a tábor főszervezője. Nem kevesebb, mint 129 önkéntes dolgozott azon, hogy ez így lehessen, szerdáig minden a helyén álljon, és az öt nap alatt minden rendben, biztonságban álljon a táborozók rendelkezésére.
Több helyszínen – Előadósátor, EMI-sátor, Hagyományőrző tér, Gyereksátor, Szénás, Művészsátor – zajlottak naponta a programok, előadások, kerekasztal-beszélgetések, szabadidős és kreatív foglalkozások közül lehetett választani. Helyszűke miatt nyilván nem sorolhatjuk fel mindezeket, a témakörök széles skálán mozogtak, többek között az autonómia kérdéskörét próbálták körbejárni, nemzetpolitikai és ifjúságpolitikai témákat érintettek, jogaink megismertetése is hangsúlyt kapott, valamint érdekes régészeti, antropológiai előadásokon ismerkedhettünk a magyar őstörténettel. (Az elhangzott előadások némelyikét lapunkban, illetve a Székely Kalendáriumban a későbbiekben olvashatják majd.)
Kétségtelenül a leglátványosabbak a viselet- és fegyverzetbemutatók, harci- és íjászbemutatók voltak, amelyek nap mint nap népes és lelkes közönséget tudhattak magukénak.
Esténként a szokásos két nagyszínpadi koncert mellett a kisszínpad teret adott a kezdő vagy kevésbé ismert bandáknak is a bemutatkozásra – közülük nem is egy szerzett kellemes meglepetést, például a Metalon pénteki produkciója mindenképpen kiemelendő.
A nagyszínpadi koncertek sorát szerdán a gyergyószentmiklósi No Sugar nyitotta, az utánuk következő Alvin és a Mókusok punck-rock banda energikus bulit kerekített. Csütörtökön a Hungarica teremtett hangulatot, majd a felvidéki Nevergreen csapott a húrok közé. Biztosan nem csak a rajongók, a zenekar tagjai is sokáig emlékezni fognak az Omen pénteki koncertjére: a szakadó esőben, a szó szoros értelmében is állta a sarat a közönség – nem mindennapi hangulat alakult ki, innen a Zorall könnyedén vette át a stafétát. A Romantikus Erőszak szombati koncertjén érezni véltük, hogy a bevallottan sportrajongó zenészek nem szeretnék lekésni a vízilabda világbajnokság döntőjét (megbocsátható módon), az Ossian azonban – a közönség hathatós segítségével – „mindent vitt”, egyike azoknak a bandáknak (szerencsére sok ilyen van a magyar rockzenében), amelynek dalait a tizenévesektől a negyvenesekig mindenki együtt énekli. Vasárnapra sem fogytak el a húzónevek: a Dorothy és a Depresszió zúzott a nagyszínpadon, a zenei felhozatalra ebben az évben sem lehetett panasz.
Ugyanakkor nem lehetett nem észrevenni, hogy a szokásosnál nehezebben indult be, „telt fel” a tábor, ennek két oka is gyanítható volt: egyik, hogy a jól bejáratott, megszokott időpont változott, emellett az időjárás-előjelzés sem biztatott egyhetes sátorozásra. Nyilván ezek kis szerencsével mind áthidalható akadályok, nem is tántorították el azokat, akik hosszú évek óta rendszeresen visszajárnak, és szerencsére – a rendezvény fő céljának megfelelően – nagyon-nagyon sok fiatal, tizenéves választotta az EMI táborát.
Sorbán Attila kérdéseinkre kifejtette: „a módosult időpont miatt valóban közelebb kerültünk Tusványoshoz, ám ez nem jelent gondot. Hozzánk a magyar rockzenét kedvelő, a nemzeti kérdések, tényleges politikai viták iránt érdeklődő fiatalok jönnek el, akik foglalkozni akarnak a népünk sorsát meghatározó problémákkal. Az időpontváltoztatásra azért volt szükség, mert ragaszkodtunk hozzá, hogy idén a Magyar-Turán Alapítvány, a Kurultaj csapata jelen lehessen. Augusztus 11-13. között pedig Bugacon zajlik a Kárpát-medencei magyarság legnagyobb hagyományőrző ünnepe, az Ősök Napja (részletekért lásd Erről tudott? rovatunkat) az ő szervezésükben, ezért mi, a „kisebbek” alkalmazkodtunk. Ugyanakkor a tavalyi esőzések jelentősen megnyirbálták a költségvetésünket (négy napon át viharok voltak, ezért csökkent a résztvevők száma), emiatt későn foghattunk neki a szervezésnek, jelentős hiányt kellett előbb ledolgoznunk az év során. A finanszírozásunk a nyár elejére állt össze – mi mindent megtettünk azért, hogy ebben az évben is legyen EMI-tábor, 4-5 hónap munkáját hoztuk be. Ugyanakkor látni kell: minden olyan rendezvény, amely nem városnapok – Kolozsvári Magyar Napok, Vásárhelyi Forgatag, Szent György Napok –, nehézségekkel küzd, egyszerűen túl sok fesztivál van már Erdélyben.
Véges számú magyar fiatalt a véges anyagi lehetőségekkel bíró szülők „fesztiváloztatnak”, emiatt túl sokfele oszlik a közönség. Ezelőtt jó néhány évvel mindössze Tusványos, Félsziget, a Rockmaraton és az EMI-tábor töltötte ki a nyarat, ma már csupán júliusban van négy kisebb-nagyobb fesztivál. A falunapok irracionálisan versengenek abban is, hogy minél nevesebb fellépőket hozzanak el, emiatt elsikkad a tartalom. A túl sok fesztivál ugyanakkor felnyomja az árakat is: azok a dolgok, kellékek, amik régen kölcsönkérhetőek voltak, ma már csak bérbe vehetők, amik korábban bérbe vehetők voltak, ma már csak megvásárolhatók, amik korábban olcsók voltak, ma drágák.
Ugyanez áll némelyik együttesre is, bár azok a zenekarok, amelyek a táborunkba érkeznek, mindig szívvel-lélekkel jönnek, nagyon keveset kérnek a konkrét költségeiken felül. Nem volt célunk az sem, hogy belefolyjunk a magyarországi politikába, semmiképp nem akartuk, hogy az EMI-tábor kampányállomás legyen.
Mindezeket összegezve tehát: célunk átalakítani az EMI-tábort, ezért is hívtuk meg a Kurultaj csapatát, szeretnénk, hogy megmaradjon annak az értékadó helynek, amelynek ismerjük immár 13 éve, és nem kívánjuk tovább „fesztiválosítani”. Persze továbbra is minden segítséget szívesen fogadunk ahhoz, hogy jövőre ebben a szellemben folytathassuk, és az érdeklődők az előadásainkért jöjjenek el, a koncertek csak a pluszt jelentsék – osztotta meg a főszervező.
Legyen így, tapasztalják meg jövőre is minél többen a nemzeti összetartozás érzését, és értsék meg, hogy megmaradásunk kulcsa Erdélyben és a Kárpát-medencében az összefogás, közös ésszel és odaadással végzett munka nemzetünkért. Amint egy előadáson is elhangzott: kinek-kinek legjobb tudása szerint, saját területén, szakmájában kell helytállnia, nem valami vagy valakik ellenében, de az összmagyarság érdekében.
Farkas Imola / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. augusztus 2.
Sikerrel zárult a 13. EMI-tábor
Véget ért a Gyergyószentmiklós melletti 3-as kilométernél zajló 13. EMI-tábor. Az első három nap kedvezőtlen időjárása ellenére a rendezvény sikeres hetet tudhat maga után.
Az eltelt öt nap alattolyan neves zenekarok léptek fel, mint a Romantikus Erőszak, Dorothy, Ossian, Hungarica és a Depresszió. Az esti koncertfelhozatal mellett nappal a Magyar Turán Alapítvány Kurultaj-programjai is élénkítették a tábor napjait.
„Elértük a célunkat: sikerült fiatalokat bevonzanunk az előadásokra, akik nemcsak a koncerteken vettek részt, hanem a magyar történelemről, kultúráról is tanultak” – nyilatkozta Sorbán Attila Örs, az EMI-tábor főszervezője.
A tematikus sátrak mellett idén a Magyar Turán Alapítvánnyal közösen szervezett Kurultaj-bemutatók és kapcsolódó tevékenységek egészítették ki a tábor programját. Jurtáikba érdeklődéssel látogattak be a táborozók, akik felpróbálhatták az ősmagyar kultúra öltözetét, és megnézhették a régi fegyvereket is.
A Kurultaj-sátorban ősmagyar kultúrával és életmóddal kapcsolatos előadásokat tartottak, amelyek nagy sikernek örvendtek. „Fontosnak tartjuk a Kurultaj-programokat, hiszen általuk az erdélyi magyar fiatalok is megismerhetik gyökereinket. Nagy szeretettel várjuk vissza a Magyar Turán Alapítványt jövőre is” – tette hozzá Sorbán Attila Örs.
A főszervező kihangsúlyozta, hogy jövőre szeretnék a politikai kerekasztalokat is bővíteni, hiszen szükség van a közéleti problémák megbeszélésére és a fiatalok véleményének kikérésére is. Hozzátette: nehezményezik a szervezők, hogy a legtöbb szavazattal bíró magyar párt idén sem vett részt a közös beszélgetésen.
A hétfői sajtótájékoztatón elhangzott: a tábor megvalósulásán 120 önkéntes szervező dolgozott. Sorbán Attila Örs kijelentette: jövőre is lesz EMI-tábor, közösen a Magyar Turán Alapítvánnyal. A 14. EMI-tábor időpontját a www.emitabor.hu weboldalon lehet majd megtalálni. Az idei táborról szóló videókat, képanyagokat és cikkeket a honlapon és az EMI-tábor Facebookoldalán lehet megtekinteni: www.facebook.com/emitabor.erdely.
EMI sajtóközleménye; Erdély.ma
Véget ért a Gyergyószentmiklós melletti 3-as kilométernél zajló 13. EMI-tábor. Az első három nap kedvezőtlen időjárása ellenére a rendezvény sikeres hetet tudhat maga után.
Az eltelt öt nap alattolyan neves zenekarok léptek fel, mint a Romantikus Erőszak, Dorothy, Ossian, Hungarica és a Depresszió. Az esti koncertfelhozatal mellett nappal a Magyar Turán Alapítvány Kurultaj-programjai is élénkítették a tábor napjait.
„Elértük a célunkat: sikerült fiatalokat bevonzanunk az előadásokra, akik nemcsak a koncerteken vettek részt, hanem a magyar történelemről, kultúráról is tanultak” – nyilatkozta Sorbán Attila Örs, az EMI-tábor főszervezője.
A tematikus sátrak mellett idén a Magyar Turán Alapítvánnyal közösen szervezett Kurultaj-bemutatók és kapcsolódó tevékenységek egészítették ki a tábor programját. Jurtáikba érdeklődéssel látogattak be a táborozók, akik felpróbálhatták az ősmagyar kultúra öltözetét, és megnézhették a régi fegyvereket is.
A Kurultaj-sátorban ősmagyar kultúrával és életmóddal kapcsolatos előadásokat tartottak, amelyek nagy sikernek örvendtek. „Fontosnak tartjuk a Kurultaj-programokat, hiszen általuk az erdélyi magyar fiatalok is megismerhetik gyökereinket. Nagy szeretettel várjuk vissza a Magyar Turán Alapítványt jövőre is” – tette hozzá Sorbán Attila Örs.
A főszervező kihangsúlyozta, hogy jövőre szeretnék a politikai kerekasztalokat is bővíteni, hiszen szükség van a közéleti problémák megbeszélésére és a fiatalok véleményének kikérésére is. Hozzátette: nehezményezik a szervezők, hogy a legtöbb szavazattal bíró magyar párt idén sem vett részt a közös beszélgetésen.
A hétfői sajtótájékoztatón elhangzott: a tábor megvalósulásán 120 önkéntes szervező dolgozott. Sorbán Attila Örs kijelentette: jövőre is lesz EMI-tábor, közösen a Magyar Turán Alapítvánnyal. A 14. EMI-tábor időpontját a www.emitabor.hu weboldalon lehet majd megtalálni. Az idei táborról szóló videókat, képanyagokat és cikkeket a honlapon és az EMI-tábor Facebookoldalán lehet megtekinteni: www.facebook.com/emitabor.erdely.
EMI sajtóközleménye; Erdély.ma
2017. augusztus 20.
Ünnep három napon át a székelyudvarhelyi közösségért
Több ezren vettek részt a székelyudvarhely Szent István-napi rendezvénysorozaton, amelyet megannyi koncert és bemutató tarkított. Egyebek mellett megáldották a Haáz Rezső Múzeum névadójának mellszobrát, de köszöntötték a jubiláló házasokat, valamint az új kenyér megszentelése sem maradt el.
Sófalvi András Hadakozás és önvédelem a középkori és a fejedelemség kori Udvarhelyszéken című könyvének bemutatójával kezdődött pénteken a háromnapos Szent István-napi rendezvénysorozat Székelyudvarhelyen. Ezután a Haáz Rezső Múzeum névadójának mellszobrát áldotta meg Bekő István református tiszteletes, amely immár a Haberstumpf-villába költözött intézmény udvarát díszíti.
Miklós Zoltán, a múzeum igazgatója rámutatott, a szobrot, amely a szentegyházi Bodó Levente művész munkáját dicséri, még 1995-ben emelték elődeink a 20. század elején élt rajztanár, etnográfus és közéleti személyiség előtt tisztelegve, aki az udvarhelyi közgyűjteményt is megalapozta. Az egybegyűltek az alkotás restaurálását és az intézmény új székhelyére való átszállítását ünnepelték. Haáz Ferenc Rezső nem volt székely származású, hiszen a Felvidékről költözött Udvarhelyre, de a székely népművészet egyik legkiválóbb ismerője és apostola volt. Különösen fontosnak tartotta, hogy a székelyek megismerjék és megbecsüljék értékeiket. A Jóisten küldte őt hozzánk – fogalmazott Gálfi Árpád polgármester a múzeum névadójának munkásságát felelevenítve. Bekő István isteni áldásért fohászkodva azt kérte, hogy a magyarság mindig tudja tisztelni, becsülni és értékelni azokat, akik önfeláldozóan tanítják, nevelik, oktatják és példát mutatnak népünknek.
Újkori szablyák címmel nyílt tárlat pénteken a Haáz Rezső Múzeumban, amelyet székelyföldi múzeumok gyűjteményéből állítottak össze. A tárlatot rendező tanár, Szász Hunor elmondta, a szablya, mint fegyver fejlődését – a 17. század végétől a 20. század elejéig –, valamint a fegyvernemenkénti használatát próbálják szemléltetni. Egyebek mellett osztrák, magyar, kozák és japán fegyverek is megtekinthetők a kiállításon. Az októberig nyitva tartó tárlat különlegessége, hogy a szablyákat úgy mutatják be a látogatóknak, ahogyan azok használva voltak: például a különböző vágásokat szemléltetik.
A tárlat megnyitójáról az udvarra érve egy újabb érdekesség várta az érdeklődőket, a Méhkas Dia Project tagjai a Szentek a street artban című projekciójukat mutatták be, vagyis kézzel festett üveglapokról vetítették ki a Képes Krónika ihlette alkotásokat a múzeum épületének külső falaira.
Ez már a járókelők érdeklődését is felkeltette, többen az intézmény kapuin kívülről lesték, hogy mi történik. A Székesfehérvárról érkező Szepesi Imre, a projekt ötletgazdája lapunknak elmondta, különböző magyar királyokat és királynőket vetítettek a falakra, Szent Istvántól II. Béláig. A Virágos Székelyudvarhely elnevezésű program díjkiosztója is kiemelt része volt a Szent István-napi rendezvénysorozatnak. A házuk tájékát önerőből megszépítők kategóriájában első díjat szerzett Lengyel László Levente, akit Kiss Vivien és Szokol Enikő követtek.
Ők virágokra, illetve dísznövényekre válthatják a jutalomként kapott 1000, 500, illetve 300 lej értékű utalványaikat. Virágos erkélyek és ablakok kategóriájában Kolumbán Attila, Hegyi Ferenc és Kiss Erzsébet lett díjazott. A közösségi tereket, bejáratokat és kerteket is lehetett szépíteni, így két harmadik helyezettet – Benedek Mária, Tamás Andrea – és egy másodikat jutalmaztak. Utóbbit a Függetlenség sugárút 27-es tömbházának lakóközössége tudhatja magáénak. A program külön díjazottja Buzogány Tünde, a szombatfalvi református egyházközség, valamint Gáll Kinga lettek.
A polgármesteri hivatal Szent István-termébe várták vasárnap délután azokat házaspárokat, akik gyémánt, arany vagy ezüst lakodalmukat ünneplik ebben az évben. Már a rendezvény előtt meg is telt a helyiség az ünnepeltekkel, illetve hozzátartozóikkal. Maga Szent István is sokat értekezett a házasságról és a családról, valamint annak a társadalomban betöltött fontos szerepéről, így méltó dolog köszönteni a sok éve együtt élő házasokat – jelentette ki Gálfi Árpád. Idén Bara Gézát és Elzát, Szilágyi Ferencet és Irént, valamint Tribel Józsefet és Vilmát köszöntötték házasságuk 60. évfordulója alkalmából. Ökumenikus istentisztelet részeként idén is megtörtént az új kenyér megszentelése és megáldása.
A polgármesteri hivatal összesen 120 kenyeret kapott támogatásként, amelyeket megáldásuk után a szociális tevékenységet folytató udvarhelyi szervezeteknek továbbítottak.
A Szent István-napokat számos bemutató, állandó vásár és koncertek is tarkították. Teljesen megtelt a nagyszínpad előtti tér például a Zséda koncerten, ahol táncolva és énekelve szórakozott a tömeg. Ezenkívül fellépett még az Unless, a One More Minute, a Concordia Vegyeskar, Esze Zsolt és zenekara, Péter Szabó Szilvia és több udvarhelyi kórus.
Középkori hadi bemutatót tartott az Arany Griff Rend, ahol nem csak a fegyvereket lehetett megtekinteni, de párbajokat is imitáltak.
Ezen kívül a tüzes íjazást is szemléltették az esti órákban. A rendezvénysorozat kiegészítő programjaként hétfőn este a Santa Diver, valamint kedden este a Pál Utcai Fiúk koncerteznek a Mokka Kávéház teraszán.
Fülöp-Székely Botond / Székelyhon.ro
Több ezren vettek részt a székelyudvarhely Szent István-napi rendezvénysorozaton, amelyet megannyi koncert és bemutató tarkított. Egyebek mellett megáldották a Haáz Rezső Múzeum névadójának mellszobrát, de köszöntötték a jubiláló házasokat, valamint az új kenyér megszentelése sem maradt el.
Sófalvi András Hadakozás és önvédelem a középkori és a fejedelemség kori Udvarhelyszéken című könyvének bemutatójával kezdődött pénteken a háromnapos Szent István-napi rendezvénysorozat Székelyudvarhelyen. Ezután a Haáz Rezső Múzeum névadójának mellszobrát áldotta meg Bekő István református tiszteletes, amely immár a Haberstumpf-villába költözött intézmény udvarát díszíti.
Miklós Zoltán, a múzeum igazgatója rámutatott, a szobrot, amely a szentegyházi Bodó Levente művész munkáját dicséri, még 1995-ben emelték elődeink a 20. század elején élt rajztanár, etnográfus és közéleti személyiség előtt tisztelegve, aki az udvarhelyi közgyűjteményt is megalapozta. Az egybegyűltek az alkotás restaurálását és az intézmény új székhelyére való átszállítását ünnepelték. Haáz Ferenc Rezső nem volt székely származású, hiszen a Felvidékről költözött Udvarhelyre, de a székely népművészet egyik legkiválóbb ismerője és apostola volt. Különösen fontosnak tartotta, hogy a székelyek megismerjék és megbecsüljék értékeiket. A Jóisten küldte őt hozzánk – fogalmazott Gálfi Árpád polgármester a múzeum névadójának munkásságát felelevenítve. Bekő István isteni áldásért fohászkodva azt kérte, hogy a magyarság mindig tudja tisztelni, becsülni és értékelni azokat, akik önfeláldozóan tanítják, nevelik, oktatják és példát mutatnak népünknek.
Újkori szablyák címmel nyílt tárlat pénteken a Haáz Rezső Múzeumban, amelyet székelyföldi múzeumok gyűjteményéből állítottak össze. A tárlatot rendező tanár, Szász Hunor elmondta, a szablya, mint fegyver fejlődését – a 17. század végétől a 20. század elejéig –, valamint a fegyvernemenkénti használatát próbálják szemléltetni. Egyebek mellett osztrák, magyar, kozák és japán fegyverek is megtekinthetők a kiállításon. Az októberig nyitva tartó tárlat különlegessége, hogy a szablyákat úgy mutatják be a látogatóknak, ahogyan azok használva voltak: például a különböző vágásokat szemléltetik.
A tárlat megnyitójáról az udvarra érve egy újabb érdekesség várta az érdeklődőket, a Méhkas Dia Project tagjai a Szentek a street artban című projekciójukat mutatták be, vagyis kézzel festett üveglapokról vetítették ki a Képes Krónika ihlette alkotásokat a múzeum épületének külső falaira.
Ez már a járókelők érdeklődését is felkeltette, többen az intézmény kapuin kívülről lesték, hogy mi történik. A Székesfehérvárról érkező Szepesi Imre, a projekt ötletgazdája lapunknak elmondta, különböző magyar királyokat és királynőket vetítettek a falakra, Szent Istvántól II. Béláig. A Virágos Székelyudvarhely elnevezésű program díjkiosztója is kiemelt része volt a Szent István-napi rendezvénysorozatnak. A házuk tájékát önerőből megszépítők kategóriájában első díjat szerzett Lengyel László Levente, akit Kiss Vivien és Szokol Enikő követtek.
Ők virágokra, illetve dísznövényekre válthatják a jutalomként kapott 1000, 500, illetve 300 lej értékű utalványaikat. Virágos erkélyek és ablakok kategóriájában Kolumbán Attila, Hegyi Ferenc és Kiss Erzsébet lett díjazott. A közösségi tereket, bejáratokat és kerteket is lehetett szépíteni, így két harmadik helyezettet – Benedek Mária, Tamás Andrea – és egy másodikat jutalmaztak. Utóbbit a Függetlenség sugárút 27-es tömbházának lakóközössége tudhatja magáénak. A program külön díjazottja Buzogány Tünde, a szombatfalvi református egyházközség, valamint Gáll Kinga lettek.
A polgármesteri hivatal Szent István-termébe várták vasárnap délután azokat házaspárokat, akik gyémánt, arany vagy ezüst lakodalmukat ünneplik ebben az évben. Már a rendezvény előtt meg is telt a helyiség az ünnepeltekkel, illetve hozzátartozóikkal. Maga Szent István is sokat értekezett a házasságról és a családról, valamint annak a társadalomban betöltött fontos szerepéről, így méltó dolog köszönteni a sok éve együtt élő házasokat – jelentette ki Gálfi Árpád. Idén Bara Gézát és Elzát, Szilágyi Ferencet és Irént, valamint Tribel Józsefet és Vilmát köszöntötték házasságuk 60. évfordulója alkalmából. Ökumenikus istentisztelet részeként idén is megtörtént az új kenyér megszentelése és megáldása.
A polgármesteri hivatal összesen 120 kenyeret kapott támogatásként, amelyeket megáldásuk után a szociális tevékenységet folytató udvarhelyi szervezeteknek továbbítottak.
A Szent István-napokat számos bemutató, állandó vásár és koncertek is tarkították. Teljesen megtelt a nagyszínpad előtti tér például a Zséda koncerten, ahol táncolva és énekelve szórakozott a tömeg. Ezenkívül fellépett még az Unless, a One More Minute, a Concordia Vegyeskar, Esze Zsolt és zenekara, Péter Szabó Szilvia és több udvarhelyi kórus.
Középkori hadi bemutatót tartott az Arany Griff Rend, ahol nem csak a fegyvereket lehetett megtekinteni, de párbajokat is imitáltak.
Ezen kívül a tüzes íjazást is szemléltették az esti órákban. A rendezvénysorozat kiegészítő programjaként hétfőn este a Santa Diver, valamint kedden este a Pál Utcai Fiúk koncerteznek a Mokka Kávéház teraszán.
Fülöp-Székely Botond / Székelyhon.ro
2017. szeptember 18.
A magyar jövő és identitás szimbóluma
Szent László-szobrot avattak
Szeptember 17-én, vasárnap délben Szent László-mellszobrot avattak Vargyason. Farkas István nagybaconi fafaragó alkotását a falu katolikus templomának bejárata mellett leplezték le, és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom állíttatta, ugyanis védőszentjüknek tekintik a lovagkirály.
Az ünnepségen felszólalók közül többen is méltatták Szent László emlékezetét. Bogyor Balázs, a HVIM tagja úgy fogalmazott, a mozgalom tagjai a nagy király nyomdokain haladnak, a „hazáért kiállnak, és harcolnak érte az utolsó percig”.
Szőcs Dénes, Vargyas alpolgármestere szintén Szent László dicső tetteiről szólva megemlítette, hogy azokat Erdővidéken immár nemcsak a bibarcfalvi református templomban levő freskó, de a Vargyason most állított szobor is őrzi. Incze Béla, a HVIM budapesti elnöke szót ejtett a román hatalomnak a mozgalom ellen irányuló ténykedéseiről, melyeknek azonban, mint említette, nem sikerült azt felszámolniuk, sőt, hangoztatta, nem sikerült nekik a székelyföldi törekvéseket sem megtörniük.
A szoboravatáson közreműködött a baróti római katolikus egyházközség Szent Adalbert kórusa, szavalt Kolumbán Attila, Bíró Károly baróti segédlelkész pedig megáldotta az emlékművet. A szoboravató ünnepség után a HVIM tagjai koszorút helyeztek el Baróton, a Székely Hadosztály emléktáblájánál is.
Böjte Ferenc / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Szent László-szobrot avattak
Szeptember 17-én, vasárnap délben Szent László-mellszobrot avattak Vargyason. Farkas István nagybaconi fafaragó alkotását a falu katolikus templomának bejárata mellett leplezték le, és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom állíttatta, ugyanis védőszentjüknek tekintik a lovagkirály.
Az ünnepségen felszólalók közül többen is méltatták Szent László emlékezetét. Bogyor Balázs, a HVIM tagja úgy fogalmazott, a mozgalom tagjai a nagy király nyomdokain haladnak, a „hazáért kiállnak, és harcolnak érte az utolsó percig”.
Szőcs Dénes, Vargyas alpolgármestere szintén Szent László dicső tetteiről szólva megemlítette, hogy azokat Erdővidéken immár nemcsak a bibarcfalvi református templomban levő freskó, de a Vargyason most állított szobor is őrzi. Incze Béla, a HVIM budapesti elnöke szót ejtett a román hatalomnak a mozgalom ellen irányuló ténykedéseiről, melyeknek azonban, mint említette, nem sikerült azt felszámolniuk, sőt, hangoztatta, nem sikerült nekik a székelyföldi törekvéseket sem megtörniük.
A szoboravatáson közreműködött a baróti római katolikus egyházközség Szent Adalbert kórusa, szavalt Kolumbán Attila, Bíró Károly baróti segédlelkész pedig megáldotta az emlékművet. A szoboravató ünnepség után a HVIM tagjai koszorút helyeztek el Baróton, a Székely Hadosztály emléktáblájánál is.
Böjte Ferenc / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)