Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2017. augusztus 2.
Zerind a nagyvilágban. A nagyvilág Zerinden
Július 24-én kezdődött és 30-án ért véget a XV. Nagyzerindi Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótábor, melynek munkájába Balta János. Három földrész, nyolc országába viszik a kistérség hírnevét című tudósításán keresztül nyertek betekintést olvasóink. Vasárnap a táborzáró kiállításon, ünnepi hangulatban Ódry Mária értékelte – mely az alábbiakban olvasható – az alkotók és szervezők tevékenységét.
„Igen – a Nagyvilág van Zerinden ismét: XV. alkalommal nyílt meg a Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótábor Nagyzerinden. Három kontinensről – Európa, Ázsia, Amerika – jöttek el ide az alkotók, és akik itt vannak, jól érzik magukat. Tíz napig ideális körülmények között festenek, rajzolnak, agyagból építenek, és utána elviszik hírét Nagyzerindnek a nagyvilágba – például az itt alkotó Beata Babel Karankiewitz, aki egyetemen oktat, beépítette Zerinden szerzett tapasztalatait a doktori disszertációjába. És nem ő az egyetlen doktori fokozattal rendelkező alkotó. Férje, Wladok Karankiewitz, a Czesztochowai Egyetem dékánja szintén egyetemi oktató. Dél-Koreából érkezett, nem először van itt prof. dr. Clemens Beungkun Sou, aki műépítész, járja a világot, Európát, kiállításokat szervez és fest. Szintén doktor az Ukrajnából érkezett KOPRIVA ATTILA, főiskolai tanár. És azt kell mondjam, minél doktorosabb valaki itt, annál szerényebb.
Ha már a szerénységnél tartunk, Székely Géza kolozsvári illetőségű művész tanár, mikor érdeklődtem tőle mi is az a magas állami kitüntetés, amiben részesült – szerényen, mosolyogva mondta: 2012-ben vettem át Áder János köztársasági elnöktől a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét. Amikor megkérdeztem, viccesre véve a figurát, hogy 2012 óta semmi? – azt válaszolta: – Á dehogynem, 2013-ban EMKE Szolnay Sándor-díj, 2015-ben a MOL MENTOR díja, 2011-ben a Magyarországi Rajztanárok Egyesülete által kiadott díj és emlékplakett – és mindezt olyan szerény mosollyal, mintha azt mondaná: – esik az eső.
– Igen, díjeső – mondanám én.
Fel szeretném olvasni a résztvevő művészek névsorát, hogy senkit se hagyjak ki, bár a zerindieknek nem kell őket bemutatni, hiszen régi barátok, ismerik őket.
BREZNAY ANDRÁS Budapestről érkezett, sokadszor van itt, épületsíkok, szürkék, sárgák, barnák vonzatában él, épületei mintha dőlnének, templomai, tornyai dőltükben mintha üzennének a mának: vigyázzatok ránk!
OLEG SMIRNOV szintén Budapestről jött – a zerindi táj, közeg számára mindig alapihlet, mindez olyan lilákban, kékekben, okkerben leegyszerűsítve egzisztenciálisan, szinte leheletszerűen újraköltve, hogy az ember azt mondja: ez igen!
GALLY A. KATALIN Kolozsvárról jött, ő a pasztellkréta művészetének nagymestere, az idei téma az emlékezés szárnyán számára testre szabott, hiszen különleges finomságú lélekérzéseket regisztrál. Egy-egy régi kerítés időkoptatta erzetét, vagy egy nyitott ablak, függönyön átszűrt emlékezésre invitáló képét.
SZÉKELY GÉZA szintén pasztelltechnikán keresztül, a lélek belső építészeként láttat épületet, fészert síkokban komponálva, a belső és külső környezetet.
A KONCZ MÜNICH házaspár férfi tagja, ANDRÁS saját építésű kemencében égeti ki különleges térelemeit, kisplasztikáit. Ezúttal különleges, redukciós technikával szürke-feketés felületet hozva létre: ők a METEORITOK címet viselik. Felesége, JUDIT egyedien házasítja össze az olajfestményt a reányomtatott linómetszettel. Mindkettő népi motívumos, tulipános-virágos ihletésű. Munkáinak címe: Emlékeim.
A tárlat legfiatalabb kiállítója CSÁKY REBEKA most nyert felvételt a Budapesti Képző- és Iparművészeti Szakgimnáziumba. Munkái, akvarelljei vérbő tehetségről árulkodnak már most. Érett munkák, mintha nem egy 15 éves leányka festette volna. Pontosan regisztrál, a lényeget láttatja. Például két egymásra fordított szék kivehető sziluettje fénybe mártva, vagy a fekete-fehér- szürke móló csak néhány ecsetvonás, de már biztonságról árulkodik.
TÚRCSÁNY FERENC Szlovákiából jött. Különleges álomvilág az övé, kissé borús, szürke az alap, amin szinte gyerekrajzszerű vidámságot idéz elő, játszi könnyedséggel.
LÁNG ESZTER új tag, Debrecenből jött, elmondása szerint egy alkotási folyamat része, amit itt festett. Az elvont, absztrakt kifejezési módot választotta, képeinek ihletője a zerindi táj, a zerindi közösség, belső struktúraként ábrázolva.
WLADIMIERZ KARANKIEWITZ a tág terek, természetes anyagok kedvelője. Természetes anyagra, háziszőttesre természetes festékanyagot használ. Bodzabogyó vagy egyéb bogyók levét viszi fel a hatalmas kifeszített vásznakra, lilás-barnás feketés síkok váltják egymást, mindeniknek más-más a struktúrája, és mint ahogy ittjártamkor láttam: amikor a szél meglengeti a vásznakat a tájban, az alkotás szerves része lesz a tájnak, amiből vétetett.
BEATA BABEL KARANKIEWITZ világos, fehér-sárga absztrakt víziók, ugyanez zöldben vagy rózsaszínben újrakölti a zerindi mezőt olyan ritmusban, mint egy-egy Chopin-etűd, éppen csak érintve a zongora billentyűzetét. De, hogy legyen valami anyagszerű ebben az egészben, egyszerű, finom, apró szemű homokot visz fel a vászonra.
KASPER KARANKIEWITZ, a fiúk (ő is diplomás festő) világa szintén játékos, de ő határozott kontúrokkal, világosszürke, fehér-kékben látja a világot, szüleitől eltérő módon, a saját hangján szólal meg.
MARIO EIBERGER Németországból jött festő, akit fiatalsága ellenére a lepusztult ipari tájak ihletnek meg, valamint az eme lepusztult tájból való kikívánkozás, és mindez úgy megfestve, hogy egy pillanatig sem unalmas. Hogy mennyire élmény neki a festés és ezt milyen szinten műveli, nos, egy kiállított képe sarkában ott volt egy béka – annyira ott volt, hogy meg kellett tapintanom, hogy nem-e egy háromdimenziós ráragasztott matrica? Hát nem. Ez egy hiperrealista béka volt!
KOPRIVA ATTILA Ukrajnából jött, szintén nem először jár itt. Az ő képei azért izgalmasak, mert bármit fest: tájat, épületet, állatokat, az erős piros, narancsszín kontúrok, kékkel, okkerekkel vetekedve egy olyan világot hoznak létre, ami állandóan vibráló, erős életigenlés.
CZIGLÉNYI ATTILA az USA-ból repült át Nagyzerindre. Ihletője szintén a zerindi táj. Egeinek kékjei, zöldjei mindig visszafogott háttérzeneként hatnak a történet mögött – egy-egy udvar magárahagyottsága, vagy egy-egy kert rendezetlen rendje mögött. Ő az, akinek mindig könyörögni kell: „Na, most hagyd abba, nem kell tovább festeni, már csak alá kell írni”.
CLEMENS BEUNGKUN SOU Dél-Koreából érkezett, Bécsben élő műépítész, kiállításszervező. Most kiállított képein – habár olajfestmények – krokiszerű gyorsasággal a női test szépségének hódol. Képei életerősek, kevés színt használ, rózsaszín, fekete, kék-zöld, mindez inkább grafikaszerű hatást kelt. Képeinek címe: Erős nők.
SISKA-SZABÓ HAJNALKA képeit szándékosan hagytam hátra, mert nem akarjuk elfelejteni, hogy ő nemcsak fest, hanem az egész tábor kiötlője, ötletgazdája, szervezője és Vas Enikővel együtt kézbentartója, rendezője. Mindezen napi gondok mellett megfestette Böjte Csaba Atya és édesanyja portréját, pedig a portré mérföldkő, itt nem lehet hazudni: vagy hasonlít, vagy nem, vagy Ő, vagy nem Ő. És ez esetben ez itt Ő. Siska-Szabó Hajnalka az erős ultramarinok, kékek-zöldek karmestere. Karmesteri pálcája, ecsetje alól fénybe mártott tájak, kék kapuk, illetve inkább fénykapuk boltívei bújnak elő, a nyitott kapukon mindig bezuhog a fény, és mindez olyan lendülettel, hogy minket is magával sodor.
Amit még feltétlenül el szeretnék mondani, a Zerindi Nemzetközi Képzőművészeti Tábor XV. jubileumi évére megjelent egy a 15 évet felölelő és bemutató album. Szerkesztője Siska-Szabó Hajnalka és Vas Enikő.Ami a 15 évben és a sorok között ott van, hogy a zerindi alkotótábor nemcsak egy évente megrendezett művészeti fórum, hanem egy alkotó közösség, ami állandóan fejlődik, meg merem kockáztatni továbbképző jellege van. Itt Zerinden a művésznek, művészetnek becsülete van. Mondhatni igénylik a szépet, a képet, nemcsak a meglévő képtár állományát bővítendő, hanem ezek a képek díszítik a polgármesteri hivatal termeinek a falait, a könyvtár, az étkező vagy az iskola falairól tekintenek vissza ránk. A kortárs képzőművészet – a falra akasztva „funkcionál” – a zerindiek mindennapjainak része. Így lesz több Zerind és a Nagyvilág.” Nyugati Jelen (Arad)

2017. augusztus 8.
Esőfelhők dacára is sikerre vitték a programot
Háromnapos szórakozás, jókedv Simonyifalván
Péntektől vasárnapig szervezték meg a Simonyifalvi Napok idei rendezvénysorozatát. Pénteken 20 órától a kultúrotthonban szervezett nyugdíjas-találkozó több mint száz résztvevőjét a terített asztaloknál Haász Tibor polgármester és Teodor Parasca alpolgármester köszöntötte, a rendezvényen részt vettek az önkormányzati tisztségviselők, községi tanácsosok is. A nyugdíjasoknak a nagyváradi MM Pódiumszínház három tagja operett-slágerekkel, magyar nótákkal kedveskedett. Vacsora közben a feketegyarmati Gyarmat Band hallgatókat, vacsora után talpalávalót húzott számukra hajnali 2 óráig. A fiataloknak 22 órától szabadtéri diszkót szerveztek az iskolaudvaron.
Táborzáró-értékelő, koncert
A szombati program a kultúrotthonban 15.30 órától a nt. Deák Bálint evangélikus-lutheránus lelkipásztor által elmondott fohásszal indult, majd az apatelki gyermektáborban tanult legújabb zeneszámokat játszották el, énekelve a színpadon a gyermekek. Brittich Erzsébet képzőművész értékelte, mutatta be a táborozás idején a maga irányításával készült rajzokat, festményeket és agyagtárgyakat. A kultúrotthon falára akasztott rajzokat és festményeket a két és fél éves óvodásoktól a hetedikes iskolásokig minden táborlakó a saját ötlete szerint készítette. Rajzoltak, csendéleteket, akvarelleket készítettek, sőt néhányan akrill-festéssel, tollrajzzal is próbálkoztak. A képzőművész elismeréssel beszélt a gyermekek igyekezetéről, kiemelve a VI. osztályosok által festetett virág-csendéleteket, de az V. osztályosok gyümölcs-csendéletei is figyelemre méltók. A hetedikesek már portrékat is készítettek, a kiállított három munkában az arcnak a különböző vonásait ábrázolták. Az agyagozáshoz, vagyis a kerámiakészítéshez a gyermekek előbb lerajzolták, mit is akarnak megformázni. Egyébként az agyagozás során sok, igen érdekes munka készült, amelyeknek egy részét kifestették.
Tulajdonképpen minden gyermek dicséretet érdemelne az igyekezetéért, de ösztönzésképpen is dicséretet nyújtott át Borbély Alexandrának. Illyés Mártonnak, Sztanovcsák Rékának, Zalai Mártonnak, Szilágyi Elizának, Gazsó Hortenziának és Csák Péternek. III. díjat kapott Zalai László, II. díjat Bier Viktória, I. díjat vehetett át Sebők Alíz.
Az újabb gitározás és éneklés után nt. Deák Bálint lelkipásztor elismeréssel beszélt a gyermekek munkáiról, de a zenetanulásban érzékelhető fejlődésükről is, hiszen manapság Simonyifalván és környékén 40-50 gyermek gitározik. Abban a reményben zárta mondanivalóját, hogy a továbbiakban is meg tudják majd szervezni az egyhetes apatelki tábort, ahol a gyermekek a kikapcsolódás mellett képzőművészeti, de zenei képzésben is fejleszthetik tudásukat, tehetségüket. A július utolsó hetében megszervezett apatelki gyermektáborban a program reggelente áhítattal kezdődött délelőtt a 30 gyermek számára kézműves foglalkozás, vagyis rajzolás, festés és agyagozás zajlott Brittich Erzsébet képzőművész vezetésével. Délutánonként gitártanulás zajlott a haladók számára Deák Andrea tiszteletes asszony vezetésével, a kezdő gitárosokat jómaga tanította. Megköszönte a tábori munkában közreműködött felnőttek munkáját, a szülők támogatását, a táborzáró rendezvény közös imával zárult.
A Bethlen Gábor Alap támogatásával, a szülők hozzájárulásával zajlott táborozáson a gyermekeknek a lelkipásztor édesanyja és egy pankotai hívő asszony főzött. Mindnyájuknak köszönetet mondott, a gyermekeknek további áldásokban gazdag vakációt kívánt.
Színes néptáncgála
A szabadtéri színpadról 16.30 órakor az ezúttal is lezserül öltözött, vérbő humoráról ismert Szívós László köszöntötte a gyülekező gomolyfelhők dacára megjelent nézősereget, majd bekonferálta a néptáncgála első fellépőjét, a kisperegi Napraforgót. Annak 5 párja Molnár Csaba koreográfiájára, Pop Regina vezetésével kalocsai táncokat mutatott be vastaps közepette. Utánuk a majláthfalvi Százszorszép néptánccsoport Orbán László koreográfiájára, Halál Endre vezetésével tetszetős széki táncokkal örvendeztette meg a közönséget, az Erdőhegyi Általános Iskola néptánccsoportjának 8 párja Kiss Csilla vezetésével, Szilágyi András koreográfiájára ígéretesen adta elő a dél-alföldi táncát. A továbbiakban a házigazdák, a Leveles néptáncsoport 5 párja vastaps közepette ropta magyarpalatkai táncát. Utánuk az ágyai Tőzike néptánccsoport Erdős Márta vezetésével, Nagy Rozália és Haász Endre koreográfiájára lendületes kalocsai táncot adott elő, nagy sikerrel. Hasonló fogadtatást kapott a zimándújfalui Kankalin csoport vajdaszentiványi tánca, amit Ménesi Melinda vezetésével, Nagy Rozália és Haász Endre koreográfiájára adtak elő. Utánuk a simonyifalvi Leveles 6 párjának a szatmári táncát, majd a Péter Anikó által betanított, ugyancsak helybeli Levelecske 8 párjának a marosszéki táncát ünnepelte a közönség. A majláthfalvi Százszorszép szatmári, illetve az ágyai Tőzike lendületes palóc tánca után következett a néptáncgála csattanója, a helybeli Leveles által eredeti szerelésben előadott, látványos kalotaszegi tánca. Az amúgy is színes néptánc-műsor vidám hangulatához nagyban hozzájárult az ötletes, főként székely-vicceken alapuló tréfás beszólások sorozata Szívós László részéről, aki a szervezők nevében minden fellépő csoportnak részvételi oklevelet is adott.
Köszöntők, sztárvendégek
A néptáncműsor végén, az első sztárvendég fellépése előtt a színpadra kérték Haász Tibor polgármestert és vendégeit. A polgármester üdvözölte a közönséget, köszöntötte Faragó Péter RMDSZ megyei elnököt, parlamenti képviselőt; Andresz József vingai és majláthfalvi alpolgármestert; Petre Dumbravă tanácsost; Péter Dalmát, az iskola és a kultúrotthon igazgatóját, valamint Csernus Gábor gazdasági szervezőt. Köszönetet mondott mindazoknak, akik a nagy hőségben is részt vettek a szervezésben, illetve a falunapok sikeres lebonyolításában. Miután mindenkinek jó szórakozást kívánt, átadta a szót Faragó Péter parlamenti képviselőnek, aki nagy szeretettel és tisztelettel üdvözölte az egybegyűlteket, köszönetet mondott a meghívásért, örömének adott hangot, amiért idén is részt vehet a Simonyifalvi Napokon, amely évről évre a megye egyik legjobb magyar rendezvényének számít.
Végszavaiban gratulált a szervezőknek, akik több hetes munkával hozzájárultak az idei Simonyifalvi Napok hagyományos sikeréhez, majd minden jelen lévőnek jó szórakozást, kellemes kikapcsolódást kívánt.
A nap további részében Vastag Csaba angolul, illetve magyarul előadott világslágerekkel szórakoztatta a közönséget egy órán át. Utána a Thomassy Party Band együttes következett, amely közel négyórás, fergeteges táncritmust diktált éjfél utánig, majd kezdődött szabadtéri diszkó hajnali 5 óráig.
Vasárnapi levezető
Vasárnap a helybeli katolikus templomban 10 órakor kezdődött az ökumenikus istentisztelet, utána Haász Tibor polgármestert és Teodor Parasca alpolgármester megkoszorúzták a Simonyiak Házán lévő emléktáblát, illetve az udvaron lévő Elhurcoltak Emlékművét. Az emlékműnél beszédet mondott a simonyifalvi gyökerű Hévizi Róbert békésszentandrási önkormányzati képviselő.
17 órától 4 csapat részvételével szervezték meg a futball-villámtornát, amit Tőzmiske csapata nyert meg. Az iskolások tervezett délutáni programja a nagy eső miatt elmaradt, 22 órától azonban sor került a 3+2 Együttes élő koncertjére, amely után éjfélkor parádés tűzijátéknak örvendhettek a résztvevők, akik az újra elszabaduló eső miatt hazamentek.
A vasárnapi esők dacára a háromnapos rendezvény igen jó hangulatban zajlott le, sikeréért köszönet a támogatásért az Arad Megyei Tanács Kulturális Központjának, Tőzmiske Község Polgármesteri Hivatalának és Tanácsának, az RMDSZ Arad megyei szervezetének, a Schmiedfild Fereme vállalatnak, a Simonyi Imre Általános Iskolának, illetve mindazoknak, akik a munkájukkal járultak hozzá a rendezvény zökkenőmentes lebonyolításához, öregbítve a simonyifalvi vendéglátás hírnevét.
Balta János / Nyugati Jelen (Arad)

2017. augusztus 16.
Imaháznyitó Arad-Kiszentmiklóson
Az arad-kisszentmiklósi magyar baptista gyülekezet imaházmegnyitói istentiszteletet tartott augusztus 13-án, vasárnap 10, illetve 16 órától. Az új imaház építését 2014 augusztusában kezdték el Isten segítségével, és ez év júniusában sikerült használatba is venni.
Balta János / Nyugati Jelen (Arad)
Az arad-kisszentmiklósi magyar baptista gyülekezet imaházmegnyitói istentiszteletet tartott augusztus 13-án, vasárnap 10, illetve 16 órától. Az új imaház építését 2014 augusztusában kezdték el Isten segítségével, és ez év júniusában sikerült használatba is venni.
Balta János / Nyugati Jelen (Arad)
2017. augusztus 23.
Szederhátiak Találkozója
A tavalyi sikeren felbátorodva, szeptember 10-én, vasárnap újra megszervezik a Szederhátiak Találkozóját. A program 16 órakor, a Mária szent nevére felszentelt helybeli katolikus templom búcsúünnepségével kezdődik. Utána átvonulnak a kultúrotthonba, ahol bemutatják Balta János Az elfelejtett „hadsereg” című riportkötetét, de megtalálható lesz a Szederháti örökségünk című monográfia, továbbá G. Pataky András A tél acélkék lovai című verseskötet is. Ezt követően együtt megebédelnek, beszélgetnek, felelevenítik a közös emlékeket. A találkozóra, Timár Ibolya tanítónővel együtt, szeretettel várják a szederhátiakat!

2017. augusztus 28.
A VIII. Erdőhegy Napjának a sikere
Kiváló hangulat, szíves vendéglátás
Szombaton VIII. alkalommal szervezték meg az Erdőhegyi Nap rendezvénysorozatot, aminek a programja a székudvari út melletti telken délben, a bográcsfőző versenyre benevezett 5 csapat tűzgyújtásával indult. A szabadtéri színpadon tervezett kultúrműsor azonban a színpad szerelési munkálatainak az elhúzódása miatt több mint egy órát késett.
14 óra után Apáti Adél műsorvezető köszöntötte az egybegyűlt nagyszámú közönséget, ismertette a további programot. Az Erdőhegyi Általános Iskola műsorát levezető nevelési igazgató, Gál Éva Gabriella szólásra kérte Sime Judit iskolaigazgatót, aki Erdőhegy Napja alkalmából ugyancsak köszöntött minden résztvevőt, felkérve őket: fogadják nagy szeretettel a gyermekek műsorát. Megköszönte a pedagógusoknak és családtagjaiknak a szervezési, felkészítő munkában tanúsított helytállást, mindenkinek jó szórakozást kívánt.
Az iskolások műsora
Az erdőhegyi iskola műsorát Gál Éva Gabriella vezette. Az V. osztályos lányok mazsorett tánca, a III. osztályosok Csáky Margit tanítónő által betanított moderntánca, a II. és IV. osztályosok Apáti Adél és Szilasi Ildikó tanítónők által betanított moderntánca, majd újra a III. osztályosok moderntánca kapott vastapsot. Az I., illetve felkészítő osztályosok sem maradtak le, ugyanis Hevesi Laura tanítónő irányításával ők is bemutatták moderntáncukat. Ezt követően az erdőhegyi iskola frissen alakult zumba csoportjának a ritmikus mozgása, majd a Sime Judit és Gál Éva Gabriella irányította Fáy Szeréna Kórus énekei arattak osztatlan sikert. Az iskola programjának a levezetője minden osztály produkcióját megdicsérte, majd megköszönve a figyelmet, visszaadta a mikrofont az Erdőhegy Napja programvezetőjének, Apáti Adélnak.
Néptánc
Először a Kiss Csilla vezette, ifj. Szilágyi András által koreografált nagyzerindi Ibolya tánccsoportot kérte a színpadra – a tőlük megszokott nagy fegyelemmel, alaposan kidolgozott koreográfiára előadott táncaik újra nagy sikert arattak. Utánuk az ágyai Tőzike tánccsoport Erdős Márta vezetésével, Nagy Rozália és Haász Endre koreográfiájára előadott palóc tánca kapott vastapsot. Ezt követően újra az Ibolya, majd a Tőzike kalocsai táncát tapsolta a közönség. A továbbiakban Erdőhegy büszkeségének, az iskola néptánccsoportjának Kiss Csilla vezetésével, ifj. Szlágyi András koreográfiájára előadott táncát ünnepelte a közönség, miután Sime Judit iskolaigazgató röviden ismertette a csapat megszületésének, fejlődésének a folyamatát. Ugyanakkor köszönetet mondott Szilágyi Andrásnak és Kiss Csillának az oktatásukért, illetve azoknak is, akik támogatják a csoportot, az iskola és a VIII. Erdőhegy Napja támogatóinak, a Kisjenői Polgármesteri Hivatalnak és Tanácsnak, az RMDSZ helyi és megyei szervezetének, az Erdőhegyért Civilszervezetnek, a szülőknek és a hozzátartozóknak.
A néptánc programot a zimándújfalui Kankalin néptánccsoport Nagy Rozália és Haász Endre koreográfiájára, Ménesi Melinda vezetésével előadott tánca zárta.
Színes szórakoztató program
A néptánccsoportok után könnyűzenével lépett fel Copce Alisia és Angelica Bontău zenetanár.
A meghirdetett Tied a mikrofon műsorban Prodan Andrei, Kiss Kitti és Hotăran Bernadett adtak elő könnyűzene-, rock- és rock and roll-számokat magyarul, románul és angolul. A téren a helybeli Íjász Egyesület tagjai íjászbemutatót tartottak, illetve célba lehetett lőni.
A bográcsfőző versenyen a zsűri két első és három második díjat osztott ki. Az első díjat Osváth András és csapata osztotta meg az Erdőhegyi Iskola csapatával.
19 órától Tarnai Kiss László lépett fel, Budai Béla zongoraművész kísértével nagy sikert aratva a népdalkedvelők körében.
Tarnai után a szabadtéri színpadról köszöntőt mondott Biró Zoltán RMDSZ helybeli elnök, városi tanácsos, aki üdvözölte, bemutatta magas rangú vendégeit, Faragó Péter RMDSZ megyei elnököt, parlamenti képviselőt és Török László nagyszalontai polgármestert. A vendégek örömüknek adtak hangot, amiért meghívták a VIII. Erdőhegy Napjára, a helybeli magyarság legrangosabb programjára. A nap folyamán gyakran szerveztek tombolasorsolást, így közel 50 ajándéktárgy, köztük a fődíj, az MP3-as zenegép is gazdára talált.
21 órától az United együttes lépett fel Mudzsahid Zoltánnal, csúcsra járatva a hangulatot.
A tűzijáték 23.30 órakor kezdődött, de már előtte és utána is 1 óráig a helybeli DJ Live Set keverte a magyar, a román és az angol nyelvű zenét.
A VIII. Erdőhegy Napjának az osztatlan sikeréért köszönet jár a szervezőknek, a támogatóknak, illetve mindazoknak, aki a munkájukkal, a vendégek ellátásában segédkeztek.

2017. szeptember 11.
AGROMALIM XXVIII. Aradon
A XVIII. Magyar–magyar Gazdatalálkozó sikere
Amint azt előre meghirdettük, szombaton az Expo Arad kiállítási központ B pavilonjának az emeleti termében szervezték meg a XVIII. Magyar–magyar Gazdatalálkozót, aminek a megnyitóján 10.30 órakor Fekete Károly, az AMMGE megbízott képviselője üdvözölte az egybegyűlt nagyszámú gazdálkodót és a magas rangú vendégeket.
Hasznos jövőtervezést a gazdatársadalomnak
Ezt követően Faragó Péter RMDSZ-megyei elnököt, parlamenti képviselőt kérte szólásra. Az elnök-képviselő, üdvözlőszavait követően, kiemelte a mezőgazdaság fontosságát az Arad megyei magyarság életében, továbbá az RMDSZ és az AMMGE közötti harmonikus együttműködést. Nemcsak megyei, de országos szinten is hasonló a kapcsolat, hiszen az RMGE elnöke jelenleg az RMDSZ parlamenti képviselőjeként hatékonyan dolgozik az erdélyi magyar gazdatársadalomért. Szükség is van e munkára, ugyanis az RMDSZ történetében a jelenlegi a legnehezebb mandátum, ami rengeteg intrikát, kihívást feltételez. Zárszavában hasznos jövőtervezést kívánt a gazdatársadalomnak.
Bognár Levente aradi alpolgármester, a megyeközpont RMDSZ-elnöke házigazdaként köszöntötte az egybegyűlteket, majd a termőföldet és a szülőföldet megbecsülő magyar gazdáknak a nemzet megmaradásához való pozitív hozzáállását méltatta. Éppen ezért, a magyar tisztségviselőknek meg kell becsülniük a földművelőket, akik a mindennapi kenyérről gondoskodnak. Zárszavában hasznos együtt-gondolkodást kívánt minden résztvevőnek.
Gheorghe Seculici, az Arad Megyei Kereskedelmi, Ipar és Agrárkamara elnöke üdvözlő szavait követően a XXVIII. alkalommal megszervezett AGROMALIM kiállítás és vásár elemi részeként, a XVIII Magyar–magyar Gazdatalálkozó fontosságát ecsetelte. Ez egybeesik az ország EU-csatlakozásának a X. évfordulójával, ami mérföldkő az ország életében is, hiszen jelenleg gabona- és szemes kukoricaexport tekintetében országunk Franciaország után, a II. helyet foglalja el az Európai Unióban. E sikerhez nagyban hozzájárulnak a Románia Magyar Gazdák Egyesületének a tagjai is. Éppen ezért, örömének adott hangot, amiért részt vehet a fórumon, ahol üdvözölheti régi barátját, Winkler Gyula EP-képviselőt is, akivel a Román Parlamentben nagyon jó kapcsolatokat épített ki. Mivel barátja nagy tapasztalatokkal rendelkezik, örvend, amiért az EP-ben képviseli az országot. Miután teljes támogatásáról biztosította a magyar gazdákat, sikeres tanácskozást kívánt a résztvevőknek.
Fekete Károly programvezető a gazdafórum két Mária-ünnep közötti időszakát méltatta, majd Kocsy Bélát, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara külkapcsolati igazgatóját kérte a mikrofonhoz. Üdvözlőszavait követően tolmácsolta Györffy Balázs, NAK-elnök, továbbá Jakab Istvánnak, az Országgyűlés alelnökének, MAGOSZ-elnöknek az üdvözletét. Mindketten szerettek volna jelen lenni, de fontos elfoglaltságuk miatt csak üzenetben fejezik ki a határon túli magyar gazdálkodókkal való folyamatos kapcsolattartás, a tapasztalatok cseréjének a fontosságát. Üdvözletét abban a meggyőződésben zárta, hogy a fórum tovább erősíti a magyar–magyar kapcsolatokat, a tapasztalatcserét, a gazdaérdekeknek minden fórumon való képviseletét.
Dr. Torda Márta, a Földművelésügyi Minisztérium Nemzetközi és Kárpát-medencei Kapcsolatok Főosztályának az osztályvezetője tolmácsolta Tóth Katalin helyettes államtitkár asszonynak a Magyar–magyar Gazdatalálkozóhoz intézett üdvözletét. Abban a gazdálkodók rendszeres konzultációjának, az együtt gondolkodásnak, a tapasztalatcserének a fontosságát ecsetelte. Törekedni kell a határon átnyúló kapcsolatoknak az érdemi kiépítésére, a megoldások közös megkeresésére. A Kárpát-medencében a gazdálkodók és a civilszervezetek együttműködésében kiemelt szerepe van az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének, amelynek vezetősége olyan munkát végez, ami nemcsak a tagság érdekeinek a képviseletét, hanem a vidék fellendítését is szolgálja. Az általa képviselt Minisztérium a külhoni gazdáknak biztosítja a pártoló tagság státust, ami sok jogosultsággal jár. Beszédét abban a meggyőződésben zárta, hogy a jelenlegi gazdafórum is hozzájárul a nemzet fejlődéséhez, gyarapodásához.
Szakmai előadások
A továbbiakban a szakmai előadások levezetését Horváth Imre AMMGE-alelnök vette át, aki Winkler Gyula EP-képviselőt kérte a mikrofonhoz Újdonságok Brüsszelből című előadásának a megtartásához. Bevezetőben köszönetet mondott a meghívásért, majd köszöntötte a legfiatalabb, Hunyad megyei gazdaszervezetet, aminek a létrehozásában nagy szerepe volt Kocsik József AMMGE-elnöknek. Először a közös agrárpolitika modernizációja és egyszerűsítése, majd a közös agrárpolitika finanszírozása, illetve a hogyan legyünk sikeresek témaköröket járta körbe. A közös agrárpolitika modernizációja és egyszerűsítése céljából a konzultációk beindultak, év végére várhatók az eredmények, amelyek azt vetítik előre, hogyan mutat majd pénzügyi, szakmai szempontból a közös agrárpolitika 2020 után. A második témakörben körbejárta, miért van szükség a közös agrárpolitika korszerűsítésére. Elsősorban azért, mert körülöttünk minden, nem csak a klíma, hanem a gazdasági, finanszírozási körülmények is folyamatosan változnak. Ezekhez olyan eszközöket kell létrehozni, amelyek megoldásokkal szolgálnak a jelzett változásokra. Hihetetlen gyorsasággal változnak a technológiák, ezért erre a mezőgazdaságnak is fel kell készülnie. Olyan feltételek között, hogy az EU-ban folyamatosan öregedik a gazdatársadalom, illetve az uniós támogatásoknak a megszerzése túl sok bürokráciával jár. A változásokat három elv vezérli: változtatni a gazdák jövedelemszintjét, illetve életszínvonalát; a környezetvédelem fokozása; alkalmazkodni a klímaváltozáshoz.
A szakmai előadásokat Sebestyén Csaba RMGE-elnök, parlamenti képviselő folytatta, aki pozitív bejelentést tett: az országos szervezet két megyei tagszervezettel bővül, ugyanis Szilágy, illetve Máramaros megyében is alakulóban van a gazdaszervezet. A bővülés egyben meghozza a gyümölcsét a gazdatársadalomban sokszor emlegetett összefogásnak, az együtt gondolkodásnak. Az RMGE ugyanis csak akkor lehet partner a román gazdaszervezetekkel, illetve a román kormánnyal, ha minél nagyobb támogatottságot tud maga mögött.
A politikum és a gazdatársadalom összefogásának az eredményét a legutóbbi parlamenti választások bizonyították, amikor is az RMDSZ szövetségre lépett a Magyar Polgári Párttal és a Romániai Magyar Gazdák Egyesületével. Ennek eredményeként az RMDSZ több képviselőt küldhetett a törvényhozásba, ezért hatékonyabban támogathatja a magyar önkormányzatokat. Az összefogás sikerét maga is élvezheti, hiszen Hargita megyében az 5. helyről indulva, bár nem hitt a sikerben, mégis megválasztották. A mezőgazdasági szakbizottságban így sokkal hatékonyabban dolgozhat a romániai magyar gazdák érdekében. Abban reménykedik, hogy a 2018-as centenáriumra való román felkészülés annyira leköti a közfigyelmet, hogy a törvényhozáson át lehet vinni néhány, a magyarság, illetve a mezőgazdaság számára is fontos törvénytervezetet. Egyik ilyen lenne a tűzifa exportjának a leállítása. Ami igen fontos lenne a fával tüzelő igen sok család számára, de a szupermarketek árukészlet 51%-nak hazai termelőktől történő beszerzésének a tisztázása is fontos lenne. Sajnos, a kormány inkább a nagygazdaságok fejlesztésében, támogatásában gondolkozik, ráadásul az agrárkamarák választott vezetőségeit is mellőzték, az intézményeket odacsapták a mezőgazdasági igazgatóságokhoz. E rendszeren és felfogáson változtatni kellene.
A falugazdász hálózat további bővítése sokat enyhíthet a gazdálkodók gondjain, de a családi gazdaságokat támogató törvény megalkotása is fontos lenne. Az elnök abban a reményében zárta mondanivalóját, hogy a következő Magyar–magyar Gazdatalálkozón nagyobb sikerekről számolhat majd be.
A továbbiakban Kranowszky Nagy Andrea, a Magyar Nemzeti Kereskedőház Aradi Regionális Irodájának a vezetője Gazdasági kapcsolatépítés a régióban címmel tartott értekezést. Amint elmondta, az MNK összesen hét közép-európai országban 25 hasonló irodát működtet. Közülük 7 Romániában, Aradon, Nagyváradon, Kolozsváron, Szatmárnémetiben, Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen és Sepsiszentgyörgyön működik. Céljuk, hogy a magyar vállalkozóknak megtalálják a megfelelő partnereket, de közreműködnek a piackutatásban, a partnerkeresésben, melynek során a romániai vállalkozóknak magyarországi partnereket keresnek. Minden iroda megpróbál maximálisan együttműködni a gazdaszervezetekkel különféle terményértékesítések közvetítésében. Erre a helyszínen is lehetőség van, hiszen a kolléganője, de maga is szívesen áll az érdeklődők rendelkezésére.
A további szakmai előadásokon Miklós Ervin az Agrovir Kft. részéről Az informatika szerepe a mezőgazdaságban, Bánszky József a Struktúra Bau Typ Szerkezetépítő Kft. részéről Terményszárítás szárító nélkül címmel, Sarusi-Kiss József az Alterrnconsult Kft. és Altern Kft. részéről Korszerű mezőgazdasági épületek és azok megújuló energiás fűtése címmel tartott, magyarázattal alátámasztott előadást.
Kiállítólesen, pörköltfőzés
A konferencia után szétnéztünk a kiállítók között. A csarnokban felállított aradi magyar standon Berki Erzsébet helyi vonatkozású szuveníreket, a kiállítást hirdető feliratos blúzokat árusított, elfogadható érdeklődés mellett. A nagyzerindi mézeskalácsos, Szénási Zsuzsanna a hagyományos mézeskalács-figurákkal várta az érdeklődőket. Az aradi Tulipán Kft. asztalán magyarországi palackozott fehér-, illetve vörösborok vártak vásárlóra.
Csipkár Imre és felesége, Julianna mindenfajta csomagolásban, csípős és édes fűszerpaprika-őrleményekkel várta az érdeklődőket.
Az idei kiállítás és vásár családi programként is szolgált, ugyanis sokan kisgyermekekkel érkeztek, akik nagy érdeklődést tanúsítottak a szabadban felállított állatkiállításon látható mindenfajta háziállat és -szárnyas iránt. Miközben a felnőttek, főként a gazdálkodók a legkorszerűbb mezőgazdasági gépeket, berendezéseket szemlélték, addig a gyermekek pónin lovagolhattak, vagy póniló húzta kordélyon kocsikázhattak.
Az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének a szakácsai ezúttal is a vásártér szélén kaptak elkülönített helyet, ahol az arad-gáji csapat, Kovács Tibor Levente, Kovács Andrea és Molnár Árpád, Horváth Imre adománya nyomán olyan mangalicapörköltet főztek, aminek az alapanyaga egy nappal korábban még az ólban röfögött.
A zimándközi Szabó Sándor három üstben 60 kiló húsból főzött: kettőben sertéspörköltet, a harmadikban krumplit Göcző Ilonka, Szabó Ilonka és Lévai József segítségével.
A majláthfalvi csapatban Réti Edit, Berár Edmond főzött pörköltet Molnár András főszakács irányításával, 20 kiló birkahúsból és 10 kiló krumpliból.
Miután a pörköltek megfőttek, a magyar gazdák jó hangulatban, közösen elfogyasztották, sörrel, borral öblítették, sőt nótára is zendítettek. A XVIII. Magyar–magyar Gazdatalálkozó sikere tovább erősítette a hagyomány folytatásának a szükségességét.

2017. szeptember 12.
Szederháti templombúcsú, könyvbemutatóval
Emlékállítás egykori munkaszolgálatosoknak
Nem valószínű, hogy a szederháti, Mária nevére szentelt római katolikus templom búcsújáról beszámolt volna az újság (maga az esemény nem újdonság és különlegesség, évente megtartják minden r. kat. egyházközségben), ha nem lett volna egybekötve a nyomdát most elhagyott, a Pro Identitas Egyesület és Faragó Péter parlamenti képviselő irodájának támogatásával megjelent könyv bemutatójával, amelynek szerzője ráadásul a Nyugati Jelen (távolról sem túlzás és szóvirág: oszlopos) munkatársa, Balta János.
A kicsiny helybeli templomban a szentmisét ft. Király Árpád marosi főesperes celebrálta. (A kívül-belül nagyon szépen karbantartott templom érdekessége az egykori helybeli magyar családok által rendelt és finanszírozott, bibliai jeleneteket ábrázoló falképek sokasága.) A celebráns a szeretet családon, társadalmon belüli fontosságáról és erejéről szólt, ékesszólóan és meggyőzően a helybeliekhez és elszármazottakhoz, vendégekhez, kifejezve reményét, hogy a jövőben is lesznek olyanok, akik vigyáznak erre a templomra, hitükre, magyarságukra.
Szívből kívánjuk, hogy úgy legyen. Bár a szederháti magyar katolikus közösség létszámban évtizedek óta rohamosan csökken, az ittmaradtak életkora pedig ugyanilyen mértékben nő. A vasárnap délutáni misén negyven körülire becsültem a résztvevők számát (egy helybeli pontosan 44-et számolt), de közülük sok elszármazottként vagy vendégként volt jelen, s mindössze ketten-hárman gyermek- és ifjúsági korúak).
Balta János egy éve az ugyancsak Szederháton bemutatott, szülőfalujáról készült könyve több adalékkal szolgál e tekintetben.
A helybeli kultúrotthonban („Művelődési ház”, olvasom bejárata mellett a még magyarul is szereplő megnevezést) mintegy félszázan jöttek össze a Láthatatlan „hadsereg” c. könyv bemutatójára, amelyet a szerző szülőfaluja iránti tiszteletből és elkötelezettségből legelőször itt tartott meg.
A kötetet a Nyugati Jelen egyik munkatársa mutatta be, és kiemelte: a „láthatatlan hadsereg” azoknak a munkaszolgálatosoknak állít emléket, akiket a múlt rendszerben valósággal elhurcoltak (katonai mozgósítással) országos építőtelepekre (köztük bukaresti Nép Háza, cernavodai atomerőmű, Duna–Fekete-tengeri-csatorna), hogy ott a legtöbben elképesztően rossz munkakörülmények, lakás- és ellátás-gondok közepette dolgozzanak, akár több szériában, családjuktól elszakítva. Rengetegen munkabalesetben haltak meg vagy szereztek maradandó, egész életükre kiható egészségi károsulást. S az „elfelejtett hadsereg” cím jogos, mert a témát, érdemben és részletesen azóta sem dolgozták fel, s ma már kevesen tudják – a jövő egyre inkább hajlamos a feledésre – milyen iszonyú áldozatok árán jöttek létre a „nagy megvalósítások”.
A szerzőnek „volt szerencséje” részt vennie a „nagyszerű szocialista építőmunkában”, Ceauşescu megalomániás terveinek kivitelezésében. (A Nép Háza, például, a világ legnagyobb épületeinek egyike.) De lám, részben legalább ezúttal beigazolódik a mondás, miszerint minden rosszban van valami jó. Ha a fiatal kora dacára (felkészültsége okán) igen magas szakmai besorolású, és számunkra nem mellesleg újságírói vénájú vagongyári, itthon beteg szülőket, rajongva szeretett feleséget, két kisgyermeket hátrahagyó munkást annak idején, az 1980-as évek második felében nem viszik el keserves munkaszolgálatra Bukarestbe, a Nép Házához, ma biztosan nem vehetnénk kézbe ezt a személyes élményeket is tartalmazó, de azokon jóval túlmutató, majdnem félszáz tanút megszólaltató megrázó könyvet. Amelyről, talán nem mellesleg, tegnap délben egyik olvasója – aki már vasárnap este „nekiesett” a több mint 230 oldalas könyvnek – arról értesítette e cikk íróját: nagyon érdekes és megdöbbentő.
Olyan könyv, amelyet érdemes, sőt kötelező lenne elolvasnia a reális múlt iránt érdeklődőnek.
Jámbor Gyula / Nyugati Jelen (Arad)

2017. szeptember 13.
A XII. Fazekasvarsándi Magyar Nap sikere
Összefogott, együtt szórakozott a magyarság
Amint azt előzetesen meghirdettük, az elmúlt szombaton XII. alkalommal szervezték meg a Fazekasvarsándi Magyar Napot, aminek a programja a helybeli evangélikus-lutheránus templomban 11 órakor kezdődött istentisztelettel indult. Azon a nagyszámú hívek mellett részt vettek a magyar népviseletbe öltözött gyermekek és fiatalok is. Nt. Dulinszky Áron távozó lelkipásztor igehirdetésében a szeretetről, az összetartás fontosságáról beszélt, ugyanakkor el is köszönt a hívektől. A liturgiában közreműködött a falu szülötte, nt. Gyurkócza Aranka börtönlelkész. Az istentisztelet után a fiatalok rendben visszavonultak az Essig József Kultúrotthonba, amelynek az udvarán zenés szórakoztató műsor kezdődött, illetve a bográcsokban Török Norbert és Incze Ibolya jóvoltából rotyogott a pörkölt. Közben a magyar népviseletbe öltözött fiatalok és gyermekek, mintegy harmincan, három társzekérrel, az „ÖCSI-K” zenekar kíséretével bejárták a település utcáit, ahol énekelve toboroztak a Magyar Nap programjára, illetve az esti szüreti bálra. A helybeli gyülekezet presbitériuma előzőleg ruhagyűjtést szervezett a tombolacsomagok összeállítására. Az eladásukból származó pénzből, szeretnék felújítani a parókiát, ahova új lelkészt várnak. A toborzásból visszatérő fiatalokat a zenészek bemarsolták a kultúrotthon udvarára, ahol Gyurkócza Tünde és férje, Török Sándor vezetésével körtáncot jártak.
Ünnepi előadás, bál hajnalig
A zsúfolásig megtelt kultúrotthon színpadán 17 órától lépett fel a nagyváradi MM Pódiumszínház részéről Molnár Júlia és Melegh Attila, akik népszerű operettbetétekkel, közkedvelt slágerekkel szórakoztatták a közönséget, amelynek tagjai együtt énekeltek a művészekkel.
Ezt követően a magyar népviseletbe öltözött gyermekek és fiatalok rendben kivonultak a főutcára, ahol a templom előtt körtáncot jártak a közönség tapsa közepette. Utána a fiatalokkal együtt, a közönség is visszavonult a kultúrotthonba, ahol elkezdődött a hagyományos szüreti bál, amelyen a népviseletbe öltözött fiatalok játszották a csőszlányok és -legények szerepét. A mulatók számára az „ÖCSI-K” zenekar hajnali 3 óráig húzta a talpalávalót. A XII. Fazekasvarsándi Magyar Nap sikeréért a szervezők nevében Manguci Erzsébet ezúttal is köszönetet mond Mód László alpolgármesternek, aki magánemberként támogatta, továbbá mindazoknak a fazekasvarsándiaknak, akik anyagiakkal vagy a vendégek ellátásában gyakorolt munkájukkal járultak hozzá a sikerhez.

2017. szeptember 15.
Évértékelő Sebestyén Csaba RMGE-elnökkel
Bízik a gazdatársadalom életképességében
A legutóbbi Magyar–magyar Gazdatalálkozó alkalmával Sebestyén Csaba RMGE-országos elnökkel, parlamenti képviselővel ismét megejtettük a szokásos mezőgazdasági, gazdálkodási évértékelőt.
– Elnök úr, milyen előnnyel jár, hogy az RMGE-országos elnöke egyben parlamenti képviselő is?
– Ha jól emlékszem, tavaly ott fejeztük be a beszélgetést, hogy azt kérdezte: létezik-e egyezség a gazdaszövetség és az érdekvédelmi szövetség között a gazdák parlamenti képviseletének a biztosítására? Erre azt válaszoltam: most már jó az együttműködés az RMDSZ és közöttünk. Sajnos, nem tudtak biztos bejutó helyet felajánlani, ezért Hargita megye RMDSZ-es listáján az V. helyről indultam. A legoptimistább várakozások sem jósoltak százszázalékos sikert, de úgy látszik, nagyon fontos volt az RMDSZ felismerése, miszerint a gazdatársadalomra szükség van, hiszen az RMDSZ-nek ez a legnagyobb szavazóbázisa. Ennek a fontosságát a gazdák is érezték, ezért a decemberi szavazáson sokkal többen vettek részt, az előző évekhez viszonyítva két képviselővel több jutott be a megyei listánkról. Ezúttal a gazdák úgy érezték, fontos, hogy a képviselőjük bejusson, tehát többen elmentek szavazni. Sokszor hangsúlyoztam, hogy a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete nem politizál, viszont azt sem engedhetjük meg, hogy az egyik legrégebbi gazdaszervezet kimaradjon a mezőgazdaságra vonatkozó döntésekből. Ezt csakis akkor tehetjük sikerrel, ha állandóan a törvényhozásban vannak a képviselőink.
– Az RMDSZ-frakcióban önön kívül van-e még olyan személy, akinek a fő tevékenységi területe a gazdálkodás, annak az érdekvédelme?
– A szatmárnémeti Magyar Lóránt állatorvosi egyetemet végzett, de nem dolgozott a mezőgazdaságban. Mindketten a Mezőgazdasági Szakbizottságban tevékenykedünk. Ő inkább az uniós pályázatokkal foglalkozik, hiszen azelőtt is azon a területen dolgozott. Magam inkább a kisgazdaságok, a termelési problémák területén munkálkodom, ezért jól kiegészítjük egymást. Hogy mit tudunk bevinni a törvényekbe, illetve mit hajtanak belőlük végre, az két dolog, hiszen a magyar gazdák igazi megsegítése az lenne, ha kormányon lennénk. Mert onnan lehet igazán olyan konstrukciókat kiépíteni, amelyek nemcsak a terményeknek az előállítását, hanem az értékesítését is előmozdítanák. A mezőgazdasági törvényekbe is megpróbálunk sok olyan elemet bevinni, ami érinti a gazdákat. Abban a reményben tesszük, hogy a kormány is kidolgozza hozzájuk a megfelelő alkalmazási metodológiát. A szakbizottságban elmondtuk a termőföld adás-vételének, a termény raktározásának, a kártérítéseknek a problematikáját. Mert ugye, azzal érvelnek: a vadállatokat nem lehet az erdőben tartani. Valóban, de az általuk okozott károknak a térítési összegeit le kell utalni a megyei tanácsoknak, amelyek sokkal operatívabban tudják azt eljuttatni a gazdákhoz. Azoknak a termékkiesés pótlása, vagyis a kártérítés összegének a megszerzése a fontos. Ha ugyanis a kormánytól a kárpótlást két hónap késéssel kapják meg, azt talán már fel sem tudják hatékonyan használni, mert lekéstek a jövő évi termés előkészítéséről.
– Az elmúlt évben hogyan alakult a magyar gazdatársadalom?
– Sajnos, elég rossz irányúnak tartom, amiben én is ludasnak érzem magam, hiszen a bukaresti elfoglaltságaim miatt nem tudok a gazdákkal, így a problémáikkal sem folyamatos kapcsolatban lenni. Ezért is örvendek a jelenlegi konferencián való részvételnek, hiszen itt közvetlen kapcsolatba karültem a gazdálkodókkal, testközelből ismerkedhettem a gondjaikkal.
– Az ön távollétében ifj. Zágoni Szabó András ügyvezető elnök tartja a gazdákkal a kapcsolatot?
– Természetesen, igen, csakhogy az nem én vagyok. Ha valakinek a közvetítésével érkeznek az üzenetek, azok valahol sérülhetnek. Az ügyvezető elnök végzi a munkáját, három alkalmazottam van, de jól együttműködünk azzal a falugazdásszal is, akit az RMGE a Magyar Földművelődési Minisztériumtól kapott. Tehát vannak kapcsolattartóink, csak az időhiányom miatt, még azt nem tudom, hogyan szervezzem meg hatékonyabban a gazdákkal való kapcsolattartást. A tény, hogy az RMGE konferenciájára sokan eljönnek, az számomra két dolgot bizonyít: bíznak a Romániai Magyar Gazdák Egyesületében, ezért amikor megszólítjuk, eljönnek a rendezvényeinkre. A másik, hogy a gazdákat érdekli a saját sorsuk. Ha ez így van, azt jelenti, van remény a gazdatársadalom sorsának a jobbra fordulására. Bízom abban, hogy megszűnnek a krízisek, az alacsony felvásárlási árak, hiszen enni mindig kell. Ezt a gazda is tudja, ezért folyamatosan termel, tehát van esély munkájának az elismerésére is. Bizakodó vagyok, mert látom, a gazdálkodóink részt vesznek az uniós támogatásokban, megpróbálják megszerezni a legmagasabb támogatást, mert bővíteni kívánják a termelést. Természetesen, olyan akadályok is adódhatnak, hogy valaki nem tudja eladni a terményét vagy nincs elegendő pénze a gazdaság működtetéséhez, a bővítéséhez. Az ilyen jellegű akadályokat azonban lassan leküzdik, mert egyre több tapasztalatot szereznek a gazdálkodásban, illetve a krízishelyzetekhez való alkalmazkodásban.
Gyarapodó falugazdász csapat
– Erdélyi szinten hány magyar falugazdász tevékenykedik?
– Tudtommal több mint 10, közülük az RMGE 4-et foglalkoztat, egyet Aradon, egyet Temesváron, kettőt a Székelyföldön. A konferencián mondta dr. Torda Márta osztályvezető asszony, hogy a közeljövőben a falugazdászok száma a többszörösére emelkedhet. Én azt javasoltam, hogy a falugazdászok teljesítményét szakmailag is próbáljuk meg maximalizálni, hiszen nem mindegy, hány gazdálkodót szolgál egy-egy falugazdász. Vagyis, 15-20 tagú gazdacsoportot vagy egy százéves hagyománnyal rendelkező szervezetet szolgál-e? A minisztériumnak szűrőszerepet kellene játszania, hogy a kinevezett szakemberek tényleg falugazdászként működjenek, ne hatósági munkát végezzenek, hanem mindenben a gazdálkodókat segítsék. Ha sikerülne a remélt 60 körüli falugazdászt alkalmaznunk, az RMGE 14 megyéjében megyénként 4-5 szakembert jelentene, ami óriási lendületet adhatna a gazdálkodásnak. Ez arra is jó lenne, hogy kellőképpen felkészülhessünk az agrárkamarai választásokra. Most ugyanis ismét napirendre került a gazdák által megválasztott agrárkamara hivatalba lépése. Az RMGE jól tudja mozgósítani a tagjait, ezért megtörténhet, hogy lesznek olyan megyei agrárkamarák, amelyeket az RMGE által küldött emberek fognak irányítani. Akkor ez kiegészíti a megyénként 3-4 embernek a tevékenységét. Én mindig azt mondtam: a szakmai szervezeteknek bírálniuk, nem végezniük kell a szaktanácsadást, csakhogy jobb hiányában magunk is végeztük azt.
– Lát-e olyan tendenciát, miszerint a jelenlegi hatalom a reális agrárkamarákat akarná legalizálni?
– Az eddigi tendenciák, de a kormány is kinyilatkoztatta, hogy centralizálni akarnak. Azzal, hogy hozzácsapták a kamarákat a kormány kihelyezett mezőgazdasági igazgatóságaihoz, úgy érzem, hogy centralizáltak. Létezik ugyan egy kormánystratégia a decentralizációról, ami egy bővített mondatot tartalmaz a mezőgazdaságról: meg kellene vizsgálni a lehetőségét, visszaállítani azt, amit az agrárkamarák ügyében elrontottak ezelőtt két évvel. Tehát már belátták, hogy butaság volt megszüntetni a választott agrárkamarákat, illetve ma Romániában hivatalosan senki nem foglalkozik szaktanácsadással. Azt manapság pályázatíró cégek végzik, de nem a gazdák felvilágosítása, hanem a pályázatok sikerre vitele céljából. Ezt nem kell elítélni, mert ha ők nem tennék, még ennyi sem lenne.
– Van-e reális esélye a választott vezetőséggel működő agrárkamarák visszaállítására?
– Én reménykedem, hiszen oda nem csak a kormány tehet be pénzt, kinyilatkozva, hogy négy évig finanszírozza, illetve olyan jogosultságokat ad át, mint a mezőgazdasági forgalomból kivont területeknek az illetékét ezután a Kamaráknak kell befizetni, ugyanakkor a növényvédő, illetve vetőmagvizsgáló állomásokat is átadná nekik. A bevételekből a Kamarák önmagukat finanszírozhatják, tanfolyamokat tarthatnak. Most változott a törvény, miszerint a helyi önkormányzatok is tehetnek be pénzt, támogathatják. Mindez reményt ad a választott vezetőségű agrárkamarák létrehozásához, működtetéséhez, ahol egy-két polgármester megfizethet egy-egy szakembert.
– Mi a véleménye az idei Magyar–magyar Gazdatalálkozóról?
– Egyik szemem sír, a másik nevet, mert ugye, 18 évet öregedtünk, másrészt viszont a résztvevők nagy száma azt bizonyítja: az emberek bíznak az RMDSZ-ben és az RMGE-ben. Mindenki tapasztalhatta az előrelépést, hiszen színes tájékoztató anyagokat adtak a résztvevőknek, korszerű feltételek között szervezték meg a konferenciát. Ugyanakkor sikerült megtalálni azokat a témákat, amelyek foglalkoztatják, érdeklik a gazdatársadalmat. Tavaly a vízhiányról beszéltünk, idén az innováció volt a központi téma. Ha mindig sikerül olyan témát találni, ami érdekli az embereket, biztosított a siker.
– Köszönöm szépen a beszélgetést.
– Én köszönöm a lehetőséget.

2017. szeptember 19.
A Hargita Nemzeti Népi Együttes sikere Pécskán
Székely–magyar hagyományok, magas színvonalon
Amint azt előzetesen meghirdettük, szombaton a pécskai Kisebbségi Hagyományőrző Egyesület első alkalommal szervezte meg a Hagyományőrző Székely és Magyar Bált. A program 16 órakor a piactéren felállított jókora sátorban, nt. Tóbiás Tibor György, a pécskai református híveket is képviselő kisperegi lelkipásztor lélekemelő imájával, áldásával indult. Ezt követően 5 felékesített társzekéren a Hargita Nemzeti Népi Együttes, a pécskai Búzavirág néptáncegyüttes és a battonyai Szivárvány néptánccsoport, a kisperegi Roulette zenekar kíséretével bejárták Pécska magyar részének az utcáit, ahol hívogattak az esti hagyományőrző magyar bálra. 20 órakor visszaértek a piactéri sátorhoz, ahol a szervezők pálinkával fogadták a hagyományőrző toborzókat, illetve a gyülekező vendégeket.
21 órakor Antal Péter polgármester és Balta Tajcs Tünde, a szervező egyesület elnöke köszöntötték a vendégeket. A polgármester köszöntőjét követően megnyitottnak nyilvánított hagyományőrző rendezvényen Balta Tajcs Tünde kihangsúlyozta: „A hagyomány mély kút, az emberi élet forrása. Az ember csak e kút vizével töltekezve lehet azzá, amivé lennie kell. Hagyomány az, ami él a múltból, kapcsolódik a jelenhez, és folyamatosan bővül a jelennek múlttá válásával. Bátran kijelentem: hiszek a jövőben és a múltban is, hogy a történelem, a hagyomány és a remény köteléke nem bomlik fel, hanem fenntartja az embert. Mi, a pécskai Kisebbségi Hagyományőrző Egyesület alapító tagjai, ugyanolyan fontos dolognak tartjuk hagyományainknak, értékeinknek a megőrzését, mint amilyen fontos dolog, hogy rendszeresen alszunk, étkezünk, szeretünk és lélegzünk! Mert a hagyomány felsőbbrendű tekintély, amelynek nem azért engedelmeskedünk, mert számunkra hasznosat parancsol, hanem azért, mert parancsol!”
Ezt követően, közösen elmondtak egy imát, majd felszolgálták a Lipták Mária és öttagú szorgalmas csapata által főzött ízletes pörköltet, utána elfogyasztották a hagyományos, helyszínen sült kürtőskalácsot is.
22 órától Táncoljatok!, címmel az egybegyűlt 350-nél több vendégnek 70 perces, ünnepi előadást tartott a 24 tagú Hargita Nemzeti Népi Együttes. Előadásukban elmondták, eltáncolták mindazt, amit a hagyományos székely–magyar néptáncokról tudni kell. Ezzel teljesült is a szervezők óhaja, hiszen a székely és a magyar hagyományok magas színvonalú bemutatását célozták meg. A többször visszatapsolt, nagy sikerű előadást követően reggel 7 óráig húzta számukra a talpalávalót a kisperegi Roulette zenekar. A rendezvény sikeréért, a szervezők, a pécskai Kisebbségi Hagyományőrző Egyesület vezetősége ezúttal is köszönetet mond a támogatásért Pécska Város Polgármesteri Hivatalának és Tanácsának, továbbá mindazoknak, akik a munkájukkal hozzájárultak nemzeti hagyományainknak a megismeréséhez, továbbadásához, éltetéséhez.

2017. szeptember 28.
ARADI MAGYAR NAPOK
Szeptember 28-án útjára indul a 2017-es Aradi Magyar Napok. Az okt.7-ig tartandó eseményen számos kulturális program (többek közt kiállítás, konceret, könyvbemutató, színházi előadás) várja az érdeklődőket. A könnyűzenei produkciók közül kiemelkedik Rúzsa Magdi és Deák Bill Gyula koncertje.
Október 6-át, a nemzeti gyásznapot a szervezők az aradi vértanúk emlékének szentelik, éppen ezért a történelmi eseménnyel kapcsolatos programok kerültek előtérbe. A tíznapos Aradi Magyar Napok programja az alábbiak szerint kerül megrendezésre.
Szeptember 28., csütörtök
11.00 órakor, a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád-termében: BEMUTATKOZIK AZ ISKOLÁNK– Arad megye magyar általános iskoláinak interaktív bemutatkozása, fotókiállítás az iskolák által beküldött fényképekből (Szervező: az Alma Mater Alapítvány).
17.00 órakor, a Jelen Ház nagytermében: A Nyugati Jelen napilap 2018-as Évkönyvének és Fritz Mihály Aradi Rajzfüzet c. albumának bemutatója.
Szeptember 29., péntek 8.00-12.00 órakor, a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád-termében ISKOLÁNK (FIATAL) ARCAI – A Csiky Gergely Főgimnázium egykori diákjai találkoznak az iskola jelenlegi tanulóival; élménybeszámolók, beszélgetések, érdekes kísérletek az egykori csikys diákok vezetésével. Szervező: az Alma Mater Alapítvány.
17.00 órakor, a Jelen Ház kistermében: Móré Sághi Annamária festőművész kiállításának megnyitója. 20.00 ÓRAKOR, A VÁROSLIGETI GO-KART PÁLYÁN: RÚZSA MAGDI-KONCERT.
Szeptember 30., szombat 9.00 órakor, az Arad-belvárosi római-katolikus templomban: Ökumenikus istentisztelet.
9.00 órakor, a városligeti műfüves fedett pályán (AMEFA): Arad megyei általános iskolák focibajnoksága. Szervező: a Szabadságszobor Egyesület.
10.30 órakor, a Csiky Gergely Főgimnáziumban, illetve a Zárdában (ma Mihai Eminescu Általános iskola): A véndiákok üdvözlése, rövid hagyományőrző zenés-táncos műsor.
11.00 órakor, a városligeti go-kart pályán: Ifjúsági és sportnap (szervező: az Aradi Magyar Ifjúsági Szervezet).
11.00 órakor, a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád-termében: AZ ISKOLA EMLÉKEZIK NEVES TANÁRAIRA – beszélgetés Karczagi Sándor nyugalmazott református lelkésszel, az elmúlt száz év történelmének élő-eleven szereplőjével, az iskola legidősebb véndiákjával.
11.00 órakor, a Csiky Gergely Főgimnáziumban: Nemzedékek találkozója, osztálytalálkozók.
12.00 órakor, a Jelen Ház nagytermében: A NŐILEG című magazin közönség-találkozója és a MUTASS JÓ PÉLDÁT! című program bemutatója.
16.00 órakor, a városligeti go-kart pályán: A budapesti BÓBITA zenekar előadása gyermekeknek.
18.00 órakor, a városligeti go-kart pályán: Gyermekkoncert – fellép a LogaRitmus együttes.
20.00 órakor, a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád-termében: Véndiák-bál. 20.00 ÓRAKOR, A VÁROSLIGETI GO-KART PÁLYÁN: DEÁK BILL GYULA-KONCERT. 22.00 órakor, az aradi Club 4U klubban: Az ifjúsági és sportnap záróbulija.
Október 1., vasárnap
10.00 órakor, az Arad-belvárosi református templomban, igét hirdet Nt. Módi József esperes: az Aradi Magyar Napok nyitó istentisztelete.
11.00 órakor, az Arad- belvárosi református templomban: BALTA JÁNOS AZ ELFELEJTETT HADSEREG című kötetének bemutatója. Szervező: a Pro Identitas Egyesület.
17.00 órakor, a Jelen Ház nagytermében: Közönségtalálkozó Endrei Judit életmód-tanácsadóval, egykori televíziós műsorvezetővel.
Október 2., hétfő 16.00 órakor, a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád-termében: Pedagógus-talákozó.
Október 3., kedd 18.00 órakor, a Városháza dísztermében: ARAD ZENEI ÉLETE – szimpózium és kamarakoncert (szervező: a Kölcsey Egyesület).
Október 4., szerda 17.00 órakor, a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád-termében: Könyvbemutató – KOVÁCH GÉZA MŰVELŐDÉS- ÉS HELYTÖRTÉNETI ÍRÁSAI (szervező: a Szabadságszobor Egyesület).
Október 5., csütörtök 18.00 órakor, a Ioan Slavici-színházban: TISZTELET A HŐSÖKNEK
– az Aradi Filharmónia zenekarának emlékhangversenye ERKEL FERENC műveiből.
Október 6., péntek 11.00 órakor, az Arad-belvárosi római-katolikus templomban szentmise az aradi vértanúk emlékére – főcelebráns és szónok Msgr. FODOR JÓZSEF nagyváradi általános helynök, nagyprépost. 13.00 ÓRAKOR, A MEGBÉKÉLÉSI PARKBAN: EMLÉKEZÉS ÉS KOSZORÚZÁS A SZABADSÁG-SZOBORNÁL. 16.30 ÓRAKOR A VESZTŐHELYEN: TISZTELGÉS ÉS KOSZORÚZÁS. 19.00 órakor, az Arad-belvárosi római-katolikus templomban: Hangverseny a nemzeti gyásznap alkalmából Kodály György műveiből, közreműködik a Nemzeti Énekkar, az Angelika Leánykar és az Aradi Filharmonikus Zenekar.
Október 7., szombat
17.00 órakor, a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád-termében: NINCS SZEBB LÁNY A MAGYAR LÁNYNÁL – táncház a Viola Néptáncegyüttes rendezésében.
Szórvány.info; Erdély.ma

2017. október 3.
Könyvbemutató az arad-belvárosi református templomban
Az elfelejtett hadsereg
Vasárnap délelőtt az arad-belvárosi református templomban tartott ünnepi istentiszteleten az Aradi Magyar Napok keretében gazdag (színvonalas, szavalatokból, ének- és hegedűszólóból álló) kulturális műsort is bemutattak, az istentisztelet végén az Arad Megyei RMDSZ és a Kölcsey Egyesület majdnem teljes vezérkara (Faragó Péter megyei elnökkel, Bognár Levente aradi alpolgármesterrel, a Kölcsey vezetőivel az élen) megkoszorúzták a templom belső bejáratánál elhelyezett két emléktáblát és a templom előtti Fábián Gábor-mellszobrot.
A kulturális műsor keretében került sor Balta János, a Nyugati Jelen munkatársának Az elfelejtett „hadsereg” c., nemrég a Pro Identitas Egyesület és Faragó Péter parlamenti képviselő irodájának a támogatásával megjelent könyvének aradi bemutatására is.
A kötetet Jámbor Gyula a Nyugati Jelen munkatársa méltatta.
„A könyveknek megvan a maguk sorsa; vannak olyanok, amelyek eggyel gyarapítják ugyan a már megjelent sokmilliónyi kötet számát, de se nem osztanak, se nem szoroznak, s legfőképpen szerzőjüknek szereznek örömet. Ám vannak valóban fontosak is, amelyekkel gyarapodik az olvasó, amelyek elgondolkodtatják, segítenek neki új szemszögből láttatni az életet, tágítják látókörét, addig nem ismert összefüggéseket, tényeket tárnak fel előtte, állásfoglalásra késztetik – röviden: hatnak rá.
Balta János könyve, bátran állítom – folytatta a méltató –, ez utóbbi kategóriába tartozik. Olyasmiről ír, amiről eddig nem írtak, arról, amiről az emberek többségének nincs tudomásuk, vagy ha igen, az pontatlan és felületes. Kivételt képeznek természetesen azok a tíz- és tízezrek – talán százezrekről van szó, de hát erről sehol sincs statisztikai adat – akik, családjukkal együtt közvetlenül, illetve közvetve átélték és megszenvedték az elfelejtett ’hadseregben’leírt történelmet.”
„Nem szépirodalmat, hanem dokumentumot tartunk a kezünkben. A könyv a hazai, romániai történelem egy időszakát megragadó ún. oral history, azaz az emberek elbeszélései, vallomásai nyomán kibontakozó történelem. E műfajnak erőssége, hogy ’élő’, a szereplők személyes benyomásait, véleményét rögzíti, gyengéje lehet az esetleges szubjektivitás. Csakhogy itt 48 ember szólal meg, és nehezen elképzelhető, hogy valamennyiük annyira szubjektív, hogy ne a valóság bontakozzon ki az olvasó előtt.”
A továbbiakban a méltató a könyv – szerző által írt – előszavából vett rövid idézettel szemléltette a témát: Balta János sorstársainak, a békeidőben erőszakkal besorozott munkaszolgálatosnak vagy munkás sorkatonának kívánt emléket állítani, akik közül sokan lelki vagy szervi betegségekkel, illetve rokkantan, netán (földi maradványaik helyett kövekkel terhelt) lepecsételt koporsóban tértek haza, valójában a Nép Házának vagy a Cernavodai Atomerőmű vastag betonfalában alusszák örök álmukat.
A valóság gyakran túlszárnyalja a képzeletet, összegzett a méltató.
A szerző felszólalásában kitért a könyv megírásának előzményeire, körülményeire, indíttatására – maga is munkaszolgálatos volt 1989-ben –, és hitelesnek tekinthető vallomások nyomán állította össze könyvét, amely egy elfelejtett, a „szocialista építőmunkában” meggyötört „hadseregnek”, egyéni és családi szenvedésének állít emléket, igazságot, elismerést követelve számukra. Nyugati Jelen (Arad)

2017. október 7.
A megemlékezés, megerősítés a küldetésre
Lélekemelő gyászszertartás a vértanúkért
Ma az arad-belvárosi római katolikus templomban 11 órakor kezdődött a vértanúk emlékére felajánlott szentmise, amelyen a templomot megtöltő hívek előtt a bal oldalon elhelyezett székeken foglaltak helyet a kerékpárral érkezett Kecskeméti Református Gimnázium diákjai és tanárai. Jobb oldalon ültek a hazai és anyaországi elöljárók: Kelemen Hunor RMDSZ-szövetségi elnök, Faragó Péter RMDSZ-megyei elnök, parlamenti képviselő, Bognár Levente aradi RMDSZ-elnök, alpolgármester, Íjgyártó István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára, Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete, Kiss László Ferenc ezredes, véderő attasé, Jakab István, a Magyar Országgyűlés alelnöke. Az ünnepélyes bevonulást követően a nagyszámú hívet köszöntötte msgr. Fodor József nagyváradi általános helynök, nagyprépost, aki előrebocsátotta: a 13 hős tábornok örökös példa számunkra a helytállásban, az Istenhez, az igazsághoz és a szabadsághoz való hűségben. Azért kell eljönnünk évről-évre emlékezni rájuk, mert nem egy nyugati író vallotta: a magyarság többet tett a szabadságért és az igazságért, mint bármely nemzet. Emlékezzünk hát rájuk, imádkozzunk értük és magunkért, kérjük Isten irgalmát, bocsánatát bűneinkért.
A minorita kórus énekei közepette, az evangéliumból a jelen lévő 20 pap és egyházi méltóság közül nt. Sipos András Mosóczy-telepi református lelkipásztor, nt. Gyurkócza Aranka börtönlelkész, majd ft. és ns. Király Árpád marosi főesperes, arad-ségai plébános olvasott fel.
Szentbeszédében msgr. Fodor József nagyváradi általános helynök, nagyprépost kifejtette, ha a 13 vértanúra emlékezünk, nem kerülhetjük meg két település nevét: Világos és Arad. Történelmünk állandó fenyegetettség közepette telt el, tele sorsfordulókkal. Ilyen sorsforduló volt 1848. március 15. is, amikor az utána következő napok és hónapok eseményei, győzelmei oda vezettek, hogy az osztrák uralom alól felszabadult az ország, csakhogy jött a segítségül hívott orosz a 200 ezer fős ármádiájával, aminek az elfáradt, megfogyatkozott magyar sereg nem tudott ellenállni, ezért 1849. augusztus 13-án Görgey Artúr fővezér és serege Világosnál letette a fegyvert. Ez egy újabb fontos dátum nemzetünk történelmének a tragédiáiban 1241. a tatárjárás, 1526. a mohácsi vész, 1662. Váradnak a török általi elfoglalása, 1918–20. a trianoni békediktátum, az 1956-os szabadságharc, amit újra vérbe fojtottak. Számos író és világi ember vallotta: a magyar a hősök nemzete, amelyet soha nem lehetett véglegesen legyőzni. A szabadságvágyáról soha nem mondott le, a nemzet feltámasztásáért hozott véráldozatok mindig megteremték a gyümölcsüket. Imádkozzunk hát Jézus Krisztushoz, hogy népünknek mindig legyenek olyan áldozatkész fiai és leányai, akikre felnézhetünk, akik nemzetünket szerencsésen átvezetik a történelem viharain.
A könyörgést Matekovits Mihály, Kiss Anna, Matekovits Mária és Fekete Károly olvasták fel.
A szertartás végén a minorita testvérek nevében p. Blénesi Róbert plébános, minorita házfőnök mondott köszönetet msgr. Fodor József nagyprépostnak a szentbeszédért, ugyanakkor felekezeti hovatartozástól függetlenül, köszönetet mondott a római katolikus, a református, az evangélikus-lutheránus, valamint a baptista paptestvéreknek, a külföldi és belföldi vendégeknek, mindenkinek, aki jelenlétével megtisztelte a gyászszertartást.
A megemlékezés egyben megerősítés is, hogy nekünk, mai embereknek, híveknek is küldetésünk van, mint a vértanúknak, akik a legdrágábbat, az életüket is feláldozták nemzetünknek az oltárán.
A lélekemelő gyászszertartás nemzeti imánknak a közös megszólaltatásával zárult. Balta János / Nyugati Jelen (Arad)

2017. október 10.
Az Aradi Magyar Napok méltó lezárása
Emlékezetes hangverseny a minorita templomban
Amint az Aradi Magyar Napok programjában is szerepelt, az október 6-i megemlékezés-sorozat a belvárosi római katolikus templomban 19 órakor kezdődött koncerttel zárult, amelyen fellépett a budapesti Nemzeti Énekkar, az Angelika Leánykar és az Aradi Filharmonikus Zenekar, Somos Csaba Liszt-díjas karnagy-karmester vezényletével.
A templomot megtöltő zenerajongók közül a románokra való tekintettel, a Nemzeti Énekkar képviselőjének a magyar nyelvű köszöntőjét, illetve összekötő szövegeit Matekovits Mihály tiszteletbeli RMPSZ-elnök fordította románra.
A műsor a marosvásárhelyi születésű, Európa egyik legnépszerűbb kortárs zeneszerzőjének, Orbán Györgynek a kórusművével indult. A Szabad-e című kórusmű szövegét Bornemissza Péter Prédikációs könyvéből kölcsönözte.
Ezt követően a Bukaresti Zeneakadémia híres tanárának, Oláh Tibornak a Szerelem című kórusműve hangzott el.
Utána ismét Orbán György-mű, az Esthajnaltájt című hatszólamú, vegyes kari feldolgozása csendült fel.
Mivel 2017-ben a zenei világ Kodály Zoltánra emlékezik halálának az 50. évfordulóján, 3 Kodály-mű került előadásra. Elsőként Weöres Sándor soraira, a Norvég lányok című kórusmű, utána a Gyászének című kórusmű, amit John Masefield angol nyelvű szövegére komponált. A harmadik kórusműben Vörösmarty Mihály Ódáját zenésítette meg, Liszt Ferenc halálának az 50. évfordulója alkalmából. A mű előzménye, hogy a reformkor idején, amikor Liszt Ferenc Magyarországra látogatott, Vörösmarty Mihály az Ódával köszöntötte.
Az ünnepi koncert Orbán György Ricercare című oratorikus darabjával zárult, amelyben Gráf Zsuzsanna Liszt-díjas karnagy irányításával az Angelika Leánykar és az Aradi Filharmonikus Zenekar, Lisztes László narrátor magyar és román nyelvű közreműködésével Szent Pál Szeretethimnuszát adta elő nagy átéléssel.
A mintegy 140-150 énekes és zenész közreműködésével, a szöveg kétnyelvű ismertetésével felcsendült mű méltán aratott nagy sikert, kapott hosszan tartó vastapsot a közönségtől.
Bognár Levente aradi RMDSZ-elnök, alpolgármester a nagy sikerű előadás végén köszönetet mondott a Nemzeti Énekkar, az Angelika Leánykar, valamint az Aradi Filharmonikus Zenekar művészeinek, vezetőinek az emlékezetes koncertért, ami méltó lezárása volt az Aradi Magyar Napok idei rendezvénysorozatának. Balta János / Nyugati Jelen (Arad)

2017. október 12.
Kelemen Hunor RMDSZ szövetségi elnökkel beszélgettünk
A szenátus elé viszik a nyelvhasználati küszöb csökkentését
Amint az október 6-án, a Kelemen Hunor RMDSZ-szövetségi elnök által tartott sajtóértekezlet tudósításában is megjegyeztük, a magyar újságírókkal történt beszélgetésére visszatérünk. Az újságírók kérdéseire a szövetségi elnök kendőzetlen nyíltsággal válaszolt.
– Meglepte-e a jogi szakbizottság egyhangú elutasítása?
– Az volt a meglepő, hogy a román pártok a párbeszédet utasították el, kormánypártiak, ellenzékiek egyaránt. Mi kompromisszumos javaslatokkal készültünk. Példának okáért, a nyelvhasználati küszöbnek 20%-ról, 10%-ra való csökkentésében elfogadhatónak tartottuk a 15%-ot, ami már járhatóbb út lenne, és a tömeges lakossági jelenlét estében is elfogadhatónak tartottuk volna, ha az olyan nagyvárosok maradtak volna benne, mint Arad, Temesvár, Brassó és Kolozsvár, tehát a kis települések esetében maradt volna az eredeti 20%-os küszöb. Ugyanakkor más kompromisszumos javaslatokkal is éltünk volna, ha lett volna, kivel beszélni. Legnagyobb gond, hogy elutasították a párbeszédet mindenestől. A többségi szavazás erejével azt mondták: az egészet, úgy, ahogy van, kompromisszumkeresés nélkül, elutasításra javasolják. Ez viszont nem egy jó út, egy elfogadható megoldás, mert a parlamentben minden benyújtott törvényjavaslathoz módosító javaslatokat is lehet csatolni. Mindig keresnek egy kompromisszumos megoldást. A kormány által beterjesztett törvénymódosításokat is az esetek jelentős részében nem úgy fogadják el, ahogyan a kormány beterjesztette, azok is változnak. Ilyen értelemben, szinte megmagyarázhatatlan, miért választották a merev elutasítás útját, hiszen az elmúlt 27 évben ez nem volt így vagy nagyon kevés esetben történt úgy, hogy nem, és nem is akarunk róla tárgyalni. Azt gondolom, ez a legrosszabb, ami történhet. Természetesen ez az első ház volt, tehát nem adjuk fel, nem hátrálunk meg. A szenátusban is megpróbáljuk keresztülvinni, próbáljuk meggyőzni a kollégákat, hogy semmit nem veszünk el a románoktól azáltal, hogy a magyar emberek a helyi önkormányzatokban, a helyhatóságokkal való kapcsolattartásban használhatják az anyanyelvüket. Ettől nem vesszük el a románok jogát, hogy románul beszéljenek, a román nyelv nem lesz szegényebb, a román kultúra semmit nem veszít. Sem szellemi, sem anyagi értelemben nem lesznek szegényebbek. Tehát olyan megoldást fogunk javasolni, ami a magyar emberek számára az identitásuk megőrzését szolgálja. Sokat lehetne morfondírozni, miért történt így, de egy biztos: a Nemzeti Liberális Párt és a Băsescu-féle Néppárt nagyon durva, magyarellenes retorikával támasztották alá az érveiket. A kormánykoalíció pártjai nem szóltak hozzá, csak szavaztak, az USR pártban viszont megnyilvánult bizonyos kétszínű beszéd. Vagyis egyet mondtak és mást tettek. Példának okáért, hogy ők egyetértenének velünk, de miért éppen Dragneaékkal akarjuk keresztül vinni, amikor Dragnea el van ítélve. Ezek szerint, a románok, nekünk róják fel, hogy ki nyerte meg a választást? Lényeg, hogy a román pártok részéről a párbeszédre semmiféle nyitottságot nem tapasztaltunk.
– A szenátusban, a döntőházban mikor kerülhet sor a tervezet megvitatására?
– Egyelőre nem tudjuk, hiszen a szenátus állandó bizottsága dönti el. Nem akarnám megelőlegezni a végső döntést, hiszen a képviselőház magatartása nem jó előjel. Arra számítok, hogy az ember olyan racionális lény, aki képes a saját butaságait is felülvizsgálni.
– A jelzett szavazás után gondoltak-e arra, hogy felbontják az együttműködési megállapodást a vezető kormánypárttal?
– Az együttműködési szesszió végén értékeljük ki, de az együttműködés már nem lesz olyan, amilyen volt, hiszen ők egy olyan fontos kérdést, amit mi napirendre tűztünk, nem támogatták, nem akartak beszélni se róla. Egyébként a protokollban nem írja, hogy a 215-ös Törvénynek a módosítását egy bizonyos időpontig meg kell szavazni. Ezért természetesen, mi is szabadon fogjuk kezelni, hogyan szavazunk a kormány előterjesztéseit illetően. Ami az általános közjót szolgálja, azt támogatjuk, amivel viszont fenntartásaink vannak, azt nem fogjuk támogatni.
A Katolikus Gimnázium kálváriája
– Van egy olyan törvényes kitétel, miszerint kormányhatározattal iskolát lehet alapítani Romániában. Egyetért-e a tanügyminiszter véleményével, miszerint a Marosvásárhelyi Katolikus Gimnázium kérdésében meg kellene várni a kérdésben folyó bírósági határozatot?
– Azzal, hogy meg kellene várni a különböző peres ügyeknek a végét, nem értek egyet, hiszen azoknak a végét nem lehet látni. Mivel jogi személyiséggel nem létezik ilyen iskola, szerintem nyugodtan el lehet indítani az oktatási intézmény törvényes újraalapítási procedúráját. Ezt nem lehet megtámadni a közigazgatási bíróságon. Mert a MOGYE-ügy kudarcából kiindulva, mindenképp olyan megoldás szükséges, amit nem lehet a közigazgatási bíróságon megtámadni. Ameddig ugyanis meg lehet támadni, addig bizonyára élni is fognak a lehetőséggel. Megvannak az érveink, hogy törvénnyel kell létrehozni, méghozzá sürgősen, mert ahhoz, hogy a következő tanévben működhessen, tél végéig vagy kora tavaszig jogszerűen működnie kell. A kollégáim olyan törvénytervezeten dolgoznak, ami az iskola újraalapításáról szól. Terveink szerint, az október folyamán elkészül, a szükséges egyeztetésekkel, majd a parlament elé terjesztjük. Én ezt az egyetlen utat látom járhatónak.
– Ezt a tanügyminiszterrel is megbeszélték? Másról beszéltek-e vele?
– Természetesen, hiszen tanévkezdés után sok kérdés merül fel a tankönyvektől a metodológia központ létrehozásáig, ami Nagyváradon működne. A tanügyminiszternek is elmondtam, hogy az említett megoldást szorgalmazzuk. Meglátásom szerint, a tanügyminiszternek nincs ellene kifogása. Ezt nemcsak nekem ígérték meg, hanem az államközi kapcsolatokban is a legmagasabb szinten egyeztettek erről. Éppen ezért a Katolikus Gimnáziumnak a következő tanévtől kellene működnie.
– Egy kérdés erejéig visszatérve, a jogi bizottságban, illetve a plénumban történtekhez, mi a véleménye arról, hogy a kisebbségek képviselői is a nyelvhasználati küszöb leszállítása ellen szavaztak?
– Volt, aki ellene szavazott, volt, aki nem szavazott. Ott mindenképp nagy félrecsúszás történt. A szláv–makedón kisebbség képviselője – noha nem tudom, ő hány embert képvisel ebben az országban – egy Dolj megyei képviselő hölgy, akinek a Băsescu-párti képviselő írta meg a szövegét, amit felolvasott. Ott olyasmi történt, amit ebben a pillanatban nem tudok megmagyarázni, de a szavazás után a kisebbségi képviselők közül többen odajöttek elnézést kérni, hogy az nem a teljes frakciónak a véleménye. A gond viszont az, hogy engedték a jelzett képviselő asszonyt beszélni a bizottságban és a plenáris ülésen is. Olyat hallottam egy volt igazságügyi minisztertől, aki azt mondta: az emberi jogok egy luxus, de olyat, hogy egy parlamenti képviselő azt mondja, hogy a Románia által ratifikált nemzetközi szerződéseket nem kell betartani, még nem hallottam.
– Nem tartja-e sértőnek, hogy a román nyelvű sajtó képviselői által feltett kérdésekben, folyamatosan párhuzamot vonnak a katalán, illetve a Székelyföld problematikája között?
– Mindenkinek alkotmányos joga, hogy a tudatlanságával nevetségessé váljon. Mert a katalánok nem tartják magukat kisebbségnek, nemzetként határozzák meg magukat, ezért nekik nincs anyaországuk. Már innen indulva is teljesen más a helyzet, ami viszont tudatlanságból meglovagolható…
– Köszönjük szépen őszinte válaszait.
– Én köszönöm a lehetőséget. Balta János / Nyugati Jelen (Arad)

2017. október 19.
Nt. Karczagi Sándor diákkori emlékei
Egy órára újraéledt történelem
Az Aradi Magyar Napok programjában szereplő véndiák-találkozóról készült helyszíni tudósításunkban megígértük, hogy a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád termében Az iskola emlékezik neves tanáraira címmel sorra került rendezvényre visszatérünk. Most a nt. Karczagi Sándor nyugalmazott református lelkésszel, az iskola legidősebb diákjával folytatott beszélgetést közüljük.
Az Alma Mater Alapítvány nevében Ilona János tanár által elmondott köszöntőt, illetve felvezetőt követően Karczagi Sándort Ujj János történész, ny. tanár, a Csiky egykori igazgatója faggatta. Amint előrebocsátotta, amikor maga az iskolába került, még élt az egykori Római Katolikus Gimnáziumban oktató generációnak egy része. Tekintve, hogy mindannyiukról csak múlt időben beszélhetünk, a két világháború között élt nemzedék szinte egyetlen élő tanúját kérdezte. Először arról: amikor az impériumváltás után megvonták az iskola nyilvánossági jogát, az intézménynek mintegy 1200 diákja volt. Az 1930-as évekre a diáklétszám alaposan megcsappant – mivel magyarázható, hogy az iskola mégis kitermelte az aradi magyar értelmiséget?
– Kedveseim – kezdete Karczagi Sándor –, Ujj János barátom lelőtte a poént, amivel kiérdemeltem a mostani beszélgetést, az egyetlen dologgal magyarázható: 96 éves vagyok. Természetesen sok mindenre emlékszem. Annak idején a katolikus elemibe jártam, Lázár János volt az iskola igazgatója, Pintér Ilona a IV. osztály tanítója. Innen felvételiztem az I. gimnáziumi osztályba. Akkor még a Katolikus Gimnáziumnak megvolt a nyilvánossági joga, amit másodikos koromban, nyolcévesen vont meg a román állam. A felvételin Fischer Aladár vizsgáztatott, és olyan dolgokat kérdezett: mikor uralkodott Mátyás király? stb. Általában jól válaszoltam a kérdéseire, ezért felvettek az I. gimnáziumi osztályba. Fischer Aladár 1912-ben került Aradra klasszika-filológia tanári beosztásban. Emellett kitűnő görög-latin szakemberként kapásból idézett, illetve olvasott fel mindenfajta latin vagy görög szöveget. A III. és VIII. gimnáziumi osztályok között hetente 4-5 latin óránk volt, egy Albu nevű, román latintanárt küldtek vizsgáztatni, aki a Mócvidékről származott, ezért „ette meg” a magyar gyerekeket. Az érettségin kaptunk egy latin szöveget, amit „prima vista”, vagyis a vizsgabizottság előtt 2-3 percnyi gondolkodás után kapásból kellett fordítanunk. Aki Fischer Aladárnak volt a tanítványa, mint magam is, tudtuk a latint. Fischerről tudni kell: azzal együtt, hogy nagy magyar, aki olyan sokat harcolt a magyarságért, sváb családból származott. Ezzel együtt az egész magatartása, a gondolkodásmódja színmagyar volt. Kiváló szónokként a minden évzárón megtartott tedeumon vagy az évnyitókon kapásból mélyenszántó gondolatokkal megtűzdelt beszédeket tartott. Elbeszéléseit hallva tudtam megérteni igazán, mekkora csapás volt az I. világháborúnak a vége azoknak, akik részt vettek benne. Ő végigharcolta. kitüntetést szerzett és a gondviselés különös kegye, hogy életben maradt, a gyalogságnál tett négyévi kemény szolgálat után hazajöhetett, hogy magyarságtudatban nevelje a diákokat. Akkoriban az érettségin nagyon sok magyar diákot elvágtak, a vizsgáztató romántanárokat közvetlenül a Tanügyi Minisztérium nevezte ki Temesvárról vagy Kolozsvárról. Fischer Aladárnak az volt a módszere, hogy minden latinórán, kivétel nélkül, minden diák felelt. Ez talán azért is volt lehetséges, mert V. osztálytól már csak 10-en maradtunk, hiszen az állam a zsidóságot kitiltotta a Katolikus Gimnáziumból, noha az akkori európai műveltséget csak ott lehetett megszerezni.
Fischer Aladár ugyanakkor lelkes természetjáró volt: minden vasárnap a Zöld Nyíllal kirándulni ment a diákjaival Arad-hegyalja különböző vidékeire, településeire. Eleinte a szülők is elkísértek bennünket, de lassan lemorzsolódtak, mert amikor Fischer Aladár a szikár, atléta testalkatával elindult, a diákjai szinte vágtatva tudtak lépést tartani vele. Mi, 15-17 éves fiatalok bírtuk valahogy, a szegény szülők viszont pihegve követték egy darabig, majd leültek. Ugyanakkor Fischer Aladár kiváló fényképész is volt, ezért a kirándulásokon rengeteg fotót készített – bemutatták az általa készített osztályképet is.
– A katolikus plébánián berámázva látható egy köszönőlevél, amit az 1930-as években Fischer Aladárnak küldtek – egészítette ki Ujj János –, megköszönik neki azt a 30 természetfotót, amit a plébániának adományozott.
– Abban az időben Aradon több fényképész klub működött – emlékezett tovább Karczagi Sándor –, és az amatőr fényképkiállításokra Fischer Aladár mindig elvitte az osztályt. Fischer Aladár már édesapámnak is latintanára volt a Magyar Királyi Főgimnáziumban, ami később a Moise Nicoară nevet kapta. Soha nem tudtam kibogozni a lényegét, de sokszor hallottam gyermekkoromban, hogy a monarchia idején nagy vita folyt azon, hogy az iskolák egyházi vagy állami felügyelet alatt működjenek-e? Nos, az Aradi Állami Katolikus Gimnázium a két felfogást egyeztette, mert mindkettő volt. Akkoriban a Királyi Főgimnázium előtt az Arad megyei Bibics Margit mellszobra állott…
– Az most is megvan – egészítette ki Ujj János – az a Moise Nicoară Líceumnak a tanárijában található. Domján Margit a becsületes neve, és miután a férje meghalt, a vagyonuknak egy részét az Arad megyei oktatás támogatására hagyta. Abból épült a szentannai konviktus, de a felajánlott 330 ezer forintból kezdték el építeni a Főgimnázium épületét is. Ezt kérdőjelezte meg a román állam és az 1930-as években derült ki, hogy nem állami, hanem magántámogatásból épült, ezért 435 ezer lejt kifizettek a magyar iskolaszéknek. A pénzt betették a takarékba, ahol a háború alatti és utáni nagy infláció elvitte az egészet.
– Fischer Aladár jóvoltából az én időmben még Ezopus meséit olvastuk görög nyelven – folytatta visszaemlékezését Karczagi Sándor –, a görög azonban már nem volt érettségi tárgy, de a latin megmaradt.
– Fischer Aladár a román hatóságoknak a szó szoros értelében, szálka volt a szemében – nyitott új támpontot Ujj János –, olyan ajánlatot tettek a minorita rendnek: amennyiben leváltják Fischer Aladárt, és két olyan tanár vezeti a román nyelvvizsgát, akiknek ahhoz nem volt meg a kellő képesítésük, megadják az intézmény nyilvánossági jogát. Nem fogadták el, annyira szerették Fischer Aladárt, aki igen karakán ember volt.
– Óriási elégtétel volt a szüleim számára – folytatta Karczagi Sándor –, hogy az érettségi vizsgákra rendszeresen a Moise Nicoară tanárait hívták, akik közül akkoriban még sokan Budapesten szereztek tanári oklevelet. Ezért olyan jól beszéltek magyarul, mint mi, de a munkájukért nagyon komoly vizsgadíjakat kellett fizetni. Félévben írásbeli, év végén írásbeli és szóbeli román vizsgát kellett tenni minden tantárgyból, még tornából és zenéből-énekből is. A szegény szülők szakadatlanul fizették, csakhogy érettségizhessenek a gyermekeik. II–III. osztályos, 8-9 éves koromban az igazgató úrral Bihar megyében is jártunk kiránduláson, melynek során a csodavárba is eljutottunk, velünk jött a felesége is, aki jól bírta az erőltetett menetet. Mivel az igazgató úr mindig Icukának nevezte, Ilona-napkor beállítottam hozzájuk egy csokor virággal. Az ünnepelt meglepődött, kijelentve: én nem vagyok Ilona, és mondta a rendes nevét, amit elfelejtettem. Az igazgató urat, aki mindig a hátsó kapun távozott, sokszor elkísértem hazáig, a Pöltenberg utcán, ahol több tanár is, köztük Fábián György és Hajós Imre, de Schweitzer József és Szántó György is lakott. Amikor hazaértünk, ironikusan megjegyezte: nem köszöntöttél fel, noha nekem sincs névnapom, mint a feleségnek!
Karizmatikus személyiségek
– Fischer Aladár volt az iskolaigazgató – kérdezett közbe Ujj János –, de a tanári karban számos olyan személy volt, aki doktorátussal rendelkezett. Közülük kit lehetne kiemelni?
– Schweitzer József tanár úrtól nagyon féltünk, mert ha kijött a béketűrésből, ordítozni kezdett: kommunista gazembereknek becézett bennünket – emlékezett nevetve Karczagi Sándor. Róla tudni kell, hogy az első világháborúban orosz fogságba esett, a hatalmas országban keletre szöktek, eljutottak Japánig, ott hajóra szálltak, hogy hazakerüljenek. Talán innen eredt a bolsevista gazemberek beidegződése.
– Talán azért is menekültek keletre, mert a cseh légiótól féltek a magyar tisztek, ezért inkább keletre szöktek – egészítette ki Ujj János.
– Az 1945-ös rendszerváltás után állítólag Schweitzer kedves volt a diákokkal, velünk viszont nem – vette vissza a szót Karczagi Sándor. Schweitzernek doktorátusa volt, mégsem lehetett egyetemi tanár, ezért egész életében középiskolában tanított. Fábián György tanár úr is nagyon jó, magyar érzelmű ember volt, kémiai kísérleteket mutatott be, de nekem a fizika és a kémia iránt semmi hajlandóságom nem volt, ezért nem kerültem vele közeli kapcsolatba. Úgy tudom, még mindig tanít – fordult Ujj Jánoshoz Karczagi Sándor.
– Nem, már 40 éve meghalt – jött a válasz.
– Ja, tényleg. Én mindig fiatalemberként emlékeztem rá, ezért azt hittem, még mindig tanít – nevette el magát az elbeszélő. Sokat csúfolódtunk Ürmösi Jenő tanár úron, akit titokban fókának neveztünk, mert az ajka be volt vágva. Zenetanárként sokat foglalkozott az opera kialakulásával és megszerettetésével, amiért most is hálás vagyok neki; a felesége zongoratanár volt, opera partitúrákat zongorázott nekünk.
– Ürmösi a Filharmóniában hegedült – egészítette ki Ujj János.
– Érdekes ember volt Riesler, a tornatanár, aki komoly tornabemutatókat szervezett, amelyeken idős emberként maga is megmutatta, mire képes. A tanári karban Blénesi Ernő kivételével mindenki német volt. Blénesi székely ember létére új mozgáskultúrát hozott, nagyon megtáncoltatta a diákokat. Ő is nagy kiránduló volt, gyakran a méhész édesapja is részt vett a kirándulásokon, sokat beszélt a méhekről. Blénesinek a magán tornaóráira jártak a gazdag zsidógyerekek. Róth Jutkával közösen működtettek egy kis tornatermet.
– Berthe Nándor is német származású volt – kapcsolódott be Ujj János – Bécsben született, a feleségemnek a zsigmondházi tanítója tanította meg magyarul beszélni. Magyar irodalmat tanított, de német nyelvből volt doktorátusa.
– 1943 és 1949 között ő volt az iskolaigazgató – vette vissza Karczagi Sándor a szót –, nagyon szerettem. Óriási bélyeggyűjteménye volt, szenvedélyesen gyűjtötte, rendszerezte a bélyegeket. Minden magyar és román bélyeget beszerzett.
– Még hozzáfűzök egy érdekességet – kapcsolódik be Ujj János –, nyugdíjas korában írtam róla egy riportot, miközben egy számtankönyv volt mellette, mert hihetetlen mennyiségű matematikapéldát oldott meg, az volt a szenvedélye, noha klasszika-filozófus volt.
– A tanári kar nagyon közvetlen viszonyban volt a szülőkkel – mondta Karczagi Sándor –, akikkel igen bizalmas, családi megbeszéléseket folytattak.
– Lehet-e kérdezni Karczagi Sándorról – kapcsolódott be Réhon József nyugalmazott tanár. Mikor szabadultál a börtönből?
– 1956-ban vittek el, 1959-ben szabadultam – jött a válasz.
– Az első utad az iskolába vezetett, azt mondták, hogy az iskola kiemelkedő diákja voltál, aki olyan bátran beszélt, hogy nem tudtam eldönteni: valóban úgy érzel-e, vagy provokátornak küldtek? Ficzay Dénes nagyon jó véleményt formált Karczagi Sándorról, akivel utoljára Tenkén találkoztunk. Most viszont köztünk van az élő legenda, aki elmondta mindazt, amit mi könyvből tanulhatunk. Gnandt Jánosnak maradt két kézirata, amelyek közül az egyik az iskola első 24 évével, a másik a Bibics Alapítvánnyal foglalkozik. Végre sort keríthettünk arra, hogy az összegyűlt anyagot nyomdakésszé tegyük. Ugyanakkor egy nagyváradi, Egri Ferenc kapcsolatba került Fischer Aladár családjával, így összeállított Fischer Aladárról egy kimerítő életrajzot, arról, amit mi, Aradon nem tudtunk róla. Nos, az anyagot én összeállítottam, Ujj János leellenőrizte, Tácsi Erika lektorálta, Fritz Mihály a fedőlapját készíti, Ilona János és Siska-Szabó Zoltán fényképeket küldtek hozzá, Nagy István már be is tördelte. Tehát nyomdakész a könyv, de a kéziratok is értékesek, különösen azok a függelékek, amelyekben a Gnandt és a Fischer családok adtak hozzá. Sándor bátyám, felkérlek, hogy egy írással, akár az előszóval is járulj hozzá az Aradi Katolikus Gimnáziumról készülő könyvünkhöz! Ugyanakkor azt is el kell mondani Blénesi Ernőről, Calvasina Károlyról és Fábián Györgyről, hogy 1944 őszén, amikor a magyar csapatok Aradot elfoglalták, a diákjaik közreműködésével néhány nap alatt magyarra cserélték az utca-névtáblákat, ezért, amikor az oroszok bejöttek, az utolsó vonattal Magyarországra távoztak. Amikor 1949-ben Calvasina visszatért, az újságban megjelent egy hír: visszajött a tanár úr. Aradon Blénesi Ernő után jelenleg Vadász Ernő a nagybetűs tornatanár.
– Nagy meglepetés, egyben öröm is nekem, hogy miközben egy nemzedék kiesett, az aradi magyar értelmiségben mennyire elevenen él, ragaszkodik a város múltjához – mondta végszóként Karczagi Sándor.
– Mivel nem volt több kérdés, dr. Muntean Tibor iskolaigazgató egy könyvcsomagot, illetve díszoklevelet adott át Karczagi Sándornak, az iskola legidősebb diákjának, aki nagy örömmel vette tudomásul a Kölcsey Egyesület újraélesztését. Maga mellé kérte Fekete Károly alelnököt, majd elmondta: akkoriban havonta szervezték meg a Kultúrpalotában a Kölcsey-zsúrokat, amelyek igen színvonalas programok voltak. A Kölcsey elnöke Fischer Aladár volt. Fekete Károly röviden ismertette a Kölcsey Egyesület újraindításának a történetét, melynek során jelenleg a 39. könyvük van nyomdában. Ugyanakkor szólt az 1943-ban beindított Havi Szemle újraindításáról is, ami jelenleg háromhavonta jelenik meg, folyamatosan.
– A Karczagi Sándorral folytatott, mintegy órás beszélgetés nagyban gazdagította a Csiky Gergely Főgimnázium jogelődjével és a tanári karával kapcsolatos ismeretanyagot, aminek erős közösségépítő hatása is lehet. Balta János / Nyugati Jelen (Arad)

2017. október 25.
Fakerten templomot, Zimándújfalun keresztet
Felújított egyházi ingatlanokat szenteltek fel
Amint azt a Hitélet rovatunkban meghirdettük, a zimándújfalui római katolikus egyházközséghez tartozó, Szent Vendel nevére felszentelt fakerti templomban vasárnap 9 órakor kezdődött búcsúi szentmisén Msgr. Johann Dirschl püspöki helynök részvételével megáldották a felújított templomot. A felújítás költségeit részben a Fakerti Polgármesteri Hivatal, részben a hívek adományaiból fedezték. A hívek áldozatvállalása azért is dicséretes, hiszen Fakerten és Szentleányfalván csupán 90 katolikus hívő él. Ugyanaznap a 11.30 órától megtartott szentmise végén, ugyancsak a püspöki helynök részvételével szentelték meg a zimándújfalui katolikus templom előtti keresztet, ami 1907-ben, a templomépítés elkezdésekor készült. A keresztet a hívek anyagi támogatásával sikerült felújítani. Az egyházközségben történt felújítások támogatóinak ezúttal is köszönetet mond ft. Szabó Péter plébános. Balta János / Nyugati Jelen (Arad)

Az V. Nagyiratosi Népdaltalálkozó sikere
Közös éneklés, jó szórakozás, kiváló vendéglátás
Szombaton szervezték meg az V. Nagyiratosi Népdaltalálkozót, aminek a programja 14 órakor, a vendégeknek a kultúrotthonban történt fogadásával indult. A korábban érkezőket a szervezők falulátogatásra vitték, melynek során megtekintették a helybeli katolikus templomot. Ott ft. György Zoltán plébános tartott ismertetőt a templom történetéről.
A Népdaltalálkozón a szervezők, a Forray Népdalkör mellett fellépett a kelebiai, a csorvási, a kétsopronyi, a körösladányi, a csökmői csoport, a Tornyai és Nagyvarjasi Asszonykórus, a pécskai Nagymaros citerazenekar és a kisratosi Rónasági citerazenekar.
A népdaltalálkozót Juhász Rozália programvezető nyitotta meg, aki a színpadra kérte Papp Attila polgármestert, aki köszöntötte a vendégeket, mindenkinek sikeres fellépést, kiváló szórakozást kívánt.
A programot a házigazda, a Forray Népdalkör népdalcsokra nyitotta meg, majd sorban felléptek a vendégek is, vastaps közepette. A program végén Nagy Melinda, a Népdalkör vezetője mindenkinek megköszönte a részvételt, mielőtt a csoportoknak átadta a részvételi oklevelet, köszönetet mondott a támogatóknak, illetve mindazoknak, akik a vendégek ellátásában kifejtett munkájukkal hozzájárultak a rendezvény sikeréhez. 19 órakor közösen elfogyasztották a Szász Franciska és Kovács Rozália által főzött ízletes húslevest és székelygulyást, közben az Öcsik zenekar szórakoztatta a résztvevőket. Vacsora közben és utána kisorsolták a sok, értékes tombolanyereményt, majd 23 óráig kiváló hangulatban nótáztak, sőt táncra is kerekedtek.
Az V. Nagyiratosi Népdaltalálkozó osztatlan sikeréért a szervezők ezúttal is köszönetet mondanak a támogatóknak és mindazoknak, akik a vendégek ellátásában kifejtett munkájukkal öregbítették a nagyiratosi vendéglátás hírnevét. Balta János / Nyugati Jelen (Arad)

2017. október 30.
Bensőséges ünnepség a dezsőházi temetőben
Felszentelték az I. világháborús hősök felújított emlékművét
A dezsőházi temetőben álló, az I. világháborúban elesett helybeli hősök tiszteletére emelt emlékművet a Pro Move Arad Egyesület újította fel Kocsis Rudolf aradi szobrászművész, restaurátor szakvéleménye alapján és irányításával. A magyar kormány támogatásával, a Bethlen Gábor Alapnak Az első világháború történelmi emlékeit őrző emlékművek rendbetételének, felújításának, helyreállításának támogatása című pályázat jóvoltából.
Tegnap, vasárnap 10 órától a dezsőházi temető központi keresztjénél, a falu nagy számú hazalátogatott szülöttének a részvételével megtartott mindenszentek-napi liturgián ft. Petar Stojanovics seléndi plébános a hit, az Isten szeretetében megvalósuló egységnek a fontosságáról beszélt, Mert jaj annak a népnek, egyháznak vagy családnak, mondta, amelynek a tagjai nem egységesek. A mindenszentek-napi litániában kérjük arra az Urat, hogy segítsen megtartanunk a hitünket, a nemzetünket és a családunkat egyaránt. A halála előtt mindenki megérzi, hogy van lelke, nélküle nem lett volna érdemes élni e világban. A hit adja nekünk a reményt, hogy Isten velünk van és megfizet minden jóért, amit életünkben tettünk. Manapság ugyanis anyagilag nem vagyunk olyan szegények, mint a két világháború után voltak az elődeink. Manapság anyagiakban gazdagabbak, lelkiekben azonban sokkal szegényebbek vagyunk náluk, hiszen ők segítették egymást, mi viszont azt keressük, hogyan árthatunk egymásnak. Amikor én idekerültem, horvát létemre minden tőlem telhetőt megtettem a szegény magyar híveimért, mert azt vallom: aki magyar, az legyen magyar, aki katolikus, az legyen igaz katolikus. Most éppen azokra emlékezünk, akik életüket áldozták a hitükért és a nemzetükért. Krisztusban meghalt testvéreinknek az Úr adjon örök nyugodalmat!
A dezsőházi asszonyok kórusa vezette a közös éneket, a tagok felolvastak az evangéliumból. Az együtt elmondott könyörgést követően románul is imádkoztak, majd a plébános megszentelte a temetőt és a híveket.
Ezt követően Pataky Lehel Zsolt, az emlékmű felújítását felvállaló Pro Move Arad Egyesület elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd a Magyarország Kormánya által meghirdetett, az országhatárokon kívül található I. világháborús emlékművek felújítását célzó pályázatról beszélt. Az Egyesület sikerrel pályázta meg a dezsőházi emlékmű felújítását, amelyet a helybeliek eddig is ápoltak, de Kocsis Rudolf szobrászművész irányításával azt sikerült felújítani. Nem véletlenül írták ki a pályázatot, hiszen az I. világháború centenáriumán tudatosítani kell mindenkiben: a nemzet hatalmas területi veszteségei mellett az óriási emberi áldozatokról sem feledkezhet meg, hiszen nagyon sok hőse idegen földben, talán jeltelen sírban nyugszik, ezért a szülőhelyeiken kell emlékműveket állítani számukra. Azok erősítik az identitástudatot, és jövőbe mutatnak.
A továbbiakban Faragó Péter parlamenti képviselő, RMDSZ megyei elnök szólt a tömeghez. Jóleső érzéssel nyugtázta, hogy egy ilyen kis létszámú magyar közösségnek, mint a dezsőházinak az elődei ilyen szép emlékművet állítottak a hőseiknek. Ilyenkor, mindenszentek táján a legtöbben kilátogatunk a temetőbe elhunyt szeretteiknek a sírjaihoz, Dezsőházán azonban egy közösség emlékezik a száz évvel ezelőtt Európa-szerte elhunyt hőseire, akik egy olyan harcban haltak meg, ami nem a mi népünknek volt a háborúja. Az ország azonban mégis belekeveredett, és népünk négy év alatt több mint 600 ezer magyar fiatalt veszített. Európa számos frontján haltak meg, talál jeltelen sírokban alusszák örök álmukat. Nemzedékünknek kötelessége emlékezni rájuk. A közös emlékezés megtartó erejében bízva azt kívánta, hogy utódaink a következő 100 évben is emlékezzenek a hazáért elhunyt hőseinkre. Ezen a vidéken is legyenek, akik továbbviszik az ezeréves magyar identitást – zárta beszédét Faragó Péter parlamenti képviselő.
Koszorúzás
Ezt követően Pataky Lehel felolvasta a tetején kereszttel ékesített obeliszk feliratát: „Hőseink emlékére 1914–1918.” Alatta 28 dezsőházi hősi halált halt honvéd nevével, illetve egy 1942-ben az emlékműre szerelt márványtáblán az II. világháborúban elhunyt 6, ugyancsak dezsőházi fiatalember nevével.
Alul, egy újabb kicsiny táblán olvasható a felújító Egyesület, a Magyar Kormány, illetve a Bethlen Gábor Alap neve.
A plébános a hívekkel közösen elmondott ima után megszentelte az emlékművet, majd Pataky Lehel Zsolt a felújító Egyesület, Faragó Péter parlamenti képviselő és Szabó Mihály aradi tanácsos az RMDSZ nevében koszorúzta azt meg, de a jelen lévő dezsőháziak is elhelyezték rá az emlékezés és a kegyelet virágait. Balta János / Nyugati Jelen (Arad)

2017. október 31.
Evangelizációs imahét-záró könyvbemutatóval
Tanulnunk kell belőle
Október 23–27. között zajlott a feketegyarmati református templomban az evangelizációs hét, ahol nt. id. Pocsai Sándor kárpátaljai missziós lelkipásztor Találkozások Jézussal témakörben hirdetett igét. A hét zárásaképpen, péntek este az istentisztelet után itt került sor Balta János Az elfelejtett „hadsereg” című könyvének bemutatójára is. Először Fazekas József tanár úr méltatta a könyvet, majd maguk mellé kérte a könyvben megszólaltatott két feketegyarmati lakost, Komlósi Imrét és Szűcs Jánost. Mondanivalójában először kitért arra, hogy miért is íródott a könyv? „Tiszteletből, helyismertetésből, felismertetésből. Tele van leleménnyel. A történelem egy forgószínpad, soha nem lehet tudni, hogy hova kerülünk, ezért a könyv elolvasása után vonjuk le a tanulságot. De milyen választott műfajjal dolgozott Balta János? Egyrészt dokumentumregény, amely közel visz a valósághoz. 48 embert szólaltatott meg interjú formájában. Áteresztette a lelkén, és riportként adta vissza.” Továbbá érdekességeket mondott el a munkaszolgálatosok által épített épületekről és a Duna-csatornáról is. Ezután a szerző vette át a szót, kicsit megilletődve, hiszen elmondása szerint már sokszor járt a feketegyarmati templomban, tudósított róla, de nem gondolta, hogy egyszer még ő is beszélhet itt a saját könyvéről. Akik még nem olvashatták a könyvet, azoknak a kiragadott saját történetével rendkívül felkeltette az érdeklődését. Elmondta, hogy a saját munkaszolgálatban eltöltött hónapjait próbálta a leghűbben dokumentálni, de nem a hű dokumentáció, ami jóvá, letehetetlenné teszi a könyvet, hanem Balta János őszintesége. Őszintén ír a dühéről, kétségbeeséséről, tehetetlenségéről, feleségéről, családjáról, gyászáról, ezekből a hónapokból egy lecsupaszított és elénk tárt lelket ismerhetünk meg, félrebeszélések nélkül. Elmondta, hogy nagyon nehéz volt hozzákezdenie a könyv megírásához, hiszen újra kellett olvasnia minden jegyzetet, naplót, levelezést. Felesége 21 éve meghalt, és az újraolvasás nemcsak a munkaszolgálatos élményeket szakította fel, hanem a hozzáfűződő meghitt emlékeket is. Miért most jelent meg ez a könyv, hiszen évtizedek teltek el a rettegett munkaszolgálatos évek óta? Balta ráébredt, hogy azok, akikkel együtt dolgozott, legtöbben meghaltak, és ha a még élőkkel nem készít interjút, akkor ezek az emlékek, információk talán örökre elvesznek, feledésbe merülnek. Ezt onnan is jól tudja, hogy tavaly jelent meg Szederháti örökségünk című könyve, amely egy színmagyar település drámája, és muszáj az emlékeket elmenteni nemcsak Szederhátról, hanem az „elfelejtett hadseregről” is. Végül az író arról beszélt, hogy miért Az elfelejtett „hadsereg” a könyv címe. Miért felejthették el azt a több százezer embert? Róluk nincs sehol nyilvános információ, vajmi kevés dolog került a felszínre az ott történtekről. Ezeket az embereket kárpótolni kellene, nemcsak erkölcsileg, de anyagilag is, hiszen legtöbbjük kisnyugdíjas, akinek a munkaszolgálatos éveit nem számították be a nyugdíjazáskor. Törvénytervezet már van rá, de ott lapul a fiókban, hiszen az államnak jobb, ha nem kell elismernie semmit, kárpótolnia meg pláne, jobb, ha szép csendben „elfelejtik” a történteket.
Balta János szavai után Fazekas tanár úr megkérte Komlósi Imrét és Szűcs Jánost, hogy meséljenek az ott töltött időkről. Mindketten kiemelték az ennivaló silányságát, és azt a rengeteg felelőtlen munkabalesetet, amit láttak, amivel a feletteseik nem törődtek – ezeket nehéz volt feldolgozni.
A bemutató végén nt. Nemes Emil feketegyarmati lelkipásztor vette át a szót, felhívta mindenki figyelmét, hogy ne csak értékeljük a leírtakat, hanem tanuljunk is belőle. „Tanulunk belőle vagy gyermekeink, unokáink is elfogják ezeket szenvedni? Istennel vagy Isten nélkül élünk? Nekünk kell tanulni belőle, mert Isten nem azért adta az életet, hogy elhurcoljanak minket, jöjjön el a béke korszaka végre!”
Ezután az érdeklődők megvásárolhatták és dedikáltathatták is a könyvet. Kiss Csilla / Nyugati Jelen (Arad)

2017. november 9.
Elfelejtett „hadsereg” – könyvbemutató Pécskán
Vasárnap délután a Pécskai Városháza dísztermében mutattuk be Balta János Az elfelejtett „hadsereg” című riportkötetét.
A könyv hősei, a meginterjúvolt pécskai, egykori munkaszolgálatosok szinte mindegyike ott volt a hallgatóságban.
Az Arad megyei Szederháton felnőtt, Aradon újságíró- és lapterjesztés-igazgató Balta Jánosnak is százezrek sorsa jutott, amikor – jóval leszerelése után – újra besorozták, hogy ne fegyverrel védje, hanem tudásával és szerszámokkal építse a szocialista Romániát, minden idők legemberpusztítóbb, kifosztó és megalázó rendszere megvalósításainak egyikét. Ő A Nép Házát kellett építse, mások a Duna–Fekete-tenger-csatornát ásták, testvérem völgyzáró gátat épített, de a kis- és nagy iskolások, meg az egyetemi hallgatók sem úszták meg. Egyetemi hallgatóként törtük az állami gazdaság kukoricáját, szimbolikus fizetésért. Középiskolásként kötöztünk és szedtünk paradicsomot, fosztottunk kukoricát és szedtünk zöldpaszulyt, általános iskolásként törni való piros paprikát gyűjtöttünk a kollektív zöldségtermesztő farmján. Ingyen. Tanárként vezettem kukoricafosztást, paradicsomszedést, kapálást, ingyen.
Így építtették a szocializmust a kommunisták, akik élvezték is a hajcsárkodást. Annak a történetnek a kiválasztott pribékeken kívül mindenki elszenvedője volt, függetlenül attól, hogy éjszaka otthon aludt és otthon is étkezett, vagy katonai felügyelet alatt tömegszálláson volt kénytelen dolgozni, étkezni, pihenni, élni.
1989-ben Romániában, Arad megyében is leáldozott a kommunizmus, és most itt van helyette a demokráciának nevezett rendszer, amelyben a pénz hajt mindent, és szinte mindenkit rabjaként kezel. Dölyfös gőggel. Nagy István / Nyugati Jelen (Arad)

2017. november 14.
A Magyar Szórvány Napja Arad megyében
Amint azt a Magyar szórványnapi rendezvényeknek az Arad megyei programjában leközöltük november 11-én, szombaton este a borossebesi Onix Panzióban szórvány-bált szerveztek, ahol a helybeli vendégek mellett pankotai és borosjenői magyarok is részt vettek, összesen mintegy 110-en. A terített asztaloknál helyet foglaló vendégeket Mellák István helybeli RMDSZ-elnök, valamint Faragó Péter megyei elnök, parlamenti képviselő köszöntötte. Mindketten kiemelten fontosnak tartották a magyar szórványközösségek anyanyelvű kultúrájának, hagyományainak a megőrzését, közösségeiknek a megerősítését, amit a hagyományossá vált Magyar Szórvány Napja is hatékonyan szolgál. Ezt követően Tóth Péter Lóránt Nekem áldott az a bölcső, ami magyarrá ringatott címmel Arany János-balladáknak, Szent Lászlóval kapcsolatos verseknek a magas színvonalú megszólaltatásával szórakoztatta, hatotta meg könnyekig a közönséget. Ezt követően együtt megvacsoráztak, majd a Meteor együttes kiváló zenéjére, éjjeli 1 óra utánig, lélekben megerősödve, együtt mulattak.
Emlékezetes előadás Szentleányfalván
November 12-én, vasárnap 16 órától a szentleányfalvi református imateremben Péró Tamás megyei tanácsos, RMDSZ-ügyvezető elnök köszöntötte az egybegyűlteket, kifejtve: a szentleányfalviak az elmúlt időben az RMDSZ partnerei voltak a Magyar Szórvány Napja alkalmából szervezett programban. Az együttműködésért köszönetet mondott a szentleányfalvi magyaroknak, illetve az egyházi, de az RMDSZ-es vezetőiknek is. Miután bemutatta Tóth Péter Lóránt világutazót, történelem- és testnevelőtanárt, továbbá a Radnóti-, Latinovits- és Dudás Kálmán-díjas versmondót, abban a reményben zárta felvezetőjét, hogy az előadás után Tóth Péter Lórántot nemcsak maga, hanem a szentleányfalviak is a barátjuknak tekintik.
Ezt követően Tóth Péter Lóránt, Hajvert Ákos Radnóti-díjas délvidéki versmondó közreműködésével Arany János életének az érdekes részleteit összekötve a nagy költő balladáival, bensőséges hangulatot teremtve szórakoztatta a közönséget.
Igaza volt az RMDSZ-ügyvezető elnöknek, hiszen az előadó prózában Arany János születésének, életének érdekes, csak kevesek által ismert részletei közepette, a megszületésüknek a sorrendjében, igen nagy átéléssel szavalta a balladáit is. Mivel azoknak számos összefonódásuk van Nagyvárad megalapítójával, nemzetünk nagy királyával, Szent Lászlóval, vele kapcsolatban is sok, érdekfeszítő adattal, történettel szolgált. Előadóestjének fontos eleme volt a nagy költőnek Petőfi Sándorhoz kötődő bensőséges, egész életre szóló barátsága, amit Hajvert Ákos Radnóti-díjas délvidéki versmondóval párbeszéd formájáéban adott elő, de az élethelyzetek jobb szemléltetése érdekében a közönségből is bevont néhány embert. A vasárnapi előadóesten megszólaltatott legszebb Arany János-balladák és -költemények, a Petőfi Sándor-válaszlevelek és -versek élményszámba mentek, maradandó emléket hagytak a hallgatóságban. Az emlékezetes előadásért, a szentleányfalviak nevében nt. Vékony Zsolt lelkipásztor mondott köszönetet. A vendégek és házigazdák nevében a lelkipásztor kezeinek az egybekulcsolása a szórványmagyarságnak az anyanemzethez való tartozását jelképezte. A családias együttlét szeretetvendégséggel, bensőséges baráti beszélgetéssel zárult. Balta János / Nyugati Jelen (Arad)

2017. november 16.
Kettős ünnepség volt Lippán
Czernák Ferenc szavalással ünnepelte 80. születésnapját
Amint azt előzetesen meghirdettük, hétfőn a lippai Hildegardis Ház nagytermében a helybeli Degré Alajos Olvasókör 17 órától szervezte meg a Magyar Nyelv Napját, aminek az ünnepélyes alaphangját a ft. Hiticas Macedon Valentin lippai plébános vezetésével elmondott közös fohász is megadta. Együtt imádkoztak a helybeli magyar közösségért, kultúrájának a megmaradásáért. Ezt követően Czernák Ferenc, az Olvasókör elnöke köszöntötte a szép számú egybegyűltet, név szerint megemlítve Szabó Mihályt, Arad Megyei Jogú Város Tanácsának a tagját, illetve Lőrincz Matildot, a gyoroki József Attila Irodalmi Kör vezetőjét és a vele érkezett irodalomkedvelőket.
Szabó Mihály tanácsos az RMDSZ megyei vetősége és a maga nevében üdvözölte a jelen lévőket, illetve 80. születésnapján felköszöntötte, egy üveg itallal ajándékozta meg Czernák Ferencet a szórványmagyarság szolgálatában kifejtetett irodalomserkentő munkájáért. A továbbiakban az ünnepelt a Magyar Nyelv Napjának a jelentőségét méltatta, ugyanis 1844, november 13-án döntött a Magyar Országgyűlés a magyarnak hivatalos nyelvként történt elismeréséről. Miután példákkal alátámasztva ecsetelte anyanyelvünknek a szépségeit, felkérte ft. Hiticas Macedon plébánost Reményik Sándor Az ige című költeményének a felolvasására. Ezt követően Czernák Ferenc szavalta el Faludy György Óda a magyar nyelvhez című költeményét. Utána Lőrincz Matild olvasta fel Ábrányi Emil Hatalmas szép nyelv a magyar kezdetű versét, majd ugyancsak ő adott hangot Hegedűs Géza Szonett az anyanyelvről című költeményének. Ezt követően Simó Luca olvasta fel Reményik Sándor Templom és iskola című költeményét. Wonerth Loránd eszperente nyelven adott hangot Petőfi Sándor Falu végén kurta kocsma című költeményének.
A továbbiakban Czernák Ferenc születésnapjának a megünneplése következett, az ünnepelt visszatekintett az Aradról indult életére, munkájára, majd Pósa Lajos, Petőfi Sándor, Tóth Árpád, Böszörményi Zoltán, Ady Endre és Sajó Sándor költeményeinek a megszólaltatásával bizonyította: 80 éves kora ellenére ragyogó memóriával rendelkezik, amit az anyanyelvű kultúra szolgálatába állít. A születésnap csattanóját a Simó Klára által elmondott mókás versike képezte, amiben a 80 éves ember komoly indokokkal alátámasztva kér Istentől további egy-egy évet 100-ig.
A hétfő esti kettős ünnepség szeretetvendégséggel zárult, ahol vendégek és vendéglátók ízletes születésnapi tortát, süteményeket fogyasztottak, amit üdítővel, borocskával öblítettek, közben baráti hangulatban sokáig beszélgettek. Emlékezetessé tették Czernák Ferenc 80. születésnapját, aki amúgy is boldog volt, hiszen nem csak az irodalomkedvelő barátok, hanem a fia, Attila és a felesége is együtt voltak vele a jeles napon, amelynek a sikeréhez nagyban hozzájárult Wonert Loránd, a Hildegardis Ház adminisztrátora is. Balta János / Nyugati Jelen (Arad)

2017. november 21.
Csanádpalotai színjátszók kisjenő-erdőhegyi fellépése
Reméljük, egy szép hagyomány indult útjára
Amint azt előzetesen közöltük, szombaton este a Kisjenői Művelődési Házban a csanádpalotai Kelemen László Amatőr Színtársulat három komédiával kedveskedett a helybeli és a környékbeli magyaroknak. Az előadás kezdetén Bíró Zoltán városi tanácsos, RMDSZ-helybeli elnök (a szervező helyi RMDSZ nevében) köszöntötte a száznál több egybegyűltet, majd Asztalos P. Kálmán csanádpalotai költő Váram című versének a megszólaltatásával indította útjára az előadást. A költemény igen aktuális, a szórványsors kérdéseit feszegette átütő erővel, ugyanis a magyar szórványközösség megtartása csakis a hit, a remény és a szeretet eszközeivel, gyakorlásával elképzelhető. A költemény aktualitását a Magyar Nyelv Napja mellett a Magyar Szórvány Napja is előmozdította. Az előadás Tóth István csanádpalotai nyugalmazott kultúrigazgató közreműködésével valósult meg. A továbbiakban Szügyi Andrásné rendezésében a 21 tagú társaság nagy átéléssel adta elő Rejtő Jenő Nagy választék kicsinyben, Nóti Károly A nyúl, továbbá Rejtő Jenő Szabad a vásár című vérbő humorú darabjait. A hálás közönség a produkciókat hosszan tartó tapssal jutalmazta. Reméljük, a testvértelepülés, Csanádpalota Kelemen László Amatőr Színtársulatának a kisjenő-erdőhegyi fellépése egy szép hagyomány kezdetét jelentette.Az előadás létrejöttéért külön köszönet az RMDSZ kisjenői szervezetének. Balta János / Nyugati Jelen (Arad)

2017. november 27.
Nemzetünk lelki üdvösségének az ápolói
A Pálos évszázadok III. előadása Aradon
Pénteken délután a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád Termében az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete nevében Murvai Miklós házigazda köszöntötte a kéttucatnyi résztvevőt, akiknek bemutatta Aradi Lajos neves Pilis-kutatót, majd a felvezető filmbejátszásban bemutatott budapesti Szikla-templomról beszélt, ahol 150 évi eltiltás után a Pálos Szerzetesrend tagjai újrakezdhették működésüket.
Aradi Lajos a Pálos évszázadok előadássorozat harmadik részének a bevetőjében kifejtette: örvendetesnek tartja, hogy az utóbbi 2-3 évben olyan háttérerők mozdultak meg, amelyek nemcsak a központban, hanem Kárpát-medence-szerte is egyre több, már elveszettnek hitt, a török időkben elpusztult pálos kolostor, templom feltárására szereztek pénzt, fogtak munkához a pálos évszázadok jobb megismerése, újraértékelése céljából. Ideillik Pázmány Péter esztergomi érsek mottója, akinek a hitvitáiból kiderül, hogy nem volt nagy barátja a pálosoknak, mégis kijelentette: „Te is Magyarország, édes hazám, a pálosokkal fogsz növekedni, és ugyanazokkal fogsz hanyatlani.” Az 1570–1637 között élt, tevékenykedett érseknek a három részre szakított ország viszonyai között kellett lavíroznia az egyház vezetésében. Tökéletesen tudta, hogy a pálosoknak milyen misztikus kapcsolatai voltak a nemzet testével és a lelkületével. Ezért mondta, amit más változatokban mások is hasonlóan láttak: ha a pálosok jól érzik magukat az országban, akkor az ország is épül, ha viszont a kolostoraikban a bánat, a hanyatlás tapasztalható, az országban is hasonló állapotok fognak megjelenni. Ez tökéletesen kifejezi azt a kapcsolatot, ami a pálosokat a történelem során jellemezte: a nemzet lelki üdvösségének az ápolásán dolgoztak úgy, hogy magukra vállalták a emberek által bevallott bűnöket, amelyekért maguk vezekeltek, megbocsátást kérve Istentől. Mindezek nyomon követhetők Gyöngyösi Gergely írásaiból, aki 1520–22 között volt pálos rendfőnök, és korának legnagyobb tudású egyházi méltóságaként megírta a rend történetét. Vészterhes időben élt, ami az ország, de a rend hanyatlásának is a kezdetét jelentette.
A Mátyás királytól II. Józsefig terjedő részben a pálosok, illetve a nemzet növekedésétől a II. József által a rendnek, az úgynevezett „hasznot nem termelő” rendek közötti betiltásáig, a hallgatóság előtt feltárult a magyarság tudatos lelki megnyomorítását célzó intézkedés, a Pálos Szerzetesrend betiltása, tagjainak száműzetése is.
Az előadás végén Murvai Miklós abban a reményében mondott köszönetet a magvas előadásért, hogy a Pálos évszázadok előadássorozat folyatódik, az hozzájárulhat nemzetünk lelki életének a fellendítéséhez, amire a szerzetesrend felszámolása óta oly sok csapást megért magyarságnak igen nagy szüksége van.
Talán az sem véletlen, hogy a nemzet lelki üdvösségének ápolásán munkálkodott Pálos Szerzetesrend szándékosan feledésbe száműzött értékeinek a feltárására, éppen a keresztény értékrend védelmét és ápolását felvállaló kormány idején került pénz, illetve szándék. Balta János / Nyugati Jelen (Arad)

2017. november 28.
Lélekemelő reformációi emlékünnep Lippán
Nem múltat siratni, a végvárat erősíteni
Vasárnap Református Szórványnapot szerveztek Lippán. A zsúfolásig megtelt helybeli református templomban 17 órakor kezdődött istentiszteleten nt. Vékony Zsolt József beszolgáló lelkipásztor indítványára együtt elénekelték a 90. zsoltárt.
Szívünkben hordozni az alázatot és a reménységet
Nt. Módi József, az Aradi Református Egyházmegye esperese a Heidelbergi Káté első kérdésére adott felelet közös megszólaltatására kérte a híveket. Ünnepi igehirdetésében az esperes Ezékiás próféta I. könyvének 37. fejezete, 1–14. verséből kiindulva, amelyben a próféta az Úrral együtt felkeresett völgyben látott nagy mennyiségű, fehér emberi csontot az Úr életre keltette, lelket adott nekik. Azok emberekként talpra álltak, és az Úr seregét alkotva visszavezette őket a földjükre, Izraelbe. „Akkor megtudjátok, hogy én, az Úr meg is teszem, amit megmondtam” – szólt.
Miután az esperes köszöntötte a lippai, illetve az egyházmegye számos településéről érkezett híveket, örömének adott hangot, amiért a jobb időket megért településen teltházas templomban hirdethet igét.
Ha a reformáció 500. évfordulóján, különösen Lippán visszatekintenek az elmúlt évszázadok történéseire, azok kemények, véresek voltak a helybeli híveknek a megmaradásért vívott küzdelmében. De a hitben sem volt könnyű úgy megmaradni, hogy Isten gyermekei naponta ne szenvedjenek vereséget. Az elmúlt rendszerben bizonyára sokan gondoltak arra, hogy e helybeli református templom padjai lassan teljesen kiürülnek. Elismeréssel szólt esperes elődjéről, aki még itt lakó lelkipásztorként szolgálta a vészesen fogyatkozó gyülekezetet, amelynek tagjaitól sok szeretetet kapott. Megemlékezett Szegedi Kis Istvánról is, akit Szegedről küldtek ide tanulni, Lippára, ahol a középkorban virágzó gazdasági és kulturális élet zajlott.
„De mi nem a dicső múltat jöttünk ünnepelni, nem is azért, hogy a múltnak a veszteségeit, a vereségeit elsirassuk, hanem azért, hogy a létszámban alaposan megfogyatkozott hívek érezzék: egy testhez, Krisztus anyaszentegyházához tartozunk, és testvéreik vagyunk.” – mondta. Külön hálájának adott hangot, amiért katolikus paptestvére, ft. Hiticas Macedon Valentin plébános is megtisztelte az eseményt. Irányába is hirdette: a mi megváltó Krisztusunkat csak együtt szolgálhatjuk. Ott, ahol a felekezetek között megértés van, ahol nem azt keressük, ami elválaszt egymástól, hanem azt, ami összeköt bennünket. Ahol Isten Szentlelke és igéje van, ott hisszük, hogy van jelene, de jövője is a közösségeknek.
Ezékiel próféta könyvében Isten egy olyan korban szól a népéhez, amikor a többség arról beszélt: mindennek vége van, hiszen Izrael népe babiloni fogságban él. Napról napra nő bennük a csüggedés, mert azt érzik, a fogság soha nem ér véget, talán Isten is elfeledte őket. Ekkor küldi Isten közéjük Ezékielt, aki zokszó nélkül vállalja a küldetést, noha a teljes kilátástalanságban tengődő népnek kell hirdetnie a szabadulást.
Az esperes azért is hálás Istennek, mert az egyházmegye szórványvidékeire olyan lelkipásztorokat küldött, akik Ezékielhez hasonlóan, a létszámban alaposan megfogyatkozott hívek között zokszó nélkül vállalják a szórványsorssal járó nehézségeket, hirdetik Isten megtartó igéjét. Ehhez azonban elsősorban arra van szükség, hogy mi megszólító, megszólítható eszközei legyünk Istennek.
Ez történt a reformációban is, amikor Isten megszólított embereket, akik meglátták és felismerték: az egyháznak vissza kell alakulnia a biblia tanításához, amit hirdetni is mertek az emberek között. Az Úristennek ilyen eszköze volt nagyon zaklatott életű Szegedi Kis István is, hiszen a legtöbb helyről elűzték, mégis tiszta hittel és szívvel Krisztusról prédikált ott, ahova az Úristen helyezte. Mert az isteni szó, az ige tud újjá teremteni olyan közösségeket is, ahol lélekben nagyon távol kerültek egymástól az emberek. Az ige tud közösséget formálni, Isten dicsőségére, embereket újjá teremteni. Szegedi Kis István két feleségével együtt 7 gyermekét is eltemette, mégis hű maradt megváltó Krisztusához.
Isten mindenkor gondoskodik arról, hogy legyenek olyan igehirdetők, akik nem az életkörülményeik szerint hirdetik az igéjét, hanem úgy, ahogyan Istentől kapták, és ahogyan Isten jónak látja az üzenetét eljuttatni az emberekhez.
Ha bibliabeli szanaszét dobált, megfehéredett csontrakásra gondolunk, amiből Isten csodásan feltámasztotta, visszavezette Izraelbe népét, akkor 2017-ben, szívfájdalommal szemlélhetjük a gyülekezetek fogyatkozását és talán már semmi jót nem várhatunk. Ilyen körülmények között Isten minket is megkérdezhet Lippán, az aradi egyházmegyében. Mi mit válaszolunk Isten kérdésére? Ahhoz szívünkbe kell zárnunk Ezékiel alázatát, amiben benne vannak a korlátaink, a tehetetlenségeink, de tesszük azt, amit még tehetünk, továbbadjuk az Ő igéjét, ami a legfontosabb.
Nemcsak a reformátoroknak, hanem a mai egyháznak is ez a legfontosabb feladata, mert ma nem embereknek, hanem annak az örök élő Istennek állítunk dicsőséget, aki Szegedit és még nagyon sok embert megszólított az Ő igéjének a hirdetésére. Ő ma is megszólíthat, felemelheti csüggedő fejünket és megérteti: nem a mi erőlködésünkön vagy tehetségünkön múlik a változás, hanem az csakis Isten szavára lehetséges. Mindazok által, akik Isten igéjét hallgatják, szívükbe zárják és továbbadják az embereknek. Ha Ő akarja, évszázadok múlva is élni fognak az igaz hívő gyülekezetek. Ehhez azonban a szívünkben kell hordoznunk azt az őszinte alázatot és reménységet, amivel Ezékiel is rendelkezett – zárta igehirdetését nt. Módi József esperes.
Ünnepi műsor, köszöntők
A továbbiakban együtt elmondták a Miatyánkot, majd együtt énekeltek. Simó Klára elszavalta Bogrács János: Református reformáció című versét, majd Czernák Ferenc adott hangot nagy átéléssel Tánczos Katalin: Az én miatyánkom című költeményének. Nt. Vékony Zsolt lelkipásztor gitárkíséretével a szentleányfalvi és zimándközi gyermekek, a kisperegiekkel kiegészülve énekeltek.
Ünnepi köszöntőjében nt. Vékony Zsolt lelkipásztor a több szempontból is végvárnak tekinthető Lippáról beszélt. A végvárakat minden korban meg kellett erősíteni, hogy ellenállhassanak bármilyen támadásnak. Most is a végvárat erősítik Lippán, ahol az egyházmegye egyik legkisebb gyülekezete él, élni akar, ezért örömének adott hangot, amiért együtt ünnepelhetnek. Köszönetet mondott mindenkinek a részvételért, azt kívánva nekik, maradandó emlékeket vigyenek haza. Köszönetet mondott nt. Módi József esperesnek a mély gondolatoknak hangot adott igehirdetésért, a bátorító üzenetért, amit általa Isten sugallt. Köszöntötte a jelen lévő lelkipásztorokat, kiemelve ft. Hiticas Macedon katolikus plébánost. Felekezeti hovatartozástól függetlenül köszöntött minden résztvevőt, köztük a sajtó képviselőit is. A továbbiakban nt. Ősz Elődöt, az Erdélyi Református Egyházkerület levéltárosát és egyháztörténészét méltatta, aki Szegedi Kis Istvánról készített kimerítő előadást, csakhogy betegség miatt nem tudott eljönni, kivetített képek illusztrációjával azonban hangfelvételről megtartják az előadását. Előbb azonban nt. Módi József esperessel leleplezték a Szegedi Kis István templomfalra rögzített márvány emléktábláját. A leleplezés után az esperes megáldotta a táblát és a gyülekezetet.
A továbbiakban a jelen volt református lelkipásztorok, illetve katolikus plébános egy-egy igei köszöntővel emelték az alkalom ünnepélyességét.
Szegedi Kis István életútjának a kivetített képekkel illusztrált ismertetésére helyhiány miatt nem térhetünk ki részletesen.
Az ünnepélyes alkalom nemzeti imánk közös megszólaltatásával, majd az Aradi Református Egyházmegye, illetve a lippai gyülekezet jóvoltából adott szeretetvendégséggel, baráti beszélgetéssel zárult. Balta János / Nyugati Jelen (Arad)

2017. december 4.
Példaértékű békés együttélés Gyorokon
Román nemzeti ünnep, magyar nótaest egy napon
Pénteken délelőtt a Gyoroki Polgármesteri Hivatal is csatlakozott a román nemzeti ünnep országos rendezvénysorozatához: a helybeli néptánccsoport román néptáncokat adott elő, ezt követően a résztvevőket babgulyással vendégelték meg. Az eseményen részt vettek a helybeli magyarság képviselői is.
Ugyanaznap 17 órától a telepi magyar óvoda termében, ugyancsak a Hivatal támogatásával Lőrincz Matild nyugalmazott tanítónő, a Gyoroki József Attila Irodalmi Kör vezetőjének és Simó Klára tagjának a kezdeményezésére magyar nótaestet szerveztek. Több mint húszan gépzenére nótáztak, borozgattak, süteményeket fogyasztottak, sőt táncra is kerekedtek, kiváló hangulatban eszte kilencig együtt voltak. Azzal váltak el, hogy a magyar nótaestek megszervezéséből hagyományt teremtenek, de a sok, kiváló énekhanggal megáldott asszony nótáinak a hallatán a kívülálló egy helybeli asszonykórus létrehozását is elképzelné…
A két eseménynek ugyanaznap történt megszervezése is bizonyítja: ahol a helyi önkormányzat is úgy látja jónak, egymás ünnepeinek, hagyományainak a tiszteletben tartásával megteremthető a békés egymás mellett élés. Erre Popi Morodan Cornel polgármester és a tanácstagok pozitív hozzáállása jóvoltából, kiváló példával szolgálnak a gyorokiak. Balta János / Nyugati Jelen (Arad)

2017. december 8.
VI. Kárpát-medencei Összefogás Fórum Budapesten
Aláírták a Kárpát-medencei Falugazdász Programot
Hétfőn és kedden Magyarország Földművelésügyi Minisztériumának a Darányi Ignác Termében szervezték meg a VI. Kárpát-medencei Összefogás Fórumot, amelynek a munkálatain az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesülete nevében részt vett Kocsik József elnök, Varga István nagylaki agronómus, valamint ifj. Bartok András pécskai gazdálkodó társaságában.
A Fórum résztvevőit dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, majd a Miniszterelnökség nevében Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár köszöntötte. Ezt követően Magyarország Kormánya nevében dr. Fazekas Sándor, míg a külhoni gazdaszervezetek nevében azoknak az elnökei, köztük Kocsik József AMMGE-elnök aláírták a Magyarország Kormánya által finanszírozott, Falugazdász Program a Kárpát-medencei határon túli magyarsággal kötött szerződést. A dokumentumot 19 Kárpát-medencei gazdaszervezet vezetője, köztük Sebestyén Csaba RMGE, illetve dr. CsŐsz János, a Bánsági Magyar Gazdák Egyesületének az elnöke is ellátta kézjegyével. A csoportos fotók, illetve a földművelésügyi miniszterrel készített interjúk után Nagy Rózsa vajdasági népdalokat énekelt.
10–11 óra között Tóth Katalin nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár mutatta be a Kárpát-medencei Falugazdász Program sarkalatos pontjait, majd a Programban részt vevő külhoni civilszervezetek képviselői fejtették ki véleményeiket a programmal kapcsolatban.
A kávészünet után kezdődött szakmai előadások során dr. Solti Gábor, a Kárpát-medencei Ökogazdálkodók Szövetségének az elnöke A mezőgazdaság alappillére a termőföld – veszélyben a termőföld címmel; Kasó Attila a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium miniszteri biztosa Mezőgazdasági hasznosítás és az ásványi anyagok címmel; dr. Baksa Csaba, a Magyarhoni Földtani Társulat elnöke Természetes ásványi anyagok a talajjavításban címmel tartott érdekfeszítő előadást.
Nagy Rózsa újabb vajdasági népdalai után együtt megebédeltek, majd a délutáni szakmai előadásokon dr. Drexler Dóra, az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet igazgatója A talaj termelékenységének fokozása intenzív agrotechnikákkal címmel; Koppány Gábor, a Magyar Haszonállat-génmegőrző Egyesület elnöke Kárpát-medencei Géngyűrű Program címmel; míg Kovács Magyar András, a Matrix Drops Kft. ügyvezető igazgatója Új lehetőségek a mezőgazdasági termelésben címmel tartotta meg újszerű, hasznos ötletekkel megtűzdelt értekezését.
A továbbiakban a külhoni gazdaszervezetek intéztek kérdéseket az elhangzott témák előadóihoz, a kávészünet után együtt megtekintették a Kincsem című filmet. A filmvetítés után elbeszélgettek Venczel Endrével, a Vándormozi projekt ötletgazdájával, majd a közös vacsorán megejtett baráti beszélgetések zárták a napot.
Szerdán délelőtt Gödöllőn megtekintették a Haszonállat-génmegőrző Központot, amelynek az igazgatója, dr. Szalay István előadást tartott az ott folyó munkáról, az elért eredményekről.
*
Amint kérdésünkre Varga István agronómus elmondta, számára nagy élmény volt a Kárpát-medencei Összefogás Fórumon való részvétel, növénytermesztő létére viszont a Haszonállat-génmegőrző Központban látottak, hallottak fantasztikus regényként, filmként hatottak rá, azok örökös élmények maradnak számára. A budapesti út során látott, hallott dolgok nagyban segíthetik a munkáját. Balta János / Nyugati Jelen (Arad)

2017. december 16.
Páratlanul szép versek gyermekeknek és felnőtteknek
Aradon hódító útjára bocsátották a Pitypangot
Amint azt előzetesen meghirdettük, csütörtökön 17 órától a Szabadság-szobor Egyesület szervezésében a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád Termében mutatták be Nagy Gizella Pitypang című könyvét, amelynek gyermekverseit Ódry Mária festőművész illusztrálta.
Értékelőjében Király András, a Szabadság-szobor Egyesület elnöke kiemelte: Nagy Gizella magyartanár nemcsak a szavak mestere, hanem anyanyelvünk szerelmese is. Emlékszik, hogy a szerző első fokozati dolgozatának a témája a szólások, közmondások eredete volt, e könyvében továbbvitte a témát, ugyanis meseszerűen pergő ritmusokkal olyan kötetet adott, amelyből nemcsak a gyermekek, hanem a felnőttek is sokat tanulhatnak, hiszen a közölt versek kiválóan fogják meg mai létünk lényegét, tartalmát. Véleményének alátámasztására, több közölt gyermekversből idézett. Külön élménynek számítanak Ódry Mária festőművésznek a vers témájához kiválóan alkalmazkodó festményei. A gyermekeknek szóló kötet így lett tökéletes.
A kötet lektorálója, egyben korrektora, Szabó László magyartanár szerint Nagy Gizella a kötetben kiválóan játszik az ismeretekkel, a hangulatokkal, de elsősorban édes anyanyelvünkkel. A szerző szó szerint játszik a jelentésekkel, a rímekkel, a ritmusokkal, az alakzatokkal, amelyeket kiválóan megfejel humorral, amelyeket jelképes nyelvi formába önt.
A szerző nagyszerű társra talált Ódry Mária képzőművész személyében, akinek a harmonikus színei, alakzatai nagyban emelik a gyermekversek értékét, ezért kicsiknek, nagyoknak a legjobb szándékkal ajánlja a kötetet.
Nagy Gizella, a szerző meghatódva mondott köszönetet mindenkinek, aki segítette a kötet megírásában: elsősorban a jó Istennek, amiért annak teremtette, ami, és a legszebb anyanyelvvel áldotta meg. Megköszöni a szüleinek, amiért az édes anyanyelvén taníttatták, amihez életre szóló élmények kötik. Megköszöni a Tóth Árpád Irodalmi Körnek, ahol lehetőség nyílt a versek bemutatására, ahol Ódry Mária is hallhatta őket és elkezdődött a közös munkájuk. Amikor elkészültek a verseknek az illusztrációi is, Király Andráshoz, a Szabadság-szobor Egyesület elnökéhez fordult a kiadás okán. Az elnök úr nem állt azonnal kötélnek, de végül felvállalta. A kiadásért köszönet jár az RMDSZ közvetítésével az Arad Megyei Kulturális Központnak a támogatásért, a Kling Consulting Kft. vezetőségének, személyesen Schmak Andrásnak a szép kivitelezésért, Szabó Lászlónak a lektorálásért és a kiváló korrektúráért. Megköszönte a Csiky Gergely Főgimnázium vezetőségének is, amiért a bemutatóhoz rendelkezésre bocsátotta a dísztermet. Utoljára, de nem, utolsósorban megköszönte Khell Jolán tanítónak és az általa vezetett Kispacsirták kórus kisdiákjainak, amiért betanulták, ízelítőt adtak a kötetben megjelent versekből, amelyekben a legfiatalabb korosztálynak akarta bemutatni anyanyelünk páratlan szépségét, gazdagságát.
A rögtönzött irodalomórán a kisdiákok előbb felolvastak, szavaltak, a végén Khell Jolán vezényletével énekeltek, sőt interaktív tánccal is érzékeltették a kötetben megjelent páratlanul szép, ízlésesen illusztrált versek dinamikáját.
Ódry Mária képzőművész örömének adott hangot, amiért felkérték a neki nagyon tetsző gyermekverseknek az illusztrálására. Azokban felszínre tör a játékosság, a dallamosság, így önkéntelenül is alkotó útjára indul az ecset.
A Kispacsirták vastapsot kiérdemelt fellépését követően a szerzők dedikálták közös művüket, a Pitypangot, aminek a forgatását, az olvasását őszintén ajánljuk gyermekeknek, felnőtteknek egyaránt. Balta János / Nyugati Jelen (Arad)

2017. december 19.
Sikeres karácsonyváró összejövetel Lippán
Szerdán tartotta évzáró ülését a lippai Degré Alajos Olvasókör, amelynek a tagjai a Hildegardis-ház nagytermében gyűltek össze, ahol Czernák Ferenc körvezető üdvözölte a szép számú egybegyűltet, majd főhajtást kezdeményezett az elhunyt I. Mihály király tiszteletére.
Ezt követően Simó Lúcia Luca-napi szokásokból, hagyományokból mutatott be igen érdekes összeállítást. Az Olvasókörben kifejtett eddigi odaadó munkáját Czernák Ferenc köszönte meg egy emléklap kíséretében. A továbbiakban Czernák Ferenc tartott előadást a karácsony történetéről, jelentőségéről. Mondandóját Dsida Jenő, Pósa Lajos, Weöres Sándor, Juhász Gyula, Ady Endre, Kosztolányi Dezső és József Attila költeményeinek a megszólaltatásával színesítette.
Ezt követően Krajcsik Mária elbeszéléséből idézett részleteket Détári Katalin, Igna Ilona, Gulácsi András, Gurmai András és Veres Ildikó.
Közösen elénekelték a Mennyből az angyal kezdetű karácsonyi éneket, az évzáró ülés szeretetvendégséggel, baráti hangulatban, hosszan tartó beszélgetéssel zárult. A sikeres évzáró ülésért köszönet jár Woonert Lorándnak, aki ezúttal is kiváló házigazdának bizonyult. Balta János / Nyugati Jelen (Arad)