"Júl. 7-én Kolozsváron ülésezett az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége. A tanácskozáson jelen voltak Takács Csaba ügyvezető elnök, Kötő József, Székely István és Nagy Zsolt ügyvezető alelnökök, Birtalan József megbízott gazdasági ügyvezető alelnök, valamint meghívottként Boros János önkormányzati főelőadó és Balogh István, a számítástechnikai csoport vezetője. Takács Csaba ügyvezető elnök tájékoztatta a testületet a székelyudvarhelyi csereháti létesítmény ügyében folytatott tárgyalásokról és az ezzel kapcsolatos további feladatokról. A helyi elöljárókkal lebonyolított találkozón az ügyvezető elnök javaslatot tett egy cselekvési program kidolgozására, amely a csereháti kisegítő iskolával kapcsolatosan kialakult konfliktus tulajdonjogi szintű megoldását célozza. Az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége vállalta, hogy támogatni fogja a kérdés megoldását. A kormánykoalícióban való részvétel kapcsán felmerült annak a fontossága, hogy az Ügyvezető Elnökségnek állandó kapcsolata legyen az RMDSZ parlamenti frakcióival. Napirenden szerepelt az állami költségvetésből a kisebbségeknek juttatott, a Művelődés- és Egyházügyi Főosztály által előterjesztett sajtó- és kultúratámogatás jóváhagyása. Kötő József ismertette azokat a kritériumokat, amelyek alapján a különböző kategóriájú sajtótermékek kiadásának támogatását elbírálták. A sajtótermékek esetében a támogatás a lapok gazdálkodásának javítását célzó feltételekhez van kötve. A kulturális események támogatása kapcsán felmerült, hogy az elbírálások tárgyilagosabbá tétele érdekében a területi szervezetek küldjék be a főosztályhoz prioritási listáikat a körzetükhöz tartozó kulturális rendezvényekről. Ugyanakkor ügyvezető elnökségi döntés született arra vonatkozóan, hogy a kulturális támogatások elbírálását ezután az EMKE, az Ifjúsági Főosztály, a SZET művelődési szaktestülete, az SZKT művelődési szaktestülete által létrehozott kuratórium végezze. Az Ügyvezető Elnökség a továbbiakban megtárgyalta a július 12-i SZKT-val és az RMDSZ-kongresszussal kapcsolatos operatív feladatokat. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), júl. 9., 1067. sz./"

A Nagyváradon élő Kristófi János világszerte ismert festőművész dec. 15-én ünnepelte 75. születésnapját. 1954 óta él a városban, ahol harminc éven át a Városi, majd a Művészeti Népiskolában nemzedékeket oktatott. Tíz gyermeke született. Mindegyiküket a katolikus hit szerint nevelte az életre, van köztük festő, énekes, fotós, orgonista, jogász, mérnök és orvos is. Igazi nagyváradi festő lett, a klasszikus váradi festők (Baráth Móric, Balogh István, Tibor Ernő, Leon Alex, Mottl Román, Miklóssy Gábor, Tompa Mihály stb.) utóda és kortársa, a város hűséges polgára és krónikása egy személyben - írta róla Banner Zoltán Békéscsabán élő művészettörténész. Kristófi Jánosnak van egy másik fontos hitvallása, amely valóban megkülönböztetett helyet biztosít számára a kortárs erdélyi festészetben: magának a hitnek a megvallása, tehát a szakrális téma, amely átszövi egész életművét - írja Banner Zoltán a festőről a közeljövőben megjelenő könyvben. "Szent László városának festője mindenekelőtt az ő arcát, alakját, lelkek fölötti hatalmának a titkát kutatja az idők sötétjében (Szent László lovagkirály I. és II., Szent László vizet fakaszt, stb.), de ugyancsak sorozatszerűen idézi fel a többi magyar szent király példáját (Szent István, Árpád-házi Szent Erzsébet, Szent Imre) és természetesen magának Krisztus királynak a dicsőségét (Rex Christus I., II., III.). /Kristófi János 75 éves. Az álomlátások festője. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 19./

"Oláh Ilona huszonöt évig volt tanítónő Szatmárnémetiben. Mióta Münchenbe költözött, munkája mellett versírással foglalkozik. Több országban több kötete jelent meg magyar és német nyelven. Oláh Ilona tehetséges és rászoruló fiatalok támogatója. Szülőfalujában, Túrterebesen, saját költségén állíttat Szűz Mária-szobrot. Márványból készült a szobor, felavatása Balogh István, a szobor alkotója megbetegedése miatt későbbi időpontra tolódott. Koczán Levente polgármester javaslatára Oláh Ilona Harangok hazahívnak című verséből egy részletet idéznek a szobor talapzatán. Túrterebesen minden sváb magyarul beszél, magyarul beszélnek a Németországban élő svábok is. Amikor tiltották a hitoktatást, Oláh Ilona akkor is Isten- és emberszeretetre tanította a gyermekeket. /(elek): "Amikor tiltották a hitoktatást, én akkor is Isten- és emberszeretetre tanítottam a gyerekeket". = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), aug. 23./"

Maros megyében 29 megválasztott polgármestere van az RMDSZ-nek az első forduló után, 17 jelöltje pedig a második fordulót várja. Ez növekvő tendenciát mutat 2000-hez képest, akkor 24 jelölt szerzett mandátumot az első fordulóban, öt pedig a másodikban. Sipos József Ádámoson, Osváth Csaba Ákosfalván, Balogh István Csíkfalván, Tar András Erdőszentgyörgyön, Veres Gergely Domokos Havadon, Simon István Kerelőszentpálon, Dósa Sándor Kibéden, Nagy Márton Koronkán, Ballai György Magyarbükkösön, Kocsis Albert Magyarón, Zsigmond Vencel Makfalván, Ercsei György Marossárpatakon, Vízi József Marosszentgyörgyön, Ördög Ferenc Marosvécsen, Varró Levente Mezőbodonban, Dávid Gyula Mezőmadarason, Bartha Mihály Mezőpaniton, Jánosi Ferenc Nagyernyén, Ferenczi György Nyárádkarácsonfalván, Kacsó Antal Nyárádmagyaróson, Gál Lajos Nyárádremetén, Dászkel László Nyárádszeredában, Madaras Árpád Sóváradon, Majlát Károly Székelyberén, Orbán Sándor Székelyhodoson, Szőcs Lajos Székelyvéckén, Péter Ferenc Szovátán, Vígh József Vámosgálfalván nyert az RMDSZ színeiben. /Még 17 RMDSZ-es polgármesterjelölt versenyben. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 8./

Csíkfalván Balogh István polgármester elmondta, hogy a választáskor az infrastruktúra fejlesztése mellett súlyt helyezett az emberek közötti kapcsolatokra. Az együttműködés eredményességét bizonyítja a néptánccsoport és kórus létrehozása. A 22 tagú kórus tagjai fiatal családosok, a helyi ünnepségeken népdalfeldolgozásokat adnak elő. Nyárádszentmárton művelődési otthonának a tetőzete vált veszélyessé, új gerendákra van szükség. A helyi költségvetésből 300 millió lejt fordítanak erre a célra. A búzaházi kultúrház javítása is fontos, még nem érkezett meg a pénz, így a munkálatokat nem tudták elkezdeni. Csíkfalván új épületet emelnek, amelynek egyik szárnya polgármesteri hivatal lesz, a másikban a művelődési otthon kap helyet, s itt lesz a községi könyvtár is. Vadadon elemi iskola és óvoda működik. Pályázatot nyújtottak be, hogy Csíkfalván tornatermet építsenek. A községben soha nem volt tornaterem. Az új létesítmény az iskola udvarán lesz. Gligor Róbert László 2004. szeptember elsejétől a Csíkfalvi Polgármesteri Hivatal pályázati felelőse, s a Községi Hírlevél egyszemélyes szerkesztősége. A négyoldalas lapocska kéthavonta jelenik meg, eddig négy szám látott napvilágot, amely magyar nyelven tartalmazza a közérdekű információkat. Jobbágyfalván épül az új óvoda, 2-3 év múlva lesz kész. /Nagy Annamária: Csíkfalvi vendégoldal. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 12./

„Mi vagyunk Szatmár megye egyetlen önellátó, senki által nem támogatott, de ugyanakkor senkinek nem is tartozó kulturális intézménye” – jelentette ki Szatmárnémetiben Gyüre Lajos, a Szakszervezetek Művelődési Házának igazgatója. Ez a ritka kivétel. Az épület fenntartásához a pénz részben a művelődési ház által szervezett tizenegyféle szakmai tanfolyam látogatottságából folyik be. A Maros megyei Csíkfalva községhez tartozó Búzaháza falu kultúrháza elhanyagolt intézmény. Három éve sorozatosan pályáztak, de nem jutottak pénzhez, nyilatkozta Balogh István csíkfalvi polgármester. A községhez tartozó többi kultúrház mind hasonló cipőben jár: Vadad, Jobbágyfalva, Nyárádszentmárton és Csíkfalva községközpont. Hargita megyében a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Háza az egyedüli művelődési ház, amely saját bevételeiből fedezi költségeit. A megyében működő közel 125 intézményt a helyi költségvetésekből tartják fenn. /Nullszaldós kultúrház és erdélyi romkörkép. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 16./

A replika jogán – Lakatos Péter képviselő közleménye
Válasz a Magyar Polgári Párt Bihar megyei és nagyváradi elnökségének 
Annak reményében, hogy a replika jogán az Erdély.ma lehetőséget biztosít a személyemről szóló terjedelmes „irománnyal” kapcsolatos véleményem közlésére, úgy gondoltam benevezek a „Ki tud többet Lakatos Péterről?” című nyilvános vetélkedőre. Tudom, nem nyerhetek, mert én csak az ellenőrizhető igazságot közlöm, aláírásommal vállalom az állítottak hitelességét, én nem élhetek az eddig megszólalók által alkalmazott ködösítésekkel, alaptalan gyanúsítgatásokkal, a csúsztatástól a durva hazugságig terjedő arzenállal. 
De kik is az eddig, ebben az ügyben megszólalók és mi magyarázza a személyem iránt tanúsított, megkülönböztetett figyelmet? Megszólalásuk időrendjében: 
- egy, a személyével kapcsolatos közismert de először a kimondott valóság miatt hiúságában sértett EP képviselő, aki korábban az anyaországi közpénzekkel csak nehezen, többszöri nekifutásra és a hatóságok jóindulatú hozzáállásával tudott elszámolni;
- egy volt parlamenti képviselő, aki kilenc év távlatából próbálja magyarázni választási vereségét, arra alapozva, hogy az emberek már nem emlékeznek a történtekre. Ezzel egyidőben kenyéradó gazdája sok pénzéért sárdobálásra is vállalkozik;
- Traian Băsescu államelnök örökbefogadott és politikai párttá nevelt janicsár hada, az MPP, amely az elnöki szolgálatok segítségével hajt végre diverziót az egységes magyar közképviselet ellehetetlenítése céljából. 
Az említettek átvették és szorgalmasan gyakorolják Goebbels, a hitleri propagandagépezet atyjának elvét, amely szerint: „egy hazugságot ha számtalanul elismételünk, és azt a megfelelő odaadással tesszük, akkor az emberek azt igazságként fogják fel”. Tőkés, Szilágyi valamint az MPP ezt megfelelő odaadással és lelkesedéssel teszik.
Ami a romániai tűzoltóságot illeti, annak ellenére, hogy engem 1985-ben eltávolítottak belőle, meg kell védenem azoktól akik megpróbálják lejáratni. Lényeges ez, mert Hitler óta bizonyosságot nyert milyen veszedelmes „a kollektív bűnösség elve”. Az ominózus 130/1972-es törvényerejű rendelet, amely alapján minden tárgyszerűség nélkül, szándékos félremagyarázással megkísérlik a tűzoltóságot elnyomó, karhatalmi erőként beállítani, tevékenységét a Securitate–val összemosni, holott az említett törvényerejű rendelet preambulumában csak a milícia és a biztonsági szervek összevonásáról van szó, amint az alábbi idézetből is kiderül: „ a fentiek értelmében szükséges volt annak a szervezési keretnek a megteremtése, amely biztosítja a milícia és biztonsági szervek tevékenységének egységes összehangolását ...” A Belügyminisztérium és a tűzoltóság viszonyáról kizárólag csak az alábbi négy cikkely rendelkezik:
a) a tűz megelőzésével és oltásával megbízott egységeket és katonai tűzoltó alakulatokat szervez; b) biztosítja a tűzmegelőzési és oltási tevékenység irányítását és szakmai ellenőrzését a Román Szocialista Köztársaság teljes területén;
c) kibocsát illetve jóváhagy, közösen a törvény által nevesített szervekkel, az épületek és berendezések tervezésénél és kivitelezésénél általánosan kötelező tűzmegelőzési és oltási előírásokat;
d) megállapítja a gépekre, berendezésekre, eszközökre, felszerelésekre és oltóanyagokra vonatkozó szükségletet, jóváhagyja ezek tervezését valamint hitelesítését és részt vesz átvételükben.
1989 decemberéig a tűzoltóság egyetlen karhatalmi, tömegmegmozdulást leverő intézkedésben sem vett részt, ezt tanúsíthatják azok a fiatal vonulós tűzoltók akik sorkatonai szolgálatot teljesítettek és semmilyen alapvető emberi jogok elleni parancsot nem kaptak és nem kellett teljesítsenek. Az csak egy beteg agy szüleménye, hogy a Belügyminisztérium mostoha gyermekét, a tűzoltóságot, „információ szerzésre és különféle technikai eszközök telepítésére használták fel”. Riasztás esetén, amit előre nem lehetett tudni, hogy mikor és hova szól, a vonulós tűzoltók, éjjel-nappal két percen belül kellett elhagyják a laktanyát, tehát gyakorlatilag lehetőségük sem volt és ezt eddig soha senki fel sem vetette, „a titkosszolgálati eszközök telepítésére”. 
A Temesvári Kiáltvány 8. pontját illene ismerni, pontosan idézni és értelmezni, nem csak ködösen hivatkozni rá: „A választási törvénynek meg kell tiltani azt, hogy a volt kommunista aktivisták és a Securitate egykori tisztjei, három, egymást követő választási ciklus idejére bármilyen listán jelöltethessék magukat”. A fiatal, vonulós tűzoltótiszteket, altiszteket kollektíven kommunista aktivistáknak vagy Securitate tiszteknek beállítani, csak azért, hogy aztán egyikükre minden ok és bizonyíték nélkül rásüthessék a billogot, az szégyenletes kísérlet, ezzel eddig senki sem próbálkozott.
Ami az én tűzoltótiszti pályafutásomat illeti, az a következően alakult. A magyar nyelven, legnagyobb érettségi általánossal elvégzett bánffyhunyadi liceum után, 1970-ben a nagyszebeni Tűzoltótiszti Főiskola 25 helyére 125 jelentkező közül, egyedüli magyarként sikeresen felvételiztem. A román nyelv hiányos ismerete miatt első évben éjjel-nappal kellett tanulnom, viszont a második év végén évfolyamelső lettem. Az is a történethez tartozik és könnyen elképzelhető, hogy volt mit hallania a „bozgornak”, amíg sikerült tekintélyt kiharcolnia magának. 1972-ben vettek fel a pártba, nem „rendhagyóan korán” hanem összes évfolyamtársammal, mert nem lehetett úgy elvégezni a főiskolát, hogy ne legyen párttag a végzős növendék. Soha semmilyen párttisztséget nem töltöttem be sem ott, sem később. 1973-ban a diplomavizsgát követően Nagyváradot, kedvenc városomat választottam, pedig Bánffyhunyadon, szülővárosomban is volt szabad hely. Nem parancsnok helyettes beosztásba kerültem, amint a hazugságoktól hemzsegő iromány szerzői állítják, hanem a gyakorlatnak megfelelően a ranglétra aljára, ahonnan csak 4 év elteltével léptem feljebb egy grádicsot (ezt több tíz, Bihar megyei, kezem alatt szolgált magyar és román tűzoltó bizonyíthatja). Igen, szakmám iránt elkötelezett, lelkiismeretes tűzoltótiszt voltam, román és magyar altisztekkel és vonulós közkatonákkal körülvéve addig, amíg a még dolgozó magyar altiszteket (Nácsay András, Kovács J.) nem nyugdíjazták . Az évek során több mint 1500 tűzesethez riasztottak és bár a laktanyában a kornak megfelelően hivatalosan csak románul lehetett beszélni, a tűzeseteknél Nagyváradon, Biharvajdán, Szalárdon, Biharban, Jánosfalván, hogy csak pár települést soroljak azok közül ahol emlékezetes nagy tűzesetek voltak 1973 és 1985 között, ahol én vezettem az tűzoltást, jól jött ha a kétségbeesett, románul nem tudó, idős magyar embertől vagy megriadt gyerektől anyanyelvén lehetett megkérdezni:- van-e még valaki az égő házban? Van-e gázpalack a lakásban? Az életmentésnél a felettesek elnézték ugyan a magyar nyelv használatát adott esetben, ha szükséges volt, a büntetés kiszabásánál már a román nyelvet kellett használni. A szakmai lelkiismeretességet és hivatástudatot „közvetetten terhelő adatoknak” feltüntetni csak egy „terhelt” agy tulajdonosa képes. 
1985 végén, az akkori Bihar megyei tűzoltóparancsnok, (ma is Nagyváradon él és bármikor hajlandó erről nyilatkozni), tudomásomra hozta, hogy központi utasításra el kell hagynom a tűzoltóságot. Az újságban megjelent iromány legnagyobb hazugsága (ha a hazugságot fokozni lehet) az, hogy ez azért történt, mert egyik családtagom „elfelejtett” visszatérni Magyarországról. Születésem után 1952 és 1990 között egyetlen, első-, másod- vagy harmadfokú rokonom sem maradt külföldön. Ezzel tisztában volt, van Szilágyi Zsolt is, akinek szüleivel meghitt, baráti viszonyban voltunk, akiket tisztelek és sajnálok, hogy ilyen helyzetbe kerültek kisebbik fiuk miatt. Az viszont igaz, hogy Szilágyi Zsolt testvérének, Tibornak, segítettem amikor külföldre való településéhez illetve azt követően, különböző igazolásokat kellett beszereznie. 
A tűzoltóságtól történő eltávolításomat az alábbi vádakra alapozták, amint azt a fejemre is olvasták: - irredenta (a történelmi Magyarország területi integritásának visszaállítására törekvő) családból származik, anyja papleány, párton kívüli;
- felettesi engedély nélkül vette feleségül Böndi Katalin fizika tanárt, mi több Bánffyhunyadon a református templomban esküdtek és felesége a hivatalos felkérés ellenére sem volt hajlandó belépni a pártba; - nem volt hajlandó felvételizni sem a Ştefan Gheorghiu pártfőiskolára sem a katonai akadémiára, ezt elkerülendő felettesi engedély nélkül felvételizett és jutott be a Babes-Bolyai Tudományegyetem közgazdasági karára;
- gyermekeit a lefordíthatatlan Melinda és Levente névre anyakönyveztette, templomban kereszteltette és magyar tagozatra íratta őket;
- előnytelen megvilágításba helyezte Ceausescu elvtársat összehasonlítva Kádár Jánossal, nagyváradi találkozójukat követően;
- több tűzeset okainak vizsgálatánál elfogultságot tanúsított magyar gyanúsítottakkal szemben.
Mindezek után az Erdély.mán megjelent förmedvény kiagyalói önmaguknak mondanak ellent. Ha Lakatos Péter, idézem: „meggyőződéses, hithű a mundérhoz ragaszkodó tiszt” volt, miért kellett 1985-ben, Ceausescu kivégzése előtt 4 évvel eltávolítani a tűzoltóságtól? „Előléptetésnek” minősíteni azt, hogy valakivel, csak azért mert magyar, otthagyatnak egy jól fizetett tűzoltótiszti beosztást és emiatt az illető csak jóval kisebb fizetésű állást talál magának, az megkérdőjelezi az ezt állítók józan ítélőképességét. Én utólag is köszönöm a Sinteza akkori vezetőinek, Máté Józsefnek és néhai Crisan Ioachimnak az irántam tanúsított megértést és a felkínált munkahelyet. 
A Sinteza-beli tevékenységemről sokan tudnak most is nyilatkozni. Azok a magyar és román volt kollégáim, barátaim, ismerőseim akikkel sokat voltuk együtt, de valószínű azok is, akik 1987-ben feljelentettek és akik miatt több mint egy éven keresztül megfigyeltek, otthoni telefonomat lehallgatták. Erről csak 2001-ben szereztem tudomást, amikor kértem átvilágításomat a CNSAS-nál.
dossziéban található anyagokból kiderül, mivel gyanúsítottak: - kémkedéssel Magyarország javára;
- magyar tűzoltók (Balogh István, Fugel Sándor és mások) alkalmazása és vállalati tűzoltóegység vezetőnek történő kinevezése.
A feljelentők és besúgók neveit az iratok tartalmazzák. Alig várom, hogy Tőkés László feltegye a világhálóra saját megfigyelési dossziéját, ígérem követem példáját. Az engem vádolók felületességét az is bizonyítja, hogy elfelejtik megemlíteni, hogy 1994 után kereskedelmi osztályvezetőként majd kereskedelmi igazgatóként tevékenykedtem a Sinteza-ból alakult részvénytársaságoknál.
1990 januárjában léptem be az RMDSZ –be. A felkérések ellenére nem vállaltam semmilyen vezetői szerepet 1996-ban, mert röviddel azelőtt neveztek ki, mint már említettem kereskedelmi igazgatónak és elfoglaltságom nem tette lehetővé a közéleti szereplést. Ez a helyzet 1999-ben változott meg, amikor már saját cégemet vezettem, időm megengedte és olyan tiszteletre méltó, minden gyanú felett álló személyek kértek fel a Bihar megyei RMDSZ gazdasági alelnöki tisztségére mint néhai Stark László, Varga Gábor, Szabó Ödön. A Tőkés-Szilágyi-MPP hazugságban részvényes korlátolt felelősségű társaságként nem bejegyzettek szerint, én „gyanús RMDSZ karriert” futottam be, mert miután 1999-ben elvállaltam a gazdasági alelnöki funkciót és becsülettel dolgoztam 2 éven keresztül, közel egy évig Bihar megye alprefektusa is voltam, 2001-ben merészeltem „ismeretlenként” elindulni azzal a Szilágyi Zsolttal szemben, aki 1990-ben előzmény nélkül, csak fiatalságának és Tőkés László temesvári szélárnyékának köszönhetően jutott képviselői mandátumhoz. A szabályosan, a körzeti szervezetek által megválasztott küldöttek döntő többsége, köztük a fiatalok is, rám szavazott, így újabb, közel 4 kemény, munkás év következett, amelyekben a „temesvári hős” lejárató kampányával szemben kellett a Bihar megyei szervezetet megerősíteni, számára székházat szerezni.
Mi volt a bűnöm, hogy a velem közel egyidős Tőkés László, akiért családommal átiratkoztunk Nagyváradon a Várad-Olaszi egyházközségbe, aki lányom és keresztlányom konfirmálásánál asszisztált, aki könyveit számomra „szeretettel” dedikálta ellenem fordult, az a mai napig rejtély. Valószínű az, hogy megnyertem a választást és első találkozásunkat követően, amelyen az elnökség több tagjával együtt vettünk részt, nem voltam hajlandó lemondani, ahogyan ő kérte. Az ellentét tovább fokozódott, amikor lelkipásztoraival és akkori espereseivel megtaláltuk az együttműködés lehetőségeit, mert mindannyian a református egyház érdekét és nem a személyes érvényesülést helyeztük előtérbe. Így magyarázható, hogy a rogériuszi, olaszi, margittai, nagyszalontai, perbálhidai, köröskisjenői, bihardiószegi és a sort még folytathatnám, egyházközség lelkészei, presbiterei megköszönték a felkérésükre a visszaszolgáltatás és templomfelújítás terén nyújtott támogatást, amit az RMDSZ országos és megyei szervezeteinek vezetőségével közösen tudtunk megvalósítani. Ezekre válaszul Tőkés László levelekben fenyegette meg, vonta kérdőre azokat a lelkészeket, közéleti személyeket akik ezt nyilvánosan megköszönték (leveleinek saját kézzel írt illetve aláírt fénymásolatai bármikor az érdeklődők rendelkezésére áll). 
A goebbelsi hazugságismétlés eklatáns példája a Tőkés-MPP által hol felváltva, hol párban hangoztatott vád az érmindszenti pályázattal kapcsolatban. Az igazság röviden: Tőkés László nem nyert el ezzel kapcsolatban semmilyen pályázatot. Előzetes ígéreteket kapott ugyan, de mint kiderült, az a Kft-konstrukció amelyet a neki lekötelezett magánszemélyekkel akart létrehozni, a magyarországi törvényes előírások szerint nem is pályázhatott. Az újonnan kiírt pályázatra a nagyváradi Római Katolikus Püspökség és a Mecénás Alapítvány együtt nyújtottak be tervet és nyerték el a támogatást. Megépült, és azóta is használatban van a nagyváradi Ady Kulturális Központ. A mellette levő szálloda befejezése a még szükséges pénz hiányában késik, de az Alapítvány idejében és a teljes összeggel elszámolt a Magyar Kormány felé (a hivatalos igazoló irat az Alapítványnál található). A Bihar megyei és nagyváradi MPP elnökségek együtt és külön-külön is hazudnak az érmelléki területi RMDSZ szervezet tervezett létrehozásával kapcsolatban is, amikor azt állítják, hogy Lakatos Péter „ezt megakadályozta, a kezdeményezők ellen pedig retorziót alkalmazott”. Azt hiszik, hogy senki sem emlékszik pontosan, nincsenek bizonyítékok, ergo állíthatnak bármit. Tévednek. Mint az Erdélyi Napló 2002 május 28. száma, (XII. évfolyam 21. szám ) annak idején megírta: „Az SZKT formai kifogásokra hivatkozva megtagadta az RMDSZ Érmelléki területi szervezetének elismerését”. Tehát az Alapszabályzatnak megfelelően az RMDSZ döntéshozó fóruma hozott határozatot, aminek helyességét az idő is igazolta. Retorziót a Bihar megyei RMDSZ-ben sem elnökségem alatt, sem utána, senkivel szemben sem alkalmaztak, pedig néhányan ugyancsak megérdemelték volna az alapszabályzat szerint kiróható szankciókat.
2004 júniusában nagyváradi tanácsosi, majd 2004 novemberében parlamenti mandátumhoz jutottam, amit ezúton ismételten köszönök választóimnak, támogatóimnak. Valószínű, parlamenti képviselőként sem okoztam csalódást, ha az MPP 2008. november 20-i ellenem korteskedő felhívása és Tőkés László ármánykodása ellenére, a magyar választók ismét bizalmat szavaztak nekem. Nem én vagyok hivatott azt eldönteni, hogy ellenzőim hiteltelenek vagy választókerületem magyar lakosai úgy értékelték, hogy az elvárásoknak megfelelően teljesítettem. Az is lehet, hogy mind a két állítás egyidőben igaz. Érdekes, ugyanakkor érthető, ha az érmellékiek azt értékelik, hogy:
- sikerült az RMDSZ megyei és országos vezetésével közösen, az országos átlagot jóval meghaladó számban ANL-lakásokat felépíttetni Margittán, Székelyhídon. 
- sportcsarnokokat illetve tornatermeket tudtunk felépíttetni Margittán, Székelyhídon, Szalárdon, Borson, Paptamásiban;
- új iskolaközpontot hoztunk létre Székelyhídon;
- elértük, hogy az érmelléki méhészek csak a méhek utaztatásának idejére fizessék ki az útadót.
Helyszűke miatt nem tudom, de nincs is szándékomban felsorolni mindazokat a megvalósításokat amelyeknek kezdeményezésében, kivitelezésében részem volt, nehogy dicsekvésnek tűnjön a beszámoló . Mielőtt az a vád érne, hogy ezeknek nincs szimbolikus értékük, ami messze nem igaz, megemlíteném azt az érmelléki, országos hírű összefogást és eredményt, amelyben tevékenyen részt vettem. 2002-ben helyi , református egyházi és RMDSZ kezdeményezésre a megyei és országos RMDSZ vezetőségekkel közösen állítottuk vissza köztérre az eredeti Kossuth szobrot Bihardiószegen. Felemelő érzés volt ott lenni, az ebből az alkalomból veretett emlékérméket átadni illetve átvenni. Ugyanígy a nagyváradi római-katolikus palota visszaszerzése , megyei és országos RMDSZ csapatmunka révén, bizonyítja az egységes, kitartó fellépés és munka eredményét. Én képviselői mandátumomat az RMDSZ listáján választóimtól kaptam, nekik tartozom elszámolással, amit évente meg is teszek. Azoknak, akik sárdobálással, sanda gyanúsítgatásokkal még magyarságomat is megkérdőjelezik könnyű lenne Adyt idéznem:
„S az álmosaknak, piszkosaknak,
Korcsoknak és cifrálkodóknak,
Félig-élőknek, habzó-szájuaknak,
Magyarkodóknak, köd-evőknek,
Svábokból jött magyaroknak
Én nem volnék magyar?”
Én viszont a nehezebb utat választom és kevéssé ismert, írója által már el is felejtett gondolatokat idézek Tőkés László: „Ideje van a szólásnak” kötete „Karácsonyi üzenet szövetségünk dolgában” című, 1991 Karácsonyán kelt írásából:
„Mire gondolok? Legfőképpen a bizalmatlanságra és az ebből fakadó suttogó propagandára és vádaskodásra. Az értetlenségre, gyanakvásra, türelmetlenségre, nemtelen versengésre vagy közönséges irigységre....Beszéljünk még tisztábban. Mindennapi jelenség, hogy némelyeket „lekommunistázzanak”. ... Kétségbeejtő gyanakvás és rosszhiszeműség övezi előbb-utóbb mindazokat, akik szerepet vállalnak önvédelmi harcunkban... Ki kell józanodnunk önpusztító bizalmatlanságunkból, előlegeznünk kell egymásnak a bizalmat- ez az egyik legfontosabb feltétele annak, hogy kijussunk belső válságunkból.” Úgy látszik ez a kijózanodás egyeseknek sehogyan sem sikerül. A szokásos római beszédzáró szavakkal élve: „Dixi, et salvavi animam meam”, azaz „ Megmondtam az igazat, s ezzel megmentettem lelkem nyugalmát”. 
Lakatos Péter
parlamenti képviselő
Előzmény: Erdély.ma, 2010. márc.25.
Emlékeztető Lakatos Péternek – Az MPP bihari szervezetének közleménye. Forrás: Erdély.ma

Közömbösek névadásügyben a Maros megyei magyarok
Míg Marosvásárhelyen a magyar szülők, a civil társadalom és újabban az RMDSZ is hónapok óta ádáz harcokat vívnak annak érdekében, hogy a szinte fele arányban lakott város bár egy általános iskolája magyar személyiség nevét vehesse fel, a megye színmagyar településeinek nagy többségében egészen más a helyzet. Bár az elmúlt huszonkét év alatt az önkormányzati, illetve iskolai vezetők egyszerű tollvonással megoldhatták volna a tanintézetük elkeresztelésének ügyét, nagyon sok helyen 1989-től máig erre még nem kerítettek sort.
Néhány településen voltak említésre méltó próbálkozások, azonban azok különböző okokból csak részmegoldást eredményeztek. Máshol viszont – az illetékesek elmondása szerint – sem idő, sem alkalom még nem volt a keresztelőre.
Ahol „még nem volt alkalom”
Az egyik ilyen község a Marosvásárhelytől mintegy 11 kilométerre fekvő Ákosfalva, amely a maga kilenc településével a megye egyik legnagyobb közigazgatási egységének számít. Mind a kilenc, szinte színmagyar faluban működik iskola, de neve egyiknek sincs. „Lenne kiről elnevezni, de eddig nem volt rá alkalom” – magyarázkodik a három polgármesteri mandátumot kitöltő és újrázni készülő Ozsváth Csaba. Kérdésünkre, hogy ha az elmúlt huszonkét év alatt a kilenc falu egyikében sem került megfelelő alkalom, mikor fogják azt megtalálni, Ozsváth az őszi iskolakezdést jelölte meg.
„Nyárádszentbenedeken van egy kezdeményezés, ott majd az ősszel elkereszteljük az iskolát” – mondta. Arra, hogy kiről, az elöljáró nem tudott választ adni. Ugyanazt a kifogást találta Kacsó Antal is, Nyárádmagyaros elöljárója, aki szerint az elmúlt huszonkét év alatt sem a községközpontban, sem Nyárádselyében „nem kínálkozott alkalom” a névadásra. A polgármester szerint az iskolák elnevezését a „feltárások” hiánya is akadályozta.
„Most viszont már tudunk arról, hogy a falunak van egy ’48-as forradalmára. Szó is van arról, hogy a Bereczki László nevet adjuk a magyarosi iskolának” – mondta. A forradalmárról egyébként a faluban számos öreg eddig is tudta, hogy ő és testvérei voltak azok, akik megalakították a környék nemzetőrségét, majd a forradalom leverése után részt vettek a szabadságharc újjáélesztését célzó Makk-féle összeesküvésben.
Az ákosfalvival és nyárádmagyarosival szinte azonos helyzetet találtunk az öt faluval és egyben ugyanannyi iskolával rendelkező Csíkfalván. „Gondolkodtunk, javaslatok is elhangzottak, de egyelőre még nem döntöttünk” – jellemezte az elmúlt bő két évtized történéseit Balogh István. A községgazda úgy tudja, a színmagyar önkormányzat, illetve a tantestület tagjai azon akadtak fenn, hogy helyi személyiségről vagy valamelyik klasszikus költőről nevezzék el a falvak tanintézeteit.
Az elöljáró szerint a helyhatósági választások után a község valamelyik településén csak lesz névadó ünnepély. „Az 50-es években volt egy nevezetes sporttanár, aki Csíkfalváról származott, nem emlékszem a nevére, talán valami Kémenesnek hívták, lehet, hogy róla fogjuk elnevezni az iskolát” – hangzott az újabb négyesztendős mandátumért versenybe szálló RMDSZ-es polgármester válasza.
Keresztelő a polgármester tudta nélkül
Nagyernye és Gernyeszeg szintén a megye legnagyobb magyar többségű községei közé tartozik. Az itteniek egy fél lépéssel az ákosfalviak és csíkfalviak előtt járnak, ugyanis iskolai szinten már megszületett a döntés. Nagyernyében I. Apafi Mihályról, Erdély – a falu határában megválasztott – uralkodójáról Gernyeszegen Teleki Domokosról neveznék el az iskolát.
Tar András erdőszentgyörgyi polgármester szerint a küküllőmenti kisvárosban is iskolakeresztelőt kellene tartani. „Jó lenne Rhédey Klaudiáról elnevezni a helyi iskolacsoportot” – fejtette ki lapunknak a leköszönni készülő városatya. Felvetésünkre, hogy Szent György lovag személyében a kisvárosi iskolának két éve már van neve, Tar elmondta, hogy arról nem a helyi tanács döntött. „Mire ráébredtünk, megvolt a név. Én például nem is tudtam róla, csak nagyot csodálkoztam, amikor bejelentették, hogy a város egyetlen iskolacsoportját ezentúl így hívják” – mondta el lapunknak Erdőszentgyörgy polgármestere.
Valamivel jobb a helyzet Marossárpatakon, Gernyeszegen, Erdőcsinádon, Marosvécsen, valamint a Makfalvához tartozó Hármasfaluban.
A sárpataki általános iskola tanügyi káderei már évekkel ezelőtt eldöntötték, hogy a falu első tanítójáról, Adorjáni Károlyról keresztelik el a tanintézetet. Három évvel ezelőtt az önkormányzat is felkarolta a kezdeményezést, és „bizalmat szavazott” a nép néhai napszámosának. A tanfelügyelőség azonban a mai napig sem bólintott rá a sárpatakiak kérvényére.
„Négy éve kitettük a táblát, azonban a tanfelügyelőség még válaszra sem méltatott. Az elején még arra gyanakodtunk, hogy az iskola akkori, román nemzetiségű igazgatója nem adta le a dossziét. Aztán kiderült, hogy az okiratok már rég Marosvásárhelyen voltak, csak az illetékeseket nem érdekelte” – mondta el Berekméri Edmond marossárpataki tanító és egyben önkormányzati képviselő. A gernyeszegiek kálváriája 2003-ban kezdődött, amikor úgy döntöttek, Teleki Domokosról, a Magyar Tudományos Akadémia tagjáról, a falu és egyben Erdély egyik neves, 19. századi politikusáról nevezik el általános iskolájukat.
„Nyolc év várakozás után, tavaly újrakezdtük a folyamatot, és akármi is legyen, e hónap végén, április 29-én megtartjuk a névadási ünnepséget” – szögezte le Antal Levente, az iskola igazgatója, hozzátéve, hogy hivatalosan csak az ősztől használhatják az új nevet. A Gernyeszeghez tartozó erdőcsinádiak is évekkel ezelőtt tették meg az első lépést. Annak ellenére, hogy ők sem kapták meg a szükséges jóváhagyást, az iskola homlokzatára kihelyezték a templomépítő Szucsáki Ferenc nevét rögzítő táblát. A Dózsa Györgyhöz tartozó kisebb falvak iskoláinak viszont éppen azért nincs neve, mert Iszlai Tibor helyi polgármester szerint csak a központi iskolát lehet elkeresztelni. Az Alsó-Nyárád menti tanintézet egyébként Rákosi Lajos nevét viseli.
Marosvécsen Kemény Jánosról, a helikonista mecénás báróról nevezték el a tanintézetet, de a hivatalos okiratokban ez a név sem jelenik meg. A küküllőmenti Hármasfaluban tíz évvel ezelőtt, nagy pompával tartották meg a keresztelőt. 2002. augusztus 17-én az RMDSZ csúcsvezetőinek utasítására és jelenlétében leplezték le a Szent István államalapító királyunkról elnevezett iskola tábláját. A helyi illetékesek már jóval az avató előtt leadták a kérvényt a tanfelügyelőségre, de Marosvásárhelyen azzal a nevetséges kifogással utasították el, hogy Szent István nem a település szülöttje, és semmi köze Hármasfaluhoz. Holott a három faluból álló település egyikét mindaddig Székelyszentistvánnak hívták, amíg a kommunista hatalomnak szemet nem szúrt ez a név.
„Másodjára is leadtuk a dossziét, akkor egy úgymond jellemzést is kértek Szent Istvánról. 2003-ban újrakészítettük a teljes dokumentációt, de azóta sem érkezett válasz. Én kitettem a táblát, és azt mondtam, akinek nem tetszik, jöjjön, és vegye le. A kétnyelvű tábla azóta is áll” – idézte fel az egy évtizeddel korábban történteket Muszka József, az iskola akkori igazgatója. Utódja, Albert Csilla lapunknak elmondta, hogy a tantestületnek szándékában áll újból próbálkozni, de csak a következő tanévben.
Amint arról korábban beszámoltunk, a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) emberjogi szervezet aktivistái és a marosvásárhelyi Dózsa György utcai 2-es számú iskolába járó magyar gyerekek szülei hónapok óta kérik, hogy a tanintézetet a város múlt század eleji polgármesteréről, Bernády Györgyről nevezzék el. A kezdeményezést látszólag Dorin Florea polgármester is támogatja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) azonban Ceauşescu tavaly elhunyt udvari költőjéről, Adrian Păunescuról szeretné elneveztetni a belvárosi iskolát.
Lépni kell, mert formaság az egész
Fejes Réka tanfelügyelő szerint nem elképzelhetetlen, hogy az általa képviselt intézményben egy-egy magyar településről érkező dosszié valamelyik fiók mélyére került volna az évek során. Szerinte a kéréseket és a dokumentációt időnként fel kellett volna frissíteni. Mint mondta, azok a magyar iskolaigazgatók és polgármesterek, akik szívügyüknek érezték a tanintézet elnevezését, addig nem hagyták lerázni magukat, amíg a tanfelügyelőség rá nem bólintott a kérésükre. „Az új tanügyi törvény értelmében a dolgok sokkal egyszerűbbek: az önkormányzat dönt, mi pedig tudomásul vesszük a helyi közösség akaratát” – fejtette ki Fejes, aki egyébként a tanfelügyelőség névadó bizottságának tagja. A tanfelügyelő ugyanakkor cáfolta a dózsagyörgyi polgármester állítását, miszerint csak az önálló vagy központi iskola viselhet nevet.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

Felesleges nyűg lenne a minicenzus a polgármesterek szerint
Abszurdumnak tartják a Krónika által megkérdezett polgármesterek a kormány azon tervét, hogy mininépszámlálás révén derítsék ki, valójában hány, választójoggal rendelkező polgár él az országban. Amennyiben valóban megszervezik, a cenzus terheit az önkormányzatoknak kellene viselniük, és a polgárok megszámlálásának megszervezése és lebonyolítása is a helyi hatóságokat terhelné. A polgármesterek szerint egy hét alatt megszámolni a lakosságot ráadásul lehetetlen is, hiszen a tavalyi cenzus adatait sem sikerült összesíteni mostanáig.
Antal: nem küldjük terepre az embereket
Nonszensznek nevezte Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester a mininépszámlálás ötletét. „Tavaly már januárban elkezdődött a felkészülés a népszámlálásra. Májusra már kialakultak a körzetek, próbanépszámlálást is tartottunk. Sepsiszentgyörgyön összesen 350 személy dolgozott rajta, őket az állam fizette” – sorolja az elöljáró annak okait, hogy miért lenne értelmetlen egy ilyen erőfeszítés és anyagi ráfordítás után újra végigcsinálni ugyanazt. Egy hét alatt megszámolni a lakosságot ráadásul lehetetlen is, hiszen a tavalyi cenzus adatait sem sikerült összesíteni mostanáig. „Nonszensz felvetés, nem fogjuk terepre küldeni az önkormányzati dolgozókat ahelyett, hogy az építési engedélyekkel foglalkoznának” – jelentette ki.
Antal Árpád szerint ha volna rá politikai akarat, inkább annak a három-négy intézménynek az adatait kellene összehangolni, amelyek személyi adatokkal dolgoznak. Mint elmondta, Kovászna megyében például a lakosság-nyilvántartó 231 ezer, a statisztikai hivatal pedig 223 ezer személyről tud, a tavalyi cenzuson pedig 206 ezret számoltak össze. Mindemellett az elöljáró úgy véli, eleve nem volna szabad egy ilyen felvetésnek alávetni a referendum érvényességét. „Olyan ez, mintha akkor változtatnék a szabályokon, amikor már lefújták a mérkőzést” – szögezte le.
Boc sem engedi az alkalmazottait
Kifogásolja Emil Boc kolozsvári polgármester is, hogy a kormány által elrendelt mininépszámlálást a helyi önkormányzat alkalmazottainak kellene lebonyolítaniuk. Az elöljáró pénteken tárgyalt Ioan Rus azóta lemondott belügyminiszterrel, akinek kifejtette, a hivatal amúgy is személyzethiánnyal küszködik, hiszen ebben az időszakban sokan szabadságon vannak. „Nem értem pontosan, hogy kiknek kellene elvégezniük a cenzust. Az azonban bizonyos, hogy a kolozsvári önkormányzat alkalmazottainak más feladatokat kell ellátniuk nap mint nap, így semmiképpen nem nélkülözhetjük őket” – magyarázta Boc.
A polgármester aggályaira reagálva Ioan Rus úgy vélekedett, ha egyes önkormányzatok és megyei tanácsok nem tudnak megfelelő számú személyzetet biztosítani, akkor külföldről kell a cenzust lebonyolító alkalmazottakat „importálni”. Rus korábbi nyilatkozata szerint a mai nap folyamán mindegyik hivatalnak elküldik a mininépszámlálás megszervezésére vonatkozó részletes leírást.
Boc egyébként azt mondja, hogy a választói névjegyzék aktualizálása megtörtént, a lakosság-nyilvántartó hivatalt már akkor felszólította a lista összeállítására, amikor átvette a városvezetői mandátumot. „Kolozsváron a június 10-ei helyhatósági választásokon használt adatokhoz képest mintegy ezerrel kevesebb személy rendelkezik választójoggal az elhalálozások és költözések miatt, az új összesítést a belügyminisztériumnak is elküldtük „ – szögezte le az elöljáró.
Nagykároly: nincs jog a törlésre
Kovács Jenő nagykárolyi polgármester szerint is értelmetlen a mininépszámlálás, a referendumnak ugyanis meglátásban semmi köze sincs a választói névjegyzékekhez, amelyeket az önkormányzatok állítanak össze. Az elöljáró ugyanakkor úgy véli, lényegtelen, hogy ki hol lakik, a döntő az állampolgárság. Viszont elmondta, az önkormányzat listáin olyanok is szerepelnek egy-egy lakcímen, akik már rég nem laknak az illető ingatlanban, mivel a polgármesteri hivatalnak csak adott feltételek mellett van joga törölni valakit a választói névjegyzékből. Elmondta: Nagykárolyban ismer olyan esetet, hogy a választói névjegyzékben ugyanazon a lakcímen három család szerepel.
Bár tudják, hogy ezek eladták egymásnak a házat, sőt arról is értesültek, hogy a régi tulajdonosok Németországban meghaltak már, mivel őket erre hivatalosan nem kérték fel, nem volt jogi alapjuk törölni a nem ott lakó személyeket a választási névjegyzékből. „Ez egy jogi kérdés, amit tisztázni kellene, de nem ilyen hirtelen és nem a referendum után – fejtette ki az elöljáró. – Nem az önkormányzatok listáira kellene alapozniuk, hanem azt kellene megvizsgálni, hogy kinek van állampolgársága, és hogy öszszesen hányan kellene lennünk a szavazólistákon.”
Maros megye: aktuális névjegyzékek
A Krónika által megkeresett Maros megyei illetékesek viszont egybehangzóan arról számoltak be, hogy ők rendszeresen aktualizálják adataikat, így azok most is naprakészek. Marosvásárhely polgármesteri hivatala például közleményben mutatott rá, hogy a 3440 oldalas listájukat a törvénynek megfelelően, július 5-én aktualizálták. A nyilvántartás szerint a városban ezelőtt egy hónappal 128 711 személy rendelkezett szavazati joggal. Nagyernye polgármestere, Jánosi Ferenc pedig egyenesen idiótaságnak tartja, hogy egy újabb cenzusra kerüljön sor.
„Nincs miért újraszámoltassák Nagyernye lakóit, mert amikor kellett, mi pontos munkát végeztünk. Nálunk a halottak nem szerepelnek a nyilvántartásban, hisz időben frissítjük a listákat” – fejtette ki a Maros megyei nagyközség polgármestere. Takács Olga, Koronka frissen választott községgazdája sem tartja ésszerűnek a népszámlálás megismétlését. „Nálunk mindenki ott van a nyilvántartásban, akinek ott kell lennie. Havonta aktualizáljuk a lajstromot, ezért úgy gondolom, rendkívül pontos” – nyilatkozta a polgármesternő.
Szerinte az egyetlen gondot mindössze a külföldön elhunyt személyek adatai jelenthetik, ugyanis nem minden egyes hozzátartozó jelenti be a koronkai önkormányzatnál, távozott rokona halálát. Amennyiben csak a választási listát kell tüzetesebben átnézni, Csíkfalva polgármesteri hivatalának sem jelentene különösebb gondot a lajstrom felfrissítése, állítja a nyárádmenti község elöljárója, Balogh István. „A gond ott kezdődik, ha odatesznek házalni, mert azt nemigen vállalhatjuk. Egyetlen szakreferensem van, azt nem küldhetem kilincselni mind az öt faluba” – szögezte le Balogh.
Krónika (Kolozsvár)

Autonómiát Székelyföldnek, szabadságot a székely népnek!
Nagy menetelés Berecktől Kökösig az autonómiáért, az önrendelkezésért
Sok ezer égszínkék székely zászló lobogott tegnap az őszi napsütésben a Gábor Áron szülőfaluja, Bereck és hősi halálának színhelye, Kökös közötti országút több mint ötven kilométeres szakaszán, amely 14 települést kapcsolt össze. Az ökumenikus istentisztelet után induló békés, méltóságteljes meneteléssel a székelyek azt hirdették, hogy Székelyföld fel nem osztható, be nem olvasztható, és autonómiát követeltek Székelyföldnek, szabadságot a székely népnek. A tüntetők a menetelés végén közösen elénekelték a magyar és a székely himnuszt.
Közösségi összefogással nincs lehetetlen!
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke kiemelte: "Megkerülhetetlen kérdéssé tettük a közéletben a székely autonómia ügyét. A politikai élet vezetőinek, magyaroknak, románoknak viszonyulniuk kell Székelyföldhöz, a székely autonómia kérdéséhez. Jelképet teremtettünk, székely zászlót, amely alá föl lehet sorakozni. Vázoltunk egy világos jövőképet Székelyföld autonómia- statútumával, amelyben pontosan leírtuk azokat az intézményeket, amelyek révén Székelyföld autonómiája megvalósul. Megteremtettük az autonómiaküzdelem mozgalmi hátterét. Marosvásárhelyen a székely szabadság napján, vagy ma itt, Bereck és Kökös között arra mutatunk példát az utánunk jövőknek, hogy közösségi összefogással nincsen lehetetlen. Hétszázezer székely akarata olyan erő, amely meg fogja teremteni Székelyföld területi autonómiáját.
Nem lehet méltóbban emlékezni Gábor Áronra, történelemformáló hősiességére, mint az autonómiaküzdelemmel. Bízzunk mindannyian abban, hogy Székelyföld autonómiája a közeljövőnek nemcsak ígérete, de megvalósulása is lesz.
Székelyföld jövője IGEN-nel kezdődik
– Azért jöttünk össze, hogy megfogalmazzuk, innen, Gábor Áron útjáról mit üzenünk Székelyföldnek és Bukarestnek. Mi, székelyek szeretnénk tisztelni azt az országot, ahol élünk, szeretnénk számítani rá, bízni benne. De régi törvény: ha a hatalom azt akarja, hogy tiszteljék, tiszteletreméltónak is kell lennie. És Romániának is tisztelnie kell a székely közösséget.
Mert Székelyföld közös alkotás. Mindannyiunk tulajdona. Mindannyiunké, akik azt akarjuk, hogy Székelyföld azoké legyen, akik megdolgoznak, megküzdenek és áldozatokat hoznak érte. Ne azoké legyen, akik kigúnyolják, hanem azoké, akik szeretik ezt a tájat, az itt lakó embereket. Ne azoké legyen, akik Bukarestbe viszik adónkat, hanem azoké legyen, akik itt termelik meg az anyagi javakat. Székelyföld ne azoké legyen, akik a sót, a borvizet, az erdőt elviszik előlünk, hanem azoké legyen, akik újraültetik a letarolt hegyoldalakat – jelentette ki Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke.
Talpra, székely!
– A saját hazánkban, Erdélyországban, mi is oda jutottunk, hogy azért kelljen menetelnünk, amit eleink biztosítottak a románoknak Hátszeg vidékén, a szászoknak Szászföldön, illetve Székelyföld népének, amíg aztán utóbb autonóm jogaik meg nem csorbultak. Büszke vagyok arra, hogy ebben az országban és mondhatni az egész Kárpát- medencei magyar nyelvterületen nincs még egy olyan nemzeti közösség, amelyik ennyire állhatatosan ki tudna állani jogai és ügye mellett, mint a székely nép! Gábor Áron kései utódaiként mi nem ágyúval, nem fegyverrel, hanem békés, demokratikus eszközökkel küzdünk a jövőnkért – mondta egyebek mellett Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke.
Nem csodára várunk, építkező közösség vagyunk
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke újságírói kérdésre kijelentette: – Az a kezdeményezés, amelyet elindítottunk néhány héttel ezelőtt, a megyei referendumokról szól. Hogyha itt százezres számokról beszélünk, akkor azt mondom, hogy mi a hat megyében 200 ezer aláírást gyűjtöttünk össze. Mi, székelyföldi emberek felelősek vagyunk a partiumiakért, a partiumiak a Székelyföldért, a szórványért. Együtt tudunk erősek lenni. A kulturális autonómia megoldás azoknak, akik nem tömbben élnek, és igazából a mai napnak is az az üzenete, hogy a célok közösek, és a közösség akaratát föl tudjuk mutatni. Mögöttünk, a szövetség mögött áll a közösség, amely már többször bebizonyította, hogy nekünk mindig újra kell fogalmaznunk ezeket a célokat, és a magunk eszközeivel építkezni kell. Mindennap hozzá kell tenni egy téglát az épülő házhoz. Nem csodára várunk, építkező közösség vagyunk.
Gyönyörű nap ez a mai!
Berecken, ágyúöntő Gábor Áron szülőfalujában, Háromszék északkeleti kapujánál gyülekeztek a nyárádmenti székelyek. A Népújság őket kérdezte, mit jelent számukra ez a menetelés?
Tóth Sándor, Nyárádszereda polgármestere: – Hatalmas élményt. Úgy gondolom, történelmi pillanatokat élünk át. Nyárád-szeredából és környékéről mintegy 250-300 ember van itt, mindenki pozitívan reagált a felkérésünkre, úgy néz ki, úgy tudjuk képviselni Marosszéket, ahogy tőlünk, székelyektől elvárták, s ahogy mi elvárjuk magunktól. "Hazádnak rendületlenül légy híve, ó, magyar " – zárta szavait Tóth Sándor.
Balogh István, Csíkfalva polgármestere: – Nagy élmény itt lenni, az egységnek és az összefogásnak vagyunk tanúi, ismét megmutattuk, hogy együtt tudunk lenni politikai színezettől és vallási hovatartozástól függetlenül, és egységet tudunk fölmutatni. Talán ezt emelném ki mint legfontosabbat a mai napról, és ezzel is azt kérjük, ne szakítsanak szét minket, hiszen együvé tartozunk és együtt akarunk élni ezen a földön.
Csíki Sándor, a Marosszéki Székely Tanács elnöke: – Bereckről indult a nagy menetelés. Óriási élmény, hogy Gábor Áron szülőfalujából indulunk, családtagokkal, barátokkal. Gábor Áron ’48-as forradalmár volt, úgy gondolom, jó helyszínt választottunk. Az, hogy hét autóbusszal érkezett Nyárádszereda és környéke, Nyárádmagyarós és Nyárádremete, elárulja, hogy ha kell, össze tudunk fogni. Gyönyörű nap ez a mai!
Lukács Gusztáv berecki lakos büszkén vezette azt a szekeret, amely a Gábor Áron rézágyúja másolatát vontatta. Mint mondta, soha nem gondolta volna, hogy ekkora megtiszteltetés éri.
– Nagy örömmel viszem a zászlót, látszik, hogy ha akarunk, össze tudunk fogni és sikereket elérni az autonómiáért – válaszolta a Népújság kérdésére Dimény Renáta, 16 éves berecki tanuló.
Csernátonban Osváth Csaba, Ákosfalva polgármestere nyilatkozott lapunknak: – Az életben vannak nagyon fontos dolgok, ez is az volt. Örömömre szolgál, hogy négy autóbuszt tudtunk indítani Ákosfalva községből, és több kiskocsit, kb. 300 fős csapattal érkeztünk. Ez igen fontos megnyilvánulás a hazai összmagyarság részéről, gondolom, hogy sikere is lesz.
Ambrus Róbert vitte az erdőszentgyörgyiek tábláját: – Ez a menetelés azt jelenti, hogy elindult egy folyamat Székelyföld autonómiája felé. Erdőszentgyörgyről 89-en érkeztünk, hogy kifejezzük az autonómia iránti igényünket.
Autonómiát, párbeszédet és társadalmi békét!
A résztvevők kiáltvánnyal erősítették meg, hogy az önrendelkezés joga alapján követelik a Székelyföld államhatárokon belüli autonómiáját.
A kiáltványban, amelyet Izsák Balázs SZNT- elnök olvasott fel, egyebek mellett kijelentik: élni akarnak az önrendelkezés jogával, és e jog alapján követelik Székelyföld államon belüli önkormányzását; követelik, hogy Romániában az Európában gyakorolt normák érvényesüljenek, és a székely nép – Európa autonóm közösségeihez hasonlóan – megélhesse önrendelkezését Székelyföld autonómiája révén; ragaszkodnak a nyolc székely széket és 153 önkormányzatot magába foglaló Székelyföldnek a gyergyóditrói nemzetgyűlés által kijelölt ideiglenes határaihoz, és követelik, hogy a helyi közösségek népszavazása véglegesítse azokat!
A kiáltvány emlékeztet, hogy "ez év március tizedikén, a székely szabadság napján, a marosvásárhelyi Postaréten összegyűlt székelyek beadvánnyal fordultak Románia kormányához, amelyben követelték, hogy a sajátos történelmi, földrajzi, politikai, kulturális és gazdasági jellegzetességekkel rendelkező Székelyföld alkosson önálló fejlesztési régiót, hogy Székelyföld legyen önálló közigazgatási régió, illetve Székelyföld autonómiájának törvény általi szavatolását, ám erre a beadványra nyolc hónap elteltével sem érkezett válasz.
Felhívja a figyelmet, hogy "a mai napot követően vagy érdemi párbeszéd kezdődik a székelység képviselőivel a székely nép kinyilvánított akaratáról, Székelyföld jövőjéről, vagy sokasodni és erősödni fognak a tiltakozó megmozdulások, beleértve a polgári engedetlenséget is".
Ugyanakkor kéri Magyarország kormányát, "kérje Románia kormányától a két ország közti alapszerződés tiszteletben tartását, különös tekintettel annak 15/9. cikkére. Nekünk, székelyeknek alapvető érdekünk, hogy Magyarország és Románia között jó legyen a viszony, a békés, építő együttműködés és az Európai Unió tagállamainak közös alkotmányos örökségének jegyében".
Az eseményhez kapcsolódó számos szimpátiatüntetést szerveztek Európában, Amerikában és Ausztráliában is.
Mózes Edith

Vándorbottal az emberség útján (Bemutatták a Gazdáné Olosz Ella-kötetet)
Második nekifutásra, a tervezett időpont után három hónappal látott napvilágot a Gazdáné Olosz Ella életművét összefoglaló könyv. Az eredetileg a művész kovásznai mellszobrának avatójára időzített esemény késése még értékesebbé tette a kötetet.
„A szoboravató után hoppon maradtunk, de mondtam, nincs kizárva, hogy a Jóisten keze van a dologban, a könyv gazdagabb lett így” – mondta a hétfő esti bemutatón a kovásznai városi művelődési házban Gazda József, a könyv megálmodója, írója, szerkesztője. Mindez a nyomdai munkálatokat vállaló sepsiszentgyörgyi ArtPrinter Stúdió vezetőjének, Kopacz Attilának köszönhető. Miután elolvasta a kéziratot, úgy látta, a kötet teljesebb lesz, ha abban a művészeti szakértők írásai mellett Olosz Ella tervei, rajzai, vázlatai is helyet kapnak, ugyanúgy, miként Gazda József korábban a Püski Kiadónál megjelent, a textilművészt bemutató monográfiai kötetében. Az Olosz Ella életművét bemutató könyvet a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület Ignácz Rózsa Irodalmi Klubjában bocsátották útjára. Zsúfolásig megtelt a kovásznai művelődési ház nagyterme, mintegy tükrözve: Olosz Ellát nemcsak életében szerették, emberként és művészként – a maga szerénységével – maradandót alkotott. Szabó Etelka megnyitóbeszédében hangsúlyozta: „sokívű ember, művész, tanár, oktató, nevelő, néprajzos, egyben a közösségért, magyarságért sokat tevő személyiség volt, s ezzel még nem mondtunk el mindent róla. Életében nem tudatosult bennünk nagysága, észrevétlenül lopta közénk az értékeket – csak halála után döbbentünk rá erre”. A könyv születésének történetét Kopacz Attila ismertette. Kitért a nehézségekre, kihívásokra, de ennél sokkal komolyabb következtetéseket is levont. Kovásznának élnie kellene Olosz Ella anyagi és szellemi hagyatékával, kellő hozzáállással ez lehetne a város vendégforgalmi fejlesztésének egyik alapja – hangoztatta. Jó példaként a Bernben létrehozott Paul Klee-központot említette, ahol alapítvány kezeli a művész hagyatékát, amely turisztikai attrakció lett, önfenntartásra is képes. Hozzátette: Háromszék rendkívül gazdag olyan művészekben, akik világszinten is kimagaslót alkottak – annak ellenére, hogy Bukarest számára Erdély még mindig fehér folt az ország művészeti térképén, Budapesten pedig „vidékinek” titulálják az itteni alkotókat. Gazda József a kötet forrásanyagának összegyűjtését is felelevenítette. „Nem volt kivétel, a művészeti írók, akik megszólaltak, a legnagyobb alázattal, lelki meghajlással írtak Ella alkotásairól” – hangoztatta. A könyv előkészítése alatt újra együtt lehetett néhai feleségével, élete boldog napjai voltak ezek – vallotta be a közönségnek. A világmindenség bonyolult egyszerűségét vetítette ki, elevenítette meg munkáival, az élet szépségeivel, fájdalmával, bonyolultságával – összegezte Olosz Ella életművét. Olosz Ella munkásságának elismerése, összegzése vonatkozásában az utolsó mozzanat a most megjelent könyv. Halála után fél évvel Budapesten állítottak emlékplakettet, később Kovásznán is pislákolni kezdett kultusza, ma már emlékplakett, tárlat, mellszobor őrzi emlékét. Művészete vándorbot lehet kezünkben, mellyel az emberség útján haladhatunk – mondta Gazda József. A könyv bemutatóján fellépett a vajnafalvi Hozsanna kórus Gyerő Katalin vezetésével. Balogh István Lászlóffy Csaba: Vers – virradatig című versével hangolta az eseményre a jelenlévőket, Pál Szilvia Farkas Árpád írását idézte a könyvből. Az est rövid szeretetvendégséggel ért véget. A Gazdáné Olosz Ella-kötet ötszáz példányban jelent meg, kereskedelmi ára 80 lej. A család a részletfizetés lehetőségét is megteremtette, az igénylők a kovásznai városi könyvtárban áprilisig törleszthetik a könyv árát.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Elhunyt Kristófi János festőművész
A romániai magyar képzőművészet nagy öregje, a világszerte ismert Kristófi János a Bihar megyei Monospetriben született 1925-ben, középiskolát Kolozsvárt végzett, a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán szerzett rajztanári oklevelet (1954).
A Művészeti Népiskola tanáraként dolgozott Nagyváradon nyugalomba vonulásáig (1955–88). Feleségével, Hoványi Judit szobrász-keramikussal rendezett első közös kiállítása (1958) óta tevékeny részt vett a Körös-parti város művészeti életében. Tájképein Nagyváradot és környékét, illetve Erdély különböző sarkait örökítette meg, későbbi korszakaiban szakrális témájú monumentális olajfestményeivel hívta fel magára a figyelmet. Elkészítette Bartók Béla, a nagyváradi Bihari Sándor zeneszerző s a közművelődés mecénásaként ismert Nicolae Jiga arcképét. Feleségével közös „családi kiállítása” volt Bécsben és Leidenben (1988), Miskolcon (1990), Győrben és Budapesten (1991).
Tíz gyermeke született. Mindegyiküket a katolikus hit szerint nevelte az életre, van köztük festő, énekes, fotós, orgonista, jogász, mérnök és orvos is. „Igazi nagyváradi festő lett, a klasszikus váradi festők (Baráth Móric, Balogh István, Tibor Ernő, Leon Alex, Mottl Román, Miklóssy Gábor, Tompa Mihály stb.) utóda és kortársa, a város hűséges polgára és krónikása egy személyben” – írta róla Banner Zoltán művészettörténész.
Kristófi János 2011-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (polgári tagozata) kitüntetést. Január 5-én, vasárnap este hunyt el nagyváradi otthonában.
Kristófi János /Monospetri, 1925. dec. 15. – Nagyvárad, 2014. január. 5.
Székelyhon.ro,

„Névtelenítették” a csíkfalvi községházát
Corneliu Grosu Maros megyei prefektus utasítására lekerült a Községháza felirat a Maros megyei Csíkfalván a helyi önkormányzat épületéről.
A nyárádmenti település azt követően került a kormánymegbízott figyelmének középpontjába, hogy a hivatásos feljelentőként ismert Dan Tănasă levélben fordult hozzá, kérve, közölje vele: hány polgármestert hívott perbe, hogy azok eltávolítsák a polgármesteri hivatalok homlokzatáról a magyar megnevezést. Példaként a csíkfalvi polgármesteri hivatalt említette meg.
Mivel kérdésére nem kapott választ, augusztus 27-én közigazgatási feljelentést fogalmazott meg, ismételten kérve az információkat. Ennek nyomán Corneliu Grosu prefektus szeptemberben felhívta a csíkfalviak figyelmét, hogy az intézmény megnevezését magyar nyelven is fel lehet tüntetni, de ugyanakkora méretű, színű és alakú betűkkel, mint ahogyan a román nyelvű megnevezésben áll, és hogy ez csakis a román felirat alá kerülhet.
A prefektusnak novemberben küldött válaszukban a csíkfalviak közölték, hogy a zászló- és címerhasználat kérdésében mindenben eleget tettek a törvény előírásainak. Január 7-én viszont jött az utasítás, hogy távolítsanak el a homlokzatról minden „nem hivatalos” feliratot, és 25–50 ezer lej közötti bírságot is kilátásba helyeztek.
Az önkormányzat végül január 30-án eleget tett a felszólításnak, és eltávolította a feliratot – Balogh István polgármester szerint addig, amíg nem jön egy „okosabb kormány”, amely nem ilyesmikkel foglalkozik.
Krónika (Kolozsvár),

Tanévzáró a Kőrösiben
Idén is díjazták a legjobbakat
A kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceum idei tanévzáró ünnepségén, a hagyományokhoz hűen, díjazták az évfolyamelsőket, valamint a különböző vetélkedők legjobbjait. Az intézményben mintegy 1100 diák zárta a tanévet.
A gimnazisták évfolyamelsői: Csősz Csongor (V. D osztály, 9,92-es tanulmányi átlag), Kertész Anna (VI. B, 10-es) és Deák Gellért Gedeon (VII. A, 10-es) tanulók.
A középiskolások közül Bajkó Nimród és Csoma Nóra (IX. B osztály, 9,97), Balogh István (X. B osztály, 9,84), valamint Pál Szilvia és Tyiák Csongor (mindketten XI. B, 10-es) bizonyult a legjobbnak.
Az intézmény diákjai különböző tantárgyversenyeken is kiemelkedően teljesítettek. A Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedő országos szakaszán 2. díjban részesült Balogh István és Olosz Brigitta (mindketten X. B osztály), valamint Konnát Levente (XI. B).
A Molnár János tanár vezette Kőrösi Csoma Sándor Diákszínpad tagjai (Berecki Előd, Ambarus Ádám, Fülöp Réka, Fülöp Renáta, György Boglárka, Barti Lehel, Balogh István, Luka Gabriella, Teleki Beáta a diákszínjátszó fesztivál országos szakaszán első helyezést értek el.
Az erdélyi magyar matematika-verseny országos szakaszán Bende Tímea (V. B) második lett, míg Pap Gyopár (VI. B) és Deák Gellért (VII. A) dicséretet kapott.
A Kiwanis Club kovásznai szervezetének díját Bodor Annamária (VII. B), Csoma Gyopár (V. B), Codreanu Denisa (IX. C) és Izsán Antal (XI. B) vehette át.
A Pro Natura szimpózium megyei szakaszán bemutatott dolgozataikért Barabás Emese (XI. D), Pătrunjel Andrea (XI. D) és Benedek Ildikó (X. B) dicséretben részesült.
Becsek Éva iskolaigazgatótól megtudtuk, a következő tanévben a líceumi magyar tagozaton egy-egy természettudomány és filológia szakot, továbbá egy-egy turisztika és faipari szakiskolai osztályt is indítanak. A román tagozaton természettudományok és egy építőipari szak indul.
A tanintézményben nyáron sem áll meg az élet: jelenleg az épület belső karbantartása, javítása zajlik. Ugyanakkor az iskola épületének a toldása a versenykiírási szakaszban van: a helyi önkormányzat támogatásával hat osztályteremmel bővítenék a létesítményt.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Folytatódik a hadjárat a székely zászlók ellen
A szenátus szakbizottságai zöld utat adtak a helyi közigazgatási egységek saját zászlóinak elfogadásáról és használatáról szóló, a Szociáldemokrata Párt (PSD) 42 képviselője által benyújtott törvénytervezetnek.
A dokumentum – mely az RMDSZ szerint szavatolja, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) szerint korlátozza a székely lobogó használatát – csak ezután kerül a parlament asztalára, a végső döntést a képviselőház hozza meg.
A tervezet szerint a községek, városok és megyék zászlóit kormányhatározattal fogadják el az önkormányzat javaslatára. Ott, ahol valamely kisebbség teszi ki a lakosság legalább 20 százalékát, a közigazgatási egység megnevezését az illető kisebbség nyelvén is fel kell tüntetni a zászlón.
Kelemen Hunor szövetségi elnök korábban úgy nyilatkozott, a törvény lehetőséget teremt a székely zászló használatára, ugyanis nem tiltja, hogy különböző önkormányzatok ugyanazt a zászlót fogadják el saját jelképüknek. Az RMDSZ-elnöke szerint a székelyföldi települések saját jelképükké nyilváníthatják a székely zászlót, amennyiben a törvény hatályba lép.
Ezzel szemben a székely zászlót közösségi szimbólummá avató Székely Nemzeti Tanács (SZNT) úgy véli, a tervezet egyetlen világos célja a székely zászló szabad használatának korlátozása.
Maros megyében dúl a zászlóháború
Miközben a vezető kormánypárt Victor Ponta pártelnök-kormányfővel az élen új törvénytervezetet készül elfogadtatni a szimbólumok használatáról, a PSD által támogatott Vasile Oprea Maros megyei prefektus perbe hívta Makfalva, Csíkfalva, Erdőszentgyörgy, Gyulakuta és Szováta polgármesterét, mivel többszöri felszólítás ellenére sem távolították el a középületekre kitűzött székely zászlót.
A kormánymegbízott törvényes alap hiányára hivatkozva törvénytelennek tartja a székely zászló kitűzését a közintézményekre. Szerinte a székely zászlót az SZNT hagyta jóvá, ezzel is népszerűsítve az etnikai alapú területi elszakadást. Oprea szerint a zászló használatával, kitűzésével a magyar vezetők hamisan próbálják befolyásolni a köztudatot, azt sugallva, hogy egy területi entitáshoz – jelen esetben a Székelyföldhöz – tartoznak, amely nem is létezik, az alkotmányban nincs elismerve.
„Ha a közösség vezetői bármilyen jelképet kitűzhetnének a közigazgatási székházra, akkor futballklubok vagy autógyártók jelképeit is látni lehetne, attól függően, hogy az adott községvezető melyikkel szimpatizál” – fogalmazott cinikusan Vasile Oprea.
„Kampány van: elő a magyar kártyával”
Balogh István csíkfalvi polgármester munkatársunknak elmondta, a lobogót már eltávolították a községházáról – hasonlóképpen jártak el Gyulakután is, így alaptalan a prefektus kezdeményezte eljárás. „A prefektus lépése annak tudható be, hogy választás közeledtével ő is ki szeretne tűnni valamivel a román érdekek megvédése terén. Már megszoktuk, hogy minden választás előtt előveszik a magyar kártyát” – jegyezte meg az elöljáró.
Csibi Attila Zoltán, Erdőszentgyörgy polgármestere azonban leszögezte: nem hajlandó eltávolítani a 2011-ben kihelyezett lobogót és úgy véli, a prefektúra hadat üzent a városnak. Makfalván is a községháza bejárata fölött maradt a zászló, Márton Zoltán polgármester pedig kijelentette, perbe szállnak a prefektussal.
Szováta alpolgármesterétől, Hegyi Mihálytól megtudtuk: ők még nem kaptak bírósági idézést, de látták, hogy a prefektúra egyik alkalmazottja nemrég a városháza előtt fényképeket készített a zászlóról.
A kérdésben az RMDSZ megyei elnökének véleményét is kikértük. Brassai Zsombor szerint enyhén szólva túllihegett és túlpolitizált ügyről van szó, ugyanakkor veszélyesnek tartja, hogy a PSD ezzel a „boszorkányüldözéssel” próbálja legitimálni magát a szavazótábor szélsőségesen nacionalista rétege előtt.
Gligor Róbert László, Gyergyai Csaba, Székelyhon.ro

Hivatalosan is használhatják címerüket
A kormány idei 996. számú határozatával több Maros megyei község címertervezetét jóváhagyta, másoknak azonban még mindig várniuk kell. A jelképek véglegesítése akár több éves folyamat is lehet.
A kormányhatározat értelmében Cintos, Balavásár, Alsóköhér, Görgényszentimre, Nyárádmagyarós, Havad, Szászkézd, Mezősályi, Csíkfalva és Vajdaszentivány jelképei véglegessé váltak, ezáltal hivatalosan is használni lehet őket. A helyi közösségek által elfogadott, majd a megyei és regionális bizottságok által is jóváhagyott tervezeteket az országos címertani bizottság rábólintása után terjesztették a kabinet elé, mindez esetenként egy-három évet vett igénybe.
Gazdag jelképek
A most véglegesített címerek mindenike kerekített oldalú címerpajzson helyezkedik el, fölötte egybástyás várfal-korona, amely azt jelenti, hogy az adott közigazgatási egység, közösség községi szinten van.
Hivatalosan is használható lesz
Divatos szóval élve a címer egy brand, ugyanakkor egy identitást is ad a helyieknek kifejezi a néveredetet, a vidéki jelleget és a folyó melletti elhelyezkedést – véli Balogh István csíkfalvi polgármester. A községi címert Szekeres Attila elismert hazai heraldikus készítette, és komoly tanulmányon alapszik. Elkészítésének folyamata lassan tíz évre nyúlik vissza, hiszen az első változatot elutasították, ezért egy teljesen újat készítettek, ezt sikerült most elfogadtatni. Ezután szerepelni fog a hivatalos átiratokon is, és a jövőben engedélyeztetendő községi zászlón is.
Balavásár címerének elfogadásában nem voltak akadályok, csupán a hosszú folyamatot kifogásolja Sagyebó István polgármester, aki szerint egy komoly múlttal rendelkező községnek kötelező is, hogy címere legyen. Az Anamaria Crişan által 2009-ben készített tervezetet a helyi tanács elfogadta, azóta a község honlapján szerepel, most pedig igyekezni fognak, hogy minden hivatalos okiraton is szerepeljen majd.
Van, akinek még várni kell
Koronka címertervezetét az ősz folyamán fogadta el a helyi tanács, ezután kerül a megyei bizottság elé, de megvitatása csak a következő évben várható – tudtuk meg Takács Olga polgármestertől. A Nyárádremete címerében szereplő Nap és Hold valakiknek szemet szúrt Bukarestben, ezért a község némi „változtatást” eszközölt rajta, így jó esélye van arra, hogy egy-két hónapon belül véglegessé váljon – mondta el Magyari Péter polgármester. Karácsony Károly nyárádgálfalvi elöljáró azt nehezményezi, hogy címertervezetük hét hónapja az országos bizottság előtt van, az általuk kért kiegészítéseket is megküldte a község, de döntés még mindig nem született. Nyárádszereda címere a bukaresti akadémiai bizottság asztalán van, remélhetőleg hamarosan kormányhatározattal véglegesítik a folyamatot – tájékoztatott Tóth Sándor városgazda. Varga Józseftől, Gyulakuta vezetőjétől megtudtuk: községüknek kétféle címertervezete is van, de szakértővel még nem dolgoztatták ki.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro

A doni tragédiára emlékeztek
A hét végén a magyar történelem egyik legtragikusabb eseményére, a második világháborúban történt, 1943. január 12- i doni frontvonaláttörésre emlékeztek, amikor a náci Németország oldalán harcoló 2. Magyar Királyi Hadseregnek a Don-kanyarnál felállított védvonalát áttörték az oroszok. Mint ismeretes, a 72 évvel ezelőtti hadműveletben súlyos vereséget szenvedett a magyar hadsereg. Az áttörésben és az azt követő napok csatájában mintegy 120.000-en vesztették életüket, köztük erdélyi magyarok is.
A marosvásárhelyi megemlékezést először az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület kezdeményezte, negyedik éve bekapcsolódott a szervezésbe az időközben megalakult Marosvásárhelyi 23. Határvadász Hagyományőrző Csoport is. A rendezvény az idén is a marosvásárhelyi katolikus temető bejáratánál felállított emlékműnél kezdődött, majd a visszavonulást idéző gyalogtúrát követően Nyárádszentmártonban folytatódott, ahol a Csíkfalvi Polgármesteri Hivatal volt a rendezvény házigazdája.
Marosvásárhelyen szombaton délelőtt kezdődött a rendezvény. Imre Jenő református lelkész a Bibliából vett idézettel kezdte beszédét: "Ha Isten velünk, ki ellenünk!" Majd kifejtette, a hadba vonuló honvédek, bár sejtették, hogy milyen sors vár rájuk, kötelességtudóan teljesítették a parancsot: a hazáért, a szabadságért, az anyanyelvért szálltak képletesen síkra. Áldozatuk nem volt hiábavaló, hiszen az utókor példaértékűnek tartja hősiességüket. Ennek a gondolatnak a mentén folytatta vallási jellegű megemlékező beszédét Gyerő Attila unitárius tábori lelkész, aki többek között elmondta, hogy egy tragikus eseményre emlékezünk ugyan, de miként "az Isten az életre teremtette az embert", úgy nekünk is ezen felülkerekedve, a történelem leckéiből tanulva kell emlékeznünk és erősítenünk hitünket Istenben, hazában, a szebb jövőben.
A lelkipásztorokat követően Kilyén Ilka színművész, az EMKE elnöke – a rendezvény műsorvezetője – elszavalta Dsida Jenő Harangszentelésre című, igen találó versét, majd átadta a szót dr. Csige Sándor Zoltánnak, Magyarország csíkszeredai konzulátusa vezető konzuljának, aki tolmácsolta dr. Zsigmond Barna Pál főkonzul üzenetét. Rövid történeti emlékeztető után kifejtette, hogy tulajdonképpen a katonák mindent megtettek annak érdekében, hogy teljesítsék a parancsot. Esküjükhöz híven harcoltak, felelősségteljesen vállalták a küldetésüket, bár lehetett tudni, hogy gyenge fegyverzettel, a többszörös létszámbeli fölénnyel szemben kaotikus irányítással nem lehet sokáig tartani a frontot.
A magyar királyság minden tájáról voltak katonák a hadseregben, ami megerősítette a közösen vállalt felelősséget. A mai magyar kormány is, akár a kettős állampolgársággal, ezt erősíti, és "teszi a dolgát, azért, hogy mindenki rendben legyen". Hiszünk abban, hogy a történelem nem ismétli meg önmagát, és az elődök áldozata példát mutat az összetartozásra, egymás megerősítésére – zárta gondolatait a konzulátus képviselője.
Ifj. Benkő József történész- doktorandusz, a Marosvásárhelyi 23. Határvadász Hagyományőrző Csoport vezetője kiegészítette a konzul történelmi ismertetőjét. Többek között elmondta, hogy a magyar hadsereget a hadba lépés előtt tulajdonképpen frontvonal mögötti rendfenntartó erőnek képezték ki. A második világháború fordulata a sztálingrádi csatát követően azonban megváltoztatta a helyzetet, és a náci Németország politikai nyomására vezényelték ki a keleti front védelmére a mintegy 220.000 fős állományt. 1943 szilveszterétől 90.000 gyengén felszerelt katonára bízták 200 km frontvonal védelmét, ami igen kemény feladatnak számított. Ezt használta ki az orosz hadsereg, s az áttörés tragikumát fokozta az is, hogy a közelben levő német hadsereg nem vonult a magyarok segítségére. A veszteség elkerülhetetlen volt.
Folytatva az EMKE által kezdeményezett megemlékező sorozatot, örömmel kapcsolódott be az időközben megalakult Marosvásárhelyi 23. Határvadász Hagyományőrző Csoport is. Azóta a csoport fiataljai nemcsak a rendezvényeken vettek részt, hanem zászlót is avattak és katonasírok ápolásával is foglalkoznak, mi több, ösztönzésükre a marosvásárhelyihez hasonlóan Kézdivásárhelyen, Nagyváradon és Nagykárolyban is megemlékeztek a második világháború tragikus eseményeiről, áldozatairól. Ifj. Benkő József megköszönte mindazoknak, akik évről évre bekapcsolódnak a rendezvényeikbe, s azoknak is, akik a nagy téli menetelésre emlékezve részt vesznek a négy évvel ezelőtt kezdeményezett gyalogtúrán és a vidéki megemlékezéseken is.
A felszólalásokat követően a jelenlevők megkoszorúzták az emlékoszlopot, majd a rendezvény a székely és a magyar himnusz eléneklésével zárult.
Az idén a túra kora délután Székelysárdról indult Nyárádszentmárton felé. A zuhogó esőben mintegy húszan tették meg a közel 10 km-es utat. A túrázókat fél ötkor a faluban Balogh István, Csíkfalva polgármestere fogadta, majd a művelődési otthonban átadták a részvételi emléklapokat. Miholcsa József hagyományőrző Mátyás-huszár köszöntőjét követően a székesfehérvári Kákics népzeneegyüttes katonadalokat adott elő.
Vasárnap délelőtt a hagyományőrző alakulatok képviselői a nyárádszentmártoni unitárius templomhoz vonultak, ahol megkoszorúzták a világháborús emlékoszlopot, majd a templomban ünnepi istentiszteletet tartottak. Kiss Sándor Loránd unitárius lelkipásztor köszöntője után dr. Ábrám Zoltán, az EMKE Maros megyei szervezetének alelnöke szólt az egybegyűltekhez. Ifj. Benkő József bővebben ismertette a 72 évvel ezelőtt történteket, majd Miholcsa József huszár és Benkő Zsolt, a Marosvásárhelyi 23. Határvadász Hagyományőrző Csoport tagja arra a kérdésre válaszoltak, hogy mit tesznek, tehetnek ezek a csoportok a 21. században a katonai hagyományok megőrzéséért. A történelem alakulását befolyásoló események felidézése mellett igen hasznos a katonai sírok gondozása, a relikviák összegyűjtése, népszerűsítése és nem utolsósorban a történelmi kutatás, amely még így is, több mint 70 év távolából előhozhat érdekes mozzanatokat, meglepetéseket a második világháborúról. S ha néhány évvel ezelőtt alig egytucatnyian vállalták, hogy elkészítik eleink egyenruháját, hogy az akkori erkölcsi normáknak megfelelően ápolják a rég- és a közelmúlt emlékeit, ma már több mint 500-an vannak, többségükben fiatalok. Tevékenységük is része annak a kulturális örökségvédelemnek, amellyel megmaradásunkat erősítik. Ennek a szellemében szervezték meg a megemlékezést is. A hagyományt folytatják…
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

Ápolni a magyar nyelvet
A magyar kultúra napja Kovásznán
Tegnap a magyar kultúra napja alkalmával flashmobot szerveztek a diákok a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceum udvarán, ahol szív alakba állva szavalták el Hegedüs Géza Szonett a magyar nyelvhez című költeményét.
A Kőrösi Csoma Sándor Líceum évek óta bekapcsolódik a magyar kultúra napjába. Tegnap az 5–8. osztályosok vetélkedőn vettek részt, ahol olyan könyvjelzőt kellett készíteniük, ami megidézte Mikes Kelemen alakját. A legszebbet Szántó Andrea a (8. B) készítette, őt Luka Katalin (6. B) és Gál Szilvia (8. B) követte a „dobogón”. Dicséretben részesült Földes Karola Anita (5. B) és Moldovai Dóra (5. D).
Az iskola udvarán a diákok szív alakzatba álltak. Szavalat hangzott el Balogh István és Kosztándi Aliz 11. osztályos tanulóktól, majd Luka Gabriella vezetésével közösen elmondták Hegedüs Géza versét. Ezt követően a 9–12. osztályosok megtartották a magyar nyelvi vetélkedőt, amire 15 csapat nevezett be.
Becsek Éva iskolaigazgató kérdésünkre elmondta: céljuk, hogy a diákokban felserkentsék a magyar nyelv iránti szeretetet, és ráébresszék őket irodalmunk gazdagságára.
N. Sz. A.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Nagyváradi könyvnapok anno
A huszonkét éves elszakadás ellenére Várad emlékét úgy őrizte meg az anyaország, amilyen az valójában volt, a pezsgő kulturális élet városának, falai közt írókkal, költőkkel, tudósokkal, művészekkel. Persze, a távolság megszépíti az emlékeket, de a város a tudatos sorvasztás ellenére is megőrizte a szellemi élet pezsgését és az idelátogatók nem érezték olyan mélynek az elszakadás okozta mély szakadékot, ami az évek során keletkezett. Azonkívül itt volt nekünk az erdélyi magyar irodalom és annak képviselői, akik azon igyekeztek, hogy a magyar szó megmaradjon ezen a tájon.
Illusztris vendégeket várt a város, az irodalom jeleseit ezeken a napokon, a könyvnapok idején. Gulácsy Irén, Ignácz Rózsa, Móricz Zsigmond, Mécs László és Nyírő József vendégeskedett volna a Holnap városában, hogyha csak néhány napra is, de elhozzák az élő magyar irodalom szellemét ide.
A város vezetése és a kereskedők pedig mindent megtettek azért, hogy a hazatérés utáni első könyvnapok sikerrel öregbítsék Várad hírnevét.
Három napon át kínáltatják magukat a magyar szellem termékei, a város szívében álló népi motívumos sátrakban. A helyi könyvkereskedők hetek óta versengenek a jobbnál jobb standokért, a Szent László tér és a Bémer tér kijelölt helyein. Mindenikük pompás sátrat állított, de a legszebbek azok voltak, amiket a sikeres festőművész, Balogh István tervezett.
A tervek szerint kilencvenhét könyv kerül az olvasóközönség elé. Ezek egyike a rég halott, tehetséges Iványi Ödön: A püspök atyafisága című regényének harmadik kiadása, a Szigligeti Társaság gondozásában.
A könyvnapok sikeres rendezéséért egy olyan régi, váradi könyvkereskedő felelt, aki az elmúlt évek alatt, legjobb tudása szerint szolgálta a város magyarságának érdekeit. Könyvkereskedésében és az általa kiépített hálózatban, az elnyomás évei alatt is kapható volt minden olyan magyar nyelvű könyv, amit a román cenzúra beengedett Erdélybe. Ez a könyvkereskedő cég volt az, aki kiépítette a könyvterjesztő hálózatot és megteremtette a lehetőséget a kedvező részletfizetésre, hogy a szegény sorsú irodalomkedvelőkhöz is eljusson a magyar szó, irodalmunk kincsei révén. Igen, kedves olvasók, Vidor Manóról van szó. Arról a Vidor Manóról, aki Herczeg Ferenccel, Bókay Jánossal, Harsányi Zsolttal tart fent baráti kapcsolatot, és akik egyetlen hívó szóra, bármikor lejönnek Váradra felolvasást, dedikálást tartani.
Vidor rendezi hát a könyvnapokat, de nem csak itt, hanem ő felel a visszatért Észak-Erdély más városainak, Kolozsvárnak, Marosvásárhelynek és Szatmárnak sikeres könyvnapi rendezéséért is.
A Vidor Manó könyvkereskedés, a Szigligeti színház előtt állította fel sátrát.
A Bémer tér egy másik sátrában, a Pannónia és a villamosmegálló közötti háromszögben, a Krausz István által vezetett Nemzeti könyvkereskedés állít ki, de az itt kiállított könyvek, a Rákóczi út 11 alatti boltban is kaphatók lesznek.
Az egyik legszebb sátor, a Hegedüs Hírlapiroda sátra a Bémer téren, a Magyar Általános Hitelbank előtt áll. Az övéké volt a legjobb és legsokoldalúbb kölcsönkönyvtár, magyar és német nyelvű könyvekből. Miután a városi könyvtár már nem töltötte be szerepét a magyar olvasóközönség számára, a Hegedüs kölcsönkönyvtár vette át ezt a szerepet, maradéktalanul kiszolgálva az olvasókat a megszállás évei alatt.
A régi, nagyhírű Sonnenfeld féle könyvkereskedést Simon István, egy anyaországból idekerült kereskedő vette át és sátrát “keresztény és hazafias indíttatásból” a Szent László templom mellett állítja fel.
A könyvnapokra aztán az ígért szépírók nem érkeztek meg, az olvasóközönség legnagyobb sajnálatára. Pedig Nagyvárad irodalmi múltja és a közönség ragyogó szeretete megérdemelte volna ezt a gesztust. Kárpótlásként itt volt azonban Gulácsy Irén és Ignácz Rózsa. A két írónő szinte fürdött a népszerűségben és természetesen az ő műveiket vásárolták és dedikáltatták a legtöbben a sátraknál. A közönség hamar elfeledte a “nagyok” látogatásának elmaradását és szeretetével halmozta el a két hölgyet. Hisz mindketten itthon voltak és ezt nem is titkolták…
Gulácsy Irén ellátogatott egykori munkahelyére, a Nagyvárad szerkesztőségébe. Emlékezni a kollégákkal a hősi időkre, a vezércikkekre, a sok fejtörésre, küzdelemre a megaláztatásokra, no és persze a sikerekre.
“Gulácsy olyan Nagyváradnak, mint Jókai Komáromnak, Móra Szegednek, Gárdonyi Egernek”, írja Tabéry a másnapi lapban. Ignácz Rózsa új munkája, a “Született Moduvában” is hatalmas sikert aratott. Ez a pusztulásra ítélt csángó magyarokról szóló munka volt talán a legnépszerűbb könyv a vásáron, Gulácsy munkái után.
A könyvvásár sikerét mi sem bizonyítja jobban, hogy Nagyvárad városa is képviselteti magát a vásáron. Dr. Soós István polgármester, Dalló Gyula kultúr tanácsos és Soós András a városi könyvtár vezetője nagy érdeklődéssel látogattak ki mindhárom napon a vásárra és jelentékeny összegért vásároltak könyveket a városi könyvtár számára. Annak a városi könyvtárnak, amely az elmúlt huszonkét esztendő alatt, nem sok magyar nyelvű könyvet, nem sok magyar író munkáját vásárolta meg.
Sajnos, az eseményt egy sajtópolémia is beárnyékolta. A Magyar Lapok egyik számában, lejárató cikk jelent meg a Sipos és Reich könyvkereskedésről. A cikk kufárkodással vádolja a céget, akiknek a magyar könyv csak haszonszerzés. Az igazi ok az, hogy a cég sátra az Országzászlóval szemben van felállítva és ez a tény igencsak szúrta a cikkíró szemét. A tény az, hogy a sátrak helyét a városi mérnöki hivatal jelölte ki, nem pedig protekciós alapon lettek elosztva. Az Esti lap válaszol a cikkre, így néhány napig van téma a két kispéldányszámú lap hasábjain. Akkor már olyan időket élt városunk és az ország, hogy még egy ilyen nagyszerű eseményt, mint a könyvnapok is be lehetett árnyékolni pár rossz ízű mondattal.
Így teltek az Első Magyar Könyvnapok eseményei városunkban, 1941. júniusának második hetében.
Farkas László, Nagyvárad
(forrás: Nagyvárad c. napilap 1941. júniusi lapszámai)
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Kultúra, történelem és szórakozás a Festum Varadinumon
A Nagyváradon már harmadik napja zajló Festum Varadinum ünnepségsorozatban számos olyan rendezvény kapott helyet, amely a legszélesebb érdeklődési körűek igényeihez is igazodik. A nagyváradi kulturális fesztivál szerda–péntek közötti időszakában hangsúlyosan megjelenik kultúránk, művészetünk és történelmünk is, ugyanakkor több különleges szórakoztató programra lehet készülni. Alább a fesztivál május 6–8. közötti rendezvényeit foglaltuk össze.
Kristófi János emlékkiállítás
Május 6-án, szerdán 14 órakor Kristófi János világhírű nagyváradi festőművész (1925–2014) munkáiból nyílik kiállítás a nagyváradi városháza dísztermében.
Kristófi János (Monospetri, 1925. december 15. – Nagyvárad, 2014. január 5.) világszinten elismert festőművész. Középiskoláit Kolozsváron végezte, a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán szerzett rajztanári oklevelet (1954). A Népi Művészeti Iskola tanára Nagyváradon nyugalomba vonulásáig (1955-88). Feleségével, Hoványi Judit szobrász-keramikus művésznővel rendezett első közös kiállítása (1958) óta tevékeny részt vett a város művészeti életében. Tájképein Nagyváradot örökítette meg. Elkészítette Bartók Béla, a nagyváradi Bihari Sándor zeneszerző s a közművelődés mecénásaként ismert Nicolae Jiga arcképét. Feleségével közös „családi kiállítása” volt Bécsben és Leidenben (1988), Miskolcon (1990), Győrben , Budapesten (1991) és Szolnokon (1995).
Kristófi János világszerte ismert festőművész 1954 óta élt Nagyváradon, ahol harminc éven át a Városi, majd a Művészeti Népiskolában nemzedékeket oktatott. Tíz gyermeke született. Mindegyiküket a katolikus hit szerint nevelte az életre, van köztük festő, énekes, fotós, orgonista, jogász, mérnök és orvos is. „Igazi nagyváradi festő lett, a klasszikus váradi festők (Baráth Móric, Balogh István, Tibor Ernő, Leon Alex, Mottl Román, Miklóssy Gábor, Tompa Mihály stb.) utóda és kortársa, a város hűséges polgára és krónikása egy személyben” – írta róla Banner Zoltán Békéscsabán élő művészettörténész. 2011-ben Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki.
Kiállítások, könyvbemutatók, istentisztelet
16.30-kor Wagner Péter képzőművész egyéni kiállítását nyitják meg a Kanonok sori Tibor Ernő Galériában, 17.00 órától emlékműsor Mécs László premontrei kanonok, költő, lapszerkesztő, előadó születésének 120 évfordulója alkalmából a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum dísztermében. 17.45-kor Szilágyi Aladár: Mit akartak ezek a magyarok?- Beszélgetések kortárs történészekkel Holnap /Kulturális Egyesület, Nagyvárad, 2015/ – könyvbemutató az Ady Endre Líceum dísztermében, Szilágyi Aladár beszélgetései a Szacsvay Akadémia történelmi előadássorozatának 2014-es előadóival, bemutatja Szűcs László, a kötet szerkesztője és az Erdélyi Riport, valamint a Várad művelődési folyóirat főszerkesztője.
18.00 órától ünnepi istentisztelet a nagyváradi evangélikus templomban, igét hirdet Szabó Szilárd dombóvári evangélikus lelkész, előadást tart Balczó András evangélikus olimpikon; közreműködnek az evangélikus óvoda gyermekei, valamint Lucian Malița hegedűművész és Thurzó Sándor József brácsaművész. Az Ady Endre-gimnázium dísztermében 18.30-kor kezdődik a Szacsvay Akadémia történelmi előadása A török kiűzése Magyarországról (1683-1718) és az ország jövőjének tervezésecímmel, előadó: Gebei Sándor egyetemi tanár (Eger), az MTA doktora.
19.00 órától Operett express – Bozsó József és Teremi Trixi budapesti színészek előadása. Elhangzanak világhírű operett melódiák Kálmán, Eisemann, Huszka, Fényes, Szenes, Lehár operettjeiből. Helyszín: a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Székházának díszterme (Partium Keresztény Egyetem)
Történelmi konferencia: „Várad, Erdély kapuja...”
Május 7-én, csütörtökön 10 órakor „Várad, Erdély kapuja...” Nagyvárad történelmi szerepe a fejedelemség korában címmel történelmi konferencia kezdődik nagyváradi városháza dísztermében.
A Festum Varadinum tavalyi rendezvénysorozatába beillesztett történelmi konferencia nagy sikert aratott, hiszen olyan, nemzetközileg is elismert szakemberek jöttek el előadni, akik kétségtelenül a történész szakma elitjéhez tartoznak. Nincs ez másképp idén sem, értékes és várhatóan rendkívül tartalmas értekezések hangzanak el, melyeknek középpontjában Nagyvárad, illetve a város középkori szerepének fontossága áll.
A konferencia részvevői és előadásaik címei: Oborni Teréz tud. főmunkatárs, kora újkori témacsoport vezető, MTA BTK, Történettudományi Intézet: Szapolyai János és a váradi béke; Gálfi Emőke tud. kutató (EME Kolozsvár): Izabella királyné várospolitikája: Gyulafehérvár és Várad; Bogdándi Zsolt tud. kutató (EME Kolozsvár): A váradi hiteleshelyek 16. század második felében; Mátyás-Rausch Petra tud. munkatárs, MTA BTK Történettudományi Intézet: A belényesi rézbányászat helye az Erdélyi Fejedelemség ércbányászatában 1571 és 1613 között; Emődi Tamás műemlékvédelmi szakmérnök, Nagyvárad: Az erdélyi fejedelmek nagyváradi palotája; Jeney-Tóth Annamária egyetemi docens, Debreceni Egyetem: Ifj. Rákóczi György váradi udvartartásának kezdetei (1638-1640-1642), Sudár Balázs tud. főmunkatárs, MTA BTK Történettudományi Intézet: A váradi török tartomány első évei (1660–1665).
Szent László öröksége
Ugyancsak 10 órakor kezdődik az a program, melynek keretében Bihar megye magyar szociális intézményeiben nevelkedő gyermekek ismerkednek Nagyváraddal és Szent László királlyal a római katolikus székesegyházban, a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceumban és a nagyváradi várban. 11 órától Nyitott kapuk – iskolanap a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumban, 13 órakor Varadinum Junior: „Sötét és semmi voltak...” – világosság és sötétség ellentéte a művészetben – irodalmi műhely a Mihai Eminescu Főgimnázium dísztermében, ugyanitt 14 órától: „Aki fényt hagyott maga után...” – magyarok a fény történetében. 17 órakor Ólomkatona címmel díjkiosztóval egybekötött kiállítás nyílik a Gyermekpalotában. 18 órától ünnepi istentisztelet nagyváradi unitárius templomban, igét hirdet Nt. Gyerő Dávid lelkész, a Magyar Unitárius Egyház főjegyzője, fellép a nagyváradi Kántorok Kórusa, majd szeretetvendégség következik.
19 órakor kezdődik Koncz Gábor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, színházi rendező, érdemes művész Gyorsvonat című önálló estje a a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban.
A Kossuth-díjas színész-rendező kedvenc költőitől, íróitól válogat verseket, novellákat, részleteket életszemlélete bemutatására. Hitet tesz az igaz emberség, a humánus együttélés és a munka, a teljesítmény elismerése mellett. Persze mindezt remek írások tükrében, a rá jellemző őszinteséggel, vonzó férfiassággal teszi.
Történelem és irodalom
Május 8-án, pénteken 16 órakor tartják meg a Varadinum történelmi verseny megnyitóját. Az Ady Endre Elméleti Líceum dísztermében zajló vetélkedő címe: Nemzetközi kapcsolatok a XIX. század végén a XX. század elején. Az első világháború. A megmérettetés 9-én, szombaton 9 órakor folytatódik ugyanott.
18 órakor Dukrét Géza helytörténész, a Partiumi Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke új kötetét, mely az Adalékok Siter történetéhez címet kapta. Helyszín: a Lorántffy Zsuzsanna Egyházi központ múzeumterme. 19 órától Szabó T. Anna költő, műfordító szerzői estjére kerül sor teleki (ma Primăriei) utcai Illyés Gyula Könyvesboltban.
A Lotus Centerben 19.30-kor kezdődik a közismert magyarországi együttes, a HoneyBeast koncertje.
A Honeybeast egy magyar, elektronikus pop-rock zenét játszó együttes, mely ezen a néven 2011-től működik, bár történetét – némileg eltérő formációban és néven – 2005-ig vezeti vissza. Első nagy sikereit az együttes 2010-ben érte el, majd a 2014-es Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi válogatójának szereplőiként szereztek országos ismertséget.
Metropol koncert pénteken
A Festum Varadinum egyik kiemelt programja a Nagyváradi Állami Filharmóniában 20.30 órakor kezdődő Metropol koncert.
A nagyváradi rockegyüttes 1968-ban alakult és legendás karriert futott be. Mind a váradiak, mind az erdélyi rockkedvelők kellemes nosztalgiával gondolnak vissza a Metropol koncertjeire, ezért a mai napig nagy népszerűségnek örvendő csapat fellépései garantált felüdülésnek, felhőtlen szórakozásnak számítanak.
maszol.ro

Első helyezéssel tértek haza
Jeleskedett a Kőrösi Csoma Sándor Diákszínpad
Kiváló eredménnyel, első helyezéssel tért haza a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Diákszínpad az október végén, Szilágycsehen megrendezett 17. Partiumi Diákszínjátszó Fesztiválról (PADIF).
A diákszínjátszók (Fülöp Renáta, Balogh István, Papp Tas, Barti Lehel, Dancs Tímea, Deák Gellért Gedeon, Deák Dániel, György Boglárka, Balogh Zoltán, Molnár Gergely, Kis Eszter, Nagy Miklós, Luka Gabriella, Szabó Tamás, Gergely Kovács Máté) ezúttal Petőfi Sándor A helység kalapácsa című művét mutatták be az október végi eseményen. Mint azt Molnár János informatikatanártól, a Diákszínpad vezetőjétől, rendezőjétől megtudtuk, nem ez az első alkalom, hogy jeleskednek a PADIF-on a fürdővárosiak, ugyanis az előző években is dobogósok voltak az Oktatási és Tudományos Kutatási Minisztérium által megrendezett versenyen, sőt amikor 2007-ben első alkalommal vettek részt a megmérettetésen, akkor is első helyezéssel tértek haza.
Molnár János dicsérettel illette színjátszóit, megjegyezve, hogy az idei tanévben Kis Eszterrel, Balogh Zoltánnal és Molnár Gergely vették át a stafétát az előző tanévben végzettektől. „A diákszínjátszásnak kétségtelenül megvan a saját hozadéka, ugyanis három éve Bajkó Edina egykori színjátszóm a marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen folytatta tovább tanulmányait, akárcsak a tavaly végzett Bede Kincső, aki jelenleg a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió karán tanul” – mondta a pedagógus, remélve, hogy a jelenlegi színjátszói közül is akad olyan, aki tovább kamatoztatja az itt tanultakat. Ami a terveket illeti, Molnár János elmondta, november végén Debrecenben lépnek fel, emellett új darabbal is készülnek, jelenleg Thuróczy Katalin Ördöngös Matild bohózatát tanulják.
A Kőrösi Csoma Sándor Diákszínpad 1972-ben alakult, de már azt megelőzően is voltak hasonló kezdeményezések Kovásznán. A diákszínjátszó csoport fő célkitűzése a diákok színpadra való szoktatása, ezáltal kifejezőkészségük fejlesztése, a magyar kultúra ápolása. E célból az évek során felkeresték Beszeterce-Naszód, Mezőség (Kolozs és Maros megyék), Szilágyság, Kalotaszeg, Fehér, Szatmár, Temes, Szeben, Fogaras, és Brassó eldugott, félreeső falvait. A Diákszínpad nemcsak a színházi életből veszi ki a részét, hanem a közösségi rendezvényeken is jelen vannak. Állandó résztvevői a városnapoknak, ahol szoborparkkal várják a közönséget, de fellépnek a a Kőrösi Csoma Sándor Napokon is.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

„Gyertyaláng tükrében megtisztul a lélek”
Adventi ünnepségsorozat Nagyenyeden és környékén
Ezt a szép címet adta Lázár Emőke, a Bethlen Gábor Kollégium vallástanára annak az adventi ünnepségsorozatnak, amelynek a sokszínű kulturális programokkal együtt az adománygyűjtés, az idősek és a szórványközösségek meglátogatása, ajándék-élelmiszercsomagok kiosztása, diáktalálkozók, művészeti- és sportvetélkedők egyaránt részét képezték .
Az első különleges nap december 4-e volt, hiszen Enyeden ekkor járt a Mikulás, aki puttonyát elsősorban a németországi Máltai Szeretetszolgálat jóvoltából tudta megtölteni. Az ajándékokat szállító csoportnak ünnepi műsorokkal köszönték meg a kedvességet, melyeket a kollégiumban és a római katolikus templomban tartottak, de sor került közös kosárlabda-mérkőzésre és az utcai karácsonyi vásár meglátogatására is.
Búzásbocsárdra vitt ajándékot a nőszervezet
Minden évben a Fehér megyei RMDSZ nőszervezete mikulási ajándékot visz egy szórványtelepülésre, odafigyelését, szeretetét fejezve ki ezáltal. Az idén a Balázsfalva melletti Búzásbocsárdra esett a választás, ahova december 7-én tettek látogatást a délutáni oktatásban részt vevő gyerekek a Bethlen Gábor Kollégium oktatói és tanítóképzősei kíséretében. A szép kultúrotthonban nem csak egyszerűen a mikuláscsomagok átadására került sor, hanem az enyedi diákok kis színdarabbal és ünnepi verses-zenés összeállítással is megörvendeztették a helybélieket, akik régen láthattak magyar nyelvű előadást falujukban. Ezt a műsort Bartha Melinda tanárnő állítja össze minden évben a tizedikes tanítóképző osztállyal; az idén Móra Ferenc: A didergő király című mesefeldolgozást láthatta a közönség, Bocsárd után pár nappal Enyeden is, ahol a képzősök az óvodásokat és az elemistákat lepték meg vele. A kicsik számára nem ez volt az egyetlen közös program, hiszen december 9-én az óvodások a 3. és a 4. osztályosokkal közös műsort adtak elő a Bethlen Kollégium étkezdéjében, majd a szülőkkel közösen kézműves díszeket készítettek az iskola karácsonyfájára, ezt követően pedig a városban található, a helyi önkormányzat által felállított színpadra siettek, ahol – a többi oktatási intézmény gyerekeivel egyetemben – Enyed lakói számára kántáltak.
Az adventi időszak az Inter-Art Alapítvány számára is különleges eseményeket tartogatott. Az enyedi művészek december 8-án az ENSZ New York-i székházában rendezhettek kiállítást a szervezet megalakulásának 70. évfordulója alkalmából, december 10-én pedig Balogh István a szintén New-York-i székhelyű Magyar Házban nyitotta meg egyéni tárlatát.
BASA EMESE
Szabadság (Kolozsvár)

A doni tragédiára emlékeztek
A hét végén a magyar történelem egyik legtragikusabb eseményére, a második világháborúban történt, 1943. január 12- i doni frontvonaláttörésre emlékeztek, amikor a náci Németország oldalán harcoló 2. Magyar Királyi Hadseregnek a Don-kanyarnál felállított védvonalát áttörték az oroszok. Mint ismeretes, a 72 évvel ezelőtti hadműveletben súlyos vereséget szenvedett a magyar hadsereg. Az áttörésben és az azt követő napok csatájában mintegy 120.000-en vesztették életüket, köztük erdélyi magyarok is.
A marosvásárhelyi megemlékezést először az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület kezdeményezte, negyedik éve bekapcsolódott a szervezésbe az időközben megalakult Marosvásárhelyi 23. Határvadász Hagyományőrző Csoport is. A rendezvény az idén is a marosvásárhelyi katolikus temető bejáratánál felállított emlékműnél kezdődött, majd a visszavonulást idéző gyalogtúrát követően Nyárádszentmártonban folytatódott, ahol a Csíkfalvi Polgármesteri Hivatal volt a rendezvény házigazdája.
Marosvásárhelyen szombaton délelőtt kezdődött a rendezvény. Imre Jenő református lelkész a Bibliából vett idézettel kezdte beszédét: "Ha Isten velünk, ki ellenünk!" Majd kifejtette, a hadba vonuló honvédek, bár sejtették, hogy milyen sors vár rájuk, kötelességtudóan teljesítették a parancsot: a hazáért, a szabadságért, az anyanyelvért szálltak képletesen síkra. Áldozatuk nem volt hiábavaló, hiszen az utókor példaértékűnek tartja hősiességüket. Ennek a gondolatnak a mentén folytatta vallási jellegű megemlékező beszédét Gyerő Attila unitárius tábori lelkész, aki többek között elmondta, hogy egy tragikus eseményre emlékezünk ugyan, de miként "az Isten az életre teremtette az embert", úgy nekünk is ezen felülkerekedve, a történelem leckéiből tanulva kell emlékeznünk és erősítenünk hitünket Istenben, hazában, a szebb jövőben.
A lelkipásztorokat követően Kilyén Ilka színművész, az EMKE elnöke – a rendezvény műsorvezetője – elszavalta Dsida Jenő Harangszentelésre című, igen találó versét, majd átadta a szót dr. Csige Sándor Zoltánnak, Magyarország csíkszeredai konzulátusa vezető konzuljának, aki tolmácsolta dr. Zsigmond Barna Pál főkonzul üzenetét. Rövid történeti emlékeztető után kifejtette, hogy tulajdonképpen a katonák mindent megtettek annak érdekében, hogy teljesítsék a parancsot. Esküjükhöz híven harcoltak, felelősségteljesen vállalták a küldetésüket, bár lehetett tudni, hogy gyenge fegyverzettel, a többszörös létszámbeli fölénnyel szemben kaotikus irányítással nem lehet sokáig tartani a frontot.
A magyar királyság minden tájáról voltak katonák a hadseregben, ami megerősítette a közösen vállalt felelősséget. A mai magyar kormány is, akár a kettős állampolgársággal, ezt erősíti, és "teszi a dolgát, azért, hogy mindenki rendben legyen". Hiszünk abban, hogy a történelem nem ismétli meg önmagát, és az elődök áldozata példát mutat az összetartozásra, egymás megerősítésére – zárta gondolatait a konzulátus képviselője.
Ifj. Benkő József történész- doktorandusz, a Marosvásárhelyi 23. Határvadász Hagyományőrző Csoport vezetője kiegészítette a konzul történelmi ismertetőjét. Többek között elmondta, hogy a magyar hadsereget a hadba lépés előtt tulajdonképpen frontvonal mögötti rendfenntartó erőnek képezték ki. A második világháború fordulata a sztálingrádi csatát követően azonban megváltoztatta a helyzetet, és a náci Németország politikai nyomására vezényelték ki a keleti front védelmére a mintegy 220.000 fős állományt. 1943 szilveszterétől 90.000 gyengén felszerelt katonára bízták 200 km frontvonal védelmét, ami igen kemény feladatnak számított. Ezt használta ki az orosz hadsereg, s az áttörés tragikumát fokozta az is, hogy a közelben levő német hadsereg nem vonult a magyarok segítségére. A veszteség elkerülhetetlen volt.
Folytatva az EMKE által kezdeményezett megemlékező sorozatot, örömmel kapcsolódott be az időközben megalakult Marosvásárhelyi 23. Határvadász Hagyományőrző Csoport is. Azóta a csoport fiataljai nemcsak a rendezvényeken vettek részt, hanem zászlót is avattak és katonasírok ápolásával is foglalkoznak, mi több, ösztönzésükre a marosvásárhelyihez hasonlóan Kézdivásárhelyen, Nagyváradon és Nagykárolyban is megemlékeztek a második világháború tragikus eseményeiről, áldozatairól. Ifj. Benkő József megköszönte mindazoknak, akik évről évre bekapcsolódnak a rendezvényeikbe, s azoknak is, akik a nagy téli menetelésre emlékezve részt vesznek a négy évvel ezelőtt kezdeményezett gyalogtúrán és a vidéki megemlékezéseken is.
A felszólalásokat követően a jelenlevők megkoszorúzták az emlékoszlopot, majd a rendezvény a székely és a magyar himnusz eléneklésével zárult.
Az idén a túra kora délután Székelysárdról indult Nyárádszentmárton felé. A zuhogó esőben mintegy húszan tették meg a közel 10 km-es utat. A túrázókat fél ötkor a faluban Balogh István, Csíkfalva polgármestere fogadta, majd a művelődési otthonban átadták a részvételi emléklapokat. Miholcsa József hagyományőrző Mátyás-huszár köszöntőjét követően a székesfehérvári Kákics népzeneegyüttes katonadalokat adott elő.
Vasárnap délelőtt a hagyományőrző alakulatok képviselői a nyárádszentmártoni unitárius templomhoz vonultak, ahol megkoszorúzták a világháborús emlékoszlopot, majd a templomban ünnepi istentiszteletet tartottak. Kiss Sándor Loránd unitárius lelkipásztor köszöntője után dr. Ábrám Zoltán, az EMKE Maros megyei szervezetének alelnöke szólt az egybegyűltekhez. Ifj. Benkő József bővebben ismertette a 72 évvel ezelőtt történteket, majd Miholcsa József huszár és Benkő Zsolt, a Marosvásárhelyi 23. Határvadász Hagyományőrző Csoport tagja arra a kérdésre válaszoltak, hogy mit tesznek, tehetnek ezek a csoportok a 21. században a katonai hagyományok megőrzéséért. A történelem alakulását befolyásoló események felidézése mellett igen hasznos a katonai sírok gondozása, a relikviák összegyűjtése, népszerűsítése és nem utolsósorban a történelmi kutatás, amely még így is, több mint 70 év távolából előhozhat érdekes mozzanatokat, meglepetéseket a második világháborúról. S ha néhány évvel ezelőtt alig egytucatnyian vállalták, hogy elkészítik eleink egyenruháját, hogy az akkori erkölcsi normáknak megfelelően ápolják a rég- és a közelmúlt emlékeit, ma már több mint 500-an vannak, többségükben fiatalok. Tevékenységük is része annak a kulturális örökségvédelemnek, amellyel megmaradásunkat erősítik. Ennek a szellemében szervezték meg a megemlékezést is. A hagyományt folytatják…
Vajda György. Népújság (Marosvásárhely)

Végtelen történet
Trianon és a magyar autonómiák 1947-től máig (2.)
Írásunk első részében áttekintettük az 1918/20-tól kialakult helyzetet. Bemutattuk, miként lett a felvidéki, délvidéki, erdélyi és kárpátaljai őshonos magyarság másodrendű polgár a szülőföldjén a huszadik század harmadik-negyedik évtizedében. Írásunk második részében a magyar autonómiák és lehetőségeik 1947 utáni történéseit vizsgáljuk.
Magyarország (1946-tól Magyar Köztársaság) nevében ugyanaz a Gyöngyösi János kisgazdapárti külügyminiszter írta alá 1947. február 10-én, a francia külügyminisztérium óratermében a békeokmányt, aki a tűzszüneti egyezményt 1945. január 20-án Moszkvában (Vörös Jánossal és Balogh Istvánnal) kézjegyével látta el. 
Párizsban hazánkat 1938-as határai mögé kényszerítették vissza a győztes szövetséges hatalmak, miközben a pozsonyi hídfőben három színmagyar községet (Horvátújfalu, Oroszvár, Dunacsúny) 14 024 kat. hold területtel Csehszlovákiához csatoltak. Azért csak hármat, mert a Gyöngyösi vezette magyar békedelegáció másik két falu (Rajka, Bezenye) elcsatolását megakadályozta. A helyszínen tartózkodó Gerő Ernő a szovjetek érdekeit képviselte, míg Károlyi Mihály a saját pozíciójával volt elfoglalva, hazánk kárára. 
1947. február 10. kül- és belpolitikai cezúra Budapest számára. Addig, éppen a békeszerződés aláírása miatt, a megszálló szovjetek (fő hatalmi szervük a Vorosilov vezette Szövetséges Ellenőrző Bizottság) és bábjaik (Rákosiék) legalább részben visszafogva magukat, a demokratikus látszatra adtak valamit. Az aláírás után már arra sem. Február 25-én letartóztatták Kovács Bélát, és a Szovjetunióba hurcolták, „fölpörgették” a Magyar Közösség-pert, ezzel megroppantották a Kisgazdapártot, elűzték Nagy Ferenc miniszterelnököt, csalásokkal tarkított kékcédulás választásokat tartottak. Jött a Mindszenty- és a Rajk-per, utána a totális kommunista diktatúra kiterjesztése. Ezt nevezi 1948/49-től a marxista terminológia a „fordulat évének”.
Párizs és az etnikai magyarság
Minden magyar ember, még a jobb érzésű kommunisták is, abban bíztak, hogy „Párizs után” a szovjet hadsereg kivonul. Nem így történt! A megszállók „összekötővé” váltak: ausztriai katonai egységeiket biztosították egymillió fővel (!) Magyarország és Románia felől és az őket mindenben kiszolgáló kommunista pártok hatalomba vezető útját. Csak Csehszlovákiából vonultak ki ’47-ben, majd ismét be ’68-ban. 
A háború után senki nem beszélt az „ősbűnről”, amely az 1943. decemberi Sztálin–Benes moszkvai találkozón fogant. A londoni emigráns csehszlovák kormány hungarofób feje andalító dallamokat dúdolt a Generalisszimusz fülébe a térség oroszok általi megszállásának és szlávosításának (!) szükségességéről. Ez „Csehszlovákiára fordítva” a magyar és a német lakosság kollektív bűnösségét és jogfosztását, kiűzését jelentette, de később már térségi receptként működhetett, megfejelve egy „apróbb ajándékkal”: Kárpátalja Szovjetunióhoz való csatolásával, 1945. június 29-én. Ez az Európa szégyenére máig érvényes Benes-dekrétumok (1945. május 14. és október 27. között kiadott elnöki rendeletek, melyek közül tizenhárom közvetlenül, húsz pedig közvetve mondja ki a kisebbségek kollektív bűnösségét) genezise, amiknek jó részét végre is hajtották szovjet segítséggel az egyetemes magyarság – 120 ezer magyar kitelepítése 1945 és 1948 között – és németség ellen. Ezzel párhuzamosan megindult a helyben megtűrt (állampolgárság nélküli) magyarok reszlovakizálása, mellükön az M betű viselésére kötelezve. 
Diktatúrából diktatúrába
A jugoszláv – csetnikekkel jócskán kibővült – partizánhadsereg, hasonlóan a román Maniu-gárdistákhoz, nem várta meg a „diplomáciát”, szabályosan irtotta a nem szláv eredetű (német, olasz, albán) lakosságot. Köztük több tízezer civil, fegyvertelen, délvidéki magyart pusztítottak el válogatott kegyetlenséggel, Vaso Cubrilovic „elvei” alapján 1944 novembere és 1945 márciusa között. Anton Bebler ljubljanai professzor adatai alapján a „partizánbevonulások” (Trieszt, Fiume, Pristina, Bleiburg, Bácska stb.) halálos áldozatainak száma kettőszázezer fő. Jugoszláviát 48 ezer magyar hagyta el, Romániát háromszázezer. Budapestről nyolcezer zsidó vándorolt ki a „koalíciós” években az alakuló Izraelbe, miközben megindult hazánkból a svábság kitelepítése, három év alatt megközelítőleg száznyolcvanezer fő.
Autonómiáról nem beszéltek sem Potsdamban, sem Párizsban, sem Moszkvában, sem New Yorkban, csak magasztos elvekről, békéről, demokráciáról, emberi jogokról...
A Nyugatról 1947-ig hazatérő mintegy kétszázezer magyar hadifogoly még „elcsípett” egy-másfél évet, a reményt adó korszak végéből. Ekkor még a Moszkva felől érkezők is. Hatszázezren estek szovjet hadifogságba, kétszázezer civilt hurcoltak el „malenkij robotra”, akiknek csak kisebb hányada tért haza a „vörös paradicsomból” 1949-ig. Többen csak az ötvenes években, még többen soha. Akik Sztálin birodalmából jöttek, tudtak mindent. Látták, meg- és túlélték a „népek hazáját”. Nekik nem volt új Kistarcsa, a hortobágyi internálótáborok világa, Recsk és az ÁVO, majd az ÁVH, a börtönök, az akasztások és a kivégzések magyarországi valósága. A határok Nyugaton, Keleten és Délen (Jugoszlávia) lezáródtak 1948/49 fordulójára. Népünk a határon belül sem volt autonóm, nemhogy kívül.  Európa keleti felének szovjetizálásához „alkotmányos út” vezetett. 
A minta az 1936-os szovjet alkotmány volt. A „versenyt” a még Sztálintól is balra álló Jugoszlávia nyerte, 1946-ban készen voltak (a tükörfordítással). Magyarország 1949-re teljesítette új „alkotmányos” feladatát, Románia késett. 1948-ban kiadtak egy ideiglenes alkotmányt, majd írni kezdték a véglegest, s küldözgették Moszkvába a változatokat, mígnem visszakaptak egy „kijegyzeteltet”. A példány Sztálin, Molotov és Visinszkij saját kezű „ajánlásait” tartalmazta, nyomatékkal bejelölve a Magyar Autonóm Tartományt, Marosvásárhely központtal. 
A Szovjetunióban 192 (!) nyelvi-folklorisztikus autonómia létezett az ötvenes években. Ezek mintájára hozatta létre Sztálin román követőivel a székely autonómiát 1952. július 18-án. A székely megyék lakossága az újságból értesült arról, hogy ők ezentúl autonómok. A nyolcvanszázalékos magyar többséget felölelő 670 ezer fős, 13 ezer km2-es terület, a vasút és a hadsereg kivételével, nyelvi inkubátorházként „üzemelt”, de egymillió erdélyi magyar kimaradt belőle. Az 1956-os magyar forradalom megrettenti a román vezetést (is), melyben megjelenik a fiatal N. Ceaușescu, aki azonnal szűkíteni kezdi az autonómiát, miközben 1958-ban kitessékelik Romániából a szovjet hadsereget. Ezután román többségű területekkel bővítik az autonómiát, nevét Maros-Magyar Autonóm Tartományra változtatják, amit ellepnek a Securitate ügynökei. Gheorghiu-Dej 1965-ben hal meg, helyére a magyargyűlölő Ceaușescu lép, aki elszívja a levegőt a MMAT elől, s családi-baráti hűbéresi vállalkozássá alakítja Romániát. Azért szervezi át közigazgatásilag, hogy megszüntethesse a székelyek kvázi autonómiáját 1969. január l-jén. Rákosiék az alapításkor voltak némák, Kádárék a megszüntetéskor hallgattak...
A királyi diktatúrát az idegen megszállás és a háború után kommunista diktatúra váltja föl az 1945 után rekonstruált Jugoszláviában. 
A Kominform (Tájékoztató Iroda) 1948. júliusi határozata „kiátkozta” a föderális balkáni országot a szocialista akolból. Az ötvenes évektől a renegát Belgrád önálló útra tér: az Edvard Kardelj fémjelezte önigazgatási szocializmusra. Vezetője, Tito marsall kommunista diktátor, de nem Moszkva helytartója. Az 1963-as jugoszláv alkotmány a Szerb (tag)Köztársaság területén már két autonóm körzetet (Koszovó és Vajdaság) jelöl, amelyek 1974. január 1-jétől Autonóm Tartománnyá válnak. A JSZSZK hat tagköztársaságból és két autonóm tartományból áll. Azonnal megjelenik a kétmilliós Vojvodina/Vajdaság (lakosságának 25 százaléka magyar) statútuma is. A területi autonómia (21 ezer km2) adó-, vám- és illetékbevételekkel rendelkezik, önálló kormánnyal és parlamenttel (Báni Palota, Újvidék) bír. A VSZAT 150 fős parlamentjében 37 magyar képviselő foglal helyet. A jugoszláv szövetségi parlamentben 110 fő képviseli az autonóm tartományt, közülük 26 magyar. Már Tito 1980-ban bekövetkezett halála előtt is, de különösen utána rendszeresen támadták Szerbiában az autonóm tartományt. Az autonómia tényleges fölszámolása de jure 1989-re esett, alkotmánymódosítás formájában.  1991 és 1999 között Szerbia négy háborút vívott Szlovénia, Horvátország, Bosznia-Hercegovina és Koszovó ellen és négyet veszített el. Az ezredforduló után Vajdaság visszakapta néhány korábbi jogkörét, de önfinanszírozási lehetőségét nem. A délvidéki magyarság a tartomány lakosságának mindössze 12 százalékára esett vissza. Az újvidéki 120 fős kvázi parlamentben hét, a belgrádi 250 fős Skupstinában mindössze öt magyar képviselő van. A délvidéki magyar etnikum szempontjából a mára kialakult állapot nem felel meg az autonómiakritériumoknak.
A Hódi Sándor jegyezte VMDK (Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége) által kiadott magyar autonómiatervezet 1992 áprilisában látott napvilágot. A Magyar Autonóm Körzet a vajdasági autonómián belül hozta volna létre a magyar önkormányzatok társulását és a személyi (perszonális) autonómiát, hivatkozással a szerb alkotmányban biztosított kisebbségi jogokra. Bár a kodifikált anyag Hágába (Jugoszlávia-konferencia) és Brüsszelbe is eljutott, a balkáni háborúban elmélyülő szerb diktátor, Slobodan Milošević maga (személyesen) utasította el azt. Nem sokkal ezután tette ugyanezt Franjo Tudjman horvát államfő az isztriai „autonómok” tervezetével.
Az autonómia mai esélyei
rendszerváltás utáni polgári kormányok a politikai fókuszhoz közeli helyzetbe hozták a nemzetpolitikát, stratégiai ágazatnak tekintve azt. Intézkedéseik a határon túli magyarság megmaradását, szülőföldjén való boldogulását, fejlődését szolgálták. Ezt a kissé lassúnak látszó, de pozitív folyamatot törte meg a 2004. december 5-i szégyenteljes népszavazás, amit a 2010 nyarán bevezetett kettős állampolgársági törvény úgy korrigált, hogy életbelépésével azonnal, szinte preautonóm állapotot teremtett. Autonómiákat azonban csak nagyon precíz terület- és népességszámítások alapján lehet létrehozni, demokratikus-tárgyalásos alapon. Erre, mai tudásunk szerint négy régióban lenne lehetőség: Észak- és Közép-Bácskában, valamint a kapcsolódó Bánság (Bánát) egy részén, Kárpátalján a kibővített beregszászi járásban, Erdély székelyföldi részén és a Felvidék déli részén. Ezekben a térségekben él a Trianonban elcsatolt területeink úgynevezett tömbmagyar része, amelyekre érdemes a hangsúlyt helyezni, ezzel akadályozván meg a további szórványosodást és elvándorlást. 
Ilyen lehetne a Délvidéken a Tisza-menti Magyar Autonóm Körzet, amelynek tizenegy járásában (Szabadka, Magyarkanizsa, Törökkanizsa, Topolya, Zenta, Csóka, Kishegyes, Óbecse, Ada, Szenttamás és Temerin) kilencvenhat településen csaknem kettőszázezer magyar ember él etnikai többséget képezve 4264 km2-en.
Kárpátalján a tizenhárom járásból a beregszászi képezi azt a magot, ahol a magyar többség meghaladja a hetven százalékot. A határos járások (ungvári, munkácsi, ilosvai, nagyszőlősi) kapcsolódó településein él a helyi magyarság százezres nagyságú tömbje, mintegy 1150-1300 km2-es területen. A Székely Nemzeti Tanács és vezetője, Izsák Balázs által elkészített Székelyföldi Autonómiatervezet területe 9980 km2, lakossága pedig 809 ezer fő, ebből székely-magyar 613 ezer személy. Az autonómia területe nyolc székre tagozódik: Bardóc-Miklósvárszék, Csíkszék, Gyergyószék, Kézdiszék, Marosszék, Orbaiszék, Sepsiszék, Udvarhelyszék.
A legnehezebben határozható meg a leendő magyar önkormányzat területe Dél-Szlovákiában, mivel az ottani 460 ezres magyarság a 687 kilométeres magyar–szlovák határ közvetlen túloldalán él változó mélységben, miközben az ország új (1996–2000) közigazgatási rendszere alapvetően észak–déli irányú. Az ottani magyarság két nagyvárosban Kassa és Pozsony, valamint a 79 járásból 16-ban (Szenc, Dunaszerdahely, Galánta, Vágsellye, Komárom, Érsekújvár, Nyitra, Léva, Nagykürtös, Losonc, Rimaszombat, Rozsnyó, Nagyrőce, Kassa környéke, Tőketerebes és Nagykapos) érdekelt. Megállapítható, hogy ezek nem a természetes régióhatárok, ezért a terület- és népességmeghatározás nagy szórású becsléssé válhat, melynek alapját egy 4500–5000 km2-es elképzelt „makrojárás” képezné, mintegy 340–350 ezer magyar lakossal, amire a mostani szlovák politikai fölfogásnál esély sincs. Ha írásunk kiinduló adatát – Trianonban elcsatolt területeink nagysága: 189 ezer km2 (Horvátország nélkül) – hasonlítjuk össze a tervezett magyar autonómiák területével, melyek területe együttesen kerekítve mintegy húszezer km2, láthatjuk, hogy ez alig több mint tíz százalék. Döbbenetes, de igaz szám! Juhász György
A szerző a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum tudományos főmunkatársa. Magyar Hírlap

Egyre csak romlik az Ady-múzeum állaga
A napokban a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum három munkatársa és E. Csorba Csilla főigazgató végzett kutatásokat a váradi Ady Endre Emlékmúzeumban, aki exkluzív interjút az Erdély Online-nak.
– Úgy tudom, hogy látogatásának egyik fő célja az Aurel Chiriac-kal, az Ady Endre Emlékmúzeumot működtető Körösvidéki Múzeum igazgatójával való tanácskozás volt, bár ez a találkozó végül nem valósult meg…
– Aurel Chiriac igazgató urat nagyon régóta ismerem, mindig kitűnő volt a munkakapcsolatunk. A Körösvidéki Múzeummal rendeztünk közös kiállítást is, Balogh István festőművész emlékére a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Arra gondoltam, arról beszélgethetnénk, hogy miként lehetne egy kicsit előrelépni az Ady-emlékmúzeum ügyében, mellyel ő tisztában van, tehát nem egy újdonságot mondanék neki. Azt tapasztaljuk a kollégáimmal- több éve jövünk már látogatóba-, hogy az épület állaga egyre romlik, és ez az állapot, ami most van, véleményem szerint a személyekre is veszélyes, mert olyan gombás fertőzések nyomait véljük felfedezni a falakon, ami ártalmas lehet az emberek egészségére nézve. A műtárgyaknak pedig ez a nedves tér szintén nem jó. Tudjuk, hogy mindenkiben megvan a szándék arra, hogy megváltozzon ez a helyzet, de hogy mégsem születik megoldás, az viszont nagyon kártékony hatással lehet erre a nagyon fontos és értékes épületre, amiből egy gyönyörű ékszerdobozt lehetne varázsolni itt, Nagyvárad közepén. A gyűjtemény darabjaiból egy szép állandó kiállítást lehetne összeállítani, illetve a műtárgyak variálásával kisebb időszaki tárlatokat is. Úgy érzem, a város turizmusának a fellendítésében is ez a hely jelentős szerepet játszhatna. Biztos vagyok benne, hogy mindezt Aurel Chiriac is tudja. Ugyanakkor az a bonyolult helyzet, ami az Ady-emlékmúzeum épületének tulajdonjogát illeti- tudomásom szerint az ortodox egyház birtokában van-, nem tett lehetővé előrelépést, és ezért mi arra kérnénk a megfelelő felettes szerveket, legyen az politikai, vallási, vagy bármilyen vonal, hogy valamilyen értelemben jussanak megegyezésre, mert egy nagy értéknek a pusztulása van kibontakozóban, ami igazából nem lehet az érdeke senkinek sem, mert ha az épület elpusztul, akkor az senkinek se jó. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy ennek az épületnek Váradon úgymond hagyománya van, mindenki tudja, hogy ez az Ady-emlékmúzeum. Ady életéhez is van kötödése, és tulajdonképpen a nagysága és a mérete is alkalmas rá, hogy egy kis emlékháznak a funkcióját betöltse. Akár iskolai órák megtartására, akár csoportos, kisebb előadások, koncertek lebonyolítására is ez az épület kiválóan alkalmas lenne, pláné ha még az alsó traktus is be lenne vonva ezekbe.
– Hogyan befolyásolhatja pozitív irányba a történéseket a PIM?
– Mi, mint Petőfi Irodalmi Múzeum, természetesen a helyi viszonyok alakításába nem tudunk, és nem is akarunk beleszólni. Amit tenni tudunk, az a szakmai háttér biztosítása, az, hogy az itt található kéziratok, fotók, könyvek, képzőművészeti alkotások szakszerűen fel legyenek dolgozva, kutathatók legyenek, illetve a kutatáshoz hozzátegyenek, mert vannak itt olyan anyagok, melyeket korábban a tudományos kutatók sem ismerhettek. Próbálnánk a figyelmet is felkelteni, hogy egy-egy darabnak az állagát az állomány védelme szempontjából meg kellene óvni, illetve milyen lépéseket kéne tenni e téren. Tudjuk, hogy kiváló restaurátorok dolgoznak a Körösvidéki Múzeumban. Kellene tehát egy kis pénzt és figyelmet fordítani arra, hogy az Ady-hagyatékban levő műtárgyak is állagmegóvási céllal legyenek áttekintve. Azt gondolom ugyanakkor, hogy ha az épületnek a felújítása megtörténne, és megfelelő körülmények teremtődnének, akkor a PIM biztosan vállalná azt, hogy egy állandó, időszaki vagy bármilyen kiállítás létrehozásában segítséget nyújtson.
Interaktívan
– Több mint tíz éve vezeti a Petőfi Irodalmi Múzeumot. Hogyan alkalmazkodik az Ön által irányított kulturális intézmény az egyre gyorsabban változó világhoz? Gondolok itt arra, hogy manapság már nem elég annyi, hogy kitesznek valamilyen tárgyat egy tárlóba.
– A Petőfi Irodalmi Múzeumban a kiállítások építése mindig is egyik fontos és középpontban álló feladat volt. A múzeum egészét az jellemzi, hogy egy nagyon nyitott kulturális intézmény, mely megpróbál a látogatók minden rétegéhez szólni, kicsiktől nagyokig, a kevés olvasottsággal rendelkezőktől az egyetemet végzettekig, és általában a művészetek iránt érdeklődőkhöz, hiszen nagyon sok olyan kiállítást és egyéb rendezvényt szervezünk, melyekben a társművészetek is szerepet játszanak. A tárlataink nagy része interaktív, tehát sok olyan játékos, érintőképernyős, vagy speciális oda kifejlesztett tudásközpontként működő elemek vannak, melyek egyrészt a nagyon is számítógéphez szokott fiatalokat újabb és újabb információkhoz juttatnak, másfelől pedig azok számára, akinek a falon levő anyag nem elegendő, akár egy tágabb elmélyülési lehetőség is adott. Az elmúlt évtizedben az egyik legnagyobb áttörést a Weöres-kiállítás jelentette, amely most éppen Sátoraljaújhelyen látható, mert vándorol az egész országban. Ezt a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemmel közösen hoztuk létre, mivel Weöres Sándor hagyatéka nem tartozik a múzeumhoz. Csak interaktívan, installációk segítségével mélyülhetünk el több száz Weöres-versben, és ez nagyon kedvelt kiállítása volt a PIM-nek. A kiállításainkkal sok díjat nyertünk, most legutoljára a Múzeumok Majálisán a IX. kerületi önkormányzat és a Petőfi Irodalmi Múzeum megnyerte Az év kiállítása-díjat a Gát utcában levő József Attila-emléklakás kialakításával. A múzeum tevékenységéhez az is hozzátartozik, hogy határon túl részt vegyen az emlékházak megújításában. Elmondhatjuk, hogy az elmúlt időszakban Csúcsán megújult az az ingatlan, ahol Ady és Csinszka laktak, és legutóbb Zilahon, ahol a költő tanult és lakott. Az érmindszenti felújításban kis mértékben ugyan, de szintén szerepet játszottunk. Nagyon remélem, hogy egyszer ebbe a hosszú sorba a nagyváradi Ady Endre Emlékmúzeum is beilleszkedik.
Modern megoldások
– Mennyire lehetne ezt itt korszerű módon megoldani?
– Szerintem itt is minden megoldható. Nem kell soha Ady Endre egész életét és munkásságát bemutatni, tehát nem az a cél, hogy egy ekkora térben Ady Endre egész jelentőségét, költészetét, ennek minden kapcsolódó hálóját, barátait és művészeti kötődéseit bemutassuk, hanem inkább arra lehetne fókuszálni, hogy a váradi kötödését, tartózkodását, és az innen elszálladzó baráti és szerelmi viszonyait bemutassuk, illetve költészetének azon részét, mely valóban a szülőföldjéhez, illetve hát a Partiumhoz köti. Természetesen lehet más tematikai csoportokat is kitalálni, ez attól függ, hogy miután renoválják az épületet, mire lenne igény. Nyugodtan lehet képernyőn lapozható könyveket kirakni- hiszen manapság nem feltétlenül szükséges a maguk fizikai formájában bemutatni a kiadványokat-, számítógépen feltüntetni a helyszíneket, ahol élt, vagy a Párizsból küldött képeslapjait. Ötletként említem, hogy például ugyanígy a kéziratait is egyenként meg lehetne nézni, rájuk közelíteni. Ezzel együtt persze a tárgyak önmagukban is rendkívül fontosak, és a múzeumnak van egy nagy relikvia gyűjteménye. Egyre többször fordulunk a tárgyakhoz, mert úgy tapasztaljuk, hogy közönség mindinkább igényli azoknak a tárgyaknak a jelenlétét, melyekről úgy gondolja, hogy az író megérinthette, vagy az ő látókörében volt, valamire inspirálta, vagy hozzátartozott a megjelenéséhez, imidzséhez. Ady öltözködésének is megvan a maga sajátossága. Neki nem nagyon volt Váradon saját lakása, ezért nagyon nehéz azokat a bútorokat összeszedni, melyek őt jellemezték. Nem hiszem ezért, hogy Nagyváradon nagyon sok eredeti dolgot lehetne felfedezni, de azért mégis, amelyek itt vannak, reprezentatívnak tekinthetőek.
– Milyen munkát végeztek most az Ady-múzeumban?
– A korábbi előrendezések után a kollégáim most palliumokba, majd savmentes dobozokba rakják az eredeti kéziratokat, fotókat, illetve más itt található hagyaték részeket. Arra is próbálunk odafigyelni, hogy bizonyos eredeti, papír alapú tárgyakat nem szabad hosszabb időre kiállítani, mert elsavasodnak, elszíneződnek, és a tintaírás teljesen kifakul bennük. Találtunk olyan értékes dokumentumokat is, melyek az Ady-emlékmúzeum létrehozásával, a történetével kapcsolatosak, tehát ha valaha valaki akár egy szakdolgozat keretében rekonstruálni szeretné ennek a kulturális intézménynek a történetét, akkor ezt meg fogja tudni tenni. Értékes könyveket is találtunk, melyekben fontos bejegyzések vannak, aláírások, melyeket eddig nem regisztráltak. Ez a hét megint egy nagy adag munka elvégzésére volt tehát alkalmas, és úgy érezzük, hogy még egy fordulóra szükség lesz, de hogy erre mikor fog sor kerülni, azt most nem tudnám megmondani.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Csűrszemináriumok Csíkfalván
Szerdán kezdődik a Nyárádmente egyetlen állandó tudományos rendezvénye, a Csíkfalvi Csűrszemináriumok.
A szakmai és tudományos berkekben egyaránt elismert nyári előadás-sorozatot idén immár tizedik alkalommal szervezi meg a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara, azon belül az Alkalmazott Társadalomtudományi Tanszék, valamint Csíkfalva önkormányzata és a Tündér Ilona Vendégház, továbbá a PR Alpha Egyesület és a Fókusz Öko Központ.
Idén a kommunikáció és helyi közösség lesz a három este beszélgetéseinek témája, azaz mit beszélnek a helyi közösségről belső berkekben, önmagukról, és mit ismernek a külső körökben, a közösségről mit beszélnek mások. Szerda este az előadók arról vitáznak, hogy mit és hogyan kommunikál egy közösségről, annak identitásáról egy monográfia, tájház, emlékmű vagy épp egy falunap. Csütörtökön környezetvédelmi szempontból vitatják meg egy közösség fejlődését, hogy az harmóniában vagy harcban áll-e a természettel, míg pénteken különböző művészek, írók beszélnek arról, hogy munkájukban hogyan ihleti őket a vidéki közösség.
A rendezvény főszervezőjétől, Gagyi József docenstől megtudtuk, a helyi, megyebeli és kolozsvári előadók mellett Magyarországról is érkeznek előadók: a Pécsi Egyetem kommunikáció és médiatudományi szak két munkatársa és egy doktorandusz hallgató, illetve ugyancsak Pécsről egy környezeti és vízgazdálkodási szakértő.
Mivel ez már a tizedik kiadása a rendezvénynek, csütörtök este Balogh István polgármester és Gagyi József az elmúlt időszak eseményeit, eredményeit is áttekinti, értékeli.
Az elmúlt évekhez hasonlóan a Csűrszemináriumokkal egybeesik a marosvásárhelyi hallgatók nyári gyakorlata, amelyet évek óta ebben a községben végeznek. Amint Gagyi József elmondta, a korábbi években elkezdett témát, a helyi mobiltelefon-használatot vizsgálják. Azoknál a családoknál tesznek látogatást a diákok, ahol fiatalok is élnek, ugyanis idén az érdekli a kérdezőket, hogy mi az az információ, amit ténylegesen az otthoni számítógépen keresgélnek a fiatalok, és mi az, amit a zsebükben hordozott okostelefonok segítségével. „Ez már a mobilitásnak egy egészen más formája, amikor a számítógép már ott van a fiatalok zsebében” – véli a szakember, aki arra is kíváncsi, hogy az okostelefon hogyan változtatja meg a fiatalok viselkedését, kapcsolattartását, kommunikációs szokásait.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro

Bekecsalji múltkövetés
Bekecs alatt Nyárád tere – ezzel a címmel jelent meg egy vaskos és rendhagyó monográfia, melynek írója, a Marosvásárhely környéki falvak egyik kiváló ismerője, a nagyernyei születésű Nemes Gyula, aki korábban több falumonográfia – Nagyernye, Székes, Csejd, Marosszentgyörgy és Székelykakasd – szerzőjeként vált ismertté. Bögözi Attila könyvismertetője.
Ezúttal a szerző Marosvásárhelytől távolabb eső vidéket térképezett fel, s mint a kötet alcíme is mutatja – Csíkfalva község története – a Nyárád-mente egy olyan településének monográfiáját írta meg, amely a folyó felső szakaszán, a Nyárád-menti dombvidék alterületén helyezkedik el.
Valaki megjegyezte, hogy az 5-ös szám bűvösen kötődik a településhez, hiszen a Nyárád-mente központjának számító Nyárádszeredától levő 5 kilométeres távolsága 5-tel megszorozva adja a községközpontnak a megyeszékhelyig mért távolságát, de az ötösök számmisztikája nem merül ki itt, mert 5 település alkotja a községet, melynek 5 iskolája, 5 óvodája és 5 kultúrotthona van. És el ne feledjem, Balogh István polgármestert idén ötödik alkalommal választották újra tisztségébe.
Nos, ha a felsoroltakról mit sem hallott a vidéken nem járt idegen, arról esetleg tudhat, hogy erre vezet a „Só útja” elnevezésű turisztikai útvonal, amelyet egy helyi vállalkozó a Marosvásárhelyi Fókusz Öko Központtal közösen épített ki, s a hazaiak mellett főleg Hollandiából, Belgiumból, Svájcból érkező turistacsoportokat vonz. Ugyancsak itt halad át az Ausztriából Csíksomlyóra vezető „Mária útja” zarándokút is.
Egyetlen kötetbe összegyűjtve olvasható a vidék monográfiája, amely több száz oldalon mutatja be a felső-nyárádmenti kisközség múltját, életét. Balogh István polgármester szerint a könyv fontos állomás Csíkfalva életében, hiszen forrásértékű és hiánypótló, annál is inkább, mivel ez idáig nem készült ehhez hasonló munka, amely összegyűjti, rendszerezi a községgel kapcsolatos információkat.
Maga a szerző elismerte, falutörténet írására általában olyan személyek vállalkoznak, akiket a szülőfalu vagy a választott lakhely története vonz, a szűkebb szülőföld megismerésének a gondolata motivál. Ő ugyan nem született Csíkfalván, s bár erős szálak kötik a településhez, mindvégig tudatában volt annak, hogy sok leendő olvasója többet tudhat szülőfalujáról, vagy választott lakhelyéről, mint ő, ám remélte, sikerül sokak számára új ismereteket közzétenni. Nemes Gyula tizenöt fejezetben mondja el a községet alkotó öt faluról – Csíkfalva, Búzaháza, Jobbágyfalva, Nyárádszentmárton és Vadad – azt, ami fontos. És nem úgy, hogy sorra veszi a falvakat, inkább tematizálva csoportosít. S teszi ezt azért, mert így nehezebb. Azért nehezebb, mert az öt falu a Nyárád-mente egészének egységes képébe simul bele, ám völgyenként, patakonként olyannyira különböző, egymásnak néha ellentmondó települések, hogy ember legyen a talpán, aki eligazodik a sokszínűségben. Nemes eligazodik.
Jobbágyfalva, Csíkfalva még amolyan „lennebbiek” a felső Nyárádmentén. Szentmártontól egy kissé emelkedik a hangulat, rátartiság és ember. Balra be, Vadad pedig már férfiasan szorong a magasabb dombok között, hogy aztán jobbra, Búzaházán vidáman suttyanjon a gyakran zavaros folyó felé.
Lennebb vastagnyakú protestánsok, kálomisták és unitáriusok lakják a völgyet, fennebb már érződik a nyárádmenti szentföld közelségének hatása, itt a protestánsok közé szép számmal vegyülnek katolikusok. Hogy ezt a sokszínűséget miként élték meg a község lakói, nem kell kérdezni. Ők tudják, s a templomtornyok, amelyekből egyik-másik faluban négy is van.
Nemes Gyula érdeme, hogy megtalálja mindenhol azt, ami fontos. És emellett titkokról is fellebbent fátylakat. Olyan dolgokat mond el, amelyekről talán még a falvak lakóinak sem mindenike tud. Hogy a Nagyernye felől Nyárádremete és Nyárádszereda felé elágazó utat miért oda, az Iszlón átvezető dombos-kanyargós részre és nem a logikusabb, Székelykál – Vadad tengelyre építették 1840-ben. Vagy, hogy a megyében az egyetlen település Vadad, ahol az 1949-50-es években egyik napról a másikra elkulákosodott, majd meggyilkolt komoly gazdaemberek egyikének, Kiss Istvánnak emlékművet emeltek.
Maros megyeben, a jobbára szintén magyar szekusok meggyilkoltak hét embert (Sántha József, Vadasd 1949. augusztus 7., Kacsó István, Nyárádszereda 1949. augusztus 10., Remus Brustur, Maroslekence 1949. augusztus 12., Kiss István, Vadad 1950. július 21., Viorel Bihoreanu, Mezőbodon 1950. augusztus 2., Lăluţ Remus Marosoroszi 1950. augusztus 3., Nagy László, Udvarfalva 1950. augusztus 14.), de az elmúlt 25 év alatt csak Vadadban állítottak emléket a kommunizmus áldozatai közül egynek.
Az 1989-es rendszerváltást követő hónapokban nagy port felkavart jobbágyfalvi fatemplom leégése ügyében is tiszta vizet önt a pohárba Nemes Gyula. A közhiedelemmel ellentétben a fatemplom eredetileg nem az ortodoxoké volt, a székelyhodosi római katolikus egyházközség templomaként épület 1734-ben. Aztán Jobbágyfalvára került, szétbontva és újraépítve (hét és fél kiló sajtért és másfél kiló ordáért vásárolták meg!) 1787-ben, majd 1948-ban vált ortodoxszá. 1990. március 21-én leégett. Hogy ki gyújtotta fel, nem tudni, de aligha lehetett magyar ember, hisz a helybeliek előtt nem volt titok, eredetileg magyar templom volt…
Azt is kevesen tudják, hogy nyomda működött Búzaházán. Egy helybeli ember, Dillmont (Széphegyi) Gyula (1873-1921) készítette teljes egészében fából, juharfából faragott betűkkel. Ezen nyomtatta ki egyebek mellett A mi lapunk című helybeli (!) újságot. A juharfanyomda egyediknek számít Európa nyomdatörténetében.
Ízelítőül ennyit a monográfiáról, amelynek elkészítése több évet vett igénybe, de mint a szerző a Marosvásárhelyi unitárius templomban tartott könyvbemutatón mondta, a nagy kihívás mellett mindvégig élmény volt a község története után nyomozni, és életre szóló emlékek mAradnak számára a gyűjtés, kutatás során szerzett élmények is. Kiemelte még, hogy munkája során nagy segítségére volt a néhai Simó Attila unitárius lelkész hagyatéka, aki 1946-tól 1981-ig szolgált Nyárádszentmártonban, mindent feljegyzett, megőrizte az egyházi jegyzőkönyveket, a levelezéseket, rendszeresen fényképezett, a kötetben levő 300 fekete-fehér fotó zömét is ő készítette. De ahogy az embert, úgy a könyvet sem singgel mérik. Ennek a kötetnek az értékét sem a több mint 300 fotó, vagy a félezer oldal terjedelem adja, hanem az, ami az ötszáz oldalon sorjázik. Az pedig nem más, mint a Nyárád-mente és általában, Erdélyország lakóinak története – egyetlen település történetére felfűzve.
S ez az, ami ebben a kötetben a hagyományos falumonográfiákon túlmutat, és amiért az olvasók szélesebb körének érdeklődésére is méltán számíthat.
erdelyiriport.ro

Áprily-előadás Kovásznán
A költő kevésbé ismert arca 
Hétfőn a kovásznai Ignácz Rózsa Irodalmi Klub szervezésében, a városi művelődési házban Csíki Zoltán tanár, a parajdi Áprily Lajos Emlékház vezetője A kevésbé ismert Áprily-arc címmel tartott előadást.
Szabó Etelka nyugalmazott magyartanár köszöntötte a zsúfolásig telt teremben az érdeklődőket és az előadót. Csíki Zoltán tanár és irodalomtörténész, aki számos könyvet írt a költőről, annak családjáról, illetve Parajdról, elmondta: az évek során igyekezett olyan információkat keresni a költőről, melyek eddig nem kerültek nyilvánosságra, vagy más megvilágításban vonultak be a köztudatba. Újságokban, különböző feljegyzésekben rengeteg egymásnak ellentmondó adatot talált Áprilyval kapcsolatban. Az előadáson részletesen ismertette a költő és családja életútját születésének helyétől, Brassótól egészen Parajdig, majd Kolozsvárig.
A rendezvényen Balogh István diák, Gödriné Molnár Márta ny. magyartanár és Benedek Ildikó óvónő részleteket olvastak fel Áprily néhány verséből. Szabó Tamás, Kiss Eszter és Váncza Manassé diákok gitár-, ének- és hegedűjátékkal fokozták a hangulatot.
Szőke Zsuzsa Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Vitézi állománygyűlés
Szombaton délután a sepsiszentgyörgyi Sugás étteremben tartotta adventi évzáró állománygyűlését az Erdélyi Vitézi Rend Hagyományőrző Kulturális Egyesület. A Magyar Hiszekegy elmondása után dr. v. Székely Zsolt főkapitány köszöntötte a jelenlévőket. Ezt követően v. Benedek Farkas Péter főszéktartó a rend évi tevékenységét, valamint a következő év tevékenységeinek tervezetét mutatta be, majd v. Pitlák Károly törzskapitány pénzügyi beszámolója hangzott el. 
A 2017-re kiírandó pályázati lehetőségekről v. Zsigmond Sándor háromszéki kapitány tartott tájékoztatót, amelyet v. Gecse Imre orbaiszéki, v. Székely Ernő csíkszéki kapitányok beszámolója követett. Dr. v. Székely Zsolt főkapitány a 2016-os évben a Vitézi Rendért és a nemzetért végzett áldozatos tevékenységük elismeréséül díszokleveleket adományozott rendtársainak.
Az est díszvendége, dr. v. l. Rimay István Kálmán anyaországi és nyugat-erdélyi törzskapitány köszöntőbeszéde zárta a felszólalók sorát. A 2009-ig v. Balogh István által írt Krónikák könyvét v. Benedek Farkas Péter főszéktartó átadta e sorok írójának, aki a továbbiakban a rend krónikása szerepét is betölti. A barátságos hangulatú vitézi összejövetel ünnepi vacsorával és rövid táncmulatsággal zárult.
V. Nyáguly Vilmos hadnagy-krónikás Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Jubileummal egybekötött nótaest Nagyzerinden
A tizenöt éves Pro Zerind Egyesületet ünnepelték
A szombat esti Nótázz velünk!, hagyományőrző nótaest idén két alkalom megünneplésével esett egybe. Az egyik az anyák napja, a másik a nótaestet szervező Po Zerind Egyesület alakulásának 15. évfordulója. A szép számmal egybegyűlt közönséget Pallagi Margit köszöntötte, majd Simándi Sándor polgármester méltatta az egyesület 15 éves tevékenységét. A műsort a Tabajdi Károly Általános Iskola alsó és felső tagozatos diákjai nyitották meg, Dénes Erzsébet tiszteletes asszony vezetésével, majd Anton Szebásztián énekelt. A továbbiakban az Alföldi Cigányzenekar, Ötvös László prímás vezetésével kísérte a nótaénekeseket. Fellépett Haász Endre Simonyifalváról, Szabó Mihály Vadászról, Dobozról Szatmáriné Rozika és Balogh István, Gyuláról Vitéz Kenéz Lajos és Cséffán László, Nagyszalontáról Patócs Csilla, Okányból Fekete Csilla és Fekete Zoltán, illetve Nagyzerindről Dénes Erzsébet és Dénes József. A szünetben nem maradt el a pogácsa és a bor kínálgatása sem, valamint kisorsolásra kerültek a tombolák. A műsor vége felé a zerindi citerazenekart, Cséffán Lászlóval kiegészülve, többször is visszatapsolta a közönség. Ezután következtek az Ibolyások, akik széki és szilágysági táncukkal a közönség vastapsát érdemelték ki. Ezt követően Kiss Alexandra meglepetésszerűen magához ragadta a mikrofont, és a színpadra kérte a Pro Zerind Egyesület tagjait, akiket a néptáncosok, egy Szilágyi Erzsike néni által sütött tortával leptek meg. Ugyanakkor megköszönték, amiért a kezdetekkor elindították őket az úton, és azóta is folyamatosan egyengetik azt, támaszuk a néptánccsoportnak. – A legszebb ajándék, amit egymásnak adhatunk, az önmagunk, a barátságunk és ezzel együtt egymás megbecsülése, szeretete, tisztelete. Kívánjuk, hogy még Önöknek is sok ilyen ajándékban legyen részük, és jusson eszükbe: Önök iránymutató csillagok a mi életünkben, akikre mindig szeretettel, hálával és örömmel gondolunk – mondta el Kiss Alexandra az egész csapat nevében.
A meghatódott tagok nevében Pallagi Margit megköszönte a gyerekeknek és Kiss Csillának a meglepetést, és biztosította őket a további támogatásukról, szeretetükről. A végén közös nótázás következett minden fellépővel, az énekes hölgyek virágot kaptak ez alkalomból. Az est közös vacsorával és az elmaradhatatlan nótaszóval zárult.
A nagy sikerű nótaestért köszönet jár a polgármesteri hivatalnak, a helyi RMDSZ-nek, az egyesületeknek, tantestületnek, minden támogatónak, aki anyagiakkal vagy a munkájával segítette a rendezvény sikerét.
A 15 éves Pro-Zerind Egyesület munkája példaértékű. 15 évvel ezelőtt azért jöttek létre, hogy pótoljanak egy akkori űrt, hiszen a 2000-es évek elején nem álltak még rendelkezésre pályázati pénzek, nagyszabású felújítási beruházások, ezért az iskolák, óvodák, orvosi rendelő, kultúrotthon javítgatásáról a Pro Zerind gondoskodott. Sok ma is megtalálhatót alkottak (a fogorvosi rendelő, kultúrotthon konyhája, játszótér egy része stb.), maradandót, de azt, hogy a megvalósításuk egy része már nincs, nem sajnálják, mert a fiatal, lendületes vezetőknek köszönhetően, új arculatot kaptak az épületek, közterek.
Szerencsére, mára már csak a kultúra támogatásával kell foglalkozniuk, a festőtábor, a nótaest és legjobban a néptánccsoportok példája mutatja, hogy érdemes tovább folytatniuk a munkájukat. Szívvel, lélekkel és sok közmunkával nem volt hiábavaló a tevékenységük. Reméljük, hogy a továbbiakban is ilyen fiatalos lendülettel, kitartással dolgoznak a községért, a közösségért.
A Pro-Zerind Egyesület jelenlegi oszlopos tagjai Szabó János elnök, Bondár Gizella, Csáki Apollónia, Pallagi Margit, de köszönet jár a tagok családjainak is, akik minden rendezvényen nagy segítségnek számítanak. Nagyon jó egészséget és még sok-sok évet kívánunk nekik!
Pallagi Margit, Kiss Csilla / Nyugati Jelen (Arad)