Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Balogh Dezső
5 tétel
1999. április 4.
Ápr. 4-én, 70. életévében elhunyt Balogh Dezső nyugalmazott egyetemi tanár. Ápr. 8-án temették el a Házsongárdi temetőben. Marosvásárhelyen végezte a középiskolát, majd a Bolyai Tudományegyetemen, magyar szakon szerzett diplomát. Az akkori kolozsvári napilap, az Igazság szerkesztőségében kezdte pályafutását, majd az egyetemen a magyar nyelvészet tanára lett. Doktori disszertációját Horváth István szókincséből írta /ezzel az erdélyi magyar irodalom első teljes körű költői szótárát készítette el/. /László Ferenc: Búcsú a magyar nyelv szerelmesétől, dr. Balogh Dezsőtől /1930-1999/. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 9./ Balogh Dezső /Mezőcsávás, 1930. jan. 22. - Kolozsvár, 1999. ápr. 4./ az egyetemen tanított 1959-től 1995-ig.
2002. február 2.
Értékes kiadvány a Szilágysági gyerek vagyok. 101 magyar népdal című antológia, amely a Román Művelődési Minisztérium Nemzeti Kisebbségek Osztályának támogatásával jelent meg Zilahon. A könyvet gondozó Gáspár Attila emlékeztetett: mivel eddig csak két olyan füzetecske jelent meg, amely szilágysági népdalokat tartalmaz – az egyik 1973-ban Szilágysági népdalcsokor címmel, a másik pedig a Kriterion Könyvkiadó jóvoltából 1979-ben, a fiatalok, az iskolásoknak nincs amiből felkészülniük az évente sorra kerülő, "Szilágysági gyerek vagyok" elnevezésű népdalvetélkedőre. A kiadványban szereplő népdalokat Almási István, Balogh Dezső, Gáspár Attila, Kodály Zoltán és Lajtha László gyűjtötte. /Mezei Kinga: "Amíg magyarul énekelünk, magyarok vagyunk" Hiánypótló szilágysági kiadvány. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 2./
2003. március 20.
"Marosvásárhelyen, a Bernády Házban kiállították a kolozsvári Csomafáy Ferenc fotó- portréit. Csomafáy Ferenc négy évtizede gyűjti azok portréit, akikről az utókornak nem lenne szabad megfeledkeznie. Köztük van Kós Károly, Szabó T. Attila, Gálffy Mózes, Balogh Dezső, Márton Áron. Csomafáy több ezer darabos portrégyűjteményének csupán kis szeletét mutatta be. /(Máthé Éva): Arcok a múltból, a jelenből - a jövőnek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 20./ "
2003. június 14.
"Elhunyt Zsemlyei János (1936-Kolozsvár, 2003. jún. 12.) nyelvész, a Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar tanszékének tanára. Halála napján még dolgozatot hoztak a tanár úrnak, emlékezett tanártársára Péntek János. Kutató munkája a magyar nyelvészet szinte egész területére kiterjedt. A szó számára különösen fontos volt: a magyar szó az erdélyi múltban és az erdélyi nyelvjárásokban, a vándorló szó a nyelvek kapcsolatában, a szó a nyelvi leírásban, a szavakból összeálló állandó szókapcsolatok és szövegek, a szó a különféle szótárakban. Három évtizede munkatársa volt az Erdélyi magyar szótörténeti tárnak. "Az erdélyi Panteon lassan megtelik nyelvészekkel, kis munkaközösségünk hajdani tagjai is sorra ide tértek örök nyugovóra. Itt pihennek szótári terveikkel és megvalósult szótári műveikkel, elméleteikkel és álmaikkal a régiek közül Gyarmathi, Brassai és a hozzánk nagyon közeliek: Szabó T. Attila, Márton Gyula, Gálffy Mózes, Balogh Dezső, Nagy Jenő és Vámszer Márta. Külön csoport, és nem is kis csoport a Szótörténeti tár túlvilági munkaközössége. Az itt pihenőkhöz csatlakozik most Zsemlyei János." - írta a tanszékvezető professzor, Péntek János. /Péntek János: Dr. Zsemlyei János (1936-2003). = Szabadság (Kolozsvár), jún. 14./"
2016. november 9.
Szótárrá szerkesztett, eltűnő nyelvi kincs
Napvilágot látott a Péntek János nyelvész által szerkesztett A moldvai magyar tájnyelv szótára első kötetének első része, amely megvásárolható a szerdán kezdődő Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron.
A „csángó”–magyar szótárnak is nevezett kiadvány megjelenése igazi szenzáció – közölte a kiadó Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME). Péntek János, aki több mint 15 éve dolgozik a kiadványon, elmondta, remélhetőleg már a jövő évben megjelenik az első kötet második része és talán a második kötet is. A kiadvány jórészt abból a nyelvi anyagból készült, amelyet a kolozsvári nyelvészek és néprajzkutatók kiterjedt nyelvföldrajzi kutatásaik során jegyeztek le a huszadik század közepén.
„A magyar nyelvnek ebben a táji változatában ott a nagyon távoli múlt, a mezőségi és a székely nyelvjárás nyelvtörténete, és ott az újabb kor erősödő román nyelvűsége az átvett szavakban, magyar szavak román minta szerint alakuló jelentéseiben, román szerkezetek magyar megfelelőiben. Ebből nem lehetett és nem is kellett kiszűrni a „vegytiszta” magyart. A szótárnak azt a nyelvváltozatot kell tükröznie és megörökítenie, amelyet a lejegyzés pillanatában a gyűjtők rögzíthettek” – írta Péntek János nyelvész a szótár fülszövegében.
A nyelvész kifejti, az 1949–1962 közötti gyűjtések tetemes nyelvi anyaga egyre gyarapodott az újabb kutatásokkal és publikációkkal, egyre több lett a tanszéki archívumban őrzött cédula és szöveg, és egyre nyomasztóbbá és sürgetőbbé vált a feladat, hogy a nagy elődök (Yrjö Wichmann, Csűry Bálint, Szabó T. Attila és Márton Gyula) szándékának megfelelően munkatársai közreműködésével szótárrá szerkessze ezt a nyelvi kincset. „Ehhez nekem már nem kellett „csángókutatóvá” lennem, a feldolgozásban nyugodtan támaszkodhattam az elődöknél nemkülönben jeles tanítványaimra” – teszi hozzá Péntek János.
A magyar nyelvterületen kívüli nyelvi sziget
A moldvai magyar tájnyelv katolikus vallású beszélői, akikre az elmúlt kétszázötven évben a „csángó” név ragadt, közel nyolcszáz éve élnek Moldvában. A nyelvész rámutat, a Kárpát-medencei magyar nyelvterületen kívül fekvő nyelvi sziget mint zárvány őrizte a múlt nyelvi kincseit, örökölt mezőségi és székely jellegét, és közben az ott beszélt román nyelv egyre erőteljesebb hatása alá került.
„A felgyorsult nyelvi folyamatokban a régió nagymértékben szórványosodott, keveredett és változott, különösen a 20. században a nyelvcsere és a fokozódó asszimilációs nyomás révén a magyarul beszélők száma rohamosan fogyatkozott, így attól lehet tartani, hogy ez a szótár egy eltűnő magyar nyelvváltozat szókincsét örökíti meg. És ugyancsak ez a nagy fokú rétegzettség és heterogenitás tette szükségessé, hogy a kétkötetes első résznek, amelyben a moldvai szavak értelmezését magyar, román és angol nyelven adjuk meg, harmadik kötetként legyen egy fordított, „közmagyar–moldvai magyar” része, amely az elsőre visszautalva azt tartalmazza, hogy köznyelvi szavainknak milyen szavak, kifejezések felelnek meg a moldvaiban” – fejti ki Péntek János.
Időben és jellegében is rétegzett moldvai tájnyelv
Mint a könyv előszavában olvasható, mivel a régió nagymértékben szórványosodott, földrajzilag és tipológiailag is tagolt külső nyelvjárásszigetnek tekinthető, a szótár lényegesen különbözik az eddig megjelent regionális szótáraktól, amelyek egy-egy homogén régió vagy éppen csak egyetlen település szókincsét dolgozták föl a teljesség igényével. A moldvai tájnyelv időben és jellegében is rétegzett, a beszélők, a települések, a kisebb-nagyobb csoportok nyelvhasználata gyorsuló ütemű nyelvi folyamatok eltérő fázisait képviselik.
„Ebben a heterogenitásban nem lehet megvonni a helyi nyelvváltozatok és a közmagyar határát, sőt néha a magyar és a román nyelv határát sem – mindez különlegessé tette a szótár szerkesztését, kényszerűvé az eltérést az ismert lexikográfiai mintáktól” – írja a szerkesztő. A szótárban többek között Márton Gyula, Szabó T. Attila, Gálffy Mózes, Vámszer Márta, Balogh Dezső, Bura László, Gazda Ferenc, Murádin László, Nagy Jenő, Teiszler Pál, Gazda Klára, Nyisztor Tinka, Pálfalvi Pál, Pozsony Ferenc, Tánczos Vilmos és Virt István gyűjtései szerepelnek.
Kiss Judit
Krónika (Kolozsvár)
Napvilágot látott a Péntek János nyelvész által szerkesztett A moldvai magyar tájnyelv szótára első kötetének első része, amely megvásárolható a szerdán kezdődő Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron.
A „csángó”–magyar szótárnak is nevezett kiadvány megjelenése igazi szenzáció – közölte a kiadó Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME). Péntek János, aki több mint 15 éve dolgozik a kiadványon, elmondta, remélhetőleg már a jövő évben megjelenik az első kötet második része és talán a második kötet is. A kiadvány jórészt abból a nyelvi anyagból készült, amelyet a kolozsvári nyelvészek és néprajzkutatók kiterjedt nyelvföldrajzi kutatásaik során jegyeztek le a huszadik század közepén.
„A magyar nyelvnek ebben a táji változatában ott a nagyon távoli múlt, a mezőségi és a székely nyelvjárás nyelvtörténete, és ott az újabb kor erősödő román nyelvűsége az átvett szavakban, magyar szavak román minta szerint alakuló jelentéseiben, román szerkezetek magyar megfelelőiben. Ebből nem lehetett és nem is kellett kiszűrni a „vegytiszta” magyart. A szótárnak azt a nyelvváltozatot kell tükröznie és megörökítenie, amelyet a lejegyzés pillanatában a gyűjtők rögzíthettek” – írta Péntek János nyelvész a szótár fülszövegében.
A nyelvész kifejti, az 1949–1962 közötti gyűjtések tetemes nyelvi anyaga egyre gyarapodott az újabb kutatásokkal és publikációkkal, egyre több lett a tanszéki archívumban őrzött cédula és szöveg, és egyre nyomasztóbbá és sürgetőbbé vált a feladat, hogy a nagy elődök (Yrjö Wichmann, Csűry Bálint, Szabó T. Attila és Márton Gyula) szándékának megfelelően munkatársai közreműködésével szótárrá szerkessze ezt a nyelvi kincset. „Ehhez nekem már nem kellett „csángókutatóvá” lennem, a feldolgozásban nyugodtan támaszkodhattam az elődöknél nemkülönben jeles tanítványaimra” – teszi hozzá Péntek János.
A magyar nyelvterületen kívüli nyelvi sziget
A moldvai magyar tájnyelv katolikus vallású beszélői, akikre az elmúlt kétszázötven évben a „csángó” név ragadt, közel nyolcszáz éve élnek Moldvában. A nyelvész rámutat, a Kárpát-medencei magyar nyelvterületen kívül fekvő nyelvi sziget mint zárvány őrizte a múlt nyelvi kincseit, örökölt mezőségi és székely jellegét, és közben az ott beszélt román nyelv egyre erőteljesebb hatása alá került.
„A felgyorsult nyelvi folyamatokban a régió nagymértékben szórványosodott, keveredett és változott, különösen a 20. században a nyelvcsere és a fokozódó asszimilációs nyomás révén a magyarul beszélők száma rohamosan fogyatkozott, így attól lehet tartani, hogy ez a szótár egy eltűnő magyar nyelvváltozat szókincsét örökíti meg. És ugyancsak ez a nagy fokú rétegzettség és heterogenitás tette szükségessé, hogy a kétkötetes első résznek, amelyben a moldvai szavak értelmezését magyar, román és angol nyelven adjuk meg, harmadik kötetként legyen egy fordított, „közmagyar–moldvai magyar” része, amely az elsőre visszautalva azt tartalmazza, hogy köznyelvi szavainknak milyen szavak, kifejezések felelnek meg a moldvaiban” – fejti ki Péntek János.
Időben és jellegében is rétegzett moldvai tájnyelv
Mint a könyv előszavában olvasható, mivel a régió nagymértékben szórványosodott, földrajzilag és tipológiailag is tagolt külső nyelvjárásszigetnek tekinthető, a szótár lényegesen különbözik az eddig megjelent regionális szótáraktól, amelyek egy-egy homogén régió vagy éppen csak egyetlen település szókincsét dolgozták föl a teljesség igényével. A moldvai tájnyelv időben és jellegében is rétegzett, a beszélők, a települések, a kisebb-nagyobb csoportok nyelvhasználata gyorsuló ütemű nyelvi folyamatok eltérő fázisait képviselik.
„Ebben a heterogenitásban nem lehet megvonni a helyi nyelvváltozatok és a közmagyar határát, sőt néha a magyar és a román nyelv határát sem – mindez különlegessé tette a szótár szerkesztését, kényszerűvé az eltérést az ismert lexikográfiai mintáktól” – írja a szerkesztő. A szótárban többek között Márton Gyula, Szabó T. Attila, Gálffy Mózes, Vámszer Márta, Balogh Dezső, Bura László, Gazda Ferenc, Murádin László, Nagy Jenő, Teiszler Pál, Gazda Klára, Nyisztor Tinka, Pálfalvi Pál, Pozsony Ferenc, Tánczos Vilmos és Virt István gyűjtései szerepelnek.
Kiss Judit
Krónika (Kolozsvár)