Csak elvétve tanítják a székelység történetét
Folyó tanévben egyetlen háromszéki iskola sem kért jóváhagyást a megyei tanfelügyelőségtől, hogy taníthassa a székelység története tantárgyat, de ott sem mindenütt oktatják, ahol tavaly választható tárgyként szerepelt az órarendben.
A nagybaconi Konsza Samu Általános Iskolában „idén nem volt téma a székelység történetének oktatása, megtörténhet ellenben, hogy jövőben visszavezetjük” – tudtuk meg Baló Ervin iskolaigazgatótól. Zabolán sem tértek vissza a tantárgy oktatására, ott jelenleg informatikát tanítanak opcionális tárgyként, Pap László ellenben azt mondta, a magyarság története tanórákon a fontosabb információkat elmondja a tanár a székelységről is. Az uzoni Tatrangi Sándor Általános Iskolában csak tavalyelőtt választották a szülők a szóban forgó tantárgyat, tavaly németet és drámát tanítottak opcionálisként, idén minden osztályban más-más tárgyat választottak, s bár az iskola felajánlotta a szülőknek a székelység története oktatását, senki nem kérte – tájékoztatott Szabó Margit iskolaigazgató.
A negatív példák mellett pozitívakat is találtunk. A málnási Tőkés József Általános Iskolában Zsigmond Emese történelem szakos tanár két tanévre osztotta a székelység történetét, tavaly a hetedikesekkel kezdte, idén a nyolcadikban folytatja, és szeptembertől a mostani hatodik tanulja a tananyag első részét. A málnási iskola pedagógusa szerint A székelység története című kézikönyv nem éppen a VI. és VII. osztályos diákoknak való, magasabb színvonalon írták, de használható, és nagy előnye, hogy a törzsanyagban szereplő magyarság történetével kiegészítik egymást. Az iskola tíz példányt kapott és húszat megvásárolt, jelenleg ebből a harmincból tanítja Zsigmond Emese a székelység történetét. A kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképzőben sem mondtak le erről a lehetőségről, továbbra is a filológia szakos végzősök tanulják történelmünket heti egy órában – tudtuk meg Len Rita igazgatótól.
A Kovászna és Hargita megye tanácsa által 2012-ben kiadott, Hermann Gusztáv Mihály történész főszerkesztésében, egy szakemberekből álló szerzőcsoport munkájaként megjelent kézikönyvet több ezer példányban nyomtatták ki két esztendővel ezelőtt, a magyar, illetve magyar tagozatos iskolák néhány példányt kaptak belőle, hogy tanítsák a hatodik és hetedik osztályban. Ellenben tíz háromszéki iskolánál, valamint kétszáz-háromszáz diáknál most sem több azok száma, akiknek órarendjében szerepel a székelység története, holott ebben a korosztályban több mint kétezren tanulnak a megye magyar osztályaiban. Mivel a kézikönyvet az oktatási minisztérium nem ismerte el tankönyvként, használatát a megyei tanfelügyelőségnek kell jóváhagynia, de annak az iskolának, amely a jóváhagyást megkapta, többet nem kell kérvényeznie. Victor Sibianu történelem szakos tanfelügyelő lapunk érdeklődésére elmondta, a régi jóváhagyások érvényben vannak, az érintett iskoláknak nem kell visszajelezniük, hogy idén is élnek-e a lehetőséggel, tanítják-e a székelység történetét, a tanfelügyelőségnek egyedül arról van tudomása, hogy folyó tanévben egyetlen iskola sem kért erre vonatkozó jóváhagyást.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hagyományteremtő fúvóstábor Nagybaconban
Ötvenhét székelyzsombori, étfalvazoltáni, mikóújfalusi, szárazajtai, baróti, magyarhermányi és nagybaconi kis zenész vesz részt az első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal megszervezett erdővidéki fúvóstáborban Nagybaconban.
A háromszéki és Szatmár megyei tanárok úgy vélik, a szorgalmas és a tanuláshoz komolyan hozzáálló fiatalok példaértékű munkát végeznek, így hamarosan a felnőttek közé is beülhetnek játszani. Vágási István főszervező eredetileg Barótra tervezte a tábort, ám végül Nagybacon mellett döntöttek. A Bocskor László által felajánlott közbirtokossági székhely, illetve a Baló Ervin igazgató által átadott iskolai tantermek befogadó helyszínei lettek a hetes rendezvénynek. A gidófalvi Sándor Sándor és a mikóújfalusi Sorbán Miklós a trombitások, Vágási István a szaxofon, klarinét és ütősök, a Mezőfényből érkezett Czier Zsolt a mélyrezesek, Czier Brigitta és Mezőfényi Petronella a fuvolások oktatásáért felel. Vezetésükkel napi kétszer három órát gyakorolnak csoportokra osztva, illetve együtt is. Az intenzív oktatás bő féléves otthoni környezetben végzett képzésnek felel meg, ezért komoly tudásbeli színvonal-emelkedést várnak a résztvevőktől. Sándor Sándor úgy véli, a táborral legjobban a nagybaconiak jártak, mert a tapasztalat azt mutatja, ott lendül fel a fúvószene, ahol a tábor központja található. „Rétyen, Csíkszentmártonban és Székelyudvarhely fúvóséletén is látszik, mennyit jelent, hogy a jó tanárok évről évre rendszeresen visszatérnek és nagy szeretettel oktatnak. Minden bizonnyal itt, Nagybaconban is hasonló tudásbeli ugrást figyelhetünk meg néhány éven belül: a gyermekek szeretik és nagyon ragaszkodnak hangszerükhöz, komolyan veszik vállalt feladataikat, így az eredmény sem maradhat el” – mondotta Sándor Sándor.
A táborlakók pénteken este a helybelieknek a községközpontban koncerttel köszönték meg a vendégfogadást, ma délelőtt pedig a baróti fúvóstalálkozó nyitányaként lépnek fel.
Hecser László

Kopjafa Konsza Samu emlékére
A barátságtalan, zimankós idő ellenére a nagybaconi általános iskola udvara tegnap délelőtt olyan emberekkel volt tele, akik ismerték, szerették és tisztelték a falu talán leghíresebb szülöttjét, a pedagógusként, nyelvészként és néprajzkutatóként is jelentős életművet alkotó Konsza Samut. Az iskola tantestülete névadójuk emlékére kopjafát állíttatott, majd a délutáni órákban a kultúrotthonban a diákok mesefeldolgozások, gyermekjátékok és néphagyományok révén mutatták be, mily hatalmas és változatos Konsza Samu öröksége.
A nagybaconi ifjúsági fúvószenekar játékát követően Mihály Enikő VI. osztályos diák ismertette Konsza Samu életpályájának meghatározó állomásait, majd Baló Ervin iskolaigazgató szólalt fel. Mint mondotta, tíz éve merült fel először, hogy a Benedek Elek nevét viselő iskolának jobb, találóbb nevet kellene adni. Nem mintha a nagy mesemondó nem lenne a mai nemzedék számára is követendő példa, de ő Kisbacon szülötte. Némi kutakodás után döntöttek úgy, Konsza Samunál iskolájuk számára jobb névadót nem is találhatnának. A nagybaconi, székelyudvarhelyi diákévek és a budapesti egyetemi élet után Szászvárosban tanított, majd az első világháborúban szerzett sérüléséből lábadozván kezdett néprajzkutatói munkába, Sepsiszentgyörgyre kerülve diákjai bevonásával – bár a román hatalom akkor sem nézte jó szemmel az ilyesmit – gyűjtőmozgalmat szervezett, amelynek több évtized múlva eredménye a Háromszéki magyar népköltészet, illetve a Szegény ember kincse című munkája lett. Felismerve az értékes munkát, Nagybacon közössége ápolni próbálta emlékét, titokban kopjafát állítottak neki sírjánál. A mostani kopjafát Farkas István készítette, a rajta levő motívumok – székely kereszt, molnár gombja, székely csillag és nap, az élet vize és a harang – hazaszeretetéről, kiemelkedő munkásságáról, nemzetségéről beszélnek, s arra figyelmeztetnek, emlékét őrizzük, mint drága kincset.
Beján Boglárka szavalását követően Molnár Sándor helybeli református lelkész áldásában arról beszélt, milyen fontos jelkép is a protestáns székelység számára a kopjafa: nemcsak emléket állít, de emlékeztet elődeink életére, cselekedeteire és a közösség részére hajtott hasznukról. Konsza Samu kopjafájának van miről beszélnie, hiszen gazdag, a legszélesebb értelemben vett közösséget szolgáló emberről regél. Hecser László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)