Temes Megyei RMDSZ
A Magyar Szórvány Napja rendezvényei
Az RMDSZ a 2013-as évet Bethlen Gábor emlékévvé nyilvánította, a nagy fejedelem 1613-ban történt megválasztásának 400. évfordulójára való tekintettel. Már három évvel ezelőtt a Magyar Szórvány Napját a fejedelem halálának napjára emlékezve november 15-re tették (1629).
November 15-én, pénteken
18 órai kezdettel a Temesvár-Belvárosi Református Egyházközség Újvárossy Ernő Termében Bethlen Gábor jó emlékezete címmel vetített képes előadást tart dr. Sipos Gábor, az Erdélyi Református Egyházkerület fő levéltárosa, a BBTE Magyar Történeti Intézetének docense.
November 16-án, szombaton
Dettán 10–12 óra között gyerekklub-játszóház
A Geml József Társaskör Nefelejcs népdalcsoportja szombaton Resicabányán vendégszerepel, ahol a helyi Hóvirág népdalkörrel közös énekléssel emlékeznek meg a szórványsorsról.
10 órai kezdettel Temesváron Szórvány Sportnap minden korosztálynak, a Bartók Béla Elméleti Líceumban. Részt vesznek a szomszéd szórványmegyék (Arad, Hunyad, Krassó-Szörény) képviselői is. A vállalkozó kedvűek a következő sportágakban mérhetik össze ügyességüket:
- asztalitenisz – jelentkezés Kiss Endrénél
- sakk – jelentkezés Balla Tamásnál, telefon: 0751-493-846
- backgammon (ostábla, románul table) – jelentkezés Kovács Zsombornál, telefon: 0745-379-479
A Temesvári Magyar Nyugdíjasklub Szórványnapi nótadélutánt tart a Kós Károly Közösségi Központban 15 órai kezdéssel.
16 órakor kezdődik Lugoson az RMDSZ-székházban az ünnep alkalmával összehívott tematikus ifjúsági találkozó.
16 órától Újmosnicán az Újmosnicai Református Egyházközség és Kádár György alpolgármester bográcsos-délutánt szervez a református parókia udvarán.
Ugyancsak a szórványnapi rendezvénysorozat keretében november 23-án szombaton 17 órai kezdettel a Magyar Nemzeti Filharmonikusok Énekkara KÖZÖS OTTHONUNK A ZENE címmel jótékonysági koncertet ad a gyárvárosi római katolikus Millenniumi templomban. A rendkívüli jótékonysági koncert bevételét a Millenniumi templom javítására ajánlják fel.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt, jöjjenek el minél többen, ünnepeljünk együtt!
Nyugati Jelen (Arad)

Regionális honismereti találkozó
Immáron hagyományszámba megy, hogy minden év decemberében megrendezzék a Regionális Honismereti Találkozót, amelynek keretében a régió helytörténészei egymást kölcsönösen informáló összejövetelen számolnak be utóbbi időben végzett tevékenységükről, terveikről, javaslataikról, akár a közös munkát is előrevetítő elképzeléseikről. Az ilyen összejövetelekre eddig minden alkalommal Szegeden került sor, tavaly azonban felmerült, hogy máshol is meg lehetne azokat szervezni – ekkor javasolta Matekovits Mihály Aradot, aki a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének tiszteletbeli elnökeként főszervezője is lett találkozónak.
Idén valóban Arad – közelebbről a Csiky Gergely Főgimnázium és igazgatója, Hadnagy Éva – volt az esemény vendéglátója.
A december 4-én délután a líceum tanári szobájában tartott összejövetelen jelen voltak a Csongrád Megyei Honismereti Egyesület (CSMHE) és tagszervezetei, az Anyanyelvápolók Szövetsége, a Dugonics András Alapítvány tagjai, Temes és Arad megyei helytörténészek.
A vendégeket és megjelenteket Matekovits Mihály, Bognár Levente aradi alpolgármester, Hadnagy Éva igazgató, Pellegrini Miklós főtanfelügyelő-helyettes, leendő RMPSZ megyei elnök és Páll Lászlóné Szabó Zsuzsanna, a CSMHE elnöke köszöntötte. (Pellegrini Miklós egyebek közt elmondta, hogy Arad megyében 15 településen folyik magyar nyelvű oktatás.)
A köszöntők után több résztvevő – Balla Tamás, a Temesvári Bartók Béla Líceum és a Gerhardinum Katolikus Líceum tanára, dr. Erdei Ildikó, a Temesvári Bartók Béla Líceum igazgatója, Endrész Erzsébet, a Kiszombori Kiss Mária Honismereti kör képviselője, Gergelyné Bodó Mária, a CSMHE és az Anyanyelvápolók Szövetsége, Kiss-Pataki Adél a temesvári Bartók líceum részéről, Puskel Péter aradi helytörténész, Szanka József a Szegedi Meritum Kulturális és Művelődési Egyesület, Szatmári Sándor, Urbancsok Zsolt a Szirbik Miklós Egyesület és a Dr. Kecskeméti Ármin Egyesület (Makó) képviseletében, Olasz Angéla, Jámbor Ilona és dr. Muntean Raul Tibor aradi helytörténészek szóltak aktuális kérdésekről. A beszélgetés moderátora Károlyi Attila tanár, a Szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium aligazgatója volt.
A félnapos, eredményes találkozó a Szabadság-szobor előtti tisztelgéssel zárult, majd az aradi RMPSZ vacsorán látta vendégül a résztvevőket.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Tanévnyitó a Gerhardinum növendékei számára
Negyedszázados fennállásához érkezett az iskola
Az eddigi hagyománytól eltérően a Gerhardinum Római Katolikus Líceum tantestülete, valamint a növendékek az iskolai év első napján nem a líceum épületébe, hanem a Temesvári székesegyházba igyekeztek. Ott került sor ugyanis az ünnepélyes tanévnyitóra, valamint az ez alkalomból bemutatott szentmisére.
A templom tágas hajóját megtöltő gyermekeket és az őket kísérő szülőket, valamint a tanárokat, tanítókat elsőként Jakab Ilona igazgató üdvözölte. A tanévnyitón jelen volt Marossy Zoltán, a Temes megyei tanács osztályvezetője és Kiss Ferenc tanfelügyelő.
– Jubileumi tanévnyitó az idei, a Gerhardinum Katolikus Líceum fennállásának 25. évnyitója. Idén 21 osztályban 380 tanuló és óvodás gyermek, valamint 42 tanár, tanító és nevelő kezdi meg az iskolai évet. Kívánom mindannyiuknak, hogy jövő júniusban ugyanitt elégedetten, tudásban gyarapodva és szép élményekkel gazdagodva induljunk szünidőre – mondotta az igazgató. Ezt követően bemutatta az egyes osztályok tanítóit és osztályfőnökeit. A magyar tannyelvű előkészítő, valamint az első osztály tanító nénije Gergely Krisztina és Lőrincz Gyöngyi, a középiskolások osztályfőnökei Balla Tamás, Kapitány Melinda, Nüszl Erzsébet és Bakos Veronika tanárok. Jakab Ilona igazgató ugyanakkor szeretettel üdvözölte Mihalca Márta tanárnőt, aki az idei tanévtől az aligazgatói tisztséget tölti be.
A székesegyházban bemutatott Veni Sancte szentmisén a liturgiát celebráló Msgr. Dirschl Johann általános helynök homíliájában hangsúlyozta: ezen a vidéken, az ősi csanádi egyházmegyében elsőként Szent Gellért püspök alapított iskolát, így hálára ad okot, hogy közel ezer év múltán az ő nevét viselő tanintézet, a Gerhardinum immár negyedszázados fennállásához érkezett. Magyar nyelvű szentbeszédében ft. Kocsik Zoltán spirituális arra hívta fel az egybegyűltek figyelmét, hogy a növendékek a tanulás által fedezik fel a természete és az őket körülvevő világot.
A természet szépségei azonban továbbvezetik gondolataikat ahhoz, aki mindezt teremtette, vagyis a Jóistenhez. A lelkipásztor ugyanakkor a tanévnyitó alkalmából három nevelőről is megemlékezett: a Szűzanyáról, Jézus édesanyjáról, Szent Gellértről, akit Szent István kért fel fia, Imre herceg tanítására, valamint Kalazanci Szent József kegyesrendi szerzetesről, aki a szegény sorsú gyermekek számára Rómaban megalapította az első ingyenes iskolákat.
A tanévnyitó ünnepélyes perceit követően a Gerhardinum Katolikus Líceumban is csakúgy, mint minden tanintézetben, megkezdődött a közös munka, amely remélhetőleg megannyi pozitív élményt jelent majd tanárnak és növendéknek egyaránt.
Sipos Enikő
Nyugati Jelen (Arad)

Hagyományőrző: Décse felett száll egy madár… (Beszélgetés Balla Tamás népmesegyűjtővel, helytörténésszel)
A falu őslakói óriások voltak, és az Óriásnak nevezett dombon laktak. Az óriás leánya Szállásdomb alatt sétálgatva meglátta Dani bát, ahogy ökreivel szántogatott. Felvette a tenyerébe ökröstül, ekéstül, és megmutatta az apjának: – Nézze, apám, milyen bogarakat találtam, turkálták a földet. – Vidd vissza őket, lányom, tedd le, mert mi nemsokára kipusztulunk, és ezek fogják uralni a földet. És így lett! – ezzel kezdődik BALLA TAMÁS szülőfalujáról lejegyzett meséje.
− Erdélyben, Magyardécsén születtél. Mit kell tudnunk még a faludról?
– Magyardécse a Nagy-Szamos bal partján fekszik, Déstől 24 kilométerre. Nevét Géza fejedelemről származtatják: van egy bővizű kút a Felső utcán, Nagy Feri udvarán, Király-kútnak nevezik. A falu első írásos említése 1269-ből való. Elsők között vették fel a református hitet, s a református papok ösztönzésére kezdtek áttérni a gyümölcstermesztésre. Főleg cseresznye-, meggy-, alma-, szilva-, körte-, dió- és birsfákat ültettek, valamint szőlőt. Jelenleg 800–1000 tonna cseresznyét szednek le évente Magyardécsén.
– …És ebben a faluban élt Balla János nagybátyád, akitől a vidék legszebb tündérmeséit jegyezted le – tegyük hozzá: diákfejjel.
– Balla János (1899–1980) egyszerű falusi gazdálkodó volt, akire úgy emlékszem vissza, mint jó kedélyű, humoros, mesélni szerető és másokon mindig segíteni akaró emberre. Több mint 50 mesét tudott, amiből 26-ot jegyeztem le. Ebből 25 jelent meg a Fehér Virág és Fehér Virágszál című kötetben, amelyet 1970-ben adott ki a Kriterion Kiadó. Az egyik mese ponyva jellege miatt maradt ki. János bátyám atyai nagyapjától, Balla Danitól (1843–1936) hallotta ezeket, aki több mint száz mesét tudott. Most már mindketten ott pihennek kint a temetőben, a Cserteszben.
– Ki adta az ötletet, hogy kamaszfejjel nekiláss a mesék lejegyzéséhez?
– Ahogy itthon befejeztem a 8. osztályt, 1966-ban Besztercére kerültem. Kitűnő magyartanárom volt, Horváth Pál, aki az irodalmi kört is vezette. Kilencedik végén, nagyvakáció előtt a tanár úr behozta a Pionír újságot, s felolvasta az ott megjelent mesegyűjtő pályázatot. Megkért mindenkit, hogy vegyünk részt a gyűjtésben. Főleg rám nem számított, mert félénk, visszahúzódó diák voltam. De nekem nagy szeget vert a fejemben ez a pályázat! Elhatároztam, hogy megpróbálom! Amikor hazajöttem nagyvakációra, megkérdeztem János bátyámat, aki a szomszédban lakott, hogy tudna-e segíteni. Vannak díjak is. Nem kérleltette magát: „Mondok én olyan mesét neked, hogy a legelső díjat fogjuk megnyerni” – biztatott. Abban maradtunk, hogy munkanapon ezt semmiképp sem lehet csinálni, mert kell szedni a cseresznyét a kollektívben, de vasárnap délután találkozunk nála, az elsőházban. Még nem volt magnó, vettem egy jó vastag füzetet s egy töltőtollat. Megegyeztünk, hogy elsőnek a Borsszem Pétert mondja el. Annyit előre „megsúgtak”: megállítani, ismételtetni nem szabad, mert akkor nem fog sikerülni. Gyorsan belejöttem a rövidítésekbe, s nagy szerencsém volt, hogy elemista koromból ismertem a szöveget. Három vasárnap kellett a teljes lejegyzéshez. Az elsőn sírva fejeztem be: amikor a szereplők pofozkodtak, én is kaptam, de nem lehetett panaszkodni, csak sírni és írni... Annyira beleélte magát a mesébe János bátyám, hogy mindegyik hőst eljátszotta, mint egy színész. – Azt mondtad, hogy mesélés közben felpofozott...
– Ezelőtt 30–40 évvel Décsében nagy hagyománya volt a halottvirrasztásnak. Ilyenkor 100–200 férfi gyűlt össze beszélgetni, kártyázni, mesét hallgatni. János bátyám számára előre le volt foglalva az ülőhely. Egy-két pohár pálinka után reggelig mondta a mesét a népes közönségnek. Ott is felpofozott nem egyet, mellen ragadta, istenesen megrázta, de senki sem haragudott. Élvezettel hallgatták. Mindig büszke volt magára: senki sincs a világon, aki annyi hazugságot annyi éven át észben tudjon tartani!... – Tehát lejegyezted a mesét…
– Ekkor jött a nehezebb része: a mese letisztázása, amiben senki sem segített, sőt, a család is haragudott, miért töltöm az időt ilyen hiábavalósággal. Inkább tanuljak vagy dolgozzam! De sikerült letisztázni, s elküldtem a Pionír újságnak… S ősszel, amikor kezdődött az iskola, Pali bácsi Faragó József professzor úr levelével várt. Biztatott, hogy Balla János teljes mesekészletét küldjem el neki, mert egy önálló kötet lesz belőle. Nem lehet elmondani, mekkora örömöm volt; hát persze hogy igent mondtam… – Mi volt a pályadíj?
– Egy könyv: A Pál utcai fiúk. Örök emlék! De az önálló kötet kiadásánál értékesebb díjat nem is adhattak volna…
– Volt-e valamilyen visszhang az iskolában?
– Másnap minden magyar, román tanár, diák ismerte „nagy tettemet”. Jólesett a sok gratuláció, a sok szelíd tekintet, amit nekem szántak, Faragó professzor úr levélben oktatott a szakszerű munkára. Sürgetett a gyűjtéssel, mert már megvolt a szerződés az egykori bukaresti Ifjúsági Kiadóval. Mire befejeztem a gyűjtést, a kiadót megszüntették.
– Milyen volt a további diákélet a besztercei 2-es Líceumban?
– Nem tudtam jól románul, a tanulásban pedig nem volt bocsánat. A matektanár, aki osztályfőnököm is volt, keményem rám szállt, nem tudta elviselni, miért írok. De az Isten megsegített, s én győztem. Igaz, Pali bácsi is mellém állt. Büszke volt, hogy egy tizedikes tanítványának könyvkiadási szerződése van...
– A többi mese lejegyzése hogyan ment?
– Hétvégéken találkoztam János bátyámmal, hét közben pedig éjjel a bentlakásban másoltam a meséket. Sokan nem tudták, miért vagyok olyan álmos az órákon. Ahogy kész voltam egy mesével, azonnal postáztam Faragó tanár úrnak, hogy készítse elő a kiadásra. Mindent megtett, hogy gyönyörű kötet szülessen, beszélt idős Cseh Gusztáv grafikussal, az illusztrációk készítőjével, együtt jöttek Magyardécsére is dokumentálódni.
– Említetted, hogy mire a kötet elkészült, megszűnt a kiadó…
– Mire a grafikák, a mesék, az utószó is elkészült, valóban megszűnt az Irodalmi és Ifjúsági Kiadó, és akkor alakult a Kriterion, 1969-ben. Ha nem így történik, akkor 18 évesen, ’69-ben már kötetes szerző lettem volna, Arany Lacinál korábban. Én lettem volna a legfiatalabb magyar mesegyűjtő. Így 1970-ben jelent meg a Kriterionnál Fehér Virág és Fehér Virágszál címmel.
– Emlékszünk, az ügynek volt sajtóvisszhangja is…
– Már tizedikes koromban beindultak a beszámolók, interjúk. Kijöttek a kolozsvári és a vásárhelyi rádiótól is. Így talált rám Kakas Zoltán, aki lelki és szakmai barátom lett. Ládányi hasznos és értelmes levél az eredménye. Ezután olyan személyiségek kerestek meg, mint Ortutay Gyula, Kovács Ágnes, Keszeg Vilmos, Pozsony Ferenc. Ők méltatták a kötetet a magyarországi és a hazai sajtóban is. A gyűjteménynek óriási sikere lett, néhány nap alatt több ezer könyv fogyott el az üzletekből. Hívtak könyvbemutatókra, városokra, vidékre, jöttek a televíziók, a rádiók…
– Ha olyan hamar elfogyott, miért nem kértek utánnyomást?
– Hiába a nagy siker, Domokos Gézával nem lehetett utánnyomásról tárgyalni… Egy újabb, szerényebb kiadás, a Cseh Gusztáv-rajzok és a Faragó-utószó nélkül 2002-ben jelent meg a székelyudvarhelyi Lytera Kiadónál (Borszem Péter), majd 2013-ban a dévai Corvin Kiadónál A világéneklő madár címmel. Ez gyönyörű kiadás volt, Szabó Erzsébet rajzaival. Ezt a Corvin saját hálózatán keresztül forgalmazta két évig, a megmaradt példányok végül hozzám kerültek, s most is kapható még 35 lejes áron – jómagam postázom.
– Milyen volt az utóbbi kiadás fogadtatása?
– A fél világot „beénekeltem” vele, valamennyi európai országba eljutott, ahová nemzetünk fiataljai elhányódtak. Sőt, vagy 60 darab még az Egyesült Államokban is gazdára talált. De ez nem dicsőség, inkább elszomorító, mert ezek az ifjú olvasók nagyrészt már nem lesznek nemzetünk utódai.
– Említenél visszajelzést is?
– Amire nagyon büszke vagyok: a Borszem Péterből sikerült ajándékozni Orbán Viktorné Lévai Anikónak is, aki gyönyörű levélben köszönte meg, hogy gyerekeit magyardécsei mesékkel altatja el. Nagy sikerű könyvbemutatóm volt a kolozsvári főkonzulátuson, Besztercén, egykori iskolámban, ahol épp 50 évvel ezelőtt, 1966-ban kezdtem el tanulmányaimat és a meséket lejegyezni. Mindkét helyre magammal vittem Máté Ariannát, aki elénekelte A vitéz és a Kegyes magyardécsei népballadákat. Ezeket csak Décsében ismerik.
– Mesélj magadról.
– 1951. május 14-én születtem Magyardécsén. Gyermekéveimet is itt töltöttem. Tiszta magyar falu, körbevéve a nagy román tengerrel. De a lakosokban keményen él a magyar öntudat és a református hithez való ragaszkodás. Szüleim küzdöttek, hogy Árpád bátyámat s engem iskoláztassanak. Árpád később Maroshévízen lett református lelkész.
– Kire emlékszel a décsei iskolás éveidből?
– Felejthetetlen magyartanárom volt Szilágyi Júlia, a Kossuth-díjas Szilágyi István író felesége. Neki köszönhetem az irodalom és a történelem felé hajlást. Az iskola lapja közölte első írásaimat. Kétszer próbálkoztam a kolozsvári bölcsészkaron, sajnos nem sikerült, gyanítom, hogy ebbe „beleszóltak” az állambiztonsági szervek is… Valamiért szemmel tartottak. 1972−75 között a dési Pékipari Vállalat alkalmazottja voltam, amikor elküldtek Aranyosgyéresre, hogy villamos technikusi képesítést szerezzek. Az iskola elvégzése után energetikusként alkalmaztak az akkor épülő bethleni huzalgyárban. Itthonról ingáztam 1998-ig, amikor megszűnt a munkahelyem. Azután már csak a gyümölcsöst rendeztem feleségemmel, Irénkével, most mentem nyugdíjba, 65 évesen.
− A család?
– Három fiúgyerekünk van: Loránd (1983) testnevelő tanár, Zoltán (1985) operatőr az ETV-nél, László (1988) kertészmérnök. Ő viszi tovább – magas szakképzettséggel – a gyümölcsfák iránti itthoni/otthoni szeretetet...
– Nyugdíjasként mivel telnek napjaid?
– Az olvasást szembetegségem miatt minimálisra kellett csökkentenem, de azért be szeretném fejezni a magyardécsei cseresznyetermesztés és juhtartás történetét, ezenkívül gyűjtöm a helyi kifejezéseket, szólásmondásokat és mondákat.
– Milyen a kapcsolatod a helybeliekkel, mennyire értékelik a gyűjtőmunkádat?
– Négyféle kategória létezik: az elsőbe tartoznak, akiket nem érdekel az irodalom, nem foglalkoznak az üggyel, úgy tesznek, mintha nem is hallottak volna róla(m)... A másodikban vannak azok, akik nem akarják észrevenni, de tudják, mit tettem, semlegesek. A harmadikban vannak az irigykedők, akik, ha tehették, régebb is akadályoztak. És végül a többség, aki megvette a kötetet gyerekeinek, keresztgyerekeinek, örömmel, érdeklődéssel elbeszélgetnek velem, értékelik, hogy a cseresznye mellett ezt a dicsőséget is megszereztük szülőfalunknak. Mi tagadás, jóleső érzés számomra, amikor a faluba érkezők mondják: a két fogalmat, Balla Tamást és Magyardécsét nem lehet elválasztani! Gyakran hívnak mesemondásra iskolába, óvodába, vagy megkérnek, hogy beszéljek a falu történetéről, főleg, ha külföldi csoportok érkeznek. Szívesen megyek! Úgy érzem, ha sokat nem is, de tettem valamicskét a magyarságért.
Lejegyezte: SZÉKELY FERENC
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Értékteremtők
Székely Ferenc ötödik interjúkötete
Hálás műfaj az interjú. Beszélgetős műfaj lévén, különösen a tévében és rádióban használják előszeretettel. Az írott sajtósok is kedvelik. Az olvasó és hallgató is szereti, mert az emberi gyarlóság már csak olyan, hogy szeretünk mások gondjairól, bajairól hallani, olvasni, hátha gyógyírt találunk, akár icipicit is, a sajátunkra, de ha kárörvendezhetünk, azt sem vetjük meg.
Magam is szeretek interjúkat, beszélgetéseket olvasni, hallgatni, mert mindig azt remélem, olyasmit tudok meg a beszélgetés alanyáról, amit eddig nem, még ha ismerem is valamennyire életét, munkáját. De nem csak a megkérdezett, a kérdező személye is árulkodó. Jól s jót kérdezni nem könnyű. Ehhez az interjúalany kiválasztása jelzésértékű. Ha kiforrott személyiségeket faggat a kérdező, saját érdeklődési köréről árulkodik elsősorban. Az sem mindegy, hogy a kultúra vagy valamelyik egzakt tudomány képviselője, ugyanis minden beszélgetés hatalmas és időigényes felkészülést igényel az adott személy életművéből. Hiszen csak így tudhat meg többet az olvasó, hallgató, így ismerheti meg az alanyt. Tehát a kérdező kicsit író, kicsit festő, kicsit orvos vagy mérnök stb. kell legyen ahhoz, hogy ráérezzen az író, festő, orvos stb. lényének lényegére, és továbbadja azt nekünk, olvasóknak, hallgatóknak.Székely Ferenc immár ötödik könyveként is az interjú műfaját választotta. Számvetések ezek a beszélgetések, hiszen az alanyok mögött gazdag életmű áll, s születésnapjukon erről az értékteremtő munkáról kérdezősködött. Ő azt vallja, egyetemes magyar nemzetben gondolkodik. Ez úgy igaz, hogy az erdélyi alkotókat faggatja elsősorban, éljenek akár szülőföldjükön, akár távoli vagy közeli országokban, ám az egységes magyar kultúrába betagolódva.  Erdély, és gondolunk itt a történelmi Erdélyre, amelynek része volt a Bánát és a Partium is, ezeréves történelme során ezrekben számolható nagyságokat adott nekünk és a nagyvilágnak. Hosszú a sora azoknak az erdélyi művészeknek, tudósoknak, gondolkodóknak, akik a magyar nyelv határain túl az emberiség egyetemes kultúráját, tudományát gazdagították, és számontartja őket a világ. És vannak, akik még köztünk élnek, akiket még megkérdezhetünk, hogy miért is olyan fontos számukra a szolgálat, az anyanyelv, a népművészet, a színház vagy irodalom szolgálata, a lelkek gondozása. Székely Ferenc ezt tette, szerényen, tisztelettel, lényegre törően faggatta őket, és portrékká formálódtak a beszélgetések, melyek java része a Háromszékben is megjelent.
Első interjúkötete, A megmentett hűség egy adott földrajzi tájegységhez, a Sóvidékhez kapcsolódik (25 beszélgetés Sóvidéken született, onnan elszármazott vagy ott dolgozó jeles személlyel), a többinél az Idő a mérvadó: a kerek születési évforduló: 60, 65, 70, 75, 80 és annál is több év betöltése. A következő kötetek: A szülőföld ölében (2014), Harangszó a szélben (2015), Égbe nyúló kapaszkodó (2015). Nemrég megjelent beszélgetőkönyve az Őrhelyen gyújtott jeltüzek (2016) Olosz Katalin, Bágyoni Szabó István, Demeter József, Kincses Elemér, Balla Tamás, Péntek János, Fazakas Tibor, Kallós Zoltán, Gazda József, Bodor Ádám, Cseke Gábor portréit tartalmazza.
Valamennyi kötet üzenetet hordoz – érdemes tovább folytatni.
KUTI MÁRTA
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Egybefonódó jeltüzek
„… az a valamennyire egész ember, kinek könnyű a toll s nem nehéz a kasza” – idézi Benedek Eleket a 65. születésnapján önmagával interjút készítő Székely Ferenc. És reflektál is Elek apó intelmére: „Hogy nekem mennyire könnyű a toll, azt mások döntik el, a kasza viszont ott lóg a csűr oldalán, sokszor veszem kézbe”. Egy ideje persze a tollat nála is felváltotta a számítógép, ami előny meg hátrány is, hiszen a digitálisan feltett kérdések és válaszok révén eltűnhet a személyes beszélgetés varázsa, viszont a technikának köszönhetően könnyen áthidalható a távolság a dialógust folytatók között. Ezzel annak is nagyobb az esélye, hogy a tervezett könyv idejében, többnyire karácsony táján napvilágot lásson. Bizonyíték rá, hogy decemberben a szerző immár az 5. interjúkötetével* rukkolt elő. Születésnapi beszélgetések ezek is, nem egyet a Múzsa olvasói már előzetesen megismerhettek. Sűrűn követték egymást az egybegyűjtött interjúk, jól érzékelhető, hogy Székely Ferenc nagy kedvet kapott hozzájuk, s úgy tűnik, a közölt beszélgetések is egyre hosszabbak. A legfrissebb kiadvány terjedelme a három évvel ezelőttinek szinte a duplája. A korábbi, kezdeti bizonytalanság után, amikor a kérdező még nem tudhatta, hol, melyik lapban jelennek meg majd a beszélgetései, a könyves megjelentetések tapasztalatával gazdagodva, már céltudatosabban tervezheti meg az interjúit, azok hosszát is a realitásokhoz igazíthatja. Az is látszik, hogy nem riporteri, interjúkészítő bravúrokra vágyik, életműveket akar bemutatni, ezért többnyire ragaszkodik az időrendhez, a bevált támpontokhoz, amelyek elősegítik azt, hogy az olvasó előtt a megszólaltatottak teljes pályája kirajzolódjék. A jól kiválasztott alanyok pedig majdnem mindig előrukkolnak olyan érdekességekkel, amikről a köztudatnak nem volt tudomása. Idősebb emberek a kiválasztottak, kerek évfordulók kapcsán kéri fel őket eszmecserére, olyan közösségi szolgálatot felvállaló, alkotó, építő, teremtő egyéniségek, szellemi nagyságok, akiknek van mondanivalójuk, s mondandójukat értékes munkásság is igazolja. 
Előző kötetei kapcsán mellékletünkben már méltattuk néhányszor Székely Ferenc vállalkozását, beszélgetőkönyveinek erényeit, nem akarnánk ismételni azokat. A névsor azonban ide kívánkozik, a szereplők listája is beszédes, a beszélgetésekből kiragadott interjúcímek is sokat sejtetnek. A népmesegyűjtő, helytörténész Balla Tamás, az író, költő Bágyoni Szabó István, a Kossuth-díjas Bodor Ádám, a költő, szerkesztő Cseke Gábor, a református lelkész Demeter József, a képzőművész Fazakas Tibor, a művészettörténész Gazda József, a néprajzkutató Kallós Zoltán, az író, rendező Kincses Elemér, a folklórkutató, irodalomtörténész Olosz Katalin és a nyelvész, etnográfus Péntek János különleges, érdekes és épületes földrajzi, szellemi régiót képvisel. Ahogy mondani szokás, a könyv tényleg olvastatja magát. 
N. M. K.
*Székely Ferenc: Őrhelyen gyújtott jeltüzek. Születésnapi beszélgetések. Üveghegy Kiadó, Százhalombatta, 2016 
Népújság (Marosvásárhely)

Könyvbemutató a DIO Házban
Február 21-én, az anyanyelv nemzetközi napján, a DIO Ház kiállítóterme  zsúfolásig megtelt kultúrát kedvelő közönséggel. A Kemény János Művelődési Társaság égisze alatt újabb könyvbemutatóra került itt sor. 
Őrhelyen gyújtott jeltüzek címmel Székely Ferenc interjúkötete 2016-ban az Üveghegy kiadónál látott napvilágot. Benne olyan jeles személyiségeket bír szóra, mint Bágyoni Szabó István, Bodor Ádám, Cseke Gábor, Gazda József, Olosz Katalin, Kallós Zoltán, Péntek János. Utóbbiak ketten levélben köszöntötték az egybegyűlteket.
A rendezvényt a társaság elnöke és lelke, Böjte Lídia tanárnő nyitotta meg, és bemutatta a vendégeket: Székely Ferencet, a kötet szerzőjét és alanyát is egyben, valamint Balla Tamás népmesegyűjtőt, Fazakas Tibor képzőművészt, Kincses Elemér írót, rendezőt, Kilyén Ilka színművésznőt és nem utolsósorban  Demeter József  lelkipásztort, házigazdát, aki maga is szerepel a könyvben.
Székely Ferenc elmondása szerint, mikor a jelenlegi, azaz az ötödik interjúkötete megjelent, rákérdeztek, hogy mikor áll le? Válaszként Kuti Mártát, a könyv szerkesztőjét idézte: „Hosszú a sora azoknak az erdélyi művészeknek, tudósoknak, gondolkodóknak…,  akik  még köztünk élnek, akiket még megkérdezhetünk, hogy miért is volt olyan fontos számukra a szolgálat, az anyanyelv, a népművészet, a színház vagy irodalom szolgálata, a lelkek gondozása”. 
Elsőként Balla Tamás magyardécsei helytörténésznek, mesegyűjtőnek adta át a szót, aki elmondta, hogy a könyvek megírását egykori tanárának köszönheti. Ő bátorította, biztatta, hogy gyűjtse és írja le a népmeséket. 18 évesen fejezte be első könyvét, mely Fehér Virág és Fehér Virágszál  címen 1970-ben jelent meg. Azóta megjelent kötetei, a Borsszem Péter (2002) és A világéneklő madár (2013) külföldre is kikerültek, a szórványmagyarság kedvelt gyermekirodalmi alkotásaiként.
A képzőművészetet képviselő Fazakas Tibor magával hozta néhány alkotását is, melyeket egykori egyetemista társa, Baróthi Ádám méltatott. Képei, melyeket a közönség is megcsodálhatott, az op-art művészeti irányzatot követik. A világ körforgását adja vissza műveiben, térben kitárulkozó formái saját lelkivilágát tükrözik. Csendes, zárkózott ember,  elkötelezett népe iránt. Szülőfalujának, Barcaújfalunak 45 munkáját adományozta, Vajdahunyad pedig, ahová élete és munkássága köti, 35 munkáját kapja meg. Ez utóbbi helyen volt szerencsém a tanár úrnak diákja lenni egykor. Máig bennem él csendes, szerény lénye, az, ahogyan a szépre, az esztétikumra nyitogatta elménket.
A szerinte lényeges dolgokat így foglalta össze: hit, béke, szeretet és egészség. Szívből kívánom önnek valamennyit, kedves Tanár úr.
Kincses Elemér író, rendező nem szorul bemutatásra az erdélyi közönség előtt. 1972-ben végezte el a rendezői szakot, a marosvásárhelyi színház rendezője lett, majd hosszú ideig művészeti igazgatója. 170 darabot rendezett, munkája elvitte  Budapestre, Bécsbe, a Vajdaságba. 1972-ben jelent meg első novelláskötete, a Bekötött szemmel. Sikeres drámákat írt és vitt színre: Ég a nap Seneca fölött, Trójában hull a hó, Csatorna. Ez utóbbit román nyelvre is lefordították, akárcsak a Soha című önéletrajzi regényét. Ebből olvasott fel részleteket Kilyén Ilka színművésznő. Az író elmondása szerint mérhetetlen szeretetben nőtt fel, mely kihatott egész életére és munkásságára. Amit akart, az nem más, mint emberi módon, emberi történeteket mesélni, embereknek. Szerintem sikerült.
Demeter József  lelkipásztor nem nagyon akart magáról beszélni. Szerinte a hit, népünk és egyházaink sorskérdései nagyon mélyen benne vannak a kötetben. Magáról csak annyit árult el, hogy bár nyugdíjas,  szívesen szolgál, tevékenykedik most is. A könyvből tudtam meg, hogy teológai tanulmányait Kolozsváron végezte. Itt számos jeles emberrel került kapcsolatba: Kós Károllyal, Farkas Árpáddal, Magyari Lajossal, Fodor Sándorral. A teológián ismerkedett meg egy  holland házaspárral, akiknek a DIO Ház építését is köszönhetjük. 32 évet szolgált Szászrégenben. Elmondása szerint nehéz évek voltak, de „ha komolyan vesszük a pályát, a hivatást, a küldetést, akkor sok feladat vár ránk”. Böjte Lídia megköszönte Demeter Józsefnek a Kemény János Társaság  sokéves támogatását, Kilyén Ilka pedig elszavalt neki egy Radnóti Miklós-, egy Dsida Jenő- és egy József Attila-verset.
A rendezvény megható, meleg hangulatban, dedikálásokkal zárult. Az élményt nagyon köszönjük. Reméljük, lesz folytatása.
Fábián Gizella
Népújság (Marosvásárhely)