December 14-én Csíkszeredán ünnepélyesen átadták Dávid Gyulának a könyvkiadás szolgálatában végzett több mint félévszázados tevékenységéért a Kriterion-koszorút. Dávid egyik méltatója, Gálfalvi Zsolt irodalomkritikus elmondta, hogy átnézve az eddigi, Kriterion-koszorúval díjazottak névsorát, van közöttük valami hasonlóság, valami közös. Olyan emberek kapták mindeddig, akik a munkájuk során a maguk területén jelentős alkotások sorát hozták létre. „Dávid Gyula munkássága átfogja egész szellemi életünket, és egy olyan, még befejezetlen életmű rajzolódik ki munkássága nyomán, amely mérföldkő a romániai magyar szellemi életben” – hangsúlyozta Gálfalvi Zsolt. - A Kriterion-koszorú inkább előlege annak, amit még meg kell csinálnom – vélte a kitüntetett, Dávid Gyula, a kolozsvári Polis Könyvkiadó igazgatója. Számára mindig fontosabb volt mások könyveit a megjelenés felé segíteni, mint hogy ő szaporítaná eggyel a megjelenő kötetek számát. Úgy vélte, ezt a koszorút ő már régen megkapta, babérlevelenként, és további babérleveleket akar az eddigiekhez hozzáadni. Még tető alá szeretné hozni a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon utolsó kötetét, a tavaly megjelent 56-os életrajzi adattárhoz azóta is gyűltek az anyagok, a Bánffy-, valamint a Reményik-életrajz hátralévő köteteit is nyomdában szeretné tudni. Dávid Gyula Bukarestben, a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottságnál /CNSAS/ betekintett saját dossziéjába, ezt szeretné még feldolgozni. December 15-én Brassóban, az Erdélyi Magyar Írók Ligája /E-MIL/ díjkiosztó gálaestjén Mikó Andrásra, a tragikus körülmények között 19 éves korában elhunyt fiatal költő halálának 10. évfordulójára is emlékeztek a Mikó András Alapítvány szervezésében. /Horváth István: Elismerés babérlevelenként. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 17./ Brassóban az E-MIL-gálán a Méhes Györgyről elnevezett nagydíjat Bogdán László író, költő kapta idén megjelent, Hutera Béla utolsó utazása című regényéért. Az elismerés egyben főhajtás Bogdán eddigi, közel harminc kötetre rúgó életműve előtt is. Farkas Árpád költő betegsége miatt nem méltathatta személyesen a díjazottat, levelében viszont s elismerő képet vázolt fel róla. A Méhes-debütdíjat a székelyudvarhelyi születésű Bálint Tamás vehette át, akinek A pap leánya, birtokostul című verseskötete alig pár nappal a díjátadó előtt jelent meg. Az Aradon szerkesztett Irodalmi Jelen folyóirat három díjat osztott, irodalomtudomány és kritika kategóriában Pécsi Györgyi, lírájáért a második, Mi nem lóg, ha áll című verseskönyvével jelentkező Muszka Sándor költő vehette át az elismerést. A lap prózadíját egy tízéves kézdivásárhelyi kislány, Veress Anna kapta. A Márkus Barbarossa János író által létrehozott Avantgarderobe-díjat Murányi Sándor Olivér érdemelte Felnyomták szentnek című első szépirodalmi kötetéért. Ugyanebben az elismerésben részesült Kiss–Budai Tibor is, az E-MIL rendezvényeinek mesterszakácsa – nemcsak kiváló főztjéért. A harmadik Avantgarderobe-díj a tehetségkutatással foglalkozó Bretter György Irodalmi Körhöz került. Különdíjat kapott továbbá Mátis Jenő Kolozs megyei tanácsos a liga népszerűsítését segítő szervezői munkájáért. A Mikó András-díjat Magyari Ágnes prózaíró kapta. /Burus János Botond: Díjak korhatár nélkül. = Krónika (Kolozsvár), dec. 17./

Hármas könyvbemutatót tartottak december 13-án Kolozsváron. Az elsőkötetes Bálint Tamás közgazdaságtan-hallgató A pap leánya, birtokostul című könyvének bemutatójára öltönyben érkezett, verseit laptopból olvasta. A székelyudvarhelyi Murányi Sándor Olivér Felnyomták szentnek című könyvét ismertető szövegből kiderült, hogy a szerző előzőleg néhány évet töltött a gyulafehérvári papi szemináriumban. Muszka Sándor második, Mi nem lóg, ha áll című kötetével jelentkezett. /Burus János Botond: Rekeszizmokat próbáló irodalom. = Krónika (Kolozsvár), dec. 17./

Az év végén az Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy Székelyudvarhelyen tartott hármas könyvbemutatót. Az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL), az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány (EMIA) és az ERGO-Erdélyi Gondolat Egyesület szervezte könyvbemutatón Lőrincz György író, az EMIA elnöke üdvözölte a közönséget, ezután pedig rögtön színre lépett a debütáns, Bálint Tamás (Irodalmi Jelen – Méhes György-debütdíj). A pap leánya, birtokostul (Erdélyi Híradó Kiadó, Előretolt Helyőrség-könyvek) című kötetét Orbán János Dénes, az E-MIL elnöke mutatta be. Nagy Koppány Zsolt tetszést aratott a limerikekkel. Murányi Sándor Olivér Felnyomták szentnek (Erdélyi Híradó Kiadó, Előretolt Helyőrség-könyvek) című novelláskötét bemutatták, továbbá sikere volt a kézdivásárhelyi Muszka Sándor Mi nem lóg ha áll (Erdélyi Híradó Kiadó, Előretolt Helyőrség-könyvek, Irodalmi Jelen) című munkájának, ez próza és vers egyben, illetve két részben. /Barabás Blanka: Csak Az nem elég. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jan. 3./

Három szerző, Bálint Tamás, Murányi Sándor Olivér és Muszka Sándor új kötetét mutatta be az óév végén Székelyudvarhelyen három rangos irodalmár, Orbán János Dénes, Nagy Koppány Zsolt és Sántha Attila, mindannyian a transzközépnek becézett erdélyi irodalmi hullám képviselői. Bálint Tamás első verskötetét, Murányi Sándor Olivér második, ezúttal prózakötetét, valamint Muszka Sándor szintén második, versekkel elegyített prózakötetét Sántha Attila kérdésekkel, OJD csípős-humoros kommentárral, NKZS pedig tréfás-ironikus versekkel (limerick) körítve ajánlotta az olvasóknak a Gondűző étteremben. Az esten harsogott a derű, villogtak a szólelemények. Az estről tudósítva Fábián Lajos megjegyezte: a transzközép irányzattal polgárjogot nyert az erdélyi magyar irodalomban a szexualitás összes devianciájával együtt, de ugyanezzel polgárjogot nyert a közönségesség, a nyelvi durvaság is. Ezek az írók, sztárok példaképek jó néhány irodalomkedvelő tinédzser számára, de Fábián nem szívesen engedné el a diákokat ilyen hangvételű könyvbemutatóra. /Fábián Lajos: Na meg a bemutató! = Polgári Élet (Székelyudvarhely), jan. 4./

A hét végén átadták Marosvásárhelyen a Látó folyóirat 2007-es nívódíjait. Bálint Tamás, Fekete J. József, Lövétei Lázár László és Zalán Tibor vehették át a tizenhetedik alkalommal odaítélt nívódíjat. Ez alkalommal mutatta be Kovács András Ferenc főszerkesztő a folyóirat idei első, januári számát. Kovács András Ferenc az utóbbi másfél évtized legkiemelkedőbb, legkarakteresebb teljesítményei közé sorolta Lövétei Lázár László költészetét. A magyarországi Zalán Tibor otthonosan mozgott az Ariel Bábszínházban, itt volt Mirkó királyfi című, díjazott mesedrámájának tavalyi ősbemutatója. /Király K. László: „Öreg poéta nincs is” = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 28./

Magyar könyveket forgalmazó lerakat nyílt Marosvásárhely határában. A Keleti Könyvudvar pedagógusok számára is kedvezményesen kínál könyveket. A 120 négyzetméteres csarnok átadásával régi álma vált valóra Trombitás Jánosnak és családjának. A marosvásárhelyi könyvkereskedők 2000 óta vannak jelen az erdélyi piacon, öt – szovátai, parajdi, székelyudvarhelyi, brassói és marosvásárhelyi – boltjukkal, illetve terjesztőhálózatukkal lefedve szinte a teljes régiót. Trombitás János, a Keleti Könyvudvar vezetője elmondta, itt állandóan nyolc-tízezer könyv között válogathatnak. Két fiatal székelyudvarhelyi szerző mutatkozott be az első napon. Murányi Sándor Olivér két novelláskötetét, a Felnyomták szentnek, valamint az Üres és teli címűt hozta el, míg Bálint Tamás A pap leánya birtokostul című verseskötetét kínálta az olvasóknak. /Szucher Ervin: Könyvudvar Keleten. = Krónika (Kolozsvár), okt. 2./

November 5-én Kolozsváron, a Tranzit-házban bemutatták a fiatal magyar erdélyi írók és költők műveinek válogatását, A meghajlás művészete című kötetet. Az utolsó, ehhez hasonló összeállítás 1998-ban jelent meg A Hétfejű zsákmány címmel, és olyan, ma már ismert alkotók műveit tartalmazta, mint Karácsonyi Zsolt és Farkas Wellmann Éva. Balázs Imre József elmondta, a mostani gyűjteményben szereplő írásokat a Korunkban megjelent, valamint újonnan született alkotásokból válogatta össze. A kötetben megjelent írások alkotóinak (Bálint Tamás, Bekő Jutka Tünde, Fülöp Orsolya, Horváth Előd Benjámin, Kósa Boróka, Láng Orsolya, László Szabolcs, Papp-Zakor Ilka, Szalma Réka, Váradi Nagy Pál, Visky Zsolt) tevékenysége nem csak a verselésből vagy prózaírásból áll: közülük többen alapítottak irodalmi köröket és működtetnek irodalommal foglalkozó internetes fórumokat. /Potozky László: Erdélyi fiatal-irodalom ünnepe a Tranzit-házban. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 7./

Táncházzal egybekötött irodalmi felolvasóestet tartottak az Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy és az Erdélyi Magyar Írók Ligája fiatal művészei a nagykárolyi Szent László Közösségi Házban. A szerzőket Bréda Ferenc író, kolozsvári egyetemi adjunktus mutatta be. Mint mondta, kötelességüknek érezték eleget tenni Ármos Lóránd nagykárolyi költőbarátjuk meghívásának, hiszen a városnak komoly irodalmi múltja van. Elsőként Ármos Lóránd mutatkozott be, akit tréfásan a legnagyobb magyar költőnek (204 cm) titulálnak a rendezvényre hívó plakáton. Mint kiderült, az írók-költők nem az irodalomból élnek, mindegyiküknek van polgári foglalkozása is: Ármos például ügyvéd Budapesten, a Székelyudvarhelyről érkezett másik három előadó közül pedig Farkas Welmann Éva angoltanárnőként tevékenykedik, és doktori tanulmányait folytatja. A kötött versformákat kedvelő költőnő verseit kitörő tapssal fogadta a közönség. Murányi Sándor Olivér végzettsége szerint német szakos tanár, és amellett, hogy induló prózaíró, háromdanos karatemester is. „Meg kell szólítanunk a közönséget, és ehhez olyan eszközöket kell használnunk, amelyek összehozzák a hasonló érdeklődésű embereket. Az a gond a mai világgal, hogy az átlagember huszonnégy óra alatt többet számol, mint olvas” – vélekedett Murányi. Negyedikként Bálint Tamás közgazdászt ismerhették meg a károlyiak: az ifjú poéta komoly, filozofikus hangulatú verseivel mutatkozott be. Megjelent a budapesti Márton László regényíró is, aki a nagykárolyi gróf Károlyi Sándorról trilógiát írt. /Végh Balázs: Táncos, irodalmi találkozó. = Krónika (Kolozsvár), dec. 24./

Átadták a Németh Géza díjakat Csíkszeredában
A csíkszeredai Németh Géza Egyesület immár hagyományosan a Magyar Kultúra Napján adja át névadója emlékére alapított díjat, amellyel olyan pedagógust és általa javasolt tanítványt tüntetnek ki, akinek munkássága nagy hatással van arra a közösségre, amelyben él és maradandót alkot a magyar kultúra ápolása terén.
Az idei év kitüntetettje Lőrincz József székelyudvarhelyi irodalom szakos tanár, aki közíró, költő, és irodalomkutatóként ismert. Egy olyan ember, akinek nagyon „kacskaringós” pályája volt. Elmondása szerint mindennel foglalkozott, amely önmagunk keresése, önmagunk mentése volt: néprajzgyűjtések, sok cikk, tanulmány, versek…
A Lőrincz József által javasolt tanítvány Bálint Tamás egy közgazdász diplomával rendelkező költő, akinek már két kötete jelent meg. Elmondása szerint a kettő úgy fér meg egymás mellett, hogy nappal a számokkal foglalkozik, este, pedig kikapcsolódásként a betűkkel. Este kiírja magából azt, amit napközben le kell nyelni, vagy éppen nincsen idő rá…
Kossuth Rádió, Határok nélkül
Erdély.ma

Székelyföldön tart Alternatív Irodalomórákat az Erdélyi Magyar Írók Ligája
Novemberben Alternatív Irodalomórát tart két helyszínen az Erdélyi Magyar Írók ligája, amelyen Bálint Tamás, Papp Attila Zsolt, Szántai János és Varga László Edgár olvasnak fel. Székelyudvarhelyen november 21-én 13 órakor a Tamási Áron Gimnáziumban, Sepsiszentgyörgyön november 22-én 12 órakor a Mikes Kelemen Gimnáziumban kerül sor az alternatív irodalomórára.
A két városban az irodalomórák napjain esti felolvasások is lesznek, Székelyudvarhelyen szerdán 19 órától a G. Caféban, Sepsiszentgyörgyön csütörtökön szintén 19 órától a Tein Teaházban. (közlemény)
Transindex.ro

Mire való az erdélyi író? (1.)
Pár nappal ezelőtt, tulajdonképpen a Gábor Áron születésének 200. évfordulójára kiírt irodalmi pályázat eredményhirdetésekor nyilvánosságra hozott információk verték ki nálam a biztosítékot. Úgyhogy képtelen vagyok szó nélkül hagyni a jelenséget. Előtte meg Marosvécsen csodálkoztam rá mai írói társadalmunk gyarló voltára. Nagyobb lélegzetvétel szükségeltetik, hogy megfogalmazhassam az észrevételeimet.
Kihirdették a Gábor Áron 200. című irodalmi pályázat eredményeit
Ez év tavaszán, abból az alkalomból, hogy idén ünnepeljük a magyar nemzeti hős, tüzértiszt és ágyúöntő  Gábor Áron, az 1848-1849-es forradalom egyik kiemelkedő székelyföldi személyisége születésének kétszázadik évfordulóját (aki Bereckben látta meg a napvilágot 1814. november 27-én) Magyarország Sepsiszentgyörgyi Kulturális Központja, partnerszervezetivel közösen, irodalmi pályázatot hirdetett.
A bírálóbizottság értékelte a beküldött munkákat. A díjkiosztó gálára 2014. november 24-én, hétfőn, este 7 órától kezdődően került sor, Sepsiszentgyörgyön, a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron-termében, abban a helyiségben, ahol a hagyomány szerint 1848. október 16-án hangzott el az emlékezetes kijelentés, hogy „Lészen ágyú!” Az első ágyút még az év november 28-án mutatták be és próbálták ki Sepsiszentgyörgyön. Jórészt a helyi tüzérség felszerelésének köszönhető, hogy Háromszéken megszervezhették a székely önvédelmet.
A pályázat végeredménye:
I. helyezés: Vasmenyasszony (színmű) – Pruzsinszky Sándor (Budapest) – 500 EUR
II. helyezés: Az utolsó találkozás (novella) – Bányai Tamás (Budapest) – 250 EUR
III. helyezés: Ágyúból öntött (vers) – B. Horváth István (Szekszárd) – 100 EUR
Elismerő oklevelek:
Rézágyú (novella) – Balogh Gábor (Győr), Gábor Áron keresztfája (novella) – Horvát Gábor (Kecskemét), Sírtánc (novella) – Ambrus Lajos (Korond), Őrhelyen – Nagy Irén (Csíkszentdomokos), A kökösi hídon kettőezer-tizennégyben – Bálint Tamás (Székelyudvarhely)
A díjkiosztó ünnepséget Pruzsinszky Sándor drámaíró I. helyezést elért a Vasmenyasszony című felolvasó-színházi bemutatója követte. A színművet sepsiszentgyörgyi és kézdivásárhelyi színművészek egy csoportja mutatta be, Kolcsár József rendezésében.
A gálaesten részt vett a csíkszeredai Székelyföld című folyóirat szerkesztősége is, továbbá bemutatták a Székelyföld decemberi számát, amely teljes egészében közli a három díjnyertes művet.
Az értékelő-bizottság a következő tagokból állt:  Fekete Vince költő, Lakatos Mihály (a pályázatot kiíró intézmények képviselője), Lövétei Lázár László költő, Pécsi Györgyi irodalomkritikus és Váry O.Péter író (a pályázatot kiíró intézmények képviselője). A pályázat kiírói és támogatói a Balassi Intézet – Magyarország sepsiszentgyörgyi Kulturális Központja, a Kovászna Megyei Tanács, és Kovászna Megye Kulturális Központja.
Marosvécsi gondolatok
Néhány héttel ezelőtt - csak úgy, hirtelen felindulásból - összeszámláltam vagy két tucatnyi írót Székelyudvarhelyen és környékén, s legalább ugyanennyit a Csíki-medencében is. A számbavételkor rájöttem, hogy a létszám még magasabb, hiszen igen sokan az élő klasszikusok közül másutt élnek és alkotnak.
Mivel a "lustrának" nem kellett túlterjednie ezen a két régión, nem foglalkoztam e szakma képviselőinek teljes számbavételével. Gyergyóban, Háromszéken, Marosszéken nem számláltam, hanem ráhagytam, mint a környezet- és medvevédők, amikor kijelentették, hogy Hargita megyében mintegy ezerháromszáz medve él, a teljes történelmi Székelyföldön pedig mintegy háromezer. Ennyit azonban a térség nem képes elviselni. Az írók számát illetően pedig háromszázban állapotban meg magammal, mondván, hogy ez a szám is nagyon magas - valóban nem él meg a Székelyföldön ennyi -, ezért engedhetjük meg magunknak, hogy Belső-Erdélyt és Magyarországot is támogassuk. Az összmagyar irodalmat is emberanyaggal látjuk el, az olvasók mellé kiforrott, kész írókat adunk; kiváló esszéistákat, bőbeszédű prózaírókat és ígéretes költőket juttatunk ki a nagyobbik honba, akik szép lassan olyan pályára léphetnek, amelyen érettségitétellé nemesedhetnek a nagy és magyar kultúra egyre inkább drót- és lég-függő kiberterében.
Aztán következett a marosvécsi Kemény-várkastély visszaszolgáltatása után szervezett nyílt nap, a kapunyitás november 8-án, amikor a népek több évtized után – végre! – bejárhatták az ódon épület belső tereit, azokat a helyszíneket, ahol a trianoni "hungarocídium" után ébredező erdélyi magyar írói társadalom java időnként összesereglett megvitatni a "stratégiát", a kulturális irányvonalakat és a teendőket. Lehetséges, hogy nem is annyira a konferenciázás, hanem inkább a baráti együttlét lehetősége jelentette az igazi hasznot, hiszen a helikoni munkaközösség csak eszmei és elméleti szinten működött, jogi személyiséggé, alapítvánnyá, egyesületté soha nem szerveződött, s mégis oly hosszú időn át fennállhatott és szolgálhatta a kisebbségbe szakadt erdélyi magyar társadalom érdekeit.
Amikor megjelentünk a kastély környezetében, s kezdetét vette a megemlékezés, a koszorúzás, báró Kemény János alakjának felidézése, mindjárt arra lettem figyelmes, hogy két történelmi egyházunk és a sokarcú politikum képviselői is igen markánsan képviseltetik magukat. Igaz ugyan, hogy az államelnök-választás két fordulója közti időben jártunk, amikor a számunkra igazi tétet nem jelentő aktusra való felkészülésben gyakorlatilag magunkra maradtunk, mert a felelőtlen felelősök azt mondták, hogy haladjunk csak toronyiránt, s oda szavazzunk, ahova szívünk-lelkünk, ízlésünk, úri kedvünk diktálja, de mégiscsak jobb - ejsze -, súgták, ha a baloldali négyzetbe tesszük azt a bizonyos bélyegzőt a szavazólapon. Mondták ezt annak ellenére, hogy a szívünk azért testületileg jobbra húzott. És épp ezek a Pilátusok voltak a legmarkánsabban jelen.
Eltelt újabb három hét, s mind vártam, hogy a sajtóban felhívás jelenik meg, amely mentén a művésztársadalom megszólal és felajánlásokat tesz. Mert én még abból az ósdi garnitúrából való vagyok, aki úgy képzeli, hogy használni tud a szavak által, s az üzenet erejével. Egy vak hang sem jött. Nyoma sincs a felajánlásnak. Több ismerős azt mondta, hogy a kastély magántulajdon, az örökösök szíve-joga eldönteni, hogy mit kezdenek véle.
Ez így van, csak éppen a szimbólum újjáépítése lenne fontos. Az is elképzelhető, hogy közben bizottságok alakultak, szerveződnek a boszorkánykonyhák és a szekértáborok, a grémiumok és a kuratóriumok, csak éppen a szellemi kötőanyag illan tova ez idő alatt a habarcsból. Gondolom nézelődnek a kollégák, hogy ki kivel, s kivel nem.
Mondja már meg valaki, hogy zajlik-e valamiféle kezdeményezés? Mert az olvasótábor, az istenverte nép várja már azokat a fotográfiákat, amelyeken egymás mellé ülnek majd a lévendő érettségitételek elkövetői.
Vagy írjunk egy projektet, pályázzunk Brüsszelig a transzszilvanizmus védelméért. Tetessünk majd ki ékes román nyelvű táblákat a főbejárathoz, hogy ezt is ők javítják meg nekünk és saját arcukhoz igazgatják a múltunkat meg a jövőnket? Vagy kérjük meg a genetikai potenciállal rendelkező szomszédságot, hogy javítsa meg az ereszcsatornákat?
Simó Márton
Székelyhon.ro

Felelősség és értékteremtés
Átadták a Communitas alkotói ösztöndíjait
Ünnepélyes esemény színhelye volt péntek délután a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió Színháza. Itt adták át a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és Communitas Alapítvány immár hagyományos, alkotói ösztöndíjait. Az idén 42 fiatal, 35 év alatti, az irodalom, a képzőművészet és fotográfia, a zeneművészet, a színházművészet, a film és atelevízió területén pályázó alkotó részesült az egy évre szóló, havi lebontású ösztöndíjban – a pályázóknak az erdélyi magyar kultúra valamelyik kiírt ágazatához kapcsolódó éves alkotói tervezetet vagy előadói elképzelést kellett benyújtaniuk.
A díjiosztó ünnepségre délután 4 órától került sor, a gálát a Moonfellas nevű formáció, Kiss Levente, tavalyi díjazott zenész együttesének rövid koncertje nyitotta meg, majd az est házigazdájaként, az ösztöndíjbizottság tagjaként Gáspárik Attila szólt a jelenlévőkhöz. Mint mondta, a Communitas Alapítvány tizenharmadik alkalommal osztja ki ösztöndíjait, amelyekben az RMDSZ jóvoltából idén 42 fiatal alkotó részesülhetett. Az elbíráló bizottság tagjai – a házigazda mellett Markó Béla, Béres András, Bocsárdi László, Bogdán Zsolt, Csíky Boldizsár, Márkos Albert, Vannai István Zsolt, Balázs Imre József, Gálfavi György, Karácsonyi Zsolt, Kovács András Ferenc, László Noémi, Bartha József, Kolozsi Tibor, Részegh Botond, Sipos László, Berszán-Árus György és Schneider Tibor – mindannyian társadalmi munkaként vállalták el a feladatot, közöttük több olyan alkotót is találunk, akik annak idején maguk is részesültek az ösztöndíjban.
Markó Béla, az ösztöndíjbizottság elnöke hozzátette: ezelőtt 13 évvel 12 alkotó nyert alkotói ösztöndíjat, idén harminccal többen. – Ez egyértelműen bizonyítja, hogy nem csak elindítottuk a támogatást, hanem kiemelten fontosnak tartottuk, hogy növeljük a díjazottak számát. Az egy éven át folyósított, havi majdnem 800 lej számukra komoly egzisztenciális könnyebbséget jelent, ugyanakkor évről évre komoly vita folyik arról, hogy mit és hogyan kellene változtatni. Idén arról folyt a vita, hogy ma, amikor a mi közösségünk is mozgékony, mi az az erdélyiség, ami állandó kritériumot képezhet? Miért fontos ez az összmagyarság szempontjából? Azért, mert ez gazdagító tényező: létezik olyan erdélyiség – például a Kós Károly vagy a Bánffy Miklós erdélyisége –, amely hozzáad az egységes magyar kultúrához. Nekünk ezzel szemben van olyan felelősségünk, amelytől nem tekinthetünk el. De van-e a fiatal alkotónak felelőssége a közösségével szemben? Úgy gondoljuk, hogy minden értelmiséginek felelőssége van azzal kapcsolatosan, ami körülötte történik. Ugyanakkor a társadalomnak is felelőssége van velük szemben. Főleg ha kiszolgáltatjuk őket a politikának – az RMDSZ és a Communitas Alapítvány próbálja úgy intézni az ösztöndíjak sorsát, hogy ezt is szem előtt tartja: alárendelt művészekre nincsen szükségünk, szabad alkotókra igen. Ehhez kívánok elsősorban saját magunknak továbbra is felelősségérzetet – mondta köszöntőbeszédében Markó Béla, majd a 2015-ös Alkotói Ösztöndíjak nyerteseinek díjazása következett. A filmművészet és televízió területén díjazottaknak Schneider Tibor, az irodalmi ösztöndíjakat elnyerőknek Gálfalvi György, Kovács András Ferenc és Karácsonyi Zsolt, a színházművészeti ösztöndíjasoknak Béres András, a vizuális művészetek terén pályázó nyerteseknek pedig Bartha József adta át a díjakat.
Az est további részében Daragics Bernadette, az Osonó Színházműhely tagja, tavalyi díjazott színművész olvasta fel Láng Orsolya irodalmi ösztöndíjas Költőszobor jelen című versét, majd tárlatnyitó vette kezdetét: a vizuális művészetek kategóriában tavaly díjazott képzőművészek munkáit állították ki a Stúdió Színház előcsarnokában, ezen alkotásokat méltatta Sipos László festőművész, grafikus, a bizottság tagja.
– A jelenkori képzőművészeti megnyilvánulásokat három részre osztom: divat, árutermelés és tradicionális értékteremtés. Az elsőre nem vesztegetnék szót, mert a divat megy ki leghamarabb a divatból. A másodikkal kapcsolatosan megjegyzem, hogy ma már nincsenek izmusok, értéktelen világban élünk, amelyben a galériák döntenek. Ami az értékteremtést illeti, értékteremtés az, amit a több évezredes képzőművészet létrehozott – olyan párbeszéd alkotó és alkotás között, amely megérinti a nézőt, olyan munka, amelyben a festék anyaggá, érzéssé alakul. A művésznek a föld iránt is, ahol él és a kor iránt is, amelyben alkot, felelőssége van: a képzőművészet meghatározza a kort, amelyben létezik. Nagyszerű dolognak tartom az alkotói ösztöndíjat, amely lehetőséget ad a kiteljesedésre – mondta Sipos László, majd a díjátadó gála további részeként a 2014-es irodalmi, zenei és színházi ösztöndíjasok közreműködésével, a film és televízió kategóriában díjazottak munkáinak rövid vetítésével folytatódott.
Az ösztöndíjbizottsághoz idén beérkezett 214 pályázatból 42 részesült pozitív elbírálásban. Az ösztöndíjasok névsora a következő: Bartincki Tamara, Besenyei Katalin, Borsos Tünde Krisztina, László Barna, Pálfi Kinga, Varró-Bodoczi Zoltán (film és televízió), Adorjáni Panna, Bálint Tamás, Horváth Előd Benjámin, Márkus András, Muszka Sándor, Serestély Zalán, Szabó Ádám, Székely Örs, Visky Zsolt (irodalom), Barabás Réka, Bende Sándor, Czikó Juliánna, Fekete Lovas Zsolt Sándor, Marosán Csaba-László, Ruszuly Ervin, Sándor Annamária, Szűcs Ervin, Váróterem Projekt (színházművészet), Barabás Szabolcs, Cabuz Andrea, Fazakas Noémi, Ferencz Zoltán, Gagyi Botond, Gáspár Szilárd Miklós, Hotykai Evelin, Madaras Péter, Tivadar Andrea (vizuális művészetek), Ábrám Endre–Veress Gáspár, Gergely Zoltán, Munkácsi Dóra Krisztina, Potyó Béla István, Pozsár Róbert, Sándor Csaba, Tasi Nóra, Toró Árpád, Török-Gyurkó Áron (zeneművészet).
knb
Népújság (Marosvásárhely)

A Látó 2015-ös nívódíjai
2015-ben huszonnegyedik alkalommal osztja ki a Látó szépirodalmi folyóirat szerkesztősége a lapban publikált szerzők közül válogatva évzáró nívódíjait. Huszonhárom év alatt több mint 50 alkotó vehette át a vers, próza, esszé és debüt kategóriában az elismerést.A nívódíjak átadására a Látó Irodalmi Színpad keretében kerül sor Marosvásárhelyen 2015. december 12-én, szombaton 18 órától a Kultúrpalota kistermében. 2015-ben Aczél Géza (vers), Murvai Béla (debüt), Szilágyi Júlia (próza) és Tibori Szabó Zoltán (tanulmány) veheti át a Hunyadi László képzőművész tervezte Batsányi-emlékplakettet és a díjjal járó pénzjutalmat. Laudációt mond: Demény Péter, Kovács András Ferenc, Láng Zsolt és Vida Gábor.
A Látó-nívódíjat először 1992- ben osztották ki, az előző Látó-évfolyam legjobbnak ítélt szerzőit tüntetve ki az elismeréssel. Az 1991–2013 közötti időszak díjazottjai: André Ferenc, Balázs Imre József, Bálint Tamás, Benedek Szabolcs, Bodor Ádám, Bogdán László, Burus János Botond, Demény Péter, Dimény Lóránt, Domokos Géza, Egyed Emese, Farkas Wellmann Éva, Ferenczes István, Fekete J. József, Fekete Vince, Gagyi József, Gulyás Miklós, Hajdú Farkas-Zoltán, Hatházi András, Horváth Előd Benjámin, Jakabffy Tamás, Jánk Károly, Jánosházy György, Karácsonyi Zsolt, Kelemen Hunor, Kenéz Ferenc, Kincses Réka, Kinde Annamária, Király Kinga Júlia, Király László, Kisgyörgy Réka, László Noémi, a Láthatatlan Kollégium hallgatói, Lászlóffy Aladár, Lászlóffy Csaba, Lövétei Lázár László, Márton László, Máté Angi, Mihály Emőke, Mihálycsa Erika, Molnár Vilmos, Mózes Attila, Nagy Attila, Papp Sándor Zsigmond, Romhányi Török Gábor, Salat Levente, Szakács István Péter, Sebestyén Mihály, Selyem Zsuzsa, Simonfy József, Székely Csaba, Szepesi Attila, Szilágyi Júlia, Térey János, Tóth Mária, Vallasek Júlia, Varga Illés, Varga László Edgár, Váradi Nagy Pál, Vári Csaba, Veress Dániel, Vermesser Levente, Visky András, Visky Zsolt, Zalán Tibor, Zoltán Gábor.
Megjegyzendő, hogy a díj történetének első évében (1991) a romániai magyar szellemi élet műhelyei, a média jelentős intézményei és személyiségei iránti megbecsülésként Látó-díjban részesült a Balogh Edgár vezette Romániai magyar irodalmi lexikon munkaközössége, a Marosvásárhelyi Rádió kulturális szerkesztősége, Jászberényi Emese személyében és Makkai János, a Népújság főszerkesztője rangos publicisztikai tevékenységének elismeréseképpen.
A rendezvény támogatói: a Nemzeti Kulturális Alap, a Bethlen Gábor Alap, a Communitas Alapítvány, az Aranka György Alapítvány.
Népújság (Marosvásárhely)

Irodalmi est: útközben a dolgok változnak
Irodalmi beszélgetésen vehettek részt az érdeklődők hétfőn este a székelyudvarhelyi Városi Könyvtárban. Ármos Loránd, Farkas Wellmann Éva és Bálint Tamás világjáró költőkkel Elek Tibor irodalomtörténész beszélgetett. Az esthez az Útközben címet választották, így a beszélgetés során mind az életutak, mind a konkrét helyváltoztatások, az irodalmi hangok és az erdélyiség kérdéskörét alaposan körbejárhatták.
A moderátor szerepébe helyezkedve igyekezett kérdésekkel provokálni a költőket Elek Tibor irodalomtörténész, kritikus, a békéscsabai székhelyű Bárka irodalmi folyóirat főszerkesztője, aki alapos ismerője a határon túli irodalomnak. Feladatot is adott a költőknek, egy-egy új verset várt mindhármuktól az estre, úgy, hogy az első sort az egyik, az utolsó sort a másik társuk verséből kellett átvenniük, és a szövegben szerepelnie kellett az útközben szónak is. A költőkről életrajzi adataik mellett személyes történeteket is hallhattak a jelenlévők, és számos versüket is felolvasták.
Megtudhattuk, hogy Ármos Loránd nagykárolyi származású költő, aki fél lábban Dublinban, fél lábbal pedig Budapesten él, mivel szülei áttelepedtek az anyaországba, jogászként dolgozik. Két kötete jelent meg, de jelenleg egy nagyon termékeny korszakát éli online felületeken és különböző irodalmi folyóiratok hasábjain. Kiderült az is, hogy Udvarhelyhez számos baráti kapcsolata fűzi. Farkas Wellmann Éva székelyudvarhelyi költő főállású irodalmár, aki Békéscsabán él, és a Bárkaonline irodalmi, művészeti és társadalomtudományi folyóiratportál szerkesztője. Bálint Tamás szintén székelyudvarhelyi költő, viszont közgazdászként dolgozik.
Mindannyian az Előretolt Helyőrség irodalmi csoportosulás nyomdokain járnak, Elek szerint a második nemzedékhez tartoznak, melynek tagjai a kétezres évek elején léptek irodalmi pályára köteteikkel. Összehasonlítva a helyőrség vezéralakjaival és hangadóival, mint Orbán János Dénes, Farkas Wellmann Endre, Sántha Attila költők, az újabb nemzedék sokkal visszafogottabb, klasszikusabb, fegyelmezettebb hangot szólaltat meg szövegeiben. A szűkszavúság ellenére – ami a kötetek megjelenése közti időre vonatkozik – nagyon nagy sikereket arattak: Romániában, Erdélyben is elnyertek minden olyan díjat, amit egy első kötettel lehetséges, ugyanakkor Magyarországon is szép eredményeket értek el. Írókorszakuk elején még hasonlítottak az előző nemzedékhez, ám az utóbbi időben Elek szerint „valamiféle megkomolyodás érzékelhető költészetükben”.
Az est moderátora ugyanakkor rácsodálkozott az új köteteikben megjelenő összegezési szándékra, hiszen nem jellemző a fiatal, harmincas éveikben járó költőkre, hogy számot vetnek eddigi útjukkal. Az est végére az is kirajzolódott, hogy bár az utazás, a világban való mozgás inspirál és tágítja a látókört, azért Bálint Tamást parafrazálva itthon kicsit mégiscsak jobb.
Dávid Anna Júlia |
Székelyhon.ro

Ahol kétszer kel fel a nap (Erdély első összművészeti fesztiválja)
Tegnap rajtolt és július 3-áig tart Torockón Erdély első összművészeti fesztiválja, a Double Rise. Mint a szervezők írják, a rendezvény Erdély első olyan magyar összművészeti kezdeményezése, ahol négy nap alatt közel tucatnyi helyszínen több mint száz programon lehet részt venni. Jelen vannak a legmenőbb magyar zenekarok és az underground művészek legjobbjai is. Zene és színház, irodalom és slam poetry, borudvar és táncház, filmes sátor, kézművesvásár, buli színesíti a kínálatot.
A szervezők több mint tíz helyszínnel várják a látogatókat a falu különböző pontjain és a település közelében. A Költőfészek irodalmi udvarban műhelygyakorlatokat tartanak, itt mutatja be könyvét Muszka Sándor és Bálint Tamás, továbbá beszélgetések lesznek a Prózaírók, a Költők vagy a Fiatal szerzők délutánján. A filmes sátor kínálatában helyet kaptak magyar és erdélyi vonatkozású filmek, többek között a Saul fia vagy A berni követ. Néptánc- és népdaloktatást is tartanak, továbbá hangszerbemutató előadások, kézművesség és népzenei mesterkurzusok várják érdeklődőket. A torockói Duna-házban nyílik a Márton Áron Agora, itt közéleti, vallási, történelmi kérdésekről beszélnek a meghívottak.
A koncertkínálat is igen változatos, fellép többek között a Bagossy Brothers Company, az Anna and the Barbies, a Kiscsillag, a Magashegyi Underground, a Punnany Massif, Szalonna és bandája, a Tokos zenekar, a Parno Grast, Baricz Gergő, Ferenczi György és a Rackajam, a Loyal. Részletes program a doublerise.ro oldalon olvasható.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nem leszűkítve értelmezett erdélyiség – Kiosztották az EMIA díjait
Az erdélyi magyar irodalmat és jeles képviselőit ünnepelték szombat este a székelyudvarhelyi városháza Szent István Termében az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány (EMIA) díjátadóján. Díjat kapott az idén hetven éves Lőrincz György, az alapítvány alapító elnöke, az Udvarhelyi híradó publicistája, valamint Bölöni Domokos író, a Hídverő-díjat pedig Csapody Miklós magyarországi politikusnak, irodalomtörténésznek adták át.
„Az erdélyiséget sosem leszűkítve értelmeztük, hiszen azt valljuk, amit Babits: a magyar irodalom csak egy lehet, melynek termőtalaja a magyar nyelv” — mondta Gálfalvi György író az idén huszonegy éves EMIA családias hangulatú díjátadóján. A rendezvényen Bálint Tamás költő olvasta fel írását az 1956-os forradalomról. A hagyományhoz híven a hetvenedik életévüket betöltött írókat díjazták ezúttal is, így Bölöni Domokost is, aki idén hetvenedik születésnapját ünnepelte. Bölöni egészségi állapota miatt nem vehetett részt az ünnepségen. Gálfalvi kiemelte, Lőrincz György íróként és szociográfusként is jelentős, felvetéseivel felszínen tartott fontos problémákat.
„Legfőképpen az erkölcsi rend formáját és buktatóit keresi az írásaiban” – mondta Egyed Péter író, filozófus laudációjában. Rámutatott, az író mindig a morális értékrendet igyekszik felfedni, hiszen anélkül végképp ki vagyunk szolgáltatva mások farkastermészetének és a ragadozás törvényének. Egyed Péter szerint Lőrincz György íróként fokozatosan érett meg, létrehozta saját stílusát, balladai tömörséggel ír népének, amelyet a legjobban ismer. Végül pedig arra buzdította a közönséget, hogy az írót ne csak ünnepeljék, hanem olvassák is. A rendezvényen Lőrincz György részletet olvasott fel Bécs fölött a Hargitát című következő regényéből.
Lőrincz György 1946-ban született a Hargita megyei Kápolnásfaluban, elbeszéléseket, novellákat, regényeket ír, esszéista és a szociográfiai publicisztika művelője. Szociográfiai tájékozódásában a Székelyföld átalakulása, a fél-városi, fél-falusi életforma s ebben a kisember ellentmondásos lelkülete jelenik meg lírával átszőtt, balladai erővel. Bölöni Domokos a Maros megyei Dányánban született 1946. augusztus 11-én. Számos novellája, kisregénye, publicisztikai írása jelent meg.
 Veres Réka Krónika (Kolozsvár) 

Hetvenkedő és Hídverő irodalmárokat díjazott az EMIA
Huszonegyedik alkalommal tüntette ki hetvenéves íróit és adta át a Hídverő-díjat az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány (EMIA). Szombaton Bölöni Domokos és Lőrincz György írót, Csapody Miklós irodalomtörténészt ünnepelték az egybegyűltek.
Alig maradt üres hely szombaton este a székelyudvarhelyi Városháza Szent István-termében, az EMIA 21. díjkiosztójának helyszínén. Az idei esemény rendhagyó volt, és nem csak azért, mert egészségügyi okok miatt hiányzott Gálfalvi Zsolt a kurátorok közül, Pomogáts Béla és a díjazott Bölöni Domokos, de azért is, mert ezúttal sem debüt-, sem pedig életműdíjat nem osztott ki az alapítvány kuratóriuma.
Szándék szerint jelen lenni az egyben
– A szándékunk az volt, hogy éreztessük jelenlétünket a régió, de a nagyobb térség életében is, és próbáljunk visszhangot adni az erdélyi magyar irodalomnak. Ezt az erdélyiséget mi soha nem leszűkítetten értelmeztük, felfogásunk az volt, amit Babitstól tanultunk: magyar irodalom csak egyetlenegy van, egyetlen föld, amelynek termőtalaja a magyar nyelv. És hogy közelebb jöjjünk, csekefalvi Szabó László meghatározását is idézzem: a magyar írók, bár más-más mezőn kaszálnak, a termést egyetlen helyre hordják be, a magyar irodalom szénásházába – összegezte az alapítvány kezdetben meghatározott és híven követett szándékát az est moderátora, Gálfalvi György kuratóriumi tag, a Látó folyóirat volt szerkesztője, Kölcsey-díjas író, szerkesztő.
Bölöni, a kánonon kívüli reményt adó
Az EMIA megalakulása óta díjazza a 70. életévüket betöltött íróit. Az alanyi jogon járó, az alkotói tevékenységet is elismerő kitüntetésben ebben az évben ketten, Bölöni Domokos író és az alapítvány elnöke, Lőrincz György író részesült.
– Vannak olyan írók, akik akkor is jelen vannak, ha a kánonokban nem idézik őket. Bölöni Domokos az olvasók tudatában él, mert olvasmányosan és elkötelezetten ír a hétköznapi emberekről, rólunk, mindannyiunkról, egészen sajátos, összetéveszthetetlen ízeket hozva a magyar irodalomba – jellemezte Gálfalvi György az EMIA-díjjal elismert írótársat, aki betegsége miatt nem tudott részt venni az eseményen.
Kedvére való íróemberként jellemezte Bölöni Domokost Zsidó Ferenc író. Laudációjában kifejtette, azért tartja őt kiválónak, mert tehetsége ellenére sem törekedett az élvonalba, inkább „kiválóan hűsölt a félárnyékban”, és közben „zsigerből, lazán, eredeti hangon mesélt történeteket”, néha azt a látszatot keltve, hogy „nem tud vagy nem akar komoly lenni, nála a magasztos egykettőre bagatellbe fordul, a szent pedig profánba.”
– Egy méltatója szerint, irodalmi pályája nem teljesedett ki annyira, mint azt tehetsége feltételezte. A pillanatnyi irodalmi kánon szempontjából talán igaz is ez az állítás, de mint tudjuk, a kánonok változók. Bölöni munkássága van annyira jelentős, hogy el tudok képzelni egy olyan kánonfordulatot, amely újra felfedezi magának a szerzőt. Azt kívánom, győzze kivárni ezt a fordulatot – zárta reményteljes jókívánsággal méltatását Zsidó Ferenc.
Lőrincz György, aki vállán viszi a terhet
Rendkívüli ember, akinek írásai mindig örömet szereznek, és aki a 21 év alatt mindig tisztességgel vitte vállán az EMIA terhét, és képviselte az alapítványt és annak tagjait – baráti szavakkal köszöntötte az idén 70 éves Lőrincz Györgyöt, az EMIA egyik alapítóját és elnökét Gálfalvi György. – Péter, vigyázz, mert a laudációmat te kell mondd rólam, amikor majd 70 éves leszek – elevenítette fel a régi baráti felkérést a Lőrincz György életművét méltató Egyed Péter író, filozófus, egyetemi tanár. – Írásai legtöbbjében az erkölcsi rend formáját és buktatóit keresik annak a mély belső meggyőződésnek az alapján, hogy valamilyen, legfőképpen morális értékrend nélkül végképp ki leszünk szolgáltatva a magunk és a mások farkastermészetének – fogalmazott dr. Egyed Péter professzor. Úgy vélekedett, hogy Lőrincz György fokozatosan vált érett, letisztult hangú, a közösségét szolgáló íróvá, olyanná, aki „elkötelezett szenvedéllyel kutatta az embert”, és nem utolsósorban, fel merte vállalni „ az egyre nehezebben kezelhető téma, az egzisztenciális unalom megfejtéséből származó kihívást”. – Itt van Székelyudvarhely immár emblematikussá érett írója a maga huszonvalahány kötetével. Kérem, vegyék elő, olvassák újra őket, mert magukat találják benne – zárta ünnepi gondolatait a professzor. – A túlzás az túlzás, még ha rólam is van szó, nem kell elhinni mindent, amit rólam mondanak – szabadkozott a rá jellemző szerénységgel Lőrincz György, aki köszönetként a még készülő regényéből, a Bécs fölött a Hargitát címűből olvasott fel egy részletet az őt ünneplőknek.
Csapody Miklós, a Hídverő
– Évtizedeken keresztül erősítették az együvé tartozás tudatát, képviselték a babitsi idézetet, miszerint magyar irodalom csak egy van, hírt vittek rólunk és hírt hoztak számunkra – összegezte a Hídverő-díj lényegét Gálfalvi György, aki az összetartozást szimbolizáló gyűrűt ezúttal a Magyarországon élő és alkotó dr. Csapody Miklós irodalomtörténésznek, újságírónak, politikusnak, volt országgyűlési képviselőnek adhatta át.
A jeles személyiséget barátja, a Pulitzer-emlékdíjjal és Széchenyi-díjjal is kitüntetett Kántor Lajos irodalomtörténész, esszéista méltatta az alkalomra írt A gyűrű és a lábjegyzetek című írásában.
– 2016 októberében Székelyudvarhelyen, az EMIA nevében meggyűrűzzük a 61 éves Csapody Miklóst. Az esemény, Csapody Miklós könyveit tekintve, jóval korábban is bekövetkezhetett volna, de végül is így van jól, amikor közel három évtizedes politikai, politikusi pályafutását lezárva, Ilia Mihály volt tanítványként visszatért az irodalomtörténet-íráshoz, mindenekelőtt az erdélyi magyar irodalomhoz – indította laudációját Kántor Lajos.
Felidézte az első és az azt követő személyes találkozások élményét, méltatta Csapody értékes „megszállott, nagy könyvekben gondolkodó” szerzői munkásságát, amelynek egyik jelentős műve a 2015-ben megjelent Bánffy Miklós kettős küldetése című kötet, vagy a Cseh Gusztávról készült monográfia. – Kívánom a szerzőnek és önmagunknak, hogy művelődési és irodalomtörténeti vállalkozásai hosszú távon folytatódjanak” – mondta Kántor, azzal zárva a gondolatsort, hogy Csapodynak köszönhetően „felköthetjük a gatyaszárat hosszú olvasásokhoz”.
– Immár meggyűrűzve az alapítvány nagy értékű emlékjelével elmondom, hogy egészen eddig, 61 éves koromig úgy tűnt, szerencsésen elkerülnek a különféle állami és alapítványi díjak, úgyhogy most kezdem szokni, hogy sajnos a sorsom utolért engem is. De ez a sajnos inkább hála Isten, és mindennél többet ér az, hogy ezt a díjat itt Erdélyben, Székelyudvarhelyen vehetem át – köszönte meg a kitüntetést Csapody Miklós.
Úgy vélekedett, a díj nemcsak azért értékes, mert első, hanem azért is jelentős számára, mert szorosabbra fűzi az Erdélyhez kötődő baráti, irodalmi kapcsolatait, hiszen, mondta, Erdély nélkül „nem lennék az, aki ma vagyok”.
Az EMIA díjátadóján Bálint Tamás olvasott fel részletet Pomogáts Béla irodalomtörténész 1956-os tanulmányából. A mikrofon néha recsegett, ropogott, ám ezen a szépséghibán jókat derült a közönség, akárcsak az est moderátora, Gálfalvi György és az elnök, Lőrincz György közötti finom élcelődéseken is. Mindezek a „családon belül marad”-típusú történések, és nem utolsósorban a személyes találkozások tették teljes értékűvé, emlékezetessé és bensőséges ünneppé az EMIA 21. gáláját.
Lázár Emese Hargita Népe (Csíkszereda)

Beszélgetés Dr. Borsodi L. László tanárral – Olvasás nélkül lehetetlen irodalmat tanítani
Kötelező házi olvasmányok helyett a tanárok által ajánlott irodalmat olvasnak az általános és középiskolai diákok. A könyvcímeket a pedagógusok határozzák meg, iskolánként, osztályonként változik, hogy mit olvasnak a diákok. Több kérdés felmerül tehát: a „kötelező” feloldásával többet és szívesebben olvasnak-e a fiatalok? Milyen műveket ajánlanak a tanárok? – többek között ezekről beszélgettünk dr. Borsodi L. László magyar nyelv és irodalom szakos tanárral.
– Az oktatási minisztériumnak a 2006-ban jóváhagyott magyar nyelv és irodalom oktatását szabályozó tanterve a tanuló készség- és képességfejlesztését helyezi előtérbe. A szövegelvű irodalom befogadására összpontosít: eltörli a kötelező házi olvasmányokat, helyette a tanár ízlésére és szakmai érveire alapoz, megengedi, hogy a pedagógusok kortárs szövegeket, ajánlott olvasmányokat emeljenek be a munkatervbe. Ezek ismeretében Ön milyen művek olvasását követeli meg a diákjaitól?
– Az, hogy a tanár határozhatja meg, milyen művek elolvasását kéri, nem új keletű, és csak részben igaz, hiszen a kialakítandó képességekhez, illetve a már meglévők fejlesztéséhez a tanterv tartalmaz egy javasolt minimumot, amelyet nem érdemes, nem szabad figyelmen kívül hagyni, és amelynek a követése jótáll azért, hogy alapművek ne maradjanak ki a diákok úgynevezett általános műveltségéből. Tekintettel arra, hogy – meglátásom szerint – a tanterv által biztosított szaktanári szabadságot jelentős mértékben ellehetetleníti a kimeneti követelmény, ezért igyekszem úgy összeállítani a házi olvasmányt képező, illetve a tanóra keretében közösen elolvasandó művek listáját, hogy abban klasszikus és kortárs művek egyaránt helyet kapjanak. Az otthonra felhagyott olvasmánylistát (tizedik osztálytól kezdve) két részre tagolom: van azoknak a műveknek a listája, amely – mert nem szabad kötelezőnek nevezni – szigorúan ajánlott, hiszen minimális olvasás nélkül lehetetlen irodalmat tanítani és irodalmi műveltségre szert tenni, és van egy olyan lista, amely a szó szoros értelmében ajánlott. Abból azok olvasnak, akik kedvet éreznek hozzá, illetve akik rászorulnak, mert például jobb jegyet szeretnének.
Törekszem arra, hogy a klasszikus művek mellett kortárs művek is megjelenjenek a palettán – és itt nincs lehetőség, de érdemes lenne tisztázni a kortárs fogalmának különböző jelentéseit –, de legalább ekkora kihívást látok abban, hogy a klasszikusokban felfedeztessem tanítványaimmal azokat a kérdéseket, amelyek rokonságot mutatnak az övékéivel, vagy azokat a válaszokat, amelyeket (ha eljutunk idáig) ezek a művek tettek fel nekik. Az is célom, hogy a klasszikus művek által felismertessem és elfogadtassam – nevezzük toleranciára való nevelésnek – a régi és a mai, a klasszikusnak mondott és a kortárs közti különbséget, azt, hogy más értékrendeknek is van létjogosultságuk a sajáton kívül (ha egyáltalán meg lehet határozni ezt a sajátot).
– Egyetért azzal, hogy az irodalom megértésének kulcsa a művekkel való személyes találkozás, ugyanakkor tanári tapasztalata azt mondatja önnel, hogy a diákok többségén egyre inkább eluralkodó vásárlói szemlélet elszólítja a fiatalokat a könyv mellől. Mennyit olvasnak a diákok?
– A mai diákok olvasás szempontjából nem mindenevők, ma már nem sok olyan diák van, akik válogatás nélkül falnák a könyveket, főként a szépirodalmat. Az utóbbi évtizedek digitális technikai vívmányainak, eredményeinek köszönhetően sokuknak nem a könyv az elsődleges információszerzési forrás, nem a szépirodalom olvasása a(z) (szabad)idő kitöltésének fő formája. Ehhez még hozzájön az, hogy – enyhén szólva – kevesen látnak jó példát otthon vagy a tágabb környezetükben, hiszen most nőtt fel egy olyan szülőgeneráció, amelynek jelentős része szintén nem olvas, tehát nem olvastat, és így nem is áll jogában olvastatni.Annak ellenére, hogy az én diákjaim is az imént körvonalazott világ fiai, leányai, sokan vannak, akik olvasó lények. Egy részük olyan környezetből jön, ahol az olvasásnak hagyománya van, ezért maguk is gyakorlott olvasók, akik iskolait is, mást is vagy csak mást olvasnak, ami egyáltalán nem baj. Másik részük az általam alkalmazott módszerek (pl. közös megbeszélés, előzetesen megadott szempontok alapján a diákok által tartott kiselőadás formájában történő interpretáció stb.) hatására kezdenek el rendszeres(ebb)en olvasni, kezdetben kisebb-nagyobb félreértésekkel, szövegértési nehézségekkel küszködve, de sok akarattal, odafigyeléssel és jó szándékkal elindulnak a fejlődés útján, és látványos eredményt érnek el a négy év végére. És vannak olyanok, akik úgy járják végig a középiskolát, hogy ügyeskedéssel, internetes tartalmak segítségével hallomáskultúrára tesznek szert, már most, fiatalon életelvvé avatva a sine nobilitate magatartást.
Világos, hogy nincs hatékony irodalomoktatás a diákok olvasása nélkül. Szükség van tehát a tanulói hozzáállásra és nyitottságra, az akarásra, ennek ébren tartásában pedig a szülői segítségre. Ugyanakkor körülmények ide, követelmények oda, az olvasóvá nevelésben a felelősség jelentős része a tanítóké és tanítónőké, illetve a miénk, irodalom- és nyelvtanároké.
– A tanterv megengedő az ajánlott olvasmányok számával, a pedagógus maga dönti el, hogy hány és milyen művek olvasását követeli meg a tanítványaitól. Ön hogyan jár el ebben, hány könyv elolvasását hagyja fel a középiskolásoknak?
– Kilencedik osztályban három regényt és két drámát kell elolvasniuk a diákoknak, de ebben nincsenek benne a részletek, a rövidebb terjedelmű epikai alkotások, és ez vonatkozik mind a négy tanévre. Tizedik osztályban négy regényt és három drámát, tizenegyedik osztályban öt regényt és egy drámát, tizenkettedikben pedig három regényt és egy-két drámát kérek a tanítványaimtól. Ez a felsorolás – az elmúlt évek követelményeihez képest – egy minimumot tartalmaz, amit a diákok teherbírásának csökkenése és szövegértési képességük romlása, tehát a szövegolvasás tempójának lassulása magyaráz. A mennyiségi szempont helyett tehát sokkal inkább az a célom, hogy kevesebb művel és lassú olvasással neveljem értő irodalomolvasóvá a rám bízottakat. Aki meg többet szeretne olvasni, annak van lehetősége: ott az ajánlott lista és a korlátlan lehetőségeket ezen a téren is nyújtó nagyvilág.
– Tanóráin a kortárs művekkel is ismerkedhetnek a tanulók…
– A kortárs művek felsorolásába a költőkét is belevenném, mert az olvasóvá nevelésben ugyanolyan szerepük van a lírai szövegek értelmezésének, mint az otthon elolvasott művek interpretációjának. Íme, néhány szerző (a teljesség igénye nélkül), akivel foglalkozunk: Baka István versei, Bodor Ádám: Sinistra körzet, Verhovina madarai, novellák, Dobai Bálint versei, Esterházy Péter Esti, Pápai vizeken ne kalózkodj!, Garaczi László: Arc és hátraarc, Kertész Imre: Sorstalanság, Kaddis a meg nem született gyermekért, Kovács András Ferenc versei, Ottlik Géza: Iskola a határon, Székely János versei, Szilágyi Domokos versei, Tánczos Vilmos: Elejtett szavak stb. A felsoroltakon kívül a kortárs fogalmát tágabban értve Franz Kafka-, Albert Camus- és Örkény István-műveket, illetve József Attila-, Pilinszky János-költeményeket is értelmezünk órán.
A tanórákon kívül a Márton Áron Főgimnáziumban az irodalomtanárok munkaközössége időről időre rendhagyó irodalomórákat és írókkal, költőkkel való közönségtalálkozókat is szervez. Az utóbbi egy-két tanévben tanulóink így találkozhattak Fekete Vince és Lövétei Lázár László költőkkel, Lőrincz Csongor irodalomtudóssal, Balázs K. Attila, Zsidó Ferenc írókkal és Bálint Tamás költővel, valamint Tompa Andrea íróval, a Fejtől s lábtól szerzőjével.Meggyőződésem, hogy az olvasóvá nevelésben a klasszikus művek olvasásának éppúgy szerepük van, mint a kortárs műveknek, a napi munkának éppúgy, mint a rendhagyó kereteknek. Ha ezzel a belátással, sok türelemmel és a szakma iránti alázattal végezzük teendőnket, talán értő fülekre és szívekre talál a diákoknál az, hogy miről is beszélnek az irodalomtanárok, és főként, hogy mi az irodalom célja és értelme ezen a Földön.
Pál Bíborka
Hargita Népe (Csíkszereda)

Túl a Gutenberg-galaxison és a világhálón – felolvasó körúton az E-MIL
Farsangi felolvasás-sorozatot tart mától péntekig hat városban az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL). Karácsonyi Zsolt, az E-MIL elnöke a Krónikának elmondta, az irodalmi felolvasó körút keretében ezúttal Aradra, Temesvárra, Nagyváradra, Marosvásárhelyre, Brassóba, valamint a határon túlra, Szegedre is ellátogatnak az erdélyi írók-költők.
A rendezvénysorozat kedden az aradi Csiky Gergely Főgimnáziumban indul, ahol a város szülöttje, Karácsonyi Zsolt, valamint Serestély Zalán és Varga László Edgár lép fel. „Néhány éve sikeres sorozatunk volt az Irodalmat a vidéknek, amikor falvakban, olyan településeken találkoztunk az olvasókkal, ahová ritkábban jutnak el írók.
Tulajdonképpen ennek a folytatása a mostani farsangi felolvasássorozat, amelynek keretében hat városba érkezik az E-MIL íróinak egy-egy komolyabb különítménye" – mondta el az elnök. Kérdésünkre kitért arra is, hogy felolvasásaikon generációtól függetlenül részt vesznek az olvasók, a szerzők pedig mindenkit várnak az eseményekre – Aradon például diákoknak tartják az irodalmi estet a Csiky Gergely Főgimnáziumban. „Magyarországon, de Délvidéken, Felvidéken is felolvastak már az erdélyi írók, a mostani szegedi »kiszállással« is az a célunk, hogy ne csak mi hívjunk meg külföldi szerzőket, de az erdélyi írók, irodalom is bemutatkozzék a határon túl. Az E-MIL írótáborába, a Kolozsvári kikötőbe, valamint a Kolozsvári Magyar Napokra is rendszeresen hívunk külföldi szerzőket. A felolvasás, irodalmi est egyébként a legjobb módja a művek népszerűsítésének, hiszen a Gutenberg-galaxison és a világháló dominanciáján túl is van élet: fontosnak tartjuk a személyes jelenlétet, az olvasókkal történő élő találkozást" – mutatott rá Karácsonyi Zsolt.
Hozzátette, az E-MIL-rendezvények a jövőben is rendületlenül folytatódnak, az Álljunk meg egy szóra kolozsvári beszélgetősorozat következő állomásán, február 23-án Selyem Zsuzsa írót faggatja László Noémi. Márciusban az 5 éve elhunyt Fodor Sándorra emlékezik a liga: konferenciát tartanak az író munkásságáról. „Azért is fontosnak tartjuk a Fodor Sándorra való emlékezést, mert ő volt az E-MIL első elnöke, majd tiszteletbeli elnöke" – fogalmazott Karácsonyi Zsolt.
A felolvasó körút résztvevői kedden Aradon, a főgimnáziumban és Temesváron, az Új Ezredév Református Központban, szerdán Szegeden, a Millenniumi Kávéház és Klubban, csütörtökön Nagyváradon, a Posticum-házban, pénteken Brassóban, a Reménység Házában, szintén pénteken Marosvásárhelyen, a G. Caféban várják a közönséget. Műveiből olvas fel többek közt Balázs Imre József, Bálint Tamás, Dimény H. Árpád, Farkas Wellmann Éva, Fekete Vince, Király Farkas, Király Zoltán, László Noémi, Lövétei Lázár László, Szakács István Péter, Zsidó Ferenc.
Kiss Judit 
Krónika (Kolozsvár)

Farsangi felolvasások az E-MILesektől
A kortárs szerző is ember
„Azért járunk ilyen helyekre, hogy megmutassuk, hogy nem csak Arany János, Pilinszky, Petőfi vagy Ady és a többi volt nagy költő, hanem bizony az élő szerzők is meg tudnak állni a saját lábukon, kényelmesen el tudnak helyezkedni egy széken, akárcsak ti, ugyanúgy emberi lények vagyunk” – így indított a farsangi felolvasás első állomásán Karácsonyi Zsolt költő a Csiky Gergely Főgimnázium könyvtárában.
A kortárs magyar irodalmat népszerűsítő Erdélyi Magyar Írók Ligájának (E-MIL) írói-költői elhatározták, hogy február 14–17. között, több mint 1200 kilométert megtéve gondoskodnak arról, hogy az irodalomkedvelők a farsangi időszakban se nélkülözzék a kortárs szerzőket.
A Csiky Gergely Főgimnázium X–XI. osztályos diákjaival találkozott február 14-én délben az E-MIL három tagja:Karácsonyi Zsolt aradi születésű, egykori csikys diák, akinek eddig több verseskötete is megjelent már, jelenleg a Helikon irodalmi folyóirat főszerkesztője és az E-MIL elnöke. Őt elkísérte a felolvasó körútra Serestély Zalán író, költő, akinek eddig egy verseskötete jelent meg, készülőben van a prózakötete, valamint Varga László Edgár költő, író, akinek szintén egy kötete jelent meg, most dolgozik a másodikon.
A kortárs szerzők saját költeményeket olvastak fel a diákoknak, majd beszéltek az alkotási folyamatról, az irodalmi pályakezdésről, az ihletről vagy annak hiányáról, és egy általuk összeállított kortárs szerzők neveit tartalmazó listával járultak hozzá a Csikys Kortárs Könyvkommandó csapatának a támogatásához.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája irodalmi rendezvénysorozatának második állomása Temesvár, majd az alábbi állomások következnek:
Szeged, Millenniumi Kávéház és Klub (Dugonics tér 12.), február 15. 19 óra.
Fellépnek: Farkas Wellmann Éva, Karácsonyi Zsolt, Serestély Zalán, Varga László Edgár. Beszélgetőtárs: Elek Tibor.
Nagyvárad, Posticum Ház (Teiului utca 26.), február 16. 18 óra. Fellépnek: Karácsonyi Zsolt, Király Farkas, Varga László Edgár. Beszélgetőtárs: Serestély Zalán.
Brassó, A Reménység Háza (Moldovei utca 2.), február 17. 18 óra. Fellépnek: Bálint Tamás, Dimény H. Árpád, Szakács István Péter, Zsidó Ferenc. Beszélgetőtárs: Szonda Szabolcs.
Marosvásárhely, G Café (Cuza Vodă utca 33.), február 17., péntek 18 óra. Fellépnek: Balázs Imre József, Fekete Vince, Király Zoltán, László Noémi, Lövétei Lázár László. Beszélgetőtárs: Zsigmond Andrea.
Takáts D. Ágnes
Nyugati Jelen (Arad)

A költészet napja – Felolvasóestek, színházi előadások több erdélyi városban
Bukarestben és több erdélyi városban felolvasóestekkel, színházi előadásokkal, valamint szavalóversenyekkel ünneplik a magyar költészet napját. Bukarestben a Balassi Intézet a magyar irodalom két jelentős költőjének életművét hozza közelebb a román közönséghez. Kedden Radnóti-est lesz, amelyen levetítik a Radnóti Miklós élete és munkássága ihlette Radnóti hétszer című szkeccsfilmet. A hét etűdből álló film különböző stílusok és műfajok segítségével tolmácsolja a mai fiatal filmesek Radnóti-képét. Az est vendége lesz Ausztrics Andrea producer és Leichtman Erna forgatókönyvíró. A vetítést követően Kovács Zsuzsánna rendezésében Stefana Ionescu-Darzeu és Miriam Rizea Radnóti-verseket adnak elő román nyelven. Szerdán szintén a Balassi Intézet bukaresti központjának szervezésében a közönség az intézet névadójával, Balassi Bálinttal ismerkedhet meg a román nyelven most megjelent Célia-ciklus révén. Az est során a kötet fordítójával, Elena Lavinia Dumitruval a bukaresti hungarológia tanára, Bányai Éva beszélget, ezt a Kovács Zsuzsánna rendező által megálmodott Balassi-performansz követi.
Szintén a román fővárosban kedden a Petőfi Sándor Művelődési Társaság szervezésében költészetnapi felolvasóestet tartanak.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház Szabó T. Anna költő Törésteszt című estjével ünnepli a magyar költészet napját.
A Csíki Játékszín tavaszi városköszöntő versműsort mutat be a színház épülete előtt, ahol a 200 éve született Arany Jánosra emlékeznek. Csíkszeredában lesz még szavalóverseny, valamint a Role együttes tart költészet napi gálaműsort.
A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházban a Kolozsi Borsos Gábor színművész által vezetett Szín-kron csoport nevű diákszínjátszó kör mutatja be a Ki vagyok én? című zenés produkciót, amely kortárs magyar verseken keresztül azokra a kérdésekre keresi a választ, hogy mi a vers, mi számít annak, és mi nem. Az Erdélyi Magyar Írók Ligája, a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár és a Tein tea- és kávéház szervezésében több költő olvas fel verseiből. A sepsiszentgyörgyi rendezvényen a műveiből felolvasó Bálint Tamás, Bogdán László, Dimény H. Árpád, Karácsonyi Zsolt és Serestély Zalán költővel Szonda Szabolcs műfordító, könyvtárigazgató beszélget. MTI; Erdély.ma

A magyar vers ünnepe
Költők találkoztak
Szonda Szabolcs könyvtárigazgató meghívására válaszolva Kézdivásárhelyről, Kolozsvárról és Székelyudvarhelyről érkezett fiatal költők tisztelték meg jelenlétükkel kedden a sepsiszentgyörgyi Tein teaházat, hogy a magyar költészet napja alkalmából felolvasóestet tartsanak. Bogdán László személyében ugyanakkor a megyeszékhely, illetve az idősebb korosztály is képviseltette magát a József Attila születésnapján (április 11-én) immár nálunk is hagyományossá vált eseményen.
Az ünnepi estet annak házigazdája a jelenlévő költők bemutatásával indította. Így megtudhattuk, hogy a Székelyudvarhelyen 1985-ben született Bálint Tamás saját bevallása szerint már gyermekkorában kacérkodott az irodalommal, ennek ellenére azonban közgazdaságtant végzett, mert el akarta kerülni, hogy honoráriumért írjon. Eddig megjelent három verseskötete (A pap leánya, birtokostul 2007; Visszaút a fekete folyón 2011; Láv sztori 2015) pedig azt bizonyítja, ez sikerült neki. Mármint a versírás. A sepsiszentgyörgyi illetőségű, és itt 1948-ban világra jött Bogdán Lászlót nem kellett különösebben bemutatni, hiszen neve nemcsak újságíróként, hanem több mint negyven próza- és verskötet szerzőjeként vált ismertté a háromszéki olvasók körében és a magyar nyelvterületen. József Attila-díjas költő, író, műfordító, a Magyar Művészeti Akadémia tagja.
Lapunk vezető szerkesztője, Dimény H. Árpád Kézdivásárhelyen látta meg a napvilágot 1977-ben, és a Babeş-Bolyai Tudományegyetem néprajz szakán diplomázott. Eddig két önálló verseskötete jelent meg: Apatológia (2014); Levelek a szomszéd szobába (2016). Karácsonyi Zsolt költő, műfordító, színház és irodalomkritikus némiképp kilóg a sorból, ugyanis születése révén (Arad, 1977) nem tartozik a székely tollforgatók közé, szereplése viszont teljesebbé tette a jelenleg Erdélyben művelt versfaragásról alkotható képet. Annál is inkább, hogy személyében a kolozsvári Helikon irodalmi folyóirat főszerkesztőjét és az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnökét is üdvözölhettük. Eddig hét verseskötete és egy tanulmánya látott nyomdafestéket.
Serestély Zalán szintén Kézdivásárhelyen született 1988-ban, diplomát pedig a kolozsvári BBTE BTK magyar-finn szakpárosításán szerzett. Jelenleg a BBTE BTK Magyar Irodalomtudományi Intézetének a munkatársa Kolozsváron. Egy verseskötete jelent meg Feltételes átkelés címmel, 2014-ben.
Első körben a poéták mély érzelmeket, valamint súlyos gondolatokat sűrítő, éppen ezért nehéz fajsúlyú költeményeket olvastak fel anélkül, hogy ez előzetesen megbeszélték volna. Az elhangzásukat követő pillanatnyi döbbenetes csend, majd a felcsattanó taps pedig azt bizonyította, szavaik a közönség soraiban értő fülekre találtak.
A továbbiakban a költészet napjára, az első József Attila-élményükre, a versekhez fűződő viszonyukra, valamint a vers szerepére vonatkozó kérdések hangzottak el a házigazda részéről, melyekre ki-ki a maga módján válaszolt. Bogdán László például egy-egy költeménye megszólaltatásával, Karácsony Zsolt pedig helyben szült verssel. Az ünnepi est további felolvasásokkal ért véget.
Bedő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

„Nem biztos, hogy nagyon jó, de legalább nem sok”
Írók és olvasóik a képtárban
Csütörtökön a kézdivásárhelyi Kosztándi Galériában, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának (E-MIL) szervezésében Bálint Tamás, Zsidó Ferenc, Szonda Szabolcs és Szakács István Péter szerzők találkoztak olvasóikkal.
Dimény H. Árpád költő, lapunk vezető szerkesztője, a szerzők beszélgetőtársa beköszöntőjében úgy fogalmazott, az E-MIL jóvoltából ezúttal „Hargita megyei különítmény érkezett háromszéki erősítéssel”. Bálint Tamás háromkötetes székelyudvarhelyi költő, közgazdász 2007-ben A pap leánya, birtokostul című kötetével Méhes György debüt-díjban részesült. Jelenleg eposzt ír, amelyről úgy véli, „ha fele annyira sikerül, mint ahogy elképzeltem, nagyon jó lesz”.
Az ugyancsak székelyudvarhelyi Szakács István Péter prózaíró, irodalomtörténész, publicista megjegyezte, minden író a saját művét olvassa a legszívesebben. „Ha önök fele ennyi empátiával olvasnak majd minket, akkor már megérte, hogy idejöjjünk”. A Steven Cook írói álnevet is használó, jelenleg egy net-naplón és egy elbeszélésköteten dolgozó nyolckötetes szerző magyartanárként keresi kenyerét, emellett az Eirodalom – erdélyi irodalmi portál szerkesztője, csakúgy, mint a néprajzkutatóként doktorált, megrögzött repülőmodellező Zsidó Ferenc székelykeresztúri író, szerkesztő, műfordító, dramaturg, tanár. Szonda Szabolcs költő, műfordító, a Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója is a jelenlévő szerző-tanáremberek sorát gazdagította, ugyanis a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen vezet műfordítás-műhelyfoglalkozásokat.
Lévén, hogy egyik meghívott sem főállású író, adta magát a kérdés, milyen szerepe van az írásnak az életükben? Bálint Tamás sokáig úgy vélte, nagyon jól megtalálta az egyensúlyt a számok és a betűk között. „Az elmúlt időszakban azonban kezdtem úgy érezi, hogy bár imádom az irodai munkát, egy hátsóval nem lehet annyi lovon ülni, és negyvenéves koromra a közgazdaságtant irodalommal kapcsolatos foglalkozásra váltanám”. Szakács István Péter magyartanárként elmondhatja, az irodalomból él, bár nem úgy, mint Maupassant, aki tíz év alatt „összeírt” egy jachtot.
Zsidó Ferenc írói élete nem sokban különbözik a „nem író” életétől. „Ugyanúgy eszem és mosom a fogamat, aztán valahová a három gyermek és a tanítás közé megpróbálok befértetni valamennyi írást is.” Hozzátette, a jövőben is tartaná a legutóbbi kispróza-kötete és a hamarosan megjelenő, Huszonnégy című regénye között eltelt ötéves munkatempót, hiszen, bár nem biztos, hogy öt év alatt valami nagyon jó mű kerekedik, „de legalább nem sok”.
Szonda Szabolcs szereti a munkáját, hiszen úgy érzi, az többről szól, mint kipipálni a napi teendőket. A műfordítások kapcsán hangsúlyozta, fontos, hogy valamilyen szinten bele tudja helyezni magát a fordításokba, hogy szeresse a fordítandó művet, ellenkező esetben az olvasó megérzi, hogy pusztán munkáról van szó. „Közben meg fejben írok, a fordítással a bennem rejtőző prózaírói vénát is gondozgatom.”
Az est záró mozzanataként a szerzők dedikáltak. Daczó Hodor Barna / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Írói üzenetek nyomában a Vigadóban
Legyen kritika közöttünk!
Csütörtökön, a kézdivásárhelyi Vigadó dísztermében író–olvasó találkozót rendeztek dr. Borcsa János kritikus–irodalomtörténész–könyvkiadóval az Írói üzenetek nyomában című tanulmánykötete és az általa szerkesztett Szentkatolnai Bálint Gábor Válogatott művek megjelenése apropóján.
Ferencz Éva tanárnő köszöntötte a szép számban megjelent érdeklődőket, majd miután ismertette az est főszereplőjének eddigi életútját, az Írói üzenetek nyomában című kötetet méltatta. A három fejezet közül az elsőben tizenhat kritika és recenzió kapott helyet, amelyekben verskötetek, költői pályakép, esszéregény, karcolat, haiku, aparegények, bukolikák és alkotóik tárulnak ki és fejtődnek meg.
„Borcsa János kritikáiban, tanulmányaiban egyaránt helyet kap a hazai tájakon honos és jól ismert Fekete Vince, Markó Béla, Bogdán Vilmos vagy Bogdán László, a 19. századi naplóíró Kozma Katinka és Szentkatolnai Bálint Gábor”, hangzott el. Jelen kötetben az erdélyi irodalom kortárs klasszikusai (Bogdán László, Ferenczes István, Kántor Lajos, Ferencz Imre, Kenéz Ferenc, Lőrincz György), a középnemzedékbeliek (Fekete Vince, Molnár Vilmos, Lövétei Lázár László, Zsidó Ferenc, Tompa Andrea, László Noémi) és a fiatalabbak (Bálint Tamás, Muszka Sándor) is jelen vannak.
A második részben két nagyobb lélegzetvételű tanulmány, illetve egy szakmai tanácskozáson elhangzott előadás szerkesztett változata olvasható Legyen kritika közöttünk! címmel, míg a harmadik rész – a jegyzetek mellett – jeles vagy tragikus évfordulók kapcsán született írásokat tartalmaz. Az egyetemes értékek mentén (becsület, erkölcs, haza, szabadság) írt jegyzetek kiállták az idő próbáját, fogalmazott a méltató. „Bár lehet, hogy sokunk számára már az első közléskor megszívlelendő üzenete volt minden írásnak, így, egy kötetbe gyűjtve érik egységes egésszé, sajátos ívű gondolatfüzérré, következetesen felépített, erős pilléreken nyugvó értékrenddé”. Végezetül a Legyen kritika közöttünk! című írásból idézett: „Szükségesnek tartom tehát, hogy legyen kritika közöttünk, illetve azt, ha megszólal a kritikus, minden esetben alkalmat találjunk hasznos dolgok elmondására.”
A folytatásban Gazda József író a Szentkatolnai Bálint Gábor válogatott műveit tartalmazó kötetet (erről bővebb beszámolót csütörtöki lapszámunkban olvashattak) ismertette, majd a szerző dedikált. Daczó Hodor Barna / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Borcsa János, a beavató és beavatott
„A végtelen idő, illetve a történelem korlátai között élő ember kísérleteket tesz véges élete folyamán: hozzáad a teremtett világhoz, ezáltal próbálná életét is meghosszabbítani…” – írja Borcsa János egyik kortárs költőnk munkásságáról elmélkedve. Az Írói üzenetek nyomában című új kötetében található ez az írás.
A kritikus új kötete a Kriterion Könyvkiadó gondozásában jött ki a nyomdából, és kritikák, tanulmányok, jegyzetek gyűjteménye, melyek 2010–2016 között jelentek meg első közlésben különböző napilapokban, folyóiratokban, periodikákban, internetes portálokon. Megnevezni őket már csak azért is érdemes, mert szép térképét rajzolják meg Borcsa János szellemi hatósugarának. Háromszéken, szűkebb pátriánkban a Háromszékben és a Székely Hírmondóban közölt, Székelyföldön, illetve általában a magyar nyelvterületen a Székelyföld kulturális folyóiratban, Erdély-szerte a Helikon, a Korunk folyóiratokban, az anyaországban a Bárka, a Hitel, a Forrás hasábjain, a nagyvilágban pedig a Kortárs Online, illetve az előbb felsorolt kiadványok internetes oldalain.
Joggal tarthat számot Borcsa János az egyszerre táguló és szűkülő világfalu olvasóinak érdeklődésére. Kritikáiban, tanulmányaiban és irodalmi jegyzeteiben éppen úgy helyet kap a hazai tájakon honos és jól ismert alkotó (Fekete Vince, Markó Béla, Molnár Vilmos, Bogdán László), mint a 19. századi naplóíró Kozma Katinka, vagy általában klasszikusaink. Jegyzetei, bár többségük adott időpontban s adott alkalomból keletkeztek első közlésükkor, kiállják az idő próbáját, lévén, hogy egyetemes értékek mentén íródtak, úgy mint becsület, erkölcs, haza, szabadság. S lehet, hogy sokunk számára már az első közléskor megszívlelendő, megfontolandó üzenete volt minden írásnak, de így, egy kötetbe gyűjtve kerekedik ki, érik össze egységes rendszerré, sajátos ívű gondolatfüzérré, következetesen felépített, erős pilléreken nyugvó értékrenddé.
A három ciklus közül az első kritikák és recenziók gyűjteménye, 16 méltató, olvasótoborzó, vagy ahogy egy előző kötetét emlegették, olvastató írás. Verskötetek, költői pályakép, esszéregény, karcolatok, haikuk, aparegény, bukolikák világa tárul fel bennük, és velük együtt az alkotók kerülnek közelebb az olvasókhoz: Bálint Tamás, Bogdán László, Elek Tibor, Fekete Vince, Ferencz Imre, Kántor Lajos, Kenéz Ferenc, László Noémi, Lőrincz György, Lövétei L. László, Markó Béla, Molnár Vilmos, Muszka Sándor, Temesi Ferenc és Zsidó Ferenc.
A második ciklus két nagyobb lélegzetvételű tanulmányt tartalmaz, egyik a haza és magyarság kérdését vizsgálja erdélyi magyar költők műveiben, a másikban Tompa Andrea 2013-ban megjelent nagyregényéről értekezik, a harmadik pedig egy szakmai tanácskozáson elhangzott előadás szerkesztett változata Legyen kritika közöttünk! címmel. A kötet harmadik részében irodalmi jegyzetek olvashatók, amelyek irodalmi évfordulók, események kapcsán születtek.
Hogy van-e, illetve mi szükség van a kritikára, így válaszolja meg a kérdést Borcsa János: „Szükségesnek tartom tehát, hogy legyen kritika közöttünk, illetve azt, hogy ha megszólal a kritikus, minden esetben alkalmat találjon hasznos dolgok elmondására. Megtörténhet ugyanis, hogy szava hamarabb eljut az olvasóhoz, mint az íróé, minthogy az irodalomkritika nem önmagáért készül, hanem valósággal keresi, hogy minél előbb eljusson az olvasóhoz, hiszen értelme akkor van (…), ha befogadóra talál.”
A napokban olvastam egy nagyon szép történetet. Eszerint a tibeti hagyomány azt tartja, hogy egy könyvnek energiája, értsd, lelke van, nem halott, papírra nyomtatott betűkből áll. A könyv viszont csak akkor él, ha éltetik a lelkét, fenntartják az energiáját. A buddhista szerzők ezért a könyv lelkét felolvasás útján adják át a beavatottnak, aki a maga során fölolvassa a könyvet másoknak. Ezt a tibetiek eleven, hallás általi átadásnak nevezik, és a könyv lelke akkor kezd élni, amikor a hallás utáni átadást aktív olvasás követi. Tibetben úgy vélik, csak így tudja a könyv betölteni a funkcióját.
Kettőzötten igaz ez Borcsa János Írói üzenetek nyomában című kötetére, általában irodalomtörténészi, kritikusi munkájára. Borcsa János egyszerre beavató és beavatott. Kívánom, hogy legyen minél több beavatottja ezután is, és az írásai által megismert íróknak szintén! Ferencz Éva / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Blokkregényt olvasott már?
Ismerős a korláton csúszkálva közlekedés, a bejáratot elbarikádozó, földön fetrengő részeg szomszéd, az ablakon kiadott lekváros kenyér vagy a nyálgalacsin gyártása, hogy valaki beletenyereljen vagy belelépjen? Van, akinek poén a blokkos élet, hálás érte, és még meg is ihleti. Öt éve tett ígéretét betartva kedden délután bemutatta Székelyudvarhelyen új regényét Zsidó Ferenc.
A székelyudvarhelyi születésű, Székelykeresztúron élő magyartanár legelső könyvének megjelenése után tizenöt évvel ismét a regény műfajához nyúlt, Huszonnégy című művével új típusát hozva létre az elbeszélő irodalomnak, az ún. blokkregényt. Miként a szerző némi iróniával megjegyezte, épp mire a nagy szomszédolások kora lejárt. Bár tény, hogy a blokkban még most is van némi összetartás, működnek azok a bizonyos láthatatlan csápok.
Ő maga mindig is blokklakó volt, a három szoba, összkomfort csábereje rá is ugyanúgy hatott annak idején, mégsem csupán saját sokrétű élményeire hagyatkozott, hanem közel tíz évig embertípusokat és anyagot is gyűjtött másoktól. Majd annak a sokak számára ismerős állapotnak a leírására vállalkozott, amelyen a tömegpszichózis egyik elmélete nyugszik, nevezetesen hogy tömegben csökken az egyén IQ-ja, mivel már nem kell gondolkodnia, hisz senki más sem teszi. A leépülés folyamata a főhősben is végbemegy: a meghasonlott újságíró valami maradandót szeretne alkotni, végül azonban ráébred, hogy meghaladja a vállalkozás, hiszen ilyet bárki tudna írni, aki hasonló miliőben él.
Bár novellafüzérnek tűnik, valójában egy keretes történetről van szó, a főhősön keresztül egy tömbház húsz lakrészét és négy közös terét – a pincét, lépcsőházat, tárolót és padlást – járja körül, mindezt huszonnégy óra alatt.
A regény ötletét egy pincezugban rajtakapott szerelmeskedő párról bevillant régi emlék adta, azontúl pedig „megírni, hogyan élünk – felkelünk, dolgozunk, nyűglődünk –, a kis semmiségek mögött meglelni a mélységet, mindezt egy keretbe helyezve, érdekes stílusban tálalva”. Az életszagú történetek közül egy igazán pozitív töltetű rész emelkedik ki, és egyben ennek az abszurd boldogságnak a megírása bizonyult számára a legnehezebbnek, mert „a feszültségek és problémák könnyebben elmesélhetők, kitapinthatóbbak”.
A feltevést, hogy a harmadik személyben megjelenített, cseppet sem szeretetreméltó főszereplő vagy a külső narrátor mennyire Zsidó Ferenc, elhárította magától: tudatosan nem magát írta bele a regénybe, az életrajzi elemeket is megbuherálta, a lakókat pedig távolról kezelte, épp azért, hogy bárhol érvényesnek hasson. A könyvben kevés a leírás, hogy épp csak képi szinten segítse az olvasót, a gerincet főleg párbeszédek alkotják, ahogyan az emberek társalognak a hétköznapokban, félmondatokban, egymás szavába vágva, kibeszélve magukból, ami felgyülemlett, noha attól még nem oldódik meg semmi, „ellenben ha elolvassuk és hozzátesszük saját élményeinket, már be is végezte a könyv”. Kissé szabadkozott a vulgáris részek miatt, de mint mondta, házi kritikusa, felesége tanácsára sokat faragott rajtuk, csak jelzésszerűen hagyott meg egy-két közönséges kifejezést – és azzal fel is olvasta az egyik durvább részt, amelyet bevallása szerint a keresztúriak előtt nem mert.
Bálint Tamás költő, aki ezúttal moderátorként volt jelen, arról faggatta a szerzőt, hogy mennyire felismerhetők vagy maiak a szereplők, mire jött a válasz: Lavírozni kellett, de végül sehogy sem lehet jól kijönni ebből. Ha valaki magára ismer, az a baj, ha nem, akkor meg az, hogy miért nem írtam bele. Ha megkergetnek, az az irodalmi siker netovábbja lesz.
A kérdésre, hogy ki a kedvenc lakója, azzal vágta ki magát, hogy hozzá a lépcsőház áll legközelebb, mert átmenetet képez a kint és bent között, amíg végigjárja, reggelente számba veszi a napi teendőket, hazaérve pedig ideges tanáremberből ott állítja át magát férj és apa szerepbe.
A Gutenberg Kiadónál megjelent könyv illusztrációját Orosz Annabella készítette, egy gyergyószentmiklósi tömbház fotóját véve alapul. Kosztolányi Kata / Székelyhon.ro