"Több mint hetven éve imaházban tartja az istentiszteleteket Temesváron az 1929-ben alakult újkissodai református egyházközség. Bálint Sándor lelkész nyolc éve gyűjt pénzt egy templom felépítésére. A gyülekezet 544 aktív tagból áll, köztük van olyan, aki másfél órás utazással, a város másik feléből jön át istentiszteletre. A gyulai Nemes Roland tervezte 200 férőhelyes templom 30 millió forintba kerülne - jegyezte meg a lelkész, majd hozzátette: a népesség és gyülekezet létszáma Újkissodán is csökken, ám az új templom befogadóképessége még legalább száz hellyel bővíthető. Gyülekezeti termet is építenének, a vallásórák, nőszövetségi és egyéb tevékenységek számára. Bálint Sándor idősek napközi otthonát is szeretne indítani. A lelkész szerint a templomépítés azt jelenti, a hívek bíznak a jövőben és a megmaradásban. Reméli, február elején a Bartók Béla Gimnáziumban megtartandó bálra sok magyar eljön, és az együvé tartozás konkrét tettekben - azaz pénzadományokban - is megnyilvánul. Az építés megkezdésétől számítva két éven belül épülhet fel a templom, amely Bálint Sándor szerint a következő évszázadra biztosítja a magyarság megmaradását, és a keresztyén ifjúság találkozóhelye is lehet. /Oberten János: Templom épül Újkissodán. = Krónika (Kolozsvár), jan. 23./"

Ápr. 6-án Temesvári Református Egyházmegye Újszentesen tartotta szokásos évi közgyűlését. A közgyűlés beszámolóiból kitűnt az, hogy lelkiekben erősödőben vannak a gyülekezetek, de apadásnak indult szinte minden egyházközség a születések kis száma, a nagy halálozási arányszám és a vegyes házasságok miatt. Az egyházmegye semmilyen anyagi támogatást nem élvez, az elszegényedés ellenére. Bányai Ferenc esperes kérte, hogy a közgyűlés bízza hivatalos helyettesére, az egyházmegyei főjegyző Bálint Sándorra az esperesi teendők ciklus végéig való végzését, az adminisztrációba való belefáradása mellett az egyházmegye lehetetlen anyagi helyzetére is utalt. /Krassay Szörény: Újszentesen találkoztak a Temes megyei református egyházközségek küldöttei. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 8./

Nehéz anyagi körülmények között él a Temesvári Református Egyházmegye. Több gyülekezete is van, ahol a lelkipásztorok nem tudják fizetésüket fölvenni, amelyek nem tudnak az egyházmegye és az egyházkerület anyagi fenntartásához hozzájárulni. Ilyen körülmények között merte vállalni az esperesi hivatal vezetését a lelkészi főjegyző, Bálint Sándor. A főjegyző egyben az ujkissodai gyülekezet lelkipásztora is. Templomépítő lelkipásztor. Jelenleg folyik az alap kiásása és az alapozás. /Makay Botond: Beszélgetés Bálint Sándor egyházmegyei lelkészi főjegyzővel. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 13./

"Tíz évfolyamot ért meg, s 1933-tól 1944-ig tanárok, tanítók, nevelők és más értelmiségiek lapja, az Erdélyi Iskola című folyóirat. Szerkesztői György Lajos nyelvész, illetve Márton Áron kolozsvári pap, egyetemi lelkész, majd gyulafehérvári püspök. Az Erdélyi Iskolát bemutató kötetet Ozsváth Judit szerkesztette és a csíkszeredai Státus Kiadó adta közre. Ez a válogatás a korabeli erdélyi szellemi elit katolikus részének "fotográfiája" is. "Akik őrhelyen állanak, éber figyelésre és megsokszorozott munkára vannak kötelezve", hirdette Márton Áron. A kötet első része tanulmány az Erdélyi Iskola kor- és szellemtörténeti beágyazottságáról, a második rész a tíz évfolyam antológiája (néhány kiemelt szerző: Paál Árpád, Márton Áron, Sándor Imre, Sulyok István, Bálint Sándor, Blédy Géza, Venczel József, Domokos Pál Péter, Kelemen Béla, Dávid László, Heszke Béla, Boga Alajos, Pintér Jenő), a harmadik rész pedig az Erdélyi Iskola több bibliográfiai szempont szerint is rendezett repertóriuma. A jól ismert történész, Vincze Gábor vállalta a lektori teendőket. /Jakabffy Tamás: Könyv az Erdélyi Iskoláról. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 18./"

Temesváron, a Művelődési Házban nagysikerű farsangi mulatságot rendezett a város újkissodai református gyülekezete. A végvári és temesvári népi táncosok műsora sikert aratott. Bálint Sándor, a gyülekezet lelkipásztora beszámolt arról, hogy a 75 évvel ezelőtt önállósult református gyülekezet templomot és multifunkcionális gyülekezeti házat épít azon a kis telken, amelyen most az imaházuk áll. A mulatság bevételét templomépítésre fordítják Az Illyés Közalapítvány és a román Művelődési és Vallásügyi Minisztérium pozitívan bírálta el pályázatukat. /Szekernyés Irén: A bevételt templomépítésre fordítják. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 9./

Újkissoda református gyülekezete fennállásának 75. évfordulója megünneplésére készül. A települést éppen száz évvel ezelőtt alapították Temesvár és Kissoda közötti üres területen. Újkissodát 1951-ben csatolták VI. kerületként Temesvárhoz. 1992 őszén Bálint Sándort választotta a közgyűlés a temesvár-újkissodai egyházközség lelkipásztorának. A hívek 1997-ben gyűjtést indítottak templomépítésre. 2003-ban kezdték el az alapozás munkálatait. A 180 férőhelyes templom, valamint a vele egybenyitható gyülekezeti terem építése kis lépésekben halad előre. Máj. 16-án ünnepi istentisztelettel üli meg alapításának 75. évfordulóját a református egyházközség. /Szekernyés Irén: “Múltunk öröm, jövőnk remény”. Templomot épít a 75 éves gyülekezet. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 5./

A Temesvári Református Egyházmegyében (TRE) a tisztújítás egyházmegyei jelölő közgyűléssel kezdődött júl. 23-án a lugosi református templomban. Fazakas Csaba lugosi lelkész tíz szavazatot kapott az esperesi jelöltségre, míg Bálint Sándor temesvár-újkissodai négyet. Hasonló volt a főgondnoki tisztségre is a szavazás eredménye, mert Pataki Károly jelenlegi egyházmegyei főgondnok tíz szavazatot, míg Makkai Zoltán, a temesvári Új Ezredév gyülekezetének a főgondnoka négyet kapott. Meglepetésre Bálint Sándor és Makkai Zoltán egyaránt visszaléptek, az egyházmegyei aljegyzői tisztségre pedig senki sem vállalta el a jelölést, a kialakult patthelyzetet egy külön közgyűlésen kell megoldania az egyházmegye eljövendő vezetőségének. /Szakmáry Károly: A Temesvári Református Egyházmegye közgyűlése. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 26./

A Babes-Bolyai Tudományegyetem Magyar Néprajz és Antropológia Tanszéke valamint a Kriza János Néprajzi Társaság Erdély és Moldva népi vallásossága címmel konferenciát rendezett Bálint Sándor születésének 100. évfordulója tiszteletére. A nov. 5-6-án Kolozsváron tartott értekezletet Keszeg Vilmos, a magyar tanszék vezetője nyitotta meg. Az erdélyi szakembereken kívül magyarországi néprajztudósok is megjelentek. Csapody Miklós magyar országgyűlési képviselő Bálint Sándor életéről és politikai működéséről írt, A világban helytállani című könyvét mutatta be. Nyisztor Tinka beszámolt arról, ami Pusztinán történik a moldvai magyarok fennmaradása érdekében. /P. Daczó Árpád Lukács OFM: Istenhittel, emberszeretettel népéért. = Vasárnap (Kolozsvár), nov. 21./

Boldoggá avatások sora
Jövő év július 3-án hirdetik ki Scheffler János szatmárnémeti püspök boldoggá avatását, de a következő években vagy évtizedekben több magyar személyiséget is boldoggá avathatnak – közölte Szőke János szalézi szerzetes, Bogdánffy Szilárd nagyváradi vértanú püspök boldoggá avatásának posztulátora, azaz az ügymenet koordinátora az MTI-vel.
Beszámolója szerint a következő magyar személyek ügyét képviseli Rómában: Mindszenty József bíboros, prímás, esztergomi érsek, Márton Áron erdélyi püspök, Bálint Sándor néprajztudós, Marton Boldizsár karmelita szerzetes, Sándor István szalézi szerzetes, Györgypál Albert nagyváradi lelkész, Orosz Péter és Chira Sándor kárpátaljai görög katolikus püspök. Rajtuk kívül Brenner János vértanú káplán boldoggá avatását kezdeményezte a Szombathelyi Egyházmegye. A rendszerváltás után boldoggá avatták Apor Vilmos egykori győri püspököt, Batthyány-Strattmann László orvost, Meszlényi Zoltán esztergomi segédpüspököt, Romzsa Tódor görögkeleti papot és Salkaházi Sárát, a Szociális Testvérek Társasága nővérét.
Mint arról beszámoltunk, Bogdánffy Szilárd nagyváradi vértanú püspök boldoggá avatását október 30-án hirdetik ki a nagyváradi római katolikus székesegyházban. Az ünnepi szentmisét Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek mutatja be. A szertartáson XVI. Benedek pápa képviseletében a Vatikán szentté avatási kongregációjának prefektusa, Angelo Amato érsek is részt vesz. XVI. Benedek pápa tavaly október 17-én írta alá Bogdánffy Szilárd boldoggá avatási dokumentumát. A pápa végső pozitív válasza idén március 27-én érkezett meg Nagyváradra. Reggeli Újság (Nagyvárad)

A csángó sors útjain – Domokos Pál Péter: Moldvai útjaim
A magyar tájak és népcsoportok igazán hivatott kutatói az általuk vizsgált területben és közösségben sosem pusztán a kutatási témát látták, de valamiként a magyar sorskérdések megtestesülését is. Ilyen, önmagán messze túlemelkedő jelentésű kutatási terrénum volt például Kós Károly számára Kalotaszeg, Bálint Sándornak Szeged és népe és ilyen volt Domokos Pál Péternek Moldva földje, a legelhagyatottabb magyarok, a csángók népe.
A zenetanár, népzenekutató Domokosnak a húszas évek végén került a kezébe Bartók Béla A magyar népdal (1924) című könyve, amelyben szerzője arról panaszkodott, hogy Kodály Zoltánnal az egész magyar nyelvterület népzenéjét föltérképezték, csupán egyetlen nagyobb fehér folt maradt, a moldvai csángó vidék. Ez indította a székely tanárt, hogy magára vállalja e Kárpátokon túli táj ősi zenei anyagának fölgyűjtését. Csakhogy a fonográffal rögzített népzenei felvételek mellett más hozadéka is volt két kutatóútjának. A fiatal Domokos Pál Péter ugyanis fölismerte, hogy a moldvai csángók archaikus népi kultúrája olyan kincs, amely tudományos jelentősége mellett az egyetemes nemzeti kultúra szempontjából is hihetetlenül fontos, mert szinte kövülete, zárványa a koraközépkori magyarság nyelvének, mentalitásának, gondolkodásának, folklórjának. Másik ráismerése pedig az volt, hogy a román hatalom a csángók teljes beolvasztására törekedvén olyan múltat hazudik a csángóknak, amilyen jövőt szán nekik: románt.
A fölfedező úton járó, mélyen hívő Domokos Pál Pétert mégis az rendítette meg legjobban, hogy a csángók erőszakos románosításában a román katolikus egyház viszi a főszerepet. A krisztusi szeretet tanát hirdető egyház szinte brutális módon tette és teszi lehetetlenné, hogy a csángók anyanyelvükön gyakorolják vallásukat, hogy a maguk nyelvén imádhassák az Istent.
Domokos Pál Péter két, egyenként három hónapos kutatóutat tett Moldvában: 1929-ben a magyar nyelvterület tömbjében elhelyezkedő településeket kereste föl, 1932-ben – Laczkó László nevű egyetemi hallgató útitársával együtt – a szórványfalvakban járt. Mindkét alkalommal az Ojtozi szoroson lépte át a történelmi országhatárt, első útján gyalogosan, utóbb kóberes szekérrel indult útnak, fazekas székelynek álcázva magát a már akkoriban is gyanakvó és sűrűn kellemetlenkedő hatósági emberek megtévesztése végett. Két útjának jegyzeteiből készítette el a Moldvai útjaim című hosszabb írását, amely a szerző A moldvai magyarság (1941) című nagyszabású művében látott először nyomdafestéket. Ezt a mintegy öt ív terjedelmű dolgozatot nyújtja át most az olvasóknak Halász Péter szerkesztésében és előszavával a csíkszeredai Hargita Kiadóhivatal, éspedig két nyelven. A román fordítás (amely Bartha György munkája) arra szolgál, hogy a magyarul már nem értő, nem olvasó csángók is megismerhessék a róluk szóló alapvető művet, illetve, hogy nem egészen elfogult román anyanyelvű olvasók is autentikus forrásból tájékozódhassanak ebben a „kényesnek” mondott kérdésben.
A Moldvai útjaim műfaját elég nehéz meghatározni. Vannak részei, amelyek útleírásra emlékeztetnek, bizonyos passzusai adatokkal, táblázatokkal, névsorokkal kiegészített tanulmányként olvashatók, más részeiben folklorisztikai értekezésnek mutatkozik, miközben szépirodalmi ihletésű részeit is élvezheti az érdeklődő. Abban a tekintetben viszont egységes a szöveg, hogy szerzője szinte kínosan ügyel a tárgyilagosságra, csak a legritkábban engedi érzelmeit, megrendülését kifejeződni. (Ritka kivétel, amikor a csángók elpanaszolták neki, hogy még az idős haldoklók sem gyónhatnak anyanyelvükön a magyart üldöző román papoknak.) Domokos Pál Péter nem követ időrendet, nem követi bejárt útja vonalát, mert egyszerre utazott térben és időben, bebarangolta egész Moldvát az Ojtozi szorostól Jászvásárig (Iasi), miközben visszanyomozott időben az etelközi emlékmaradványokig. Írásában folyvást a megismert jelenkori állapotot a múlt dokumentált tényeivel szembesíti.
A szerző a két utazás alkalmával – vagyis fél esztendő alatt – összesen 52 moldvai településen fordult meg. Az 1920/30-as évek fordulóján még csaknem romlatlan, csorbítatlan gazdagságában találta a moldvai magyar nyelvterület hagyományos közösségi műveltségét. Az utazása óta eltelt háromnegyed évszázad alatt számos faluból kiveszett a magyar szó, sok helyütt némult el a magyar ének és imádság. Joggal mondhatjuk, hogy Domokos Pál Péter volt a moldvai csángó-magyar élet teljes gazdagságának utolsó hírmondója.
A kutatóutak legfőbb hozadéka természetesen – a szerző célja szerint is – a gyűjtött népzenei kincs volt, amely a Rajeczky Benjáminnal közösen összeállított Csángó népzene három kötetében (1956, 1961, 1991) látott napvilágot. Vagyis a Moldvai útjaim afféle „ráadása” lett e fontos gyűjteménynek. Domokos minden fontos tényt, érdekes megfigyelést, tanulságos tapasztalatot lejegyzett a csángók életéről: megörökítette a szellemi és tárgyi néprajz emlékeit, a halottas szokásokat és hiedelmeket, a történelmi események folklorizálódott emlékeit, a viseletek sajátosságait, az eszközök és tárgyak (pl. szövőszék, szekér) alkatrészeinek névanyagát, a ballada születésének rekonstruálható mozzanatait, a kender megmunkálásának menetét, a falvak lakóinak személynév-anyagát, a családtörténeti tényeket, a népszámlálási eredményeket és így tovább. (Itt érdemes idézni egyik, ma már hihetetlennek tetsző megállapítását: az 1920-as évek végén Bákó (Bacau) megye minden hatodik lakosa magyar anyanyelvű volt!) És persze lejegyezte a csángók mindennapi életének jellemzőit, a maga utazásának fontosabb epizódjait, ismétlem, szinte sosem adva hangot érzelmeinek, megrendülésének. A szerzőt a tudományos megismerés vágya fűtötte, ezért vállalt minden veszélyt, megpróbáltatást, elismerést nem remélve fáradozott, fagyoskodott, kutatott fél éven át.
Két utazása során bejárta a Tatros völgyét, Bákó megye magyar falvait, bebarangolta Román és Jászvásár környékét. Áttekintette a plébániák és filiák híveinek névsorait, elemezte a csángó népesség névanyagát. Méltatta a magyar kántorok (a „diákok”) túlbecsülhetetlen szerepét az anyanyelvű vallásgyakorlásban, számba vette a házak berendezését, az emberek viseletét, az eszközöket és szerszámokat. Szomorúan állapította meg, hogy sok helyütt már csak az asszonyok tudtak magyarul.
Lejegyezte a román nyelvre „térítő” papok működésének legfölháborítóbb eseteit, fölmászott a templomtornyokba a harangok föliratait megörökíteni, leírta az értékesebb oltárképeket, számba vette a magyar nyelvű énekeskönyveket, megörökítette a kevés számú magyarul tudó pap érdemeit, lemásolta a román nyelv kötelező használatára fölszólító rendeletet.
Domokos Pál Péter tehát minden fontos és jellemző tényt, mozzanatot, adatot híven megörökített, valamennyi megállapítását gondosan dokumentálta, a számsorokat összevetette, forrásait szembesítette, vallomástevőit szó szerint idézte, és csak a legritkább esetben fűzte mindehhez a maga személyes érzelmeit.
A ritka esetek egyikeként megjegyezte: „A harangozónál nagy lelki szükségletet és a magyar szó utáni vágyakozást látva, mélységesen megindultam…” És följegyezte azokat a fájdalmas epizódokat is, amikor lehetséges adatközlői, énekesei nem mertek magyarul megszólalni, nehogy a páter vasárnap kiprédikálja őket a templomban. Bánatosan rögzítette azt is, hogy Prezest községben ellenségesen fogadták, még az éjszakai szállást is megtagadták tőle.
Egyszóval Domokos Pál Péter híven és pontosan rögzítette dolgozatában mindazt, amit a moldvai csángók körében 1929-ben és 1932-ben tapasztalt, ahogyan maga írta: „a csángómagyar sors keserű képét erőtlen szavaimmal próbáltam láttatni.” Azt, hogy mit jelent a magyar tudományosság számára Domokos Pál Péter munkássága, ma már jól tudjuk. És hogy mit jelentett a csángók számára a működése? Nos, ezt jelképezheti az a legenda, amely utazását követően több helyütt is fölbukkant Moldvában: álruhában itt járt a magyar király, hogy megismerje a csángó-magyarok nehéz sorsát…
(Domokos Pál Péter: Moldvai útjaim. Kétnyelvű kiadás. Csíkszereda, 2005. Hargita Kiadóhivatal, 340 p. /Bibliotheca Moldaviensis/)
Mezey László Miklós
www.irodalmilap.net / Polísz, 2006. 88. szám
Erdély.ma

Boldoggá avatnak egy magyar néprajzkutatót
Bálint Sándor néprajztudós boldoggá avatási anyaga már a Vatikán előtt van, de még évekbe telhet, mire valóban boldoggá avatják.
Már csak idő kérdése Bálint Sándor néprajztudós boldoggá avatása - mondta Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke a Magyar Nemzetnek. A lap csütörtöki számában a püspök úgy fogalmazott: a vatikáni bizottság döntése csak idő kérdése, de valószínűleg évekig is el fog tartani, míg megtörténik, hiszen a boldoggá, illetve később a szentté avatás eljárása mindig sokáig tartott.
A lapnak Barna Gábor, a Bálint Sándor Valláskutató Intézet vezetője elmondta, hogy a magyar néprajztudós csodatételéről - ennek elismerése feltétele a boldoggá avatásnak - a dokumentumokat már eljuttatták a Vatikánba. Tavaly nyáron történt, hogy egy agyhalott terhes nőt három hónapig életben tartottak az orvosok, hogy megszülethessen a gyermeke, és bár az orvosok többször lemondtak a magzat életéről, az mégis megszületett, miután egy imacsoport Bálint Sándorhoz imádkozott a magzat életéért.
Emlékeztetett arra, hogy a római bizottság már 2012-ben úgy foglalt állást, hogy Bálint Sándor élete és munkássága megfelel a boldoggá avatás szigorú feltételeinek. Bálint Sándor (1904-1980) boldoggá avatási eljárását 2005-ben az akkori szegedi megyés püspök, Gyulay Endre kezdeményezte.
maszol.ro

Jubileumi közgyűlés a Vármegyeháza barokk termében
„Megmaradásunk erős bástyái a református gyülekezetek”
Újjáéledésének 125. évfordulóját ünnepelte október 17-én, szombaton a temesvári református egyházközség. A jubileumi közgyűlésre a református gyülekezet újraalakulásának történelmi helyszínén, a Vármegyeháza barokk termében került sor. A hálaadás során igét hirdetett Wágner Erik, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület előadótanácsosa. A rendezvény meghívott vendégei között volt Halász Ferenc, a Temes megyei RMDSZ elnöke, ft. Szilvágyi Zsolt kanonok, nt. Kovács Zsombor evangélikus lelkipásztor.
A megjelenteket ft. Fazakas Csaba temesvári esperes köszöntötte, aki felidézte Gróf Ráday Gedeon főgondnok 125 esztendővel ezelőtt elhangzott szavait: „A temesvári reformátusok újraalakulási vágya szállt a magasba, sok szívből tört fel az akarjuk kiáltás!”, ami azt jelentette, hogy közel 200 esztendő tetszhalotti állapot után újraéledhetett a protestantizmus kálvini vonala Temesváron.
Pataki Károly egyházmegyei főgondnok köszöntője során hangsúlyozta: 125 éve különvált egymástól a temesvári evangélikus-lutheránus és a református egyházközség, de a hangsúlyt most nem a különválásra kell helyeznünk.
Wágner Erik, a KREK előadótanácsosa a Szentírásból idézve arra hívta fel a figyelmet, hogy keresztény ember számára a legfontosabb a közösség, a gyülekezet, a templom, az imaház jelentősége csak másodlagos lehet. „Ebben a teremben hosszú kényszerszünet után, 125 évvel ezelőtt újjáalakult a református gyülekezet, de temploma még 12 évig nem volt. 1898-ban hívták meg Szabolcska Mihály költő lelkipásztort Temesvárra, aki a szívén hordozta a templomépítés ügyét és 1902-ben épült meg a református imaház és bérpalota. A legfontosabb tehát a közösség, egymással és a teremtő atyával, aki segít minden akadályt legyőzni” – hangsúlyozta Wágner Erik előadótanácsos.
A temesvári református eklézsia újjászületéséről Szekernyés János helytörténész tartott előadást, akit Temesvár reformátussága című könyvéért Pro Ecclesia díjjal tüntetett ki a Királyhágómelléki Református Egyházkerület. Az érdekes visszapillantásból megtudtuk: 125 esztendővel ezelőtt kb. 1100 tagja volt az újjáalakult magyar református gyülekezetnek, amely azóta megmaradásunk erős bástyája lett.
A jubileumi közgyűlést Halász Ferenc RMDSZ-elnök, nt. Kovács zsombor evangélikus lelkipásztor, ft. Szilvágyi Zsolt józsefvárosi plébános, valamint az 1929 létrejött újkissodai gyülekezet lelkipásztora, nt. Bálint Sándor, az 1994-ben létrejött vöröscsárdai gyülekezet lelkipásztora, nt. Kovácsné Pap Ibolya és az 1999-ben létrejött Új Ezredév gyülekezet lelkipásztora, nt. Gazda István köszöntötték. A református gyülekezet újjászületése óta eltelt 125 év a testi és lelki építkezés időszaka volt, amely bebizonyította: a reformátusság nélkül elképzelhetetlen a magyar élet a bánsági végeken. Az 1902-ben, a templomavatás évében létrejött belvárosi református gyülekezet nevében ft. Fazakas Csaba esperes zárszavában örömét fejezte ki, hogy megmaradásunk immár négy bástyája, a négy temesvári református gyülekezet ilyen szövetségben vett részt ezen a jubileumi közgyűlésen.
A jubileumi rendezvény színvonalát a kovászna-belvárosi gyülekezet férfikarának, az Új Ezredév kórus és a negyed évszázados fennállását ünneplő Szabolcska Mihály kórus szolgálata emelte.
A közgyűlés résztvevői ezután a Protestáns Zene Estje című zenés istentiszteleten vettek részt az evangélikus-lutheránus templomban.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Konferencia a reformáció 500. évfordulójára
„SZERETET A VILÁG MEGVÁLTÓJA”
(Szabolcska Mihály)
A Temesvár-Belvárosi Református Egyházközség a REFORMÁCIÓ 500. évfordulójára készülődve 2016. április 2-án, szombaton 10 órai kezdettel tudományos konferenciát szervez
A BÉKÉS BÁNÁTI TÖRTÉNELMI EGYHÁZMEGYE LELKIPÁSZTORAINAK IRODALMI ÉS KÉPZŐMŰVÉSZETI MUNKÁSSÁGA címmel.
A lelkipásztorok esetenként nem csak a szolgálatra való elhívást kapták az adott időben, hanem a vers, próza, zene vagy festészet területén is elrejtett isten egy-egy tálentumot az életükben.
Ilyen lelkipásztorok voltak:
Nemes Elemér, Szombati-Szabó István, Streleczky Sándor, Nagy Márton,
Szepesi Nits István, Szabolcska Mihály, Dr. Szabolcska László, id. Zöld Mihály,
ifj. Zöld Mihály, Kádár István, Orth Imre, Ajtay Gábor, Dr. Higyed István.
Ma is élő lelkipásztorok: Makay Botond, Dénes József.
A Kárpát-medence valamikori legnagyobb egyházmegyéje jelenleg 3 országban és 5 egyházmegyében él. A konferencia célja emlékezni azokra a 19-20. században élt kiemelkedő személyiségekre, akik a reformátori örökség továbbéltetői voltak a térségben. Sok esetben tragikus körülmények közepette mutattak rá a hit és bizalom fontosságára igehirdetésben, versben, prózában, festményben, zenében, kritikai írásokban.
A konferencia programja:
10.00: Nyitó áhítat
10.15: Dr. Hegyi Ádám, tanársegéd előadása - SZTE BTK Könyvtártudományi Tanszék
10.45: Szekernyés János temesvári helytörténész előadása - Temesvári Képzőművészek Egyesületének elnöke
11.30: Bálint Sándor, Gáll Zoltán, Bódis Ferenc, Szűcs András Ottó, Makay Botond lelkipásztorok felidézik elődeik sokoldalú szolgálatát
14.00: Kiállítás megnyitása
14.30: Könyvbemutató, Dénes József nagyzerindi lelkipásztor bemutatja A kék madár bokrétája című frissen megjelent 4. verseskötetét
15.30: Műsoros összeállítás a lelkészköltők verseiből.
A konferencián közreműködik a nagyzerindi BOLDOGSÁG zenekar.
A konferencia támogatója az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő – Reformáció Emlékbizottsága.
Fazakas Csaba lelkipásztor-esperes
Nyugati Jelen (Arad)

Irodalmár és képzőművész lelkipásztorok alakjának felidézése
A Temesvár-belvárosi Református Templom gyülekezeti termében április 2-án, szombaton A Békés Bánáti Történelmi Egyházmegye lelkipásztorainak irodalmi és képzőművészeti munkássága címmel tartottak tudományos konferenciát. A rendezvény első részében dr. Hegyi Ádám ( Szegedi Tudományegyetem) XVIII. századi nagy elődeinkről tartott izgalmas előadást, majd Szekernyés János temesvári helytörténész egy átfogó, lelkész személyiségeket ismertető és tevékenységüket bemutató előadást tartott. A folytatásban Bálint Sándor, Gáll Zoltán, Bódis Ferenc, Szűcs András Ottó és Makay Botond lelkipásztorok idézték fel elődeik sokoldalú szolgálatát. A tudományos konferencia második részében Dénes József nagyzerindi lelkipásztor mutatta be A kék madár bokrétája című, negyedik verseskötetét. A rendezvény befejező részében lelkész költők verseiből került felolvasásra néhány költemény, közreműködött a nagyzerindi Boldogság zenekar. A gyülekezeti teremben református lelkészek irodalmi és képzőművészeti munkásságát bemutató kiállítást tekinthettek meg a résztvevők.
„Jövőre lesz a reformáció 500 éves évfordulója – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Fazakas Csaba református esperes, a rendezvény házigazdája. – A magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma keretében működő Reformációs Emlékbizottság kiírt egy pályázatot előkészítő rendezvények megtartására. Ezt ragadtuk meg, amikor az immár három alkalommal megtartott Békés Bánáti Történelmi Egyházmegye találkozóit elkezdtük szervezni. Akkor merült fel az ötlet, hogy itt voltak író, festő, költő, zeneszerző lelkészek, miért ne tekintenénk vissza egy konferencia keretében erre a múltra. A XIX. század vége, a XX. század olyan lelkészeket állított szolgálatba ezen a vidéken, mint Nemes Elemér, Szombati-Szabó István, Streleczky Sándor, Nagy Márton, Szepesi Nits István, Szabolcska Mihály, dr. Szabolcska László, id. Zöld Mihály, ifj. Zöld Mihály, Kádár István, Orth Imre, Ajtay Gábor vagy a nemrég elhunyt dr. Higyed István, vagy az élő lelkipásztorok közül Makay Botond és Dénes József, akik a szószéki szolgálat mellett irodalommal, képzőművészettel vagy éppen zeneszerzéssel foglalkoztak. Ezt akarjuk föleleveníteni, hiszen ez is a gazdag reformációi örökségnek a része. Ebben a térségben mindig voltak, vannak és lesznek olyan emberek, akik az ige erejével, az ige hatalmával és az igéből származó ihlettel szolgálják a magyarságnak nemcsak egyházi, hanem kulturális önazonosságának a megőrzését is.”
A konferencia megszervezését az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő – Reformáció Emlékbizottsága támogatta.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Templomszentelés Újkissodán
„A legnagyobb ajándék, hogy ilyen sokan együtt vagyunk!”
Rendkívüli eseményre került sor 2016. április 30-án, szombaton Temesvár Újkissoda kerületében: ft. Csűry István püspök részvételével megtartották az újkissodai református templom felszentelési ünnepségét. A 24 esztendővel ezelőtt megálmodott, közel 20 esztendeig épült gyönyörű, mintegy 200 férőhelyes templom végre elkészült, és zsúfolásig megtelt az örömteli nagy napon! A templomszentelési istentiszteleten, az újkissodai gyülekezet mellett részt vettek a temesvári egyházmegye lelkipásztorai, vendég presbiterek és gyülekezeti tagok, közjogi méltóságok és a templomépítést támogató Niederlausitzi Egyházmegye (Németország) népes küldöttsége, nt. Thomas Köhler esperes vezetésével.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökét, az egyházmegyéből és a határokon túlról érkezett vendégeket, valamint a házigazda gyülekezet tagjait nt. Fazakas Csaba református esperes köszöntötte. „Óriási ünnep ez a mai, hiszen a temesvári egyházmegyében, itt a bánsági szórványban, a rendszerváltást követően ez a második templom, amit Isten kegyelméből felszentelünk” – mondta Nt. Fazakas Csaba esperes. A templomszentelési istentiszteleten ft. Csűry István püspök hirdetett igét. „Boldogok vagyunk, mert megint egy új templomot szentelhetünk fel az egyházkerület területén, itt, Temesváron és megint egy olyan gyülekezet körében vagyunk, amely méltán mondhatja el: Isten megáldott bennünket, lelki hajlékunk, otthonunk van, amelybe ha megérkezünk, akkor halljuk az ő szavát, érezzük a gyülekezet közösségét” – mondta a püspök. „Jelét adta Isten, hogy haza lehet érkezni, haza érkeztünk ide, otthon vagyunk ebben a gyönyörű templomban”.
Az igehirdetés után Bálint Sándor templomépítő lelkipásztor, az újkissodai gyülekezet lelkészének beszámolója következett, aki vetített képes összeállítás segítségével idézte fel a templomépítés küzdelmes két évtizedét. „Mindig arra gondoltam, hogy egyszer elkészül ez a templom és meg fogjuk tölteni ezt a templomot, de amikor azt kérdezték tőlem, hogy mikor lesz ez a nap, nem tudtam válaszolni. Most eljött az a nap, amelyet az Úr rendelt, és megtelt a templom. A legnagyobb ajándék a számomra, hogy ilyen sokan együtt vagyunk!” – mondta Bálint Sándor. „Ahhoz, hogy ez a templom felépülhessen, rengeteg dologra volt szükség, de Isten áldása után talán az a legfontosabb, hogy jó emberekkel találkozzunk. A templomépítés során megtapasztaltam, hogy rengeteg jó ember van Temesváron – és nem csak Temesváron –, és ezekkel a jó emberekkel nekem sikerült találkoznom. Ha nincs templomépítés, ennyi jó, áldozatkész emberrel életemben nem találkozhattam volna! Közel két évtized alatt 5765 nyugtát írtunk a templomépítésre adakozóknak, ennyiszer nyíltak ki a szívek, a zsebek templom javára” – mondta a templomépítést sikeresen megvalósító Bálint Sándor lelkipásztor, aki külön megköszönte a Bau Projekt cég építészeinek, az építésvezetőnek, az oltárkészítőnek és a remekbe szabott munka többi kivitelezőjének áldozatkészségét és kiváló teljesítményét.
Pataki Károly egyházmegyei főgondnok köszöntője során felidézte a templomépítés legfontosabb pillanatait, hangsúlyozva, hogy most már a gyülekezet feladata ezt a gyönyörű templomot élettel, szeretettel megtölteni. A templomépítést a kezdetektől támogatta Halász Ferenc, az RMDSZ Temes megyei szervezetének elnöke, aki azt kívánta, hogy az újkissodai református közösség itt, ebben a templomban ünnepelje 2029-ben a gyülekezet fennállásának 100 évfordulóját, de az lenne az igazi, ha a most felszentelt templom 100 évfordulóján is együtt ünnepelnének az újkisssodai református magyarok. A templomszentelő imádságot nt. Thomas Köhler, a Niederlausitzi Egyházmegye esperese mondta el, majd a németországi evangélikus testvérgyülekezet képviselői úrvacsorai kegytárgyakkal ajándékozták meg a temesvári gyülekezetet. Az ünnepség résztvevőit a meghívott felekezetek lelkészei és a Temesvári Egyházmegye lelkészei köszöntötték.
A templomszentelési istentisztelet fényét a Gáspár Mária vezényelte Szabolcska Mihály kórus, a Szabó Gabriella vezette Új Ezredév kórus, a Niederlausitzi Egyházmegye fúvószenekara, Vesztergám Miklós tárogatóművész, valamint a temesvári Bokréta citeracsoportjának szolgálata emelte.
Ft. Csűry István püspök áldását követően a templom bejáratánál sor került a templomszentelésnek emléket állító márványtábla leleplezésére, amely Szepesi Nits István szavait idézi: „Ez falak hittel épültek / Békesség és hit van / most is tetőnk alatt / Békességünk, hitünk / reméljük megmarad…”. Az Új Ezredév kórus elénekelte Bálint Sándor Vezérlő fény című saját szerzeményét, végül a templomszentelési ünnepség a Himnusz eléneklésével és szeretetvendégséggel zárult.
„Álmaim beteljesülése ez a nap – nyilatkozta az ünnepség végén Bálint Sándor újkissodai lelkipásztor – minden lelkész szeretne olyan nyomot hagyni egy gyülekezet életében, ami maradandó. Én ezzel a mai nappal az életemnek egy olyan pontjához érkeztem, amelyik engem is arra bátorít, hogy nem volt hiába az eddigi szolgálatom, a gyülekezetet pedig arra, hogy akármilyen kevesen vannak, de hogyha összefognak, akkor eredményt fognak elérni! Isten megsegített bennünket!”
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

„Remélem, hogy a tárogató kitárja az emberek lelkét!”
Jótékonysági koncert az újkissodai református templomban
A Temesvárhoz tartozó Újkissodán nemrég szentelték fel az új református templomot. A templomszentelésen részt vett Vesztergám Miklós kalocsai tárogatóművész, aki május 18-án, szerdán visszatért Temesvárra és jótékonysági koncertet adott az új templom javára. Az eseményen részt vett Molnár Zsolt parlamenti képviselő, temesvári polgármesterjelölt és Farkas Imre, az RMDSZ temesvári tanácsosjelöltje is.
A jótékonysági koncert résztvevőit és a vendégművészt Bálint Sándor házigazda lelkipásztor köszöntötte. Vesztergám Miklós színvonalas műsorát a tárogató történetének bemutatására alapozta, a kuruckortól napjainkig. A kalocsai művész kurucnótákat, hazafias, nemzeti érzelmű nótákat, erdélyi, székely nótákat és katonadalokat, verbunkosokat adott elő, nagy tapsot aratva.
„Nagyon jó érzés volt a templomszentelésen részt venni – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Vesztergám Miklós –, nem túl gyakori dolog a mai világban, hogy egy templom felépüljön, és tudom, hogy a szórványvidéken ez még nehezebb feladat. Szeretnék valamivel besegíteni a folytatáshoz, hiszen tudom, hogy még sok a pótolnivaló, székely kapu, kerítés készül és a harang is hiányzik. Ezért felajánlottam, hogy egy vagy akár több jótékonysági koncertet is szívesen megtartok. Nekem szívügyem a tárogató, és szeretném a tárogatóval kitárni a jó emberek lelkét!”
„Egy ház mellett illik, hogy kerítés is legyen, meg kapu, amelyik kinyíljon a betérőnek – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Bálint Sándor, az újkissodai református templom lelkipásztora. – Én egy székely kapura gondoltam, amilyenen gyermekkoromban kijártam, meg hazamentem. Ennek a mai estének a bevételét ennek az újabb álmomnak a megvalósítására szeretnénk felhasználni. A kapu mellett kerítés is lesz, betontégla elemekből, és közötte léckerítés, aminek a felső részén vagy tűzlángok vagy tulipánok lesznek. Ezzel még egyszer üzenni szeretnénk a városnak, hogy ezen a környéken jó magyar emberek laknak!”
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Élet a hajléktalanszállón
Még csak január elején járunk, de úgy tűnik, rég volt ilyen szép telünk, idén nincs okunk panaszkodni a hóra, fagyra. Azonban a szép tél relatív fogalom, egészen mást jelent nekünk – akik meleg szobából, az ablakon át szemléljük a tájat, és csak akkor vagyunk huzamosabb ideig a szabadban, ha például síelünk valahol –, s mást azoknak, akiknek nincs otthonuk, naphosszat róják az utcákat, és csak üzletekben, bárokban vagy a könyvtárban melegedhetnek meg kissé, ha elviselhetetlenné válik számukra a tél szigora. A sepsiszentgyörgyi hajléktalanok életébe nyújt betekintést beszélgetésünk Székely Róberttel, a hajléktalanszálló vezetőjével és a menedékhely lakóival.
Az intézmény
„Három és fél évvel ezelőtt kezdtük el mai formájában működtetni a hajléktalanszállót, azelőtt embertelen körülmények uralkodtak ebben az épületben – mondta Székely Róbert, aki a Máltai Szeretetszolgálat munkatársaként vezeti a sepsiszentgyörgyi menedékhelyet –, bárki jött-ment, ahogy kedve tartotta, a drogkereskedéstől a lakásmaffiáig minden volt, disznót árultak és pálinkát főztek az emeleteken.” Az akkori állapotokat úgy számolták fel, hogy a lakók egy részét kiköltöztették családokhoz, átvitték az Oltmező utcai szociális tömbházlakásokba, vagy a városban működő szociális szervezetek – Málta, Diakónia, Caritas, Vöröskereszt – közreműködésével bérelt lakásokban helyezték el őket. Amikor a városvezetés jelenlegi formájában kialakította az éjszakai szállót, a Máltai Szeretetszolgálatra bízta működtetését, mert nekik volt a legnagyobb tapasztalatuk a hajléktalanok ellátásában. Az új menedékhelyen 143 ember fordult meg máig, jelenleg 45 személy jár be naponta, ami jóval több, mint a nyári lakók száma, amely 25–30 körül mozog.
Az intézményt éjjeli szállóként engedélyeztették, tehát csak az éjszakát tölthetik bent a hajléktalanok: a téli időszakban délután hattól és nyolctól fogadják a lakókat, akik reggel hatkor, hétkor vagy nyolckor mehetnek ki. A rögzített időpontokra azért van szükség, mert valamelyest rendszerhez szoktatják a lakókat, és azért van több időpont, hogy elkerüljék a torlódást a bejelentkezésnél, étkezésnél, fürdőszoba-használatnál. Két éve működteti az intézmény télen a nappali melegedőt, ami azt jelenti, hogy naponta 12–14 óra között újra bejöhetnek a rászorulók, meleg teát fogyaszthatnak, tévézhetnek, és alkalomadtán a számítógépeket is használhatják. „A vendégeknek kötelező a fürdés, a ruhájukat, ágyneműjüket mi mossuk – magyarázta az intézményvezető –, ezenkívül próbálunk vigyázni az egészségükre, van orvosunk, pszichológusunk, szociális munkásunk, akik sokat segítenek. Igyekszünk elintézni nekik a szociális segélyt, rendben tartani orvosi papírjaikat, utánajárni a munkakönyvüknek, munkaéveiknek, ezenkívül önéletrajzokat írunk, munkahelyet keresünk nekik, visszaszerezzük az elveszett személyes igazolványaikat, és őrizgetjük ezek másolatait” – próbálta röviden összefoglalni az intézmény szociális utánkövetésnek nevezett tevékenységét Székely Róbert. Eddig huszonnégy személyt tudtak kijuttatni a rendszerből, akiknek szintén követik az életét.
A tél
Az átlagosnál több gond volt az idei télen – válaszolja arra a kérdésemre, hogy mennyire befolyásolja az emberek életét a hideg időjárás. Ittasan nem szoktak beengedni senkit, de télen kivételt tesznek: általában este tízkor, mostanában – a hidegek miatt – már kilenckor mindenkit beengednek, de aki ittas, annak nem jár semmilyen szolgáltatás, nem alhat az ágyában, elkülönítőben tölti az éjszakát. Ha hatkor vagy nyolckor ittasan érkezik valaki, ki kell mennie, és csak kilenckor jöhet be, miután a többiek elvégezték az esti teendőiket. Az eddigi években általában öt-hat-hét ember aludt az elkülönítőben, idén ez a szám 13–14-re ugrott, ami sok gondot okoz, egyesek annyira berúgnak, hogy fel kell hozni őket a lépcsőn, mert csak mászni tudnak. Ilyenkor hangosak, nehéz őket lefektetni, ablakok is törtek már, idén az is megesett, hogy rendőrt kellett hívni, amire korábban még nem volt példa. Keveset sem ihatnak? – kérdezném, de az intézményvezető megelőzi a kérdést, és elmondja, hogy azért nincs embertelen szigorúság ilyen szempontból. Amikor elkezdték a tevékenységet, nulla toleranciát hirdettek, de mégis próbálnak megértőek lenni. „Ha egész nap dolgozol valahol, és megkínálnak egy pohár pálinkával, érthető, hogy megiszod, de attól még nem hülye az ember – mondja Székely –, nyáron is elfogadható két sör, de több nem.” Letesztelték, kitapasztalták a viselkedésüket, csak akkor kell kimenniük, ha bizonyos határon fölül van az alkoholszint, ami adott esetben nemcsak a hideg miatt kellemetlen, hanem azért is, mert ilyenkor a matt részegekkel töltik együtt az éjszakát a többiek. Ezért általában az történik, hogy vagy nem isznak egyáltalán, vagy nagyon berúgnak, és csak kilenckor érkeznek. Az alkoholszondázás szúrópróbaszerűen történik, nem az a cél, hogy minél többen aludjanak az elkülönítőben, hanem, hogy meggondolják az alkoholfogyasztást, mert őket is kiszúrhatják.A nagy hidegek miatt pár napja meghosszabbították a nappali melegedő programját is, már tizenegytől bejöhetnek. Mégis, ilyen hidegben is vannak olyan hajléktalanok, akik az utcán élnek. Öt olyan emberről tudnak, aki kint alszik, és bár hetente járnak hozzájuk forró teával, pokrócokkal, és próbálják becsalni őket a melegbe, nem tudják rávenni, hogy beköltözzenek. Olyan is van, aki nyugdíjköteles lenne, de nincsenek iratai, s hiába segítenének elintézni a dossziéját, nem jön be. Csak ígérgetik, de nem mozdulnak a helyükről. Félnek a szabályoktól? Idegenkednek a társaságtól? Van, aki azt mondja, hogy nem akar korán kelni, de ha hajnali hatkor keresik, már nincs a helyén. Lehet, hogy egyszerűen nem akarnak alkalmazkodni, megszokták a szabadságot, s a jobb körülményekért sem hajlandóak lemondani róla. A hajléktalanszállón a lakók egészségére is vigyáznak, naponta C-vitamint kap mindenki, és különös gondot fordítanak a rendszeres orvosi vizsgálatra, hogy megelőzzék a betegségeket, járványokat. Ha gyengélkedik valaki, gyógyszeres kezelés is jár neki.A bentlakók
Beszélgetésünk végére egyre nagyobb zaj hallatszik a folyosóról, megérkezik a hatórás csapat. Kimegyünk közéjük, az intézményvezető bemutat nekik, én pedig megkérdezem, hogy bírják a hideget. Egy ideig mindenki hallgat, aztán szigorúan rám néz a mellettem álló mankós bácsi: „Olyan hideg van, hogy az ember nem bírja egyáltalán. Két órakor kiterelnek, ilyenkor beterelnek, s az ember meg van fagyva. Menni is alig tudok ezzel a bottal, mert az egész városban nem kapok egy nyavalya gumit a végire. A lábam le van vágva, s így kell rendezzem magamat...” „Zoltáni bácsi, szóba állna egy kicsit a fiatalemberrel az irodámban, amíg én megpróbálok keresni egy jobb mankót?” – szólítja meg Székely Róbert az egyik bácsit.A nyugdíjas
Zoltáni Ferenc készségesen bejön velem az irodába, és barátságosan válaszolgat a kérdéseimre. Korábban már lakott a menedékhelyen, de kiköltözött, két hónapja azonban kénytelen volt visszatérni, mert meghalt a házigazdája, ahol bérben lakott és a kertet gondozta. Kint általában barátokkal találkozik, akikkel beül kávézni valahová, esetleg kártyáznak, ha olyan helyet találnak. „Ha nyár volna, egy újsággal a kézben még a parkban is eltelne pár óra, de ilyen hidegben az ember csak tengődik, s vergődik” – magyarázza. Alkoholt is ihatna a barátaival, jegyzi meg, mert minden adott hozzá, de mivel a szállón ezt tiltják, nem vállalja. „Még délelőtt elmegy egy sör vagy egy stampedli, de több nem” – teszi hozzá. A hellyel nagyon meg van elégedve, örül a melegnek, tisztálkodási lehetőségnek, nem mer kockáztatni. Arra a kérdésre, hogy kikkel találkozik, azt válaszolja, hogy nyugdíjas „mobilásokkal”, akik közül már többen egyedül élnek. Ő is nyugdíjas, a különbség csak az, hogy neki nincs lakása. Olyan bárokba jár, ahol megtalálja a napi újságokat, azokat el szokta olvasni, aztán lassan elindul visszafelé, s ha még nincs ott az idő, újabb kávét is elfogyaszt valahol. A legtöbb helyen televízió is van, mondja, s a tél elől ilyen helyekre lehet behúzódni.
A nővendég
Bölöni Anna a következő alany, aki gyorsan elmondja, hogy ő jól érzi itt magát, nem akar ellenszegülni a főnökségnek, aztán máris továbbállna. – Hol tölti a napjait? – kérdezem tőle is, ő pedig elmondja, hogy vagy a leányának segít, akinek most született kisfia, vagy a nővére kislányára vigyáz, ezenkívül egy orvoshoz és egy idősebb hölgyhöz is szokott járni dolgozni. Nem sok nő lakik a hajléktalanszállón, jelenleg csak két állandó nővendég van. Egyesek csak néha mennek be, általában reggel, fürödnek, átöltöznek, majd távoznak, nem alusznak ott. Mint mondja, ő három éve lakik bent, de nagyon meg van elégedve a körülményekkel, azt is helyénvalónak találja, hogy „egy cseppet megbüntetik azt, aki megissza”. Ő megérti ezt, ezért igyekszik betartani a törvényeket, tiszteli Róbert urat és az egész személyzetet, mert mindenben kiszolgálják őket, mosnak rájuk, néha még ételt is szereznek nekik.A beteg
A harmadik vendégem Bálint Sándor, egy hosszú hajú, fiatalos arc, aki azzal kezdi, hogy osztálytársa volt az egyik kolléganőmnek az újságnál, aztán elmeséli, ő már huszonnégy éve él a Sing-Singben, ő a legöregebb lakó. Valamikor nagyon rossz volt itt az élet, mondja, mert mindenki tele volt tetűvel meg bolhával. Jobb így, mint amikor ötszázan voltak, „és Róbert főnökkel sincs baj” – teszi hozzá. Arra a kérdésre, hogy hová szokott kijárni, azt mondja mosolyogva: „valami paphoz járok fel, mert nekem is van egy négyéves teológiám, de nem tudtam elvégezni, mert lebetegedtem, s olyan betegségem van, hogy gyógyíthatatlan, rákom van...” Néha bevásárol a nénjének, elhányja a havat a háza elől. Nyáron mit szokott dolgozni? – kérdezem tőle, ő pedig azt válaszolja, hogy nem dolgozik, mert betegnyugdíjas, gyógyszereken él. „Nem tudom, más hogy van vele, de én már megszoktam a nyomorúságot – panaszolja –, mert valamikor egy lépcsőházban aludtam, a betonon, harminckét fokos hidegben, amit senki más nem élt volna keresztül, de én átéltem.” Reggelente onnan járt dolgozni – magyarázza –, este pedig hazament és lefeküdt a betonra. Ahhoz képest itt azért jó – fűzi hozzá.Miközben lekísért az intézményvezető, és az épülettel kapcsolatos általános problémákról mesélt, szúró pillantásokkal osont ki mellettünk Bölöni Anna. Ma véletlenül neki kellett belefújnia a szondába. Vajon hol tölti el az időt kilencig – kérdeztem magamban, miközben beültem a jéghideg autóba.
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Simonyifalván az elhurcoltakra emlékeztek
72 év után is szomorú az emlékezés! Ez lehetne a mottója annak a megemlékezésnek, amelyet Simonyifalván tartottak, immár hagyományosan minden évben. Február 5-én, vasárnap a katolikus templomban megtartott ökomenikus istentiszteleten ft. Hegedűs János helybeli plébános, nt. Deák Bálint Sándor helyi evangélikus-lutheránus lelkész, valamint nt. Walther Sinn szemlaki evangélikus-lutheránus lelkész együtt imádkoztak a Szovjetunióba elhurcolt német nemzetiségű falubeliekért. Az igehirdetés után a szemlaki lelkész német nyelven is szólt az egybegyűltekhez. Közösen imádkoztak a tavaly elhunyt Kontrás Magdolna lelki üdvéért, aki eddig minden évben jelen volt Simonyifalván, az Arad megyei Elhurcoltak Szövetségének elnökeként. Ugyancsak hiányzott a szemlaki Tóth Éva néni is, aki túlélőként sokszor jelen volt ezen a megemlékezésen. Őt az elmúlt héten temették.
A szertartás után a hívek együtt átmentek a Simonyiak Háza udvarán levő emlékműhöz, amelyet megszentelt a plébános úr. Haász Tibor polgármester rövid köszöntőjében elmondta: sikerült az emlékezés eszméjét átadni a fiataloknak, hiszen évről évre egyre több gyermek vesz részt ezen a szomorú eseményen, ami a helyi pedagógusok érdeme. Brittich Erzsébet felolvasta az erre az alkalomra írt versét, majd közösen németül énekelték az elhurcoltak himnuszát.
Az emlékműre koszorút helyezett Haász Tibor és Parasca Teodor a tőzmiskei önkormányzat részéről, Brittich Erzsébet a leszármazottak és az Elhurcoltak Egyesülete nevében és Péter Dalma a Simonyi Imre Általános Iskola részéről. Gyertyagyújtás után az iskolában szeretetvendégség várta a vendégeket és a híveket, akik régi ismerősökként beszélgettek tovább, felelevenítve személyes élményeiket erről a kegyetlen eseményről.
Péter Dalma
Nyugati Jelen (Arad)

Hatodik alkalommal rendezik meg a Születés Hetét Váradon
A Születés Hete kiemelten non-profit rendezvénysorozat, amely a gyermekvállalás miatti új szerepekkel és szerepkonfliktusokkal szembenéző nő számára független, hiteles segítséget nyújt az információk közti tájékozódáshoz.
Ez különösen fontos akkor, amikor a modern nőkép, a karrierépítés fokozódó jelentősége nehezen egyeztethető a tradicionális valódi női szerepekkel. A család, a barátok és a média annyiféle mintát közvetítenek, hogy azok legyengítik a nők felelős döntéseihez szükséges önbizalmát. A Születés Hete segít abban, hogy a nők hiteles forrásból, és megbízható szakemberek segítségével informálódhassanak. Nagyváradon ismét a Posticum Kulturális Központ ad otthont az eseménynek, május 8–13. között. A Posticum és a nagyváradi Születés Hete rendezvény együtt kívánja támogatni a Szent Angéla Ház gyermekeit, pénzadományokkal, tartós élelmiszerekkel, tisztító-tisztálkodószerekkel és tanszerekkel. Az előadásokon, programokon, adományok fejében lehet részt venni. Az adományokat, felajánlásokat egész héten várjuk a Posticum székhelyén (Teiului 26. szám). A rendezvény ideje alatt megtekinthetőek a „Anyatej” rajzpályázat alkotásai.
Teljes program
A gyermekvárás, születés és gyermekágy szokásai. Hiedelmek, szertartások a szülés és születés körül Mexikóban. Előadó: Mihályfi Márta néprajzkutató, gyógyító, dúla. Dátum: 2017. május 8., hétfő, 18:00. Helyszín: Posticum.
Együtt a család testi, lelki egészségéért – kerekasztal beszélgetés. Előadó: Kondor Kata bába, Bálint Zsuzsa radiológus orvos, Bálint Sándor szülészorvos, hipno- és pszichoterapeuta és Bálint Balázs szülészorvos. Dátum: 2017. május 9., kedd, 18:00. Helyszín: Posticum.
„Szülés utáni érzelmi viharok…” – workshop. Előadó: Furak-Pop Claudia klinikai szakpszichológus, Bihar Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság. Dátum: 2017. május 10., szerda, 18:00. Helyszín: Posticum.
Az első nap. Előadó: Bruncsák Anna önkéntes szoptatási tanácsadó, Kovács Katalin önkéntes szoptatási tanácsadó. Dátum: 2017. május 11., csütörtök, 18:00. Helyszín: Posticum.
Dúlák a női közösségben. Előadó: Holdvirág dúlakör – Cosma Sonja dúla, LoveYourBelly oktató, Szabó Orsi dúla, szülésfelkészítő, Hoffmann Kinga dúla, kismamajóga oktató, gyászcsoport vezető. Dátum: 2017. május 12., péntek, 18:00. Helyszín: Posticum.
Dúla mesék – Napszínpad-Nagyváradi Playback Színpad. Előadó: Playback társulat. Dátum: 2017. május 12., péntek, 20:00. Helyszín: Posticum.
Aranyóra – anya és gyermeke – román nyelven. Előadó: Dr. Sabau Anca neonatológus szakorvos, szoptatási tanácsadó. Dátum: 2017. május 13., szombat, 10:00. Helyszín: Posticum.
Szülés normális folyamata – román nyelven. Előadó: Dr. Cioata Bogdan szülész-nőgyógyász szakorvos. Dátum: 2017. május 13., szombat, 17:00. Helyszín: Posticum.
Dúlák a szülésnél – román nyelven. Előadó: Holdvirág dúlakör – Cosma Sonja dúla, LoveYourBelly oktató, Szabó Orsi dúla, szülésfelkészítő, Hoffmann Kinga dúla, kismamajóga oktató, gyászcsoport vezető. Dátum: 2017. május 13., szombat, 18:00. Helyszín: Posticum. erdon.ro

Felszentelték a világ magyarságának harangját
A VII. Magyar Világtalálkozó zárónapján a dómban tartott ünnepi szentmisén Gyulay Endre nyugalmazott szeged-csanádi megyés püspök szentelte fel a világ magyarságának összefogását jelképező harangot, amely délben meg is kondult az alsóvárosi Nemzeti Emlékkertben. A harangot a Szegedi Hagyományőrző és Városkép-védő Egyesület elnökének, vitéz Szilágyi Árpádnak az ötlete nyomán készíttették adományokból, hangja a világ magyarság szívéhez szól, azt üzeni: haza csak egy van.
„Bár templomban szoktuk elhelyezni a harangokat, hogy a híveket hívják, de ez a harang, ami a Földmíves utcába, a Nemzeti Emlékkertbe kerül, egybegyűjtést kíván jelképezni, egybegyűjteni a magyarságot, egy akaratban, egy szeretetben, egy segítőkészségben. Istenünk, a parancsod az szolgádnak, Mózesnek, hogy készítsenek harsonákat, amelyekkel imára hívják össze népedet, áldozat bemutató papjaid köré. Kérünk, szent lelked erejével szenteld meg ezt a harangot, amelyet dicsőségedre az egyház használatára öntöttek, hogy kondulásával az örök értékre figyelmeztesse híveidet. Add, hogy valahányszor megszólal, növekedjék híveidben a hit, erősödjék a remény és tökéletesebb legyen a szeretet” – fogalmazott az ünnepi szentmise elején Gyulay Endre nyugalmazott megyés püspök, majd krizmával szentelte fel Isten dicsőségére és a Magyarok Nagyasszonya tiszteletére. A VII. Magyar Világtalálkozó zárónapján a Szegedi Hagyományőrző és Városkép-védő Egyesület elnökének, vitéz Szilágyi Árpádnak alsóvárosi Nemzeti Emlékkertjében Szaplonczay Miklós görögkatolikus parókus áldotta meg a harangot, amely délben meg is kondult.
Vitéz Szilágyi Árpád portálunknak elmondta, 2005-ben adták kis az Ausztrália és Új-Zéland magyar világa című könyvet, amelybe Tanka László, a Panoráma Világklub alapítója és a Magyar Világtalálkozó elnöke „Ha megkondulnak a harangok” címmel osztotta meg gondolatait. Ebben az alsóvárosi születésű, később Ausztráliába került Hódi Margitról ír, aki egy interjúban beszélt arról, hogy a hazaszeretet szó hallatán mindig a szegedi dóm harangja idéződik föl benne. Azt mondta, amikor megkondulnak a harangok, mindig gondoljunk arra, hogy összeköt minden magyar szívet bárhol is élünk a világban. És arra figyelmeztet bennünket: haza csak egy van. V. Szilágyi Árpád elmondta, a Magyar Világtalálkozóknak minden évben van egy maradandó emléke, innen jött a városvédő polgár ötlete, hogy a Nemzeti Emlékkertbe állítsanak egy harangot, ami a világ magyarságé, s amikor megszólal, minden magyar szívéhez szóljon, s érezze azt a nemzeti összefogást, amire szükség lenne ebben az országban. Az ünnepségen hangsúlyozta, a harang nem az övé, hanem a közösségé, minden magyaré, s azt szeretné, hogy a Nemzeti Emlékkert egy igazi oázis legyen, ahova bárki betérhet. Azt is elmondta, hogy ezentúl minden egyházi és nemzeti ünnepen meg fog szólalni a harang, és azt is szeretné, ha Bálint Sándor boldoggá avatása lezárul, és szentek sorába emelik, akkor azon a napon minden egyes órában konduljon meg.
A Panoráma Világklub alapítójától és a Magyar Világtalálkozó elnökétől, Tanka Lászlótól megtudtuk, minden Magyar Világtalálkozónak van egy maradandó emlékműve, amellyel jelet szeretnének hagyni, hogy ez a határtalan értékeinkért életre hívott találkozó megvalósult. Készült már egy fa szobor is erdélyi mesterember keze nyomán, majd egy másik évben 20 fafaragó készítette el az összefogás kapuját, 2013-ban pedig egy monumentális festmény, a Világok virága készült el, s ebben a sorba illik be a felszentelt harang, amely a VII. Magyar Világtalálkozó zárónapján kondult meg először. „Amikor vitéz Szilágyi Árpád megkeresett a harangszentelés ötletével, és hogy a kertjébe legyen elhelyezve, először elgondolkodtam, hiszen templomokba szoktak harangot állítani, de ő egy igazi patrióta, aki egész életét arra áldozta, hogy köztéri szobrokkal gazdagodjon a környezete. Itt van ez az életmű, és mi úgy gondoltuk, hogy a világ magyarságának az összefogását a legjobban az jelképezi, ha itt állítjuk fel” – mondta el a SZEGEDma.hu-nak Tanka László.
Kakas Béla, a Csongrád megyei közgyűlés elnöke emlékeztetett, a keresztény ember életének része a harang, az ég és a föld között lebegve egy isteni kinyilatkoztatás szimbóluma. Imára szólít, de ő kísér el minket utolsó utunkon, vész esetén pedig a félrevert harang ad tájékoztatást. „Ez a harang egy üzenet, a magyarság egységét szimbolizálja, felszólít arra, hogy mi egyek vagyunk, egy célért küzdünk a jövőnkért” – fogalmazott. Hozzátette, ez a harang nemcsak hagyományt teremt, hanem hozzájárul ahhoz is, hogy a Nemzeti Emlékkert igazi zarándokhellyé váljon. Juhász Tünde kormánymegbízott arról beszélt, hogy vitéz Szilágyi Árpád saját szülőházának adott olyan szerepet, hogy egyszerre őrzi benne az alsóvárosi hagyományt és a magyar nemzet történelmének, kultúrájának művészi kivitelezésű szimbólumait. „Most a világ magyarságának harangjával egy zengő szoborral gazdagodik ez az emlékkert. A harang szakrális tárgyként közvetít ég és föld között, hirdetője Isten kinyilatkozásainak. Ez a harang nemcsak ég és föld, hanem magyar és magyar között is közvetít, hirdeti együvé tartozásunkat. Ha ez a harang megkondult, minden magyarért szól, legyen bárhol a világon” – fogalmazott Juhász Tünde.
Az ünnepségre saját verssel készült ifj. Szilágyi Árpád, a Harangszentelő című költeményben utolsó versszaka eképpen szól:
„A nagyvilágon itt leled honod,
Ha két kezed most összekulcsolod
És elmondasz egy szentelő imát:
Isten áldd e harang hazahívó szavát!”
Kovács Péter / promenad.hu/cikk